Nem az számít, mennyi a fizetése, az a fontos, hogy minden nap, újra és újra
|
|
- Csilla Gál
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nem az számít, mennyi a fizetése, az a fontos, hogy minden nap, újra és újra visszatalálhat az élet értelméhez, a gyerekekhez mondja Bodajki Boglárka. Ez alkalommal őt kérdeztük: jó napot, mi újság? 9. oldal Paksi Hírnök XXVII. évf. 17. szám ALAPÍTVA 1989-BEN szeptember 7. Messzire mutató városépítészeti gondolatok 2. oldal Fotó: Babai István
2 2 Paksi Hírnök, szeptember 7. Közélet Új városi főtér kialakítása is szerepel a telepítési tanulmánytervben Fotó: Molnár Gyula A tervezett teljes körű útfelújításoknak köszönhetően egyre javul a város úthálózatának minősége, de mindig vannak olyan útés járdaszakaszok, melyeket az időjárási hatások vagy a burkolat elöregedése miatt kátyúzni kell. Érkeznek a lakóktól is jelzések, illetve az önkormányzat által feltérképezett hibák is felkerülnek arra a listára, mely alapján elkészül az éves ütemterv, figyelemmel a város aszfaltozási programjára és a teljes körű utcafelújítási tervekre kaptunk tájékoztatást a polgármesteri hivatal műszaki osztályától ban bruttó 70 millió forintot különített el az út- és járdajavításokra az önkormányzat. A kátyúzási munkákra a DC Dunakom Zrt. kapott megbízást, a cég alvállalkozók bevonásával végzi a feladatot szakaszon dolgoznak a hetekben a szakemberek, többek között a Szentháromság téren, ahol mintegy 200 négyzetméternyi útburkolat újult meg, emellett a régi padka is kiváltásra került. A Domb, a Május 1. és a Rákóczi utcákban és a Fehérvári úton is elkészült már egy-egy kisebb járdaszakasz rekonstrukciója. -dsz- A Táncsics parktól délre, a Nyárfa utcáig terjedő, Duna által határolt területet, valamint a Duna-part rehabilitációját magában foglaló elképzeléseket tartalmazza az a telepítési tanulmányterv, amit a Czirják-Szabó Építészeti és Mérnöki Kft. készített, és mintegy 60 hektáros területet érint. A tanulmányterv legfontosabb eleme a Táncsics park és környezete, ahol a tervek szerint harmadik ütemben bővülne a gyógyászati központ, továbbá új városházát és egyéb közigazgatási egységeket (ügyészség, bíróság, kormányhivatal) helyeznének itt el, ide települne a rendőrség, a katasztrófavédelmi központ és a mentőállomás is. Új városi főteret alakítanának ki. Az egykori konzervgyár területén mintegy kulturális magként áll a Paksi Képtár épülete, a többi, szolgáltatási célokat kielégítő létesítmény állapota azonban folyamatosan romlik, azokat a tulajdonosok használják, de többnyire nem újítják fel. Ide kulturális központot terveztek, sétánnyal, de a kereskedelmi-szolgáltatási egységeket sem kellene nélkülözni. Helyet kaphatna ezen a területen az atomerőmű képzési központja, az Atomenergetikai Múzeum, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium tornaterme, illetve lakossági célú edzőterem, városi középiskolai kollégium, valamint az I. István szakképző iskola. A tanulmányterv említi lehetőségként a képtár bővítését, kiegészítő funkciókkal való ellátását: többcélú rendezvényteremként, könyv- és médiatárként is működhetne. A Duna-part érintett szakaszának feltöltésével szabadidős és közterületeket alakítanának ki, és ide költözhetne az atomerőmű Tájékoztató és Látogató Központja. A hatos főút fölé gyalogos hidat terveztek, mely a Duna-partra vezetne. A tervezési programban szerepel a minőségi lakásépítés: apartmanszállót, szolgálati lakásokat képzeltek ide a szakemberek. A beépítés egyik alapelve, hogy az új épületek illeszkedjenek a már meglévőkhöz. A területen lenne több sétány, liget és szabadtéri kiállítások rendezésére is lehetőség nyílna. Paksnak a fejlődéstörténete miatt van jelenleg három központja. A tanulmánytervben szereplő nem egy újabb centrum lenne, hanem a mostani közigazgatási központ kibővítése tájékoztatott Horváth András városi főépítész azon az augusztusban tartott lakossági fórumon, aminek apropóját a Duna-part felülvizsgálatának és az új városközpont kialakításának tervei adták. Nagy ívű, messzire mutató városépítészeti gondolatokat tartalmaz a telepítési terv, sok egyeztetés áll mögötte, és megjelentek már építési, befektetési szándékok. Az önkormányzat fontos döntés előtt áll: megnyitja-e ezt a területet ilyen típusú városfejlesztés előtt, vagy az erőforrásait a meglévő, jelenleg használt területekre összpontosítja mondta a főépítész. Következő lépésként a szakemberek elkészítik a terület szabályozásiterv-javaslatát, amit újabb lakossági fórumon mutatnak be, ahol a javaslatok rendezett keretet kapnak, és ezek figyelembevételével fejezik be a tervezési munkát. A helyi építési szabályzat és településszerkezeti terv módosításáról a képviselőtestület dönt majd. Sólya Emma Folyamatosan javítják a burkolathibákat Fotó: TelePaks
3 Közélet Ulbert Sándor nyerte az időközi választást A munkámmal szeretném megszolgálni a bizalmat, amit a választóktól kaptam mondta Ulbert Sándor, a kettes választókörzetben kiírt időközi képviselő-választás nyertese. A Fidesz KDNP színeiben induló jelölt a Telepaks közéleti magazinjában beszélt terveiről és a kampányidőszak tapasztalatairól. Fotó: Babai István Paksi Hírnök, szeptember 7. 3 Tíz éven át dolgoztam egyéni képviselőként a kettes körzetben, az ott élők ismernek, így bátran fordultak hozzám kérdéseikkel, kéréseikkel a mostani kampányidőszak alatt is. Sokakat személyesen kerestem fel, és a lakossági fórumon is telt ház előtt beszélhettem a terveimről. Köszönöm a bizalmat hangsúlyozta a választás másnapján Ulbert Sándor, hozzátéve, be fogja tartani az ígéreteit. Azt mondta, egy év alatt nem lehet a Dózsa György út felújításának harmadik ütemét megvalósítani, de a beruházás tervezését el lehet indítani, ami nagyban segítheti, hogy a következő önkormányzati ciklus elején megvalósítható legyen a rekonstrukció. Ahhoz, hogy ez az útfelújítás elindulhasson, le kell aszfaltozni a Kossuth Lajos utcát, folytatta, hiszen a környék közlekedése csak így biztosítható a főutca felújításának ideje alatt. A képviselő erre akár még az idén esélyt lát. Szeretné azt is, hogy ha bár több utca megújult a kettes körzetben, és az említett kettő burkolatának rekonstrukciója is tervben van a Hajnal és a Báthory utcák felújítása is szerepelne a 2019-es költségvetésben. Jó néhány kampányidőszak egyik fő ígérete volt a Városháza felújítása, ami ebben a ciklusban megtörténik, a nyílászárók cseréjével és a hőszigeteléssel indul a program várhatóan novemberben sorolta tovább a körzetben várható változásokat a képviselő, hangsúlyozva, hogy ez nem kidobott pénz, a felújítás nem tűr halasztást. Ha új városháza épül a jövőben, a jelenlegi hivatalépület akkor is megmarad és hasznosítható. A KRESZ-park bitumenes pályája ízületeket kímélő gumiburkolatot kell, hogy kapjon, hiszen nagyon sok felnőtt és gyermek használja, mondta még terveiről Ulbert Sándor, kiemelve azt is, hogy a Báthory utcai játszótér körbekerítése sem halogatható. A Templom tér felújítása régi igény a körzetben. Jó néhány évvel korábban már volt, hogy lenyilatkoztam, hogy indul a munka, de akkor elmaradt. Úgy gondolom, hogy ebben az egy évben ismét nem időszerű, célszerű ugyanis megvárni a Balogh Antal katolikus iskola megújítását, és ezzel a projekttel összhangban megszépíteni a Jézus Szíve templom előtti teret, csakúgy mint a Lengyel parkot fogalmazott a kettes körzet új képviselője, aki szerint a Táncsics park hasznosítása is elkezdhető lenne, amíg kiépül az új városközpont, néhány pad kihelyezésével, sétány kialakításával. Az egyéni képviselőnek mindig a saját körzetével kapcsolatos tervek a legfontosabbak, azonban nem szabad megfeledkeznie az összvárosi érdekről, főként egy ilyen időszakban, amikor az egész város nagy átalakulás előtt áll az atomerőmű-építés miatt húzta alá Ulbert Sándor. -dsz- A szeptember 2-án tartott voksolás két helyszínen zajlott, a 3. szavazókörhöz tartozó választópolgárok a Kincskereső Gyermekkönyvtárban, a 4. szavazókörhöz tartozók pedig a Paksi Polgármesteri Hivatalban járulhattak az urnák elé. A szavazásra jogosult 2076 főből 307-en adták le voksukat, ami 15 százalékos részvételt jelent. Az érvényes szavazatok száma 306 volt, ebből Ulbert Sándor, a Fidesz KDNP jelöltje 289, Szarka Sándor, a Magyar Munkáspárt jelöltje pedig 17 szavazatot kapott, így Ulbert Sándor a szavazatok 94,4 százalékával nyerte meg az időközi választást. Ulbert Sándor a szeptemberi képviselő-testületi ülésen teszi majd le esküjét. Az időközi önkormányzatiképviselő-választást azért kellett kiírni, mert a körzet képviselője, Magyarné Nagy Edina elhunyt. Paksi Hírnök Jumbo Travel Utazási iroda jumbo@jumbotravel.hu, travel Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út paksihirnok@gmail.com Telefon és fax: 75/ Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/ , fonyo.lajos@t-online.hu ISSN X Következő megjelenés: szeptember 21. ArAny PrágA UTOLSÓ HELyEK UTASBIZTOSÍTáSSAL Ciprus Tunézia Jesolo 4nap/3éj rodosz Törökország Caorle Szállás Prága belvárosában! Kréta Bibione grado! 7030 Paks, Dózsa györgy u.14. U Mamut Bt
4 4 Paksi Hírnök, szeptember 7. A rendszer teljes felújítása jelenthet megoldást a gyakori csőtörésekre Fotó: Babai István/archív Gyakran van csőtörés Pakson. Ennek kezelésére kész tervekkel rendelkezik a Mezőföldvíz Kft. Tervszerű karbantartást az utóbbi években már nem tudott a cégünk végezni anyagi okok miatt, a munkánk a hibaelhárításra korlátozódik. Az idei évben az átlagnál több esetben riasztottak bennünket kisebb csőtörések miatt tájékoztatott Csapó Sándor. Ahogy azt a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, tavaly szeptemberben és idén is volt egy-egy nagyobb csőtörés azon a SENTAB töltővezetéken, ami a város vízellátásának az egyik kulcseleme. Közélet A hibát közel egy hét munkával tudták elhárítani. Csapó Sándor hangsúlyozta, hogy a korábban meghibásodott vezetékszakaszt minél hamarabb szeretnék kicserélni, az erről szóló javaslatot már elküldték a tulajdonos önkormányzatnak. Rekonstrukciós programot egyébként minden évben kidolgoz a Mezőföldvíz Kft., a jövő évi tervek jelenleg készülnek. Ezt várhatóan szeptember végén nyújtják be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak és a városnak. Nagy felújításokat nem tervez a szolgáltató, mert a Paks II. beruházás kapcsán átfogó rekonstrukcióra lesz szükség. Erre szintén készen áll a víziközmű-fejlesztési stratégia, négyéves ütemezéssel. Szeretnénk, ha ez a program minél hamarabb beindulna húzta alá Csapó Sándor. Dr. Hanol János, a Mezőföldvíz Kft. szervezési és kommunikációs osztályvezetője úgy tájékoztatott, hogy bár a rendszer elavult, az ivóvíz minősége mégis kiváló Pakson, mert azt a csövek állapota nem befolyásolja. Meghibásodás esetén a Mezőföldvíz Kft. készenléti szolgálata továbbra is rendelkezésre áll. A lakosság a problémáit a szolgáltató honlapján vagy telefonon is jelezheti. A témában megkerestük Szabó Péter polgármestert. Azt mondta, hogy az új atomerőművi blokkok építése kapcsán történhet meg a SENTAB töltővezeték cseréje, illetve a víziközműrendszer teljes rekonstrukciója, ha megérkezik a fejlesztésre ígért központi támogatás. Erről jelenleg is folynak a tárgyalások. -wph- A FRISSÍTŐ KEZELÉSEK ÉS AROMATERÁPIÁS MASSZÁZSOK ORVOSI BEUTALÓ NÉLKÜL IS IGÉNYBE VEHETŐK! A masszázs az emberiség gyogyfürdő egyik legrégebbi gyógyító eljárása. Feladata az adott testrész feszes, kötött izomzatának fellazítása. Hatására javul a vérkeringés, a kezelt területen csökken a fájdalom, továbbá a kezelés helyreállítja a bőr és az izomzat rugalmasságát. Izomlazító hatása miatt az egyik legkedveltebb terápiás mód. A masszázs technika titka a simító, gyúró, dörzsölő, (03205) ütögető és rezegtető fogásokban rejlik, illetve abban, hogy a masszőr kezével olyan ingerületeket kelt a szövetek érzékelő idegvégződéseiben, amelyek ideiglenesen gátolják, csökkentik a krónikus fájdalom eljutását az agyba; illetve az agyat endorfin kiválasztására serkenti, ami gyógyszerek használata nélkül enyhíti a fájdalmat. Kiváló szakemberekkel (gyógymaszszőrök, fizikoterápiás asszisztensek, gyógytornászok) PAKSI GYÓGYÁSZATI KÖZPONT 7030 Paks, Táncsics M. u. 13. Telefon: / ; Fax: / A gyógyfürdő nyitvatartási ideje: Hétfő péntek: 08:00 20:00 Szombat vasárnap: 09:00 20:00 várunk minden kedves gyógyulni és pihenni vágyót! (035xx)
5 Közélet A legfontosabb dátumok az új tanévben Szeptember 3-án becsengettek a 2018/2019- es tanévre. A tanítási napok száma 181, a szakgimnáziumokban 179, a gimnáziumokban és a szakközépiskolákban pedig 180. Az első félév január 25-ig tart. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 26., a szünet utáni első tanítási nap november 5. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 21., a szünet utáni első tanítási nap január 3. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap április 17., a szünet utáni első tanítási nap április 24. A középiskolai felvételi központi írásbeli vizsga az érintett gimnáziumokban és szakgimnáziumokban január 19-én lesz, a pótlóvizsga időpontja január 24. A 2019-es május, júniusi írásbeli érettségi vizsgák május 3-án kezdődnek nemzetiségi nyelv és irodalommal, a magyar nyelv és irodalom érettségi május 6-án lesz, az írásbeli vizsgák május 24-én zárulnak. A szóbeli vizsgák emelt szinten június 5. és 13. között, a középszintű szóbeli vizsgák pedig június 17. és 28. között zajlanak majd. Az országos kompetenciamérést a 2018/2019-es tanévben május 29-én rendezik meg. -kgy- Tanév közben igényelhető támogatások Fotó: Molnár Gyula Ahogy a korábbi években, úgy idén is több módon nyújt segítséget az önkormányzat a családoknak az iskoláztatáshoz. Azok a paksi lakóhelyű és Pakson tanuló általános és középiskolások, akik legalább egy kilométerre laknak oktatási intézményüktől, illetve sport- vagy művészeti tevékenység miatt utaznak helyi járattal, és az adott útvonalon van buszközlekedés, kedvezményes diákbérletet vehetnek igénybe. Ez a kedvezmény a Paksra helyközi járattal utazó csámpai és gyapai gyerekeknek is szól. Az első bérlet lejártát követő egy hónapon belül be kell adni a Paksi Polgármesteri Hivatal szociális csoportjánál a kérelmet, azt követően pedig már egyéni ütemezésben, a polgármesteri hivatal pénztárában lehet felvenni a lejárt bérletek vételárának nyolcvan százalékát. Fontos, hogy összegyűjthetik a bérleteket, de amikor az első lejár, mindenképpen adják be a kérelmet az érintettek, különben nem kapják meg a viszszatérítést. Arra is figyelni kell, hogy az utolsó, júniusi bérlet lejártát követően egy hónapon belül érvényesítsék a kedvezményt az érintettek, tehát minden tanévet követően legkésőbb augusztus 5-ig. A kedvezményes diákbérlethez hasonlóan az általános és középiskolás roma tanulók számára rendelkezésre álló felzárkóztatási ösztöndíj is évek óta létező támogatási forma Pakson. Ezzel azok a diákok élhetnek, akiknek nincsen igazolatlan hiányzásuk, és legalább közepes a tanulmányi eredményük. Ha a gyermek előző tanév végi tanulmányi eredménye megfelel a feltételeknek, és a szülő a kérelmet szeptember 15-ig benyújtja a szociális csoporthoz, akkor Paksi Hírnök, szeptember 7. 5 arra a hónapra már jár a megítélt ösztöndíj. Ennek összege a tanulmányi átlagtól függően 3 és 8 ezer forint között van havonta. Az ösztöndíjat februárban újra kérelmezni kell, akkor az első félévi tanulmányi eredményt veszik figyelembe az elbírálásnál. Helyi specialitás a rendszeres nevelési segély, amivel elsősorban az étkezési térítési díjhoz járul hozzá az önkormányzat. Ezt akkor kérheti a család, ha nem kapnak az általános iskola befejezéséig teljesen díjmentes étkezést biztosító, állami forrásból finanszírozott, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt. A támogatás mértéke a család jövedelmétől, valamint a térítési díj összegétől függ. A megítélt támogatást a köznevelési intézménynek utalja az önkormányzat, a családoknak az ezzel csökkentett díjat kell kifizetniük. A kérelmek benyújtása szeptemberben aktuális, amihez a szociális csoportnál lehet nyomtatványt kérni. A kiskorú hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek minden szünidőre kérhetnek ingyenes ebédet a szülők, kivétel az óvodások és a bölcsődések, valamint azok a gyermekek, akikkel az anyuka otthon van. Ennek igényléséhez formanyomtatványt küld az önkormányzat az érintetteknek évente kétszer, illetve a megállapítással egyidejűleg. A nyomtatványt gyermekenként kitöltve kell a megadott határidőre viszszaküldeni a szociális csoporthoz. Az idei nyári gyermekétkeztetés augusztus 17-én zárult le, erről a hatodik oldalon olvashatnak. Kohl Gyöngyi
6 6 Paksi Hírnök, szeptember 7. Nagy létszámmal zajlott az Erzsébet Tábor program Fotó: Molnár Gyula Közélet Ingyen étkezhettek Ingyen kapták az ebédet a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek az idei nyári szünidőben is, amit a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapján központi forrásból biztosított az önkormányzat. A nyári szünidei étkeztetés június 18-tól augusztus 17-ig tartott, munkanapokon. Ha a gyermek óvodás vagy bölcsődés, az intézmény zárvatartásának idejére biztosítandó a külön étkeztetés, ami Pakson a bölcsődét nem érintette, mivel nem tart zárva nyáron az egész intézmény, illetve az óvodák esetében is megoldott az ellátás más tagóvodában. Kivétel volt a dunakömlődi tagóvoda zárvatartása ez idő alatt a faluházban vehették át az ebédet az érintettek. A napi egyszeri meleg ételt ételhordóban vihették el a kijelölt étkezdéből, Csámpára, Cseresznyésbe és Biritóra kiszállították az ebédet. Az idei nyári szünidőben ötvenketten vették igénybe a lehetőséget Pakson. Kohl Gy. Ekkora tábor, ilyen nagy létszámmal még nem volt Pakson mondta Borbás László, a Paks Kistérségi Szociális Központ igazgatója az Erzsébet Tábor programról, aminek keretében közel 440 általános iskolást táboroztattak 11 héten. Az előzményekről azt mondta, hogy az önkormányzat Erzsébet Tábor programként kívánta biztosítani a nyári gyermekfelügyeletet, amihez a feltételeknek megfelelő pályázó a Paks Kistérségi Szociális Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata volt, megvalósító partnerük az Aktív Energia Egyesület. A lehetőség propagálásához az iskolák és a helyi média aktivitására is szükség volt, a sikeres pályázatnak ugyanis feltétele, hogy minden héten minimum húsz résztvevő legyen. Elnyerték a támogatást az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány pályázatán, az önkormányzat pedig átvállalta az önrészt, így a résztvevők ingyenesen táborozhattak. Voltak olyan hetek, amikor gyermek táborozott a Cseresznyés Pajtában, de fő alá nem mentünk egyik turnusban sem ezt már Nagy Vivien táborvezető mondta. Arról is beszámolt, hogy a program megvalósításában a Csengey Dénes Kulturális Központ, az Ökocsiga Egyesület, az ASE kajak-kenu szakosztálya, a Csiga- Biga Mozgás- és Képességfejlesztő Alapítvány segítettek, a gyerekekre pedagógusok és önkéntesek vigyáztak. A kínálatban szerepelt többek között kézműveskedés, terápiás kutyás előadás, környezetvédelmi foglalkozás a Forráspont Energiaházban, sport, játék, sárkányhajózás, kirándulás és kisvasutazás a Gemencben, az utolsó pár héten pedig kirándulás a pécsi állatkertbe, illetve strandolás Fadd-Domboriban és Pakson. A munka nagyon komoly adminisztrációval járt együtt, amit a családsegítő munkatársa, Balogh Bianka végzett, feltöltötte a szükséges dokumentumokat a pályázati felületre, és napi szinten aktualizálta az adatokat. Nagy Vivien kiemelte, hogy szép számmal voltak olyan gyerekek, akik több hetet töltöttek a táborban, és olyanok is, akik végig ott voltak. Hozzátette, a visszajelzések szerint nagy segítség volt a napközis tábor a családoknak, és jól érezték magukat a gyerekek. -kgy- Adományosztás az iskolakezdéshez Rengeteg ruhaneműt, utcai és tornacipőket, táskákat, hátizsákokat, ezek mellett konyhai eszközöket, játékokat, babakocsikat és még sok egyebet pakolt ki a Segítők Háza udvarára az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány hagyományos, tanévkezdéshez kapcsolódó adományosztásuk alkalmával, ami tapasztalatuk szerint nagy segítség a rászoruló családoknak. Molnár Imréné, a Segítők Háza alapítója azt mondta, tudják, hogy sokaknak komoly teher a gyerekek beiskolázása, és ha csak egy kis segítséget is tudnak ehhez nyújtani, az számukra öröm. Hozzátette, hogy nemcsak kifejezetten a tanévkezdéshez szükséges dolgokat kínálnak fel ilyenkor a családoknak, hanem más használati tárgyakat is. Idén még egy nagyobb programjuk lesz, a szintén hagyományos karácsonyi, ahol meleg ételt, élelmiszercsomagot és ruhát is osztanak, valamint gyermekprogrammal is szoktak készülni rá. Szabó Péter, Paks polgármestere a helyszínen azt mondta, nagyon fontosnak tartja a szervezet tevékenységét, és felajánlotta, hogy polgármesteri keretéből százezer forinttal támogatja a munkájukat minden hónapban. Hozzátette, hogy a Segítők Háza láthatóan kinőtte a jelenlegi helyét, az önkormányzat abban is igyekszik segítséget nyújtani, hogy megfelelőbb helyük legyen. -kgy- Fotó: TelePaks
7 Atomerőmű Paksi Hírnök, szeptember 7. 7 Pekárik Géza: az új kihívásoknak is meg fogunk felelni A cél továbbra is az, hogy biztonságosan, olcsón, környezetbarát módon állítsunk elő villamos energiát közmegelégedésre hangsúlyozta Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. augusztus 15-i hatállyal kinevezett új vezérigazgatója bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Hogyan zajlott az átadás-átvétel? Mint korábbi műszaki vezérigazgató-helyettes abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyjából ismerem az összes szakterület valamennyi futó feladatát, és a közeljövő tennivalóit is, így az átadás-átvétel is gördülékenyen ment, az aktuális helyzetet rögzítő jegyzőkönyv aláírásával zárult. Mi volt az első döntése vezérigazgatóként? Az első ilyen aktus az MVM csoporton belüli új szerződések aláírása volt. Ezt egy féléves előkészítés előzte meg, felülvizsgáltuk az MVM OVIT szakipari óradíjait, a mérnöki műszaki szolgáltatási napidíjakat, és ennek megfelelően módosítottuk a szerződéseket, jelentős halmaz volt, amit szignózni kellett. Milyen hosszú távra tervezhet? Nem vágom a centit, nem számolom a napokat. Első körben az előttünk álló évnyi üzemidőre tervezek, majd az azt követő időszakra, amikor le kell szerelni a most termelő blokkokat. Okulva abból a feladatvolumenből, amit az üzemidő-hosszabbítás során elvégeztünk, bőségesen van teendőnk. Hadd emlékeztessem az olvasókat, hogy már 2000 és 2002 között megszületett a döntés a most működő négy blokk üzemidejének a meghosszabbításáról, de az alapos előkészítés és a végrehajtás 15 esztendőt igényelt. Vagyis a leszerelések előkészítése is hasonló nagyságú feladat. Ebbe beleértendő a működési, jogszabályi környezet tisztázása, a technológiák kidolgozása is. A kinevezésével más területeken várható személyi változás? A belső kultúránk és a helyes gyakorlat szerint is minden vezetőt megillet a jog, hogy maga válassza meg a csapatát, akikkel az ügyeket sikerre viszi. Egy üres helyet már eleve hagytam magam mögött, amit be kell tölteni, és ez maga után vonzhat más személycseréket is, amelyeket meglépünk a jövőben. Hogyan képzeli el a Paks II.-vel való együttműködést? Fotó: Molnár Gyula Az előttünk álló feladatok egyik legnagyobbika az 5. és 6. blokkok megépítése. Ami nagyon fontos, és Süli János miniszter úr is ezt hangsúlyozza, hogy csak közösen vihető sikerre ez a feladat. Alapvetően Paks I. a Paks II. múltja, a Paks II. pedig a Paks I. jövője. Ez nem csupán egy frappáns mondat, ezt komolyan is gondoljuk. Ennek megfelelően ahogyan előrehalad a Paks II. projekt előkészítése, a tervezés, az organizáció és a kivitelezés, úgy egyre nagyobb feladatot jelent ez a Paks I. állományának is. Azt is fontos hangsúlyozni, hogy Magyarországon nincsen kettő nukleáris elit. Egy van. Erre az egyre pedig igen komoly munka vár, mire a két új blokk megépül és üzembe helyezzük őket. Az üzemeltetést nem lenne jobb egy cégként végezni? Jó ez a modell, ahogy van? Az üzemeltetés egy későbbi fázis. Ez a kérdés az üzembehelyezést követően jöhet szóba. Sokféle modell létezik a világban, hogy miként üzemeltetnek atomerőművet. Egy biztos, hogy ki kell alakuljon az a kultúra, ami ehhez szükséges. Ez pedig elérhető a Paks I. állományában, az elmúlt harminc évünk erről szólt, ez a csapat kész, illetve felkészíthető arra, hogy az új tevékenységet ellássa, és lehet ez bármiféle konstrukció, saját jogon, szerződéses alapon stb., ami egy megszabott keretrendszerbe belefér. Hogy látja, begyűrűzhet-e a szakemberhiány az atomerőmű életébe is? Igen, már be is gyűrűzött, érezhető a szakemberhiány. Bizonyos munkaterületeken viszonylag nehéz megfelelő szakemberrel ellátni a feladatokat. A paksi atomerőműre jellemző, hogy az év döntő részében a kézi, fizikai munka szükségessége viszonylag alacsony szintű, általában a főjavítások, illetve az üzem közbeni karbantartások során vannak olyan kicsúcsosodások, amelyeknek a kiszolgálása komoly organizációt, élő erőt igényel. Ez a fajta hektikusság nyilván nem támogatja azt, hogy fix létszámú vállalkozások vagy munkaerő legyen az erőmű környékén. Igyekszünk úgy orvosolni ezt, hogy a lehető legjobban kisimítjuk ezeket a munkacsúcsokat, folyamatos elfoglaltságot igyekszünk biztosítani a környékbeli dolgozóknak. Némileg érezhető bizonyos munkaerő-elvándorlás is a régióból. Erre gyógyír lehet, hogy kiemelt projekt az új blokkok építése, ami komoly lehetőség a környékbeli, illetve a távolabbi munkaerő számára is, fix, hoszszabb távú megélhetést biztosít. A jövedelmi viszonyokat is úgy kell alakítani, hogy aki idekerül, az ne akarjon később elmenni, sőt, legyen vonzereje hazacsábítani a külföldön dolgozókat, vagyis versenyképes legyen egy nyugati munkahely ajánlatával. A szakember-utánpótlás fontos bázisa a paksi Energetikai Szakgimnázium és Kollégium. Érdemes itt új szakokat is indítani? Az ESZI mindig is komoly szakemberbázist jelentett az atomerőmű számára. Ha jól tudom, éppen idén indul az erősáramú elektrotechnikus képzés, ami hiányszakma, és amire komoly túljelentkezés volt. A képzés indítása egy arra utaló jel, hogy az erőmű és az ESZI értékelte a helyzetet, és megtettük a közös lépést a megoldás irányába. Persze vannak még hiányszakmák. Például szükség lenne még több hőszigetelőre, bádogosra, ács-állványozóra. E képzések nem kifejezetten az ESZI portfóliójába tartozó szakok, de vannak még a megyében, a régióban szakiskolák, és gondoskodni kell arról, hogy ezeken a területeken is történjen előrelépés. Korábban volt főiskolai szintű képzés is Pakson. Támogatja ennek újraindítását? A főiskolai képzés soha nem volt a miénk, a Budapesti Műszaki Egyetemnek volt itt egy kihelyezett főiskolai kara. Látva azt, hogy miként lehet a felsőoktatást gazdaságosan fenntartani, úgy gondolom, most nem azt a kort éljük, hogy decentralizált karok jöjjenek létre, az egyetemek inkább igyekeznek centralizálni a működésüket. Ü
8 8 Paksi Hírnök, szeptember 7. Ü Milyen módon tudja segíteni az atomerőmű Paks fejlődését? Miként képzeli el a jövőbeni együttműködést? Szoros együttműködés alakult ki a város és az erőmű között már az építés kezdetén, és ez napjainkban is így van. Ezt a jó kapcsolatot fenntartjuk a jövőben is. Meghatározó ipari potenciált jelent az atomerőmű Paksnak, illetve a régiónak, komoly adót fizet be az erőmű a tevékenysége után a városnak, és ezeket a forrásokat továbbra is biztosítjuk. Sőt, az 5. és 6. blokkok építése kapcsán ezt meghaladó forrásokhoz is juthat az önkormányzat. Alapvető, hogy jó legyen az együttműködés, akadálytalan az információcsere. Az atomerőműnek is vannak ingatlanjai a városban, tehát fontos, hogy az egyes fejlesztéseknél az elképzeléseket összehangoljuk. Napirenden szerepel az erőmű tulajdonában lévő városi létesítmények, a tanuszoda és a műjégpálya önkormányzati tulajdonba adása? Volt egyeztetés bizonyos jóléti ingatlanoknak az átadásáról. Az atomerőmű az MVM vállalatcsoporton belül, annak leányvállalataként működik. A holding központ a jóléti ingatlanok hasznosításával kapcsolatban most végez egy átfogó elemzést, értékelést, ennek az eredményétől függően folytatjuk a várossal a tanuszodára, és az egyéb létesítményekre vonatkozó megbeszéléseket. A célunk az, hogy az üzemeltesse ezeket, aki a legjobban, leggazdaságosabban képes ezt megtenni közmegelégedésre. Tervezik-e átalakítani a cég társadalmi szerepvállalását sport, kultúra, kommunikáció terén? Úgy gondolom, hogy ez a terület jól működött eddig is. Szeretném fenntartani azt a jó kapcsolatot, azokat az eredményeket, amiket ezen a területen elértünk. Itt is egyfajta centralizáció ment végbe az elmúlt időszakban, az MVM működteti a Társadalmi Felelősségvállalási Bizottságot, így az MVM brandje, márkaneve mögött jelenik meg ez a tevékenység. Ehhez igazítva végezzük ezt a munkát. Továbbra is aktívan részt tudnak venni a térség fejlesztésében, támogatásában? Nagyon fontos, hogy a térség ismerjen minket, elfogadja azt a tevékenységet, amit végzünk, mi pedig transzparensen támogatást nyújtunk ehhez a következő időszakban Atomerőmű is, működtetjük a TEIT-et, és a kuratórium elnöki feladatainak ellátása kapcsán szoros az együttműködésünk a JETA-val, illetve a civilszervezeteket is támogatjuk a rendelkezésünkre álló eszközök mértékéig, tehát ugyanazt a nyitott politikát folytatjuk, ami eddig is jellemző volt ránk. Vezérigazgatóként mi a fő célkitűzése? Az elmúlt tizenöt évben egy olyan útra állítottuk az erőművet, ami helyes, és azt szeretném, hogy ezen az úton haladjon tovább ez a hajó. A célunk biztonságosan, olcsón, környezetbarát módon előállítani villamos energiát közmegelégedésre. Ez a küldetésünk. Nem gondoljuk, hogy ettől eltérő feladatokat kell a nyakunkba venni. Nyilván az előttünk álló év egyedi, új kihívásokat is hoz. Lásd a már említett Paks II.-t, a leszerelést, azt a gazdasági mikro- és makrokörnyezetet, amiben ennek a társaságnak működnie kell. Ennek meg fogunk felelni. S tesszük mindezt úgy, hogy megőrizzük azt a vállalati kultúrát, azt a csapatot, amely harminc éve öszszekovácsolódott a nukleáris iparágban itt, a Paksi Atomerőműben. Lovász Krisztián Töretlen az érdeklődés a kiállítás iránt Továbbra is jelentős az érdeklődés a Paks II. Atomerőmű Zrt. interaktív kamionja iránt. Nyári körútja során nyolc nagy hazai fesztiválon mintegy húszezren látták, idén eddig pedig több mint 40 ezer látogatót fogadott az utazó kiállítás. Lezárult a Paks II. Atomerőmű Zrt. tájékoztatókamionjának nyári körútja, amely során Sopronba, a VOLT Fesztiválra gördült be először, majd Zamárdiba, a Balaton Soundra. A velencei EFOTT, a debreceni Campus Fesztivál, majd a mezőtúri East Fest következett a sorban. A száz-ezreket vonzó Sziget Fesztiválon és a szintén népszerű Debreceni Virágkarneválon is elmaradhatatlan programelem a kamion, amely a Szegedi Ifjúsági Napokkal zárta a nyarat augusztus 25-én. A Paks II. kiállításának a nyolc fesztiválon mintegy húszezer látogatója volt. A legtöbb érdeklődőt idén is akárcsak tavaly a VOLT Fesztiválon fogadta, főt. A nyári napi Fotó: paks2.hu csúcsot is a VOLT-on regisztrálták 728 látogatóval, de ennél is magasabb volt a látogatói szám, több mint 1000 fő Pakson a Város napján, a fesztiválidőszakot megelőzően első negyedévében Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megye nagyobb településeire gördült be a jármű. Ezalatt több mint 23 ezer látogatója volt, ez a fesztiválokkal együtt több mint 42 ezer fő. Az őszi-téli körút során a kiállítás Budapest kerületeit keresi fel, a fővároson kívüli állomásai szeptember 1-jén a Dunaföldvári Nyárbúcsúztató Gyermeknap volt, szeptember 21-én a Kaposvári Klímanap, illetve október között a Csabai Kolbászfesztivál lesz. A kimagasló látogatószám mellett fontos visszajelzés az a kérdőív, amelyen a kiállítás vendégei összegezhették véleményüket. A január-június időszakban ezt 5100-an töltötték ki. A válaszadók 90 százaléka nyilatkozott úgy, hogy új információt kapott a kiállítás megtekintése során, és ajánlaná azt másoknak megtekintésre. A jármű ebben az évben összesen 208 napon áll az érdeklődők rendelkezésére az atomenergiáról, annak hazai alkalmazásáról és a Pakson épülő új, 3+ generációs atomerőművi blokkokról szóló legfontosabb információkkal. A 2017 júniusára külsejében és tartalmában is megújult kamionban a látogatók interaktív táblákon ismerhetik meg az atomenergiát, a paksi atomerőmű jelenleg üzemelő négy blokkját, valamint a két új atomerőművi blokk létesítését. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Paks II. projekt eddigi eredményeibe, tájékozódhatnak a beruházás jelentőségéről, társadalmi, gazdasági és környezeti hatásairól. A vendégek fotókat láthatnak a projekt eddigi mérföldköveiről, eseményeiről, kisfilmek révén megismerhetik többek között a 3+ generációs VVER-1200-as blokktípust, valamint virtuális sétát tehetnek egy, a Paksra tervezetthez hasonló atomerőműben. Új elem a kiállításon az a kiterjesztettvalóságalkalmazás, amely révén a kihelyezett táblagépek vagy saját okostelefon használatával a vendégek virtuálisan körberepülhetnek két VVER-1200-as blokkot. A kiállítás megtekintését követően a látogatók felmérhetik a témában szerzett tudásukat is. (forrás: paks2.hu)
9 Portré Paksi Hírnök, szeptember 7. 9 Fotó: Szaffenauer Ferenc Jó napot, mi újság? Bodajki Boglárka Paks északi felén a bisztróból a Dunára látni. A hajlott hátú őszi parton a homok még a nyárról üzen. Tökéletes a látvány. A viharos éjszakák után csendes a sötétzöld víz, a fák, cserjék életük teljében, erősen kapaszkodnak a fénybe. A levegő tiszta, a színek élénken vigyázzák még az évszakot. A felhők rajzolt széleire szabadságot képzelek. Ha kerékpárral megyek el a bisztró előtt, betérek, beszélgetek, néha itt is ebédelek. Máskor vendégeket is hozok magammal, legutóbb kézdivásárhelyi zenészeket. Ez egy jó hely. Az ételválaszték egyszerű, a kávé jó minőségű, a sör finom, a kiszolgálók figyelmesek, pedig önkiszolgáló vendéglátóhelyen vagyok. Nézem a Dunát, a kompkikötőt, és közben beszélgetni kezdek Bodajki Bogival. Negyven éves, egyedi megjelenésű, folyton mosolyog. Az utóbbi időben minden városi rendezvényen jelen van. Vele mindenki szeret dolgozni. A gyerekek közt ösztönös nyugalommal mozog, nem véletlenül. Az általános iskolát a Bezerédjben végezte, délutánonként Bencze Barnabás tanár úr szakkörére járt. (Életet meghatározó élmény.) Tűzzománccal, agyaggal ismerkedett, tanár úr elbeszélő csendjében tanulta későbbi mestersége fortélyait. A gimnáziumban Takács Éva tanárnő mellett fejlesztette képzőművészeti tudását. Fiatal felnőttként megszerezte a szakács képesítést (idejét sem tudja, mikor kezdett édesapja, Deli József mellett dolgozni a bisztróban, először csak nyaranta, később már főállásban is), mellette három év alatt népi játék- és kismesterség-oktató képzettséget szerzett Szekszárdon. Aztán megszerezte a pedagógiai asszisztens bizonyítványt, vele a gyermekpszichológiai konzulens felhatalmazást, idén április óta a dunakömlődi óvodában dolgozik. Elérzékenyülök, amikor arról beszél, hogy nem az számít, mennyi a fizetése, az a fontos, hogy minden nap, újra és újra visszatalálhat az élet értelméhez, a gyerekekhez. Bogi mosolyog, én pedig hitetlenkedve kérdezem, hogy mindig ennyire jónak lát mindent, ami körülveszi? Azt érti a valóságból, amit jelent? Nem többet, nem kevesebbet? Reális, életigenlő? Kedvesen mondja: igen. Hiszen mi kell még a hétköznapok megéléséhez itt Pakson, nyáron? A Duna. A komp. A túlsó part, a pillanat, amikor az utolsó kompjárat elérése a cél. Néhány zsemle, felvágott, gyümölcs. Séta a kikötőből hazafelé, a bisztró felé. Vannak beszélgetőtársak, akiktől nem csupán kérdezni szeretnék, mondanivaló is van. Vagyis: beszélgetni kezdünk. Életről, értelmezési tartományokról, a gyerekekről, felnőttkori döntésekről. Közben a Rókus utcai fazekasműhely felé indulunk, és Bogi mesélni kezd. Egy kis házat szeretnék, egy alkotóműhelyt, kertet, most itt dolgozom a Rókus utcában. A műhely gyönyörű, rendezett. Nem csupán a motívumok harmonikusak a kerámiákon, a berendezés, a színek is. Pince is tartozik a műhelyhez, meg kedves, jóravaló szomszédok, egy csendes utca szép, magányos közössége, a Duna közelsége, az élet (egyik) értelme. Nézem a kerámiákat, Bogi mesélni kezd. Nem dobom ki azokat a darabokat sem, amik nem sikerülnek: összeesnek, deformálódnak. Nem a tökéletesség számít, hanem az, hogy az alkotásnak értelme legyen. Nemrég osztálytalálkozót tartottam itt a műhelyben és poharakat, tányérokat mutat, melyekkel terített. Egyébként nem szereti a zajt, a hangoskodást. Sokszor nyolc-tíz órát is eltölt a műhelyben, csendben, a Bartók Rádiót hallgatja csupán. Kérésére, unszolására választok egy kerámiát, fehér agyagból. Bogi azt kérdezi, jártam-e már a Szent Rókus kápolnában? És mesélni kezd. Ez egy emblematikus hely. Nemrégiben esküvőt is tartottak itt. Amikor eleinte itt jártam, kacérkodtam a gondolattal, hogy elvégezzek egy restaurátorképzést, de szerintem így is gyönyörű. Felújítás, beavatkozás nélkül. Nézem, hallgatom Bogit. Derűs, kedves. A kápolnában kicsit elidőzünk, olvassuk a márványba vésett sorokat: A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét. Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója. Nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. Nézem újra a Dunát. Kicsi utat tettünk meg a parton. Negyven évnyi távolságban voltunk egy történelmi kortól, egy emberi élet kezdetén. Tell Edit
10 10 Paksi Hírnök, szeptember 7. Bemutatkozik a két új paksi fogorvos Fotók: Szaffenauer Ferenc Egy ideje dr. Grosan Tímea a II-es, dr. Taya Yusuf pedig az I-es fogorvosi körzetben helyettesít részmunkaidőben. Nemrégiben mindkét orvos jelezte, hogy szeretné átvenni a praxist, az erről szóló előszerződésről pedig kedvező döntést hozott a képviselő-testület, így várhatóan októbertől teljes állásban dolgoznak. A doktornő a Dózsa György út 85. szám alatt, a doktor úr pedig a Rosthy utca 6. szám alatt várja továbbra is a pácienseket. Mozaik Dr. Grosan Tímea Aradról származik, ott végezte a fogorvosi egyetemet. Bár közben anyuka lett, mielőbb megfelelő gyakorlatot akart szerezni, így dolgozni kezdett a helyi fogászati ügyeleten, ami elmondása szerint nagyon jó tanulóterep volt, ugyanis olyan helyzetekkel találkozott, amelyek kezelését a tankönyvekből nem lehet megtanulni. Két év után már eléggé felkészültnek érezte magát arra, hogy magánpraxist indítson, később emellett egy Aradhoz közeli településen is dolgozott. Paksra rokonai révén került: dr. Vékás Júlia fogorvos a nagynénje, az ő lánya, dr. Vékás Andrea nyitotta 2016 márciusában a Vékás Dentált, ahol két rendelő van, az egyikben Andrea, a másikban Tímea dolgozik. Elsősorban a nagynéném hatására lettem fogorvos, illetve Andrea pályája is példa volt előttem mondja dr. Grosan Tímea, kiemelve, hogy imádja a munkáját, leginkább azt, hogy olyan mosolyt tud varázsolni a fogaik állapota miatt elkeseredett embereknek, amiről talán nem is álmodtak. A doktornő azt is elmondta, úgy érzi, hogy kedvelik a betegek, és értékelik a munkáját, eddig csak pozitív élményei voltak e tekintetben. Dr. Grosan Tímea férjének vállalkozása van Aradon, aminek vezetésében ottani cégtársa segít, kisfiuk most lesz első osztályos a Balogh Antal iskolában. Visszatérve a munkára, arról is szót ejtett, hogy egy-egy rendelési napon betege van, akiket előjegyzéssel fogad. Természetesen a sürgős eseteket soron kívül ellátja, ilyen a vérző seb, a bedagadt fog, arc, az akut fájdalom. Ha szükséges, a praxis átvétele után változtat a jelenlegi rendelési időn. Hozzátette, azt tapasztalja, hogy általában szorongnak az emberek a fogorvosi székben, de az első találkozás után mindig azt mondják a páciensei, hogy legközelebb már nyugodtan jönnek, ami jó érzéssel tölti el. Imádom a munkámat mondja dr. Taya Yusuf fogorvos, aki néhány hónapja kezdte a helyettesítést Pakson. Az izraeli orvos egyetemi tanulmányait Magyarországon végezte, előtte azonban két évig betegszállítóként dolgozott. Először a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvostudományi karára járt, itt ismerkedett meg a párjával, akinek szerepe volt abban, hogy végül a fogorvosi pályát választotta. Miután lediplomázott a Pécsi Tudományegyetem általános orvostudományi karának fogorvostudományi szakán, Pécsen a Vitadent Fogászati és Fogtechnikai Szolgáltató Kft.-nél kezdett, ezzel párhuzamosan 2014-től két évig a lábodi fogászati körzetben volt állandó helyettes, ben elindította magánpraxisát Pécsen, 2015 és 2018 között pedig Hévízre is járt dolgozni. Az ingázás kimerítő volt, és 2017 derekán már azon gondolkodtunk, hogyha nem találok egy megfelelőbb fix helyet, akkor talán Izraelben folytatjuk az életünket. Aztán eszembe jutott, hogy korábban egy paksi szakember beszélt nekem az orvoshiányról, amikor a röntgenkészülékemet ellenőrizte, így felhívtam, hogy jelenleg mi a helyzet, és megkaptam a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójának elérhetőségét. Dr. Bodnár Imrével idén januárban találkoztunk, rendkívül szívélyesen fogadott, és a város is tetszett. A doktor úr azt mondja, hogy nagyon kedvesek a páciensek, úgy érzi, hogy elfogadták, és megbíznak benne. El kell majd döntenünk, hogy ide is költözzünk-e a feleségemmel és két kicsi gyermekünkkel, ami nem könnyű, mert a párom januárban laborvezető lett Pécsen, illetve a magánpraxisomat nem adtam fel. Meglátjuk, mi lesz mondta dr. Taya Yusuf. Kiemelte, számára fontos, hogy igazán törődjön a pácienseivel, odafigyeljen rájuk, ha kell, megnyugtassa őket, és nekik is megfelelő tempóban haladjanak a kezeléssel. Kohl Gyöngyi
11 Közélet Mozaik Paksi Hírnök, szeptember Városi olvasmányok A szövetkezeti csárdák Ötéves koromig az Akác utca jelentette a világot nekem. Ezt természetesen csak jóval később tudtam megfogalmazni. Az Akác utcai sváb házakban három helyiség volt: az első, a hátsó szoba és középen a konyha. Télen a sparheltben égett a tűz, fával, venyigével, kukoricacsutával tüzeltünk. Az első, tisztaszobában magyar királyokat ábrázoló képek voltak féltem tőlük, emlékeim szerint soha nem tartózkodtam ott hoszszabb ideig. A hátsó szobában aludtak a nagyszüleim, magasra rakott ágyakban, külön. Én nyaranta egy sezlonyon, ugyanebben a szobában. S következtek az újvárosi évek. Vasárnaponként istentiszteletre jártunk az evangélikus templomba. Aztán séta az Akác utcába, a nagymamaféle utánozhatatlan húsleves, a kaszliból előkerülő almás vagy szilvás lepény, hazafelé egy rövid Kurcz György utcai rokonlátogatás, és ha maradt idő, és a bátyámmal jól viselkedtünk, kis kitérő a Birkacsárda felé, két gombóc fagyi: vanília, puncs. A Birkacsárda, melynek helyén 1867-től a Freund család szeszfőzdéje, majd 1870-től kocsma működött, ahol a saját főzésű pálinka mellett bort is mértek. Ez a kocsma az államosítást követően a szövetkezeti csárdák sorába tartozott. Az első időszakban a Hauszmann János által vezetett vendéglátóhelyet nem elsősorban az étterme miatt látogatták, de igény esetén főztek is a vendégeknek. A szövetkezet a hatvanas évek elejétől, ekkoriban már az ÁFÉSZ nevet viselte, Pakson is korszerűsítette az egykori kocsmákat, és presszókká, éttermekké alakította át: a söntés presszóvá alakult, süteményeket, nyaranta fagyit is árultak. Mellette került kialakításra a Birkacsárda étterme, ez délben közétkeztetéssel is foglalkozott, esténként zenés szórakozóhelyként működött. A Birkacsárda 1982-ig üzemelt, ekkor az Fotók: magánarchívum Régen (...) leginkább abban hitt az ember, ami láthatatlan volt a számára. Mára viszont a civilizációs eszközök jóvoltából tömérdek dolog vált előtte láthatóvá, pazar tálalásban, minden percben. Az emberiség zöme roppant hálás ezért az ajándékért. Közben eszébe se jut, hogy épp a rengeteg látvány takarja még inkább azt, amit érdemes volna látni. Csoóri Sándor újonnan épült Sánc étterem vette át szerepét a városban. Egy régi képeslapot nézegetek, amely a Birkacsárda mellett a Dunakömlődi Halászcsárda és a paksi áruház hírverését kívánta biztosítani. Szövetkezeti hirdetés. Érdekes együtt látni az épületeket, a képeslapnyi térképet, melynek célja az volt, hogy a paksiakon kívül a turisták is könnyen megtalálják az épületeket. A Dunakömlődi Halászcsárda helyén emberemlékezet óta út menti fogadó működött. Nem csupán a falu lakói keresték fel, hanem rendszeresen megálltak és betértek a főúton közlekedők, a piacozó szekeresek is ban az akkori tulajdonosát, Brém Józsefet a többi dunakömlődivel együtt Németországba telepítették, a kocsma a helyi földműves szövetkezet tulajdonába került, s megbízott üzletvezetőkkel italboltként működött. S amikor az ötvenes évek közepén Baracskay Sándor Dunakömlődre került, s elkészült a 6-os főközlekedési út, megnőtt a betérő vendégek száma. Hamarosan főtt ételt kínáltak, majd ahogy nőtt a vendégek száma, a választék is bővült. A jó konyha egykettőre felfuttatta a forgalmat, volt olyan év, amikor a vezető mellett három helyettes is dolgozott, és 58 alkalmazottat foglalkoztattak, a vendégek gyakran kényszerültek sorba állni az üres asztalért. Baracskay az ötvenes évek elején a paksi Birkacsárdában tanulta ki a vendéglátás fortélyait, 1955-től 1967-ig irányította az éttermet. A vendéglő akkor lett országos hírű, amikor nagyszerű üzleti érzékkel a budapesti mezőgazdasági vásárokon is nyitottak egy kihelyezett éttermet, és kitűnő halételekkel népszerűsítették a kömlődi csárdát. Kedvet csináltak a Tolnából- Baranyából tömött autóbuszokkal a budapesti mezőgazdasági és ipari vásárokra érkező látogatóknak, hogy Pécs és Budapest között betérjenek a dunakömlődi csárdába egy jó halászlére. Az egykori kocsmát az évek során többször is bővíteni kellett, épülete a mai arculatát 1960-ra, többszöri hozzáépítés után nyerte el. (Forrás: Kernné Magda Irén Bencze Barnabás Kövi Gergő: Képeskönyv, a régi Paks) Ez már szinte nem is visszaemlékezés. Ez már nosztalgia. Valamiféle még egészséges sóvárgás, vágyakozás néhány múltbéli érzés, megélés után. Még él a városban egy-két generáció, aki így mondja: elmegyek, beállok a Birka-udvarba, meg hogy tudod, az a bolt ott, a Birka helyén. De már nem lehet kapni olyan ízű fagyit, amit egykor a Birkacsárdában. Hogy az előállítás technológiája, az alapanyagok vagy a közízlés változott meg, nem tudom. Egy bizonyos: a Birkacsárda íze még jó néhány paksinak édes emléket idéz, és nem csupán a fagylalt miatt. Tell Edit
12 Közélet 12 Paksi Hírnök, szeptember 7. Hétköznapi hit: Lenkey Luca Budapest nyolcadik kerületében cigány gyermekekkel foglalkozott, Angliában pedig hajléktalanokkal, és ott egy fogyatékkal élő lányra is vigyázott. Lenkey Luca rendszeresen önkénteskedik amellett, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jog- és államtudományi karán harmadéves hallgató. Van egy állami gondozott barátnőm, akin láttam, hogy mennyire fontos számára, ha törődnek vele. Ez volt az egyik oka, hogy az egyetemen önkéntesnek jelentkeztem, a másik pedig, hogy szerettem volna másoknak is adni abból a sok jóból, amit a családomtól kaptam. Budapest nyolcadik kerületében, a Teréz Anya Nővéreinek házában vállaltam segítő munkát, ahol szombat délutánonként helyi gyerekeknek tartanak foglalkozásokat. Ott olyan kisgyermekekkel is találkoztam, akik alig voltak kétévesek, de már éltek az utcán. Láttam, hogy legtöbbjüknek a nyolcadik kerület jelenti az egész világot. Már az is lenyűgözte őket, hogy villamosra szállhattak, vagy éppen átkelhettek a Duna felett egy hídon, amikor táborozni vihettük őket mesélte Lenkey Fotó: Szaffenauer Ferenc Luca. A paksi lány két egyetemi év után külföldre ment önkénteskedni. Salfordban egy anglikán gyülekezethez került. A Manchesterhez közeli településen sok időt töltött hajléktalanokkal. Működik ott egy olyan hely, amit nappal megnyitnak az utcán élők előtt azzal a feltétellel, hogy részt vesznek a nekik szervezett programokon. Megtanítják őket önéletrajzot írni, a számítógépet használni, de elmehetnek úszni is sorolta Luca. Az egyetemista Mozaik lány egy éjszakai szállón is dolgozott Angliában, ahol más önkéntesekkel segített többek között az ágyazásnál, étkezésnél és a programok lebonyolításánál. A templomban minden vasárnap délután Scrabble-t játszottam hajléktalanokkal. Nagyon jó emlék, hogy aktuális játékostársammal ugyanolyan lelkesen lapoztuk a társashoz tartozó szótárat, hogy leellenőrizzük a helyes írásmódot mondta Luca. A család, akiknél lakott, egy fogyatékkal élő lányt nevelt, akire hétfőként ő vigyázott. Néhány este pedig a gyülekezet kórusának próbáját készítette elő: teával, süteménynyel fogadta a tagokat. Napközben általában irodai munkát végzett, de megtanulta például azt is, hogyan lehet kiszedni a viaszt a szőnyegből, amikor éppen arra volt szükség. Puttonnyi emléket hoztam haza, a tapasztalataimat később szeretném majd jól felhasználni. Lehet, hogy száz emberből csak egyet mentünk meg, de én abban reménykedem, hogy ennek a munkának van eredménye, és egyre több lesz, aki egy segítőnek köszönhetően esélyt kap egy új életre összegzett Lenkey Luca. Weller P. Hanna Paks az én városom Fotók: TelePaks Paks a mindenem. Születésem óta itt élek, itt jártam óvodába, iskolába. Elsősorban édesapám révén a futball központi szerepet töltött be az életemben, az ASE és a PSE pályán nőttem fel mondta Erdélyi Péter, hozzátéve, megtalálta a számítását Pakson, hiszen a sport- és futballélet elég erős a városban. Imádom a futballt, mellette a gyerekeket, így kézenfekvő volt, hogy előbb-utóbb egyszerre foglalkozom a kettővel. Jelenleg utánpótlásedző vagyok, amire nem munkaként, hanem hivatásként tekintek, és töretlen lelkesedéssel végzem emelte ki. Beszélt arról is, hogy öt éve dolgozik az önkormányzatnál közterület-felügyelőként. Szereti a munkáját, a város dolgaival, a paksi emberekkel foglalkoznak. Mindenkit ismernek, minden problémára megoldást találnak. Erdélyi Péter szívesen tetováltat. Mivel lokálpatriótának tartja magát, egyértelmű volt számára, hogy előbb-utóbb Paksot is megörökítteti magán. A jellegzetességek közül válogattam, az elsők között a Szentlélek templomot tetováltattam magamra, hisz ez Paks egyik legszebb jelképe. A kezemre Paks táblát rajzoltattam, ez is azt szimbolizálja, mennyire szeretem a várost fogalmazott Erdélyi Péter, aki barátságos településnek tartja Paksot, és reméli, a vezetők arra törekednek, hogy az atomerőmű beruházás zavartalanul folyjon, ne forgassa fel a paksiak életét, a város olyan kellemes hely maradjon, mint amilyen most. Juhász Szilvia édesapja perkátai, az atomerőmű építésekor került Paksra és ismerkedett meg Szilvia édesanyjával. Szilvia a Kereszt utcai óvodába, majd a Bezerédj általános iskolába járt, kötődik ezekhez a helyekhez. Az én generációmnak még volt kisdobos- és úttörőavatása. Utóbbit nagyon vártam. A piros nyakkendőmet még ma is őrzöm, a ballagáskor mindenki aláírta. Németh Lászlóné volt felső tagozatban az osztályfőnököm, nagyon kemény pedagógus volt, de nagyon szeretett minket. Takács Miklós tanár úr volt a másik pedagógus, aki sokat jelentett az is- kolának és a diákoknak idézett fel néhányat iskolai emlékei közül Juhász Szilvia. Arról is beszélt, hogy kedves paksi helyszíne az Erzsébet Nagy Szálloda épülete, ami korábban ifjúsági házként működött. Kézműves foglalkozásokat is tartottak itt, Bencze Barnabás vezetésével, ami Szilvia szakmaválasztását, jövőjét nagyban meghatározta. A varrónő szakmát választottam, hiszen a kézműveskedés, az alkotás, az, hogy létrehozhatok egy ruhát, mindig is vonzott. Sokat dolgoztam az elmúlt években. Az, hogy elvihettem a Budapest Fashion Week-re egy kollekciómat, csúcspont volt a szakmai pályafutásomban, ennél többet nem kívánhat az ember. Eljutottam New Yorkba, úgy éreztem, mintha egy filmben lennék. Azonban alig vártam, hogy hazajöhessek, hiszen a paksi levegőnél nincs jobb a világon zárta gondolatait Juhász Szilvia. -se-
13 Mozaik Az ipari üzemek megjelenése az adott települések arculatának változásán túl a környezetre is jelentős hatással van. Mindenki találkozott már lerobbant üzemek, termelőszövetkezetek rozsdásodó maradványainak, gépeinek lehangoló látványával. És akkor még nem említettük az ipari létesítmény talajra és vizekre gyakorolt hatását. A paksi atomerőműbe látogatók véleményében minden esetben megfogalmazódik: szép és rendezett az üzem területe. Akiknek volt lehetőségük külföldi atomerőművekben vagy csak a környékükön járni, szintén felfigyeltek arra, milyen rendezett a világ atomerőműveinek környezete. Az említettek fontosságát felismerve néhány hazai ipari vállalat köztük az MVM Rt. Tárgy/ történet november 28-án 33,5 millió forint alaptőkével létrehozta az Ipar a környezetért Alapítványt. Az alapító okiratban megfogalmazott cél, hogy hozzájáruljanak az ipar környezetkárosító hatásának mérsékléséhez, az Paksi Hírnök, szeptember ipari szennyeződések korrekt meghatározásához, a kármegelőzés és kárelhárítás módszereinek kidolgozásához. A környezetvédelmi tudatformálás érdekében oktatást, továbbképző tanfolyamokat, szimpóziumokat, periodikákat támogattak. A kuratórium az éves elképzeléseit minden esztendőben pályázatok formájában hirdette meg. A kuratórium létrehozta az alapítványi díjat is. Ez egy évente egy alkalommal odaítélhető elismerés, egy harminc grammos színarany érem. Ezt a díjat nyerte el 1994-ben Szimbiózis című pályázatával a Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás és a Paksi Atomerőmű Rt. Az érem megtekinthető az Atomenergetikai Múzeum vitrinsorán. Beregnyei Miklós Fotók: Bodajki Ákos
14 Közélet 14 Paksi Hírnök, szeptember 7. Mozaik Paks adott otthont a rézfúvós napoknak Hazánkban idén első alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Rézfúvós Napokat, mégpedig Pakson. A fesztiválból, szakmai táborból és mesterkurzusból álló programsorozatnak a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola adott helyet, de koncerteket az evangélikus és a református templomban is tartottak. Fotó: Molnár Gyula Az I. Nemzetközi Rézfúvós Napok keretében megrendezett tubatáborban aminek helyszíne már harmadik alkalommal volt Paks harmincegy, kilenc-huszonhárom éves rézfúvós diák vett részt. Kovács Zalán László tubaművész, fesztiváligazgató azt mondta, hogy nagyon jól érezték magukat Pakson, adottak voltak a feltételek mind a fesztiválhoz, mind a kilencedik alkalommal megtartott táborhoz. A céljuk az volt, hogy bemutassák, mekkora értéket képviselnek a rézfúvósok. Szeretnék a jövőben elérni, hogy a Nemzetközi Rézfúvós Napok olyan turisztikai célponttá váljon, ami a művészetkedvelő közönséget és a zenészeket Paksra vonzza. A tubatáborban reggeltől estig szakmai programokon vettek részt a növendékek. A tanárok is nagy létszámban érkeztek határon innen és túlról, hiszen folyamatosan foglalkoztak a gyerekekkel. Ez a kimagasló szakmai esemény szerte a világon példaértékű lehet. Nem véletlen, hogy a magyar rézfúvósok világhírűek, emelte ki Kovács Zalán László. Szabó Péter, Paks polgármestere, a fesztivál védnöke úgy fogalmazott, szeretné, ha a Nemzetközi Rézfúvós Napok paksi megrendezése hagyománnyá válna. Cél, hogy ne csak az első, hanem akár a tizedik rézfúvós napokat is itt rendezzék, ugyanilyen nívós vendégekkel, akik nyugat-európai filharmonikus zenekarokban, elit zenekarokban játszanak, magas rangú oktatási intézményekben tanítanak. Az egy hetet felölelő rézfúvós napok programjának koncertsorozat is a része volt. A megnyitó vendége Geiger György Kossuth-díjas trombitaművész volt, valamint a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes zenélt. Másnap Bábel Klára hárfán, Kovács Zalán László tubán játszott az evangélikus templomban, majd a Fritz Jazz Band mutatkozott be a Pro Artis művészeti iskolában. Hangversenyt adott a Készenléti Rendőrség Zenekarának Rézfúvós Együttese is. A rézfúvós napok zárókoncertjén a tubatábor tanárai és növendékei léptek fel. -emma- Nehéz időszak ez a parlagfű-allergiásoknak Augusztus közepén támad. Kicsit viszket az ember szeme, folyik az orra. Az államalapítás ünnepére aztán beveti a nehézfegyverzetet: lufira dagadt fejjel, vérben forgó szemekkel, kaparó torokkal, eldugult orral várják a tűzijátékot a parlagfű-allergiások, akik legszívesebben a fülükbe is papírzsebkendőt gyömöszölnének. Zsebkendőből egyébként is mindig van náluk ebben az időszakban legalább egy százas csomag, lehetőleg nem illatosított, mert ilyenkor még a levendula illatától is rosszul lesznek. Kínosan érzik magukat a buszon, a boltban, folyamatos tüsszögésük és orrfújásuk miatt szabadkoznak lépten-nyomon azok előtt, akik úgy néznek rájuk, mintha valami rendkívül fertőző, halálos kórban szenvednének: ó, csak allergia. Bár megfázás lenne! Egy kiadós náthának is jobban örülnének, mert az napokon belül elmúlik, a pollenallergia viszont hetekig kínozza őket. Rettegnek, ha fúj a szél, várják az esőt, ami, ha esik, akkor nagyon essen, mert a pár csepptől csak fokozódnak a tüneteik. Az augusztusi forróság fokozza kínlódásaikat. Nem tudnak strandra menni, mert hova tennék addig a zsebkendőiket, míg a vízben hűsölnek? Levertek, nagyobb az alvásigényük ilyentájt, de ugyan ki tud aludni, amikor éjjel is kínozza a nyavalyája? A jó tanácsoknak eleget téve hetente többször, nedves ruhával letörölgetnek a lakásban, és felsikálják a padlót, naponta hajat mosnak, de úgy érzik, hiába. Nem ehetnek uborkát, dinnyét, barackot, és az alma is szétmarja a torkukat. Allergiás rohamot kapnak már attól is, ha meglátják a parlagfű fotóját. Elterjedt, hogy gyógynövényként használható, és a neve Ambrosia artemisiifolia is gyógyító hatására utal, hiszen az ambrózia a görög mitológiában az isteneknek halhatatlanságot adó eledelt jelentette. Ezt azonban folyamatosan cáfolják a kutatások: a parlagfű az 1800-as években Észak-Amerikából érkezett, irtásra ítélt gyomnövény, amelyet a világ első száz invazív, kártékony és veszélyes növénye közé sorolt az Európai Élelmiszerbiztonság Hivatal (forrás: kodpiszkalo. blog.hu). Legalább kétmillióan allergiásak rá Magyarországon, egyes híradások szerint betegségük enyhítésére csaknem negyvenmilliárd forintot költenek évente, a védekezés ellene pedig egyelőre eredménytelen. Az ingatlantulajdonosok felelőssége a legnagyobb, belterületeken az önkormányzatok, a külterületen pedig a földhivatalok az illetékesek abban, hogy bírság vagy akár kényszerkaszálás következtében a növény eltűnjön. Pakson a parlagfű-fertőzöttség a lakosság és az önkormányzat kedvező hozzáállásának köszönhetően az átlagosnál enyhébb tudtuk meg Vassné Skerlanitz Katalintól, a polgármesteri hivatal műszaki hatósági csoportjának vezetőjétől. Ez azonban nem vigasztalja a betegeket, akiknek tünetei egészen az asztmáig fokozódhatnak. Lapunk megjelenésével egy időben szinte az egész országban másodfokú riasztás van érvényben, tehát magas a pollenkoncentráció. Minden allergiás a szeptember végét várja, amikorra a tünetek fokozatosan enyhülnek, majd megszűnnek, a hajnali talajmenti fagyok beköszöntével fellélegezhetnek végre. Így nem csoda, hogy a legtöbb pollenallergiás kedvenc évszakja a tél. Sólya E.
15 Mozaik Paksi Hírnök, szeptember Hamvasztásos sírokat is találtak a római kori temetőben Folytatták az ásatást Dunakömlődön, az egykori római kori temető területén. A Paksi Városi Múzeum idei feltárása nem hozott szenzációs leleteket, viszont a szakma számára rendkívül hasznos volt mondja Szabó Antal, a múzeum régésze, értékelve az idei tervásatást. Felidézve a feltárás eddigi történetét elmondta, hogy az egykori temetőre a római kori katonai erőddel szemben lévő dombon találtak rá, a területen 2009 óta végez tervásatásokat a Paksi Városi Múzeum. Az eddigi kutatások során közel százhúsz sírt bontottak ki, közöttük három igazán különlegeset: két eltérő típusú sírkamrát, illetve egy kriptát. Bár a nyughelyek többségét az idők folyamán kirabolták, még a csontokat is elbolygatták, ad leleteket az egykori sírkert, csak tavaly előkerült többek között egy övcsat, egy övdísz, nyaklánc és fülbevaló, valamint egy kislány sírjában egy kis csengő, ami a fiatal lányok nyakában függött. Szabó Antal kiemelte, hogy Lussonium olyan régészeti örökség, amely kiemelt figyelmet érdemel, hiszen várhatóan a magyarországi római kori határvonalból, a limesből világörökségi helyszín lesz. Amikor el kellett dönteni, hogy az évtizedek óta kutatott erőd területén folytatjuk a munkát, vagy a római kori temetőben ásatunk, dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazgatóval az utóbbi mellett döntöttünk, egyrészt mert így talán többet megtudhatunk a lakosság hétköznapi életéről, másrészt igazgató asszonynak figyelembe kellett vennie, hogy a múzeum éves költségvetése csupán egy kis ásatást bír el magyarázta Szabó Antal, hogy 2009-től miért az egykori temetőt kutatják. Fotó: Molnár Gyula Tavaly meg tudták határozni a temető kelet-nyugati kiterjedését, az észak-déliről viszont csak sejtések vannak. Az idei tervásatáson emiatt is az eddigieknél kicsit délebbre nyitottak új feltárási szakaszt, de főként az adta a helyszínválasztást, hogy ott a felszínen sok kora római időszakra jellemző leletanyagot, illetve égett csontokat találtak. A római korszakban kétféle temetkezési forma volt. Kezdetben elhamvasztották a halottaikat, később viszont már nem. Ennek miértje kicsit bonyolult, de nagyon leegyszerűsítve a dolgot, úgy tartották, hogy nem elsősorban a test a fontos, hanem az ember szellemi öröksége, ezért is voltak a temetők a városokból kivezető utak mentén, mert ott megkapták a holtak a tiszteletet és emlékezést az arra járóktól. Aztán a második század végétől a keleti kultuszok hatására is (pl. Ízisz és Ozírisz kultusza, Mithras misztériumvallása stb.), de ide sorolható maga a kereszténység terjedése is, változott a római hitvilág. Ekkor már kiemelt szerepet játszott a test, amibe majd visszatérhetnek a feltámadáskor, ezzel pedig egyre inkább elterjedt a csontvázas temetés. A lussoniumi temetőben eddig csak csontvázas sírokat leltünk a késő római korból, azaz a 4. és 5. századból, ezért most kíváncsiak voltunk, vannak-e itt hamvasztásos sírok is magyarázta Szabó Antal. A több hetet felölelő munka során találtak ilyen nyughelyeket. A hamvasztásos temetés kétféleképpen zajlott a római korban. Az egyik, hogy az elhunyt testét a ravatalról a máglyához vitték, ha tehetős volt, privát máglyán hamvasztották el, ha nem, akkor pedig a központi égetőhelyen, latin nevén az ustrinumon. Ha privát hamvasztás volt, azt is két módon végezhették, vagy felépítették a máglyát, majd a hamvakat összegyűjtötték a földfelszínről, és egy urnában temették el, vagy megásták a sírt, és fölé építették a máglyát, így a hamvak belehullottak. Utóbbi az úgynevezett szórthamvas temetkezés. Úgy tűnik, ilyen hamvasztásos sírt kettőt találtak, egy harmadik meghatározásán még dolgozni kell, ez egy kör alakú sír, ám urnás temetéshez túl nagy méretű mondta Szabó Antal. A tárgyi leletek között van egy csonthajtű és viszonylag sok az első és a második századra jellemző kerámiatöredék. A hamvasztásos sírok mellett további három nyughelyet tártak fel, közöttük egy gyermeksírt a csontvázas temetkezések idejéből. Utóbbi ritka módon teljesen bolygatatlan volt, így megmaradt a 3-7 éves kislány csontvázának nagy része, illetve a vele együtt eltemetett tárgyak, mint pl. a nyaklánca, a révész bérének szánt pénzérmék, és a ruháját díszítő gyöngyök. A feltárt sírok még ha üresek is, a csontmaradványokkal, tárgyi leletekkel együtt mind mesélnek, így a szakemberek ezek által sokkal többet megtudhatnak az egykori római település lakosságának mindennapjairól, demográfiájáról, mint az erőd feltárása során, amely inkább csak a katonaságról ad információt emelte ki Szabó Antal, hozzátéve, jövőre folytatják a római temető kutatását. Kohl Gyöngyi
16 Közélet 16 Paksi Hírnök, szeptember 7. Könyvjelző Angol nyelvű könyvek a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárban Fotó: Molnár Gyula A Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár munkatársai mindig fontosnak tartották az idegen nyelvű könyvek állományának bővítését. Ez napjainkban sincsen másként, hiszen a diploma megszerzéséhez elengedhetetlen az idegen nyelv tudása. A nyelvi készség fejlesztésére számos, az önálló, kreatív nyelvtanulást segítő tananyag áll a beiratkozott olvasók rendelkezésére. Emellett különböző nehézségű az alapoktól az anyanyelvi szintig olvasmányok ajánlottak, amelyek szintén megtalálhatók a könyvtárban. Tavasztól a német nyelvű könyvek széles választéka jelen van a könyvespolcokon a Goethe Intézet jóvoltából. Bár még a klasszikus irodalomra is van igény, egyre keresettebb a modern, szórakoztató irodalom, az olvasói igényekkel pedig lépést kell tartania a könyvtárnak. A fiatalabb generációk az interneten, a zenék, a filmek világában jellemzően a beszélt angol nyelvvel találkoznak, és eközben sajátítanak el olyan alapvető ismereteket, amiket a későbbiekben könnyebben tudnak használható tudássá alakítani. Ezért döntöttek úgy a könyvtárban, hogy Mozaik a tengerentúlon megjelent kortárs irodalommal frissítik a meglévő könyvállományt. Nem ritka, hogy egy angol nyelvű könyv a magyar nyelvű megjelenésével egyidőben kerül a könyvtárba, így egyszerre két nyelven is olvasható. A romantikus írások mellett a krimi műfaj hamar klasszikussá vált nagyágyúi, a könnyedebb hangvételű, vicces, a komoly, társadalmi kérdéseket feszegető művek és szépirodalmi igényességgel megírt remekek közül választhatnak az olvasók, a műfaji választékot tovább szélesítik a jövőben. Ezeket a köteteket is harmincnapos kölcsönzési idővel tudják kiadni, ami egyenként harminc-harminc nappal hosszabbítható. Nagy Balázs Minőségi tartós élet Ez alkalommal is az immunrendszer erősítésével foglalkozunk. Érdemes ősztől tavaszig folyamatosan az immunrendszert erősítő fürdőket is alkalmazni. Ehhez tegyenek egy liter vízbe két evőkanál kakukkfüvet, amikor felforrt, vegyék le a tűzhelyről, és lefedve hagyják állni tíz percig, majd szűrjék le, és adják a fürdővízhez. A főzetbe tehetnek egy evőkanálnyi levendulát is. Ha inkább illóolajokat használnak, keverjenek össze négy csepp kakukkfű-, két csepp eukaliptusz-, egy csepp erdeifenyő- és két csepp levendulaolajat, ezt tegyék kevés tejszínbe vagy mézbe, és így adják a fürdővízhez. Nagyon kellemes, nyugtató, ellazító hatása van. Az is jó, ha olyan természetes szappanokat használnak, amelyek eleve ezeket a gyógynövényeket tartalmazzák. A méhészeti termékekről is érdemes beszélni. A méz számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Ajánlom mindenkinek kivéve a cukorbetegeket hogy a napjaikat indítsák egy kiskanál mézzel, ami fertőtlenít, energiát ad. Ízesítsék mézzel a teájukat, de csak akkor tegyék bele, ha már nem forró. A propoliszról röviden annyit, hogy nagyon hatásos minden fertőző megbetegedésben, az immunrendszer erősítésében, használhatják külsőleg és belsőleg is. Létezik alkoholos kivonata, ennek ellenére minimális mennyiségben adagolható gyermekeknek is, 3-7 éves korig naponta négy csepp feloldva teában, gyümölcslében. A virágpor maga a multivitamin. Ősztől tavaszig alkalmazzák kúraszerűen: újholdtól teliholdig (két hét) szedjék, majd tartsanak szünetet. Ha az általános immunrendszer-erősítés a cél, akkor 2-3 éveseknek egy, 4-6 éveseknek fél, 7 éves kortól pedig egy teáskanálnyi kell kevéske mézzel adva. Ha a gyermek rossz étvágyú, étkezés előtt egye meg a virágport, mert jó étvágya lesz tőle, egyébként étkezés után fogyassza. Nagyné Szalai Melinda TEIT kalocsai látogató központ (Kossuth Lajos utca 50.) nyitvatartása: H Cs: 8 16, P: 8 12 óráig, Ebédszünet: óráig Nyitvatartás: H-V: ig Tel: 75/ / CNC megmunkálógép kezelőt, egyedi, változatos munkára felveszünk. Előny: gépkezelési tapasztalat, tanulóképesség, precizitás, Paks vagy Paks környéki lakhely. Gépgyártás technológiai technikusok is jelentkezhetnek. Kezdés 38. héttől. allas@robolution.eu
17 Paksi Hírnök, szeptember Fotó: Babai István/archív Helyes megfejtésével két belépőt nyerhet a fesztiválra. SZÉKES- EGYHÁZ FORGÓ- RÉSZ!... HARI KÉMNŐ VOLT ANNO ARGENTIN AUTÓJEL ESZTENDŐ UGYANAZ RÖVIDEN KI NEM ÁLLHAT TONNA NORVÉG POPTRIÓ 1 SZERVÁLÓ KABUL LAKÓJA NÉMET NÉVELŐ NŐI BECENÉV ZENIT TEA NÉMETÜL KÓSTOL... LAP JÁTÉKSZER CSÖKKEN 2 ALBINONI MŰVE DACIA MODELL KIS NŐI CIPŐ KERTI BÚTOR ÉBRESZT MOGORVA MUTATÓ SZÓ ZENEI HÁRMAS... PAZ GOETHE DRÁMÁJA BAR BIZALOM VÉRTESI HELYSÉG ÉNEKES V. (LÁSZLÓ)... FARROW SZÍNÉSZNŐ HABITUS EGRI... SZÍNÉSZNŐ PULISZKA ÍRÓ V. (FERENC) OLASZ SÍKSÁG FR. ERŐD- VONAL V.... STEWART ÉNEKES ZAMAT SZÁRMAZIK RÉGI ÉNEK OMSZK FOLYÓJA RÓMAI 2 OLÁH IBOLYA ERDÉLYI FOLYÓ KERESGÉL FOSZFOR VEGYJELE OLASZ VÁROS TEMPÓ BRIT SZIGET NÉMET VÁROS TÖRÖK AUTÓJEL... GILMORE OVANESZJAN SZEREP TÁVOLUGRÓ BRAZIL PÉNZ V. MOSZAT ÉGTÁJ RÖVIDEN EGY NÉMETÜL HAWAII VIRÁGFŰZÉR GALÓCA... SATIE FR. ZENESZ. NÉVELŐ IRAKI HÍRÜGYN.... STEFANO PITYEREG EGYE! ÓGERMÁN FŐISTEN A rejtvény fõsoraiban szavait rejtettük el. ÓDON Y ERKÖLCS- TAN Melyik Sárgödör téri fesztivál sztárfellépője lesz a Punnany Massif szeptember 22-én? A megfejtéseket szeptember 14-ig küldhetik el a 7030 Paks, Dózsa György út címre, vagy -ben a paksihirnok@gmail.com-ra. A név mellé telefonszámot is kérünk. Előző játékunk nyertese: Kern József. Gratulálunk!
18 18 Paksi Hírnök, szeptember 7. Több ezer gyerek a sportágválasztón Fotó: Babai István Az esős időjárás dacára több ezer gyermek vett részt a tizedik alkalommal megtartott Paksi Nagy Sportágválasztón, amit az Atomerőmű Sportegyesület szervezett. Az ürgemezei strandra egymás után érkeztek a buszok az iskolás gyermekekkel, akik számtalan sportágat kipróbálhattak a rendezvényen. Közel 3000 gyermeket vártunk, délelőtt a felsősök rögtön belevetették magukat a programba, amit sajnos az eső egy időre félbeszakított mondta Bedecs Ferenc. Az Atomerőmű SE ügyvivője hozzátette, hogy a sportágválasztó eddigi tíz éve alatt még sosem volt ennyire mostoha az időjárás. A diákokat azonban a zivatar sem tántorította el attól, hogy sorra járják az egyesületek és szervezetek standjait. A rendezvényen már megszokott sportágak mellett idén először a horgászat is megjelent a palettán. Eddig tíz állomáson voltunk, kipróbáltuk például a taiji-t, kajakoztunk, röplabdáztunk, de nekem leginkább a twirling és a modern tánc nyerte el a tetszésemet mondta Németh Nikolett az egyik résztvevő. Minél több sportággal ismerkedtek meg a diákok, annál több ajándékkal távozhattak a programról. A hagyományos totó mellett ugyanis egy füzetbe gyűjthettek pecséteket a különböző állomásokon, amit utána ajándékokra válthattak. Míg délelőtt szervezetten vitték a gyerekeket, délután bárki számára nyitott volt a rendezvény, a gyermekek és szülők együtt mehettek a sportágválasztóra. Weller P. Hanna Elsődleges cél az osztályban maradás Sport A győzelemnek természetesen örülünk, mert a Paks fiatalokból áll, pörgős játékot játszik, itt mindig nehéz nyerni. Augusztus elején az NB III.-as bajnokság első fordulójában az FC Dabas ugyan elvitte a három bajnoki pontot Paksról, de Erős Károly, a vendégek edzője elismerően beszélt Tököli Attila csapatáról. A korábbi kiváló válogatott csatár a nyáron vette át a Paksi FC II. irányítását, ezt megelőzően az NB I.-es gárda másodedzőjeként dolgozott. Ez a feladat teljesen más kihívás számomra, a vezetőedzői állást nem lehet összehasonlítani egy másodedzői szerepkörrel, ami az egyéni karrierem szempontjából is jó lehetőség mondta el a PFC II. trénere. A korábbi évekhez hasonlóan a jelenlegi Paksi FC II-ben is már több olyan játékos szerepet kapott ebben a szezonban, akik tavaly még az U17-es korosztályban futballoztak, így a felnőtt légkörben még idegenül mozognak. A felkészülési mérkőzéseken a megyei osztályokban szereplő csapatok ellen könnyed győzelmek születtek, de már ekkor látszott, hogy nagy a különbség az NB III. és az alacsonyabb osztályok között fogalmazott a tréner. A bajnokságban az FC Dabas elleni vereség után szentlőrinci győzelem következett, majd Kecskeméten egy 1:0-s fiaskó. Legutóbb hazai pályán 0:0-s döntetlent ért el a PFC II. a Hódmezővásárhely ellen. Tököli Attila csapatában a fiatalok mellett az NB I.-ből visszajátszók képviselik a rutint, valamint a 8-10 főből álló NB III.-as keret. Mindenki megpróbálja megcsinálni azt, amit az edzői stáb kér. A játékrendszert tekintve próbálunk az NB I.-es csapathoz igazodni. Ez azért fontos, mert ha később az élvonalbeli együttesben is szerepet kap a korábban nálunk futballozó játékos, tudni fogja, hogy mit várnak tőle. Ez mindenkinek egy tanulási fázis, amiből a klub profitálhat fejtegette Tököli Attila. Az elsődleges cél természetesen az osztályban maradás. A vezetőedző munkájának minőségét a sérülések is hátráltatják. Szinte minden bajnoki mérkőzésen már az első félidőben az ellenfél túlságosan heves reakcióinak következtében cserélni kellett sérülés miatt, többek között váll- és lábtörés is színesíti a maródiak listáját. Az NB III.-as gárda a Dabas FC után a Kozármisleny ellen lépett pályára, a Paksi FC II. 2:0-s vereséget szenvedett. Tököli Attila együttese három ponttal a tabella tizennegyedik helyén áll. A PFC II. a következő fordulóban szeptember 9-én 16 órakor a Dunaújvárost fogadja. Faller Gábor PAKSI HALÁSZCSÁRDA Kibővült halászcsárdánk felújított panorámás terasszal vállalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. Szakács- és felszolgálótanulók jelentkezését várjuk gyakorlati képzésre. Telefon: 06-75/ , 06-30/ dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu
19 Sport Hét meccs után nyolcadik a Paksi FC Fordulatos mérkőzésen 3:2- re győzött a Paksi FC labdarúgócsapata hazai pályán a Puskás Akadémia FC ellen az OTP Bank Liga 6. játéknapján. A zöld-fehérek első sikerüket aratták a szezonban, a találkozón Hahn János duplázott, valamint Hegedűs János Krisztián találata is kellett a győzelemhez. Diósgyőrben 0:0-s döntetlent játszott a Paksi FC csapata. Csertői Aurél együttese hét fordulót követően hét ponttal a tabella nyolcadik helyén áll. Diósgyőrből pontot elhozni mindig bravúrnak számít. Ez az egy pont azonban csak a szinten tartásra jó, kellenek a három pontok értékelt a paksi vezetőedző a lefújás után. A Paksi FC a következő fordulóban az MTK Budapest csapatát fogadja, az összecsapást szeptember 15-én rendezik a Fehérvári úti stadionban. További hír a Paksi FC háza tájáról, hogy a zöld-fehér klubban folytatja pályafutását Egerszegi Tamás, a Vasas 27 éves középpályása, aki Újpesten lett NB I.-es játékos. Később a Diósgyőr és a Mezőkövesd labdarúgója volt, majd Lengyelországban légióskodott, onnan igazolt a Vasashoz. Az NB I.-ben 149 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Ugyanakkor Hajdú Ádám és Kelemen Dávid a Vasasnál folytatja pályafutását. A középpályás végleg, míg a védő kölcsönbe kerül a budapesti klubhoz. Faller Gábor Streetball tornát rendeztek Pakson Négy év kihagyás után rendeztek megint utcai kosárlabdaprogramot Pakson, amit Atomcity Streetball Jam 2018 névre kereszteltek. Az eseményt Pavlik Jan, az Atomerőmű SE kosárlabdacsapatának technikai vezetője és Asztalos Norbert, az Atomcity Brand márka tulajdonosa szervezték, a lebonyolításban a Csengey Dénes Kulturális Központ segédkezett. A játékot három a három ellen játsszák játékvezetővel, és az az egylet diadalmaskodik, amelyik előbb eléri a huszonegy pontot, vagy a huszadik perc letelte után vezetésre áll. A paksi program négy pályán zajlott, kicsik, nagyok, fiúk, lányok, férfiak és nők, akár vegyes csapatokban is indulhattak, helyi és vidéki Paksi Hírnök, szeptember együttesek egyaránt összemérték tudásukat. A VIP pályán öregfiúk és aktív kosarasok, futballisták, dzsúdósok, valamint Szabó Péter polgármester vezetésével a polgármesteri hivatal munkatársai mérkőztek egymással. Végül az Atomcity U11, az Atomcity 1, a Toronto Traktors, a Streetgirls, a GYKSE 1, a KSC Juniorok, a Bátaszék SE és a Fekete-Sárga Villámok nyerték kategóriájukat, a VIP pályán pedig mindenki győztesnek vallhatta magát. A rendezvényt a Pagony és a Day zenekarok, valamint Deniz koncertje zárta. A VIP felajánlás a Tolna Megyei Balassa János Kórház szülészet-nőgyó-gyászati osztályára kerül. -efgé- TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren a Földhivatalnál Telefon/fax: 75/ , 20/ Irodavezető: Wágner Aranka, Noszkóné Sz.Eszter Készenlét 0 24 óráig: 30/ ЗАХОРОНЕНИЕ Демонстрационный зал: г. Пакш, ул. Калвариа д. 2. (Paks Kálvária u. 2.), площадь Сентхаромшаг (Szentháromság tér), у памятника Троицы Руководитель офиса: Аранка Вагнер (Wágner Aranka), Естер Носко (Noszkóné Sz. Eszter)
20 TERMELŐI BIO HOMOKTÖVIS TERMÉKEK Paks, Szent István tér 7. (A régi Bazársoron) Induljon az ősz tökéletes látással! + 10 értékű.000 Ft AJÁND ÉK minde n gyere KUPON ksz emüve ghez!* 7030 Paks, Dózsa György út / , / lensoptika.paks@gmail.com Gyerek-, digitális és munkaszemüveg-lencsék 20% kedvezménnyel! akcióidőtartama: időtartama: augusztus szeptember október október 31. AzAz akció 31. *Az ajándékkupon október 1. és november 30. között, 1 pár prémium progresszív szemüveglencse (MyStyle V+, Szemüveglencsék japán technológiával LifeStyle 3 vagy WorkStyle V+) vásárlása esetén használható fel. Az akció további részleteiről érdeklődjön az üzletben!
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
1. 1. (3) Az ingyenes szünidei gyermekétkeztetés és a nyári szünidei gyermekfelügyelethez kapcsolódó étkeztetés iránti kérelmekről a jegyző dönt.
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011. (I.24.) önkormányzati rendelete a gyermekek napközbeni ellátásáról (egységes szerkezetben az 5/2011.(II.25.) a 17/2012.(V.30.), a 13/2013.(VI.27.),
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. október 25-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet
1. Napirend gyermekvédelmi rendelet - előterjesztés 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány a gyermekvédelem helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet Tisztelt képviselő-testület!
TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL
2011. évi CLXXXIX. törvény 32. (2) k. pontja szerint TÁJÉKOZTATÁS KÉPVISELŐI MUNKÁRÓL a Választópolgárok részére Időtartam: 2017. november 01. 2018. október 31. Szombathely MJV 9.evk. - Joskar-Ola lakótelep
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA Erzsébet Ligeti Óvoda 2016/2017 NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti adatok Az intézmény neve: Erzsébet Ligeti Óvoda OM azonosítója: 201876 Feladatellátás helyei: Székhelye: 9023 Győr,
Közzétételi lista
Közzétételi lista 2017-18 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451
BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok
Közzétételi lista
Közzétételi lista 2018-2019 Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Szabadság u.7 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122 Mobil telefon:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019 NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10. fejezet 23. - a, 1.-2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az óvoda
V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február
Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró
20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 20/2016.(V.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
I. fejezet. Általános rendelkezések. A rendelet célja és hatálya
Gyöngyös Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017. (III.31.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, valamint gyermekek napközbeni ellátását biztosító étkeztetés intézményi
2016/2017. NEVELÉSI ÉV. fő iskolai végzettségük szakképzettségük fő munkaköre óvodapedagógus 8 főiskola óvodapedagógus 3
Közzétételi lista Intézményi adatok Az óvoda neve: Mágocsi Bokréta Óvoda Egységes Óvoda-Bölcsőde Az óvoda székhelye: 7342 Mágocs, Templom tér 2 Az óvoda OM azonosítója: 202 111 Telefon: 06 72 451 122,
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata
A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2016. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/
Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/208-001/11 : 52/208-009 e-mail: jegyzo@nyirabrany.hu 4. Napirend Az előterjesztés törvényes. E L Ő T E R
138/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat Püspökladány Város Településfejlesztési Koncepciójának évi szöveges módosításaival egyetér
137/2009. (XI. 26.) önkormányzati testületi határozat a 2010. évi költségvetési koncepcióban leírt tervezési irányelveket elfogadja, a 2010. évi költségvetési rendelettervezetet kidolgozásra alkalmasnak
NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)
NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK május 19-ei képviselő-testületi ülésre
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐJÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-020 jegyzo@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016.
03_KOIB - Nyári napközi szervezése (2018) március 21. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottsága 2018. március 21-ei ülésére 3. napirend Tárgya: Nyári napközi szervezése (2018) Előadó: Margruber János jegyző Melléklet:
Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet
Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete Paks 1945 utáni épített környezetére vonatkozó adatok kutatása közben az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében
A tanév rendje 2016/2017
MISKOLCI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MEZŐKÖVESDI SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146. Telefon/fax: 49/500-033; 500-034 Web: www.szlgimi.t-online.hu E-mail:
Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde
Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde 6931 Apátfalva, Maros utca 43. Tel: 62/ 260-052 Mobil: 20/ 2500 767 OM azonosító: 201361 E-mail: apatovi@freemail.hu KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmény elnevezése:
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu
Tata Város Polgármesterétől H-2890 Tata, Kossuth tér 1. : (36) (34) 588-611 Fax: (36) (34) 586-480 E-mail: polgarmester@tata.hu Szám: I-1- /2012. ELŐTERJESZTÉS Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet
Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most
2018/2019. tanév ütemterve
2018/2019. tanév ütemterve Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. (hétfő) Tanévnyitó ünnepély: 2018. szeptember 3. (hétfő) 8.00 Első tanítási nap az esti tagozaton 2018. szeptember 3. 14 15 Az őszi érettségi
MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS
MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,
11. napirend. Tisztelt Képviselő-testület!
11. napirend Tisztelt Képviselő-testület! A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Somogy Megyei Szervezete megkereste az Önkormányzatot és támogatás megállapítását kérte hallássérült tagjainak programok,
Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium
Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az
BESZÁMOLÓ. a közalapítvány 2014. évi tevékenységéről. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány. Készítette: Bálinthné Sándor Andrea
Adonyi Gyermekekért Közalapítvány 2457 Adony Rákóczi u. 39. Tel.: 25/231-020 Adószám: 18494785-1-07 Bankszámlaszám: 57700074-10001734 Ercsi és Vidéke Tak.Szöv. Adonyi Gyermekekért Közalapítvány BESZÁMOLÓ
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
T/4448. számú törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4448. számú törvényjavaslat a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében
4. A Képviselő-testület évi munkaterve december 15. ELŐTERJESZTÉS
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 15-ei ülésére 4. napirend Tárgya: A Képviselő-testület 2017. évi munkaterve Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Munkaterv-javaslat
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ
BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN
BUDAPEST HELYE EURÓPÁBAN Közép- és Kelet-Európa az egyik leggyorsabban fejlődő régió, ahol számos ország éves GDP-növekedése meghaladja az EU átlagát. Magyarország a Kárpát-medence közepén, a Közép-európai
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu
Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi
Milyen tevékenységre vonatkozik (I.)
KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT Kire vonatkozik. első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulókra ez a 2012/2013. tanévben 9. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti Milyen tevékenységre
Az Egészségügyi, Szociális Bizottság november 17-én tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Az Egészségügyi, Szociális Bizottság 2011. november 17-én tartott üléséről 1) 36/2011. (XI. 17.) háziorvosi körzet működtetéséről 2) 37/2011. (XI. 17.) a Segítő Kezek Szociális Szolgáltató
1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre,
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól ( egységes szerkezetben ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról
Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek
10. Napirend Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatokról
1 0. N a p i r e n d BESZÁMOLÓ az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.)
Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)
A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből) 2018. szeptember 3. Ünnepélyes tanévnyitó (hétfő) Első tanítási nap - osztályfőnöki órák (3 óra) Törzslapok és bizonyítványok dokumentációja (a korábbi
Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista
Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista mely készült a Nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet 4. alapján 1. Adatok:
Kizárólag az 1-8. évfolyamon, valamint az 1-8. évfolyamon felül nappali rendszerű oktatásban részt vevő tanulók részére
6724 Szeged, Huszár u. 1. (6701 Szeged, Pf.:485) Tel.: (62) 561-961 Fax: (62) 561-962 E-mail: titkarsag@ngsz.hu Web: www.ngsz.hu Adószám: 15484990-2-06 RAIFFEISEN BANK ZRt: 12067008-00103129-08400000 NYILATKOZAT
Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.
Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA
könyvéből: 120/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi határozat: A Képviselő-testület tudomásul vette a rendőrkapitány közbiztonság helyzetéről szóló beszámolóját. könyvéből: 121/2012.(VI.28.) sz. képviselő-testületi
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2017. ÉV 2017. január 25. (szerda) 1. Az önkormányzat 2017. évi költségvetése (első olvasat) 2.A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:
4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA
Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019. nevelési év Jogszabályi alapja a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok:
Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/ Fax: 36/
Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu 2011. február 10. 1/2011.( II.10.) 2/2011. (II.10.) A 2010.
JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2018. május 29-én megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 29-33 /2018. (V.29.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet )
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32.
KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A székhelyi
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás
A 2016/2017. tanévben induló osztályok:
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk
2013. ÉVI MUNKATERVE
NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 222/2012. (XI. 26.) számú határozatával elfogadott 2013. ÉVI MUNKATERVE Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. évi munkatervét az
Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db. Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda évi működéséről, gazdálkodásáról. Bakóné Mászáros Tímea óvodavezető
E L Ő T E R J E S Z T É S PÉR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. MÁRCIUS 22 - ÉN TARTANDÓ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRE Iktatószám: /2011. Melléklet: 1 db Tárgy: Beszámoló a Napközi otthonos Óvoda 2010.
Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs
Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében
SZÜLŐI FÓRUM M Á R C I U S Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató
SZÜLŐI FÓRUM 2 0 1 8. M Á R C I U S 1 2-1 3. Verebélyi Gábor Ákos tankerületi központ igazgató A tankerületi központ helye a köznevelés rendszerében Emberi Erőforrások Minisztériuma EMMI Klebelsberg Központ
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV
BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 136/2016 A Nemzeti Erőforrás
2015. november 4-i rendes nyílt ülésére
Iktatószám: 3/ 22-22/2015. Tárgy: Kötelező felvételt biztosító iskolák körzethatárai ELŐTERJESZTÉS Aszófő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 4-i rendes nyílt ülésére Előterjesztő:
I. fejezet A rendelet célja, hatálya, ellátási formák 1..
Vásárosdombó Község Képviselő-testületének 2/2008.(I.11.) számú r e n d e l e t e a gyermekvédelem helyi szabályozásáról szóló 1./2006(II.8.) számú rendelet módosításáról Vásárosdombó Község Önkormányzatának
A 2014-2015-ös tanév iskolai feladatainak ütemezése a Magyar László Gimnázium és Szakiskolában
Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakiskola Magyar László Gimnáziuma és Szakiskolája 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 OM 201167
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium
Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 3200 Gyöngyös, Than Károly út 1. Telefon: (+36) 37/505-100 Telefax: (+36) 37/505-108 Honlap: www.vbjnet.hu E-mail:
M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester
Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész)
Bringával a LEADER fejlesztések nyomában (3. rész) 2010. augusztus 30-ára terveztük bringatúránk alsó-szigetközi részét, ám az időjárás közbeszólt: az eső úgy esett, hogy két napig el sem állt. Kénytelenek
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. - 1 -
- 1 - Az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/7402. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: törvényjavaslat) tartalmazza a gyermekek
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
Kedves Uvaterv -es Vendégeink!
Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás
Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:
Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2016. 12. 15. Javaslat a Dunaújvárosi Gazdasági Ellátó Szervezet 2016. évi költségvetésének a módosítására Előadó: Előkészítő:
Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu
Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: 3984/2012. JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének
K ÖLKED K ÖZSÉG P OLGÁRMESTERÉTŐL 7717 Kölked, II. Lajos u. 12. Tel.: 69/ MEGHÍVÓ
K ÖLKED K ÖZSÉG P OLGÁRMESTERÉTŐL 7717 Kölked, II. Lajos u. 12. Tel.: 69/384-181 MEGHÍVÓ Kölked Község Képviselő testülete 2017. június 26-án (hétfőn) 16 00 órai kezdettel tartja nyilvános ülését, melyre
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013.
NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év
Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI
Munkaterv havi bontásban
Munkaterv havi bontásban A 2016/2017-ES TANÉV FELADATAI HAVI LEBONTÁSBAN Időpont Feladat 2016.augusztus 25-31. A nyári gyakorlat igazolása, dokumentálása A javító vizsga lebonyolítása 2016. augusztus 30.
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Intézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre
Hajnal-Lenkey-Jázmin Utcai Általános Művelődési Központ 5600 Békéscsaba, Lenkey u.12. Tel.: 66/645-686, 66/324-462 email: lenkeyovi@t-online.hu Intézményi közzétételi lista a 2014-2015-ös nevelési évre
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.
NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló
1. Általános rendelkezések
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2015. (IV. 28.) önkormányzati rendelete a Zuglói gyermektáborok igénybevételének módjáról, feltételeiről, a fizetendő térítési
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója
Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon
Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,
Felvételi tájékoztató
Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Felvételi tájékoztató 2014/2015. tanév Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 7632 Pécs, Melinda u. 23. OM azonosító: 201190 Igazgató: Németh
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi
GINOP pályázathoz kapcsolódó értekezlet, Fodor Andrea vezetésével
2018.09.01 Szombat Részvétel a Szolnok Város Napja Rendezvényen 2018.09.02 Vasárnap Tanévnyitó ünnepség, Első tanítási napon megjelent tanulók, 2018.09.03 Hétfő valamint a tanulói jogviszonnyal rendelkező
A család kedvencei. Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre
A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre A család kedvencei Receptjeim hétköznapokra és ünnepekre RACHEL ALLEN Ezt a könyvet férjemnek, Isaac-nak ajánlom akinek szere tete, támogatása
Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár,
Tájékoztató a közösségi szolgálatról diákoknak és szülőknek. www.kozossegi.ofi.hu Iskolai koordinátor: Vallus Éva tanár, evavallus@gmail.com Kire vonatkozik első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 12/2003. /VII.25./ számú rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Söjtör Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2003. /VII.25./ számú rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Egységes szerkezetben a módosító 2/2004. /II.16./, 11/2004. /VI.4./, 9/2005. /IX.l./,
Eseménynaptár tanév
Eseménynaptár 2017-2018. tanév Dátum Esemény Felelős Augusztus Tantárgyfelosztás, órarend elkészítése és e Aug. 22. Jelentkezés, munkafelvétel tantestület Aug. 23. 8 h Alakuló értekezlet tantestület Aug.
Magyar László Gimnáziuma eseménynaptára a 2015-2016. tanévre
A Dunaföldvári- Bölcskei- Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium eseménynaptára a 2015-2016. tanévre Eseménynaptár 2015-2016. tanév Augusztus Aug. 17. 9 h Dátum Esemény Tantárgyfelosztás,
Sajtótájékoztató január 26. Süli János vezérigazgató
Sajtótájékoztató 2010. január 26. Süli János vezérigazgató 1 A 2009. évi üzleti terv Legfontosabb cél: biztonságos üzemeltetés stratégiai projektek előkészítésének és megvalósításának folytatása Megnevezés