MI VAGYUNK AZ ÁRAMLÁS. Győr 2023 Európa Kulturális Fővárosa pályázatáról
|
|
- Tibor Fehér
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MI VAGYUNK AZ ÁRAMLÁS Győr 2023 Európa Kulturális Fővárosa pályázatáról
2 Tisztelt Olvasó! A kiadvány, amit a kezében tart, Győr legújabb vállalásának kézikönyve. Rövid kivonata annak a munkának, amit kollégáim, szakértőink a város művészeivel, kulturális és oktatási intézményeivel, civil szervezeteivel közösen végeztek és végeznek annak érdekében, hogy városunk 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lehessen. A megkezdett munkát, a nemzetközi zsűri döntése alapján, a második fordulóban folytatjuk tovább. Mi, győriek tudjuk, mit jelent, ha egy egész város fog össze, ha közös célt tűzünk ki magunk elé, amit aztán együtt, a közösség erejével és kitartásával meg is tudunk valósítani nyarának nagy vállalása számunkra az EYOF volt, Magyarország első olimpiai rendezvénye. Évekig készültünk rá, sokat dolgoztunk érte. A közös munka, közös siker emléke örökké velünk marad, emlékeztet minket arra, hogy együtt elsők lehetünk, mert együtt erősek vagyunk. A sport most átadja a helyét a kultúrának, és az összefogás középpontjába az Európa Kulturális Fővárosa program kerül. Pályázatunk témája az áramlás, ami Győr történetének mindig szerves része volt és az ma is. Mi hiszünk az áramlásban. A beadás pillanatában közzétettük teljes pályázatunkat a 2023gyor.hu oldalon, és rendszeresen tudósítunk annak állásáról online felületeinken és a győri médián keresztül. Arra kérem most Önt is, legyen minél aktívabb részese a város EKF pályázatának! Borkai Zsolt Győr város polgármestere
3 Az Európa Kulturális Fővárosa programról Európa első Kulturális Fővárosa 1985-ben a görögországi Athén volt. A programot az Európai Unió Tanácsa Melina Mercouri, az akkori görög kulturális miniszter javaslatára indította el. Az elmúlt harminc évben több mint 50 európai város nyerte el a rendezés jogát. Az Európa Kulturális Fővárosa program minden évben nagy lehetőség, hogy a soron következő ország nyertes városa megrendezhesse az európai kultúra egész éves ünnepét, hozzájárulva ezzel nemcsak polgárai jólétéhez és városa gazdagodásához, de az európai kultúra egységének megőrzéséhez is. Ahol az emberek szabadok, ott elég összecsődülniük, s máris jól érzik magukat. Állítsatok a tér közepére egy virágokkal felékesített rudat, gyűjtsétek köréje a népet, s kész az ünnep. Ha többet akartok tenni, intézzétek úgy, hogy maguk a nézők legyenek a látványosság, hogy ők maguk legyenek a szereplők, és mindenki önmagát pillantsa meg, önmagát szeresse a többiekben, mert így tökéletesebb lesz az egység közöttük. Rousseau levele d Alembert-nek A kiválasztott felelőssége, hogy ezt az évet hogyan készíti elő, szervezi meg, bonyolítja le és tölti meg olyan tartalommal, ami nemcsak a város közösségének hosszú távú fejlődését szolgálja hatékonyan, de egyszersmind Európa legaktuálisabb kulturális és társadalmi kérdéseire is reflektál. A cím viseléséért versengő városok ezért pályázatukban igyekeznek olyan témát választani, ami egyszerre talál válaszokat a fenti kérdésekre, és a rendezés évében biztos és koherens tematikai alapja lehet programjaiknak. Az Európai Unió a 445/2014-es határozatában szabályozta újra a cím elnyerésének és viselésének 2020 és 2033 közötti időszakra irányadó feltételeit, és jelölte ki 2023-ra Magyarországot mint az Európa Kulturális Fővárosa program fogadóországát. A rendező város kiválasztása egy kétfordulós pályázat keretei között történik, minimum négy évvel a cím viselése előtt, hogy a nyertesnek legyen ideje a felkészülésre és a végleges program megszervezésére. A pályázatot elbíráló 12 tagú nemzetközi zsűri mindkét fordulóban egy konkrét kérdéssorra válaszoló pályázati könyv alapján és a pályázó városokat képviselő delegációval való személyes találkozó után hozza meg döntését. Azt, hogy 2023-ban Magyarországon melyik város lesz Európa Kulturális Fővárosa, 2018 év végén tudjuk meg.
4 Mi vagyunk az áramlás Győr pályázatának központi témája az ÁRAMLÁS. Úgy is, mint természeti jelenség, úgy is, mint az információ továbbadásának valós vagy virtuális lehetősége, és úgy is, mint a pozitív filozófia kulcsfogalma. Legyen Győr az a hely, ahol Európa áramlásainak története összegzésre, dokumentálásra kerül a jövő nemzedékei számára. Ahol az áramlás kérdésével foglalkozva, tudományos és művészi szempontok mentén a következő években feltárhatjuk és rögzíthetjük mindazt, ami éppen eltűnőben van Európából, de aminek emlékére Európának szüksége lesz, hogyha saját jövőjét a kezében akarja tartani. Győr pályázatából Győr áramlási csomópontokban fekszik, így történetével önmaga mutathat példát Európában, hogy az áramlást kísérő kulturális ingerek segítségével hogyan építkezett pozitívan a múltban, hogyan használja az információ áramlását a jelenben, és milyen lehetőségeket lát a jövőre nézve az áramlásban. Győr saját történelmére épülő, kulturális identitását és jövőjét megalapozó lehetősége, hogy az Európa Kulturális Fővárosa pályázat apropóján összegezze, újrapozicionálja és megőrizze az utókornak az áramlásban rejlő tapasztalatainak és hagyományának üzenetét. Ezek a vizsgálatok segítenek a győrieknek is az áramlásban, illetve a város földrajzi helyzetében rejlő lehetőségek megismerésében és kihasználásában. Az áramlás nemcsak Európa Kulturális Fővárosa programunk témáját határozza meg, de egyben olyan attitűdöt is, aminek mentén a pozitív filozófia segítségével minden tevékenységünk további töltetet kap. Stratégiánk alapja, hogy ne csak passzív kulturális élményeket nyújtsunk, hanem sokkal inkább közös áramlatélményt idézzünk elő. Azt szeretnénk, hogy 2023 után az emberek ne csak az Európa Kulturális Fővárosa év programjaira és eredményeire emlékezzenek, hanem a boldogság aktív megélésének egyéni és közösségi titkára is.
5 Hiszünk az áramlásban Programtervünk elemeit három nagy csoportba, az ÚT, a VÁROS és a PÁRBESZÉD témakörökbe soroltuk. A csoportok nem műfaji vagy területi kereteket határoznak meg, sokkal inkább célokat, amiket különböző eszközökkel, művészeti vagy tudományos területek bevonásával érhetünk el. Hogy az életünket jobbá tegyük, az élményeinket kell jobbá tenni. Csíkszentmihályi Mihály Az ÚT témaköréhez tartozó áramlásként tekintünk minden olyan folyamatra, ami Európa újkori történetében jelentős szerepet játszott, és szárazföldi vagy vízi utakon keresztezve Győrt, alakított vagy alakít a város történetén. Az utak mint csatornák, különböző ismeretek áramlásának folyamatait mutatják be szemléletesen és turisztikai attrakcióként tálalva a laikus nézők elé. A szövetükből épülő térben és időben tagolt rendszer EKF projektünk egész Európát behálózó váza. A VÁROS programcsomag célja a szunnyadó, kreatív energiák felélesztése, a közös gondolkodás és eszmecsere segítése olyan kreatív fórumokkal, feladatokkal és lehetőségekkel, amik a városban élő összes korosztályt, de hangsúlyosan a fiatalokat mozgatják meg. A programcsomag az urbánus kultúra, a városépítés és a városi fiatalok kreatív képességeinek kiaknázását célozza, lehetőséget teremt a kultúra még minőségibb és sokrétűbb befogadásához, új művészeti műhelyek létrejöttéhez, művészek győri kötődésének kialakításához, megerősítéséhez. A PÁRBESZÉD programcsomag a 2023-as évben, különböző művészeti ágakban és a kultúrpolitika területén generál eszmecserét, teremt kereteket és fórumot a beszélgetésre, és beruházásaival technikai hátteret olyan európai utazó projektek befogadására, amik egy-egy művészeti ág körül generálnak nemzetközi párbeszédet. Az európai kultúra bármely területén folytatott diskurzus, legyen szó kályhacsempék díszítésének európai módozatairól, vagy a kortárs tánc aktuális helyzetéről, lehetőség arra, hogy egymás kultúráját megismerve közelebb juthassunk közös európai kultúránk megértéséhez, mert a párbeszéd nem más, mint az ismeretek áramlása.
6 Kövesd az áramlást Győr teljes pályázata és a pályázattal kapcsolatos információk elérhetőek a program weboldalán: Aktuális programokért és információkért kövessen minket vagy az Instagramon: #gyor2023ekf Győr város pályázatának stratégia partnerei: Sopron Megyei Jogú Város Széchenyi István Egyetem Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Dunaszerdahely
7 2023GYOR.HU GYOR2023EKF Kövesd az áramlást! Őrizd meg a kisfüzeted és regisztrálj a sorszámmal a weboldalon az értékes nyereményekért! További információkat a weboldalon találsz! Felelős kiadó: Borkai Zsolt, Győr Megyei Jogú Város polgármestere
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. március 23-ai ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllő Európa Kulturális Fővárosa 2023" című pályázaton való elindulás megerősítésére, valamint
A Z I F J Ú S Á G I M U N K A, M I N T A H E L Y I T Á R S A D A L O M F E J L E S Z T É S R É S Z E
IFJÚSÁGBARÁT VÁROS A Z I F J Ú S Á G I M U N K A, M I N T A H E L Y I T Á R S A D A L O M F E J L E S Z T É S R É S Z E S z a b ó C s a b a s z a k m a i v e z e t ő K Ö Z M Ű V E L Ő D É S É S T E L E
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.17. COM(2016) 400 final 2016/0186 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre szóló uniós
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. vándordíjhoz
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS vándordíjhoz 1. Háttér Az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (OFA Nonprofit Kft.) együttműködésben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
RECIPROCALITY pályp. Linguistic heritage and diversity. áért Oktatási
RECIPROCALITY pályp lyázat CItizens network to REspect and PROmote Cultural And Linguistic heritage and diversity Hálózat a kulturális lis és s nyelvi örökség g népszern pszerűsítéséért és s fenntartásáé
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Völgy Vidék Vidékfejlesztési Közösség Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Helyi népi, kulturális és művészeti értékek alkotó-, bemutató- és rendezvényhelyszíneinek
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,
Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győr 2017. Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét
Egy verseny, ami megváltoztatja egy ország, egy város életét Egy szellemben egész Európa! 2017 Győr 1990-ben hívta életre Jacques Rogge az t (EYOF) annak érdekében, hogy lehetőséget biztosítson az ifjúsági
ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.
5/A. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCv. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról
ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez
ELŐTERJESZTÉSEK Gyomaendrőd Város Önkormányzata Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez 1. NAPIRENDI PONT A Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. január 23-i ülésére
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM évi munkaterve
VAS MEGYEI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM 2017. évi munkaterve A munkaterv azokat a legfontosabb feladatokat tartalmazza, mely a Vas megyei Foglalkoztatási Paktum részeként megvalósul 2017-ben. A paktum menedzsment
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja
Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és
TrEE Hírlevél 3. 3 Hírlevél TrEE Teaching recycling and Environmental Education
TrEE Teaching recycling and Environmental Education 3 Hírlevél 2015 TrEE Hírlevél 3. A 3. HÍRLEVél mindazon tevékenységekről számolbe, amelyet a projekt 2. évében végeztek a partnerek. TrEE Hírlevelet
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program működtetése Európai Bizottság kialakítás és működtetés EACEA Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Iktatószám: 22389/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat az EFOP-1.3.5-16. kódszámú, Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével című pályázati konstrukció keretében
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Multifunkcionális Nemzetiségi - Roma Módszertani oktatási és Kulturális
A Kormány nevében mellékelten benyújtom a Wacław Fełczak Alapítványról szóló törvényjavaslatot.
Iromány száma: T/17784. Benyújtás dátuma: 2017-10-10 17:15 Miniszterelnökség Parlex azonosító: K4KBTV2X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó: Dr.
EFOP VEKOP-17
EFOP-3.2.15- VEKOP-17 2017-00001 azonosítószámú A köznevelés keretrendszeréhez kapcsolódó mérési-értékelési és digitális fejlesztések, innovatív oktatásszervezési eljárások kiemelt projekt keretében Pályázati
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható
A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének
Miskolc imázsépítése. -avagy a sikeres városmarketing titkai. Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető
Miskolc imázsépítése -avagy a sikeres városmarketing titkai Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető Tartalom Miskolc dinamikus fejlődése az elmúlt években Turisztikai mutatók
MAGYAR-SZLOVÁK KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA
MAGYAR-SZLOVÁK KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA 2016. június 14. Előadó: dr. Kupcsok Lajos Társelnök A MSZKIK MEGALAKULÁSA A Magyar-Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara 2012. november 26-i dátummal bejegyzésre
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Fiatalok Lendületben Program Időtartam: 2007-2013 Célja: Fiatalok tapasztalati tanulása nem-formális tanulási közegben a fiatalok aktív polgári részvételének elősegítése
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:
Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,
TAPASZTALATOK A GYAKORNOKOK SZAKMAI TANULÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRÓL
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 TAPASZTALATOK A GYAKORNOKOK SZAKMAI TANULÁSÁNAK TÁMOGATÁSÁRÓL Simon Gabriella Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.5. Tihany, 2015. 05. 07. Az
Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára
ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században
Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint
Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai
1.sz. melléklet AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI ÉLMÉNYE 2020 PÁLYÁZATI ADATLAP ADATLAP. A létesítmény/program helyszíne. A pályázó szervezet megnevezése
A létesítmény/program neve: ADATLAP Cím, megközelíthetőség: GPS koordináta A létesítmény/program helyszíne A szervezet neve: A szervezet címe: A pályázó szervezet megnevezése Név: Telefon: A pályázó szervezet
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
KULTURÁLIS, OKTATÁSI ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG
hirdet a Kulturális és tudományos keretből elnyerhető támogatásra. A felosztható keretösszeg: 3 millió Ft. 1. A 2012. évben megvalósítandó ünnepi rendezvényekre, eseményekre, kiemelten az irodalmi, történelmi,
Közhasznúsági melléklet 2015
Adószám: 21893335-2-11 Cégbíróság: Tatabányai Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 11-09-013060 A Művelődés Háza Esztergom Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2500 Esztergom, Imaház utca 2/a.
EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása
Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr. Közösségi tervezés
Vidék Akadémia a vidék jövőjéért 2012. október 16-18., Mezőtúr Közösségi tervezés Sain Mátyás VÁTI Nonprofit Kft. Területi Információszolgáltatási és Tervezési Igazgatóság Területfejlesztési és Urbanisztikai
STUDY IN HUNGARY - CAMPUS MUNDI HALLGATÓ TOBORZÁS BRAINSTORMING Budapest, április 7.
STUDY IN HUNGARY - CAMPUS MUNDI HALLGATÓ TOBORZÁS BRAINSTORMING Budapest, 2016. április 7. Campus Mundi nemzetköziesítés 1. A hazai felsőoktatási intézményekben zajló nemzetköziesítési folyamat elősegítése;
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A MVM Magyar Villamos Művek Zrt. (Szervező) meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt.
LA Hippocampus land art tábor és szabadegyetem Dömötör Tamás 2. pályázata
2. pályázata 2018 1996. óta szerveztem tájépítész hallgatóknak különböző alkotótáborokat (kastélypark-rekonstrukció, településarculat tervezés stb.), amelyekre mindig a gyakorlatorientáltság volt jellemző.
A «A Polgárok Európai Éve találkozó Szihalmon» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A Polgárok Európai Éve találkozó Szihalmon» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan
Mindenkinek eredményes V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciát kívánok!
Médiatámogatói együttműködés V. Magyarországi Klímacsúcs 2013. szeptember 12. Jövőnk a víz Budapest Meghívom Önöket a Klíma Klub szervezésében az V. Magyarországi Klímacsúcs, Jövőnk a víz konferenciára!
Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu
HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte
Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia, köztérfejlesztés, átmeneti (alternatív) iparterület használat
IPARI VÁROS - IPARVÁROSOK ÉS VÁROSI IPARTERÜLETEK MEGÚJULÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Borsod-Abaúj-Zemplén megye meghatározó ipari városainak példáján keresztül Ipari városok megújulása, városfejlesztési stratégia,
2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT
2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Második kategória Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati
Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)
Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is!
Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! A Prima Primissima díj történetének eddigi 11 éve alatt megbecsült helyet vívott ki magának a társadalmi-kulturális életben,
Szakmai beszámoló a 3808/ számú pályázathoz kapcsolódó Csongrád megyei rendezvények lebonyolításáról
6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Ea.: Dobosné Brezovszky Anikó : 6701 Szeged, Pf.: 441. Szeged, 2016.03.09. : (36) 62/425-525 Pályázati azonosító: 3808/02605 Fax: (36) 62/630-601 Tárgy: Gyermekkönyvhónap - szakmai
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól
Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Módosítás: a) 21/2009. (VI. 29.) ör. /2009. VII. 1- Budapest Főváros
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy
Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára
Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 8. szám 2013. március 4. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban
A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A SZAKTANÁCSADÓI PROJEKT SZAKMAI FEJLESZTÉSEINEK EREDMÉNYEI ÉS TERVEI REFORMÁTUS KÖZNEVELÉSI SZAKÉRTŐK III. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJÁRA 2014. DECEMBER 4.
IKTATÓSZÁM: 08-8/1102-9/2011. TÁRGY: HELYI ÉS TÉRSÉGI TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:
IKTATÓSZÁM: 08-8/1102-9/2011. TÁRGY: HELYI ÉS TÉRSÉGI TURISZTIKAI DESZTINÁCIÓ MENEDZSMENT PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZ T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2011. JÚNIUS
A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: 18172564 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV. Tartalma:
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. ÉV Tartalma: Számviteli beszámoló (mérleg, eredmény kimutatás) A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Célszerinti kifizetések kimutatása Támogatások kimutatása A közhasznúsági
Színház maszk nélkül: A Katona József Színház arculatváltása. Pálóczi Alexandra. XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekció március 31.
XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekció 2015. március 31. Színház maszk nélkül: A Katona József Színház arculatváltása Pálóczi Alexandra Témavezető: Dr. Keszeg Anna Bevezetés Arts and business fogalmak
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)
2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.
KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók
Európai legendák-nemzeti irodalmi hősök
Európai legendák-nemzeti irodalmi hősök (a projekt kódja: 2018-1-HU01-KA229-047804) Beszámoló a projekt első - tanárok, mentorok számára szervezett - találkozójáról (2018.11.11-2018.11.16.) Santarém, Portugália
EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA
EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel
A Duna Összeköt Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Duna Összeköt Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A LEADER-szerűség vizsgálatának kritérium rendszere a projekt javaslatok vonatkozásában A LEADER program a társadalmi-gazdasági
Előterjesztés. - a Közgyűléshez
NYíREGYHÁZA Ügyiratszám: szoc-8266-1/2016. Ügyintéző: Dr. Krizsai Anita Előterjesztés - a Közgyűléshez - "Gyermekeinkért 16" Alapítvány által benyújtani kívánt a "Társadalmi szerepvállalás erősítése a
BEMUTATKOZÓ ANYAG. Füves Zsuzsanna szervező. Kertész Tamás szervező
BEMUTATKOZÓ ANYAG Füves Zsuzsanna fuveszsuzsa@gmail.com szervező Kertész Tamás emberseg.dse@gmail.com szervező Esemény neve: I. Összefogunk Összefutunk Jótékonysági Futás Esemény időpontja: 2018. május
Helyi Fejlesztési Stratégia Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete február 03.
Helyi Fejlesztési Stratégia 2014-2020 2016.február 03. A 2007 2013 as időszak eredményei: Közel 260 db nyertes pályázat, melynek támogatási összege több mint 6 millió euró! Támogatási döntéssel lekötött
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő
Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja. Információs Napok, február
Magyarország legjobban fejlődő ökoturisztikai desztinációja Információs Napok, 2009. február Projekt bemutatása Háttér Projekt célja Pályázók köre Értékelés szakmai szempontjai Értékelés eljárásrendje
EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA 2023 PÁLYÁZÓ VÁROS: GYŐR
EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA 2023 PÁLYÁZÓ VÁROS: GYŐR Bevezetés Általános szempontok Miért kíván a város részt venni az Európa Kulturális Fővárosa cím kapcsán megrendezett pályázaton? Európa Kulturális Fővárosaként
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN
SZERVEZETFEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK BÁCS- KISKUN MEGYÉBEN AZ MTDMSZ TEREPGYAKORLATÁNAK TÜKRÉBEN CSÁKI BÉLA ügyvezető Bács-Kiskun Megyei Turizmusfejlesztési és Marketing Nonprofit Kft. XXI. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA
Pécsi Helyi Akciócsoport
TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 Útmutató helyi cselekvési tervben szereplő programjavaslatok elkészítéséhez Jelen útmutató célja a TOP-6.9.2-16-PC1-2017-00001 azonosítószámú A helyi identitás és kohézió erősítése
A Maros-völgyi LEADER Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként
A Maros-völgyi LEADER Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Kulturális, sport és szabadidős célú terek kialakítása és fejlesztése Célterület azonosító: 1 021 150 1.
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA?
AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? INFORMÁCIÓS ADATLAP 1. AZ ÖN VÁROSA LESZ EURÓPA KÖVETKEZŐ OKOSTURISZTIKAI FŐVÁROSA? Az Európai Parlament előkészítő tevékenységével összhangban
Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére
Előterjesztés 8. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i ülésére Tárgy: Pályázat előkészítése és benyújtása az Európa a polgárokért testvérvárosi találkozók programra Az
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014.
Magyar Jégkorong Szövetség ARCULATI MEGÚJÍTÁS 2014. 1. Háttér A Magyar Jégkorong Szövetség életében egyre nagyobb szerepet kap a marketingkommunikációs eszközök hatékony használata, a bennük rejlő lehetőségek
HÍRLEVÉL. Szombathely november 30. Page 1
HÍRLEVÉL Szombathely 2018. november 30. Page 1 2018. november 30. Hírlevél A Szombathelytől 1500 kilométerre fekvő Tours püspökeként szentté vált Szent Márton hatása döntő volt a keresztény Magyarország
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője
Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai
A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja
2010. Az Oroszlányi Kistérség kulturális stratégia rövidtávú operatív programja 1 A Velencei-tó Környéki Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Stratégia Rövidtávú operatív programja Közkincs kerekasztal
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia
Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04.
Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.01.30. és 2015.02.04. A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program
A VAS MEGYEI TURIZMUS SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉGE, TERVEI ÉS LEHETŐSÉGEI DR. KONDORA BÁLINT - ELNÖK
Vas Megyei Turizmus Szövetség A VAS MEGYEI TURIZMUS SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉGE, TERVEI ÉS LEHETŐSÉGEI DR. KONDORA BÁLINT - ELNÖK VAS MEGYE TURIZMUSA Előrejelzés 2017 I-IV. negyedév összesen: 1 627 002 vendégéjszaka
NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL
NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről
Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében
"Nem tökéletes, nem végleges megoldás, de talán egyfajta előrelépés a stagnálásból." Balázs József polgármester
"Nem tökéletes, nem végleges megoldás, de talán egyfajta előrelépés a stagnálásból." Balázs József polgármester Célja:..., hogy az egészséges, munkaképes emberek ne segélyből éljenek, hanem munkabérből.
Köszöntő Június 5. A nagy beszélgetés folyamatának ismertetése Együtt gondolkodás #1. Együtt gondolkodás #2.
KONFERENCIA MEGHÍVÓ Június 5. 9:00-10:00 Regisztráció 10:00-10:10 Köszöntő Beke Márton, a nap házigazdája, a Közös Pontok Közösség- és Településfejlesztő Nkft. ügyvezetője 10:10-10:20 A nagy beszélgetés
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *
1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról
A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400
INFORMÁCIÓS KIADVÁNY
INFORMÁCIÓS KIADVÁNY IDÉZET 2 TISZTELT OLVASÓ! ÁROP-1.A.3-2014-2014-0002 - Területi együttműködést elősegítő programok a Mezőtúri járásban Napjainkban egyre több figyelem fordul azok felé, akik élethelyzetükből
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA A PÁLYÁZAT TARTALMI ÖSSZEFOGLALÁSA
PÁLYÁZATI LAP -2012 AZ ISKOLA Neve: Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola Címe: 1144 Budapest, Kerepesi út 124. Résztvevő diákok száma: 35 Tervezésben résztvevő pedagógusok száma: 5 Kapcsolattartó
2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT
2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Első kategória Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati
Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József
Tervezet Magyar Elektrotechnikai Egyesület Program 2013-2016 Béres József Budapest, 2013. március 8. 2. oldal Bevezetés A MEE Alapszabályának 11 11.4. Jelölés pontjának értelmében a Jelölő Bizottság által
Bevásárló és Tematikus utcák
Bevásárló és Tematikus utcák Előadó: Király Gabriella bevásárlóutca menedzser Budapest, 2014. december 2. Tartalom Bevásárló utca menedzsment Pozitív hatások BUM tagjai Együttműködő utcák BUM eddig elért
Út a sikeres pályázathoz. Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségek
Út a sikeres pályázathoz Erasmus+ Iskolai, óvodai partnerségek Korábbi tapasztalatok, motivációk Korábban részt vettünk egy Erasmus+ projektben, mint partnerintézmény, ami nagyon sikeres volt Meglévő
A projekt folytatási lehetőségei
"Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában A projekt folytatási lehetőségei Gondi János Debrecen,
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez
PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ az MVM EDISON Light Up! innovációs pályázat és startup versenyhez A Magyar Villamos Művek Zrt. meghirdeti az MVM Edison Light Up! innovációs pályázat és startup versenyt. A pályázat
Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban
Környezeti nevelés, szemléletformálás a Pannontáj-Sokoró Natúrparkban Székely Rita Pannontáj- Sokoró Natúrpark munkaszervezet vezetője Magyar Natúrpark Szövetség alelnöke A natúrpark múltja Sokoró Ökológiai
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére
E-mail: rtdm@rtdm.hu Előzmények PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2012. évi Börzsöny Nyugat-Nógrád Turizmusáért Turisztikai Nagydíj elnyerésére A Börzsöny és Nyugat-Nógrád turizmusában érdekelt és érintett szereplők
Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő évi támogatásáról
Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szabóné Zsuponyó Ágnes főtanácsos Tárgy: Javaslat a civil szervezetek pályázati úton történő 2014. évi támogatásáról Tisztelt Képviselő-testület! Kazincbarcika
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója
Az Andaxínház 2011. évi szakmai beszámolója Az egyesület 1991 októbere óta működik, a Fővárosi Bíróság közhasznú szervezeteként a Pk.66925/1991/1 számú végzése alapján jegyezte be. Az Andaxínház a különböző