Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
|
|
- István Barta
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály IV. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros Sportegyesületi helyiség /utcai, földszinti bejárat/. Internetes elérhetőségünk: cím: Legyél természetbarát, szervezett természetjáró.
2 Ápisz-bika, Ozirisz élő jelképe, az egyiptomi vallás szent bikája, termékenységisten az ókori Egyiptomban, ezért a földműves-ünnepeket az ő tiszteletére rendezték meg. Kapcsolatba hozták a napistennel is, ez az oka annak, hogy szarvai között ott a napkorong és időnként az ureusz-kígyó is. A legendák szerint ÁPISZ-bikafutásával termékenyítette meg a földet. A perzsa eredetű római Mithrasz-kultuszban központi helyet foglalt el a bikaáldozás rítusa. A mítosz szerint Mithrasz megfékezte és feláldozta az első élőlényt, a bikát, ennek véréből, velejéből és zsírjából lettek a föld növényei és állatai, tehát a bika a világteremtés ősanyaga. A magyar néphagyományokban a táltosnak kellett beavatásképpen megvívnia egy fekete bika képében megjelenő másik táltossal, hogy megkapja a tudást. ÁPISZ nevünk eredete mégsem innen fakad. Az ÁPISZ (Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat) egy papír-írószer kereskedelemmel foglalkozó magyar cég. A szakosztálynak jelenleg is több tagja dolgozott ennél a cégnél, ahol jelentős volt a természetbarát sport tevékenység. Az ÁPISZ név jelképesen ennek a természetbarát múltnak a folytatója, de az Ápisz-bika történetét is tiszteletbe tartjuk. Az erdőt járva őrizzük és védjük a természet szépségeit, állatait, növényeit. Megtartva a volt cég nevét, és megőrizve az Ápisz-bika mondáját, végezzük szervezett természetjáróként, természetvédő és természetismereti tevékenységünket. A természetbarát szakosztály lógójával is ezt szeretnénk kifejezni. Tagsági jelentkezés és érvényesítés Dr. Balogh Istvánnénál klubnapjainkon, vagy előre megbeszélt időpontban és helyen. Tagdíjad befizetésével szíveskedj támogatni az Egyesületet! Tagdíj egy évre: 18 éves korig : Nyugdíjasoknak: Dolgozóknak: 300 Ft, 800 Ft, 1400 Ft. A túráink nyíltak, bárki részt vehet.
3 A meghirdetett túrákon, kirándulásokon, mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük az időjárásnak és a terepviszonyoknak megfelelően öltözködjenek! Csak azokra a túrákra jelentkezzenek, vagy jöjjenek el, amelyek a kondíciójuknak és egészségi állapotuknak megfelelnek! Programunk szükség szerinti változtatási jogát fenntartjuk. Javasoljuk a pontosítás végett tájékozódjon a rendezvény előtti napokban az esetleges változásról honlapunkon, vagy a túrák vezetőitől. Túrák, kirándulások vezetői és szervezői: Andrási István: dr.balogh Istvánné: dr.balogh István: Pál Béla: Telek György: telekster@gmail.com Buszos, vagy többnapos túrákat szervező: Buzás Károly (TUTI) Klubvezető: Kelemen Tiborné: Klubvezető helyettes: Nagy Józsefné: ÁPISZ SE Honlap kezelő: Takács Krisztián: t.krisz@hotmail.com A BTSSZ Természetvédelmi bizottság, vagy a BTSSZ központi rendezvényekről a BTSSZ honlapjáról tájékozódhatnak. Társszervezetekkel együttműködve rendezett túrákról, munkatúrákról (MTVSZ, MME.stb) alkalmanként en meghívó formában értesítjük sporttársainkat. Programfüzetet útján egymásnak elküldjük. Túráinkhoz szép erdőt, mezőt, jó időt, kellemes kikapcsolódást, jó egészséget, és hasznos időtöltést kívánunk! Sporttársi üdvözlettel Telek György szakosztályvezető. Vasárnapi túráink az ÁPISZ Kőszáli Kószálok szakosztály programjához is kapcsolódnak. Ezeket a túrákat túravezetőik szervezik és vezetik Részletes programjuk elérhető honlapjukon is. Honlap elérhetőségek: Erzsébetvárosi Természetbarát Sportszövetség: ÁPISZ SE. Természetbarát Szakosztály: Jancsó Ottó Szakosztályvezető (30) , vagy (26) , otto.jancso@gmail.com
4 október 2. Kedd /Átlagosnál nehezebb/ Hegység: Mátra hg. Útvonal: Kékestető - Sas-kő - Disznó-kő - Gabi-halála - Pisztrángos Kőris-mocsár - Vörösmarty turistaház Táv: 11 km. Szint: 150 m. Találkozás: Stadion autóbusz állomás 6 óra 30-kor. Jegy: Kékestetőig. Kiegészítő jegyet 65 év felett is kell venni. Indulás: Busz indul 6 óra 45-kor Túravezető: Dr. Balogh István, Dr.Balogh Istvánné október 4. csütörtök Klubnap VII. ker. István u óra között. Klubvezető: Kelemen Tiborné, Nagy Józsefné október 6. Szombat Természetismereti kirándulás Útvonal: Hűvösvölgy - Glück Frigyes út - Vadaskerti-nyereg Katonasír - Libanoni cédrus - Görgényi úti parkoló - Vaskapu-hegy - Apáthy-szikla - Törökvész út Táv: 7 km. Szint: 150 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában 8 óra 50-kor. Túravezető: Telek György, Dr Balogh Istvánné október 7. Vasárnap Pilisi vándorlás 5/1. szakasz Hegység: Visegrádi hg. Útvonal: Pilisszentlászló Apátkúti völgy Bertényi Miklós füvészkert-visegrád Táv: 9,3 km. Szint: 35 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 7 órakor. Jegy: Szentendréig Indulás: HÉV indul 7 óra 18-kor. Túravezető: Bérci Erzsébet október 7. Vasárnap Mátra túra Hegység: Mátra hg. Útvonal: Galyatető - Mogyorós-orom - Nagy-Lápafő - Csór-hegy - Vörösmarty turistaház - Mátraháza - Farkas-kút - Sástói-kilátó. Táv: 15 km. Szint: 300 m. Találkozás: Stadion autóbusz állomás 7 óra 55-kor. Jegy Galyatetőig. Kiegészítő jegyet 65 év felett is kell venni. Indulás: Busz indul 8 óra 15-kor. Túravezető: Andrási István, október 11. Csütörtök /Átlagosnál nehezebb/ Útvonal: Dömörkapui elágazás - Lajosforrási elágazás - Vasas szakadék - Kőhegy - Petőfi emlékhely - Bükkös patak - Szentendre Táv: 12 km. Szint: 200 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 7 óra-kor. Jegy: Szentendréig Indulás: HÉV indul 7 óra 18-kor.
5 október 13. Szombat Pilisi túra Útvonal: Pilisszántó - Mészégetők - Iluska-forrás - Posta-réti-erdő - Nagykopasz - Dévényi-kilátó - Vass Albert fa - Piliscsév - Tinnyei út - Pilisjászfalu Táv: 14 km. Szint: 300 m. Találkozás: Árpád hídi VOLÁN pályaudvar 8 óra 30-kor. Jegy Pilisszántó posta. Indulás: Busz indul 8 óra 45-kor. október 14. Vasárnap BTSSZ Emléktúra Útvonal: Két-Bükkfa-nyereg Ördög-lyuk - Mária-pad - Klastrom-kút Pilisszentkereszt BTSSZ ünnepi megemlékezés 11 órakor Klastromkútnál - Pilisszentkereszt Táv: 6 km. Szint: 50 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomása 7 órakor. Jegy:Pomázig Indulás: HÉV indul 7 óra 18-kor. Túravezető: Telek György, Dr Balogh Istvánné október 16. Kedd Klubtakarítás VII. ker. István u órától. Jelentkezni a klubvezetőknél. Klubvezető: Kelemen Tiborné, Nagy Józsefné október 18. Csütörtök Útvonal: Biatorbágy (Viadukt) - Keserű-kút - Szent Vendel (Szily) kápolna - Iharos-völgy - Biatorbágy. Táv: 6 km. Szint: 150 m. Találkozás: Kelenföldi pályaudvar mellett az Etele téri Volán Busz pályaudvaron az Etyekre induló autóbusznál. 8 óra 30-kor. Jegy: Biatorbágy Meggyfa utcai megálló. Indulás: Busz indul 8 óra 40-kor. október 20. Szombat Gerecse túra Hegység: Gerecse hg. Útvonal: Zsámbék - Nyakas-hegy - Töki-szakadék - Nyakas-tető - Perbál Táv: 13 km. Szint 250 m. Találkozás: Széna téri Volán p.u. 8. óra 45-kor. Indulás: Busz indul 9 órakor
6 október 21. Vasárnap Budai túra Katonasírok nyomában Útvonal: Hűvösvölgy Nyéki hegy Határ nyereg Fenyőgyöngye Árpád kilátó Határ nyereg Vadaskert, régi határkövek Hármashatárhegyi repülőtér, Emlékkereszt - Hűvösvölgy Táv: 11,5 km Szint: 300 m. Találkozás: Hűvösvölgyi villamos végállomásán 10 órakor. Túravezető: Faragó Sándor október 21. Vasárnap Pilisi túra Útvonal: Csillaghegy - HÉV állomás - Alsó-hegy - József-hegy - Ezüst-kevély - Nagy-Kevély - Kevély-nyereg - Zöld-barlang - TTE-kunyhó - Papp Ferenc-barlang - Békásmegyer(Ófalu) buszmegálló. Táv: 15 km. Szint: 400 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 8 órakor. Indulás: HÉV indul 8 óra 18-kor. Túravezető: Andrási István október 25. Csütörtök Útvonal: Szépjuhászné - Örökerdő tanösvény - Kis-Hárs-Hegy Sí út - Szépjuhászné - Hárs hegyi tanösvény - Széher út. Táv: 6 km. Szint: 100 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 22-es busz végállomásán 9 órakor október 27. Szombat Börzsöny túra Hegység: Börzsöny hg. Útvonal: Rózsa-kunyhó - Törökmező - Felsőkörtvélyes - Kövesmező - Világostér - Juliánusz barát - torony - Világos tér - Remetekereszt-bérc - Szőnyi-pihenő - Zebegény-kilátó - Zebegény vasútállomás. Táv: 16 km. Szint: 400 m. Találkozás: Nyugati pályaudvar 7 óra 50-kor. Jegy: Kismarosig. Indulás: Vonat indul 8 óra 07-kor. Túravezető: Andrási István október 28. Vasárnap Séta a Római parton Hegység: Budapest Útvonal: Békásmegyeri üdülőpark Római part Aquincum katonai amfiteátrum Táv: 8 km. Szint: 0 m. Találkozás: Árpád híd 34-es busz megállójában 9 óra 30-kor. Túravezető: Nánási Miklós
7 november 3. Szombat Kegyeleti emléktúra BTSSZ Turista emlékhely Útvonal: Normafa - Csacsi-rét - Virág-völgy - Makkosmária - Magaskő-kőfejtő KFKI Táv: 5 km Szint: 150 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 21-es autóbusz végállomása 8.50 órakor Túravezető: Telek György, Dr Balogh Istvánné november 4. Vasárnap Visegrádi túra Hegység: Visegrádi hg. Útvonal: Pilisszentlászló(Hegytető) - Paprét - Pálóczky-rét - Úrasztal-oldal - Molnár László emléktábla - Visegrádi-kapu - Fekete-hegyi-rétek - Nagyvillám - Fellegvár - Visegrád VOLÁN buszmegálló. Táv: 15 km. Szint: 450 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 7 órakor. Jegy: Szentendréig Indulás: HÉV indul 7 óra 18-kor. Túravezető: Andrási István november 6. Kedd Útvonal: Pilisvörösvár (Szabadságliget) - Iluska-forrás - Dévényi-kilátó - Piliscsaba Táv: 10 km. Szint: 250 m. Találkozás: Nyugati pu. az Esztergomba induló vonatnál 8 óra 10-kor. Jegy: szabadságligetig Indulás: Vonat indul 8 óra 21-kor. november 8. csütörtök Klubnap VII. ker. István u óra között. Klubvezető: Kelemen Tiborné, Nagy Józsefné november 10. Szombat Gödöllői túra Hegység: Gödöllői dombság. Útvonal: Erdőkertes - Margita - Domony-völgy Táv: 12 km Szint: 250 m. Találkozás: Újpest városkapu Volán busz pályaudvar 9 órakor. Jegy: Erdőkertes templom Indulás: Busz indul 9 óra 15-kor. november 11. Vasárnap Kegyeleti Emléktúrák MTSZ Hegység: Mátra hg. MTSZ I. Világháborús megemlékezés sorozat záró rendezvény Útvonal: Saskő. Túrakiírás Körlevél útján később. Túravezető: Telek György
8 november 11. Vasárnap Pilisi vándorlás 2/3. szakasz Útvonal: Két-bükkfa-nyereg Hunfalvi út Simon halála Mária pad Kékforrás Szent Kereszt Pilisszentkereszt. Táv: 8,1 km. Szint: 150 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 8 órakor. Túravezető: Bérci Erzsébet november 15. Csütörtök Útvonal: Nagykovácsi - Forrás-dűlő - Széna-hegy - Fajzási erdő - Ilona-lak - Vasvári-erdő - Széltörés-erdő - Nagykovácsi. Táv: 13 km. Szint: 200 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában 8 óra 50-kor. november 17. Szombat Természetismereti kirándulás Útvonal: KFKI - Magas Frank-hegy - Piktortégla üregek - Farkas-hegy - Máriavölgy - Budaörs Táv: 5 km. Szint: 50 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 21-es autóbusz végállomása 8.50 órakor Túravezető: Dr. Balogh Istvánné november 18. Vasárnap Budapest körüli túra. Hegység: Budapest Turjános Útvonal: Rákospalotai határút - Turjános Táv: 6 km. Szint: 0 m. Találkozás: Ferenciek tere 7-es autóbusz megállójában 9 óra 30-kor. Túravezető: Mezei Erzsébet november 18. Vasárnap Visegrádi túra Hegység: Visegrádi hg. Útvonal: Pilisszántó - Tövises-hegy - Varga-lösz - Prédikálószék - Hubertus vadászház - Kecskehát-rét - Nyalka-bérc - Dömös. Táv: 14 km. Szint: 300 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 8 órakor. Jegy: Szentendréig Indulás: HÉV indul 8 óra 18-kor. Túravezető: Andrási István november 22. Csütörtök Útvonal: Budaliget - Vadcseresznyés - Kerek-hegy - Zsíros-hegy - Ördöglyukbarlang - Solymár. Táv: 9 km. Szint: 150 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában 8 óra 50-kor.
9 november 24. Szombat Visegrádi hegység túra. Hegység: Visegrádi hg. Útvonal: Pilisszentlászó hegytető - Papp-rét - Lőrinc-laposa - Vöröskő - Álló-rét - Leányfalu Táv: 13 km. Szint: 400 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 8 órakor. Jegy: Szentendréig Indulás: HÉV indul 8 óra 18-kor. Főváros környéki túrák, november 25. Vasárnap Budakeszi Vadaspark Útvonal: Budakeszi - Vadaspark - Budakeszi, de hosszabbítási lehetőség! Táv: 5 km. Szint: 200 m. Találkozás: Széll Kálmán tér BKK 22-es busz megállójában 9 óra 30-kor. Túravezető: Zombori Judit november 25. Vasárnap Pilis túra Útvonal: Dobogókő - Rezső-kilátóhely - Kétbükkfa-nyereg - Simon-halála - Boldog Özséb-kilátó - Grófi út - Pilisszántó. Táv: 17 km. Szint: 300 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 7 órakor. Indulás: HÉV indul 7 óra 18-kor. Túravezető: Andrási István november 29. Csütörtök Útvonal: Fenyőgyöngye - Szép-völgy - Kecske-hegy - Árpád-kilátó Törökvész út. Táv: 6 km. Szint 150 m. Találkozás: Kolosy téren a 65-ös busz végállomásán 9 órakor. Túravezető: Dr. Balogh Istvánné, Nagy Józsefné december 1. Szombat Vértesi túra Hegység: Vértes hg. Útvonal: Csákvár - Gánt - Geológiai tanösvény - Csákvár. Táv: 20 km. Szint: 250 m. Találkozás: Népliget Volán pályaudvar 7 óra 20-kor. Jegy: Csákvár Szabadság-tér Indulás: VOLÁN busz indul 7 óra 35-kor. december 2. Vasárnap Pilisi vándorlás 2/2. szakasz Útvonal: Két bükkfa nyereg Hunfalvi út Simon halála Boldog Özséb kilátó - Pilisszántó Táv: 11,5 km. Szint: 150 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomása 8 órakor. Jegy: Pomázig Túravezető: Bérci Erzsébet
10 december 2. Vasárnap Mikulástúra Szülők, nagyszülők hozzátok el a gyerekeket. Útvonal: Erdőalja út Menedékház utca Pihenőház Erdőalja út. A gyerekekhez a Mikulás órakor érkezik a Pihenőházhoz! Táv: 5 km. Szint: 50 m. Találkozás: Szentlélek tér 137-es busz végállomása 8 óra 50-kor. Túravezető: Dr.Balogh Istvánné, december 4. Kedd Útvonal: Fenyőgyöngye - Kecske-hegy - Látó-hegy - Glück Frigyes út - Oroszlán-szikla - Határ-nyereg - Parkoló - Libanoni Cédrus - Katonasír - Hűvösvölgy. Táv: 7 km. Szint: 150 m. Találkozás: Kolosy tér 65-ös buszvégállomásában 9 órakor. december 6. Csütörtök Klubnap, névnaposok köszöntése. VII. ker. István u óra között. Klubvezető: Kelemen Tiborné, Nagy Józsefné december 8. Szombat Természetismereti kirándulás Útvonal: Normafa - Csacsi-rét - Virág-völgy - Makkosmária Mária zarándok út /Meteor Szurdok/ - Budakeszi. Táv: 7 km. Szint: 100 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 21-es autóbusz végállomása 8.50 órakor Túravezető: Telek György, Dr Balogh Istvánné december 9. Vasárnap Gellérthegy örökzöld jelzésen Hegység: Budapest Útvonal: A Gellért hegy zöld sáv jelzésén tök végig. Táv: 5 km. Szint: 100 m. Találkozás: Szent Gellért tér 9 óra 30-kor. Túravezető: Serdült Etelka december 11. Kedd Útvonal: Szépjuhászné - Örökerdő tanösvény - Kis-Hárs-Hegy Tóthasszony-oltár - Hűvösvölgy - Patak út - Nagyhíd Táv: 6 km. Szint: 100 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 22-es busz végállomásán 9 órakor Túravezető: Dr. Balogh Istvánné, Nagy Józsefné december 13. Csütörtök ÁPISZ SE Évzáró Budapest Curia utca 3. Sportház nagyterem Minden sporttársat szívesen látunk. Ki mit hoz, azt fogyaszt. Dr. Balogh Istvánné
11 december 15. Szombat Visegrádi hg. túra. /Közepesen nehéz/ Hegység: Visegrádi hg. Útvonal: Pilisszentlászló - Delmár-kúti-dűlő - Spartacus ösvény - Jenő-kunyhó - Visegrád Táv: 14 km. Szint 250 m. Találkozás: Batthyány tér HÉV végállomás 8 órakor. Jegy: Szentendréig Indulás: HÉV indul 8 óra 18-kor. december 20. Csütörtök Útvonal: Fenyőgyöngye - Tábor-hegy - Nagy-Farkas-torok Guckler Károly körút - Virágos-nyereg - Gercse - Pesthidegkút. Táv: 7 km. Szint: 100 m. Találkozás: Kolosy téren a 65-ös busz végállomásán 9 órakor. Túravezető: Dr. Balogh Istvánné, Kelemen Tiborné december 22. Szombat Börzsöny túra Hegység: Börzsöny hg. Útvonal: Kóspallag - Alsóhegy - Márianosztra - Régi Nosztrai út - Szob Táv: 14 km. Szint: 300 m. Találkozás: Nyugati pályaudvar 7 óra 50-kor. Jegy: Kismarosig. Indulás: Vonat indul 8 óra 07-kor. december 27. Csütörtök Morzsatúra Útvonal: Normafa - Csacsi-rét - Virág-völgy - Makkosmária Magaskő Kőfejtő (Piknikezés) - KFKI Táv: 5 km. Szint: 150 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 21-es autóbusz végállomása 9.00 órakor Túravezető: Dr. Balogh Istvánné, Kelemen Tiborné december 29. Szombat Budai túra Útvonal: Nagykovácsi - Forrás-dűlő - Fajzási erdő - Ilona-lak - Vasvári-erdő - Széltörés-erdő - Nagykovácsi. Táv: 14 km. Szint: 200 m. Találkozás: Széll Kálmán tér 61-es villamos megállójában 8 óra 50-kor. december 30. Vasárnap Szilveszteri tekergő Útvonal: Fenyőgyöngye - Kecske-hegy - Árpád kilátó - Csatárka - Törökvész út. Táv: 4 km. Szint: 150 m. Találkozás: Kolosy téren a 65-ös busz végállomásán 9 órakor.
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. I. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Klubnap minden hónap első
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2015. I. negyedévi túraterv. Címünk: 1076. VII. kerület István utca 29. szám alatti, Erzsébetváros
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2013. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Erzsébetváros Természetbarát
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2018. III. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. IV. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály 2011-év II. negyedévi túra terve ÁPISZ Természetjáró Szakosztály címe: MAG-HÁZ földszint Budapest,
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év II. negyedévi túra terve Figyelem!!!!! Ismét (ELKÖLTÖZTÜNK) Új címünk után és a klubnapok
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály.
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály. 2012. év III. negyedévi túra terv. Figyelem!!!!! Ismét ELKÖLTÖZTÜNK. Új címünk: 1077 Bp.Wesselényi
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. II. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály I. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros Sportegyesületi
A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER
A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2019. II. félévi és a 2020. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE 1 SZEPTEMBER 01., 08., 15., 22., 29. Vasárnap. KÖNNYŰ TÚRÁK A BUDAI HEGYSÉGBEN 01. Vasárnap. TÚRA
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2017. III. negyedévi túraterv. Klub címünk:1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros
IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ
IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó
Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár
Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár A Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság túráin kirándulásain Természetismereti felvilágosító, út és létesítményellenőrző
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály
Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2016. I. negyedévi túraterv. Címünk: 1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros Sportegyesületi
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu túravezető 20-327-4660 gyuszif@gmail.com
IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ
IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:
Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet
Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják
TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások
Budapesti Elektromos Sportegyesület Természetbarát szakosztály TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ 2018. évi túrák és kirándulások FIGYELEM! Szakosztályunk hagyományos évzáró-évnyitó értekezletét 2018. március 12-én
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év Január 17. Január 31. Budai hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Apáti-szikla Pasarét Táv: 4,5 km Szintkülönbség: 60 m
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:
Budapesti Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság. Sylvanus Csoport. Túraterv 2011.
Budapesti Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Sylvanus Csoport Túraterv 2011. AZ ERDŐ FOHÁSZA Vándor, ki elhaladsz mellettem hallgasd a kérésem. Én vagyok tűzhelyed melege Hideg téli éjszakákon,
A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS
1 A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 31. Vasárnap. TÚRA A GERECSE HEGYSÉGBEN (részben Országos Kéktúra) Útvonal: Héreg Halyagos
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év Január 16. Budai-hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Határ-nyereg Görgényi út Apáthy-szikla Pasarét Táv: 6 km Szintkülönbség:
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó
II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)
II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2018. év Január 6. Pilis-Visegrádi-hg.: Dobogókő Pilisszentkereszt Csobánka Táv: időjárástól függően Találkozás: Batthyány
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,
CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA
2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20
A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák:
A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: 2017. 01. 14. Thury György emléktúra Pilisszentkereszt 2017. 01. 21. Toldi Miklós emléktúra Budakeszi 2017. 02. 04. Könyves Kálmán emléktúra Pécel 2017. 02.
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Babó
A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák:
A Magyar Hősök Túrasorozatban résztvevő túrák: 2017. 01. 14. Thury György emléktúra Pilisszentkereszt 2017. 01. 21. Toldi Miklós emléktúra Budakeszi 2017. 02. 04. Könyves Kálmán emléktúra Pécel 2017. 02.
K i r ándulások 2008. II. negyedévben
K i r ándulások 2008. II. negyedévben Ideje Helye utazási költség Áp r i l i s 2. 5. 5 9 12 Normafa, Csillebérc, Irhásárok, Gazdagrét Budai hegység Csacsi rét, Makkosmária, Mária szurdok, Budakeszi Visegrádi
NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon:
NGM-SC TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Telefon: 795-1999 1/2017. Kedves Sporttársak! Tagdíjak. Örömmel értesítünk, hogy várhatóan 2017-ben a támogatásokkal ki tudjuk gazdálkodni
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)
IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa
Tájékoztatás: 06 (1)
Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.
Október: 063. Kb. 064. 16 km. 250m 8.20 Batthányi tér- 065. Kb. 066. 10 km 50 m. 9.00 Moszkva tér. 067. 8 km. - 9.00 Moszkva tér
Október: Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 01. Szépjuhászné-Hárshegyi krt.-makovecz Imre tervezte Kishárshegyi kilátó- Hűvösvölgy 061. 8 km. 50
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévköszöntő túra a bécsi koncert után Helyszín: Normafa Találkozó: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.05. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2018/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu túravezető 20-327-4660 gyuszif@gmail.com
IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mátra Kupa. Heves megyei TbSZ Információ: www.tajbpbajn.fw.hu
IV. NEGYEDÉV 10.03-05. Túra a Ausztriába Helyszín: Ausztria Váci Síiskola SE Ferihegyi Természetjáró Szakosztály Információ: Keszte Zsuzsa 06 (30) 272-2762 Takács Sándor, Kustra Attila, www.brtsz.hu 10.05.
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály
Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály 2018. évi 4. negyedév túraprogramja hónapokra október november december Túrák 2018. októberben a ben Vasárnap: 7 vezető: Dani László 14 Zaka Lajosné 28 Tóth
III. NEGYEDÉV. július eleje
III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet szakosztályvezető túravezető 70-327-9900 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet
Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét CsihákLaci és barátai biztosítják
TURISTA EGYESÜLET 2016/2
HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2016/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131
2017. I. negyedév január -- február --március szeptember
JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIU 2017. I. negyedév január -- február --március szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes
TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ évi túrák és kirándulások
TERMÉSZETBARÁT HÍRADÓ 2017 évi túrák és kirándulások FIGYELEM! Szakosztályunk hagyományos évzáró-évnyitó értekezletét 2017. február 27-én hétfőn 16,30 órakor rendezzük az ELMŰ Sporttelepén. (1138 Budapest,
Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.
Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Farkas Gyula túravezető 20-327-4660
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
BOLDOGASSZONY PAPUCSA
BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2017/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!
GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT.
GYALOGSZERREL FELFEDEZNI A BUDAPEST KÖRNYÉKI HEGYSÉGEK ÉS A GÖDÖLLŐI-DOMBSÁG TURISZTIKAI TERMÉKKÍNÁLATÁT PILISI PARKERDŐ ZRT. A PILISI PARKERDŐRŐL Pilisi Parkerdő Zrt. Budapest és környékének 65 ezer hektárján
II. NEGYEDÉV.
II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia
Vasas SC Természetbarát Szakosztály
Fischbacher Alpok Útvonal: Bécsi erdő és Graz környéke Találkozás: Bp.XIII.Váci út 73. Nyufig oldalánál 6.45 Vezető: Dani László és Bálint Sarolta táv: 40km költség.: 40 000Ft +50 EURO Előre jelentkezés
ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA
ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum július 3. vasárnap 7.50 Nyugati pu. pénztárak Börzsöny hg., kisvonattal: Szob - Márianosztra, gyalog: Nagyirtás psz. - Királyrét Táv: 11 km, szint:
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu
2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember
2017. III. negyedév július -- augusztus -- szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes Tel: 06/ 20/ 211-5107
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Olajipari Természetbarát Sportegyesület Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 2014. január március A szakosztály működése A Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 1994. áprilisban alakult meg a
Őszi Vértes - A külön buszos utak programfüzetében részletezve
X.3. X. 4. X.4. X. 10. X. 11 X. 11. X. 14. K i r á n d u l á s o k 2 0 1 5. I V. n e g y e d é v b e n () O k t ó b e r ( 1. o l d a l ) Őszi Vértes - A külön buszos utak prografüzetében részletezve (15/095)
DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN SZERVEZŐ EREDMÉNY
DÁTUM ESEMÉNY HELYSZÍN SZERVEZŐ EREDMÉNY Január 6. Budapesti túra Budapest Természtbarát szakosztály Január 14. Budapesti túra Budapest Természtbarát szakosztály Január 20. Nagy-kevély túra Pilisborosjenő
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2017. év Dec. 31-Jan. 1. Szilveszteri túra Budai-hg.: PSE Pálya, Pasarét Apáthy-szikla Vaskapu hegy Gugger-hegy Szépvölgyi
1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.
1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára
Programok, rendezvények
Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.08. Sítúra Helyszín: Budai-hegység Útvonal: Normafa Libegő Budakeszi
III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság
III. NEGYEDÉV 07.03-08. Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Pusztamarót TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.06-09. Szlovák turisták nemzetközi
Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre
(A 100 hektárnál nagyobb et kezelők listája) 453 Pusztavacsi Erdészet 2378 Pusztavacs Pf.:10. 5575 Albertirsa 2,87 5,40 5576 Cegléd 96,48 6,83 5577 Ceglédbercel 35,83 5578 Csemő 405,40 1,23 5592 Dabas
TURISTA EGYESÜLET 2015/1
HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2015/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,
Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály
Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131
BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve
BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve 1sz.Túra: Börzsöny Április 20. Szombat Távolság:23km Szint:780m Nehézségi fok: Nehéz Útvonal:Királyrét-
III. NEGYEDÉV. 07.04-05. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.
III. NEGYEDÉV Július első hetén a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Balatonszántód TFSz Információ: www.tfsz.hu
1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)
1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu
1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető
Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület évi túranaptár
Vértes Meteor Természetbarát Sport Egyesület 2019 évi túranaptár VÉRTES METEOR TERMÉSZETBARÁT SPORT EGYESÜLET 2019 évi túravezetői programok BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN TÚRÁZÓNAK! Dátum Program Túravezető
H Á Z U N K T Á J Á R Ó L
2 0 1 7. d e c e m b e r h a v i IBUSZ Természetjáró Egyesület 1025 Budapest, Csalán út 39/a Túraprogramok és hírek www.ibuszte.hu mail: szerk@ibuszte.hu Adószám: 18097395-1-41 E L Ő Z E T E S H Á Z U
TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM FEBRUÁR 11-IG
TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM 2017-2018 FEBRUÁR 11-IG TIPOGRÁFIA Testedző Egyesület 1067 Budapest, Benczúr u 37 e-mail: tipografiatestedzo@gmailcom http://tip19035mpeu
Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye
Április 01. Normafa,Makkosmária,Budakeszi Mezei Mária háza Himnusz Emlékmű(az út megszakitható)szép Juhászné 033. Kb.. Tel:319-4265 04. (szombat)űröm: (Kápolna,Katolikus templom)és a déli tanösvény szakvezetéssel.
2016. II. negyedév április -- május -- június
JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIUS 2016. II. negyedév április -- május -- június T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06707051923 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes Tel:
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR év
PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2017. év Dec. 31-Jan. 1. Szilveszteri túra Budai-hg.: PSE Pálya, Pasarét Apáthy-szikla Vaskapu hegy Gugger-hegy Szépvölgyi
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.
Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:
Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében
Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Dokumentációs Szakbizottsága 1971-72-ben elkészítette Magyarország barlangkataszteri számfelosztását az Ausztriában
Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály
Vasas Sport Club Természetbarát Szakosztály 2019. évi 1. negyedév túraprogramja hónapokra január február március Kedves Tagtársak! Szakosztályunk eredményes működése érdekében kérjük tagjainkat, hogy a
III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.
III. NEGYEDÉV Július első hetében a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSz Információ: www.tfsz.hu 07.03-16. Alföldi
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2017/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T
H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 25 év a természetjárás szolgálatában 2019/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a
II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:
II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra