S P O R T E G É S Z S É G

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "S P O R T E G É S Z S É G"

Átírás

1 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK S P O R T E G É S Z S É G Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben című EFOP pályázat nyertesei lettünk több településsel összefogva. Partner települések: Nádasd, Katafa, Szőce, Halogy, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Daraboshegy. Célja: a társadalmi együttélés, felzárkózás, a közösségfejlesztés, a kultúrák közötti párbeszéd és a helyi kisközösségek társadalom-szervező szerepének megerősítése. Önkormányzatunk ennek a pályázatnak a keretében tervez olyan programokat községünkbe, amelyek segítenek felhívni a figyelmet a sport és az egészség fontosságára szeptember 15-én fogunk egy egészségmegőrző napot tartani, amelyen az egészséges életmódról hallhatunk előadásokat, sportbemutatóval - Béres Alexandra bemutatójával, akinek a meghívása folyamatban van - szűrő vizsgálatokkal, véradással és ételbemutatóval színesítve. Már idén, de jövőre is szeretnénk különböző csoportoknak foglalkozásokat tartani, amelyek az egészséges táplálkozásról is szólnának, de lenne pályaorientációs foglalkozás, önéletrajzírás ismerete, interjúra való felkészítés, melynek célja a fiatalok, munkanélküliek illetve gyes-en vagy gyed-en lévő kismamák munkába történő elhelyezkedésének segítése április 26-án folytatódna a programsorozat, többek között egy sportágválasztó nap lenne, melyen több ismert egyesület tartana bemutatót, szűrővizsgálatokkal egybekötve június 8-án a falunap is ennek a jegyében szerveződne, ismert fellépőkkel és a jól bevált gyerekjátékokkal szeptember 14-én a helyi termékek és élelmiszer előállítók bemutatását tervezzük, ekkor Katus Attila segítségét kérjük a sportbemutatóra október 19-én pedig a szenvedélybetegségekre hívnánk fel a figyelmet, ismert előadók és fellépők segítségével. Ezek a programok még szervezés alatt vannak, de szeretnénk, ha minél többen részt vennének, ezért is igyekszünk olyan előadókat és fellépőket hívni, akik miatt, és amiért érdemes lesz eljönni. Természetesen a résztvevőket egy tál étellel szeretnénk megvendégelni. A pályázat keretében lehetőségünk van különböző eszközök vásárlására is, amelyek segítségével színvonalasabb rendezvényt tudunk biztosítani a résztvevők számára. A pályázaton elnyert összeg szigorú feltételek mellett használható fel és nagyrészt rendezvényekre, képzésekre fordítható. Szeretettel várunk mindenkit! Horváth István polgármester 1

2 PÁLYÁZATI KIÍRÁS Csákánydoroszló Község Önkormányzata ezúton kiírja a Helyi kiválóságokért ösztöndíj pályázatot Felsőoktatási hallgatók számára A pályázatra azok a Csákánydoroszló Község illetékességi területén állandó lakhellyel rendelkező felsőfokú (egyetemi, főiskolai), nappali tagozatos, első diploma megszerzésére irányulóan tanulmányokat folytató magánszemély jelentkezhetnek, akik megfelelnek a pályázati kiírás feltételeinek. A pályázaton való részvétel feltétele az erre a célra rendszeresített pályázati űrlap valós adatokkal való kitöltése. A pályázati űrlap augusztus 31-től beszerezhető a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal Csákánydoroszlói Kirendeltségén, (Csákánydoroszló Fő u. 39. ), vagy honlapról letölthető. A pályázat kötelező mellékleteit a pályázati űrlap tartalmazza. A pályázatok leadási, illetve postára adási határideje: szeptember 30. Tájékoztatás az iskolaudvar és a sportpálya nyári igénybevételéről: Többször felmerült a lakosság részéről, hogy hogyan lehet igénybe venni sportolás céljára az ingatlanokat. Az iskola udvara és a sportpálya is szabadon használható. Az iskola udvara minden nap óra között van nyitva. A sportpálya minden nap óra között használható. Mindenki figyelmét felhívom arra, hogy mindkét helyen (iskola, sportöltöző) az idei évben felújítás volt és többek között a falak hungarocell szigetelést kaptak. Vigyázzunk az épületekre és labdát ne rúgjanak a falra, illetve lábnyomok se keletkezzenek a falakon. Az épületek rongálása esetén felelősségre vonás lesz, sorozatos esetek után pedig tényleg zárni kell majd a területeket. Annak érdekében, hogy ismételten senki ne legyen a területre bezárva, mindig az a személy zárja a kapukat, aki kinyitotta. Horváth István polgármester Csaba József utcai telkek kialakítása. A közművesítés megkezdődött. A Csaba József utcában a villamosítás a nyáron elkészül és a közvilágítás is működni fog őszre. Az utcában már a gázvezeték korábban megépítésre került. Az ivóvízhálózat is idén elkészül. A csatornázás a telkek előtt a tavasszal várható. A kavicsozott út aszfaltozását csak néhány év múlva tervezzük, mivel előtte a közművek kiépítése miatt felesleges lenne, valamint a közművek bekötései miatt fel kellene bontani több alkalommal is a friss aszfaltot.. Akiknek vásárlási szándéka van, az a polgármesteri hivatalban jelezheti igényét. A 2

