TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK"

Átírás

1 TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában hagyományosan a történelem, mint múltismeret áll, mely a társadalom közös emlékezeteként az emberi azonosságtudat egyik alapja. Ez az identitástudat sokrétű, a legszűkebb helyi közösségektől, a haza és a nemzet legnagyobb kohéziós erőt jelentő összefogó erején át, az európai kontinens közösségei által az emberiség egészéhez való tartozás érzéséig terjed. Kölcsönös függésünk megértése meghatározó jelentőségű, amely világtörténelmi látásmódot követel, és a különböző főleg európai kultúrák, de leginkább határainkon inneni és túli nemzeti értékeink megbecsülését jelenti. A történelem tanításának és tanulásának a célja olyan, hazánk és az emberiség múltjával kapcsolatos műveltség és képességek elsajátíttatása és elsajátítása, amely közös kommunikációs alapot szolgáltatva biztosítja egymás kölcsönös elfogadását a szűkebb és tágabb közösségek számára. A történelem tanulásának tehát nem pusztán az a célja, hogy megismerjük múltunkat, hanem az is, hogy jobban tudjunk tájékozódni a jelenben. A múlt felidézésének igénye és az ehhez szükséges képességek fejlesztése csak akkor lehet eredményes, ha figyelembe véve a tanulók életkori sajátosságait élményszerű a tanítás. Az általános iskolai történelemtanításnak éppen ezért a múltat szemléletesen megjelenítő történettanításon kell alapulnia. A történetek a múlt színes, sodró valóságának, a valaha volt élet lehető lényegi teljességének képszerű felidézését jelentik. Mivel az 5 6. évfolyamos tanulók gondolkodása konkrét, ezért esetükben a múlt képszerű megjelenítése különös jelentőségű. Ennek érdekében a történetek megjelenítésén alapuló és tevékenység-központú feldolgozás a történelemtanítás alapelve, melynek eszközei között fontos szerepet játszik a jeles történelmi személyiségek bemutatása, valamint az egyes korok embereinek mindennapjait bemutató életmódtörténet. A 7 8. évfolyamos tanulók gondolkodása már inkább elvont-fogalmi szintű, amely képes a múlt valóságát az általánosítás egy magasabb szintjén, sokoldalúbb történelmi összefüggésekbe ágyazva feldolgozni. A történelem képszerű megjelenítését jelentő történettanításra itt is szükség van, mely azonban már komolyabb elemzéssel társul, mivel ezek a tanulók képesek a történelem megismerésének, a jelenségek elemzésének magasabb szintjére is. A tananyag tevékenység-központú feldolgozása a kompetencia elvű képzés folyamatában a fejlesztési feladatok révén valósul meg. A tananyag elsajátítása elsősorban tanulói tevékenységgel lehetséges, a tevékenységek elvégzésére irányuló képességek fejlesztése pedig különböző típusú feladatok révén történik. A történelem megismeréséhez az ember és társadalom műveltségi terület egészére is érvényes fejlesztési területek az ismeretszerzés és tanulás, a kritikai gondolkodás, a kommunikáció, valamint az időben és térben való tájékozódás járulnak hozzá a legsajátosabb módon. Fontos, hogy a tanulók képessé váljanak ismereteket meríteni szűkebb környezetükből, történetekből, könyvekből, képekből, tömegkommunikációs eszközökből, a világhálóról, statisztikai adatokból, grafikonokból, diagramokból, tárgyi és szöveges forrásokból és más ismerethordozókból. Az is lényeges, hogy az ezekből szerzett ismereteket egyre önállóbban és kritikusabban értelmezzék, s tudjanak belőlük következtetéseket levonni. A tantervi táblázatok fejlesztési követelmények oszlopában a fejlesztési feladatokra lehet példákat találni. Az elvárás az, hogy egy kétéves ciklus során a megfelelő évfolyamokhoz kötött fejlesztési feladatok mindegyike legalább egyszer megjelenjen. A 1

2 szaktanár döntheti el, hogy melyik témánál melyik fejlesztési feladatot, vagy feladatokat, milyen konkrét formában dolgozza fel. A táblázatok témák rovatában dőlt betűvel jelöltük a tájékoztató jellegű, csupán javasolt ismétlő és hosszmetszeti témákat, a fejlesztési követelmények példaként szolgáló feladatait, valamint a kapcsolódási pontok ajánlott anyagait. A társadalmi és állampolgári ismeretek témakörei a társadalmi gyakorlatra összpontosító szocializációs célú tartalmi egységek, amelyek komplex módon reagálnak a diákokat közvetlenül érintő társadalmi jelenségekre. Nem mindegy tehát, hogy a tanulók találkoznak-e ezekkel a kérdésekkel iskolai tanulmányaik során, vagy sem. Mint ahogy az sem mellékes, hogy az iskola ösztönzi-e őket az aktív, cselekvő állampolgárként való életre, vagy az őket körülvevő világ társadalmi, közéleti és gazdasági problémáival akkor találkoznak először, amikor azokat már nekik maguknak kell megoldaniuk. A társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek témaköreinek feldolgozása cselekvési minták bemutatásával, szituációs gyakorlatok szervezésével, tapasztalatszerzési lehetőségek megteremtésével és bizonyos gyakorlatias készségek fejlesztésével sokat tehet azért, hogy a fiatalok ne álljanak majd védtelenül e helyzetekben. A történelem, illetve a társadalmi és állampolgári ismeretek témaköreihez tetszés szerint, több helyen is hozzá kapcsolhatók a médiaismeret tartalmai, melyeket úgy érdemes beépíteni a helyi tantervbe, hogy azok egyszerre segítsék az adott tartalom jobb megértését, valamint az általános iskolai médiaoktatás fejlesztési nak megvalósulását évfolyam Az általános iskolai történelemtanítás első két éve bevezet a történelem tanulásába. Olyan alapvető fejlesztési területek, nevelési célok állnak a középpontban, mint a nemzeti öntudat kialakítása, fejlesztése, a hazafias nevelés, az állampolgárságra és demokráciára nevelés megalapozása, valamint a tanulás tanítása. A kulcskompetenciák közül a szociális és állampolgári kompetencia, valamint a hatékony és önálló tanulás kiemelt jelentőségű. Fontos szempont az adott szakaszban a szűkebb és tágabb környezet történelmi, kulturális és vallási értékeinek a megismertetése, továbbá, hogy a tanulók bepillantást nyerjenek a történelmi múltat feldolgozó történész munkájába. Ajánlott a múzeumok, közgyűjtemények látogatása, rendeltetésük, szerepük megismertetése. Ez szolgálja a tantárgy vonzóvá tétele mellett annak hitelességét is. A rendszeres történelemtanítás az 5. és 6. osztályban a történetek feldolgozásán, a jeles történelmi személyiségek és az adott korok mindennapjainak a bemutatásán alapul, kiemelten tárgyalva a magyar történelmi múlt sorsfordulóit. Ennek keretében fontos arra figyelni, hogy a magyarságot a múltról szóló, a közösség többsége által ismert mondák, történetek, valamint a közös nyelv és hagyomány tartják össze. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy a múlt megismerésével alakul ki az egyes ember történelmi látásmódja, a nemzedékek közös történetei pedig a nemzeti öntudat fejlesztését eredményezhetik. Ez a év alapozza meg a tanulók időben és térben való tájékozódását. Mindezeknek a megvalósítása csak tevékenység-központú tanítással, változatos fejlesztési feladatok beiktatásával lehetséges. Törekedni kell a történelemtanítás élményszerűségére is, hogy a távoli korokat, az ott élő emberek világát életközelien tudjuk feldolgozni. A feldolgozás során támaszkodni kell a korosztály élénk, alkotó fantáziájára is. Fontos, hogy figyelembe vegyük a tanulók jellemzően konkrét gondolkodását, amely a múlt képszerű megjelenítését igényli. Építenünk kell az alsó tagozatos történelmi tárgyú olvasmányok élményanyagára is. 2

3 5. évfolyam 5. évfolyam 66 óra +6 óra -72 óra A tanév során a tananyag 6 témakörre bontva kerül feldolgozásra. A szabadon felhasználható órakeret (figyelembe véve az intézmény tanulóinak szubkultúrális hátterét és képességeit) az ismeretanyag ismétlését, rendszerezését. Tematikai egység Az emberiség őskora Órakeret 12 óra Alsó tagozatos olvasmányok az őskori emberről. A tematikai egység nevelési-fejlesztési Az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségének megismerése. A különböző emberi közösségek (család, törzs stb.) szerepének tudatosulása. Ismeretek szerzése az őskorról, tankönyvi olvasmányokból és képekről. A szóbeli kifejezésmód fejlesztése történetek mesélésével. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Ismétlés, az alsó tagozatos történelmi olvasmányok felidézése. Rejtőzködő múlt, a régészek munkája. A történelmet segítő tudományok. Képek az őskori ember életéből. Varázslók és varázslatok. Az őskor kulturális emlékei. Az első letelepült közösségek: falvak és városok. Falvak és városok. 1 Ismeretszerzés, tanulás: Tankönyvi szövegek tanulmányozása. (pl. a régészet szerepe). Képek, képsorok megfigyelése. (pl. az emberek őskori tevékenységei leletek és rekonstrukciós rajzok alapján). A hallott és olvasott elbeszélő szövegek tartalmának elemzése. Kritikai gondolkodás: Valós és fiktív elemek megkülönböztetése. Kommunikáció: Ismertető az őskori szerszámokról, eszközökről; a művészet kezdeteiről. (pl. a barlangrajzok és őskori szobrok alapján). Erkölcstan: Alapvető erkölcsi értékek. Természetismeret: Tájékozódás a térképen, égtájak, földrészek, alapvető térképészeti jelölések. Az állatok háziasítása. Vizuális kultúra: Barlangrajzok, őskori szobrok, ősművészet (pl. Stonehenge, altamirai barlangrajz). Értelmező Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték. 1 A Témák oszlopban itt és a továbbiakban a NAT azon feldolgozható ismétlődő és hosszmetszeti témáit jelöltük, melyek illeszkednek az adott ismeretanyaghoz. 3

4 Tartalmi Fogalmak, adatok Életmód, kereskedelem, kultúra, vallás. Fogalmak: őskor, régészet, szerszámkészítés Tematikai egység Egyiptom és az ókori Kelet kultúrája Órakeret 6 óra A tematikai egység nevelési-fejlesztési Alsó tagozatos olvasmányok a Bibliából. A negatív számok használata a mindennapi életben (hőmérséklet, adósság), a számok helye a számegyenesen. Az idő mérése. Az állam különböző társadalomszervező funkcióinak (munka megszervezése, védelem stb.) felismerése. Annak belátása, hogy az emberi civilizációt százezrek munkája teremtette meg, valamint a múlt emlékei, maradványai megóvásra érdemesek. Ismeretek szerzése az ókori Keletről szóló történetekből, tankönyvi olvasmányokból és képekről. Az időszámítás technikájának és jelentőségének megértése. A történelmi térképek sajátosságai, megismerésük a földrajzi térképekhez viszonyítva. A kritikai gondolkodás fejlesztése a valós és a fiktív elemek megkülönböztetése révén a régi korokról szóló történetekben. A szóbeli kifejezésmód fejlesztése történetek mesélésével. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Ismétlés, az alsós történelmi olvasmányok felidézése. Mezopotámia öröksége. Az időszámítás. Az ókori Egyiptom. Hétköznapok és ünnepek. A piramisok titkai: az egyiptomi vallás, tudomány és művészetek. Az ókori Kína öröksége. Művészetek, írásbeliség. Hasonlóságok és különbségek A Biblia. Történetek az Ószövetségből. Dávid és Salamon. A világvallások alapvető tanításai. Népek és vallások Ismeretszerzés, tanulás: Információk rendezése. (pl. bibliai történetek olvasása alapján). A hallott és olvasott elbeszélő szövegek tartalmának elemzése. (pl. bibliai történetek meghallgatása, olvasása alapján). Kritikai gondolkodás: Valós és fiktív elemek megkülönböztetése. (pl. Bábel tornya). Kommunikáció: A nagy folyamok szerepének érzékeltetése a földművelés kialakulásában. (pl. az öntözéses földművelés és a kereskedelem kialakulásának 4 Magyar nyelv és irodalom: Mondák, mitológiai történetek, bibliai történetek (pl. teremtéstörténet és a vízözön története a Bibliában). Vizuális kultúra: Egyiptomi és mezopotámiai sírtípusok és templomok (pl. Kheopsz fáraó piramisa, zikkurat /toronytemplom/, a karnaki Amon templom), szobrok az ókori Egyiptomból (pl. Írnok szobor, Nofretete

5 egymásra hatása. Ókori keleti örökségünk Mezopotámia, India, Kína területéről. Az írásbeliség kezdetei. Hasonlóságok és különbségek. Értelmező Tartalmi Fogalmak, adatok okai, következményei). Az ókori kulturális örökség számbavétele írásban és szóban. (pl. a piramisok, a kínai nagy fal; az írásfajták). Tájékozódás időben és térben: Az időszámítás kialakulásának oka és jelentősége. (pl. időszalagok készítése). fejszobra), ókori keleti falfestmények vagy domborművek (pl. Fáraó vadászaton thébai falfestmény). Kína építményei, szobrászata (pl. kínai nagy fal, cseréphadsereg). Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték. Életmód, kereskedelem, város, állam, egyeduralom, gazdaság, társadalom, kultúra, vallás, többistenhit, egyistenhit. Fogalmak: ókor, öntözéses földművelés, Krisztus előtt, Krisztus után, évtized, évszázad, emberöltő, fáraó, piramis, hieroglifa, ékírás, betűírás, múmia, Biblia, Ószövetség. Személyek: Ádám, Éva, Noé, Mózes, Dávid, Salamon. Topográfia: ókori Kelet, Egyiptom, Nílus, Jeruzsálem, Mezopotámia, Kína. Évszámok: Kr. e körül (az Egyiptomi Birodalom egyesítése). Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési Az ókori görög világ Órakeret 12 óra Olvasmányok, filmek ókori görög és mitikus és valós eseményekről, személyekről. Az ókori görögséget a közös nyelv, vallás, történetek-mondák és az olimpiai játékok kapcsolták össze. Az athéniak a perzsák elleni harcokban nemcsak a földjüket, városukat védték, hanem a szabadságukat is. Képi és szöveges információk gyűjtése és összevetése ókori görög témákból. A korabeli régészeti emlékek megfigyeltetése. Lelet és rekonstrukció összevetése. A megismert történelmi fogalmak helyes alkalmazása. Egyszerű írásos források megértése és feldolgozása tanári segítséggel. Történelmi események időrendbe állítása, elhelyezésük az időszalagon. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok 5

6 Mondák a krétai és trójai mondakörből. A görögök vallása és az ókori olimpiák. Hétköznapok és ünnepek. Hétköznapok Athénban és Spártában. Gyermekek nevelése, oktatása. Történetek a görög-perzsa háborúk korából. Békék, háborúk, hadviselés. Egyezmények, szövetségek. Az athéni demokrácia virágkora. Művészek és művészetek, tudósok és tudomány az ókori görög világban. Történetek Nagy Sándorról. Birodalmak. Értelmező Tartalmi Ismeretszerzés, tanulás: Információk gyűjtése a görög világról (pl. az életmód jellegzetességei). Információk gyűjtése a görög világban lezajlott jelentősebb háborúkról képek és történelmi térképek segítségével (pl. a görögperzsa háborúk). Képszerű ismeretek gyűjtése az antik építészetről (pl. a görög építészet jellegzetességei). Kritikai gondolkodás: Valóság és fikció szétválasztása egy-két görög mondában. (Pl. a trójai faló története) Mondák forráskritikai elemzése (Ariadne fonala) Kommunikáció: A görög világ főbb jellegzetességeinek bemutatása (pl. néhány monda szóbeli felidézése). Szituációs játék (pl. az athéni demokrácia működése). Rendszerező tábla készítése (pl. az ókori Hellászról). Tájékozódás időben és térben: Az görög-félsziget elhelyezkedése, jellegzetességei. Az időszámítás technikájának gyakorlása (pl. a főbb görög események ábrázolása időszalagon). Magyar nyelv és irodalom: Mese, monda, mítosz (pl. ismert görög mondák Prométheuszról, Odüsszeuszról, Daidalosz és Ikaroszról). Idegen nyelvek: Néhány példa a görög szavak átvételére a tanult idegen nyelvben. Matematika: Euklidész, Pitagorasz tanai. Természetismeret: A félsziget fogalma, jellegzetességei a gazdasági életben. A Balkán-félsziget Európa térképén. A vulkánok. Vizuális kultúra: Ókori épületek maradványai (pl. az athéni Akropolisz); a görög emberábrázolás, portrészobrászat. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből. (pl. Wolfgang Petersen: Trója; Oliver Stone: Nagy Sándor). Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, jelentőség. Társadalom, társadalmi csoportok, életmód, város, gazdaság, termelés, állam, birodalom, egyeduralom, demokrácia, királyság, köztársaság. 6

7 Fogalmak, adatok Fogalmak: mítosz, városállam, olimpia, népgyűlés, Akropolisz. Személyek: Zeusz, Periklész. Topográfia: Balkán-félsziget, Olümposz, Athén, Spárta, Perzsa Birodalom, Marathón. Évszámok: Kr. e. 776 (az első feljegyzett olimpia játékok), Kr. e. 490 (a marathóni csata), Kr. e. V. század közepe (Athén fénykora). Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési Az ókori római világ Olvasmányok, filmek ókori római mitikus és valós eseményekről, személyekről. Iskolában szerzett újszövetségi ismeretek. 7 Órakeret 10 óra Az ókori rómaiak nagykiterjedésű birodalmat hoztak létre, mely hazánk területére is kiterjedt, így fontos a pannóniai római örökség kulturális emlékeinek védelme, megbecsülése. Az ókor hőseinek közösségükért tett bátor, önfeláldozó magatartásának értékelése. A történelem szereplőit, a hőseit a közösség érdekében tett cselekedeteik alapján értékelhetjük. Képi és szöveges információk gyűjtése és összevetése ókori római témákból. A korabeli régészeti emlékek megfigyeltetése. Lelet és rekonstrukció összevetése. A megismert történelmi fogalmak helyes alkalmazása. Egyszerű írásos források megértése és feldolgozása tanári segítséggel. Történelmi események időrendbe állítása, elhelyezésük az időszalagon. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Róma alapítása és terjeszkedésének kezdetei. A pun háborúk és hadvezérei. Birodalmak. A földrajzi környezet. Közlekedés, úthálózat, hírközlés. Köztársaságból egyeduralom. Híres és hírhedt császárok. Uralkodók és államférfiak. A régi Róma művészeti emlékei, tudósok és művészek a birodalomban. Élet a Római Birodalomban. Család, lakóhely. Ismeretszerzés, tanulás: Információk gyűjtése a római világról (pl. az életmód jellegzetességei). Információk gyűjtése a római világban lezajlott jelentősebb háborúkról képek és történelmi térképek segítségével (pl. a pun háborúk). Történetek és képek gyűjtése az ókori római világból (pl. Romulus és Remus mondája; olvasmányok feldolgozása Róma fénykoráról). Képszerű ismeretek gyűjtése az antik építészetről (pl. a római építészet Idegen nyelvek: néhány példa a latin szavak átvételére a tanult idegen nyelvben. Matematika: A római számok. Erkölcstan: A vallási közösség és vallási intézmény. A nagy világvallások világképe és erkölcsi tanításai. Természetismeret:

8 Pannónia provincia. A kereszténység zsidó gyökerei, kialakulása és elterjedése. Az Újszövetség. Jézus története. A világvallások alapvető tanításai, vallásalapítók, vallásújítók. A Római Birodalom meggyengülése, a Nyugatrómai Birodalom bukása. hasonlóságainak és különbségeinek összevetése). Kritikai gondolkodás: Mondák forráskritikai elemzése (pl. a valós és a fiktív elemek megkülönböztetése a szabin nők elrablásáról szóló történetben). A hódító Róma történelmi szerepe (pl. a római hódítások pozitív és negatív következményei). Lelet és rekonstrukció összevetése (pl. Colosseum, diadalívek stb.). Kommunikáció: A római világ főbb jellegzetességeinek bemutatása (pl. néhány monda szóbeli felidézése). Rendszerező tábla készítése (pl. az ókori Hellászról és a Római Birodalomról). A Balkán-félsziget és az Itáliai félsziget Európa térképén. A vulkánok. Vizuális kultúra: Ókori épületek maradványai (pl. a római Colosseum); a római emberábrázolás, portrészobrászat; korai keresztény és bizánci templomok. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből (pl. William Wyler: Ben Hur; Ridely Scott: Gladiátor; Franco Zeffirelli: Jézus élete). Értelmező Tartalmi Fogalmak, adatok Tájékozódás időben és térben: Az itáliai-félsziget elhelyezkedése, jellegzetességei. A Római Birodalom terjeszkedése (pl. a második pun háború nyomon követése történelmi térképen; a Római Birodalom helye Európa mai térképén). Az időszámítás technikájának gyakorlása (pl. a főbb római események ábrázolása időszalagon). Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, jelentőség. Társadalom, társadalmi csoportok, életmód, város, gazdaság, termelés, állam, birodalom, egyeduralom, demokrácia, királyság, köztársaság, császárság, vallás, vallásüldözés. Fogalmak: légió, rabszolga, provincia, népvándorlás, Újszövetség. Személyek: Romulus, Hannibál, Julius Caesar, Augustus, Jézus, József, 8

9 Mária, Attila. Topográfia: Itáliai-félsziget, Róma, Karthágó, Szicília, Római Birodalom, Pannónia, Aquincum, Júdea, Betlehem. Évszámok: Kr. e. 44. (Julius Caesar meggyilkolása), Kr. u (a Nyugatrómai Birodalom bukása). Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési A középkori Európa világa Olvasmányok mesék és valós történetek, filmek a középkor világából/világáról: királyok, lovagok, polgárok, parasztok. 9 Órakeret 15 óra A különböző népek vallása, kulturális, társadalmi és gazdasági tevékenysége kölcsönösen hat egymásra. A közösségeket a munka tartja fenn, a gazdasági fejlődés szempontjából pedig fontos az egyéni érdekeltség. A társadalmi életet a szellemi és anyagi viszonyok együttesen határozzák meg. A korszak meghatározó vallási és szellemi irányzatainak (lovagi kultúra, humanizmus stb.) máig mutató hatásuk van. A középkori keresztény államok megjelenése jelentőségének a felismerése. A középkori Európa, mint a mai Európa elődjének bemutatása. A középkori Európára jellemző főbb vallások megkülönböztetése főbb jellegzetességeik alapján. A középkori ember életének többoldalú és kritikus szemléletű megismerése. Történetek elmondásával a szóbeli kifejezőképesség fejlesztése. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A Frank Birodalom és keresztény királyságok. A Bizánci Birodalom. Az iszlám vallás megjelenése és alapvető tanításai. Az iszlám kulturális hagyatéka Népek és vallások egymásra hatása, együttélése. A keresztény egyház felépítése, jellemzői. A fontosabb európai államok az első ezredfordulón. Ismeretszerzés, tanulás: A középkori élet színtereinek, főbb jellemzőinek megismerése. (pl. a földesúri vár felépítésének, az egyes részek funkciójának számba vétele képek alapján). Ismeretek gyűjtése az érett középkorról. (pl. a reneszánsz stílus jegyeinek megfigyelése festmények, szobrok és épületek képeinek segítségével- vallási fanatizmus megnyilvánulása.) Magyar nyelv és irodalom: Középkori témájú mesék, mondák a királyokról, lovagokról, földesurakról. Idegen nyelvek: A híresebb középkori városok nevének helyes kiejtése a tanult nyelven.

10 Az uradalmak. Földesurak és jobbágyok. Család, lakóhely. A keresztény egyház. Világi papok és szerzetesek. Lovagi életmód, lovagi erények. A keresztes hadjáratok. A középkori városok. A katedrálisok és a gótika. A polgárok. Falvak és városok. A céhek feladatai és működésük. A távolsági kereskedelem vízen és szárazföldön. Felfedezők, feltalálók. Járványok a középkorban. Betegségek, járványok. A középkori Európa öröksége. A humanizmus és a reneszánsz. A könyvnyomtatás. Értelmező Kritikai gondolkodás: Társadalmi csoportok jellegzetességeinek felismerése, összevetése. (pl. a bencés rend legfontosabb jellegzetességeinek ismerete; társadalmi csoportok [szerzetesek, lovagok] közös jellemzői). A középkori városok jellegzetességeinek számbavétele, magyarázata, az életmód jellemzői. (pl. képek és térképek segítségével megértetni, miért az adott helyen alakultak ki a középkori városok). Kérdések megfogalmazása egyszerű írásos források alapján. (pl. a könyvnyomtatás elterjedésének jelentősége a kultúrában). Kommunikáció: A középkori életmód ismertetése szóban vagy játékos formákban. (pl. apródból lovag a lovaggá válás folyamatának megbeszélése dramatizált formában). Események, történések dramatikus megjelenítése. (pl. hűbéri eskü, lovaggá avatás). Tájékozódás időben és térben: A középkori birodalmak térképen való elhelyezése. (pl. a Frank Birodalom, a Bizánci Császárság). Az időszalag használatának, valamint a tanult évszámokkal való számítás gyakorlása. (pl. a tanult események elhelyezése az időszalagon). 10 Matematika: Az arab számok eredete. Vizuális kultúra: A középkori építészet, a román és a gótikus stílus jellemzői; középkori freskók, táblaképek, üvegablakok és oltárszobrok. Reneszánsz paloták. A reneszánsz nagy mesterei. Ének-zene: Gregorián énekek, a reneszánsz zene. Testnevelés és sport: Érdekességek a testedzés történetéből a parasztok sportjai, lovagi játékok. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből (pl. Mel Gibson: A rettenthetetlen; Luc Besson: Jeanne d Arc). Dráma és tánc: Shakespeare 1-2 műve (pl. Rómeó és Júlia, Szentivánéji álom). Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi forrás.

11 Tartalmi Fogalmak, adatok Társadalom, társadalmi csoportok, életmód, város, falu, gazdaság, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, politika, állam, államforma, politika, állam, államforma, királyság, császárság, egyeduralom, birodalom, vallás, vallásüldözés, kultúra. Fogalmak: középkor, uradalom, hűbérúr, hűbéres, vár, jobbágy, robot, majorság, iszlám, pápa, szerzetes, eretnek, kolostor, kódex, lovag, középkori város, céh, járvány, távolsági kereskedelem, könyvnyomtatás. Személyek: Nagy Károly, Mohamed, Szent Benedek, Gutenberg. Topográfia: Bizánci Császárság, Frank Birodalom, Mekka, Arab Birodalom, Német-Római Császárság. Évszámok: 622 (Mohamed futása ), 800 (Nagy Károly császár), 15. század közepe (könyvnyomtatás). Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési A magyarság történetének kezdetei és az Árpádok kora 11 Órakeret 17 óra Magyar népmesék, hazai nemzetiségek és más népek meséi, mesefajták; mondák, regék, legendák. Alsó tagozatos olvasmányok a hun-magyar mondakörből, a vérszerződésről, a honfoglalásról, Szent Istvánról. Az országalapítók és -építők (uralkodók és a közemberek) munkájának és emlékének megbecsülése, a közösségi összefogás, áldozatkészség és helytállás erejének felismerése a haza építésében és védelmében. Hazánk európai keresztény államközösségbe való sikeres beilleszkedésének az értékelése, a keresztény értékrend máig ható elemeinek és azok jelentőségének elfogadása. Az utókor a korszak szereplőit a közösség érdekében tett cselekedeteik alapján értékeli. A magyarság múltjának megismerése, feldolgozása, a tények és a vitatott kérdések (eredet, rokonság stb.) együttes feltárásával is. Mondák és valóság közötti kapcsolatok és ellentmondások felismertetése. A kritikai gondolkodás fejlesztése különböző források feldolgozása és ütköztetése révén. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Mondák, krónikák és történetek a magyarság eredetéről és vándorlásáról. Az ősi magyar harcmodor. Honfoglalás és letelepedés a Kárpát-medencében. A magyar hadjáratok. A keresztény magyar állam Ismeretszerzés, tanulás: A magyar őstörténetre vonatkozó ismeretek szerzése különböző típusú forrásokból. (pl. a rovásírásos ábécé megismerése). Történetek megismerése és feldolgozása. (pl. Szent István és Szent László legendáiból). Magyar nyelv és irodalom: A hun-magyar mondakör. Részletek magyar szentek legendáiból. Természetismeret: A Kárpát-medence

12 megalapítása, Géza fejedelem és Szent István intézkedései. A keresztény magyar állam megerősítése Szent László és Könyves Kálmán uralkodása idején. Az Aranybulla hazánk első, Európa második alaptörvénye. A tatárjárás. Az ország újjáépítése a tatárjárás után. IV. Béla, a második honalapító. Kisebbség, többség, nemzetiségek. Árpád-kori kulturális örökségünk. Értelmező Tartalmi Fogalmak, adatok Kritikai gondolkodás: Forrásütköztetés a honfoglaló magyarok életmódjára vonatkozó ismeretek megbeszélése során (pl. az ősi magyar hitvilág és az új vallás összehasonlítása). Történelmi személyiség jellemzése (pl. Szent István király Intelmeinek rövid részletei alapján). Kommunikáció: Beszámolók, kiselőadások tartása. (pl. Csaba királyfi, a vérszerződés, a fehér ló mondája). Rekonstrukciós rajzok elemzése. (pl. az ősi magyar öltözködés, lakhely, szerszámok és fegyverek). Tájékozódás időben és térben: Történelmi mozgások megragadása. (pl. a honfoglalás útvonalai). Kronológiai adatok rendezése. (pl. a jelentősebb Árpád-házi uralkodók elhelyezése az időszalagon). tájegységei, gazdaságföldrajzi jellegzetességeik. Ének-zene: A magyar népzene régi és új stílusú népdalai, a népi tánc és zene. Vizuális kultúra: Festmények, szobrok és filmek a magyar mondavilágról, a vérszerződésről, a honfoglalásról és az államalapításról. Népvándorlás kori tárgyak. A román stílus hazai emlékei. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből. (pl. Koltay Gábor: Honfoglalás; Koltay Gábor: István, a király). Változás és folyamatosság, történelmi forrás, tény és bizonyíték, értelmezés, történelmi nézőpont. Társadalom, társadalmi csoport, felemelkedés, lesüllyedés, életmód, gazdaság, termelés, politika, állam, királyság, államszervezet, törvény, adó, vallás, vallásüldözés, kultúra. Fogalmak: hun, finnugor, félnomád életmód, törzs, nemzetség, nagycsalád, fejedelem, táltos, honfoglalás, vármegye, tized, ispán, tatár, kun. Személyek: Attila, Álmos, Árpád, Géza fejedelem, Szent István, Gellért püspök, Szent László, IV. Béla, Szent Margit. Topográfia: Urál, Etelköz, Vereckei-hágó, Kárpát-medence, Erdély, Esztergom, Székesfehérvár, Buda, Muhi. Évszámok: 9. század (Etelköz), (a honfoglalás), 997 (1000) 1038 (Szent István uralkodása), 1077 (Szent László trónra lépése), 1222 (az Aranybulla kibocsátása), (a tatárjárás), 1301 (az Árpád-ház kihalása). 12

13 A fejlesztés várt eredményei az 5. évfolyam végén A középkori egyetemes és magyar kultúrkincs élményszerű megismerésével az egyetemes emberi értékek elfogadása, a családhoz, a lakóhelyhez, a nemzethez való tartozás élményének személyes megélése. A múltat és a történelmet formáló, alapvető folyamatok, összefüggések felismerése (pl. a munka értékteremtő ereje) és egyszerű, átélhető erkölcsi tanulságok azonosítása. A korábbi korokban élt emberek, közösségek élet-, gondolkodás- és szokásmódjainak azonosítása. A tanuló ismerje fel, hogy a múltban való tájékozódást segítik a kulcsfogalmak és fogalmak, amelyek segítik a történelmi tájékozódás és gondolkodás kialakulását. Ismerje fel, hogy az utókor a nagy történelmi személyiségek, nemzeti hősök cselekedeteit a közösségek érdekében végzett tevékenységek szempontjából értékeli. Tudja, hogy az egyes népeket vallásuk és kultúrájuk, életmódjuk alapján tudjuk megkülönböztetni. Ismerje fel, hogy a vallási előírások, valamint az államok által megfogalmazott szabályok döntő mértékben befolyásolhatják a társadalmi viszonyokat és a mindennapokat. Tudja, hogy a történelmi jelenségeket, folyamatokat társadalmi, gazdasági tényezők együttesen befolyásolják. Tudja, hogy az emberi munka nyomán elinduló termelés biztosítja az emberi közösségek létfenntartását. Ismerje fel a társadalmi munkamegosztás jelentőségét, amely az árutermelés és pénzgazdálkodás, illetve a városiasodás kialakulásához vezet. Tudja, hogy a társadalmakban eltérő jogokkal rendelkező és eltérő vagyoni helyzetű emberek alkotnak rétegeket, csoportokat. Tudja, hogy az eredettörténetek, a közös szokások és mondák erősítik a közösség összetartozását, egyben a nemzeti öntudat kialakulásának alapjául szolgálnak. Tudja, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai és vallási küzdelmek számos esetben összekapcsolódnak. Ismerje fel ezeket egy-egy történelmi probléma vagy korszak feldolgozása során. Legyen képes különbséget tenni a történelem különböző típusú forrásai között,és legyen képes a korszakra jellemző képeket, tárgyakat, épületeket felismerni. Legyen képes a történetek a feldolgozásánál a tér- és időbeliség azonosítására, a szereplők csoportosítására fő- és mellékszereplőkre, illetve a valós és fiktív elemek megkülönböztetésére. Ismerje a híres történelmi személyiségek jellemzéséhez szükséges kulcsszavakat, cselekedeteket. Legyen képes a tanuló történelmi ismeretet meríteni hallott és olvasott szövegekből, különböző médiumok anyagából. Legyen képes emberi magatartásformák értelmezésre, információk rendezésére és értelmezésére, vizuális vázlatok készítésére. Legyen képes információt gyűjteni adott témához könyvtárban és múzeumban; olvasmányairól készítsen lényeget kiemelő jegyzetet. Képes legyen szóbeli beszámolót készíteni önálló gyűjtőmunkával szerzett ismereteiről, és kiselőadást tartani. 13

14 Ismerje az időszámítás alapelemeit (korszak, évszázad, évezred) tudjon ez alapján kronológiai számításokat végezni. Ismerje néhány kiemelkedő esemény időpontját. Legyen képes egyszerű térképeket másolni, alaprajzot készíteni. Legyen képes helyeket megkeresni, megmutatni térképen, néhány kiemelt jelenség topográfiai helyét megjelölni vaktérképen, valamint távolságot becsülni és számítani történelmi térképen. Legyen képes saját vélemény megfogalmazása mellett mások véleményének figyelembe vételére. A fejlesztés várt eredményei a tanulásban akadályozott tanulók számára az 5. évfolyam végén Ismerjen egy ősemberlelőhelyet hazánk területén. Legyen képes elmondani vázlat alapján az ősember életmódjának jellemző jegyeit. Soroljon fel néhány alapvető különbséget az ősember és a mai ember életmódja között. Nevezzen meg legalább egy könyvet, amely az ősember életével foglalkozik. Ismerjen egy ősemberlelőhelyet hazánk területén kívül. Tudja megmutatni a történelmi atlaszban a mezopotámiai kultúra határait. Mondjon néhány kulcsszót az egyiptomi civilizációval kapcsolatban. Legyen képes felsorolni az egyiptomi civilizációt meghatározó tényezőket (világkép, vallás, a Nílus környezeti, gazdasági hatása). Nevezzen meg egy városállamot. Értse a városállam fogalmát. Legyen képes Athén és Spárta különbségét megnevezni. Ismerje a spártai nevelés lényegét. Ismerje fel képről az Akropoliszt. Tudja, hogy az olimpia őshazája Görögország. Mutassa meg a térképen a római birodalom kiterjedését. Értse a kereszténység fogalmát. Lássa a kapcsolatot a római birodalom történelmével. Tudja, hogy Jézus születésével kezdődik a mai történelmi időszámítás. Jegyezze meg az uradalmi rendszer és az egyházszervezet fogalmát. Mutassa be a térképen a vándorlás fő állomásait. Tudja az őshaza helyét. Sorolja fel a hét vezér nevét. Mutassa be a térképen a honfoglalás fő állomásait, szakaszait. Ismerje a jobbágy kötelezettségeit. Nevezze meg a lovagi élet néhány jellemzőjét. Jegyezze meg a keresztes hadjárat fogalmát. Jellemezze saját szavaival Szent István történelmi szerepét. Tudja, hogy az államalapítás az évhez kapcsolódik. Nevezze meg Szent László történelmi szerepét. Tudja az Árpád-ház kihalásának évszámát (1301). Tudja a tatárjárás évszámát ( ). Értse, hogy a tatárjárás nemzeti tragédia volt. Jellemezze IV. Béla történelmi szerepét. 14

15 6. évfolyam 6. évfolyam 65 óra +7 óra-72 óra A tanév során a tanulók 5 témakörre bontva ismerték meg Európa és Magyarország történetét 1301-től 1848-ig. A szabad órakeret felhasználása : minden témakör óraszáma nő egy ismétlő-rendszerező órával, az év végi ismétlésre fordítható óraszám kettővel emelkedik. Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési A Magyar Királyság virágkora Órakeret 14 óra Mesék, mondák és valós történetek a Hunyadiakról. A nándorfehérvári hősök. A királyokat vagy uralkodókat a történetekben megismert személyes tulajdonságok és a kor kihívásaira adott (a társadalom életére hatást gyakorolt) válaszaik eredményessége, illetve önfeláldozó magatartásuk alapján őrzi meg a történelmi emlékezet. A törökellenes harcok máig ható példája. Az összefogás jelentősége, hiányának katasztrófája. A történelmi személyiség szerepének, jelentőségének felismerése, személyek, csoportok tetteinek megindokolása. Történetek mesei és valóságos elemeinek megkülönbözetése. Képi és írásos források szövegének megértése, értelmezése. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A királyi hatalom megerősítése I. Károly idején. Nagy Lajos, a lovagkirály. Főbb törvényei. Egy középkori város: Buda. Hunyadi János törökellenes harcai. A nándorfehérvári diadal. Hunyadi Mátyás uralkodása és reneszánsz udvara. Uralkodók és államférfiak. A mohácsi vereség, két király Magyarországon. Buda eleste. Ismeretszerzés, tanulás: Információk szerzése, rendszerezése és értelmezése szöveges és képi forrásokból. (pl. I. Károly politikai és gazdasági intézkedése írásos és képi források felhasználásával). Történeti események feldolgozása mai szövegek és rövid korabeli források alapján. (pl. a nándorfehérvári győzelem). Kritikai gondolkodás: Lelet és rekonstrukció összevetése. (pl. egy vár makettje és romjai). Kommunikáció: Tanulói kiselőadások tartása. (pl. élet a középkori Budán). 15 Magyar nyelv és irodalom: Népmesék és mondák Mátyás királyról. Arany János: Toldi. Ének-zene: Reneszánsz zene Mátyás király udvarából. Vizuális kultúra: A gótikus és a reneszánsz stílus építészeti emlékei Magyarországon. A középkori Buda műemlékei. Mátyás visegrádi palotája. A Corvinák.

16 Uralkodók és politikájuk jellemzése. (pl. a lovagkirály külső és belső tulajdonságai). Értelmező Tartalmi Fogalmak, adatok Tájékozódás időben és térben: Szinkronisztikus vázlat készítése (pl. a századi egyetemes és magyar történelmi eseményeiről). Változás és folyamatosság, történelmi forrás, tény és bizonyíték, értelmezés, történelmi nézőpont. Társadalom, társadalmi csoport, felemelkedés, lesüllyedés, életmód, város, gazdaság, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, adó, politika, állam, törvény, királyság, vallás, kultúra. Fogalmak: aranyforint, nádor, nemes, ősiség és kilenced törvénye, kormányzó, végvár. Személyek: I. Károly, I. (Nagy) Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, I. Szulejmán. Topográfia: Nándorfehérvár, Visegrád, Mohács. Évszámok: 1308 (I. Károly), 1456 (Nándorfehérvár), (Hunyadi Mátyás uralkodása), 1526 (a mohácsi vereség). Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési A világ és Európa a kora újkorban 16 Órakeret 15 óra Olvasmányok a földrajzi felfedezésekről, elsősorban Kolumbuszról, valamint a felfedezések előtti Amerikáról. Iskolai ismeretek a protestáns vallásokról. Olvasmány vagy filmélmények a Napkirályról és az orosz cárokról. Az emberi alkotótevékenység, kezdeményezőképesség (tudományos felfedezések és technikai találmányok stb.) a gazdasági fejlődés meghatározó elemei. A felfedezők, újítók töretlen hite, szilárd akarata és kitartása záloga a sikerességnek. A fejlettebb népek, államok erőfölényük birtokában leigázhatják, gyarmatosítják a fejletlenebbeket. Az államok közötti és társadalmon belüli konfliktusok nem egyszer forradalomhoz vagy háborúhoz vezetnek, melyek jelentős emberáldozatokkal járnak. A földrajzi felfedezések jelentőségének és hatásának felismerése az európai és amerikai életmódra. A századi vallási megújulás okainak és jelentőségének megértése. Élményszerű ismeretek szerzése a kora újkori fényes udvarokról. Információkat gyűjtése, képi és szöveges források együttes kezelése, a történelmi és földrajzi atlasz együttes használata. Párhuzamok keresése megismert történelmi élethelyzetek, események és mai életünk között. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok

17 A földrajzi felfedezések okai és. Hódítók és meghódítottak. Felfedezők, feltalálók. A felfedezések hatása az európai (és amerikai) életre. A reformáció és a katolikus megújulás. Történelemformáló eszmék. Az alkotmányos királyság létrejötte Angliában. A Napkirály udvara. A cári rendszer Oroszországban. A felvilágosodás kora. Történelemformáló eszmék. Az észak-amerikai gyarmatok függetlenségi harca. Az Egyesült Államok létrejötte. Egyezmények, szövetségek. Ismeretszerzés, tanulás: Információk szerzése és rendszerezése tanári elbeszélés, tankönyvi szövegek és képek alapján. (pl. a Kolumbusz előtti Európán kívüli világról). Következtetések levonása a feldolgozott információkból. (pl. a reformáció fő tanításai egy Luther-szövegrészlet alapján). Írásos vagy rajzos vázlat elemzése. (pl. a királyi önkényuralom és az alkotmányos királyság jellemzői). Kritikai gondolkodás: Különbségek azonosítása egyegy történelmi jelenség kapcsán (pl. a felfedezések okainak és ) Kommunikáció: Beszámolók készítése. (Pl. egy felfedező útja.) Saját vélemény megfogalmazása (pl. a felvilágosodás fontosságáról). Összehasonlító táblázatok készítése (pl. a katolikus és protestáns vallások különbségeiről). Vizuális kultúra: A protestáns templomok külsőbelső arculata. A barokk stílus jellegzetességei. A versailles-i palota és Szentpétervár. A barokk legnagyobb mesterei. Ének-zene: A barokk és a klasszikus zene néhány mestere. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből (pl. Ridley Scott: A Paradicsom meghódítása; Eric Till: Luther; Mel Gibson: A hazafi). Dráma és tánc: Molière 1-2 műve (pl. Tudós nők, Kényeskedők). Értelmező Tartalmi Tájékozódás időben és térben: A korszak néhány kiemelt eseményének elhelyezése az időszalagon. Néhány kiemelt esemény megjelölése kontúrtérképen. (pl. a felfedező utak és az első gyarmatok). Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, történelmi forrás, értelmezés, jelentőség. Társadalom, társadalmi csoport, felemelkedés, lesüllyedés, életmód, város, gazdaság, termelés, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gyarmatosítás, politika, állam, államszervezet, alkotmányos királyság, köztársaság, 17

18 parlamentarizmus, birodalom, vallás, vallásüldözés. Fogalmak, adatok Fogalmak: újkor, felfedező, gyarmat, manufaktúra, reformáció, protestáns, jezsuita, katolikus megújulás, felvilágosodás, alkotmány. Személyek: Kolumbusz, Luther, Kálvin, Cromwell, XIV. Lajos, Rousseau, Washington. Topográfia: Amerika, Wittenberg, Genf, Versailles, London, Szentpétervár. Évszámok: 1492 (Kolumbusz), 1517 (Luther fellépése), 1776 (az amerikai Függetlenségi nyilatkozat). Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési Magyarország a kora újkorban 18 Órakeret 19 óra Magyarország felemelkedése és jelentős európai hatalommá válása. A törökellenes küzdelmek kezdetei. A Hunyadiak kora. Hazánk a 15. század végén, a 16. század elején. A török előretörés. A mohácsi vereség. A hazafiság erősítése a hódítókkal szembeni védekezés, a hősi önfeláldozás példáin keresztül. A közösségek széthúzása gyengíti a társadalom védekező képességét a hódítással szemben, az összefogás és az egységes fellépés azonban még egy vereség esetén is a behódolás helyett kiegyezést eredményezhet. A török terjeszkedés megállítása jelentőségének belátása hazánk és Európa szempontjából. Annak érzékelése, hogy két nagyhatalom közötti helyzetünk fokozott terhet rótt a társadalom minden rétegére. A vallási és politikai megosztottság következményeinek megértése. Annak észrevétele, hogy az egyeduralmi törekvések saját céljával ellentétes hatást válthatnak ki. Az igény felkeltése múzeumok, várak felkeresésére határokon innen és túl. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A három részre szakadt ország élete. Végvári harcok végvári hősök. A nagy várháborúk éve (1552). Békék, háborúk, hadviselés. Reformáció és katolikus megújulás Magyarországon. Az Erdélyi Fejedelemség aranykora Bethlen Gábor idején. Élet a török hódoltságban. Öltözködés, divat. Ismeretszerzés, tanulás: Információgyűjtés, rendszerezés a tankönyvből és olvasókönyvekből (pl. a végvári katonák életéről). Életmódtörténeti ismeretek gyűjtése. (pl. a kor jellegzetes magyar, német és török ruházkodása). Kritikai gondolkodás: A három országrész jellegzetességeinek összevetése. A személyiség szerepe a Magyar nyelv és irodalom: Gárdonyi Géza: Egri csillagok. Arany János: Szondi két apródja. Ének-zene: Népdalok a török korból, kuruc dalok. A barokk zene. A tárogató. Vizuális kultúra:

19 Habsburg-ellenes harcok és vallási mozgalmak a 17. században, a török kiűzése. A Rákóczi-szabadságharc. Az ország újjáépítése, a hódoltsági területek benépesítése. Kisebbség, többség, nemzetiségek. Értelmező Tartalmi Fogalmak, adatok történelemben: (pl. II. Rákóczi Ferenc élete, pályaképe). Kommunikáció: Kiselőadás tartása a reformációról és ellenreformációról. (pl. kulturális hatásuk elemzése). Tájékozódás időben és térben: Történelmi térkép elemzése. (pl. információk gyűjtése a három részre szakadt ország térképének segítségével). Jelentősebb barokk műemlékek Magyarországon. Az erdélyi építészet jellegzetességei. A török hódoltság műemlékei: mecsetek és fürdők,minaretek Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből. (pl. Várkonyi Zoltán: Egri csillagok). Történelmi idő, változás és folyamatosság, ok és következmény, tény és bizonyíték, értelmezés, történelmi nézőpont. Társadalom, társadalmi csoport, felemelkedés, lesüllyedés, nemzetiség, népességfogyás, életmód, város, gazdaság, termelés, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, adó, politika, állam, államszervezet, rendelet, birodalom, vallás, vallásüldözés. Fogalmak: végvár, hódoltság, szultán, szpáhi, janicsár, kuruc, labanc, hajdú, úrbér, jobbágyrendelet, zsellér, betelepítés, türelmi rendelet. Személyek: Dobó István, Bocskai István, Bethlen Gábor, Zrínyi Miklós, II. Rákóczi Ferenc, Mária Terézia, II. József. Topográfia: Pozsony, Bécs, Erdélyi Fejedelemség, Eger, Gyulafehérvár, Debrecen. Évszámok: 1541 (Buda török kézen), 1552 (a nagy várháborúk éve ), 1686 (Buda visszavívása), (a Rákóczi-szabadságharc), (Mária Terézia). Tematikai egység A tematikai egység nevelési-fejlesztési A forradalmak és a polgárosodás kora Európában Órakeret 7 óra Ismeretek olvasmányok és filmek alapján a francia forradalomról és Napóleonról. A gőz szerepe az első ipari forradalomban. A tanuló felismeri, hogy a polgárosodással párhuzamosan az egyenlőség, szabadság, testvériség eszméinek együttese nagy társadalmi mozgósító erővel hat. A jelentős társadalmi és gazdasági átalakulásoknak egyaránt vannak győztesei és vesztesei, e folyamat vizsgálata feltárhatja a személyes és közösségi sors közötti összefüggéseket. Az utókor nézőpontjából az válik történelmi személyiséggé, hőssé vagy mártírrá, aki a személyes érdekei elé a közösség hosszú távú érdekeit helyezi. A középkori államok és a polgári nemzetállamok közti különbség 19

20 megértetése. A polgári nemzetállammá válás békés és erőszakos útjainak értékelése. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok A francia forradalom és vívmányai. A jakobinus terror. Napóleon tündöklése és bukása. Uralkodók és államférfiak. Az ipari forradalom első feltalálói és találmányai. Közlekedés, úthálózat, hírközlés. Ismeretszerzés, tanulás: Ismeretszerzés tanári elbeszélés és vázlatrajz alapján. Következtetések levonása rövid közjogi forrásrészletekből (pl. az Emberi és polgári jogok nyilatkozatából). Kritikai gondolkodás: Érvekkel alátámasztott vélemény megfogalmazása (pl. Robespierre zsarnok vagy forradalmár?). Kommunikáció: Tanulói kiselőadás jelentős történelmi személyiség életéről. Természetismeret: Az iparfejlődés környezeti hatásai. Ének-zene: Marseillaise, a nagy romantika mesterei. Vizuális kultúra: A kort bemutató történeti festmények. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből (pl. Andrzej Wajda: Danton). Értelmező Tartalmi Fogalmak, adatok Tájékozódás időben és térben: Jelentős események egymásra hatásának vizsgálata. Történelmi idő, ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték, értelmezés, jelentőség, történelmi nézőpont. Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás, forradalom, felemelkedés, lesüllyedés, népességrobbanás, migráció, életmód, város, gazdaság, termelés, erőforrás, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó, politika, állam, államforma, királyság, köztársaság, államszervezet, hatalmi ág, parlamentarizmus, közigazgatás, nemzet, vallás, vallásüldözés. Fogalmak: népfelség elve, jakobinus, polgári nemzet, ipari forradalom, tőkés, bérmunkás, kapitalizmus. Személyek: XVI. Lajos, Robespierre, Napóleon, James Watt. Topográfia: Waterloo,Párizs Évszámok: 1789 (a francia forradalom kezdete), 1815 (a waterlooi csata), Tematikai egység A forradalom és a polgárosodás kora Magyarországon 20 Órakeret 15 óra

21 A tematikai egység nevelési-fejlesztési Olvasmányok Petőfiről, Széchenyiről, a Lánchídról és Kossuthról. Alsó tagozatos olvasmányok az es forradalomról és szabadságharcról. Hazafiságra nevelés a reformkor, a forradalom és a szabadságharc tanításának során. Megismeri és értékeli a korszak nagy történelmi személyiségei példamutató életét és munkásságát. Megismeri a reformkor legjelentősebb eredményeit, és értékeli ezek jelentőségét a korábbi magyarországi és a korabeli európai viszonyok tükrében. Képes a történeti forrásokon túl más tantárgyak ismereteinek, információinak felhasználására, következtetések levonására történelmi térképek segítségével. Témák Fejlesztési követelmények Kapcsolódási pontok Széchenyi István elméleti és gyakorlati munkássága. A reformkori rendi országgyűlések fő kérdései. Kossuth Lajos programja és szerepe a reformkorban. Az 1848-as forradalom. Az áprilisi törvények. A szabadságharc fontosabb csatái és jeles szereplői. Értelmező Tartalmi Fogalmak, adatok Ismeretszerzés, tanulás: Ismeretszerzés tanári elbeszélés és vázlatrajz alapján. (pl. Széchenyi és Kossuth reformkori tevékenysége). Kritikai gondolkodás: Változások és hatásaik nyomon követése. (pl. a szabadságharc bukásának következményei). Kommunikáció: Tanulói kiselőadás jelentős történelmi személyiség életéről. (pl. Wesselényi Miklósról). Tájékozódás időben és térben: Jelentős események egymásra hatásának vizsgálata. (pl. a forradalom és a pozsonyi rendi országgyűlés történései). 21 Magyar nyelv és irodalom: Csokonai, Kölcsey, Vörösmarty és Petőfi versei. Jókai Mór: A kőszívű ember fiai. Ének-zene: Erkel: Himnusz, Egressy Béni: Szózat, 1848-as dalok. Vizuális kultúra: A kort bemutató történeti festmények. Mozgóképkultúra és médiaismeret: Részletek népszerű játékfilmekből (pl. Bereményi Géza: A Hídember). Történelmi idő, ok és következmény, történelmi forrás, tény és bizonyíték, értelmezés, jelentőség, történelmi nézőpont. Társadalom, társadalmi csoport, identitás, társadalmi mobilitás, forradalom, felemelkedés, lesüllyedés, népességrobbanás, migráció, életmód, város, gazdaság, termelés, erőforrás, kereskedelem, pénzgazdálkodás, piac, gazdasági válság, adó, politika, állam, államforma, királyság, köztársaság, államszervezet, hatalmi ág, parlamentarizmus, közigazgatás, nemzet, vallás, vallásüldözés. Fogalmak: rendi országgyűlés, alsótábla, felsőtábla, reformkor, közteherviselés, cenzúra, sajtószabadság, választójog, felelős kormány,

22 jobbágyfelszabadítás, honvédség, trónfosztás. nemzetiségi törvény Személyek: Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Petőfi Sándor, Batthyány Lajos, Jellasics, Görgey Artúr, Bem József. Topográfia: Debrecen, Isaszeg, Világos, Arad. Évszámok: 1830 (a Hitel megjelenése, a reformkor kezdete), (reformországgyűlés), március 15. (forradalom Pest-Budán), április 14. (a Függetlenségi nyilatkozat), október 6. (az aradi vértanúk Batthyány Lajos kivégzése) évfolyam kimeneti követelményei A fejlesztés várt eredményei a két évfolyamos ciklus végén A középkori és a koraújkori egyetemes és magyar kultúrkincs élményszerű megismerésével az egyetemes emberi értékek elfogadása, a családhoz, a lakóhelyhez, a nemzethez való tartozás élményének személyes megélése. A múltat és a történelmet formáló, alapvető folyamatok, összefüggések felismerése (pl. a munka értékteremtő ereje) és egyszerű, átélhető erkölcsi tanulságok azonosítása. A korábbi korokban élt emberek, közösségek élet-, gondolkodás- és szokásmódjainak azonosítása. A tanuló ismerje fel, hogy a múltban való tájékozódást segítik a kulcsfogalmak és fogalmak, amelyek segítik a történelmi tájékozódás és gondolkodás kialakulását. Ismerje fel, hogy az utókor a nagy történelmi személyiségek, nemzeti hősök cselekedeteit a közösségek érdekében végzett tevékenységek szempontjából értékeli. Tudja, hogy az egyes népeket vallásuk és kultúrájuk, életmódjuk alapján tudjuk megkülönböztetni. Ismerje fel, hogy a vallási előírások, valamint az államok által megfogalmazott szabályok döntő mértékben befolyásolhatják a társadalmi viszonyokat és a mindennapokat. Tudja, hogy a történelmi jelenségeket, folyamatokat társadalmi, gazdasági tényezők együttesen befolyásolják. Tudja, hogy az emberi munka nyomán elinduló termelés biztosítja az emberi közösségek létfenntartását. Ismerje fel a társadalmi munkamegosztás jelentőségét, amely az árutermelés és pénzgazdálkodás, illetve a városiasodás kialakulásához vezet. Tudja, hogy a társadalmakban eltérő jogokkal rendelkező és eltérő vagyoni helyzetű emberek alkotnak rétegeket, csoportokat. Tudja, hogy az eredettörténetek, a közös szokások és mondák erősítik a közösség összetartozását, egyben a nemzeti öntudat kialakulásának alapjául szolgálnak. Tudja, hogy a társadalmi, gazdasági, politikai és vallási küzdelmek számos esetben összekapcsolódnak. Ismerje fel ezeket egy-egy történelmi probléma vagy korszak feldolgozása során. Legyen képes különbséget tenni a történelem különböző típusú forrásai között,és legyen képes a korszakra jellemző képeket, tárgyakat, 22

Történelem 5-8. 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

Történelem 5-8. 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Történelem 5-8 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az Apáczai Kiadó az új Nemzeti Köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv és a történelem kerettanterv alapján kialakította

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Képzés típusa: általános iskola Évfolyam: 5. Vizsga típus: írásbeli,szóbeli Írásbeli vizsga: A szóbeli témakörök, követelmények

Részletesebben

Történelem és társadalomismeret

Történelem és társadalomismeret Történelem és társadalomismeret tantárgy 5-8. évfolyam 2013. Célok és feladatok Thököly Imre Általános Iskola, Hajdúszoboszló A történelem minden társadalom kollektív emlékezete. A múlt megismerése nélkülözhetetlen

Részletesebben

Történelem és állampolgári ismeretek normál 6. évfolyam

Történelem és állampolgári ismeretek normál 6. évfolyam Történelem és állampolgári ismeretek normál 6. évfolyam A normál tantervű osztály éves óraszáma: 90 óra. Ez a 18 plusz óra lehetővé teszi, hogy a tanulók foglalkozzanak szülővárosuk helytörténetével a

Részletesebben

2. melléklet 2.2.04 Kerettanterv az általános iskola 5 8. évfolyama számára történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

2. melléklet 2.2.04 Kerettanterv az általános iskola 5 8. évfolyama számára történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Helyi tantervi ajánlás az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5 8. évfolyam számára Kiadói bevezető Az EMMI kerettanterv

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5. évfolyam Tanévi óraszám: 108 óra, heti óraszám: 3 óra

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5. évfolyam Tanévi óraszám: 108 óra, heti óraszám: 3 óra Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5. évfolyam Tanévi óraszám: 108 óra, heti óraszám: 3 óra Tematikai egység Az emberiség őskora. Egyiptom és az ókori Kelet kultúrája 25 Az ókori görög római

Részletesebben

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév Az emberiség őskora A tanuló ismerje fel az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségét, valamint a különböző emberi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 alapján Célok és feladatok Az ember

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás

Történelem 5. évfolyam. - Redmentás feladatsorok - ISM.KELET. Gyakorlás Történelem 5. évfolyam - Redmentás feladatsorok - I. Az őskor és az ókori Kelet A történelem forrásai Őskori elődeink Az őskori kultúra Barlangokból a falvakba Holdévektől a napévekig Az első városok Mezopotámiában

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET

EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 TÖRTÉNELEM Aalpozó és fejlesztő szakasz... 4 5 8. évfolyam... 5 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek... 5 5-6. évfolyam...

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása

TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyvek bemutatása 2015. április

Részletesebben

Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8.o.

Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8.o. Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8.o. Módosítva: 2015.06.29. Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola Csetény Helyi tanterv

Részletesebben

5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek A helyi tanterv a kerettanterv alapján készült. Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához,

Részletesebben

Történelemtanulás egyszerűbben

Történelemtanulás egyszerűbben Ádám Gáspár Történelemtanulás egyszerűbben Vázlatok a történelem tantárgy 5-8. évfolyamának oktatásához Készült a 2012-es kerettanterv alapján Tartalom Előszó... 9 5. évfolyam... 11 I. Az őskor és az ókori

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában

Részletesebben

Történelem és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam

Történelem és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam Történelem és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam 5-6. évfolyam Az általános iskolai történelemtanítás első két éve bevezet a történelem tanulásába. Olyan alapvető fejlesztési területek, nevelési célok

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában

Részletesebben

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV III. Történelem 5-8 Hon és népismeret 5 Erkölcstan 1-8

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV III. Történelem 5-8 Hon és népismeret 5 Erkölcstan 1-8 ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERV III. Történelem 5-8 Hon és népismeret 5 Erkölcstan 1-8 2013 TARTALOMJEGYZÉK TÖRTÉNELEM 5-8.... 3 TÖRTÉNELEM 5-6.... 4 Történelem 5.... 4 Történelem 6.... 11 TÖRTÉNELEM

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK. (5 8. évfolyam)

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK. (5 8. évfolyam) TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK (5 8. évfolyam) 94 TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. évfolyam

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. évfolyam Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek

Részletesebben

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt

Részletesebben

HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet

HELYI TANTERV. A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet HELYI TANTERV A választott kerettanterv megnevezése: 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5-8. évfolyama számára

Részletesebben

APÁCZAI KIADÓ TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

APÁCZAI KIADÓ TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK APÁCZAI KIADÓ 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az Apáczai Kiadó az új Nemzeti Köznevelési törvény, a Nemzeti Alaptanterv és a történelem kerettanterv alapján kialakította

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK HELYI TANTERV

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK HELYI TANTERV ÚJSZÁSZI VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési

Részletesebben

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 6. évfolyam Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget.

Részletesebben

5. évfolyam. Tematikai egység címe

5. évfolyam. Tematikai egység címe 5. évfolyam Az általános iskolai történelemtanítás első két éve bevezet a történelem tanulásába. Olyan alapvető fejlesztési területek, nevelési célok állnak a középpontban, mint a nemzeti öntudat kialakítása,

Részletesebben

Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Kiegészítő kötet

Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Kiegészítő kötet Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Kiegészítő kötet Hatályba lép 2014. szeptember 1-jétől első és ötödik évfolyamon, majd felmenő rendszerben 2014. 1 A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA

GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA A GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA TÖRTÉNELEM HELYI TANTERVE 5-8. ÉVFOLYAM 2015. A TÖRTÉNELEM TANÍTÁSÁNAK CÉLJA, FELADATAI Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való

Részletesebben

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet

7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei. Az őskor és az ókori kelet 7. osztályos történelem osztályozóvizsga témakörei Az őskor és az ókori kelet 1. A történelem forrásai. 2. Az őskőkor világa. 3. Az újkőkor változásai (gazdaság, életmód, vallás). 4. Az ókori folyamvölgyi

Részletesebben

5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek

Részletesebben

Tantárgy évfolyamonkénti óraszáma évfolyamonként. Célok és feladatok

Tantárgy évfolyamonkénti óraszáma évfolyamonként. Célok és feladatok EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGTERÜLET Tantárgy évfolyamonkénti óraszáma évfolyamonként A tantárgy heti és éves óraszáma évfolyamonként (táblázat) 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam heti óraszám

Részletesebben

Általános, sportiskola 5. évf. Történelem

Általános, sportiskola 5. évf. Történelem Általános, sportiskola 5. évf. Történelem 5. évfolyam Az általános iskolai történelemtanítás első éve bevezet a történelem tanulásába. Olyan alapvető fejlesztési területek, nevelési ok állnak a középpontban,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában

Részletesebben

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára

A történelem javítóvizsga. témakörei és tényanyaga. a Herman Ottó Szakképző Iskola. 9. évfolyamos. szakmunkás osztálya számára A történelem javítóvizsga témakörei és tényanyaga a Herman Ottó Szakképző Iskola 9. évfolyamos szakmunkás osztálya számára I. Bevezető, a történelem kezdetei 1000-ig, Vas megye története A történettudomány

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában

Részletesebben

NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: EMBER ÉS TÁRSADALOM TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: EMBER ÉS TÁRSADALOM TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: EMBER ÉS TÁRSADALOM TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam. Helyi tanterv CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam. Helyi tanterv CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5 8. évfolyam Helyi tanterv CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA NAGYBAJOM 2013 1 Bevezetés A NAT Ember és társadalom műveltségi területe a tanulók társadalmi

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához,

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK. az általános iskola 5 8. évfolyama részére

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK. az általános iskola 5 8. évfolyama részére TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK az általános iskola 5 8. évfolyama részére Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához

Részletesebben

Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Kiegészítő kötet

Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Kiegészítő kötet Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Kiegészítő kötet Hatályos 2014. szeptember 1-jétől. 2014. A PEDAGÓGIAI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATA A Kormány 7/2014. (I.17.) Korm. rendelete a Nemzeti alaptanterv

Részletesebben

Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig

Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára. A magyarság története a kezdetektől 1490-ig Helyi tanterv történelem tantárgyból a 10. évfolyam A normál tantervű (B) osztályai számára Rendelkezésre álló órakeret: 3 x 36 óra= 108 óra Tematikai Előzetes tudás A tematikai nevelésifejlesztési céljai

Részletesebben

Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola KERETTANTERV: Általános iskola 5 8. évfolyam A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012.(XII.21.) számú

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK CÉLOK ÉS FELADATOK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget.

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM 5-8. évfolyam

HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM 5-8. évfolyam 2013 HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM 5-8. évfolyam A FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HELYI TANTERVE KISKUNHALASI FELSŐVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA KISKUNHALAS, SZABADSÁG TÉR 6. 6400 1 Történelem, társadalmi és állampolgári

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam 1. Tantárgyi címoldal Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a történelem,

Részletesebben

GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA

GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA A GULNER GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA TÖRTÉNELEM HELYI TANTERVE 5-8. ÉVFOLYAM 2013. A TÖRTÉNELEM TANÍTÁSÁNAK CÉLJA, FELADATAI Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04

Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez. EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8.

Részletesebben

KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK

KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK KÖZMŰVELTSÉGI TARTALMAK 1. TÖRTÉNELEM (a sárgával kiemeltek nem politikatörténeti témák) 5-8. évfolyam 9-12. évfolyam Ismétlődő, illetve hosszmetszeti témák: család és lakóhely; hétköznapok, ünnepek; gyermekek

Részletesebben

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József

AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK. Kaposi József AZ EMBER ÉS TÁRSADALOM A TÖRTÉNELEM KERETTANTERVEK Kaposi József Történelem Közműveltségi tartalmak 1-4. évfolyamon a helyi és mikro-történelem jelenik meg (személyes, családi történelem, valamint a magyar

Részletesebben

TÖRTÉNELEM évfolyam

TÖRTÉNELEM évfolyam H E L Y I T A N T E R V TÖRTÉNELEM 5.-8. évfolyam ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Tóth Margit Az Sportiskolai Általános Iskola történelem szakos

Részletesebben

Történelmi, társadalmi és állampolgári ismeretek (5-8. évfolyam)

Történelmi, társadalmi és állampolgári ismeretek (5-8. évfolyam) Történelmi, társadalmi és állampolgári ismeretek (5-8. évfolyam) Ez a helyi tanterv az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.04 alapján készült Célok és feladatok Az ember és társadalom

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. az általános iskolák 5 8.évfolyama számára

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. az általános iskolák 5 8.évfolyama számára Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8.évfolyama számára A tanterv a központi kerettanterv alapján készült Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület

Részletesebben

Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Készült az

Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Készült az Balatonkenesei Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola KERETTANTERV: Általános iskola 5 8. évfolyam Készült az - 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet a kerettantervek kiadásának

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola TÖRTÉNELEM HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY. KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola TÖRTÉNELEM HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY. KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola TÖRTÉNELEM HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 2 2 2 2 óraszám Összóraszám

Részletesebben

Bársony-Hunyadi Általános Iskola TÖRTÉNELEM HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY. KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes

Bársony-Hunyadi Általános Iskola TÖRTÉNELEM HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY. KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes Bársony-Hunyadi Általános Iskola TÖRTÉNELEM HELYI TANTERV 5-8. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Tóth Zsuzsanna Varga Ágnes MISKOLC 2013 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti 2 2 2 2 óraszám Összóraszám 72

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK KÉT TANNYELVEN 5-8. ÉVFOLYAM

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK KÉT TANNYELVEN 5-8. ÉVFOLYAM TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK KÉT TANNYELVEN 5-8. ÉVFOLYAM 1 Kerettantervi megfelelés Jelen helyi tanterv az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában

Részletesebben

javítóvizsga tételek tanév

javítóvizsga tételek tanév javítóvizsga tételek 2017-18. tanév Történelem: SZAKGIMNÁZIUM 9. ÉVFOLYAM 1. Egyiptom 2. A görög vallás és a mítoszok. Az olimpia. 3. Spárta. Nevelés és család az ókori görögöknél. 4. Az athéni demokrácia

Részletesebben

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Történelem és állampolgári ismeretek TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK

Magyar Táncművészeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziuma. Történelem és állampolgári ismeretek TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget. Ennek középpontjában hagyományosan a történelem mint múltismeret áll,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam 1. Tantárgyi címoldal Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5-8. évfolyam Helyi tantárgyi tanterv A tantárgy nevelési és fejlesztési célrendszere megvalósításának iskolai keretei: a történelem,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.

Részletesebben

EMBER ÉS TÁRSADALOM MŰVELTSÉGI TERÜLET 5-8. évfolyam Célok és feladatok Az Ember és társadalom műveltségterület középpontjában az ember és világa áll. Az általános iskolában ide tartozik a történelem és

Részletesebben

Ember és társadalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. ITörténelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. 5 6.

Ember és társadalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. ITörténelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. 5 6. I 5 6. évfolyam Az általános iskolai történelemtanítás első két éve bevezet a történelem tanulásába. Olyan alapvető fejlesztési területek, nevelési célok állnak a középpontban, mint a nemzeti öntudat kialakítása,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 5 8.ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 5 8.ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 5 8.ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA A tanterv a központi kerettantev alpján készült Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Helyi tantervi ajánlás az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5 8. évfolyam számára Kerettantervi megfelelés Jelen helyi

Részletesebben

2013. 5-8. ÉVFOLYAM. Sashalmi Tanoda Általános Iskola

2013. 5-8. ÉVFOLYAM. Sashalmi Tanoda Általános Iskola TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 2013. 5-8. ÉVFOLYAM Sashalmi Tanoda Általános Iskola AZ OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI A TANTERV VÉGÉN TALÁLHATÓK. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. Célok és feladatok

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. Célok és feladatok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához, szocializációjához nyújt segítséget.

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

Ember és társadalom. műveltségterület. Történelem évfolyam

Ember és társadalom. műveltségterület. Történelem évfolyam Ember és társadalom műveltségterület Történelem 5-8. évfolyam Szandaszőlősi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 Ajánlás Az átdolgozásnál felhasznált dokumentumok: NAT 2012 (110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára. 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8.

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára. 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam Heti óraszám 2 óra 2 óra 2 óra 2 óra Éves óraszám 72 óra 72

Részletesebben

Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: Makó, Návay Lajos tér 12/A Telefon: (62) HELYI TANTERV

Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: Makó, Návay Lajos tér 12/A Telefon: (62) HELYI TANTERV Makói Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: 201694 6900 Makó, Návay Lajos tér 12/A Telefon: (62)510-905 HELYI TANTERV TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM Normál tanterv 2017.

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK 5-8. ÉVFOLYAM 1 Kerettantervi megfelelés Jelen helyi tanterv az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi és állampolgári

Részletesebben

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont

TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA. Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont TÖRTÉNELEM, TÁRSADALMI ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK OSZTÁLYOZÓ VIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA 1 A vizsga részei írásbeli szóbeli Írásbeli Szóbeli Időtartam 60 perc 15 perc Elérhető pontszám 50 pont 30 pont Írásbeli

Részletesebben

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012)

A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) A megőrizve változtatás jegyében A történelem kerettantervek (2012) Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet 2012. november 20. Készítette: Dr. Katona András ny. főiskolai docens, a történelem

Részletesebben

TÖRTÉNELEM évfolyam

TÖRTÉNELEM évfolyam H E L Y I T A N T E R V TÖRTÉNELEM 5.-8. évfolyam ÁLTALÁNOS TANTERVŰ ÉS KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Tóth Margit Az Sportiskolai Általános Iskola történelem szakos

Részletesebben

Helyi tanterv Varga Domokos Általános Iskola részére. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8.

Helyi tanterv Varga Domokos Általános Iskola részére. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. Helyi tanterv Varga Domokos Általános Iskola részére Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület

Részletesebben

Miskolc, 2014. március 28.

Miskolc, 2014. március 28. Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola Helyi tanterv Ember és társadalom műveltségi terület IV. Történelem társadalom és állampolgári ismeretek Hon- és népismeret 5-8. évfolyam Miskolc, 2014. március

Részletesebben

ETE_Történelem_2015_urbán

ETE_Történelem_2015_urbán T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Helyi tanterv az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5 8. évfolyam

Részletesebben

Ember és társadalom. műveltségterület. Történelem. 5-8. évfolyam

Ember és társadalom. műveltségterület. Történelem. 5-8. évfolyam Ember és társadalom műveltségterület Történelem 5-8. évfolyam Szandaszőlősi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2013 Ajánlás Az átdolgozásnál felhasznált dokumentumok: NAT 2012 (110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet

Részletesebben

Ember és társadalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. 5-8.

Ember és társadalom Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. 5-8. 5-8. évfolyam Jelen helyi tanterv az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet: 2. melléklet 2.2.04 történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 5 8. alapján készült. 5 6. évfolyam Az általános iskolai történelemtanítás

Részletesebben

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára. Célok és feladatok

Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára. Célok és feladatok Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Célok és feladatok Az ember és társadalom műveltségi terület a tanulók társadalmi környezetben való eligazodásához,

Részletesebben