KÖZZÉTÉTELI LISTA A PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA RÉSZÉRE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZZÉTÉTELI LISTA A PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA RÉSZÉRE"

Átírás

1 KÖZZÉTÉTELI LISTA A PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA RÉSZÉRE a Kormány 229/2012. (VIII. 28.) kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról alapján 2015/2016. tanév Készítette: Frák Erika igazgató

2 1. Általános rendelkezések 1.1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató A felvételi lehetőségekről a mindenkori fenntartó a tanév második félévében februárban-márciusban tájékoztatja az intézményeket a felvétel időpontjáról, a körzeten kívül felvehető tanuló létszám mennyiségéről valamint az indítható osztályok számáról. A felvételi eljárás során intézményünk ezeknek az utasításoknak megfelelően jár el. A 2015/2016. tanévre indított első osztály: 2 A 2015/2016. tanévben működő csoportok száma: 13 osztály ebből 7 iskolaotthon, 1 napközi 1.2. Térítési díjak, a működtető önkormányzat által adható kedvezmények, jogosultság-igénylési feltételek Az önkormányzat által biztosított kedvezmény: a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, amely jogosultságát az önkormányzat Intézményfelügyeleti és Humán Főosztálya vizsgálja meg, és határozatban értesíti a szülőt, akinek a kedvezmény igénybevételéhez kötelessége a határozatot bemutatni a nevelésioktatási intézmény felé. Ez alapján a gyermek ingyenes étkeztetésben valamint ingyenes tankönyv ellátásban részesül. 50%-os kedvezményben részesül: a tartósan beteg gyermek (T.B.) a 3 vagy több gyermeket nevelő családok gyermekei (3GY) A 2015/2016. tanévben - rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül: 27 fő (összlétszám 11%-a) - 50%-os kedvezményben részesül: 15 fő - T.B. (összlétszám 6 %-a) 40 fő - 3GY (összlétszám 16 %-a) 1.3. Az intézmény nyitva tartásának rendje, a tanévben tervezett jelentős rendezvények, események Az iskola nyitvatartási rendjét, rendezvényeket, eseményeket a mindenkori éves munkaterv tartalmazza. Rendezvények, események: tartalmazza a tanév rendje valamint a 2015/2016. évre szerkesztett eseménynaptár SZMSZ, Házirend, Pedagógiai Program Az iskola alapdokumentumai megtalálhatók papír alapon az igazgatói irodában, CD-n a könyvtárban, valamint az iskola honlapján

3 2. A Pestújhelyi Általános Iskola közzétételi listája 2.1. A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége Pedagógus Munkakör Végzettség, szakképzettség 1. igazgató tanító pedagógia, könyvtár szakkoll. tanár magyar nyelv- és irodalom közoktatás vezető tanügy-igazgatási szakértő PSZE és PÉM szakértő 2. igazgató helyettes 3. fejlesztőpedagó gus 4. tanár (gyakornok) 5. szabadidőszervező tanító pedagógia, testnevelés szakkoll. tanár háztartás ökonómia és életvitel szak közoktatás vezető tanító pedagógia, ének-zene szakkoll. tanár magyar irodalom, történelem szak fejlesztő pedagógus matematika - informatika művelődésszervező drámapedagógus bábcsoport vezető 6. tanár tanár testnevelés-biológia szak 7. tanár 0,5 tanár (Művészeti Egyetem) rajz szak 8. tanító szakoktató tanító ének-zene műveltségi terület 9. tanító (GYED) tanító magyar nyelv- és irodalom műveltségi terület 10. tanító tanító ének-zene szakkoll. Meixner tanfolyam 11. tanító tanító pedagógia, testnevelés szakkoll., fejlesztőpedagógus, közoktatás vezető 12. tanár, könyvtáros tanár népművelő, magyar nyelv- és irodalom szak könyvtáros asszisztens 13. tanár tanár biológia, testnevelés szak 14. tanító (GYES) tanító angol műveltségterület 15. tanító tanító informatika műveltségterület (gyakornok) 16. tanár tanár magyar szak szabadidő-szervező

4 17. tanár tanár történelem, orosz, francia, magyar nyelv- és irodalom szak 18. tanító tanító technika szakkoll. 19. tanító, tanár tanító magyar nyelv- és irodalom műveltségi terület, angol tanár, mentálhigiéniai prevenció specialista 20. tanító tanító angol műveltségi terület 21. tanító tanító testnevelés szakkollégium 22. tanár tanár biológia, mezőgazdasági ismeretek, gyakorlat szak 23. tanár tanár matematika, fizika szak közoktatás vezető 24. tanító tanító vizuális nevelés szakkollégium 25. tanító tanító ének-zene szakkoll. Meixner tanfolyam 26. tanár tanár, matematika-számítástechnika szak informatika hálózattelepítő és üzemeltető 27. tanító tanító testnevelés szakkoll. 28. tanár középiskolai tanár biológia, kémia, angol szak 29. tanító tanító informatika műveltségi terület (gyakornok) 30 tanító tanító magyar nyelv- és irodalom műveltségi terület, fejlesztőpedagógus 31. tanár (óraadó) tanár ének szak 2.2. Nevelő-oktató munkát közvetlen segítők Pedagógusok Munkakör Végzettség, szakképzettség 1. iskolatitkár üzemmérnök 2. szabadidő szervező (GYES) tanár orosz nyelv- és irodalom szak művelődésszervező 3. rendszergazda 0,5 informatika hálózattelepítő és üzemeltető

5 2.3. Az országos mérés értékelés eredményei Évszám Kompetencia mérés eredménye Iskola átlaga Országos átlag Iskola átlaga Országos átlag Iskola átlaga Országos átlag Iskola átlaga Országos átlag szövegértés 6.évf.-magyar évf.-magyar matematika 6. évf.-matek évf.-matek A tanulók le- és kimaradásával, évfolyam ismétlésével kapcsolatos adatok 2014/2015. tanév vége: 1.a. 1.b. 2.a. 2.b a. 4.b 5. 6.a 6.b x x hiányzásai miatt

6 2.5. Tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségei Iskolánk szakkörei a 2015/2016. tanévben Sorsz. A szakkör, sportkör megnevezése/ érintett osztályok A feladatot ellátó pedagógus neve Óraszám Résztvevő Létszám gyermekek 1x 2x 3x Tényleges Számított 1. röplabda tömegsport Regősné Fekete 2 óra fogl./ 1 4.o. Magdolna 2. fit- ball sportkör/1.a Fejesné Fenyvesi 1 óra b 3. Ildikó 3. kézműves szakkör/1.a Fejesné Fenyvesi 1óra b Ildikó 4. ÖKO szakkör/1.a 1.b Szántóné Seller 1óra a 2.b Szilvia 5. ÖKO szakkör/3.a 3.b Szántóné Seller 1 óra Szilvia 6. énekkar/1 5.o. Soósné Kállay 1óra Ágnes Gergely Árpádné 1óra 7. tánc szakkör/1 5.o. Soósné Kállay 1óra Ágnes Gergely Árpádné 1óra 8. Foci-suli sportkör/1.a Magrik Ferenc 1óra b 2.a 2.b 9. komplex vetélkedőre felk. matemat. fogl./ 3.a 3.b Magrik Ferenc 1óra filmklub/1 5.o. Lakatos Bernadett 1óra Ismerd meg Budapestet! Gergely Árpádné 1óra szakkör/1 5.o. 12. ÖKO szakkör/5 7.o. Bekő László 2óra rajz szakkör/1 4.o Czeglédi Julianna 1óra # 14. makettkészítő Czeglédi Julianna 1óra # szakkör/ kis fizikus szakkör/3.a 3.b 4. 5.a 5.b Simon Gézáné 1óra #

7 2.6. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Tanulmányok alatti vizsgák folyamata és követelményei A tanulmányok alatti vizsgát (javítóvizsga, osztályozó vizsga, különbözeti vizsga) a tanuló az iskolában illetve a független vizsgabiztosság előtt tehet. Különbözeti vizsgát, csak abban az iskolában tehet a tanuló, amelyben tanulmányait folytatni kívánja Javítóvizsga Az egyes tanulók év végi osztályzatait a nevelőtestület osztályozó értekezleten áttekinti, az osztályzatok alapján dönt, a tanuló magasabb évfolyamba lépéséről. Tanév végén a tanuló legfeljebb három tantárgyból tehet javítóvizsgát. Elégtelen osztályzat estén a tanuló a törvényben megfogalmazottak szerint csak sikeres javítóvizsga esetén léphet magasabb évfolyamba. A javítóvizsgára utasított tanuló az igazgató, illetve a független vizsgabizottság által kijelölt napon tehet vizsgát. Független vizsgabizottság előtti vizsgára a bizonyítvány átvételét követő 15 napon belül írásban jelentkezhet az iskola igazgatóságán. Ha a tanuló a javítóvizsgát indokolatlanul elmulasztja tanulmányait csak az évfolyam megismétlésével, folytathatja. A vizsgán kizárólag az iskolai tanulmányok során elsajátítható tananyag kérhető számon. Javítóvizsga időpontja: augusztus utolsó hetében A javítóvizsga időpontjáról és követelményeiről a tanuló a bizonyítványosztás idején írásbeli tájékoztatatást kap Osztályozó vizsga Az évfolyam teljes tananyagából vagy egyes tantárgyakból letett iskolai vizsga, amelyre jelentkezhet: magántanuló (rendszeres iskolai látogatás alól felmentett) más iskolából érkezett tanuló, abból a tantárgyból, amelyet addig nem tanult, hiányzások miatt nem osztályozható tanuló. Osztályozó vizsgára félévkor és tanév végén kerülhet sor. A vizsga időpontját az iskola igazgatója határozza meg. Ha a vizsgán a tanuló fel nem róható okból nem jelenik meg, a legrövidebb időn belül pótló vizsgát tehet. Amennyiben az osztályozó vizsgáról a tanuló igazolatlanul távol marad, vagy azt nem fejezi be, illetve az előírt időpontig nem teszi le, tanulmányait csak javítóvizsga letételével folytathatja. Az osztályozó vizsga háromtagú vizsgabizottság előtt történik. A tantárgy jellegétől függően írásbeli, vagy szóbeli ill. mindkettő lehet. Ha a tanuló

8 osztályzatának megállapítás céljából, a független vizsgabizottság előtt kíván vizsgát tenni, a törvényes képviselőjének írásban kell kérelmét benyújtani, legkésőbb a félév illetve a szorgalmi idő utolsó napját megelőző harmincadik napig. Különbözeti vizsgára akkor kerül sor, ha a tanuló más iskolaszerkezeti típusból lép át az iskolába. A tananyag összevetése után, amelyet a szaktanárok végeznek el, az igazgató írja elő az általa megállapított időben a kijelölt tantárgyakból, a háromtagú bizottság előtt leteendő szükséges vizsgát. A vizsgák követelménye a helyi tantervben szereplő, az adott tanévre az adott tanuló csoportra vonatkozó tananyag. A vizsgák részeit, az értékelés rendjét, a helyi tanterv alapján a munkaközösségek határozzák meg. A szabályosan megtartott vizsga nem ismételhető meg. /Javítóvizsgáról, osztályozó vizsgáról, a különbözeti vizsgáról jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyet az intézmény irattárásban kell elhelyezni. A vizsga tényét és eredményét az osztályfőnök az osztálynaplóba, törzslapra és a bizonyítványba jegyzi be./ 2.7. Iskolai osztályok száma, tanulói létszám Osztályok Tényleges létszám Számított létszám 1.a osztály b.osztály a osztály b osztály aosztály b. osztály osztály a osztály b osztály osztály a osztály 14-7.b osztály 16-8.osztály 20 21

KÖZZÉTÉTELI LISTA A PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA RÉSZÉRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA A PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA RÉSZÉRE Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Pestújhelyi Általános Iskola KÖZZÉTÉTELI LISTA A PESTÚJHELYI ÁLTALÁNOS ISKOLA RÉSZÉRE a Kormány 229/2012. (VIII. 28.) kormányrendelet a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2016/2017-ES TANÉV 1 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet. a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról A jogszabály mai napon (2015.IV.29.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 10.

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók

Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott tantárgyak, szolgáltatások Tanítók A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete Különös közzétételi listát határoz meg a nevelési - oktatási intézmények részére. A fenti rendelkezésnek az alábbi a dokumentummal kívánunk eleget

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011

Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján AZ ISKOLA ADATAI Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Az iskola címe:1048 Budapest Homoktövis utca 100.

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi

Részletesebben

Közzétételi lista. Szakképzettségek

Közzétételi lista. Szakképzettségek Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra

Részletesebben

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: 313-0030, Tel./fax: 313-3182, Honlap: www.jelky.hu. Közzétételi lista

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: 313-0030, Tel./fax: 313-3182, Honlap: www.jelky.hu. Közzétételi lista Közzétételi lista 1 Iskolánk felvételi lehetőségei: 01 kód: Divat- és stílustervező párhuzamos képzés 02 kód: Textilműves párhuzamos képzés Divat és stílustervező képzés érettségizett jelentkezőknek (2

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma A 2018/2019-es tanévben, az általános iskolai feladatellátás keretében a fenntartó 8 évfolyamon 16 osztály indítását

Részletesebben

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2019-2020 Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon:06-30-733-0417 igazgato.dany@gmail.com A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 10. fejezete előírja az oktatási intézményeknek, hogy mely adatokat kell közérdekűnek tekinteni és közzétételi listában megjeleníteni. 1.

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2016. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Császári Zrínyi Ilona Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A pedagógusok iskolai végzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tanított tárgyak

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormányrendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormányrendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormányrendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : Október 22-től olvasható a következő linken: http://www.kolcsey-bp.hu/hu/felveteli/ (1)

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség német nyelv és irodalom - orosz nyelv és irodalom

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma. Különös Közzétételi Lista

Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma. Különös Közzétételi Lista Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy Vízügyi Szakgimnáziuma Különös Közzétételi Lista 1. Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a térítési díjának, a tandíjának és egyéb díjak mértékét nevelési

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, tanított szakja 1., közoktatási vezető szakvizsga, tagintézmény-vezető, 4.o. testnevelés 2. 1.osztályfőnöke, egész napos iskola 3. 1.osztály egész napos

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2017. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31 étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19.

A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19. A PÉCSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM ZRÍNYI MIKLÓS GIMNÁZIUMA, SZAKGIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2018/19. TANÉV Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája

A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája A Szerencsi Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Bölcsőde különös közzétételi listája Az iskola pedagógusainak végzettsége, szakképzettsége: Sorszám végzettség Tantárgyfelosztás

Részletesebben

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján Intézményünk három szervezeti egységből áll: óvoda, általános iskola, kollégium. Óvoda Felvételi lehetőség: Óvodánkba

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket

Részletesebben

BGSZC ESTERZSÉBETI ÖZGAZDASÁGI ZAK GIMNÁZIUMA Különös közzétételi lista 1. A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató

BGSZC ESTERZSÉBETI ÖZGAZDASÁGI ZAK GIMNÁZIUMA Különös közzétételi lista 1. A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10.sz. melléklet 11/1994.(06.08.)MKM rendelethez D Ó Z S A G Y Ö R G Y Á L T A L Á N O S I S K O L A 2400 DUNAÚJVÁROS, KÖZTÁRSASÁG U. 14. TELEFON: 25/413-035, 411-035, 410-021, FAX:25/410-021 www.dozsa-duj.sulinet.hu dozsaduj@freemail.hu Különös közzétételi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA HESZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 2642 Nógrád, Vasút sor 9. OM: 032274 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév mely készült a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2017/2018. tanév

Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2017/2018. tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda 2017/2018. tanév A nevelési év rendje A szorgalmi idő első napja: 2017. szeptember 01. utolsó napja: 2018.június 15. A szorgalmi idő alatt

Részletesebben

Közzétételi lista 2018/2019-es tanév

Közzétételi lista 2018/2019-es tanév Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola 4400 Nyíregyháza, Virág utca 65. OM 033423 SC2301 E-mail: moricz@moricziskola.hu www.moricziskola.hu Telefon: +36-42/512871 Intézményvezető: Illés Zoltán Imre

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

Az iskola neve: Terézvárosi Magyar Angol, Magyar Német Két Tannyelvű Általános Iskola

Az iskola neve: Terézvárosi Magyar Angol, Magyar Német Két Tannyelvű Általános Iskola Az iskola neve: Terézvárosi Magyar Angol, Magyar Német Két Tannyelvű Általános Iskola Az iskola címe: 1065 Budapest, Pethő S. u. 4. Az iskola OM azonosítószáma: 035264 Tanév megnevezése: 2017/2018. tanév

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KASZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 035917 5420 TÚRKEVE, KOSSUTH L. U. 15. Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája szeptember A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2018. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet a közoktatási intézmények számára 2009. augusztus 31-étől Különös közzétételi lista elkészítését

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZER ÉS A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA

TÁJÉKOZTATÓ RENDSZER ÉS A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA Karcagi Nagykun Református Általános Iskola 5300 Karcag, Kálvin u. 2. : 59/503 206 Fax: 59/400 577 E-mail: anna.ilona@freemail.hu OM azonosító: 035861 TÁJÉKOZTATÓ RENDSZER ÉS A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK

Részletesebben

23. (1). b) A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

23. (1). b) A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma A Povolny Ferenc Szakképző Iskola közzétételi listája a Nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet alapján 23. (1). A nevelési-oktatási intézményi közzétételi

Részletesebben

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018 KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018 Az intézmények sségéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 10. fejezete előírja az oktatási intézményeknek, hogy mely adatokat kell közérdekűnek tekinteni és közzétételi listában megjeleníteni. 1.

Részletesebben

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap: Közzétételi lista

1084 Budapest, Rákóczi tér 4. Tel.: , Tel./fax: , Honlap:   Közzétételi lista Közzétételi lista 1 Iskolánk felvételi lehetőségei: 01 kód: Divat- és stílustervező párhuzamos képzés 02 kód: Textilműves párhuzamos képzés Divat és stílustervező képzés érettségizett jelentkezőknek (2

Részletesebben

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 3200 Gyöngyös, Than Károly út 1. Telefon: (+36) 37/505-100 Telefax: (+36) 37/505-108 Honlap: www.vbjnet.hu E-mail:

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12.1 Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása

Részletesebben

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2016/2017. tanév

Különös közzétételi lista. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége, és tanított tárgyai 2016/2017. tanév Különös közzétételi lista A 11/1994 (VI.8) MKM rendelet 10. sz. mellékletében leírtaknak megfelelően intézményünk által nyilvánosságra hozandó adatok A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége,

Részletesebben

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT

TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT TELEKI BLANKA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM TISZALÖK VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az intézmény vizsgaszabályzata a Pedagógiai Programban meghatározott vizsgák rendjét és eljárási módszereit

Részletesebben

I. Szervezeti, személyzeti adatok

I. Szervezeti, személyzeti adatok KÖZZÉTÉTELI LISTA 10. számú melléklet a 11/1994. MKM rendelet és a 40/2005. OKM rendelet alapján I. Szervezeti, személyzeti adatok Adat A közfeladatot ellátó szerv hivatalos adatai Fazekas Utcai Általános

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2017. október 20-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/felveteli (1) b) A

Részletesebben

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Ssz. Végzettség Tanított tantárgyak 1. 2. 3. szakvizsgázott

Részletesebben

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre

Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola, 2700 Cegléd, Széchenyi út 16. Különös közzétételi lista a 2011-2012-es tanévre 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és a 32/2008.

Részletesebben

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019 KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019 Az intézmények sségéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletet módosító 32/2008. (XI.24.)

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztását Legmagasabb iskolai végzettség Szakképzettség 2011/2012. tanévben tanított tantárgy angol nyelv

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola

Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola Különös közzétételi lista Görgetegi Általános Iskola 2016/2017 1.A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz Szám Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tantárgyfelosztás

Részletesebben

A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje

A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján. szintje A pedagógusok, a NOKS és technikai dolgozók iskolai végzettsége és szakképzettsége a betöltött munkakör alapján Végzettség 1. tanító, ének, református hittan oktató 2. orosz-történelem szakos 3. matematika-kémia

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015. tanév 1. 2. 3. 4. 5. 6. szakvizsgázott szakos, általános

Részletesebben

Tanév megnevezése: 2016/2017.tanév

Tanév megnevezése: 2016/2017.tanév Az iskola neve: Terézvárosi Magyar Angol, Magyar Német Két Tannyelvű Általános Iskola Az iskola címe: 1065 Budapest, Pethő S. u. 4. Az iskola OM azonosítószáma: 035264 Tanév megnevezése: 2016/2017.tanév

Részletesebben

2. A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma

2. A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 10. fejezete előírja az oktatási intézményeknek, hogy mely adatokat kell közérdekűnek tekinteni és közzétételi listában megjeleníteni. 1. A felvételi lehetőségről

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1, A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Egyetemet végzett pedagógus Szakvizsgázott pedagógus Tanár Tanító Napközis

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2016. október 28-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/hu/felveteli/ (1)

Részletesebben

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát

Részletesebben

Közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011

Közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján AZ ISKOLA ADATAI Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Az iskola címe:1048 Budapest Homoktövis utca 100. Az iskola

Részletesebben

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő

Tanév megnevezése: 2016/2017. Személyi feltételek. 11 fő. magyar nyelv és irodalom 5 fő 5 fő főiskola magyar angol nyelv 4 fő Az iskola neve: BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA Az iskola címe: 8 Budapest, Lakatos út. Az iskola OM azonosítószáma: 9 KLIK: 9 Tanév megnevezése: /7. pedagógusok által ellátott

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE, HOZZÁRENDELVE A HELYI TANTERV TANTÁRGYFELOSZTÁSÁHOZ Sorszám Pedagógus végzettsége, szakképzettsége Tanított tárgyak 1 tanító, német szk. matematika, német 2 tanító, magyar

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján

KÖZZÉTÉTELI LISTA. a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012. Kormány rendelet 23. -a alapján (1) a) A felvételi lehetőségről szóló tájékoztató : 2017. október 20-tól olvasható a következő linken: http://www.mig.hu/felveteli (1) b) A

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Mihályi Általános Iskola. 2016/17. tanév

Különös közzétételi lista. Mihályi Általános Iskola. 2016/17. tanév Különös közzétételi lista Mihályi Általános Iskola 2016/17. tanév 1. Felvétel intézményünkbe Intézményünk a beiskolázási körzetéhez az alábbi települések tartoznak: Cirák, Kisfalud, Mihályi, Vadosfa. Szülői

Részletesebben

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben