Jézus építi az İ Egyházát
|
|
- Laura Borosné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jézus építi az İ Egyházát Jézust sok mindennek mondták az emberek a maga idejében, de amikor megkérdezte a tanítványait, akkor Péter adta a megfelelı választ: Te vagy a Krisztus, az élı Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kısziklán építem fel az én egyházamat, a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És néked adom a mennyek országának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lesz. Máté 16: Jézus itt az İ Egyházáról beszél, amit İ épít. Ennek az egyháznak a fı jellemzıi a következık: - İ a tulajdonos, - İ a saját akarata és terve szerint építkezik, - mennyei kijelentés (nem test és vér) alapján történik az építés, - az İ egyháza szilárd alapokon (a kijelentés bizonyossága alapján) áll, ezért a pokol erısségei sem tudnak erıt venni rajta, - csak olyanok lehetnek részesei ennek az építkezésnek, akiknek az Atya a Szent Szellem által kijelentést ad Krisztusról, ahogyan Péternek, - az Övéi rendelkeznek a kötés és oldás hatalmával, mert amit megkötnek a földön, a mennyekben is kötve lesz; és amit megoldanak a földön, a mennyekben is oldva lesz. - ennek az Egyháznak a tagjai élı kövek, akik szellemi házak, szent papság és Istennek kedves szellemi áldozatokkal áldoznak (1 Péter 2.5), - az İ juhai hallják az İ hangját és követik İt; Jézus ismeri ıket és örök életet ad nekik (János ). Ez azt is jelenti egyben, hogy van egy másik egyház is, ami nem az Övé, amit emberek építenek. Errıl szól Jézus próféciája a Laodiceai gyülekezetnek írt levélben, ahol Jézus kívül van a gyülekezeten. Az ilyen egyházat Jézus kiköpi, mint az emberek a langymeleg vizet. Jézus Egyháza nem épületek, hanem emberek - helytıl függetlenül. Nekünk nem kell gyülekezetbe menni (egy meghatározott helyen összegyőlni rendszeresen), hanem İ megy oda, ahol már ketten vagy hárman egybegyőlnek az İ nevében. (Máté ) Gyökeres változásra van szükség a gondolkozásunkat illetıen a gyülekezetrıl! változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. (Róma 12.2)
2 2 Bárhol és bármikor ketten-hárman az Övéi közül már az İ gyülekezete és İ velük van, bármely napon és a nap bármely órájában. Az apostolok cselekedete könyvében a Szent Szellem vezetését látjuk mindenhol megnyilvánulni. Ezt a könyvet a Szent Szellem cselekedeteinek is lehetne hívni: - amikor Péter a megszokott idıben imaórára megy, meghallja az Úr hangját és felállítja a nyomorék embert az Ékes kapuban, akkor megtörténik az elsı gyülekezet legnagyobb evangélizációja (megtér 3000 ember, minden elızetes szervezés, tervezés, reklámozás stb. nélkül). Az imaóra elmaradt, mert az Úr mást, jobbat tervezett arra a napra. Hányan mernék ma az annyira szentnek tartott imaórát mellızni és elhinni, hogy a Szent Szellem hangja az, ami egy sokkal prózaibb dologban akarja éppen mozdítani? - Késıbb Filep egy sikeres evangélizáció fıszereplıje Samáriában, ahol hirdeti a Krisztust, ahol sokan meggyógyulnak és megszabadulnak. Filep nem a sikerét ünnepli, hanem érzékeny marad a Szent Szellem vezetésére ebben a helyzetben is, ahonnan elragadja az Úr és a járatlan, Gázába vezetı útra viszi (ahol csak egyetlen ember tér meg, de rajta keresztül késıbb sokan), - Pál Efézusba akarta vinni az evangéliumot, de a Szent Szellem akkor még nem akarta. Látás (macedón férfi) jelenik meg Pálnak és meggyızi ıt, hogy az Úr Macedóniába küldi ıt stb, Látjuk ebbıl a néhány esetbıl is, hogy mindenhol ütközik az emberi akarat és a megszokás a Szellem vezetésével. Kérdés, hogy hasonló helyzetekben, amiket Isten elıre eltervezett számunkra képesek vagyunk-e meghallani az Úr hangját és engedelmeskedni neki, vagy ha nem, akkor marad a megszokás, és az emberi elgondolások Isten terve helyett. Ilyenkor NEM az İ Egyházát építjük, hanem egy másikat, egy emberit, amihez viszont Jézusnak semmi köze. Ez a hamis egyház, nevezhetjük Babilonnak is, vagy a nagy paráznának, ahogyan az Ige nevezi, ami emberek alkotása. Ennek nem újjászületett, vagy nem Isten akaratában járó emberek a tagjai, akik nem élı kövek, hanem emberi alkotások (téglák), mint a babiloni torony építı anyaga. Nikodémus jóhiszemő, Isten csodái iránt érdeklıdı tisztességes ember volt, mint sokan ma is, akik vallásos gyülekezetek tagjai. Jézus azonban azt mondta neki: Ha valaki nem születik víztıl és Lélektıl, nem mehet be az Isten országába. Ami testtıl született, test az; és ami Lélektıl született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek. (János 3:5-7). Ebből az igeszakaszból látjuk, hogy az ujjászületés nélküli vallásosság semmit sem ér! Újjá kell születni, mert csak az újjászületett emberek ( élő kövek ) lehetnek Jézus egyházának tagjai és csak ők mehetnek be Isten országába. Isten nem változik és İ ma is így mőködik. A Szent Szellem által irányítja az İ egyházának építését: spontán módon, az İ akarata és nem emberi tervek szerint.
3 3 A szél fú, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jı és hová megy: így van mindenki, aki Lélektıl született. (János 3.8) Ezekbıl is látszik, hogy egy olyan egyház ( egyházak!?? ), ami folyamatosan elıre meghatározott emberi tervek és programok szerint éli a maga életét hétrıl hétre, vasárnap néhány órába sőrítve a gyülekezet tevékenységét (egyfajta vasárnapi keresztyénséget élve) ez igen csekély lehetıséget ad Istennek, hogy a merev keretek miatt a maga szabadságában és spontaneitásában megnyilvánuljon. Jézus egyháza ezért többnyire kiszorul az intézményes egyházból és attól különválva a Szent Szellem által vezetve - éli a maga életét nagy szabadságban és spontán módon. Ezt látjuk az evangéliumokban is, ahol az intézményes, vallásos zsidóság, az atyai hagyományok szerint éli a megszokott vallásos életét és Jézus a maga kis csapatával azon kívül és attól függetlenül - a legváltozatosabb módon - élte meg a közösséget. A legkülönbözıbb helyeken, hol szőkebb körben, hol nagy nyilvánosság elıtt, hol házban, hol szabadtéren (mezın, tengerparton stb), de mindig az Atya akaratában járva szolgált, de teljesen különválva az igeileg maximálisan képzett és jól szervezett farizeusok és írástudók vallásos gyülekezetétıl. A farizeusok és írástudók kívülrıl ismerték az Írásokat (a holt betőt), de mivel meszelt sírok (szellemileg halottak) voltak, az élı Jézust, aki minden cselekedetével betöltve az igét tett bizonyságot, nem ismerték fel. Hogy gondolhatják az emberek, hogy Jézus Krisztus Egyházának mőködését heti néhány órában egy meghatározott helyre lehet korlátozni? Isten sokkal hatalmasabb ennél és sokkal sokszínőbb!!! Jézus Krisztus Egyházát a Szent Szellem mőködteti és nem emberei elgondolások. Fel kell szabadulnunk a vallásosság, a megszokások, az atyai hagyományok megkötözı terhe alól, hogy a Szent Szellem vezetése alapján minden nap (folyamatosan) meg tudjunk élni egy igazi keresztyén életet, amirıl Jézus beszél. A hagyományok, szokások, emberi programok erıtlenséget eredményeznek, ahol pedig Isten szelleme munkálkodik ott valódi szabadság, kiszámíthatatlanság, de élet és erı van. erıtlenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által. (Máté 15:6). Mikor pedig megtér az Úrhoz (valaki), lehull a lepel. Az Úr pedig a Lélek (Szellem); és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság. (2Kor 3:16-17) Ma az újjászületett hívık is megszoktak egyfajta szokásokon alapuló - vallásos életet és nem tudnak attól elszakadni. Ha rájönnek és érzékelik is, hogy sok minden nem jó, de ismét egy hasonló rendszer szerint mőködı másik vallásos rendszerbe menekülnek. Nem tudnak elszakadni a megszokásoktól és nem mernek Ábrahám hitével kilépni a
4 4 semmibe, a láthatatlanba a láthatatlan dolgokra nézni és látni azt a mennyei várost, amit az Úr épít az İt szeretıknek. Babilon népe és annak élete a maga idejében semmivel sem volt rosszabb, mint a mai világias egyházi élet, amibıl Isten kihívta Ábrahámot és elindította egy olyan úton, ami valóban keskeny út volt, mert nem sokan jártak rajta. Csak hárman (Ábrahám, Sára a felesége és az unokaöccse Lót, aki vele ment ) járták ezt az utat, ami a hit útja volt. Tudjuk, hogy hit nélkül lehetetlen tetszeni Istennek! A hit az Istentıl kapott kijelentés teljes bizonyosságán nyugszik, ami sokkal több, mint a remény (Zsidó 11.1). A hit nem ismeri a kételkedést és a bizonytalanságot akkor sem, ha minden látható körülmény ellene szól (lásd Izsák születését Ábrahám és Sára vén korában). Az Istentıl kapott személyes kijelentéseken és ígéreteken alapult Ábrahám hite, aminek látható szinten nem sok eredménye volt, de mégis Isten útja volt Ábrahám számára. A maga életében a nagy ígéretekbıl (sok nép atyja) nem sok mindent látott beteljesedni, de az késıbb beteljesült egy kihívott népben, Isten választott népében. A jövı számára nem volt kétséges, hogy Ábrahám Isten akaratában járt. Így van ez ma is. Mi is Ábrahám hitével kell, hogy járjuk a magunk útját, amikor lehet, hogy sok látszata nincs a személyes ígéreteink valósággá válásának, de Istennek mégis tetszik az, ahogy hőségesek vagyunk a kicsin és így tud aztán sokra bízni bennünket. Nem teljesülhet be és nem válhat valósággá a nagy ígéret a kicsin való hőség nélkül! Ez Isten egyik szellemi törvénye! El kell indulnunk Ábrahám hitéve és hozzá hasonlóan magunk mögött kell hagyni Babilont és elindulni azon az úton, amin Isten Szelleme vezet bennünket, még ha szokatlan, ismeretlen, veszélyekkel teli és nem is sokan járnak rajta. Isten így vezeti az Övéit és így építi az İ egyházát. Ez bátorságot, valódi odaszánást igényel az Övéitıl. Aki nem az Övé az képtelen erre, és eleve kudarcra van ítélve. Ez csak az Övéinek, az újjászületett hívıknek az útja, akik hallják az İ hangját és engedelmeskednek Neki. Két egyház van, nincs több! Az egyik egyháznak nevezi magát, de mivel testies, szétszakadozott (1 Korintus ), ezért sok van belıle és sokan vannak benne, mert a test kívánságait követi. Az ige ezt nevezi széles útnak, de nevezi nagy paráznának is, ami szomjas a szentek vérére. Ez a hamis egyház, Kain egyháza, ami sok millió igaz keresztyént küldött máglyára és üldözött az évszázadok során, eretnekeknek nyilvánítva ıket, mert nem követték a vallásos cselekedeteket, emberi szokások, hanem a hit és az igazság útját járták. És láttam, hogy az asszony (parázna egyház) részeg volt a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkoztam, mikor láttam őt. (Jelenések 17:6) A másik egyház az igaz Egyház. Ezt építi Jézus. İk kevesen vannak, többnyire kisebb csoportokban, az egész világon szétszórva élnek. Nem nevezik magukat egyháznak
5 5 (nem viselnek semmi nevet), de a Szent Szellem, a keskeny úton való járás megismerteti és összehozza ıket egymással. Az Úr valóban ott van ezekben a közösségekben és az Úr építi a közöttük lévı kapcsolatokat is. Ez nem szervezet, nem egy szervezett, intézményes közösség, hanem egy élı organizmus. Ez Jézus Krisztus Menyasszonya, akiért visszajön, és akit magával fog vinni. Ez az egyház Ábel egyháza, akit Káin egyháza állandón üldöz, mert a test mindig is üldözte azt, ami szellemi, mert ami testtıl született test az, és ami Szellemtıl született Szellem az (János 3.6). Ez az üldözött, megvetett, kitaszított, kigúnyolt, megszégyenített, sokszor mártírhalált halt hívık dicsıséges egyháza, ami mindezekben Jézushoz hasonlít, mert egyaránt része volt Jézus halálában, feltámadásában és szenvedésében, mert felvette és hordozta a keresztet egész életében. Isten munkája szellemi természető, természetfeletti munka, amit emberi erıvel végezni lehetetlen, vagy ha valaki végzi az Kain egyházát, a nagy paráznát építi, ami egy hamis egyház. Nem erıvel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel (szellememmel)! azt mondja a Seregeknek Ura. ( Zakariás 4:6) Az İ egyháza építésére az Úr, egyrészt kilenc különféle természetfeletti szellemi ajándékokkal ruházza fel az Övéit (1 Korintus ), másrészt a mennybemenetelét követıen maga helyett öt szolgálati ajándékkal felruházott szolgálót ad az egyháznak, akik az Úrtól kapott természetfeletti kegyelmi ajándékokkal végzik az egyház építését: İ (Jézus) adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének (Egyházának) építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az İ megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedı kornak mértékére: (Efézus 4:11-13.) Isten úgy osztogatja a szellemi ajándékokat, ahogyan İ akarja, de azt is látjuk, hogy különbség van az ajándékok között, ami ma nem nagyon jelenik meg az intézményes egyházakban, hanem rendszerint egy ember, mint valami ezermester próbál csinálni mindent (pásztorol, tanít, evangélizál, esetleg még prófétál is ), de Isten terve teljesen más. Ha más szolgálatba állunk, mint amire ajándékot kaptunk, abból csak emberi, testi dolgok származnak: pl. ha egy pásztori elhívású ember evangélizálni, vagy egy evangélista elhívású ember tanítani próbál stb. Isten minden ajándékot adott céllal adott és csak azon a helyen tudja betölteni Isten természetfeletti tervét.
6 6 Az igében azt látjuk, hogy az evangélium hirdetésében elsısorban az apostolok (lásd. Péter és Pál apostol) és az evangélisták jeleskednek (lásd. Filep evangélista munkáját Samáriában). Isten az általa adott szolgálati ajándékok közül az apostoli és a prófétai szolgálatot szánta az egyház építésében meghatározó, alapvetı szolgálatoknak: Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkı maga Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban. (Ef 2:20-21) A mai egyházban inkább a pásztorok és tanítók alapkövérıl lehetne beszélni, mert ezek a meghatározó szolgálatok, ami nem Isten terve szerinti építkezést jelent. Az építkezésben Isten az apostolt, mit egy bölcs építımestert használja és a prófétát, aki az Úr elıtt áll, aki közvetíti Isten akaratát az egyház számára. İ az egyház szeme, ı a látó régies szóval. Ebben az építési munkában a tanító és a pásztor szolgálata csak ezek után jön: Én (Pál) plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja a növekedést.. Isten épülete vagytok. Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építımester, fundamentumot vetettem, de más épít reá. Ki-ki azonban meglássa mi módon épít reá. (1 Korintus 3:6-10) Itt látjuk a szolgálati ajándékok működésének különbözőségét. Pál apostol a bölcs építőmester, ő rakja le az alapokat és a tanító szolgálatú ember utána jön és a már elkészített alapon folytatja az ő kegyelmi ajándéka szerint a ráépítést. A pásztor szolgálatú ember ajándéka alapvetıen helyi szolgálatra adatott, a helyi gyülekezet szentjeinek felépítésére, bátorítására, vigasztalására. Egy ilyen módon épített egyházra mondja Jézus, hogy a pokol erı sem vesznek azon diadalmat! Ma egy teljesen más módon való építkezés történik a különbözı névvel ellátott intézményes gyülekezetek (felekezetek!!) építésében. Ez az építkezés szervezeti (hatalmi) piramisok építését jelenti, aminek a csúcsára végül felül valaki, aki Isten földi helytartójának tekinti magát. Ez egy babiloni minta, amit Isten egyértelmően megtiltott (Lukács ). Jézus ezzel szemben egy nagyon egyszerő mintát adott az építkezésre az 1 Péter ban. Itt azt látjuk, hogy az apostol egyenrangú társa a helyi gyülekezet elöljáróinak és ık maguk is a többiek (hívık) között vannak, vagyis nem mások felett uralkodnak, hanem szolgák a saját jó példájuk bemutatásával járnak elıl. Más módon fogalmazva ti pedig mindnyájan testvérek vagytok (Máté 23.8).
7 7 Nem lehet kétféle módon építkezni, sem két úton járni: nem lehet kétfelé sántikálni és középút sincs! Ha valaki újjászületett, akkor el kell döntenie, hogy hogyan akarja élni az ı hívı életét, mert a test és a szellem nem lehet közösségben egymással. Ha valaki nem fut ki belıle idıben (Jelenések 18.4), akkor része lesz neki is a nagy parázna bőnében (bőntárs lesz) és része lesz az ıt ért csapásokban is. Isten figyelmezteti az utolsó idık egyházát erre, kérdés, hogy ki hallja meg ezt, és ki engedelmeskedik az İ igéjének? Ma még ki lehet futni, de hamarosan késı lesz. Az Úr adjon mindenkinek bizonyosságot ebben. Ábrahám hitével vállalni kell a kilépést a semmibe, a láthatatlanba és nem azt keresni, hová járok majd ezután egy másik gyülekezetbe, ami szintén jórészt testi, hanem vállalom az Isten népével való együttnyomorgást, ahogyan Mózes tette. Ahol ott van az Úr, ott teljesség van (akármilyen kevesen vannak is együtt az İ nevében) és İ beteljesíti az ígéreteit. Az Övéi bátrak, akik hisznek (bíznak) Istenben és kifutnak a hamis egyházból, hogy ne nyerjék el méltó büntetésüket a bőnösökkel együtt a kénköves és égı tóban (Jelenések 21.8) Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ı cselekedete lesz.. Boldogok, akik megtartják az ı parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a bőbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot..és a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen. Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra; És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeibıl, az Isten annak részét eltörli az élet könyvébıl, és a szent városból, és azokból, amik e könyvben megírattak. Ezt mondja, aki ezekrıl bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus! A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájan ti veletek. Ámen. (Jelenések 22:11-21) Az Úr az İ Menyasszonyának dicsıséges véget szánt. Amikor eljön, magához ragadja ıt és az İ királyságában az Övéivel együtt fog uralkodni ezer esztendeig, egy dicsıséges testtel megajándékozva azokat, amik mindvégig kitartanak és az İ nevét nem tagadják meg. Ezért örökké élni fognak és az Úrral lesznek. Abonyi Sándor
8 8
Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet. (Részlet a Merre tovább gyülekezet címő könyvbıl)
Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet (Részlet a Merre tovább gyülekezet címő könyvbıl) PDF formátumban letölthetı itt: Biblikus szolgálatok, apostoli felügyelet - - Egyedül az Igére támaszkodjunk
A gyülekezet és Isten Királysága. Írta: Ron McKenzie
A gyülekezet és Isten Királysága Írta: Ron McKenzie Isten Királysága A gyülekezet és Isten Királysága közötti kapcsolatot gyakran félreértik a keresztyének, akik gyakran úgy beszélnek, mintha Isten Királysága
A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze
A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A
Vannak ma apostolok és próféták? Írta: Jim Feeney
Vannak ma apostolok és próféták? Írta: Jim Feeney Apostolok, próféták, evangélisták, pásztorok és tanítók. Furcsa, de a Biblia nem támasztja azt alá, hogy az Efézus 4.11-ben felsorolt szolgálatokat a mai
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen
Mi a gyülekezet? Ron McKenzie
Mi a gyülekezet? Ron McKenzie IGEN NEM Egy épület hasznos, ha hideg van vagy esik az esı, de az épület nem a gyülekezet. Egy gyülekezet egymással közösségben lévı emberek csoportja, kapcsolatok hálózata
A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk
A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka
A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete
A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk
Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa
ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert
JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG
JÚLIUS 1. hétfı Téma: HŐSÉG SZENTLECKE Szt. Pál apostolnak a galatákhoz írt levelébıl (Gal 5,22 6,2) Testvéreim! A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hőség,
Isten építőmunkásai és építőkövei Abonyi Sándor. Jézus azt mondta: felépítem az én Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat
Isten építőmunkásai és építőkövei Abonyi Sándor Jézus azt mondta: felépítem az én Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat Az, hogy Ő építi fel, azt jelenti, hogy - az Atya mennyei terve
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET
SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT
Mozgássérült Passió 2010
Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA
1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt
TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5
TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.
ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János
Tanítás a gyülekezetről
Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye
ALAPTANÍTÁSOK Akadályok a gyógyulás útján 4. Hamis szolgák
ALAPTANÍTÁSOK Akadályok a gyógyulás útján 4. Hamis szolgák Hogyan lehet megismerni a hamis szolgálókat? Hét utat tanulunk ma erre! Szellemi szakértınek kell lenni ehhez, és teljesnek kell lenni Isten Szellemével.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. János 1,1 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,4 1 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Én vagyok
nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása
ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ
Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza
A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS
Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a
Élet a gyülekezeten kívül
Élet a gyülekezeten kívül Ma is jól emlékszem rá, hogy a mőszaki tanulmányaim során több mint negyven évvel ezelıtt - a rácsos szerkezető hidak tervezése kapcsán - a professzor a következıt mondta: Tudják
Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban
1972 2010 Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban Isten országának ez az Evangéliuma pedig hirdettetik majd az egész földkerekségén, tanúbizonyságul minden népeknek; és akkor jön el a
ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 15. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) Ezékiel 38-39. fejezete
ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 15. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) Ezékiel 38-39. fejezete Ezékiel 38-39. fejezeteire térünk. Egy nagy háborúról van szó itt. Ezékiel 38:1-2 És lın az Úr beszéde
Bibliaismereti alapok
Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel
ADVENT ESTI DICSÉRET
ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:
A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A
Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.
Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni
Szellemi vagy testi. Az igéből azt látunk, hogy ez a két dolog kibékíthetetlen ellenfélként hadakozik egymás ellen.
1 Szellemi vagy testi Az igéből azt látunk, hogy ez a két dolog kibékíthetetlen ellenfélként hadakozik egymás ellen. Csak két úr van az univerzumban. Az egyik Isten és a másik Isten örök ellenfele a Sátán,
boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)
BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók
Újjászületés és egy új életben járás Abonyi Sándor
Újjászületés és egy új életben járás Abonyi Sándor Istennek újjászületett, krisztusi természető emberekre van szüksége, akikkel el tudja végezni a munkáját itt a földön. Jézus Nikodémussal, a zsidók egyik
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 8. Nık a szolgálatban 3. Ez a tanítás arról szól, hogy szabad-e az asszonyoknak szólni a gyülekezetben, vagy csöndben kell-e maradniuk állandóan. 1Korinthus 14:34-36 A
Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?
Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés
DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23.
DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23. Hálaadással, magasztalással és dicsérettel járulunk Atyám a Te szent színed elé. Köszönjük az Úr Jézus Krisztus kiontott drága szent
2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve
Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes
NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.
Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,
Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés
Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA
EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget
Tartalom. 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat? Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban Az atyák tíz típusa...
Tartalom 1. Miről ismerhetjük fel az atyákat?............................5 2. Különböző atyák felismerése és elfogadása életünk szakaszaiban.......................................9 3. Az atyák tíz típusa........................................15
Az igazi szolgálat kizárólag a Szent Szellem ereje által lehet sikeres. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned. 1. fejezet
Tartalom 1. Hét ok, amiért felkentnek kell lenned......................... 7 2. A kenet tizenöt erőteljes hatása a szolgálatodra................ 13 3. Egyetlen lépés a kenethez...................................
Mennyei matematika. 20. fejezet. A békesség ígérete
20. fejezet Mennyei matematika C süggesztı a helyzet! Szép lassan nyolcmilliárd ember él a Földön, mi, adventisták pedig körülbelül tízmillióan vagyunk ezen a bolygón. Az emberek száma évente mintegy harminc
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT
URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja
JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15
Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik
istvan@katoistvan.hu +36 (20) 5192822 petya1962 A skype konferenciák ezen túl
A Felkent helyett járunk tehát követségben, mintha Isten kérlelne titeket rajtunk keresztül, a Felkent helyett kérlelünk titeket: Béküljetek ki Istennel! 2Kor 5:19-20 BÉKÉLTETŐ HÍRLEVÉL 2012.november 4
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
látá Isten, hogy jó a világosság elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől
És monda Isten: Legyen világosság: és lő világosság. És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Iste a világosságot a sötétségtől. 1Móz 1:3-4 Annak okáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el,
A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012
Hanukka és Karácsony
Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 1. Ismeret, tudás szava 1.
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai A kinyilatkoztatások ajándékai 1. Ismeret, tudás szava 1. 1Korinthus 12:1-14 A szellemi ajándékokra nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.
Székely János: Bibliaismeret
Székely János: Bibliaismeret Hittankönyv a középiskolák 9. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Mi a Biblia? Vedd, és olvasd! A Biblia isteni eredetének jelei Sugalmazás 02. A Szentírás Isten szava,
Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: A bibliai nyelve három féle látásról beszél
Textus: Mk. 8, 11-26. 1 Bevezetés Jézus egyszerre több dologról is beszélt ebben a részben: - farizeusok viselkedése - jel - a négyezrek megvendégelésének a története hogyan talált visszhangra - HELYES
valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája
Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,
Szexuális tisztaság a gyülekezetben. 1 Korinthus 5-6. Írta: John MacArthur
Szexuális tisztaság a gyülekezetben 1 Korinthus 5-6 Írta: John MacArthur Ha ti is akarjátok, szeretném, ha a Bibliátokban ma délelıtt az 1 Korinthus 5. és 6. fejezetekhez lapoznátok Történt egy esemény
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony
A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?
Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk
Csak az Isten kegyelme segíthet
Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága
KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT
Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS
3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt
Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN
1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik
Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész
1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.
SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24
Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól
Krisztus Fısége a Gyülekezetben. by David Bolton at Christ-Centered Christianity
Krisztus Fısége a Gyülekezetben by David Bolton at Christ-Centered Christianity És İ a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsıszülött a halottak közül, hogy mindenekben İ legyen az elsı Kolossé
VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!
1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK
VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1.
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. Szolgálati elhívásokról, és szolgálati ajándékokról lesz tanítás a mai napon. A pásztori eléhívásról tanítunk. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET
ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,
Teológiai tudományok, vagy a Szent Szellem kijelentése Abonyi Sándor
Teológiai tudományok, vagy a Szent Szellem kijelentése Abonyi Sándor Az írás címe egyértelműen egy ellentétpárt fejez ki két dolog között, de ennek ellenére nem szeretném ezt teljes kizárólagossággal értelmezni,
ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét
ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt
Hamis és igaz békesség
Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7
Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)
Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.
Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
Régi vagy új tömlő? Tartalomjegyzék. Bevezető. Egyetemes Egyház és helyi gyülekezetek, A gyülekezet elhívása és működése,
Abonyi Sándor Régi vagy új tömlő? Ez egy digitális könyvecske, ami bemutatja az Egyház ill. a gyülekezet minden lényeges elemét. Rávilágít a gyülekezetekben ma is fellelhető elemek ószövetségi jellemzőire
Az emberi élet értelme
Az emberi élet értelme Valószínü már mindegyikünk egyszer elgondolkozott azon, hogy miért élünk ezen a világon, s mi az életünk értelme. Röviden, hat ponton keresztül szeretnénk Isten tervét életünkre
IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21
Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan?
megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Újrakezdés miért, hogyan? Új év új kezdet Eddig így éltem, na de ezután majd Kisebb nagyobb változtatások az életemben, a gondolkodásomban
Ha valaki szeret engem, meg fogja tartani az én beszédemet. John Piper
Ha valaki szeret engem, meg fogja tartani az én beszédemet John Piper János 14:15 24 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok. És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ad nektek, hogy veletek
ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása
ALAPTANÍTÁSOK A hited megtartott téged 1. A hited megvallása Új sorozatot kezdünk, amelynek a címe: Isten Igéjének pozitív erejő megvallása. Sokszor az életünkben megfigyelhetı a folyamatos kudarcok és
ALAPELVEK HÍVİKNEK KRISZTUS FİSÉGE ALATTI GYÜLEKEZÉSÉHEZ
ALAPELVEK A HÍVİKNEK KRISZTUS FİSÉGE ALATTI GYÜLEKEZÉSÉHEZ Copyright 2013 GospelFellowships.net Minden jog fenntartva. Ez a könyv kizárólag szabad terjesztésre van szánva és nem javasolják az értékesítését,
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért
Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig
Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK
Isten Nagy Terve 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Én vagyok az Alfa és az Omega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt,
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 3. Prófétai szolgálat
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 3. Prófétai szolgálat Ez a kazetta szolgálati ajándékokról szóló tanítássorozat 3. kazettája, amely a prófétai szolgálatról tanít. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 1. Mit jelentenek a szolgálati ajándékok?
ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 1. Mit jelentenek a szolgálati ajándékok? A mai napon a szolgálati ajándékokról fogunk tanítani. Efezus 4:11 És İ adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul,
ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 1. Gyakran félreértelmezett Igék
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 1. Gyakran félreértelmezett Igék Ma új sorozatot kezdünk, amelynek címe az lehetne, hogy: Kemény igei szólások egyensúlyba tétele. Azok a dolgok tartoznak ide, amikor Igéket
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek