Örökségünk Őrei Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom. Szabályzat 2018/19
|
|
- Natália Bodnárné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Örökségünk Őrei Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom Szabályzat 2018/19 Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. Ezt ismertük fel 2012-ben, amikor útnak indítottuk örökségvédelmi programunkat, az Örökségünk őrei - Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű projektet, amelynek az a különlegessége, hogy maguk a fiatalok alakítják saját ötleteik alapján, és 5 év alatt olyan mozgalommá tették, amelyet ma már európai sikersztoriként emlegetnek. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kulturális főosztálya 2012-ben indította útjára az Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket programot, amelynek célja az erdélyi magyar közösség identitástudatának megőrzése és fejlesztése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása, épített örökségünk védelme, ápolása által. A Szórvány cselekvési terv részeként elindított, de ma már szerte Erdélyben működő mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, hisz 9 megyében eddig több, mint 2000 diák vett részt eddig a programban. Miről szól a program? A diákok kiválasztanak egy-egy műemléket, és fél éven keresztül az a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik azt. A sztorit, a különlegességet keresik, azt, ami kiemeli az épületet a többiek sorából. 1
2 Emiatt könyvtárakban, archívumokban keresgélnek, régi újságokat böngésznek, bejárják az épületeket és felfedezik a titkait. A versenyben nemcsak a diákcsapatok vesznek részt, hanem bevonják a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat. Így született meg az a mozgalom, amelyet ma már Európában is büszkén népszerűsítünk, hisz a versenyzők ötletessége, fantáziája nem ismer határt. Az Örökségünk Őrei mozgalom tehát egy olyan generációt nevel, amelynek igénye a magyar épített örökség megbecsülése, amely nemcsak nyilatkozatokban, hanem tettekkel is hozzájárul ahhoz, hogy jövőnk legyen itthon, Erdélyben. Szabályzat: A magyar iskolák, vagy a magyar tagozatok eldöntik, hogy hány csapat vesz részt az idei versenyben. Egy csapat létszáma 15 fő, amely diákból, és 1-2 felkészítő tanárból áll. A csapat kinevez két kapcsolattartó diákot: ők lesznek felelősek, hogy a versenyre vonatkozó információk eljussanak a csapathoz. Továbbítják a szervezők kéréseit a csapat fele, egyeztetnek, stb. 1. A csapatok maguk döntik el, hogy melyik műemléket választják, a fontos az, hogy egy műemléket csak egy csapat fogadjon örökbe. Emiatt kérésre bárhol megszervezzük - ahogy Kolozsváron is tesszük - a sorshúzással egybekötött örökbefogadási ceremóniát, ahol minden csapat sorsot húz, és a sorszám függvényében választja ki a számára érdekes műemléket. Amennyiben azt az épületet már előtte örökbefogadta egy másik csapat, akkor egy másik épületet kell kiválasztania. Erre a célra a rendelkezésükre áll egy lista, de szabadon is lehet (gyakorlatilag bármely) épületet választani. 2
3 2. Az előző évben örökbefogadott épületet a következő évben más csapat nem fogadhatja örökbe, de az örökbefogadó folytathatja a megkezdett munkát. A versenyen csak az idei munkájukat értékeljük. 3. A diákok az örökbefogadott műemléket megismerik, felfedezik, bemutatják szűkebb és tágabb környezetüknek, programokat szerveznek benne, ismertető anyagokat készítenek, stb. Érdemes megnézni a korábbi évek csapatainak munkáját, az Örökségünk Őrei facebook oldalon. 4. A diákok munkáját segítendő, a szervezők állandó tanácsadással állnak a csapatok rendelkezésére, telefonon, en vagy az Örökségünk Őrei facebook oldalon keresztül. 5. Iskolai döntők: mivel az iskolákból több csapat is jelentkezik a versenyre, az iskolák elődöntőt szerveznek januárban. Az iskolai döntők pontozási módszertanát minden iskola saját maga dönti el. Iskolai döntők helyett lehet városi döntőt szervezni, amennyiben az illető városban működő iskolák ezt igénylik. 6. Az iskolai/városi döntő megszervezése után az első három helyezett csapat tagjainak névlistáját elküldik a szervezőknek. Egy csapat létszáma 15 fő, amely diákból, és 1-2 felkészítő tanárból áll. A csapatok létszáma nem haladhatja meg a 15 főt, amennyiben az elődöntőben többen vettek részt, a legaktívabb részvétel alapján alakítják ki a döntőn szereplő csapat összetételét. 7. Az iskolai/városi döntők után következik a megyei döntő, amelyet februárjában kell megszervezni. A nyertes csapatok márciusban részt vesznek a kolozsvári/észak erdélyi (Kolozs, Bihar, Szatmár megyék), a szórvány (Fehér, Hunyad, Temes, Arad, Szeben, Brassó, Máramaros megyék számára) és a székelyföldi (Maros, Hargita, Kovászna megyék számára) regionális döntőben. 3
4 8. Az országos döntőt április 6-án szervezzük a János Zsigmond Unitárius Kollégiummal Kolozsváron, ezen a regionális döntő nyertes csapatai vesznek részt. A kolozsvári/észak erdélyi, a szórvány- illetve a székelyföldi döntő nyertes csapata egy Brüsszeli tanulmányi úton vesz részt, Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő meghívására, amelyre április között kerül sor. A többi döntős csapat is különböző díjakban részesül(het). Emellett az RMDSZ kulturális főosztálya minden évben megszervezi az Örökségünk Őrei erdélyi hálózatának táborát, amelyen meghívott csapatok vehetnek részt. 9. Kötelező tevékenységek és határidők: október 15.: jelentkezés lezárulása október 15. és november 15. között: csapat és műemlék bemutatása (pl. felkeresni helytörténészt, utánanézni az épület/műemlék történetének könyvekben, korabeli sajtóban, régi képeket keresni, beszélgetni olyan személyekkel, akik ismerik az örökség múltját, stb.), közösségi oldal létrehozása (Facebook kötelező, de lehet más is), médiaszereplés (újságcikk, tv, rádió, stb.) november 15. és december 15. között: az épület offline bemutatása, rendezvény szervezése (pl. flashmob, kiállítás, idegenvezetés, slam poetry, stb.), minimum 4 Facebook bejegyzés, médiamegjelenés. december 15. és január 15. között: ünnepi történet bemutatása 2 perces videóban és/vagy kisfilmben az örökbefogadott épületről, minimum 4 Facebook bejegyzés, médiamegjelenés. A tevékenységet zsűri fogja értékelni, amely október 25-ig alakul meg. 10. Értékelési szempontok: 4
5 - online tevékenység: facebook oldal, Wikipedia szócikk, az épület weboldala, stb. Itt értékeljük a szakmai tartalmat, az eredeti megoldásokat, a likeok és megosztások számát valamint a többnyelvű kommunikációt. - offline tevékenység: műemlék meglátogatása, takarítás, flashmob, interaktív tevékenységek, stb. - sajtómegjelenés (nyomtatott és elektronikus sajtó, tv, rádió) erről a diákok egy mappát állítanak össze. - kreativitás 11. A döntők lebonyolítása: Iskolai/városi/megyei döntő: a zsűri javasolt összetétele RMPSZ képviselője, MAKOSZ képviselője, történész, újságíró, kommunikációs/marketinges szakember. A döntő témáját és feladatait az iskolai/városi döntő szervezői állítják össze, konzultálva a program országos koordinátoraival. - az online és offline tevékenységet egy héttel a döntő előtt lezárjuk, hogy a zsűrinek legyen ideje értékelni. Az offline tevékenységről a csapatok a mappát másolatban eljuttatják az RMDSZ kulturális főosztályára és a zsűrinek a regionális és országos döntő előtt 1 héttel Regionális döntő: az iskolai/városi döntők nyertes csapatai a regionális döntőre egy színdarabot állítanak össze, amelyben kreatív módon bemutatják az örökbefogadott épületet. Az előadás 7-1O perc lehet, az időkeret túllépése pontlevonással jár! 5
6 - a csapatok a döntőn használt vizuális elemeket, a forgatókönyvet, a zenét 7 nappal az előadás előtt eljuttatják a szervezőkhöz, akik továbbítják azt az helyszín technikusainak Országos döntő: minden csapat bemutatja a zsűrinek és a résztvevőknek (szülők, barátok, stb) az általa örökbefogadott műemléket, egy 7-1O perces színdarab keretében, valamint egy 5 perces bemutatót tart az addigi tevékenységeiről. Az időkeret túllépése pontlevonással jár! - a csapatok a döntőn használt vizuális elemeket, a forgatókönyvet, a zenét 7 nappal az előadás előtt eljuttatják a szervezőkhöz, akik továbbítják azt az helyszín technikusainak. Pontozási kritérium: - év közbeni tevékenység: 70% (megjelent cikkek a csapatról újság, rádió, tv 10 p; csapatmunka 5 p; saját cikkek, bejegyzések, online tartalom Facebook oldal, Wiki szócikk 10 p; épület megismerése, felkeresése flashmob, idegenvezetés, stb. 10 p; többnyelvű kommunikáció, nyitás a román közösség felé 5 p; iskolai és tágabb közösség bevonása 20 p; kreativitás, figyelemfelkeltő akciók 10 p) - előadás: 30% (ötletesség, szakmai tartalom, jövőkép) - a regionális és országos döntők gyakorlati lebonyolításáról a nyertes csapatokkal egyeztetnek a szervezők. Kérdésekkel, javaslatokkal forduljanak bizalommal az Örökségünk Őrei verseny szervezőihez, az info.oroksegunkorei@gmail.com címen. Jó munkát kívánunk! 6
7 7
KULTÚRA ÉS TÁRSADALOMSZERVEZÉS
Minden magyar számít az RMDSZ szórvány cselekvési terve KULTÚRA ÉS TÁRSADALOMSZERVEZÉS 1. Magyar Napok A Magyar Napok eseménysorozat célja a szórványban élő magyar emberek összetartozásának erősítése,
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA ELSŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban az Európai
Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára
ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században
Üzleti Tervek Versenye
Sikeres üzletmenet láttán mindig gondolj arra, hogy valaki egyszer lépett egy merészet! Drucker, Peter F. Támogatói mappa Üzleti Tervek Versenye utv.juniorbusinessclub.ro 2014 Tisztelt Hölgyem / Uram!
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban
Szeretem, mert Vasból van
VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!
Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések
Módszertani segédlet pedagógusoknak a dohányzással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A dohányzás káros hatásai Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári
Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!
Versenykiírás Szereted Arany János műveit? Érdekesnek találod az életét? Izgat a filmkészítés? Szeretsz történeket (mozgó)képben vagy rajzban elmesélni? Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Az ARANYFESZT
HOOKED ON BOOKS a projekt tevékenységekhez kapcsolódó határidők, projekt eredmények
HOOKED ON BOOKS a projekt tevékenységekhez kapcsolódó határidők, projekt eredmények Tevékenység A tevékenység leírása Határidők Résztvevők/ felelősök Előkészítés TwinSpace profilok megalkotása A projekt
Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság JÁTÉKSZABÁLYZAT
A Játékszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (a továbbiakban: Szervező) által szervezett Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság játékra
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal
2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot
GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.
Módszertani segédlet pedagógusoknak a nemi betegségekkel kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések
Módszertani segédlet pedagógusoknak a nemi betegségekkel kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések Nemi betegségek Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás Tanári tevékenység
Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház április között 9. alkalommal rendezi meg az Újpesti Diáknapokat.
Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. Ifjúsági Ház április 11-15. között 9. alkalommal rendezi meg az Újpesti Diáknapokat. A következő programokat kínáljuk a hét folyamán: Diákpolgármester választás
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/19 2018.10.04. A VÁLTOZÁSOKRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN ÚJ VERSENYSZABÁLYZAT LÉPETT ÉRVÉNYBE MEGVÁLTOZOTT A PSZI NEVE, HONLAPJA A VERSENYEK KÉT KATEGÓRIÁBAN KERÜLNEK MEGRENDEZÉSRE
Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát?
Hogyan többszörözd meg weboldalaid látogatottságát? 1 Nagyobb látogatottság jobb ajánlatok több pénz 2 Amit helyettünk csinálnak kész rendszert működtetnek újabb ajánlatok hírlevél kiküldés ügyfélszolgálat
VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.
Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu
FELHÍVÁS A CÍVIS ÁLOM CÍMŰ INTERAKTÍV ÉS KREATÍV HÁROMFORDULÓS KÖZÉPISKOLAI VÁROSTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐRE
FELHÍVÁS A CÍVIS ÁLOM CÍMŰ INTERAKTÍV ÉS KREATÍV HÁROMFORDULÓS KÖZÉPISKOLAI VÁROSTÖRTÉNETI VETÉLKEDŐRE A verseny meghirdetője: Debreceni Tankerületi Központ 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. A verseny szervezője:
Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint
Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai
Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint
Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai
K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny
K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny
Legyél Te is mezőgépész! Országos Bajnokság
Tisztelt Igazgató Asszony/Igazgató Úr, Tisztelt Szaktanárok! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a MEGFOSZ szervezésében a három éve elkezdett nagy sikerű játékunk új néven folytatódik. A Legyél Te is mezőgépész!
K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny
Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018.
Országos tudásverseny koordinátor pedagógus pályázat 2018. I. A pályázat rövid összefoglalója A pályázat kiírója a PontVelem Nonprofit Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló u. 1-3.) e-mail cím: palyazat@pontvelem.hu
JÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást
JÓ GYAKORLAT A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást 1 Bevezetés A József Attila ÁMK-ban nagy hagyománya van a versenyeknek, különösen a József Attila Napokon rendezett versenycsokornak.
DMSZ MENTOR PROGRAM A MENTORI PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓAN HR TANÁCSADÁS KEDVEZMÉNYES DÍJAKON - KÜLSŐS TANÁCSADÓ BEVONÁSÁVAL
DMSZ MENTOR PROGRAM MI EZ? A DMSZ által szervezett és koordinált gyakornoki program, ami minden résztvevőnek többet nyújt, mint egy átlagos gyakornok cég együttműködés. A programban kizárólag DMSZ tagok
EFOP Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában
EFOP-1.3.9-17-2017-00012 Múltunk a jelenben a jövőért! Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása a Tarjáni Német Nemzetiségi Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Legyen ünnep az ünnep és méltó a
Etikus internet és szoftverhasználat Óravázlat Készült: Tusorné Fekete Éva óravázlatának alapján
A) Adatok Iskolatípus: általános iskola / felső tagozat Korosztály: 14 év Tantárgy: informatika Téma: etikus internet és szoftverhasználat Szellemitulajdon-védelmi téma: szerzői jog Etikus internet és
A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.
A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig
Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar. Pannon Gasztronómiai Akadémia. Magyar Vendéglátók Ipartestülete
A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola megalapításának 50. évfordulója alkalmából a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar a Pannon Gasztronómiai Akadémia és
FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)
Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat! FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) A GFKH célja, hogy a 9-12. osztályosok egy háromfordulós, szellemet és lelket pezsdítő
PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA
PÁLYÁZATI KIÍRÁS TRASH ART MAGYARORSZÁG 2017 EGY ÚJ KOR HAJNALA: ANTROPOCÉN AZ EMBER KORA HULLADÉK SZOBOR KIÁLLÍTÁS A GÖDÖLLŐI TERMÉSZETFILM FESZTIVÁL IDEJE ALATT GÖDÖLLŐ, 2017. MÁJUS 26-28. A pályázat
HURO/1001/065/ számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő
HURO/1001/065/1.3.1. számú projekt keretében az Ember és a Természet címmel szervezett környezetvédelmi, környezeti nevelési vetélkedő II. gyakorlati forduló Egyesületünk programot valósít meg a Magyarország-Románia
Versenyszabályzat. felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához. Budapest 2016.
Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós verseny szervezéséhez és lebonyolításához Budapest 2016. 1 Versenyszabályzat felmenő rendszerű HIV/AIDS prevenciós Verseny szervezésére és lebonyolításához
Robot Informatika Zrt. Miskolc, május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció
Robot Informatika Zrt. Miskolc, 2015. május.01. Kreatív ötlet pályázati dokumentáció A kreatív pályázat célja: A Robot Informatika ZRt. internetes video pályázatot hirdet az ország valamennyi középiskolai
PÁLYÁZATI ŰRLAP (diák)
Pályázati iktatószám:..-.. Alapítvány tölti ki! PÁLYÁZATI ŰRLAP (diák) MILYEN KATEGÓRIÁ(K)BAN PÁLYÁZIK? irodalom zene általános iskolai tanulmányok közép- és felsőfokú tanulmányok tanulmányi ösztöndíj
Adventi ünnepkör alsó tagozatban
JÓ GYAKORLAT Adventi ünnepkör alsó tagozatban 1 Bevezetés Minden ember számára az egyik legszebb ünnep a karácsonyvárás. Lelki megtisztulással, izgalommal, örömteli készülődéssel telik ez az időszak a
Magyar Nemzeti Bank & Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Tanulmányi Versenyének Versenyszabályzata
Magyar Nemzeti Bank & Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzat Tanulmányi Versenyének 1. Célkitűzés A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB) a társadalmi felelősségvállalási
Pályázatok diákoknak
Pályázatok diákoknak 2008.03.08. A Zsiráf Diákmagazin a következõ pályázatokat írta ki március 1-jén. A pályázati anyagok beküldési határideje minden esetben május 1. Pályázz! Legyél Zsiráf-bajnok! Cím:
Esterházy kreatív történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok és szakgimnáziumok 10. osztályos tanulói számára. Hagyomány és modernitás
ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy kreatív történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok és szakgimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2018/2019-es tanév témakiírása: Hagyomány és modernitás
SZENTLŐRINC VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP
PÁLYÁZATI ADATLAP Hazavárunk Esély Otthon fiatalok számára Szentlőrincen című EFOP- 1.2.11-16-2017-00010 azonosítószámú projektben Önkormányzati Ösztöndíj- pályázat igényléséhez 1 (Nyomtatott betűvel kérjük
Kérjük, töltse ki az alábbi összegző lapot, melynek terjedelme nem haladhatja meg egy A4-es oldal hosszát (körülbelül 500 szó).
A jelentkezés áttekintése Kérjük, töltse ki az alábbi összegző lapot, melynek terjedelme nem haladhatja meg egy A4-es oldal hosszát (körülbelül 500 szó). Sorolja fel a jelentkezésben szereplő videók URL-jét
ISMERED HIDD EL, JELENKEZZ MÉG MA, SCINDIKÁTORA ÉS LEGYÉL TE AZ ÉV
ISMERED azt az érzést, amikor elmész egy társaságban, és SENKI NEM ÉRTI, mit tanulsz, és mivel foglalkozol www.scindikator.hu HIDD EL, át tudjuk érezni! Éppen ezért folytatja idén is a Nők a Tudományban
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,
Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia
Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia III-IV. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2013/2014 tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT
Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018
Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.
EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ
Ref. Ares(2018)3022244-08/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG KOMMUNIKÁCIÓS FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETE III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ E dokumentum célja, hogy
A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE
A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM ÉS A DUE MÉDIAHÁLÓZAT FIATALOK PÉNZÜGYI TUDATOSSÁGÁNAK FEJLESZTÉSÉT CÉLZÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSE RÓLUNK o A DUE MÉDIAHÁLÓZAT TÖBB, MINT 20 ÉVE TEVÉKENYKEDIK AZ IFJÚSÁGI MÉDIAPIACON. o HÁLÓZATUNKBA
Magyar nyelvi hatáserősítő programok Temes megyében
Magyar nyelvi hatáserősítő programok Temes megyében dr. Erdei Ildikó 2012. április 13. Magyar nyelvoktatás és nyelvápolás a Kárpát-medence szórványvidékein Az előadás felépítése: Temes megye - szórványrégió
Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD!
Jelentkezés: RAJTAD ÁLL A JÖVŐD! 2018. december 14-16-a között kerül sor Budapesten, az UNICEF "Egy generáció korlátok nélkül" új kezdeményezésének céljait megvalósító, "Rajtad áll a jövőd!" elnevezésű
Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei
Kallós Zoltán Alapítvány oktatási tevékenységei A Kallós Zoltán Alapítvány 1992. november 20án alakult. Első tevékenységei között nyári népművészeti táborok szervezése szerepelt. Tábori programjaink minden
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT
Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS
Versenyfelhívás. hirdet 7-12 osztályos tanulók számára
Versenyfelhívás A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola, és Kollégium, valamint a Nyíregyházi Főiskola Bródy Imre Országos Fizika Kísérletversenyt hirdet 7-12 osztályos tanulók számára A
Első partneri kérdőív
Első partneri kérdőív 1. Szívesen részt vennél-e az iskolánk által megrendezett eseményeken, programokon? 22,1% igen nem 77,9% 2. Jelöld, hogy elsősorban kinek a véleménye fontos számodra a programválasztásban?
Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről.
Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. A Junior Internet projekt honlapja magyar nyelven a következő címen érhető el: http://www.juniorinternet.hu
pályázati űrlap 1. pályázó adatai 2. pályázó intézmény bemutatása intézmény neve címe kapcsolattartó neve telefonszáma e-mail címe igazgató neve
1. pályázó adatai pályázati űrlap intézmény neve címe kapcsolattartó neve telefonszáma e-mail címe igazgató neve 2. pályázó intézmény bemutatása település bemutatása (hány lakossal rendelkezik az adott
K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás
K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny
Rendezvényszervezési forgatókönyv
5.sz. melléklet: Rendezvényszervezési forgatókönyv Tervezés Szakmai nap esetén: A rendezvény célja, témája A meghívottak köre: célcsoport, létszám Időpont kijelölése A helyszín kiválasztása Szervezők kiválasztása
VERSENYFELHÍVÁS. SIMONYI ZSIGMOND HELYESÍRÁSI VERSENY az V VIII. osztály számára
VERSENYFELHÍVÁS Idén 13. alkalommal hirdetjük meg a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny hazai (iskolai, megyei és országos) fordulóit az V VIII. osztályosok számára azzal a reménnyel,
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2012/13. tanévben a következő tagozatok indítását tervezi a 9. és a 7. évfolyamon
A Neumann János Középiskola és Kollégium a 2012/13. tanévben a következő tagozatok indítását tervezi a 9. és a 7. évfolyamon Idegen nyelv tantárgyakból emelt óraszámú osztály (01-es kód) Nyelvi előkészítő
Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017
Pályázati felhívás Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj 2017 A Tempus Közalapítvány pályázati felhívást jelentet meg a Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díj elnyerésére. A felhívás célja a hazai
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.
A kategória Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna, mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
Parlamenti választások Romániában
Parlamenti választások Romániában Romániában 216. december 11-én rendezték meg a parlamenti választásokat, amelyet ezúttal nagyrészt visszatérve a 28 előtti szabályozáshoz megyei listás, arányos rendszerben
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.
A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
Tedd, hisz teheted! Áttekintő az Állampolgári Részvétel Hete 2014 Székesfehérvári eseményeiről 2014. szeptember Mi az Allampolgári Részvétel Hete? Az ÁRH 2014 kampányhét, a közép-kelet európai civil szervezetek,
A tér, ami megtérül...
A tér, ami megtérül... A tér, ami megtérül... Kedves Partnerünk! Köszönjük megtisztelő figyelmét. Engedje meg, hogy bemutatkozzunk és részletesen ismertessük Önnel ajánlatunkat. Kik vagyunk? A www.gazdaktere.hu
SPACES. Bornemisza Péter Gimnázium
SPACES Sociology-Philosophy-Arts Concerning Extraterrestial Sciences Tudományos és fantasztikus lehetőség a világ működése iránt érdeklődő diákok számára! Az Erasmus+ az Európai Unió új programja, mely
Szovátai Ajánlás. Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult.
Szovátai Ajánlás Az RMDSZ és a romániai magyar ifjúsági szervezetek közötti kapcsolat a rendszerváltás után több keretben, többféle formában alakult. Az ifjúsági mozgalom, az ifjúsági szervezetek spektruma
Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések
Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A fogamzásgátlás lehetőségei Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás
A játék október 29-től az Internet Fiesta záró rendezvényéig tart (2019. március
JÁTÉKLEÍRÁS Fiatalok százezreit hódította meg világszerte Veronica Roth A beavatott című trilógiája. Magyarországon 2015 óta közel 900 középiskolás vett részt az említett kötet alapjaira épülő országos
2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS A Párbajtőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel
A tér, ami megtérül...
A tér, ami megtérül... 1149 Budapest Egressy út 17-21. A tér, ami megtérül... Kedves Partnerünk! Köszönjük megtisztelő figyelmét. Engedje meg, hogy bemutatkozzunk és részletesen ismertessük Önnel ajánlatunkat.
2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.
A KATEGÓRIA Torna A kategória A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A torna mint alapsportág népszerűsítése az iskolák
J á t é k l e í r á s
Játékleírás Az Informatikai és Könyvtári Szövetség kreatív, fiatalos, elsősorban a középiskolás korosztályt megszólító olvasásnépszerűsítő országos akciót indít A Nagy Könyves Beavatás címmel, mely Veronica
Volunteering is a lifestyle. Önkéntes Kézikönyv
Volunteering is a lifestyle. Önkéntes Kézikönyv BEVEZETŐ Tartalom Bevezető A nemzetközi YFU felépítése A magyar YFU felépítése Önkéntes feladatok A YFU egy önkéntes szervezet. Ez a füzet azért született,
Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016.
Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Én így tanítanám az informatikát. Most minden általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatásban résztvevő tanuló megmutathatja, hogy milyen informatika
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI
IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI Hol vannak a fiatalok? Szabadidejükben elsősorban a barátaikkal és az online térben vannak Milyen terekre vágynak? Rólad Szól! Párbeszéd a fiatalokkal Konzultáció
A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben
Kéttusa A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Öttusa Szövetséggel együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A futás, és úszás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme,
Eljössz hozzánk sakkozni? Tájékoztató
Eljössz hozzánk sakkozni? Persze, szívesen! Tájékoztató a választható alkalmi sakkfoglalkozásokról, bemutatókról, továbbképzésekről oktatási intézmények számára A program szervezője: Sakkmatyi Képességfejlesztő
EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.
Ajánlások. az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához
Ajánlások az 50 év feletti potenciális önkénteseket célzó általános képzések kidolgozásához Ways to enhance active aging through volunteering WEActiveVol Erasmus+ Strategic Partnership 2016-1-PL01-KA204-026166
A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ELŐTÉRBE HELYEZÉSE AZ EMBERI ÉS AZ INTÉZMÉNYI ERŐFORRÁSOK RÉVÉN A KÖZÖSSÉGI ORVOSI ELLÁTÁSBAN
KÖZEGESZSÉGÜGYI KÖZÖSSÉGI PROGRAM A TÁRSADALMI INTEGRÁCIÓ ELŐTÉRBE HELYEZÉSE AZ EMBERI ÉS AZ INTÉZMÉNYI ERŐFORRÁSOK RÉVÉN A KÖZÖSSÉGI ORVOSI ELLÁTÁSBAN A PROJEKT BEMUTATÁSA Az Erőforrások Fejlesztésének
Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia
III-IV. KORCSOPORT Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Olimpiai Akadémiával együtt működésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A magyar olimpiatörténet megismertetése
Wings Spreaders ösztöndíj-program szabályai. I. Általános rendelkezések. II. Az Ösztöndíj elbírálási szabályai
Wings Spreaders ösztöndíj-program szabályai Második éved mottója: Humanations 2011/2012-es tanulmányi év I. Általános rendelkezések 1. Az ösztöndíj-program célja a CSR filozófia és a jelen gazdasági világban
VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016.
VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. A verseny védnöke: Miklósa Erika operaénekes A verseny meghirdetője: Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Székesfehérvár,
LÁMPÁS-tudástár Vezetés felsőfokon
LÁMPÁS-tudástár Vezetés felsőfokon képzési program Alaphelyzet: A vezetők egy része gyakorlatilag nem tanult szervezett formában vezetést, de ugyanakkor saját szervezeteiket jól és eredményesen vezetik.
5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018
5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018 Pályázati felhívás A Hargita, Maros és Kovászna megyék tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális
Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia
Az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia Interjú Kisgyörgy Rékával, az ETDK főkoordinátorával Milyen hagyományokra tekint vissza az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia? 2015-ben a 18. ETDK-t szervezzük.
A Világ Legnagyobb Tanórája. Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program
A Világ Legnagyobb Tanórája 2015 Emberi Erőforrások Minisztériuma - PontVelem Okos Program Projekt áttekintés A PontVelem Okos Program bemutatása A Világ Legnagyobb Tanórájának ismertetése Hazai kezdeményezés
ALAPSZABÁLYZAT-MÓDOSÍTÓ JAVASLATOK
ALAPSZABÁLYZAT-MÓDOSÍTÓ JAVASLATOK AZ ALAPSZABÁLYZAT-MÓDOSÍTÓ BIZOTTSÁG TAGJAI Ambrus Zsombor, a MIÉRT megbízottja Antal Árpád polgármester Borboly Csaba, megyei tanács elnök Császár Károly szenátor Cseke
1. Ruha készítése hulladékból
VI. Országos Öko Modellverseny 2019.április.17 Téma: VÍZ 1. Ruha készítése hulladékból Iskolánk az idei tanévben is ÖKO divatbemutatót és versenyt szervez, általános és középiskolai, valamint szakmai kategóriákban
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM
Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail
PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER
PANGEA ERASMUS+ KA2 PROJEKT ANDRÁSSY GYÖRGY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA EGER AZ ANDRÁSSY KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI KÖZÉPISKOLA NEMZETKÖZIESÍTÉSI TÖREKVÉSEI - Miért volt indokolt iskolánkban a nemzetközi
Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről
Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi