J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének október 22-i alakuló ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
|
|
- Tivadar Aurél Szilágyi
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-193 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének október 22-i alakuló ülésén, a Városháza épületének nagytermében. Jelen vannak: Dr. Péntek Árpád, Dr. Vörös Ibolya, Bocskay László, Császár Endre, Venczel Csaba, Dr. Hermann István, Máté István, Unger Tamás, Zsegraics Gyula, Süle Zsolt, Grőber Attila, Kovács Csilla, Kerecsényi Zoltán képviselők, 14 fő Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző, Dr. Nagy Krisztina aljegyző, Rádi Róbert kabinetvezető, Benecz Rita emberi erőforrás osztályvezető Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető, Molnár István városfejlesztési osztályvezető, Pozsgai Zsuzsanna köztisztviselő, Dr. Édes Ágnes, a Helyi Választási Bizottság elnöke, a Helyi Választási Bizottság tagjai, Kövér László házelnök, Dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselő, Dr. Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő, Takács Szabolcs kormánymegbízott, Horváthné Farkas Andrea járási hivatalvezető, intézményvezetők a mellékelt jelenléti ív szerint, Pápa Város Önkormányzata többségi tulajdonában álló, illetve részvételével működő gazdasági társaságok vezetői a jelenléti ív szerint, képviselők hozzátartozói a jelenléti ív szerint, Városi TV munkatársai, Papa-ma.hu internetes honlap munkatársa, Bognárné Som Andrea jegyzőkönyvvezető, Nagy Balázs köztisztviselő Huszár Hajnalka műsorközlő felkéri a résztvevőket, hogy énekeljék el közösen a Himnuszt. A Himnuszt követően ünnepi műsort hallgathattak meg a jelenlévők. Huszár Hajnalka műsorközlő Tisztelettel köszönti a résztvevőket Pápa Város Képviselőtestülete alakuló ülésén. A zenés irodalmi összeállításban elsőként Pataki András előadásában Reményik Sándor: Akarom című versét hallották, majd ezt követően Simon Andrea énekelte el az Elizabeth című musicalből Elisabeth dalát, és végezetül Pataki András Tamási Áron Hazai tükör című írásából adott elő egy részletet. Felkéri dr. Áldozó Tamás polgármestert az alakuló ülés megnyitására.
2 2 Köszönti Kövér László házelnököt, Dr. Kovács Zoltán államtitkár, országgyűlési képviselőt, Dr. Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselőt, Takács Szabolcs kormánymegbízottat, valamint a Képviselőtestület tagjait és a jelenlévőket. A Képviselőtestületnek az elkövetkező öt évre eredményes munkát, jó együttműködést kíván Pápa város további fejlődése, gyarapodása érdekében, a város lakóinak és vendégeinek legnagyobb megelégedésére. Megnyitja Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének alakuló ülését. Megállapítja, hogy a Képviselőtestület ülése határozatképes, 14 fő képviselő jelen van. Megkérdezi, hogy van-e a meghívóban szereplőkön kívül egyéb napirendi javaslat? Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban egyéb javaslat nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását a meghívóban jelzett napirendi javaslatról. 137/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete október 22-i alakuló ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg: 1. Pápai Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a képviselőtestület tagjainak választásáról 2. A képviselőtestület tagjainak eskütétele 3. Pápai Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a polgármester választásáról 4. Polgármester eskütétele 5. Alpolgármester megválasztása és eskütétele 6. Tájékoztatás a polgármester illetményéről és költségtérítésé ről 7. Döntés az alpolgármester illetményéről 8. Tájékoztatás az alpolgármester költségtérítéséről 9. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének /2014. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról 10. A képviselőtestület bizottságainak megválasztása 11. Településrészi önkormányzatok megválasztásának előkészítésével kapcsolatos döntés
3 3 Napirendek tárgyalása az írásban megküldött előterjesztések alapján: 1. Pápai Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a képviselőtestület tagjainak választásáról Felkéri dr. Édes Ágnest a Helyi Választási Bizottság elnökét, ismertesse a helyi önkormányzati képviselőválasztás eredményét. Dr. Édes Ágnes, a Helyi Választási Bizottság elnöke A Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a október 12-i polgármester, települési önkormányzati, valamint települési nemzetiségi önkormányzati választás eredményes volt, a választás lebonyolítása során törvénysértés nem történt. A megválasztott polgármester, az önkormányzati képviselők és települési nemzetiségi képviselők részére a megbízólevél átadása a vonatkozó jogszabálynak megfelelően október 18-án megtörtént. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 5. -a értelmében Pápa városban 10 egyéni választókerület és 4 listás mandátum alapján 14 tagú képviselőtestület alakulhat. Hivatkozott törvény 14. -a alapján az egyéni választókerületekben az a jelölt lesz képviselő, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta. Pápa város választópolgárai az egyéni választókerületekben képviselővé választották a következő jelölteket, akik valamennyien a FIDESZ-KDNP jelöltjei: 1. sz. vk. Dr. Péntek Árpád 2. sz. vk. Dr. Vörös Ibolya 3. sz. vk. Bocskay László Tivadar 4. sz. vk. Császár Endre 5. sz. vk. Venczel Csaba 6. sz. vk. Dr. Hermann István 7. sz. vk. Máté István 8. sz. vk. Dr. Áldozó Tamás Róbert 9. sz. vk. Unger Tamás 10. sz. vk. Zsegraics Gyula A pártok kompenzációs listáiról mandátumot szerzett képviselők a következők: 1. Süle Zsolt JOBBIK 2. Grőber Attila MSZP-EGYÜTT-PM 3. Kovács Csilla MSZP-EGYÜTT-PM 4. Kerecsényi Zoltán DK 2. A képviselőtestület tagjainak eskütétele Megköszöni a tájékoztatót, és felkéri dr. Édes Ágnest, a Helyi Választási Bizottság elnökét, hogy a Képviselőtestület tagjaitól az esküt vegye ki. Megkéri a jelenlévőket, hogy az eskü időtartamára álljanak fel.
4 4 Ezt követően a Képviselőtestület tagjai esküt tesznek. Felkéri dr. Édes Ágnest, a Helyi Választási Bizottság elnökét, hogy ismertesse a polgármester választás eredményét. 3. Pápai Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a polgármester választásáról Dr. Édes Ágnes, a Helyi Választási Bizottság elnöke A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi L. törvény 12. (1) bek. alapján a polgármestert a település választópolgárai közvetlenül választják. Polgármester az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja. A választás napján Pápa város választópolgára közül fő adta le szavazatát. A választópolgárok dr. Áldozó Tamás Róbertet a FIDESZ-KDNP közös jelöltjét választották polgármesternek. 4. Polgármester eskütétele Dr. Édes Ágnes, a Helyi Választási Bizottság elnöke Felkéri dr. Áldozó Tamás polgármestert az eskü letételére. Megkéri a jelenlévőket, hogy az eskü időtartamára álljanak fel. Ezt követően a dr. Áldozó Tamás polgármester leteszi az esküt. Tisztelettel köszönti a megjelenteket abban az épületben, amelyet 1823-ban Városháza céljára építettek, s amelyben az önkormányzati igazgatás folyik, a testület működik. A legnagyobb önkormányzati ünnep a helyi képviselőtestület megalakulása a második világháborút követően ezen a helyen most történik meg először. Szeretne köszönetet mondani azoknak, akik támogatták az újraválasztását. Kiemelten szeretne köszönetet mondani családjának, akik elviselték a hiányát, a kampány időszakával járó feszültséget, akiktől mindvégig szeretetet és támogatást kapott. Megköszöni gyermekeinek is, hogy elviselték azt, hogy heteken keresztül nem tudtak találkozni. Köszönetet mond annak a politikai közösségnek, amely polgármesternek jelölte, és amelynek sok tagja éjt nappallá téve, szabadidővel, családdal nem számolva azon dolgozott, hogy őt és a képviselőtársait segítse és támogassa. Hálával tartozik ezeknek az embereknek azért, hogy a városban többségében ismét a FIDESZ-KDNP jelöltjeiből alakulhatott meg a testület. Megköszöni valamennyiüknek a támogatását. Amikor 2011-ben a polgármesteri eskütétele alkalmával először szólhatott, akkor is ezt tette és most is egyfajta helyzetelemzésből szeretne kiindulni. A helyi önkormányzat működését 2014-ben meghatározó viszonyok jelentősen különböznek a 2011-ben fennálló viszonyoktól. A Kormány által végrehajtott adósságkonszolidáció minden hitelétől megszabadította a helyi önkormányzatot, a helyi önkormányzat számára így a következő időszakra jóval nagyobb mozgásteret biztosít ez az intézkedés. Az is nagyobb mozgásteret biztosít, hogy a jövőben öt évre tervezhetnek. A rendszerváltás óta eltelt időszakban a magyar politikai közéletben még nem volt meg a lehetőség arra, hogy bármely törvényhozó testületnek öt év álljon rendelkezésére egy-egy programnak a végrehajtására. Bízik abban, hogy ez az öt év sokkal több lehetőséget fog biztosítani a közös munkára.
5 5 Más feltételrendszert biztosít az is, hogy ez az öt éves ciklus együtt kezdődik az Európai Unió közötti költségvetési ciklusának végrehajtásával. Ezáltal lehetőségük lesz arra, hogy az előttük álló időszakra szóló fejlesztési és közösségépítő terveiket az unió költségvetési ciklusával, pályázati rendszerével összhangba hozzák, és együtt kezdjék el azt a munkát, ami a város építését jelenti a következő években. A képviselő-testület minden olyan megelőző munkát elvégzett, minden olyan dokumentumot elfogadott, amelynek birtokában ezt a munkát nagy önbizalommal és lelkesedéssel kezdhetik A lehetőségeket az is meghatározza, hogy a helyi gazdaság növekvő pályára állt, az adóbevételek növekednek, a szociális kiadások csökkennek, aminek köszönhetően bátrabbak lehetnek, messzebbre juthatnak, mint amit más önkormányzati ciklusoknál remélhettek. A helyi gazdaságban, a helyi közéletben vannak kockázatok is. Az előző években az egyik legnagyobb pápai foglalkoztató tulajdonosa lett az önkormányzat, és ennek a nagy gazdasági társaságnak a sorsával kapcsolatban rengeteg döntést kell hozniuk a választási kampányt megelőzően, és a választási kampány ideje alatt is. Kiemeli, hogy példaértékű munkát végzett a Képviselőtestület akkor, amikor egy ilyen nagy feladatot egyhangú döntések sorozatával tudott kezelni, és egy ilyen nagy kihívásnál nem a pártérdekeket, hanem a város érdekeit tartotta szem előtt minden képviselő. Köszönetet mond az előző képviselőtestületnek, és bízik abban, hogy a most induló önkormányzati ciklusban is így tudnak együtt dolgozni. Elmondja, van közöttük olyan, aki már 24 éve tagja a Képviselőtestületnek, de azt reméli, hogy az előző ciklus megpróbáltatásai olyan éretté tették a képviselőket, hogy bölcsességgel, felelősséggel és együttműködési hajlandósággal tudják majd a következő öt év építő munkáját elvégezni. Felkéri Kövér László házelnököt ünnepi beszéde megtartására. Kövér László házelnök Tisztelettel köszönti a megjelenteket. Elmondja, hogy a választási kampányban a FIDESZ- KDNP Pártszövetség tagjaként, a FIDESZ országos választmányának elnökeként vett részt, ma pedig az egész magyar politikai közösség testületének legfontosabb vezetőjeként van jelen. Jelenlétével tiszteletét fejezi ki az egész ország nevében minden helyi politikai közösségnek, különösen azoknak, akik nagy munkára jelentkeztek és nagy munkára kaptak megbízást a választópolgároktól. Elmondja, fontos volt számára, hogy szülővárosába, Pápára való meghívást elfogadja október 12-én a választópolgárok eldöntötték, kiket választanak be abba a testületbe, amelyik az életük következő öt esztendejét a helyi ügyek viszonylatában irányítani fogja. A választási kampány sosem volt mentes feszültségektől, nemcsak azért mert a családja hiányolta az embert, hanem mert a pártok kisebb nagyobb sebeket okoztak egymásnak. Hozzáteszi, a választási kampány szükségszerű velejárói a demokráciának. Elmondja, hogy a következő öt esztendős építkező munkára össze kell fognia a képviselőtestületnek. A kormány, a kormányzat, és a parlamenti többség tisztában van az önkormányzati rendszer jelentőségével, amely véleménye szerint sok tekintetben felemásra sikeredett rendszerváltozás egyik legjobban sikerült és legmaradandóbb alkotása. Ennek erősítése, működésének javítása, ahogy az elmúlt ciklusban is, most is a legfontosabb célok között szerepel. Pápa az elmúlt 24 évben minden nehézség ellenére folyamatosan fejlődött, még akkor is, ha voltak, s talán még lesznek is nehéz pillanatok. Bízik abban, hogy az építkező munka folytatódni fog az elkövetkező öt esztendőben, ennek legfontosabb záloga, hogy együtt tudjon működni az önkormányzat a kormányzattal, a választópolgárokkal, azokkal, akik megbízták a
6 6 testületet. is említette, hogy ennek az együttműködésnek az előfeltétele az, hogy függetlenül attól, hogy milyen párthoz tartoznak a képviselők, elsősorban a város és polgárainak érdekeit tartsák majd szem előtt. Elmondja, hogy a helyi képviselők, polgármesterek munkája sokkal emberközelibb. Az ő teljesítményük jobban mérhető, hiszen minden polgár látja, hogy a képviselők, a polgármester munkája az ő boldogulásukat szolgálta-e. Azt kívánja az újonnan választott és esküt tett képviselőknek, hogy Pápa város jó hagyományaihoz méltóan folytassák azt a munkát, ami 24 évvel ezelőtt a városban megkezdődött. Legyen hozzá erejük, kitartásuk, bölcsességük, és legyen meg hozzá az Isten áldása is. Felkéri dr. Kovács Zoltán államtitkárt ünnepi beszéde megtartására. Dr. Kovács Zoltán államtitkár Elmondja, hogy Kövér László házelnök és dr. Áldozó Tamás polgármester beszédei 1990-es emlékeket idéztek fel benne. Az akkori képviselőtestületből dr. Kontrát Károly, dr. Hermann István, Áldozó Mihály, és jómaga van jelen a mai ülésen. Visszaemlékszik az akkori testület lelkesedésére és munkájára, és azt kívánja a most megalakult képviselőtestületnek is, hogy legyenek olyan lehetőségei, mint akkoriban, hiszen, amit az első ciklusban elhatároztak, azt meg is valósították. A városban sétálva mindig látja a munkájuk eredményét, ami nemcsak a polgármester munkájának az eredménye, hanem egy politikai közösségé, a képviselőtestületé. Elmondja, hogy a Petőfi Sándor Gimnázium jubileumi ünnepségéről érkezett a testület alakuló ülésére, hozzáteszi, ez a gimnázium is a munkájuk egyik kézzel fogható eredménye. Gratulál a képviselőknek az elnyert mandátumhoz, és jó együttműködést kíván az elkövetkezendő időszakban. nek azt kívánja, hogy mély empátiával, szerénységgel álljon ennek a munkának az élére, és kitartó munkával vezesse a Képviselőtestületet. Az elmúlt ciklus volt talán a legnehezebb a testület minden tagjának, amiben végül sikeresen megvívták a csatáikat, itt a Pápai Hús 1913 Kft.-re és a nehéz körülményekre gondol. Véleménye szerint ezt értékelték a választópolgárok is akkor, amikor ugyanazokat a képviselőket jutatták mandátumhoz, és dr. Áldozó Tamást választották meg polgármesternek. Az elkövetkező öt év nagyon sok lehetőséget rejt magában, hiszen hosszabb a békeidő, mint korábban és egy évvel megnövekszik a munkás évek száma. Kívánja, hogy használja ezt ki a város vezetése mindannyiuk épülésére. Elmondja, hogy a jó együttműködés lehetősége megvan a Kormány és az önkormányzat között, sok lehetőség rejlik az elkövetkezendő európai uniós ciklusban, a források megszerzését illetően. Kéri, hogy azt a gazdasági tervet, és elképeléseket, amelyeket előkészítettek, próbálják meg minden körülmények között érvényre juttatni. A házelnök és a város államtitkárai nevében is elmondhatja, mindenben segíteni fogják a város gyarapodását. Sok hátrányt kellett leküzdeniük az elmúlt négy esztendőben, sokkal mélyebbről kellett elindulniuk, mint Tapolcának, vagy Veszprémnek. Ezt a hátrányt sok és kitartó munkával, összefogással sikerült nagyrészt ledolgozniuk. Az előttük álló feladatok elvégzéséhez mindenkinek jó munkát, együttműködést kíván, és felajánlja ehhez az együttműködését, erejét, lehetőségeit.
7 7 5. Alpolgármester megválasztása és eskütétele Tájékoztatja a Képviselőtestületet, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. tv. 74. (1) bekezdése szerint a képviselőtestület - a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel - saját tagjai közül alpolgármestert választ. Javasolja a Képviselőtestületnek, hogy alpolgármesternek Unger Tamást válassza meg, akivel 2011 óta együtt vezették a várost. Megkérdezi Unger Tamás képviselőt, hogy a jelölést elfogadja-e? Unger Tamás képviselő A jelölést elfogadja. Bejelenti, hogy személyes érintettségre tekintettel nem kíván részt venni a szavazásban. Kéri a testület döntését az alábbi határozati javaslatról: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján az alpolgármester választása során a döntéshozatalból Unger Tamás képviselőt kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot 138/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján az alpolgármester választása során a döntéshozatalból Unger Tamás képviselőt kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. Tájékoztatja a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy a szavazás szavazógéppel történik. A jelölt akkor lesz alpolgármester, ha a megválasztott képviselők több mint fele (8 fő) érvényesen rá adta le szavazatát. Megkéri a képviselőket, hogy szavazzanak az alpolgármester személyéről. A Képviselőtestület 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot 139/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a város alpolgármesterének UNGER TAMÁS képviselőt választja
8 8 A szavazás eredményét figyelembe véve megállapítja, hogy Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a város alpolgármesterének Unger Tamás képviselőt megválasztotta. Megkéri Unger Tamás alpolgármestert, hogy tegye le az esküt. Megkéri a jelenlévőket, hogy az eskü időtartamára álljanak fel. Ezt követően Unger Tamás alpolgármester leteszi az esküt. Unger Tamás alpolgármester Köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki munkájával, ötleteivel, javaslataival és néha kritikájával, de legfőképpen szavazatával lehetővé tette, hogy ismételten a 9. sz. egyéni választókörzet önkormányzati képviselőjévé választották, és ami által ismét hozzájárultak alpolgármesteri megválasztásához is. Külön megköszöni felesége, szülei megértő támogatását. Megköszöni mindenkinek a sok segítséget, a biztatást, és legfőképpen a bizalmat, mellyel feléje fordultak. Ahogy eddig is tette, ezután is szeretne mindent megtenni, hogy ezt a bizalmat megszolgálja. A képviselők és a megjelentek közül is többen emlékezhetnek rá, hogy nem olyan régen, az elmúlt ciklus lezárásaként, a képviselői munka megköszönése céljából szervezett kis ünnepségen azzal a mondattal adta át a polgármesternek a díszoklevelet, hogy soha többé nem írja le városvezetői munkájukra vonatkozóan a jövendőben egy mondatban egymással összefüggésben azt a két szót, hogy nehéz, de szép, azt meg főleg nem, hogy nehéz és szép időszak, mert mikor ezt utoljára megtette, kb. 3 és fél évvel ezelőtt, akkor olyan előreláthatatlan, és embert próbáló dolgok történtek, amelyek nagyon sok önkormányzat életében talán összességében soha nem fognak. Úgy gondolja, akkor egyikük sem gondolta, hogy a jó Isten ilyen mértékű megmérettetésben részesíti őket. Bármilyen volt az elmúlt időszak, úgy gondolja, elsősorban kihívásként élték meg, és mivel a kihívásoknak megvan az az előnyös tulajdonsága, hogy megedzik az embert, azt mondhatják, hogy ennek az időszaknak a végére sok mindent megtanultak, levonták a megfelelő következtetéseket, és ennek megfelelően tudnak nekilátni a következő 5 év teendőinek. A legfontosabb tanulság számára a megfelelő tervezés fontossága a város életének legkülönbözőbb területein. Pályázati és saját forrásokból, részben az európai uniós fejlesztési pénzeket célzó pályázatok előkészítéseként is már folyamatban és tervben vannak olyan koncepciók, stratégiák kidolgozása, amelyek hosszú időre is meghatározhatják Pápa életét. Gondol itt az új közlekedési koncepcióra, amelynek első változata hamarosan végleges lesz, vagy a Belügyminisztérium pályázata keretében kidolgozandó integrált településfejlesztési stratégiára, és erre épülően a különböző helyi szabályzók felülvizsgálatára, átdolgozására. Az elmúlt időszakban részben pályázati lehetőségből adódóan, részben ugyancsak saját tapasztalataik alapján lehetőségük volt arra is, hogy saját házuk táján is részletesebben körülnézzenek, egy választás pedig mindig kiváló lehetőséget biztosít a tiszta lappal történő indulásra, a tiszta lap megteremtésére. Úgy gondolja, mindenképpen átgondolásra, változtatásra szorulnak a város üzemeltetésének, a zavartalan működés biztosításának a feltételei. Minden bizonnyal fontos szerepet fog játszani a következő években az elfogadott gazdaságfejlesztési stratégia megvalósítása, amellyel a helyi kis és középvállalkozások helyzetén szeretnének elsősorban koordinatív és segítő szerepben javítani, hozzásegítve őket a Magyarországra érkező gazdaságfejlesztési források elnyeréséhez, hatékonyságuk növeléséhez vagy akár külföldi piacokra történő kijutáshoz. Eredményt várnak a stratégiától a munkaerőpiaci helyzet javulása, a kereslet-kínálat közeledése, a hátrányos helyzetű munkavállalók esély-
9 9 egyenlőségének javulása terén is. A tegnapi nap is megmutatta, hogy ezen a területen eltér a véleményük az ellenzéki pártoktól, közös felelősségük azonban a tényekkel történő objektív szembenézés és a mielőbbi megfelelő megoldások megtalálása. Woodrow Wilson, amerikai elnök írta le a következő sorokat, amit az utóbbiak vonatkozásában magára nézve is elfogadhatónak tart: Ha ököllel támadsz rám, biztos lehetsz benne, hogy az én öklöm kétszer olyan gyors lesz, mint a tiéd. De ha azt mondod, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat, tisztázzuk a nézeteltéréseket, és ezek okát: rögtön kiderül, hogy tulajdonképpen nem is különbözik olyan nagyon a véleményünk, csak néhány pontban kell megegyeznünk, mert sokban máris egyetértünk. Ha tehát megvan bennünk az együttműködéshez szükséges türelem és őszinteség, semmi akadálya az együttműködésnek. Meggyőződése, hogy ha nem is nehéz, de szép, de minden bizonnyal tevékeny időszak áll előttük, akár a település-fejlesztés, a gazdaság-fejlesztés, akár az ezekhez szükséges források előteremtése vonatkozásában. Ehhez a munkához szükség lesz mindannyiuk gondolataira, véleményére, képességeire, elszántságára és együttműködésére, mert, ahogy korábban, most is mindnyájunkra vonatkozóan igaznak és helyénvalónak érzi Széchenyi István szavait: Azokért élünk, akiket szeretünk, S azokért, akik igaznak tartanak. A jövőért élünk, a szépért, s jóért, amit tehetünk. E gondolatok jegyében kívánja alpolgármesteri munkáját végezni Pápáért és a pápaiakért. 6. Tájékoztatás a polgármester illetményéről és költségtérítéséről átadja az ülés vezetését Unger Tamás alpolgármesternek. Unger Tamás alpolgármester Tájékoztatja a Tisztelt Képviselőtestületet, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény rendelkezései szerint a főállású polgármester havonta illetményre jogosult. A hivatkozott törvény 71. (4) bekezdés e) pontja alapján Pápa város polgármesterének illetménye megegyezik a helyettes államtitkár közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott alapilletményből, illetménykiegészítésből, vezetői illetménypótlékból álló illetményének 80 %-ával. illetményének összege a hatályos törvényi szabályozás alapján ,- Ft. A hivatkozott törvény 71. (6) bekezdése alapján a főállású polgármester havonta az illetményének 15 %-ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult. költségtérítésének összege a hatályos törvényi szabályozás alapján ,- Ft. Elmondja, hogy a polgármester illetményének és költségtérítésnek összegéről szóló tájékoztatóról a Képviselőtestületnek szavazni szükséges. Bejelenti, hogy személyes érintettségére tekintettel nem vesz részt a szavazásban. Unger Tamás alpolgármester Kéri a testület döntését az alábbi határozati javaslatról: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján a polgármester illetményére és költségtérítésére vonatkozó tájékoztatás tudomásul vételével kapcsolatos dön-
10 10 téshozatalból dr. Áldozó Tamás polgármestert kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot 140/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján a polgármester illetményére és költségtérítésére vonatkozó tájékoztatás tudomásul vételével kapcsolatos döntéshozatalból dr. Áldozó Tamás polgármestert kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. Unger Tamás alpolgármester Kéri a testület döntését az alábbi határozati javaslattal kapcsolatban: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete illetményére és költségtérítésére vonatkozó tájékoztatást tudomásul vette. A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot 141/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Dr. Áldozó Tamás polgármester illetményére és költségtérítésére vonatkozó tájékoztatást tudomásul vette. A Képviselőtestület utasítja a jegyzőt, hogy a határozat végrehajtásával kapcsolatban a szükséges intézkedéseket tegye Felelős: Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző Unger Tamás ezt követően visszaadja az ülés vezetését dr. Áldozó Tamás polgármesternek. 7. Döntés az alpolgármester illetményéről Tájékoztatja a Képviselőtestületet, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény rendelkezései szerint a főállású alpolgármester havonta illetményre jogosult, melynek összegét a 80. (4) bekezdése alapján a képviselőtestület a polgármester illetményének %-a közötti összegben állapítja A törvény szerint megállapítható illetményhatárok a következők: minimum ,- Ft, maximum ,- Ft. Fentiekre tekintettel javasolja, hogy az alpolgármester illetményét Ft-ban állapítsa meg a Képviselőtestület. Unger Tamás alpolgármester Bejelenti, hogy személyes érintettségére tekintettel nem vesz részt a szavazásban.
11 11 Kéri a testület döntését az alábbi határozati javaslatról: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján az alpolgármester illetményének megállapítása során a döntéshozatalból Unger Tamás alpolgármestert kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot 142/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján az alpolgármester illetményének megállapítása során a döntéshozatalból Unger Tamás alpolgármestert kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. Kéri a testület döntését az alábbi határozati javaslatról: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 80. -a alapján Unger Tamás alpolgármester illetményének havi összegét ,- Ft-ban állapítja A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot 143/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 80. -a alapján Unger Tamás alpolgármester illetményének havi összegét ,- Ft-ban állapítja A Képviselőtestület utasítja a jegyzőt, hogy a határozat végrehajtásával kapcsolatban a szükséges intézkedéseket tegye Felelős: Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző 8. Tájékoztatás az alpolgármester költségtérítéséről : A hivatkozott törvény 80. (3) bekezdése alapján a főállású alpolgármester havonta az illetményének 15 %-ában meghatározott összegű költségtérítésre jogosult. Unger Tamás alpolgármester költségtérítésének összege a hatályos törvényi szabályozás alapján ,- Ft. Az alpolgármester költségtérítésnek összegéről szóló tájékoztatóról a Képviselőtestületnek szavazni szükséges.
12 12 Unger Tamás alpolgármester Bejelenti, hogy személyes érintettségére tekintettel nem vesz részt a szavazásban. Kéri a testület döntését az alábbi határozati javaslatról: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján az alpolgármester költségtérítésére vonatkozó döntéshozatalból Unger Tamás alpolgármestert kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot 144/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 49. (1) bekezdésében foglaltak alapján az alpolgármester költségtérítésére vonatkozó döntéshozatalból Unger Tamás alpolgármestert kizárja tekintettel arra, hogy az ügy személyesen érinti. Kéri a testület döntését az alábbi határozati javaslatról: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Unger Tamás alpolgármester költségtérítésére vonatkozó tájékoztatást tudomásul vette. A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot 145/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Unger Tamás alpolgármester költségtérítésére vonatkozó tájékoztatást tudomásul vette. A Képviselőtestület utasítja a jegyzőt, hogy a határozat végrehajtásával kapcsolatban a szükséges intézkedéseket tegye Felelős: Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző 9. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének /2014. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról Előadó: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 43. (3) bekezdése alapján a Képviselőtestület az alakuló vagy az azt követő ülésen megalkotja vagy felülvizsgálja a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletét. Megkérdezi van-e a kiküldött rendelet-tervezettel kapcsolatban kérdés, hozzászólás.
13 13 Tájékoztatja a képviselőket, hogy a rendelet-tervezetről minősített többséggel kell dönteni. Megállapítja, hogy a napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Kéri a testület állásfoglalását a rendelet-tervezetben foglaltakról. A Képviselőtestület 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja az alábbi rendeletet: 26/2014. (X. 22.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló fenti számú önkormányzati rendeletét az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően megalkotja. Utasítja a jegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon gondoskodjon. Felelős: Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző A szervezeti és működési szabályzat kihirdetése céljából 18,58 órakor szünetet rendel el. Megkéri a jelenlévőket, hogy erre az időre maradjanak a helyükön. A szünetet követően 19,05 órakor folytatódik a testület ülése. 10. A képviselőtestület bizottságainak megválasztása Elmondja, a bizottsági elnökök és tagok megválasztása tekintetében a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 46. (2) bekezdésének b) pontja alapján választás esetén - amennyiben ezt az érintett kérte - a Képviselőtestület zárt ülést tart. Tekintettel arra, hogy ilyen kérés nem érkezett, a bizottságok megválasztása nyilvános ülésen történik. Az elmúlt évek gyakorlata alapján javasolja, hogy külön-külön határozattal válasszák meg a bizottsági elnököket és egy-egy határozattal pedig a bizottságok tagjait. - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság elnökének megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 1/a.) pontjában foglaltakról. 146/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság elnökének dr. Péntek Árpád képviselőt megválasztja.
14 14 Felelős: - Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagjainak megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 1/b.) pontjában foglaltakról. A Képviselőtestület 13 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot 147/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagjait az alábbiak szerint megválasztja. Bocskay László Dr. Hermann István Kovács Csilla Süle Zsolt Felelős: - Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökének megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 2/a.) pontjában foglaltakról. 148/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökének Grőber Attila képviselőt megválasztja. Felelős:
15 15 - Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjainak megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 2/b.) pontjában foglaltakról. 149/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjait az alábbiak szerint megválasztja. Császár Endre Dr. Vörös Ibolya Felelős: - Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnökének megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 3/a.) pontjában foglaltakról. 150/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság elnökének Császár Endre képviselőt megválasztja. Felelős: - Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság tagjainak megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 3/b.) pontjában foglaltakról.
16 16 151/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság tagjait az alábbiak szerint megválasztja. Dr. Péntek Árpád Grőber Attila Süle Zsolt Zsegraics Gyula Felelős: - Humánerőforrás Bizottság elnökének megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 4/a.) pontjában foglaltakról. 152/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Humánerőforrás Bizottság elnökének dr. Hermann István képviselőt megválasztja. Felelős: - Humánerőforrás Bizottság tagjainak megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 4/b.) pontjában foglaltakról. 153/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Humánerőforrás Bizottság tagjait az alábbiak szerint megválasztja. Kerecsényi Zoltán Venczel Csaba
17 17 Felelős: - Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökének megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 5/a.) pontjában foglaltakról. 154/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökének dr. Vörös Ibolya képviselőt megválasztja. Felelős: - Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjainak megválasztása Kéri a testület állásfoglalását a határozati javaslat 5/b.) pontjában foglaltakról. 155/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete az Egészségügyi és Szociális Bizottság tagjait az alábbiak szerint megválasztja. Bocskay László Kerecsényi Zoltán Kovács Csilla Venczel Csaba Felelős:
18 Településrészi önkormányzatok megválasztásának előkészítésével kapcsolatos döntés Elmondja, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 62. (1) bekezdése alapján a Képviselőtestület valamely településrész sajátos érdekeinek képviseletére településrészi önkormányzatot hozhat létre települési képviselőkből és más, az adott településrészen élő választópolgárokból. A hivatkozott törvény alapján a tagokat az alakuló vagy az azt követő ülésen meg kell választani. Megkérdezi van-e a kiküldött előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. 156/2014. (X.22.) határozat Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Borsosgyőr, Kéttornyúlak és Tapolcafő Városrészi Önkormányzat tagjainak választását megelőző jelöltajánlásra nyitva álló időtartamot a következők szerint állapítja meg: Jelöltajánlás időtartama: október 28. és november óra között. A Képviselőtestület ezzel egyidejűleg a jelöltajánlás lebonyolítására vonatkozó szabályokat az előterjesztésben foglaltak szerint jóváhagyja. A Képviselőtestület utasítja a jegyzőt, hogy az érintett választópolgárok és civil szervezetek tájékoztatásával, valamint a jelöltajánlás jogszabályoknak és e határozatban foglaltaknak megfelelő lebonyolításával kapcsolatos szükséges intézkedéseket tegye Határidő: a jelöltté váláshoz szükséges ajánlások számának megállapítására október 27. az ajánlásra jogosultak tájékoztatására: október 27. a jelöltajánlás lebonyolítására: folyamatos Felelős: Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző Dr. Nagy Krisztina aljegyző
19 19 Bízik abban, hogy a három településrészen nagy érdeklődés mellett sok jelölést tudnak előkészíteni a településrészi önkormányzati képviselők megválasztásra. Kéri a Képviselőket, hogy az eskü letételét igazoló okmányt az előtérben elhelyezett asztalnál szíveskedjenek aláírni és kéri a megjelenteket, hogy tegyenek bejegyzést a vendégkönyvbe. Megköszöni a megjelenést, 19,10 órakor az ülést bezárja és mindenkit szeretettel hív az ülést követő pezsgős koccintásra és azt követő fogadásra. K. m. f. Dr. Áldozó Tamás polgármester Kanozsainé dr. Pék Mária címzetes főjegyző
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-81/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-147 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-124/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. június 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.
Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198.
Borszörcsök Község Önkormányzata 8479 Borszörcsök, Petőfi u 198. Szám: Svh/79-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Borszörcsök Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án (hétfőn)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA október 27 -i alakuló üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. október 27 -i alakuló üléséről Önkormányzati rendelet: 10/2014.(X.27.) önkormányzati rendelet: 1 Határozat: 101-104
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 27-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-38 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. február 27-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének
TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez
TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. A választás eredményéről szóló tájékoztató elfogadása
1 Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 27/2014.(X.23.) 28/2014.(X.23.) 29/2014.(X. 23.) 30/2014.(X.23.) 31/2014.(X.23.) 32/2014.(X. 23.) 33/2014.(X.
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének november 15-i ülésén, a Régi Városháza épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-186/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. november 15-i ülésén, a Régi Városháza épületének
Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete október 22-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről.
Szám: 1/1337-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csopak Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. október 22-én 17.00 órai kezdettel tartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Ambrus Tibor polgármester, Balogh
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 106-10/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én 11.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat
A képviselő-testületi ülés helye: Közösségi színtér tanácskozó terme, Tárnokréti
Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-10/2010./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. október 11-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének szeptember 18-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-163 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. szeptember 18-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
Ferenczy Lajos polgármester köszönti a képviselő-testület alakuló ülésén megjelenteket.
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 KISBERZSENY Szám: 129-34/2014/Tv. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisberzseny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én (kedd) 9,00 órai kezdettel
/ sz. példány
Esztergomi Közös Önkormányzati Hivatal 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 2 példányban 9395-28/2018. 2 sz. példány JEGYZŐKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2018. szeptember
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,
JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT
Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 16/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 105-9/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 21-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Az ülés helye:
Ikt.szám:42-46/2014. NÓGRÁD MEGYEI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.szám:42-46/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: : a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. október 27-én, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében tartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Gyöngyösi Sándorné,
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Hegedűsné Szambanisz Zója Kiriosz Judit
Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 80. /2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 4. napján 09.00
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 129. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2014. november 20-i ülésére Tárgy: Előadó: Településrészi
Gratulál a polgármesternek és a képviselő-testület tagjainak, részükre a megbízóleveleket átadja.
11. számú Jegyzőkönyv Készült a Balatonszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 19-én 14,00 órakor a Községháza dísztermében (Balatonszentgyörgy, Berzsenyi D. u. 91.) megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a napirendi pontok tárgyalására tett javaslatot egyhangúlag elfogadta.
Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János, Dr. Kárpáti
JEGYZŐKÖNYV. Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme
JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-i alakuló üléséről Váli Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Szám: 789-13/2017/K 8282 Mindszentkálla, Petőfi utca 13. Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 11. napján megtartott rendkívüli testületi ülése 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának
NAGYTEVEL. Önkormányzat Képviselő-testületének október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve
Szám: 192-12/2014. NAGYTEVEL Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 18. napján 16 órakor megtartott alakuló nyílt üléséről készült jegyzőkönyve 2 Önkormányzat Képviselő-testülete 8562 Nagytevel,
JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. október 31-én megtartott alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2014. augusztus 26-i ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-13/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2014. augusztus 26-i ülésén. Jelen vannak:, Tóth József és Varga
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
VAJSZLÓ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7838 VAJSZLÓ, SZÉCHENYI U. 13. 73/485-141. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vajszló Nagyközség Önkormányzata testületének 2013. március 14-én 17 00 órakor megtartott nyilvános
JEGYZŐKÖNYV. igazgatási-szociális ügyintéző
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 17-én, 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A./ Képviselő-testület tagjai részéről: Szabó László Békefi Edina Rolkó
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 87. Tel: 89/515-000 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. június 27-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek I. Jókai Mór Városi Könyvtár vezetői állására kiírt pályázat elbírálása
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/ Fax: 89/
Tisztelt Képviselőtestület! PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 128. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-77/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. október 15-i alakuló ülésén, a Pápai Gazdasági Szakképző
Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht JEGYZŐKÖNYV
Deutsche Minderheitenselbstverwaltung der Stadt Miskolc mit Komitatsrecht Német Nemzetiségi Önkormányzat Levelezési cím: 3535 Miskolc, Bartók Béla út 54 Miskolc Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 138-8/2014/Np. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 17-én (péntek) 14,00 órai kezdettel
Ikt.szám: 946-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 17-én órai kezdettel tartott alakuló üléséről
Ikt.szám: 946-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Vajta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 16 30 órai kezdettel tartott alakuló üléséről A testületi ülésen meghozott száma, tárgya: HATÁROZAT
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 17-én (Péntek) 16:00 órai kezdettel megtartott ALAKULÓ képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. október 17. Határozat:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének október 2-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-237 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 2-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 1/3/3/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 11-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye:
J e g y z ő k ö n y v
Szám: D-20-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Oroszi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 17 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27-én (hétfőn) 18.00 órai kezdettel tartott a l a k u l ó üléséről. Az ülés helye: Révfülöp Általános
Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV
Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2800/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének alakuló ülésén 2014. október 22. napján 16.00 órakor, a Közösségi Ház Dísztermében
JEGYZŐKÖNYV. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 97/2014. (XI.3.) önkormányzati határozata az ülés napirendjéről:
! 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 3.-án a Községházán 13 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Tamás Csaba polgármester, Antalné
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről.
Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-37 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. október 22-én 9:00 órakor megtartott alakuló üléséről. Jelen voltak: Mlinkó
Szám: EPL/57/14/2014.
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/57/14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én 17,30 órai kezdettel megtartott
Monorierdő Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének
2014. október 22-én 15.10 órai kezdettel megtartott nyilvános alakuló ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 1-6 Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója a választás eredményéről.
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 27-én, órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve
Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 27-én, 18.00 órakor megtartott alakuló ülésének jegyzőkönyve 140/2014. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítő elfogadása
J e g y z ő k ö n y v
Szám: D/17-11 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 16-án 17 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Képviselő-testület hivatala 8482
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-274 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. november 6-i rendkívüli nyilvános ülésén, a Városháza
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 8-án 9. 00 órakor a mérgesi
Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről.
Szám: V/105-23/2014. Készült: 2 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés
/2014. ikt.sz. 1/2014.
Füzesgyarmati Roma Nemzetiségi Önkormányzat K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Tel: 66/491-058, fax: 66/491-361. -------------------------------------------------------------------------------------------------
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-87/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. április 18-i rendkívüli ülésén, a Városháza épületének
1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök
Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: A Görög Nemzetiségi Önkormányzat megválasztott képviselői: Mokka Pinelopi Hegedűsné Szambanisz Zója Dr. Pecaszné Leskó Éva
Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK: 271.020-18/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 2. napján
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA Szám: 1/6- /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Városi Polgármesteri Hivatalban, a polgármesteri tárgyalóban,
JEGYZŐKÖNYV. Papp Kriszina jkv.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 15-én a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselőtestületének a Hubertus Bt. Vendégházában megtartott ünnepi, alakuló ülésén. Jelen vannak: Lombár Gábor polgármester
Bucsa Község Önkormányzata Bucsa, Kossuth tér 6. M E G H Í V Ó
Bucsa Község Önkormányzata 5527. Bucsa, Kossuth tér 6. E-mail: bucsa@bucsa.hu M E G H Í V Ó nyilvános alakuló ülését 2014. október 20-án (hétfőn) 15 00 órára összehívom, melyre tisztelettel meghívom. Az
Jegyzőkönyv. Készült: A Pénzügyi Bizottság 2013. május 08-án 12 óra 00 perckor a Városháza I. emeleti tárgyalótermében megtartott nyilvános üléséről.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL szám: 7/4-6/2013 Jegyzőkönyv Készült: A Pénzügyi Bizottság 2013. május 08-án 12 óra 00 perckor a Városháza I. emeleti tárgyalótermében megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott
Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.
Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi
I. Településrészi önkormányzatok tagjainak megválasztása II. Aljegyző állásra kiírt pályázat elbírálása
PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. szeptember 29-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek
JEGYZŐKÖNYV. Babits Emil Hofferné Hanich Erika Kovács Attila Oszvald József Ruppert Báláné Scheer József Schindler László Tihanyiné Baki Zsuzsanna
JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Német Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. március 14-én 10.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott alakuló üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. október 18-án (hétfőn) 14.00 órakor megtartott alakuló üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. október 18-én (hétfőn))
Apátistvánfalva Községi Önkormányzat
Apátistvánfalva Községi Önkormányzat 9982.Apátistvánfalva Fő út 143. Te.: 94/536-000, 94/536-001, Fax.: 94/536-011, Email: korjapif@-t-online.hu 65-9/2014.szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Apátistvánfalva, Községi
J e g y z ő k ö n y v
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én, 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres
Jegyzőkönyv. 4. Alpolgármester megválasztása és eskütétele (titkos szavazással) 5. Bizottságok megválasztása valamint az SZMSZ módosítására felkérés
Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat 2006. október 16-án megtartott Alakuló Képviselő-testületi ülésén Az ülés helye: Nagykovácsi, Öreg Iskola Az ülés kezdete: 18.00 óra Jelen
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/ Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV
Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-14/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült 2010. október 06-án 17 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről
Szerencs város Képviselő-testülete Szám: 31-12/2006. Jegyzőkönyv Szerencs város Képviselő-testületének a Rákóczi-vár Színháztermében 2006. október 11-én tartott a l a k u l ó üléséről Jelen vannak: A képviselő-testület
Jegyzőkönyv alakuló Az ülés helye Jelen vannak: Tanácskozási joggal meghívottak: Tóth János korelnök Lőrincz János HVB. elnök Oláh Krisztián.
Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. október 21-én 9 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester,
2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN
JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 30. NAPJÁN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Az ülés alkalmával a képviselő-testület az alábbi határozatokat fogadta el: 62/2014.
Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 09-én órakor kezdődött rendkívüli ülésén.
1 Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 14/2013. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 09-én 16.00
KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 22-én megtartott. alakuló ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. október 22-én megtartott alakuló ülés jegyzőkönyvéhez 109/2014.(X.22.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 110/2014.(X.22.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének július 4-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-130 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. július 4-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
J e g y z ő k ö n y v
1-17/2014. szám J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 13-án (csütörtök) 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. számú JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2014. október 21-én 17 00 órai kezdettel megtartott alakuló képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Döbörhegy Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2010. október 15-én megtartott a l a k u l ó ü l é s é r ő l. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal. Jelen vannak: Bartók
J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere
J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének, 2014. október 21-én 14 30 órai kezdettel megtartott a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. Ülés helye: Móricgát Faluház
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. április 17-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének nagytermében.
1 PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-101/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. április 17-i nyilvános ülésén, a Városháza épületének
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA
PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA Szám: 1/6-11/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Városháza I. emeleti tárgyalótermében, az Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20. napján 16.00 órakor megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak:
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i ülésére
4. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i ülésére Tárgy: Felsőlajos Község Polgármestere, Alpolgármestere tiszteletdíja, költségtérítése Az előterjesztést
Jegyzőkönyv. Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Gilvánfa Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Az ülés helye: Községháza Gilvánfa Az ülés ideje: 2014. október 22., 08.00 óra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében tartott üléséről
Pápa Város Önkormányzatának Humánerőforrás Bizottsága Szám: 6/4-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Humánerőforrás Bizottság 2013. november 11-én 13.00 órakor, a Polgármesteri Hivatal tárgyalótermében
Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének február 11-i ülésén.
BORSOSGYŐRI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borsosgyőri Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-i ülésén. Jelen vannak:, Benkő Dezső, Simon Sándor,