ERDÉSZETI LAPOK OBSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET

Átírás

1 ERDÉSZETI LAPOK AZ OBSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó : Szerkesztő : Az Országos Erdészeti-Egyesület. B e d ö Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonötödik évfolyam. IV. füzet Áprilishó. Előfizetési dij egy évre 8 frt. Az Országos Erdészeti-Egyesület azon alapitó tagjai, kik legalább 150 frt alapítványt tettek, valamint a rendes tagok is a 8 frt évi tagsági dij fejében, ingyen kapják. Oly alapitó tagok, kik 150 frtnál kevesebbet alapítottak 3 frt kedvezményi árért járathatják. jfe^"" Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapesten, Lipótváros, Hold-utcia, 21. siám, II. emelet. "^31 A lap irányával nem ellenkező hirdetések mérsékelt dijért közöltetnek. Az erdőhasználat fejlődése és jelenlegi állapota a magyar államban.*) Irta : Bedő Albert, országos főerdőmester. A magyar birodalom erdőségeinek használatáról szólva, meg kell különböztetnünk az 1880-ban életbelépett erdőtörvény megalkotása előtti időt az ezután következőtől. Amabban egész 1848-ig, illetve az úrbéri viszony megszűntéig az erdők használata igen korlátolt volt, főleg a legeltetés és makkoltatás utján nyerhető jövedelemre s kevés kivétellel inkább esak a helyi tüzelésre és építkezésre szükséges fa vágatására szorítkozott. A fával való kereskedés csak korlátolt mértékben egyes vizi utak mentére szorítkozott, főleg a Vág, Árva, Garam.» *) Mutatvány e lapok szerkesztőjének A magyar állam erdőségeinek gazdadasági és kereskedelmi leírása" czimü munkájából. (Uárom kötet 4 részben, egy 12 szelvényből álló átnézeti térképpel. Negyedr oldal. Ára térképpel együtt 25 frt, térkép nélkül 15 frt. Budapest, Grill K. udvari könyvkereskedése.) ERDÉSZETI LAPOK. 19

2 Tisza, Maros, Szamos és Dunamellékén s igy természetesen csakis az ezen vizek fővonalain levő erdők adtak némi jövedelmet a birtokosoknak. A használt erdőkhöz tartoztak még ezeken kivül azon erdők, melyek a bánya- és kohó-ipar s egyes népesebb városok szükségleteinek fedezésére adtak fát, de ezek használata is, csekély kivétellel, ismét csak azt eredményező számunkra, hogy azon helyeken is a túlságos mértékben letarolt erdők helyét örököltük a most nagy kiadásokat igénylő erdősítés szükségével. Az úrbéri viszony megváltása után 1850-től kezdve a magyar birtokos osztályra válságos idők és súljos nyomás nehezedtek, később pedig a vasutak építése is mind ujabb meg ujabb területeket vonván a világpiacz kötelékébe, birtokosaink a nehéz helyzet közt kínálkozó alkalmak szerint törekedtek az addig általuk értéktelennek tartott erdőkből*) minél több pénzt nyerhetni, nem gondolva arra, hogy későbbi években is legyen mit eladni. A vásárra dobott fa értékét az erdőbirtokosok legtöbbnyire nem ismerték, a szakszerű becslések költségeit sajnálták s miután nagyobb terjedelmű erdeik után még a legnyomottabb árak mellett is addig nem várt összegeket kaphattak, teljesítették az eladást és pedig igen sokszor még ugy is, hogy a kereskedő csak az általa termelt tiszta-áru után fizetett,, mely első eladási alkalommal szokás volt még, hogy a fának csak legszebb és legjobb részét vegyék ki; erre, a mint a válogatásra alkalmas állabok apadtak, következett a 2-ik vagy 3-ik vásárló, ki azután a fokozatos választások szerint viszszahagyott törzseket is hasonló nyomott árak mellett kivágta. *) Különben még ma is találhatók olyanok, kik habár erdejöknek egész fatermését saját házi, cselédségi és építkezési szükségleteikre felhasználják, mégis azt mondják, hogy erdejök semmi más hasznot nem ad, mint csupán egy kislegelői 1

3 Ez a képe azon erdőhasználatnak, mely sok vidéket a gyönyörű fenyvesek helyett kopár oldalakkal gazdagított, s franczia dongára, kádár fára s vasúti talpfára és építkezésekre alkalmas tölgyeseinek elpusztulását eredményezé, ugy hogy ma már csak Horvát - Szlavonország Száva-menti tölgyesei azok, melyek uralják a franczia dongapiaczot; birtokosaink többi része pedig elpusztult erdejének valódi értéke helyett megkapta legtöbbször annak borravalóját s hozzá még azt, hogy a hosszantartó kihasználások ideje alatt a fát az erdőből kiszállító fuvarosok folyton legeltették a vásárló által gondosan kikötött feltétel szerint az erdőt, s a mellett a műszaki és épületfa pazarló használata után maradt sok hulladék, az ág és galyfa a többi erdők tűzifájának értékét is lenyomta. Ezen állapotok idézték aztán elő azt, hogy akkor, midőn a közlekedési viszonyok fejletlensége miatt a fának csekély, vagy semmi értéke nem volt, különösen a tölgyesek jelentékeny része a folytonos legeltetés következtében kigyérült s legelőkké vagy úgynevezett makkos-erdőkké alakult át s a bükkös és fenyves erdőkben is ezer meg ezer holdak értékes fája lett elégetve vagy lefejszézve egyedül azért, hogy a hasznot nem adó erdő helyett legelő terület nyeressék. Igy történt, hogy a fő közlekedési vonalak, városok vagy ipartelepek mellett levő erdők általában sokkal nagyobb mértékben lettek kihasználva, mint sem azt a tartamosság követelménye megengedheti. Erdőgazdaságunk egész 1880-ig oly viszonyok közt vergődött és küzdött, melyek az okszerű erdőhasználat kifejtésére általában kedvezők nem voltak s nevezetesen az ig terjedő időre esnek azon nagyobb mérvű és a jövő érdekeit is sértő használatok, melyek a magyar birodalom erdőségeit mindenütt ott, hol azok hozzáférhetők voltak, annyira igénybe vették, hogy azok most, kevés kivétellel, még a gazdaság 19*

4 kellő folytatásához szükséges faanyag tőkével sem birnak; hozzájárulván még ehez az is, hogy az úrbéres községek részére nagy terjedelmű erdők adattak át, melyeket uj tulajdonosaik eléggé becsülni nem tudván, azokat általában véve pusztították s hogy a közbirtokossági erdők tulajdonosai is a közös erdő osztatlan fentartásából állandóan várható jövedelemnél többre becsülték az egyénileg abból, mielőbb megkapható bármi kevés pénzt, s a birtokon vagy erdeik faállományán a jelentkező fakereskedők gazdag üzleti jutalmazására igyekeztek túladni. Az állam és néhány nagybirtokos a gazdaság tartamos igényeit törekedett ugyan szem előtt tartani, de nem egy helyen hódoltak ezek is az ellenkező iránynak s habár volt is akaratuk az erdők szakszerű fentartását teljesíteni, mégis tettek jóllehet sokkal kisebb mértékben oly gazdasági hibákat és mulasztásokat, melyek hátrányai ma súlyosan érezhetők. A magyar erdőgazdák, a földmivelés ügyei iránt érdeklődő közönség s az Országos Erdészeti Egyesület is, az alkotmányos kormányzatnak 1867-ben történt életbelépésétől kezdve nagy buzgósággal igyekeztek a károsnak felismert helyzet javítására, mely munkásság nemcsak a gazdálkodás körében idézett elő némely birtokosoknál üdvös fordulatot, de általában is az erdőfentartás érdekeire országszerte kedvezőbb hangulatot keltett s azt is eredményezé, hogy a magyar erdőtörvény 1879-ben a XXXI. törvényczikkbe foglalva megalkottatott, és pedig oly rendelkezések kimondásával, melyek következetes és pontos végrehajtása esetében az ország erdőgazdaságának okszerű fejlődése, ha a szükséges intézkedések foganatosításában az erdészeti szakközegek a politikai hatóságok buzgó közreműködésével támogattatnak, biztosítottnak tekinthető.

5 Horvát-Szlvonországokban ugyanazon viszonyok állottak fenn, melyeket fennebb jelzénk s azok végvidéki vagy határőrségi részében is, mely katonai kormányzat alatt állott, az erdők épen oly kevés kíméletben részesültek, mint hazánk többi részében, sőt mindannyiszor, midőn a határőr lakosságtól valamely lényegesebb hadi vagy polgári szolgálat teljesítése kívántatott, ujabb meg ujabb erdők estek áldozatul és fokozottabb használatok engedtettek meg. Ezen erdők fentartása felett is azonban Horvát - Szlavonországok autonóm kormánya, illetve bánja, most már gondosabban őrködik. A magyar erdőtörvény az erdők helyes gazdálkodási kezelését biztosítandó 17. -ában kimondotta azt, hogy az állam, a törvényhatóságok és községek, köz- és magánalapítványok, hitbizományok, közbirtokosságok és részvénytársulatoknak s egyházi személyeknek mint olyanoknak és egyházi testületeknek birtokában lévő erdők csak is a tartamosság elve és oly gazdasági üzemterv szerint kezelhetők, mely a földmivelési minister által jóváhagyva lett, mig ellenben a magánbirtokosok erdeiket, ha az a földmivelési minister által véderdőnek nem jelöltetik ki, az általános korlátok között szabadon használhatják az újra erdősítés kötelezettségének megtartása mellett. Az okszerű erdőhasználat érdekének előmozdítására szolgáló üdvös intézkedései az erdőtörvénynek az usztatás és tutajozás mikénti foganatosítását s az erdei termékeknek mások birtokterületén való átszállítását szabályozó rendelkezései, melyek a nélkül, hogy mások jogait sértenék, az erdőbirtokos érdekeit kellő támogatásban és megóvásban részesitik; valamint nemkülönben az is, hogy minden erdőbirtokos azon indokolt esetben, ha erdeire vonatkozólag a falopások a közönséges számot meghaladó mértékre szaporodnának, igénybe veheti a törvény azon határozatát, hogy a ki a közelebbi fapiaczokon vagy házaknál fát kivan eladni, tartozik annak

6 jogos megszerzését az illető erdőbirtokos és község elöljárója által láttamozott bizonyitványnyal igazolni. A törvényes állapot kifolyása lévén az, hogy az erdőhasználatok országszerte ellenőriztetnek, ma már csak azon erdők létele tekinthető nem biztosítottnak, melyek magánbirtokosok kezén vannak s talajuk másnemű gazdasági mivelésre állandóan alkalmas; ennek ellenében azonban oly kopárságok, melyeknek közgazdasági érdekből való erdősítése kívánatos, már több helyt létrejött uj erdők telepítése által vétetnek mivelés alá. A mint egyrészről sajnálattal kell elismerni azt, hogy erdőségeink túlnyomó nagy részében a megengedhetőnél nagyobb mértékű kihasználások történtek s ezek a faállományt annyira megapasztották, hogy a szükséges fundus instructusnak átlagot véve egy harmad része, s az egyes korosztályok közti helyes arány is hiányzik, ugy másrészről nem lehet hallgatással mellőzni azt sem, hogy az erdőknek kerekszámban véve, még egy ötöd része olyan, és pedig főképen a bükkösök és néhány helyen még a fenyvesek is, melynek fatermése a közlekedési eszközök fejletlensége miatt kellően nem értékesithető s hogy ez erdőkből még oly jelentékeny készletek várják a fogyasztást, melyek számosabb éven át adhatnak a hazai és külföldi piacznak jó és szép bükk- és fenyő-árukat; mig a tölgyből, fájdalom, kivéve a szlavóniai tölgyeseket, egyátalában nem bírjuk és még hosszú időn át fogjuk nélkülözni a termőterületnek megfelelő fatermés vágathatását. Miután sokan szokták mondani azt, hogy erdeinkben nagy fakészletfölöslegek vannak, helyén valónak találjuk itt megemlíteni, hogy ez állítás, kivéve a bükkösöket, csak ritka helyekre áll, igy például az összes kincstári erdőkben a mint ezt az ezekre vonatkozólag jelen munka 3-ik kötetében

7 kiadott gazdasági leirás igazolja, a szabályszerű gazdálkodásra szükséges fatőkénél kevesebb van a tölgy erdőkben 16 "3 millió m 3 -re\, a fenyves erdőknél 18"4 millió m 3 -rel, mig az eddig nagy nehezen értékesithető bükknél 28*7 millió m 3 felesleg mutatkozik; e feleslegeket illetőleg általában elmondhatni, hogy a viszony, mely a kincstári erdőknél tapasztalható, egyes kisebb részeket kivéve, a többi erdőknél sem mondható jobbnak. Ezen viszonyokban leli tehát természetes magyarázatát a földmivelési minister ur azon intézkedése, hogy az erdőgazdasági üzemtervek készítésére az erdőtörvényben nyert felhatalmazása alapján kiadott utasításban az erdőhasználat szabályozására és a túlvágatások elhárítására ajánlatomra azt mondotta ki, hogy az erdők használatánál a forda évszámának megfelelő évi egyenlő területek vágattassanak, illetve, hogy a használat nem a fatömegre, de a területre alapítandó. A külterjes gazdasági állapotok természetes következménye volt az is, hogy a régebbi időben az erdőhasználat súlya főképen a tűzifa termelésére irányult s hogy még ma is sok erdőbirtokosnál a tüzifatermelés képezi a főczélt. A mint azonban a szállítási eszközök szaporulata a faanyagoknak, s nevezetesen az épület- és iparfának, távolabb vidékekre és külföldre való elszállítását lehetővé tette s a vágható erdők apadásával és a faárak emelkedésével a birtokosok most már tagadhatlanul látják, hogy a kőszénnek indokolatlanul olcsó vasúti szállításával is küzdésre utalt tüzifatermelés, nem adhatja a megfelelő jövedelmezést : alkalmas viszonyok között s gondos erdőtiszteknél mindenütt követőkre talál a kincstári erdészetnél már régebben elfogadott azon gazdasági elv, hogy erdeink kihasználásánál fősúly fektetendő az építkezési és ipari czélokra szolgáló legértékesebb fa-választékok termelésére. A cserkéreg-termelés ugy a tölgyeseknél, mint a lúczfenyveseknél, az utóbbi év alatt nagy kiterjedést

8 nyert, de szintúgy, mint a dongatermelés az idősebb tölgyeseknek, ugy ez is sok helyt a fiatalabb tölgy és fenyőerdők romlását okozza, szerencsére azonban kezdenek az erdőbirtokosok óvatosabbak Tenni s a használat e neme mindinkább a megfelelő határokra korlátozódik. Terhesebb gondot okoz ez idő szerint még a bükkösök használata, melyeknél több helyt tetemes fakészletekkel is rendelkezünk; a magyar erdőgazdának azonban, ha csupán a belföldi faszükséglet kielégítésére gondol is, nincs oka kétkedni abban, hogy ez erdők termése, részint ugy, mint tűzifa, részint mint iparfa, évenként fokozottabb fogyasztásra talál, s- hogy hazánknak tetemes tüzifa-szükséglete, mely eddig a tölgy és fenyő fanemek után is jelentékeny fedezetet nyert, mi hova-tovább mind kevesebb lesz, jelentékeny mennyiséget fog állandóan igénybe venni. Káros szokása volt eddigelé sok birtokosnak és erdőgazdának az erdőkben szórványosan előforduló kőris, szil, juhar, dió, gesztenye, hárs és más hasonló s külön állabokat rendesen nem alkotó fanemeket az erdőkből még a rendes vágásokon kivül is eladni, mi által ezen a főfanemmel gazdasági tekintetben is üdvös vegyülést képező fák az állabokból kivétettek s ma sok helyt a legmagasabb árak mellett sem kaphatók, miért az illetőket most arra is megtanitja a tapasztalat, hogy az egyes fáknak ily előre való káros kiszedése mellőzendő s hogy a kis és nagyobb faiparnak értékes fákat szolgáltató ezen becses fanemek jövőre több gondban és kíméletben részesitendők. Erdőhasználatunk egyik árnyoldalát képezi az is, hogy részint megszokásból, részint az erdők vélt bősége folytán, a fakereskedők válogatós hajlamából vagy az erdei munkások tudatlanságából a kihasználás, illetve a vágatás, kidolgozás és szállítás körül szükséges munkálatok igen sok helyt oly nagy

9 fapazarlással teljesíttetnek, hogy az erdő fatermésének 30, sőt sokszor 40 / 0 -a is veszendőbe megy. Az anyagok kevesbülése és az árak fokozatos emelkedése javítja ugyan ezt, de mind e mellett az erdőtisztek sürgős feladata gondosan odahatni, hogy a munkások minél kevesebb faanyag-pazarlással dolgozzanak. A favágatások idejéről való megemlékezés kedvéért feljegyzendőnek találjuk, hogy nálunk a vágatások mindenütt ott, hol a nagy hóesések nem akadályozzák, rendesen a téli időben történnek, mig ott, a hol a hó nagysága ezt lehetetlenné teszi, mint például az északi vidéken, Árva, Liptó, Szepes, a keleti vidéken Máramaros, Csík, Hunyad megyében s a Karst hegységen lévő fenyvesekben a hó elmenetele után és rendesen májusban, illetve a nedvkeringés idején kezdődik a vágatás, mely alkalommal a levágott fa lekérgeztetik, ágai és galyai azonban a csúcson meghagyatnak, hogy a fában levő tápanyagot felhasználva, annak jobb kiszáradását elősegítsék, mire aztán őszszel következik a teljes letisztítás s a vágásszélekre való kihordás, télen át pedig onnan az úsztató patakokhoz való csúsztatás, hogy aztán a jövő tavaszi vizzel az eladási helyekre legyenek szállíthatók. A szállítási viszonyok, melyekkel a magyar erdőgazdáknak meg kell küzdeni, általában nehezek s ezért ugy a szárazon, mint a vizén való szállítás körében az erdőhasználat segélyére szolgáló építkezések, különösen az északi és keleti vidéken lévő erdőknél, igen változatos eszközök és műépitkezések alkalmazását teszik szükségessé s a magyar erdőtiszteknél különösen a vízi építkezésekben való alapos ismeretet követelik. Az erdők elhasználása körül követett s a jövő érdekeit számba nem vevő eddigi eljárás kevésbé lehetett alkalmas erdőgazdaságunk okszerű fejlődésének eszközlésére, ma azon-

10 ban, midőn erdeink megritkulása, a faanyagok drágulása, a növény tenyészet pusztulását és termőtalajunk apadását hirdető kopasz hegyoldaluk, a felszínre jövő sziklák és tátongó vízmosások minél élénkebben emlékeztetnek a helyes és gondos gazdálkodás szükségességére, mindenki kezdi tisztelni az uj erdőtörvényt, mely üdvös rendelkezéseivel a halaszthatlan szükség azon utolsó, de még épen jó órájában lépett életbe, midőn még sok helyrehozható és nemzeti vagyonunk számára még annyi megmenthető volt, mely további jó kezeléssel elég lehet arra, hogy Magyarország faszükségletének fedezése végett jövőre zavarba.ne jusson; sőt megtéve azon munkálatokat, melyek segélyével és alapján a most meggyérült erdők jó zárlatba és korosztályzati viszonyokba jöhetnek, még arra is jogos kilátása legyen, hogy fájáért a külföldi piaczokról, az időjárás veszélyeinek soha ki nem tett, biztos jövedelmet nyerhessen. Az erdei mellékhasználatok, a mint ez a külterjes gazdaság minőségéből szintén következik, főképen csak a legelő, makk és gubacs használatából állanak; az erdei gyümölcsök okszerű értékesítése csak igen ritka helyen jutott kellő figyelemre, az erdei mellékiparágak felkarolása pedig teljes mellőzésben van; ha azonban a főhasználatnak most közelebbi szükséget képező iparszerübb kifejtése általánosabb lett, bizonyára nyomban fogja ezt követni a mellékiparágak fejlődése is. Nem lehet egyébiránt azt mondani, hogy az erdők mellékhasználata jelentéktelen volna, mert a nagy létszámra kifejtett marhatenyésztés következtében a használható erdei legelők jelentékeny jövedelmet adnak, sőt miután a marhatenyésztés utján igen lényeges és mindjárt a jelenben kézhez jutó jövedelmet kapnak a birtokosok az erdőből, ezért az erdei legeltetések már régi időtől fogva igen kiterjedt mértékre fejlődtek ki, s mint már előbb is említve lett, nagy részben okai

11 erdeink mai rosz állapotának, ugy hogy a magyar erdőgazdaságnak egyik sürgős és kiválóan fontos feladatát képezi az erdei legeltetéseknek kellő korlátok közé leendő terelése s főképen az arra való felügyelet, hogy az erdőbe annyi legelő marha ne bocsáttassák, a mennyi elegendő élelmet ott nem kaphat s hogy az erdőtalaj növényzetének túlságos kilegeltetése ne történjék. Hegy az erdők mai rosz állapotának s a letarolt területek kellő fel nem ujulásának okát részben a nagymérvű legeltetés képezi s az ma is igen káros mértékben hátrányos és sok helyt veszélyes igényekkel lép fel, ezt eléggé igazolja azon táblázat, mely a törvényhatóságok legelő területét s az ott tenyésztett marhanemek létszámát s az egy hold legelő területre eső és egy darab nagy szarvasmarhára átszámított marhalétszámot mutatja; melynek további világításául még csupán arra kell gondolni, hogy nálunk az istállózás csak a kivételek közé tartozik s marhaállományunk általában a szabad legelőn él, hogy arra sok helyt rendesen jóval több marhát hajtanak, mint a mennyit táplálni képes, hogy legelőterületeink és pedig különösen a községeké általában soványodnak, a mint ez a marhanyomás által ösvénypászták módjára felvágott hegyoldalokon s illetve a táplálóbb füvek helyett soványabb kórókkal s gyér sovány füvekkel borított legelőkön látható, s hogy a kertek, tarló, ugar és a rétek legeltetési használata a hiányt, miként ezt a legelő marhák állapota is igazolja, még az erdővel együtt sem pótolhatja. Hogy a legeltetési kérdés kellő szabályozása s illetve a mesterséges takarmányozás elterjedésének szükségessége az erdők érdekében is mennyire sürgős, arra elegendő tájékozásul szolgálhat az, ha ide jegyezzük, hogy az állam területén lévő összes marhaállomány felnőtt szarvasmarhára átszámítva, 8.300,000 darab s minthogy egy darab felnőtt marha eltartására félévi nyári táplálékra legalább

12 20 métermázsa széna szükséges, ennélfogva az ebbeli szénaszükséglet ,000 métermázsa; minthogy pedig egy hold átlagos minőségű legelő tápláló termését az egész állam területére felvett átlag szerint 5 métermázsánál többre nem lehet tenni, ennélfogva az öszszes 7.495,726 kat. hold legelő ,630 métermázsa szénát képviselő fűtermést ad,*) melyhez, ha a 6 millió hold rétnek kaszálás előtti és utáni legelő hasznát holdanként 3, tehát összesen 18 millió métermázsával és a kerekszámban 23 millió holdat tevő szántóföldnek és kertnek, tarló, ugar és fűtermés utján nyújtott legelő értékét országos átlaggal és minden termelési ágra holdanként 2, tehát összesen és elég magasan 46 millió métermázsával veszszük is számításba, kitűnik, hogy a nyári legeltetési félév összes takarmány fedezete kerekszámban 102 millió métermázsa; tehát még mindég hiányzik 64 millió métermázsa; vagyis legalább 3.000,000 darab felnőtt marha nyári táplálására szolgáló takarmány. E viszonyok teszik érthetővé azt, hogy megszaporodott marhalétszámunk következtében miért lettek az erdők a megengedhetőnél tovább terjedt mértékben legeltetve, hozzájárulván ehez még az is, hogy nemcsak földmíves népünk, de még oly mezőgazdák részéről is, kik a szakképzettség bírását állítják, azon hit van elterjedve, hogy az erdő még akkor is megnő, ha az folytonosan legeltetik s hivatkoznak példákra, melylyel bebizonyítani akarják, hogy jól tudják és látták, midőn ezelőtt 20, 30, 40, 50 évvel ezt meg azt az erdőt a legelőcsordák és gulyák járták és lám, mégis ott áll az a szép erdő! Az ilyeneken azután csak el kell sajnálkozni az embernek, mert jóakaratú magyarázat után sem akarják aztán *) Ezen adatokat kitűnő mezőgazdák véleménye szerint is kedvező nagysággal vettük fel.

13 megérteni, mikor feleletül kapják, hogy csak nézzék meg azt a tölgy-, vagy fenyőszálfákat, hogy miként vergődtek ki a marha szája alul, figyeljék meg, hogy a marha által lerágott fiatal fa felfelé nem nőhetvén, kis koronájának körülete oldalirányokban szélesedik ki, s ez évek során át a lerágás következtében mind jobban-jobban ismétlődik, mig annyira kiszélesedett, hogy a marha a középen lévő törzs vagy belül levő ágak csúcsának lerághatását, bármint kinyújtsa is nyakát, már el nem éri; mikor aztán az, erdeinknek általában jó talajánál fogva hossznövésre kerül s évek múlva hasonló sorsban részesült társaival ágat és galyat érintve, lassanként erdőt képez. De aztán csak meg kell nézni e fák törzseinek alját, lőcsös görbeségeikkel, az ily erdőből vágott fa minőségét és mennyiségét s akkor lehet jól látni, hogy mily hatással volt arra a legelő s mily faérték lett annak kielégítésére feláldozva, hogy a legelt birka vagy marha sokszor csak a ráfordított költségeket visszafizesse. Nem mondjuk mi, hogy az erdőt legeltetni soha sem kell, de csak azt kívánjuk, hogy a legelés ott történjék, a mint ezt a törvény is rendeli, a hol az kár nélkül gyakorolható. Minthogy pedig az erdőnek is az ember érdekeit kell szolgálni, igy igen természetes, hogy az erdő legeltetési használata is szükséges s ezért méltán teheti valaki azon kérdést, hogy mennyi lehet tehát nálunk azon legelő érték, mely az erdőknél marhatartásunk támogatására számba vehető lenne? Ezen számitásnál nézetem szerint a legeltetés alul a véderdőkön kivül kiveendők még a tölgyszálerdőknek megromlottsága és azok talajának megsoványodása következtében azoknak legalább felerésze vagy egy millió hold, ugy hogy összesen marad legeltetésre igénybe vehető kerekszámban 14 millió hold, melyből ismét leszámitandó két tized a felújításban levő erdőkre és egy tized a vágás alá következő, de

14 előtilalomban levő erdőkre ugy, hogy legfennebb ,000 hold oly erdő marad, melyen az ott levő takarmány kihasználására a legeltetés gyakorolható, ennek pedig szénaértéke a" zártabb fenyveseket és bükkösöket is véve, holdanként legfennebb 1.5 métermázsával összesen 15 millió métermázsa és igy negyed részig való pótlására sem szolgálhat a fennebb kimutatott 64 millió métermázsa szénahiánynak. A makk és gubacs főleg még Horvát-Szlavonországban képez jelentékenyebb jövedelmet, mig Magyarországon a tölgyesek kihasználása folytán csak ritkább helyen bir jelentőséggel; mindazonáltal egyes helyeken kétségtelenül még értékes bevételi forrást képez, mint például a kincstár bácsmegyei erdeiben; a bükkösök magtermése helyenként szintén értékesithető disznóhizlalásra. A tölgy- és lúczkéregre, a gubacsra és tűzifára a budapesti árutőzsde rendes szabályokkal bir, melynek alapján azon üzletfelek panaszos ügyében, kik üzletkötésük alkalmával a budapesti tőzsdebiróság illetékességét fogadták el, ezen bíróság végérvényes Ítélet hozatalára jogosított. Az erdészetileg tenyésztett fák magvainak gyűjtése és kereskedésbe hozása pedig még egyáltalában azon határig sem terjed, hogy az erdőmiveléshez szükséges és szintén jelentékeny pénzértéket képviselő magmennyiség itthon termelt famagvakkal lenne fedezhető. A vadászat a mellékhasználati jövedelem szempontjából véve, nem bir fontossággal, de jelentőségét lényegesen emeli ama körülmény, hogy a magyar földbirtokosság főrangú és középosztálya általában nagyban gyakorolja e nemes foglalkozást s ezért nem ritka az eset, hogy némely erdők egyedül ennek köszönhetik megmaradásukat, noha másfelől az sem példátlan, hogy egyes uradalmakban az erdőfentartás érdekei a túlságos vadtenyésztés következtében nagy csorbulást szen-

15 vednek. A halászati jövedelem ez idő szerint még szintén jelentéktelen. Erdeink használatával eljutottunk azon határig, melyen túl az eddigi irányban, hazánk érdekeinek koczkáztatása nélkül, haladni nem szabad; de tekintettel a meglévő állapotokra, feltétlen kötelességgé vált mindent megtenni arra, hogy a szakszerű jó kezelés az ország összes erdőségeire kiterjedjen, s hogy egészen jó erdőtisztnek és gondos erdőbirtokosnak, minden más dicséretes tulajdonok mellett is, csak azokat ismerjük el, kik legalább ugyanannyi jó és értékes erdőt nevelnek, mint a mennyit felhasználnak. Az erdő befolyása a levegő átlagos hőfokára, és a levegő hőfokának határaira. Irta: B e 1 h á z y Jenő, m. kir. erdőigazgatósági titkár. (Folytatás és vége.) Az előbbiekkel kapcsolatban érdekesnek tartjuk néhány szóval megemlékezni arról a viszonyról, mely a talaj és a levegő között fenáll, s a mely a levegőnek a talajban való mozgását idézi elő. A szántóföld, az erdei talaj, a kerti talaj, ugy mint egyáltalában földünk talaj-rétegének üregei tobbé-kevésbbé levegővel telvék, mely levegő a külső levegőtől abban különbözik, hogy kevesebb élenyt, ellenben több vizpárát, ammoniakot és mindenek előtt sok szénsavat tartalmaz. A földrétegben lévő levegő nincsen állandóan odazárva, hanem a mint már előbb is mondtuk, mozog és a külső levegővel folyton keveredik. Ha ez nem igy volna, akkor a növények tönkre mennének, mert gyökereikhez nem juthatna éleny. A földbe elvetett