Feke Pál. Junior Prima és Artisjus- díjas színész- énekes.
|
|
- Teréz Soós
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Feke Pál Junior Prima és Artisjus- díjas színész- énekes. Feke Pál Magyarország egyik legkiemelkedőbb és legismertebb musicalszínésze. Az ország István, a királya. A Társulat című televíziós show győztese. A Magyarországon megkapható szakmai és közönségdíjak birtokosa. Az év musical színésze és Az év könnyűzenei előadója díjak nyertese. Többszörös aranylemezes előadó. Az Önkéntesség európai Évének Nagykövete Június 6- án született Budapesten. Pályafutását 18 évesen kezdte és gyorsan a zenés színház meghatározó alakjává vált. Az országos ismertséget a Társulat című műsornak köszönheti, melyben elnyerte az István, a király 25 éves jubileumi produkciójának címszerepét. Legnagyobb sikerei a Zikkurat Színpadi Ügynökséghez és Szörényi Levente műveihez köthetők. Az ország szinte minden szabadtéri és kőszínházában, sportcsarnokában fellépett már. Teltházas koncertjeivel járja az országot. Számos televíziós műsor közreműködője. Eljátszotta a világ musicalirodalmának legnagyobb szerepeit: István, a király, Shrek, Jézus Krisztus Szupersztár, A nyomorultak, Vámpírok bálja, Mozart!, Miss Saigon, Aida, 3 testőr, Spamalot, Hair, The Blues Brothers, Jekyll és Hyde, Rocky Horror Show... Jelenleg több vidéki színház mellett az ország két nemzetközi hírű musicalszínháza, a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház vezető művésze. 1
2 Előadás Szerep Helyszín Rendező Passio XXI. Shrek, a musical Péter Shrek Papp László Budapest Sportaréna Papp László Budapest Sportaréna Alföldi Róbert Szente Vajk A nyomorultak Javert Madách Színház Szirtes Tamás István, a király Koppány Királydomb, Országos turné Novák Péter Zene, New York, Szerelem Vernon Gersch Soproni Petőfi Színház Szurdi Miklós Mozart! Colloredo Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor Tied a világ! Pali Játékszín Szente Vajk Evita Beatünnep Perón énekes Soproni Petőfi Színház Papp László Budapest Sportaréna Katona Imre Koós György Poligamy Lilla apja Madách Színház Szirtes Tamás István, a király I.K. 3.0 István, a király Szörényi Levente: Hattyúdal István István főszereplő Szegedi Szabadtéri Játékok / Papp László Budapest Sportaréna Kolozsvár - Főtér Papp László Budapest Sportaréna Alföldi Róbert Zsuráfszky Zoltán Alföldi Róbert Blues Brothers, avagy a macsó tesók Elwood Blues Margitszigeti Szabadtéri Színpad Feke Pál Veled, Uram! Vászoly Thália Színház Somogyi Szilárd Miss Saigon John Budapesti Operettszínház Kerényi Miklós Gábor A nyomorultak Jean Valjean Kecskeméti Katona József Színház Korcsmáros György Jézus Krisztus szupersztár Géniusz, az alkimista Jézus Konrád Gábor Madách Színház film Szirtes Tamás Soós Péter Trója Priamosz Igmándi Erőd, Komárom Pintér Tibor Spamalot Sir Galahad Madách Színház Szirtes Tamás Zrínyi 1566 Lahib Szigetvári vár Moravetz Levente 2
3 István, a király István Papp László Budapest Sportaréna / Országos turné Szikora János Egy a nép, egy a magyar István/Levente/Csaba Sepsiszentgyörgy - szabadtér Sárdi Mihály Aida Radames Margitszigeti Szabadtéri Színpad Szurdi Miklós Vámpírok bálja Krolock Magyar Színház Cornelius Baltus, Roman Polanski III. Richárd Catesby Vörösmarty Színház Szurdi Miklós A 3 testőr Richelieu bíboros Budapesti Kongresszusi Központ Balatoni Mónika Árpád népe Levente Papp László Budapest Sportaréna Nagy Viktor Kiálts a szeretetért Jézus/Vándor/Koldus Pataky Művelődési Központ Pinczés István, Miklós Tibor Mária - Égi szerelem József Papp László Budapest Sportaréna Malek Miklós Utazás Szurov Pataky Művelődési Központ Miklós Tibor, Nagy Loránt Evita Che Agria Nyári Játékok Molnár László Volt egyszer egy csapat Thomas Madách Színház Szirtes Tamás Ilyenek voltunk Harmath Albert Piccolo Színház Miklós Tibor Éljen az élet! Chocolate Békés Megyei Jókai Színház Kálloy Molnár Péter Rocky Horror Show Riff- Raff Musical Színház Kálloy Molnár Péter Atlantis Heller Tropicarium Színház Szemán Béla Diótörő és Egérkirály Zenegér Vörösmarty Színház Szurdi Miklós Valahol Európában Hosszú Thália Színház István, a király Torda Kecskeméti Nyári Játékok Jézus Krisztus szupersztár Jézus Szegedi Szabadtéri Játékok Molnár László Hair Claude Fiatalok Színháza Szurdi Miklós István, a király Koppány USA turné Jantyik Csaba Atilla - Isten kardja Csaba Szegedi Szabadtéri Játékok Iglódi István Jekyll és Hyde Ned Békés Megyei Jókai Színház Molnár László 3
4 Jézus Krisztus szupersztár Annás Horvátország turné Molnár László Kolombusz Caonabo Budapesti Színház Bubik István Katonadolog Makó Ádám Fiatalok Színháza Szurdi Miklós 4
5 Díjai, elismerései: Junior Prima Díj 2010 színház- és filmművészet Artisjus díj 2010 a kortárs zenében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért (szakmai kuratóriumi díj) Önkéntesség Európai Évének Nagykövete 2011 Csillag díj - Az év musical színésze 2012 Budapesti Operettszínház, 2011/12- es évad (közönségszavazat alapján) ESTem A Város Kedvence díj 2011 Kecskeméti Katona József Színház, 2010/11- es évad (közönségszavazat alapján) Művészek Magyarországért Díj 2009 az év könnyűzenei előadója (szakmai jelölés és közönségszavazat alapján) Pepita- díj 2009 közönségdíj Csináljuk a Fesztivált 2009 a Honfoglalás című film főcímdalával győztes előadó (közönségszavazás alapján) A Társulat 2008 István, a király 25 éves jubileumi előadás címszereplője 5
6 Lemezek: Musical Live 1. (2014) Paul & Hód (2012) Jézus Krisztus szupersztár (2011) Nagy szerelmes dalok Férfiak, válogatás (2010) Zrínyi 1566 (2009) Új világ vár! (2009) Aranylemez A kölyök (2008) A Társulat - Sztárkarácsony (2008) István, a király (2008) Aranylemez A Társulat (2008) Feke Pál: A döntők legszebb dalai Aida (2007) Diótörő és Egérkirály (2007) A 3 testőr (2007) Hölgyeim és uraim (2006) Árpád népe (2006) Best of Musical 2. (2006) 6
7 Best of Musical 1. (2006) Kiálts a szeretetért (2005) Utazás (2004) Jekyll és Hyde (2001) Atilla - Isten kardja (2001) Katonadolog (1999) 7
8 Televíziós szereplések, kiemelkedő események: A Társulat ( M1 ) Sztárban Sztár ( TV2 ) Sztárban Sztár + Egy Kicsi ( TV2 ) Rising Star ( TV2 ) Junior Príma Díjátadó ( 6 éve házigazdája a színház és filmművészet kategória átadó ünnepségének ) Best of Webber (Művészetek Palotája) A Szövetség ( vetélkedő műsorvezető ) Michael Kunze Sylvester Lévay gála Bécs Ronacher Theatre Kismenők ( TV2 Döntő sztárfellépő ) Megasztár ( Döntő Sztárfellépő ) Fonogram díjátadó (MTV) Csináljuk a Fesztivált (MTV) Musical Live szóló nagykoncert Sentimento akusztikus koncert turné Prima Primissima díjátadó gála (MTV, Művészetek palotája) Nemzeti ünnepi gála (Magyar Állami Operaház) A zene az kell musical és operett magazin műsorvezető (Duna TV) Kikötő műsorvezető (Duna TV) 8
Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)
ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.
ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI:
ARMEL OPERAVERSENY ÉS FESZTIVÁL Szegedi Nemzeti Színház // Október 6-15. A FESZTIVÁL PROGRAMJA ÉS KÖZVETÍTÉSEI: 2011. október 6. Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini A Szegedi Nemzeti Színház (Szeged,
Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban!
Soha nem fogom elfelejtni a mai estét Eric Idle a Madáchban! 2015. június 3. szerda, 08:00 Hétfőn este a Madách Színházba látogatott a Spamalot című musical két szerzője: Eric Idle és John Du Prez. Az
Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti iskola
Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2018/2019 TANÉV Különös közzétételi lista - Alapfokú iskola Országos,, területi szakmai bemutatókon, versenyeken elért eredmények
Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny 2012 Siófok Budapest
Kálmán Imre Nemzetközi Operett-Musical Karmesterverseny 2012 Siófok Budapest Budapest főváros, Siófok városa és a Budapesti Operettszínház szervezésében Kiemelt partner: MTVA Médiaszolgáltatás-támogató
A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y
BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America
Operett, nosztalgia, nóta összeállítások idősek napjára
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 137. Mobil:+36-20/984-37-17 Tel.:/fax: +361-200-66-27 Email: info@showtar.hu Weboldal: www.showtar.hu Operett, nosztalgia, nóta összeállítások idősek napjára Poór Péter (táncdal,
A Magyar Állami Népi Együttes 2009. évi előadási statisztikája
A Magyar Állami Népi Együttes 2009. évi előadási statisztikája A 2009. évben az alábbi műsorokat forgalmaztuk: Az örök Kalotaszeg Bartók-trilógia I. rész: Kincses Felvidék Bartók-trilógia II. rész: Labirintus
Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz
Szendrényi Éva Szakmai önéletrajz Tel: +36-20-9778127 Mail: szendrenyi.eva@gmail.com H-1142 Budapest, Balázs park 3 H-9026 Győr, Duna u. 3/b Szül.: Bp,1961.07.14. férj: Sándor János, építész gyerekek:
Monor város évi I. féléves programtervezete
Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.
színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 18. Kölcsönlakás színház Városmajor 20:00 2300-3500
Június Név Típus, jelleg Helyszín KezdésJegyár Június 11. Francois Veber: Bérgyilkos a barátom színház Városmajor 20:00 2300-3500 Június 13. Edward Taylor: Legyen a feleségem Ray Cooney-John Chapman: színház
Hírlevél május havi programajánló
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap
Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14
KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,
MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012.
MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2012. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési
országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló
Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon
Szinopszis. Eljött az óra, hogy kizökkenjen a mindennapok szürkeségéből!
Szinopszis A koncertsorozat 2014. októberében indult útjára, önállóestjeként. Főtémája a musicalek csodálatos világa és a hétköznapi problémák kizárása röpke egy órára. A jubileumi előadásokkal azonban
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.
Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,
MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2013.
MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2013. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL
FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:
A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész
A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása.
A vizsgafeladat ismertetése: A szórakoztató zenei műfaj történetének meghatározó alkotói, előadói legfontosabb ismérveinek bemutatása. A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket
Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is!
Már PRIMA-díjas a Jászság Népi Együttes! De lehet még PRIMA PRIMISSIMA-díjas is! A Prima Primissima díj történetének eddigi 11 éve alatt megbecsült helyet vívott ki magának a társadalmi-kulturális életben,
Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
7. melléklet a 2010. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási
Rendezo: Moravetz Levente
Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp: rock musical Gárdonyi Géza Rendezo: Moravetz Levente Színház Bemutató: 2017. december 8. 19 óra Nagyszínpad Blaskó Balázs ZRÍNYI 1566 rock musical 1566. szeptember 7. Véget
Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
7. számú melléklet a 2009. évi. törvényhez Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási
Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso
t rs ággyűlés Hivatala lrom6. : 7-ÍM.45-164-4 Érkeze, 2006 DEC 12. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Kapcsolódó módosító javaslat Dr. Szili Katalin az Országgyűlés Elnöke részére Helyben Tisztelt Elnök Asszony!
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok
Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek
PESTY- NAGY KATI 2009 NYARÁT CHICAGO KERTVÁROSI NEGYEDÉBEN, EVANSTONBAN TÖLTÖTTE, BRIDGET MCDONOUGH
PESTY- NAGY KATI SZAKMAI ÉLETRAJZ Gyermekkorától meghatározta az életét a zene és a színház, 12 éven át tanult hegedülni, gyermek és ifjúsági szereplőként 3 filmben játszott jelentős szerepet, majd a gimnázium
Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program
Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program 155 Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program A kutatási osztály ez évi kiemelkedő munkája mely immár nemzetközi érdeklődést is keltett a
A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője
A TIT 46. Kalmár László Matematika Versenyének döntője 2017. május 19 20. Tudományos Ismeretterjesztő Társulat A tevékenységének fontos területe a tehetséggondozás. A TIT szervezésében alakult meg a múlt
Herpay Ágnes. Liszt F. Zenemûvészeti Fõiskola Gyõri tagozata - szolfézs szak, zeneiskolai fagott tanár szak (208/81)
Herpay Ágnes Dr. Herpay ÁgnesSzületett: 1959 Végzettség: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fõiskola, Budapest, egyetemi tagozat - fagott kamaramûvészés szakközépiskolai fagott tanár szak -1984 (25/1984) Liszt
K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság 2014. április 14-én tartott soron következő ülésének
SCITEC RAW Felhúzás. Glossbrenn er. Best Deadlift. Name Age Div BWt (Kg) WtCls (Kg) Deadlift 1 Deadlift 2 Deadlift 3
2017.08.04 SCITEC RAW Felhúzás Name Age Div BWt (Kg) WtCls (Kg) Glossbrenn er Deadlift 1 Deadlift 2 Deadlift 3 Best Deadlift Coeff Score Age & Coeff Pl-Div-WtCl VÁRADI Éva 19 F-Ifi 59,6 60 0,9930 55 65
A 7 Oscar-díjat elnyert film színpadi változatát 2014 nyarán mutatta be a Disney Theatrical Production Londonban.
romantikus komédia Fordította: Szabó T. Anna Bemutató: 2017. június 9-10. Madách Színház A Madách Színház 2017. június 9-10-én mutatja be a című romantikus komédiát. A művet Tom Stoppard és Marc Norman
Vígszínház. Thália Színház. Magyar Színház. Munkalap1. Oldal 1. Szeptember. Október. Október. November
Várjuk megrendelésüket NÉVVEL és TELEFONSZÁMMAL az alábbi emailcímre : karolykrt@broadway.hu Az email beérkezése után visszahívjuk Önöket! Kezelési költség : 300.-/jegyenként A jegyek kaphatók a Broadway
A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása
7. melléklet a 2011. évi. törvényhez A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája
A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 233/2007. (XI. 12.) számú. h a t á r o z a t a. a 2008. évi nagyrendezvények programjainak ütemezéséről
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 233/2007. (XI. 12.) számú h a t á r o z a t a a 2008. évi nagyrendezvények programjainak ütemezéséről A Közgyűlés 1.) az előterjesztést megtárgyalta és elfogadja.
BARTÓK BÉLA MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK ÉS KONCERTEK
IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal
Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647
FOTOHÓNAP. MKKI, Pozsony. A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre, kiemelkedő művész meghívására) Sor - szá m
MKKI, Pozsony Sor - szá m Dátum A program megnevezése A program jellege /típusa (pl. tudomány, képzőmű-vészet, zene, film) A program rövid ismertetése (különös tekintettel az évfordulós megemlékezésekre,
A város főterén megtekinthettük az elmúlt évad 400 előadásának plakátjait, köztük természetesen a POSZT-versenyprogramjába bekerült darabokét is
Véget ért a 2017-es POSZT. A tíz nap bőven tartogatott élményeket. Szinte minden nap találkozhattunk nagy színészeinkkel és színésznőinkkel, rendezőkkel és színházi szakemberekkel délutáni közönségtalálkozók
Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna
Márkaépítés, termékbevezetés, rendezvények és koncertek a siker és az elegancia megtestesítőjével, Zsédával.
+ A PResston PR stratégiája: Zséda - Út az üzleti sikerhez - Márkaépítés, termékbevezetés, rendezvények és koncertek a siker és az elegancia megtestesítőjével, Zsédával. 1 + A PResston PR stratégiája:
Ahol kinyílik a világ
2014 2015 Ahol kinyílik a világ AZ OPERAHÁZ ÉVADKAMPÁNYA SAJTÓGYÛJTÉS MTV Ma Reggel 2014.04.14. RTL Klub Híradó 2014.04.09. RTL Klub Fókusz 2014.04.09. TV2 Tények 2014.04.09. TV2 Tények éjjel 2014.04.09.
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, Oroszlány Augusztusi ajánló
Kölcsey Ferenc Művelődési Központ, Oroszlány Augusztusi ajánló Ég a napmelegtől a Kölcsey szík sarja, Tikkadt művelődés-szervezők legelésznek rajta; Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben, Nincs tenyérnyi
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: Szent Cirill és Szent Metód Ünnepe.
Lenin körúti Broadway-produkció
Budapest, 2014 Macskák 11 12 Macskák Bemutató: 1983. március 25. Lenin körúti Broadway-produkció Ha a vállalkozás elképesztő volt, az eredmény bámulatos. A nagyszerű balett-táncosok és a nagyszerűen táncoló
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata. a tulajdonában álló ingatlan értékesítésére. Sopron-Balf településrészen lévő ingatlan.
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata LICITTÁRGYALÁST HIRDET LICITTÁRGYALÁST HIRDET a tulajdonában álló ingatlanok értékesítésére a tulajdonában álló ingatlan értékesítésére
PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 2015. ÉV
PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ NONPROFIT KFT. KÖZHASZNÚSÁGI MELÉKLET SZÖVEGES BESZÁMOLÓ 205. ÉV A Pécsi Nemzeti Színház művészi szempontból sikeres 205. évet zárt. Hét nagyszínházi, hat kamaraszínházi és egy stúdió
Lélek-Hang Egyesület Fejezetek egy közhasznú önsegítő csoport életéből
Lélek-Hang Egyesület Fejezetek egy közhasznú önsegítő csoport életéből Megalakulás éve: 1996 közhasznú: 1998 A pszichiátriai diagnózissal élő alapító tagok eredetileg angol nyelvtanulás miatt találkoztak
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes
A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása
A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok 201 évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati a Budapest Főváros XVIII. kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat: 1. Bolgár gyermeknapi rendezvény.
Csapat Név Szektor Rajtszám Fogott súly Pontszám. Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1. Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2
Felnőtt Nógrád Megye Kovács Gergely E 11 6330 1 Győr-Moson-Sopron Megye Csöre Ákos E 4 6110 2 Bács-Kiskun Fekete Ferenc E 5 5510 3 Szolnok Közép-Tisza Hajdú Tamás E 6 5240 4 Ráckeve-Dunaági Sz. Lukácsa
Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu
Spinoza Színház hírlevél - spinoza.hu Kedves Spinoza-barát! Bizony, bizony, már benne is vagyunk a 2014-es évben. Még nem tudható mit hoz az év nekünk. Az viszont már most tudható, hogy a Spinoza a jobbnál
Családok Európai Éve 2014.
A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa. Hírlevél. 2010. január. Torkos Csütörtök 2010
Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa IV.évfolyam.1.szám Hírlevél 2010. január Torkos Csütörtök 2010 A korábbi évek hagyományait követve, a Magyar Turizmus Zrt. 2010-ben is meghírdette a Torkos Csütörtök
Budapesti Operettszínház
Budapesti Operettszínház BÉRLETI TÁJÉKOZTATÓ 2 0 09/ 2 0 1 0 S Z Í N H Á Z I É VA D 1065 Budapest, Nagymező u. 17. www.berlet.operett.hu Kedves Közönségünk! A bérletvásárlás és bérletajánlás mindig nagyon
Az III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál záró beszámolója III. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 2015. május 23-31. A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a III. Pécsi Családi Fesztivál
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019 Bejutók a döntőbe A döntő helyszínének címei és a bejutás ponthatárai a dokumentum végén láthatóak. Város Iskolanév Osztály Kategória Név Helyszín Darnózseli
FEJÉR ERIKA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
FEJÉR ERIKA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Fejér Erika Születési hely, idő: Jászberény, 1964. 04. 03. Elérhetőség: telefon: 06 30 498 1493 e-mail: taba.fejer@gmail.com TANULMÁNYOK 2003-2007.
FŐ TÉRI FORGATAG. 2013. június 14-16. 2013. június 13., csütörtök. 2013. június 14. péntek
2013. június 13., csütörtök 2013. június 14-16. 21.00 Szigeti veszedelem - Pápai Forgatag, TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0157 projekt Helyszín: Pápa, Erzsébet liget Esőnap: 2013. június 17. hétfő 2013. június
2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója. Január-február Tengernyi program. Színház Rendezvény Koncert Könyv
2015. január-február Az önkormányzat havi programajánlója Január-február Tengernyi program Színház Rendezvény Koncert Könyv Siófok, Fő tér 2. Levelezési cím: 8600 Siófok, Pf. 83. Telefon: 06 84 311 855
Új Szöveges dokumentum NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET
NÉPSZERŰ ZENEI ESTÉK BÉRLET 2007. október 15. 19.00 Mozart: Varázsfuvola-nyitány Mozart: A-dúr zongoraverseny K.488 Schumann: III. (Esz-dúr) Rajnai szimfónia Szegedi Szimfonikus Zenekar Zongora: Kassai
VI. Tolcsvai Borfesztivál. 2009. augusztus 7. 14.15. Paulon László énekes-gitárművészműsora 15.00
VI. Tolcsvai Borfesztivál 2009. augusztus 7. 14.15 Paulon László énekes-gitárművészműsora Levente 15.00 A BIBE TIMEÉnek - éssztárképző Stúdió növendékeinek zenés-táncos show műsora: "Ébredj fe 1 / 14 15.45
Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz
Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.
2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március
Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.
OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORTBIZOTTSÁGA ELNÖKÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.: V.14112017., v. 7912017. Előadó: Borsodiné
EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.
Turul Koppány Íjászai, Hunvér Kft. Korosztály: 0-10 1. 44 Hajdú Metód Sándorfalvi Sólymok ÍE 312 pont 49 % 2. 151 Büki Adrián 287 pont 45 % Korosztály: 10-14 1. 47 Barta Viktória Aliscai Nyilai 477 pont
Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472
Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,
Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről
Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:
Madách Színház Nonprofit Kft. - Madách Színház Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016
Madách Színház Nonprofit Kft. - Madách Színház Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2016 Alapadatok Az adatszolgáltató teljes neve: Madách Színház Nonprofit Kft. Intézményazonosító: 11856991 Az adatszolgáltató
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit
Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között
CSÖMÖRI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ARCHIVÁLT FÉNYKÉPEK, FILMEK
CSÖMÖRI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ARCHIVÁLT FÉNYKÉPEK, FILMEK A MELLÉKELT LISTA MUTATJA AZ ÖSSZES EGYHÁZKÖZSÉGI ANYAGOT. A CD-KEN ÉS DVD-KEN LÉVŐ ANYAG AZ ALBUMBAN TALÁLHATÓ. A LEMEZRE KI NEM ÍRT FÉNYKÉP
Tereptriatlon Országos Bajnokság - 2010.08.20. Nőtincs
SPRINT FUTAM * 0,4-16-4,8km 1. 478 Sipiczki Csaba Péter nincs 1983 felnőtt X2S Kona Team 1:04:41 2. 350 Pálfy Máté 3341 1988 U23 BEAC Polythlon 1:05:06 3. 351 Csányi Róbert van 1974 felnőtt Hód-Triatlon
2007. augusztus 26. II.Tankina Lízing Hegyi Rallysprint Nevezési lista
1. oldal Kovács Attila Előfutó Gokart OOOOO Matuszka Gábor Előfutó Renault OOOO Fülöp Zoltán Szabó József Előfutó Lada OOO Veszelka Zoltán Veszelka Erik Előfutó Lada OO Papp Norbert Magpál Sándor Előfutó
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1 A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy olyan független alternatív színház, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A létrejövő előadásokon
Baráti Kör a Művészetért Alapítvány Mosonmagyaróvár, Könyves Kálmán u. 9. Tel.: 06-30/
Baráti Kör a Művészetért Alapítvány 9200 Mosonmagyaróvár, Könyves Kálmán u. 9. Tel.: 06-30/9-162-681 www.bkma.hu BATRÁTI KÖR A MŰVÉSZETÉRT" ALAPÍTVÁNY BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLETE 2017. év 2
A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei december 8-9.
A III. Országos Jazz-zenei Verseny eredményei 2017. december 8-9. Kategória: Jazz hangszeres szólista Papp Márton (szaxofon) különdíj (előadói) Felkészítő tanár: Molnár Pál Kecskeméti M. Bodon Pál AMI
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation
Magyar Birkózó Szövetség Hungarian Wrestling Federation 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (MSH) I. em. 104. Tel.: +36-1-460-6848 E-mail: birkszov@elender.hu www.birkozoszov.hu facebook.com/magyarbirkozosport
SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV
2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,
2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április
SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy
Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord
EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 Kovács Miklós 1993 i AC 3 11.1h 2 Pap Ákos Dávid 2001 SZVSE 1 11.9h PB 3 Molnár Gergő 1997 Békési DAC
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 774/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA
ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 774/2008. (IV. 29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a
2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap
Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti
FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház
at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása
ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE
ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE MOZGÓ VILÁG Tisztelettel meghívjuk az ÜNNEPI KÖNYVHÉT rendezvényeire 1980. május 30 - június 6. AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT SZOLNOKI RENDEZVÉNYEI Könyvárusitás 9-18 óráig a Könyvtéren
DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, március 13. Városi Stadion
,, borongós idő egy híján 500 célba érkező! DIÁKOLIMPIA VÁROSI MEZEI BAJNOKSÁG Szeged, 2013. március 13. Városi Stadion Kemény, de futható 1000m-es kör fogadta a Diákolimpia Városi Mezei bajnokságán induló
Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.
M I N I F I Ú Bécs Dávid 47 47 Beréti Levente 44 47 47 138 Bohár Ádám 41 41 Dobor Dávid 41 38 79 Hűber Levente 41 41 Kis Dániel 50 50 50 50 200 Kovács Bálint 50 50 Pandur Ákos 47 47 44 44 182 Szász Dávid
Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA
Jegyzőkönyv ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. korcsoport - Fiú Egyéni Budapest UTE pálya 2008. 06. 10. 1 Gál Kristóf 93 Mosonmagyaróvár Móra Ferenc Ált. Isk. 1053 12,21-625 - 69,55-13,85-02:19.76 2 Szabó Márk 93
#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye
#zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal
V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók)
V. Balassi kupa eredmények (+fotók, videók) 2012.02.18-án Magyarország, Erdély és Felvidék után első alkalommal a délvidéken, Topolyán került megrendezésre a V. Balassi kupa nyílt szablyavívó verseny.
HELIKONI ÜNNEPSÉGEK április Keszthely - programterv -
HELIKONI ÜNNEPSÉGEK 2018 2018. április 19-21. Keszthely - programterv - Április 19. (csütörtök) 8.00- Balaton Színház REGISZTRÁCIÓ, AZ ISKOLÁK FOGADÁSA 10.30 Helikon Kastélymúzeum parkja GRÓF FESTETICS
Verseny megnevezése. Fővárosi Középiskolai Informatikai Alkalmazói Verseny
Tagintézmény Verseny megnevezése Szervező Elért eredmény BMSZC Bláthy Ottó Titusz Fővárosi Középiskolai Alkalmazói Verseny Budapesti POK Szakgimnázium I. kategória 2 diák döntőbe jutott: Mohácsi Ákos Schneider
A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása. a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása
7. számú melléklet a 2010. évi törvényhez A helyi önkormányzati színházi támogatások ainak és pénzforgalmi ének alakulása a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása ban Békés Megyei Önkormányzat (Jókai Színház)
2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE
2008/2009. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG HAJDÚ-BIHAR MEGYE Helyszín: Debrecen Időpont:2009. május 14. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén 2008/2009. TANÉVI ATLÉTIKA
Pont Hely
Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 4,, 7-. 2. A. Láng MKKE 5, 6,, 7-. 3. MTK Budapest III 9,5 7, 6,5 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 3, 3-4. 5. Törekvés SE 8, 5,