T Á M O G A T Á S I S Z E R ZŐDÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "T Á M O G A T Á S I S Z E R ZŐDÉS"

Átírás

1 T Á M O G A T Á S I S Z E R ZŐDÉS az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és annak Kiotói Jegyzőkönyve végrehajtási keretrendszeréről szóló évi LX. törvény végrehajtásának egyes szabályairól szóló 323/2007. (XII. 11.) Korm. rendelet (a továbbiakban: ZBR Korm. rendelet) szerinti pályázat alapján amely létrejött egyfelől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (1011 Budapest, Fő utca ); képviseli az Energia Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Energia Központ Nonprofit Kft., székhely: 1134 Budapest, Váci út 45. A épület, 6. emelet; Cégjegyzékszám: , KSH szám: ) a továbbiakban: Támogató másfelől a(z) «kedvezmenyezett» (cím: «kedvezmenyezett_cime»; Adószám: «kedv_adoszm» /adóazonosító jele: «kedv_adoazonosito»; KSH szám: «ksh_szam»), a továbbiakban: Kedvezményezett a továbbiakban együtt: Szerződő Felek között alulírott napon és helyen a következő feltételek mellett. I. A szerződés célja A Szerződő Felek célja, hogy a központi költségvetés forrásaiból nyújtott vissza nem térítendő támogatás felhasználásával a meglévő lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentését eredményező energiahatékonysági felújítását megvalósító beruházások, megújuló energiafelhasználást támogató beruházások, illetve új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatásával az éghajlatváltozást kiváltó légköri kibocsátásokat egyúttal az energiafelhasználásukat csökkentsék. II. Előzmények A Kedvezményezettnek az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési Alprogramra (ÚSZT-ZBR-MO-2011) benyújtott pályázatát a ZBR Korm. rendelet 31. -ában foglalt rendelkezések szerint a döntésre jogosult miniszter elfogadta. Ez alapján a Támogató a Kedvezményezettel a jelen szerződésben foglalt feltételekkel támogatási szerződést köt. III. Támogatási jogcím A Támogató a Kedvezményezettnek a meglévő lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentését eredményező energiahatékonysági felújítását megvalósító beruházások, illetve megújuló energiafelhasználást támogató beruházások valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek építésének támogatásához az alábbi jogcím szerint nyújt vissza nem térítendő támogatást: «projektnev» Kedvezményezett Támogató 1. oldal

2 IV. A támogatott program részletes adatai Felek a Kedvezményezett azonosítószám alatt nyilvántartásba vett, «benyujtasi_datum»-án/én benyújtott pályázata, valamint a kötelezettségvállalásra jogosult személy «dontesi_datum»-án/én hozott támogatói döntése alapján kötik meg a támogatási szerződést. 1. A támogatott programmal érintett épület: Helyrajzi száma «megvalhely_hrsz» «megvalhely» Természetbeni címe 2. A támogatott programmal érintett lakások száma: «ptip_erlakasszam» db. 2.1 A támogatott program, beruházás műszaki tartalmának szöveges leírása: «beruh_megnevezes_eh» 2.2 A támogatás kifizetésére építési engedélyköteles korszerűsítés, felújítás esetén csak a jogerős használatbavételi engedély benyújtását követően kerülhet sor, mely építési engedélyt az elszámolással együtt legkésőbb szeptember30-ig meg kell küldeni az Energia Központ Nonprofit Kft. részére az V.6. pontban foglaltak szerint. Ennek hiányában a támogatás nem fizethető ki. Jogerős használatbavételi engedély megszerzésének tervezett időpontja (engedélyköteles beruházás esetén): Engedélyköteles beruházás tervezett befejezésétől számított 60 napon belül 3. Támogató vállalja, hogy a projekt (beruházás) megvalósításához egyszeri, «tamsum» azaz «azaz_tam» vissza nem térítendő támogatást nyújt. 3.1 Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy támogatás csak akkor nyújtható, ha a beruházás megvalósítása eredményeként a beruházással érintett épület, épületrész a 7/2006 (V. 24.) TNM rendelet alapján végzett energetikai számítások figyelembe vételével a 176/2008 (VI. 30.) Korm. rendeletnek megfelelő eggyel jobb energetikai kategóriát ér el. Ha eltérések következtében a beruházás végül nem jár az eredeti állapothoz képest energetikai kategória javulással, az adott pályázat a 2078/2008 (VI. 30.) Kormányhatározat értelmében nem támogatható. 3.2 A ZBR forrásból finanszírozott állami támogatás mértéke nem haladhatja meg - 50%-os fűtési és hmv fajlagos energia igény megtakarítás esetén - a beruházás elszámolható költ- Kedvezményezett Támogató 2. oldal

3 ségeinek 40%-át, maximum 3 millió forintot lakásonként, illetve - 60%-os fűtési és hmv fajlagos energia igény megtakarítás esetén - a beruházás elszámolható költségeinek 50%- át, maximum 5 millió forintot lakásonként. A vagy A+ energia minősítésű családi/társasház építése esetén a ZBR forrásból finanszírozott állami támogatás mértéke lakásonként nem haladhatja meg A energia minősítésű épület építése esetén a ,- Ft/m2 de maximum 4 millió forint támogatást, illetve A+ energiaminősítésű épület esetén a ,- Ft/m2, de maximum 6 millió forint támogatást. A pályázati kiírás alapján az ingatlanok nem haladhatják meg: Családi ház, ikerház, sorház, láncház esetén a nettó 200 nm hasznos alapterületet/ lakóegység; társasházak esetében lakásonként a nettó 90 nm hasznos alapterületet, mely épületben a lakások száma maximálisan 12/lakás/albetét 3.3 A lakóépületben lévő, nem lakáscélú ingatlanok üzlet, iroda, stb. tulajdonosaira jutó költségek fedezetére és általában véve az egyéb, nem lakóépület tekintetében állami támogatás nem vehető igénybe, ide nem értve azon vállalkozásokat, amelyek lakásszövetkezetben, társasházban vagy önkormányzat saját tulajdonú bérházában tulajdonjoggal rendelkeznek, és amelyek pályázattal elnyerhető támogatásban csekély összegű ( De minimis ) támogatás jogcímén részesedhetnek a Pályázati Útmutató 3. számú mellékletében foglalt De minimis nyilatkozatnak megfelelően. 4. Beruházás elfogadott költségei 4.1 A program szempontjából elismert beruházási költsége: «osszberuh»- Ft, azaz «azaz_osszberuh». 4.2 A Kedvezményezett által biztosított saját erő: «sajat_forras»- Ft, azaz «azaz_sajatf». 4.3Az állami támogatás: 4.4 Elfogadott szakértői díj: 4.5 Elfogadott tanúsítvány díj: «tamsum» Ft, azaz «azaz_tam». «szakertoi_dij»- Ft, azaz «azaz_szdij» «minositesi_dij»- Ft, azaz «azaz_mindij». 5. Pályázó által vállalt eredmények 5.1 Elért fűtés és hmv fajlagos energiaigény megtakarítás (%) «megtak_szazalek» Kedvezményezett Támogató 3. oldal

4 5.2 Beruházással elért épület energia kategória:«kat_utan» 5.3 A támogatott program a ZBR Korm. rendelet 15. (1) bekezdésének megfelelően az üvegházhatású gáz kibocsátás fajagos csökkentés várható és vállalt mértéke: «co2_emisszio_csokken» CO2 emisszió kg/m2/év. 6. A Kedvezményezett kijelenti, hogy a jelen szerződés szerinti beruházás megvalósítása során az általa megfizetett, illetve megfizetendő általános forgalmi adó visszaigénylésére nem jogosult. 7. A Kedvezményezett képviseletére hivatalosan jogosult személy (Társasház illetve Lakásszövetkezet esetén):. 8. A pályázati felhívásban megjelölt a programhoz kapcsolódó egyéb adatok, információk: nincsenek/. V. A Kedvezményezett kötelezettségei 1. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezését, a támogatás tárgyát, a támogatás összegét, a támogatott program megvalósítási helyét a Támogató köteles közzétenni. Továbbá a Kedvezményezett közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség vonatkozásában az 8. számú mellékletben található nyilatkozatot köteles kitölteni és a szerződés aláírásával egyidejűleg megküldeni az Energia Központ Nonprofit Kft. részére. A Kedvezményezett a Támogatási szerződést és annak mellékleteit a szerződés kézhezvételétől számított 30 napon belül köteles aláírva visszaküldeni a közreműködő szervezet részére. 2. A Kedvezményezett kijelenti, hogy a jelen szerződés alapját képező pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek. Kijelenti továbbá, hogy a jelen szerződés szerinti program megvalósításához szükséges saját forrásai teljes egészében és korlátozásmentesen a rendelkezésére állnak. 3. A Kedvezményezett kijelenti, hogy 60 napnál régebbi köztartozása nincs és nem áll felszámolási, vagy végelszámolási eljárás alatt. 4. A Támogató felhívja a Kedvezményezett figyelmét arra, hogy az árubeszerzési, építési beruházási és szolgáltatás-megrendelési célra juttatott támogatás felhasználása tekintetében közbeszerzési eljárást kell lefolytatni a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény törvény rendelkezései alapján, amennyiben a közbeszerzés feltételei fennállnak. 5. A Kedvezményezett hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat alapján támogatott program megvalósulásának szabályszerűségét, a támogatás rendeltetésszerű felhasználását a jogszabályokban meghatározott szervek köztük a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 31. ) Korm. rendelet alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint az Állami Számvevőszékről szóló évi LXVI. törvény alapján az Állami Számvevőszék ellenőrizzék. 6. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy elszámolási kötelezettség benyújtásának határideje a beruházás befejezését követő 60. nap, illetve amennyiben a szerződés megkötésének időpontjáig a projekt (beruházás) megvalósult, úgy a pénzügyi beszámoló benyújtásának határideje a szerződés hatályba lépését követő 60. nap. A pénzügyi beszámolót legkésőbb figyelembe véve a 60 napon belül elszámolási kötelezettséget ig postára kell adni. Jelen támogatásból megvalósult beruházást és annak eredményeit a megvalósulást követő 5 évig fenn kell tartani. Kedvezményezett Támogató 4. oldal

5 7. A Kedvezményezett vállalja, hogy a megvalósítást követő évtől kezdődően a fenntartási időszak alatt évente egy alkalommal minden év szeptember 30-ig - a szerződés 5. számú mellékletét képező monitoring adatlapon és CD-n - az éves energiafogyasztási adatokat, illetve az azt befolyásoló körülményeket magyarázó információt szolgáltat a Támogató számára a széndioxid-kibocsátás csökkenésének és az energia-megtakarítás megvalósulásának ellenőrzésére. Az adatszolgáltatás elmulasztása a pályázatból való kizárást, illetve az állami támogatás visszavonását eredményezheti. 8 A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy adószámát vagy adóazonosító jelét a költségvetésből nyújtott támogatás folyósítója és a Kincstár felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetve a köztartozás bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez. 9. A kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Kincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott igénylői, kedvezményezetti adataihoz azok konstrukciós forrásainak költségvetésbeli elhelyezkedésétől függetlenül - a jogszabályban meghatározott jogosultak, valamint a költségvetésből nyújtott támogatások folyósítói, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek. 10. A kedvezményezett kijelenti, hogy az épületburkot érintő beavatkozások (hőszigetelés, nyílászáró csere) esetén betartja a 7/2006 (V. 24) TNM rendelet 1. szintű (hőátbocsátási tényezőkre vonatkozó) követelményeit illetve a pályázati útmutatóban foglalt kritériumokat. 11. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy támogatás csak akkor nyújtható, ha az a pályázat benyújtását megelőzően még meg nem kezdett beruházás vagy fejlesztés megvalósítására irányul. Az elszámolásra benyújtott számlán szereplő teljesítés dátuma nem lehet korábbi a pályázat benyújtásának dátumánál. A megkezdés dátumának megállapítására a Pályázati Útmutató 14. pontjában ( A beruházás megkezdése és befejezése ) meghatározottak az irányadóak 12. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a beruházás költségvetésében csak a számlákkal azonosított és igazolt azon költségek számolhatók el, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a projekt végrehajtásához, megfelelnek az elvárt minőséget nem sértő költséghatékonyság elvének és nem haladják meg az adott piacon általánosan elfogadott mértéket. 13. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy pályázni csak a kereskedelmi forgalomban kapható új berendezések, készülékek és anyagok beépítésével lehet. A Kedvezményezett a 4. számú melléklet szerinti Kivitelezői műszaki megfelelőségi nyilatkozattal köteles igazolni, hogy a program megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának szabályairól szóló jogszabályok szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket használt fel. 14. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy az IV/3 és IV/4.2 pontokban megjelölt támogatási összeget Kedvezményezett a szerződés III. és IV/2.1 pontjaiban részletezett projekt (beruházás) ráfordításaira használhatja fel, igazodva a pályázatban részletezett projekt (beruházás) költségvetés-összetételhez. Amennyiben az eredetileg tervezett a megpályázott beruházás valamely részberuházással csökkentésre került és a támogatás ennek megfelelően lett megítélve, abban az esetben Kedvezményezett vállalja a teljes (megpályázott) beruházás megvalósítását csökkentett támogatás mellett. Kedvezményezett Támogató 5. oldal

6 15. Kedvezményezett felelőssége tudatában kijelenti illetve kötelezettséget vállal arra, hogy a. amennyiben a jelen szerződés III. és IV/2.1 pontjaiban részletezett projekt (beruházás) megvalósítása részben vagy egészben meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy késedelmet szenved, ezt Támogatónak haladéktalanul írásban jelen szerződés VIII. fejezetének megfelelően bejelenti, és az igénybe nem vett támogatásról lemond, b. az ÁFA-levonási jogosultságában bekövetkezett változást a támogatási szerződés módosítása végett haladéktalanul írásban bejelenti Támogató részére, és Kedvezményezett kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy amennyiben általános forgalmi adó levonási joga keletkezik, a változás és annak Támogató felé történő bejelentése közötti időszakban a támogatás összegéből az ÁFA tartalom figyelembe vételével meghatározott támogatásrészt a Támogató a további támogatásból levonja, illetőleg a fenti időszakra vonatkozóan ezt az összeget visszafizettesse, c. a pályázatban, illetve a szerződéskötéskor közölt bármilyen adatban illetve a szerződést befolyásoló körülményben beálló változásról haladéktalanul értesíti a Támogatót, ide értve különös tekintettel a műszaki tartalom módosítását, d. pénzforgalmának lebonyolítására kizárólag az alábbi pénzforgalmi jellegű bankszámlája áll rendelkezésre: Bank neve Bankszámlaszáma «bank_nev» «szamlaszm» e. a nem természetes személy Kedvezményezett új bankszámla nyitásáról köteles 3 napon belül tájékoztatást adni, egyidejűleg a bankszámlára vonatkozó azonnali beszedési megbízáshoz szükséges felhatalmazói levél számlavezető bank által visszaigazolt eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolati példányát is haladéktalanul átadni Támogató részére. f. A támogatási összeg folyósítása a d) pontban megjelölt bankszámlára történik. 16. Kedvezményezett tudomásul veszi, illetve hozzájárulását adja ahhoz, hogy a. a szerződéskötést követően kialakuló, meg nem fizetett köztartozás esetén a támogatás folyósítása felfüggesztésre kerül, illetve támogatás folyósításának 3 alkalommal történő felfüggesztése esetén visszatartásra kerülhet, azonban ez a Kedvezményezett jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit nem érinti, b. csőd-, felszámolási eljárás, vagy végelszámolás alatt álló szervezet részére támogatás nem folyósítható, c. támogatás nem folyósítható azon szervezet részére, amelyet a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőző két naptári éven belül államigazgatási szerv határozatával vagy annak bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság munkavállalók bejelentés nélküli vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatása miatt jogerősen bírság megfizetésére kötelezett, d. amennyiben a Kedvezményezett neki fel nem róható okból a szerződésben vállalt, és műszakilag meghatározott kötelezettségeit csak részben, de legalább 75%-os arányban teljesíti, a támogatást arányosan csökkenteni kell. A szerződésben vállalt beruházás 75%-os teljesítésével az eredetileg vállalt és a pályázati kiírásban előírt műszaki előírásokat a megvalósult beruházással is teljesíteni kell. Ha a teljesítés mértéke a műszaki tartalmat tekintve - nem éri el a 75%-ot, a támogatási szerződés érvényét veszti és a Kedvezményezett a korábban megítélt támogatást teljes egészében elveszti, Kedvezményezett Támogató 6. oldal

7 e. a vissza nem térítendő támogatás igénybevételével beszerzett tárgyi eszközök a zárójegyzőkönyv felvételéig kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott céloknak megfelelően hasznosíthatók. 17. Amennyiben a Pályázó pályázatában vállalta, hogy KIVÉT terméket vagy ÉMI által minősített kivitelezőt alkalmaz, abban az esetben az ettől való eltérés szerződésszegésnek minősü és a támogatás visszavonását eredményezi. VI. A támogatás folyósítása 1. A támogatott program befejezésétől számított 60 napon belül a 7. számú melléklet szerinti pénzügyi beszámolóval, rendelkező levéllel, a 6. számú melléklet szerinti megvalósult beruházás műszaki eredményeiről szóló nyilatkozattal, bizonylatokkal és ha a beruházás hatósági engedélykötelesnek minősül, jogerős hatósági engedéllyel, hatósági nyilatkozatokkal alátámasztva valamint a pályázati útmutató szerinti esetekben energiatanúsítványnyal számol be a Támogatónak. 2. A támogatás igénylésének végső időpontja a beruházás befejezését követő 60. nap, illetve amennyiben a szerződés megkötésének időpontjáig a projekt (beruházás) megvalósult, úgy a pénzügyi beszámoló benyújtásának határideje a szerződés hatályba lépését követő 60. nap. A 60 napos határidőt minden esetben figyelembe kell venni, azonban az elszámolás benyújtásának legutolsó időpontja szeptember 30. Az elszámolást a Pályázónak legkésőbb szeptember 30-ig postára kell adnia. A támogatás igénylésének végső időpontja a beruházás befejezését követő 60. nap, illetve amennyiben a szerződés megkötésének időpontjáig a projekt (beruházás) megvalósult, úgy a pénzügyi beszámoló benyújtásának határideje a szerződés hatályba lépését követő 60. nap. A pénzügyi beszámolót legkésőbb figyelembe véve a 60 napon belül elszámolási kötelezettséget ig postára kell adni. A Kedvezményezett elszámolás benyújtására egy összegben, egy alkalommal jogosult. 3. A 60. napon, illetve szeptember 30. után kezdeményezett elszámolás esetén a támogatási szerződés érvényét veszti és a támogatás-folyósítási kérelem elutasításra kerül. 4. A támogatás egyösszegű folyósítása a támogatott program befejezése után, a beruházás elkészültét igazoló helyszíni ellenőrzést követően (ahol sor került rá), a jelen szerződésben meghatározott forrásösszetétel szerint utólagosan (a Kedvezményezett által vállalt saját forrás kifizetését követően), a Kedvezményezett által benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok alapján utólag, teljesítés és forrásarányosan történik, az alábbiak figyelembe vételével: a) ha a jelen szerződés alapját képező pályázatban foglalt támogatott program összköltsége nő, akkor azok fizetésére a Kedvezményezett köteles, a támogatás összege nem emelkedik; b) ha a jelen szerződés alapját képező pályázatban foglalt támogatott program összköltsége csökken a tervezetthez képest, a támogatás összege azonos arányban csökken. c) Ha a projekt (beruházás) megvalósításához a pályázati felhívásban meghatározott lehetséges legnagyobb támogatási összeg került jóváhagyásra, és a tényleges (igazolt) költségek nem érik el a tervezett költséget, akkor a Támogatási Szerződésben foglaltaknak megfelelően a vissza nem térítendő támogatás utólagos értékelésre kerül: i. ha az alacsonyabb beruházási költség aránya meghaladja az eredetileg jóváhagyott vissza nem térítendő támogatást, akkor a vissza nem térítendő támogatás változatlan marad Kedvezményezett Támogató 7. oldal

8 ii. ha az alacsonyabb beruházási költség aránya kevesebb, mint az eredetileg jóváhagyott vissza nem térítendő támogatás, akkor a vissza nem térítendő támogatás a tényleges beruházási költség csökken. A Kedvezményezett a pénzügyi beszámoló benyújtásakor egyszerre, egy összegben, egy alkalommal számolhat el. A támogatás a pénzügyi beszámoló jóváhagyásáig nem folyósítható. 5. Amennyiben hiánypótlás, pontosítás szükséges, arra a Támogató 15 napos határidő kitűzésével, egyszeri alkalommal, hiánypótlás, kiegészítés kérés megküldésének formájában hívja fel Kedvezményezettet. Amennyiben Kedvezményezett a hiánypótlási kötelezettségét a megadott határidőre egyáltalán nem teljesíti, úgy ezen magatartása szerződésszegésnek minősül, illetve amennyiben a hiánypótlási kötelezettségét hiányosan teljesíti, az elszámolás a rendelkezésre álló dokumentumok alapján történik. 6. Az állami támogatás egyösszegű folyósítása a Kedvezményezett V/15 f) pontban megjelölt elkülönített számlájára történik, az elszámolás Támogató által történő elfogadását követő legkésőbb 60 napon belül. 7. A támogatás folyósítása a Kedvezményezett, illetve a képviseletére jogosult személy által aláírt az 7. számú melléklet szerinti pénzügyi beszámoló alapján történik. Az elszámolásnak a következő dokumentumokat kell tartalmaznia: a) a beruházás megvalósítása során felmerült tényleges, a pályázati útmutatóban feltüntetett elszámolható költségek a jogosult nevére kiállított egyes számú eredeti számláinak másolati példánya (azzal, hogy az eredeti számlán fel kell tüntetni a beruházás regisztrációs számát, valamint azt, hogy a számla az elnyert támogatás elszámolására benyújtásra került), b) az irányadó jogszabályok által előírt alaki és formai követelményeknek megfelelő pénzügyi bizonylatok másolati példánya, c) eredeti (kék tollal végzett) aláírást tartalmazó, a kivitelező műszaki-megfelelőségi nyilatkozata, d) cégszerűen (kék tollal ) aláírt "Rendelkező levél", amely tartalmazza a szerződés azonosító számát, az igényelt támogatás jogcímét, összegét, bankszámlája számát, az ÁFA nyilatkozatot, e) a pályázat benyújtásának időpontjában érvényes pályázati útmutató alapján, a végső állapotot igazoló szakértői nyilatkozat, f) a pályázati útmutatóban előírt egyéb dokumentumok. 8. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy az elszámolás benyújtásakor nem számolhatók el azok a költségek, amelyek a pályázati cél megvalósításával nincsenek közvetlen kapcsolatban (pályázati útmutatóban részletezett költségek), valamint az ún. járulékos költségek sem, amelyek alatt a közvetlenül energia-megtakarítást nem eredményező, a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges, kapcsolódó helyreállítási, felújítási munkák értendők (szerkezetek le és visszaszerelése, az egységes megjelenítés érdekében történő munkálatokat is beleértve, pl.: mázolási munkák rácson, korláton, stb. a Pályázati Útmutatóban részletezettek alapján). Nem elszámolható költségek: az ugyanazon épületben lévő, nem lakáscélú önálló albetétek energia-megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének költségei, amennyiben azok nem felelnek meg a de minimis nyilatkozatban foglaltaknak; a lakások Kedvezményezett Támogató 8. oldal

9 energia-megtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak költségei; valamint a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje. Nem elszámolhatóak azok a költségek sem, amelyek a pályázat benyújtása előtt keletkeztek, illetve a Pályázati Útmutatóban külön feltüntetett el nem számolható költségek. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy szakértői díjként és energiatanúsítás díjaként csak a Pályázati Útmutatóban meghatározottak szerinti költségeket számolhatja el. 9. A jelen szerződésben vállalt kötelezettségek teljesülését, az elvégzett munka műszaki tartalmát a Támogató illetve annak megbízottjai a számla utalványozása előtt a helyszínen is ellenőrizhetik. 10. A támogatást a Magyar Államkincstár a Támogató rendelkezése, utalványozása alapján folyósítja a Kedvezményezett részére. 11. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás kifizetését megelőzően köztartozás vizsgálaton esik keresztül. Amennyiben a pályázónak 60 napot meghaladó köztartozása van, úgy a pályázó külön felhatalmazása nélkül a támogatási összegből a köztarozás kiegyenlítésre kerül. A köztatozáson felül fennmaradó rész a V/15. f) pontban megadott bankszámlaszámra kerül utalásra. 12. Kedvezményezettnek a vállalt 5 éves fenntartási kötelezettség, valamint valamennyi további kötelezettség teljesítését követően nyilatkozatot kell benyújtania a Támogató részére a kötelezettségek megvalósulásáról. Ezen nyilatkozat természetes személyek, lakásszövetkezetek és társasházak esetében Zárójegyzőkönyvnek minősül, amelynek mintáját a fenntartási időszak lejárta előtt legkésőbb három hónappal a Támogató megküldi a Kedvezményezett részére. A Kedvezményezett az 5 éves fenntartási kötelezettség végső határidejétől számított 30 napon belül köteles azt kitöltve és aláírva a Támogató részére visszaküldeni. VII. A támogatással való elszámolás szabályai, a felhasználás ellenőrzése és biztosítékai 1. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a jelen szerződés alapján nyújtott támogatás feltételéül vállalt kötelezettségei teljesítését, valamint a támogatás rendeltetésszerű felhasználását a jogszabályban erre feljogosított szervek bármikor ellenőrizhetik. A Kedvezményezett hozzájárul ahhoz, hogy a Támogató, vagy megbízottja részére a beruházás folyamán a támogatás rendeltetésszerű felhasználását, a jelen szerződés betartását, a szerződésben rögzített cél megvalósulását, az elvégzett munka műszaki tartalmát a számla kifizetése előtt a helyszínen is ellenőrizze. 2. A Kedvezményezett köteles a Támogatót tájékoztatni a jelen szerződés 2 számú melléklete szerinti adatlap megküldésével a beruházás megkezdéséről a kezdés után 10 nappal, illetve a pályázat benyújtását követően megkezdett beruházás esetén, a szerződés aláírásával egy időben. Amennyiben a jelen szerződés megkötéséig a beruházást a kedvezményezett már megkezdte, abban az esetben a szerződéssel együtt köteles a jelen szerződés mellékletét képező Bejelentési űrlap formanyomtatványt a Támogató részére kitöltve és (cégszerűen) aláírva visszaküldeni. 3. A Kedvezményezett a pályázatban megjelölt tervezett befejezés pontos időpontjáról az esemény előtt 10 nappal köteles a Támogatót értesíteni. A befejezés időpontjának meghatározásakor figyelembe kell venni a 60 napon belüli elszámolási kötelezettség és a végső elszámolás benyújtásának szeptember 30-i dátumát. 4. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a beruházás műszaki átadásával egyidejűleg gondoskodik a jelen szerződés 6. számú melléklet szerinti megvalósult beruházás műszaki eredményeiről szóló nyilatkozat kiállításáról, és annak a pályázati útmutató szerin- Kedvezményezett Támogató 9. oldal

10 ti szakértő részéről történő aláírásáról, és a Támogató részére történő megküldéséről, mely a támogatás folyósításának elengedhetetlen feltétele. 5. A Kedvezményezett köteles a támogatás felhasználását igazoló dokumentumokat ellenőrzés céljából, azokat elkülönítetten nyilvántartani és az elszámolás dokumentációit a Zárójegyzőkönyv támogató által történő elfogadás napjáig megőrizni. 6. A támogatás felhasználásának, elszámolásának, valamint ellenőrzésének rendjére a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ámr. ) rendelkezései irányadók. 7. Felek tudomásul veszik, hogy a költségvetési pénzeszközök felhasználásának nyilvánosságára tekintettel a Szerződés lényeges tartalmáról a tájékoztatás üzleti titok címén nem tagadható meg. Tudomásul veszik továbbá, hogy jelen szerződés alapján a költségvetési pénzeszközök felhasználását az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni. A Kedvezményezett hozzájárul ahhoz, hogy a Támogató jelen szerződéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének eleget tegyen. VIII. Szerződésmódosítás 1. A jelen szerződés alapján támogatott program tartalma - az alapját képező pályázatban leírthoz képest - csak a Támogató írásos engedélyével és kizárólag a ZBR Korm. rendelet 34. -ában foglalt szerződésmódosítási feltételek szerint módosítható, azaz ha arra a Kedvezményezettnek fel nem róható okból, vis maior, illetve adatváltozás miatt kerül sor, vagy ha olyan új tény merül fel, mely a pályázat elbírálásakor nem volt ismert és a támogatást alapjaiban érinti. A szerződés módosítási kérelmet a módosított projekt megkezdése előtt be kell nyújtani. A Támogató írásos hozzájárulása nélkül a módosított műszaki tartalmú beruházás megvalósítása nem lehetséges. 2. Kedvezményezett köteles az adatváltozás bejelentő adatlappal (3. számú melléklet) szerződésmódosítást kezdeményezni az alábbi esetekben: a) a projekt (beruházás) megkezdésének tervezett időpontja legalább 30 napot meghaladó mértékben változik, figyelembe véve a szeptember 30. végső elszámolási kötelezettséget, b) a szerződésben vállalt számszerűsített kötelezettségvállalásait neki fel nem róható módon 75%-ot meghaladó, de 100%-ot el nem érő mértékben teljesíti azzal, hogy a projekt (beruházás) tervezett összköltsége nem minősül számszerűsített kötelezettségvállalásnak. A műszaki tartalom 75%-os teljesülésénél figyelembe kell venni a szerződés V.16/d pontjában foglaltakat. A jelen kötelező jellegű szerződésmódosítási körben a módosítás indokául szolgáló tény: c) a projekt (beruházás) megkezdésének tervezett időpontja, d) személyes adatok, pl. bankszámlaszám módosulása. e) elfogadott műszaki tartalom módosítása, különös tekintettel azon változásokra, melyek a beruházással vállalt eredményeket befolyásolják. 3. Amennyiben a Kedvezményezett előre látja, hogy neki fel nem róható okból a szerződésben vállalt valamely kötelezettségét (ideértve a számszerűen meghatározott kötelezettségeket is) nem lesz képes teljesíteni, úgy kezdeményezheti jelen szerződés módosítását a VIII. fejezetben foglaltaknak megfelelően, vagy új, a változásoknak megfelelő támogatói döntés meghozatalát kérheti Támogatónál. Kedvezményezett Támogató 10. oldal

11 4. A beruházás befejezését követően, az elszámolás megküldésével egyidejűleg módosítási kérelem nem nyújtható be. 5. Támogató mérlegelési joggal rendelkezik a Kedvezményezett szerződésmódosítási kérelmének, elfogadása tekintetében. A Támogató a szerződésmódosítási döntés meghozatala iránti kérelem elfogadásáról, vagy elutasításáról írásban tájékoztatja Kedvezményezettet. Amennyiben a Kedvezményezett a szerződésmódosításban vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, úgy a Támogató jogosult a szerződéstől elállni. A szerződésmódosítási kérelem benyújtásának határidejére a jogszabályban, és a pályázati útmutatóban előírt határidőket kell alkalmazni. IX. A szerződésszegés jogkövetkezményei Elállás 1. A Támogató jogosult a szerződéstől elállni, és a támogatást az elállással egyidejűleg visszavonni, ha az alábbiakban felsorolt feltételek közül legalább egy bekövetkezik: a) a szerződésben rögzített megvalósítási időszak kezdő időpontjától számított három hónapon belül a beruházás, a szerződés teljesítése a Kedvezményezettnek felróható okból nem kezdődik meg, illetve a Kedvezményezett a támogatás igénybevételét nem kezdeményezi, és késedelmét ezen idő alatt írásban sem menti ki; b) szeptember 30-ig figyelembe véve a 60 napon belül történő elszámolási kötelezettséget nem fejeződik be a támogatási szerződésben meghatározott fejlesztés, c) hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy Kedvezményezett a támogatás igényléséhez valótlan, hamis adatokat szolgáltatott, a pályázat során valótlan nyilatkozatot tett, vagy akár a jelen szerződés megkötésekor, akár az elszámolások során vagy az ellenőrzéskor hamis adatokat szolgáltat, vagy valótlan nyilatkozatot tesz, d) kedvezményezett a jelen szerződés VI. és VII. fejezeteiben rögzített ellenőrzéseket akadályozza, illetve a jelen szerződés V. pontjában meghatározott Monitoring beszámolót az esedékességtől számított 30 napon belül nem nyújtja be, f) kedvezményezett a támogatást részben vagy egészben nem rendeltetésszerűen használja fel, g ) Kedvezményezett a szerződésben vállalt, számszerűen meghatározott kötelezettségeit neki felróható okból nem teljesíti, vagy 75%-nál kisebb arányban teljesíti, h) amennyiben a támogatott program meghiúsulását, vagy tartós akadályoztatását előidéző körülmény a Kedvezményezettnek felróható okból következett be, vagy a Kedvezményezett a támogatott program megvalósításának meghiúsulásáról, tartós akadályba ütközéséről, vagy a szerződésben foglalt kivitelezési határidőhöz képest késedelembe eséséről a Támogatót 1 hónapon túli késedelemmel értesíti, k) az Ámr 120. (1) f) bekezdés szerinti feltételek bekövetkezte esetén. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása vagy a támogatási szerződésben foglalt bármely egyéb kötelezettségének neki felróható módon történő nem teljesítése, vagy részbeni teljesítése esetén, továbbá a szerződéses nyilatkozatai bármelyikének visszavonása vagy az abban foglaltak megszegése esetén a támogatás, vagy annak egy része visszavonható. Kedvezményezett Támogató 11. oldal

12 X. Egyéb rendelkezések 1. Jelen szerződést annak mellékleteivel együtt a kézhezvételtől számított 60 napon belül kell aláírva a Támogató részére visszaküldeni. Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy amennyiben a Kedvezményezett hibájából a szerződés kézhezvételétől számított 60 napon belül nem történik meg az aláírt szerződés visszaküldése, az Ámr 112. (8) bekezdésében foglaltak alapján a támogatási döntés automatikusan érvényét veszti. 2. A támogatás visszavonása esetén, a Kedvezményezett a visszavont támogatás összegét az igénybevétel napjától az Ámr 127. (1) bekezdésében meghatározott mértékű kamatokkal növelt összegben köteles visszafizetni. A támogatás visszavonása esetén a jogosulatlanul igénybe vett összeg az adózás rendjéről szóló évi XCII. tv. (a továbbiakban: Art.) rendelkezései szerint adótartozásnak (Art ) illetőleg köztartozásnak (Art ) minősül. 3. Támogató a szerződéstől történő elállása esetén a társasházak és lakószövetkezetek esetén a visszavont támogatás és a kamatok megfizetésére irányuló követelését nem természetes személy kedvezményezett esetén azonnali beszedési megbízás útján érvényesíti, a jelen szerződés 1. számú melléklete, a Felhatalmazó levél alapján. 4. A támogatott projekttel (beruházással) létrehozott vagyon, - amennyiben az a Kedvezményezett tulajdonába kerül - a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségek lejártáig és a támogatási szerződésben meghatározott időpontig csak Támogató előzetes jóváhagyásával és az ahhoz kapcsolódó kötelezettség átvállalásával és átruházásával idegeníthető el. Ha az elidegenítéshez Támogató hozzájárult, a Kedvezményezett mentesül a támogatási összeg visszafizetésének kötelezettsége alól. Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a vissza nem térítendő támogatással megvalósult beruházás, felújítás támogatási szerződésben meghatározott időpontig történő engedély nélkül elidegenítése esetén vissza kell fizetni a vissza nem térítendő támogatás jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összegét, vagy - amennyiben ez utóbbi a nagyobb - be kell fizetni a bevételből a támogatás arányának megfelelő összeget. A kamatszámításnál az elidegenítéskor érvényes jegybanki alapkamatot kell figyelembe venni, a kamatszámítás kezdő időpontja a vissza nem térítendő támogatás - vagy annak első része - kifizetésének napja, utolsó napja pedig a visszafizetést megelőző nap. 5. Társasház építése esetén az építtető gazdálkodó szervezet a támogatás kedvezményezettje a lakás értékesítésére vonatkozó adásvétel időpontjáig. Az adásvételi szerződésben szerepeltetni szükséges a vevő fenntartási kötelezettségre való utalását. Az adásvételi szerződés másolatát az eladó az Energia Központ Nonprofit Kft. részére annak aláírásától számított 15 napon belül köteles megküldeni. 6. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy a Támogató döntése alapján, a Kedveszményezett meghatározott időre - de indokolt esetben legfeljebb öt évre - kizárható az érintett előirányzatok támogatási rendszeréből, ha az ellenőrzés alapján megállapítást nyer a támogatási szerződésben rögzített céltól és feltételektől eltérő teljesítés, vagy a támogatás nem szabályszerű felhasználása. 7. Amennyiben a támogatott program megvalósítása a Kedvezményezettnek fel nem róható okból meghiúsul, vagy tartós akadályba ütközik, a jelentési kötelezettség teljesítése mellett az igénybe nem vett támogatásról le kell mondani. 8. A támogatás alapját képező pályázat és annak mellékletei, valamint a pályázathoz csatolt valamennyi dokumentum jelen szerződés elválaszthatatlan részét képezik, függetlenül attól, hogy azok a jelen szerződéshez ténylegesen csatolásra kerültek-e. 9. Az Energia Központ Nonprofit Kft. a Támogató felhatalmazása, illetve Támogatóval kötött szerződés alapján a jelen szerződés aláírása és teljesítése során jogosult a Támogató nevében eljárni. Erre való tekintettel az Energia Központ Nonprofit Kft-nek a Kedvezményezett Támogató 12. oldal

13 jelen szerződéssel kapcsolatos jognyilatkozatai, írásos kérései, kérdései úgy tekintendők, mintha azokat a Támogató maga tette volna. További követelményként a Kedvezményezett minden olyan adatot, információt, dokumentumot, beszámolót, köteles megküldeni, közvetlenül az Energia Központ Nonprofit Kft. részére, az ok megjelölésével, amely a beruházás eredményeit befolyásolják, valamint a szerződés módosítását is az Energia Központ Nonprofit Kft-nél kell kezdeményeznie. A támogatás rendeltetésszerű felhasználásának ellenőrzésére Támogató más közreműködő szervezetet is megbízhat. 10. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., az Áht., az Ámr., az Art., valamint a ZBR Korm. rendelet az irányadó. 11. A szerződés 3 egymással mindenben megegyező példányban készült, amelyből 2 példány a Támogatót, 1 példány a Kedvezményezettet illet. Minden egyes példány a hozzá tartozó 8 db melléklet nélkül 14 számozott oldalt tartalmaz. 12. Jelen szerződés a Szerződő Felek kölcsönös aláírásával lép hatályba. Eltérő időpontban és helyen történő aláírás esetén a szerződés hatályba lépésének napja az a nap, amikor az utoljára aláíró fél azt aláírja. 13. Szerződő Felek a jelen szerződést annak átolvasását és értelmezését követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá Kedvezményezett Támogató 13. oldal

14 Mellékletek: 1 számú melléklet Felhatalmazó levél 2 számú melléklet Bejelentési űrlap 3 számú melléklet - Adatváltozás bejelentő űrlap 4 számú melléklet Kivitelezői műszaki megfelelőségi nyilatkozat 5 számú melléklet Monitoring adatlap 6 számú melléklet Megvalósult beruházás műszaki eredményeiről szóló nyilatkozat 7 számú melléklet Pénzügyi beszámoló és rendelkező levél 8 számú melléklet Közzétételi kérelem, 20. év hó. nap Budapest, 20. év hó. nap Kedvezményezett képviseli: (név) (beosztás) (név) (beosztás) Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseli: az Energia Központ Nonprofit Kft. A kötelezettségvállalásról szóló döntést a döntésre jogosult miniszter illetékes szervezeti egysége részéről ellenjegyezték. A támogatási szerződés adatai az analitikus kimutatásokban rögzítésre kerültek. ellenjegyző Energia Központ Nonprofit Kft Kedvezményezett Támogató 14. oldal

15 KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettségéről A Pályázó neve: «kedvezmenyezett» Természetes személy lakcíme: «kedvezmenyezett_cime» Születési helye, ideje: Gazdasági társaság esetén székhelye: Cégjegyzékszáma: Adószáma:«kedv_adoszm» Képviselőjének neve: Egyéb szervezet esetén székhelye: Képviselőjének neve: Nyilvántartásba vételi okirat száma: Nyilvántartásba vevő szerv megnevezése: Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel, illetve a pályázóként megjelölt szervezettel szemben fennáll, mert a) A pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok, de a törvény értelmében nem minősülök döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!). Indoklás: Munkavégzésre irányuló jogviszonyban állok az alábbi szervezettel (a szervezet neve, székhelye beírandó): b) Nem kizárt közjogi tisztségviselő vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: Az alábbiakban felsorolt tisztségek valamelyikével rendelkezem (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a Knyt. 2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja c) Az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója vagyok (Kizárólag természetes személy pályázó esetén!) Indoklás: 1

16 Közeli hozzátartozóm pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő, vagy döntéshozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, de a törvény értelmében nem minősül döntés-előkészítőnek vagy döntéshozónak. - Közeli hozzátartozóm nem kizárt közjogi tisztségviselő. (A kívánt rész aláhúzandó!) A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér d) A pályázóként megjelölt szervezet olyan gazdasági társaság, amely az a)- c) pontban megjelölt személy tulajdonában áll (Kizárólag gazdasági társaság pályázó esetén!). Indoklás: Az érintett tulajdonos. Szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó): Közjogi tisztségének megjelölése (a tisztség beírandó): A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér e) A pályázóként megjelölt gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház, vagy szakszervezet tekintetében az érintettség fennáll, mert o vezető tisztségviselője o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, o vagy társadalmi szervezet ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagja a pályázati eljárásban döntés előkészítőként közreműködő szervnél, vagy döntést hozó szervnél munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személy, nem kizárt közjogi tisztségviselő, vagy e személyek közeli hozzátartozója Indokolás: Az érintettséget megalapozó személy társaságban betöltött pozíciója (a pozíció beírandó):.. A szervezet megnevezése, amellyel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll (a szervezet neve, székhelye beírandó):... Közjogi tisztség megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): köztársasági elnök, Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, polgármester, alpolgármester, főpolgármester, főpolgármester-helyettes, helyi önkormányzati képviselő, helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, központi államigazgatási szerv - a 2. (1) bekezdés d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, regionális fejlesztési tanács tagja A közeli hozzátartozói kapcsolat megjelölése (a kívánt rész aláhúzandó): 2

17 házastárs, egyeneságbeli rokon, örökbefogadott, mostoha- és neveltgyermek, örökbefogadó-, mostoha- és nevelőszülő, testvér Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás f) Kijelentem, hogy a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 8. (1) bekezdés szerinti érintettség személyemmel szemben nem áll fenn. Kijelentem, hogy a fenti nyilatkozat kitöltésével eleget tettem a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény rendelkezéseinek az érintettségemet illetően. A nyilatkozatban szereplő adatok a valóságnak mindenben megfelelnek. Kelt: Aláírás/Cégszerű aláírás 3

18 Kitöltési segédlet Az a. pont kitöltése abban az esetben szükséges, amennyiben a Pályázó a pályázat kiírójával (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) vagy a pályázat kezelésével megbízott közreműködő szervezettel (Energia Központ Nonprofit Kft.) munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll. A b. pont kitöltése abban az esetben szükséges, amennyiben a Pályázó nem kizárt közjogi tisztségviselő. Nem kizárt köztisztviselő: a köztársasági elnök, az Országgyűlés által választott vagy a köztársasági elnök által kinevezett tisztségviselő, az országgyűlési és az európai parlamenti képviselő, a polgármester, az alpolgármester, a főpolgármester, a főpolgármesterhelyettes, a helyi önkormányzati képviselő, a helyi önkormányzat képviselő-testülete bizottságának tagja, a központi államigazgatási szerv - a d) pont alá nem tartozó - vezetője és helyettesei, a regionális fejlesztési tanács tagja; A c. pont kitöltése abban az esetben szükséges, amennyiben a Pályázó közeli hozzátartozója a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál vagy az Energia Központ Nonprofit Kft-nél a pályázatok kiírásának tervezésében, vagy azokkal kapcsolatos döntési folyamatokban résztvevő személynek, vagy nem kizárt közjogi tisztségviselőnek. A d. pont kitöltése abban az esetben szükséges, amennyiben a Pályázó gazdasági társaság, és a gazdasági társaság tulajdonosa az a-c. pontokban felsorolt érintettségi körökbe tartozik. Az e. pont kitöltése abban az esetben szükséges, amennyiben a Pályázó gazdasági társaság, alapítvány, társadalmi szervezet, egyház, vagy szakszervezet o vezető tisztségviselőjével o az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselőjével o vagy társadalmi szervezet ügyintéző, vagy képviseleti szervének tagjával o szemben az előző pontokban meghatározott összeférhetetlenség fennáll 4

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati rendelethez Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, büntetőjogi felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 16/2016. (IV. 20.) önkormányzati

Részletesebben

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház

TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz. Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház TÁMOGATÁSI KÉRELEM civil szervezetek részére nyújtandó támogatáshoz Érkezett PÁLYÁZÓ Neve:... Székhely:... Értesítési cím:... Szervezeti formája: egyesület alapítvány egyház ( Kérem aláhúzni a megfelelő

Részletesebben

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT

1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT 1. melléklet a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT Alulírott név szám alatti lakos, mint pályázó, felelősségem tudatában nyilatkozom arról, hogy a 6/2015. (II. 20.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai:

PÁLYÁZATI ADATLAP. Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN. 1. A pályázó adatai: PÁLYÁZATI ADATLAP Záhony Város Önkormányzat pénzbeli támogatásának igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN 1. A pályázó adatai: A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázó adószáma: A pályázat megvalósításáért

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához

PÁLYÁZATI ADATLAP. Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére évre Törökbálint Város Önkormányzatához PÁLYÁZATI ADATLAP Támogatási kérelem benyújtása civil szervezetek részére 2015. évre Törökbálint Város Önkormányzatához Alapadatok Civil szervezet neve:. Székhelye: Bírósági nyilvántartási száma:.. Elérhetősége

Részletesebben

Pályázati feltételek:

Pályázati feltételek: Kistelek Város Önkormányzat 22/2014. (XII.17.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet városi székhelyű és a városban tevékenykedő társadalmi szervezetek számára elnyerhető, vissza nem térítendő

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó neve: Természetes

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma

PÁLYÁZATI ADATLAP. A PÁLYÁZÓ SZERVEZET KÉPVISELŐJÉNEK Neve: Postacíme: Telefonszáma: Fax-száma PÁLYÁZATI ADATLAP AZ ÖNSZERVEZŐDŐ KÖZÖSSÉG Neve: Címe: A szervezet telefon-, faxszáma, e-mail címe, A szervezet formája: Egyesület, alapítvány, egyházi szervezet, közhasznú szervezet, egyéb (éspedig).

Részletesebben

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a...

Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz. Alulírott... (név, tisztség) mint a... 1. függelék az 1/2015.(I.27.) önkormányzati rendelethez Nyilatkozat önkormányzati támogatáshoz Alulírott... (név, tisztség) mint a.... (szervezet neve, címe) képviselője, Bátaszék Város Képviselőtestületéhez

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :...

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL 1. SZERVEZET NEVE: SZERVEZET CÍME: KÉPVISELÖJÉNEK NEVE: SZERVEZET ADÓSZÁMA :... PÁLYÁZATI ADATLAP 1. sz. melléklet Szervezet adatai: 1. SZERVEZET NEVE:... 2. SZERVEZET CÍME:... 3. KÉPVISELÖJÉNEK NEVE:... 4. SZERVEZET ADÓSZÁMA :.... 5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA :.... 6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:...

Részletesebben

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre

Támogatás igénylőlap Civil szervezetek részére 2015. évre 1. A szervezet neve bírósághoz bejelentett módon: 2. Székhelye: 3. Levelezési címe: 4. Adószáma: 5. Bírósági bejegyzés száma, éve: 6. Számlavezető pénzintézet neve: 7. Pénzforgalmi jelzőszáma: Támogatás

Részletesebben

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím:

PÁ L YÁ Z AT Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására. Név: Születési hely, idő: Levelezési cím: PÁ L YÁ Z AT 2017. Fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedési támogatására Pályázó adatai: Születési hely, idő: Levelezési cím: Telefonszám, melyen a pályázó elérhető: Bejelentett állandó

Részletesebben

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe

Civil szervezetek támogatása Pályázó adatai. Pályázat címe Civil szervezetek támogatása 216 Név Adószám Székhely Számlaszám Telefonszám Alapítás Képviselője Pályázó adatai Pályázat címe Megvalósítás ideje Teljes összeg Támogatás összege #HIÁNYZIK Össz pontszám

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014.

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie. A. Működési

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi

PÁLYÁZATI ADATLAP. 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: Címe: Bankszámlaszáma: Adószáma: - alapítvány közalapítvány egyesület társadalmi PAKS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÖZBIZTONÁSGI, IFJÚSÁGI, SPORT ÉS ESÉLYEGYENLŐSÉGI BIZOTTSÁG 1. A pályázó szervezet adatai: Neve: PÁLYÁZATI ADATLAP Címe: Bankszámlaszáma: Működési formája: szervezet (a

Részletesebben

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ

KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA KÖLCSEY FERENC ÖSZTÖNDÍJ Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet amatőr és hivatásos művészek, művészeti együttesek alkotói

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje:

PÁLYÁZATI ADATLAP. VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.SZ. MELLÉKLET A beérkezés időpontja: Beérkezési iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.. ÉVBEN KIÍRT PÁLYÁZATOKHOZ A pályázat benyújtásának határideje: 1.A pályázó(k) hivatalos

Részletesebben

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz

8. sz. melléklet a MeMoP-2014 kódszámú pályázathoz ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYÍLATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések

Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról Általános rendelkezések Pest Megye Közgyűlésének 11/2016. (XII.2.) önkormányzati rendelete az önkormányzati támogatásokról 1 Pest Megye Önkormányzatának Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és a Magyarország

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. helyi civil szervezetek támogatására. A pénzügyi támogatás iránti pályázatot a polgármesterhez kell benyújtani. PÁLYÁZATI KIÍRÁS helyi civil szervezetek támogatására Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 16/2013. (XI.28) önkormányzati rendeletének 6.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret

PÁLYÁZATI ŰRLAP év Civil Keret PÁLYÁZATI ŰRLAP 2016. év Civil Keret PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ

2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 2014. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGYHÁZAK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ 1.) A pályázó adatai: 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet székhelye: 1.3. A pályázó szervezet levelezési címe:

Részletesebben

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14.

2.2. számú melléklet. 1. sz. nyilatkozat. NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. 1. sz. nyilatkozat NYILATKOZAT A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 14. -a alapján Tudomásul veszem, hogy nem indulhat pályázóként és nem részesülhet támogatásban

Részletesebben

T Á M O G A T Á S I S Z E R Z Ő D É S

T Á M O G A T Á S I S Z E R Z Ő D É S T Á M O G A T Á S I S Z E R Z Ő D É S az iparosított technológiával épült lakóépületek széndioxid-kibocsátás csökkentést és energiamegtakarítást eredményező korszerűsítése, felújítása céljából nyújtott

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MŰVÉSZETI ÉS TUDOMÁNYOS ÖSZTÖNDÍJAK 2016. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági

Részletesebben

N Y I L A T K O Z A T

N Y I L A T K O Z A T N Y I L A T K O Z A T Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában mint a képviselője az alábbiakban nyilatkozom a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény által

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek

Törökbálint Város Önkormányzata 2014. PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI ŰRLAP Sportszervezeteknek PÁLYÁZATI KATEGÓRIA Kérjük, X-et tegyen a megpályázott kategóriához. Egyetlen kategóriát jelöljön csak meg. Más kategóriában való részvételhez újabb űrlapot kell kitöltenie.

Részletesebben

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI NYILATKOZAT ÉS ÉRINTETTSÉGRŐL SZÓLÓ KÖZZÉTÉTELI KÉRELEM a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. szerinti összeférhetetlenségről és a

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20.

PÁLYÁZATI ADATLAP. Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. 1. számú melléklet 6/2015.( III.11) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP Medgyesbodzás Község Önkormányzata civil pályázati keretéből történő pénzbeli támogatás igényléséhez 20. ÉVRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év

PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év 1. SZÁMÚ MELLÉKLET Dunavarsány Város Önkormányzatának 2013. évi pályázata helyi egyesületek, sportegyesületek és alapítványok számára PÁLYÁZATI KATEGÓRIA PÁLYÁZATI ŰRLAP 2014. év Kérjük, X-et tegyen a

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. MINTA I. Szerződő felek

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS. MINTA I. Szerződő felek TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS MINTA I. Szerződő felek amely létrejött egyrészről a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (1054 Budapest, Akadémia u 3., a célelőirányzat bankszámlaszáma: 10032000-00290737-52000001),

Részletesebben

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására

Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására Hévízgyörk Község Önkormányzat Képviselő-testületének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA civil szervezetek támogatására A pályázat célja: a civil szervezetek 2017. évi támogatása Pályázhatnak: Hévízgyörk Község közigazgatási

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában előírtaknak megfelelően a mellékelt nyilatkozat beszerzéséről gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény hatálya alá tartozik,

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága a 15/2004. (V.25.) önkormányzati rendelet alapján

Részletesebben

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja:

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) Fax: (06-32) Megtárgyalás módja: 1 PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Szám: 1-37/2019 Megtárgyalás módja: nyílt Döntéshozatal: egyszerű Javaslat civil és

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer - Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meglévő lakóépületek felújítására és új energiatakarékos lakóházak

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA:

PÁLYÁZATI ADATLAP. PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: PÁLYÁZATI ADATLAP I. PÁLYÁZÓ ÁLTALÁNOS ADATAI: PÁLYÁZÓ MEGNEVEZÉSE: PÁLYÁZÓ SZÉKHELYE: LEVELEZÉSI CÍME: KÉPVISELŐJE : telefon: Email: PÁLYÁZÓ BANKSZÁMLASZÁMA: II. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1. Pályázó működésének,

Részletesebben

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (székhely: 1116 Budapest, Tomaj u. 4., aláírásra jogosult képviselője: Lehel László elnök-igazgató), továbbiakban mint

Részletesebben

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.)

4. A pályázat benyújtása: Helye: Tápióság Község Önkormányzata, Halasi Anita polgármester részére (2253 Tápióság, Bicskei u.3.) PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tápióság Község Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet a helyi önszerveződő közösségek pénzügyi támogatására 1. A pályázat célja: a településen élő vagy dolgozó állampolgárok

Részletesebben

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP

1. számú melléklet a helyi önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatásának rendjérıl szóló rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP 1. számú melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP az önszervezıdı közösségek pénzügyi támogatása iránt Az önszervezıdı közösség neve: Az önszervezıdı közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ

A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ Pályázat kódszám: a /2011. A D A T L A P A SZAKORVOSJELÖLTEK MARKUSOVSZKY LAJOS ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATHOZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve: 2. Leánykori név: 3. Alapnyilvántartási száma: 4. Állampolgársága:

Részletesebben

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Pályázat kódszáma: ÚSZT-ZBR-MO-2011

Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Pályázat kódszáma: ÚSZT-ZBR-MO-2011 Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram Pályázat kódszáma: ÚSZT-ZBR-MO-2011 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nemzeti Fejlesztési Miniszter az ENSZ Éghajlatváltozási

Részletesebben

Számlavezető pénzintézet neve:.. Bankszámla száma: Számlavezető pénzintézet címe: Bank SWIFT (BIC) kódja:. IBAN számlaszáma:. )

Számlavezető pénzintézet neve:.. Bankszámla száma: Számlavezető pénzintézet címe: Bank SWIFT (BIC) kódja:. IBAN számlaszáma:. ) Pályázati adatlap Örkény István drámaírói ösztöndíj 2017. (Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!) A pályázó adatai: Név:. Születési hely: Születési év.hó..

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat keretösszege: 15 millió Ft PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata meghívásos pályázatot hirdet a városban működő egyes civil szervezetek és kiemelt rendezvények 2018. évi támogatására. Pályázat célja: Civil szervezetek részére

Részletesebben

(Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!)

(Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!) Pályázati adatlap Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíjhoz 2017. (Kérjük, hogy az adatlapot nyomtatott betűvel, írógéppel vagy számítógéppel töltse ki!) A pályázó adatai: Név:... Születési hely:..

Részletesebben

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata

Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány évre kiírt sportpályázata Adatlap Mozogj, hogy mozdulni tudj 40 évesen is mjd Alapítvány 2012. évre kiírt sportpályázata Pályázati kategória (szervezet tevékenysége alapján) sport egészségügyi, szociális, ifjúságvédelmi Sorszám

Részletesebben

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása:

NYILATKOZAT. Az összeférhetetlenség vagy az érintettség alapjául szolgáló körülmény leírása: NYILATKOZAT 1. sz. nyilatkozat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról, vagy hiányáról A Pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A KISZOMBORON MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2015. évi TÁMOGATÁSÁRA Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete támogatni kívánja a település területén működő civil szervezeteket

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Köztársaság 10 éves NATO-tagságának megünneplésére A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű

Részletesebben

Csolnok Község Önkormányzata

Csolnok Község Önkormányzata Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (IX.16) számú önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Csolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 60/2013. (03.27.) Öh. sz.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA

PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA a pályázati kiírás melléklete PÁLYÁZATI ADATLAP TÁRSADALMI SZERVEZETEK (ALAPÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK, NONPROFIT SZERVEZETEK, STB.) ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSA Kérjük olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel, írógéppel

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Vas- és Villamosipari

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humánpolitikai Bizottsága 73/2018. (IX.04.) számú határozatában

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására

PÁLYÁZATI ŰRLAP. A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására PÁLYÁZATI ŰRLAP A kengyeli civil szervezetek 2014. évi tevékenységének támogatására A pályázat kiírója: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete I.RÉSZ: A PÁLYÁZÓ 1.A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó

Részletesebben

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról

PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT. Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról PÁLYÁZATI SZABÁLYZAT Bozzai Község Önkormányzata által támogatott civil szervezetek pénzügyi támogatásáról Bozzai Község Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra. Egyedi támogatást kérelmező ADATLAP

1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra. Egyedi támogatást kérelmező ADATLAP 1. sz. minta Az Onga Város Önkormányzata által 2019. évben nyújtandó, vissza nem térítendő támogatásra Onga Város Önkormányzat 22/2014 (III.11.) sz. Kt. határozat alapján pénzügyi támogatás elnyerésére.

Részletesebben

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására

Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága Pályázati kiírás a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek 2010. évi költségvetési támogatására A Magyar Országgyűlés Emberi

Részletesebben

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában

A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Sri Lankai cunami-rehabilitáció tárgyában A Külügyminisztérium a Külügyminisztérium fejezetnél az egyes fejezeti kezelésű előirányzatok

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására. Civil Szervezetek Pályázati Alapja P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 2016/II Civil Szervezetek Pályázati Alapja 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) évi pénzügyi támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) évi pénzügyi támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS önszerveződő közösségek (civil szervezetek) 2017. évi pénzügyi támogatására Biharnagybajom Község Önkormányzata pályázatot hirdet az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P

GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P GYÖNGYÖS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P NYUGDÍJAS SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA KIÍRT PÁLYÁZATHOZ I. PÁLYÁZÓ SZERVEZET ADATAI A pályázó neve:.. A pályázó székhelye:. A pályázó címe,

Részletesebben

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be,

Pályázati kiírás. c) a pályázó szervezet a pályázatát, a kötelező adatokat, ill. mellékleteket a pályázatra nyitva álló határidőn belül nyújtja be, Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek és egyházak az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak,

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018

2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 2018. ÉVI PÁLYÁZATI ADATLAP AZ EGER VÁROSBAN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA, Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2018 1. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1.1. A pályázó szervezet neve: 1.2. A pályázó szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Belügyminisztérium Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkársága pályázatot hirdet 1. A pályázat célja üzemeltetési költségcsökkentést eredményező energetikai fejlesztések pénzügyi

Részletesebben

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg.

Nyilatkozat. 2. Kijelentjük, hogy a pályázat benyújtását megelőzően a projekt megvalósítását nem kezdtük meg. Nyilatkozat 1. Alulírottak kijelentjük, hogy a projektjavaslatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak, hitelesek és megfelelnek a pályázati felhívásban és útmutatóban foglalt

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:...

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve:... A kérelmező szervezet rövidített neve:... Gazdálkodási formakód 2 : A kérelmező jogállása: Amatőr

Részletesebben

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére

. NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére . NAPIREND Előterjesztés Salföld Község képviselő-testület 2015. március 31-i ülésére Tárgy: Gázló Környezet- és Természetvédő Egyesület támogatási kérelme Előterjesztő: Fábián Gusztáv polgármester Előkészítette:

Részletesebben

Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6.

Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6. Városi Közművelődési Közalapítvány 8060 Mór, Szt. István tér 6. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 23. PÁLYÁZAT CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI ADATLAP 1./ A pályázó neve/megnevezése:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A FÁCÁNKERTBEN MŰKÖDŐ CIVIL SZERVEZETEK 2011. ÉVI TÁMOGATÁSÁRA Fácánkert Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek

Részletesebben

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell.

Tisztelt Pályázó! A fent említett törvény 14. -ában elıírtaknak megfelelıen a mellékelt nyilatkozat beszerzésérıl gondoskodnunk kell. Tisztelt Pályázó! A KISZOMBORON MŐKÖDİ TÁRSADALMI SZERVEZETEK ÉS ALAPÍTVÁNYOK TÁMOGATÁSÁRA az Ön által benyújtott pályázat a közpénzekbıl nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény

Részletesebben

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról

Nyilatkozat. Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén. a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról 1. Azonosító (Szerződésszám): Ügyfélszám: Hitel típusa: Nyilatkozat Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitel igénylése esetén a 341/2011 (XII. 29.) Korm. rendelet szerinti feltételek fennállásáról LAKÁS

Részletesebben

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról

Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Bodrog Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: Civil szervezetek pénzügyi támogatásáról szóló pályázati

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ

PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ Pályázati azonosító: Főigazgatóságra érkezés dátuma: Iktatószám: PÁLYÁZATI ADATLAP UTCAI SZOCIÁLIS MUNKÁT MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CÍMŰ PÁLYÁZATHOZ A pályázati űrlapot

Részletesebben

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ

A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ Pályázat kódszám: a: /2015. A D A T L A P A S ZA KORVOSJELÖLTEK MA R KUSOVSZKY LAJOS ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T Á H OZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakorvosjelölt neve:* 2. Születési neve:* 3. Alapnyilvántartási száma

Részletesebben

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

SZABÁLYZAT A CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRÓL SZABÁLYZAT. a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Fadd Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

A S ZA KGYÓGYSZE R É S Z - J E L ÖLTEK THAN KÁROL Y ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T HOZ

A S ZA KGYÓGYSZE R É S Z - J E L ÖLTEK THAN KÁROL Y ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T HOZ Pályázat kódszám: a /2013. A D A T L A P A S ZA KGYÓGYSZE R É S Z - J E L ÖLTEK THAN KÁROL Y ÖSZT ÖNDÍJPÁLYÁZA T HOZ I. A PÁLYÁZÓ ADATAI 1. Szakgyógyszerész-jelölt neve: 2. Születési neve: 3. Alapnyilvántartási

Részletesebben

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról

Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának 2/2011. (II. 7.) számú rendelete a civil szervezetek pályázati támogatásáról Akasztó Község Önkormányzatának Képviselőtestülete figyelemmel az 1949. évi XX. törvény A Magyar

Részletesebben

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása

Pályázati adatlap. a szervezet képviselőjének aláírása A pályázó neve Pályázati adatlap Bugac Nagyközségi Önkormányzat és Bugacpusztaháza Községi Önkormányzat Társult Képviselő-testülete címe adószáma cégjegyzékszáma Képviselő neve, elérhetősége A pályázott

Részletesebben

MINISZTERELNÖKSÉG ME-JHSZ/J/ /1/2014 TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ

MINISZTERELNÖKSÉG ME-JHSZ/J/ /1/2014 TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ TÁMOGATÁSI ADATLAP HELYI ÖNKORMÁNYZATOK ÁTMENETI TÁMOGATÁSÁHOZ Kérjük olvashatóan, géppel, valamennyi rovatra kiterjedően kitölteni! Kérjük az adatlapot és mellékleteit a képviseletre jogosult által a

Részletesebben

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására F E L H Í V Á S Gencsapáti székhelyű civil szervezetek 2015. évi támogatására Gencsapáti Község Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet az Önkormányzat költségvetésében civil szervezetek számára

Részletesebben

honlapról.

honlapról. DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak hatékonyabb ellátása érdekében pályázati felhívást tesz közzé az alábbi területen:

Részletesebben

Pályázati felhívás társadalmi szervezetek évi támogatására

Pályázati felhívás társadalmi szervezetek évi támogatására Pályázati felhívás társadalmi szervezetek 2019. évi támogatására Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 52/2019.(III.7) számú határozatával pályázatot hirdet a Fegyverneken székhellyel, telephellyel

Részletesebben

CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9300 Csorna, Szent István tér 22. Győr-Moson-Sopron megye 96/590-112, Fax: 96/261-680, E-mail: csorna@csorna.hu CSORNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA CIVIL ALAP 2019.

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017

DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 DUNAÚJVÁROSI KÖZMŰVELŐDÉSI PÁLYÁZAT 2017 Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere pályázatot ír ki 2017. évi kulturális célú, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. Pályázni lehet: Hagyományteremtő-

Részletesebben

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására

Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Pályázati kiírás Csongrád város közigazgatási területén megvalósuló idegenforgalmi fejlesztések, korszerűsítések támogatására Csongrád Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Csongrád

Részletesebben

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ FONTOS TUDNIVALÓK Jelen pályázat keretében a pályázati felhívásban szereplő szakképzésekben résztvevők elméleti és gyakorlati képzési költségeinek, a tananyagnak és a szakmai vizsga

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BIATORBÁGYON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Biatorbágy Város Képviselő-testülete anyagilag is támogatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezeteket, hogy

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIIRAS Velence Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Velence Város Önkormányzata pályázatot ír ki civil szervezet részére a 2015. évi költségvetés elkülönített

Részletesebben

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás:

1.1. Megnevezése (neve): 1.2.2. Pályázó szervezeti-működési formája: 1.2.2.1. Szervezeti formán belüli bontás: 2015. február 12-étől érvényes adatlap (V1) Azonosító: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP IGAZGATÓSÁGA 1388 Budapest, Pf.: 82. Telefon: 327-4300 e-mail: info@nka.hu, honlap: www.nka.hu P Á L Y Á Z A T I A D A T

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról

Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának 11/2014. (VI.27.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli források átvételéről és átadásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére 24. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi civil keret felosztására pályázati felhívás

Részletesebben

SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról

SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Sióagárd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a településen működő civil szervezetek az önkormányzati

Részletesebben

2. A monitoring szolgáltatás teljesítésének gyakorlati leírása

2. A monitoring szolgáltatás teljesítésének gyakorlati leírása ÚTMUTATÓ monitoring szolgáltatási kötelezettségéhez 1. A monitoring kötelezettség szabályozása 1.1 A monitoring adatok szolgáltatásának rendje Az ÉMI Nonprofit Kft. részére a beruházás megvalósulását és

Részletesebben