Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár"

Átírás

1 Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a több napos túrákra. Ezekre ugyanis a szállásbiztosítás érdekében általában az I. félévi túrák esetén jan. 15-ig, a II. félévi túrák esetén márc. 31-ig jelentkezni szíveskedjenek. A pontos jelentkezési határidő túránként változik. Több éves tapasztalatunk ugyanis, hogy egyébként a szállás nem biztosítható. Minden hónapban kiadjuk a következő havi, indulási időpontokkal kiegészített túratervet. A többnapos túrák költségét legkésőbb a túra időpontja előtt két hónappal kérjük a túravezetőnél befizetni, ha nincs külön meghatározva. Kevés jelentkező esetén a túra meghiúsul. Az éves közgyűlésünket idén Budapesten a klubhelyiségünkben tartjuk előre meghirdetett időpontban. A túrákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre elsősorban a túravezetőkhöz szíveskedjen fordulni, de adott esetben Gajdos Éva elnök,, Krix Helga,, Szabó Endréné elnökségi tagok is rendelkezésre állnak. Minden hónap utolsó péntek délután klubnapot tartunk az OT Industries (volt OLAJTERV Csoport) székházának tanácstermében (XI. Galvani u. 44). A túrákra való jelentkezést itt, az előző túrák alkalmával, -ben, vagy esetleg telefonon reggel 8 és este 8 között kérjük eszközölni. A természetjárás egészségvédelem is. A rendszeres természetjárás sport. Ez a sport korra, nemre és az évszakra tekintet nélkül gyakorolható, mindenki számára nagyon fontos testmozgás. A rendszeressé tételét nagyon jól szolgálják a túramozgalmak (országos kék túra, minősítő túra, megyei túramozgalmak). Soha korábban nem volt annyira szüksége a nagyvárosi embernek arra, hogy tiszta levegőn, erdei környezetben mozogjon, mint ma. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az MTSZ igazolványok március 31-ig érvényesek. A évi érvényesítéshez új tagok esetén elérhetőséget és születési évet is kérjük megadni az éves tagdíj egyidejű befizetésével. A tagdíj befizetésekkel kapcsolatban az elnökség tagokhoz és Zsuzsához szíveskedjenek fordulni. Éves tagdíj: felnőtt: 3000,-Ft/év, nyugdíjas 1500,-Ft/év, diák: 1200,-Ft/év. Minden szerdán nyugdíjas túrákat vezetünk a hegységbe. A találkozó helye és időpontja a havi részletes programban lesz meghatározva. A hegység túrái nyílt túrák, melyeken bárki részt vehet. A hétvégi hegység túráknál a találkozó a részletes havi programban található: általában Széll Kálmán téri METRÓ kijárat, idejét a túravezető határozza meg. Sok túra közül lehet választani, mindenki a fizikai teherbírásának és az egészségi állapotának megfelelő túrára jelentkezzen! A túrákon mindenki a saját felelősségére vesz részt, de a túra esetleges elhagyását a túravezetőnek tudomására kell hozni. Ez a túraterv elérhető a következő internet címen:w3.hdsnet.hu/tura19 Kérjük tagjainkat és hozzátartozóikat, ismerőseiket, hogy továbbra is támogassák adójuk 1%-ával egyesületünket. Egyesületünk adószáma: Támogatásukat köszönjük 1

2 OTSE TAGOK TÚRASZÁM SZERINTI TELJESÍTMÉNYE évben Sorszám Név Túraszám Túranap Minősített túranap Megtett km Szint (m) Pontszám 1 Süle né Kálmánné Krix Helga Szabó Györgyné Radnóti Sándor Német György Kazinczy Sándorné Mikulás Frigyes Mikulás Frigyesné Szabó Endréné Hönig Katalin Barna Imréné Német Györgyné Szepesi Józsefné Lajti né Radnóti Judit Körmendi Gyuláné Enyedi Sándorné Zaka Lajosné Lovas Miklósné Németh Csaba Ambrus Gyuláné Tárnoki Lászlóné Kremzer Ferenc Rajcsányi Ferenc Babó István Ambrus Gyula Göblyös Fné Szabó Lajos Jenes Eszter Vendl Szilvia Mayer Gyuláné Marx Miklósné Thaly Emese Császár Henrikné Biró Árpádné dr Tolnai Ferenc Reviczky Mária Kissné Póti Lukács Pálné Csáki Aradi Attiláné Király Szabó Lajosné Laczay Gyuláné Renczes Márta Borbás Klára dr Bakró

3 Túravezetők telefonjegyzéke 20/ Német György 20/ , 23/ Berkes Attiláné,Piroska 20/ Plajner Tibor 20/ / Radnóti Sándor Gajdos Éva 70/ / Hatházi Attila 30/ Szabó Endréné, Ica 20/ Krix Helga 70/ Kálmánné,Judit 20/ Kürti István 20/ / / / / ,27/ Róbertné,Vali J A N U Á R Pilis Pomáz Kő-hegy - Pilisszentlászló Találkozás: Margit híd HÉV: 7.10, ind: 7.20 Találkozás: 8.30 Hűvösvölgy végállomás Találkozás: Széll K. tér 7:20-kor Hidegkúti út - Alsó-Jegenye-völgy - Kálvária-hegy - Szarvas-hegy - Csúcs-hegy - Virágos-nyereg - Határnyereg - Törökvész út (14 km, 300m) Túra vége óra Találkozó: Széll K. tér 61-es villamos 7 ó 20 perc Dunaharaszti Hókony - HÉV megálló (esetleg a Sport sziget is) 8(10) km Dunaharaszti v.á. - városnézés - Paradicsomsziget - Találkozás: a Kőbánya Kispest vasútállomás pénztára előtt 8.00-kor, a vonat 8.21-kor indul. (A pénztár a sínekhez vezető felüljárón van, elég időt kell hagyni,v.szin.m3-as pótlóbusz lesz) Találkozás Széll K. tér 7:20-kor Pilis Dobogókő - Szakó-nyereg - Két-bükkfa-nyereg - Piliszentkereszt Találkozás: Margit híd HÉV: 7.10 Ind: Törökugrató - Csiki csárda - Huszonnégyökrös-hegy - Csiki-hegy - Sorrento - Normafa (14 km, 300m) Találkozó: Déli pu. 8 óra, Túra vége: 14 óra körül Pilis túra Találkozás: Hűvösvölgy végállomás 8.30 Dobogókő - Pilis-nyereg - Klastromszirtek - Piliscsév (vonat óra 30-kor, 805-ös busz csak 17:30) (14-16 km, 220m) Találkozó: Batthyány tér 5 HÉV 8:10/Pomáz busz áll. 8:50 Visegrádi Tahitótfalu - Kis-bükk-tető - Urasztal-oldal - Barát-hegy - Visegrádi kapu - Nagy-Villám Visegrád Találkozás: Újpest Városkapu busz.pu.7:20-kor, ind.7:35 Hűvösvölgy Fekete-fej Ady-liget Nagykovácsi Találkozó: 8 órakor a Széll Kálmán téren Kálmánné, Judit Kálmánné, Judit 3

4 F E B R U Á R Börzsöny Túra a Börzsönyben Gerecse Túra a Gerecsében Biatorbágy vasút - Viadukt Kő-orr - Dobogó-hegy - Nyakas-kő - Kápolna - Viadukt (760-as busz óra 05-kor) Találkozó: Bp. Déli pu. 7:00 (14 km, 250m) Gerecse Kéktúra Dorogról Gödöllőidombság Szépvölgy - Hűvösvölgy - Hárs-hegyek környékén Találkozó: Óbuda Kolosy tér 65-ös busz 9 óra Csak száraz időben (kb km) Veresegyháza - Gödöllő (14 km, 150 m) M Á R C I U S , Börzsöny Túra a Börzsönyben Pilis Csobánka - Oszoly - Csúcs-hegy - Mackó-bg. - Kevélynyereg - Teve-szikla - Köves-bérc - Bécsi út Biatorbágy v.á. - Kő-orr - Iharos - Nyakas-kő - Biatorbágy v.á. (18 km, 250m) Találkozó: Déli pu. 8 óra, Túra vége: 16 óra körül vagy 18. Elhalt csoporttársaink emléktúrája Salgótarjáni úti izraelita temető Találkozó: Keleti pu. előtt 9 órakor Kálmánné, Judit Kürti István Cserhát Pásztó - Mátraszőlős - Pásztó Vértes Gánt - Mindszentpuszta - Csáki várrom - Eszterházi kápolna, Kőhányáspuszta - Várgesztes (kb.20 km, 400 m) Találkozás: Budapest, Népliget autóbusz pu. 7:15, busz indul (Zámolyi elág.) 7:35 4

5 Csüt Csüt Kiskunsági Nemz.Park Karancs- Medves Orgovány - Ágasegyáza (17 km) Tábor-hegy - Hármashatár-hegy - Jegenye-völgy - Feri emlékfája - Solymár Találkozó: Óbuda Szentlélek tér 137-es busz 9 óra Csak száraz időben (kb km) túra Somoskőújfalu - Geopark - Aradi Vértanúk Emlékmű - Somoskői vár - Bazalt Orgonák - Somoskő (10 km, 150 m) Pilis Kiskovácsi - Holdvilág-árok - Lajos-forrás - Kő-hegy - Szentendrei HÉV (16 km, 400 m) Találkozó:Bp Batthyány tér 5 HÉV 8:10/Pomáz busz áll. 8:50 Kálmánné, Judit Mátra Túra a Mátrában Geresdi- Bakancsos Atom Kupa Tájékozódási Túraverseny dombság Karancs- Kazár - Nyírjesdomb - Riolittufa - Aranyosi lejtakna - Kazár Medves (10 km, 200 m) Kné, Judit Cserhát Cserhátsurány - Nógrádsziget - Hollókő Hétfő Kedd Á P R I L I S Törökvész út - Virágos-nyereg - Kálvária-hegy - Alsó- Jegenye-völgy - Hidegkúti út Túra vége óra Kálmánné, Találkozó:Batthyány tér 11-es busz 8 óra (16 km, 250m) Judit Börzsöny Bernecebaráti - Drégelyvár v.á. (16 km, 300m) Pilis Túra a Pilisben Gerecse Kéktúra Tatabányáról Gerecse Medvehagyma túra Kné, Judit Visegrádi Leányfalu - Vörös-kő - Vértes-mező - József-forrás - Nagy-Villám - Visegrád Vértes Csókakő vára - Éles-kő és vissza (12 km, 250 m) Találkozó: Bp Déli pu. 9:00, vonat 9:10 Székesfehérvárra, érk. Csókakő vm. 11:00, visszaind. 17:05 érk. 18:50 Pirtó Rezét Kupa Tájékozódási Túraverseny Szabó Endréné Ica 5

6 Kedd Kedd Pilis Pilisvörösvár - Zajnát-hegyek - Posta-réti dűlő - Pilisszántó Találkozó: Újpest v.á. (Városkapunál) (Nyugatiból indul Esztergomba: első kocsi) Csak száraz időben (kb km) Gerecse Medvehagyma túra Kné, Judit Börzsöny Túra a Börzsönyben Bakony bat- árnap 60 km-es kerékpártúra: Campona-M0-ás híd - Csepelsziget - Ráckeve és vissza Találkozó: Budatétény v.m. Campona 9:00-kor Sümeg - Ukk kétnapos gyalogtúra v.színűleg Sümegi szállással. Részletes program az előre jelentkezetteknek. Jelentkezés február végéig. Mátra Mátraháza - Sástó - Lajosháza Gyöngyössolymos (14 km) Mátra Jobbágyi - Kőbánya - Nagy-Hársas - Széleskő bányató - Apc Túra vége: (12 km, 300m) Találkozó: Puskás Ferenc Stadion Mátra Mátrakeresztes - Óvár - Ágasvár - Mátraszentistván - Mátraszentlászló - Galyatető Börzsöny Kismarosról busszal 8:50-kor, érkezés 9:08-kor Királyrétre Királyrét - Kóspallag - Kismaros Találk: Nyugati pu. 7:30, vonat ind. 7:41 érk.8:37 Kismarosra (kb. 22 km, 600 m) Kálmánné, Judit Mátra Szurdokpüspöki - Muzsla - Nyikom - Mátrakeresztes 37. Varsányi Kupa Tájékozódási Túraverseny Pilisszentlászló - Lajos-forrás - Kőhegyi m.h. - Szentendre Kéki-bánya (14 km) M Á J U S Kedd Pilisvörösvár Pilis Kedd Fenyőgyöngye - Árpád kilátó - Vadaskerti utak - Adyliget - Remeteszőlős Találkozó: Óbuda Kolosy tér 65-ös busz 9 óra Csak száraz időben (kb km) Pilis Túra a Pilisben Börzsöny Királyrét - Hárs-gerinc - Foltán-kereszt - Csóványos - Nagy-Hideg-hegy - Nagybörzsöny Csehország Észak Csehország, valamint Bautzen-Drezda- Bastei- Németország Elbán, és ladikozás a Kamenicén (Részletek Königstein Városok, várak, kirándulások, hajókázás az később) Zachár Ottó Bohémia Baráti Társaság 6

7 Budakalász - Lenfonó - Monalovac - Zöld-barlang - Csillaghegy (12 km, 300m) Kefalónia, Görögország busszal Péntektől árnapig Pilis - Visegrádi Balatonfelvidék Pomáz - Kőhegy Kőrösi Csoma emlékmű - Dömörkapu - Pilisszentlászló (kb. 16km, 500m) Találkozás: Pomáz 7:50 Gyenesdiás - Festetics kilátó - Berzsenyi kilátó - Pap-kő Balatongyörök Utazás Volán busszal Csüt Bükk Bükki túra a Kis-fennsíkon Miskolc Majálispark - Forrás-völgy Csókásrét Dolkagerinc Szeleta - Majálispark (14 km, 300 m) Találkozó: BP Keleti pu vonat indul (Rákóczi IC) Börzsöny Nagymaros - Templom-völgy - Hegyes-tető, Julianus torony - Remetekereszt-bérc - Zebegény - Csizmadiavölgy - Köves-mező - Nagymaros Csak száraz időben (kb km, 500 m) Találkozó: Rákospalota - Újpest v.á. (Nyugatiból indul Szobra: 2. kocsi) Pilis Kesztölc - Fekete-hegyi t.h. - Két-bükkfa-nyereg (16 km, 500 m) Visegrádi Pilisszentlászló - Spartacus ösvény - Jenő kunyhó - Ördögmalom-vízesés - Visegrád Balatonfelvidék félpanzióval, utazás Volánbusszal csütörtöktől vasárnapig Tanúhegyek túra 4 nap 3 éjszaka, szállás Badacsonyban Börzsöny Kisinóci th. - Békás-rét - Törökmező th.- Köves-mező - Juliánusz barát torony - Szent Mihály-hegy - Templomvölgy - Nagymaros (kb. 16km, 400m) Találkozás: Nyugati pu. 7:45, vonat indul 8:07 Velenceitó 50 km-es kerékpártúra: Velencefürdő - Sukoró - Pákozd - Dinnyés - Agárd - Velence Jelentkezés előzetesen! Találkozó: Déli pu. 8:00 és Kelenf. Székesfehérvár vonat Kné, Judit Kné, Judit Vértes Túra a Vértesben Nagykovácsi Gyermeknap Kupa Tájékozódási Túraverseny Mátra Parád - Parádóhuta - Markazi kapu - Felső-Tarjánka e.h. - Domoszlói kapu Parádfürdő (18 km) napos csillagtúra valószínűleg Keszthelyi szállással 31 Balaton (Balaton kerülő útvonal a Szt. Donát kápolnától - Al- és Keszthelyig, Kőorra pótlás, Rezi vár). Részletes program Csüt Felvidék az előre jelentkezetteknek. Jelentkezés február végéig Szerda Mátra Mátrakeresztes (380 m) - Tippanos - Nyikom-nyereg - Nyikom - Gortva-Jójárt kilátó (764 m) - Muzsla (805 m) és vissza Csak száraz időben! (kb km, 450 m) 7

8 J Ú N I U S Börzsöny Diósjenő - Cseh vár - Bárány-bérc - Foltán-kereszt - Hársgerinc - Királyrét Szabó Endréné Ica Balatonfelvidék Dunaújváros Vártúrák a Balaton-felvidéken szerdától vasárnapig Szállás magánházaknál Dunaújváros óváros - Magaspart - Pentelei híd - Dunavecse (15 km, 160 m) Kné Mátra Túra a Mátrában Bakony Bodajk - Varjúvár - Gaja-szurdok - Sobri Jóska-bg. - Csurgói-tó - Bodajk kálvária - útáll. (14 km, 100 m) Találkozó: Bp. Déli pu. 9:00, vonat 9:10 Székesfehérvárra, érk. Csókakő (Bodajk) v.m. 11:00, vissza ind. 17:05 érk.18:50 Visegrádi Visegrád - Nagy-Villám - Visegrádi kapu - Pálóczki-rét - Pap-rét - Pilisszentlászló (kb. 18km) Találkozás: Szentendre 8:00 Mátra Galyatető - Nyesettvár - Szalajka ház - Lajosháza - Mátraháza 60 km-es kerékpártúra: Déli pu. - Szépjuhászné - Budakeszi vadaspark - Páty - Zsámbék - Mány és vissza Találkozó: Bp. Déli pu. aluljáró 9:00 Pilis Pilisszántó - Pilis-tető - Boldog Özséb kilátó - Hunfalvy út - Két-bükkfa-nyereg - Pilisszentkereszt Találkozó: Angyalföld, Árpád-híd busz áll. Csak száraz időben (kb 17 km, 500 m) Börzsöny Nagybörzsönytől Kisirtáspusztáig kisvasúttal Túra: Kisirtáspuszta - Fagyos-kút - Nagy-Hideg-hegy - Kisinóci t.h. (14 km 600 m) Mecsek Kelet Mecsek túra, szállás Püspökszentlászlón 4 nap 3 éjszaka, utazás vonattal, busszal. Szállásegyeztetés folyamatban, dátum változhat! Börzsöny Túra a Börzsönyben Pilis Remeteszőlős - Hét-lyuk-zsomboly - Kecske-hát - Feketefej - Szépjuhászné (14 km, 300m) Csikóvári elágazás - Gyopár-forrás - Kis-Csikóvár - Nagy- Csikóvár - Bölcső-hegy - Lajos-forrás - Tölgyikrek - Pilisszentkereszt Kné, Judit 8

9 Mátra J Ú L I U S Fenyőgyöngye - Árpád kilátó - Kecske-hegy - Virágosnyereg - Csúcs-hegy -Téglagyár, Bécsi út Találkozó: Óbuda Kolosy tér 65-ös busz 9 óra Csak száraz időben (kb 14 km) Gyöngyöstől Lajosházáig kisvasúttal Túra: Lajosháza - Mátrafüred Abasár (14 km,300 m) Kirándulás az Orlicei hegyekbe (Részletek később) Szabó Gábor Bohémia Baráti Társaság Pilis Túra a Pilisben Pilis Csehország Pilismarót - Savó-kúti-tisztás - kapu t.h. Esztergom v.á. (16 km) Vízitúra az Otaván (Részletek később) Zachár Ottó Bohémia Baráti Társaság Vértes Szár - Körtvélyes - Mária-szurdok - Szárliget Pilis - Visegrádi Csobánka - Pilisszentkereszt - Dobogókő - Szakó-nyereg - Dömös (kb. 22km, 700m) Találkozás: Pomáz 8:20, busz indul 8:30 Gerecse Túra a Gerecsében Pilis Dobogókő Prédikálószék - Vadálló kövek - Dömös (Táv: 12 km Szint: 200 m) Találkozó: Bp. Batthyány tér 5HÉV 8.15 / Pomáz busz áll A U G U S Z T U S Börzsöny Diósjenő - Pénzásás - Kámor - Diósjenő Vértes Túra a Vértesben Balaton 50 km-es kerékpártúra: Tihany Találkozó: Kelenföldi pu. 8:00 9

10 Pilis Visegrád, Nagy-Villám Pálóczki-rét Pilisszentlászló (16 km, 400 m) Somogy 4 nap 3 éjszaka Zselic, Hotel Kardosfa, félpanzió, utazás vonattal, busszal, keddtől péntekig Pilis Csobánka - Hosszú-hegy - Magas-hegy - László kúpja - Vörös út - Piliscsév 805 busz (kb. 22km, 700m) Találkozás: Pomáz 8:20, busz indul 8:30 Velencei Túra a Velencei-hegységben Tátra 5 napos buszos túra a Magas Tátrába (szombat-szerda) Részletek később. Jelentkezés február 15-ig! Mátra Kékestető - Sas-kő - Markazi kapu - Ilona-völgy - Rózsaszállás - Gabi halála - Honvéd üdülő - Mátraháza Nemzetközi Dudásfesztivál Strakonicében (Részletek később) Zachár Ottó Bohémia Baráti Társaság S Z E P T E M B E R Mátra Túra a Mátrában Törökvész út - Virágos-nyereg - Guckler Károly út - Remete-hegy - Mátyás-hegy (12 km, 150m) Kálmánné, Találkozó: Batthyány tér Judit Csehország Óriás Déli Út Csepelsziget Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina Crna Gora Albánia gyöngyei (Részletek később) Adony - Lórév - Szigetbecse Tanösvény - Dunapart - Ráckeve autóbusz forduló (14 km, 100 m) Pilis 60 km-es kerékpártúra: Bp.Batthyány tér - Római fürdő - Csillaghegy - Budakalász - Szentendre és vissza Találkozó: Bp. Batthyány tér 8:00 Börzsöny Diósjenő - Závoz - Kámor - Csánki-kert - Bugyihó - Zöld bükk - Kemence Vértes Csókakői elágazás - Vár-völgy - Géza pihenő - Gánt Találkozás: Bp. Népliget 7:15, busz indul Mór irányába 7:35 érk. csókakői elágazáshoz 9:13 (átszállás nélkül) (kb. 20 km, 300m) Kisizsák Eltájoló Kupa Tájékozódási Túraverseny túra Zachár Ottó Bohémia Baráti Társaság 10

11 Börzsöny Diósjenő v.m. Jenői Závoz Kámor-sánc Wenckheim ház Pénzásás Nagyoroszi (16 km 500 m) Pilis Dobogókő - Árpádvár Rám-hegy Magas-hegy Dobogókő Találkozás: Pomáz 7:50 Balatonfelvidék bat-árnap, Jelentkezés március Buszos túra: Balaton-felvidék Szállás Balatonfüreden végéig! Csüt Vértes Szárliget - Körösi Csoma S.-forrás - Hajagos - Zuppa-tető Szár v.á. (10 km) Találkozás: Déli pu. Csak száraz időben! Mátra Mátraballa Pétervására (14 km, 200 m) Stavros, Görögország busszal Péntektől árnapig Kné, Judit Pilis Túra a Pilisben Mátra Mátraháza - Nagy-Hidas-bérc - Nyírjes - Csór-hegy - Sombokor - Kékestető Bükk Miskolc Majálispark Gulicska Fehérkő Lillafüred (igény esetén a Diósgyőri vár) (10 km, 300m) Találkozó: BP Keleti pu vonat indul (Rákóczi IC) Gajdos Éva Szabó Endréné Ica 5 napos csillagtúra, szállás Baján. Baja Hajós Kalocsa Baja és részletek az Alföldi Kéktúrából, de Gemenc legnagyobb fája is. Részletes program az előre jelentkezetteknek. Jelentkezés február végéig. Börzsöny Túra a Börzsönyben Mátra Mátrafüred - Benevár - Remete-bérc - Kékestető - Sombokor Honvéd üdülő - Mátraháza Nagykovácsi - Nagy-Kopasz Vörös-pocsolyás - Adyliget Találkozó: Széll K. tér villamos megálló 9:30 Csak száraz időben (kb km) 11

12 O K T Ó B E R Kedd Pilis Dobogókő - Zsivány-sziklák - Pilisszentkereszt szurdok - Szentkút - Csobánka-nyereg - Bécsi út Rozália téglagyár Találkozás: Pomáz 7:50 (kb. 20 km 500m) Börzsöny Nagybörzsöny - Magyar-hegy - Várbükk - Kövirózsás - Hollókő - Jancsi-hegy - Perőcsény Kaposvár környéke Katica Tanya Zöldpont Tájékozódási Túraverseny Mátra Mátraháza - Mátrafüred Pálosvörösmart (14 km) Cserhát Becske - Szanda vára (vonat 16:20) Találkozó: Bp.Keleti pu. 6:20, vonat Hatvan felé 6:35 (Aszódon átszáll.) Mátra Kékestető - Sas-kő - Disznó-kő - Rózsaszállás - Gabi halála - Sombokor - Kékestető Bükk Túra a Bükkben Normafa - Sorrento - Felsőszállás - Csiki-hegy - Huszonnégyökrös-hegy - Törökugrató (14 km, 250m) Kné, Judit Duna-Tisza köze Lajosmizse - Hetényegyháza (16 km) Börzsöny Letkés - Sákola-tető - Koppány-nyereg Nagykoppány - Nagyirtáspuszta - Kóspallag Cserhát Nógrád - Magyarkút - Katalinpuszta - Ősagárd (kb.18km,400m) Mátra Mátra Kupa Tájékozódási túraverseny Mátyás-hegy Remete-hegy Guckler Károly út - Virágos-nyereg - Törökvész út (12 km, 250m) Kné, Judit Pilis Pilisborosjenő - Teve-szikla - Egri vár - Solymári fal - Köves - bérc - Bécsi út (14 km, 250m) Kné, Judit Pilis Túra a Pilisben Börzsöny Nagymaros - Szt.Mihály-hegy Hegyes-tető - Kövesmező - Zebegény Budapest Elhalt csoporttársaink emléktúrája Fiúmei úti sírkert Találkozó: Keleti pu. előtt 9 órakor Kürti István 12

13 N O V E M B E R Pilis Kesztölc - Klastrompuszta - Piliscsév - Piliscsaba Találkozás: Bp Nyugati pu. 8:00, vonat indul 8:20 érk. 9:35 Dorogra (kb. 20km, 400m) Hidegkúti út - Alsó-Jegenye-völgy - Kálvária-hegy - Virágos-nyereg - Törökvész út (16 km, 250m) Találkozó: Széll K. tér Túra vége: Biatorbágy vasútáll. - Kálvária-hegy - Mézes-völgy - Nagy- Kopasz (560m) - Apatóczky liget - Nagykovácsi Találkozó: Bp. Déli pu. 8:15 S10 Kelenföldi pu. 8:20/ Biatorbágy v.á. 8:40 (16 km, 400m) Börzsöny Túra a Börzsönyben Kálmánné, Judit Cserhát Vác - Naszály - Katalin-puszta Visegrádi Dobogókő - Jász-hegy - Ilona-pihenő - Szakó-nyereg - Dömös Cserhát Ősagárd - Felsőpetény - Alsópetény - Romhány - Kétbodony - Becske (kb.16km,400m) Érd Érd Ófalu Termál Hotel - Balicai-sziget - magaspart - útállomás (14 km, 200 m) Szabó Endréné Ica Pilis Túra a Pilisben D E C E M B E R Pilis - Visegrádi Csobánka-nyereg - Szentkút - Pilisszentkereszt szurdok - Zsivány-sziklák - Dobogókő (kb. 14km, 500m) Találkozás: Pomáz 8:20 busz indul 8:30 13 Pilis Két-bükkfa-nyereg - Pilisszentlélek - Sasfészek-th.- Kétágú-hegy - Klastrompuszta - Pilis-nyereg - Két-bükkfanyereg Pilis Túra a Pilisben Tata Öreg-tó kerülés, esetleg Mikulással és libákkal (10 km, 100 m)

14 Péntek Hétfő Börzsöny Mikulásnapi túra Királyházára (bat-árnap) Előzetes jelentkezés szükséges Március 31-ig! Visegrádi Két-bükkfa-nyereg - Pilisszentlélek - Enyedi halála - kapu - Kálvária-hegy- Esztergom v.á. Pilisszentiván - Kálvária - Jági tanösvény - Nagy-szénás - Nagykovácsi (12 km, 300m) Kné, Judit Pilis Napfelkelte túra Pilisszántó - Csobánka Kné, Judit Bükk Szilveszteri túra a Bükkben, szállás Szilvásváradon árnap - Szerda Évbúcsúztató séta a -hegységben A TRIÁL túravezetői Túravezetők levelezési ( ) címei: Berkes Attiláné,Piroska Gajdos Éva Hatházi Attila Krix Helga Kürti István Német György Plajner Tibor Kálmánné,Judit <bagyix@gmail.com Berkes Piroska <berkespircsi@gmail.com> <cserfalvy.eva@outlook.com> Gajdos Éva <gajdoseva@gmail.com>; Hatházi Attila <attilahathazi@fre .hu>; Krix Helga <Helga.Krix@ksh.hu>; Kürti István <ik9375@gmail.com>; né <g.lelkes@t-online.hu>; Mező Sanyi <simaimezo@gmail.com>; Német Györgyné <zzsvandor@gmail.com> Plajner Tibor <tplajner@gmail.com>; Zsuzsa <schulcz.zsuzsanna@upcmail.hu> Judit <szerencsyj3@fre .hu>; Pilcz <pilcz.erzsebet@gmail.com>; <venczeli@t-online.hu>; 14

Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2019. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2019. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év Január 17. Január 31. Budai hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Apáti-szikla Pasarét Táv: 4,5 km Szintkülönbség: 60 m

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu túravezető 20-327-4660 gyuszif@gmail.com

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2016. évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2016. évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2016. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2016. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2018. év Január 6. Pilis-Visegrádi-hg.: Dobogókő Pilisszentkereszt Csobánka Táv: időjárástól függően Találkozás: Batthyány

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2019. II. félévi és a 2020. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE 1 SZEPTEMBER 01., 08., 15., 22., 29. Vasárnap. KÖNNYŰ TÚRÁK A BUDAI HEGYSÉGBEN 01. Vasárnap. TÚRA

Részletesebben

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály 2018. évi 4. negyedév túraprogramja hónapokra október november december Túrák 2018. októberben a ben Vasárnap: 7 vezető: Dani László 14 Zaka Lajosné 28 Tóth

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét CsihákLaci és barátai biztosítják

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év Január 16. Budai-hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Határ-nyereg Görgényi út Apáthy-szikla Pasarét Táv: 6 km Szintkülönbség:

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Klubnap minden hónap első

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály 2011-év II. negyedévi túra terve ÁPISZ Természetjáró Szakosztály címe: MAG-HÁZ földszint Budapest,

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2015. I. negyedévi túraterv. Címünk: 1076. VII. kerület István utca 29. szám alatti, Erzsébetváros

Részletesebben

NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon:

NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon: NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon: 795-1999 1/2017. Kedves Sporttársak! Tagdíjak. Örömmel értesítünk, hogy várhatóan 2017-ben a támogatásokkal ki tudjuk gazdálkodni

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Farkas Gyula túravezető 20-327-4660

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló

Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai 2014. Ausztria 2014. 07. 20. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló 7km 350 m 2014/07/6-6 18,5 2014.

Részletesebben

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIU 2017. I. negyedév január -- február --március szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2013. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Erzsébetváros Természetbarát

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 1 A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 31. Vasárnap. TÚRA A GERECSE HEGYSÉGBEN (részben Országos Kéktúra) Útvonal: Héreg Halyagos

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály.

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály. Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály. 2012. év III. negyedévi túra terv. Figyelem!!!!! Ismét ELKÖLTÖZTÜNK. Új címünk: 1077 Bp.Wesselényi

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák:

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: 2017. 01. 14. Thury György emléktúra Pilisszentkereszt 2017. 01. 21. Toldi Miklós emléktúra Budakeszi 2017. 02. 04. Könyves Kálmán emléktúra Pécel 2017. 02.

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. I. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve 1sz.Túra: Börzsöny Április 20. Szombat Távolság:23km Szint:780m Nehézségi fok: Nehéz Útvonal:Királyrét-

Részletesebben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben K i r ándulások 2008. II. negyedévben Ideje Helye utazási költség Áp r i l i s 2. 5. 5 9 12 Normafa, Csillebérc, Irhásárok, Gazdagrét Budai hegység Csacsi rét, Makkosmária, Mária szurdok, Budakeszi Visegrádi

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember

2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember 2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes Tel: 06/ 20/ 211-5107

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. II. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

II. NEGYEDÉV.

II. NEGYEDÉV. II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia

Részletesebben

ÁPRILIS: Költség: BKV bérlet. A túrák programja és útvonala a helyszínen lesz megbeszélve az idıjárás függvényében.

ÁPRILIS: Költség: BKV bérlet. A túrák programja és útvonala a helyszínen lesz megbeszélve az idıjárás függvényében. 1. ÁPRILIS: 13/0. Április 1: (Húsvét hétfı): Locsolótúra a Pilisben: Csillaghegy, Kevélyek, Oszolytetı, Csobánka. Táv/szint: 12km / 300m Találkozó: 8.45 -kor a Batthyány téren a HÉV végénél. Vonat indul:

Részletesebben

TURISTA EGYESÜLET 2016/2

TURISTA EGYESÜLET 2016/2 HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2016/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2017. év Dec. 31-Jan. 1. Szilveszteri túra Budai-hg.: PSE Pálya, Pasarét Apáthy-szikla Vaskapu hegy Gugger-hegy Szépvölgyi

Részletesebben

diktálást választották, Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település

diktálást választották, Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település Település Azon bekötési vízmérővel valamint a locsolási (mellék)vízmérővel rendelkező felhasználóink, akik írásbeli nyilatkozatuk alapján a diktálást választották, az alábbi táblázatban szereplő, felhasználási helynek

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. IV. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván TÁJÉKOZTATÓ A VOLÁNBUSZ Zrt. AUTÓBUSZJÁRATAINAK KARÁCSONYI KÖZLEKEDÉSI RENDJÉRŐL (2013. december 22-23., valamint 2013. december 25. - 2014. január 3.) A kiadványban nem szereplő járatok, az eredetileg

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2015. évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2015. évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2015. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2015. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre (A 100 hektárnál nagyobb et kezelők listája) 453 Pusztavacsi Erdészet 2378 Pusztavacs Pf.:10. 5575 Albertirsa 2,87 5,40 5576 Cegléd 96,48 6,83 5577 Ceglédbercel 35,83 5578 Csemő 405,40 1,23 5592 Dabas

Részletesebben

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák:

A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: 2017. 01. 14. Thury György emléktúra Pilisszentkereszt 2017. 01. 21. Toldi Miklós emléktúra Budakeszi 2017. 02. 04. Könyves Kálmán emléktúra Pécel 2017. 02.

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158

Részletesebben

ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA

ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum július 3. vasárnap 7.50 Nyugati pu. pénztárak Börzsöny hg., kisvonattal: Szob - Márianosztra, gyalog: Nagyirtás psz. - Királyrét Táv: 11 km, szint:

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Olajipari Természetbarát Sportegyesület Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 2014. július szeptember A szakosztály működése A Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 1994. áprilisban alakult meg

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. III. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály 2019. évi 2. negyedév túraprogramja hónapokra április május június 1 Előzetes!!!!!!!!!! 2019. augusztus 7.-12. szerda - hétfő Szlovákia autóbusz túra Program:

Részletesebben

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 25 év a természetjárás szolgálatában 2019/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2015. számú körlevél 2015. szeptember október havi programkiírás Elnöki

Részletesebben

Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület évi túranaptár

Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület évi túranaptár Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület 2019 évi túranaptár VÉRTES METEOR TERMÉSZETBARÁT SPORT EGYESÜLET 2019 évi túravezetői programok BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN TÚRÁZÓNAK! Dátum Program Túravezető

Részletesebben

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2017/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Olajipari Természetbarát Sportegyesület Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 2014. január március A szakosztály működése A Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 1994. áprilisban alakult meg a

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. III. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2017. év Dec. 31-Jan. 1. Szilveszteri túra Budai-hg.: PSE Pálya, Pasarét Apáthy-szikla Vaskapu hegy Gugger-hegy Szépvölgyi

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2017/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály 2019. évi 1. negyedév túraprogramja hónapokra január február március Kedves Tagtársak! Szakosztályunk eredményes működése érdekében kérjük tagjainkat, hogy a

Részletesebben

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2018/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!

Részletesebben

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály

Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály 2018. évi 3. negyedév túraprogramja hónapokra július augusztus szeptember ELŐZETES!!! 2018. október 3. szerda autóbusztúra Tolnai dombság Útvonal: Budapest Bonyhád

Részletesebben

Vasas SC Természetbarát Szakosztály

Vasas SC Természetbarát Szakosztály Fischbacher Alpok Útvonal: Bécsi erdő és Graz környéke Találkozás: Bp.XIII.Váci út 73. Nyufig oldalánál 6.45 Vezető: Dani László és Bálint Sarolta táv: 40km költség.: 40 000Ft +50 EURO Előre jelentkezés

Részletesebben

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat)

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat) Duna-Tisza köze Autóbuszos program 2003. március 22. (szombat) Szalkszentmárton: Nyakvágó csárda: Pusztavacs: Tápiószele: Jászberény: Aszód: Petöfi Múzeum múzeum Magyarország közepe, emlékhely Blaskovics

Részletesebben

TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások

TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások Budapesti Elektromos Sportegyesület Természetbarát szakosztály TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ 2018. évi túrák és kirándulások FIGYELEM! Szakosztályunk hagyományos évzáró-évnyitó értekezletét 2018. március 12-én

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu túravezető 20-327-4660 gyuszif@gmail.com

Részletesebben

TURISTA EGYESÜLET 2015/1

TURISTA EGYESÜLET 2015/1 HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2015/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2014. évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2014. évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2014. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2014. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év II. negyedévi túra terve Figyelem!!!!! Ismét (ELKÖLTÖZTÜNK) Új címünk után és a klubnapok

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2012. évi versenynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2012. évi versenynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2012. évi versenynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2012. évi versenynaptárt. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a több

Részletesebben

GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 1/2019. számú körlevél 2019. januári februári programkiírás Figyelemfelhívás néhány pontban:

Részletesebben

Dátum Esemény Helyszín Szervező Eredmény

Dátum Esemény Helyszín Szervező Eredmény Dátum Esemény Helyszín Szervező Eredmény Január 10. Január 17. Január 17. Január 23. Január 30. Január 30. ESE - FTC OSB ESE - Szigetszentmiklós OSB Február 6. Budai Február 7. Barlangi 1. MERT 2. EDF

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ: II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. IV. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros

Részletesebben

Beszámoló. Térségi kerékpáros stratégia készítése projekt. az Ister-Granum ETT részére. A régió turisztikai értékei kerékpáros túrákhoz igazítva

Beszámoló. Térségi kerékpáros stratégia készítése projekt. az Ister-Granum ETT részére. A régió turisztikai értékei kerékpáros túrákhoz igazítva Beszámoló Térségi kerékpáros stratégia készítése projekt az Ister-Granum ETT részére A régió turisztikai értékei kerékpáros túrákhoz igazítva Feladatok áttekintése Sorsz feladat 1. előzetes nyomvonal-felmérés

Részletesebben

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz végállomás ITON Kft. Viszonteladói

Részletesebben

DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN SZERVEZŐ EREDMÉNY

DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN SZERVEZŐ EREDMÉNY DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN SZERVEZŐ EREDMÉNY Január 6. Budapesti túra Budapest Természtbarát szakosztály Január 14. Budapesti túra Budapest Természtbarát szakosztály Január 20. Nagy-kevély túra Pilisborosjenő

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévköszöntő túra a bécsi koncert után Helyszín: Normafa Találkozó: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.05. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő

Részletesebben

Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében

Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Dokumentációs Szakbizottsága 1971-72-ben elkészítette Magyarország barlangkataszteri számfelosztását az Ausztriában

Részletesebben