KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
|
|
- Borbála Fodorné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK Szomód település csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése tárgyú Kbt (1) bekezdés szerinti nemzeti eljárásrendben bonyolított közbeszerzési eljárás Az ajánlattételi felhívás és dokumentáció megküldésének napja:2018/03/22
2 Szomód Község Önkormányzata figyelemmel a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 115. (1) bekezdésre, a nemzeti közbeszerzési értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzések lefolytatása végett Szomód település csapadékvízelvezetésének fejlesztése tárgyú közbeszerzési eljárást indít, és ajánlattételi felhívást küld az Önök cégének, amelyre írásos ajánlatot kér. Az ajánlatkérő - a megfelelő ajánlattétel elősegítése érdekében dokumentációt készített. A dokumentáció tartalmazza az ajánlattételi felhívást, az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, valamint az Ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét. A dokumentációban ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták szerepelnek. A dokumentáció egyebek mellett tartalmazza a vállalkozási szerződés tervezetét. Cellár József polgármester Az ajánlattételi felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat ellenjegyezte: Ocskayné Mórocz Nikolett Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó KEM Területfejlesztési Kft. Lajstromszám: 00470
3 2. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja Ajánlati/részvételi felhívás A Kbt (1) bekezdés b) pont szerinti eljárások esetében. I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Szomód Község Önkormányzata Nemzeti azonosítószám: 2 Postai cím: Fő u. 23 Város: Szomód NUTS-kód:HU-212 Postai irányítószám: 2896 Kapcsolattartó személy: Ocskayné Mórocz Nikolett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ocskay.nikolett@topmenedzsment.eu Ország: Magyarország Telefon: Fax: 06/34/ A faxra minden esetben kérjük feltüntetni: Ocskay Nikolett részére KEM Kft. Internetcím(ek) Az ajánlatkérő általános címe: (URL) A felhasználói oldal címe: (URL) I.3) Kommunikáció x A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címeken: www. szomod.hu Az ajánlattételhez szükséges adatokat jelen felhívás és mellékletei tartalmazzák, melyet a Kbt (2) alapján az Ajánlatkérő minden - az ajánlatkérő megítélése szerint a szerződést teljesíteni képes és az Ajánlatkérő által felhívott - ajánlattevő részére közvetlenül megküld. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat továbbá a felhívás megküldésének napján a Kbt. 57. rendelkezéseinek megfelelően rendelkezésre bocsátja, akként, hogy minden közbeszerzési dokumentum korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a fentiekben megjelölt webcímen.
4 A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: (URL) További információ a következő címen szerezhető be x a fent említett cím: KEM Területfejlesztési Kft Tatabánya, Fő tér 4. Ocskayné Mórocz Nikolett felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó ocskay.nikolett@topmenedzsment.eu Telefon: másik cím: (adjon meg másik címet) Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó elektronikus úton: (URL) a fent említett címre x a következő címre: KEM Területfejlesztési Kft Tatabánya, Fő tér 4. I. em I.4) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű x Regionális/helyi szintű Közjogi szervezet Közszolgáltató Támogatott szervezet [Kbt. 5. (2)-(3) bekezdés] Egyéb: I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében) x Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem Szabadidő, kultúra és vallás Oktatás Egyéb tevékenység: II. szakasz: Tárgy II.1) Meghatározás II.1.1) Elnevezés: Szomód település csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése Hivatkozási szám:
5 II.1.2) Fő CPV-kód: (Városfejlesztéssel kapcsolatos építési munkák) (Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka) II.1.3) A szerződés típusa x Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatásmegrendelés II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése: TÁRGY: Szomód Község csapadékvíz-elevezetésének fejlesztése ELŐZMÉNYEK Szomód Község Önkormányzata TOP KO1 pályázaton csapadékvíz-elvezetésének fejlesztésére támogatást nyert el. A csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésének megvalósítása érdekében Szomód Község Önkormányzatának megbízásából a Terrénum Geodéziai Szolgáltató Iroda Kft. készítette el a település belterületi csapadékvíz elvezetési hálózat fejlesztésére vonatkozó vízjogi létesítési engedélyezési tervet. A terv november 22-én, 35800/ /2017 iktatószámú határozattal vízjogi létesítési engedélyt kapott. Továbbá a vízjogi létesítési engedélyezés tervvel egy időben elkészült a tornaterem és óvoda tetőfelületére hulló csapadékvíz elvezetésére és hasznosítására vonatkozó műszaki tervdokumentáció is. Az alábbiakat a Terrénum Geodéziai Szolgáltató Iroda Kft. által készített tervdokumentációk alapján ismertetjük: MEGLÉVŐ ÁLLAPOT BEMUTATÁSA Települési csapadékvíz-elvezető rendszer A tervezési terület meglévő csapadékvizelvezető-hálózata nagyrészt nyilt árkos rendszerrel kiépített, zárt csapadékvíz-elvezetés kizárólag két utcában található rövid szakaszokon, Kossuth utcában és az Akácfa utca területén. A rendszer ezen szakaszokon jól funkcionál, a víznyelők elviszik a burkolatra hulló vizeket. A nyílt rendszer megközelítőleg fele-fele arányban oszlik meg földmedres árok és mederlapozott burkolt árok között. A zöld árkok jellemzően feltelítődöttek, átereszeik eliszapolódottak funkciójukat nem képesek ellátni. A mederlapos árkok burkolata leromlott állapotú, a beton lapok bedőltek a fejgerendák összetöredezettek, a meder elvesztette eredeti keresztmetszeti kialakítását, állapotuk teljes átépítéssel javítható. A meglévő belső hálózat leromlott állapotán felül a település területére rendezetlenül ráfolyó csapadékvizek is problémát okoznak. Továbbá a településről a meglévő hálózaton összegyűlő víz befogadóig történő eljutása is problémás, hiányoznak a vízfolyásokat elérő árokszakaszok. A csapadékvíz a befogadók előtti területeken belvizes problémákat okoznak. A fent vázolt problémák megoldására a meglévő hálózat felújítása, takarítása és csapadékvizek befogadó történő bejutásának biztosítása a megoldás. A település területén található, csapadékvíz elvezetését szolgáló átereszeket ki kell takarítani. A tervlapokon a helyszíni állapotokat jelentős módosító beavatkozások külön jelölve lettek. A helyszínrajzokon elkülönítve lettek megjelenítve a már meglévő és felújításra szoruló, illetve az új építésű szakaszok.
6 Tornaterem és óvoda tetőfelületére hulló csapadékvizek elvezetése A tornateremre és az óvoda épületre hulló csapadék víz jelenleg szikkasztásra kerül. Befogadók: A település észak-nyugati területére hulló csapadék a Rétaljai és Szomódi vizfolyások vizgyűjtőiről összegyülekezve a Bakodi tavon átjutva folynak az Által-ér be s végül a Dunába. A település dél-keleti területére hulló csapadék az Árendás-patakon keresztül jut az Által-ér be s végül a Dunába. 1. Hrsz.: 681, Rétaljai vízfolyás (Kezelő és tulajdonos: Szomód Község Önkormányzata) 2. Hrsz.: 436/1, Szomódi vízfolyás (Kezelő és tulajdonos: Szomód Község Önkormányzata) 3. Hrsz.: 016/1 és 016/2, Árendás patak (Tulajdonos: Magyar Állam, Kezelő: Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság) A közvetlen befogadó természetes vizfolyások állapota elfogadható, jelenleg takarításuk és növényzet irtása szükséges egyes szakaszokon. TERVEZETT CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZER BEMUTATÁSA FONTOS! A tervezett állapot részletes ismertetését a Terrénum Geodéziai Szolgáltató Iroda Kft. által készített tervdokumentációk tartalmazzák. A tervezett állapoton feltüntetett és nevesített előre gyártott termékek csak a műszaki tulajdonságok és paraméterek miatt kerültek megnevezésre. A kivitelezés során a tervezett termékekkel azonos tulajdonságú és műszaki paraméterekkel bíró termékek is beépíthetők, amennyiben a megfelelőséget a gyártó és a kivitelező megfelelően tanúsítani tudja! Új építésű csapadékvíz-hálózati elemek tervezett kialakítása: Á-1 jelű Fő utcai árok tervezett új szakasza A 0150 helyrajzi számú ingatlanra az F-1 számú vízgyűjtő területről érkezik a csapadékvíz, a terület a település ipari területének belterületbe csatlakozó lefolyástalan útját terheli. A tervezett 42 m hosszúságú Á-1 jelű 40 cm fenékszélességű 40 cm mélységű 1:1 rézsűhajlású földárok a Fő utca déli oldalán található mederlapozott árokba vezeti a csapadékvizet. Á-2 jelű Erdősor utcai szikkasztó árok A 717/1 helyrajzi számú ingatlanra hulló csapadék befolyik Erdősor utca területére áztatva a közel vízszintes hosszesésű utca felújított burkolatát és annak környezetét. Ezt megakadályozandó 85 m hosszban szabvány profil árkot kell építeni. Az Erdősor utca burkolt útja (hrsz.: 709) mellett mindkét oldalon SZ1. típusú szikkasztó árkokat terveztünk a kapubehajtók közé (kb. 70 m összhosszban). Az árok kialakításánál fontos szempont volt, hogy az út melletti biztonságos parkolást ne akadályozza, így lapos rézsűvel terveztük. Az árok és az úttest közötti padkát nyesni és stabilizálni kell, hogy az árokba juthasson a csapadék víz, illetve a kialakított rézsűket füvesíteni kell. Á-3 jelű Tompa utcai árok tervezett új szakasza A 0119 helyrajzi számú ingatlanra az F-3 számú vízgyűjtő területről érkezik a csapadékvíz, a terület a Tompa utca északi végénél található, ahol három irányból érkező földút találkozik. Jelen állapotban a földutak által megvezetett víz a Tompa utca aszfalt burkolatán a lakott területre folyik. A tervezett új út csatlakozási csomópont felfogja, elvezeti az érkező csapadékot a tervezett lépcsős szikkasztó árokba (lépcsőzött földmedrű profilárok, mederlapokból kirakott lépcsők kb. 2m hosszban). A szikkasztó árok hossza 107 m. Á-4.1 jelű Kiss köz, föld árok
7 A 090/2 helyrajzi számú mezőgazdasági földút a település Kiss köz elnevezésű 506/12 hrsz-ú utcájára vezeti az F4 jelű vízgyűjtőterületről összegyülekező vizeket. A tervezett 62 m hosszúságú 40 cm fenékszélességű 40 cm mélységű 1:1 rézsűhajlású földárok szikkasztja el a vizet. Á-4.2 jelű Kiss köz burkolt árok A település Kiss köz elnevezésű 506/12 hrsz-ú utcának vízelvezetése nem megoldott. A csapadékvíz elvezetésére előre gyártott kis keresztmetszetű nyílt árkot terveztünk. A tervezett árok 136 m, a meglévő telekbejárók alatt fedést kap. Á-5 jelű Akácfa utcai tervezett új árok Az Akácfa utca új csapadékvíz-elvezető árokkal tervezett szakasza a 186/12 és a 141/2 helyrajzi számú telkeken helyezkedik el, az utca a két vége felé enyhén lejt. Mindkét oldalon SZ1. típusú szikkasztó árkokat terveztünk a kapubehajtók közé (kb. 256 m hosszban). Az árok kialakításánál fontos szempont volt, hogy az út melletti biztonságos parkolást ne akadályozza, így lapos rézsűvel terveztük. Az árok és az úttest közötti padkát nyesni és stabilizálni kell, hogy az árokba juthasson a csapadék víz, illetve a kialakított rézsűket füvesíteni kell. Á-6 jelű Újtelep utcai zárt csapadékvíz elvezetés A 188 helyrajzi számú Újtelep utca csapadékvíz elvezetése nem megoldott. Az utcában zárt csapadékvíz gerinc található, mely az utca végén húzódó nyílt mederlapozott árokba van bekötve. Azonban az utca felületéről a csapadékvíz nem jut a zárt rendszerbe, a szegély nélkül épült út burkolata mellett pang vagy befolyik az utca déli oldalán található ingatlanok területére. A csapadékvíz víznyelőkre vezetését a burkolat két szélének rendezésével, stabilizált padka kialakításával terveztük megoldani. Illetve mindkét oldalon SZ1. típusú szikkasztó árkokat terveztünk a kapubehajtók közé (kb. 250 m hosszban). Az árok kialakításánál fontos szempont volt, hogy az út melletti biztonságos parkolást ne akadályozza, így lapos rézsűvel terveztük. Az árok és az úttest közötti padkát nyesni és stabilizálni kell, hogy az árokba juthasson a csapadék víz, illetve a kialakított rézsűket füvesíteni kell. Á-7 jelű Újtelep utca - Árendás patak árok Az Ady Endre utca irányából érkező gyűjtő árok a település csapadékvíz hálózatának egyik külterületi kivezető szakasza. A település dél keleti végéről szállítja a csapadékvizet Árendás-patak befogadóba. A tervezett 426 m hosszúságú árok 60 cm fenékszélességű 60 cm mélységű 1:1 rézsűhajlású földárok. Az árok az Árendás patak előtt közvetlenül keresztezendő 015 hrsz-ú út alatt DN 600 VB átereszben halad. Á-8 jelű Akácfa utca - Árendás patak árok Az A-8 jelölést kapott földmedrű profilárok a 012/10 hrszú szántóföldön megrekedő és mocsarasodást is okozó vizet hivatott az Árendás patakig eljuttatni. A területre a település belterületéről érkező csapadékvíz intenzitása várhatóan jelentősen megnövekedik a település belterületi mederlapos árok szakaszainak rekonstrukciója után. A tervezett kialakítás: 60 cm fenékszélességű 60 cm mélységű 1:1 rézsűhajlású, 370 m hosszú földárok. Az árok fenékmélysége konstans, hossz-szelvénye követi a terep esését! Az árok az Árendás patak előtt közvetlenül keresztezendő 012/20 hrsz-ú út alatt DN 800 VB átereszben halad. Meglévő csapadékvíz-hálózati elemek tervezett felújítása: M-l Fő utca:
8 Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás, meglévő mederlapos burkolt felújítása és átépítése 1:1 rézsűhajlású mederlap burkolatú árokká a bontott mederlapok felhasználásával (becsült káló 20%), meglévő mederlapos burkolt árok bontása és átépítése előre gyártott mederelemekkel. M-2 Temető utca: Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás, meglévő mederlapos burkolt árok felújítása és átépítése mederlap fenék burkolat és részben zsalukő partfal építésével, a bontott mederlapok felhasználásával. Jelen tervezési területen különösen fontos a gondos és szakszerű átépítés, tekintettel arra, hogy a helyi vízműtorony túlfolyója is ide köt ki jelentős többletvíz-mennyiséggel terhelve az elvezető árkot. Vasbeton gyalogos híd elbontása és újjáépítése 20 cm vastag vasbeton lemezzel (kb 4.60x1.40), kétoldali korláttal. M-3 Tata utca: Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás, meglévő mederlapos burkolt felújítása és átépítése 1:1 rézsűhajlású mederlap burkolatú árokká, a bontott mederlapok felhasználásával (becsült káló 20%), meglévő mederlapos burkolt árok bontása és átépítése előre gyártott mederelemekkel. M-4 Jókai utca: Meglévő mederlapos burkolt árok bontása és átépítése előre gyártott mederelemekkel, meglévő vízszállító kapacitás megtartása mellett. M-5 Kossuth utca: Meglévő mederlapos burkolt árok bontása és átépítése előre gyártott mederelemekkel, meglévő vízszállító kapacitás megtartása mellett. M-6 Ady Endre utca: Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás, meglévő mederlapos burkolt felújítása és átépítése 1:1 rézsűhajlású mederlap burkolatú árokká, a bontott mederlapok felhasználásával (becsült káló 20%). M-7 Várhegy utca: Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás, meglévő mederlapos burkolt árok bontása és átépítése előre gyártott mederelemekkel, meglévő vízszállító kapacitás megtartása mellett M-8 Akácfa utca: Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás, meglévő mederlapos burkolt felújítása és átépítése 1:1 rézsűhajlású mederlap burkolatú árokká, a bontott mederlapok felhasználásával (becsült káló 20%). M-9 Várhegy utca - Akácfa utca Befogadó: Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás, meglévő mederlapos burkolt felújítása és átépítése 1:1 rézsűhajlású mederlap burkolatú árokká, a bontott mederlapok felhasználásával (becsült káló 20%), meglévő mederlapos burkolt árok bontása és átépítése előre gyártott mederelemekkel. VB áteresz tisztítása út alatt! M-10 Széchenyi utca: Földmedrű árok medertisztítása és áteresz tisztítás. M-11 Alma utca:
9 Beton folyóka építése, bekötése meglévő folyókába, valamint meder és áteresztisztítás M-12 Rákóczi utca Beton folyóka építése, bekötése árokba Tornaterem és óvoda tetőfelületére hulló csapadékvizek elvezetése és hasznosítása Az óvoda tetőről és a tornaterem DNy-i oldalán összegyűjtött esővizet, KGPVC csőrendszerből kialakított, gravitációs elven működő hálózaton vezetjük el a csapadékvíz gyűjtő műtárgyig. A tetővetületek vizsgálata alapján, a teljes mennyiség és a vésztározó kialakításához 40 m 3 tározókapacitás szükséges. A gerincvezetéken összegyűjtött víz, egy Graf Universal L típusú PP anyagú szűrőaknába csatlakozik. A Graf Universal L szűrőakna cca. 500 m 2 tetőfelületről származó csapadékvíz szűrésére alkalmas. A Graf Universal kivehető, nemesacél szűrőbetétje 0,75mm résszélességű azaz a tisztított fázis belső, épületen belül is alkalmazható. A szűrőakna fedlapja teleszkóposan csatlakozik a szűrőházhoz, így a terepszinthez tökéletesen beállítható. A szűrőakna rendelkezik vésztúlfolyóval esetleges eltömődés esetén is biztosítsa a vízelvezetést. A tisztított vízfázis GRAF Rikutec AT112/10500L tartályrendszerbe gyűlik össze. A Rikutec AT112 tartály család kis beépítési mélységű típus, melynek köszönhetően elkerülhető a talajvízszint és kevesebb földmunkával telepíthetők. Az UV stabilizált HDPE alapanyag és a blowmoulding technológiának köszönhetően a tartályok élettartama min.50 év! A berendezés beépítését követően a gyártó 20 év garanciát biztosít a tartálytestek vízzáróságára! A bordázatának köszönhetőn akár 2,2t-ig gépjárművel is terhelhető betonáthidalás nélkül! A 42,0 m 3 tározó kapacitást 4x10500 l egység összekötésével érhető el így az egységek csekély önsúlyának köszönhetően nincs szükség nehézgépek bevonására, elegendő a földmunkagép! Tartálytestek egyenként rendelkeznek menetesen záródó, zöldszínű 600-as ellenőrző nyílásokkal. A nyílásokon gyermekzár bilincs található a biztonság érdekében! A tartályban a található a 4 lépcsős mechanikai szűrés további 3 eleme (első a szűrőakna) a befolyáscsillapító egység, a túlfolyó szifon kisállatvédelemmel - valamint az úszófejes szívótömlő, mely szivattyú lebegtetett szívóágát jelenti, az leülepedett szennyeződések elkerülése végett. Az összegyűjtött csapadékvíz további hasznosítása céljából a tartályba ültethető SteelpumpXAMO120B szivattyú egység 4bar/50L munkaponti teljesítménye biztosítja a vízellátást a locsolás, takarítás és egyéb vízfogyasztók felé! A szivattyúba intregrált nyomás kapcsoló, szárazonfutás védelem és tengelymozdító automatika feleslegessé teszi újabb gépakna vagy más gépészeti helységben történő elhelyezését II.1.5) Becsült érték: Pénznem: HUF (ÁFA nélkül; keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke) II.1.6) Részekre bontás Ajánlatkérő megvizsgálta a rész ajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag ésszerűnek, a szolgáltatás nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné.
10 Gazdasági, műszaki és minőségi szempontok miatt egyaránt ésszerűtlen különböző gazdasági szereplőkkel több külön szerződést kötni. II.2) A közbeszerzés ismertetése 1 II.2.1) Elnevezés: 2 Szomód település csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése Rész száma: II.2.3) A teljesítés helye: NUTS-kód: 1 HU-212 A teljesítés helye: Szomód település közigazgatási területe Teljes mennyiség: Jelen közbeszerzés tárgyát Szomód csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése képezi. FONTOS! A tervezett állapot részletes ismertetését a Terrénum Geodéziai Szolgáltató Iroda Kft. által készített tervdokumentációk tartalmazzák. A tervezett állapoton feltüntetett és nevesített előre gyártott termékek csak a műszaki tulajdonságok és paraméterek miatt kerültek megnevezésre. A kivitelezés során a tervezett termékekkel azonos tulajdonságú és műszaki paraméterekkel bíró termékek is beépíthetők, amennyiben a megfelelőséget a gyártó és a kivitelező megfelelően tanúsítani tudja! A kapcsolódó főbb mennyiségek a következők: FŐ UTCA: Profil árok építés: 42 m Felújítás az elbontott mederlapok felhasználásával, kb 20% új mederlap: 195 m Átereszek tisztítása: 43 db Meder tisztítás, profilozás: 710 m TB 40/70/50 vagy ezzel egyenértékű előregyártott burkolóelem: 740 m Átépítendő áteresz NA40 beton csőből, vagy a TB elem lefedése TBM 40 elemmel: 18 db Átépítendő áteresz NA40 beton csőből, vagy a TB elem lefedése TBF 40 elemmel: 15 db TEMETŐ UTCA: Meder tisztítás, profilozás: 200 m Átereszek tisztítása: 8 db Felújítás az elbontott mederlapok felhasználásával és zsalukő partfal építésével: 50 m Vasbeton gyalogos híd elbontása és újjáépítése: 1 db TATAI ÚT és SZÉCHENYI UTCA Meder tisztítás, profilozás: 475 m Átereszek tisztítása: 17 db JÓKAI MÓR UTCA TB 30/50/40 vagy ezzel egyenértékű előregyártott burkolóelem: 280 m Átépítendő áteresz NA30 beton csőből, vagy a TB elem lefedése TBF 30 elemmel: 27 db KOSSUTH LAJOS UTCA
11 TB 40/70/50 vagy ezzel egyenértékű előregyártott burkolóelem: 470 m TB 30/50/40 vagy ezzel egyenértékű előregyártott burkolóelem: 150 m Átépítendő áteresz NA30 beton csőből, vagy a TB elem lefedése TBF 40 elemmel: 30 db Átépítendő áteresz NA30 beton csőből, vagy a TB elem lefedése TBF 30 elemmel: 11 db ADY ENDRE UTCA TB 40/70/50 vagy ezzel egyenértékű előregyártott burkolóelem: 115 m Átépítendő áteresz NA40 beton csőből, vagy a TB elem lefedése TBF 40 elemmel: 1 db Átereszek tisztítása: 2 db Felújítás az elbontott mederlapok felhasználásával, kb 20% új mederlap: 85 m ALMA UTCA és VÁRHEGY UTCA Meder tisztítás, profilozás: 398 m Átereszek tisztítása: 21 db Felújítás az elbontott mederlapok felhasználásával, kb 20% új mederlap: 85 m 15 cm kulékavics szórás, geotextil alátéttel MKSZ-4 szerint kapubehajtók között 270 m TB 30/40/50 vagy ezzel egyenértékű előregyártott burkolóelem: 195 m Átépítendő áteresz NA30 beton csőből, vagy a TB elem lefedése TBF 30 elemmel: 9 db AKÁCFA UTCA Meder tisztítás, profilozás: 385 m Átereszek tisztítása: 28 db Felújítás az elbontott mederlapok felhasználásával, kb 20% új mederlap: 60 m AKÁCFA - VARHEGY - BEFOGADÓ Felújítás az elbontott mederlapok felhasználásával, kb 20% új mederlap: 220 m Meglévő gyalogos bejáró állagmegóvása: 1 db Átereszek tisztítása út alatt: 7 db Profil árok építés: 370 m Áteresz építése DN800: 30 m RÁKÓCZI FERENC UTCA 40/200 beton folyóka beépítése: 150 m behajtókon való átvezetés erősített betonágyazattal: 5 db ERDŐSOR UTCA Profil árok építés: 85 m SZ1 tip. szikkasztó árok, kapubehajtók kihagyásával 70 m TOMPA MIHÁLY UTCA - BELTERÜLET HATÁRA Profil árok építés HSZ-4-1 terv szerint: 107 m Árokba épített burkolt lépcső: 2 db Mederlappal burkol bevezető szakasz: 15 m 2 Burkolt felület kialakítása HSZ-4-2 terv szerint: 50m 2 Makadám útburkolat: 70 m 2 KIS KÖZ
12 Profil árok építés: 62 m TB 30/40/50 vagy ezzel egyenértékű előregyártott burkolóelem: 136 m Áteresz építése: 1 db AKÁCFA UTCA és ÚJTELEP UTCA SZ1 tip. szikkasztó árok, kapubehajtók kihagyásával 500 m ÁRENDÁS PATAK - (HRSZ:186/11) Profil árok építés: 426 m Áteresz építése BE-II rajz szerint: 13 m Meder burkolás BE-II rajz szerint: 80 m 2 Makadám útburkolat BE-II rajz szerint: 45 m 2 TORNATEREM ÉS ÓVODA TETŐFELÜLETÉRE HULLÓ CSAPADÉKVIZEK ELVEZETÉSE ÉS HASZNOSÍTÁSA GRAF Universal L szűrőakna telepítése 3 db GRAF RIKUTEC tip. tartály AT112/10500 telepítése 4 db DN 200 tisztító akna építése 8 db DN 160 csatorna építése 5 m DN 110 csatorna építése 148 m SteelpumpXAMO120B szivattyú 1 db ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ VÍZFOLYÁSOK TISZTÍTÁSA Rétaljai vízfolyás (651, 681 hrsz.) 780 m Szomódi vízfolyás (60, 436/1 hrsz.) 740 m Részletes mennyiség kiírásokat lásd Költségvetésben! II.2.5) Értékelési szempontok A Kbt. 76. (2) bekezdés c) pont szerinti legjobb ár-érték arány az alábbiak szerint: - 1. sz. értékelési szempont: Teljes nettó vállalkozói díj (a teljes építési beruházásra vonatkozó, - általános forgalmi adó nélkül számított - vállalkozói díj HUF-ban kifejezve) / Súlyszám: sz. értékelési szempont: Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, 36 hónap + max. 12 hónap) / Súlyszám sz. értékelési szempont: Hátrányos helyzetű munkavállalók alkalmazása (5 fő minimum, maximum 10 fő)/súlyszám 10 Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont.
13 A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: 1. értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legalacsonyabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap. Ajánlatkérő az 1. részszempont ajánlati elemének pontszámát az alábbi képlettel számolja: P=[(Alegjobb / Avizsgált) x ( Pmax-Pmin) ]+ Pmin, ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni. A legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemének az 1. részszempont tekintetében a legalacsonyabb ajánlati ár, minősül. A 2. értékelési részszempont vonatkozásában a megajánlást egész hónapokban szükséges megadni. A 2. részszempont esetében Ajánlattevőnek az általa vállalt többlet jótállási időre kell ajánlatot tennie. Az ajánlatkérő által előírt minimális jótállási idő 36 hónap. Ajánlattevőnek hónapokban kifejezve kell megadnia a vállalt jótállásra vonatkozó további időtartamot ( 36 hónap + < > hónap ). Amennyiben az ajánlattevő nem vállal többlet jótállást, úgy az ajánlattevő 0 pontot kap. Amennyiben az ajánlattevő a kötelező 36 hónapon felül további 12 vagy annál több hónapot vállal, az ajánlattevő egységesen 10 pontot kap, azaz a 48 hónapnál több többlet jótállás vállalása esetén ajánlatkérő 48 hónapot vesz a pontszámításnál figyelembe. Az értékelés módszere a 2. részszempont esetében az egyenes arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legmagasabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap. Ajánlatkérő az ajánlati elem pontszámát az alábbi képlettel számolja: P=[(Avizsgált / Alegjobb) x ( Pmax-Pmin) ]+ Pmin, ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni
14 3. értékelési részszempontnál az Ajánlatkérő az alábbi pontozás módszer alkalmazza: Az ajánlatkérő által Ajánlatkérő jelen értékelési szempont vonatkozásában előírja minimum 5 fő hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazását a szerződés teljesítés időtartamának legalább fele során. Ajánlatkérő hátrányos helyzetű munkavállaló alatt a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló évi IV. törvény szerinti fogalmat érti az alábbiak szerint: Hátrányos helyzetű munkavállaló, aki a) az előző 6 hónapban nem állt munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, vagy b) nem szerzett középfokú végzettséget vagy szakképesítést (ISCED 3), vagy c) 50 éven felüli személy, vagy d) egy vagy több eltartottal egyedül élő felnőtt, vagy e) valamely tagállam olyan ágazatában vagy szakmájában dolgozik, amelyben 25%-kal nagyobb a nemi egyensúlyhiány, mint e tagállam valamennyi gazdasági ágazatára jellemző átlagos egyensúlyhiány, és ezen alulreprezentált nemi csoportba tartozik, vagy f) egy tagállam nemzetiséghez tartozik, és akinek szakmai, nyelvi képzésének vagy szakmai tapasztalatának megerősítésére van szüksége ahhoz, hogy javuljanak munkába állási esélyei egy biztos munkahelyen. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a hátrányos helyzetű munkavállalókat a szerződés teljesítésének időtartamának legalább felében kötelező alkalmaznia Vállalkozónak! A folytonosság azonban nem feltétel. A 3. részszempont esetében Ajánlattevőnek az általa vállalt többlet hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazására kell ajánlatot tennie. Az ajánlatkérő által előírt minimum: 5 fő hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása. Ajánlattevőnek főben kell megadnia az általa alkalmazni kívánt további hátrányos helyzetű munkavállalók számát. Amennyiben az ajánlattevő nem vállalja az 5 fő minimumon felül további hátrányos helyzetű munkavállalók alkalmazását, úgy az ajánlattevő 0 pontot kap. Amennyiben az ajánlattevő a kötelező 5 főn felül további 5 vagy annál több főt vállal, az ajánlattevő egységesen 10 pontot kap, azaz 10 főnél több hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazása esetén ajánlatkérő 10 főt vesz a pontszámításnál figyelembe. A pontozás az alábbiak szerint történik: Ajánlatkérő a Kbt. 69. (2) bekezdése szerint megfelelőnek talált ajánlatok értékelését abszolút értékelési módszerrel, azon belül a pontozás módszerével értékeli, az alábbiak szerint: Amennyiben Ajánlattevő 5 főt ajánl meg ajánlatában, Amennyiben Ajánlattevő 6 fő hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazását vállalja ajánlatában Amennyiben Ajánlattevő 7 fő hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazását vállalja ajánlatában. Amennyiben Ajánlattevő 8 fő hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazását vállalja ajánlatában Amennyiben Ajánlattevő 9 fő hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazását vállalja ajánlatában. Amennyiben Ajánlattevő legalább 10 fő 0 pont 2,00 pont 4,00 pont 6,00 pont 8,00 pont 10,00 pont
15 hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazását vállalja ajánlatában A Felolvasólapon ezen értékelési részszempont vonatkozásában szükséges feltüntetni, hogy hány fő hátrányos helyzetű munkavállaló alkalmazását vállalja a szerződés teljesítése során! A Kbt. 77. (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy jelen értékelési szempont tekintetében tett megajánlás legkedvezőbb szintje 10 fő, így ezen megajánlás és az ennél kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad, azaz 10 pontot. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a szerződés teljesítése során ezen vállalást Vállalkozónak jegyzőkönyvvel igazolnia kell! A vállalás be nem tartása súlyos szerződésszegésnek minősül. Felhívjuk az ajánlattevő figyelmét arra, hogy az értékelési szempontrendszer keretében megajánlott tartalmat a teljesítés során Ajánlatkérő fokozottan ellenőrzi. A fenti módszerrel értékelt egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot az ajánlatkérő megszorozza az adott értékelési résszempontnál meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. A legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlatnak. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Ha több ajánlatnak azonos az előző bekezdés szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányúnak, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott. Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha a legjobb ár-érték arányú ellenszolgáltatást két vagy több ajánlat azonos mértékben (azonos pontszámmal) tartalmazza. Az ajánlati árakat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott árazatlan költségvetési kiírás kitöltésével kell meghatározni. II.2.9) Változatokra (alternatív ajánlatokra) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) II.2.10) Opciókra vonatkozó információ Opciók igen x nem Opciók leírása: igen x nem II.2.12) Európai uniós alapokra vonatkozó információk A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos x igen nem Projekt száma vagy hivatkozási száma: Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, TOP KO1 - Települési környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztések TOP KO
16 II.2.13) További információ III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk III.1) Részvételi feltételek III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti megfogalmazott kizáró okok bármelyike fennáll. Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Az ajánlattevő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. Rendelet (a továbbiakban: 321/2015. Korm. rendelet) 17. szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja hatálya alá. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolását eredeti vagy egyszerű másolati példányban. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. Rendelet 17. (1) bekezdésére mely kimondja, hogy az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek ajánlatában, illetve részvételi jelentkezésében a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. i) pont ib) alpontja és a 10. g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő köteles elfogadni, ha az ajánlattevő vagy a részvételre jelentkező a 7. szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. (2) Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. Az ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 62. (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá.
17 A nyilatkozatokat a felhívás megküldését követő keltezéssel kell megtenni. Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. ) A 62. (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő ajánlata mellékleteként köteles benyújtani. III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az Ajánlatkérő a Kbt (2) bekezdésére tekintettel az ajánlattételre felkérendő gazdasági szereplők adatait és pénzügyi eredményeit közhiteles nyilvántartásokból ellenőrizte, melyek alapján meggyőződött a bevonni kívánt vállalkozások pénzügyi, gazdasági alkalmasságáról, és megállapította azok alkalmasságát, teljesítőképességét, szakmai megbízhatóságát. Ajánlatkérő a Kbt (1) bekezdésére tekintettel nem határoz meg alkalmassági követelményeket. III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az Ajánlatkérő a Kbt (2) bekezdésére tekintettel az ajánlattételre felkérendő gazdasági szereplők adatait és pénzügyi eredményeit közhiteles nyilvántartásokból ellenőrizte, melyek alapján meggyőződött a bevonni kívánt vállalkozások pénzügyi, gazdasági alkalmasságáról, és megállapította azok alkalmasságát, teljesítőképességét, szakmai megbízhatóságát. Ajánlatkérő a Kbt (1) bekezdésére tekintettel nem határoz meg alkalmassági követelményeket. III.1.6) A szerződés biztosítékai Késedelmi Kötbér: A Késedelmi Kötbér mértéke a késedelem minden megkezdett napjára vonatkozóan a nettó Vállalkozói Díj 0,5%-a, de legfeljebb a teljes nettó vállalkozói díj 20%-a. Amennyiben a Vállalkozó késedelme következtében a Késedelmi Kötbér eléri a jelen pont szerinti maximális értéket, úgy a Megrendelő jogosult felmondani a szerződést, és meghiúsulási kötbért
18 követelni a Vállalkozótól. Felmondás esetén Megrendelő és Vállalkozó kötelesek a felmondás közlésének napján fennálló állapot szerint elszámolni egymással. Meghiúsulási Kötbér: Amennyiben a teljesítés a Vállalkozó felróható magatartása, a teljesítés megtagadása vagy lehetetlenülése, jelentős késedelme vagy hibás teljesítése miatt meghiúsul, a Vállalkozó a teljes nettó Vállalkozói Díj 30%-ának, megfelelő meghiúsulási kötbért köteles megfizetni és köteles a Megrendelő ezt meghaladó esetleges kárát, ideértve a Ptk. 6:141. szerinti kárát is megtéríteni, a polgári jog általános szabályai szerint. A Késedelmi Kötbér mértéke a Meghiúsulási Kötbérbe beszámítandó. Jótállás: a végteljesítési igazolás kiállításának napjától számított 36 hónap + a vállalt többlet jótállás ideje Teljesítési biztosíték, jótállási biztosíték: Vállalkozó a Szerződés aláírásával egyidejűleg köteles feltétlen és visszavonhatatlan teljesítési biztosítékot a Megrendelő rendelkezésére bocsátani, valamint az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásának időpontjában jótállási biztosítékot adni. A biztosíték a Kbt (6) bekezdés a) pontja szerinti formában nyújtható azzal, hogy a teljesítési biztosítéknak a szerződésszerű teljesítést igazoló átadás átvételig, a jótállási biztosítéknak a Jótállási Időszakban kell érvényesnek lennie. A biztosíték összege a nettó Vállalkozói Díj 5%-ának kell, hogy megfeleljen. Megrendelő amennyiben Vállalkozó a Szerződésben foglalt kötelezettségeinek, ideértve a garanciális kötelezettségeket is nem tesz eleget jogosult a biztosítékból kielégítést keresni. III.1.7) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: A szerződés finanszírozása Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), az Európai Unió és a Magyar Állami Költségvetés forrásából, tervezetten a TOP KO1 - Települési környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztések, TOP KO Támogatási felhívás támogatásából történik, a támogatási intenzitás 100 % (utófinanszírozási konstrukció- további információ: a programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) kormányrendeletben meghatározott szabályok). Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy amennyiben a nyertes ajánlat meghaladja a támogatás mértékét, úgy kiegészítheti a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét. A fizetési feltételekre a Kbt (1)-(7) bekezdés, a Ptk. 6:130. (1)-(2) bekezdés, a évi XCII. törvény 36/A. -a, a 322/2015. (X.30) Kr ai alkalmazandók. Előleg: Vállalkozó a Vállalkozói Díj 5 %-ának megfelelő, előlegre jogosult a Kbt alapján. Fizetési szabályok: Vállalkozó összhangban a teljesítés ütemezésével az alábbiak szerint jogosult számlát benyújtani az elvégzett Munkálatokról minden egyes szakasz teljesítési igazolással igazolt szerződésszerű elvégzését követően:
19 a) előleg: Vállalkozó a Vállalkozói Díj 5%-a + ÁFA mértékű előlegre jogosult a Kbt alapján. Vállalkozó az előlegszámlát úgy köteles kiállítani amennyiben az előlegre igényt tart, hogy azt a Megrendelő legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15. napig meg tudja fizetni. Amennyiben a Vállalkozó előlegszámlát nem állít ki, Megrendelő úgy tekinti, hogy Vállalkozó nem igényel előleget. Az előleg a végszámlában kerül elszámolásra. b) 1. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 25%-os készültségi fokának elérését követően. c) 2. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 50%-os készültségi fokának elérését követően. d) 3. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 75%-os készültségi fokának elérését követően. e) végszámla: A végszámla a jelen szerződés 2.) pontjában meghatározott feladatok szerződésszerű teljesítését követően nyújtható be a fennmaradó ellenérték erejéig. A számlák benyújtásával kapcsolatban Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a 272/2014. (XI. 5.) Kormányrendeletben, az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény 36/A. -ában, továbbá a Kbt (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra a kifizetéseket illetően. A Kbt (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF). A finanszírozás a következő jogszabályok alapján történik: - a programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) kormányrendelet - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet - a közbeszerzésekről szóló évi CXLIII. törvény, - a Polgári Törvénykönyvéről szóló évi V. törvény. A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentáció és a szerződéses feltételek tartalmazzák. A nyertes ajánlattevő nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont ka) kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
20 Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződésben Tartalékkeret nincs. A megbízott a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a Kbt (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti. III.1.8) A nyertes közös ajánlattevők által létrehozandó gazdálkodó szervezet: 2 Ajánlatkérő a Kbt. 35. (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. IV. szakasz: Eljárás IV.1) Meghatározás IV.1.1) Az eljárás fajtája: Kbt (1) bekezdés szerinti eljárás. IV.2) Adminisztratív információk IV.2.2) Ajánlattételi vagy részvételi határidő Dátum: 2018/04/05 Helyi idő: 12:00 IV.2.4) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: Az ajánlattétel nyelve magyar. Egyéb nyelven ajánlat nem nyújtható be. IV.2.5) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: (ajánlati felhívás esetében) Az ajánlati kötöttség végső dátuma: (éééé/hh/nn) vagy Az időtartam hónapban: [ ] vagy napban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) IV.2.6) Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontásának feltételei Datum: 2018/04/05 Helyi idő: 12:00 Hely:2800 Tatabánya, Fő tér 4. I. emelet 123 iroda KEM Területfejlesztési Kft. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A bontáson való részvételre jogosultak: a Kbt. 68. (3) bekezdésében foglaltak szerint. E személyek a bontáson a felolvasólapba betekinthetnek. Ajánlatkérő felhívja a Tisztelt Ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlat személyes kézbesítése esetén a beléptetés időtartamával (cca. 10 perc) számoljanak! VI. szakasz: Kiegészítő információk
21 VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk 2 A közbeszerzés ismétlődő jellegű igen x nem A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2 VI.3) További információk: 2 VI.3.4) Alvállalkozók igénybevétele x Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatban (részvételi jelentkezésben) meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. VI.3.5) Hiánypótlás elrendelése korábban nem szereplő gazdasági szereplő esetében 2 Ajánlatban, vagy jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlás elrendelése igen x nem A korlátozás(ok) meghatározása újabb hiánypótlás elrendelése esetében: VI.3.6) Ajánlat érvénytelenségére vonatkozó összeg ár vagy költség esetében 2 Ajánlatkérő az alábbi értéket meghaladó árat vagy költséget tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné nyilvánítja 1 Rész száma: 2 [ ] Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ] VI.3.7) További információk: 1.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás nyelve a magyar. Ennek megfelelően az ajánlatot magyar nyelven kell beadni, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. 2.) A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő a felhívásban megadott elérhetőségre közvetlenül benyújtott vagy postai kézbesítéssel küldött levélben vagy telefaxon fordulhat kiegészítő tájékoztatásért az ajánlatkérőhöz az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 3. napot. 3.) Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 68. (4) bekezdése szerinti összes adatot: az ajánlattevők neve, címe, valamint azok a főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési részszempontok alapján értékelésre kerülnek. 4.) Ajánlattevőnek, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a évi V. törvény 9. (1) bekezdés szerinti aláírás mintáját, továbbá a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre
22 jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást. A321/2015. Korm.r. 13. alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ajánlattevő adataiban változás nincs folyamatban az erre vonatkozó nemleges nyilatkozat csatolása szükséges. 5.) Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni. 6.) A Kbt. 66. (4) bekezdés szerint az ajánlatban az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 7.) Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben az ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 69. (11) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége. 8.) A Kbt. 47. (2) bekezdése alapján a papír alapú ajánlati példányban szereplő dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál. Az ajánlat a Kbt. 68. (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 66. (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 9.) Az ajánlatokat írásban és zártan papíralapon 1 példányban, magyar nyelven, bontatlan és sértetlen, zárt, cégjelzés nélküli csomagolásban, a közbeszerzési eljárás tárgyát címként ( Szomód település csapadékvízelvezetésének fejlesztése ) feltüntetve, valamint a Tilos az ajánlattételi határidő lejárta előtt felbontani! szöveggel ellátva kell benyújtani. Postai feladás esetén dupla csomagolást ír elő ajánlatkérő; a belső csomagoláson csak a fenti szövegek szerepelhetnek, a külső csomagolás tartalmazhatja a címet és az egyéb postai jelzéseket. A postázási késedelem miatti kockázatot az ajánlattevő viseli. Az ajánlatot kompletten egy példányban (az ajánlat papíralapú eredeti példányához csatolva) elektronikus adathordozón (CD, vagy DVD).pdf vagy azzal egyenértékű, tovább nem módosítható, olvasható formátumban is be kell nyújtani(a teljes ajánlatot scannelve pdf formátumban és a költségvetést excel formában is!!!). Amennyiben a papír alapú ajánlat és az elektronikus példány tartalmilag eltér egymástól, úgy a papír alapú példány az irányadó az elbírálás során. Egyéb kötelezően figyelembe veendő formai előírások az ajánlat benyújtása során: Az ajánlatot oldalszámozni kell. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére a bírálat során az esetleges eljárási
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA Csili Művelődési Központ
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/9
Bajnai Sándor-Metternich kastély turisztikai célú fejlesztése tárgyú, GINOP-7.1.1-15-2015-00004 azonosítószámú projekt megvalósításához szükséges építési és restaurátori tevékenység ellátása vállalkozási
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E10 - Előkészítés szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Felhívás Ajánlattételi felhívás I. szakasz:
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálata Maros u. 16/b. szakorvosi rendelő
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Közzététel dátuma: Iktatószám: 5276/2018 CPV Kód: Földművelésügyi Minisztérium
MKB12/2018 - MKB12/2018 - Magyarország közigazgatási területén keletkező ipari és kereskedelmi fa csomagolási hulladékok gyűjtése és anyagában történő hasznosítása (kezelési kód: R3, kivéve: R12 és R13)
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail):
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Tel: (+36) 1-279-2180 Fax: (+36) 1-279-2176 e-mail:
Ajánlattételi felhívás (A Kbt (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz)
Ajánlattételi felhívás (A Kbt. 115. (1)-(4), (6)-(7) bekezdései szerinti közbeszerzési eljáráshoz) 1. Az ajánlatkérő neve: Marcali Város Önkormányzata Címe: 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefonszám: 85/501-001
1. számú módosítás_hídfelújítás II Sióagárdi Sió-híd felújítása - Ajánlattételi felhívás
1. számú módosítás_hídfelújítás II. 2016 - Sióagárdi Sió-híd felújítása - Ajánlattételi felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: None/None Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Módosítás/helyesbítés/visszavonás/2015
10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.
2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre
Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/71
Kivitelezési szerződés alapján a Szent Mór Perjelség Rendházának, illetve a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium épületének oktatási és infrastrukturális célú belső átalakítása. - Korrigendum
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Közbeszerzés tárgya: Ajánlatkérő neve: Vörösmarty piac burkolatjavítás BUDAPEST FŐVÁROS XX. KERÜLET PESTERZSÉBET ÖNKORMÁNYZATA
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000207852018 E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona Raktár épület
Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központban konténer kollégium kialakítás
Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központban konténer kollégium kialakítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/88 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Kazincbarcika Város Önkormányzata Postai cím: Fő tér 4. Város/Község:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására. Miskolci Egyetem
I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Ajánlatkérő címe: Ajánlatkérő honlapja: Ajánlatkérői hatósági azonosító:
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 31 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás I. szakasz: Ajánlatkérő A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS
BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Kazincbarcika Város Önkormányzata Postai cím: Fő tér 4. Város/Község:
Magyar Turizmus Zrt. - Külföldi turisztikai és agrár kiállítás Módosítás
Magyar Turizmus Zrt. - Külföldi turisztikai és agrár kiállítás 2016 - Módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 Magyar Turizmus Zrt. részére a 2016. évi külföldi turisztikai és agrárjellegű kiállítások
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Bátya Község Önkormányzata Ady Endre utca és Bajai út csapadékvíz
Korr 145 kv-os GIS berendezések
Korr 145 kv-os GIS berendezések Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/36 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2019.02.20. Iktatószám:
Uniós, Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Uniós, Hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budapesti Rendőr-főkapitányság IKSZR fejlesztés Ajánlattételre
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E50 - Bírálati szakasz Közbeszerzés tárgya: Ajánlatkérő neve: Régészeti bontómunka végzése Eötvös Loránd Tudományegyetem Felhívás Ajánlattételi
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 113. Nyílt eljárás - E10 - Előkészítés szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Vasmű u. 41. Irodaház Ingatlanfejlesztő, Beruházó és Értékesítő Korlátolt Felelősségű
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Szent István Egyetem Gödöllői Kollégiumok belső felújítási
Eljárást megindító felhívás. a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, és honlap címe:
Eljárást megindító felhívás a) az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail és honlap címe: Hivatalos név és székhely: Oroszlány Város Önkormányzata, 2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.,
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata
KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata 2014 Tisztelt Ajánlattevő! 1 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Elek Város Önkormányzata Naplemente Idősek Otthona energetikai
Csomagolóanyag tájékoztató
Csomagolóanyag tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/145 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000406112018 E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Káloz Község Önkormányzata Piac terület kialakítása Kálozon Felhívás
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Ózdi Szakképzési Centrum Kazáncsere és fűtés korszerűsítése Felhívás Ajánlattételi
Átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - A Koppányszántói Római Katolikus Templom külső felújítása
Átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - A Koppányszántói Római Katolikus Templom külső felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/106 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Önkéntes előzetes
Vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása a közbeszerzés I. számú részére
Vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása a közbeszerzés I. számú részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/9 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Centrál Színház nagytermi hűtőberendezés és kapcsolódó légtechnika hálózat felújítása tervezéssel és kivitelezéssel kompletten Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 4. A közbeszerzés tárgya, és mennyisége: Az ELTE Biológiai Múzeum hűtés-fűtés korszerűsítése. Mennyiség: 22 db FC készülék
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax +36-1
AJÁNLATI FELHÍVÁS. 5. A szerződés meghatározása, amelynek megkötése érdekében ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást lefolytatja Adásvételi szerződés.
AJÁNLATI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail) Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Dr. Matisz Gabriella Telefonszám: 1-141-16720 Faxszám: 1-141-16721
AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA
AZ EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Postai cím: Havashalom u. 43. Város/Község:
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, távirati címe, telefon-, és telefaxszámai: Sásd Város Önkormányzata 7370 Sásd, Rákóczi út 41. Telefon: 06/72/576-520 Fax: 06/72/576-522 2. A közbeszerzés
Módosítás - Tengelysúlymérő állomás építése M43 Kéthalmi pihenőhelyen (M km sz.)
Módosítás - Tengelysúlymérő állomás építése M43 Kéthalmi pihenőhelyen (M43 31+320 km sz.) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Módosítás/helyesbítés/visszavonás/2015
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata-Parkfenntartás konzultáció - XI. kör Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/24 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: tájékoztató az eljárás eredményéről
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
ügyvéd felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó D R. D A G O N Y A A N D R Á S BUDAPEST európai uniós szakjogász 1137 Budapest XIII. kerület Újpesti rakpart 7. VI. emelet 34. Telefon: (+36) 30 431
TEE- Épületek bontása
TEE- Épületek bontása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/90 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/103. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Az ÁSZ adatvagyonának, valamint informatikai és folyamatszervezési rendszereinek feltérképezése, informatikai tanácsadás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/103 Beszerzés
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS
D R. D A G O N Y A A N D R Á S BUDAPEST ügyvéd felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó európai uniós szakjogász 1137 Budapest XIII. kerület Újpesti rakpart 7. VI. emelet 34. Telefon: (+36) 30 431
Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítása, HIM-HF16. kódszámú pályázat keretein belül
Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítása, HIM-HF16. kódszámú pályázat keretein belül Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/144 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési
Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 3205/2018 CPV Kód: Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szerződésmódosítás - A Tatabányai Grosics Gyula Labdarúgó Stadion Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében megvalósuló létesítményének építési-kivitelezési munkái Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/49
KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS
14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Országgyűlés
A BHSE BIRKÓZÓ SZAKÁGÁNAK SPORTOLÓI SZÁMÁRA TORNATEREM ÉS SZOCIÁLIS BLOKK KIALAKÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES FELÚJÍTÁSI MUNKÁK ELVÉGZÉSE
A BHSE BIRKÓZÓ SZAKÁGÁNAK SPORTOLÓI SZÁMÁRA TORNATEREM ÉS SZOCIÁLIS BLOKK KIALAKÍTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES FELÚJÍTÁSI MUNKÁK ELVÉGZÉSE Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/118 Beszerzés tárgya: Építési beruházás
A Kbt (2) bekezdésére tekintettel ajánlatkérő a tárgyi eljárásban nem ír elő alkalmassági követelményeket.
Tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát építési beruházás képezi, ajánlatkérő az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000180832018 E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Pusztafalu Község Önkormányzata Útfelújítás Pusztafalun Felhívás
e-savaria projekt - informatikai fejlesztés
e-savaria projekt - informatikai fejlesztés Közbeszerzési Értesítő száma: 2019/15 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény/2015
Nyírbátor Fürdő bővítése gyerekmedencével.
Nyírbátor Fürdő bővítése gyerekmedencével. Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/153 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt szerződés az
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000144672018 E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szombathely, Szigligeti
Belterületi csapadékvíz elvezetése az Arany János utcán
Belterületi csapadékvíz elvezetése az Arany János utcán Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/163 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt
Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése
Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/128 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Vállalkozási szerződés a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont takarítási feladatainak ellátására
Vállalkozási szerződés a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont takarítási feladatainak ellátására Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/38 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya:
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Árpád gimnázium nyílászárócsere
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Árpád gimnázium nyílászárócsere Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/82 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Hivatalos név: Nemzeti azonosító szám: 2
Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához Információ és online formanyomtatványok: http://simap.ted.europa.eu I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes
Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/229
A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark fejlesztésének tervezési- és kivitelezési feladatainak ellátása a TOP-6.1.4-16-VP1-2017-00001 azonosítószámú, Veszprémi Állatkert tematikus fejlesztése című pályázat
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról
Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: kérő I.) Név és címek Hivatalos név: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Postai cím: Üllői út 43. II. em.. Város: Budapest Postai irányítószám: 8
Tájékoztató - Dunakeszi Város belterületén található buszvárók korszerűsítése és rekonstrukciója
Tájékoztató - Dunakeszi Város belterületén található buszvárók korszerűsítése és rekonstrukciója Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17) Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/66 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt
Bükkaranyos Község Önkormányzata és a Tatárka Kft. között kötött vállalkozási szerződés IV. módosítása
Bükkaranyos Község Önkormányzata és a Tatárka Kft. között kötött vállalkozási szerződés IV. módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/17 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés
Könyvbeszerzés a Méliusz Juhász Péter Könyvtár hálózata és a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer részére
Könyvbeszerzés a Méliusz Juhász Péter Könyvtár hálózata és a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer részére -2016. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/51 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa:
Fenntartható Városi Mobilitási Terv (SUMP) készítése Szeged városra-eredmény tájékoztató
Fenntartható Városi Mobilitási Terv (SUMP) készítése Szeged városra-eredmény tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/93 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az
Tájékoztató az eljárás eredményéről - A Megrendelő által biztosított aszfalt, beton és építési törmelék fuvarozási feladatai
Tájékoztató az eljárás eredményéről - A Megrendelő által biztosított aszfalt, beton és építési törmelék fuvarozási feladatai Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/80 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata Vállalkozási szerződés Zalaegerszeg,
AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására
I. AZ AJÁNLATKÉRŐ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás megindítására Ajánlatkérő neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Ajánlatkérő címe: 3525 Miskolc,
Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - PKR üzemeltetési és support szerződés
Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - PKR üzemeltetési és support szerződés Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/164 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Önkéntes
Tájékoztató az eljárás eredményéről- Kadosa utcai parkoló építése
Tájékoztató az eljárás eredményéről- Kadosa utcai parkoló építése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/95 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR
MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41499 4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 123. -a szerinti,
Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése
Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/145 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító
Mende településen március 1. és az azt megelőző két hétben történt esőzések okozta károk helyreállítása
Mende településen 2016. március 1. és az azt megelőző két hétben történt esőzések okozta károk helyreállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/131 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa:
Tárgy: Javaslat a Majosháza orvosi rendelő felújítása tárgyú közbeszerzési eljárás megindítására és a közbeszerzési terv módosítására
Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Tájékoztató az eljárás eredményéről Thália Színház rekonstrukció II. Mikroszkópszínpad átépítése
Tájékoztató az eljárás eredményéről Thália Színház rekonstrukció II. Mikroszkópszínpad átépítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/108 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről.
Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről. Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/100 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az
Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XVI. kerületében 1. ütem
Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XVI. kerületében 1. ütem Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/141 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés
Csehi Kultúrház felújítása - tájékoztató az eljárás eredményéről
Csehi Kultúrház felújítása - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/223 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül
További információk az ajánlattevők részére: A szerződés biztosítékai:
Tekintettel az EKR rendszerben lévő karakterkorlátra, Ajánlatkérő az Ajánlattételi Felhívás lentebb hivatkozott pontjainak tartalmát jelen dokumentumban foglalja össze: Ajánlatkérő elnevezése: Tiszadada
orvosi ügyelet biztosítása Gyömrőn és Mendén - tájékoztatás az eredményről
orvosi ügyelet biztosítása Gyömrőn és Mendén - tájékoztatás az eredményről Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/139 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015
Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény/2015 KÉ Eljárást megindító felhívásnak a Közbeszerzési Eljárás fajtája:
Megállapodás Kőbánya-Kispest állomás területén működő 4 darab mozgólépcső üzemeltetési költségeinek megosztásáról / Megállapodás Bp. Nyugati pu. aluljárójában lévő 3db mozgólépcső üzemeltetési költségeinek
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Szeghalom Város Önkormányzata Szeghalom, Kinizsi utcai iparterület fejlesztés
Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére
Adásvételi szerződés a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/92 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL Eljárás
HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:127809-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Értékjelzéssel ellátott papír 2010/S 85-127809 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés
Fót, Somlói u. kapubehajtók felújítása a Béke u. és a Balassa u. között, a szelvény szerinti jobb oldalon
Fót, Somlói u. kapubehajtók felújítása a Béke u. és a Balassa u. között, a szelvény szerinti jobb oldalon Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/55 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000295332018 E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Lenti Város Önkormányzata "Lentikápolnai Kultúrház
Átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - A Nagynyárádi Római Katolikus Templom külső felújítása
Átláthatóságra vonatkozó hirdetmény - A Nagynyárádi Római Katolikus Templom külső felújítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/106 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Önkéntes előzetes
1. oldal, összesen: 6
1. oldal, összesen: 6 Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem NFM. r. 6. (5) bekezdése értelmében a kérelemben meg kell adni az alábbiakat: a) a Kbt. 21. (5) bekezdése szerint a Hatóság
HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés
1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:261949-2010:text:hu:html HU-Miskolc: Függőleges tengelyű megmunkáló központ 2010/S 171-261949 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS
BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről
BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/7 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató
: Magyarországon található I. világháborús hadisirok és emlékművek felújítása, HIM-HF16. kódszámú pályázat keretein belül
: Magyarországon található I. világháborús hadisirok és emlékművek felújítása, HIM-HF16. kódszámú pályázat keretein belül Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/224 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény
Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi
Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/33 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Beszerzés tárgya: Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt
Kivitelezési szerződés keretében csúszdapark fejlesztése a Sárvári Gyógyfürdő Kft. strandterületén.- eredményhirdetmény
Kivitelezési szerződés keretében csúszdapark fejlesztése a Sárvári Gyógyfürdő Kft. strandterületén.- eredményhirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény
Bem utca páratlan oldali járda építési munkák
AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh
Kaba belvárosának felvirágoztatása III. ütem
Kaba belvárosának felvirágoztatása III. ütem Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/234 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:
Nemzeti, Kbt Nyílt eljárás - EKR
ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI zeti, Kbt. 115. Nyílt eljárás - EKR000130332018 E40 - Ajánlattételi szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Baktalórántházai Szociális Segítő Szolgálat Társulás EFOP-2.1.2-16-2017-00007
60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése
60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/119 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító