Gazdasági Főigazgatóság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Gazdasági Főigazgatóság"

Átírás

1 Gazdasági Főigazgatóság II /2018. Tárgy: SZTE GF 2018/4. számú főigazgatói körlevél a évi leltározás ütemezéséről Ügyintéző: Réginé Szögi Erika Tel.: SZTE 2018-ban leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben Tisztelt Egyetemi Vezető! Mint az bizonyára Ön előtt is ismert, a számvitelről szóló évi C. törvény határozza meg a leltározás, a leltár összeállítás irányelveit, szabályait (lásd különösen a 69.. (1.) bekezdés), mely alapján készült az egyetem Eszközök és Források Leltárkészítési és Leltározási Szabályzata. A tárgyi eszközök leltározási kötelezettségének március 10 október 31. közötti időszakban kell eleget tennünk, az egyetem egységeinek két évenként teljes körű leltározást kell tartaniuk. A raktárak készletét minden évben, tehát 2018-ben is leltározni kell. A leltározási ütemterv és összesítő határidős elkészítéséhez kérem Önt, a fenti számunkra hivatkozva, elsősorban en, lehetőleg szíveskedjen közölni március 1-ig - a leltározás tervezett kezdési, befejezési időpontját, - a leltárbizottság tagjainak személyére vonatkozó javaslatát. A leltározás egyenletes ütemezése érdekében, a döntés előtt kérem felvenni a kapcsolatot a GF Számviteli Iroda és a Klinikai Központ központi leltárellenőr munkatársaival Szeged, Horváth M. u. 1/b Tel: ( ) Fax: ( ) foigazgatosag@gmf.u-szeged.hu

2 A bizottságnak három tagból kell állnia: - elnök - felelős - ellenőr (más egységtől) Az elnököt és a felelőst az egység vezetője (a gazdasági főigazgató jóváhagyásával), a leltárellenőrt az egység vezetőjének javaslatára szintén a gazdasági főigazgató bízza meg. Szükség esetén az egységvezető kijelölhet dolgozót(kat) az adminisztrációs stb. munkák segítésére, e személy(ek) azonban a bizottságnak nem tagja(i). A leltározó bizottság megbízatása a tárgyévi leltározási feladatok elvégzésére vonatkozik. Beküldési cím: - Gazdasági Főigazgatóság, Számviteli Iroda /Leltárellenőrzés Réginé Szögi Erika központi leltárellenőr részére regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu - Szent-Györgyi Albert Klinikai Központhoz tartozókat másolatban Fiskovics Istvánné számviteli osztályvezető részére is kérjük elküldeni fiskovics.istvanne@med.u-szeged.hu Kérem, hogy az ütemezett leltározás előtt legalább két hónappal, vagy október 31 - február 28. közötti időszakban kezdjék el a feleslegessé vált és selejtes állapotú eszközök felmérését, valamint leltárból való kivezetését készítsék elő, az erre irányuló intézkedést hozzák meg. Amennyiben ilyen intézkedést kíván foganatosítani, akkor az ezzel kapcsolatos speciális szabályok és eljárásrend kapcsán kérem, előzetesen egyeztessen Fetter Kamilla munkatársunkkal (fetter.kamilla@gmf.uszeged.hu), illetve a Klinikai Központ egységei Varjasi Ottó logisztikai osztályvezetővel (varjasi.otto@med.u-szeged.hu). Tájékoztatom Önt, hogy az SZTE egységeinél a évben az alábbi kiemelt tématerületen kerül lefolytatásra leltárellenőrzés: - Mikroszkópok mintavételezési ellenőrzése a leltárkörzeteknél. Szeged, február 21. Tisztelettel: Zsirosné Tácsi Ildikó sk. gazdasági főigazgató Melléklet: Leltárköteles egységek listája

3 Leltározásra kijelölt egységek évben KP Dél-alföldi Neurobiológiai Tudásközpont KP Dél-alföldi Élet- és Anyagtudományi Központ KP Kutatásmenedzsment Központ / KNRT KP Távközlési Központ KP Öthalmi Diáklakások KP Eötvös József Főiskola, Baja KP Szent István Egyetem, Szarvasi Kar KP Bajai Obszervatórium KP Tehetségpont KP Védelmi és Szállítási Iroda - Polgárvédelem KP Környezettudományi és Műszaki Intézet KP Belső Ellenőrzési Osztály KP Honvéd téri Épület KP Klebelsberg Könyvtár KP Informatikai és Szolgáltatási Igazgatóság KP Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskola KP SZTE Gyakorló Gimnázium és Ált. Iskola KP Eötvös Loránd Kollégium KP Károlyi Mihály Kollégium KP Vendégház-Szeged, Liliom u. 11L KP Irinyi Épület 11L KP Védelmi és Szállítási Iroda 11L KP Herman Ottó Kollégium Fürj u.-i Épülete 11L KP Kazánházak 11L KP Projektmenedzsment Igazgatóság 11L KP Hallgatói Szolgáltató Iroda 11L KP EHÖK Egyetemi Hallgatói Önkormányzat 11L KP EHÖK Konditerem 11L ÁJTK Bocskai utcai Épület tanszékei 11L ÁJTK Egyetemi Oktatók Jogi Képviselete 11L ÁJTK ÁJTK Hallgatói Önkormányzat ÁOK ELM Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézet ÁOK ELM Biokémiai Intézet

4 ÁOK ELM Élettani Intézet ÁOK ELM Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet ÁOK ELM Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Szakfordítóképző Csoport ÁOK ELM Sebészeti Műtéttani Intézet ÁOK ELM Kórélettani Intézet ÁOK ELM Népegészségtani Intézet ÁOK ELM Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszék ÁOK ELM Magatartástudományi Intézet ÁOK ELM Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet ÁOK ELM Szent-Györgyi Albert Oktatási Épület ÁOK ELM Kis Oktatási Épület ÁOK ELM SKILLS Központ ÁOK ELM Egészség-gazdaságtani Intézet ÁOK ELM Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék ÁOK ELM Sebészeti Klinika Oktató Termek ÁOK ELM Kari Informatikai Központ ÁOK ELM ÁOK Dékáni Hivatal ÁOK ELM Apáthy István Kollégium ÁOK ELM Domaszéki Kísérleti Állatház 5A ÁOK ELM Szak-és Továbbképzési Központ BTK BTK Hallgatói Önkormányzat BTK Angoltanár-képző és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék BTK BTK Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék BTK Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék BTK Hispanisztika Tanszék BTK Altajisztika Tanszék BTK Ókortörténeti Tanszék BTK Régészeti tanszék BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék BTK Vallástudományi Tanszék BTK Szláv Intézet BTK Filozófia Tanszék 11L BTK Magyar Irodalom tanszék 11L BTK BTK PC Labor 11L BTK Nyelvi Laborok-BTK II. emelet

5 E ETSZK ETSZK Hallgatói Önkormányzat E ETSZK " B " Épület 11L GTK Gazdaságtudományi Kar 11L GTK GTK Hallgatói Önkormányzat GY GYTK Klinikai Gyógyszerészeti Intézet GY GYTK Farmakognóziai Intézet GY GYTK Gyógyszertechnológiai és Gyógyszerfelügyeleti Intézet GY GYTK Gyógyszeranalitikai Intézet GY GYTK Szak-, és Továbbképzési Iroda Gyógypedagógus-képző Intézet Napköziotthonos Óvoda Tanító-és Óvóképző Intézet Magyar Szakcsoport Tanító-és Óvóképző Intézet Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszék Tanító-és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Dékáni Hivatal Felsőoktatási Kiadó Szakszervezet Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet, Társadalomismereti Szakcsoport Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézet, Regionális, Történeti és Honismereti Szakcsoport Alkalmazott Természettudományi Intézet, Környezetbiológia és Környezeti Nevelés Tanszék Alkalmazott Természettudományi Intézet, Általános és Környezetfizikai Tanszék Tanító-és Óvóképző Intézet Tanítóképző Szakcsoport Alkalmazott Természettudományi Intézet, Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék Tanító-és Óvóképző Intézet Matematika Szakcsoport Alkalmazott Természettudományi Intézet, Informatika Alkalmazásai Tanszék Alkalmazott Természettudományi Intézet, Technika Tanszék Művészeti Intézet, Rajz- művészettörténet Tanszék Testnevelési és Sporttudományi Intézet Szakképzési, Távoktatási és Továbbképzési Központ

6 Teleki Blanka Kollégium MK MK Dékáni Hivatal MK Élelmiszermérnöki Intézet Kémia MK Élelmiszermérnöki Intézet Élelm.tud. Számítástechnika MK Élelmiszermérnöki Intézet Biológia MK Élelmiszermérnöki Intézet Központi Labor MK Műszaki Intézet CAM Gépelemek Labor MK Műszaki Intézet Titkárság MK Kollégium MK Gondnokság, Moszkvai krt MK Gondnokság, Moszkvai krt MK Szabadidőközpont Sziksósfürdő MGK Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet MGK Kollégium MGK Könyvtár MGK MGK Dékáni Hivatal MGK Gondnokság MGK Tanüzem MGK Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet TTIK TTIK Dékáni Hivatal TTIK Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszék TTIK Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszék TTIK Biotechnológiai Tanszék TTIK Növénybiológiai Tanszék TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet, Biofizikai Tanszék TTIK Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék TTIK Alkalmazott és Környezetkémiai Tanszék TTIK Fizikai Kémiai Tanszék TTIK Szerves Kémiai Tanszék TTIK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék TTIK Szilárdtest és Radiokémiai Tanszék TTIK Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék TTIK Bolyai Intézet 11L TTIK MTA Reakciókinetikai és Felületkémiai Kutatócsoport

7 11L TTIK MTA Mesterséges Intelligencia Tanszéki Kutatócsoport 11L TTIK TTIK Hallgatói Önkormányzat Ingatlanok ING ÁOK Általános Orvostudományi Kar ingatlanok ING GYTK Gyógyszerésztudományi Kar ingatlanok ING Juhász Gyula Pedagógusképző Kar ingatlanok ING ÁOK ÁOK Lakóingatlanok ING KP Bajai Obszervatórium ingatlanok ING KP Baja Eötvös József Főiskola ingatlanok ING KP Gazdasági Szervezet ingatlanok ING KP Sportközpont ingatlanok ING ING ING KP ÁOK GYTK és Sportközpont vegyes ingatlanok ÁOK és GYTK vegyes ingatlanok ÁOK TTIK ÁOK és TTIK vegyes ingatlanok Raktárak RAKTÁR Gondnoki és Műszaki Iroda RAKTÁR JGY Felsőoktatási Kiadó RAKTÁR KP JATEPress SZAKK Urológiai Tanszék SZAKK Nukleáris Medicina A részleg SZAKK Rheumatológiai Tanszék SZAKK 265 ágyas új klinika eszközei SZAKK 410 ágyas klinika eszközei 5A SZAKK Endokrinológiai Önálló Osztály A 5A SZAKK II. sz. Belgyógyászati Klinika A SZAKK Elektrofiziológiai Labor A SZAKK Szívsebészeti Osztály A SZAKK II. sz. Belgyógyászati Klinika A 5A SZAKK Hematológia szakrendelők 5A SZAKK Hematológia 5A SZAKK Belgyógyászati Intenzív Oszt. 1502

8 5A SZAKK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaks A SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika A SZAKK Gyermekpszichiátria A SZAKK Gyermekkórház A SZAKK Serdülő és Ifjúsági Szakrend A SZAKK Pszichiátriai Klinika A SZAKK Pszihiátriai Klinika Neuropszi A SZAKK Idegsebészeti Klinika A SZAKK Traumatológiai Klinika A SZAKK Ortopédiai Klinika A SZAKK Központi Fizioterápia A SZAKK Újklinika SBO 5A SZAKK Endoszkópia 5A121HMVHE SZAKK Onkoterápia Hódmezővásárhely 5A SZAKK Sebészeti Klinika A SZAKK II.. sz. Belgyógyászati Klinik A 5A SZAKK Szemészeti Klinika A SZAKK Szülészeti és Nőgyógyászati Kl A SZAKK Nephrológia II. - Akut Dializi A 5A SZAKK Nephrológia A SZAKK Művese Állomás 5A SZAKK Központi Műtő és Sterilizáló A SZAKK Szívsebészet műtő 5A SZAKK Sebészet műtő 5A SZAKK 265 ágyas Klinika - Műtő 5A SZAKK Új Klinika Aneszteziológia A SZAKK Klinikai Mikrobiológiai és Dia A SZAKK Klinikai Kémiai Intézet A SZAKK Nukleáris Medicina Diagnoscan A SZAKK Nukleáris Medicina B részleg A SZAKK Nukleáris Medicina összes 5A SZAKK Nukleáris Medicina Sebészeti Kl. PET CT 5A SZAKK Pathológiai Intézet A SZAKK Orvosi Genetikai Intézet A SZAKK Családorvosi Intézet és Rendel A SZAKK Betegjogi képviselő

9 5A SZAKK Ápolásigazgatás A SZAKK Gazdasági Igazgatóság A SZAKK Finanszírozási Osztály A 5A SZAKK Polygon 5A SZAKK Orvoskari Központi Karbantaró K SZAKK Infektológia (Kálvária) 5K SZAKK AITI (Kálvária) 5K SZAKK I.Bel. (Kálvária) 5K SZAKK II.Bel. (Kálvária) 5K SZAKK Intenzív (Kálvária) 5K SZAKK Fül (Kálvária) 5K SZAKK Pszichiátria (Kálvária) 5K SZAKK Trauma.(Kálvária)121,122,123 5K SZAKK Fizioterápia (Kálvária) 5K SZAKK Radiológia (Kálvária) 5K SZAKK Urológia (Kálvária) 5K SZAKK Urológia (Főigazgató) 5K SZAKK Szemészet szakkonz. (Kálvária) 5K SZAKK Szülészet (Kálvária) 5K SZAKK Központi Műtő (Kálvária) 5K SZAKK Kémia (Kálvária) 5K SZAKK Informatika (Kálvária) 5K SZAKK Ápolás Igazgatás (Kálvária) 5K SZAKK Sterilizálás (Kálvária) 5K SZAKK SBO (Kálvária) 5R SZAKK Belgyógyászat I. Rend. 5R SZAKK Endokrin I. Rend. 5R SZAKK Kardiológia I.Rend. 5R SZAKK Szájsebészet 5R SZAKK Fül-Orr-Gége I.Rend. 5R SZAKK Ideggyógyászat I.Rend. 5R SZAKK Traumatológia I.Rend. 5R SZAKK Ortopédia I.Rend. 5R SZAKK Fizikoterápia I.Rend. 5R SZAKK Sebészet I.Rend. 5R SZAKK Szemészet I.Rend.

10 5R SZAKK Cytológia I.Rend 5R SZAKK Műtő I.Rend. 5R SZAKK Laboratórium I.Rend. 5R SZAKK Reumatológia I.Rend. 5R SZAKK Főnővér 5R SZAKK Laboratórium II.Kórház 5R SZAKK Lézerterápia 5R SZAKK Gyógyfürdők Tisza Lajos krt. 5R SZAKK Gazdasági Ig.I.Rend. 5R SZAKK Betegirányítás I.Rendelő 5R SZAKK Védőnők 5R SZAKK Számítástechnika 5R SZAKK Endokrin II.Rend. 5R SZAKK Fogszabályozás 5R SZAKK Nőgyógyászat II.Rendelő 5R SZAKK Anyatejgyűjtő állomás 5R SZAKK Terhesdiagnosztika II.Rendelő Raktárak KK SZAKK Egyetemi Gyógyszertár KK SZAKK Zárt forg.gyógyszertár Korányi KK SZAKK Zárt forg.gyógyszertár Dávid 753 SZAKK Csere Textilraktár 931 SZAKK Új Textilraktár 932 SZAKK Össz Egyetemi Textilraktár

Gazdasági Szervezet Főigazgató

Gazdasági Szervezet Főigazgató Gazdasági Szervezet Főigazgató II. 150-218-23/2016. Tárgy: SZTE GSZ 2016/2. számú főigazgatói körlevél a 2016. évi leltározás ütemezéséről SZTE 2016-ban leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben

Részletesebben

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság II. 145-218-30/2014. Üi.: Réginé Szögi Erika regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu Tel.: 62/544-431 Tárgy: 2014. évi leltározás SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység

Részletesebben

Gazdasági Szervezet Főigazgató

Gazdasági Szervezet Főigazgató Gazdasági Szervezet Főigazgató II. 95-218-25/2017. Tárgy: SZTE 2017/5. számú főigazgatói körlevél a 2017. évi leltározás ütemezéséről SZTE 2017-ben leltárköteles Gazdálkodó Egységek Vezetőinek Helyben

Részletesebben

Gazdasági Főigazgatóság

Gazdasági Főigazgatóság Gazdasági Főigazgatóság Ikt.sz.: II. 22-218-4/2019. Ügyintéző: Réginé Szögi Erika Tel.: 54-4431 Tárgy: SZTE GF 2019/3. számú főigazgatói körlevél a 2019. évi leltározás ütemezéséről Melléklet: Leltárköteles

Részletesebben

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének

Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság. SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység Vezetőjének Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság II. 128-218-31/2013. Üi.: Réginé Szögi Erika/GK. regine.szogi.erika@gmf.u-szeged.hu Tel.: 62/544-431 Tárgy: 2013. évi leltározás SZTE valamennyi Önállóan Gazdálkodó Egység

Részletesebben

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok:

2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: 2012.11.01-2012.11.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 7 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 61255K0000 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp.

Részletesebben

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok:

2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: 2012.10.01-2012.10.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 8 Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási kód: 43 Óraszám: 3 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika

Részletesebben

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság

25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum. Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Központi telefonszámai: 52/411-600, 489-400 Automata kezelő: 52/411-717 Szakellátás helyszíne Szakambulanciák, profilok * Rendelési idő Aneszteziológiai

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.05.01-2012.05.31 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 25 Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika 40139P0000 Szállítási kód:

Részletesebben

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd

12. Pécs, Szigeti u u KP Garázs Pécs, Kürt u KP Kazánház Pécs, Honvéd 1. sz. melléklet Sor- Építmény, helyiség, Tűzvesz. Osztály /m 2 / Összese n szám szabadtér megnevezése Címe: A B C D E 1. AOK Elméleti Tömb * Szigeti u. 259 3 3589 13584 9666 27128 12. 0 2. ÁOK Biofizika

Részletesebben

Fogorvos szak 2010 KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GY SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

Fogorvos szak 2010 KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GY SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-BI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai nincs 28 28 0 56 vizsga 4 aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-MB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Pap Marianna aokfog10 2010/2011 ő 1 OFA-OC1

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN PSZICHOTERÁPIA AZ ORVOSI GYAKORLATBAN AOKPSI050_1N PSZICHIÁTRIAI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZAT II. AOKNO2053_2M II. SZ. SZÜLÉSZETI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

Általános orvos szak 2015

Általános orvos szak 2015 aokalt15 2015/2016 ő 1 OOA-ANT Magatartástudomány 1. (Orvosi antropológia) Dr. Csathó Árpád Magatartástudományi - 14 0 0 14 vizsga 1 aokalt15 2015/2016 ő 1 OOA-BI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ORVOSI SZOCIOLÓGIA AOKMAG237_2N MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZET Bevezetés A Kar

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN BŐRGYÓGYÁSZAT AOKBOR043_1M, AOK BOR043_1A BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN NÉPEGÉSZSÉGTAN ÉS PREVENTÍV MEDICINA II. AOKNEI335_2M, AOKNEI335_2A, AOKNEI335_2N

Részletesebben

dátumok közti fuvarok:

dátumok közti fuvarok: 2012.09.01-2012.09.30 dátumok közti fuvarok: Anat. Szöv.- és Fejl.tani Int./Közp.ált. 41201K0000 Szállítási kód: 40 Darabszám: 10 ÁOK Dékáni Hivatal/Közp. Ált. Szállítási kód: 41 Darabszám: 1 Szállítási

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2015. május 15.

Utoljára frissítve: 2015. május 15. TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2015. május 15. KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati Szaküzlet... 336 06-37-341-732 ALAGSOR REHABILITÁCIÓS KÖZPONT Gépház...

Részletesebben

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA

ANESZTEZIOLÓGIA ÉS INTENZÍV TERÁPIA SZAKKÉPZÉS KÜLSŐ KÉPZŐHELYI REAKKREDITÁCIÓJA Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szak- és Továbbképzési Központ 2013. CSONGRÁD MEGYEI DR. BUGYI ISTVÁN KÓRHÁZ, SZENTES A 2007.09.30-től

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ANATÓMIA, SEJT-, SZÖVET - ÉS FEJLŐDÉSTAN IV. AOKANT003_4M, AOKANT003_4A, AOKHUM004_4N

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 0/6-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN FÜL-ORR-GÉGÉSZET II. AOKFUL0_M, AOKFUL0_A, AOKFUL0_N FÜL-ORR-GÉGEKLINIKA Bevezetés

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 0/6-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN ORVOSI PSZICHOLÓGIA II. AOKMAG98_M, AOKMAG98_A, AOKMAG98_N MAGATARTÁSTUDOMÁNYI

Részletesebben

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN

AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 2015/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN AZ OKTATÓI MUNKA HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉSE A 01/16-OS TANÉV II. FÉLÉVÉBEN A SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KARÁN KÓRÉLETTAN ÉS KLINIKAI LABORATÓRIUMI DIAGNOSZTIKA II. AOKKOR01_M, AOKKOR01_A,

Részletesebben

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2017-2018. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 2. hét o. kémia sz 5,1

Részletesebben

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033

Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 TELEFONKÖNYV Utoljára frissítve: 2014. november 6. KÖZPONTI TELEFONSZÁM: 06-37-341-033 KÓRHÁZ Balassi úti porta... 309 Varroda (Balassi úti portánál)... 333 Bástya utcai porta... 400 Gratus-Med Gyógyászati

Részletesebben

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 211 - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 236 - - - -

I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 211 - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 236 - - - - 4 5 6 7 8 9 Ágykihasználtság Átlagos ápolási idő I.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat - - - - II.BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 98 - - - - MEZŐKÖVESDI BELGYÓGYÁSZAT Belgyógyászat 6 - - - - IDEG Ideggyógyászat 78

Részletesebben

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás

Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Azon jelöltek esetében, akik 2012. szeptember 15. napja előtt kezdték meg

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév

I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) TANÉV I. félév I. évfolyam Általános orvos szak (1-10. csoport) 2018-2019. TANÉV I. félév HÉTFÕ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 7-8 biofizika gy 10 8-9 SZÁMONKÉRÉS 9-10 BIOSTATISZTIKA Szeminárium 10-11 2. hét O. KÉMIA o.

Részletesebben

Általános orvos szak 2017* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Általános orvos szak 2017* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokalt7 7/8 ő OOA-ANT Magatartástudomány. (Orvosi antropológia) Dr. Csathó Árpád Magatartástudományi Intézet - vizsga aokalt7 7/8 ő OOA-BI Biofizika. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai Intézet 8 8 6 vizsga

Részletesebben

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete

1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület Vezetői értekezlet Etikai Bizottság Közbeszerzési Bíráló Bizottság Szerkesztőbizottság

Részletesebben

Fogorvos szak 2012* KINEK MIKOR FÉLÉV SZEM KÓD CÍM FELELŐS EGYSÉG EF1 EF2 EF3 EA GYAK SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT

Fogorvos szak 2012* KINEK MIKOR FÉLÉV SZEM KÓD CÍM FELELŐS EGYSÉG EF1 EF2 EF3 EA GYAK SZEM ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog12 2012/2013 ő 1 OFABI1 Biofizika 1. Dr. Nyitrai Miklós Biofizikai Intézet 28 28 0 56 vizsga 4 aokfog12 2012/2013 ő 1 OFAMB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Pap Marianna Orvosi Biológiai Intézet

Részletesebben

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47.

Dr. Herényi Levente egyetemi docens Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet 1094 Budapest, Tűzoltó u. 37-47. I. évfolyam MATEMA TIKA BIOFIZIKA ÁLTALÁNOS ÉS SZERVETLEN KÉMIA GYÓGYSZERÉSZI NÖVÉNYTAN BIOLÓGIA TUDOMÁNYTÖRTÉNE T ÉS PROPEDEUTIKA, a 2. félévben heti 1 óra Dr. Gergó Lajos egyetemi docens 1092 Budapest,

Részletesebben

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG

NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG NEMZETI VIZSGABIZOTTSÁG VIZSGANAPTÁR 2018. ősz Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Azon jelöltek esetében,

Részletesebben

Általános orvos szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Általános orvos szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT Általános orvos szak 2016* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokalt16 2016/2017 ő 1 OOA-ANT Magatartástudomány 1.

Részletesebben

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI.

Alapítói jogok gyakorlója: Emberi Erőforrások Minisztere Irányító szerv: Emberi Erőforrások Minisztériuma Középirányító szerv: GYEMSZI. 1. sz. melléklet. Markusovszky Egyetemi Oktatókórház munkaszervezete 1.1. számú melléklet (1. sz. organogram) Markusovszky Egyetemi Oktatókórház szervezeti felépítése Kórházi Felügyelő Tanács Szakmai Vezetőtestület

Részletesebben

Április 6. csütörtök, 10:00 12:30

Április 6. csütörtök, 10:00 12:30 Április 6. csütörtök, 10:00 12:30 KONZERVATÍV ORVOSTUDOMÁNY NŐGYÓGYÁSZAT, UROLÓGIA, FÜL-ORR-GÉGÉSZET SÁRAI-SZABÓ BOGLÁRKA PENYIGE ÁRON SZIVA RÉKA ESZTER SEMMELWEIS EGYETEM II.SZ. SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI

Részletesebben

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Általános Orvostudományi Kar órarendje I. évfolyam (14 csoport) 2015/2016. tanév I. félév ÓRA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK 8-9 9-10 10-11 11-12 12-13 13-14 14-15 15-16 16-17 17-18 18-19 19-20 Orvosi

Részletesebben

Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön

Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön Új termálprojektek, koncepciók, lehetőségek a Dél-Alföldön Dr. Kóbor Balázs tudományos főmunkatárs, SZTE Dél-alföldi Termálenergetikai Klaszter V-METER Kft. GEOMATRIX Kft. VENTOSUS Kft. A fejlesztés tevékenységei

Részletesebben

Általános orvos szak 2018* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSS Z

Általános orvos szak 2018* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSS Z Általános orvos szak 8* KIKNEK MIKOR FÉV SEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉMÉNY ELŐFELT ELŐFELT ELŐFELT EA GYA SE ÖSS aokalt8 8/ ő OOA-ANT-T Magatartástudomány. (Orvosi antropológia) Dr. Csathó Árpád

Részletesebben

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz

óraszám/hét típus Gasztrointesztinális endoszkópia és ultrahang szakrendelő II. 15 Sz 2015.évi járóbeteg struktúra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban 2015. július 1. Központi telephely Járóbeteg szakellátás kód szervezeti egység megnevezése óraszám/hét szakorvosi

Részletesebben

Kiskunmajsa település ellátási adatai

Kiskunmajsa település ellátási adatai Járó-TEK 2017-03-9 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia

Részletesebben

Bagócsi Katalin osztályvezető Főigazgatóság

Bagócsi Katalin osztályvezető Főigazgatóság NÉV BEOSZTÁS OSZTÁLY MEGNEVEZÉSE TELEFONSZÁM EMAIL-CÍM Aradi Mária Endoszkópos labor 34/515-411 endoscopia@tatabanyakorhaz.hu Bagócsi Katalin Főigazgatóság 515-462 bagocsi.katalin@tatabanyakorhaz.hu Balogh

Részletesebben

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406

TELEFONKÖNYV. Pénzügyi Osztály I. emelet Pénzügyi osztályvezető. 82/504-400/ 456 mellék. Bér és Munkaügyi osztály Munkaügyi osztályvezető 82/504-406 TELEFONKÖNYV Igazgatás I. emelet Főigazgató főorvos 82/504-401 Gazdasági igazgató 82/504-405 Ápolási igazgató 82/504-408 Műszermérnök 82/504-404 Titkárság 82/504-410 FAX: 351-035 Iktató leíró 82/504-400/

Részletesebben

Kiskunmajsa település ellátási adatai

Kiskunmajsa település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-11 Kiskunmajsa település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Progreszivítás: 1, szakorvosi, diagnosztika addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia

Részletesebben

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01

Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28. Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28. Sebészet 0200 37 2012.12.28. Szülészet 0405 20 2012.07.01 Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok Szakma a idejére a ellátó Belgyógyászat 0100 47 2012.12.28 Gasztroenterológia 0104 10 2012.12.28 Sebészet 0200 37 2012.12.28

Részletesebben

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén

Az utasítás hatálya. Eljárás külföldi állampolgárok sürgősségi ellátása esetén 5./2009. sz. Klinikai Főigazgatói Utasítás a külföldi személyek, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot igazolni nem tudó belföldi személyek sürgősségi ellátásával kapcsolatos ügyintézés

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Orvos- és Egészségtudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Általános Orvostudományi Kar Cím: SZTE ÁOK Dékáni Hivatal 6720

Részletesebben

Tiszaug település ellátási adatai

Tiszaug település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-12 Tiszaug település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia (1801) Diótörés Alapítvány addiktológia (1801)

Részletesebben

Kunhegyes település ellátási adatai

Kunhegyes település ellátási adatai Járó-TEK 2018-11-30 Kunhegyes település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) Balmazújvárosi VESZ Városi Egészségügyi Szolgálat Nonprofit Kft Progreszivítás: 1, szakorvosi,

Részletesebben

Grémium elnöki kinevezések:

Grémium elnöki kinevezések: Grémium elnöki kinevezések: SZAKMA ALAPSZAKKÉPESÍTÉS Aneszteziológia és intenzív terápia Arc-, állcsont-és szájsebészet Belgyógyászat Bőrgyógyászat Csecsemő-és gyermekgyógyászat Érsebészet Rehabilitációs

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia neve Szakma a a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 27 2018.01.31 7 2018.02.02 2019.12.31 77. sebészet

Részletesebben

VIZSGANAPTÁR. rendeletben meghatározott szakmegnevezés használatára lesznek jogosultak.

VIZSGANAPTÁR. rendeletben meghatározott szakmegnevezés használatára lesznek jogosultak. Szakorvosi, szakfogorvosi, szakgyógyszerészi, szakpszichológusi, és egyéb egészségügyi felsőfokú képzésekre irányadó tájékoztatás Azon jelöltek esetében, akik 2012. szeptember 15. napja előtt kezdték meg

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a Csongrád i Dr. Bugyi István Infektológia 1600 20 2018.01.31 - Csongrád i Dr. Bugyi István Belgyógyászat 0100 48 Csongrád i Dr. Bugyi

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám - elmélet Héti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma

Részletesebben

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések BELGYÓGYÁSZAT IDEGGYÓGYÁSZAT FÜL-ORR-GÉGE 1 Belgyógyászati szakambulancia Belgyógyászat földszint IGEN I. Belgyógyászat 2 Ergometria és Holter Belgyógyászat földszint IGEN IGEN 1896, 1900 13-14 között

Részletesebben

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Fogorvostudományi szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Fogorvostudományi szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára KINEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY 1 2 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog03 2003/2004 ő 1 OFABF1 Biofizika 1. Dr. Somogyi Béla Biofizikai nincs 28 28 0 56 fkj 4 aokfog03 2003/2004

Részletesebben

Foktő település ellátási adatai

Foktő település ellátási adatai Foktő település ellátási adatai általános kémiai laboratóriumi diagnosztika (5001) addiktológia (1801) Progreszivítás: 1, szakorvosi, gondozás addiktológia (1801) addiktológia (1801) addiktológia (1801)

Részletesebben

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh.

csecsemő- és gyermekgyógyászat 150110510 Gyermekgyógyászati Osztály Nyh.(nappali) 50 Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0502 PIC 150113601 NIC Nyh. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÓRHÁZAK ÉS EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ SZERZŐDÉSES STRUKTÚRÁJA 2014.11.01-TŐL Aktív fekvőbeteg-ellátás megnevezése Külső kó Nyíregyháza, Szent István u. 68. 0100 belgyógyászat

Részletesebben

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Nagykőrös Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza általános belgyógyászat Város Önkormányzat Rehabilitációs Szakkórháza- 0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Részletesebben

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat

Szakmakód Szakma megnevezése Szolgáltató. Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet Egyszemélyes Nonprofit Közhasznú 0100 általános belgyógyászat 0100 általános belgyógyászat 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, Szakorvosi Monor 0102 haematológia 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia 0105 nefrológia 0106 geriátria

Részletesebben

Budapest XIII. kerület település ellátási adatai

Budapest XIII. kerület település ellátási adatai Járó-TEK 2018-12-3 Budapest XIII. kerület település ellátási adatai 1 2018-12-3 Járó-TEK 2 Járó-TEK 2018-12-3 (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat Progreszivítás: *nincs, nem szakorvosi, addiktológia

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia Szakma belgyógyászat 0100 34 2013.04.01 haematológia 0102 11 2013.04.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0103 10 2013.04.01 gasztroenterológia 0104 30 2013.04.01 nefrológia 0105 12 2013.04.01

Részletesebben

Egyházi Kórházak egészsésügyi szervezete és finanszírozása

Egyházi Kórházak egészsésügyi szervezete és finanszírozása Egyházi Kórházak egészsésügyi szervezete és finanszírozása EGVE XXIV. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen Reiter József Ph.D Főigazgató 2017.10.05 EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkárság EMMI

Részletesebben

Fogorvos szak 2018* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Fogorvos szak 2018* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYA SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog18 2018/2019 ő 1 OFA-B2A-T Bevezetés az anatómiába Dr. Tóth Pál Anatómiai Intézet 0 16 0 16 vizsga 1 aokfog18 2018/2019 ő 1 OFA-BZ1-T Fogorvosi biofizika 1. Dr. Szabó-Meleg Edina Biofizikai Intézet

Részletesebben

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia

Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia Nemzeti Népegészségügyi Központ k Nyilvántartásából származó adatok / Szakma a a 110100 Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 110100 Szent Borbála Kórház

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Oktatási intézmény ; Eötvös Lóránd Tudományegyetem képző Főiskolai Kar; Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar; Budapesti Műszaki Egyetem- és Társadalomtudományi Kar; Pázmány Péter Katolikus

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám elmélet MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE (5.-6. szemeszter): 56 kredit MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdető tanszék, tanszékvezető/kurzushirdető Héti óraszám elmélet Héti óraszám gyakorlat Vizsgaforma Kredit

Részletesebben

belgyógyászat haematológia gasztroenterológia nefrológia

belgyógyászat haematológia gasztroenterológia nefrológia N emzeti N épegészségügyi Központ Szolgáltatók N yilvántartásából származó adatok / Szakma belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 haematológia 0102 20 2012.07.01 gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 nefrológia

Részletesebben

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07.

Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07. Szolgáltató térség Szakma Szakmakód Ágyszám a idejére a idejére a Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01 Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01 Sebészet 0200 50 2012.07.01 Szülészet 0405 40 2012.07.01 Nőgyógyászat

Részletesebben

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató

A HM ÁEK pótlékra jogosító munkakörei és a pótlék mértéke a pótlékalap %-ában. orvosigazgató ápolási igazgató A HM ÁEK pótlékra jogosító ei és a pótlék mértéke a Magasabb vezető főigazgató helyettes igazgató ápolási igazgató Vezető hivatalvezető rendelőintézet igazgató intézetvezető rendelőintézet igazgató helyettes

Részletesebben

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia

endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató

Részletesebben

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4.

rszággyiks Hivatala Irományszám : Érkezett : 2006 DEC 0 4. Irományszám : rszággyiks Hivatala ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Érkezett : 26 DEC 4. Kapcsolódó módosító iavaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben A Házszabály

Részletesebben

Fogorvos szak 2017* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYAK SZE ÖSSZ JEGY KREDIT

Fogorvos szak 2017* KIKNEK MIKOR FÉV SZEM KÓD TANTÁRGYCÍM TANTÁRGYFELELŐS INTÉZMÉNY ELŐFELT 1 ELŐFELT 2 ELŐFELT 3 EA GYAK SZE ÖSSZ JEGY KREDIT aokfog17 2017/2018 ő 1 OFA-B2A Bevezetés az anatómiába Dr. Tóth Pál Anatómiai 0 16 0 16 vizsga 1 aokfog17 2017/2018 ő 1 OFA-BZ1 Fogorvosi biofizika 1. Dr. Szabó-Meleg Edina Biofizikai 14 14 0 28 vizsga

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar. Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez. 2014/2015-os curriculum alapján

Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar. Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez. 2014/2015-os curriculum alapján Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Előzetes tanszéki javaslat tantárgy befogadási kérelemhez 2014/2015-os curriculum alapján Hallgató neve: Évfolyam/ szemeszter: Átadó intézmény: Előírt tantárgy

Részletesebben

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok

Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének

Részletesebben

Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint)

Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint) Intézet törzs változás 2015.11.01-től (kód szerint) Név változás Kód Régi név Új név 010090042 OALI, Budapest XVIII.ker. Dr. Szilvási Ildikó Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Szilvási Ildikó 010092674

Részletesebben

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia

2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok / szerinti Szakma a idejére a a idejére a belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 haematológia 0102 20 2012.07.01 gasztroenterológia

Részletesebben

Budapest XII. kerület

Budapest XII. kerület 0100 általános belgyógyászat Semmelweis Egyetem 0101 angiológia, phlebológia, lymphológia, 0102 haematológia Országos Vérellátó Szolgálat 0103 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia 0104 gasztroenterológia

Részletesebben

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Általános orvos szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára

Ajánlott tanterv PTE ÁOK Általános orvos szak tanulmányaikat 2003-ban megkezdő hallgatók számára aokalt03 2003/2004 ő 1 OOABF1 Biofizika 1. Dr. Somogyi Béla Biofizikai nincs 28 28 0 56 fkj 4 aokalt03 2003/2004 ő 1 OOAMB1 Molekuláris sejtbiológia 1. Dr. Szeberényi József Orvosi Biológiai nincs 42 42

Részletesebben

Budapest VIII. kerület település ellátási adatai

Budapest VIII. kerület település ellátási adatai Budapest VIII. kerület település ellátási adatai (5704) Belváros-Lipótváros Egészségügyi addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest Szabolcs utca 7. addiktológia

Részletesebben

belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia Megye jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a feladatot ellátó belgyógyászat 0100 39 2012.07.01 haematológia 0102 16 2012.07.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Részletesebben

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám - elmélet

MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE. Heti óraszám - elmélet MINTATANTERV ÁLTALÁNOS ORVOSKÉPZÉS TANTERVE ÉS VIZSGARENDJE Tantárgy kódja Tantárgy neve, kurzushirdetı tanszék, tanszékvezetı/kurzushirdetı Heti óraszám - elmélet Heti óraszám - gyakorlat Vizsgaforma

Részletesebben

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve)

A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN. Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A DEBRECENI EGYETEMEN Egységes szerkezetben az 1-19. sz. módosítással (A módosítások lábjegyzetben jelölve) 2011. március 31. 2 A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÁSÁNAK

Részletesebben

Belgyógyászat 0100 40. Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia 0102 71. Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia

Belgyógyászat 0100 40. Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia 0102 71. Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok a idejére a a idejére a Belgyógyászat 0100 40 Angiológia, phlebológia, lymphológia, 0101 20 Haematológia 0102 71 Endokrinológia,

Részletesebben

Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok!

Egészségügyi Közéleti Hírek. Tisztelt Lakosok! Tisztelt Lakosok! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a vérvételi pont és a védőnői szolgálat, a 2018 december 1. és 15. ledolgozandó szombati munkanapokon hétfői munkarend szerint dolgoznak. --------------------------------------------------------

Részletesebben

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM

Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok jegyű Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000

Részletesebben

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések BELGYÓGYÁSZAT IDEGGYÓGYÁSZAT FÜL-ORR-GÉGE 1 Belgyógyászati szakambulancia Belgyógyászat földszint I. Belgyógyászat 2 Ergometria és Holter Belgyógyászat földszint 1896, 1900 13-14 között I. Belgyógyászat

Részletesebben

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás

Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás Zsűritagok névsora szekciók szerint Terembeosztás 1. Alkalmazott műszaki tudományok szekció I. em. 36. DR. FÜLÖP ISTVÁN egyetemi adjunktus Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Mezőgazdasági és Élelmiszeripari

Részletesebben

6/2016. (XII. 20.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

6/2016. (XII. 20.) sz. kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-2825/2016. 6/2016. (XII. 20.) sz. i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről

Részletesebben

Budapest VII. kerület település ellátási adatai

Budapest VII. kerület település ellátási adatai Budapest VII. kerület település ellátási adatai (5704) - Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat addiktológia (1801) 1051 Budapest Hercegprímás utca 14-16 Diótörés Alapítvány 1134 Budapest Szabolcs

Részletesebben

MDB L W MDB RI H A D RI X RI J A

MDB L W MDB RI H A D RI X RI J A neszteziológia mbulancia udiológia (hallásvizsgálat) utószerviz aleseti Sebészet mbulancia aleseti Sebészet Szakrendelés elgyógyászati Osztály. (kardiológia, nefrológia) elgyógyászati Osztály. (gasztroenterológia)

Részletesebben

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések

BKEOK Székhely járóbeteg rendelések BELGYÓGYÁSZAT IDEGGYÓGYÁSZAT FÜL-ORR-GÉGE 1 Belgyógyászati szakambulancia Belgyógyászat földszint I. Belgyógyászat 2 Ergometria és Holter Belgyógyászat földszint 1896, 1900 13-14 között I. Belgyógyászat

Részletesebben

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista

Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista Kispesti Vass Lajos Általános Iskola Különös közzétételi lista 1. Pedagógusok végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási intézmény Megszerzett szakképzettség ; Eötvös Lóránd

Részletesebben

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy

S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola és Óvoda, 5540, Kossuth u. 17 (alsó tagozat) S.sz. Név Hol végzett Szakképesítés Osztályfőnök Beosztás Tanított tárgy 1 Pedagógus 1 i Brunszvik Teréz Óvóképző Intézet,

Részletesebben

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi

Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000 Vasvári Pál u. 2-4. Belgyógyászat 0100 62 2014-08-19 megye Nyugat-dunántúl

Részletesebben