A BIZOMÁNYI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS DOLOGI JOGI KÉRDÉSEK
|
|
- Katalin Boros
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Molnár Hella Polgári Jogi Tanszék Témavezető: Harmathy Attila A BIZOMÁNYI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS DOLOGI JOGI KÉRDÉSEK A hatályos Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény, a továbbiakban: Ptk.) meghatározása szerint bizományi szerződés alapján a bizományos díjazás ellenében köteles a megbízó javára a saját nevében adásvételi vagy más szerződést kötni. 1 Bár a bizomány szabályainak alkalmazási lehetősége az adásvétel körén messze túlmutat, a Ptk. szabályai kifejezetten az adásvételi szerződésre modellezettek. Az adásvételi szerződés tulajdon-átruházásra irányuló szerződéstípus, amely alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő köteles a vételárat megfizetni és a dolgot átvenni. 2 A bizományi szerződés alapján kötött adásvételi szerződésben az eladó/vevő a saját nevében eljáró bizományos. Átruházással a törvényi kivételektől eltekintve csak a dolog tulajdonosától lehet a tulajdonjogot megszerezni. 3 Eladási bizomány esetén ez azt jelentené, hogy vagy a bizományos a tulajdonos, vagy a törvényben meghatározott kivételek valamelyikét kell alkalmazni, vételi bizománynál pedig azt, hogy a bizományos válik tulajdonossá. A megoldás azonban korántsem ennyire egyszerű. A tanulmány a bizományi szerződéssel kapcsolatban alapvetően két dologi jogi kérdésre keresi a választ: ki a tulajdonosa a bizományos által eladott/megvett dolgoknak, és ki köteles viselni a kárveszélyt? Nem kerülhető meg ugyanakkor a birtoklás, a birtokátruházás témaköre sem, mert régi magánjogunk a tulajdonszerzés problematikájával nem, de a helyettessel való birtokszerzés kérdésével foglalkozott a birtokátruházás (kétoldalú birtokszerzés) kapcsán. 4 1 Ptk. 507., 513. (2) bek. A más szerződésbe nem értendő bele a fuvarozási és az azzal összefüggő szerződés, mert a fuvarozási bizomány önállósult szerződéstípus szállítmányozási szerződés néven (Ptk ). 2 Ptk (1) bek. 3 Ptk (1) bek. 4 SZLADITS 1942, o.
2 380 Molnár Hella A helyettessel való birtokszerzés A képviselet általános elvéből következően birtokot képviselő útján is lehet szerezni. Ha a birtok megszerzése a képviselt nevében és javára történt (közvetlen képviselet), a birtokakarat a képviselt személyében van meg. Az ilyen helyettessel való birtoklás megszűnésének okai is csak a képviseltre tekintettel, annak személyében érvényesülhetnek. Ennek megfelelően, ha például a képviselő a birtoklás közvetítésére irányuló szándékával felhagy, meghal vagy cselekvőképességét elveszti, mindezen körülmények ellenére a képviselt birtoka továbbra is fennmarad. Olyan tények bekövetkezte esetén azonban, amikor a birtok fenntartása a képviseltre nézve is lehetetlenné vált, a birtok ugyanúgy megszűnik, mintha a megszűnési ok közvetlenül a képviselt személyében érvényesült volna. Ha a képviselő saját nevében jár el (közvetett képviselet), a birtokszerző a képviselő lesz. Ki a tulajdonos? A bizományos vajon tulajdonosa-e a saját nevében, de a megbízója javára eladott illetve megvett, átmenetileg birtokába került dolgoknak? Mivel polgári jogunk nem ismeri az osztott tulajdont, a mérleg nyelve vagy a megbízó vagy a bizományos felé el kell, hogy dőljön. A magyar jogirodalom alapján azonban nem válaszolható meg kellő bizonyossággal a kérdés. 5 A hatályos Ptk. nem ad a kérdésben teljes körű eligazítást. A Ptk ának (3) bekezdése kizárja, hogy a bizományos hitelezői érvényesíthessék igényeiket a bizományos vagyonának egyes részei ellen, amelyek külső szemlélő számára a bizományos vagyontárgyainak tűnnek, de a bizományos megbízó közötti viszonyt figyelembe véve valójában a megbízót illetik. Ezek a következők: a) a bizományossal szerződő féllel szemben fennálló és a megbízót megillető követelések; b) vételi bizomány esetén a bizományos által megvett dolgok; c) a bizományoshoz befolyt és elkülönítve tartott vagy kezelt olyan pénzösszegek, amelyről megállapítható, hogy a megbízót illetik. A Ptk. javaslatának 1959-es miniszteri indokolása úgy rendelkezett, hogy mivel a bizományos az adásvételi szerződést a megbízó javára, az ő számlájára köti, külön szabályozás szükséges arra az esetre, ha a bizományos ellen hitelezői végrehajtást vezetnek, illetve általában ha fizetésképtelen 5 GÁRDOS 2008, 953. o.
3 A bizományi szerződéssel kapcsolatos dologi jogi kérdések 381 lesz. Az indokolás kiemelte, hogy a megbízó védelmét a bizományos hitelezőivel szemben az összes jogrendszer elismeri, és ezt biztosítja az 509. (3) bekezdése is. 6 A hatályos Ptk. előtti magyar jogban nem találunk a Ptk (3) bekezdéséhez hasonló struktúrájú rendelkezést. A Ptk. hatálybalépését megelőzően az évi XXXVII. törvény, a Kereskedelmi Törvény (a továbbiakban: Kt.) a 7 tartalmazott hasonló funkciójú, ám eltérő szerkezetű rendelkezést, amely még egyértelműen a német kereskedelmi jog hatását mutatta. Utóbbi a jogi realitás, a formális jogviszonyok talaján állva főszabálynak a bizományos harmadik személylyel szembeni jogosultságát és kötelezettségét tartotta, és ehhez képest a gazdasági realitás érdekében fiktív módon rendelte hozzá a követeléseket a megbízóhoz bizonyos alanyi körrel szemben. A hatályos törvényszöveg ezzel szemben a gazdasági realitásból indul ki, és azt tekinti alapesetnek, hogy a követelések a megbízót illetik, azaz jogosultjuk a megbízó. A Ptk.-ban ehhez a kiindulóponthoz képest fikciós felépítésű az egész bizományi konstrukció: a jog úgy tekinti, mintha a követelések és a pénzösszeg jogosultja a bizományos lenne. 8 Ki viseli a kárveszélyt? A kárveszély viseléséről a bizományi szerződés fejezetében egyáltalán nem találunk rendelkezéseket. Eltérő szabály hiányában a Ptk a alapján a tulajdonos viseli a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit nem lehet kötelezni. Kivételesen a jogalkotó nem a tulajdonosra, hanem más személyre hárítja a kárveszély viselésének kötelezettségét. A jogosulti késedelem szabályainál szankciós alapon a még saját hibájából átadás hiányában tulajdonossá nem vált jogosultra száll át a kárveszély. 9 Szintén nem a tulajdonos, hanem a birtokos viseli a kárveszélyt, ha az eladó az adásvételi szerződés megkötésekor a tulajdonjogát 6 A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Miniszteri indokolás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, Kt (1) A bizományos által kötött ügyletekből eredő követeléseket a megbizó az adós ellen csak azok átengedése után érvényesitheti. (2) Az ily követelések azonban a bizományos és ennek hitelezői irányában akkor is, ha átengedve nem lettek, a megbizó követeléseinek tekintetnek. 8 NEMESSÁNYI In: Kommentár 9 Ptk (2) bek. b) pont: A jogosult függetlenül attól, hogy késedelmét kimentette-e ( ) éppúgy viseli a dolog megsemmisülésének, elveszésének vagy megrongálódásának veszélyét, mintha a teljesítést elfogadta volna;
4 382 Molnár Hella fenntartja. 10 A vállalkozási szerződésnél is előfordulhat, hogy a megkezdett, de át nem adott mű tekintetében a kárveszély nem a tulajdonosé, mert a Ptk a szerint a kárveszély a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó szabályok szerint (vagyis érdekkörök alapján) oszlik meg a megrendelő és a vállalkozó között. A kárveszély viselésével összefüggésben említésre méltó az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló évi CXVII. törvény. Kereskedelmi ügynök az, aki díjazás ellenében állandó jellegű megbízás alapján áruk adásvételét vagy az árukra vonatkozó más szerződést közvetít. A törvény hatálya az 1. (2) bekezdése alapján kiterjed azokra az esetekre is, amikor a kereskedelmi ügynök akár a megbízó nevében, akár saját nevében a megbízó javára a szerződés megkötésére is jogosult. Az utóbbi fordulat a Ptk. rendszerében bizományi szerződésnek minősül, ilyenkor mindkét szabályegyüttes alkalmazandó, mivel háttérjogszabályként a Ptk. rendelkezéseire figyelemmel kell lenni. 11 Ez a törvény e kérdéskör szempontjából azért lehet érdekes, mert 7. -ának (4) bekezdése diszpozitív szabályként kiemeli, a kereskedelmi ügynöknek átadott dolgok vonatkozásában a kárveszélyt a megbízó viseli. Eladási bizomány Elméletileg azt mondhatjuk, eladási bizomány esetében a bizományost illeti meg a tulajdonjog legmeghatározóbb részjogosítványa, a rendelkezés, mégis a megbízó marad tulajdonos, mert a megbízó és a bizományos között nem került sor a tulajdonjog átruházására, a szerződésből hiányzik a tulajdonátruházási szándék. A bizomány gazdasági oldalról való megközelítése is ésszerűtlenné teszi azt a konstrukciót, hogy a tranzakció során a bizományos tulajdont szerezzen, többek között a tulajdonszerzéssel járó problémák (közterhek, számviteli kötelezettségek stb.) miatt. 12 A miniszteri indokolás kifejezetten úgy rendelkezett, hogy az eladási megbízás folytán a megbízónak a bizományoshoz került dolgairól azért nem kellett külön rendelkezni a Ptk (3) bekezdésében, mert az ilyen dolog mindaddig a 10 Ld. a Ptk ának (3) bekezdését: Az ingatlan vevője ha a tulajdonjognak az ingatlannyilvántartásba való bejegyzése előtt birtokba lép ennek napjától kezdve ( ) viseli ( ) azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni., valamint a részletvétel szabályai között a Ptk (4) bekezdését: A vevőnek átadott dolog elpusztulásának vagy értékcsökkenésének veszélyét a tulajdonjog fenntartása esetében is a vevő viseli (7) bekezdés: Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései irányadóak. 12 GÁRDOS 2008, 953. o.
5 A bizományi szerződéssel kapcsolatos dologi jogi kérdések 383 megbízó tulajdona marad, amíg azt a bizományos a vevőre át nem ruházta, s ebből már önként következik, hogy arra a bizományos hitelezői nem támaszthatnak igényt. 13 Ezt a nézetet erősíti a bizomány közelebbi előzménye, a commenda intézménye. Ugyan már az ókorban ismert volt, általánosabb értelemben mégis csak a középkortól használták más vagyontárgyának őrzésére, gondozására abban az esetben, ha valaki más áruit szállította hajón, más országokban való eladás céljából. Az áru tulajdonosa feljogosította a hajóskapitányt, hogy a szállítmányt a tengerentúli kikötőkben értékesítse, majd a megbízó számára más árut vásároljon. Ez a konstrukció azt mutatja, hogy a bizomány egykor szoros kapcsolatban volt a letéttel. 14 A bizományos a harmadik személlyel saját nevében köt szerződést, és azt saját nevében teljesíti, ami sajátos tulajdon-átszállási konstrukciót feltételez. Eladási bizománynál a bizományossal szerződő fél a bizományos általi átadással szerez tulajdont, míg a bizományos a dolgot a szerződés teljesítéséig (a másik fél részére való átadásig) mint a megbízó tulajdonát képező dolgot tartja magánál. 15 Az őrzési kötelezettség ilyenkor nem külön letéti szerződés alapján áll fenn, az magából a bizományi szerződésből következik, szerződéshalmazatként a bizomány a letétet is magában foglalhatja. Alátámaszthatja ezt a nézetet az az elvi bírósági határozat 16, amely kimondta, hogy a dolog eladásával megbízott személy a dolog átvételével, mint letéteményes az általános szabályok szerint felel. A peres felek között megbízási szerződés jött létre, amely alapján a felperes megbízta az alperest a tulajdonát képező BMW személygépkocsi értékesítésével. Az alperes a gépkocsit átvette, óbudai telephelyén elhelyezte. A gépkocsit ismeretlen tettes ellopta, utóbb akkor került meg, amikor átalakítva, hamis okmányokkal megpróbálták az országból kivinni. A másodfokú bíróság és a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) is egyetértett abban, hogy a peres felek között létrejött megbízási szerződés letéti elemet is tartalmazott, a megbízási szerződés keretében letéti szerződés is létrejött, amely alapján az alperes megbízott köteles lett volna a gépkocsi őrzésére. Figyelembe lehet venni tehát a letét szabályait ott, ahol a bizományi jogviszony természetével ez nem ellenkezik és ahol külön szabályozás hiánya ezt indokolja. 13 A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyve. Miniszteri indokolás. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, HARMATHY 1978, 44. o. 15 BÁRDOS MENYHÁRD 2008, 420. o. 16 EBH 2001/1. sz Legf. Bír. Pfv. VI /1999/4. sz.
6 384 Molnár Hella Például alkalmazható a letett dolog kezelésére vonatkozó előírás, 17 az őrizetben lévő dolog megsérüléséért, megsemmisüléséért, elveszéséért való felelősségre pedig az általános szerződési felelősségi szabályok. 18 Utóbbi esetben a custodia felelősség kimondása nélkül is indokolt a bíróság részéről szigorúbb követelmények megállapítása. 19 A felelősséggel kapcsolatban elmondottakat a Kt. szabályai is megerősítik. A bizományos csak akkor menthette ki magát a gondviselése alatt lévő áruban történt kárért való felelőssége alól, ha bizonyította, hogy a kár rendes kereskedő gondosságával elhárítható nem volt, azaz a kár elhárítása érdekében megtett mindent, ami egy kereskedőtől elvárható. 20 A külkereskedelmi vállalatok belföldi szerződéses kapcsolatairól szóló 32/1967. (IX. 23.) Kormányrendeletnek (a továbbiakban: R.) a bizományos értesítési kötelezettségéről szóló, 21. (2) bekezdésének megfogalmazása 21 arra utalt, hogy külkereskedelmi bizománynál a bizományos a megbízó tulajdonában álló dolgot többnyire nem is tarthatta birtokában, ezért terjedt el Nizsalovszky 22 nyomán a birtoktalanított bizományos elnevezés. Attól, hogy az áru nem került a bizományos birtokába, a szerződés lebonyolítása továbbra is a bizományost terhelő kötelezettségként jelentkezett. Közvetett képviselői minősége továbbra is fennmaradt, bár jogállása egyre közelebb került az önálló ügynöki pozícióhoz. A szerződések szinte minden esetben szabályozták a kárveszély és a tulajdonjog átszállásának kérdését. Úgy rendelkeztek, hogy ezek a külföldi félről a megbízóra, illetve a megbízóról a külföldi félre akkor szállnak át, amikor a külkereskedelmi szerződés alapján átkerülnek a bizományosra, illetve a bizományosról a külföldi félre. A bizományos 17 Ptk (1) bekezdés: A letéteményes kötelezettsége a kezelésre csak akkor terjed ki, ha a kezelést kikötik, vagy a letett dolog természete azt szükségessé teszi; ebben a vonatkozásban a megbízás szabályait kell alkalmazni. 18 Ptk (1) bekezdés: A szerződésszegésért való felelősségre, valamint a kártérítés mértékére a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a kártérítés mérséklésének ha a jogszabály kivételt nem tesz nincs helye. 19 HARMATHY 2000, o. 20 Kt (1) bekezdés: A bizományos a gondviselése alatt levő árúban történt kárért felelősséggel tartozik, a mennyiben igazolni nem képes, hogy a kár rendes kereskedő gondosságával elháritható nem volt. 21 R. 21. (2) A bizományos a külkereskedelmi szerződés tartalmáról és különösen az annak alapján a megbízót terhelő kötelezettségekről a megbízót a külkereskedelmi szerződés megkötése után azonnal, de legkésőbb oly időben köteles értesíteni, hogy a megbízó a kötelezettségeket teljesíteni tudja. 22 Ld. NIZSALOVSZKY 1969.
7 A bizományi szerződéssel kapcsolatos dologi jogi kérdések 385 nem került abba a helyzetbe, hogy a külkereskedelmi szerződés tárgyát képező árut birtokában tartsa, őrzéssel kapcsolatos felelősség ebből adódóan nem terhelte. 23 Ha azonban a dolog a megbízó tulajdona, ahhoz, hogy a vevő tulajdonjogot szerezhessen, érvényesülnie kell valamely törvényi kivételnek, amely a forgalom biztonsága érdekében megteremti a nemtulajdonostól való tulajdonszerzés lehetőségét. A Ptk ának (2) bekezdése amely szerint kereskedelmi forgalmon kívül is tulajdonjogot szerez az, aki a dolgot jóhiszeműen és ellenszolgáltatás fejében olyan személytől szerzi meg, akire azt a tulajdonos rábízta nem oldja meg a problémát, mert ilyenkor a Ptk. a tulajdonosnak (eladási bizomány esetén a megbízónak) lehetőséget ad arra, hogy a tulajdonjogot az ellenszolgáltatás megtérítése fejében egy éven belül visszaváltsa. Bár a német HGB nem szabályozza kifejezetten a bizományi szerződés szabályai között a tulajdonjog megszerzésének, átszállásának kérdését, a probléma a BGB birtok-átruházási szabályai alapján megoldható. Eladási bizomány esetén a BGB a lehetővé teszi, hogy kellő felhatalmazás alapján nemtulajdonos rendelkezzen a dolog felett (Verfügung eines Nichtberechtigten). 24 A BGB ának (1) bekezdése szerint a nemtulajdonos rendelkezése a dolog felett érvényes, ha az a jogosult beleegyezésével történt. 25 Az új Polgári Törvénykönyv Javaslatának (a továbbiakban: új Ptk. Javaslata) 6:284. (2) bekezdése egyértelműen eldönti a tulajdoni kérdést, amikor kimondja, hogy eladási bizomány esetén a bizományos jogosult a megbízó tulajdonjogában álló ingó dolog tulajdonjogának az átruházására, azaz átruházásnál megjelöli a nemtulajdonostól való tulajdonszerzés törvényben meghatározott kivételeinek speciális alkalmazási körét. A Szakértői Javaslat még nem tartotta szükségesnek a tulajdonszerzés kérdésének rendezését, indokolásában azzal érvelt, hogy ha a dolgot megvevő harmadik személy nem kívánja kitenni magát a megbízó esetleges visszavásárlása kockázatának, akkor kizárólag a bizományostól, mint tulajdonostól 23 SÁNDOR 1978, 227. o. 24 GÁRDOS 2008, 953. o. 25 BGB 185 [Verfügung eines Nichtberechtigten] (1) Eine Verfügung, die ein Nichtberechtigter über einen Gegenstand trifft, ist wirksam, wenn sie mit Einwilligung des Berechtigten erfolgt. (2) Die Verfügung wird wirksam, wenn der Berechtigte sie genehmigt oder wenn der Verfügende den Gegenstand erwirbt oder wenn er von dem Berechtigten beerbt wird und dieser für die Nachlassverbindlichkeiten unbeschränkt haftet. In den beiden letzteren Fällen wird, wenn über den Gegenstand mehrere miteinander nicht in Einklang stehende Verfügungen getroffen worden sind, nur die frühere Verfügung wirksam.
8 386 Molnár Hella vásárolhatja meg a megbízó által eladni kívánt dolgot. 26 Arról, hogy a bizományos mikor és hogyan lesz tulajdonos, az indokolás hallgatott. Vételi bizomány Vételi bizománynál a bizományosnak tulajdonjogot kell szereznie, mert vevőként saját nevében szerepel az adásvételi szerződésben. A Ptk (3) bekezdésének b) pontja is alátámasztja, hogy a bizományos által megvett dolgok a bizományos vagyonába tartoznak. A bizományi szerződés következtében viszont a megbízó igényelheti a dolog kiadását, a bizományos addig lesz tulajdonosa a dolognak, amíg azt a megbízó részére az elszámolás körében 27 ki nem adja. 28 A megbízó igénye tehát ebben a gondolatmenetben nem tulajdonjogon, hanem szerződésen alapul. A Ptk (3) bekezdése a megbízó oldalán nem teremt dologi igényt, mert a dologi igény nem relatív, azaz nemcsak a bizományos hitelezőivel szemben tekintendő a bizományos jogosítványának. Ez azt jelenti, hogy a dolog megbízónak történő átadásáig a kárveszélyt a bizományos viseli. Ha azonban a bizományosnál a dolog vis maior következtében elpusztul, a bizományos követelheti a megbízótól a vételár kifizetését szükséges költségként, 29 sőt az őt megillető díjért is felléphet. 30 Végeredményben a kárt tehát a megbízó viseli. 31 Ugyanakkor az olyan bizományi szerződéseknél, amelyek a bizományt a megbízás felé közelítik, s kiemelik a bizományos képviselői jellegű tevékenységét, a megbízó tulajdont szerezhet akkor, amikor a bizományos a megbízó javára átveszi a dolgot. De más esetekben is akkor jutunk helyes eredményre, ha a kárveszélyt a megbízóra telepítjük. A törvénynek az a szabálya, amely megtiltja a bizományos hitelezőinek, hogy végrehajtást vezessenek a bizományos által érvényesített, de a megbízót illető követelésekre, a bizományosnál lévő, de a megbízót megillető 26 GÁRDOS 2008, 954. o. 27 A Ptk ának (2) bekezdése eltérő rendelkezés hiányában a megbízás szabályait rendeli alkalmazni. A Ptk (2) bekezdése szerint A szerződés megszűnésekor a megbízott köteles elszámolni és ennek keretében a megbízónak mindazt kiadni, amihez a megbízás teljesítése céljából vagy eljárása eredményeképpen jutott, kivéve amit abból a megbízás folytán jogosan felhasznált. 28 BÁRDOS MENYHÁRD 2008, 420. o. 29 Ptk (3) bekezdés: A bizományos a díjban benne nem foglalt szükséges és hasznos költségei megtérítését követelheti; a díjban egyébként benne foglalt igazolt költségeit csak akkor követelheti, ha az adásvételi szerződés a megbízó érdekkörében felmerült okból nem ment teljesedésbe. 30 Ptk (1) bekezdés: A bizományosnak díj csak annyiban jár, amennyiben az adásvételi szerződést teljesítették. 31 HARMATHY 2000, o.
9 A bizományi szerződéssel kapcsolatos dologi jogi kérdések 387 pénzösszegekre és dolgokra (a fent érintett 509. (3) bekezdés), elismeri, hogy mindezek a megbízót illetik. Aggályosnak látszik, hogy ha a törvény az egyik vonatkozásban elismeri a megvett dologról azt, hogy az a megbízót illeti, és ezért a bizományos hitelezői nem vezethetnek rá végrehajtást, akkor a másik vonatkozásban, a dolog vis maior miatti megsérülése, megsemmisülése tekintetében miért kellene teljesen eltérő alapról kiindulni, és azt mondani, hogy a megbízónak nincs köze a dologhoz, nem is viselheti a kárveszélyt. Ezzel a megoldással együtt jár az is, hogy a bizományos köteles a harmadik személytől megvett dolgot gondosan őrizni, és kártérítési felelősséggel tartozik a dolog megsérülése, megsemmisülése miatt, kivéve, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. 32 Többek között ezért is találhatjuk megalapozottnak Nagy Ferenc 33 véleményét. Eszerint a tulajdonjog a megbízót illeti, anélkül, hogy a követelések engedményezésének megfelelően újabb átadás volna szükséges. Megjelenik tehát az átvett dolog őrzésének kötelezettsége vételi bizománynál is, amíg a megbízó a vétel tárgyát nem veszi át. A bizományos számára a Kt. által biztosított 34 törvényes zálogjog kimondatlanul a megbízó tulajdonszerzését támasztotta alá. A Kt. szerint zálogjog illette meg a bizományost: 1. a bizományi árukon, feltéve, hogy azok még birtokában voltak, vagy azok fölött általában különösen hajóelismervények, rakjegyek vagy közraktári jegyek által rendelkezhetett; 2. a bizományi ügyletből eredő, még kintlévő követeléseken, amennyiben azokat még nem engedményezte a megbízóra. Mégpedig a) a bizományos költségei, a bizományi díjak, előlegek, kölcsönök, a bizományos által elvállalt váltói és egyéb kötelezettségek erejéig (amennyiben a konkrét bizományi ügyletre vonatkoztak), b) folyószámlán alapuló azon követelések erejéig, amelyek általában bizományból származtak. 35 Jelenleg a bizományról szóló fejezet nem rendelkezik törvényes zálogjogról, de mivel a külön nem szabályozott kérdésekben a megbízási szerződés szabályait kell alkalmazni, a bizományra is 32 HARMATHY 2007, o. 33 NAGY 1913, A törvényes zálogjogról már a kereskedőkről szóló évi XVI. törvénycikk 41. -a is rendelkezett: A bizományosnak a bizományi árúkra törvényes zálogjoga vagyon a megbizó elleni követeléseinek erejéig, akár ezen követelések közönségesek, akár váltóiak legyenek. ( ) 35 Kt (1) bekezdés: A bizományost a bizományi árúkra nézve, a mennyiben azok még birtokában vannak, vagy a mennyiben azok felett általában, különösen pedig hajóselismervények, rakjegyek vagy közraktári jegyek által rendelkezhetik, zálogjog illeti a bizományi ügyletre forditott költségek, a bizományi dijak, előlegek, kölcsönök és az elvállalt váltói és egyéb kötelezettségek, nemkülönben a folyó számlán alapuló és a bizományból származó követelések erejéig.
10 388 Molnár Hella vonatkoztatható a Ptk a. 36 Bizományra átfordítva ez annyit tesz, hogy a bizományost költségei és díjkövetelése biztosítására zálogjog illeti meg a megbízó azon vagyontárgyain, amelyek a bizomány következtében kerültek birtokába. Arra vonatkozóan, hogy melyek lehetnek azok a vagyontárgyak, a Ptk ának (3) bekezdése ad eligazítást. A vételi bizománnyal kapcsolatos tulajdonszerzési kérdések felmerültek a bírói gyakorlatban is. Érdemes megemlíteni azt az ügyet, 37 amelyben a bíróságoknak arról kellett dönteniük, hogy a bizományos által a saját nevében, de a megbízó javára kötött termőföld adásvételi szerződés alapján lehet-e helye a tulajdonjog változás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének. A helyzetet nehezítette, hogy a bizományos jogi személy volt, aki a termőföldről szóló évi LV. törvény (Ftv.) 6. -a szerinti tulajdonszerzési korlátozás alá esett. Az elsőfokú közigazgatási szerv elutasította a tulajdonjog bejegyzésére irányuló kérelmet, és ezt a másodfokú szerv is jóváhagyta, mivel az adásvételi szerződés szerint a vevő a jogi személy bizományos. A közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló keresetében a felperes bizományos arra hivatkozással kérte a tulajdonjog bejegyzési kérelme teljesítését, hogy vételi bizományi szerződés alapján természetes személy javára kérte a tulajdonjog bejegyzését, a vevőként bejegyzendő magánszeméllyel szemben a tulajdonszerzési korlátozás pedig nem érvényesül. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította arra hivatkozva, hogy figyelemmel a Ptk ának (1) bekezdésére az Ftv. 6. -a szerint jogi személy termőföld tulajdonjogát nem szerezheti meg, így a felperes által a saját nevében megkötött adásvételi szerződés, mint jogszabályba ütköző semmis. A nyilvánvalóan érvénytelen szerződés alapján a tulajdonjog változás az ingatlan-nyilvántartásba nem jegyezhető be. A Legfelsőbb Bíróság (Kúria) szerint tévesen értelmezte az elsőfokú bíróság a Ptk ának (1) bekezdését. Ez a rendelkezés ugyanis nem azt fejezi ki, hogy a vásárolt ingatlan tulajdonjogát a bizományos szerzi meg, hanem azt, hogy a megbízó nincs kapcsolatban az eladó harmadik személlyel, vele szemben jogai és kötelezettségei közvetlenül nem állnak fenn. Szerződésszegés, a szerződés érvénytelensége esetén az ebből eredő jogokat a bizományos érvényesíti, a kötelezettségek pedig reá hárulnak, nem a megbízóra. Megjegyzendő, hogy az ingatlan-nyilvántartási szabályok jelenleg nem teszik lehetővé tulajdonjog bizomány jogcímén történő bejegyzését, és erre gyakorlati igény sem mutatkozott. Nehezen tűnik el- 36 Ptk A megbízottat költségei és díjkövetelése biztosítására zálogjog illeti meg e megbízónak azokon a vagyontárgyain, amelyek a megbízás következtében kerültek birtokába. 37 A Legfelsőbb Bíróság Kfv.III /2000/6. számú október 1-én hozott ítélete.
11 A bizományi szerződéssel kapcsolatos dologi jogi kérdések 389 képzelhetőnek, hogy az ingatlan-nyilvántartásba olyan adásvételi szerződés alapján jegyezzenek be tulajdonváltozást, amely vevője maga nem kíván a nyilvántartásban megjelenni, hanem a bizományi jogviszony megbízója jogszerzése érdekében lép fel. 38 Az új Ptk. Javaslata 6:282. -ának (3) bekezdésében ebből adódóan semmisnek minősíti az olyan bizományi szerződést, amely alapján a bizományos ingatlan tulajdonjogának a megszerzésére köteles. Annak nincs akadálya vételi bizomány esetén, hogy a bizományos maga megszerezze a dolog tulajdonjogát, és azt külön jogügylet során átruházza a megbízóra. Azonban az már a birtokátruházás szabályaitól függ, hogy a megbízó tud-e közvetlenül a harmadik személytől, mint eladótól tulajdonjogot szerezni. A német jog két megoldást alkalmaz a közvetlen tulajdonátszállás (Direkterwerb) megvalósítása érdekében: ez egyik az offene Stellvertretung (BGB 164. ), a másik a verdeckte Stellvertretung. A magyar jogban egyik megoldás sem alkalmazható, mert a képviseleti szabályok csak közvetlen képviseletre vonatkoznak, a közvetett képviseletre pedig a Ptk. nem is tartalmaz szabályokat. Tehát vételi bizománynál nincsen lehetőség arra, hogy a megbízó közvetlenül a harmadik személytől szerezzen tulajdonjogot úgy, hogy az adásvételi szerződés a harmadik személy és a bizományos között jön létre. 39 Az új Ptk. Javaslat 6:284. -ának (1) bekezdése ennek megfelelően kimondja, hogy vételi bizomány esetén a bizományos a szerződés teljesítése során megszerzett ingó dolog tulajdonjogát az elszámolás során ruházza át a megbízóra. Felhasznált irodalom BÁRDOS Péter MENYHÁRD Attila: Kereskedelmi jog. HVG Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2008 GÁRDOS Péter: A bizományi szerződés. In: Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez. (Szerk.: VÉKÁS Lajos) Complex, Budapest, 2008 HARMATHY ATTILA: A bizomány. In: A Polgári Törvénykönyv magyarázata. (Szerk.: Gellért György) II. kötet, Budapest, GÁRDOS 2008, 954. o. Ugyanúgy kezelhetetlen helyzetet eredményez, ha olyan adásvételi szerződés alapján kérik a tulajdonjog változásának bejegyzését, amely eladóként nem a nyilvántartásban feltüntetett tulajdonost szerepelteti. 39 GÁRDOS 2008, 954. o.
12 390 Molnár Hella HARMATHY Attila: A bizomány. In: A Polgári Törvénykönyv magyarázata. (Szerk.: Gellért György) II. kötet, Budapest, 2007 HARMATHY Attila: A külkereskedelmi és a belföldi vállalatok közötti szerződések általános kérdései. In: A külkereskedelmi vállalatok belföldi szerződései. (Szerk.: EÖRSI Gyula HARMATHY Attila) Budapest, 1978 NAGY Ferenc: Kereskedelmi jog II. Atheneum Irodalmi és Nyomdai R.-T. Kiadása, Budapest, 1913 NEMESSÁNYI Zoltán: A bizomány. In: Kommentár az évi IV. törvényhez. (Szerk.: OSZTOVITS András) _to=2&tsindex=2&teindex=2 Utolsó látogatás időpontja: április 12. NIZSALOVSZKY Endre: Birtok és külkereskedelem. Külkereskedelem, 1969/11. Jogi melléklet SÁNDOR Tamás: A bizományi szerződés. In: A külkereskedelmi vállalatok belföldi szerződései. (Szerk.: EÖRSI Gyula HARMATHY Attila) Budapest, 1978 SZLADITS Károly: Magyar magánjog, V. kötet (Dologi jog). Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1942
A bizományi szerződés megújult szabályai dologi jogi kérdések és belépési jog
Molnár Hella * A bizományi szerződés megújult szabályai dologi jogi kérdések és belépési jog Sokat gondolkoztam azon, hogy Lenkovics Barnabás tanár urat 65. születésnapjára milyen témájú tanulmánnyal köszöntsem.
Dr. Kenderes Andrea okt. 6.
Dr. Kenderes Andrea 2012. okt. 6. Facere szerződések alaptípusai Eredmény kötelem- vállalkozási szerződés Gondossági kötelem- megbízási szerződés Vállalkozási szerződés: Ptk. 389. 401. Megbízás: Ptk. 474.
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés
Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,
A fuvarozási szerződés
További jogszabályok, adattárak, infók: www.stampede.hu XXXVIII. Fejezet (38.) A fuvarozási szerződés 6:257. [Fuvarozási szerződés] Fuvarozási szerződés alapján a fuvarozó a küldemény rendeltetési helyére
érdekeire figyelemmel és utasítása szerint eljárni;
KERESKEDELMI ÜGYNÖKI SZERZŐDÉS amely létrejött egyfelől a..., mint Megbízott, képviseli:... cím:... e-mail:... telefon:... bankszámlaszám:... másfelől Klaszter Médiaügynökség Kft. (továbbiakban KMÜ), képviseli:
HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS
1. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK HARMADIK SZEMÉLY RÉSZÉRŐL FELAJÁNLOTT TELJESÍTÉS A törvény lehetővé teszi azt, hogy meghatározott feltételek fennállása esetén a kötelezett helyett - szerződéses jogviszonyban nem
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.850/2014/7. szám A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda által (eljáró ügyvéd: dr. Soltész Beatrix) képviselt felperesnek, dr. Juhász Ádám ügyvéd által képviselt
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen
INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei
AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve
Í t é l e t e t. Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye. I n d o k o l á s
A KÚRIA mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.950/2014/3. szám A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Hámori Péter által képviselt felperesnek Dr. Kovács Kornélia ügyvéd által képviselt
S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A
S Z E G E D I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M KOLLÉGIUMVEZETŐ: DR. KEMENES ISTVÁN 6721 Szeged, Sóhordó u. 5. Telefon: 62/568-512 6701 Szeged Pf. 1192 Fax: 62/568-513 Szegedi Ítélőtábla
Üzleti szerződések adótervezése Budapest, 2011. április 6.
hvgorac Üzleti szerződések adótervezése Budapest, 2011. április 6. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó ADÁSVÉTEL Ptk. 365. piaci érték Értékpapír szerzési értéke Szja tv 77/A. Értékpapír szerzési
SZERZŐDÉSSZEGÉS. Publikációk Tájékoztató Anyagok 2006. december 18. A TELJESÍTÉS MEGTAGA- DÁSA JOGOSULT KÉSEDELME KÖTELEZETT KÉSEDELME MIKOR ÁLL FENN?
SZERZŐDÉSSZEGÉS MIKOR ÁLL FENN? A kötelezett késedelembe esik, ha A szerződésben megállapított / a szolgáltatás rendeltetéséből kétségtelenül megállapítható teljesítési idő eredménytelenül eltelt más esetekben,
Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján)
Juhász László Két jogterület találkozása (A vezetői felelősség egyes kérdései a Ptk. és a Cstv. szabályai alapján) 1. Bevezetés A Szegedi Ítélőtábla 2014 november 20-i ülésén foglalkozott a vezetői felelősség
Üzleti szerződések adótervezése. Budapest, 2011. október 25.
Üzleti szerződések adótervezése Budapest, 2011. október 25. Előadó: Dr. Fülöp Péter ügyvéd, adótanácsadó ADÁSVÉTEL Ptk. 365. piaci érték Értékpapír szerzési értéke Szja tv 77/A. Értékpapír szerzési értéke
ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése
30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ
2/D. SZÁMÚ MELLÉKLET: MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATOKKAL KAPCSOLATOSAN SZABADFOGLALKOZÁSÚ JOGVISZONY LÉTESÍTÉSÉRE EGYÉNI VÁLLALKOZÓ amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv.jogosult:
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE
2/F. SZÁMÚ MELLÉKLET: TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTENDŐ MEGBÍZÁSI MEGÁLLAPODÁS KLINIKAI VIZSGÁLATBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE amely létrejött egyrészről a Név: [Intézmény neve] Képv. jogosult: Székhely: Adószám:
Egyes szerződések. Villamosmérnök szak DE TTK. Debrecen, 2010. március 23.
Egyes szerződések Villamosmérnök szak DE TTK Debrecen, 2010. március 23. Fogalma: az egyik fél, az eladó köteles az általa eladott dolog tulajdonjogát a másik szerződő félre, a vevőre átruházni és a dolgot
Bizományi szerződésminta
Bizományi szerződésminta Amely létrejött Megbízó : Bizományos: Név: Név: Capmaci Kft. Cím: Cím: 1032 Budapest, Bécsi út 181. E-mail cím: E-mail cím: capmaci@capmaci.hu Tel.: Tel.: 06 30 401 77 81 Adószám:
Az alkuszügylet díjazása, avagy a jogi szabályozás mostohagyermeke jogelmélet, bírói gyakorlat, Bit. módosítás
Az alkuszügylet díjazása, avagy a jogi szabályozás mostohagyermeke jogelmélet, bírói gyakorlat, Bit. módosítás Dr. Molnár István ügyvéd Berke & Molnár Ügyvédi Iroda Istvan.molnar@berkemolnarlawfirm.hu
Nemzetközi adásvétel. A Bécsi Vételi Egyezmény
Nemzetközi adásvétel A Bécsi Vételi Egyezmény Előzmények 1929: Ernst Rabel német professzor veti fel szükségességét A munka a Hágai Nemzetközi Magánjogi Konferencia keretében indult meg 1964: HNMK elfogad
BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám
Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető
Vételi jogot biztosító szerződés
Vételi jogot biztosító szerződés ingatlanra Vételi jogot biztosító szerződés amely létrejött egyrészről családi és utónév: születési családi és utónév:. születési hely és idő:.. anyja neve:... lakcím:....
2 A fentiekre tekintettel a Felek az alábbiakban állapodnak meg. I. A SZERZŐDÉS ÉRTELMEZÉSE 1.1 Meghatározások A jelen szerződésben nagybetűvel írt szavak, kifejezések - hacsak a szövegkörnyezetből másképp
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban
Új kereskedelmi szerződések a Ptk.-ban 1. FORGALMAZÁSI SZERZŐDÉS A forgalmazási szerződés fogalma A szállító meghatározott ingó dolognak (terméknek) a forgalmazó részére történő eladására, a forgalmazó
ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.
. M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik
ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám
2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. szeptember 10. Dr. Pavlek Tünde
MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a
AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a magyar adás-vétel szabályozása (Ptk.) 1987. évi 20. tvr. az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről
Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok)
Civilisztika II. elővizsga kérdéssor Első előadás 09. 07. (Korlátolt dologi jogok) 1. Mik azok a korlátolt dologi jogok; hogyan viszonyulnak a többi dologi joghoz? 2. Hogyan jöhet létre és kit illet meg
Kúria mint felülvizsgálati bíróság
Pfv.V.21.828/2014/5. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd felperesnek a Bertók Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Bertók Mihály
Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés
Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés esetén. A kötelem tárgya: a szolgáltatás mint magatartás.
HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai
HATODIK KÖNYV Szerződések általános szabályai ÖTÖDIK KÖNYV: DOLOGI JOG- KORLÁTOLT DOLOGI JOGOK Célja, hogy a zálogjog segítse a hitelfelvételt: hatékony biztosítékot nyújt a hitelező számára, és megfelelő
Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra. név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:...
Megbízási Keretszerződés Befektetési Tanácsadásra Amely létrejött egyrészről név:... lakcím:... szem. ig. sz:... adóazonosító jel:... ügyfél azonosító:... mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó) másrészről
T/ számú. törvényjavaslat. egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/12368. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2016. október 1 2016. évi
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere. Javaslat önkormányzati tulajdonú ingatlan elbirtoklásának elismerésére
Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere Szám: 20657-2/2016. Javaslat önkormányzati tulajdonú ingatlan elbirtoklásának elismerésére Tisztelt Közgyűlés! German János 3100 Salgótarján Béke krt. 86. sz.
Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből
Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári
A Fahrzeugwerk Bernard Krone GmbH
A Fahrzeugwerk Bernard Krone GmbH adásvétel tárgyát képező új és használt dolgokra vonatkozó általános értékesítési és szállítási feltételei I. Általános rész, tárgyi hatály 1. Jelen általános értékesítési
CIVILISZTIKA IV. FOGYASZTÓVÉDELEM 3. ELŐADÁS
CIVILISZTIKA IV. FOGYASZTÓVÉDELEM 3. ELŐADÁS A FOGYASZTÓ ÉS A VÁLLALKOZÁS KÖZÖTT KÖTÖTT SZERZŐDÉSEK SAJÁTOS SZABÁLYAI (SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE, ÁSZF ) A FOGYASZTÓVÉDELMI SZEMPONTBÓL RELEVÁNS POLGÁRI JOGI
II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra. Szerződés befektetési tanácsadásra
II. 3. Szerződésminta befektetési tanácsadásra Jelen melléklet azon a napon lép hatályba, amelyen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a befektetési tanácsadási tevékenység végzését az Alapkezelő
Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5.
Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. A Fővárosi ítélőtábla a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, Rippl-Rónai utca 28. II/7.) által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület (1370 Budapest, Planetárium)
mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett:
2. sz. melléklet M E G B Í Z Á S I S Z E R Z Ő D É S T E R V E Z E T mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGBÍZÓ ADATAI Megrendelő
Weboldalkészítés - keretszerződés
Weboldalkészítés - keretszerződés 1. A szerződő felek Jelen szerződés létrejött egyrészről a........... (....), továbbiakban mint Megrendelő, másrészről az ALTAweb Kft. (1135 Bp., Petneházy u. 70-72.)
Törvényi engedmény és késedelmi kamat
Törvényi engedmény és késedelmi kamat LESZKOVEN LÁSZLÓ * 1. A dolgozat témája közelmúltban látott napvilágot a Győri Ítélőtábla Pf. IV.20.110/2009/10. számú ítélete. 1 A tényállás témánk szempontjából
VÁLOGATÁS AZ IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐI TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL
VÁLOGATÁS AZ IPARJOGVÉDELMI SZAKÉRTŐI TESTÜLET SZAKVÉLEMÉNYEIBŐL SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY KNOW-HOW ÉS ÜZLETI TITOK MEGSÉRTÉSE, ILLETVE VÉDELME KÉRDÉSÉBEN ISZT- 8/2008 I. Megbízás és előzmények Az M. Zrt. a közte,
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N!
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA Gf.I.30.307/2007/8.szám A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Szegedi Ítélőtábla a Dr. Kispál Sándor ügyvéd által képviselt (I.rendő felperes neve, címe) alatti székhelyű
Adásvételi szerződés
1 Ingatlan-adásvételi szerződés haszonélvezeti jogról való ingyenes lemondással, foglaló kikötésével, tulajdonjog fenntartása mellett Adásvételi szerződés amely létrejött egyrészről eladó családi és utóneve:
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár. (Ptk. 349. (1) bek.) dr. Mikó Sándor
A jogellenesség vizsgálatának gyakorlata a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indított perekben (Ptk. 349. (1) bek.) Szerző: dr. Mikó Sándor 2013. Alapvetések a jogellenesség vizsgálatához
Bizományosi Szerződés
Bizományosi Szerződés Amely létrejött egyrészről TrendVision Kft. 1151 Budapest, Bem utca 42/B Cg.: 01-09-888731 Adószám: 14096914-2-42 Képv.: Makó László Megbízó, a továbbiakban, mint Megbízó Másrészről
Hatálytalan a szerződés, ha érvényesen létrejött, mégsem fűződik hozzá joghatás (pl. felfüggesztő vagy bontó feltétel miatt)
Nincs szerződés, ha hiányzik fogalmának alapja: az akaratnyilatkozat. Nem létezik a szerződés, ha a felek nem állapodtak meg a lényeges kellékekben vagy ha a szerződés tartalma nem állapítható meg, a felek
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2016. október 12. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya
Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések
Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi
Az üzletrész-átruházási szerződésről
Pintér Attila Az üzletrész-átruházási szerződésről 1. Bevezetés A napi gyakorlatban számtalanszor kötnek a felek üzletrész-adásvételi szerződést, jogviszonyukra pedig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.
Nemzetközi magánjog 2.
Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 2. Knapp László knapplaszlo@freemail.hu Tananyag Vörös Imre: A nemzetközi gazdasági
TELEKALAKÍTÁSSAL VEGYES INGATAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
TELEKALAKÍTÁSSAL VEGYES INGATAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS amely létrejött BÁN ZALÁN ÉS BÁN-ANDRÁSI SZILVIA GÁRDONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT között * 2019. április. napján 1 TELEKALAKÍTÁSSAL VEGYES INGATAN ADÁSVÉTELI
2012. évi... törvény
2012. évi... törvény Érkezett : 20'2 MARC Z e. a külföldiek term őföldön történő zálogjog alapításának megakadályozása érdekébe n szükséges törvények módosításáró l 1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959.
2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet
2013. évi V. törvény VI. könyv XXIV. fejezet Hibás teljesítés 1. A hibás teljesítés általános szabályai 6:157. [Hibás teljesítés] (1) A kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatás a teljesítés időpontjában
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 1. Általános szabályok
Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) 1. Általános szabályok 1.1. A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) kifejezett eltérő írásos megállapodás hiányában a Gali Renáta egyéni vállalkozó 7570 Barcs,
II. rész. Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő
II. rész Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő INGATLANÜGYLETEK TELJESÍTÉS IDŐPONTJA Áfa tv. 9. termékértékesítés: birtokba vehető dolog átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre
EKAER kérdések és válaszok
EKAER kérdések és válaszok Cseppgolyós gáz értékesítésénél a mennyiséget utólag egyeztetik 2015. március 11. Kérdés: Cégünk cseppfolyós argon gázt értékesít belföldi adóalanyok részére. A szállítást minden
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:..., mint Megrendelő
Kereskedelmi együttműködési keretszerződés
létrejött egyrészről: Kereskedelmi együttműködési keretszerződés Név: Inter-Thermo Kft. Székhely: 8500 Pápa, Göncöl u. 10/a Adószám:10228726-2-19 VAT: HU 10228726 Cégjegyzékszám: 19-09-060021 Forint bankszámlaszám:
A haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásban
INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS Dr. Szabó Linda Zsófia A haszonélvezeti jog az ingatlan-nyilvántartásban A haszonélvezeti jog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének, keletkezésétől függetlenül meghatározó jelentősége
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS
A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS I. A hatályos törvényi szabályozás ugyan a korábbinál részletesebben határozza meg a volt tag üzletrészének értékesítését,
GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ
Az OTP Csoport partnere GB398 JELŰ E-CASCO BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Groupama Biztosító Zrt. 1146 Budapest, Erzsébet királyné útja 1/C Nyomtatványszám: 13050/2 Hatályos 2016. január 1-jétől
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK BERÉNY TÉGLA TÉGLAIPARI KFT ELFOGADVA: 2017. szeptember 12. UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS: HATÁLYOS: 2017. szeptember.12. 1 Tartalom 1. Általános adatok, elérhetőség... 3 1.1. Vállalkozás
amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről
MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási
A vállalkozási szerződés
A vállalkozási szerződés 1. A vállalkozási szerződés általános 6:238. [Vállalkozási szerződés] szabályai Vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó tevékenységgel elérhető eredmény (a továbbiakban: mű)
Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól
Ludányhalászi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2005.(08.29.) rendelete az önkormányzat vagyonáról, és a vagyongazdálkodás szabályairól A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló,
Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit?
Mi szabályozza az utasok légiközlekedés során felmerült kártérítési igényeit? A Montrealban 1999. május 28-án kelt Egyezmény tartalmazza a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó szabályozás egységes elveit;
Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről
Előterjesztés Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 252/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő
A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI
A KÖZBESZERZÉSI SZERZŐDÉSEK ÉRVÉNYTELENSÉGÉRE IRÁNYULÓ EGYSÉGES PEREK TAPASZTALATAI, AZ ÉRVÉNYTELENSÉG ÚJ SZABÁLYAI Dr. Szecskó József bíró Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium JOGSZABÁLYI
A Magyar Köztársaság nevében!
FŐVÁROSI BÍRÓSÁG A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság dr. Éliás Sára ügyvéd /1068. Budapest, Rippl Rónai u. 28./ által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület/1370. Budapest, Planetárium/
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:..., székhely/lakhely:... cégjegyzékszám:... képviseli:...
VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a... (Megrendelő neve/megnevezése) székhely/lakhely:... cégjegyzéket vezető bíróság:... cégjegyzékszám:... adószám:... bankszámlaszám:... képviseli:...,
TERMÉKTANÚSÍTÁS ÁLTALÁNOS ÜZLETI FELTÉTELEI TERMÉKTANÚSÍTÁS
1. Érvényességi terület Az alábbi feltételek a megállapodások szerinti teljesítésekre érvényesek, ezek alatt szolgáltatásokat, információkat, valamint a megbízás keretében végzett egyéb teljesítéseket
Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok
Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok Előadó: Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa Ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2013. szeptember 17. Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások engedményezés jótállás
Alkalmazott jogszabályok: Ptk.215..(1) bekezdés, 228. (3) bekezdés
Az ingatlan tehermentesítésének a jelzálogjog által biztosított szerződéses kötelezettségek teljesítésének és a jelzálogjog töröltetésének eladó általi vállalása nem tekinthető sem lehetetlen feltételnek,
1991. évi XLIX. törvény. I. Fejezet Általános rendelkezések
1991. évi XLIX. törvény a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról Az Országgyűlés a fizetésképtelen gazdálkodó szervezeteknek csődeljárás útján történő újjászervezése, ha pedig ez nem lehetséges, felszámolás
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA 3/2004. (VI. 17.) SZÁMÚ KOLLÉGIUMI AJÁNLÁSA A KÉSEDELMI ÉS AZ ÜGYLETI KAMAT EGYES KÉRDÉSEIRŐL
SZEGEDI ÍTÉLŐTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA 3/2004. (VI. 17.) SZÁMÚ KOLLÉGIUMI AJÁNLÁSA A KÉSEDELMI ÉS AZ ÜGYLETI KAMAT EGYES KÉRDÉSEIRŐL A Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma az illetékességi területéhez
Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben
Házasságban, társaságban - házastársi közös vagyon a cégben A Ptk.-ba beépült bírói gyakorlat Dr. Csűri Éva A vagyonközösséghez tartozó társasági részesedések megosztásának módja I. A gazdasági társasági
RENDELETTERVEZET. a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 7/2008. (II.21.) Kt. sz. rendelet módosítására
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatásáról szóló 7/2008. (II.21.) Kt. sz. rendelet módosítására Készítette: Kernné dr.
Új Polgári Törvénykönyv
Új Polgári Törvénykönyv Dologi Jog Dr. Pecsenye Csaba Birtok Birtokos Aki a dolgot sajátjaként vagy a dolog időleges birtokára jogosító jogviszony alapján hatalmában tartja Főbirtokos Albirtokos Jogalap
Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1
Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1 A jogalkalmazás körében érvényesülő szempontok megjelölése előtt szükséges rögzíteni, hogy a személyhez fűződő jog az egyes személyek
Oldal 1 / 5 MEGÁLLAPODÁS
MEGÁLLAPODÁS tőkekivonás alapján teljesítendő kifizetés nem pénzbeli vagyoni juttatással követelés átruházásával történő teljesítéséről, és a követelés engedményezéséről Regionális Fejlesztési Zártkörűen
SZELLEMI TULAJDONJOGOK A HÁZASTÁRSAK VAGYONÁBAN ÉS HAGYATÉKÁBAN - AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN
Dr. habil. Grad-Gyenge Anikó Iparjogvédelmi Konferencia Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület Konferencia, Szilvásvárad, 2018. május 11. SZELLEMI TULAJDONJOGOK A HÁZASTÁRSAK VAGYONÁBAN ÉS HAGYATÉKÁBAN
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja
1 Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. szeptember 20-i ülése 6. számú napirendi pontja Javaslat haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződés jóváhagyására Előadó: dr. Puskás
POLGÁRI JOGI KODIFIKÁCIÓ. Tartalomjegyzék
V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM Tartalomjegyzék Tanulmányok Az engedményezésre vonatkozó szabályok újragondolása a nemzetközi gyakorlat tükrében Gárdos Péter / 3 Az állam kártérítési felelõssége a közösségi jog megsértése
A dologi jog fogalma A tulajdonviszony. Dr. Kenderes Andrea május 17.
A dologi jog fogalma A tulajdonviszony Dr. Kenderes Andrea 2014. május 17. A dologi jog fogalma Történeti visszatekintés (Róma, Középkor, Polgárosodás) Dologi jog fogalma Dologi jog jelentőssége ( alkotmányos
LÍZING ÉS BÉRLET SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSA
LÍZING ÉS BÉRLET SZÁMVITELI ELSZÁMOLÁSA ADÓTANÁCSADÓK EGYESÜLETE 2018. Junkertné Dr. Szűcs Zsuzsanna Fogalmi meghatározás/1 A számviteli törvény és a Ptk fogalma eltér. A számviteli törvény a Hpt-re hivatkozik.
í t é l e t e t: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság a dr. Mészáros Győző Ügyvédi Iroda (ügyintéző dr. Mészáros Győző, ügyvéd 1076 Budapest, Dózsa Gy. u. 68. I/5.) által képviselt Banco Primus S. A. (Portugália
Indokolás. Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.965/2008/6.
Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.965/2008/6. A Fővárosi Ítélőtábla a személyesen eljárt I. rendű felperes neve (IV. rendű felperes címe) I. rendű, a dr. Bay Endre pártfogó ügyvéd (...) által képviselt, II.
Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév)
1 Polgári jogi záróvizsgakérdések (2016/2017. II. félév) A záróvizsgára történő felkészülés vezérfonala" az előadásokon/gyakorlatokon leadott törzsanyag. Felkészülését segítik az alább megjelölt tankönyvek,
2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről
2/2006. /III.1./ rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Kisvárda Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.
A szállítmányozási szerződés
A szállítmányozási szerződés 6:302. [Szállítmányozási szerződés] Szállítmányozási szerződés alapján a szállítmányozó a saját nevében a megbízó javára küldemény továbbításával összefüggő szerződések megkötésére
T Ö R V É N Y A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL (A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2011. sz.) Első rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
T Ö R V É N Y A POLGÁRI PERRENDTARTÁSRÓL (A SZK Hivatalos Közlönye, 72/2011. sz.) Első rész ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK I. fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK 1. szakasz E törvény meghatározza a bírósági jogvédelem
-rin4g. A Házszabály 94.* (1) bekezdése alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló T/5949. számú törvényjavaslathoz a következő. módosító javaslato t
Orszaggypjes hivatal a irományszáan : -rin4g Érkezett : 2009 FF9R 01 2, Dr. Szili Katali n az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony! A Házszabály 94.* (1) bekezdése alapján a Polgári
A Duna-Dráva Cement Kft. Beton Üzletág Általános Szerződési Feltételei
0. Alapvetés A Duna-Dráva Cement Kft. Beton Üzletág Általános Szerződési Feltételei Beton eladását az eladó kizárólag az alábbi feltételekkel vállalja. A feltételek az első és az utána következő valamennyi
1992. évi XXII. törvény. a Munka Törvénykönyvéről 1
ELSŐ RÉSZ BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 1992. évi XXII. törvény a Munka Törvénykönyvéről 1 A törvény hatálya Törvénykönyvét (a továbbiakban: Mt.) érintő módosításokat tartalmaz. A törvény előkészítésére az Országos
III. Rész Az egyes társasági formák az új Ptk.-ban - A konszernjog alapjai
III. Rész Az egyes társasági formák az új Ptk.-ban - A konszernjog alapjai 1 Áttekintés: I. A KÖZKERESETI ÉS A BETÉTI TÁRSASÁG I.1 A közkereseti társaság A.) Lényege B.) A társasági forma sajátosságai