3 telkek területe egységesen 709 m 2, az 1. számú telek nagysága 740 m 2. A képviselő-testület által meghatározott ár 4000,- Ft/m 2. Az első jelentkezők még választhatnak, hogy melyik telket kívánják megvásárolni. Akik úgy gondolják, hogy kicsit drágák a telkek, azoknak tájékoztatásul elmondjuk, hogy a közműcsatlakozások biztosítva lesznek a telkekhez, és ha az összes telek megvételre kerül, akkor sem fog az önkormányzatnak ebből anyagi haszon keletkezni. Tervezzük még, hogy a telkeken elhelyezzük a villanyóra szekrényeket is, ami a telkek vételárában benne van. A 3. sorszámú telekre már érkezett jelentkező. Szelektív (sárga zsákos) hulladékgyűjtési napok, minden esetben kedden: augusztus 14. szeptember 11. Csokoládé-Magyarország szeretlek!-bogyó Az idei szünidőben is lebonyolítottunk 3 sikeres nyári napközis tábor. Sok-sok kisebb-nagyobb gyerek örömére és jó néhány szülő segítségére, hiszen ezeknek a táboroknak fő célja: a szünidő hasznos-tartalmasértelmes eltöltése illetve az, hogy a szülők nyugodtak lehessenek, gyerekük jó helyen van. Vigyáznak rá, enni kap, értelmes dologgal tölti az idejét. A csokoládé hetében meghallgatunk egy nagyon érdekes interaktív előadást egy igazán hozzáértő ember Erős Györgytől. Készítettünk különféle édességeket Tóth Réka és édesanyja segítségével. Köszönjük! Mindkét program csúcspontja természetesen a kóstoló volt. Rendeztünk olyan vetélkedőt, ahol bekötött szemmel kellett felismerni, hogy ki milyen csokit kapott a szájába. Meglátogattuk a rábagyarmati Fenyvesalja cukrászdát, ahol Vadász Bea még a műhelyt is megmutatta ahol a sok finom süti és fagyi készül. Köszönjük mindezt és a fagyit Beának! Hozzá teszem, hogy csapatunk nagy része biciklivel tette meg az utat és ez nagyon szép teljesítmény volt a 6-8 éves táborozóink részéről. És persze a szokásos játékainkkülönböző csákánydoroszlói helyszíneken- sem maradtak el. A Magyarország szeretlek táborban kirándulások szerepeltek főként a programban. Sopronban a Petőfi Sándor színház előtti zenélő szökőkút nemcsak muzikális és vizuális élményt nyújtott hanem hűsített is. Persze a bob pálya és a városnézés sem maradhatott ki. A sümegi vár óriási sikert aratott a gyerekek körében. Rengeteg jó hely és program van a várban. Láttunk hastáncot -persze Miráék nagyobb élményt nyújtanak, de ez is érdekes volt, főként azért, mert a nagyfiúk el akarták hozni a táncos lányt magukkal. A Balaton hideg volt, de a palacsinta finom és azért a csapat nagy része rettenthetetlen volt és fürödtünk egyet a Balcsiban. A sárvári vár is érdekes látványt nyújtott, a szelestei kastélyparkban lebonyolított kincsvadászat pedig nem nélkülözte a nehézségeket sem. Szeretném külön megköszönni a segítőknek, támogatóknak akik ennek a rendkívül élménydús, de egyáltalán nem egyszerű hétnek a sikeres megvalósításában részt vettek. Takó Gábor, Takó Imre, Németh Beáta- Kemestaródfa, Czéderné Váradi Zsuzsa, Gyarmati Tibor, Németh László-Ivánc, Önkormányzat- Csákánydoroszló, Sportegyesület-Csákánydoroszló, Sipos Győzőné, Staritzbüchler Bernadett, Szendi Klaudia, Bodó Csaba, Dudás Mihály-Csákánydoroszló. Remélem nem hagytam ki senkit! A bogyós héten a tekegolyó és különféle kerek és gömbölyű tárgyak, játékok voltak a központban. Folytattuk kiváló együttműködésünket Musits Józseffel és a Csákánydoroszlói Teke Egyesülettel. Fociztunk, kosaraztunk, ping-pongoztunk. Voltunk a Krossz-pályán is. Kösz Ricsi! Hétfői nap a Rábán egy csapat nagykanizsai gyerekkel együtt, pénteken pedig a Vadász tavon eveztünk egy jót. Köszönjük Bálint László és a Kormorán kenu egyesület támogatását! Még egyszer köszönjük mindenkinek a támogatást a segítséget! És köszönjük a szülők bizalmát! Nyolc éve, hogy elkezdtük ezeket a nyári napközis táborokat szervezni és bonyolítani itt Csákánydoroszlóban. Lelkesedésünk és ötleteink tárháza úgy tűnik kimeríthetetlen. Folytatás jövőre! Már vannak új ötleteim. Farkas Béla ANYAKÖNYVI HÍREK JÚLIUS Születés: Kovács Erzsébet és Horváth Tihamér lánya Luca Házasságkötés: - Elhunytak: Zsoldos Tamás (Telek u.) Csándli Ferencné (Telek u.) Babits Ferenc (Andris u.) Varga Zoltán (szoc.otthon) Varga Jenő (szoc.otthon) 3

4 Védőnői hírek A csodálatos újszülött Születés utáni elsı óra aranyóra Minden évben augusztus1-jén ünnepeljük az anyatejes táplálás világnapját. Erre emlékezve írok az élet első órájának csodálatos történéseiről, fontosságáról. A várandósság első heteiben amikor egy kismama tudomást szerez magzatáról, csak eszével tudja a tényt, mérhetetlen örömöt érez, sokat beszél a babájáról, a jövőről. Itt kezdődik az anyává válás folyamata. Amikor a magzati szívhangokat, és a magzatmozgást először megérzi a szülő pár, tudatosodik bennük, hogy tényleg egy kis élőlény van a pocakba. Elkezdenek vele beszélgetni. Reagál a külvilág ingereire (hangos zajra, anya énekére).a vajúdás és a szülés folyamatát is át kell élni az anyává váláshoz. A szoptatás sikere is meghatározó. Ha megy a dolog, akkor az édesanya ettől is magabiztosnak érzi magát. A magzat szociális lény. Kommunikálni lehet vele, mozog, hall, érzékeli a fényt, az érintést, az illatokat, hőmérsékleteket. A születéssel a gyermek egy új világba lép át. Az anyaméh félhomályában minden meleg, puha, selymes tapintatú volt. A megszületés után nekünk kell biztosítanunk az átmenetet a babának. Addig nem kell elvágni a köldökzsinórt amíg pulzál, hiszen rengeteg immunanyag, oxigén jut át az újszülöttbe. Azonnal az anya mellkasára kell tenni a babát, betakargatni puha meleg takaróval, és félhomályban csendben hagyni őket az apával hármasban. Így válnak családdá. Az újszülöttnek a biztonságot a szülei hangja, az anya bőrének melege és illata adja. Ez idő alatt a baba szívritmusa és légzésszáma normalizálódik, nem sír, nyugodtan pihen. A mérések, fürdetés várhat. A magzatmázat nem kell lemosni, hiszen tele van értékes védő anyagokkal. Ha türelmesen várunk, akár 1 órát is, akkor az újszülött megkeresi az anyamellet, felkúszik hozzá, és szopni kezd. Segít neki a tájékozódásban a mellbimbó színe, ami a várandósság alatt besötétedik és a bimbóudvar mirigyeiben termelődő váladék illata. Ösztönösen odatalál. A születés után minél hamarabb mellre kell tenni a kicsit, mert a baba az élete elő 1-2 óráját éberen tölti, és utána mély álomban piheni ki a szülés fáradalmait. Fontos még azért, mert ez által a vércukorszintje stabilizálódik, bélműködése fokozódik, a sárgaság ritkább. Ezek a gyerekek helyesebben szopiznak és hosszabb ideig. A korai mellre tétel segíti a méh összehúzódását, megkönnyíti a szopási reflex előhívását. Fontos a helyes mellre tétel. Ha nem úgy alakul a szülés ahogy elképzelték. / császármetszés, koraszülött lesz a baba stb./ Ha nem altatásban történik a császármetszés akkor segítséggel az anya mellre teheti a babáját. A koraszülött gyermeket pedig ha az állapota engedi azonnal mellre kell tenni. Nagyon jó hatással van a kicsire, ha az úgynevezett kenguru módszert alkalmazzuk. Amint lehet minél többet legyen a koraszülött az anyjával bőrkontaktusban. Fogja, ölelje, érintse, hordozza kendőben, kenguru székekben a kórházban is. Sokkal jobban javul az állapotuk, a szopási kedvük ezeknek a babáknak. Minden édesanyát szeretnék köszönteni, aki anyatejjel táplálta gyermekét. Az anyatej minden cseppje kincs. Bármennyi is jutott gyermekének, azzal segítette értelmi, érzelmi, testi fejlıdését. 4

5 Kormorán Kenu Egyesület Egyesületünk augusztusára tervezett programjai a következők: augusztus 12-én egyesületünk szokásos Kormorán Napját tartja, idén erre a Vadásztavon kerül sor. 15 órától programunkon szeretettel várjuk az érdeklődőket vízi és szárazföldi programokkal! Hagyományainknak megfelelően részt tervezünk venni az augusztus 19-i hajófelvonulásunkon. A hónap utolsó hétvégéjén szeptermber 1-jén vasárnap - megrendezésre kerül szokásos hó végi evezésünk; minden érdeklődőt szeretettel várunk! A hónap folyamán igény szerint további evezések kérhetők elérhetőségeinken. Töltsük együtt a nyarat jó hangulatban, jó csapatban a természetben! Sok szeretettel várunk mindenkit rendezvényeinken; a fentiektől eltérő időpontban történő evezési lehetőségről egyeztetés Bálint Lászlóval illetve a kormorankenu@gmail.com címen lehetséges. Kockás liliom családi bölcsőde Család bölcsőde információk Bálint László elnök Kormorán Kenu Közhasznú Egyesület július 30-án kézműves napot tartottunk bölcsinkben! Délelőtt a bölcsisekkel, délután a velünk lévő ovis/iskolás gyerekekkel foglalkozott Adrianna; a gyermekek részére nagy élmény volt a szabad alkotás, változatos, színes művek születtek :) A nyár utolsó hónapját további élményekkel tennénk változatossá bölcsiseinknek, a velünk nyarazó ovisoknak és a programokra velünk tartó érdeklődőinknek augusztus 6-án tervezetten a Szentgotthárdi Temálfürdőbe látogatnánk a gyerekekkel, 4 órás időtartamú fürdőben tartózkodást tervezünk augusztus 13-i héten a szombathelyi Kalandvárosba tervezünk ellátogatni. Tervezetten ezt a kirándulást a korábbi évek gyakorlatának megfelelően egész naposra terveznénk augusztus 19-én részt tervezünk venni a körmendi hajófelvonuláson a bölcsi hajójával. 5

6 2018. augusztus 20-i csonka héten fagyizásos kirándulást busszal vagy vonattal - tervezünk a gyerekekkel; úticélunk Szentgotthárd és/vagy Körmend lesz augusztus 27-i hétre vakáció záró foglalkozás lesz, lehetséges ezen a héten esetleg az előző héten kihagyott úticélú fagyizás beiktatása. Programjainkra várjuk az érdeklődők jelentkezését, aki velünk tartana, szeretettel várjuk :) A szeptemberben ovit kezdő búcsúzó bölcsiseink helyére szeretettel várjuk az érdeklődőket; előre láthatóan szeptembertől 4 férőhelyünk felszabadul. Csákánydoroszlói lakosok esetén az önkormányzat havi ,-Ft támogatást biztosít a gyermekek térítési díjához. Részletek, információk változatlan kapcsolattartási lehetőségeinken: Takács Andrea Mária ügyvezető 06-30/ , takacs.andrea@kapocs.eu. Bakóné dr. Cz. Viktória CsaBö kapcsolattartó 06-70/ ; csdcsana@gmail.com; gondozóink: Sárvári Andrea: 06-30/ Tóth Tímea: 06-30/ Takács Andrea Kapocs a Gyermekekért Nonprofit Kft augusztusában is várunk mindenkit második otthonunkként szolgáló ingatlanunkba a Balatonfelvidék gyöngyszemeként ismert Pécsely községbe. Balatonfüred, Veszprém és Tihany könnyedén elérhetők a községből, kiváló kirándulási lehetőségek és 7 km-re, Örvényesen igényes balatoni szabadstrand található. Az ingatlant értékesítésre meghirdettük - irányára 25M forint - értékesítéséig az alábbi árakon várjuk vendégeinket: Diákok részére 2.000,-Ft/fő/éjszaka 18 év felett 2.500,-Ft/fő/éjszaka A ház 2 szintes, 3 lakószobával rendelkezik; csendes helyen található. További információk, szállásfoglalás: Bakóné Vikica 06-70/ " szeptemberétől megnyitjuk sókakabinunk nagyközönség számára; augusztus hónapban kipróbálásra várjuk díjmentesen az érdeklődőket! Amire lehetőséget tudunk biztosítani: - gyerekek számára sóhomokozás - felnőtteknek (2 fő) egy jó sakk- vagy kártyaparti, esetleg beszélgetés Himalája sóval feltöltött HP helyiségünkben. További információ, időpontfoglalás: Bakóné Vikica 06-70/

7 PROGRAMAJÁNLÓ Helyszín: Szabadság tér Jelentkezési határidő: augusztus 09., csütörtök info: Stipkovics Imre Nevezés: Adidas márkabolt 9900 Körmend, Rákóczy út 36. (06-94) Hétrétország 2018 Őriszentpéter, a szerek és porták köztiválja Körmendi Napok 2018 Körmend, Szabadság tér XIX. Savaria Történelmi Karnevál Szombathely, belváros XXXII. Sitkei Rockfesztivál Sitke,

8 2018-ban is várja Önöket a Kis Kertészbolt! Kapható: Szúnyogriasztó szerek, hangya és darázsirtó, hordók, savanyító vödrök, szélvédőmosó, kesztyűk, szerszámnyelek, üvegballon, demizson,háztartási eszközök, tisztítószerek, penészölő, beltéri falfesték, lazúr és zománcfesték, akril és szilikon tömítő, ragasztók, ecsetek, villanyégők, elemek, takarmányos zsák, ajándéktasakok, ajándéktárgyak, konyhai kiegészítők, sütőpapír, alufólia, eldobható műanyag tányérok, poharak és evőeszközök. Medenceszerek: Algaölő,klór tabletta és granulátum, kombitabletta, Grillezéshez: faszén, tálca és még sok más. Üzletünk augusztus 27 és szeptember 2 között zárva tart. Nyitva tartás H-Cs: 8-12,12:30-16:30, P:12-16:30, Sz:8-12 óráig. Tel.: Szeretettel várunk Mindenkit! Benzinmotoros damilos fűkasza eladó. Bosch CBC 1400-as típus. Teljesen új, használva nem volt. Új ár helyett ,- Ft-ért jótállással együtt eladó. Telefon: ELADÓ: Alumínium radiátor, (60*100 cm) beltéri félüveges ajtó tokkal,, Hajdu mosógép motor, egyhengeres kompresszor. Érdeklődni a következő telefonon lehet: ban is várja Önöket a Kis Kertészbolt! Kapható: szélvédőmosó, autósampon, kesztyűk, szerszámnyelek, üvegballon, demizson, háztartási eszközök, tisztítószerek, penészölő, beltéri falfesték, lazúr és zománcfesték, akril és szilikon tömítő, ragasztók, ecsetek, villanyégők, elemek, takarmányos zsák, ajándéktasakok, ajándéktárgyak, konyhai kiegészítők, sütőpapír, alufólia, eldobható műanyag tányérok, poharak és evőeszközök,. Garafarm és Rédei vetőmagok, vetőburgonya, tavaszi virághagymák, tavaszi lemosó növény védőszerek, és még sok más. Nyitvatartás H-Cs: 8-12,12:30-16:30, P:12-16:30, Sz:8-12 óráig. Tel.: Szeretettel várunk Mindenkit! Gipszkarton álmennyezetek, válaszfalak szakszerű szerelése, kazettás álmennyezet készítése, tetőtér beépítése. 24 év szakmai gyakorlat. Keressen az alábbi elérhetőségeken. 30/ vagy gipszbau.pappa@gmail.com. Papp Attila (Gipszbau Papp Kft.) Körzeti megbízottaink elérhetősége. Németh Zoltán r. főtörzsőrmester telefonszáma: Sebők Győző r. főtörzszászlós telefonszáma: FOGADÓÓRÁT a községünkben a hivatal udvarán levő körzeti megbízotti irodában MINDEN HÓNAP 2. KEDDJÉN ig tartanak. Ha bárkinek ügyes-bajos dolga van, nyugodtan keressék fel személyesen a megbízottakat. A fenti telefonszámon 0-24 órában elérhetők sürgős esetekben. CSÁKÁNYDOROSZLÓI HÍRLEVÉL Megjelenik minden hónap első hetében. Kiadja: Csákánydoroszló község Önkormányzata. A kiadásért felelős: Horváth István polgármester. Készült a Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal csákánydoroszlói kirendeltségének számítógépén és fénymásolóján, 200 példányban. Kapható: Bálint László zöldségboltjában, Laci húsboltban, Ciklámen eszpresszóban. A Hírlevél olvasható még a: oldalon is. Ára: 50,- Ft 8

MENTSÜK MEG TEMPLOMUNK TETEJÉT! Ne hagyjátok a templomot és az Iskolát! (Reményik Sándor) ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

MENTSÜK MEG TEMPLOMUNK TETEJÉT! Ne hagyjátok a templomot és az Iskolát! (Reményik Sándor) ÖNKORMÁNYZATI HÍREK ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 2018. június 25-én tartott képviselő testületi ülésen a következőkről döntött a testület: - A testület első napirendi pontjaként az Értéktár Bizottság elnöke Kiss Sándor számolt be

Részletesebben

Önkormányzatunk március 19-én tartotta idén a 2. képviselő-testületi ülését. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Tisztelt csákánydoroszlói választópolgárok!

Önkormányzatunk március 19-én tartotta idén a 2. képviselő-testületi ülését. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Tisztelt csákánydoroszlói választópolgárok! ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tisztelt csákánydoroszlói választópolgárok! A közelgő április 8-i országgyűlési választásokra tekintettel az alábbiakról tájékoztatom Önöket: A helyi szavazókörök nem változtak, idén

Részletesebben

Boldog Anyák Napját kívánunk minden Kedves csákányi Anyukának, Nagymamának és Dédnagymamának!

Boldog Anyák Napját kívánunk minden Kedves csákányi Anyukának, Nagymamának és Dédnagymamának! Boldog Anyák Napját kívánunk minden Kedves csákányi Anyukának, Nagymamának és Dédnagymamának! Orgona ága, barackfa virága. Öltözzetek új ruhába, Anyák napja hajnalára. Illatosan. Zúgja az erdő, susogja

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Csaba József Általános Iskola felújítása alatt kérjük a lakosság türelmét!

Csaba József Általános Iskola felújítása alatt kérjük a lakosság türelmét! ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Csaba József Általános Iskola felújítása alatt kérjük a lakosság türelmét! Csákánydoroszló Község Önkormányzata munkaterület átadás céljából bejárást kezdeményezett 2017. július 17-én

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY

MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY MANNA - ZSÁLYALIGET - POGÁNY Napok Bentlakásos táboroztatás (6 nap / 5 éjszaka) Gyerekek és pedagógusok Egy turnusba 80 fő tanulót, velük 4 fő kísérőtanárt tud fogadni a Manna 6 fős tantestülete. Vigyázók

Részletesebben

1145 Budapest, Uzsoki utca Telefon: , A környezet

1145 Budapest, Uzsoki utca Telefon: , A környezet 1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41 Telefon: 467-3700, 467-3800 E-mail: uzsoki@uzsoki.hu A környezet Az Uzsoki Utcai Kórház az ország egyik legkorszerűbb intézménye, melynek felújítása során 2010-ben nagy

Részletesebben

XVII. évfolyam - 6. szám 2016. Június Ha jól és jó helyen akarod letudni ezt a feladatot, a Palacsintafesztivál a legalkalmasabb erre! Érdeklődni és jelentkezni lehet: személyesen a Hivatal ügyfélfogadási

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 5. szám Kedves Olvasó! Hamarosan kezdődik a nyári pihenés, legalább is gyermekeink részére. Ez számunkra is öröm, viszont az, hogy hol legyen gyermekünk a nyári szünidőben már

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

Szeptember havi program

Szeptember havi program Szeptember havi program szeptember 1. csütörtök Kezdődik az óvoda : bohócok várják a gyerekeket szeptember 7. szerda: BALETT Szülői értekezlet: 16.30 Akinek használt balettruhája és sztepp cipője van és

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás

Részletesebben

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31.

FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31. FIATALOK NYÁRI SPORTOLÁSI LEHETİSÉGEI 2011 SZERVEZİ: MAGYARKANIZSAI KÖZSÉGI SPORTSZÖVETSÉG TÁMOGATÓ: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT NYÁRI SPORTTEVÉKENYSÉGEK 2011. 2011.07.04 2011.08.31. ÉLVEZD A MOZGÁS ÉS

Részletesebben

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK

Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK Bukovics Eszter szakmai vezető SZAKMAI NAPOK A 2012/2013. tanévben a következő intézményközi szakmai napok megrendezését tervezzük: 1. Szakmai nap az intervenció jegyében - Felkészítés a preventív óvodai

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

XV évfolyam - 6 szám FALUNAPI FOZOVERSENY Keressük a falu legjobb szakácsát! 2014 július 13 (vasárnap) Jelentkezés és bővebb információ Csatordai Lajosnál kérhető (tel: 70/775-2672) Részvételi díj: 3 000

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Hírlevél 2010/09. MAGYE info

Hírlevél 2010/09. MAGYE info MAGYE info Feladó: MAGYE info [info@magyehu] Küldve: 2010 december 1 18:54 Címzett: 'info@magyehu' Tárgy: Hírlevél Okleveles Csecsemőmasszázs oktatók számára 2010/09 Hírlevél 2010/09 ESEMÉNYEK Kedves CIMI!

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény Tisztelt Partnereink! A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény 2018. február hónap sem telt el események, rendezvények nélkül. Egyesületünkaz EFOP-1.2.1.15-2016-00681

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

2014. DECEMBER XX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM

2014. DECEMBER XX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2014. DECEMBER XX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Horváth István polgármester Csákánydoroszló község minden lakójának ezúton kívánok BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET a képviselő-testület nevében

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

1. Művelődési Osztály

1. Művelődési Osztály 1. Művelődési Osztály Pápa Város Önkormányzata az Oktatási- és Kulturális Minisztériummal együttműködve minden évben meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A pályázatra

Részletesebben

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954

Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony, Iskola u. 7. 035954 TÁMOP3.1.4B-13/1-2013-0001. számú Köznevelés az iskolában című pályázat keretén belül a Hiába ott a kincs, ahol egészség nincs című egészségnevelési projektnap Endre Király Általános Iskola 5092 Tiszavárkony,

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő! Gyermeke vizsgálatának előkészítése érdekében kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, valamint a megfelelő pontokban aláhúzással

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013.

Jakabszállás. Települési projektgyűjtő adatlap a Kistérségi Sport-és szabadidős stratégiához 2009-2013. Jakabszállás elérhetősége 2 : I. Jakabszállás Községi Lovas Sportpálya teljes körű fejlesztése, kiépítése Jakabszállási Lovas Sportegyesület Konfár János elnök 20/54-111-66 - Jakabszállás és vonzáskörzete

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Forrás: www.indafoto.blog.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. július

Forrás: www.indafoto.blog.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. július Forrás: www.indafoto.blog.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. július Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén.

Öko projekt. Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Öko projekt Idén is a háromhetes Öko projektbe építve vettek részt a gyerekek az Egészséghéten és a Fenntarthatóság- környezettudatosság Témahetén. Az Egészséghét két napján a gyerekek otthon készített

Részletesebben

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív

Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Koraszülött vizsgálat adatlap és szülő kérdőív Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő! Gyermeke vizsgálatának előkészítése érdekében kérjük, töltse ki az alábbi adatlapot, valamint a megfelelő pontokban aláhúzással

Részletesebben

Szenvedély van február

Szenvedély van február Szenvedély van. 2018. február 22 25. BUDAPEST BOAT SHOW 2017 30.000* LÁTOGATÓ * A Budapest Motor Fesztivállal együtt 100 HAJÓ 90 KIÁLLÍTÓ 2MRD FT ÖSSZÉRTÉKŰ HAJÓK LÁTOGATÓI ELÉGEDETTSÉG VÁSÁRLÁS A KIÁLLÍTÁSON

Részletesebben

Pályázati lehetőség civil szervezetek részére

Pályázati lehetőség civil szervezetek részére Tisztelt Partnereink! Pályázati lehetőség civil szervezetek részére A Közösségi környezet kollégium, a Mobilitás és alkalmazkodás kollégium, a Nemzeti összetartozás kollégium, a Társadalmi felelősségvállalás

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület bemutatása A Figyelj

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.

Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu

Részletesebben

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek) Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja 2017. május 4-5. (csütörtök - péntek) A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. jáig a harmadik életévét betölti, a nevelési

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69.

Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69. Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69. Intézményvezető: Fatérné Rothbart Mária fater.maria@hszi21.hu Intézményvezető-helyettes:

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány www.tengereckialapitvany.hu Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! Pályázat 2015. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 18. Ügyszám: 87-79/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 18. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége

Jegyzőkönyv. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi Közös Önkormányzati Hivatal Magyargencsi Kirendeltség hivatali helyisége Magyargencs Község Önkormányzata Ügyszám: /2015. Jegyzőkönyv Készült: Magyargencs Község Képviselő-testülete 2016. január 14-i nyilvános üléséről, mely 16 óra 00 perckor kezdődött. Az ülés helye: Nemesgörzsönyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA Tisztelt karneváli önkéntes, iskolai közösségi szolgálatot vállaló diák! A Savaria Turizmus Nonprofit Kft. fontosnak tartja a karneváli önkéntes tevékenységeket. A karnevált szervezők szándéka, hogy 2015-ben,

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet.

Tisztelt Szülők! Ezt követően június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni nem lehet. Tisztelt Szülők! Közeledik a nyári szünet! A tanévet 2017. június 15-én csütörtökön bezárjuk. Ezt követően 2017. június 16 án pénteken igény szerint tartunk ügyeletet, azonban arra a napra étkezést befizetni

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Európai Parlamenti választásról néhány tudnivaló:

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Európai Parlamenti választásról néhány tudnivaló: ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Európai Parlamenti választásról néhány tudnivaló: Áder János köztársasági elnök az európai parlament magyar tagjainak választását 2019. május 26-ra írta ki. A magyarországi lakhellyel

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-i nyilvános ülésére

J e l e n t é s. Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-i nyilvános ülésére J e l e n t é s Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 12-i nyilvános ülésére Tárgy: Jelentés a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról. Előterjesztő:

Részletesebben

Az apák szerepe védőnői szemmel

Az apák szerepe védőnői szemmel Az apák szerepe védőnői szemmel A Védőnői Szolgálat MA: 103 éves (1915.06.13.) A kor társadalmi, gazdasági és demográfiai változásai hívták életre a védőnői hálózatot. Megalakulásakor a cél: a csecsemőhalandóság

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás

Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Alkotóházzá alakult át a Bácsalmás 2. lakás Végre itt a jó idő, melegszik a levegő, így egyre többször alkalmunk nyílt a hónapban a szabadban szervezett programokra. Ismét sok színes közös programon vehettek

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/ A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmailcom Telefon: Napközben a helyi lakosok által összeadott eszközökből és tárgyakból készített retrokiállítást bárki megtekinthette a Művelődési Házban

Részletesebben

Informatika Kft. Budapest, XXV. Villányi út 11.

Informatika Kft. Budapest, XXV. Villányi út 11. Budapest, XXV. Villányi út 11. Tisztelt Kis Péter! Mellékelten megküldjük Önnek legfrissebb szoftverajánlónkat. Ha érdekli az itt csak röviden bemutatott megoldások, kérjük, keressen fel személyesen vagy

Részletesebben

Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV

Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat Programtervezet 2015/2016 TANÉV Közösségi FACE-ek Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér Helyszín: NYÍR Pláza első emelet Önkéntesség, nemzetközi ifjúsági cserék, kiállítások,

Részletesebben

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíj kiíró A Kis Példaképünk Ösztöndíjat az EFOP-1.5.2.-16-2017-00029 Egységben a jövőnk Humán szolgáltatások fejlesztése a Sármellék térségében elnevezésű projekt keretében

Részletesebben

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00

Havi munkaterv: augusztus: Nap Óra Program Felelős 22. k. 9:00 Alakuló értekezlet igazgató 23.sz-31.cs. 9:00 Az őszi szünet 2017. október 30-ától 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő). A téli szünet

Részletesebben

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20.

1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA. 2009. augusztus 15-20. 1# BÉCS-BUDAPEST KAJAK-KENU ÉS EVEZŐS TELJESÍTMÉNYTÚRA 2009. augusztus 15-20. Köszöntő Az utóbbi évek folyamán a Bécs-Budapest Szupermaraton futóverseny meghatározó eseménnyé nőtte ki magát a szabadidősport

Részletesebben

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax: Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet. 2009. november 12 15. ÚMFT infovonal: 06 40 638 638 nfu@nfu.gov.hu www.nfu.hu FÔUTCA LIPÓT NAPOK 2009. november 12 15. Programfüzet Erzsébet tér Tisztelt Belvárosi Polgárok! Örömmel mutatom be Önöknek a Fôutca Lipót Napok programsorozatát, amelynek során megismerhetik Belváros Új

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ Tengerecki Alapítvány  Hétköznapi Óriás Társas Pályázat 2017. FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

Bázisintézményi munkaterv

Bázisintézményi munkaterv Intézményi fejléc Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8900 Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. Tel/fax: 92-596 393; E-mail: info@ady-zala.sulinet.hu honlap: www.ady-zala.sulinet.hu

Részletesebben

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016)

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 28. (2016) Szakmai program a megyei kulturális stratégia gyakorlatba ültetésére TARTALOM MUNKACSOPORT HÍREK-TÁR 2 Rendezvénysorozat a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2 Készülünk

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Csákánydoroszló Község Önkormányzata ezúton kiírja a Helyi kiválóságokért ösztöndíj pályázatot Felsőoktatási hallgatók számára

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Csákánydoroszló Község Önkormányzata ezúton kiírja a Helyi kiválóságokért ösztöndíj pályázatot Felsőoktatási hallgatók számára ÖNKORMÁNYZATI HÍREK PÁLYÁZATI KIÍRÁS Csákánydoroszló Község Önkormányzata ezúton kiírja a Helyi kiválóságokért ösztöndíj pályázatot Felsőoktatási hallgatók számára A pályázatra azok a Csákánydoroszló Község

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

FOGÁSZATI TÁJÉKOZTATÁS

FOGÁSZATI TÁJÉKOZTATÁS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK FOGÁSZATI TÁJÉKOZTATÁS Somogyi Richard fogorvos működése augusztus 31-el megszűnt. A továbbiakban a fogászati rendelést a csákánydoroszlói körzetben dr. Megyeri Sára fogja ellátni helyettesként.

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/ÁPRILIS. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/ÁPRILIS Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi negyedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!

A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó! A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket

Részletesebben

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2007/2008-as tanév. e sti. tagozat

Szakközépiskola. képzési. tájékoztató. 2007/2008-as tanév. e sti. tagozat Szakközépiskola képzési tájékoztató 2007/2008-as tanév e sti 1223 0255 1478 tagozat Pécs 2007 az esti tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású intézmény. Középfokú és emelt

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

FEB 93 Ifjúsági Oktatási Alapítvány. Közhasznúsági jelentés FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FEB 93 IFJÚSÁGI OKTATÁSI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2016 1 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Cél szerinti juttatások

Részletesebben

SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER

SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER SZÁLLJ VERSENYBE ÚJBUDA LEGFITTEBB 60 FELETTI BAJNOKA CÍMÉRT! 60 ÉV FELETTI ÚJBUDAI LAKOSOK SZÁMÁRA VERSENYSZABÁLYZAT ÉS ÖSSZESÍTETT PONTRENDSZER A program szervezője: Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft.

Részletesebben