Magyar Mesterséges Táplálási Társaság évi Kongresszusa. Mátraháza, október

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyar Mesterséges Táplálási Társaság évi Kongresszusa. Mátraháza, október"

Átírás

1 Magyar Mesterséges Táplálási Társaság évi Kongresszusa Mátraháza, október

2 TISZTELT KOLLÉGÁK, KONGRESSZUSI VENDÉGEINK! Mottó: Az élet szent okokból élni akar (Ady Endre: Tűz márciusa) Ez évi mátraházi Kongresszusunk október 12-én kezdetét veszi. A Konferencia programja már elérhető a honlapunkon. A Konferencia ahogy több mint két évtizedek óta megszokhattuk ismét biztosítja majd azt a baráti, koncentrált, megkérdőjelezhetetlen szakmaiságon alapuló légkört, amely miatt hazánk talán legkedveltebb multidiszciplináris táplálásterápiával foglalkozó orvosi konferenciájává vált. Ez egy hagyományosan már a Mátrában megrendezésre kerülő valódi munka-jellegű kongresszus. Ide minden táplálásterápiával foglalkozó vagy jövőben foglakozni kívánó szakmai műhely kötelességének érzi, hogy eljöjjön, hogy beszélgethessünk arról, ami a legjobban foglalkoztatja, illetve amiről úgy gondolja, hogy érdemes megosztania. Ezért kerül évente megrendezésre az MMTT Kongresszusa és ezért zarándokolnak el a Mátrában és vesznek részt a konferencián több, mint kétszázan. Ez a mi szakmai örökségünk, hagyományunk az idén 26 éves. Most már hagyományosnak mondható csütörtöki továbbképző napunk az albumin szerepét járja körbe a táplálásterápia szemszögéből. Ez mind a fiatalok, mint az idősebbek érdeklődésére számot tarthat. A tüdőbetegek táplálásterápiájával foglalkozunk a pénteki napon, mely a sikeres tüdőtranszplantációs program megindulását követően került az érdeklődés középpontjába. Idén is lesz külföldi előadó. Természetesen már hagyományoknak mondhatóan, azoknak a gyógyszerészeknek is önálló szimpóziuma lesz pénteken, akik részletesen foglakoznak táplálásterápiával is. Szombaton külföldi rangos előadóval kezdődik kongresszusunk, Prof. Dr. Zeljko Krznaric személyében, aki jelenleg az ESPEN vezetőségi tagja is. D-vitamin szerepe a gasztroenterológiában - címmel fog előadást tartani. Ezt követően a microbiomról szól majd a fő szimpózium. Idén is lehet bejelentett előadásokkal bemutatni a táplálásterápiával foglalkozó műhelyek munkáját. Az élet szent okokból élni akar, írta Ady Endre több mint száz éve, verselte Latinovits Zoltán 70 éve és mondjuk most mi kései utódok ismét és ismét. Kérlek barátaim, adjunk esélyt az életnek, gyertek el Mátraházára ebben az évben is, október elején. Dr. Sahin Péter kongresszus szervező 2 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

3 2017. október 12. (csütörtök) MMTT Továbbképzési napja Regisztráció Ebéd MMTT Továbbképzési napja Az albumin szerepe a tápláltsági állapot meghatározásától a terápiáig Üléselnök: Tomsits Erika, Ujhelyi Enikő Megnyitó Tomsits Erika MMTT Elnök Az albuminról dietetikus szemmel Török Éva Az albumin és a tápláltsági állapot akut és krónikus betegségekben Tomsits Erika Megbeszélés Szponzorált előadás Az albumin használata kritikus állapotú betegekben: szempontok és evidenciák Madách Krisztina Az albumin használata a gyermekellátásban Ujhelyi Enikő Megbeszélés Táplálásterápia IBD-ben Schäfer Eszter Megbeszélés Vacsora MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

4 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA október 13. (péntek) Regisztráció Elnöki megnyitó Varga Péter emlékelőadás ESPEN beszámoló Nutricia által szponzorált előadás Kávészünet Gyógyszerészeti szekció Üléselnök: Balogh Judit, Télessy István Enterális tápszerek és gyógyszerek kölcsönhatásai Vincze Patricia Táplálásterápia a szegedi Gyermekintenzív osztályon Haraga Viktória Enterális táplálószondán keresztül történő gyógyszerelés kihívásai az intenzív osztályon a klinikai gyógyszerész szerepe Szalai Gábor A probiotikumok alkalmazásának szempontjai a szabályozás és a tudomány tükrében József Gergely András, Bodó Gabriella Orális rehidratáló terápia egy klasszikus módszer új lehetőségei Kovács Zsuzsanna, Fodor Emese, Matlák Tímea Megbeszélés Ebédszünet 4 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

5 Fresenius Kabi Hungary Kft. által szponzorált előadás A tüdőbetegek táplálásterápiája Üléselnök: Lang György, Sahin Péter Van-e kapcsolat a tápláltsági állapot és a légzés között? Laki István Testösszetétel analizálás és táplálásterápia, cisztás fibrózisos gyermekeknél Bartha Csilla Cisztás fibrózisban kialakult malnutrició kezelésének nehézségei Halász Adrienn A tüdőtranszplantált betegek gondozása során kialakult malnutrició Bohács Anikó Kávészünet A tüdőtranszplantációs rehabilitáció nehézségei, különös tekintettel a malnutricióra Varga János Tüdőtranszplantáció az Intenzív Osztály szempontjából Madurka Ildikó, Lang György COPD hatása a tápláltsági állapotra, az energia és szubsztrát metabolizmusra Dárdai Ernő Tüdőtranszplantáció a dietetikus szempontjából Vojnits Katalin Kerekasztal beszélgetés az előadók részvételével Fresenius Kabi Hungary Kft. által szponzorált előadás MMTT évi beszámolója Tomsits Erika MMTT Elnök Vacsora MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

6 2017. október 14. (szombat) Regisztráció Tudományos program Üléselnök: Molnár Tamás, Nagy Béla Vitamin D in Gastroenterology Zeljko Krznaric MMTT tiszteletbeli taggá avatás Human Microbiome Project és annak klinikai jelentősége: a diagnosztika lehetőségei Schwab Richárd Mikrobiom változása különböző kórképekben Barna István Megbeszélés Szponzorált előadás Kávészünet Gyulladásos (bél)betegségek és a mikrobiom a gasztroenterológus szemével Molnár Tamás Humán probioticus kezelés - a transplatáció módjai, kivitelezése, eredményessége Nagy Béla Megbeszélés Szabadon bejelentett előadások (8 perc előadás + 2 perc vita) Üléselnök: Bodó Gabriella, Csapó Zsolt Kongresszus zárása Ebéd 6 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

7 REGISZTRÁCIÓS DÍJAK szeptember 1-ig szeptember 1. után és a helyszínen Orvos MMTT tag * Ft / fő Ft / fő Orvos nem MMTT tag Ft / fő Ft / fő Gyógyszerész Ft / fő Ft / fő Dietetikus, szakdolgozó, asszisztens Ft / fő Ft / fő Cégképviselő Ft / fő Ft / fő Kísérő** Ft / fő Ft / fő Napi jegy Ft / fő Ft / fő Orvostanhallgató Díjmentes Díjmentes Hivatásukat nem gyakorló nyugdíjasok Díjmentes Díjmentes * Befizetett évi tagsági díj esetén vehető igénybe. ** Kísérő regisztrációs díja csak a kiállítás megtekintését, valamint a névkitűzőt tartalmazza. A regisztrációs díj tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a kiállítás megtekintését és a névkitűzőt. MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

8 Továbbképzési pontérték Orvos: pont Gyógyszerész: pont Gyógyszerellátási gyógyszerészeti:...40 pont Szakdolgozó:...20 pont Étkezés Ebéd október Ft / fő / alkalom október Ft / fő / alkalom október Ft / fő / alkalom Vacsora (Szállóvendégek részére a szállás ára tartalmazza) október Ft / fő október Ft / fő Szállás (félpanzióval) Lifestyle Hotel Mátra (3233 Mátraháza Egyágyas szoba: Ft / fő / éj Kétágyas szoba: Ft / fő / éj Jelentkezés mmtt2017.misandbos.hu Absztrakt Az előadás kivonatokat magyar nyelven, max karakter (szóközökkel együtt) terjedelemben az alábbi címre kérjük elküldeni: mmtt.absztrakt@misandbos.hu Beküldési határidő: július MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

9 Tudományos szervező Dr. Sahin Péter Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet II. Belgyógyászati Osztály - Gasztroenterológia 1204 Budapest, Köves u sahinp@vnet.hu, sahinpjeno@gmail.com Tudományos információ Dr. Nagy Béla Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, IV. Belgyógyászat - Gasztroenterológiai Osztály 2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1. nagy.bela@florhosp.hu Dr. Csapó Zsolt Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Sebészeti Osztály 2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1. csapozsolt@florhosp.hu Kongresszusi iroda Mis & Bos Kft Budapest, Pillangó park 7. fszt Tel.: +36 (1) Fax: +36 (1) mmtt@misandbos.hu Egyéni regisztráció, szállás: Szabó Bernadett Tel.: +36 (1) mmtt@misandbos.hu Szponzoráció, kiállítás: Tihanyi Barbara Tel.: +36 (20) barbara.tihanyi@misandbos.hu MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

10 Magyar Mesterséges Táplálási Társaság évi Kongresszusa 10 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA OKTÓBER

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság évi Kongresszusa. Mátraháza, október

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság évi Kongresszusa. Mátraháza, október Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2017. évi Kongresszusa Mátraháza, 2017. október 12-14. TISZTELT KOLLÉGÁK, KONGRESSZUSI VENDÉGEINK! Mottó: Az élet szent okokból élni akar (Ady Endre: Tűz márciusa)

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. ÉVI KONGRESSZUSA Mátraháza, 2018. november 8-10. 2 MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG 2018. ÉVI KONGRESSZUSA MÁTRAHÁZA 2018. NOVEMBER 8-10. Tisztelt Kollégák,

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. ÉVI KONGRESSZUSA Mátraháza, 2018. november 8-10. Jelentkezés mmtt2018.misandbos.hu Regisztrációs díjak 2018. október 1-ig 2018. október 1. után Orvos MMTT tag

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT évi Kongresszusa. Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT évi Kongresszusa. Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT 2016. évi Kongresszusa Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra 2016. október 6-8. "Táplálni kell, ennyi az egész! TISZTELT KOLLÉGÁK, KONGRESSZUSI VENDÉGEINK! A Magyar

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT évi Kongresszusa. Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT évi Kongresszusa. Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT 2016. évi Kongresszusa Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra 2016. október 6-8. "Táplálni kell, ennyi az egész! TISZTELT KOLLÉGÁK, KONGRESSZUSI VENDÉGEINK! A Magyar

Részletesebben

MMTT. 2014. évi Kongresszusa. Második értesítő. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

MMTT. 2014. évi Kongresszusa. Második értesítő. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT 2014. évi Kongresszusa Második értesítő Mátraháza, Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Bevezető Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Magyar Mesterséges

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2011. évi kongresszusa 2011. november 18-19. Tisztelt Kollégák! A Magyar Meserséges Táplálási Társaság Vezetősége nevében szeretettel meghívom Önöket a 2011-es kongresszusunkra.

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa. Első értesítő. Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel 2013. november 8-9.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa. Első értesítő. Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel 2013. november 8-9. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa Első értesítő Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság szervezésében,

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa. Második értesítő. Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel 2013. november 8-9.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa. Második értesítő. Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel 2013. november 8-9. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2013. évi Kongresszusa Második értesítő Herceghalom, Abacus Business & Wellness Hotel Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

Részletesebben

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort

Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának 13. KONGRESSZUSA PROGRAMTERVEZET március Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort Fiatal Gasztroenterológusok Munkacsoportjának PROGRAMTERVEZET 2018. március 23-25. Balatonalmádi, Hunguest Hotel Bál Resort REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés a figamu2018.misandbos.hu oldalon lehetséges.

Részletesebben

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA

2017. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Szeged, Hunguest Hotel Forrás REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés: kizárólag

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. évi Kongresszusa. Első értesítő. Visegrád, Silvanus Konferencia és Sport Hotel**** 2012. november 23-24.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. évi Kongresszusa. Első értesítő. Visegrád, Silvanus Konferencia és Sport Hotel**** 2012. november 23-24. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. évi Kongresszusa Első értesítő Visegrád, Silvanus Konferencia és Sport Hotel**** Tisztelt Kollégák! A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság szervezésében 2012.

Részletesebben

Második értesítő. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. évi Kongresszusa. Visegrád, 2012. november 23-24.

Második értesítő. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. évi Kongresszusa. Visegrád, 2012. november 23-24. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2012. évi Kongresszusa Második értesítő Visegrád, Silvanus Konferencia és Sport Hotel**** Tisztelt Kollégák! A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság szervezésében

Részletesebben

Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8.

Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8. Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra 2016. október 6-8. "Táplálni kell, ennyi az egész! TISZTELT KOLLÉGÁK, KONGRESSZUSI VENDÉGEINK! A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság szervezésében 2016 őszén, immár 26.

Részletesebben

Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése

Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció évi Tudományos Ülése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció Pécsi Tudományegyetem I. sz. Belgyógyászati Klinika Továbbképző Tanfolyama Pécs, Tudásközpont 2018. március 2-3. Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés

Részletesebben

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19. 10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság ÉVI KONGRESSZUSA. Mátraháza, november 8-10. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 208. ÉVI KONGRESSZUSA Mátraháza, 208. november 8-0. Jelentkezés mmtt208.misandbos.hu Regisztrációs díjak 208. október -ig 208. október. után Orvos MMTT tag 5 000 Ft

Részletesebben

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK VI. KONGRESSZUSA MÁRCIUS BALATONALMÁDI. Programtervezet

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK VI. KONGRESSZUSA MÁRCIUS BALATONALMÁDI. Programtervezet MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK 2018. MÁRCIUS 23-25. BALATONALMÁDI Programtervezet REGISZTRÁCIÓ Kongresszusi jelentkezés kizárólag a fisesz2018.misandbos.hu oldalon lehetséges. Kedvezményes

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein

Részletesebben

Balatonalmádi, április

Balatonalmádi, április FIATAL GASZTROENTEROLÓGUSOK MUNKACSOPORTJÁNAK (FIGAMU) XI. KONGRESSZUSA Balatonalmádi, Ramada AURORA Hotel & Resort Lake Balaton 2016. április 15-17. Kedves FIGAMU Tagok, Kedves Kollégák! Örömmel értesítünk

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Fő témák A colonoscopia új világa Sürgősségi gasztroenterológiai kórképek - kinek, mit, mikor és hogyan?

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT. 2015. évi Kongresszusa. Második értesítő. Lifestyle Hotel Mátra, Mátraháza 2015. október 15-17.

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT. 2015. évi Kongresszusa. Második értesítő. Lifestyle Hotel Mátra, Mátraháza 2015. október 15-17. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT 2015. évi Kongresszusa Második értesítő Bevezető Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Magyar Mesterséges Táplálási Társaság szervezésében 2015. október 15-17-

Részletesebben

2019. NOVEMBER 7-9. THERMAL HOTEL VISEGRÁD

2019. NOVEMBER 7-9. THERMAL HOTEL VISEGRÁD PROGRAMTERVEZET MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG 2019. ÉVI KONGRESSZUSA 2019. NOVEMBER 7-9. THERMAL HOTEL VISEGRÁD Kedves Résztvevők! Ha végignézik az idei programot láthatják, hogy a korábbi évek

Részletesebben

Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8. PROGRAMFÜZET. "Táplálni kell, ennyi az egész!

Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra október 6-8. PROGRAMFÜZET. Táplálni kell, ennyi az egész! Mátraháza, Lifestyle Hotel Mátra 2016. október 6-8. PROGRAMFÜZET "Táplálni kell, ennyi az egész! A MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG VEZETŐSÉGE Elnök Dr. Tomsits Erika Tiszteletbeli elnök Dr. Varga

Részletesebben

XIX február 8-9. Budapest, Danubius Hotel Flamenco

XIX február 8-9. Budapest, Danubius Hotel Flamenco XIX. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2019. február

Részletesebben

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40

Részletesebben

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V. KONGRESSZUSA Programtervezet 2017. ÁPRILIS 7-9. BALATONALMÁDI Hunguest Hotel Bál Resort**** MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK V.

Részletesebben

Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton

Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron negyedik alkalommal tarthatod kezedben a Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebész Szekciója által

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Második értesítő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok

Részletesebben

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK

Részletesebben

TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből

TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből 2017 GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK a mindennapi gyakorlat szemszögéből TERVEZETT PROGRAM 2017. január 27-28. Hotel Park Inn by Radisson Budapest www.convention.hu PÉNTEK 2017. JANUÁR

Részletesebben

2017. évi Kongresszusa

2017. évi Kongresszusa Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2017. évi Kongresszusa Programfüzet Mátraháza, 2017. október 12-14. A MAGYAR MESTERSÉGES TÁPLÁLÁSI TÁRSASÁG VEZETŐSÉGE Elnök Dr. Tomsits Erika Tiszteletbeli elnök

Részletesebben

Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával

Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával Különleges tápanyagigények kezelése táplálásterápiával 2015. Február 27. péntek 11 00-12 45 Érkezés, regisztráció és ebéd 12 45-13 00 Megnyitó Havasi Anikó NUTRICIA Advanced Medical Nutrition Táplálék

Részletesebben

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 0. évi kongresszusa 0. november 8-9. .30.50 A perioperativ táplálás nehézségei Dr. Futó Judit Fővárosi Önkormányzat Szt. Imre Kórház, Sürgősségi Betegellátó Centrum,

Részletesebben

MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS

MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS MIHÓCZY LÁSZLÓ EMLÉKÜLÉS 4. Kazuisztikai Fórum Programfüzet Debrecen, Aquaticum Debrecen Termál & Wellness Hotel 2015. november 20-21. Összefogás a Hörgőrák Megelőzéséért Alapítvány és a DEKK Tüdőgyógyászati

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga! 2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári

Részletesebben

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009 2. É R T E S Í T É S A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája Tüdőrák 2009 Hunguest Hotel Pelion, Tapolca 2009. december 3-5. Várható kreditpont: 20 www.tudogyogyasz.hu

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának I. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2013. április 12-14. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Elérkezettnek éreztük az időt,

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az idei év sikerein felbuzdulva

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20.

KARDIABETOLÓGIA 2015. Tudományos ülés. emlékére MEGHÍVÓ. BAJA 2015. június 19 20. KARDIABETOLÓGIA 2015 Tudományos ülés Prof. Dr. de Chatel Rudolf emlékére MEGHÍVÓ BAJA 2015. június 19 20. Kardiabetológia 2015 Kedves Kollégák! Baja városa és gyógyítói régóta elkötelezettek a modern orvostudomány,

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

XVII február Budapest Marriott Hotel

XVII február Budapest Marriott Hotel XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.

Részletesebben

2014. évi Vándorgyűlése

2014. évi Vándorgyűlése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy

Részletesebben

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA

A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA A M A G Y A R T R A N S Z P L A N T Á C I Ó S T Á R S A S Á G I X. K O N G R E S S Z U SA TARTALOM ELNÖKI KÖSZÖNTŐ 2 A kongresszus elnöke 2 A kongresszus tudományos bizottsága 2 A kongresszus szervező

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika)

Dr. Valkusz Zsuzsanna (SZTE ÁOK Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. Sz. Belgyógyászati Klinika) MEGHÍVÓ A Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR ENDOKRINOLÓGIAI ÉS ANYAGCSERE TÁRSASÁG XXVI. JUBILEUMI KONGRESSZUSÁRA, amely 2016. május

Részletesebben

XVII február Budapest Marriott Hotel

XVII február Budapest Marriott Hotel XVII. GASZTROENTEROLÓGIAI TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM amelyet az Orvostudományi Egyetemek, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság és a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégium támogatnak TERVEZETT PROGRAM 2017.

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

Visegrád, március

Visegrád, március Visegrád, 2017. március 23-25. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekciója, a Májbetegekért Alapítvány és a Magyar Májkutatási Társaság közös rendezvénye 2017.03.23. Csütörtök 14.00 14.10

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet

Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet Légúti fertőzések továbbképző tanfolyam LÉGÚTI FERTŐZÉSEK KLINIKUMA, MIKROBIOLÓGIAI GYORS-DIAGNOSZTIKÁJA ÉS CÉLZOTT ANTIBIOTIKUS KEZELÉSE 3. MIKROBIOLÓGIAI GYORSDIAGNOSZTIKA ELŐADÁS SOROZAT IX. SE-TK/2017.II./00219.

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG. Háziorvosi Munkacsoport. Háziorvosi Nővér Akadémia. Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport Háziorvosi Nővér Akadémia Balatonalmádi, 2012. november 17. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja,

Részletesebben

IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus

IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus IV. Gyermeksürgősségi Kongresszus 2019. október 17-19. Residence Ózon ****superior Conference & Wellnes Hotel Mátraháza 1. értesítő Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaink! Nagy megtiszteltetésünkre idén a

Részletesebben

FIGAMU IX. Kongresszusa

FIGAMU IX. Kongresszusa FIGAMU IX. Kongresszusa 2014. április 4-6. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** Második értesítő Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaink! Nagy örömünkre szolgál, hogy a Fiatal Gasztroenterológusok

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság évi Tudományos Ülése

Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság évi Tudományos Ülése Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 2015. évi Tudományos Ülése Második értesítő 1 Kedves Kollégák! Ezúton tisztelettel meghívjuk Önöket Kecskemétre, a Magyar Gyermekaneszteziológia

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon

Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. évi Kongresszusa Temesváry Ágnes 1, Csabai Csilla 1, Császár Valéria 1,

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

2016. február 26-27.

2016. február 26-27. Magyar Gasztroenterológiai Társaság Colon Szekció 2016. ÉVI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinika TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAMA MÁSODIK ÉRTESÍTŐ 2016. február 26-27. Herceghalom, Abacus

Részletesebben

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u. 16. 2008. április 4-6. PROGRAM ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2008. április 4-6. Hotel Flamingó Balatonfüred, Széchenyi u. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hetedik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN

EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN EVIDENCIÁK STATISZTIKÁK KÉTSÉGEK A DIABÉTESZBEN A Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinika és a Diabetológia és Anyagcsere Alapítvány közös továbbképző tudományos rendezvénye 2014. október 10-11.

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés Gyopárosfürdő, Alföld Gyöngye Konferenciaközpont 2015. április 24-25. 1 Kedves Kollégák, Tisztelt Résztvevők!

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5.

Partner Tájékoztató. XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Partner Tájékoztató XXX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés Balatonfüred, 2013. október 3-5. Tisztelt Partnerünk! Szeretettel várjuk Önöket Balatonfüreden, 2013. október 3-5. között megrendezésre kerülő Magyar

Részletesebben

2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M

2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M PROGRAM 2016. NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 13.00 Megnyitó 13.05 13.35 Lázas megbetegedés szokatlan oka: Haemophagocytosis Dr. Szombati Andrea főorvos Fővárosi Önkormányzat Egyesített

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

Mi újat adott nekem a Táplálásterápia című könyv? Gyimesi Nóra

Mi újat adott nekem a Táplálásterápia című könyv? Gyimesi Nóra Mi újat adott nekem a Táplálásterápia című könyv? Gyimesi Nóra A szerző - Dr. Télessy István Sok generációra visszanyúló gyógyszerész családba született. A Szegedi Orvostudományi Egyetem gyógyszerészkarán

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának II. Kongresszusa Második értesítő Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2014. április 4-6. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! A tavalyi

Részletesebben

Kórházi Gyógyszerészek XX. Kongresszusa Akkreditálva: 15 pont. Visegrád 2015. április 24 26. Mottó: "Terápiás kihívások, újszerű megoldások"

Kórházi Gyógyszerészek XX. Kongresszusa Akkreditálva: 15 pont. Visegrád 2015. április 24 26. Mottó: Terápiás kihívások, újszerű megoldások Kórházi Gyógyszerészek XX. Kongresszusa Akkreditálva: 15 pont Programterv-12. verzió Visegrád 2015. április 24 26. Mottó: "Terápiás kihívások, újszerű megoldások" 2015. április 24. péntek PRE-KONGRESSZUSI

Részletesebben

A Magyar Kardiológus Társaság és a

A Magyar Kardiológus Társaság és a A Magyar Kardiológus Társaság és a Magyar Gyermekgyógyász Társaság Gyermekkardiológiai Szekciójának Ülése Mátraháza Lifestyle Hotel Mátra**** 2012. október 5 6. 1 Megnyitó: 2012. október 5., péntek, 11.00

Részletesebben

Pulmonológiai Mozaikok 2015

Pulmonológiai Mozaikok 2015 Pulmonológiai Mozaikok 2015 Tüdőgyógyászati Továbbképző Konferencia Miskolctapolca, 2015. október 16-17. 1 tudogyogyaszati_mozaikok.indd 1 14/10/15 12:12 PULMONOLÓGIAI MOZAIKOK 2015. Tüdőgyógyászati Továbbképző

Részletesebben

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19.

10. Jubileumi Kongresszusa. Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton. 2015. április 17-19. 10. Jubileumi Kongresszusa Táplálásterápia - Posztgraduális képzés 2015. április 17. 2015. április 17. (péntek) 8.00 10.00 Regisztráció 10.00 12.30 Táplálásterápia Posztgraduális képzés Üléselnök: Pák

Részletesebben

Visegrád, március

Visegrád, március Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara

Részletesebben

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2013. ÁPRILIS 19-20. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási Szakmai

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Balatonalmádi, 2012. november 16-17. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, az AAC

Részletesebben

MMTT. 2014. évi Kongresszusa. Programfüzet. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

MMTT. 2014. évi Kongresszusa. Programfüzet. Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Magyar Mesterséges Táplálási Társaság MMTT 04. évi Kongresszusa Programfüzet Mátraháza, Residence Ózon Conference & Wellness Hotel Bevezető Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Magyar Mesterséges Táplálási

Részletesebben

HÉVÍZ, ÁPRILIS

HÉVÍZ, ÁPRILIS VI. FOGLALKOZÁS-EGÉSZSÉGÜGYI ÁPOLÓI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK HÉVÍZ, 2015. ÁPRILIS 17-18. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A rendezvény szervezője: MESZK Közösségi, Foglalkozásegészségügyi, Otthoni és Hospice Szakápolási

Részletesebben

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT)

SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) SZEGEDI BŐRGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ NAPOK AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM (50 PONT) Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16.

MEGHÍVÓ. Időpont: 2015. május 14-16. MEGHÍVÓ A Magyar Diabetes Társaság ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG XXIII. KONGRESSZUSÁRA, mely 2015-ben Budapesten kerül megrendezésre. Időpont: 2015. május

Részletesebben

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG Háziorvosi Munkacsoport TERÁPIÁS MŰHELY Balatonalmádi, 2013. november 8-9. Partner Tájékoztató Tisztelt Partnerünk! A Magyar Diabetes Társaság Háziorvosi Munkacsoportja, a Vanderlich

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA Bizony, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom (Zsolt.127.3.) XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA 2014. április 24-26. Nyíregyháza, Hotel Pagony MÁSODIK értesítô Kedves SZÜLÉSZNÔK! TISZTELT

Részletesebben

A MAGYAR GASZTROENTEROLÓGIAI TÁRSASÁG IMMUNOLÓGIAI MUNKACSOPORTJÁNAK KONFERENCIÁJA ÉS SZAKORVOSI TOVÁBBKÉPZÉSE

A MAGYAR GASZTROENTEROLÓGIAI TÁRSASÁG IMMUNOLÓGIAI MUNKACSOPORTJÁNAK KONFERENCIÁJA ÉS SZAKORVOSI TOVÁBBKÉPZÉSE A MAGYAR GASZTROENTEROLÓGIAI TÁRSASÁG IMMUNOLÓGIAI MUNKACSOPORTJÁNAK KONFERENCIÁJA ÉS SZAKORVOSI TOVÁBBKÉPZÉSE Pécs 2005. szeptember 2. Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Az utóbbi években tapasztalt erőteljes

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA

XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA XVIII. PEST MEGYEI ORVOSNAPOK BUDAPEST 2009. NOVEMBER 5-7. VÁRMEGYEHÁZA Az orvosnapok tiszteletbeli elnöke: Prof. dr. Vizi E. Szilveszter akadémikus Az orvosnapok fővédnöke: dr. Szűcs Lajos Pest Megye

Részletesebben

V. Szakdolgozói Tudományos Nap

V. Szakdolgozói Tudományos Nap V. Szakdolgozói Tudományos Nap Mosonmagyaróvár Karolina Kórház - Rendelőintézet Ápolásfejlesztési és Oktatási Munkacsoportja Szakdolgozói Továbbképző Tudományos Napot szervez Időpont: 2017. április 7.

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

Visegrád, március

Visegrád, március Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara

Részletesebben