J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 23-án megtartott, 10 órakor kezdődő nyilvános ülésén.
|
|
- Éva Lukács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 JEGYZŐKÖNYV Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 23-i nyilvános üléséről
2 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 23-án megtartott, 10 órakor kezdődő nyilvános ülésén. Az ülés helye: Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal díszterme (2700 Cegléd, Kossuth tér 1.). Jelen vannak:,,,, Hegedűs Ágota alpolgármester,,,,,,, képviselők. maradását jelezte: képviselő. Későbbi érkezését jelezte: Takáts László polgármester és képviselő. Tanácskozási joggal jelen van: Dr. Nagy Lajos aljegyző (Dr. Diósgyőri Gitta jegyző helyett), Dr. Gyarmati Katalin, Jáger Mária és Dr. Kárpáti Lászlóné irodavezetők. Meghívottként jelen van: dr. Schriffert Zsuzsa, a PMKH Ceglédi Járási Hivatal Hatósági Osztály vezetője, a Járási Hivatal vezetőjének képviseletében. Jegyzőkönyvvezetők: Irházyné Sipos Ágnes és Urbán Jánosné. köszönti a képviselőket és a jelenlévőket. Az ülés megkezdése előtt Dr. Farkas Gábor főépítészt köszönti, felolvassa méltatását és megköszöni Cegléd érdekében végzett 24 évnyi munkáját. (A méltatás a jegyzőkönyv melléklete.) A méltatás után átadja az Önkormányzat köszönetét kifejező ajándékot. Dr. Farkas Gábor: köszöni alpolgármester asszony méltató szavait. Megköszöni, hogy közel negyed századig élvezhette a mindenkori városvezetés bizalmát. Ennek a bizalomnak a jegyében rettentő nagy öröm volt számára Cegléd város főépítészének lenni. Reméli, hogy ezt a bizalmat annak köszönheti, hogy talán észrevették mint ahogy el is hangzott -, hogy mindig próbált nagy lelkesedéssel szolgálni a várost, és főként azokon a területeken próbálta hallatni a hangját, amely a város építészeti karakterének megőrzése felé irányult. Ezelőtt 24 évvel, amikor a regnáló polgármester szobájába bement, elmondta, hogy milyen elvek szerint szeretne főépítészkedni. Az egyik leglényegesebbet a tekintetben mondta, hogy objektív szeretne szakmaisággal, minden egyes döntést és javaslatot megtenni kerülve a szubjektív hozzáállást. Idézte neki Ady egyik versét, Sem boldog őse, sem rokona, sem ismerőse nem vagyok én senkinek. Azt már manapság nem tudná elmondani, hogy nem ismerőse senkinek, mert ez alatt a hosszú idő alatt úgy véli, a mindenkori városvezetők, képviselők, a munkatársak, tervező kollégák és az ügyfelek is ismerősökké, sőt jó barátokká váltak. Ebben a légkörben már sokkal kellemesebb volt dolgozni. Úgy érzi, hogy 24 év elteltével már le tudta magáról venni azt a jelzőt, amely az Alföldön nagyon elhíresült, bizonyára sokan ismerik, hogy aki nem az adott településen születik, azt gyüttmentnek nevezik. Reméli, hogy ez már ma nem igaz. Ezzel az elbocsátó szép üzenettel és méltatással úgy véli, az élete olyan szép szakasza zárult le, amely tele volt élménnyel, szépséggel, és reméli, hogy kívülről látszik, hogy munkával is. Abban is reménykedik, hogy sikerült Cegléd város építészeti arculatán valamilyen nyomot hagynia.
3 : megállapítja, hogy a 15 tagú testületből 12 fő jelen van, az ülés határozatképes. Polgármester úr hivatalos elfoglaltsága miatt később érkezik, továbbá későbbi érkezését jelezte képviselő úr. képviselő asszony jelezte távolmaradását az ülésről, távolléte igazolt. A kiküldött napirendi pontokhoz módosítást tesz. Az eredetileg 20. napirendként kiküldött előterjesztést zárt ülésen javasolja tárgyalni. A nyilvános ülés Egyebek napirendje elé javasolja felvenni 25. napirendként az Ingatlanok tulajdonjogának rendezése c. előterjesztést, 26. napirendként az Intézményi felújítási keret felosztása c. előterjesztést és 27. napirendként a Gerje Sport Kft. támogatása c. előterjesztést. Zárt ülés 33. napirendjeként kívánja tárgyalni a A Duna- Tisza Közi Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer helyzete c. előterjesztést és 34. napirendként az eredetileg 20. napirendként kiküldött, 9913/2 hrsz.-ú ingatlan megvásárlása c. előterjesztést. A napirendi pontok számozása tehát a fentiek szerint változik. Az ülés módosított napirendjével kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el, így szavazásra bocsátja az ülés napirendi pontjait, melyet a Képviselő-testület egyhangú, 12 igen szavazattal elfogadott. 155/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) döntött a 9913/2 hrsz.-ú ingatlan megvásárlása tárgyú előterjesztés ZÁRT ülésen történő megtárgyalásáról. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. NAPIREND NYILVÁNOS ÜLÉS: 1.)Várkonyi István Általános Iskola Örkényi úti intézményvezetői pályázat önkormányzati véleményeztetése Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető 2.) évi költségvetés előirányzat módosítások Rendelet 3.) Ceglédi Vasutas Sport Egyesület visszatérítendő támogatása iránti kérelme a Malomtó Széli sportberuházáshoz 4.) Ceglédi Városfejlesztési Kft évi támogatási igénye Szakmai előterjesztő 2-4. napirendnél: dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető 5.) KT. SzMSz 6. mellékletének módosítása Építésügyi Csoport ügyfélfogadási rendje Rendelet Szakmai előterjesztő: dr. Diósgyőri Gitta jegyző 6.) A város jelképeinek használatáról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet 2
4 7.) Hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet és szerződés módosítása Rendelet Szakmai előterjesztő 6-7. napirendnél: Jáger Mária irodavezető 8.) A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 29/2013.(XI. 28.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet 9.) A tűzgyújtás szabályairól szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet 10.) A Cegléd Sportjáért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása Szakmai előterjesztő napirendnél: dr. Gyarmati Katalin irodavezető 11.) Az óvodai csoportok és a maximális csoportlétszám engedélyezése a 2016/2017-es nevelési évre Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető 12.) Az önkormányzati fenntartású óvodák engedélyezett létszámkeretének módosítása Szakmai előterjesztő: 13.) Óvodák alapító okiratának módosítása 14.) Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatala alapító okirat módosítása Szakmai előterjesztő napirendnél: Jáger Mária irodavezető 15.) Dél-Pest Megyei Pályázatkezelő Nonprofit Kft. alapítása Szakmai előterjesztő: Dr. Nagy Lajos aljegyző 16.) VEKOP pályázat benyújtása 17) Terület feltöltése a 4. számú főút építése során Szakmai előterjesztő napirendnél: Szebeni Dávid CVF Kft. ügyvezető 18.) Cegléd P+R kamerarendszer Szakmai előterjesztő: Mótyán Krisztián VÁRVAG Kft. ügyvezető 19) Ingatlan kijelölés értékesítésre 20.) Szabadság tér 2. I/2. sz. alatti önkormányzati bérlakás használatba adása Szakmai előterjesztő napirendnél: Szebeni Dávid CVF Kft. ügyvezető 21.) Piac u. 1. szám alatti üzlethelyiség és udvar használatának módosítása 22.) Tanyaprogram, beruházás során létrehozott vagyon átadása Szakmai előterjesztő napirendnél: dr. Nagy Lajos aljegyző 23.) Beszámoló a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető 3
5 24.) A II. félévi munkaterv elfogadása Szakmai előterjesztő: dr. Diósgyőri Gitta jegyző 25.) Ingatlanok tulajdonjogának rendezése Szakmai előterjesztő: Szebeni Dávid CVF Kft. ügyvezető 26.) Intézményi felújítási keret felosztása 27.) Gerje Sport Kft. támogatása - sürgősséggel Szakmai előterjesztő a napirendeknél: Dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető Előterjesztő napirendnél: Takáts László polgármester 28.) Egyebek 29.) Kérdések, interpellációk ZÁRT ÜLÉS 30.) Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet közérdekből bérbe adott lakásigénye 31.) Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet közérdekből bérbe adott lakásigénye Szakmai előterjesztő napirendnél: Mótyán Krisztián VÁRVAG Kft. ügyvezető Előterjesztő ) napirendnél: Takáts László polgármester 32.) Javaslat év köztisztviselője kitüntetés adományozására Előterjesztő: Dr. Diósgyőri Gitta jegyző 33.) A Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer helyzete Szakmai előterjesztő: Mótyánné dr. Szentpéteri Katalin kontroller 34.) 9913/2 hrsz.-ú ingatlan megvásárlása Előterjesztő a napirendeknél: Takáts László polgármester 35.) Egyebek #4443 4
6 1.) NAPIREND: Várkonyi István Általános Iskola Örkényi úti intézményvezetői pályázat önkormányzati véleményeztetése Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: mint tudják, a KLIK nevezi ki az intézményvezetőket, de az Önkormányzat véleményezési joggal rendelkezik. Az előterjesztést a Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottság tárgyalta elfogadásra javasolja a testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 12 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 156/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (Nkt.) 83. (4) bekezdés h) pontjában biztosított hatáskörében eljárva kijelenti, 1. nem emel kifogást az ellen, hogy a fenntartó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (1051 Budapest, Nádor u. 32.) a Várkonyi István Általános Iskola Örkényi Úti Tagintézmény (2700 Cegléd, Örkényi út 583.) tagintézmény-vezetői megbízás ellátására Benedek Gáborné pályázót bízza meg. 2. utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. # perc frakciószünetet kér. Szünet vége. képviselő megérkezett, a testület létszáma: 13 fő. 5
7 2.) NAPIREND: évi költségvetés előirányzat módosítások Rendelet Szakmai előterjesztő: dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 2. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Gazdasági Bizottság és a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a Képviselő-testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a rendelettervezetet és megállapítja, hogy a Képviselő-testület 10 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta azt és megalkotta rendeletét. A 14/2016. (VI.30.) Ök. rendelet a jegyzőkönyv 2/a sz. melléklete. # 4445 Tart. Tart. 3.) NAPIREND: Ceglédi Vasutas Sport Egyesület visszatérítendő támogatása iránti kérelme a Malomtó Széli sportberuházáshoz Szakmai előterjesztő: dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolják a Képviselő-testületnek. : a bizottsági ülésen tárgyalták a napirendet, és ott is kérdezték, ill. szeretné jelezni, hogy miért fognak tartózkodni a napirendnél. Ugyanis egy olyan ingatlant sikerült felajánlani a CVSE-nek, ami jelenleg jelzáloggal terhelt ingatlan, és ez az előterjesztésben így is szerepel. A határozati javaslat 4. pontjában ugyanakkor az szerepel, hogy valamilyen szerződést fognak kötni az ingatlanra. Ezt nem teljesen értik, erre szeretnének választ kapni, hogyan lehet olyan ingatlant felajánlani, ami jelenleg jelzáloggal terhelt? Dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető: a határozati javaslatban a felajánlott ingatlant illetően tehermentességet kérnek. Tehát feltételként a szerződéskötésekhez feltételként határozták meg azt, hogy az adott ingatlan tehermentes legyen. Csak így fogják tudni a szerződést megkötni. Ha ez megvan, akkor adhatják oda a kért támogatást. 6
8 Dr. Nagy Lajos aljegyző kiegészítést tesz. Beszélt a CVSE elnökével, legjobb tudomása szerint folyamatban van, illetőleg megtörtént a tehermentesítés, tehát lekerült az ingatlanról valamennyi jelzálogjog. De ahogy irodavezető asszony is mondta, addig nem fogják elfogadni az ingatlant fedezetként, amíg meg van terhelve jelzáloggal. A napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem volt. Hegedűs Ágota alpolgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot és megállapítja, hogy a Képviselőtestület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 157/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) Hozzájárul (önként vállalt feladatként) a Ceglédi Vasutas Sport Egyesület (2700 Cegléd, Damjanich utca 3.) részére történő Ft, azaz hatvanmillió forint visszatérítendő támogatás biztosításhoz, melyet a Cegléd, Malomtó Széli sporttelep, 1332/1, 1332/2, 1332/3 hrsz-ú ingatlanon megvalósuló TAO-s beruházás megvalósításnak előfinanszírozására köteles felhasználni. 2.) A visszatérítendő támogatás összege ,- Ft, azaz hatvanmillió forint az alábbi bontásban: 2.1.) Öltöző konténer blokk vásárlása: ,- Ft, azaz tizenötmillió forint, 2.2.) Center pálya felújításának elindításához: ,- Ft, forint, azaz negyvenötmillió forint, amelyet egy összegben támogatási szerződés alapján átutal. 3.) Támogatás kiutalásának feltétele: 3.1.) A CVSE tehermentes ingatlant biztosít az önkormányzati támogatáshoz. 3.2.) Eredményes pályázat esetén nyilatkozik a TAO támogatás várható összegéről, a támogatás lehívásának kezdő időpontjáról. 4.) A visszafizetési biztosítékaként megjelölt Ceglédi Vasutas Sport Egyesület 1/1 tulajdonában álló Cegléd, Damjanich u. 3. szám alatti (Cegléd 479 hrsz.) Vasutas Sportcsarnok ingatlanra jelzálog szerződést köt. 5.).Visszafizetési határidő: március ) Fedezetként Cegléd Város Önkormányzata évi költségvetés általános tartalékát (kötelező feladat) jelöli meg.. 7.) Felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt az Önkormányzat képviseletében a szerződések aláírására. 8.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt az intézkedések megtételére. #
9 4.) NAPIREND: Ceglédi Városfejlesztési Kft évi támogatási igénye Szakmai előterjesztő: dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a határozati javaslatokat a Képviselőtestületnek. : a Gazdasági Bizottság ülésén is tárgyalták a napirendet. Továbbra is úgy látja nem győzte meg akkor a polgármester úr -, hogy ez az előterjesztés és egy későbbi napirendi pont, a 15. napirend nincs összhangban. Rendben van, hogy pályáznak és pályázati szakértő kell, de itt párhuzamosság fog majd előfordulni, ha mindkét előterjesztést elfogadják. Hegedűs Ágota: ha a 15. napirendi pont átdolgozott változatát megnézi a képviselő úr, az már nem ugyanaz, mint amit a bizottságok tárgyaltak. A napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot és megállapítja, hogy a Képviselő-testület 9 igen és 3 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta azt és meghozta határozatát. 158/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. Támogatja a Ceglédi Városfejlesztési Kft. (Cegléd, Kossuth tér 1.) évi üzleti tervén felüli további támogatási igényét e Ft összegben. 2. Az 1.) pontban megállapított támogatást a Kft. működtetésére, a személyi jellegű költségekre köteles fordítani. 3. A támogatás fedezetéül az Önkormányzat évi költségvetés általános tartalékát jelöli meg. 4. Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. #
10 Nem Nem Nem Tart. 5.) NAPIREND: KT. SzMSz 6. mellékletének módosítása Építésügyi Csoport ügyfélfogadási rendje Rendelet Szakmai előterjesztő: dr. Diósgyőri Gitta jegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést mindhárom bizottság tárgyalta és támogatta. A felmerülő kérdéseket a bizottsági üléseken már tisztázták. A napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és megalkotta rendeletét. A 15/2016. (VI.30.) Ök. rendelet a jegyzőkönyv 5/a sz. melléklete. # ) NAPIREND: A város jelképeinek használatáról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság és a Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a Képviselőtestületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú 13 igen szavazattal elfogadta azt és 9
11 megalkotta rendeletét. A 16/2016. (VI.30.) Ök. rendelet a jegyzőkönyv 6/a sz. melléklete. # ) NAPIREND: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet és szerződés módosítása Rendelet Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság megtárgyalta, mindkét bizottság elfogadásra javasolja a Képviselőtestületnek. : a Gazdasági Bizottság ülésén arról volt szó, hogy a mai napon választ kap arra, hogy a koordináló szerv felállása után hogy fog alakulni a volt cégnek, az Ökovíznek a kintlévősége. Ígéretet kaptak arra, hogy a mai napon bővebb tájékoztatást kapnak akár számszakilag is -, hogy hogyan alakulnak ezek a kintlévőségek. : az Ökovíz Kft. jelenlegi össz kintlévősége megközelítőleg (a számok folyamatosan változnak) 370 millió forint, amely víz- és hulladék szolgáltatásból adódik, ebből megközelítőleg a víz tartozás, víz kintlévőség 100 millió forint. A kintlévőségről tudni kell, hogy ez a szumma összeg tulajdonképpen 2001 óta fennálló kintlévőség, tehát nagyon régi kintlévőségeket is tartalmaz óta az össz kintlévőség ebből 100 millió forint. Tehát nagyonnagyon régi kintlévőségek vannak ebben görgetve még ha elrettentőnek tűnik is a szám, akkor is látni kell, hogy a kétéves kintlévőség megközelítőleg 100 millió forint (nem is egészen két év, hiszen a 2016-os esztendőnek még nincs vége). Ezeknek kezeléséről szólva: 2016 áprilisától a kintlévőségek kezelése nem a céghez tartozik, nem az Ökovíz Kft. fogja a számlát kibocsátani, hanem a holding, és a holding fogja a díjakat beszedni, ill. a meglévő kintlévőségeket is kezelni. Az, hogy a számlakibocsátás mikor fog megtörténni, nem tudják, nem tájékoztatta a holding a céget sem. Igyekeztek Cegléd város lakóinak rádión és egyéb média csatornákon keresztül tájékoztatást adni, hogy mindenki nyugodjon meg, számlát az Ökovíz már nem bocsát ki, de hogy a holding mikor fogja a számlázást végezni, arról információjuk nincsen. A meglévő kintlévőséget a holding nem fogja átvenni, ez már az Ökovíz kezelésében fog maradni. Dolgoznak a NAV-val azon, hogy a hulladék hátralék adó módjára behajtható legyen 10
12 (már nem az Önkormányzat adócsoportjához, hanem a NAV-hoz tartozik). Pontosan 161 millió forint van átadva a NAV-nak kezelésre. Azokat adhatják át, akik 10 ezer forintnál nagyobb tartozással rendelkeznek, ill. minden személyes adatuk megvan a NAV kizárólag ezeket tudja kezelni. Ezt azért mondja el, mert Ceglédet illetően sajnos a régi rendelkezések értelmében még a szerződések úgy köttettek, hogy nem lehetett személyes adatokat kérni, csak nevet és címet. Igyekeztek minden adatot begyűjteni, de akkor ez volt a jogszabály, tehát így több ponton is nehezen kezelhetőek az adatok. Ezen túlmenően behajtó céggel dolgoznak, ennek megközelítőleg 200 millió forintnyi tartozást adtak át behajtásra. A NAV a 161 millióból eddig behajtott (az Ökovíznek utalt) 2 millió forintot, és az Ökovízhez befizetésre került (nehéz eldönteni, de valószínűleg ennek a hatékonysága) 5 millió forint. A behajtó cég az átadott 200 millió forintból már 30 milliót behajtott. Tehát eredményesebbnek bizonyul a behajtóval történő behajtás jelen esetben. A behajtónak át tudják adni a vizes tartozásokat is, ill. azokat is, akik személyes adattal nem rendelkeznek. Ők mindent elkövetnek azért, hogy felkutassák a tartozó személyét. Jogi eljárás alatt van 15 millió forint vizes tartozás. Úgy véli, a kintlévőségek kezelését, behajtását illetően az Ökovíz Kft. minden tőle telhetőt megtesz, illetve mindent, amit a szabályzatok engedélyeznek. : köszöni a kiegészítést. A napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem volt. Hegedűs Ágota alpolgármester szavazásra bocsátja a rendelet-tervezetet. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 10 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta azt és megalkotta rendeletét. A 17/2016. (VI.30.) Ök. rendelet a jegyzőkönyv 7/a sz. melléklete. # 4450 Tart. Tart. Tart. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 10 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta azt és meghozta határozatát. 159/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) felhatalmazza a polgármestert, hogy az ÖKOVÍZ Önkormányzati Kommunális és Víziközmű Üzemeltető Kft-vel december 30. napján kötött és többször módosított Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Szerződés módosítását aláírja. 11
13 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. Ságodi Nándor ügyvezető # 4451 Tart. Tart. Tart. 8.) NAPIREND: A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 29/2013.(XI. 28.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet Szakmai előterjesztő: dr. Gyarmati Katalin irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést mindhárom bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és megalkotta rendeletét. A 18/2016. (VI.30.) Ök. rendelet a jegyzőkönyv 8/a sz. melléklete. #
14 9.) NAPIREND: A tűzgyújtás szabályairól szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet Szakmai előterjesztő: dr. Gyarmati Katalin irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolják a Képviselő-testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és megalkotta rendeletét. A 19/2016. (VI.30.) Ök. rendelet a jegyzőkönyv 9/a sz. melléklete. # ) NAPIREND: A Cegléd Sportjáért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása Szakmai előterjesztő: dr. Gyarmati Katalin irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 160/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a Cegléd Sportjáért Közalapítvány alapítója 1.) elfogadja a Cegléd Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 7. számú módosítását. 2.) Felhatalmazza a polgármestert a melléklet szerint egységes szerkezetbe foglalt Alapító okirat aláírására. 13
15 3.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. # ) NAPIREND: Az óvodai csoportok és a maximális csoportlétszám engedélyezése a 2016/2017- es nevelési évre Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 11. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: a Gazdasági Bizottság és a Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottság megtárgyalta az előterjesztést, és elfogadásra javasolják a Képviselő-testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. Hegedűs Ágota: Ez nem azt jelenti, hogy minden csoportban maximális gyermeklétszámot fognak felvenni, de vannak olyan helyet, ahol ennek meg kell adni a lehetőségét. Tudja, hogy az óvodabezárással kapcsolatban még mindig foglalkoztatja a város lakosságát és a képviselőket is ez a dolog. Nem nőttek a csoportlétszámok. Nagyon szépen szétoszlott a városban, mert nem nőttek. Az ugyeri óvodát is megvizsgálták, ott sincs gond, reményeik szerint tudják majd kezelni a helyzetet. 161/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. engedélyezi a 2016/2017. nevelési évre a fenntartásában működő óvodákban és azok tagóvodáiban indítható óvodai csoportok számát - a határozat elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatok B) oszlopában foglaltak szerint; 2. engedélyezi a 2016/2017. nevelési évben az óvodai alapfeladat-ellátás körében megszervezett csoportokban a maximális csoportlétszám túllépését a határozat elválaszthatatlan mellékletét képező táblázatok E) oszlopában foglaltak szerint. E létszámon belül veszi figyelembe a sajátos nevelési igényű gyermekeket is. 14
16 3. utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére! # ) NAPIREND: Az önkormányzati fenntartású óvodák engedélyezett létszámkeretének módosítása Szakmai előterjesztő: Az előterjesztés a jegyzőkönyv 12. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztéshez új határozati javaslatokat osztottak ki az ülés előtt. Mindhárom bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztést. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja az I. határozati javaslatot. és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 162/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) A fenntartásában működő óvodák engedélyezett létszámát az alábbi módosításokkal állapítja meg: 1.1. Az Ady Endre Utcai Óvoda 47 engedélyezett (ebből 2 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszáma augusztus 31-én 0 létszámhelyre csökken: Az Ady Endre Utcai székhely óvoda 9 fő óvónő, 1 fő óvodatitkár, 4 fő dajka, 1 fő pedagógiai asszisztens és 1/2 udvaros álláshely augusztus 1-jén - 0 létszámhelyre csökken: fő óvónő, és 3 fő dajka létszámhely átcsoportosításra kerül a Pesti Úti Óvoda Köztársaság Utcai Tagóvodájához (Cegléd, Köztársaság u. 18.); fő pedagógiai asszisztens létszámhely átcsoportosításra kerül a Széchenyi Úti Óvoda Ugyeri Tagóvodájához (Cegléd, 066/2. hrsz.); 15
17 megváltozott munkaképességű foglalkoztatásra fenntartott álláshely átcsoportosításra kerül a Széchenyi Úti Óvodához, valamint a Lövész Utcai Óvodához; betöltetlen óvónői álláshely, 1 betöltetlen óvodatitkári álláshely, 1 betöltetlen dajka álláshely, és 1/2 betöltetlen udvaros álláshely megszűnik A Deák Utcai Tagóvodából (Cegléd, Deák u. 1.) augusztus 31-én fő óvónő, 4 fő dajka, 1 fő pedagógiai asszisztens és 1 udvaros álláshely a tagóvoda beolvadásával egyidejűleg átcsoportosításra kerül a Széchenyi Úti Óvoda (Cegléd, Széchenyi út 14.) intézményhez; fő fejlesztő pedagógus álláshely átcsoportosításra kerül a Lövész Utcai Óvoda (Cegléd, Lövész u. 2.) székhely intézményhez A Malom Téri Tagóvodából (Cegléd, Malom tér 1.) augusztus 31-én fő óvónő, 4 fő dajka, 1 fő pedagógiai asszisztens és 1 fő udvaros létszámhelye a tagóvoda beolvadásával átcsoportosításra kerül a Lövész Utcai Óvoda intézményegységhez A Pesti Úti Óvoda 48 engedélyezett (ebből 3 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámhelye augusztus 1-jén - az alpontban átcsoportosított létszámhelyekkel - 57 (ebből 3 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámra nő A Köztársaság Utcai Tagóvodában november 30-án 1 óvodapedagógusi álláshely megszűnik, így a Pesti Úti Óvoda engedélyezett létszáma december 1-jétől 56 (ebből 3 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámra csökken A Köztársaság Utcai Tagóvodában június 29-én 1 óvodapedagógusi álláshely megszűnik, így a Pesti Úti Óvoda engedélyezett létszáma június 30-ától 55 (ebből 3 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámra csökken A Széchenyi Úti Óvoda 45 engedélyezett (ebből 2 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámhelye augusztus 31-én - az , az és az alpontban átcsoportosított létszámhelyekkel - 61 (ebből 3 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámra nő A Lövész Utcai Óvoda 41 engedélyezett (ebből 2 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámhelye augusztus 31-én, - az , az és az alpontban átcsoportosított létszámhelyekkel - 57 (ebből 3 megváltozott munkaképességű alkalmazotti létszámhely) létszámra nő. 2. Elrendeli a be nem töltött, illetve megüresedő álláshelyek zárolását - ide nem értve a fenntartásában működő óvodák közötti közalkalmazotti áthelyezés lehetőségét. A be nem töltött álláshely - ide nem értve a tartósan távollévő helyettesítését - indokolt esetben határozott időtartamra, legfeljebb augusztus 31. napjáig tölthető be. 3. Felkéri az óvodavezetőket, valamint a Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatalát (Cegléd, Kossuth tér 5/A.) a szükséges munkaügyi intézkedések megtételére. 16
18 4. Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a további szükséges intézkedések megtételére. Határidő: az alpont és a 2. kivételével augusztus 31. Felelős: intézményvezetők az alpont tekintetében augusztus 1. a 2. pont tekintetében folyamatos. # 4456 Szavazásra bocsátja a II. határozati javaslatot. és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 163/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. megbízza augusztus 1-jétől augusztus 31-éig az Ady Endre Utcai Óvoda óvodavezetői (magasabb vezető) beosztás ellátásával Bükki Edina óvodavezető-helyettest. 2. Az 1. pont szerinti intézkedés alapján Bükki Edina nemzeti köznevelésről szóló CIC. törvény (Nkt.) 7. melléklete szerinti garantált illetményét Ft magasabb vezetői illetménypótlékkal egészíti ki. 3. utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. #
19 13.) NAPIREND: Óvodák alapító okiratának módosítása Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 13. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést mindhárom bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja az I. határozati javaslatot. és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 164/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontjában biztosított jogkörében eljárva 1.) Módosítja az 57/2016.(III. 31.) Ök. határozat 1. pontját, melynek helyébe a következő rendelkezés lép: 1.) intézményátszervezést hajt végre a fenntartásában működő óvodai intézményeiben a 2016/17-es nevelési évet megelőzően, augusztus 31. napjától. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. # 4458 Szavazásra bocsátja a II. határozati javaslatot. és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 165/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontjában biztosított jogkörében eljárva: 18
20 1. módosítja a Lövész Utcai Óvoda (2700 Cegléd, Lövész u. 2.) 39/2016.(II. 25.) Ök. határozatával jóváhagyott Alapító okiratát a határozat elválaszthatatlan részét képező 1. melléklete szerint. 2. jóváhagyja a Lövész Utcai Óvoda Alapító Okiratának az 1. pontban foglaltak szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a határozat elválaszthatatlan részét képező 2. melléklete szerint. 3. a 2. pontban jóváhagyott okirat hatályba lépése: augusztus 31. napja. 4. felhatalmazza a polgármestert az 1. és 2. pont alapján kibocsátott okiratok formai véglegesítésére és aláírására. 5. felkéri a Lövész Utcai Óvoda vezetőjét, hogy az intézményi Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását készítse el. 6. utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. # 4459 Szavazásra bocsátja a III. határozati javaslatot. és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 166/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontjában biztosított jogkörében eljárva: 1. módosítja a Pesti Úti Óvoda (2700 Cegléd, Pesti út 10.) 40/2016.(II. 25.) Ök. határozatával jóváhagyott Alapító okiratát a határozat elválaszthatatlan részét képező 1. melléklete szerint. 2. jóváhagyja a Pesti Úti Óvoda Alapító Okiratának az 1. pontban foglaltak szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a határozat elválaszthatatlan részét képező 2. melléklete szerint. 3. a 2. pontban jóváhagyott okirat hatályba lépése: augusztus 31. napja. 4. felhatalmazza a polgármestert az 1. és 2. pont alapján kibocsátott okiratok formai véglegesítésére és aláírására. 5. felkéri a Pesti Úti Óvoda vezetőjét, hogy az intézményi Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását készítse el. 6. utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 19
21 # 4460 Szavazásra bocsátja a IV. határozati javaslatot. és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 167/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontjában biztosított jogkörében eljárva: 1. módosítja a Széchenyi Úti Óvoda (2700 Cegléd, Széchenyi út 14.) 41/2016.(II. 25.) Ök. határozatával jóváhagyott Alapító okiratát a határozat elválaszthatatlan részét képező 1. melléklete szerint. 2. jóváhagyja a Széchenyi Úti Óvoda Alapító Okiratának az 1. pontban foglaltak szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a határozat elválaszthatatlan részét képező 2. melléklete szerint. 3. a 2. pontban jóváhagyott okirat hatályba lépése: augusztus 31. napja. 4. felhatalmazza a polgármestert az 1. és 2. pont alapján kibocsátott okiratok formai véglegesítésére és aláírására. 5. felkéri a Széchenyi Úti Óvoda vezetőjét, hogy az intézményi Szervezeti és Működési Szabályzat módosítását készítse el. 6. utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. #
22 Szavazásra bocsátja az V. határozati javaslatot. és megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 168/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény pontjában biztosított jogkörében eljárva: 1. elfogadja az Ady Endre Utcai Óvoda Megszüntető Okiratát a határozat elválaszthatatlan részét képező 1. melléklete szerint. 2. az 1. pontban jóváhagyott okirat hatályba lépése: augusztus felhatalmazza a polgármestert az 1. pont alapján kibocsátott okirat formai véglegesítésére és aláírására. 4. utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. # ) NAPIREND: Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatala alapító okirat módosítása Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 14. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság és a Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolják a Képviselőtestületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 169/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1) Módosítja a Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatala 42/2016. (II. 25.) Ök. határozattal jóváhagyott 2/2016. okiratszámú Alapító Okiratát, jelen határozat elválaszthatatlan részét képező 1. melléklete szerint. 21
23 2) Jóváhagyja a Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatala Alapító Okiratának az 1. pontban foglaltak szerinti módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét a határozat elválaszthatatlan részét képező 2. melléklete szerint. 3) Felhatalmazza a polgármestert az 1. pont alapján kibocsátott okiratok formai véglegesítésére és aláírására. 4) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: szeptember 1. # ) NAPIREND: Dél-Pest Megyei Pályázatkezelő Nonprofit Kft. alapítása Szakmai előterjesztő: Dr. Nagy Lajos aljegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 15. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: a helyben osztott határozati javaslat másról szól, mint az eredeti, mert át lett dolgozva. : a helyben osztott anyag miben különbözik az eredetitől? Dr. Nagy Lajos aljegyző: az eredeti elképzelés és a kiküldött anyag szerint még a cég létrehozásáról volt szó, ez egy kissé szerényebb szándékot takar, tulajdonképpen egy szándéknyilatkozat a most testület elé került és módosított előterjesztés az irányba, hogy Cegléd városa létre kívánja hozni ezt a céget azokra a célokra, amelyeket tartalmaz az előterjesztés indokolása, és ezzel kapcsolatban kéri fel a polgármestert, hogy folytassa le a szükséges egyeztetéseket az érintett önkormányzatok vezetőivel. Tehát tulajdonképpen egy szándékról van szó. A napirenddel kapcsolatban további kérdés, hozzászólás nem volt. Hegedűs Ágota alpolgármester szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselőtestület 10 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett elfogadta azt és meghozta határozatát. 22
24 170/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) kifejezi azon szándékát, hogy a Dél-Pest megyei önkormányzatokkal közösen létre kívánják hozni a Dél-Pest Megyei Pályázatkezelő Nonprofit Kft-t, annak érdekében, hogy Cegléd és térsége vonatkozásában megjelenő állami, illetve Európai Uniós pályázatok eredményes előkészítése, illetve lebonyolítása hatékonyabb legyen. 2.) Felhatalmazza a polgármestert, hogy képviselje a képviselő-testületi fenti álláspontját és nevében tárgyalásokat folytasson a leendő tag önkormányzatok polgármestereivel. 3.) Felkéri a polgármestert, hogy a tárgyalások eredményéről tájékoztassa a képviselőtestületet. Határidő: 1-2. pontnál: azonnal 3. pontnál: o # 4464 Tart. Tart. Tart. 16.) NAPIREND: VEKOP pályázat benyújtása Szakmai előterjesztő: Szebeni Dávid ügyvezető, Városfejlesztési Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv 16. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolják. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 171/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) Pályázatot nyújt be a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) Az üzleti infrastruktúra fejlesztésének támogatása Pest megyében című, VEKOP azonosítószámú pályázati felhívásra. 23
25 1.1. A projekt címe: Ipari területek bővítése az Északi Ipari-Kereskedelmi Övezetben Cegléden 1.2. A projekt megvalósítási helyszíne: Cegléd Ipartelepi út, leendő 4-es szervízút, külső Jászberényi út, Szennyvíztelepre vezető út által határolt terület 1.3. Helyrajzi száma: Cegléd 1634, 1635, 1636/2, 1637, 1638, 1650/3, 1650/4, 1651/39, 1651/42, A beruházás elszámolható költségigénye ÁFA nélkül számítva HUF. A projekt elszámolt ÁFA összege HUF. A projekt költségigénye mindösszesen HUF, amelyből levonható ÁFA HUF. A projekt szempontjából elszámolható költségek összege HUF. Támogatási intenzitás: 100 %. A pályázathoz önerő nem szükséges. A VEKOP forrásból származó támogatás igényelt összege: HUF. 2. Utasítja a Ceglédi Városfejlesztési Kft.-t a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Szebeni Dávid ügyvezető # ) NAPIREND: Terület feltöltése a 4. számú főút építése során Szakmai előterjesztő: Szebeni Dávid ügyvezető, Városfejlesztési Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv 16. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Gazdasági Bizottság, valamint a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság is tárgyalta. : az előterjesztésben leírtak szerint az állami építtető vállalja az altalaj szállítására használt útvonal kijavítását és felújítását a beruházás végeztével. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ilyen felvonulási útvonal mentén nemcsak az úttest az, ami károsodik, hanem az útvonal mentén lévő házak megrepedeznek, értékük csökken. Javasolja, hogy ez az állami építtető ne csak a használt útvonal kijavítását és felújítását tartsa magára nézve kötelezőnek, hanem a felvonulási útvonal mentén az esetleges polgári igényeket, a kártérítési igényeket is vállalja magára. Mert ha ezt nem teszi, akkor az Önkormányzat áll majd szembe saját polgáraival. Dr. Nagy Lajos aljegyző: annyival egészítené ki jogilag ezt, hogy abszolút jogos az észrevétel, ma már általános gyakorlat, protokoll az, hogy videofelvételt készít a cég a munkák megkezdése előtt a felvonulási út melletti épületekről, pontosan azért, hogy ne legyen vita később ezekről az igényekről pl. egy polgári peres eljárásban, hogy előtte is meg voltak-e repedezve ezek az 24
26 épületek vagy sem. Szinte biztos abban, hogy ez meg fog történni jogilag, és ez a szerződésekben is tisztázva lesz. Szebeni Dávid ügyvezető: megerősíti aljegyző úr szavait. Amikor polgármester úrral a NIF Zrtvel tárgyaltak, ez is szóba került. Egyébként valóban protokoll, de külön kitértek rá, hogy az ott található ingatlanok és ahol valamilyen felépítmény van, azoknak az állapotára is kellő gondossággal ügyeljen, és már a szállítás megkezdése előtt készítse el az állapotfelmérést. A napirendhez további kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a Gazdasági Bizottság által módosított határozati javaslatot, melyet a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadott és meghozta határozatát. 172/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) Hozzájárulását adja, hogy a 4. számú főút négysávosítását célzó beruházás célzó beruházás során az állami építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt legalább m3 kitermelendő de vissza nem helyezhető altalajt elhelyezzen a Cegléd hrsz. alatt nyilvántartott önkormányzati tulajdonú ingatlanon, azzal a kitétellel, hogy az altalaj az elhelyezés után is az állami vagyon részét képezi és korlátlan ideig rendelkezésre áll. 2.) Kijelenti, hogy a kitermelt és a hrsz.-ú önkormányzati ingatlanon elhelyezett altalajt igény esetén a magyar nemzeti vagyonkezelő rendelkezésére bocsátja. 3.) Utasítja a Ceglédi Városfejlesztési Kft-t a szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Szebeni Dávid ügyvezető # ) NAPIREND: Cegléd P+R kamerarendszer Szakmai előterjesztő: Mótyán Krisztián ügyvezető, VÁRVAG Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv 18. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: a Gazdasági Bizottság az előterjesztést tárgyalta, és elfogadásra javasolja a testületnek. 25
27 A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 173/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) Ft.+ ÁFA összeget biztosít Cegléd Város Önkormányzat évi költségvetésének általános tartalék keretéből a Ceglédi P+R parkoló kamerarendszerének korszerűsítéséhez. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt és a VÁRVAG Nonprofit Kft.-t a szükséges intézkedések megtételére. # 4467 Mótyán Krisztián ügyvezető 19.) NAPIREND: Ingatlan kijelölése értékesítésre Szakmai előterjesztő: Szebeni Dávid ügyvezető, Városfejlesztési Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv 19. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Gazdasági Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolja a testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 174/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) Nyílt pályázatot hirdet a Cegléd belterület 465 hrsz-ú, kivett lakóház, udvar megnevezésű ingatlan értékesítésére. 2.) Utasítja a Ceglédi Városfejlesztési Kft.-t és a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 26
28 # ) NAPIREND: Szabadság tér 2. I/2. sz. alatti önkormányzati bérlakás használatba adása Szakmai előterjesztő: Szebeni Dávid ügyvezető, Városfejlesztési Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv 20. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Gazdasági Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolja a testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület 9 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett elfogadta azt és meghozta határozatát. 175/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint a Ceglédi Városfejlesztési Kft. legfőbb szerve 1.) a Ceglédi Városfejlesztési Kft. székhelyének a Cegléd, Szabadság tér 2. I/2. szám alatti 118 m2 nagyságú helyiségcsoportot jelöli ki. 2.) Az 1. pontban megjelölt célra igénybe veszi a lakások és helyiségek bérletéről szóló 23/2009. (V. 28.) KT. rendelet hatálya alatt álló, ceglédi 44. hrsz-ú, Cegléd, Szabadság tér 2. I/2. szám alatti, 118 m2 nagyságú helyiségcsoportot (korábban bérlakás), és határozatlan időtartamra az Önkormányzat 100 %-os tulajdonában lévő Ceglédi Városfejlesztési Kft. (2700 Cegléd, Kossuth tér 1.) részére használatba adja. 3.) Felhatalmazza a Polgármestert a használati szerződés megkötésére a 2. pontban rögzített feltételekkel. 4.) Utasítja az Ügyvezetőt a Városfejlesztési Kft. székhelyére vonatkozó cégbírósági intézkedésre. 5.) Utasítja a VÁRVAG Nonprofit Kft-t az átadás-átvétel lebonyolítására. 27
29 6.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. #4469 Tart. Tart. Tart. Tart. Felelős a 2. és 6. pont tekintetében: Takáts László polgármester a 4. pont tekintetében: Szebeni Dávid ügyvezető az 5. pont tekintetében: Mótyán Krisztián ügyvezető 21.) NAPIREND: Piac u. 1. szám alatti üzlethelyiség és udvar használatának módosítása Szakmai előterjesztő: dr. Nagy Lajos aljegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 21. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Kulturális, Oktatási és Népjóléti Bizottság Bizottság és a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 176/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) megszünteti a helyiséghasználatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (2700 Cegléd, Malom tér 3.) a Cegléd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező Cegléd belterületi 273/A/3 helyrajzi számú, természetben Piac u. 1. szám alatti 110 m 2 alapterületű üzlet és a 314 m 2 alapterületű udvar megnevezésű nem lakás céljára szolgáló helyiség vonatkozásában. 2.) Cegléd Város Önkormányzatának a lakások és helyiségek bérletéről szóló, többször módosított 23/2009.(V.28.) KT. rendelet (továbbiakban Rendelet) 3. (1) bekezdés a) pontjának ab) alpontja, valamint a Rendelet 30. (7) bekezdése alapján közérdekből a Cegléd Város Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező Cegléd belterületi 273/A/3 helyrajzi számú, természetben Piac u. 1. szám alatti 110 m 2 alapterületű üzlet és a 28
30 314 m 2 alapterületű udvar megnevezésű nem lakás céljára szolgáló helyiséget térítésmentesen használatba adja a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola Támogatására Alapítványnak (2700 Cegléd, Eötvös tér 8.) határozatlan időre, július 1-től. 3.) Felhatalmazza a Polgármestert a vonatkozó használati szerződés fentiek szerinti módosításának aláírására. 4.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. # ) NAPIREND: Tanyaprogram, beruházás során létrehozott vagyon átadása Szakmai előterjesztő: dr. Nagy Lajos aljegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 22. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Gazdasági Bizottság és a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 177/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) Támogatja, hogy a évi Tanyafejlesztési program keretében, Cegléd Város Önkormányzata és a Földművelésügyi Minisztérium között december 28-án megkötött Támogatási szerződésben - önkormányzat által biztosított baromfitartási program megvalósítására - foglalt kötelezettségek változatlan vállalása mellett a Ceglédi Mindennapi Kenyerünk Szociális Szövetkezet (Cg , székhely: 2700 Cegléd, Ugyer XX dűlő 073/4.) (továbbiakban: Szövetkezet) Cegléd Város Önkormányzatának helyébe lépjen, és a beruházás során létrehozott vagyon átadásra kerüljön a Szövetkezet számára. 29
31 2.) az 1.) pontban rögzítettek végrehajtásának időpontja a Földművelésügyi Minisztérium részére benyújtott, ez irányú kérelmet jóváhagyó döntés dátuma. 3.) A vagyonátadásról Felek között átadás-átvételi jegyzőkönyv készül. 4.) Felhatalmazza a polgármester a szükséges nyilatkozatok megtételére. 5.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: 1. pont: azonnal 2-5. pont: folyamatos # ) NAPIREND: Beszámoló a Képviselő-testület határozatainak végrehajtásáról Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 23. sz. melléklete. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 178/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) elfogadja Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 27-ei ülése óta hozott, de még nem teljesített, illetve a május 5-i rendkívüli és a május 19-i rendes ülésén hozott határozatainak végrehajtásáról szóló beszámolót. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. #
32 24.) NAPIREND: A II. félévi munkaterv elfogadása Szakmai előterjesztő: dr. Diósgyőri Gitta jegyző Az előterjesztés a jegyzőkönyv 24. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést mindhárom bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a testületnek. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 13 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. # 4473 megérkezett, a testület létszáma 14 fő. 179/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) megállapítja Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének II. félévre szóló munkatervét, a határozat mellékletében foglaltak szerint. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. 25.) NAPIREND: Ingatlanok tulajdonjogának rendezése Szakmai előterjesztő: Szebeni Dávid ügyvezető, Ceglédi Városfejlesztési Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv 25. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: az előterjesztést a Gazdasági Bizottság és a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság tárgyalta, és elfogadásra javasolják a testületnek. 31
33 A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 14 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 180/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) felhatalmazza Takáts László polgármestert az előterjesztés mellékletét képező, Magyar Állam (meghatalmazottja: Magyar Közút Nzrt.) illetve Cegléd Város Önkormányzata közötti megállapodás megkötésére és a szükséges iratok aláírására. 2.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. Határidő: december 31. # ) NAPIREND: Intézményi felújítási keret felosztása Szakmai előterjesztő: dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető Az előterjesztés a jegyzőkönyv 26. sz. melléklete. Hegedűs Ágota: mint tudják, minden évben az intézmények felújítására elkülönít a testület egy keretet, az igények beérkezése után pedig a Ceglédi Intézmények Gazdasági Hivatala fontossági sorrendet állít fel. A fontossági sorrend után most egy 17 millió forintos igény jelentkezett, ezt a 17 millió forintot szeretnék felszabadítani. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 14 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. 181/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) hozzájárul (kötelező feladatként) a határozat elválaszthatatlan mellékletében szereplő önkormányzati fenntartású, illetve működtetése alatt álló intézményekben megvalósítandó beruházási és felújítási feladatok eft összértékű végrehajtásához. 32
34 2.) Biztosítja a fedezetet Cegléd Város Önkormányzata évi költségvetéséről szóló 2/2016.(II. 19.) önkormányzati rendelet önkormányzati intézményi épületek felújítása (kötelező feladat) céltartalékában szereplő előirányzata terhére. 3.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt a szükséges intézkedések megtételére. # perc szünetet rendel el. Szünet vége. Az ülés vezetését Takáts László polgármester veszi át. 27.) NAPIREND: Gerje Sport Kft. támogatása - sürgősséggel Szakmai előterjesztő: Szebeni Dávid ügyvezető, Városfejlesztési Kft. Az előterjesztés a jegyzőkönyv 27. sz. melléklete. Takáts László: az előterjesztést helyben osztott anyagként kapta meg a Képviselő-testület. A napokban megkereste a Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub Egyesület működtetője, a Gerje Sport Kft. Örömteli eseményről tájékoztatták őt, de az ezzel kapcsolatban felmerült nehézségek tekintetében segítséget kértek az Önkormányzattól. Az Európa Kupa alapszakaszába kijutott a csapat, amire nagyon büszke a város, azonban ez anyagi problémával is együtt jár. A nevezés ill. az alapszakaszban való mérkőzésekhez és az ehhez kapcsolódó kiadásokhoz 5 millió forintnyi rendkívüli támogatást kér Cegléd városától, amellyel kapcsolatban a Hivatal munkatársai tegnap egyeztetést folytattak a Kft-vel, hogy milyen kiadásokról van szó és hogyan kerülne ez elszámolásra. Megnyugtató válaszokat kaptak a felhasználásról és az ehhez kapcsolódó dolgokról. Javasolja a Képviselő-testületnek az 5 millió forint támogatás megadását, természetesen a szokásos feltételekkel, amit minden ilyen esetben kérni szoktak, az egyik az adótartozás mentesség ill. Cegléd városának megjelenítése a mezen ill. minden olyan nemzetközi fórumon stb., ahol erre mód és lehetőség van. 33
35 A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem volt. Szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület egyhangú, 14 igen szavazattal elfogadta azt és meghozta határozatát. sikeres szereplést kíván a CEKK-nek, természetesen ez esetben további igényei lehetnek a klubnak. 182/2016.(VI. 23.) Ök. határozat Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1.) támogatja Ft, azaz Ötmillió forinttal a Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub Sportegyesületet működtető Gerje Sport Kft-t (Cegléd, Madár u. 11.), melyet a Kft. a 2. pontban meghatározott célra jogosult felhasználni. 2.) Hozzájárul a Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub Sportegyesületnek a 2016/2017. bajnoki évad Európa Kupában történő indulásának költségeihez (önként vállalt feladatként). 3.) A támogatás fedezetéül az Önkormányzat évi költségvetés általános tartalékát jelöli meg. 4.) Felhatalmazza a Polgármestert és a Jegyzőt az Önkormányzat képviseletében a támogatási szerződés aláírására. 5.) Utasítja a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy a határozatról az érintetteket értesítse. # ) NAPIREND: Egyebek szavazásra bocsátja nek a két ülés között eltelt időszak eseményeiről szóló beszámolót, melyet a Képviselő-testület egyhangú, 14 igen szavazattal elfogadott. #
36 szavazásra bocsátja a polgármesternek a két ülés között eltelt időszak eseményeiről szóló beszámolót, melyet a Képviselő-testület egyhangú, 14 igen szavazattal elfogadott. # ) NAPIREND: Kérdések, interpellációk Takáts László: a testületi ülésig interpelláció nem érkezett. : a Tesco környékén, Malomtó szélen rengeteg szemét jelent meg, ill. a Hold utca környékén. Kéri, vizsgálják meg a lehetőségét, akár kukák kihelyezésének ill. hogy egy rendkívüli szemétszedést össze lehetne-e hozni. A CVSE pálya felé kiépült az új vízelvezető rendszer, ami viszont három helyen már be van szakadva az oldalfal, kéri, hogy a kivitelezővel vizsgáltassák meg, és garanciálisan javíttatni a vízelvezető rendszer hiányosságát. Takáts László: megvizsgálják a dolgot. A szemét problémát érzékelték, a nagy mennyiségű csapadék lehullások kapcsán többször volt kint a területen, és elég sok szemetet vitt oda a víz akkor. Természetesen intézkedni fognak. A másik probléma a Tesco körüli területekkel az, hogy annak idején az Önkormányzat a 2000-es évek elején-közepén, amikor eladták a területeket, akkor sikerült a vízelvezetők árkok egy részét is eladni. Ezeknek a visszaszerzésén dolgoznak, a Tesco-val többször felvették a kapcsolatot, de ők nem nagyon akarnak reagálni, már felszólítás is volt, a katasztrófavédelem részéről az árkok rendbe tételére. Rajta vannak, hogy a hátul lévő tározó tavat ill. a vízelvezető rendszereket hiszen ezek a város fő vízgyűjtői vissza tudják szerezni, vagy ha tulajdonba nem tudják venni, de legyen hozzáférés a területekhez. Intézkedni fognak a képviselő úr által felvetett problémákban. Horváth Gábor: megkéri polgármester urat, hogy az áprilisi testületi ülésen feltett kérdéseire 15 napon belül legyen szíves válaszolni lehetőleg írásban, és ezt a határidőt az SzMSz értelmében 35
37 tartsák be. Kéri aljegyző urat és jegyző asszonyt is, hogy erre figyelmeztessék a polgármester urat, ha ez nem történne meg. A Posta utca végén és az Aranymeggyes sarkán iszonyatos nagy kátyú van, ahonnan két balesetet jelentettek, és a Mizsei úton nemrég egy nagy méretű teherautó csúszott bele az árokba a Kővágó utca környékén. Aljegyző úrnak talán tudomása van az esetről. Kérdezi, mikor lesz az rendbe rakva, mert igencsak balesetveszélyes. Takáts László: a képviselő úr kérdésre írásban fognak válaszolni. Úgy emlékszik mindenre adott választ. Késve adták meg a választ, ezért elnézést kér. Kérdezi a képviselő urat, hogy a most megadott (helyben osztott) válaszokat elfogadja-e? Horváth Gábor: először is köszöni, hogy polgármester úr megtisztelte a válasszal. Nem igazán tudja elfogadni a választ, és ha lehet, most értékelné is azt, hasonló módban, mint amiben a választ kapta. Úgy gondolja, hogy a városba érkező látogatók, turisták kiszolgálása fontosabb a polgármester úrnak, mint az itt élők életkörülményeinek javítása, ezért kéri a polgármester urat, újra gondolja át az utak állapotával kapcsolatos tevékenységét. A kuka kihelyezésével kapcsolatban: két éve húzódik ez a dolog, folyamatos ígérgetések mellett úgy néz ki, hogy az állami kukaholdingos lehetőség, részvétel miatt megint késik vagy elmarad ennek a konténernek a kihelyezése. Tudomására jutott, hogy nemrégiben gréder vásárlásra adták a fejüket. Tudják azt, hogy kell, tudják, hogy milyen nagyok a külterületi utak, milyen nagy számban és milyen rossz állapotúak. Javasolja, hogy ha az ár miatt nincs lehetőség ennek megvásárlására, akkor adják el azt a cross overt és tegyék bele az alapba. Dr. Nagy Lajos: mint a törvényesség őre, kötelessége jelezni az SzMSz értelmében a válasz elfogadásáról a képviselő minden további kiegészítés nélkül igennel vagy nemmel nyilatkozik. Ezt a Képviselő-testület fogadta el önmagára nézve, nyilván megszeghetik, csak nem ildomos. Takáts László: tudomásul vették, hogy a képviselő úr nem fogadta el a választ. : a vasútállomás környékével kapcsolatos bejelentéshez kapcsolódik a kérdése: lakossági panasz érkezett a vasútállomás és a mellette lévő, régen orvosi rendelőként használt épület közötti zöldterülettel kapcsolatban. Ez egy bokros-fás zöldterület, ami nagyon elhanyagolt, és tényleg nehezen közelíthető meg onnan a parkolóhely. Illetve a Kátai úti vasúti átjárónál kb. embermagasságú gaz van. A város vezetését kéri, hogy a MÁV vezetését kérjék, kezeljék ezt a problémát. Takáts László: az Önkormányzat kezeli az ügyet, és jelezték a tulajdonosok felé a problémát. Nemcsak itt, hanem nagyon sok helyen a csapadékos időjárás következében elburjánzott a zöld növényzet mind közületeknél, cégeknél, mind magánszemélyeknél, ingatlanok előtt is sok helyen probléma van. Ahol azonnali beavatkozást igénylő problémát tapasztalnak (balesetveszélyes, kereszteződésben stb.), a Várvag Kft. meg szokta tenni a szükséges lépéseket, egyébként pedig jelzik a tulajdonosok felé, hogy a kötelezettségüknek tegyenek eleget. Hegedűs Ágota: Horváth Gábor képviselő úrnak azt a mondatát visszautasítja, hogy a polgármester úr a városba érkezőket fontosabbnak tartja, mint a város lakosait. Ezt túlzásnak és övön alulinak érzi. Úgy véli, a polgármester nagyon sokat tesz a városért, látványosan sokat tesz, és olyan feladatokat is elvégez, ami majd a jövőben lesz látványos. Tehát nagyon sok 36
38 háttérintézkedést kell ahhoz foganatosítani, hogy eredményeket tudjanak felmutatni. Látják belülről, hogy milyen munkák vannak lehet, hogy ezt a lakosok vagy esetleg a képviselők nem érzékelik, de a képviselők részéről elég furcsának érzik. Nem akarja felsorolni, hogy milyen eredmények születtek az elmúlt két évben, ha ezt Horváth képviselő úr nem érzi, az elég szomorú. Tudja jól, hogy jó lenne, ha az Ugyerban elkészülne az út, de mindennek megvan a maga ideje, és a maga sora. Úgy gondolja, hogy az is el fog készülni rövid határidőn belül. A vasútállomás környékének rendbe tételével kapcsolatban elmondja, hogy a MÁV küzd a takarítással, valamint küzd a zöldterületek rendben tartásával. Ennek érdekében tárgyalásokat folytat az önkormányzatokkal, szeretnék kiadni az önkormányzatok részére a vasútállomás helyiségeinek takarítását nyilván az utasforgalmon kívülieket -, valamint a zöldterületeket is. Megkeresték Cegléd Város Önkormányzatát is, de még nem kaptak tőlük ajánlatot, hogy mi az az összeg, amit tudnának érte fizetni. Nyilvánvaló, hogy a megállapodás megkötése előtt a Képviselő-testület elé fog kerülni ez a dolog. A körzetét érintően elmondja, hogy a Csatorna utca és a Szép utca között húzódik egy belső árok. Aki ismeri, tudja, hogy ez egy nagyon is élő probléma. A tegnapi napon megkereste egy lakó, aki elmondta, hogy ez az árok annyira el van már piszkolódva, szemetesedve, hogy ennek a takarítását kellene elvégeznie az Önkormányzatnak, ugyanis ez önkormányzati tulajdon. Tegnap a helyszínen megnézte ezt, és jogosnak ítéli meg, a Hivatal munkatársát meg is kereste ezzel. Tájékoztatja a polgármester urat, hogy ez egy élő probléma. Takáts László: nagyon sok más vízelvezető árok is problémás, van még több ilyen farmezsgyés árok a városban (Csolnak utca környékén és máshol). Ezeknek a takarítására, karbantartására odafigyelnek, ill. a jövőben a közmunka programban a béleléseknél ezeket is szeretnék majd megcsinálni, hiszen valószínűleg ez jelentene majd hosszú távú megoldást ezeknél a rendszereknél. : két kérdése van. Nagyon jól sikerült a fürdőhöz vezető út, nagyon szép és nagyon jó rajta közlekedni. Felhívja a figyelmet, hogy a Pesti út megközelítése felől mindkét irányból jó lenne, ha elkészülne egy-egy tábla, ami a fürdő felé egy útmutató, figyelemfelhívó tábla lenne, ami eligazodást jelentene a turisták számára. Fogadóóráján jelezték és személyesen is meggyőződött róla, hogy a Bem SE pálya területét (úgy tudja, ez magánkézben van) ember magasságú nád nőtte be. Jó lenne felszólítani a tulajdonost, hogy rendezze a portáját, hisz nem valószínű, hogy így telket fognak tőle vásárolni, és nagyon csúfítja a Várkonyi István utca és a Csutak Kálmán utca környékét. Takáts László: mindkét esetben történt intézkedés, a zöldterületek tekintetében folyamatosan küldik a felszólításokat, ide is küldtek már. Az útjelző táblák esetében a mai reggelen került elé az anyag. Nem olyan egyszerű kihelyezni a táblát, hiszen a Magyar Közút Zrt. illetékességi területén mozognak. Különféle engedélyek és hozzájárulások kellenek, de gyakorlatilag kiváltották a szakhatósági engedélyeket és más engedélyek is megvannak. A táblákat most elkezdik legyártatni, azután kihelyezésre kerülnek mindkét irányból. : felhívja a figyelmet, hogy a kérdés, interpelláció nagyon fontos politikai eszköz a képviselő életében, főleg abban az esetben, ha írásbeli választ ígér a polgármester úr, kéri, fontolják meg annak a rendjét, hogy milyen módon történik ennek a nyilvántartása. Ha kell, a Jogi, Ügyrendi, Közbiztonsági és Pénzügyi Bizottság meg is vizsgálja az SzMSz módosításának szükségszerűségét ez ügyben, mert vannak dolgok, amiről ha csak az asztalnál beszélgetnek és nem születik intézkedés, de még válasz sem, akkor azok bizony néha elülnek. Dicséretes, hogy visszajönnek azok az anyagok, amik a Képviselő-testület döntéseiről csatolnak vissza, de a 37
39 kérdés, interpellációk tekintetében is, főleg akkor, ha írásbeliség van. Fontos lenne véleménye szerint egy ilyen nyilvántartás. Takáts László: köszöni a segítséget, nem akarja mentegetni magát, a felelősség az övé, bár a válaszokat nem ő szokta adni. : a körzetét érintően érdeklődik az évek óta emlegetett Bajcsy tér világítása ügyében. Néhány éve húzódik ez. Mikor lesz készen ott a világítás? Ha jól tudja, a Démásznál akadt el a történet, de most már lassan tényleg évekbe, évtizedekbe telik, hogy a téren a világítás megvalósuljon. Horváth képviselő úrnak mondja, most éppen egy cikk írása kapcsán (amelyben a telített szelektív konténerekről volt szó, ill. az ugyeri konténerről), hogy nem találja a legjobb megoldásnak a konténer kihelyezését, mivel a konténer rendszeresen ürítésre kerül az Ugyernál is, és konkrétan az ürítést követően 2 órával ment ki megnézni, és már tele volt bontási törmelékkel. Ezzel azt akarja mondani, hogy ez nem az ugyeriak érdekét szolgálja javarészt, nem a kommunális hulladékot hordják bele, hanem mindenki oda viszi a szemetét, minél több konténer lesz kihelyezve, annál nagyobb szemétlerakó lesz. Teljesen másban kellene gondolkodni, mert az sem állapot, hogy a szemét ott ne legyen elszállítva, ezzel tisztában van. De ez nem az ő érdekeiket képviseli, ebben biztos. Nem ez a jó megoldás. Ha a hulladék ügy rendeződik, akkor lehet erre jó megoldást találni, másfajta gyűjtési módozatot. Egyelőre nekik tulajdonképpen hulladékfizetési kötelezettségük nincs, sem rendelkezésre állás, sem más, de a konténer nem jó megoldás. Ugyanígy a szelektívnél is lehetett látni ezt, amikor reklamálták, hogy a szelektívet nem ürítik, holott heti 3 alkalommal van ürítve a szelektív sziget mindenhol legalábbis a frekventált helyeken, a nem frekventált helyeken heti 2 alkalommal van ürítve, és fél napra rá mindenféle, nem oda illő szeméttel töltik fel a szigetet ill. a sziget környékét. Takáts László: a Bajcsy-Zsilinszky tér világításával kapcsolatban nem tud autentikus választ adni. Volt már egyeztetés nemrég a Démásszal, ott ígéretet kaptak tőlük. Vigasztalásképpen tudja elmondani a képviselő asszonynak, hogy a CVSE Malomtó széli sporttelepén is két éve igényeltek meg egy trafót. Időközben megszűnt a cég, újra létrejött, most újra betonelemet gyártanak. Bízik abban, hogy előbb-utóbb ez a probléma is meg fog oldódni. Nem az Önkormányzaton múlik ez a dolog sajnos. A hulladékra visszatérve: úgy gondolja, a hulladékkérdést valóban kezelni kell. Ezt képviselő úrral többször egyeztették már, hogy miért nem jó megoldás. Érti, hogy választói nyomás és igény van erre. Úgy véli, hogy akkor sem megoldás sajnos ez a fajta intézkedés. Az is hozzátartozik, hogy az elmúlt hetekben több újságcikk is foglalkozott a szelektív konténere körüli állapotokkal. Az Önkormányzatnak egyszerűen nincs arra kapacitása, hogy minden egyes konténer mellé rendőröket, közterület-felügyelőket állítson, ez elképzelhetetlen, megoldhatatlan lenne. Felelős állampolgári magatartás kellene. Elképesztő helyzetek vannak egyébként. Polgármesterként nem volt rest tavaly nyáron egy vasárnap délután az imidzsét növelve odaállni a konténer mellé, és elküldeni azokat a ceglédi polgárokat, akik a szelektív konténerbe mindenféle dolgokat hoztak. Autó alkatrésztől kezdve állati tetemekig mindent oda hordanak az emberek, ez a kulturálatlanság legmagasabb foka. Az Önkormányzat gyűjtőszigeteket létesített ill. a hulladékudvart megnyitotta, oda ki lehet vinni minden ilyen szemetet. Nem érti, miért jó a város egyik végéből elvinni egy konténerbe a hulladékot, amikor már létezik olyan hely, ahová le lehet rakni ezeket. Képviselő úrnak még egyszer elmondja bár ezt többször megbeszélték már -, akármilyen lakossági nyomás is van, ha 5 konténert tesznek ki, akkor 5 konténert pakolnak tele. Emlékszik 38
40 arra, hogy ezeltitt l0 6wel volt alaa p6lda, amikor egy csod6latos dtlefttil vezerelve a Pesti tti behajt6ndl az Aldi tuuh6z ldlittt kiraktak egy kont6nert, 6s gyakorlatilag hulladdkaegyek fogadtak a varosba drkez6ket. Mindenhol ez a helyzet. Bizik abban, hogy a rendszerendbe tdtele, a hullad6kos 6gazat rendez6ddse utan ezt kezelni tudj6k. Annyit tud ig6rni, hogy a Kdpviseliitestulgt 6s a v6ros mindent meglesz azert, hogy a feltdteleket biztosits6k d9 onnant6l kezdve viszont fel fognak l6pni minden olyan dolog ellen, ami nem a lakoss6g drdekeit, ill. a vriros drdekeit szolg6lja. Csuri K6rolv: eldszijr mintegy 3 dvvel ezel6tt, majd m6sodj6ra, m6rmint kdpvisel6 egy 6wel ezel6tt kdrte, illetve tett javaslatot arra, hogy a kdzmeghatlgat6s idtipontja lehet6leg ne ddlutini legyen, hanem ra. Ezt ajavaslatat azzal indokolta, hogy akik dolgoznak, ezok 6lt^l6ban r6ig dolgoznak, teh6t mdg ha akamak, sem tudnak eljiinni egy 15 6rai kezd sii ktizmeghallgatasra. Most megint 156rakor tartj6k a kdzmeghallgat6st. K rd6se, hogy a kdrd6se, javaslata mi6rt nem tal6lt meghallgatesra? A mai nap is 156rakor lesz kozmeghallgat6s. Nem aka{a az 6rd6g0t a falra festeni, de ndzzdk meg majd hanyanjiinnek. Takats Leszl6: tgy vdli, a kiizmeghallgates egy nagyon fontos intdzmdny, de ettdl fiiggetleniil ha b6rkinek.probl6m6ja van ad vagy irasban. vagy a zdld szamra bejelertve vagy mes iton jelezni tudja az Onkormanyzat feld. Ezt nagyon sokan meg is szoktek renni. Ugy gondolja, ha ez val6ban ilyen probldm6t jelent, akkor megvizsg6lj6k, A mintegy 20 6ves kdpvisel6i tapas?talata azt mutatja, hogy nem feltdtleniil a munk6ba j6r6 emberek latogatnak kdzmeghallgatasra, ink6bb olyan nyugdijas vagy az id6beoszt6sukkal szabadon rendelkez6, lelkes dllampolg6rok szoktak jdnni a ktizmeghallgat6sokra, ahol nem biztos, hogy az idiipont a befoly6sol6. Ett6l ffiggetlentil megvizsgdl6k a k6pvisel6 ir javaslatat. Horv6th Gibor: nem polgarmester rirnak teszi fel a kdrd6st. Tak6tsnd Gydre Anett kdpviseld asszonlt6l kdrdezi, hogy az OKOViZ Kft. hove sz6llitja a begyiijtdtt zdldhulladdkot? Hol taroljak, hov6 szaltitjdk? TakAts Leszl6: megv6laszolja a kdrd6st, a. nagyk6rdsi rendszer ftszet kepezb komposztel6 iizembe kell a zdldhulladdkot elszillitani. az OKOVIZ Kft. is oda szallitia. Egydb kdrdds, hozzasz6l6s nem l6vdn Takdts L6szl6 polgdrmester!r a napirendi pontot lez6rja, a Kmfl Dr. Di6sgy6ri legvzo I Takets Leszl6 polgiinnester 39
41 JELENLETI IV Cegl6d Viros dnkorminyzata Kdpviseld-testiilet6nek 2016.jturius 23-i iil6so16l B0bu r.t"i"...15.w Ilegedfls 4gota... w HorvdthGdborFere^"...,.,---{.. *;::01= Takits L{s Tah6tsn6 Gytire Anett...'..."..
42 JELENLf TI iv Cegl6d V6ros Onkorminyzata K6pviseld-testiilel6nek jrinius 23-i iil6s6r6l Meghivottak: Fitldi Lfszld orszigryiildsi k6pvisel6... Dr. Nagy Lajos aljesz6' virosilz. irodavezet6...; Dr,I(6rpdti Liszl6nd p6nziigri irodavezet,6..."...'.'..'y'il...-'. -- J{ger Miria szervez6si irodavezeto... Dr. Gyarmati Katalin hat6s6gi 6s ig. irodavezetf". ',, lll / /;^-*.--..* '. ", ". f, ] ' L^ct/rt \cl,l\l /n U ezeszaa*+amis VrfnVAG Kft iig)ryezet6..'... Guly{s Csaba kiinywizs '..." Dr. Terbe-Szabd Csilla PMKH Ceglddi Jir{si llivatal
43 Cegléd Város Polgármesterétől 2700 Cegléd, Kossuth tér 1. Levélcím: 2701 Cegléd, Pf.: 85. Tel.: 06/53/ Száma: 79/5486/2016. M E G H Í V Ó Cegléd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 23-án (csütörtökön) de órai kezdettel ü l é s t tart a Városháza Dísztermében, melyre tisztelettel meghívom. NYILVÁNOS ÜLÉS: 1.)Várkonyi István Általános Iskola Örkényi úti intézményvezetői pályázat önkormányzati véleményeztetése Szakmai előterjesztő: Jáger Mária irodavezető E 2.) évi költségvetés előirányzat módosítások Rendelet M 3.) Ceglédi Vasutas Sport Egyesület visszatérítendő támogatása iránti kérelme a Malomtó Széli sportberuházáshoz M 4.) Ceglédi Városfejlesztési Kft évi támogatási igénye M Szakmai előterjesztő 2-4. napirendnél: dr. Kárpáti Lászlóné irodavezető 5.) KT. SzMSz 6. mellékletének módosítása Építésügyi Csoport ügyfélfogadási rendje Rendelet Szakmai előterjesztő: dr. Diósgyőri Gitta jegyző 6.) A város jelképeinek használatáról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet 7.) Hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló rendelet és szerződés módosítása Rendelet Szakmai előterjesztő 6-7. napirendnél: Jáger Mária irodavezető 8.) A pénzben és természetben nyújtott szociális ellátások helyi szabályairól szóló 29/2013.(XI. 28.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet M M M M 9.) A tűzgyújtás szabályairól szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Rendelet M 10.) A Cegléd Sportjáért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása E Szakmai előterjesztő napirendnél: dr. Gyarmati Katalin irodavezető 1
Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án meghozott határozatai. 155/2016.(VI. 23.) Ök. határozat
Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án meghozott határozatai 155/2016.(VI. 23.) Ök. határozat 1.) döntött a 9913/2 hrsz.-ú ingatlan megvásárlása tárgyú előterjesztés ZÁRT ülésen
Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 19-én meghozott határozatai. 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat
Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 19-én meghozott határozatai 277/2009.(XI. 19.) Ök. határozat 1. Eredményesnek nyilvánítja a Hitelkeret biztosítása a Panel Plusz Hitelprogram
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 28-én meghozott határozatai. 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat
Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 28-én meghozott határozatai 204/2015.(VII. 28.) Ök. határozat 1.) döntött a - Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet közérdekből bérbe adott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/5/2012. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 16-án megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 23-i
14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK
JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.
40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt
HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése
A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 28 i rendkívüli nyilvános ülésén.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 510 10/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 28
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal dísztermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 18-i rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. február 28-án a Városháza emeleti kistermében 8 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli
19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. május 8-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ ÉMOP-4.3.1/A-11 - Nevelési
6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 6/2015. (III.27.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 27-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. május 18-án megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza Nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak:, Dr. Pálmai
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 6/2015 OKSB BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁG J E G Y Z Ő K Ö N Y V az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság 2015. június 22-én, (hétfőn) 16:00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.
Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Újszász Város Képviselő-testület május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-én tartott soron kívüli ülésén. M U T A T Ó Napirendi pont: Határozat szám: Újszász Város Képviselő-testület 2013. május 14-i
Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 17-én meghozott határozatai. 327/2015.(XII. 17.) Ök. határozat
Cegléd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 17-én meghozott határozatai 327/2015.(XII. 17.) Ök. határozat 1.) döntött a CVSE Városi Uszoda célvizsgálata tárgyú előterjesztés ZÁRT ülésen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 7. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek Napirendek: Nyílt
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB
BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG Szám: 5/2015 TKB J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. május 27-én, (szerdán)
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Ügyiratszám: 30-9/2015. Császártöltés Község Önkormányzatának Képviselő-testülete J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Császártöltés Község Képviselő-testületének 2015. május 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor
K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal 2351 Alsónémedi, Fő út 58. K I V O N A T Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2017. január 18-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
54/2015. (VI. 19.) KT.
JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 13/2015. K-t. Jegyzőkönyv
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 13/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. július 30-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (112/2015.) sz. önkormányzati határozat) (-/2015. sz. önkormányzati
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 25-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya:komló, Templom tér 2. sz. alatti (512. hrsz.) ingatlan tulajdonjogának
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/ sz. Jegyzőkönyv
Csörög Község Önkormányzat 2135 Csörög, Akácfa utca 30. Szám: 11/2017. 11.sz. Jegyzőkönyv Készült: Csörög Község Polgármesteri Hivatal (2135 Csörög, Akácfa utca 30.) hivatalos helyiségében 2017. szeptember
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27. napján megtartott üléséről. Jelen
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös
Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Nagyközség Girincs Község Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. július hó 31. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: : Majdanics
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2012. december 12-én megtartott rendkívüli ülésén a Polgármesteri Hivatal Tárgyaló Termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester,
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 19-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott
KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási
Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. július 28-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterem
J e g y z ő k ö n y v
Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,
A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6097 Kunadacs Rákóczi u. 2. Telefon: 06-76/558-131 Fax: 76/422-057 E-mail: kunadacs.ph@tanet.hu 130-23/2012. Kunadacs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: KOZP/4657-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 29-én 16,30 órai kezdettel megtartott
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Tiszasziget község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 24. napján megtartott rendkívüli nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE 68/2013. (VI 24.) Öt. határozat Testületi ülés napirendjének elfogadása
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T
ABOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 8. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének július 9. napján meg-tartott rendkívüli üléséről.
9 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2014. július 9. napján meg-tartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Hercegfalvi Frida Palsics János Pályi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. január 16-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal dísztermében Jelen vannak: Drávucz Katalin polgármester levezetése mellett, Bagi Zsolt, Dr.
Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:
Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.
7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. október 5-i ülésére! Készítette: Balya András önkormányzati referens JELENTÉS az Önkormányzat Képviselő-testülete
JEGYZŐKÖNYV. Szőc Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről. 2015. február 23.
Ügyszám: 16-22/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2015. február 23. Szőc 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános üléséről Szőci Művelődési Ház Szőc, Kossuth L. u. 41. Az ülés időpontja:
Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyhangú, 7 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.
Készült: 2012. december 11-én 08.00 órától 09.30 óráig a Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselő-testületének nyílt ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében (3671 Borsodnádasd,
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor
Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható
Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének
Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente
Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 11-én megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat Tárgya: száma: 89/2015.(XI.11.) Pedagógiai asszisztens álláshely 90/2015.(XI.11.)
Jegyzőkönyv. Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete augusztus 14-i. rendkívüli, nyílt üléséről
Jegyzőkönyv Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. augusztus 14-i rendkívüli, nyílt üléséről Tartalomjegyzék 113/2015. (VIII.14.) Sándorfalva Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 9-i rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr.
Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására
Előterjesztő: Sántha Péterné alpolgármester A képviselő-testületi ülés időpontja: 2018. július 16.,sz. napirend Tárgy: Javaslat indítható óvodai csoportok számának meghatározására A napirendet nyílt ülésen
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete
Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Másolat Bekecs község Önkormányzati Képviselőtestületének 2006. október 6-án megtartott ünnepélyes alakuló üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 14. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 16/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata