1. A pályázati téma megvalósulásának körülményei, részletes leírás
|
|
- Brigitta Balogné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 XXXII I. V i s e g r á d i N e m z e t k ö z i P a l o t a j á t é k o k ( j ú l i u s 7-9.) S z a k m a i b e s z á m o l ó Kedvezményezett: Pro Visegrád Közhasznú Nonprofit Kft. (2025 Visegrád, Fő u. 81.) Pályázati azonosító: /13004 Megítélt támogatás: ,- Ft Honlap: Facebook: 1. A pályázati téma megvalósulásának körülményei, részletes leírás A Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok Közép-Európa egyik legnagyobb szabadtéri középkori hagyományőrző rendezvénye, mely 1985 óta állít emléket a középkor egyik legjelesebb eseményének, az 1335-ös Visegrádi Kongresszusnak. A közép-európai térség három meghatározó uralkodója, János cseh, Kázmér lengyel és I. Károly magyar király találkozóján született megállapodások a mai napig éreztetik hatásukat. A fesztivál során többek között ezt a kiemelkedő jelentőségű találkozót idézzük fel, mely történelmi előképe volt az 1991-ben aláírt Visegrádi Egyezménynek. A 3 napos fesztivál mely elsősorban a magyar és közép-európai történelemben kiemelkedő XIV-XV. századot mutatja be egyedülálló, hiteles történelmi környezetben várta 2017-ben is a középkori történelem és kultúra iránt érdeklődő magyar és külföldi vendégeket, tartalmas szórakozási lehetőséget nyújtva minden korosztálynak. A MNM Mátyás Király Múzeumával 2016-ban létrejött együttműködés sikerének köszönhetően az intézmény által működtetett múzeumi terek, így a Salamon-torony és küzdőtere, valamint a királyi palota reprezentatív épülete és reneszánsz kertje újra megnyílt a Palotajátékok látogatói előtt. Vendégeink a történelmi falak közt élvezhették az ott zajló utánozhatatlan hangulatú programokat, többek között régizenei koncerteket, nemzetközi hagyományőrző csoportok hadi és táncbemutatóit, kosztümös tárlatvezetéseket, az állandó tárlatok mellett megnézhették az alkalomra megnyílt kiállításokat, a hadi, orvostörténeti és interaktív életmód bemutatókat, valamint a palota eredeti középkori konyhájában az igazán egyedi és különleges középkori konyhai bemutatót. Főbb helyszínek és a programelemek bemutatása Lovagi tornapálya A rendezvény keretét a nemzetközi lovagi torna adta, melyre a 3 nap alatt 10 alkalommal került sor a királyi palota eredeti tornapályáján. Három különböző felépítésű lovagi tornát rendeztünk, melyekből Kázmér lengyel király lovagi tornája 50 perces, Károly Róbert magyar király lovagi tornája a hagyományos, teljes műsorral közel 1,5 órás volt. János cseh király lovagi tornáját péntek és szombat este 21 órai kezdettel rendeztük meg látványos fáklyás bemutatókkal. 1
2 A lovagi tornák során íjászbemutatók, lovas és gyalogos küzdelem, solymászbemutató, a visegrádi apródképző bemutatója, táncosok műsora, az olaszországi Corinaldo-ból és Montecassiano-ból érkezett zászlóforgatók és dobosok programja, az idén először megrendezett és hatalmas sikert aratott nemzetközi dobos viadalok, valamint kopjatörés és csatajelenetek zajlottak több száz magyarországi és külföldi kosztümös szereplő részvételével. Királyi palota épületegyüttese A fesztivál három napja alatt a palota épülete és hangulatos reneszánsz kertje reggeltől késő estig fogadta a Palotajátékok látogatóit, akik a régizenei koncertek és a kosztümös tárlatvezetések mellett egy igazi középkori konyha működésébe, a kápolnateraszon felépült középkori katonai táborban pedig a lovagi élet mindennapjaiba is betekintést nyerhettek. A palota kertjében hiteles középkori források alapján összeállított harcászati és orvostörténeti bemutatókat láthatott a közönség, és a gyermekeket középkori játszóház várta; a hercegi lakosztályban és a földszinti kerengőben pedig a középkor hétköznapi életének sokszínűségét, korabeli élelmiszereket és fűszereket, a pénzverdék és késkészítés szakmáját, valamint a XIV-XV. század fegyvereit ismerhették meg az érdeklődők. Királyi Borudvar és Középkori Étterem A Királyi Borudvar a palota fogadóudvarán 11. alkalommal várta különleges bor- és ételkínálattal, valamint a megszokott, színvonalas színpadi műsorokkal a vendégeket. A Palotajátékok előestéjén, csütörtök este fényes középkori lakomát tartottunk, melyre meghívtuk a visegrádi országok képviselőit is, kiemelt tekintettel a V4 soros magyar elnökségre. Pénteken és szombaton az esti fáklyás lovagi tornák után régizenei koncertekkel és táncházzal vártuk a Borudvarba látogatókat egészen hajnali 2 óráig. Bemutatkozó borászatok, kereskedők: Tiffán's Pince, Villány Dúzsi Pince, Szekszárd Transylwine Kft., Erdély Szívek Pincészet, Kesztölc Vineum Borház, Tállya Vinatus Pince, Villány Parkan Granum Terroir, Felvidék Katona Borház Kft., Balatonboglár Kősziklás Borászat, Dunaszentmiklós Echo Pince, Tihany-Dörgicse 2
3 A Parkszínpadon naponta 10 és 18 óra között magyar és külföldi előadók várták a közönséget régizenei koncertekkel, középkori táncbemutatókkal, utcaszínházi előadásokkal és gyermek bábszínházzal. Kézműves vásár és mesterségek bemutatói A kézműves vásár több mint 130 vásározóval és vendéglátóval várta a látogatókat, egységes megjelenéssel és minőségi portékákkal. A vásári forgatagban egész nap utcazenészek és komédiások szórakoztatták a vendégeket, a városi parkban pedig kézműves mesterek tartottak bemutatót és gyermekfoglalkozásokat. A Salamon-torony teraszán mindhárom nap régizenei koncertek, táncbemutatók, a nézők bevonásával megrendezett lovagi ötpróba és nemzetközi lovagi bemutatók várták a közönséget. SSzombaton és vasárnap az érdeklődők szakavatott régészek és muzeológusok segítségével tekinthették meg a torony helytörténeti kiállításait. Duna mozi Az idén kísérleti jelleggel, a hétvége kulturális kínálata további színesítése érdekében a tavaly októberben újra megnyílt Duna mozit is bevontuk a rendezvény színterei közé. A Palotajátékok előestéjén és első napján történelmi és a V4 országokban készült filmeket vetítettünk. A közelmúltban szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Out című film mellett az ikonikus rendező, Andrzej Wajda utolsó, Emlékképek című filmjét mutattuk be, magyar részről pedig Dargay Attila egyik nagy klasszikusa, a Szaffi és a 2017 tavaszán hatalmas közönségsikert aratott Kincsem szerepelt a programban. 2. Tapasztalatok, eredményesség, szakmai hatás A Palotajátékok egyike Magyarország legjelentősebb történelmi hagyományőrző rendezvényeinek, így központi szerepet tölt be a középkori hagyományőrzéssel foglalkozó csoportok és a középkori kultúra iránt érdeklődő nézőközönség életében is. A fesztiválterületre szóló napi belépőjeggyel vendégeink megtekinthették a királyi palota és a Salamontorony állandó és időszakos kiállításait és az ott zajló programokat, valamint a Borudvar, a Parkszínpad és a vásárterület programjait is. A lovagi tornákra külön belépőjegy szólt, melyet a fesztivál területén belül is megvásárolhattak az érdeklődők. Látogatóink a tavalyi évhez hasonlóan számos jegyvásárlási kedvezménnyel élhettek: a lovagi tornákra szóló elővételi jegyet, bérletet, előre bejelentett csoportos jegyet vásárlók számára ingyenesen biztosítottuk a napijegyet, a tömegközlekedéssel - a Mahart bizonyos járataival, valamint a vonattal - érkezők a szolgáltatókkal kötött szerződések értelmében utazási, vagy jegyvásárlási kedvezményt kaptak. Tapasztalataink szerint évről-évre egyre több a külföldről érkező látogató. A térség közelsége miatt kiemelendő a Közép- és Nyugat-Szlovákiából érkezők növekvő száma. Szintén jelentős az előre 3
4 bejelentkezett gyermek és felnőtt csoportok száma. Mindamellett fontosnak érezzük, hogy az eddigieknél pontosabb adatokkal rendelkezzünk, ezért közönségünk összetétele, valamint a rendezvényről alkotott véleménye méréséhez a rendezvényt megelőzően a Palotajátékok honlapján és Facebook oldalán kérdőívet tettünk közzé, melyet több mint 500-an töltöttek ki. A rendezvény ideje alatt a helyszínen jegyet vásárlóktól, ha lehetőség volt rá, elkértük településük irányítószámát is, melyet a látogatók közel 40 %-ától sikerült megkapnunk. A kérdőívek, valamint a közönség-térkép feldolgozása és kiértékelése jelenleg is folyamatban van, de már eddig is rengeteg hasznos információt szolgáltattak. Fontosnak tartjuk, hogy minél több gyermek látogasson el családjával a rendezvényre, ezért a fesztiválterületre való belépés mellett a 6 év alatti gyermekek számára a lovagi torna megtekintése továbbra is ingyenes volt. Emellett két helyszínen játszóházzal és kézműves foglalkozásokkal vártuk a legfiatalabbakat, akik a palota kertjében középkori, a városi parkban pedig népi, valamint különleges állat és növényismereti játékokat is kipróbálhattak. Hagyományainknak megfelelően a fogyatékkal élők és kísérőik, valamint az előre bejelentkezett gyermekotthonok lakói számára a belépés a fesztivál területére szintén díjtalan volt, csakúgy, mint a lovagi torna megtekintése. A magyarországi szereplők mellett Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Olaszországból, Németországból, Szerbiából, Szlovéniából, Ausztriából és Erdélyből is érkeztek hagyományőrző csoportok. Csehországból 17. alkalommal látogattak el hozzánk a Memento mori hagyományőrző csoport páncélos lovagjai, csakúgy, mint a lengyel királyt és kíséretét megszemélyesítő tarnówi és debno-i hagyományőrző csoport fellépői. Mellettük idén először Szydlów városának lovagjai is felléptek a lovagi tornák programjában. Olaszországból testvérvárosunk Lanciano város küldöttségével ebben az évben a festői Corinaldo városka zászlóforgató csoportja érkezett hozzánk, akiket Montecassiano városának fiú és lány dobos csapata kísért. A szlovéniai Bledből érkezett lovagok és táncosok, valamint a szerb Svibor lovagjai a Salamon-torony küzdőterén tartottak színvonalas bemutatókat. Mellettük a marcelházai Fekete Sólymok íjászcsapata, a pozsonyi Szent Galahad Lovagrend, a Kassai Iskola Sereghy Zoltán vezette csoportja és a szintén a Kassai Iskolához tartozó Vermes István lovas csapata is újra részt vett a játékokon. A magyar és külföldi partnerekkel való több éves együttműködés lehetőséget ad arra, hogy kapcsolati rendszereinket egymással megosztva új partneri lehetőségeket találjunk, ami egyrészt a Palotajátékok, másrészt partnereink rendezvényeinek, munkájának fejlődését is segíti. A magyarországi rendezvények hosszú sora mellett külföldi példaként a lanciano-i Mastrogiurato hagyományőrző rendezvényét említhetjük meg, Debno és Szydlów történelmi fesztiváljait, valamint a Bledben, Belgrádban és Európa más városaiban zajló rendezvényeket, melyeken a visegrádi Szent György Lovagrend tagjai mellett a Palotajátékok más résztvevői közül is sokan évek óta részt vesznek. A fesztivál előkészítésében és lebonyolításában több évtizedes kulturális, rendezvényszervező tapasztalattal bíró intézmények, civil szervezetek, valamint hazai és nemzetközi partnerek vettek részt ebben az évben is. A közreműködőknek és szereplőknek az elkötelezettsége, valamint a visegrádi és környékbeli lakosok lelkesedése és hozzájárulása garancia arra, hogy a folytathassuk a munkát, és történelmi hagyományainkat a fiatalabb generációk számára is élvezetes és mindenki számára elérhető formában mutathassuk be. A pályázati és szponzori támogatásoknak köszönhetően 2017-ben az eddigieknél több fellépőt tudtunk meghívni (pl. BraAgas, szydlów-i hagyományőrzők, Katáng, Kabóca Bábszínház), középkori és népi játszóházakat szerveztünk, valamint elkészülhetett a Palotajátékok hangulatához és jellegéhez illő beléptető kapu első üteme is. 4
5 3. Helyszín adatok MNM Mátyás Király Múzeum, királyi palota épületegyüttese Királyi palota lovagi tornapályája MNM Mátyás Király Múzeuma, Salamon-torony Platánsor és városi park Szabadtéri színpad (Fő u. 45.) Fő utca (a nagy parkolótól a Mátyás-szoborig) Duna mozi (Fő u. 34.) Szervezők, partnerszervezetek Pro Visegrád Közhasznú Nonprofit Kft. főszervező MNM Mátyás Király Múzeum Visegrád és Környéke Turisztikai és Marketing Egyesület Visegrád Város Önkormányzata Szent György Lovagrend Mátyás Király Művelődési Ház és Városi Könyvtár Associazione Culturale Il Mastrogiurato (Lanciano - Olaszország) Muzeum Okregowe w Tarnówie (Lengyelország) Ördögszekér Bt. Fellépők és résztvevők Magyarországról (kb. 750 fő) Papp János és Papp Dániel színművészek, főheroldok Bódy Gergely színművész ceremóniamester (Salamon-torony) Madarász Arnold - királyi herold Alba Societas Hagyományőrző Egyesület Békéscsabai Történelmi Íjászkör Börzsöny Nehézgyalogság (Szob) Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület Diósdi Történelmi Bajvívó Egyesület Farkasok Íjász Egyesület (Budapest) Füzéri Várvédő Egyesület Haramza Márk és Haramza Klára (Nagykozár) Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület (Szentes) Kassai Lajos lovasíjász és tanítványai Kerecsényi László Íjász és Szabadidősport Egyesület (Gyula) Kóbor Lovagok (Miskolc) Kovács Ervin, Baán Péter solymászok Mare Temporis Alapítvány (Budapest) Mathias Rex Hagyományőrző Egyesület (Budapest) Oroszlánszív Lovagrend (Szeged) SAGA Európai Középkori Harcművészetek Iskolája (Budapest) Szabad Lovagok Rendje (Kisújszállás) Szent György Lovagrend (Visegrád, Felvidék) Szent György Lovagrend Apródképzője (Visegrád) 5
6 Tisza Zoltán, Marek István lovas párviadal, kopjatörés Visegrádi Doboscsapat Vörös Oroszlán Lovagrend (Maglód) és sokan mások... Külföldi, külhoni fellépők (kb. 240 fő) Associazione Culturale Il Mastrogiurato (Lanciano, IT) Bractwo Rycerskie Zamku Szydlów (PL) Sbandieratori e Musici di Lanciano (Lanciano, IT) Gruppo Storico Cittá di Corinaldo Combusta Revixi (IT) Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub (Marcelháza, SK) Kassai Lovasíjász Iskola, Sereghy Törzs (Komárom, SK) Kassai Lovasíjász Iskola, Vermes Törzs (Gúta, SK) Szent Galahad Lovagrend (Pozsony, SK) Igralska skupina viteza Gašperja Lambergarja (Bled, SLO) Memento mori (Úhersky Ostroh, CZ) El Baterista, Trommler Verein Historisches Riedenburg (DE) Ritterschaft zu Hohenstein (Hohenstein-Ernstthal, DE) Sbandieratori, Tamburine e Tamburini di Montecassiano (IT) SVIBOR - Srpsko vitesko borenje (Belgrád, SRB) Debno-i és Tanów-i Középkori Hagyományőrzők (PL) Régizene- és táncegyüttesek, előadók, bábszínházak (kb. 80 fő) Agyagbanda együttes Aranyalma Páros Balog Péter kobozművész BraAgas együttes (Csehország) Hollóének Hungarica régizene-együttes Inoka Péter és Valkó Bence interaktív utcaszínháza Kabóca Bábszínház Katáng együttes Maszk Bábszínház Misztrál együttes Primavera táncegyüttes Řemdih (Csehország) Sic Transit együttes Susato régizene-együttes Szelindek zenekar A fesztivál látogatóinak száma (a kiadott karszalagok száma alapján): fő Ebből a lovagi tornákra jegyet váltók száma (6 év felettiek): fő Közreműködők (fellépők, rendezők, önkéntesek, kézművesek, vásározók, stb.): fő 6
7 Beszámolók a rendezvényről: Nyomtatott sajtó: Hajdú-Bihari Napló július 10. Észak-Magyarország július óra július 11. Magyar Demokrata július 12. Online: Videók: es műsorfüzet elérési útja: Szakmai beszámoló és fotódokumentáció elérési útja: Köszönjük a rendezvény megvalósításához nyújtott támogatást! Visegrád, szeptember 20. Cseke László Pro Visegrád Közhasznú Nonprofit Kft. 7
8 XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok A KIRÁLYI PALOTA PROGRAMJA július 7. péntek 10:30-11:00 Aranyalma Páros (Herkules-kút) 11:15-12:00 Tárlatvezetés a palota lakosztályában 12:00-12:30 Szelindek (Herkules-kút) 14:00-14:40 Kóbor lovagok bemutatója (Oroszlános-kút) 15:15-16:00 Magyar és angol nyelvű tárlatvezetés Mátyás király termeiben és kertjében 17:00-17:30 Balog Péter kobozművész (Herkules-kút) 17:30-18:00 Susato régizene együttes (Herkules-kút) Folyamatos programok: 09:00-19:00 Középkori katonai tábor a kápolnateraszon 09:00-18:00 A visegrádi királytalálkozó ólomkatona kiállítás 10:00-18:00 Gyermek játszóház a palotakertben 10:00-19:00 A Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesület programja a kertben A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
9 XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok A KIRÁLYI PALOTA PROGRAMJA július 8. szombat 10:00-10:30 Vár Kommandó (Herkules-kút) 10:30-11:00 Agyagbanda (Herkules-kút) 11:00-12:00 Tárlatvezetés Mátyás király termeiben és kertjében 12:00-12:20 A SAGA Egyesület középkori harcművészeti bemutatója a palotakertben 12:00-12:30 Susato régizene együttes (Herkules-kút) 13:00-13:30 Remdih (Herkules-kút) 13:30-13:50 Az Alba Societas középkori életmód bemutatója a palotakertben 14:00-15:00 Élet Mátyás király udvarában interaktív tárlatvezetés a palota lakosztályában 15:00-15:30 Balog Péter kobozművész (Herkules-kút) 15:30-16:00 Hollóének Hungarica (Herkules-kút) 16:00-17:00 Tárlatvezetés Mátyás király termeiben és kertjében 17:00-17:30 Szelindek 17:30-17:52 A SAGA Egyesület középkori orvostörténeti bemutatója a palotakertben 18:00-18:30 BraAgas (Herkules-kút) Folyamatos programok: 09:00-18:00 A visegrádi királytalálkozó ólomkatona kiállítás 09:00-19:00 Középkori katonai tábor a kápolnateraszon 10:00-18:00 Az Alba Societas középkori életmód tábora a palotakertben 10:00-18:00 Virtuális várak a Pazirik Kft. filmjeinek vetítése a Nagyteremben 10:00-18:00 Tarot kártyajóslás 10:00-18:00 Gyermek játszóház a palota középkori kertjében 10:00-19:00 A Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesület programja a palotakertben 11:00-18:00 Középkori fegyversátor a palotakertben 11:00-18:00 Középkori konyha működés közben A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
10 XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok A KIRÁLYI PALOTA PROGRAMJA július 9. vasárnap 10:00-10:30 Vár Kommandó (Herkules-kút) 10:30-11:00 Agyagbanda (Herkules-kút) 11:00-12:00 Tárlatvezetés Mátyás király termeiben és kertjében 12:00-12:20 A SAGA Egyesület középkori orvostörténeti bemutatója a palotakertben 12:00-12:30 Hollóének Hungarica (Herkules-kút) 12:30-13:30 Élet Mátyás király udvarában interaktív tárlatvezetés a palota lakosztályában 13:00-13:30 Susato régizene együttes (Herkules-kút) 13:30-13:50 Az Alba Societas középkori életmód bemutatója a palotakertben 14:30-15:00 Remdih (Herkules-kút) 14:40-15:00 A SAGA Egyesület középkori harcművészeti bemutatója a palotakertben 15:30-16:30 Tárlatvezetés Mátyás király termeiben és kertjében 16:30-17:00 BraAgas (Herkules-kút) 17:00-17:30 Szelindek (Herkules-kút) Folyamatos programok: 09:00-18:00 A visegrádi királytalálkozó ólomkatona kiállítás 09:00-19:00 Középkori katonai tábor a kápolnateraszon 10:00-18:00 Az Alba Societas középkori életmód tábora a palotakertben 10:00-18:00 Virtuális várak a Pazirik Kft. filmjeinek vetítése a Nagyteremben 10:00-18:00 Tarot kártyajóslás 10:00-17:00 Gyermek játszóház a palota középkori kertjében 10:00-19:00 A Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesület programja a palotakertben 11:00-18:00 Középkori fegyversátor a palotakertben 11:00-18:00 Középkori konyha működés közben A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
11 XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok A KIRÁLYI BORUDVAR PROGRAMJA július 7. péntek 13: Susato 13:30-14:00 Remdih 14:00-15:00 Misztrál 16:00-16:30 Hollóének Hungarica 16:30-17:00 Vár Kommandó 21:50- Esti koncertek: Remdih, Szelindek, Hollóének Hungarica július 8. szombat 13:00-13:30 Aranyalma Páros 15:30-16:00 Agyagbanda 16:00-16:30 Vár Kommandó 16:30-17:00 BraAgas 18:30-19:00 Susato 19:00-19:30 Balog Péter kobozművész 21:50- BraAgas, Remdih, Szelindek Hollóének Hungarica július 9. vasárnap 12:3013:00 Hollóének Hungarica 13:00-13:30 Balog Péter kobozművész 16:00-16:30 Vár Kommandó A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
12 XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok PARKSZÍNPAD MŰSORA július 8. szombat 10:00-10:30 Aranyalma Páros 11:00-11:30 Balog Péter kobozművész 11:30-12:00 Remdih 12:00-12:30 Hollóének Hungarica 12:30-13:00 Szelindek 13:00-13:30 BraAgas 14:00-14:30 Susato régizene együttes 14:30-15:00 Aranyalma Páros 16:00-16:45 Kabóca Bábszínház: Kinizsi Pál 17:30-18:00 Agyagbanda 18:00-18:30 Vár Kommandó július 9. vasárnap július 7. péntek 10:00-10:30 Susato régizene együttes 11:00-11:45 Maszk Bábszínház: Szamárcsel 12:30-13:30 Katáng 14:00-14:30 Szelindek 14:30-15:00 Hollóének Hungarica 15:00-15:30 BraAgas 15:30-16:00 Agyagbanda 16:00-16:30 Remdih 17:00-18:00 Maszk Bábszínház: Borok, dalok, vitézi énekek 10:00-10:30 Vár Kommandó 11:00-11:45 Maszk Bábszínház: "Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj 12:00-12:30 Balog Péter kobozművész 12:30-13:00 Aranyalma Páros 13:00-13:30 Hollóének Hungarica 14:00-14:45 Maszk Bábszínház: Pázmán lovag 15:00-15:30 Remdih 16:00-16:30 Balog Péter kobozművész 16:30-17:00 Aranyalma Páros 17:00-17:30 Szelindek 19:30-20:30 Sic Transit Folk Műhely A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
13 XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok SALAMON-TORONY PROGRAMJA július 8. szombat 09:30-10:00 Susato régizene együttes 10:00-10:30 Gašper Lambergar lovagjai Szlovéniából 10:30-11:00 Szelindek 11:00-11:30 Gašper Lambergar lovagjai Szlovéniából 11:30-12:00 Aranyalma Páros 12:30-13:00 Debreceni Történelmi Korok lovagjai 13:00-13:30 Balog Péter kobozművész 14:00-15:00 Lovagi ötpróba 15:15-15:45 Tárlatvezetés a Salamon-toronyban 16:00-16:30 Svibor szerb lovagrend 16:30-17:00 Remdih 17:00-17:30 Hollóének Hungarica július 9. vasárnap 10:00-10:30 Balog Péter kobozművész 11:00-11:30 Gašper Lambergar lovagjai Szlovéniából 11:30-12:00 Szelindek 12:00-12:30 Debreceni Történelmi Korok lovagjai 12:30-13:00 Remdih 13:00-13:30 BraAgas 13:45-14:15 Tárlatvezetés a Salamon-toronyban 14:30-15:30 Lovagi ötpróba 16:00-16:30 Hollóének Hungarica július 7. péntek 10:30-11:00 Balog Péter kobozművész 11:00-11:40 Kóbor lovagok 11:40-12:00 Vár Kommandó 12:30-13:00 Debreceni Történelmi Korok lovagjai 13:00-13:40 Kóbor lovagok 15:00-15:30 Aranyalma Páros 15:30-16:00 Susato régizene együttes 16:00-16:30 Remdih A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják!
Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország
2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3
1. A pályázati téma megvalósulásának körülményei, részletes leírás
S z a k m a i b e s z á m o l ó a 3 1. V i s e g r á d i N e m z e t k ö z i P a l o t a j á t é k o k r ó l Kedvezményezett: Pro Visegrád Közhasznú Nonprofit Kft. (2025 Visegrád, Fő u. 81.) Pályázati
1. A pályázati téma megvalósulásának körülményei, részletes leírás
X X X I I. V i s e g r á d i N e m z e t k ö z i P a l o t a j á t é k o k ( 2 0 1 6. j ú l i u s 8-1 0. ) S z a k m a i b e s z á m o l ó Kedvezményezett: Pro Visegrád Közhasznú Nonprofit Kft. (2025 Visegrád,
www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.
SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március
Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló
Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.
2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb
Program. Színpadi programok. Június 7. szombat Haditorna bemutató Lovagi Játék A lovagi játékokat a Sümegi Vár lovagjai adják elõ
Program Színpadi programok Június 7. szombat 10.00 Haditorna bemutató 11.00 Lovagi Játék A lovagi játékokat a Sümegi Vár lovagjai adják elõ 12.00 Néptáncegyüttes 14.00 Kõbéka Zenekar 15.00 Lovagi Játék
11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés
2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc
www.szigliget.hu Bővebb információ: Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. Kapcsolattartó: Harasztiné Páros Dóra
Bővebb információ: www.szigliget.hu A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. Kapcsolattartó: Harasztiné Páros Dóra Tavaszváró
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május
IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.
XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:
BESZÁMOLÓ LEADER 2014
BESZÁMOLÓ LEADER 2014 Célterület megnevezése: rendezvények Életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint civil szervezetek megerősítésével Pályázó neve: Községi
III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem
III. Alsószeli Jurta Napok Kulturális Fesztivál és Nyári Szabadegyetem 2007. június 29 július 1. Tisztelt Hölgyem / Uram! 2007. június 29 - július 1. közt, immár harmadik alkalommal, a Zele törzs és az
VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22.
VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22. Bemutatók 10:30-11:00 Hajítógép lövés Fekete Hollók Rendje 11:00-11:30 Inkvizíció, boszorkányégetés Börzsöny Nehézgyalogság
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,
Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.
Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
2013. Július 12-13-14.
2013. Július 12-13-14. Középkori vásári forgatag szombat napkeltétől vasárnap napnyugtáig. Kézművesek vására. Talpas és lovas vitézek felvonulása, erőpróbája. Ifjú sihederek palánkvár foglalója, fehérnépnek
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A II. világháború témája köré hangolt Múzeumok Éjszakáján a múzeum dolgozói és önkéntesei katonai egyenruhákba bújtak.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 3507/00097 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó
XI. Őrségi Tökfesztivál
XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18
Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló
Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg
Reguly Antal Múzeum és Népművészeti Alkotóház
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósításra pályázati azonosító: 3507/00082 elnyert támogatás összege:150 000 Ft A nyári napfordulóhoz kapcsolódó múzeumi ünnep, a Múzeumok
Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja
Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly
Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar
Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig
Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok
SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító:204108/01529 SZAKMAI BESZÁMOLÓ AZ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS EGYÉB RENDEZVÉNYEK MEGVALÓSULÁSA SOMOGY MEGYÉBEN (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu honlapon) A Takáts Gyula Megyei
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról
BESZÁMOLÓ a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó
GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár
GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében
V I S E G R Á D V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A
XXXIII. évfolyam 7. szám V I S E G R Á D V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T Á N A K L A P J A 2017. július JÚLIUSI PROGRAMOK Július 7 9. péntek vasárnap, királyi palota XXXIII. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok
2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099 I. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc Múzeum
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001
Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015
Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző
EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070
EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk
JÖN! Ghymessel, Bikinivel a legpörgősebbnek ígérkező magyar hagyományőrző fesztivál, a
JÖN! Ghymessel, Bikinivel a legpörgősebbnek ígérkező magyar hagyományőrző fesztivál, a VIII. HON-NAP DUNA MENTI HAGYOMÁNYŐRZŐ ÜNNEP Komáromban, augusztus 26-27. pénteken és szombaton! 8. alkalommal, ezúttal
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00
Tájékoztató az "Egész életen át tartó tanulás program" - Leonardo partnerségek projektről, melyben a NESZ is részt vesz Elolvasom
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Leonardo partnerségi program Tájékoztató az "Egész életen át tartó tanulás program" - Leonardo partnerségek projektről, melyben a NESZ is részt vesz Vásárok,
PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/
PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELYBEN VALAMINT A NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS KÖZÖS UDVARÁBAN A MÚZEUMI ÉJSZAKÁJÁN MEGRENDEZETT KIS EMBEREK BARÁTOCSKÁIM CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSHOZ
I. A szervezet alapadatai
TARTALOM I. A szervezet alapadatai II. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege III. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról IV.
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS
Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,
A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Toleranciával Európa szívében» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés Részvétel: a projekt
augusztus 2-9. közötti időszakra
Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben
Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,
2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap
Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti
PROGRAMOK MINDKÉT NAPON
PROGRAMOK MINDKÉT NAPON 10.00 Kapunyitás 10.00 18.00 Kézműves vásár 10.00, 12.00, 14.00, 16.00 és 18.00 Pompeji tárlatvezetés elővételi jeggyel, időpontonként legfeljebb 50 fővel. A kiállítótér korlátozott
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira
HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 A Múzeumok Éjszakája a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben
Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)
Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460
Szakmai beszámoló. Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban. Pályázati azonosító: 3507/00147
Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban Pályázati azonosító: 3507/00147 Esemény helye: Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeuma, Gyöngyös
Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló
Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi
Miénk a Vár! - Országos hagyományőrző és kulturális. XIX. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivál
Nyitott Pince Napok 2013 Várfesztivál Pünkösd a Sóstói Múzeumfaluban Miénk a Vár! - Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál XX. Szent Erzsébet Ünnep XIX. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztivál
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás
Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott
Science No Fiction Tudományfesztivál
Science No Fiction Tudományfesztivál Tartalom 2016. március 19-20. Science No Fiction Tudományfesztivál... 3 2017. február 4-5. Science No Fiction Tudományfesztivál... 5 2016. március 19-20. Science No
Programok. szeptember 16. (vasárnap) óra Elégedetten az élettel Pál Ferenc atya előadása Helyszín: Sári Zarándok és Kulturális színtér
Programok szeptember 14. (péntek) 18.00 óra MÚLTUNK, LAKÓHELYÜNK, FELSŐDABAS hely és ipartörténeti tárlatok megnyitása koncert a Pátria Énekegyüttes előadásában Helyszín: a volt felsődabasi iskola szeptember
VÁRKAPUNYITÓ VÁRKAPUNYITÓ. április 1.
VÁRKAPUNYITÓ március 31. 13:00 Szó és Kép Színpad A pápakovácsi színjátszók A székely asszony meg az ördög című produkciójukkal lépnek fel. 14:00 Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium A csobánci őrsége
Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület
Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyszerűsített könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolójának
Találkozzunk a könyvtárban!
Találkozzunk a könyvtárban! Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-19. A Berzsenyi Dániel Könyvtár megvalósult programjai Életkortól és lakóhelytől függetlenül, minden korcsoport számára állítottunk
VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE
Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.
Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából
Szakmai beszámoló. Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó. A rendezvény időpontja: június 12. Látogatók száma: kb.
Szakmai beszámoló Rendezvény megnevezése: XXIII. Fazekas-találkozó A rendezvény időpontja: 2016. június 12. Látogatók száma: kb. 1000 fő Program részletezése: 23. alkalommal is sikeresen lezajlott a Fazekas-találkozó.
Közhasznúsági melléklet 2015
Adószám: 21893335-2-11 Cégbíróság: Tatabányai Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 11-09-013060 A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2500 Esztergom, Imaház utca 2/a.
VIII. DUDIK Fesztivál
VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a
Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban. Részletek itt
Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Hírek Továbbra is látogatható az Élő Népművészet XVI. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban.
Facebook: v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet /
There are no translations available. Cím: 3534 Miskolc, Nagy Lajos király út 18 telefonszám: 06 30 381 85 95 email cím: fmne@kezmuvesekhaza.hu honlap: https://www.kezmuvesekhaza.hu/ Facebook: https://hu-hu.facebook.com/f%c3%bcgedi-m%c3%a1rta-n%c3%a9pm%c3%bb
Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap*
Mit tudnak a HungaryCard csomagok? Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Belépő a Fővárosi állat- és növénykertbe, 2 főre 25% S 1.250 Ft ebéd a Hotel Benczúr zsolnay éttermében 30% 2.400 Ft Bringóhintózás
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.
Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette:
Polgár város 2018. évi rendezvényterve Készítette: Bíró István Művelődési igazgató I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Az Művelődési alapfeladata: a helyi közművelődési tevékenység támogatása,
Hírlevél május havi programajánló
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap
STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011
STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011 Készült: 2011. november 24. Készítette: Héra Éva, Ádám Krisztina www.cioff.hu cioff@mail.datanet.hu Szervezet neve Város Rendezett fesztivál neve Fesztiválminısítési eredmény
Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.
APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye
csepeli nyár programajánló július augusztus
csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők
2018. május 11. péntek - Maros megye napja
PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
Beszámoló a civil szervezetekkel való évi együttműködésről
577-5/2018 jegyzőkönyv 8.melléklete 70/2018. (III.27.) határozati javaslat melléklete Beszámoló a civil szervezetekkel való 2017. évi együttműködésről Martonvásár 2017. évi esemény naptárában számos olyan
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.
Rákosmenti majális. 2013. május 1.
Rákosmenti majális 2013. május 1. Ismét gazdag programmal várta Rákosmente lakóit május elsején a szervező Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata és a Vigyázó Sándor Művelődési Ház a Rákosmenti
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 204107/00166 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Keszthely városában 15
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző
A pécsváradi Tourinform iroda 2014/OKTÓBER. Tisztelt Olvasó!
A pécsváradi Tourinform iroda HÍRLEVELE 2014/OKTÓBER Tisztelt Olvasó! Ön a pécsváradi Tourinform Iroda 2014. évi tizedik hírlevelét olvassa, amellyel célunk, hogy mind partnereinket, mind pedig az érdeklődőket
2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA
Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)
Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán
Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.
MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258.
Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP 3.1.4 TÉMAHÉT: 1848/49 ÁLTALÁNOS ADATOK: TATAY SÁNDOR KÖZÖS FENNTARTÁSÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA BADACSONYTOMAJ KERT UTCA 8. 8258. A
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája
Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István