Írta és szerkesztette: Szmodits László
|
|
- Ida Barna
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BUDAPEST XVI. KERÜLETÉNEK GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST
2 Történet A XVI. kerület területe 33,51 km 2. Részei: Árpádföld, Cinkota, Mátyásföld, Rákosszentmihály, Sashalom (1). Árpádföld A XVI-XVIII. században még akácos erdők borították a vidéket. Délkeleti lejőin szőlőt is termesztettek. A század végén a filoxera pusztítása és az erdőirtás után épültek fel az első házak ben házból álló nyaralótelep (Árpád- és Anna-telep) volt a mai terület magja. Az 1900-ban megépült csömöri HÉV részben megoldotta a telep közlekedési problémáját. Pest felé ez serkentette a letelepedést ig Csömörhöz tartozott, majd a fejlesztések reményében Rákosszentmihályhoz csatlakozott től már Cinkota része. Mivel a gyerekeknek nem volt itt saját iskolájuk - különösen télen - nagyon nehéz volt eljutniuk a szomszéd falvakba ben egy helybeli nyomdász felajánlotta a háza egy részét iskola céljaira. Az első általános iskola 1926-ban épült fel. A betelepülés a 30-as évek parcellázásai után felgyorsultak ben kapta a mai nevét január 1. óta a XVI. kerület része. Mai is jellegzetes kertvárosi negyed (2). 2
3 Cinkota A Képes Krónika szerint 1074-ben allodium volt itt, ahol Géza és László hercegek a Salamon elleni mogyoródi csatájuk előtt ott szálltak meg. Ez egy hercegi udvarház lehetett ben, mint lakatlan területet megszerezte IV. Béla királytól a margitszigeti apácakolostor ig betelepítették és az egyik legjövedelmezőbb birtokká fejlesztették. Itt templomot is építettek téglalap alakú hajóval és félkörös szentéllyel. A XV. században a Cinkotán átvezető út mentén egy fogadó állt. A hagyomány szerint Mátyás király nagyiccével (1,70 literes edény) jutalmazta meg a vele furfangos cinkotai kántort. Innen ered a Nagyicce HÉV-állomásnév. A török hódoltság alatt elnéptelenedett. A XVIII. században főleg szlovák nemzetiségűekkel újra benépesült ben épült fel az első iskola től Beniczky Tamás váci kapitány birtoka volt. Ő építette 1757-ben az első barokk stílusú katolikus templomot. A kiegyezés után a főváros és a peremkerületek iparosodása alig érintette mezőgazdasági jellegét ben nagyközség lett ban nyílt meg a HÉV a Keleti pályaudvartól Cinkotáig. Ez nagyon jelentős hatással volt a terület fejlődésére. A Gödöllőig tartó szakasz 1911-ben készült el ban épült fel a gimnázium, amely ma is működik Szerb Antal Gimnázium néven ben Anya- és Csecsemővédő Intézet, valamint bölcsöde nyílt meg I. 1-től a XVI. kerület része (3). Mátyásföld 1887-ben Kunkel Imre, a Budapest Központi Tejcsarnok Rt alapítója Cinkota földesurától, Beniczky Gábortól 75 katasztrális holdat vásárolt. 65 alapító tag még ezen év novemberében létrehozta a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületét. Ennek a tevékenységének a következményeként jött létre a századforduló legszebb Pest környéki legszebb nyaraló-település Mátyás királyról elnevezve. Az Egyesület kikötötte, hogy egy telek négyszögöl lehet és az utcák szélességét 15 méterre kell mérni. Ezek és az egyéb feltételek csak keveseknek tették lehetővé a letelepedést. A terület fásítása már 1888-ban megindult. Az Egyesület 1891-ben még egy 33 katasztrális holdas parkerdőt is vásárolt. Az Egyesület kezdeményezésére ban iskola épült ben Perjásevichné Beniczky Mária a HÉV rákosszentmihályi oldalán újabb parcellázásba kezdett. Az új tulajdonosok kisebb pénzű hivatalnokok és alkalmazottak voltak. A telep neve előbb Tusculanum volt, majd Új-Mátyásföld néven működött. Itt épült fel 1932-ben a Corvin Mátyás Gimnázium. Önálló községgé 1933 I. 1-én alakult ben kezdődött meg az Új-Mátyásföld szélén az Ikarus-gyár építése I. 1. óta a XVI. kerület része. Az 1960-as években Centenáriumi lakótelep épült (4). A Mátyásföldi Repülőtér eredetileg a Magyar Általános Gépgyár üzemi repülőtere volt ben innen indult Bécsbe az első, csak a postát szállító repülőjárat VII. 4-én indult meg a személyforgalom. A Trianon után a magyar légierő titkos bázisává fejlesztették ig használták ezt a repülőteret. A II. 3
4 világháborút átvészelt repülőteret 1945 után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság használta tól kiképző század működött itt. A repülőteret 1990-ig a szovjet hadsereg birtokolta novemberében innen szállították el Nagy Imrét és családját a szovjet gépek. Azóta az 1000 lakást és az üres épületeket magán és közcélokra használják (5). Rákosszentmihály Pusztaszentmihály néven középköri település. Nagy Lajos király idején az országgyűlések színhelye. A XVI. század első felében a Nemus és a Nogus nevű földeken új település keletkezett. Egy Szent Mihály tiszteletére épült templomról kapta a nevét. A török hódoltságig a szigeti apácák birtoka volt. A török uralom idején lakatlanná vált ben Vattay Jánosé lettek a szentlőrinci, gubacsi, péteri, valamint a szentmihályi puszták. A Vattay-családtól csere révén szerezte meg ezt Grassalkovich Antal a gödöllői uradalmához ban füves mezőgazdasági övezet: szántók, legelők, kopár futóhomok, itt-ott szőlők és erdősávok húzódtak meg 1800 katasztrális holdon. Az 1860-as évektől tulajdonosa a Belga Bank, amelytől területet szerzett Boronkay László és Lukács Antal. A területét telkekre és parcellázva adták ki ben 108 nyaraló épült fel ban építették a Csömöri úti első iskolát. Az igazi fejlődés a József főherceg telep létesítésével III. 27-én kezdődött. A legtöbb ház 1894-ben épült. Az újabb parcellázásokkal létesült az Ilona-, az Árpád- és a György-telep ben Rákosszentmihály néven önálló községgé alakult. Az első polgári iskolában 1905-ben kezdődött meg a tanítás. Az első orvosi állást 1909-ben szervezték meg. A csömöri HÉV-vonal indulása (1911) után megkezdték a terület villamosítását. Önálló járványkórházat is létesítettek ben alapították meg a szövő gyárat és 1936-ban a Vértes és Dóra-féle reszelőgyárat. Mindkettőt ban államosították I. 1-től a XVI. kerület része. (6). Sashalom A honfoglalás idején szórványtelepülés volt. A középkori neve Farkashalom. Hozzá tartozott a Böszörmény-kút. A XV. században eddig húzódott Mátyás király vadaskertje ban is szántók, rétek és mocsarak váltogatták egymást. A kiegyezés után Ehrmann Viktor bérelte a cinkotai Nagyicce fogadót. Az ingoványos területeket is lecsapolta és 1882-től parcellázni kezdte. Az első épületek után a XIX. század végén ipari üzemek jelentek meg, ahol famegmunkálást, fésű-készítést, papír és konzervipari tevékenységet folytattak. A települést előnyösen érintette a HÉV évi indulása. Akkor kezdődött meg a gyors betelepülés ben nyílt meg az első iskola től nevezték először Sashalomnak ban 30 ezer hadifogoly befogadására alkalmas barakktelep épült. amely később már lakásul szolgált. A barakkokban kezelt sebesülteket szükségkórház látta el I. 20-tól elszakadt Csömörtől és önálló község lett I. 1-től a XVI. kerület része ban szakorvosi rendelő nyílt meg, körülötte lakóteleppel (7). 4
5 1790 körül épült fel a farkashalmi Festetich-kúria (Gizella-kastély). A Cziráky utca 12. szám alatt van a barokk kastély klasszicista stílusban. Ez Festetich János uradalmához tartozott. Az épület főhomlokzata földszintes, a hátsó a lejtő telek miatt emeletes. A főhomlokzat közepén négy oszlopos nyitott tornác áll, ami felül rozettás szegélyezett. Felette van a timpanon. Mellett gazdasági épületek is álltak után gazdálkodó szervezetek használták. Akkor szóba került, hogy ezt átalakítsák szállodává, de az üzlet kútba esett ben egy magánszemély vásárolta meg az épületet és a telken még egy irodaházat is létre hozott (8). Népesség (1) Év Lakosság száma Év Lakosság száma Cinkotai gyógyszertár Mátyás Király gyógyszertár A személyes jogú gyógyszertárat 1896-ban Kressinszky Márton gyógyszerész alapította től az új tulajdonos, Takács István lett, aki között bérbe adta a gyógyszertárat Körmendi Kálmánnak. A harmadik tulajdonos Tóth József gyógyszerész volt, aki 1932-től üzemtársi kapcsolatba került Heissinger Károllyal tól Patakfalvy Sándor lett a tulajdonos. Őt követte 1941-ben Nagy László tól Edvi- Illés Györgyné, Krajcsik Ilona tulajdonában volt gyógyszertár az államosításig (9). Patakfalvy Sándor (Székely-keresztúr, Udvarhely megye, XII. 29. Budapest, V. 23.) A Pázmány Péter Tudományegyetemen 1922-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet. Rövid ideig tanársegédként működött. Az alkalmazotti évei után előbb a budapesti Danubius gyógyszertár bérlője volt tól a Fejér megyei bodajki Szűz Mária gyógyszertár tulajdonosa volt ban átvette a cinkotai Mátyás Király gyógyszertár tulajdonlását. Majd 1941-től a budapesti Városháza gyógyszertár tulajdonosa az államosításig. Az 1950 utáni tevékenységéről nincs információ ( 10 ). 5
6 2. Mátyásföldi gyógyszertár Corvin gyógyszertár A személyes jogú gyógyszertárat 1917-ben Dezsényi István gyógyszerész alapította ben Szűcs Jánosné, Szűts Júlia lett az új tulajdonos, aki az államosításig birtokolta a gyógyszertárat. A II. világháború után hatósági kezelő, Vásárhelyi Imre gyógyszerész vezette (11). Szücs Jánosné, Szűts Júlia (Nagykinizs, V. 3. Budapest, X. 4.) A Budapesti Tudományegyetemen 1916-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet tól az államosításig volt a gyógyszertár tulajdonosa. Az 1950 utáni tevékenységéről nincs információ (12). 3. Rákosszentmihályi gyógyszertárak Szent Margit gyógyszertár Az első személyes jogú rákosszentmihályi gyógyszertárat Demkó Géza gyógyszerész alapította 1899-ban ben Lippe Ödön gyógyszerész tulajdonába került. Az évi halála után a fia, Lippe Imre Vilmos gyógyszerész volt a tulajdonos az államosításig (13). Lippe Imre (Hatvan, Heves megye, Rákosszentmihály, II ) A Budapesti Tudományegyetemen 1888-ban gyógyszerészi oklevelet szerzett. Előbb a között a tarnamérai Örangyal, majd között az ócsai Korona gyógyszertár tulajdonosa volt ben átvette a rákosszentmihályi gyógyszertár tulajdonlását. Több saját készítménye volt. Híres volt a nagy fokú jótékonyságáról február elején halt meg. Hatvanban volt a temetése (14). Szent István gyógyszertár A személyes jogú gyógyszertár alapítója Musitz Géza gyógyszerész volt 1923-ban a Ferenc József tér 1. szám alatt. A gyógyszertár kezelője volt a következő évtől dr. Renner Márton, aki 1926-tól üzemtársként működött tól Kabai János senior lett a tulajdonos. Az évi halála után az örökösei, 1944-től a fia, Kabai János junior volt az államosításig a tulajdonos (15). Kabai János III. 11-én született Karcagon. Nem volt rokona a büdszentmihályi neves Kabay Jánosnak. A Budapesti Tudományegyetemen 1919-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet ban halt meg. A fia volt a gyógyszertár utolsó tulajdonosa az államosításig, A későbbi pályájukról nincs információ. (16). 6
7 Kígyó gyógyszertár A személyes jogú gyógyszertár alapítója volt 1932-ben Vasvári Béla gyógyszerész és üzemtársa, Végh István gyógyszerész. A gyógyszertár a Pálfy téren nyílt meg VI.18-án Reiter Rózsa lett a személyes üzleti jogosítvány tulajdonosa. A gyógyszertár az államosításig a tulajdonában maradt. A gyógyszertár kezelője, majd a II. világháború után a felelős vezetője, a férje, Lukácsy Zoltán volt (17). Vasvári Béla (Budapest, Budapest, XII. 25.) A Budapesti Tudományegyetemen 1896-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet. Nagy tudású gyógyszerész volt. Számos szakmai és történeti témájú közleménye jelent meg a szaklapokban. Rákosszentmihály után rövid ideig Jászárokszálláson volt gyógyszerész (18). 4. Sashalmi gyógyszertárak Sas gyógyszertár Az egykori Ehmann telepen 1913-ban Krisik Pál alapította a személyes jogú gyógyszertárat től a bérlője volt Gruber József, aki korábban szentesi gyógyszerész volt. Ő 1934-től átevette a gyógyszertár tulajdonlását. A bérlője Kátai Nándor gyógyszerész volt ben Kerese Margit lett a tulajdonos az államosításig (19). Diadal gyógyszertár A gyógyszertár személyes üzleti jogát 1929-ben hortobágyi Mayer József gyógyszerész nyerte el, akinek az államosításig is a tulajdonában volt (20). hortobágyi Mayer József V. 3-án született a Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyei Kókán. Főhadnagyként részt vett ben az I. világháború végén a katonai feladatok teljesítésében. Gyógyszerészi pályára lépett és a Pázmány Péter Tudományegyetemen 1926-ban szerzett gyógyszerészi oklevelet. Gyógyszertári jogosítványt nyert 1929-ben Sashalmon. A Diadal gyógyszertár az államosításig volt a tulajdonában. Részt vett Sashalom közéletében is. Az 1950 utáni tevékenységéről nincs információ körül halt meg Budapesten (21). Irodalom 1. wikipedia.org./wiki/budapest_xvi._kerülete. 2. Budapest Lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, I. kötet. 74 (1993) 3. Budapest Lexikon. i. m. I. kötet, Budapest Lexikon. i. m. II. kötet, Budapest Lexikon. i. m. II. kötet,
8 6. Budapest Lexikon. i. m. II. kötet, Budapest Lexikon. i. m. II. kötet, Budapest Lexikon. i. m. I. kötet, Horváth László: A gyógyszerészet megjelenése és fejlődése Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye északi kerületében. Egyetemi doktori értekezés, Budapest, 74 (1993). 10. Gyógyszerészi Közlöny, 57, 29, 408 (1941). 11. Horváth László: i. m Beniczky Péter: Az egyetemi gyógyszerészképzés vizsgálata ig. Melléklet, Budapest, 118 (1991). 13. Horváth László: i. m Rákos Vidéke, 37, 7, 2 (1937). 15. Horváth László: i. m Semmelweis Egyetem Levéltára, Budapest, 7/f 3/ Horváth László: i. m Gyógyszerészi Szemle, 3, 1, 5 (1938). 19. Horváth László: i. m Horváth László: i. m hungaricana.hu/wiew/bfkvld_01-kozeleti/?query=hortobágyi%20mayer%20józsef%20& pg=95&.layount=s 8
Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST
BUDAPEST XVII. KERÜLETÉNEK GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST 2018 1 Történet A főváros XVII. kerületének a hivatalos neve: Rákosmente. Területe 54,82 km 2, így
Írta és szerkesztette: Szmodits László
BUDAPEST XV. KERÜLETÉNEK GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST 2018 1 Történet Budapest XV. kerületének területe 26,94 km 2. A részei: Pestújhely, Rákospalota, Újpalota.
A tömegközlekedési járatok változó szolgáltatási és követési idejei
A tömegközlekedési járatok változó szolgáltatási és követési idejei Hév H5 Batthyány tér M Szentendre 20 10 Szentendre Batthyány tér M 23:03 Batthyány tér M Békásmegyer 20 10 Békásmegyer Batthyány tér
1. sz. melléklet: Útvonalak és megállóhelyek
1. sz. melléklet: k és megállóhelyek 44 Örs vezér tere Centenáriumi lakótelep A járat útvonala megegyezik a jelenlegi 44A gyors útvonalával. Az útvonalon a jelenlegi 44A gyors valamennyi megállóhelyén
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM
Gyógyszerészhallgatók társadalmi összetétele a két világháború között MAGOS GERGELY GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETI NYÁRI EGYETEM SZEGED 2015.07.10 Az adatfelvétel és az adatbázis ELTE Levéltár: A BTK beiratkozási
1. oldal 2013. szeptember 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.15 Bp. III. ker. Határ út (30 km/h övezet) vasárnap 08.30-10.30 Bp. XV. Ker. Régi Fóti
BUDAPEST XXI. KERÜLETÉNEK (CSEPEL) GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG
BUDAPEST XXI. KERÜLETÉNEK (CSEPEL) GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST 2018 1 Történet Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság A Csepel-sziget a Duna legnagyobb
Családfa. Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb /46. Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Grün János? Apa.
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grün János? 1919 Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb. 1852 1945/46 Apa Grün
Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca
931 autóbusz menetrend és vonal térkép 931 Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 931 autóbusz vonal (Nyugati pályaudvar M / Árpádföld Dezső a utca)7 útiránya van.
1. oldal. 2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység
2011. december 1.-31. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1. 07.30-09.00 Bp. X. ker. Albertirsai út csütörtök 07.30-09.00 Bp. III. ker. Árpád fejedelem útja 07.30-09.00
Képek a Jászságból 161
Képek a Jászságból 161 Farkas Kristóf Vince Képes tudósítás a jászfényszarui Főtérről A most bemutatott fotók az ÉAOP-5.1.1/D-09-2f-2011-0003 jelű Jászfényszaru Városközpontjának értékmegőrző megújítása
Bp. X. Ker. Gyógyszergyári u. szám nélküli része Bp. IV. Baross u Bp. X. Ker. Gyakorló u. 38.
2017. január Nap Időpont Helyszín 1 00.00-01.00 Bp. XVII. Péceli út 235. 1 00.30-03.30 Bp. XXII. Gádor utca 66. 1 03.00-04.00 Bp. XVII. Zrínyi utca 84. 1 07.00-10.00 Bp. XIX. Hunyadi utca 75. 1 07.30-10.30
IV MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE
IV. 423. MOLNÁR ISTVÁN LEVELEZÉSE 1907-1949 2 Doboz 0.30 ifm. Összesen: 0.30 ifm. Raktári hely: Somogy Megyei Levéltár 7400 Kaposvár, Rippl-Rónai tér 1. 1. emelet, L-M terem. Tárgy: Dr. Molnár István Somogy
BUDAPEST XIX. KERÜLETÉNEK (KISPEST) GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG
BUDAPEST XIX. KERÜLETÉNEK (KISPEST) GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST 2018 1 Történet Budapest, Főváros XIX. kerülete ma Kispest. Területe 9,38 km 2. A részei:
2016. szeptember BRFK. Nap Időpont Helyszín
2016. szeptember BRFK 1. oldal Nap Időpont Helyszín 1 02.00-05.00 Bp. XVIII. Gyömrői út 1 07.00-08.30 Bp. IX. Soroksári út 1 07.00-08.30 Bp. X. Ker. Vaspálya u. 1 07.45-10.45 Bp. II. Máriaremetei út 1
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón
Tanyasi iskolák Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló területét tekintve az ország 17. legnagyobb városa: 238,7 km 2 (41505 kat. hold). Lakosok száma szerint az ország 52. legnagyobb városa: 23 220 fő. Népsűrűség:
Egyéni pontverseny végeredmény
Egyéni verseny végeredmény Leány mini 11 év Diákranglista esítő Diákranglista 500 méter Csepel K. Tata Öböl K. 1 22 Magyar Testgyakorlók Köre Lukácsovics Enikő (2006.06.09) Bocskai-István Ált. Isk. 12
2016. augusztus hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység. Nap Időpont Helyszín
1. oldal 2016. augusztus hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 07.45-10.45 Bp. II. Máriaremetei út 1 08.00-11.00 Bp. XV. Vasutastelep utca 1 08.30-10.00 Bp. XII. Istenhegyi
Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt
Cím Megye Település Budapest Budapest Budapest, I. kerület Bem rakpart 6. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Kapisztrán tér 2/4. Budapest Budapest Budapest, I. kerület Krisztina krt. 87-91. Budapest
1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka
1. melléklet a 39/2017. (XII. 18.) önkormányzati rendelethez 1. A HV-A jelű védett épületek A B C D 1 Cím, megnevezés helyrajzi szám védettség foka nyilvántartási szám 2 Akácos u. 10. lakóház 6305 HV-A
Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56
Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat
B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N
Fejér 2457 Adony 6.sz. főút 47.130488 18.865122 Veszprém 8400 Ajka Fõ út 47.112216 17.555332 Pest 2170 Aszód Pesti út 3. 47.649330 19.470080 Bács-Kiskun 6430 Bácsalmás Backnang u. 7. 46.124010 19.344340
ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:
ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba
1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László
1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László Idézet: Amíg az ember él, előre kell haladni (Che Guevara) Antal László Bakó Károly Búzás
1052 Deák Ferenc utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca Fehér Hajó utca
Irányítószám Közterület neve Közterület jellege Házszám Tervezett időpont 1051 Október 6 utca 6 2017.01.04 1051 Október 6 utca 8 2017.07.10 1051 Október 6 utca 11 2017.01.06 1051 Október 6 utca 19 2017.01.09
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch
Bp. XVII. Pesti út Bp. IX. Illatos u Bp. VIII. Vajda Péter utca Bp. XVII.
2016. december hónapban tervezett sebességellenőrző, valamint a változtatható helyzetű KKEP eszközzel végrehajtható egyéb jogsértést dokumentáló tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 07.30-10.30 Bp. XXII.
Hajdúszoboszlói gyógyszertárak története
Hajdúszoboszlói gyógyszertárak története Forrás: Pankotai Gyuláné, Szókimondó, 13 (5), 20-23 (2008) 1831-ben, amikor Hajdúszoboszló város első gyógyszertára létesült, a történelmi Magyarországon még csak
A Budapest Főváros Kormányhivatala által használt ingatlanok listája
1 6773/1, 6773/2 1012 Budapest, Logodi utca 38-40. Törvényességi Felügyeleti ; I. Kerületi Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály (I., II, III., XI, XII, XX, XXI, XXII, XXIII.) 2 7104/0/A/63 1013
Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.
Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos
BKK FUTÁR helyszínek. IV. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Újpest-Városkapu M IV. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Rákospalota-Újpest vasútállomás
Kerület Kategória Helyszín publikus megnevezése I. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Batthyány tér M H I. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Clark Ádám tér I. Megállóhelyi kijelző és hangszóró Déli pályaudvar
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység
1. oldal 2013. november 01.-30. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 08.00-10.00 Bp. III. ker. Jeles u. péntek 08.00-10.00 Bp. IV. ker. Csíksomlyó u. 08.00-10.00 Bp. IX.
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK
1 KALOCSA VÁROS ÉRTÉKVÉDELMI RENDELET FOTÓMELLÉKLET Az értékvédelmi rendelet alkalmazása során a fotók alatt lévő megjegyzések szerint kell eljárni!! HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK Alkony utca 8. Újvárosi óvoda
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
Írta és szerkesztette: Szmodits László
BUDAPEST XII. KERÜLETÉNEK GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST 2018 BUDAPEST 1 2018 Bevezetés A főváros XII. kerületének a neve Hegyvidék. Területe 26,67 km 2.
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai 1932-2013 Dobson Szabolcs, Dobson Dénes Bevezetés A magyarországi gyógyszertár névadási szokásokról még nem született korszakok közötti számszerű összehasonlító
Kemecsei Helytörténeti Krónika
A KEMECSEI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY LAPJA Kemecsei Helytörténeti Krónika 2014. X. évfolyam 3. szám MEGJELENIK NEGYEDÉVENTE Alapítók köszöntése A 16. éve, 1998-ban megalakult Kemecsei Gyermekekért Alapítvány
KERETSZERZŐDÉS. Amely létrejött egyrészről
O! KERETSZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről 4.2. Megrendelő előleget nem biztosít. Megrendelő a vállalkozói díjat a Vállalkozó által b.) A Megrendelőnek a szerződés teljesítésért felelős megbízottja:
2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység
1. oldal 2014. február 01.-28. között tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 09.00-11.00 Bp. XI. ker. Nagyszőlős u. szombat 09.00-13.00 Bp. XV. Ker. Régi Fóti út 10.00-12.00 M1
2015. június hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység
1. oldal 2015. június hónapban tervezett sebességellenőrző tevékenység Nap Időpont Helyszín 1 06.45-09.15 Bp. II. Árpád F. útja 1 07.00-09.00 Bp. XIX. Zalaegerszeg utca 1 08.00-10.30 Bp. IV. ker. Fóti
A XX. KERÜLET (PESTERZSÉBET) és. a XXIII. KERÜLET (SOROKSÁR) GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG
A XX. KERÜLET (PESTERZSÉBET) és a XXIII. KERÜLET (SOROKSÁR) GYÓGYSZERÉSZTÖRTÉNETE 1950-IG Írta és szerkesztette: Szmodits László BUDAPEST 2018 1 Történet Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság Pesterzsébet
LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT
LEÁNY EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m leány V. kcs. 13.1 Horváth Veronika 2002 Illyés Gyula Gimnázium és Szakgimnázium
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN. Józsefváros
PILINYI PÉTER GAVLIK ISTVÁN Józsefváros A Józsefvárosi Galériában, 2004. március 3-án tartott Budapesti Históriák elõadóesten M. Szûcs Ilona a Budapesti Városvédõ Egyesület Józsefvárosi Csoportjának elnöke
Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában
Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb
Bodágmindszent: Református temploma 1800 körül épült.
Adorjás: 1837-ben szentelték fel a református templomot, festett kazetták, mellette parókia. Birtokosai: Garaiak, Gerébek, Perényiek, Batthyányiak, Zrínyiek. Baranyahídvég: Baranyahídvég (Hídvég) nevét
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918)
A SZABADKAI KÖZSÉGI FŐGYMNASIUM RÖVID TÖRTÉNETE (1860 1918) Az egykori szabadkai gimnázium épülete 8 A Szabadkai Községi Főgymnasium története 1861-ben kezdődött, amikor az 1747-ben alapított iskola megnyitotta
Pályáztatáshoz ingatlanlista 2012. (Fővárosi Vízművek Zrt.)
Budakeszi úti gépház és 1 Budapest II. 10927 medence 1021 Budapest, II. Budakeszi út 53/b. 2 Budapest II. 15146 Felsőjózsefhegyi medence 1025 Budapest, II. Józsefhegyi lépcső 13. 3 Budapest III. 14618/2
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke
0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 71768014594 Szent János Katolikus Általános Iskola 69 2 71652328331 Üllői Árpád Fejedelem Általános
S C.F.
Ref. 0475 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Siena LUXUSHÁZ BIRTOKKAL TOSZKÁNÁBAN LEIRÁS
SORSZÁM (NYILV.SZÁM) Esztergomi Járásbíróság. Bíróság Székesfehérvári Járásbíróság. Kerületi Bíróság. dr. Gremspergerné Drippey Mária Anna (alapító)
SORSZÁM (NYILV.SZÁM) 1. (115) 2. (119) 3. (114) 4. (074) 5. (075) 6. (008) 7. (087) 8. (016) 9. (109) 10. (052) 11. (051) 12. (03) 13. (026) 14. (122) 15. (009) 16. (021) 17. (130) 18. (042) 19. (079)
5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0
FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,
Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Egészségügyi Szolgálat Székhely: 1027 Budapest Kapás utca 22
Járó-TEK 2018-12-5 Szolgáltatók listája Régió: Közép-Magyarország Szakma: pszichiátria "Dr. Halász Géza" Szakorvosi Rendelőintézet Székhely: 2370 Dabas Bartók Béla utca 61. E-mail:rendint@monornet.hu Telefon:
Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér közül a második. Apja tisztviselõ volt, anyja
kiemelkedõ Szövetkezeti gondolkodók, személyiségek és szervezõk Erdélyben Balázs Ferenc (1901 1937) Balázs Ferenc Kolozsváron született 1901 októberében. Székely származású szülõk gyermeke, négy testvér
Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.
TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport
TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA
TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA Tartalomjegyzék Hol található Tömörd? 3. oldal Információk... 4. oldal Története 5. oldal Nevezetességek... 6. oldal Szent Ilona-templom. 7. oldal Charnel-kastély
ALMA Duna Plaza Patika 1138 Budapest Váci út 178. Róna Patika 1145 Budapest Bosnyák u.1/a. A TE PATIKÁD Gyógyszertár 1145 Budapest Erzsébet Királyné
Eucerin hetek akcióban résztvevő gyógyszertárak listája Az akció időtartama: 2014.09.06.-09.21. Az akcióban minden Eucerin termék 20% árkedvezménnyel vásárolható meg (kivéve az ajándékcsomagok) Gyógyszertár
a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5
a turisztikai szakma iránt érdeklődőknek 5 BEVEZETŐ ÉS KÖSZÖNÖM Ezen könyvet a HungarHotels és a Béke Szálloda valamikori dolgozói állították össze, hogy a közös munkának és az együtt megélt napok emlékének
Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve
Kedvenc városom Szolnok 2015. Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: Hősök voltak mindannyian (URL: hosokvoltak.blog.hu) Jász-Nagykun-Szolnok Megye helyismereti
VII. FEJEZET. Erdőhátság.
VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről
Sőrített menetrend szerint közlekedı járatok
Sőrített menetrend szerint közlekedı járatok Viszonylat Végállomás Elsı Utolsó indulás Mexikói út Vörösmarty tér 23:34 Déli pályaudvar 23:24 Örs vezér tere 23:19 Határ út 23:17 Újpest-Központ 23:16 Batthyány
Nyitra felől Turóc-völgyébe
Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
FŐKÉTÜSZ Kft évi kéményellenőrzés sormunka ütemezése V. kerület
Közterület neve Közterület Dátum Házszám 1 Házszámtörés 1 Házszám 2 Házszámtörés 2 jellege (tervezett) Akadémia utca 1 3 2016.01.11 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7 2016.04.01 Akadémia utca 7
Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?
Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi
Mátyásföld létrejötte és nevének eredete
TAKÁCS FERENC Mátyásföld létrejötte és nevének eredete Mátyásföld keletkezése azzal a prózai aktussal kezdõdött, hogy a Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Rt. elnöke, Kunkel Imre megvásárolt Cinkota
Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye
Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (1051 Budapest, Nádor u. 16.) Igazgatósága értesíti a tisztelt Részvényeseket,
Statisztikák a 2014-es HÓDításról
Statisztikák a 2014-es HÓDításról Iskolák (abc sorrendben) Résztvevők száma Átlagpont Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola 90 85,58 benjamin 40 99,08 junior 14 63,14 kadét 36 79,31 Apáczai Csere János
2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),
A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE
A CSONGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR CSONGRÁDI LEVÉLTÁRA FOND- ÉS ÁLLAGJEGYZÉKE 2009. december 31. V. MEZŐVÁROSOK, 1848-TÓL RENDEZETT TANÁCSÚ VÁROSOK, 1929-TŐL MEGYEI VÁROSOK LEVÉLTÁRAI CSONGRÁD VÁROS LEVÉLTÁRA
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága
BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
Tervezett forgalomkorlátozások 2015 1/5
Tervezett forgalom 2015 1/5 Jelmagyarázat: A forgalmi hatását ötfokú skálán jelöltük. 1 = nincs érdemi forgalmi hatása, 5 = jelentős forgalomkorlátozással jár. 1 2 3 4 5 I. kerület I. Clark Ádám tér 19
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK
A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK 1.-4. TÉRKÉPEK ÉS JEGYZÉKEK 1. számú melléklet ÖVEZETI TERVLAP 2. számú melléklet AZ ÉPÍTMÉNYMAGASSÁG MEGENGEDETT LEGNAGYOBB ÉRTÉKE AZ EGYES UTCÁKBAN TERVLAP
Családfa. Schlosz Bertalan?? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921. Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926. Schwarz??? Apa. Anya
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz??? Schwarz?-né (szül.? Anna)? 1921 Schlosz Bertalan?? Schlosz Bertalanné (szül.?)? 1926 Apa Szántó (Schwarz) Miksa 1880/82 1950
Ybl Egyesület SZMODITS JULIA
SZMODITS JULIA Ybl Egyesület Az Ybl Egyesület Közhasznú Szervezet Ybl Miklós Mûszaki Fõiskola Egyesülete néven 1995-ben alakult, hogy szakmai és baráti közösségbe fogja össze a jogelõd intézmények: az
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -
1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE
TÓTKOMLÓS TÖRTÉNETE A TELEPÜLÉS ALAPÍTÁSÁNAK 250. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TÓTKOMLÓS VAROS ÖNKORMÁNYZATA 1996 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ 9 TÓTKOMLÓS TERMÉSZETI FÖLDRAJZA (AndóMihály) 11 1. A természeti tényezők
LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD
A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET
Pesthidegkút bemutatása
BUDAPEST II. kerület / Pesthidegkút Pesthidegkút bemutatása 2013. szeptember 26. 1 Budapest II. kerülete A II. kerület területe: 36 km 2 Népesség: Polgármester: 88 200 fő Dr. Láng Zsolt 2 Pesthidegkút
Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan
Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor
HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása
Alapító tagok. Alakuló ülésen ( 1990. október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti
Ács Tibor dr. Alabér László Amaczi Viktor Bali Zoltán Balogh Béla Balogh István Balogh Vilma dr. Bánki István Barna Géza dr. Bartos Jenő dr. bencsik istván Berka István dr Bihari Gábor dr. Bognár botond
A bíróságok története
A bíróságok története Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1.) 1871-ben Heves megyében a Törvényszék székhelye Eger, a járásbíróságok székhelye pedig Eger, Heves, Pétervására, Hatvan Gyöngyös és Tiszafüred
100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012
1 100 éves a Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület 1912-2012 2 A CSILLAGHEGYI POLGÁRI KÖR 1912-1947-IG Még elképzelni is nehéz azt a sok változást, ami az elmúlt 100 év alatt Csillaghegyen végbement. A település
2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS
ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ Budapest - Ikarus BSE Atlétikai Centrum, 2017. október 15. Magasugrás fiú 11:00 Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 1.7750
Ajánlott túraútvonalak Faluséta
MONOSTORAPÁTI Monostorapáti a Veszprém és Tapolca között húzódó út mentén fekszik, az Eger-patak völgyében, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozik. Határai: északon az Agártető, délkeleten a
Családfa. Wágner Henrikné (szül. Korein Mina)?? Vágó Gyuláné (szül. Grünwald Karolin) Vágó (Weisz) Gyula. Wágner Henrik ? 1930. Apa.
Családfa Apai nagyapa Wágner Henrik? 1930 Apai nagyanya Wágner Henrikné (szül. Korein Mina)?? Anyai nagyapa Vágó (Weisz) Gyula?? Anyai nagyanya Vágó Gyuláné (szül. Grünwald Karolin)?? Apa Wágner Sándor
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém
Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;
Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..
CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás
Születési hely és év. Lakóhely
A Fegyverszünet Ellenőrző Bizottság 1945. Évi március hó 18-án kelt 26. Számú rendeletére A szovjet katon Sorszám Vezeték- és keresztnév Születési hely és év Lakóhely Nemzetiség Állampolgárság Foglalkozás
Címzett támogatások kódolási jegyzéke a 2008. évi beszámoláshoz. Önkormányzat neve Támogatott feladat kód
Címzett támogatások kódolási jegyzéke a 2008. évi beszámoláshoz 3. számú melléklet Önkormányzat neve Támogatott feladat kód Ivóvíz-minıség javítás (Mecsek V-VIII. ütem,makároldal) 1 Ivóvíz-minıség javítás
0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám
0152-es kód (kozmetikus) ideiglenes felvételi jegyzéke Sorszám Jelszó TASZ Általános iskola Összes pontszám 1 72156642585 Gloriett Sportiskolai Általános Iskola 65 2 72167903106 Szigetújfalui Móra Ferenc
Családfa. Hertelendy Jánosné (szül Schaller Róza) 1870-es évek 1890-es évek. Fischer Árminné (szül. Schwartz Katalin) 1856 1925
Családfa Apai nagyanya Hertelendy Jánosné (szül Schaller Róza) 1870-es évek 1890-es évek Apai nagyapa Hertelendy János? 1950-es évek Anyai nagyapa Fischer Ármin 1836 1900-as évek eleje Anyai nagyanya Fischer
Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/30
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületének területén díszburkolat és egyéb burkolat, és az ehhez kapcsolódó elemek karbantartási munkálatainak elvégzése. (AD mód.) Közbeszerzési Értesítő száma:
1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK
1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics