Pesti János Domján Johanna BODAI TÁJSZÓTÁR Községünk szókincse. és népi műveltsége

Átírás

1 Pesti János Domján Johanna BODAI TÁJSZÓTÁR Községünk szókincse és népi műveltsége

2 A könyv megjelenését támogatta: Sólyom László a Magyar Köztársaság volt Elnöke a Magyar Nyelvtudományi Társaság és elnöke, Kiss Jenő egyetemi tanár, akadémikus a Pécs-Baranyai Kulturális Szövetség és elnöke, Bokor Béla tanár a Baranya Honismereti Egyesület és elnöke, Gál András tanár Boda Község Önkormányzata és Kovács Győző polgármester Berze Nagy János, Gertig Károly, Zsolt Zsigmond tiszteletére és valamennyi adatközlőnkre emlékezve Lektorálta: Balogh Lajos tudományos főmunkatárs Az elektronikus szövegrögzítést végezte: Domján Johanna és Pesti János A falutörténeti fejezetet írta: Gál András Fotómunkálatok: Pesti András Tördelés: Bocz józsef A lap alsó részén: Kiadta: Boda Község Önkormányzata és a Boda Községért Közalapítvány Felelős kiadó: Kovács Győző polgármester Nyomdai munkálatok: Sz. K. Stúdió Kft., Pécs, Zsinkó I. u Felelős vezető: Pilláry Gábor

3 Pesti János Domján Johanna BODAI TÁJSZÓTÁR Községünk szókincse és népi műveltsége Boda 2018

4

5 ELŐSZÓ Kodály Zoltán zenepedagógiai munkásságának máig érvényesen az a legfőbb tanulsága, hogy népzenei hagyományaink mentésén kívül feladatunk valamennyi szellemi emlékünk közzététele és a mai műveltségünkbe való integrálása. Közismert, hogy a paraszti munka eszközeinek gyűjtésében és bemutatásában látványos eredmények születtek az elmúlt évtizedekben. Elég itt csak arra utalnom, hogy a falumúzeumok és skanzenek kialakításával az értékmentésen túl olyan intézmények, objektumok jöttek létre, amelyeknek a megtekintése a hazai közönség és az idegenforgalom vendégei számára egyaránt élményt jelent. Népzenei hagyományaink ápolását fellendítette a Repülj páva! és a táncházak példátlan sikere. Szellemi, különösen nyelvi értékeink gyűjtése és közzététele már sokkal nehezebbnek látszik. Többek között azért, mert a tárgyak, munkaeszközök valahogy megmaradnak, de a régi szavaink egyre nagyobb gyorsasággal halványulnak az emlékezetben. Sajnos, nehéz ma már, olyan adatközlőket találni, akik még őrzik elődeik dalait, meséit, történeteit, különös tájszavait. Azt is tudjuk, hogy a gyűjtés sok időt, kitartást kívánó munkáját csak azok tudják vállalni, akik nem rettenek meg ettől a nehéz feladattól. Örömünkre Pesti János tanár úr és Domján Johanna egyetemi hallgató úgy döntött, hogy megkísérli községünkben a tájszavak gyűjtését. Vállalkozásuk sikerrel járt, és íme, kezünkben van a Bodai tájszótár! A mű alcíme arra utal, hogy ez a könyv tájszótári funkcióján túl községünk népi műveltségének kislexikona. A tájszavak definíciói, jelentésváltozásai, a szavakhoz kapcsolódó nyelvi, néprajzi megjegyzések segítségével megállapíthatjuk, hogyan alakult, formálódott községünkben az anyagi kultúra és vele párhuzamosan a szellemi műveltség. Községünkre is érvényes ez a sommás megállapítás: A gazdasági, társadalmi változások hol lassú folyamatként, hol nehezen követhető, gyors ütemben formálták a parasztság életkörülményeit, melyhez akarva-akaratlan igazodni, hozzátörődni kellett. Így alakult, formálódott műveltsége látszólag önmagától, de valójában külső tényezők kényszerítő hatására (Balassa Ortutay: Magyar néprajz. Corvina Kiadó. Budapest, ). A Bodai tájszótár jelentőségét többek között az adja, hogy ez a mű már negyedik lesz a baranyai tájszótárak sorában, és tovább őrzi a szótárírás magyar 5

6 6 előszó hagyományait, ám a szerzők némileg meg is újították a tájszótárírás metodikáját. Joggal lehetünk büszkék arra, hogy tájszavaink közzétételével községünk még fokozottabban kerül a nyelvészeti, dialektológiai, néprajzi és helytörténeti kutatások fókuszába. A mi szempontunkból még azt tartjuk örvendetesnek, hogy a szótárral folytatódik községünk múltjának feltárása, hogy általa sikerült megmenteni Boda archaikus szókincsét, népi műveltségének már-már feledésbe merült emlékeit. Községünk rangját az is emeli, hogy olyan kiváló kutatók végeztek itt népnyelvi gyűjtés az 1930-as évek elején, mint Berze Nagy János néprajztudós és Gertig Károly igazgató-tanító úr ban a Magyar Nyelvjárások Atlaszának gyűjtése idején községünkben járt Imre Samu akadémikus és Végh József kandidátus. Boda helyneveit Zsolt Zsigmond pécsi orvos tette közzé 1972-ben Pécsett. Mivel az említett tudósok munkáiból sok adatot sikerült felvenni a Bodai tájszótárba, könyvünk tájszavainak alaprétege háromnegyed évszázadnyi időből származik. Ha még arra is gondolunk, hogy az 1934-ben feljegyzett népmesék előadói már 64 évesek voltak (és szüleik, nagyszüleik a 19. század közepén, elején éltek), akkor a bodai tájszavaknak a szóbeli hagyomány alapján 200 éves történetük van. Ilyen értelemben a Bodai tájszótár nyelvjárás-történeti adattárnak is tekinthető. Kiadványunk megjelentetését Sólyom László úrnak, a Magyar Köztársaság volt elnökének nagylelkű támogatása tette lehetővé. Ezen a helyen is köszönöm községünk nevében elnök úrnak, hogy jelentős összeggel járult hozzá a könyv kiadásához. Bízom abban, hogy a Bodai tájszótár segíti majd a magyar dialektológiai kutatásokat, és felkelti a néprajz, a helytörténet kutatóinak is a figyelmét, érdeklődését. A tájszótár erősítheti községünk lakosságának önértéktudatát. A szócikkek értelmezéseit, példamondatait olvasva gyarapodhat nyelvi tájékozottságunk, jobban megismerhetjük elődeink küzdelmes életét. Érdemes lesz a régi és kifejező szavainkat újratanulni, hogy árnyaltan, színesen, újszerűen fogalmazzuk meg mondandóinkat. Köszönet és elismerés jár mindazoknak, akik a Bodai tájszótár megalkotását segítették: a könyv szerzőinek, lektorának, az adatközlőknek és a nyomda munkatársainak. Kovács Győző Boda község polgármestere

7 AJÁNLÁS Ha egyszer valaki veszi a fáradságot, és megírja az újabb kori magyar dialektológiai kutatások történetét, ebben minden bizonnyal a lexikával foglalkozó rész lesz a legterjedelmesebb. Ennek a feltételezésnek az oka elsősorban az, hogy a regionális nyelvváltozatok, más fogalmazásban a nyelvjárások leginkább a lexika szintjén különböznek egymástól és a standard köznyelvtől. Kézenfekvő tehát, hogy a szókészlet regionális eltérései mindig is nagy érdeklődést váltottak ki a szakemberek körében, de a laikus megfigyelő is leginkább ezeket a szóelemeket tartja a legérdekesebbnek. Nem véletlen tehát, hogy már a 19. század első felétől tudományos szinten is jelennek meg tájszógyűjtések, sőt tájszótárak is, amelyek ezeket a kuriózumnak számító lexikai elemeket tárják föl, és teszik hozzáférhetővé elsősorban a nyelvtudomány szakterületei számára. Nem feladatom, hogy visszatekintsek az elmúlt két évszázadra, és bemutassam azokat a különféle szótártípusokat, amelyek ezt a célt szolgálják. Azt azonban mégis szóvá kell tennem, hogy mintegy fél évszázad távlatára visszanézve, napjainkra igen jelentős mértékben elszaporodtak a csupán egyetlen település vagy egy szűkebb régió tájszavait magába foglaló kisebb-nagyobb méretű tájszótárak. A sort 1973-ban Imre Samu Felsőőri tájszótára nyitotta meg, amelynek úttörő jellege elsősorban abban van, hogy nem vállalkozott a település teljes szókészletének bemutatására, csupán a helyileg használt elemeket, az alaki, jelentésbeli és valódi tájszavakat szótárazta. Ez a koncepció azért vált népszerűvé más kutatók számára is, mert egyszerűbb és gyorsabban elvégezhető feladat lett az adatgyűjtés, viszonylag elfogadható időn belül pedig a település legértékesebb szókészleti elemeinek szótárrá alakítása. Baranya megyében nagy hagyománya van a tájszótárírásnak ben jelent meg Kiss Géza Keresztes Kálmán Ormánsági szótára, amelynek címe is jelzi, hogy nem csupán tájszavakat tartalmaz. Szinkron anyagú szótárnak tekinthető, bár Kiss Géza nyelvtörténeti értékű adatokat is felvett az egyes szócikkekbe. Ezek az adatok főleg a XVIII. és XIX. századi presbiteri jegyzőkönyvekből származnak. A közölt tájszavak nagy részét Kákicson gyűjtötte, de Kovács Sándor munkája révén a kelet-ormánsági tájszavak is helyet kaptak a szótárban. Mindmáig felülmúlhatatlan mű a magyar regionális szótárak sorában. 7

8 8 ajánlás Dallos Nándor Pesti János Hosszúhetényi szótára helyi kiadványként jelent meg 1999-ben. Elsősorban Hosszúhetény tájszókészletét örökítette meg, ám egyúttal a Zengőalja kistáj nyelvjárási sajátságainak vizsgálatát is jól segíti. Ez is szinkron anyagú szótár, de ebben már több szótörténeti adat található a Berze Nagy János által szerkesztett Baranyai magyar néphagyományok (1941.) I III. kötetéből. A Függelékbe két hosszúhetényi népdal is bekerült, továbbá mesék és mondák szövegei, találós kérdések és táncszók ugyancsak a Baranyai magyar néphagyományok című gyűjteményből. A szócikkek között jól sikerült vázlatos rajzok szemléltetik az egyes fogalmakat. Pesti János Alsómocsoládi tájszótára (Alsómocsolád, 2008.) úgyszintén szinkron tájszótár, amely a baranyai Hegyhát tájszóállományát és nyelvjárási sajátságait egyaránt reprezentálja. A szócikkekben a hagyományos megoldásokon kívül a tájszó típusára és a szavak társadalmi érvényére egyértelmű (motivált) jelek utalnak. A szóanyagnak ebben a szótárban is van némi történeti háttere Kulcsár József évi adatközlése és az 1960-as években készült alsómocsoládi beszédfelvételek szövegei, tájszavai alapján. És most itt van a negyedik. Pesti János és Domján Johanna munkájaként kezünkbe vehetjük a Bodai tájszótárt, amely a fiatalos erő, lendület és a nagy szakmai tapasztalat terméke. Ejtsünk pár szót erről a szótárról is. Örvendetes, hogy A Bodai tájszótár szerzői jó érzékkel követik a baranyai tájszótárírás hagyományait. Figyelmük elsősorban arra irányult, hogy minél gondosabban összegyűjtsék és közzétegyék a még élő tájszavakat. A gyűjtés során kiejtés szerint jegyezték fel a szóhasználatban élő különleges szavakat. A szótárban a megadott szójelentések tömörek, egyértelműek. A jelentéseket szemléltető példamondatok nem csupán nyelvi szempontból érdekesek, ugyanis ezekben számtalan néprajzi, hely- és művelődéstörténeti adat található. Jóllehet az új tájszótár szavai elsősorban Boda község szókincséhez tartoznak, egyúttal a Mecsekalja nevű kistáj és a dél-baranyai régió népi műveltségét is reprezentálják. Ez azzal függ össze, hogy a község lakossága régtől fogva szoros kapcsolatban volt és van a dél-baranyai (nyugat-ormánsági), a Szigetvár környéki és a mecsekaljai falvakkal. A bodai tájszavak gyűjteményének a dialektológiai jelentőségén túl fontos szerepe van abban is, hogy összehasonlító vizsgálatuk során fény derül mindmáig alig kutatott kérdésekre. Például arra, hogy mikor és miként kerülhettek a bodaiak szorosabb kapcsolatba a környező községekkel, valamint az Ormánság és a Zselic lakosságával. Csak dicsérni lehet a szerzőket azért, hogy gyűjteményükbe felvették a rendkívül gazdag bodai folklórkincs tájszavait a Baranyai magyar néphagyományok című műből és a Baranya megye földrajzi nevei adattári részéből a tájszó értékű bodai helyneveket.

9 ajánlás 9 Minthogy a bodai tájszavak egy része az írásos forrásokban is előfordul, a tájszavak nyelvjárási (hangtani és morfológiai) sajátságainak vizsgálatában tekintettel kell lenni az idővonatkozásokra. Éppen ezért a szerzők három időintervallumban is vizsgálták a tájszavakból levonható nyelvjárási sajátságokat. A Bevezetőnek ez a fejezete felér egy kisebb dialektológiai tanulmánnyal. A Függelékbe került mondatok, szövegrészletek pedig a szövegszerkesztés sajátosságainak kutatását is elősegíthetik. A tájszavakhoz fűzött nyelvtörténeti, néprajzi megjegyzések olvasmányosak és hitelesek. Hozzájárulnak az egyes tájszavak létrejöttének, motivációinak és használatának jobb megértéséhez. Végezetül őszinte örömmel és felelősséggel ajánlom a Bodai tájszótárat a helyi lakosság és a témában illetékes szakemberek figyelmébe. A könyv megjelentetésével Boda Község Önkormányzata nagyszerű példát adott arra, hogy a tudományos értékű munkát úgy lehet legjobban megbecsülni, ha az eljut azokhoz, akik maguk is hozzájárultak adatközléseikkel e fontos mű közkinccsé tételéhez. Balogh Lajos

10 BEVEZETÉS A Bodai tájszótár (BoTsz.) a Mecsekalja vagy más nevén: Mecsek-Hegyalja történelmi kistájunk egyik sajátos nyelvjárású, sok nyelvi archaizmust őrző községének tájszavait és népi műveltségének főbb emlékeit tárja az érdeklődő olvasók elé. Valamennyi adat Boda községből származik. Minthogy községünk alapításától (1241) fogva mindmáig szoros kapcsolatban van a szomszédos településekkel, a bodai tájszavak nagy részét másutt is ismerik és használják. Így szótárunk egyúttal a Mecsekalja vidék tájszótárának is tekinthető. Felvetődhet, hogy miért vált szükségessé a szótár megjelentetése? Több okból. A hagyományos paraszti gazdálkodás eltűnése, a falu arculatának gyökeres megváltozása, az iskolázási, művelődési, utazási lehetőségek ugrásszerű megnövekedése, valamint a tömegkommunikációs eszközök (elsősorban a televízió) egyre növekvő hatása [ ] rohamosan gyorsuló ütemben közelítik a nyelvjárásokat a köznyelvhez. Az életforma szükségszerű változásának természetes velejárója, hogy bizonyos fogalmak és szavak egyre kisebb használati körre szűkülnek, s az őket használó idős emberek elmúlásával menthetetlenül kihalnak a nyelvből. Százával tűnnek el így a nyelvjárási szavak, kifejezések, földrajzi nevek, és vesznek el velük értékes információk a nyelvtudomány, a néprajz, a település-és gazdaságtörténet kárára. Ma még sok mindent megmenthetünk a feledésbe merüléstől, amit a következő nemzedék már nyomokban sem fog megtalálni (Kiss Jenő ). A tájszavak tudományos értékét néhány példával kívánjuk érzékeltetni. Régi, jelentésükben már elavult szavaink eredetét sok esetben írásos adatok hiányában csak tájszavak bevonásával lehet magyarázni. Nyelvészeti folyóiratainkban (MNy., Nyr.) több olyan tanulmány olvasható, amelyben a szerző tájszavakra hivatkozva fejti ki az adott szó eredeti jelentését. Néprajztudósok tájszavak alapján tanulmányokban, könyvekben tették közzé gazdaságtörténeti kutatásaik eredményét. Régészeink ugyancsak támaszkodnak a tájszavak és helynevek tanulságaira. Több helyütt éppen tájszavak és tájszói értékű helynevek segítségével bukkantak régészeti szempontból fontos lelőhelyekre. Helyneveink és közszavaink etimológiájának véglegesítésében nagyon sokszor egy-egy véletlenül meglelt helytörténeti adatnak és tájszónak lehet perdöntő, bizonyító ereje-szerepe. Erről meggyőződhetünk, ha figyelmesen tanulmányozzuk etimológiai szótárainkat, a TESz-t és a FNESz-t. 10

11 bevezetés 11 Mit nyújt bodai olvasóink számára ez a szógyűjtemény? Az idősebb nemzedékekhez tartozók bizonyára örömmel veszik, hogy küzdelmes életük során használt szavaik fennmaradnak az utókor számára. A fiatalabbak meg rádöbbennek talán arra a szótárat lapozgatva, hogy elődeik milyen sokat tudtak a falu múltjáról, a hagyományos paraszti gazdálkodás munkafolyamatairól, eszközeiről, az állattartásról, a népszokásokról és a hiedelmekről. Reméljük tehát, hogy Bodai tájszótárat a helyi lakosság érdeklődéssel és jó szívvel fogadja. Az is elképzelhető, hogy a tájszótár ismertében újra használatosak lesznek a mindennapi beszédben a már-már elfeledettnek vélt kifejező és érdekes tájszavak, frazémák. Így szinte újraélednek majd a bodai tájszavak, amelyek múltunk értékes, beszédes emlékei. Úgy véljük, hogy a Bodai tájszótár nem pusztán tájszavak gyűjteménye, hiszen a néprajzi, hely- és gazdaságtörténeti adatai alapján a lakosság műveltségének is kislexikona. (Erre utal egyébként a könyv alcíme.)

12 A tájszógyűjtés rövid története A baranyai tájszavak gyűjtésének fontosságát Kiss Gézán kívül Berze Nagy János is felismerte már az 1930-as évek elején (Kiss Géza és OrmSz.; Berze Nagy János Bar III ). Berze Nagy elsősorban a folklórszövegek gyűjtését tartotta fő feladatának, orvanyagként azonban tájszavakat is közölt 1941-ben. Gyűjteményében találtunk néhány bodai tájszót ban a Magyar Nyelvjárások Atlaszának gyűjtő munkálatai során érdekes adatokat (köztük sok tájszót) jegyzett fel Imre Samu és Végh József Bodán. (Boda az MNyA-ban D/36 jelű kutatópont.) A bodai helynevek gyűjtésekor, az 1970-es években Zsolt Zsigmond tájszó értékű földrajzi köznevekre bukkant. Gyűjtésének eredményét a BMFN I. kötetében közöltük a oldalon. Zsolt Zsigmond gyűjtésének ellenőrzése során 1878-ban jutott el Pesti János Bodára. Azt tapasztalta, hogy a falu nyelvében a helyneveken kívül még sok archaikus szó hallható. Érdemes lenne ezeket is feljegyezni. Jókora késéssel azonban csak 2016-ban született meg a döntése: folytatni kellene a ma még fellehető tájszavak gyűjtését Bodán. Ezt a munkát azért merte tervezni, mert egyik tanítványa, Domján Johanna egyetemi hallgató vállalta az élőnyelvi tájszavak gyűjtésén kívül az MNyA hiányzó adatainak pótlását. Gál András középiskolai tanár írta meg a falutörténetről szóló újszerű ismertetést, és az ő felkérésére vállalták az adatközlőink a gyűjtésben való közreműködést. Könyvünk azért készülhetett el viszonylag rövid idő alatt, mert lelkes fiatalok vettek részt a gyűjtés, szövegszerkesztés és a megvalósítás munkálataiban. Idővonatkozásai szerint a tájszógyűjtés története roppant egyszerűnek és zavarmentesnek látszik. Azonban a gyűjtés során sok nehézséggel kellett megbirkóznunk. Nem volt könnyű feladat az 1935-ben gyűjtött meseszövegek tájszavainak a kicédulázása, minősítése. Még nagyobb gondunk volt az MNyA térképlapjaival. Kiderült ugyanis, hogy 470 adat nem került fel a térképekre. Ennek oka lehetett, hogy elvesztek a gyűjtőfüzetek; vagy a térképrajzoló valamilyen okból nem tartotta fontosnak, hogy a teljes bodai szóanyagot felvigye a térképre. A hiányzó adatokat Bodán 2017 őszén pótoltuk, és ezek is szerepelnek gyűjteményünkben. Persze csak akkor vettük fel szócikkeink közé az MNyA szavait, ha megállapíthattuk az adott szavak tájszói értékét. Nagy ellenfelünk volt a gyűjtés során az idő. Az elképzelhetetlen ma már, hogy passzív gyűjtéssel éveken át keresgetjük a tájszavakat. Ezért 12

13 a tájszógyűjtés rövid története 13 Penavin Olga gyűjtési módszerét [Szlavóniai (kórógyi) szótár. Újvidék, I. kötet 7.] átvéve szójegyzéket készítettünk a dél-dunántúli regionális tájszótárak (OrmSz., HhSz., AmTsz., KoTsz.) alapján, és ezeket a szavakat kérdeztük adatközlőinktől. Arra voltunk kíváncsiak, hogy megvan-e a kérdéses szó a mai bodaiak nyelvében, hogyan ejtik, ill. ha nincs meg, mit használnak helyette. Részben körülírásokkal (a definíció említésével), részben közvetlen rákérdezéssel és szemléltetéssel hívtuk elő adatközlőink emlékezetéből a várható tájszavakat. Meglepően jó eredménnyel járt ez a munkánk, mert a szójegyzékbe felvett dél-dunántúli tájszavak %-át Bodán is ismerik. Kisebb eltérések persze akadtak a szavak hangzásában és a szójelentésekben. Gyűjtésünk során 70 évnél idősebb, tősgyökeres bodai lakosokat kerestünk fel. Férfiakat, nőket fele-fele arányban. Szívesen fogadtak bennünket, és nagy buzgalommal segítették munkánkat. Ezt ezúton is köszönjük nekik! A szavak hangzását a kiejtésnek megfelelően rögzítettük, és tisztáztuk az adott szó jelentését, ill. több jelentés esetén a jelentések egymáshoz való viszonyát. Igyekeztünk választ kapni a tájszavak mai ismertségére (kihalt szó, kihalóban levő szó, új szó stb.). Ha a szójelentés pontos definiálásában gondjaink támadtak, akkor az értelmező szótárainkhoz (ÉKsz 2, Értelmező szótár+), a regionális tájszótárakhoz és az ÚMTSz.-hez fordultunk. Fontosnak tartottuk az állandósult szerkezetek, frazémák felvételét az egyes szócikkekbe. A szavak hangulati értékére is rákérdeztünk a gyűjtés során. A néprajzi, helytörténeti fontosságú adatokról az adatközlők sokszor kérdezés nélkül is felvilágosítást adtak. Előfordulhatott, hogy a gyűjteménybe felvett szó nem igazán tájszó, de vele alkotott szóösszetétel már tájszónak minősül (Pl. kocsi > hosszikocsi; szoba > hátúsószoba). Még a szógyűjtés témaköréhez tartozik ez a gondolat: szótárunk címszavai nagyjából három kisebb korszakhoz tartoznak. Az 1934-ből származó szavak a legrégibbek. Ezek a szavak képezik a bodai tájszavak alaprétegét. Az MNyA-ból és a BMFN-ből gyűjtött szavakat tekintjük a gyűjtemény második egységének. Harmadik csoporthoz tartoznak a 2016-ban, 2017-ben gyűjtött tájszavak. A három időintervallum szavait három külön egységnek tekintve írtuk meg a község nyelvjárásának hangtanáról és alaktanáról szóló fejezetet. Nem túlzás azt állítanunk, hogy a Bodai tájszótár nyelvjárástörténeti értékű szótár. Ebben az értelemben újdonságnak számít, bár az Ormánsági szótárban is szerepelnek a korábbi időkből származó írásbeli tájszavak.

14 Boda nyelvjárásának hangés alaktani sajátosságai Boda nyelvjárásának hang- és alaktani sajátosságait azért ismertetjük, hogy a község tájszótárának használatát megkönnyítsük. Minthogy a helyi nyelvjárás alakulásában változásában az elmúlt csaknem egy évszázad vonatkozásában három korszakot lehet elkülönítenünk, ezért célszerűnek látszott ezt a fejeztet három részre bontani. Így a közölt tájszavak vizsgálata nyomán követhető az a nyelvi változás, amelynek során visszaszorulóban vannak vidékünk beszélt nyelvében a tájnyelvi jellegzetességek; illetve a regionális köznyelv hatására itt is megjelentek a normatív szerepű és értékű köznyelv hang- és alaktani sajátosságai. Boda és tágabb értelemben a Mecsekalja nevű történelmi kistájunk nyelvjárása a hagyományos besorolás szerint a déli nyelvjárásterülethez tartozik (Imre Samu: MMNyjR. Budapest ). Az újabb besorolás szerint a Magyar dialektológia című egyetemi tankönyv alapján községünk része a dél-dunántúli nyelvjárási régiónak, ezen belül a dél-baranyai nyelvjáráscsoportnak (Juhász Dezső ). Mivel tájegységünk három nyelvjárási régióval is érintkezik, átmenetinek mondható az észak-baranyai, dél-baranyai és a dél-somogyi régió határvonalán. 14

15 A bodai nyelvjárás az 1930-as évek elején A nagy értékű Baranyai magyar néphagyományok I III. (Pécs, Szerk. Berze Nagy János) folklórszövegei lehetővé tették, hogy tanulmányozzuk Boda különleges tájszókincsét, és egyúttal e vidék nyelvjárásáról is legyenek ismereteink. Boda 20. századi nyelvjárása a többi nyelvjáráscsoporthoz hasonlóan főleg hangtani, alaktani és lexikai vonatkozásban tér el jelentősebben a köznyelvtől. A nyelvjárási jelleg megítélésekor az eddigi gyakorlathoz igazodva mi is a köznyelvi/nyelvjárási megfeleléseket (oppozíciókat) vizsgáltuk. Hangtani jelenségek a magánhangzók köréből A szóalakváltozatoknak és bennük a különböző hangkapcsolatoknak a fonetikai okon kívül fonológiai feltételei, szabályai is vannak. Az egyes beszédhangok a szórészek, szavak azonosítását és elkülönítését az által segítik, hogy a hasonló vagy csaknem azonos képzésű hangok oppozíciókba rendeződnek. Például: k/g, ny/n, o/a, o/i, i/ö, ë/ö. És ezt a rendszert működtetjük a beszéd során. Az oppozíciók létezése alakította ki az efféle szóváltozatokat: kunyhó ~ gunyhó, lány ~ lán, most ~ mast, polyva ~ pilva, ismerős ~ ösmerős, sëpër ~ söpör. A beszédhangok, hangkapcsolatok fonológiai rendszere alapján lehet leginkább áttekintenünk a bodai tájszavak főbb hangtani-fonológiai és alaktani sajátságait. Az 1930-as évek elején Boda népnyelvének fő jellegzetessége volt az, hogy a szavak nagy részében a köznyelvi ë hangok helyén az ö hangok voltak túlsúlyban. Ez a nagy hatóerejű jelenség nem csak a hangsúlytalan helyzetű szótagokban érvényesült (gyerök, mëgyök, vérödet, vëszök, kendör), hanem a hangsúlyos szótagban is (tötte, sömmit, ölég, mögen, mönyecske). A független labiális ö-zés példái: övött, mögyök, köllött, vöszök, köröszt, högy, gyöp, vörös). Különleges ö-ző formák az i/ö megfelelésben: az Öllés Illés, az ë/ö megfelelésben: a dörék. Az e/ő megfelelésre csak egy példát találtunk: mőre merre. A köznyelvben ë ~ ö váltakozást mutató szópárokban itt mindig a labiális alak volt hallható: vödör, söpör, fösték, csöpög. Növelte az ö-ző alakok számát, hogy az egytagú szavakban is előfordult az ö hang: lössz, tödd, mög, vösz, högy. 15

16 16 a bodai nyelvjárásaz 1930-as évek elején Az említett jelenség fordítottjára is van példánk. Bizonyos szavakban a korábbi erős fokú ö-zés kezdődő visszaszorulásával itt-ott ë-ző alakok is előfordultak: ëccër, ëgy, lësz. A magánhangzók zártabb ejtésének hagyományát őrizték meg azok a szavak, amelyekben a köznyelvi ő helyén ü, ű hangot ejtettek az adatközlők: ettü, ettül, üket, ük ők, elübb, elübbre, gyün, gyüssz, elütt. Az i/é megfelelés példái: mindég, addég. A zárt ejtésű magánhangzók (az é/i megfeleléshez tartozóan) ezekben a példaszavakban fordulnak elő a lejegyzett szövegekben: örömibe, képibe, helibe, kezibül, kezikbe, közepin. Az örömibe típusú szavaknak alaktani vonatkozásuk is van. Ugyanis ezekben a birtokos személyjel é ~ i váltakozású. A zárt ejtés típusához tartoznak még az o/u megfelelés szavai: hun hol, otthun, hugyan, ahugyan, valamint az a/o megfelelés példái: oszt, osztán. Csak két példánk van az o/a megfelelésre: mast most, mastan. A l kiesése következtében létrejött polifonemikus hangok (ó, ú) is növelték a zárt ejtésű magánhangzók számát ezekben a szavakban: hógat, hajnóba, gondúkozott. Az ā és az ē is polifonemikus hang ezekben a példaszavakban: ēmëntek, ēkeszte, hāgat, avvā. A nyílt e és a zárt ë megkülönböztetése ugyancsak fő jellegzetessége volt az 1930-as évek elején Boda nyelvjárásának. A nyílt e szó első szótagjában és szó végén is hallható volt: mestör, neki, helibe, elmönt, merkőce, elibe, felēte, nyekög, mernyett, mellé, melleje. Az ë többször fordul elő hangsúlyos szótagban (szó elején), mint szóvégén, hangsúlytalan szótagban: mëkfelel, mëgehül, mëgbabázik, vëlág, mëgront, mëgvan, mëgmonta, mëkszaporodik, mëkcsolkul, mëgáldosztat, mëgmutaszt, mëksajdét, mëgvemhezik; de möktanál, mökszomorodik, mökkéván is. Néhány szóban (a mőre merre alapján) a nyílt e helyén is lehetett korábban ö hang. Furcsa és érthetetlen, hogy Berze Nagy János és Gertig Károly miért nem jelölték 1935-ben a zárt ë-t a nem szóban. Több egytagú szóban (lësz, tësz, vësz) viszont következetesen ë-t írtak. Ennek az lehet az oka, hogy Bodán valóban nyílt e-vel hangzott ez a szó a gyűjtés idején, mint ahogy ma is nyílt e-vel ejtik az Ormánságban (főleg a Bőközben) a nem és az édesanyám szavakat. Ez a hangtani jelenség más egyéb szavakkal (ëde, ëtt itt, műte mióta, kapinya, loat, ēmönnyünk elmegyünk ) Boda község ormánsági kapcsolataira utal. A magánhangzók időtartama tekintetében a két ellentétes jelenség érdemel figyelmet. A köznyelvi í helyén rövid az i ezekben a szavakban: igy, zsir, viz, sir, vivónni, kiszivom. Ennek a fordítottja őrződött meg a sírhakni szóban. Az í/ i megfeleléssel rokon az ú/u megfelelés: ugy, ut, utra, szurni. A műte szó alapján feltételezhető, hogy szórványosan jelen lehettek még 1935 táján is a bodai kiejtésben a köznyelvi i helyén ü magánhangzók: füzet fizet, üdős

17 a bodai nyelvjárásaz 1930-as évek elején 17 idős, üsmer ~ ösmer ismer ; mint ahogy e jelenség ellentéteként az ü / i megfelelésre is van példa: izen, pispek, és az 1960-as években gyűjtött helynevek között olvasható: Kilső-hegy, Kilső kertek alja. A bodai folklórszövegekben alig vannak olyan szavak, amelyekben megőrződött az á utáni o-zás. Ám az 1960-ban gyűjtött helynevek között erre a jelenségre több példa is van: Nyáros, Hársos. Bizonyára az 1930-es években is léteztek a Boda nyelvében olyan átmeneti magánhangzók, amelyek a köznyelvi hangzókhoz képes nyíltabbak zártabbak, illetve labiálisabbak illabiálisabbak voltak. Erről Berze Nagy János és Gertig Károly még nem tudhatott. Temesi Mihály figyelte meg először ormánsági gyűjtőútjain a labálisabb zárt ë-t és az illabiálisabb ö-t. Ezek a hangok (allofónok) a nyelvatlasz gyűjtőinek figyelmét is elkerülték (1963-ban), vagy ha tudtak róla, nem tartották fontosnak feltüntetésüket. Tájszótárunkban azért nem jelöltükaz említett átmeneti fonémákat, mert számítógépünkön nincsenek meg az e hangokat jelölő betűkarakterek. Megfigyeléseink szerint Bodán az ö-ző alakváltozatokban (mögyök, köll, elmöntem, gyerök, vöttem stb.) hallható ma is az illabialisabb ö, ill. a hozzá közel álló, vele csaknem azonos labiálisabb zárt ë. Úgy véljük, hogy lexikológiai szempontok nem indokolják a magánhangzók hangszínváltozatainak jelölését. Hangtani jelenségek a mássalhangzók köréből Az l-zés Bodán erős fokú volt még az 1930-as években: foló, királ, királfi, királlány, millen, hel, mosóhel, polva. A l kiesése együtt járt az előtte álló magánhangzó időtartamának nyúlása: avvā, evvē, ësző, iszó, feksző, ēkisér ~ ékisér, ēmönt, ēmënt, mëghógatta, szógalegény, ebbű, errű, vőgy. Magánhangzóközi helyzetben sok szóban ejtettek hosszú mássalhangzót: mullat, erőssen, igenössen, ellül elől, nyillott, szájját, telle, nyullat, millen. A köznyelvben szokásos teljes hasonulások típusain kívül olyan hangkapcsolatokban is végbementek a hasonulások, amelyekben a szomszédos hangok képzési helye azonos: adni > anni, aludni > alunni, tudna > tunna, hervadni > hërvanni; illetve ha a szóban a szomszédos hangok képzési helye nem azonos: megfújta > mökfutta, rögtön > röttön, elhívták > ēhítták, az lesz > allëssz, nevetve > nevettē, barlangerdő > ballangerdő, az volt > avvót, az följelentette > afföljelëntëtte. A mássalhangzó-kapcsolatokban sok példa van az explozív gy-zésre és ty-zésre a pj/pty, gj/gy és a rj/ rgy megfelelések szavaiban. Például: aptya, aptyik, síptyát, sirgyáhon, fog gya, furgyál, téptyék, darabgyajit. A köznyelvitől eltérő zöngésség szerinti részleges hasonulások: izs vót, évezs vót, ádvitte, od maratt; illetve tesfér, tesférgye és testvérgyeim is. A szótest (a köznyelvi megfelelőhöz képest) hosszabb ezekben a szavakban: ottand, ittend, onnad; asztat, esztet; hozzája, nekijje, rája, mink mi, tik ti. A

18 18 a bodai nyelvjárásaz 1930-as évek elején nekijje a beszédszituációtól függően kettős jelentésű: neki van <valamije> és neki, vagyis az ő számára. A szó rövidülésére is van példánk: jába hiába, fór forr, ór orr, óra orra. A magánhangzó-kiesés ebben a szóban figyelhető meg: adaadta /odatta. A j/ gy megfelelés példái: gyut jut, gyuttat juttat, gyel jel, gyelül jelöl. Az n/ny megfelelés (csinyál) mellett gyakoribb volt az ny/n megfelelés, például ezekben a szavakban: dohán, asszon, lán. Alaktani jelenségek Nem illeszkedő toldalékok vannak ezekben a szavakban: férhő (mëgy), tűznál (csak egy adatközlőnél, de három előfordulással!) Ennek a jelenségnek egyúttal hangtani vonatkozásai is vannak. A köznyelvi -ban, -ben megfelelője itt a -ba, -be helyhatározórag: csónakba csónakban, örömibe örömében, fájdalmába fájdalmában. A köznyelvi -ból, -ből; -ról, -ről; -tól, -től helyhatározóragok helyén itt a -bul, -bül; -rul, -rül és a -tul, -tül ragok vannak ezekben a szavakban: kudbul, porábul, fejibül; errül, arrul; ettül, attul. Ritkábban: errü, arru; ettü, attu. A köznyelvi -hoz, -hez, -höz helyhatározóragok megfelelője Bodán a -hon, -hol, -hő, -höl: asszonyhon, paphon, embörhöl, férhöl ~ férhő (mëgy), grófékhol, sirgyáhon, szájáhon. A köznyelvi -val, -vel határozóragok megfelelői a -vā, -vē: avvā, evvē, sarkávā. A határozói igenév -va, -ve képzője itt -val, -vel, ritkábban -vā, -vē: irval (van), teritvel ~ teritvē (az asztal), mondval (volt = mondták), halval (fekszik). Az eredményhatározó -vá, -vé ragja a bodai nyelvben -val, -vel alakú: királfival vátozott királyfivá vált, kűjel vát kővé vált. A köznyelvi -ít képző a bodai megfelelői az -ejt, -ét: veszejt, ordét, kifordétott, tanét. A köznyelvi -ért rag helyi alakja az -ér: emberér, fijájér, fijaijér. Az ige tárgyas ragozásában az egyes szám 3. személyre utaló köznyelvi -ja ragnak -i a bodai megfelelője a mély hangrendű szavakban is: lopi lopja, bedobi, mëgrági, ēhajti, tarti, kicsúfoli, mögrázi, gyóntati. A kijelentő mód, jelen idő, egyes szám 2. személyű köznyelvi igealakok (eszel, iszol, fekszel) bodai megfelelői: ësző, iszó, feksző. Érdekes a tesz és visz igék kijelentő módú, egyes szám 3. személyű alakjaként a bodai vissze, tössze ~ tëssze. Csak kevés szóban fordult elő forrásainkban a köznyelvi iktelen igének ikes igeként való említése: odarohanik, fröccsenik, eprészik. Ugyancsak különleges példa, hogy a köznyelvi acélt szóalaknak itt acélat a megfelelője.

19 a bodai nyelvjárásaz 1930-as évek elején 19 A birtokos személyjel használatában az -uk, -ük/-ik megfelelés példái: nyakikba, kezikbe, velik, házik, pénzik. Az eredményhatározó -vé ragjának bodai megfelelője -vel, és hasonult alakja: kűjel vát kővé vált, küvel vátak kővé váltak, embörrel vátak emberré váltak. A köznyelvi aki vonatkozó névmás a helyi nyelvjárásban nem csak személyre, hanem állatra és dologra is utalhat ami névmás szerepében: előtte át a hidon ëgy fejetlen ló, aki az elejivē dének vót fordúva. [megkotorja] a parazsat, aki röttön arannyal vátozik. Odu izs vód benne, akibe má bagók laktak. Alanyi ragozású alak szerepel a tárgyas ragozás helyén: Kimullattunk már magunkat. Csak elvöszünk a pénzöd. Ëtt hagyunk a pandúrokat. A kijelentő mód helyett felszólító módú igealakok: Minygyár hazamënnyünk. Mi nem csufójjunk ki üket. Nem engeggye mëg. A -t tárgyragos kő névszó (követ) köznyelvi alakjának a bodai nyelvben két alakját is használták: küvet ~ küjet. És a -k többes jel előtt váltakozó tövű volt ez a két névszó: küvek ~ küjek, lovak ~ loak. Van példánk a -j mássalhangzó kiesésére: gyútott gyújtott és betoldására is: mijën milyen. Valószínű, hogy még több archaikus szóalak létezett 1935 táján Boda nyelvében. Mivel Berze Nagy János és munkatársai nem a fonetikus, hanem a fonologikus átírást alkalmazták a gyűjtött folklórszövegek lejegyzésében, a hangvariánsokat nem jelölték. A hangkapcsolatokban végbemenő változások nyelvjárási formáit sem rögzítették következetesen. Berze Nagy ezt azzal indokolta, hogy a sok fonetikai jel zavarná a folyamatos olvasást. Ugyanis ő a Baranyai magyar néphagyományokat nemcsak tudós kutatóknak, hanem a művelt nagyközönségnek is szánta.

20 A község nyelvjárása között Ahogy minden nyelvjárásban idők során kisebb-nagyobb változások mennek végbe, Boda község nyelvhasználatára ugyanígy jellemző a megőrzés mellett az, hogy a megújulás tendenciái is érvényesülnek. Ezért célszerűnek látszik, hogy a tájszógyűjtésben használt forrásaink (MNyA. és BMFN) adatai alapján a fenti címben említett korszak nyelvjárási sajátságairól áttekintést adjunk. Az alcímben említett időszakban Boda község nyelvjárási szóállománya menynyiség tekintetében alig változott. A szóbeli hagyományozódás révén a fiatalabb nemzedékek őrizték (és ma is őrzik) a helyi szókincs sok elemét. A szavak hangalakja azonban néhány szóban úgy módosult, hogy a köznyelv hatására szóalakváltozatok jöttek létre (fösték ~ fësték, küjek ~ kövek, kíső ~ külső). Így itt is megkezdődött a tájnyelvi kiejtés szürkülése, egyes szavak jelentésének elhomályosulása között az ö-zés visszaszorult, és ezzel a jelenséggel kapcsolatosan növekedett a ë-vel ejtett szavak száma. Az l hangok helyén egyre többen ejtettek j-t. Az alább felsorolt fonológiai oppozíciók példái jól szemléltetik az közötti évek bodai nyelvjárásának főbb sajátságait. Hangtani jelenségek a magánhangzók köréből A nyílt zárt és a zárt nyílt magánhangzók korrelációjában: 1. A köznyelvi nyílt(abb) magánhangzó helyén zárt(abb) magánhangzó áll: Az a/o megfelelés szavai: magos, boroc, borocka, hogyon hogyan, mondula, magyaró és mogyoró is, válosztás. Az á utáni o-zás: lábom, hátom, Nyáros ~ Nyáras, Kilső-nyáros-tü. Az a/ó megfelelés szavai: sóró sarló, ósó és āsó alsó, āra arra, óma alma, szóma. Az o/u megfelelés szavai: ithun ~ ithon, sëhun, szomjus. Az o/ú megfelelés szavai: kúdus, kúdis. Az ó/ú megfelelés szava: mijúta. Az ó/u megfelelés szava: Csurgu ~ Csurga, Csurgó Az o/i megfelelés szavai: lapis, lapiss, Csucsa lapissa, lapos is. 20

21 a község nyelvjárása között 21 Az ö/ü megfelelés szava: gyümücs. Az ő/ű megfelelés szavai: űsziboroc, űket ~ üket. Az ő/ü megfelelés szava: Nyáros-tü, Kilső-Nyáros-tü, tüle, belüle. Az ë/i megfelelés szavai: igyenös, igyenössen. Az é/i megfelelés szava: hetenkin, ëgyenkin ~ ëgyenkén is. Az é/í megfelelés szavai: níszté, ínökő, mák híjja. Az e/é megfelelés szava: mére merre ~ mēre merre, ēmënt ~ émönt, téj tej. Az e/a megfelelésben: Évei-högy ~ Évai-högy. 2. A köznyelvi zárt(abb) magánhangzó helyén nyílt(abb) magánhangzó áll: Az ú/ó megfelelés szavai: savanyó, savanyu ~ savanyu ~ sónyó is. Az ü/ö megfelelés szava: csötörtök. Az ó/a megfelelés szava: Csurga ~ Csurgu, mast most. Az o/a megfelelés szava: mast most, mastan Az o/ë megfelelés szava: bërëtfa ~ borotfa is. Az é/e megfelelés szava: hetfe hétfő ~ hétfő is, néném ~ nemém. Az i/e megfelelésben: Keringő ~ Kerengő. A labiális-illabiális és az illabiális labiális magánhangzók korrelációjában: 1. A köznyelvi illabiális magánhangzó helyén labiális magánhangzó áll: Az ë/ö megfelelés szavai: egrös, édös, szépön, ëccör, péntök, epör, epörfa, öregöbb; fődiszödör, löncse, öttem, ötté, szödörnyefa, mögyünk, röpül; szöd, köll; löszök, ösző, Dobor-högy, Keringői eprösut, Szöméröm-kut, Negyvennyócas-köröszt, Belső-högy. (Az e/ö megfelelés, vagyis az ö-zés egyik fő hangtani jellegzetessége Boda nyelvjárásának!) Az e/ő megfelelés szava: tengő tengely, zsindő zsindely. Az e/ü megfelelés szava: lepüdő lepedő. Az i/ü megfelelés szava: üng ing, üdő idő. 2. A köznyelvi labiális magánhangzó helyén illabiális magánhangzó áll. Az ű/i és ű/í megfelelés szavai: firisz ~ fírész fűrész ; hívös ~ hüss is; Kilső sor, Kilső-kertök. Az ü/i megfelelés szavai: kilső, Kilső-högy, rihes, siket, pinköskor ~ pünköskor; Kiső sor. Az u/i megfelelés szavai: rullik róluk ~ rólik ~ róluk is. Az o/i megfelelés szavai: pilva polyva, kapiszta káposzta, kelkapiszta. A hosszú rövid és a rövid hosszú magánhangzók korrelációjában:

22 22 a község nyelvjárása között 1. A köznyelvi hosszú magánhangzó helyén rövid magánhangzó áll: Az ú/u megfelelésben: fattyu, buza, ocsu ~ ocsu, szomoru, odu ~ udu, Mikó kuttya, Kaposi ut, Misés út, Vátyi-kut, Csucsa lapissa, Nyomós kut, Kulturház, Hosszumëgye, Csúcsa ~ Csucsa. Az ű/ü megfelelésben: gyürü, fésü, keserü, szinü, könnyü, bünös, sürü, tetü. Az í/i megfelelésben: szinü, viz, Csiszároki-viz, Szalma-hid. 2. A köznyelvi rövid magánhangzó helyén hosszú magánhangzó áll: Az ü/ű megfelelésben: tűkör, kivű kívül, belű belül. Az ö/ő megfelelésben: bőcső, főd, ződ. (Az időtartam növekedése az l kiesése miatt történt!) Az i/í megfelelésben: szíva, szívások. Az a/ā megfelelésben: āra arra, āsó alsó. Az e/ē megfelelésben: mēre merre, ēre erre, bēső ~ béső ~ belső. Az o/ó megfelelésben: Pósta. Az ë-zés példái: Mëgyefai ut, Pusztaszentëgyház, Sājmëgye ~ Sājmëggyes, embër, gyerëk Hangtani jelenségek a mássalhangzók köréből Az ly/l megfelelésben: kálha, bélleg bélyeg, foló, lik, válu, selöm, selmöt; Mihál ~ Miháj, Károl ~ Káro; Hetveheli határ, mosóhel, Erdő alla ~ Erdő ajja, Tizënnyócnapos helek, Szászék-féle hel. Az m/ny megfelelésben: paradicsony, paradicsonyos Az n/ny megfelelésben: tekenyő ~ teknyő, ganyé, kenyöm, rokony, rokonyok, mëgnyől. Az gy/ny megfelelésben: monyaru. Az l/j megfelelésben: föjhő felhő, ojt olt. Az rl/r megfelelésben: sóró sarló, tóró ~ tāró tarló. Az rl/ll megfelelésben: sállik (a ló) sárlik, pállósajtár párolósajtár. A j/gy megfelelésben: gyüssz, gyün, gyel jel, gyelül jelöl, gyelülő jelölő, szödörnye ~ szödörgye ~ szödörnyefa A g/gy megfelelésben: Főső-legyellő, Dombó-cseri-legyellő. Az sz/s megfelelésben: cserösnye, cserösnyés. Az l kiesés példái: óma alma, bagó bagoly, jászó, kóbász, vőgy, asztó, kíső, főső, nyóc, csépőni, āsó ~ ósó alsó, túsó, Bēső sor, Csiszároki-vőgy, Metörfőd, Túsó-högy, Harinkó-ódal.

23 a község nyelvjárása között 23 Mássalhangzó-nyúlás magánhangzó közi helyzetben: ëggyenkin, okossan, rollik róluk, taréjja, vállasztás ~ vállosztás, onokájjik, vőjje, borgyujja ~ borgyuja, Halastó-düllő, düllő, Körösztösi-düllő, Csucsa lapissa, Csányi-szöllő, Reköttye. Sajátos hasonulások: a) Teljes hasonulás ment végbe ezekben a szavakban: hínnak hívnak, híttad, híssz hívsz, föröttem, förötté, förönni, kopossó koporsó. b) Részleges hasonulás a v zöngésítő hatásával: csugva, ködve, huzsvét. c) A v zöngétlenedése a t mássalhangzó mellett: tetfes, tesfér, tesférgye. Alaktani sajátságok A szótőben v ~ j váltakozás: lüvök ~ lüjök; gyüvök ~ gyüjök ~ gyüök is; kövek ~ küjek; szuvas ~ szujos; csuta tűje ~ csuta töve; füjes ~ füves; üveg ~ üjeg ~ üveg is. A szótőben v ~ h váltakozás: lohad ~ lovad, loha ~ lova. A -jük/-tyik megfelelésben: kertyik. Az -ük/-ik megfelelésben: szivik szívük. A -ja/-i megfelelésben: adi adja, aditok adjátok, láti látja, mondi ~ monygya is. A szóvégi mássalhangzó hiánya: Péz-gödör ~ Pénz-gödör, Rigoma. Az alanyi ragozású szóalak tárgyas ragozás szerepében is: Eszt akkor mëgnézünk magunknak. Neki athatunk eszt a kis ajándékot. A határozóragok utolsó hangzója elmarad, de a teljesebb ragokra is van már példa: házbu ~ házbol; kerbü ~ kerbül; bírótu ~ bítótul ~ bírótol; fáru ~ fárul ~ fárol. Sajátos birtokos szerkezetek: Pícék szöllejik, Mestörék körösztyik, Végék körösztyik.

24 A község nyelvjárása között Összegezően megállapíthatjuk, hogy Boda mai beszélt nyelvében a korábbi nyelvjárási jelenségek erősen visszaszorulóban vannak, és helyükön regionális köznyelvi formák jelennek meg ilyesféle átmeneti szóalakokban: arrul > arrol > arròl; ebbül > ebbü > ebböl > ebből; ettül > ettü > ettöl > ettől. Az átmeneti szóalakok számát szaporítja az, hogy az egyes szótagokban félhosszú magánhangzók is hallhatóak: ì, ò, ù (vìzben, vòltam, ùtra). A félhoszú hangzókat nem jelöltük a szócikkekben. A magánhangzók körében a nyílt zárt hangzók korrelációjában már általánosabb, hogy a korábbi zárt magánhangzók helyén nyílt(abb) magánhangzók állnak: vádul > vádol, ficánkul > ficánkol, pórag > pārag > parlag, sëhun >sëhol. A korábbi illabiális magánhangzós szótagokban labiális magánhangzó hallható: innep > ünnep, firész > fürész, kilső > külső. Az ë/ö megfelelés szavaiban az ë-ző alakok jutnak túlsúlyra: embör > embër, fészök > fészëk, högyek > hëgyek; löszök > lëszök > lëszëk, mögyök > mëgyök > mëgyëk. A korábbi hosszú rövid oppozícióban a hosszú magánhangzós szóalak egyre jobban terjed: ut > ùt > út, víz > vìz > víz, tiz > tìz > tíz. A mássalhangzó-változások körében szinte teljesen eltűnt az l-zés: taval > tavaj, émőlög > émëlëg > émëjëg; émölgős > émëlgős > émëjgős, fogol > fogoj, gereble > gerebje. A korábbi n/ny és m/ny megfelelés szaviban az ny-es alak már igen ritka: teknyő > teknő, nyől > nől és nő is, paplany > paplan; paradicsony > paradicsom. Ritkábban fordulnak elő a teljes hasonulásos esetek közül ezek: anni > adni, fekünni > feküdni, maranni > maradni; és az elhasonulásos szavak száma is csökken: pallás > padlás, salló > sarló. Megszűnőben a gy-zés, ty-zés: dobgya [ide] > dobja, akargya > akarja, várgyon > várjon, ugorgyon > ugorjon, tesférgye > testvére ; aptya > apja, kalaptya >kalapja. 24

25 a község nyelvjárása között 25 Az l kiesése következtében létrejövő pótlónyúlásos szóalakok mellett egyre gyakoribbak a köznyelvi formák: vőgy > völgy, főd > föld, vót > volt, meséd [el] > mesēd el > meséld, felēt > felelt. Érdekes, hogy a v zöngésítő hatásának eredményeként létrejövő részleges hasonulás az idősek és fiatalok beszédének máig fő hangzásbeli jellegzetessége: huzsvét, ez izs van, od van, csugva [van], álmozs vótam, hamizs vót. Az alaktani sajátosságok közül még a fiatalok beszédében is hallható tárgyas ragozás szerepében az alanyi ragozású igealak: Mëgnézünk ezt a filmët. Mi majd mëgmondunk neki. A határozóragok használatában vegyesen fordulnak elő a nyelvjárási és köznyelvi formák: abbul ~ abbu ~ abbòl ~ abból; attul ~ attu ~ attù ~ attòl ~ attól. Az -ít képzős szavak egyre inkább köznyelvi formában hallhatók a bodaiak beszédében: guritt > gurít, meritt > merít, nyeritt > nyerít, tanitt > tanít, tanittó > tanító. A mássalhangzókat magánhangzóközi helyzetben általában még ma is hosszan ejtik a bodaiak, de a köznyelvi formák is terjednek: kapállás ~ kapálás, henyéllés ~ henyélés, ēszélled ~ elszéled, ēvállik ~ elválik.

26 A szócikkek felépítése Címszó. A szócikk elején a félkövér betűs címszó áll. Ez a tájszó köznyelvi alakja. A címszóáltalában egyelemű, ill. szóösszetétel, ritkábban szószerkezet. Ha a valódi tájszónak nincs köznyelvi megfelelője, a címszó helyén is ez áll. Például: lebernyeg, lotykos tojás, mocsila. Köznyelvi és tájnyelvi szótárainkban hagyományosan címszó az igék kijelentő módú, egyes szám 3. személyű alakja; a névszók viszont toldalék nélkül (alapalakjukban) töltik be a címszó szerepét. Szótárunkban mi is követtük ezt a gyakorlatot. Szófaj szerint még címszó szerepet kaptak: a) az igekötős igék: becsukódik, megekéz, megebell, megbúbol,megbiztat b) melléknevek: árendás, bábos, böszme c) birtokjeles főnevek: falucsúfja, emberfia, asztalfia, embergyereke d) névmások: ő, övé, mi e) a névmás kiegészült alakjai: neki, náluk,velük f) határozószók: elébe, hamar, elöl g) ragos főnevek: éhomra, hegynek, karéra h) névutók: óta, alja, föle i) szóösszetételek: abalé, agykarika, aszalékleves, ajtószárfa j) szószerkezetek: dolmányos varjú, dologtevő nap, pompos szájú k) hangutánzó szók: hüppög, harákol, kaffog l) ikerszók: fireg-forog, gyűr-gyavar, gibeg-gebeg m) mondatszók: hücs, vod be, csálé n) állatterelő-hívogató szók: popotyi, buri-buri, pipi-pipi. A tájszó típusa. A címszó után betűjeles szórövidítés utal a tájszó típusára. Például ebben a szócikkben: fösvény. A fözsvény; vagyis a fözsvény alaki tájszó, mert csak alakjában (hangzásában) tér el köznyelvi megfelelőjétől. Más példa: a bugybóka Vt ~, budoga azért valódi tájszó, mert a köznyelvben nem él ez a szó. (A többi betűjelet l. a Rövidítések között!) Szótárunkban valódi, ezen belül tulajdonképpeni tájszó minősítést kapnak azok a szavak, amelyek lexémaként (fogalom és jelentés szerint is) ismeretlenek a köznyelvben. Például: tiloló, mocsila, gereben, áspa, nyomtatás, vakbarázda stb. Közel áll ehhez a típushoz a valódi és ezen belül névbeli, tehát szinonim értékű tájszó. A névbeli tájszó lexémája ugyan ismeretlen a köznyelvben, de az elnevezés alapjául szolgáló denotátumot sokan ismerik, és azt tautonimával (= ugyanazt jelölő szóval) értelmezik. Például: csikótűzhely > takaréktűzhely; nudli > bögyörő vagy istenpöcse. A jelentésbeli tájszó lexémaként ugyan megvan a köznyelvben, de jelentése nem egyezik a köznyelvivel. Például: gyerök fiú, mestör tanító 26

27 a szócikkek felépítése 27 stb. Az alaki és jelentésbeli tájszavak mind alakjukban, mind jelentésükben eltérnek a köznyelvi megfelelőiktől. Például: töltelék, turbán, tyúkszem, vádol. A nyelvjárási szóalak. A betűjeles rövidítés után következik a címszó nyelvjárási alakváltozata dőlt betűkkel. Több ejtésváltozat esetén a régies alakok kerülnek előbbre, és az újabbak állnak a sor végén. A címszóval való egyezést tildével (~) jelöljük. A szavak társadalmi érvénye. A nyelvjárási alakváltozatok után szimbólumok (kereszt [ ] fel vagy lefele mutató nyilak [, ]) mutatják, hogy a tájszó adott formáját hogyan használják napjainkban. A tájszó lehet általános használatú, ma is élő szóalak az adott település nyelvében. Például: szürtyög, vad. Ebben az estben nincs betűjel a szó mögött. Kihalt szó-nak (archaizmusnak) tekinthetjük azt a szót, amely korábban létezett a falu nyelvében, de a beszélők emlékezetéből ma már hiányzik. Például: esep dugó, kaputuzsár kapufélfa, kërhóra fog elszámoltat. Jele a szótárban:. A kiszorult, kihaló (archaizmus) olyan szó, amely a mai nyelvhasználatból kikopott, de néhány idősebb adatközlő beszédében még él, és rákérdezéssel még előhívható az emlékezetből. Például: petrezsirom, szétszántás, isztörgye, ugarolás, förhénc, kendörásztató, komp, tüzesembör, guggyog stb. Jele a szótárban:. A visszaszoruló szó még előfordul az idősebb emberek beszédében, de ők is csak ritkán használják. Például: kaszabankó, hegyecsuta, gurgula. Az új, a korlátozott mértékben használatos, de egyre jobban terjedő szavak (neologizmusok) nyelvjárási alakváltozatai ugyancsak megtalálhatók szótárunkban. Például: gyámoltalan a gyámútalan mellett, tejföl a téfő, téfü mellett teknő a teknyő mellett). Jele a szótárban:. Ifjúságnyelvi szavakat és szaknyelvi szavakat külön nem gyűjtöttünk, de néhány gyermeknyelvi szó és szaknyelvi szó megtalálható egy-egy szócikkben. Szófaji minősítés. A szimbólumok után rövidítés mutatja, hogy a címszó és vele együtt a nyelvjárási változat milyen szófajhoz tartozik. Ha a címszó helyén szószerkezet áll, akkor a Szerk. rövidítés után a szerkezet elemeinek szófaját ugyancsak feltüntetjük. Igék esetében szerepel még a tárgyas és a tárgy nélküli alakra való utalás. Jelentés. A címszó jelentésdefiníciója követi a szófaji minősítést. Az elkülönítést virgula ( ) jelzi. Sok esetben több, egymással kapcsolatban levő jelentést soroltunk fel. Számok segítik ezeknek az elkülönítését. A kny rövidítés arra utal, hogy az alaki tájszó jelentése megegyezik a köznyelvi jelentéssel. A kevésbé ismert köznyelvi szavak jelentését jelentésjelben közöljük.

28 28 a szócikkek felépítése Példamondat. A szójelentés illusztrálását és részben pontosítását segíti. Ha hiányzik valami a példamondatból, de az előzményekből oda érthető, a kiegészítésre szögletes zárójel figyelmeztet, ill. a hiányt így jelöltük: [ ]. A példamondat mindig dőlt betűs, és nagyolt fonetikus lejegyzésben szemlélteti a nyelvjárás beszélt változatának főbb jellegzetességeit. Az írott forrásokból származó példamondatok lejegyzésében vannak bizonyos pontatlanságok, de ezeket a filológiai hűség követelményéhez igazodva nem módosítottuk. Fr. rövidítés vezeti be az olyan érdekesebb állandó szókapcsolatokat, amelyekben a frazéma tagjainak jelentése nem azonos a szerkezetet alkotó szavak jelentésének összegével. Nyelvhasználati megjegyzések. A nyelvjárási alakváltozatok összefüggéseire, a nehezebben elkülöníthető jelentésárnyalatokra, a címszó denotátumára, a nemek és korosztályok eltérő szóismeretére vonatkozó információk a Megj. rövidítés után következnek. Néprajzi, tárgy- és művelődéstörténeti adatok, leírások élén áll a Népr. rövidítés. Ezek helytörténeti, néprajzi szakmunkákból, regionális tájszótárakból, az ÚMTSz.-ből, kéziratos tanulmányokból, értelmező szótárakból és adatközlőinktől származnak. Az utalások rendszere. Utalások segítik az olvasót abban, hogy a tájszavak szótári rendszerében könnyebben tájékozódhasson. Szerk. rövidítés után soroljuk fel az összetételek és szókapcsolatok szófaji miősítéseit. A fogalomkörileg összetartozó szavak (szinonimák, paronimák, homonimák) kiskapitálissal szedve a szócikk végére kerültek. Ugyanitt szócsaládokat is lehet találni: rudalókötél > rudal, rudalás; kepe > fenékkéve, kereszt, kuszakéve, papkéve; kender > javakender, szálakender, gyarat, tilol, kenderkóc, kendernyüvés. A szakirodalmi hivatkozásokat az L. és l. betű vezeti be. Utaló szócikk. A címszótól jelentős mértékben eltérő nyelvjárási változatnak a címszóval való azonosítását, könnyebb megtalálását segíti az utaló szócikk. Például így: innya l. inni, ímög l. ing. Különösen akkor van szerepe az utalásnak, ha a két szó betűrendi helye távol esik egymástól. Például: torpdt l. horpadt, szemvíz l. szemverés. A helytakarékosság szándékával is magyarázható, hogy a külön szócikkben nem szereplő szavakat is meg lehet találni az utaló szócikk alapján. Például: slattyog l. a laffog szócikkben.