" ÜDVÖZ LÉGY SZÜLETÉSED NAPJÁN MAGYAR SZABADSÁG"

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "" ÜDVÖZ LÉGY SZÜLETÉSED NAPJÁN MAGYAR SZABADSÁG""

Átírás

1 A t a r t a l o m b ó l : Tájékoztató a képviselőtestületi ülések döntéseiről 2. ol dal Rusznák András kapta a Soós Imre-díjat 3. ol dal Óvodai - iskolai hírcsokor 4. ol dal Záhony legidősebb lakosa 7. ol dal XXVI. év fo lyam 03. szám Zá hony Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja március " ÜDVÖZ LÉGY SZÜLETÉSED NAPJÁN MAGYAR SZABADSÁG" Petőfi Sándor naplójából elhangzott idézettel köszöntötte Királyháziné Farkas Adrienn a művelődési ház igazgatónője a meghívott vendégeket, az ünnepség résztvevőit március 15-e alkalmából. Az ünnepségen megjelentek a város vezetői, intézmények, szervezetek, kirendeltségek vezetői, civil szervezetek, önszerveződő közösségek, pártok képviselői nyugdíjas klubok vezetői. Háda Imre polgármester történelmünket felidéző beszéde után az általános iskola tanulóinak énekkarának műsorában népszerű és közismert '48as dalok hangzottak el Homicskó Pál dirigálásával, majd a 4. osztályos tanulók nemzeti történelmünk legemlékezetesebb eseményeiből idéztek előadásukban. A művelődési ház színháztermében tartott műsort követően az ünneplők dacolva a zord idővel Petőfi szobrához vonultak és helyezték el koszoruikat: Záhony város, Zsurk és Györöcske önkormányzatai, Sz -Sz -B Megyei Kormányhivatal Záhonyi Járási Hivatala, Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ Záhonyi Tankerülete, Kandó Kálmán Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium, Záhonyi Rendőrkapitányság és Határrendészeti Kiren-deltség, Katasztrófavédelmi Kirendeltség, Rail Cargo Hungária Záhonyi területi Központja, Záhony Port Zrt., Záhonyi Nők Egyesülete, a Záhonyi Nyugdíjas Egyesületek, a FIDESZ, az MSZP, a JOBBIK Záhonyi szervezetei.

2 2. oldal Hi va ta li hí rek március Tájékoztató a március 13. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülés döntéseiről Háda Imre polgármester elnöklete alatt az önkormányzati képviselők március 13-án rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen két határozatot hoztak, egy rendeletet módosítottak, s zárt ülésen pedig hat határozatot hoztak. 1./ A takarékos önkormányzati gazdálkodás jegyében, szinte néhány hónap alatt megtérülő egyszeri beruházás megvalósításáról döntött a képviselő-testület. A döntés alapján energiatakarékos vízadagolók beszerzésére kerül sor az önkormányzati intézményekben. A német gyártmányú eszközöknek az önkormányzati intézményekben található vízadagolókra történő felszerelésével jelentős vízdíj megtakarítás érhető el rövid idő alatt. A beruházás a Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde, a Városháza, az Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épülete vonatkozásában 306 e/ Ft ráfordítást jelent. A felmérések a továbbiakban kiterjesztésre kerülnek azokra az objektumokra is, amelyeknek az üzemeltetési költsége közvetlenül vagy akár közvetetten is érinti az önkormányzati kassza költségviselő képességét. 2./ Meghatározta a képviselőtestület a Hétszínvirág Óvoda és Zsurki Tagintézménye, valamint a Bölcsőde vonatkozásában a 2013/14-es nevelési évre a beiratkozás és előjegyzés idejét. A döntéssel kapcsolatos alábbi tájékoztatás megtalálható és olvasható a város honlapján, az intézményekben, valamint a város hirdető tábláin is. A Hétszínvirág Óvodába és Zsurki Tagintézményébe, valamint a Bölcsödébe történő előjegyzés és beiratkozás ideje a 2013/2014-es nevelési évre: - az óvoda és zsurki tagintézménye vonatkozásában: április 15. napjától április 19. napjáig, naponta óra között. - a bölcsőde vonatkozásában: április 2. napjától április 12. napjáig, naponta óra között és folyamatosan egész évben. 3./ Módosította a képviselőtestület a már többször módosított 12/2004.(III.01.) számú rendeletét, amely az önkormányzat által adományozató elismerő címek alapításának és adományozásának rendjét szabályozza. A módosítás értelmében Köz szolgálatáért elismerés adományozható az önkormányzat intézményeiben kimagasló teljesítményt nyújtó, huzamosabb időn át kiemelkedő munkát végző közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban álló, valamint önkormányzati kötelező feladatellátásban résztvevő vállalkozó részére. 4./ Zárt ülés keretében került odaítélésre Záhony várossá avatásának 24. évfordulója alkalmából két Záhony városért elismerő cím, két Köz szolgálatáért elismerő cím, valamint döntés született a tárgyajándékban részesülők személyéről is. Az elismerő címek és tárgyajándékok átadására az április 30-án megrendezésre kerülő városi ünnepség keretében kerül sor a Városházán. Révész Viola a Záhonyi Közös Önkormányzati Hivatal Vezetője Ebzárlat és legeltetési tilalom elrendelése A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kisvárdai Járási Hivatal Járási Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Hivatala képviseletében eljáró Dr. Baghy Zoltán járási főállatorvos a rókák veszettség elleni immunizálása miatt április április 16. között ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. Az érintett települések: Ajak, Anarcs, Benk, Dombrád, Döge, Eperjeske, Fényeslitke, Győröcske, Gyulaháza, Jéke, Kékcse, Kisvárda, Komoró, Lövőpetri, Mándok, Mezőladány, Nyírkarász, Nyírlövő, Nyírtass, Pap, Pátroha, Rétközberencs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Tiszabezdéd, Tiszakanyár, Tiszamogyorós, Tiszaszentmárton, Tornyospálca, Tuzsér, Újdombrád, Újkenéz, Záhony, Zsurk. Az ebzárlat tartama alatt tartási helyén minden kutyát és macskát elzárva, illetőleg a kutyákat megkötve úgy kell tartani, hogy azok más állattal vagy emberrel ne érintkezhessenek. Zárt udvarban a kutyák elzárását vagy megkötését mellőzni lehet, ha azok onnan ki nem szökhetnek. Kutyát tartási helyéről csak pórázon vezetve és szájkosárral szabad kivinni. A települések területéről kizárólag érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező kutyát vagy macskát és csak a hatósági állatorvos kedvező eredményű vizsgálata után és engedélyével szabad kivinni. Az érvényes veszettség elleni védőoltással rendelkező vadászebek, a fegyveres erők és fegyveres testületek ebei, a katasztrófa-mentő ebek, a segítő és terápiás ebek, valamint a látássérült embereket vezető ebek rendeltetési céljuknak megfelelő használatuk idejére mentesek a fenti korlátozás alól. Az ebzárlat alatt befogott kóbor húsevőket hatósági megfigyelés alá kell helyezni az ebzárlat időtartamára. Az ebzárlat alatt, húsevő állatok összevezetésével járó rendezvény nem tartható. A legeltetési tilalom ideje alatt az állatok legeltetését a lakott településen belül az erre kijelölt helyen, ilyen hely hiányában a lakott település határától számított 1000 méteren belül kell megszervezni. Az állatok vándorolva történő legeltetése tilos! Az állandóan legelőn tartott szarvasmarha állományok legeltetését - az állomány nagyságától függően hektáros területre kell korlátozni. Záhonyi Közös Önkormányzati Hivatal 4625 Záhony, Ady Endre utca 35.

3 2013. március Hi va ta li hí rek 3. oldal Tájékoztatás a házi gyermekorvosi alapellátásban bekövetkezett változásról... :2013. március 31. napjával bezárólag Dr. Udvar Anikó befejezte a éves korosztály vonatkozásában a házi gyermekorvosi tevékenységét. Munkáját e helyen is tisztelettel megköszönjük. A jelölt korosztály ellatását április 2. napjától jelenleg Dr. Mosolygó Gábor és Dr. Lenyu András haziorvosok végzik. Záhony Varos Önkormányzata Rusznák András kapta a Soós Imre-díjat Soós Imre-díjat kapott a színházi világnap alkalmából Rusznák András, a Miskolci Nemzeti Színház fiatal színművésze. Szabolcs-Tour Úszóverseny Záhonyban Megközelítőleg 300 fő gyűlt össze április 6-án a Záhonyi Uszodában, ahol megrendezésre került a Szabolcs-Tour úszóverseny IV. fordulója. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Úszószövetség által szervezett versenyen 11 egyesület 197 versenyzője 16 számban mérte össze erejét. A kitüntetést a Veszprémi Petőfi Színházban adták át szerdán este. Rusznák Andrást több főszerepben is láthatta a miskolci közönség, legutóbb a Gézagyerek és a Padlás című darabban, hamarosan pedig Hamlettet alakítja majd. A MASZK Országos Színészegyesület pályakezdőknek odaítélt szakmai díját, 2001 óta minden évben két pályakezdő tehetség kaphatja. Olyan színészek, akik kiemelkedő művészi tevékenységet folytatnak. A legeredményesebb csapat Nyírbátor lett, őket Ibrány és Szerencs követte. Záhony az ötödik helyen zárt. Az esemény célja az egészséges életmód és az úszás népszerűsítése mellett a tehetségkutatás volt. A célokat elértük, a rendezvény sikeresen lezajlott, a résztvevők és a nézők visszajelzései alapján mindenki elégedetten távozott. Szinku István Béla Orvosi ügyelet Nap Április Orvos Asszisztens 11 Csütörtök Dr Gulácsy Sándor Lőrincz Jánosné 12 Péntek Dr Valcsák Attila Juhász Józsefné 13 Szombat Dr Mokánszki I Pappné Sz. V. 14 Vasárnap Dr. Komonyi Éva Farkasné E. Tünde 15 Hétfő Dr Gulácsy Sándor Holové Péterné 16 Kedd Dr Kalmár József Józan Sándor 17 Szerda Dr Metzinger Mária Mónus Lászlóné 18 Csütörtök Dr Gulácsy Sándor Lőrincz Jánosné 19 Péntek Dr Metzinger M. Pappné Sz. V. 20 Szombat Dr Kalmár József. Juhász Józsefné 21 Vasárnap Dr. Komonyi Éva Mesterné B. Katalin 22 Hétfő Dr Gulácsy Sándor Lőrincz Jánosné 23 Kedd Dr Kalmár József Farkasné E. Tünde 24 Szerda Dr Metzinger Mária Mónus Lászlóné 25 Csütörtök Dr Gulácsy Sándor Ésikné F. Katalin 26 Péntek Dr Mokánszki István Józan Sándor 27 Szombat Dr Valcsák Attila Pappné Sz. V. 28 Vasárnap Dr Mokánszki I. Holové Péterné 29 Hétfő Dr Gulácsy Sándor Mesterné B. Katalin 30 Kedd Dr Kalmár József Farkasné E. Tünde Jó helyre kerüljön az adója 1% -a Tisztelt adófizetõ! Személyi jövedelemadója 1+1 százalékának felajánlása nem kerül semmibe, de egy jó döntéssel Ön is sokat segíthet a nehéz helyzetben lévõ helyi civil szervezeteknek, egyházaknak. Támogassa a helyi érdekeket! Rendelkezzen adója 1 százalékáról valamelyik záhonyi szervezet javára! Dr. Béres Jó zsef Kol lé gi u mért Ala pít vány Ha jós Alfréd Di ák sport Egye sü let: Lo ko mo tív Hor gász egye sü let: Éle tet az Évek nek Nyug dí jas Klub Egye sü le te: Zá ho nyi Vas utas Sport Club: Zá ho nyi Ka jak Ke nu Club: Zá ho nyi Köz le ke dé si Di ák sport Egye sü let: Zá ho nyi Pol gá ri Vé del mi Kör zet Köz ala pít vány: FŐ NIX Ének kar Egye sü let: Aphasia - Stroke Ala pít vány a "gyógy ulá sért": Zá hony Vá ros Nyug dí ja sa i nak Egye sü le te: Kandó Kálmán Középiskola Ta nu ló i ért Ala pít vány Ma gyar Vö rös ke reszt: Temp lom épí té si Ala pít vány Zá hony VOKE Vas utas Mű ve lő dé si Ház és Könyv tár "Zá hony vá ros fej lõ dé sé ért" Ala pít vány Záhonyi Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde Alapítvány Városi Polgárőrség Záhony Záhonyi Nők Egyesülete

4 4. ol dal Ovi hírek Óvodai - iskolai hírcsokor gyermekeik fejlődéséről, előrehaladásáról, az óvoda belső, mérési eredményeiről kaptak információkat. Vízmű látogatás a Víz világnapja alkalmából A környezeti zöld ünnepeket kiemelten kezelő Hétszínvirág Óvoda kicsinyei a jeles nap alkalmához kötötten egész Az osztályban Készülődés az iskolába - Hagyományosan, minden tanév tavaszán iskolalátogatásra hívja a tanköteles korú, nagycsoportos gyermekeket az általános iskola. Kitárja kapuit, - 2 éve a gyermekek szüleinek is e napon hogy betekintést engedjen az ott folyó nevelő-oktató munkába. A bemutató foglalkozásokon, lehetőség nyílik az iskolai élet megismerésére játékos formában. A szervezett óralátogatások alkalmaival az óvodás csoportok bekapcsolódnak az első osztályosok munkájába. Az iskolalátogatást nagy várakozás előzte meg a kísérő óvodapedagógusok, és a szülők részéről is. A szép, modern, gyermek közeli iskolában a találkozás a régi társakkal örömmel töltötte el az óvodás vendégeket, és a hozzátartozókat. Molnár Márta az iskola igazgatója az iskolahívogató program keretében közös rendezvényre, sport és játék délutánra hívta a leendő kisiskolásokat, mely májusban a ZVSC-n kerül megrendezésre. - A tanköteles korú gyermekek szüleinek tájékoztató szülői értekezlet volt az óvodában március közepén. Az iskola igazgatója ismertette a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat. Tájékoztatta a szülőket Tájékoztatói szülői értekezlet az óvodában az iskolában folyó nevelőoktató munkáról, az aktuális jogszabályi változásokról, a kedvezmények igénybevételének lehetőségéről, feltételéről. A szülők figyelmébe ajánlotta héten a témához kapcsolódó tevékenységekkel, beszélgetésekkel, gyűjtőmunkával, képnézegetésekkel, élmény - és tapasztalatszerzésekkel hangsúlyozták a tiszta víz éltető március ki nyelven a víz körforgását, szennyeződését, s azt is, ők mit tehetnek, hogy megőrizzük éltető tiszta ivóvizünket. A megelőző hetekben a Tisza folyóhoz gyalogoltak. Március 22.-én, a Víz világnapján egy óvodás csapat látogatást tett Tiszabezdédre az Észak-Szabolcsi Regionális Vízműbe. Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. Záhonyi üzemmérnökség vezetője, Kantár József kiemelt figyelemmel szervezte a gyermekek látogatását a telephelyre, hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessenek. Munkatársai közvetlensége, gyermekszeretete kiemelendő. Segítő együttműködésüket ezúton is köszönik az óvoda pedagógusai. A vízmű telepen a sok-sok látnivalót Jámbrik József vezető fordította gyermeknyelvre. Vezérlő berendezések, tisztító-és tároló tartályok, fúrt kutak, szivattyúk, tornyok, ülepítő medence, séta a vízmű telephelyen és a győröcskei szennyvíztisztító előtt, gyalogtúra a kerékpárúton haza az oviig tették emlékezetessé a jeles napot. Petrika Józsefné Egy pohár tiszta víz! az alapfokú művészetoktatást, mely a nevelő-oktató munka kiemelt szegmense. Sebők János református lelkész az első osztályban tanóraként választható hit- és erkölcstan oktatásról nyújtott információt. A jelenlévő szülők válaszokat kaptak kérdéseikre, majd óvodásaik csoportszobáiban az óvónőktől erejét, megőrzésének fontosságát. Különféle szituációs játékokkal érezték a víz tulajdonságait, természetfilmek hangulata vitte őket közelebb a vízi élővilághoz. Megfogalmazták gyerme- Séta a vízmű telepén

5 2013. március Iskolaérettségi vizsgálatok 5. oldal Zajlanak az iskolaérettségi vizsgálatok a pedagógiai szakszolgálatnál Záhony és Bodrogköz Térségek Egységes Pedagógiai Szakszolgálatánál fontos, határidős feladatok, iskolaérettségi vizsgálatok zajlanak. Kiss Sándorné, az intézmény vezetője az ezzel kapcsolatos információkról, törvényi változásokról, majd az intézmény átszervezéséről tájékoztatott. Intézmény átszervezés, feladatbővülés A pedagógiai szakszolgálatok átszervezése folyamatban van. 1 nagy megyei pedagógiai szakszolgálat lesz 1 SZMSZszel, és járásonként tagintézmények szeptember 1-től így fogunk működni. Mindenféle vizsgálat elvégzését kérhetik a pedagógiai szakszolgálattól ezután is a szülők, intézmények. Pl. tanulási nehézségek, pszichés problémák 0-18 éves korig, logopédia, gyógytestnevelés, stb. Ha valaki orvosi határozat alapján vesz részt gyógytestnevelés foglalkozásokon, annak osztályzatát is együtt hozza meg a gyógy testnevelője a tornatanárával. Növekedtek az óraszámok is: heti 2-ről 3 gyógytestnevelés, heti 1-ről 2 logopédia szeptember 1-től. Iskolaérettségi vizsgálatok A Köznevelési törvény változott, szeptember 1-től hatályba lépett. Nem a május 31-ig, hanem az augusztus 31-ig 6. életévüket betöltő gyermekek iskolakötelesek. Ha iskolaérettek! Változott a törvény az iskolaérettség kérdésének eldöntésében is. - Abban az esetben, ha a szakszolgálattól a szülő, vagy az óvoda nem kér iskolaérettségi vizsgálatot, első körben az óvodavezető dönt a 6. életévét betöltő gyermekről, hogy iskolába mehet-e. - Ha azonban a szülő, vagy az óvoda iskolaérettségi vizsgálatot kér, a vizsgálati eredmény alapján a Tankerületi Bizottsági Egység, mint Szakértői Bizottság dönt. A vizsgálaton jelen kell lenni mindkét szülőnek, vagy meghatalmazni egyik szülőnek a másikat a jelenlét hiányában. Egyedülálló szülő a vizsgálaton hivatalos igazolással vehet részt egyedülállóként. A szakértői vélemény kézhezvételétől számított 15 napon belül a Járási Hivatal felé fellebbezéssel élhetnek a szülők. A Záhonyi Hétszínvirág Óvodából ban 14 gyermek iskolaérettségi vizsgálata zárult le, szülői kérésre. A Szakértői Bizottság döntése értelmében 4 gyermek megkezdheti iskolai tanulmányait, 10 gyermek még 1 évre óvodai nevelésben részesül. Zsurk óvodából 3 gyermek iskolaérettségi vizsgálatát közösen Pedagógiai szakszolgálat épülete kérték a szülők, és az óvoda. Mindhárom gyermek további óvodai nevelésben részesül még 1 évig. A törvényi változások most átmeneti időt képeznek, s azok a gyermekek és szülők kerültek nehéz helyzetbe, akiknek kiscsoportból kell (kellene) most iskolába menni. Nagyobb részük az iskolaérettségi vizsgálatok eredménye alapján óvodában marad. A tapasztalatok azt mutatják, hogy vannak a májusig születettek között is olyan iskolába menők, akiknek fejlesztő foglalkozásokat javasoltunk segítségként, s vannak olyan nyári születésű gyerekek, akik jó készségekkel kezdik tanulmányaikat. Kiss Sándorné szakszolgálat igazgatója A vizsgálatkérés módja vizsgálatkérő lap kitöltése személyesen. Záhony, Alkotmány út 29. H-Cs 8:00-16:00, P: 8:00-13:30. egyéb elérhetőség: tel Előzetes egyeztetés alapján. Bővült a pedagógiai szakszolgálatunk feladatköre: szeptembertől gyógypedagógus korai fejlesztő feladatokat végez. A gyógytestnevelés feltételei szigorodtak. Hiányozni csak igazolással lehet, igazolatlanként iskolai hiányzásnak minősül a testnevelésórában. Most 9 település óvodájának és iskolájának ellátását végzi a Záhony és Bodrogköz Térségek Egységes Pedagógiai Szakszolgálata aktív 6 dolgozóval. (gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus, pszichológus, logopédus területeken 1-1 fő, gyógy testnevelő 2 fő. Gyógytestnevelés és logopédia területen még óraadót is alkalmaztunk a feladatellátáshoz. További létszámbővítés várható a plusz feladatokhoz. Fontos határidők Akik a következő tanévben szeretnék igénybe venni a szakszolgálat szolgáltatásait, azoknak szeptemberben kell a vizsgálatkérő lapot kitölteni, benyújtani. Akiknek ban, vagy 2014-ben esedékes a felülvizsgálata, azoknak június 30-ig kell azt kérvényezni a szakvélemény számát feltüntetve. Május 15-ig küldi meg az iskolaorvos a gyógytestnevelésre javasoltak névsorát. A szülőt a szakszolgálat értesíti a részvétel körülményeiről. Petrika Józsefné Látogasson el web oldalunkra:

6 6. oldal A záhonyi kastély március A nyomtalanul eltűnt Odescalchi-kastély Záhonyban egykor létezett egy kastély, amely mára sajnos nyomtalanul eltűnt. A mai záhonyiak többsége sem hallott a kastélyról, csak a legöregebbek történetei alapján maradt fent a kastélyról szóló legenda. A kastély az egykori záhonyi cukorgyár épületére lett építve. A cukorgyár építéséről az július 6-án a Stadtische Pressburger Zeitung a következő hírt közölte: Ő csász. Kir. Felsége Ritter Kristóf János-t, és Ritter Hektor Vilmos-t, Pozsony szabad kir. város polgárait, bécsi és trieszti szabadalmazott nagykereskedőket és a görzi czukorfinomító tulajdonosait, tekintettel a kereskedelem és ipar terén szerzett kiváló érdemeikre, a magyar nemességre emelni és a nekik adott kincstári kamarai község nevétől Záhony előnevet adományozni legkegyelmesebben méltóztatott. A Ritter fivérek még ez évben hozzákezdtek a cukorgyár építéséhez új birtokukon, ami három év múlva már teljes üzemben volt. Korszerű felszereléséhez tartozott az emelőcsigával összekapcsolt, 40 ökörrel hajtott francia répavágógép. Amíg a nagy csigakerék két és fél perc alatt tett meg egy fordulatot, a répavágódob hatszázötvenszer fordult meg és ezalatt összeaprította a répát. Az aprított répát tonnás angol hidraulikus sajtóval préselték ki. A főzést és tisztítást, szabad tűz helyett, forró gőzzel végezték, melyet Londonban gyártott Martineau-féle gőzkazán állított elő. Önálló lakatosműhely biztosította a karbantartást. A szörpöt évi akó szesz gyártására, a répamaradékot marha hízlalására használták. Az üzemet egy vegyész és egy munkafelügyelő igazgatta. A befektetett tőke ft volt. A nagy nehézségekkel járó répatermelés miatt a kapacitását megközelítőleg sem tudta kihasználni. A cukorgyár kapacitás kihasználtság miatt bezárásra került 1847-ben. Ezt követően az épület vélhetően 1850-es évek közepéig lezárva állt. A kastélyt Odescalchi Jenő Zoárd herceg építette fia Odescalchi Miklós herceg számára. A kastély alatt pince volt amely még a cukorgyáré volt, a pincében egy kút volt. A kút a cukorgyár bezárását követően is megmaradt. A kastély L-alaprajzú volt. Záhony északi részén a mai Árpád vezér utca körül helyezkedett el Az épület valószínűleg eklektikus és klasszicista elemeket is tartalmazott. A kastély m magas, m széles volt a főhomlokzat tekintetében. A kastély egy dombra épült. A főhomlokzat felől az épületet egészét takaró fák miatt szinte alig volt látható. A kastély mögött a Tisza irányában a hatalmas szépen gondozott park volt. A helyi legenda szerint a kastély pincéjéből alagút vezet a Tisza alatt Szürtére a család kiskastélyához. Vélhetően ezt az alagutat még a Ritter testvérek kezdték építeni az akkori saját birtokukon. A legenda sajnos nem bizonyított. A kastély 1945 után a Vörös Hadsereg kezébe került, és raktárként használták. Az épület 1946-tól romossá vált. Végül az 1949-ben az un. Gerő-korszakban megkezdték Az alábbi kép marad fent a kastélyról, az 1930-as évekből Záhonyban a Gerő-telep építését, és építőanyag hiányában az épületet elbontották, és felhasználták a Gerő-telep építésében. A kastély pincéjét felosztották és családi házak épültek az Piros tojás, kék tojás egykori kastélyra. Az egyik pincében a mai napig létezik az elfeledett cukorgyár kútja. Odecalchi Miklós herceg sorsa a kastélyéval hasonló, mert szinte kitörölték a történelemből. Odescalchi herceg a nemzeti érzelmű magyar nemességhez tartozott, és a 2.világháborúban a légierő tisztjeként szolgált a legendás 102/1 gyorsbombázó századnál július elején Messerschmidt 210 tipusú bombázóval megkísérelt a szövetséges csapatokhoz való átrepülést, azonban navigációs hiba miatt Észak- Olaszországban kényszerleszállásra kényszerült a német vonalak mögött. Az átrepülési kísérletet a Kiugrási Iroda is támogatta, a tervek szerint Odescalchi az olasz felmenői és nemesi címe miatt a Dél-Olaszországot elfoglaló hadvezetéssel tudott volna tárgyalni Magyarország háborúból való kilépéséről, ill. az átállásról. Sajnos Odescalchi Miklóst az Abwehr elfogta és kiadta a magyar nyilasoknak, akik halálra ítélték és Sopronkőhidán kivégezték. Idén korán jött a húsvét így március 28-án a tavaszi szünet első napján megtartottuk a mindig nagy érdeklődésnek örvendő Húsvéti játszóházunkat, a Szociális Központ Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatával karöltve.

7 2013. március Záhony legidősebb lakosa 7. oldal SZÁZ ÉV FELÉ KÖZELÍTVE Néhány héttel ezelőtt beszélgettem Tóthné Vincze Évával aki elmondta, él Záhonyban egy idős bácsi akivel talán érdemes lenne egy beszélgetést összehozni, meghallgatni, leírni életútját, ismerjék meg közelebbről az itt lakók A zárkózott idős ember nem nagyon mozdul ki lakásából, nehezére esik mint azt elmondta- bot nélkül felállni az asztaltól, mozogni, járkálni. Borbély Béla bácsi betöltötte a 98. életévét. - Elnézést kérek a zavarásért, /mondom a nevemet/ Béla bácsival szeretnék beszélgetni. Ha rá tetszik érni és van kedve - Mondta Éva hogy keresni fog egy régi ismerőse, beszélgetni akar velem és ezt leírná az újságban. Azt mondtam hát akkor jöjjön aztán mondom amit tudok. Rétközberencsen születtem tudja- Kisvárda mellett. - Ott töltötte Béla bácsi a gyerekkorát, ott járt iskolába? - Iskolám nem sok van nekem. Négy osztályt jártam csak. Négy osztályom van, mert sokan voltunk gyerekek- a szülők sem ismerték az írást aztán nem törődtek vele hogy nekem is legyen. Olyan tanítónőm volt, hogy azt mondta amikor írni kellett, hogy gyomláljam ki az ágyást a kertben mert felelni is kellett. -Mivel tetszett foglalkozni? Hát kérem én először földmunkát végeztem teljesen fiatalon, dolgozni kellett az ennivalóért mert sokan voltunk. Én olyan erőműnél dolgoztam Kazincbarcikán, ami 200 vagon szenet is elfogyasztott. Naponta nem tudom pontosan mennyi volt, de sok. - Mi volt a munkája? Hát én voltam a szíve az üzemnek. A szíve. Mit gondol mi a szív? Mi viszi a szivet? Nem a motor, nem az, hanem az olaj, a kenőanyag az. Az a helyzet hogy nekem volt a szívó-nyomó ventilátor, volt három kémény azon ment ki a füst. Úgyhogy egy kazánba vót nyócszáz- hogy mondjákcső, hűtő cső, amit melegített a láng. Használtunk ilyen kenyérpirító vasat, betettük, az már tüzes vót. Olyan tűz 'vót' benne. 44 évet dolgozott Béla bácsi Kazincbarcikán. Megnősült,családot alapított? Hát kérem a család. Mit mondjak? Három gyerekem vóna, ha vóna. Mérnök fiam van aki Budapesten él, dógozik. Mérnökké iskoláztattam. De őszinte legyek? Nem nagyon találkozom velük. Az idősebbik fiam közúti balesetet szenvedett, de van fizetése. A lányom a harmadik gyerek. Mondtam, az egyik Budapesten lakik a másik kettő Kazincbarcikán él. - Hogyan került Béla bácsi Záhonyba? - Hát nagyon körülményes. Hogy mondjam? Hogy is mondjam el magának hogy kerültem ide?ja igen! Vót egy katólikus pap, aki elvitt Kazincbarcikára. Mezőgazdaságba dolgoztam addig. Elvittem neki egy tehenet, egy olyan jó tejes tehenet. Gyalog felvittem Kazincbarcikára. Honnan vitte Béla bácsi? Komoróból. Komoróba laktam kiskoromba.csak sajnos a pap meghalt. Elment betegen temetni, bevitték a Záhony legidősebb lakosa: Borbély Béla betöltötte a 98. életévét kórházba, de meghalt- tüdőgyulladásban. Komoróból hány napig tartott az út Kazincbarcikára? - Három és fél nap. - Utána mi történt? - A papnak a parókia után járt föld. Ha vót terménye learattam. De aztán hogy meghalt ezerkilecszáz hetven háromba 1973-ban ott nem volt munkám. -Hogyan került Záhonyba? - Hogy mondjam, hogyan is kerültem ide Záhonyba Tizenöt éve lakok itt. Nekem itt akadt egy olyan özvegyasszony, aki engemet befogadott. Azt mondta, hagyjam ott Kazincbarcikát. Elvállaltam nála a munkát- hogy mondjam csak akkor már Kazincbarcika nem működött. Most működik e nem tudom Azt mondta az idősebbik fiam hogy már fával tüzelnek. Öszszeaprítják és azzal tüzelnek. Úgyhogy az egy olyan erőmű volt 22-ben építették. Amikor az oroszok bejöttek felépítették a nagy erőművet, ki is aknázták az összes szenet úgy hogy ma már nincsen A nyugdíjas években tetszett Záhonyba kerrülni? Igen már nyugdíjas vótam. Előtte Komoróba laktam. Egyedül. Kilenc évig egyedül laktam, mert az asszony aki elhívott engemet, meghalt. Úgy ismertem meg, hogy a szomszédba lakott, a konyhán dolgozott itt Záhonyba az ebédet is ő hozta. -Hogyan telnek a napok? Hát mit mondjak? Hol jó hol nemjó. Most az a helyzet nekem hordják az ebédet az óvodából. Jó az ebéd. Van amikor izlik, van amikor nem. Na de hát az a helyzet van nekem gondozóm, aki 15 éve gondoz,mindent hoz nekem. Enni valót hoz, segít tisztálkodni, mos rám, szóval jól bánik velem. -Tv-t tetszik nézni? Nem. Nem nagyon érdekel, ritkán bekapcsolom, de nem tetszik amit adnak. Vannak benne fiatalok, lányok- láttam elvették tőle a gyerekét. Nem jó. Este lekapcsolok mindent, abbahagyok mindent. Pihenek Várom a holnapot. - Sétálni teszik néha? Nem. Ha ez a bot nem vóna nem tudnék mozogni. Nyáron kikönyökölök az ablakba-itt és nézelődök. Jött Lenyu doktor beszéltünk, kérdezett, mondja megérjük a százat Béla bácsi! Most volt a születésnapom január 29-én A 99. járja. Hát kérem szépen nem érzem magam mindig jól, gyógyszert kell szedni A születésnap után eltelt első nap már nekem egy évet számít! Néha gyenge a szívem, a százat jó lenne megérni. Akkor is beszélgessünk, majd jöjjön! Hutás József

8 8. oldal Kultúra március Móricz: Napló - Szilánkok Koltai Róbert önálló estje Záhonyban - Nem ez lesz az első alkalom, hogy kis városunkba látogat. Milyen benyomásai vannak? Hogy érzi itt magát? Gyakran járja az országot. Van különbség a fővárosi és a vidéki közönség között? Ha jól számolom, ez lesz a harmadik fellépésem Záhonyban. Az igazat megvallva, túl sok időt a város megtekintésével nem töltöttem, bár az egyik vendégszereplés alkalmából még az éjszakát is ott töltöttem Önöknél. A városban, a szállodában, rengeteg kedves emberrel futottam össze, volt köztük olyan, aki az előadás után megkeresett és egy albumot nyújtott át az eddigi szerepeimből újságkivágásokkal. Persze a legnagyobb öröm nekem a záhonyi közönség a nézőtérről felénk áramló forró szeretete volt. Valóban gyakran járom az országot, de nem szeretek különbséget tenni közönség és közönség között. Annyit azért mondhatok, hogy nincs két egyforma közönség sem Budapesten, sem vidéken. Mint ahogy számomra nincs két egyforma előadás sem. Hiszen éppen az adja meg a színház különleges varázsát, hogy napról napra a megadott kereteken belül a nézők szeme láttára kell újra szülni egy működő előadást. Egy titkot azonban elárulok, Záhonyban még a többi előadáshoz képest is több szeretet éreztem felénk áradni. Ezt nem azért mondom, mert a Napló-szilánkok előadással április 29-én ismét újra találkozhatom önökkel kedves záhonyi nézők. Egyébként ez lesz a hatvanadik előadás. - Hogyan találta meg Önt, ez az anyag? B. Török Fruzsina az előadás megálmodója és a szövegkönyv készítője keresett meg azzal, hogy kincsre lelt Móricz Zsigmond Naplók ös kötetében, amit velem tud csak elképzelni. Látott a kötetben egy olyan történetet, ami szerinte színpadra való. Mikor elkészült a munkával átküldte. Sok jóval nem tudtam bíztatni, a tekintetben, hogy mikorra fogom tudni elolvasni, hisz akkoriban is nagyon elfoglalt voltam. De már az első sorok magába szippantottak, és ráment két éjszakám, de szinte egyben olvastam el az anyagot. Letehetetlen volt. Nagy örömmel hívtam fel Fruzsinát, hogy üljünk össze, mert amit ő meglátott a naplóban, azt már én is látom a munkájában. Sok akadályt kellett legyőznünk, bő fél évet dolgoztunk a bemutatóig, ami végül decemberében Budapesten megszülethetett. - Egyedül a színpadon két felvonáson keresztül. Nem lehet könnyű feladat. Mégis mi az ami miatt ez a szerep közel áll Önhöz? Nem vagyok teljesen egyedül, mert kiváló kollégáim, élükön Molnár Piroska, (aki a feleség, Janka hangján szólal meg) végig velem vannak hangfelvételről. Móricz életének legnehezebb két évében játszódik a cselekmény. Abban az időben, mikor megromlik házassága feleségével és rátalál a szerelem Simonyi Mária színésznő személyében. A tragédia ellenére tele van az előadás szívdobogtató izgalommal, és a téma ellenére elragadó humorral. Minden jó szerep közel áll hozzám, amiket játszhatok, ez pedig a jó szerepek közül is az egyik legjobb és legszebb. A lejátszott előadások tapasztalata alapján biztos vagyok benne, hogy a záhonyi közönségnek is tetszeni fog. - Fontosnak tartja, hogy ez a darab eljusson ebbe a megyébe? októberében már jártunk az előadással a megyében, hisz részt vettünk Nyíregyházán a 14. Kaleidoszkóp Versés prózamondó Fesztiválon, amin a megtisztelő Közönségdíjat kaptuk. De a kérdésére válaszolva. Minden megyében fontosnak tartom, hogy ez az előadás eljusson, sőt határon kívül, a magyarlakta területekre is. Az egyik legnagyobb, sokak szerint a legnagyobb magyar írót ismerhetjük meg egészen más, eddig nem ismert oldaláról, és sok remekműve alapjául szolgáló, életének valódi drámájába tekinthetünk be. VOKE Záhony ZÁHONYI ZÓNA Záhony Város Önkormányzat lapja. Megjelenik havonta. Felelős kiadó: Záhony Város Önkormányzata, Szerkesztőség levélcíme: 4625 Záhony, Ady E. 35. Telefon: zahony@zahony.hu Szerkesztők: Hutás József, Petrika Józsefné, Szekeres István Lapzárta: minden hónap 10.-ig! Nyomtatás: Fuzyon Nyomda, Nyíregyháza

Kisvárdai Könyvtári Szolgáltató Rendszer szolgáltató helyeinek évi statisztikai adatai

Kisvárdai Könyvtári Szolgáltató Rendszer szolgáltató helyeinek évi statisztikai adatai Kisvárdai Könyvtári Szolgáltató Rendszer szolgáltató helyeinek 2014. évi statisztikai adatai internet Táv Benk 1799 2168 48 13 48 170 0 0 0 378 0 0 Döge 281 5918 196 27 175 2113 826 0 0 1037 53 46 Eperjeske

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli.

A vastagon szedett betű a munkaszüneti, a dőlt betű a szabadnapokat (szombatokat) jelöli. Menetrendi naptár az 2015-2016. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2016. március 27-től október 30-ig a téli időszámítás 2016. március 27-ig és október 30-től érvényes. A vastagon szedett betű

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 6. évfolyam KLIK Kisvárdai Tankerülete

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 6. évfolyam KLIK Kisvárdai Tankerülete FIT-jelentés :: 2013 KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Kölcsey út 2/A. Fenntartói azonosító: 39011654-149000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Somogyi Rezső Általános Iskola (4600 Kisvárda,

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET BÁCS-KISKUN MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Pedagógiai Szakszolgálatok Hete 2019. április 8-12. PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET Tisztelt Intézményvezetők! Tisztelt Kollégák! Tisztelt Szülők! 2019. 2019. április

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Szent László utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Szent László utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2015 KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Szent László utca 7-11. Fenntartói azonosító: 39011654-149000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Somogyi Rezső Általános Iskola (4600

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Kölcsey út 2/A Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Kölcsey út 2/A Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2014 KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Kölcsey út 2/A Fenntartói azonosító: 39011654-149000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Somogyi Rezső Általános Iskola (4600 Kisvárda,

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Szent László utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

FIT-jelentés :: KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Szent László utca Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés FIT-jelentés :: 2015 KLIK Kisvárdai Tankerülete 4600 Kisvárda, Szent László utca 7-11. Fenntartói azonosító: 39011654-149000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Somogyi Rezső Általános Iskola (4600

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2015. augusztus hó nap 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26 27. 28. 2015. Augusztus havi traffipax

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság január hó

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság január hó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság 2016. január hó 2016. Január havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.15-12.45 M3 bal 214

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év Különös közzétételi lista 2017/2018. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

HVS Forrásallokációja Forrásallokáció a III. tengelyre (Ft)

HVS Forrásallokációja Forrásallokáció a III. tengelyre (Ft) 1.2.1 HVS Forrásallokációja Forrásallokáció a III. tengelyre (Ft) 2007-2013 Falufejlesztés (322) Vidéki örökségmegőrzés (323B) Turisztikai tevékenységek ösztönzése (313) Mikrovállalkozások fejlesztése

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában

Részletesebben

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye Szülőkkel való kapcsolattartás (A Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat hatályos SZMSZ-e alapján.) A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje - Az Intézmény csak a szülő, vagy a törvényes képviselő

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj.

(2) A Közszolgálati Díj odaítélésére a Képviselő-testület Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottsága tesz javaslatot. Közművelődési Díj. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 26/2013.(IX.11.) önkormányzati rendelete a Díszpolgári Cím, valamint egyes kitüntető díjak alapításáról és adományozásának rendjéről (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde

Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde 6931 Apátfalva, Maros utca 43. Tel: 62/ 260-052 Mobil: 20/ 2500 767 OM azonosító: 201361 E-mail: apatovi@freemail.hu KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmény elnevezése:

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Beiskolázási nyílt nap Szülői értekezlet 2018. szeptember 12. Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium Sok szeretettel köszöntjük a kedves Szülőket, Hozzátartozókat, Érdeklődőket!

Részletesebben

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 0 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 28-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág Óvoda 2015/2016.

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

41.-es főút 6 km. Nyíregyháza, Törzs út Nyíregyháza, Rákóczi út. Nyíregyháza, Korányi út. Nyíregyháza, Korányi út

41.-es főút 6 km. Nyíregyháza, Törzs út Nyíregyháza, Rákóczi út. Nyíregyháza, Korányi út. Nyíregyháza, Korányi út 2014. augusztus havi traffipax menetrend ( Autópálya alosztály ) nap mérés tervezett ideje mérés tervezett helye 01. 07.00-12.00 02. 07.00-12.00 03. 07.00-12.00 04. 07.00-12.00 05. 07.00-12.00 06. 07.00-12.00

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma

Gyermekvédelmi kedvezmények. Rendszeres kedvezmények számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma év Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesítettek száma Ebből tartósan beteg fogyatékos gyermekek száma Kiegészítő

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP Helyzetelemzés

A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP Helyzetelemzés A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása EFOP 3.1.5-16 Iskolai Lemorzsolódás Megakadályozásának Támogatása fókuszú Helyzetelemzés Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 98/2016.

Az előterjesztés száma: 98/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerűtöbbség szükséges, az előterjesztés nyilvános ülésen tárgyalható! Az előterjesztés : 98/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének 2017. június 7. napján,

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: /

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: / KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/576-530; 28/576-531 mobil: +36 20/824 59 89 e-mail: ovoda.dompol@invitel.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. NEVELÉSI ÉV

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2008. szeptember 24-i ülésére Tárgy: A Napközi Otthonos Óvoda, a Humán Szolgáltató Központ, a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Gemma Fejlesztő Nevelés - oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola 2017-2018-as tanév A következő adatokat tesszük közzé iskolánkról: 1. Intézmény neve, nyitva tartása 2. Személyi

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája

Különös közzétételi lista. Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája Különös közzétételi lista Dél-Zselic Általános Iskola Somogyapáti Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége: Végzettség Szakképesítés 1. Főiskola, tanár matematika-technika,

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

Közzétételi lista nevelési év

Közzétételi lista nevelési év Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Székhely: Fehérgyarmat Szent I. tér 2. Telephelyek: Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Hadház utcai Óvodája Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Tavasz utcai Óvodája OM: 202 319 Tel.:

Részletesebben

Óvodások leszünk 2014/2015!

Óvodások leszünk 2014/2015! Óvodások leszünk 2014/2015! - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet - A jelenleg bölcsődében

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

A Tiszta Forrás Waldorf Intézmény. Közzétételi Listája

A Tiszta Forrás Waldorf Intézmény. Közzétételi Listája A Tiszta Forrás Waldorf Intézmény Közzétételi Listája 2016 1 Jogszabályi háttér 229/2012 ( VIII. 28. ) Korm. Rendelet 23. -24. 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános

Részletesebben

2084 Pilisszentiván,Szabadság u Keszthely, Deák Ferenc utca /2018 Közzétételi lista OM: KÖZZÉTÉTELI LISTA

2084 Pilisszentiván,Szabadság u Keszthely, Deák Ferenc utca /2018 Közzétételi lista OM: KÖZZÉTÉTELI LISTA KÖZZÉTÉTELI LISTA Az Oktatási Hivatal által működtetett köznevelési információs rendszerben (KIR) a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásról rendelkező 229/2012.(VIII.28) Korm. rendelet 24. (4)

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója

2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Nefelejcs Fogyatékos Személyek Nappali Ellátást Nyújtó Intézmény 2011. évi rendezvényeken való részvételének beszámolója Január 2011. január

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. A felvételi lehetőség A felvételnél a tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2014/2015. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2014. augusztus 21. csütörtök 9 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2014. augusztus 22. péntek 8 00-12 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS Szülők számára tájékoztató Gyermekek számára iskolahívogató foglalkozás Ismerkedés minden tanítóval Hetente, csütörtök 16,30 óra Kertvárosi iskolaválasztó 2017. február 11. Beiratkozás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 64. MELLÉKLET: 4 db TÁRGY: Javaslat az óvodák 205/206. nevelési évi csoportjaira E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 205. július

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanévi rendje a 2017/2018. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet ideje: 2017. augusztus 21. /hétfő/ 9 óra A tanévnyitó

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola tanév rendje a 2015/2016. tanévre A tanév indításával kapcsolatos feladatok: 1. Nevelőtestületi alakuló értekezlet Ideje: 2015. augusztus 24. /hétfő / 9 óra A tankerületi

Részletesebben

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül

Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti védelembe vettek közül 4.1.1. számú táblázat - Védelembe vett és veszélyeztetett kiskorú gyermekek száma 4.1.2. számú táblázat - Rendszeres gyer év védelembe vett 18 év alattiak száma Megszűntetett esetek száma a 18 év alatti

Részletesebben

2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3

2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3 Közzétételi lista Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122,

Részletesebben

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA

SZÁNTÓ ÉS TÁRSA A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény egyes rendelkezéseinek 2013. január 1. nappal történő módosításáról 1./ 2013. január 1. naptól a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye

Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye Közzétételi lista 2015/2016. tanévre Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Az iskola címe: 6447. Felsőszentiván Szent István utca 19. OM azonosító: 027735-006 Elérhetőségek: Intézményvezető:

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY

PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY PÜSPÖKLADÁNYI EGYESÍTETT ÓVODAI INTÉZMÉNY KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23., (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019 NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10. fejezet 23. - a, 1.-2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az óvoda

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2017-2018-as nevelési évre A Nemzeti Erőforrás Miniszter

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN

INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN INTÉZMÉNYÜNK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA A KÖZNEVELÉSI TV. 23 -A ALAPJÁN Intézményünk neve, címe: Székhely: Telephely: 4465 Rakamaz, Dózsa György út 1. Óvodába jelentkezhet vagy másik óvodába átjelentkezhet minden

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár

Részletesebben

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében JANUÁR 1. hétfő 2. kedd TÉLI SZÜNET 3. szerda Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében Kormos Noémi Szünet utáni 1. tanítási nap E-napló, ellenőrzők egyeztetése Osztályfőnökök 4. csütörtök

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év CSOPORTNAPLÓ a projektszemléletû óvodai élethez... csoport.../... nevelési év Tartalom: A csoportnapló törvényi háttere..................................................... 2 A csoportnapló megnyitása

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató A TANÉV RENDJE A 2009/2010. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2009. szeptember

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK. (2018/2019. tanév) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE PARTNEREK (2018/2019. tanév) 1. APAGY: Apagyi Községi Önkormányzat 2. APAGY: Apagyi Zrínyi Ilona Általános Iskola 3. BAKTALÓRÁNTHÁZA: Baktalórántházai Kistérségi Szociális

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL 1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok

Részletesebben

Mélykút Város Önkormányzat Óvodája

Mélykút Város Önkormányzat Óvodája Mélykút Város Önkormányzat Óvodája NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. NEVELÉSI ÉV A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben