EAST-WEST COHESION II. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EAST-WEST COHESION II. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA"

Átírás

1 EAST-WEST COHESION II. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, november számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Egyetem 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos konferenciákat rendez a Duna-térségi kohézió elnevezéssel. Ezek a rendezvények hozzájárultak az Európai Duna Regionális Stratégia (EDRS) kialakításához és működéséhez. A konferencián elhangzott előadások jelentős része tanulmánykötetekben jelent meg és hozzájárult számos doktorandusz tudományos kutatási tevékenységének eredményes befejezéséhez is. A Dunaújvárosi Egyetemen 2014-ben kibontakozott Keleti-nyitás stratégia nagy ívben hozzájárult a nemzetközi együttműködések fejlesztéséhez és építve a Duna-térségi eredményekre a kelet-nyugat közötti kapcsolatok erősítéséhez, a társadalmi-gazdasági kohézióhoz. Ezen gondolatok jegyében az immár 2. alkalommal megrendezendő East-West Cohesion Nemzetközi Tudományos Konferencia érdemi előrelépést kíván elérni a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében a felsőoktatási intézmények körében, a korszerű képzési formák elterjesztésében, a tudományos együttműködések kialakításában, a hallgatók és a doktoranduszok munkájának eredményesebbé tételében. A konferencia 2 napos, az első nap folyamán plenáris ülésen a fő témakörökhöz kapcsolódó átfogó előadások kerülnek megtartásra, a második napon pedig 5 szekcióban párhuzamosan folyik tovább a tudományos munka. A konferencia időtartama alatt lehetőséget biztosítunk két és többoldalú konzultációk, eszmecserék tartására, elősegítve ezáltal is a nemzetközi partnerség építését, közös kutatási projektek megalapozását. A előzetes állásfoglalása alapján a konferencia témaköréhez kapcsolódóan absztrakt kötet készül és a határidőre leadott tanulmányokat egy tanulmánykötetben kívánjuk megjelentetni a nemzetközi publikációs követelményeknek megfelelően. Emellett lehetőség nyílik egyes Magyarországon megjelenő színvonalas szakmai folyóiratokban történő publikálásra is. A konferencián számítunk a kitűzött célokhoz kapcsolódó tudományos és oktatási tevékenységet folytató hazai és külföldi partnerintézmények képviselőinek részvételére. Jelentkezési határidő: szeptember 20. 1

2 Tanulmány leadása: november 16-ig (legkésőbb a Konferencián). A jelentkezési lapot és a tanulmányt az rita.jozsa@gmail.com címre szíveskedjen küldeni! Főrendező: 2. A konferencia rendező szervei Dunaújvárosi Egyetem Társrendező: Területfejlesztési Tudományos Egyesület, Esztergom-Budapest Közreműködő szervezetek: Nemzetstratégiai Kutatóintézet Magyar Logisztikai Egyesület, Budapest Magyar Villamos Művek Zrt. BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács Universitas Service Közhasznú Nonprofit Kft. Dunaújváros Ecotech Nonprofit Zrt. Dunaújváros Pécsi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kaposvári Egyetem Debreceni Egyetem Karcagi Kutatóintézete Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Meteorológiai Szolgálat Agrárgazdasági Kutató Intézet Magyar Ázsia Társaság Fővédnök: 3. A konferencia védnökei (tervezett) Dr. Palkovics László, Oktatásért felelős államtitkár Védnökök: Dr. habil András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere Dávid Ilona, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója Tipold Ferenc főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium, Területi tervezési Főosztály Dr. Nikodémus Antal főosztályvezető, Külgazdasági- és Külügyminisztérium Dr. Bárdos Krisztina ügyvezető igazgató, Iparfejlesztési Közalapítvány Králik Gyula elnök, Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara 2

3 Joó István Duna Régió Stratégia miniszteri biztos Dr. Papp Antal, tű. ezredes, BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács elnök 4. A konferencia plenáris ülésének tervezett témakörei Európai konvergencia és regionális kohézió Geopolitikai kihívások és geopolitikai lehetőségei, különös tekintettel a Keleti-nyitás tükrében Az Európai Duna Regionális Stratégia (EUSDR) végrehajtásának helyzete A klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás stratégiai kérdései Korszerű infrastruktúra fejlesztések Oktatás, képzés, nemzetközi kutatási projektek 5. A konferencia tervezett programja és a hozzá kapcsolódó események A konferencia hivatalos nyelve magyar, angol és orosz. 6. A konferencia programtervezete: november Résztvevők érkezése, regisztráció. Dunaújvárosi Egyetem A épület, S01 terem előterében Plenáris ülés ( A épület S01 terem). Levezetője: Talabos István, főiskolai adjunktus, Budapesti Gazdasági Egyetem, Megnyitó: Dr. Veres Lajos, főiskolai tanár, Duna Stratégia Igazgató, Dunaújvárosi Egyetem Köszöntő: Dr. Palkovics László, Oktatásért felelős államtitkár, a Konferencia Fővédnöke Köszöntő: Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere Dr. habil András István, rektor, Dunaújvárosi Egyetem, a Konferencia védnöke: Globális, regionális és lokális kihívások a Dunaújvárosi Egyetem előtt Dr. Veres Lajos, főiskolai tanár, Duna Stratégia Igazgató: A Kelet-Nyugat Kohézió új kihívásai a globális gazdasági térben. 3

4 Dr. Nikodémus Antal, tudománydiplomáciai főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium: Aktuális kihívások és lehetőségek a magyar tudomány diplomácia számára Joó István, Duna Régió Stratégia miniszteri biztos: Tájékoztató az Európai Duna Kávészünet. Regionális Stratégia előrehaladásáról, az aktuális feladatokról Tipold Ferenc, Területi Tervezési Főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium: Tervezési feladatok az EU támogatási időszakra való felkészülésben Dr. Lentner Csaba, egyetemi tanár, Nemzeti Közszolgálati Egyetem: Nemzeti gazdaságpolitikai kihívások a transznacionális gazdasági térben Dr. Szávai Ferenc, rektor, Kaposvári Egyetem: A magyarországi vállalatok külföldi tőkebefektetéseinek tendenciái és tapasztalatai A konferencia köszöntése (szponzorok), kérdések, konzultáció Ebéd ( P épület) Plenáris ülés folytatása, külföldi egyetemek bemutatkozása, és a konferencia témaköréhez kapcsolódó koncepciók, stratégiák rövid ismertetése Orosz Egyetemi előadás Azerbajdzsáni Egyetemi előadás Grúz Egyetemi előadás Brazil Egyetemi előadás Indonéziai Egyetemi előadás 4

5 Kínai Egyetemi előadás Lengyel Egyetemi előadás Kazah Egyetemi előadás Ukrán Egyetemi előadás Belorusz Egyetemi előadás Kérdések konzultációi Állófogadás ( P épület ) november 17. Szekcióülések: A kijelölt termekben I. szekció: Összeköttetés Connectivity ( F 326). Szekcióvezető: Dr. Orosz Csaba, egyetemi docens Budapesti Műszaki és Gazdasági Tudományi Egyetem Főbb témakörök: - Közlekedés - Logisztika - Hálózatok - Határ menti együttműködések - Visegrádi Négyek együttműködése II. szekció: Kulturális örökség Cultural heritage ( F 310). Szekcióvezető: Dr. habil. Szabó Géza, egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem Főbb témakörök: - Turizmus stratégiák - Bor utak, zarándokutak - Attrakciók - Best practise, innovatív megoldások - Limes 5

6 - Brandek III. szekció: Biztonság - Safety( F 305). Szekcióvezető: Dr. Papp Antal, tű. ezredes, BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács elnök Főbb témakörök: - Egészséges élelmiszer ellátás IV. szekció: - Egészséges ivóvíz ellátás - Klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás - Katasztrófavédelem - Globális hálózatok biztonsága - Energiaellátó rendszerek Makroregionális stratégiák - Macroregional strategies( A épület A01). Szekcióvezető: Dr. Korompai Attila, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem. Főbb témakörök: - Balti tengeri stratégia - Európai Duna Regionális Stratégia - Fekete tengeri stratégia - Eurázsiai Unió - Adria - Égei tengeri stratégia - Új Selyem Út - Válság utáni stratégiák a gazdasági biztonságért V. szekció: Oktatási innovációk és vállalati együttműködések - Innovation in education and corporate corporation ( A épület A09) Szekcióvezető: Dr. Szabó Csilla, főiskolai docens, Tanárképző Központ főigazgatója, Dunaújvárosi Egyetem. Főbb témakörök: - Oktatás, képzés innovatív megoldásai, multikulturális környezet - Duális képzések - Nemzetközi irányelvek, ajánlások - Vállalati esettanulmányok - Üzleti etika kérdései Büféebéd 6.1. A kapcsolódó rendezvények 6

7 A konferencia mindkét napján az előzetesen kiadott program, valamint a helyszíni aktuális információk alapján vendégeink kérésére partneri találkozók és tárgyalások lebonyolítására nyújtunk lehetőséget, tárgyalóhelyiség és catering biztosításával Szponzorok bemutatkozása A Duna-térség meghatározó nagyvállalatai, oktatási intézményi, a regionális szakmai, illetve civil szervezetek számára kiállítási, kapcsolatteremtési, valamint előadási lehetőséget biztosítunk Könyvbemutatók A plenáris ülés nagytermének előterében, kiállított asztalokon lehetőséget biztosítunk ajánlott kiadványok bemutatására, értékesítésére. A konferencia kiadványa: A konferencián elhangzott előadásokat és kiállított posztereket egy önálló tanulmánykötetben kívánjuk megjelentetni, ennek érdekében szerkesztőbizottságot és lektorokat kérünk fel. A konferencia tanulmánykötete a konferenciát követően fog megjelenni, melyből minden előadónak juttatunk példányt. A javaslatai alapján lehetőséget biztosítunk a közreműködő szervezetek által felajánlott minősített szakmai folyóiratokban történő publikálásra is, korlátozott példányszámban. A tanulmányok formai követelményeit mellékeljük. A Konferencia témaköreihez kapcsolódó legfrissebb könyvek, tanulmányok, kutatási jelentések bemutatása lehetséges lesz a plenáris előadó előtti asztalokon. A poszterek kiállítása szintén az előtérben felállított paravánokon történhet. 7. Egyéb szervezési kérdések A konferencia résztvevői: a Keleti-nyitás projektben kialakult külföldi egyetemek meghívott előadói (VIP), valamint hazai szakmai tudományos, felsőoktatási szervezetek jelentkezői, doktoranduszok, hallgatók. A távolabbról érkező résztvevőknek szálláslehetőséget biztosítunk a Hotel Kerpelyben (Dunaújváros). A konferencia tudományos és szervező bizottságának nevében: Dunaújváros, július 3. Dr. Veres Lajos főiskolai tanár Duna Stratégia Igazgató Dunaújvárosi Egyetem 7

8 A tanulmány formai követelményei (előadás, poszter) A tanulmány formátuma: B/5 A tanulmány terjedelme: maximum 10 oldal (ábrákkal, táblázatokkal és irodalomjegyzékkel együtt) A tanulmány nyelve: angol és/ vagy magyar nyelven készíthető. A tanulmány beküldési határideje: november 16-ig. A tanulmányt az rita.jozsa@gmail.com címre szíveskedjen küldeni! Cím (Times New Roman, Címsor 1, nagybetűs, 14-es betűméret, félkövér, sorkizárt, középre igazítva) SZERZŐ NEVE (Times New Roman, normál, nagybetűs, 14-es betűméret, középre igazítva, lábjegyzetben: beosztás, munkahely, elérhetőség) Összefoglalás: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, sorkizárt, szimpla sorköz max. 10 sor) Kulcsszavak: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, sorkizárt, szimpla sorköz, max. 5 kulcsszó) Summary: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, sorkizárt, szimpla sorköz, max. 10 sor) Keywords: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, sorkizárt, szimpla sorköz, max. 5 kulcsszó) Szöveg (Times New Roman, normál, 11-es betűméret, sorkizárt, szimpla sorköz, bekezdések: behúzás jobbra 1,25 cm) Ábrák és táblázatok 1. ábra. (Times New Roman, normál, 11-es betűméret, dőlt, középre igazítva) Cím (Times New Roman, normál, 11-es betűméret, középre igazítva) Ábra (középre igazítva) Forrás: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, balra igazítva, behúzás jobbra 1,25 cm) Szerk.: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, balra igazítva, behúzás jobbra 1,25 cm) 8

9 1. táblázat. (Times New Roman, normál, 11-es betűméret, dőlt, középre igazítva) Cím (Times New Roman, normál, 11-es betűméret, középre igazítva) Táblázat (Times New Roman, normál, 11-es betűméret, középre igazítva) Forrás: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, balra igazítva, behúzás jobbra 1,25 cm) Szerk.: (Times New Roman, normál, 10-es betűméret, balra igazítva, behúzás jobbra 1,25 cm) Irodalomjegyzék (Times New Roman, normál, 11-es betűméret, sorkizárt, függő, 1,25 cm) Könyv: Komarek Levente (2008): A Dél-Alföld agrárszerkezetének sajátosságai. Csongrád Megyei Agrár Információs, Szolgáltató és Oktatásszervező Kht., Szeged p. Könyvfejezet: Komarek Levente (2007): The structural changes in the agriculture of the South Great Plain since the regime change. pp In.: Kovács Cs. (szerk.): From villages to cyberspace. Szeged p. ISBN-13: Folyóirat cikk: Komarek Levente (2008): Régiók Európában: a Nyugat/Vest romániai régió. Területi Statisztika. 11. (48.) évf. 6. sz. pp Konferencia cikk: Komarek Levente Abonyiné Palotás Jolán (2004): Szeged fejlődése képekben. II. Magyar Földrajzi Konferencia, Szeged. pp ISBN Poszter mérete: 70 x 150 cm Kérjük a fenti formai követelmények és a határidő pontos betartását!! 9

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2015. november 12. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Főiskola 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben

Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben nemzetközi tudományos konferencia Párkány, 2016. október 27. 1. számú hírlevél 1. A Konferencia célja A rendezőszervek egy konferenciasorozat

Részletesebben

Önök konferenciánk 3. hírlevelét olvassák.

Önök konferenciánk 3. hírlevelét olvassák. TISZTELT CÍMZETTEK! A konferencia védnökei (felkérés alatt) Önök konferenciánk 3. hírlevelét olvassák. Fővédnök: Védnökök: Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos Horváth

Részletesebben

EAST-WEST COHESION. III. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, november számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION. III. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, november számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION III. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2018. november 12 13. 1. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Egyetem 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

EAST-WEST COHESION. III. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, november számú HÍRLEVÉL

EAST-WEST COHESION. III. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, november számú HÍRLEVÉL EAST-WEST COHESION III. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA Dunaújváros, 2018. november 12 13. 2. számú HÍRLEVÉL 1. A konferencia célja A Dunaújvárosi Egyetem 2007-től hagyományteremtő módon nemzetközi tudományos

Részletesebben

4. hírlevele. Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos

4. hírlevele. Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos A TERÜLETFEJLESZTÉSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET ÉS A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A konferencia védnökei 4. hírlevele Fővédnök: Védnökök: Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos Kovács

Részletesebben

5. hírlevele. Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos

5. hírlevele. Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos A TERÜLETFEJLESZTÉSI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET ÉS A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA A konferencia védnökei 5. hírlevele Fővédnök: Védnökök: Medgyesy Balázs, Duna-régió stratégiáért (EUSDR) felelős kormánybiztos Kovács

Részletesebben

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia

Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia INGATLANGAZDÁLKODÁS A KÖZFELADAT ELLÁTÁS SZOLGÁLATÁBAN KONFERENCIA Első alkalommal kerül megrendezésre az Ingatlangazdálkodás a közfeladat ellátás szolgálatában című konferencia a Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája

Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája Formai követelmények, DOSZ Közgazdász Doktoranduszok és Kutatók V. Nemzetközi Téli Konferenciája 2019. február 22. Szent István Egyetem, Gödöllő Formai követelmények Absztrakt formai követelményei: Cím

Részletesebben

Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben

Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben Társadalmi-Gazdasági Kohézió a Kárpát-medence Határmenti Térségeiben nemzetközi tudományos konferencia Párkány, Városháza, 2016. október 27. 2. számú hírlevél 1. A Konferencia célja A rendező szervek egy

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődő! A mielőbbi viszontlátás és szakmai együttműködés reményében, további szép napot kíván:

Tisztelt Érdeklődő! A mielőbbi viszontlátás és szakmai együttműködés reményében, további szép napot kíván: Tisztelt Érdeklődő! Ezennel szeretettel meghívjuk Önt a 2013. november 14-15-én sikeresen lezajlott IV. Duna-térségi kohézió Nemzetközi Tudományos Konferencia 2013. december 6-án (pénteken) délelőtt 10

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A Szolnoki Főiskola 2015. május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l 2014. október 27 28. MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a

A Szolnoki Főiskola. 2014. szeptember 26-27. között. a hagyományokat folytatva megrendezi a A Szolnoki Főiskola 2014. szeptember 26-27. között a hagyományokat folytatva megrendezi a Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0016 XX. JUBILEUMI NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 18. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központja, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPA

KÖZÉP-EURÓPA KÖZÉP-EURÓPAI KÖZLEMÉNYEK Történészek, geográfusok és regionalisták folyóirata SZAB Filozófia és Történeti Szakbizottságának Magyar Történeti Munkabizottsága Dr. habil. Marjanucz László MTA RTB Régiótörténeti

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém. Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről Észak-balatoni Polgári Klub 2012. június 27-28. Veszprém Program A rendezvény fővédnöke: Dr. Navracsics

Részletesebben

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet

Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete. Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. Programfüzet X. éves a Debreceni Hallgatók Politikatudományi Egyesülete Jubileumi konferencia 2014. november 7-8. Debrecen Általános

Részletesebben

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök)

FÓKUSZBAN AZ EMBER 1. NAP december 3. (csütörtök) FÓKUSZBAN AZ EMBER A 2007-2013 programozási időszak zárókonferenciája A Társadalmi Megújulás Operatív Program és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program sikerei 2015. december 3-4. Győr, Széchenyi

Részletesebben

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés

Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Kulturális valóságismeret és EKF 2010 35 éves a pécsi kultúraközvetítő képzés tudományos konferencia és emlékülés 2010. november

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 2. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

Önök konferenciánk 4. hírlevelét olvassák.

Önök konferenciánk 4. hírlevelét olvassák. TISZTELT CÍMZETTEK! Önök konferenciánk 4. hírlevelét olvassák. Az előzőekben már értesültek arról a tényről, hogy dr. Navracsics Tibor, miniszterelnökhelyettes úr konferenciánk fővédnöke. A védnöki felkérésünkre

Részletesebben

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA MEGHÍVÓ TURISZTIKAI SZAKMAI KONFERENCIÁRA Nyíregyháza Megyei Jogú Város, és a Nyíregyházi Főiskola tudományos turisztikai konferenciát szervez 2010. május 20-21-én Nyíregyházán a Városháza Krúdy termében

Részletesebben

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az

Meghívó. A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Meghívó A Csongrád Megyei Önkormányzat és a gurgaoni Management Development Institute tisztelettel meghívja Önt az Út a megújuló világ felé Magyar-Indiai Gazdasági Együttműködési Konferencia elnevezésű

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék XIV. Nemzetközi Tudományos Napok 2014. március 27 28. 1. felhívás Gyöngyös 2013. szeptember 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök

Részletesebben

Magyar Tudomány Ünnepe 2014

Magyar Tudomány Ünnepe 2014 Magyar Tudomány Ünnepe 2014 A foglalkoztatáspolitika jelene és jövője az EU-ban és Magyarországon tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán 2014. november 6. A konferencia védnöke: Vastagh

Részletesebben

"Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége" II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára.

Magasabb (helyi) hozzáadott érték, mint a vidék kitörési lehetősége II. Nemzetközi Vidékfejlesztési Tudományos Konferenciára. A Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Kar Agrártudományi és Vidékfejlesztési Intézete és a University of Agricultural Sciences and Veterinary Medicine of the Banat (Temesvár) együttműködésben

Részletesebben

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap

Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet. 1. nap "Hogy míg nyomorra milliók születnek, Néhány ezernek jutna üdv a földön, Ha istenésszel, angyal érzelemmel Használni tudnák éltök napjait." Szolidaritás - Ma Konferencia 2007. február 22-23. Programtervezet

Részletesebben

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát.

I. KÖRLEVÉL. VIII. Országos Turisztikai Konferenciát. VIII. ORSZÁGOS TURISZTIKAI KONFERENCIA KÖRNYEZET BIZTONSÁG TURIZMUS 2016. OKTÓBER 14. PÉCS ZSOLNAY KULTURÁLIS NEGYED I. KÖRLEVÉL A Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar,, Turizmus Tanszéke, MTA

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)

P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) P R O G R A M Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) NYITÓNAP 2016. július 12., kedd Helyszín: KKM Bem József tér, Konferenciaterem 1027 Budapest, Bem rkp. 47. 8.30 Regisztráció 9.00 Szijjártó Péter

Részletesebben

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN

AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Műszaki Kara szeretettel és tisztelettel meghívja Önt AZ IPAR NAPJAI DEBRECENBEN elnevezésű közös rendezvényére A rendezvény ideje: 2016.

Részletesebben

Tájtudomány és tájtervezés

Tájtudomány és tájtervezés Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki

Részletesebben

KONFERENCIA FELHÍVÁS

KONFERENCIA FELHÍVÁS KONFERENCIA FELHÍVÁS Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás - Vidékfejlesztés A XXI. század mezőgazdasági stratégiái TUDOMÁNYOS KONFERENCIA 2016. október 05-07. Nyíregyházi Egyetem,

Részletesebben

Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt.

Regionális közlekedés aktuális kérdései A múltra épülő jövő 130 éves a DKV Közlekedési Zrt. Közlekedéstudományi Egyesület H-1066. BUDAPEST, Teréz krt. 38. II. em 238. Telefon/Fax: +36-1-353-2005, +36-1-353-0562 Internet: http://www.ktenet.hu E-mail: info@ktenet.hu DKV Debreceni Közlekedési Zrt.

Részletesebben

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya

Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya Főszervezők: Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztálya A pályázat az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nemzeti Tehetség

Részletesebben

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:

A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok: A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztalbeszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

NEMZETKÖZI KONFERENCIA

NEMZETKÖZI KONFERENCIA NEMZETKÖZI KONFERENCIA Pécs, Hotel Palatinus City Center Nádor Terem 2012. október 24. - délelőtt APP4INNO projekt nyitókonferencia Új megközelítések és eszközök létrehozása és támogatása a primer szektor

Részletesebben

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET Budapest Észak-alföldi régió Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) MAGYARORSZÁG TARTALOMJEGYZÉK I. Regionális partnerségek az OPEN DAYS 2011 hivatalos

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól

TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól -1- TÁJÉKOZTATÓ a BM OKF IPARBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET munkájáról és jövőbeni feladatairól Prof. Em. SOLYMOSI JÓZSEF ny. mk. ezredes az IBTT elnöke BM OKF Energetikai szakmai nap Budapest 2014. március

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN!

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN! MEGHÍVÓ Cégek, gazdasági társaságok és magánszemélyek számára A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS MŰSZAKI INTÉZETE között rendezi meg a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

MEGHÍVÓ. I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire

MEGHÍVÓ. I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire MEGHÍVÓ az Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése című, ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 azonító számú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő I. regionális konferencia-sorozat rendezvényeire

Részletesebben

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március V. Magyar Földrajzi Konferencia VII. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia X. Közép-európai Hatszög Konferencia Első Körlevél 2010. március 2010. november 4-6-án a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete,

Részletesebben

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA

NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA PROGRAM TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 NEMZETKÖZI TECHNOLÓGIA TRANSZFER KONFERENCIA ÉS FÓRUM HELYSZÍN: NONPROFIT GAZDASÁGFEJLESZTŐ SZERVEZETEK HÁZA A, a TÁMOP-4.2.1.C-14/1/Konv-2015-0004 számú, kialakítása

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT

SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA. 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna. 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT SPORTBIZTONSÁGI SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA 2012.június 20-21. Danubius Hotel Aréna 1148 Budapest, Ifjúság útja 1-3. SZÖVETSÉGEK A BIZTONSÁGÉRT Készítette: 1 2012. június 20. szerda 09.00 Beérkezés, Regisztráció

Részletesebben

PROGRAM. III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire

PROGRAM. III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire PROGRAM az Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése című, ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 azonosítószámú kiemelt projekt keretében megrendezésre kerülő III. Regionális Konferenciasorozat rendezvényeire

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXIV. Szemináriuma 2018. november 8. (csütörtök) 9. (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Konferencia felhívás

Konferencia felhívás Konferencia felhívás Az Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar HAZAI ÉS KÜLFÖLDI MODELLEK A PROJEKTOKTATÁSBAN címmel 2018. május 29-én (kedden) második alkalommal hirdeti meg Nemzetközi Tudományos

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

Önök konferenciánk 5. hírlevelét olvassák.

Önök konferenciánk 5. hírlevelét olvassák. TISZTELT CÍMZETTEK! Önök konferenciánk 5. hírlevelét olvassák. Konferenciánk fővédnöke: Dr. Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes úr Konferenciánk védnökei: Csizmadia Norbert, tervezéskoordinációért

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet-Európa a 21. század többpólusú világában

Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet-Európa a 21. század többpólusú világában Geopolitikai Konferencia 2017 Közép- és Kelet-Európa a 21. század többpólusú világában Tudományos konferencia 2017. augusztus 25. (péntek) Helyszín: Soproni Széchenyi István Gimnázium, 9400 Sopron, Templom

Részletesebben

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma

Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma Géptervezők és Termékfejlesztők XXXI. Szemináriuma 2015. november 5 (csütörtök) 6 (péntek) MTA Miskolci Akadémiai Bizottságának Székháza Miskolc, Erzsébet tér 3. Gépipari Tudományos Egyesület Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

TERV Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában

TERV Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában J ó v á h a g y o m! 2016. május -án, Dr. Káposzta József dékán TERV a Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában című kiadvány elkészítésére Felterjesztés: 2016. április 26-án, Dr.

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

IV. évfolyam 2. szám, március

IV. évfolyam 2. szám, március IV. évfolyam 2. szám, 2019. március Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható tendenciák nemzetközi tudományos-szakmai konferencia

A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható tendenciák nemzetközi tudományos-szakmai konferencia A konferencia fővédnökei: Dr. Felkai László Belügyminisztérium, közigazgatási államtitkár Belügyi Tudományos Tanács, elnök Prof. Dr. Patyi András rektor A rendőri jövőkutatás aktuális kérdései várható

Részletesebben

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.

A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19. PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Az Árpádháziak szellemi örökségétől az európai partnerségig A versenyképesség és energiái a magyar-türingiai kapcsolatokban Magyar-Türingiai Gazdasági Konferencia Székesfehérvár 2014. január 30-31. Helyszín:

Részletesebben

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, 2018. augusztus 27-29. MÁSODIK felhívás Tisztelt Kolléganő/Kolléga! Szeretettel meghívjuk a Matematikát,

Részletesebben

08:00 09:00 Regisztráció 09:00 09:30 Köszöntõk Dumitru Matis, dékán, BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi

08:00 09:00 Regisztráció 09:00 09:30 Köszöntõk Dumitru Matis, dékán, BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi 83 RMKT-hírek Meghívó A Romániai Magyar Közgazdász Társaság, a kolozsvári BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karával partnerségben 2011. szeptember 23 25. között Kolozsváron rendezi meg a Társaság

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 2. szám június Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 2. szám 2017. június Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

Sportról másképpen! Innovatív gondolkodás a sportban című nemzetközi tudományos konferenciára

Sportról másképpen! Innovatív gondolkodás a sportban című nemzetközi tudományos konferenciára A Magyar Sporttudományi Társaság SportInnovációs Szakbizottsága, és a Sakk és Sakkelméleti Szakbizottsága tisztelettel meghívja a Sportról másképpen! Innovatív gondolkodás a sportban című nemzetközi tudományos

Részletesebben

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonalmádi, 2015. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitűzése Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizedik, azaz

Részletesebben

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET

VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET VII. EXPORTAKADÉMIA PROGRAMTERVEZET 1. blokk 2015. szeptember 23. 1. nap ÜZLETI KÖRNYEZET ÉS PIACELEMZÉS 9:30-10:00 Regisztráció 10:00-10:30 Köszöntő, tematika ismertetése Galambos Judit, igazgató, Exportinkubációs

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 3. szám 2017. október Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998 Bajor- Magyar Gazdasági Konferencia München 2013. április 18-19. Helyszín: München, Magyar Főkonzulátus München, Wollmannstr.2. Programtervezet A rendezvény fővédnökei: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán, uniós

Részletesebben

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa

A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Ma g y a r R a d i o l ó g u s Tá r s a s á g X X V. Ko n g resszusa A Magyar Radiológus Társaság XXV. Kongresszusát a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrum és a Kaposi Mór Oktató Kórház rendezi a Kaposvári

Részletesebben

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg

Részletesebben

Hungarikumok: múltunk és jövőnk. I. Országos Pálinkakonferencia

Hungarikumok: múltunk és jövőnk. I. Országos Pálinkakonferencia Hungarikumok: múltunk és jövőnk I. Országos Pálinkakonferencia 2018. november 14. A KONFERENCIA FŐVÉDNÖKE Prof. Dr. Heidrich Balázs, egyetemi tanár Budapesti Gazdasági Egyetem, rektor Időpont: 2018. november

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-00150015. Felsőoktatási együttműködés a vízügyi ágazatért MEGHÍVÓ

TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-00150015. Felsőoktatási együttműködés a vízügyi ágazatért MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ A FELSZÍNI ÉS FELSZÍN ALATTI VÍZKÉSZLETEK ÖSSZEFÜGGÉSEKKEL, JELLEGZETESSÉGEKKEL ÉS VÁLTOZÁSOKKAL FOGLALKOZÓ EGYETEMI KUTATÁSOK C. SZAKMAI FÓRUMRA MECSI JÓZSEF PROFESSZOR EMLÉKÉRE A Pannon Egyetem

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

EU szabályozási környezet. Tantárgyi útmutató

EU szabályozási környezet. Tantárgyi útmutató Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest EU szabályozási környezet Tantárgyi útmutató Nappali 2014/2015. I. félév 1 Tantárgy megnevezése EU szabályozási környezet Tantárgy kódja:

Részletesebben

TÁJÉPÍTÉSZET HÓNAPJA

TÁJÉPÍTÉSZET HÓNAPJA TÁJÉPÍTÉSZET HÓNAPJA A JÖVŐ TERVEZÉSE, A TERVEZÉS JÖVŐJE című konferencia AZ EURÓPAI TÁJ EGYEZMÉNY MEGVALÓSÍTÁSA programsorozat keretében A konferencia célja, hogy feltárja, miként tud a tájépítészeti

Részletesebben

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport

BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport BSc hallgatók szakdolgozatával szemben támasztott követelmények SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport Az alapszakon a záróvizsgára bocsátás feltétele szakdolgozat készítése. A szakdolgozat kreditértéke:

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

Magyarország sorsfordító esztendői:

Magyarország sorsfordító esztendői: MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

Konferencia tájékoztató

Konferencia tájékoztató Európa 2020 Intelligens, fenntartható, inkluzív növekedés Konferencia tájékoztató 2012. november 6. 7. helyszín: Magyar Szabványügyi Testület 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 1. 2012_MMHet_program5 Rendezők

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6.

FELHÍVÁS. I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia. Kaposvár, február 5-6. FELHÍVÁS I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia Kaposvár, 2015. február 5-6. A konferencia a Dél- Dunántúl régióban című, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosítójú projekt keretében kerül megrendezésre.

Részletesebben

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA:

PÉCS, NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: PÉCS, 2016. NOVEMBER 8-9. Előzetes PROGRAM A KONFERENCIA SZERVEZŐI A KONFERENCIA KIEMELT SZAKMAI TÁMOGATÓJA: A SZÁMVITEL TUDOMÁNY-SZAKMA-OKTATÁS KONFERENCIA előzetes PROGRAMJA PÉCS, 2016. november 8. A

Részletesebben