ADATVÉDELMI KONZULTÁCIÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ADATVÉDELMI KONZULTÁCIÓ"

Átírás

1 ADATVÉDELMI KONZULTÁCIÓ

2 2 A SZABÁLYOZÁS

3 ADATVÉDELMI SZERVEZET Felelős vezető Az adatvédelmi feladatokat ellátó személy munkájáért felelős vezető: Az adatvédelmi feladatokat ellátó személy munkájáért felelős vezető a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott vezető (SZMSZ-ben nevesíteni kell, ábrán fel kell tüntetni). Az Igazgatóság nevezi ki. Munkaköri leírásában szerepelni kell, hogy ebben a pozíciójában milyen folyamatos és eseti jelleggel végzendő feladatai vannak. A Szabályzatban nevesítésre kerültek felelősségei, jogai és kötelezettségei, melyek alapvetően irányítási, nem végrehajtói jellegű feladatok. Az ő felelőssége, hogy az adatvédelem hatékony működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre álljanak, a szükséges szabályozó kidolgozásra kerüljenek. Utasítási és felülbírálati joga révén részt vehet az engedélyezési folyamatokban, döntéseit szakmai alapon kell, hogy meghozza (értenie kell bizonyos fokig az adatvédelemhez). 3

4 A felelős vezető folyamatosan végzendő feladatai Adatvédelemmel kapcsolatos tevékenység szakmai szempontok szerinti irányítása: Biztosítja a jogszabályokban és az Adatvédelmi Szabályzatban foglaltak alkalmazásához, megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Évente beszámol az Igazgatóság részére az adatvédelem helyzetéről. Kötelező témakörök: Szabályzat és Eljárásrend jogszabályi megfelelősége, ellenőrzési tapasztalatok, adatkezelési incidensek, szükséges intézkedések és azok eredményei, az adatvédelem személyi és tárgyi feltételeinek megléte (BAF Éves Beszámolója alapján). Szabályozási, felügyeleti, ellenőrzési feladatok: Felelős a kezelt, illetve a keletkezett adatok védelmére és kezelésére vonatkozó eljárások kidolgozásáért, a jogszabályokban és az Adatvédelmi Szabályzatban rögzített előírások betartatásáért, az előírt szabályok betartásának ellenőrzéséért. 4 Gondoskodik a szolgáltatókkal kötött szerződések és az Adatvédelmi Szabályzatban, illetve kapcsolódó jogszabályokban foglalt adatvédelmi rendelkezések összhangjáról.

5 A felelős vezető eseti jelleggel végzendő feladatai Szabályozási, felügyeleti, ellenőrzési feladatok: Gondoskodik az Adatvédelmi Szabályzathoz kapcsolódó Eljárásrend kiadásáról, Az Eljárásrendben meghatározott esetekben engedélyezi, vagy megtiltja az adatkezelést, utasítást az az adatkezelés megszüntetésére, jogosult az adatkezelés folyamatát felülbírálni. Titokvédelemmel kapcsolatos tevékenység szakmai szempontok szerinti irányítása: Kinevezi a belső adatvédelmi felelőst és helyettesét, Gondoskodik a kinevezettek bejelentéséről a NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) felé. Tájékoztatási kötelezettség: Felelős a NAIH-tól érkező megkeresésekkel, ajánlásokkal kapcsolatos intézkedések megtételéért. 5

6 ADATVÉDELMI SZERVEZET Belső adatvédelmi felelős Közvetlenül a Felelős vezető alá rendelt, adatvédelmi ismeretekkel rendelkező személy (SZMSZ ábrán célszerű feltüntetni). Belső adatvédelmi felelősnek jogi, közigazgatási, informatikai vagy ezeknek megfelelő, felsőfokú végzettséggel rendelkező személy nevezhető ki (de a gyakorlati tudás fontosabb, mint az iskolai végzettség). Az összeférhetetlenségi szabályok alapján a belső adatvédelmi felelős feladatait a compliance feladatokat ellátó személy is elláthatja, ha az egyéb feltételek teljesülnek. (mivel közvetlenül a Felelős Vezető alatt kell, hogy álljon, nincs nagy választási lehetőség) A belső adatvédelmi felelőst (BAF) és helyettesét a Felelős vezető nevezi ki. A BAF nevét, elérhetőségét, (telefonszám, cím) az Adatvédelmi Szabályzat KM4. számú melléklete tartalmazza. (mivel közvetett hatályú a Szabályzat és KM-es a melléklet, így ezt átdolgoztuk akként, hogy a Felelős Vezető, a BAF és a Helyettese adatait is tartalmazza) 6

7 BAF folyamatosan végzendő feladatai Adatvédelemmel kapcsolatos tevékenység szakmai szempontok szerinti irányítása: (Eljárásrend pontja) Szakmai kapcsolattartás az SZH egyes területi vezetőivel a megvalósult és tervezett adatkezelések, illetve ezeket érintő jogszabályváltozások tekintetében. Az adatvédelemhez kapcsolódó jogszabályok változásainak folyamatos figyelemmel kísérése. Szabályozási, felügyeleti, ellenőrzési feladatok: (Eljárásrend pontja) Elkészíteni és rendszeres időközönként (legalább évente) felülvizsgálni az SZH adatkezeléseihez kapcsolódó tájékoztatókat és hozzájáruló nyilatkozatokat. Az Eljárásrendben meghatározni az adatkezelés megkezdése előtti, érintettre vonatkozó Info tv. által meghatározott tartalmú tájékoztatás módját, folyamatát, tartalmát és az adatkezelési tájékoztatók közzétételi módját, aktualizálásuk folyamatát. 7 Az Eljárásrendben meghatározni az Info tv pontja szerinti különleges adat adatkezelésének megfelelő módját, folyamatait.

8 BAF folyamatosan végzendő feladatai Adatbiztonság biztosítása: Az Eljárásrendben rögzített módon belső adatvédelmi nyilvántartást vezet, mely tartalmazza a kezelt adatok körét, az adatkezelés célját, jogalapját, időtartamát, az igénybe vett adatfeldolgozói nevét, címét, valamint az adattovábbításokat is. (Eljárásrend pontja) Az Eljárásrendben rögzített módon és szempontok szerint ellenőrzi az ügyfelek által adott hozzájárulások megfelelőségét, meglétét, az SZH adatkezelései során a jogalap meglétét, a célhoz kötöttség érvényesülését, az adatkezeléshez, adatfeldolgozáshoz használt rendszerek, eszközök, technológiák rendelkezésre állását, megfelelőségét és megfelelő alkalmazását, illetve az érintettek tájékoztatását, annak megfelelőségét (Eljárásrend pontja) A nyilvántartások vezetésének megkönnyítése érdekében mintákat bocsátottunk rendelkezésre. Ezek alkalmazása nem kötelező, csupán segédletek. 8 A hozzájáruló nyilatkozatokhoz is készítettünk mintákat. Elvileg adatkezelési célonként külön-külön nyilatkozat szükséges.

9 Az adatkezeléssel kapcsolatos ellenőrzési feladatok (lsd. 11. dia) Az adatkezelés jogalapjának megléte: (Szabályzat 3.1. pontja) Az adatkezelés szükségességének ellenőrzését követően az adatkezelés jogalapját kell megteremteni. Az érintettet még az adatkezelés megkezdése előtt tájékoztatni kell a jogalapról és az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól. Az ügyfél által adott hozzájárulás megléte, megfelelősége: A hozzájáruláson alapuló adatkezeléssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy az ügyfél kitöltötte-e a hozzájáruló nyilatkozatot, önkéntesen adta hozzájárulását, az ügyintézői tájékoztatás megfelelően részletes volt). A hozzájárulás csak akkor tekinthető önkéntesnek, ha minden lényeges információ birtokában, befolyástól mentesen adja az ügyfél. A célhoz kötöttség érvényesülése: A személyes adat a jogalap fennállása esetén is csak a cél eléréséhez szükséges mértékben és ideig kezelhető. Vizsgálni kell, hogy minden adatra szükség van-e az adott cél eléréséhez és azt is, hogy mennyi ideig szükséges az adatoknak rendelkezésre állnia. Ha a célhoz kötöttség elve sérül, az adatkezelési eltérésekre vonatkozó szabályok szerint kell eljárni. 9

10 Az adatkezeléssel kapcsolatos ellenőrzési feladatok (lsd. 11. dia) Az adatkezeléshez használt rendszerek, eszközök, technológiák rendelkezésre állása, megfelelősége, megfelelő alkalmazása: Bizalmasság (jogosultságok), sértetlenség (hiteles forrás) és rendelkezésre állás (a szükséges időben és időtartamra elérhető) követelményeinek biztosítása. Érintettek tájékoztatásának megfelelősége: A Szabályzat IV.1. pontja alapján a tájékoztatási kötelezettségnek a KM5. számú melléklet szerinti tájékoztató rendelkezésre bocsátásával kell eleget tenni (ki kell függeszteni az ügyféltérben, a honlapon elérhető kell legyen, ügyfél kérésére papír alapon is át kell adni). Adatkezeléssel kapcsolatos eltérések esetén a BAF feladata a hiányosságok pótlásáról, a szükséges intézkedések, módosítások végrehajtásáról való gondoskodás az alábbiak szerint: Nyilvántartás vezetése (hiányosság, szükséges intézkedés, felelős, határidő) Eljárási szabályok módosításának, kiegészítésének kezdeményezése Szükséges intézkedések végrehajtása. 10

11 BAF évente végzendő feladatai Tájékoztatási kötelezettség: (Eljárásrend pontja) Az elutasított kérelmekről (tájékoztatás személyes adatok kezelésével kapcsolatban) tárgyévet követő január 31-ig a NAIH-ot írásban értesíti. Az előző évi tevékenységéről minden év március 31-ig Beszámolót készít az SZH Vezetősége (Igazgatóság és Felügyelő Bizottság) részére. Szabályozási, felügyeleti, ellenőrzési feladatok: Az Eljárásrendet rendszeresen, évente - vagy szükség esetén soron kívül - felülvizsgálja, vagy a felülvizsgálat elvégzéséről gondoskodik. Oktatások, képzések szervezése, szakmai segítségnyújtás: Évente gondoskodni az adatkezelésben, adatfeldolgozásban résztvevők képzéséről, az adatvédelmi ismeretek oktatásáról, a munkatársak adatvédelmi tudatosságának fejlesztéséről. 11 Az elutasított kérelmekkel kapcsolatosan NAIH felhívás áll rendelkezésre. A Takarékbank által összeállított központi oktatási anyag áll rendelkezésre.

12 BAF eseti jelleggel végzendő feladatai Tájékoztatási kötelezettség: A NAIH megkereséseire, érintettek kéréseire, beadványaira a jogszabályban, illetve a Hatósági határozatban meghatározott határidőn belül válaszol, intézkedik. Jogvédelem, jogérvényesítés elősegítése: Az adatkezelés jogalapjának és/vagy céljának megszűnése esetén az adatok törlésének végrehajtásáról való gondoskodás. Az adatkezeléssel kapcsolatos eltérések, jogszabályi hiányosságok Eljárásrendben rögzített módon történő nyilvántartása, kezelése, hiányosságok pótlásáról, illetve a szükséges módosítások, intézkedések végrehajtásáról gondoskodás. Az érintettek részére biztosítja a tájékoztatáshoz, helyesbítéshez, törléshez való joguk, valamint tiltakozási joguk érvényesülését, az érintettek tájékoztatási kérésére megfelelő ügyintézési határidőn belül válasz adása, az elutasított tájékoztatás kérelmek adatainak gyűjtése. 12

13 BAF eseti jelleggel végzendő feladatai Adatbiztonság biztosítása: Bevezetendő új adatkezelések vonatkozásában az adatkezelés megkezdése előtt az Eljárásrendben meghatározott módon gondoskodik annak adatvédelmi megfelelőségéről ( Eljárásrend pont) - az új adatkezelés szükségességének vizsgálata (feltétlen szükséges az új adatkezelés; valóban új adatkezelés, nem sorolható be meglévőbe?) - az adatkezelés jogszabályi megfelelőségének kialakítása (jogalap, célhoz kötöttség, alkalmazott technológia megfelelősége, érintett tájékoztatása) - az új adatkezelés bejelentése a NAIH részére - az új adatkezelés beillesztése az adatkezelési rendszerbe (adatkezelési tájékoztató kibővítése, alkalmazottak tájékoztatása, oktatása az új adatkezeléssel kapcsolatban) 13 Természetesen ide tartozik, hogy a tervezett új adatkezelésről egyeztetni szükséges az SZH illetékes területi vezetőjével.

14 BAF eseti jelleggel végzendő feladatai Bejelentett adatkezelések Infotv-ben meghatározott adatainak változása esetén a változás bekövetkezésétől számított 8 napon belül változásbejegyzési kérelmet nyújt be a NAIH-hoz. Az adatvédelmi incidenssel kapcsolatos intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat. A fentebb meghatározott, Szabályzat szerinti feladatok részletes kifejtésre kerültek az SZH által kialakított Eljárásrendben. 14

15 JELENTÉSTÉTELI KÖTELEZETTSÉGEK Az Éves Beszámoló: (minden év március 31-ig) A Beszámoló célja, hogy a Vezetőség részletes tájékoztatást kapjon az SZH belső adatvédelmi felelőse által végzett Adatvédelmi szabályzatban nevesített feladatainak ellátásáról, az adatvédelmi tevékenységgel összefüggő fontosabb adatokról, Éves Munkaterv teljesítéséről, a vizsgálatok tapasztalatairól, a feltárt kockázatok és hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedésekről. Az Éves Beszámoló lehetőség szerint a Munkatervben meghatározott területek szerinti bontásban készüljön el, tartalmazzon minden fontosabb statisztikát (pl. adatvédelmi incidensek száma, új adatkezelések, tájékoztatás kérések száma, elutasított kérelmek száma stb.) A fenti rendelkezéseket nem tartalmazza a Szabályzat, de a többi terület hasonló éves beszámolási kötelezettségéből kiindulva összegyűjtöttük a javasolt tartalmat. 15

16 Az Éves Beszámoló javasolt tartalma Vezetői összefoglaló (a Beszámolási időszak jelentősebb adatvédelmi eseményeinek rövid, tömör összefoglalója) 2. A belső adatvédelmi felelős által végzett monitoring tevékenység és a vizsgálatok tapasztalatai (a Munkatervben előirányzott és elvégzett feladatok, vizsgálatok során feltártak részletezése, az esetlegesen feltárt kockázatok megjelölésével, valamint az ezek csökkentésére, vagy megszüntetésére tett intézkedéseinek és javaslatainak bemutatásával) 3. A Hatóságokkal folytatott megfelelőségi szempontból releváns kommunikáció leírása (a Beszámolási időszakban a hatósági NAIHmegkeresések, vizsgálatok bemutatása) 4. A szabályozási környezetben bekövetkezett változások és az azok nyomán szükségessé vált intézkedések (a jogszabályokban, felügyeleti normákban bekövetkezett változások szövetkezeti hitelintézet szabályzataiban, belső eljárásaiban történő átvezetése, az ennek érdekében a belső adatvédelmi felelős által végzett tevékenység bemutatása) 5. Beszámolási időszak egyéb, az adatvédelem szempontjából jelentős ügyei (a fentebb felsorolt kategóriák egyikébe sem tartozó, azonban az adatvédelem szempontjából releváns események, valamint megtett intézkedések bemutatása).

17 MUNKATERV az új szabályzat-tervezet alapján (nem kötelező) A magunk részéről evidenciaként kezeljük, hogy a BAF munkája nem ad-hoc jellegű intézkedésekből áll, hanem tervezett, átlátja feladatait, ütemezi azokat. Ennek összefoglaló dokumentuma a Munkaterv. Az éves munkatervnek a prevenciót szolgáló rendszerszerű feladatok (pl. új adatkezelések, kapcsolódó adatkezelési tájékoztatók, személyes adatkezeléssel járó marketing akciók stb. előzetes, folyamatszerű véleményezése) mellett legalább egy célvizsgálatot, illetve ellenőrzési cselekményt kell tartalmaznia. Az éves munkaterv az ellenőrzés témáját, illetve egy adott terület adatvédelmi ellenőrzése esetén az ellenőrzés alá vont terület nevét és az ellenőrzés várható időpontját (év, hónap) kell tartalmaznia. Az éves munkatervet legkésőbb adott év február 15. napjáig kell elkészíteni és az SZH Felelős vezetője részére jóváhagyásra beterjeszteni. Ha a Felelős Vezető az éves munkatervvel egyetért, azt jóváhagyja, illetve döntésétől függően módosítja. 17

18 A BAF ellenőrzési eljárása nem kötelező A belső adatvédelmi ellenőrzés célja, hogy a BAF meggyőződjön arról, hogy az egyes területek az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályoknak és belső szabályzatoknak megfelelően kezelik-e az adatokat. A BAF szervezeti egység adatvédelmi tevékenység átfogó ellenőrzésének (pl. követeléskezelési terület, HR terület, marketing terület adatkezelési gyakorlatának ellenőrzése stb.), illetve célvizsgálatának lefolytatásáról az érintett terület vezetőjét / dolgozóit az ellenőrzés kezdete előtt 15 nappal e- mailben tájékoztatja, melyben az eljárás kezdő időpontjára is javaslatot tesz. A terület vezetője köteles gondoskodni arról, hogy a BAF a javasolt időpontban megkezdhesse ellenőrzését. Az ellenőrzés során a BAF a terület irodahelységeibe beléphet, a terület irataiba betekinthet, a terület munkatársaitól tájékoztatást kérhet adott üggyel vagy bármely adatkezelési tárgykörrel kapcsolatos adatkezelésről. A megkeresésnek az érintett terület a megjelölt határidőben indokolt esetben a határidő leteltét követő 5 napon belül - köteles eleget tenni. 18 Egyes célvizsgálatok esetében a BAF előzetes bejelentés nélkül is végezhet vizsgálatot (pl. adatkezelési tájékoztatók megfelelőségének vizsgálata).

19 A BAF ellenőrzési eljárása nem kötelező A vizsgálatokról a BAF vizsgálati jelentést készít. A vizsgálati jelentés tartalmazza az ellenőrzött terület, valamint annak vezetője nevét, az ellenőrzés lefolytatásának tényét, annak időpontját és időtartamát, az adott területnél vizsgált körülményeket, adatokat, megállapításokat. A vizsgálati jelentést a BAF a Felelős Vezető, a Belső Ellenőrzési Terület, valamint az érintett terület vezetője részére útján megküldi. Amennyiben a BAF jogosulatlan adatkezelést észlel, az Infotv. vonatkozó rendelkezése alapján a jelentésnek tartalmaznia kell jogosulatlan adatkezelés ismertetését, és annak megszüntetésének szükségességét, valamint a megszüntetésre vonatkozóan annak adatvédelmi jogi szempontjait. A megszűntetéssel kapcsolatban megtett és esetlegesen tervezett intézkedésekről a terület vezetője a vizsgálati jelentés kézhezvételétől számított 30 napon belül tájékoztatást nyújt a Felelős Vezető, a Belső Ellenőrzési Terület és a BAF részére. Ennek megvalósulásáról a belső adatvédelmi felelősnek az Adatvédelmi Szabályzatban előírt rendszeres beszámolójában ki kell térnie. 19 A BAF jogsértés megállapítása hiányában is jogosult a szervezeten belüli és kívüli általa legjobb gyakorlatnak ítélt eljárásokról az éves vagy eseti vizsgálati jelentésében vagy akár egyedi formában tájékoztatást adni és javasolni egy adott eljárás módosítását, vagy új eljárás bevezetését.

20 Konkrét adatvédelmi feladatok 1) Adatvédelmi feladatokat ellátó személy munkájáért felelős vezető kinevezésre került? SZMSZ-ben nevesítették? Munkaköri leírása tartalmazza a feladatait? (lsd. AZ ADATVÉDELMI FELADATOKAT ELLÁTÓ SZEMÉLY MUNKÁJÁÉRT FELELŐS VEZETŐ elnevezésű dokumentum) 2) Belső adatvédelmi felelős kinevezésre került? Szervezetileg közvetlenül a Felelős Vezető alá tartozik? (akár SZMSZ-ben is feltüntethető) Munkaköri leírásában szerepelnek feladatai? (lsd. jelen dokumentum elejét) 3) Belső adatvédelmi felelős helyettese kijelölésre került? Munkaköri leírásában szerepelnek feladatai? (lsd. belső adatvédelmi felelős feladatai) 4) Összeférhetetlenségi szabályok alkalmazásra kerültek a kinevezésekkor? (CO pozícióval nem összeférhetetlen) 5) Informatikai, iratkezelési és titokvédelmi, biztonsági szabályzatokat átnézni, hogy tartalmaznak-e az adatvédelemre vonatkozó rendelkezéseket (az Adatvédelmi Szabályzat vonatkozik rájuk adatbiztonsági kérdések -, de lehet, hogy azok visszautalnak az Adatvédelmi Szabályzatra és egyikben sincsenek rögzítve az eljárási szabályok). 20

21 Konkrét adatvédelmi feladatok 6) Kiszervezett tevékenységek szerződéseinek felülvizsgálata (a Szabályzat szerinti kötelező tartalomnak benne kell lennie a szerződésekben az adatvédelemre vonatkozóan) 7) Új dolgozók munkába lépésének szabályai között ellenőrizni kell, hogy az Adatvédelmi Szabályzat megismerésének kötelezettsége szerepel-e. Az oktatást vizsgával kell zárni, azt megfelelően dokumentálni is szükséges. 8) Adatvédelmi oktatás: évente kell, ezért ellenőrizni szükséges, hogy ban volt-e. Lehet írásos oktatási anyagot is összeállítani, az oktatás megtörténtét minden esetben dokumentálni kell (jelenléti ív / alkalmazotti lista), a dolgozó aláírásával igazolja a szabályok megismerését, az oktatáson való részvételt (központi oktatási anyag és tesztsor került kiadásra a Takarékbank részéről) 9) Célszerű megvizsgálni az alábbi folyamatokat, hogy az adatvédelmi rendelkezések megfelelően beépítésre kerültek-e, vannak-e részletes eljárási szabályok: 21

22 Konkrét adatvédelmi feladatok - telefonbeszélgetések rögzítésének eljárásrendje, call center üzemeltetése (tájékoztató szöveg) - marketing célú megkeresésekhez kapcsolódó adatkezelési tájékoztató - panaszkezelésre vonatkozó adatkezelési tájékoztató - kamerás megfigyelésre vonatkozó adatkezelési tájékoztató - tájékoztatás a kiszervezett tevékenységet végzőkről (adatátadás) - tájékoztató a hatósági megkeresésekre vonatkozóan (adattovábbítás) - honlapon elhelyezett cookie -k alkalmazásáról adott tájékoztatás 10) Az SZH adattovábbításait felül kell vizsgálni, hogy megfelelnek-e a törvényi előírásoknak, az adattovábbítások megfelelően rögzítésre kerülnek-e az adattovábbítási nyilvántartásban 11) Adatvédelmi tájékoztatók felülvizsgálata (nem a KM5 melléklet, hanem a szolgáltatásokhoz kapcsolódók) 12) A kötelező nyilvántartások meglétének, vezetésének ellenőrzése (belső adatvédelmi, adattovábbítási, adatvédelmi incidensekről vezetett, elutasított kérelmekről vezetett nyilvántartások) 22

23 Konkrét adatvédelmi feladatok 13) Munkavállalók személyes adatainak kezelését célszerű megvizsgálni, hogy az megfelel-e a jogszabályi, hatósági előírásoknak (pl. elektronikus beléptetés, kamerás megfigyelés, internet-használat ellenőrzésére vonatkozó tájékoztatók, előírások rendelkezésre állnak-e) 14) Jogérvényesítésre vonatkozó eljárási szabályok felülvizsgálata (tájékoztatás kérése, annak elutasítása, helyesbítés, törlés, zárolás) 15) Célellenőrzés témájának meghatározása, a vezetői ellenőrzéshez szükséges jelentési útvonal kialakítása, a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges felmérőlapok, jelentés-sablonok készítése. Ezek a konkrét feladatok az adatvédelmi szabályzat új tervezete alapján kerültek összeállításra, így azok a hatályos Szabályzatból csak részben vezethetőek le. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy minden felsorolt pont vonatkozásában történjenek intézkedések a jó gyakorlat kialakítása végett. 23

24 24 KONKRÉT FELADATOK

25 Belső Adatvédelmi Felelős Éves beszámolója (március 31-ig) 1, Vezetői összefoglaló - Az SZH jelenlegi adatvédelmi helyzete az egyes területeken (kontrollált, megfelelő, közepes, intézkedést igényel) - A beszámolási időszak jelentősebb adatvédelmi eseményei (tömören) 2, Éves munkaterv készítése (minden év február 15-ig, nem kötelező) Az éves munkaterv elkészítésének időpontja, a munkaterv lényegesebb elemei, tervezett felmérések, vizsgálatok rövid ismertetése, SZH Felelős vezetőjének elfogadása 3, BAF által végzett monitoring és egyéb ellenőrzési tevékenységek Előző évi munkatervben meghatározott és elvégzett vizsgálatok (kronológiai sorrendben) - témája - vizsgálat területei - feltárt lehetséges kockázatok - kockázatok megszüntetésére tett javaslatok 25

26 Belső Adatvédelmi Felelős Éves beszámolója (március 31-ig) 3, Illetékes hatóságokkal folytatott kommunikáció ismertetése - NAIH felé tett jelentések - Új adatkezelés bejelentése - elutasított kérelmek száma, bejelentése (január 31.) - adatvédelmi incidensek száma, kivizsgálásuk, megtett intézkedések 4, Szabályzási környezetben bekövetkezett változások - Jogszabályokban történő változások - Felügyeleti szabályozó eszközökben bekövetkező változások (ajánlások, állásfoglalások stb.) - SZH szabályzatiban, belső eljárási rendjében bekövetkező változások, jogszabályok átvezetése 5, Beszámolási időszak egyéb, adatvédelmi szempontjából jelentős ügyei - egyéb adatvédelmet érintő események - megtett intézkedések 26

27 Adatkezeléshez, adatfeldolgozáshoz használt rendszerek Szabályzat V. pontja Adatkezeléshez, adatfeldolgozáshoz használt eszközök, alkalmazott technológiák - Bizalmassága (csak a megfelelő jogosultsággal rendelkező személyek férhetnek adatokhoz, a jogosultsági szintjüknek megfelelően) - Rendelkezésre állása (az adat felhasználásra, megfelelő ideig rendelkezésre áll) - Sértetlensége (az adat tartalma és tulajdonsága feldolgozás során végig megőrzi a hitelesség és letagadhatatlanság tulajdonságait) 27

28 Adatbiztonságot szolgáló eszközök Informatikai eszközök védelme - Biztonságos és tartalékolt adattárolási környezet - Védett, zárt kommunikációs hálózat - Ügyintézői számítógépektől a feldolgozó szerverekig (VPN, titkosítás, külsős személyek kizárása, idegen beavatkozás észlelése) - Határvédelem, tűzfalak alkalmazása - Informatikai rendszerek szeparáltsága szerverkörnyezet-feldolgozás - Központi adatbázisok védelme file szinten - Azonosítási mechanizmusok - Kezdeti jelszó beállítás, jelszó policy, - Jogosultsági szintek kialakítása, karbantartása 28

29 Adatbiztonságot szolgáló eszközök Informatikai eszközök védelme - Elektronikus aláírás, titkosítási eljárás - Hitelesítő szolgáltatók nyilatkozatai - Mentési, archiválási rendszerek - Napi és egyéb időszaki mentések rendelkezésre állása - Mentési állományok biztonsága, hozzáférhetősége, visszatölthetősége Ezeket a megfelelőségeket célszerű külső szakértő cégek bevonásával vizsgálni, illetve beszerezni nyilatkozatokat, tanúsítványokat, és egyéb megfelelőségi igazolásokat. 29

30 Iratkezelési védelmi eszközök Irattár - Iratok tárolásának megfelelősége, hozzáférések korlátozásának megléte, dokumentáltsága. - Ellenőrzés gyakorisága: félévente Páncélszekrény/tűzálló szekrény - Eszközök megléte, használtsága, használhatósága - Kulcsok, kódok kiosztásának szabályszerűsége, - Ellenőrzés gyakorisága: félévente Iratmegsemmisítő berendezések - Eszközök rendelkezésre állása, működőképessége, tényleges használata - Ellenőrzés gyakorisága: félévente 30

31 Fizikai védelmi eszközök Vizsgálatait a biztonságért felelős személy közreműködésével végzi. Az ellenőrzés főbb területei: - Zárt, elkülönített helyiségek védelme - Környezeti behatások (hő, füst, víz, mechanikai) ellen védelmet szolgáló eszközök. - Riasztórendszer karbantartása, megfelelősége - Beléptető rendszer működőképessége, naplózása - Egyéb biztonságot növelő megoldások Ezeknek a bankbiztonsági eszközöknek a folyamatos rendelkezésre állása bankbiztonsági okokból is kiemelt, működésükkel kapcsolatosan a biztonságért felelős személy rendelkezik dokumentációkkal. 31

32 Adminisztratív eszközök Szabályzat - Adatbiztonságot szolgáló eljárási szabályok megfelelő kialakítása és karbantartása - A BAF feladata, hogy szakmai javaslatokat fogalmazzon meg, az ügyvezetés számára az adatbiztonságot szolgáló személyi és tárgyi feltételekről Oktatás - A belső adatvédelmi felelős a technikai eszközökről, és az adminisztratív védelmi rendszerek szerepéről oktatásokat, képzéseket szervez Ügyfelek felvilágosítása - Az adatbiztonságot veszélyeztető helyzetekről (pl.: adathalászat) az ügyfeleket is tájékoztatni szükséges. A tájékoztató anyagok tartalmáért és rendelkezésre állásáért a BAF felel. 32

33 Ellenőrzések, vizsgálatok, tesztelések folyamata Belső adatvédelmi felelős ellenőrzési - adatkezelési tájékoztatók naprakészsége, elérhetősége, - a hozzájáruláson alapuló adatszolgáltatás esetén a tájékoztatás szúrópróbaszerű ellenőrzése - adott célhoz bekért adatok szükségessége - adatbiztonsági eszközök, folyamatok időszakos vizsgálata Speciális adatkezelési szabályok - kiépített kamerarendszer jogszabályi és üzemeltetési megfelelősége - beléptető rendszerek, GPS, céges mobiltelefon, naplózások, hozzáférések jogszerűsége 33

34 Adatvédelmi követelmények érvényesülése az ügymenetben Új termék bevezetése / üzleti kapcsolat létesítése - termék fejlesztése során az adatvédelmi szempontok érvényesítése - reklám, marketing tevékenység adatvédelmi szempontjai - értékesítés, szerződéskötés során nyújtott adatvédelmi tájékoztatás - szolgáltatási időszak alatti folyamatos monitoring - szerződések, ügyfélkapcsolatok lezárása kapcsán felmerülő adatvédelmi kérdések 34

35 Adatvédelmi követelmények érvényesülése az ügymenetben Termék fejlesztés - Milyen adatokra van szükség a szolgáltatás nyújtásához - kapcsolattartási adatok (leendő ügyfél elérési adatai) - szerződési formához kapcsolódó azonosítási-alapadatok - törvény által előírt kötelezően kezelendő adatok (pénzmosás) - A szerződéskötéshez szükséges, egyéb személyes adatok (minden esetben az ügyfél önkéntes hozzájárulásával kezelhető) - vagyoni helyzet megállapításához szükséges adatok - alternatív kapcsolattartási adatok (mobiltelefon, ) - Adatkezelési tájékoztatók, nyilatkozatok kidolgozása - Adattakarékosság elve (Infotv. 4. (2) bek.) 35

36 Adatvédelmi követelmények érvényesülése az ügymenetben Reklám, marketing (Előzetes) - Leendő ügyfélkör meghatározása (Célszemélyek) - Leendő ügyfélkör elérhetőségi adatai (cím, cím, mobil stb.) - Meg kell határozni, milyen csatornán célszerű az ügyfelet megkeresni és elérni (pl. elektronikus szolgáltatásnál: ). - Marketing hozzájáruló nyilatkozat beszerzése (amennyiben még nem áll rendelkezésre pl. web oldalon, elektronikus hirdetési felületen, Facebook belső szabályok-, papír alapon, stb). - Az ügyfelet csak a hozzájáruló nyilatkozaton megadott elérhetőségi adatokon lehet keresni, lehetőséget biztosítva hozzájárulásának visszavonására évi XLVIII. törvény Gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény 1995 évi CXIX. törvény Kutatás és közvetlen üzletszerzésről szóló törvény 36

37 Adatvédelmi követelmények érvényesülése az ügymenetben Értékesítés, szerződéskötés - Ügyfél előzetes tájékoztatása az adatkezelésről - kötelező adatkezelés - hozzájáruláson alapuló adatkezelés - Ügyfél-tájékoztatás Infotv. 20 (2) szerint - célja, jogalapja, adatkezelésre, adatfeldolgozásra jogosultak, időtartama, kik ismerhetik meg az adatokat, marketing, jogorvoslat - Adatkezelési hozzájárulások beszerzése (BAF ellenőrzi a megfelelőséget) - szerződés tartalmazza - külön nyilatkozatban - ráutaló magatartás (nem bizonyítható, ezért nem alkalmazzuk) 37

38 Adatvédelmi követelmények érvényesülése az ügymenetben Szolgáltatási időszak - Adatkezelési szabályok betartása - célhoz kötöttség - adattakarékosság elve - Adatbiztonságnak való megfelelőség - Bizalmasság - Sértetlenség - Rendelkezésre állás - Esetleges változások követése, dokumentálása - További marketing tevékenység (amennyiben van hozzájáruló nyilatkozat) 38

39 Adatvédelmi követelmények érvényesülése az ügymenetben Szerződések, ügyfélkapcsolatok lezárása - Ügyféladatok törlése (általános elévülés szabályai szerint) - Azokban az esetekben, ahol az adatkezelést törvény rendeli el, ott a törvény vonatkozó előírásait kell figyelembe venni (pl. Pmt. ügyfélkapcsolat megszűnését követő 8 év.) - Amennyiben az ügyfél nem járult hozzá, DM adatbázisokból a kapcsolattartási adatokat törölni kell 39

40 Egyéb nyilvántartások Az adatvédelmi eljárásrendhez készített nyilvántartások - KM3.1 Belső Adatvédelmi nyilvántartás - KM3.2 Adattovábbítási nyilvántartás - KM3.3 Adatvédelmi incidensek nyilvántartás - KM3.4 Elutasított kérelmekről vezetett nyilvántartás 40

41 Belső adatvédelmi nyilvántartás Adatkörönként rögzített információk Minden adatkör külön fül 41

42 Honlapunk

43

44

45

46 46

47 47

48 Köszönjük a figyelmet! A prezentációt összeállította : Czégány Béla dr. Bibok Imre zsigraikft.hu Honlap: 48

A BELSŐ ADATVÉDELMI FELELŐS

A BELSŐ ADATVÉDELMI FELELŐS A BELSŐ ADATVÉDELMI FELELŐS Közvetlenül az adatvédelmi feladatokat ellátó személy munkájáért felelős vezető alá rendelt, adatvédelmi ismeretekkel rendelkező személy (SZMSZ ábrán célszerű feltüntetni).

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT C S Ó K A B O S C H C A R S E R V I C E 7781, LIPPÓ Ifjúság u. 21. Telefon: +3669/377-091 Csóka István: +3630/594-8550 Munkafelvétel: +3630/629-5711 E-mail: csoka.auto@gmail.com ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT.

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT. ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT. 1. oldal Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig

Részletesebben

1036 Budapest, Perc utca 2. Tel: Honlap: Adatvédelmi tájékoztató

1036 Budapest, Perc utca 2. Tel: Honlap:   Adatvédelmi tájékoztató Adatvédelmi tájékoztató Készült: 2018.04.25. AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA A VIVEKA Világkerekítő Műhely, (a továbbiakban Adatkezelő) elkötelezett ügyfelei, partnerei, önkéntesei személyes adatainak

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató NYILATKOZAT A jelentkezési lap mellékleteként csatolt Adatkezelési tájékoztatót megismertem, hozzájárulok ahhoz, hogy az Országgyűlés Hivatala személyes adataimat az abban foglaltak szerint kezelje...

Részletesebben

BERCZIK SÁRI NÉNI MOZDULATMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

BERCZIK SÁRI NÉNI MOZDULATMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT BERCZIK SÁRI NÉNI MOZDULATMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Alapítványunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, személyes

Részletesebben

General Data Protection Regulation G D P R. általános adatvédelmi rendelet. Dr. Czelleng Arnold 1

General Data Protection Regulation G D P R. általános adatvédelmi rendelet. Dr. Czelleng Arnold 1 General Data Protection Regulation G D P R általános adatvédelmi rendelet Dr. Czelleng Arnold 1 Jogi alapok Az EU 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyek személyes adatainak kezelése

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Egyesületünk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig az adatkezelő nevében

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 / 7 ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Ügyfelünk! A természetes személyeknek a kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül

Részletesebben

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 17/2012. számú utasítása. Belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 17/2012. számú utasítása. Belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökének 17/2012. számú utasítása Belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat Szerző és felelős: Belső adatvédelmi felelős. Aláírók: Minőségbiztosítási vezető.

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató Készült:

Adatvédelmi tájékoztató Készült: Adatvédelmi tájékoztató Készült: 2018.03.26 AZ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA A SIMPACT Nonprofit Kft. (a továbbiakban Adatkezelő) elkötelezett ügyfelei, partnerei, önkéntesei és munkavállalói személyes

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ BEVEZETÉS A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület vagy Adatkezelő ) elkötelezett az ügyfelei, partnerei, az önkéntesei és a munkavállalói személyes

Részletesebben

GDPR-ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI RENDELET. Változások az adatvédelemben

GDPR-ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI RENDELET. Változások az adatvédelemben GDPR-ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI RENDELET Változások az adatvédelemben Törvényi háttér -2011 júniusában az Országgyűlés elfogadja az új adatvédelmi törvényt, mely alapján az eddigi, adatvédelmi biztos tevékenységén

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató A Honvédelmi Sportszövetség által kiírt támogatási felhívásokkal és pályázati, támogatási kérelmek benyújtásával összefüggésben történő személyes adatok kezeléséről Bevezetés A

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató (hírlevélre feliratkozás esetén)

Adatkezelési tájékoztató (hírlevélre feliratkozás esetén) Adatkezelési tájékoztató (hírlevélre feliratkozás esetén) Adatkezelő: Adatkezelő megnevezése: DSS Consulting Informatikai és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: DSS Consulting Kft.

Részletesebben

JA-KA KFT SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

JA-KA KFT SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT JA-KA KFT SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Fogalmak A JA-KA Kft. adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit meghatározza, adatfeldolgozóként az adatkezelő

Részletesebben

AZ I.con Bt. ÁLTAL ÜZEMELTETETT WEBSHOP ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

AZ I.con Bt. ÁLTAL ÜZEMELTETETT WEBSHOP ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ I.con Bt. ÁLTAL ÜZEMELTETETT WEBSHOP ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA AZ I.con Bt. (székhely: 1016 Budapest Gellérthegy utca 33/C, Adószám: 21541344241, Cégjegyzékszám: ) elkötelezett ügyfelei és partnerei

Részletesebben

A GDPR GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEI

A GDPR GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEI A GDPR GYAKORLATI KÖVETKEZMÉNYEI Szükséges teendők az új adatvédelmi szabályozás alapján Dr. Pánszky Gyula I. Előkészületi szakasz Személyes adat, adatkezelés, adatfeldolgozás, adattovábbítás Hatályos

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató B u d a p e s t T á n c i s k o l a Új Előadóművészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036 Buda Tel: 250 3046 E-mail: budapest@tanc.org.hu Honlap: www.tanc.org.hu Adatvédelmi tájékoztató Készült: 2018.04.25.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Egyesületként, mint adatkezelő a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt határozom meg a hatályos magyar és Európai Unió által

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ BEVEZETÉS Az Ester Communications Kft. (a továbbiakban: Adatkezelő ) elkötelezett az ügyfelei, partnerei, az önkéntesei és a munkavállalói személyes adatainak védelmében. Ezért

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató 1. Adatkezelő megnevezése BVH Budapesti Városüzemeltetési Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: BVH Zrt.) Székhely: 1052 Budapest, Városház u. 9-11. Telefon:

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ (ÖNKÉNTES HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ ADATKEZELÉS)

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ (ÖNKÉNTES HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ ADATKEZELÉS) 1. Adatkezelő: az adatkezelő az a jogi személy, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan, vagy másokkal együtt meghatározza. Ha az adatkezelés céljait és eszközeit két vagy több

Részletesebben

UNICEF fotópályázat Adatkezelési Tájékoztató

UNICEF fotópályázat Adatkezelési Tájékoztató UNICEF fotópályázat Adatkezelési Tájékoztató Jelen Adatkezelési Tájékoztatót az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány (székhely: 1077 Budapest, Wesselényi u. 16., a továbbiakban: "UNICEF Magyarország", vagy

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ LIGHTHOUSE MEDIA KFT. Preambulum Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként

Részletesebben

ISO 27001, mint lehetséges megoldási lehetőség a megfelelésre Móricz Pál ügyvezető igazgató Szenzor Gazdaságmérnöki Kft március 22.

ISO 27001, mint lehetséges megoldási lehetőség a megfelelésre Móricz Pál ügyvezető igazgató Szenzor Gazdaságmérnöki Kft március 22. ISO 27001, mint lehetséges megoldási lehetőség a megfelelésre Móricz Pál ügyvezető igazgató Szenzor Gazdaságmérnöki Kft. 2018. március 22. 22/03/2018 1 Vázlat 27001 és GDPR viszonya védendő elemek, vonatkozó

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató telefonos kapcsolatfelvétel során felmerülő adatkezeléshez

Adatkezelési tájékoztató telefonos kapcsolatfelvétel során felmerülő adatkezeléshez Adatkezelési tájékoztató telefonos kapcsolatfelvétel során felmerülő adatkezeléshez I. Adatkezelő megnevezése Cégnév: Dr. Tápai Mária EV Székhely: 6723 Szeged, József Attila Sugárút 71. A Lcsh. Fs Em.

Részletesebben

Korda Filmstúdió Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság adatkezelési tájékoztató

Korda Filmstúdió Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság adatkezelési tájékoztató Filmstúdió Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság adatkezelési tájékoztató Adatkezelő megnevezése Adatkezelő: Székhely: 2091 Etyek, út 1572. hrsz. Postacím: 2091 Etyek, út 1572.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÉRVÉNYES 2018.05.25.-TŐL Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként

Részletesebben

Személyes adatok kezelésére vonatkozó információk. A Rendelet 13. cikke szerinti információk és kiegészítő információk

Személyes adatok kezelésére vonatkozó információk. A Rendelet 13. cikke szerinti információk és kiegészítő információk Személyes adatok kezelésére vonatkozó információk Jelen tájékoztató az Artisjus Irodalmi Alapítványhoz (a továbbiakban: Alapítvány) benyújtott pályázatával összefüggő adatkezelésre vonatkozó információkat

Részletesebben

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 1. Jelen Adatvédelmi Tájékoztató célja: A jelen Adatvédelmi Tájékoztató célja, hogy a jelen tájékoztató 2. pontjában felsorolt adatkezelő társaságok (a továbbiakban: Adatkezelők)

Részletesebben

A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett. elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett. elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata A Kisteleki Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1.) A kezelt adatok köre A Kisteleki Általános Iskola (továbbiakban: Iskola) székhelyén a Petőfi

Részletesebben

5. Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai Az érintett a Hivatalnál kezdeményezheti:

5. Az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogai Az érintett a Hivatalnál kezdeményezheti: Adatkezelési tájékoztató a szakmai rendezvényekről, kulturális eseményekről tájékoztató hírlevelek, elektronikus hirdetések kiküldése során végzett adatkezelésről Az Országgyűlés Hivatala (a továbbiakban:

Részletesebben

A 13. Adatvédelmi rendelkezések fejezet a következőként alakult át

A 13. Adatvédelmi rendelkezések fejezet a következőként alakult át A 13. Adatvédelmi rendelkezések fejezet a következőként alakult át 13.1 A Szolgáltató általi adatkezelésre vonatkozó rendelkezések 13.1.1 Szolgáltató a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése

Részletesebben

DR. HATHÁZI VERA ÜGYVÉDI IRODA

DR. HATHÁZI VERA ÜGYVÉDI IRODA DR. HATHÁZI VERA ÜGYVÉDI IRODA ADATKEZELÉS A GYAKORLATBAN, JOGI OLDAL DIGITÁLIA 2013 10/09/2013 ADATVÉDELEM VS. ÜZLETI ÉRTÉK személyes adat védelme: alkotmányos jog személyes adat üzleti érték egyensúly:

Részletesebben

Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra. Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd

Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra. Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd Az új uniós jogszabályról General Data Protection Regulation GDPR Az Európai Parlament és a Tanács

Részletesebben

(az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA

(az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA (az egyesület nevét beírni!) EGYESÜLET BELSŐ ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 1 I. Általános rendelkezések 1. A szabályzat hatálya kiterjed a/az...egyesületre (a továbbiakban: Adatkezelő). 2. A

Részletesebben

Ügyfél - Adatkezelési tájékoztató az érintett természetes személy jogairól személyes adatai vonatkozásában

Ügyfél - Adatkezelési tájékoztató az érintett természetes személy jogairól személyes adatai vonatkozásában Ügyfél - Adatkezelési tájékoztató az érintett természetes személy jogairól személyes adatai vonatkozásában Kelt: Mosonmagyaróvár, 2018.05.14. Érvényben: Mosonmagyaróvár, 2018.05.22. a szervezet képviseletére

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Érvényes: 2018. május 25. napjától. Barcsai Sándor egyéni vállalkozó adatkezelőként (a továbbiakban: Adatkezelő) a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT - FÜGGELÉK MUNKAHELYI ÉS BOLTI KAMERÁS MEGFIGYELÉSSEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSRŐL

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT - FÜGGELÉK MUNKAHELYI ÉS BOLTI KAMERÁS MEGFIGYELÉSSEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSRŐL ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT - FÜGGELÉK MUNKAHELYI ÉS BOLTI KAMERÁS MEGFIGYELÉSSEL KAPCSOLATOS ADATKEZELÉSRŐL 1. Ezen Függelék szabályait kell alkalmazni, ha a Társaság munkahelyi, bolti kamerás megfigyeléssel

Részletesebben

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME. Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében

A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME. Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében A SZEMÉLYES ADATOK VÉDELME Adatvédelem és adatkezelés a cégek mindennapi ügyvitelében Érintett területek Az adatkezeléssel érintett területek: A munkavállalók személyes adatainak kezelése Üzleti partnerek

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató. a Hivatal hangfelvétel készítésének az alkalmazásáról a telefonos ügyfélszolgálat során

Adatkezelési tájékoztató. a Hivatal hangfelvétel készítésének az alkalmazásáról a telefonos ügyfélszolgálat során BUDAPEST FŐVÁROS I. KERÜLET BUDAVÁRI POLGÁRMESTERI HIVATAL Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán Gellérthegy JEGYZŐ Adatkezelési tájékoztató a Hivatal hangfelvétel készítésének az alkalmazásáról a telefonos

Részletesebben

Adatkezelési Szabályzat

Adatkezelési Szabályzat Adatkezelési Szabályzat 1. Adatkezelő megnevezése : Adatkezelő megnevezése: KOMO - SKY Kft. Adatkezelő cégjegyzékszáma:13-09-091653 Adatkezelő székhelye: 2317 Szigetcsép, Szabadság u.7 Adatkezelő képviselője:

Részletesebben

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1.) A kezelt adatok köre A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola (továbbiakban:

Részletesebben

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata

A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata A Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának fő hivatkozási pontját a 2011. évi

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A Sport Move kft (Adószám: 23736254-2-42, Cégjegyzékszám: 01 09 975890); Székhely/fióktelep: 1158. Bp. Thököly út 54.; Honlap:https://spartanfitt.com; Elektronikus levélcím: spartanfitt@mail.com;

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. /Hatályos: szeptember 12. napjától/

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. /Hatályos: szeptember 12. napjától/ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ /Hatályos: 2017. szeptember 12. napjától/ A) Bevezető Az Avanzamento Oktatási Szolgáltató Betéti Társaság (1112 Budapest, Brassó út 17., adószám: 25954449-1-43, bankszámlaszám:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ELEKTRONIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE KÖTELEZETT SZERVEK RÉSZÉRE

TÁJÉKOZTATÓ ELEKTRONIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE KÖTELEZETT SZERVEK RÉSZÉRE TÁJÉKOZTATÓ ELEKTRONIKUS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE KÖTELEZETT SZERVEK RÉSZÉRE 1. A kapcsolattartás módjai elektronikus ügyintézés során Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) biztonságos

Részletesebben

Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat Adatvédelmi nyilatkozat A Tengerjáró Kft. csak azokat a személyes adatokat gyűjti össze és dolgozza fel, amelyeket Ön kifejezetten, önként szabad akaratából bocsát rendelkezésére. Tengerjáró kiemelten

Részletesebben

Adatvédelmi Szabályzat

Adatvédelmi Szabályzat ... (társaság neve)... (adószám) Adatvédelmi Szabályzat Érvényes:... -tól Érvénybe helyezte:... Tartalomjegyzék 1. Az adatvédelmi szabályzat célja...3 2. Társaság bemutatása...4 3. Általános rész...5 Személyes

Részletesebben

Általános adatvédelmi rendelet. Avagy, ki lesz nyertes az adatkezelésben?

Általános adatvédelmi rendelet. Avagy, ki lesz nyertes az adatkezelésben? Általános adatvédelmi rendelet Avagy, ki lesz nyertes az adatkezelésben? Mi a közös bennük? 2018. május 25- től ugyanazon, egységes adatvédelmi rendelet védi személyes adatainkat az egész EU területén.

Részletesebben

2. az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyekről;

2. az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyekről; Adatkezelési tájékoztató A Fitneszfészek Kft. (cégjegyzékszám: 13-09-185189; Székhely: 2230 Gyömrő, Bercsényi utca 4; Honlap: http://www.fitneszfeszek.hu/; Elektronikus levélcím: fitneszfeszek@gmail.com;

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Adatkezelő megnevezése: Korda Filmstúdió Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2091 Etyek, Korda út 1572. hrsz. Postacím: 2091 Etyek, Korda út 1572. hrsz. email cím:

Részletesebben

ADATKÉRŐ LAP SZEMÉLYES ADATOK HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KEZELÉSÉHEZ INFORMÁCIÓK:

ADATKÉRŐ LAP SZEMÉLYES ADATOK HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KEZELÉSÉHEZ INFORMÁCIÓK: 1. sz. függelék ADATKÉRŐ LAP SZEMÉLYES ADATOK HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KEZELÉSÉHEZ AZ ÉRINTETT NEVE: SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: ANYJA NEVE: LAKCÍME: TELEFONSZÁMA: E-MAIL CÍME: TOVÁBBI SZEMÉLYES ADATOK: ADATKEZELŐ

Részletesebben

Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében

Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében Adatkezelési, Adatvédelmi ismertető az Új szabályok tükrében Az adatvédelmi szabályozás célja, fontossága - A személyes adatok gyűjtése nyilvántartása, feldolgozása a legutóbbi időszakban került az alkotmányos

Részletesebben

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com

ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT. www.intuitashop.com ADATKEZELÉSI NYILATKOZAT www.intuitashop.com A Paleandra Kft. (székhely: 1102 Budapest, Liget u 12/B. 1. em. 1.; cégjegyzékszám: 01-09- 707729; nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága; adószám:

Részletesebben

Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére

Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére 1 Tartalom 1. A kapcsolattartás módjai elektronikus ügyintézés során... 3 2. Információátadási szabályzat... 3 3. Tájékoztatás az üzemszünetekről...

Részletesebben

Direkt Marketing célú adatkezeléshez

Direkt Marketing célú adatkezeléshez Adatkezelési tájékoztató Direkt Marketing célú adatkezeléshez I. Adatkezelő megnevezése Név: Székhely: R.C-21 Kft. Pécs Cégjegyzékszám: 02-09-067805 Adószám: 12746778202 Képviseli: Meszlényi Ferenc II.

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig az adatkezelő nevében

Részletesebben

Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére

Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére 1 TARTALOM 1. A KAPCSOLATTARTÁS MÓDJAI ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉS SORÁN 3 2. INFORMÁCIÓÁTADÁSI SZABÁLYZAT... 3 3. TÁJÉKOZTATÁS AZ ÜZEMSZÜNETEKRŐL...

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató applikáció használata során felmerülő adatkezeléshez

Adatkezelési tájékoztató applikáció használata során felmerülő adatkezeléshez Adatkezelési tájékoztató applikáció használata során felmerülő adatkezeléshez I. Adatkezelő megnevezése Cégnév: MARSO Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 4400 Nyíregyháza-Rozsrét

Részletesebben

A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása

A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása A Partner kártya és Multipont Programmal kapcsolatos csalások és visszaélések megelőzése, észlelése és kivizsgálása 1. Az adatkezelő jogos érdeke: Az érintettek köre: a Partner kártya és Multipont Programban

Részletesebben

Kamera szabályzat. Kamera szabályzat

Kamera szabályzat. Kamera szabályzat Kamera szabályzat Polgár József egyéni vállalkozó (székhely: 6000 Kecskemét, Sörház u. 18. nyilvántartási szám: 7327414, adószám: 63743216-2-23), mint munkáltató (Munkáltató) és mint adatkezelő (Adatkezelő)

Részletesebben

Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére

Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére Tájékoztató elektronikus együttműködésre kötelezett szervek részére Tartalom 1. A kapcsolattartás módjai elektronikus ügyintézés során... 3 2. lnformációátadási szabályzat... 3 3. Tájékoztatás az üzemszünetekről...

Részletesebben

1. Az adatkezelő megnevezése (Társaságunk adatai, elérhetőségei)

1. Az adatkezelő megnevezése (Társaságunk adatai, elérhetőségei) ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. telefonos ügyfélszolgálatain hangfelvétel készítésének alkalmazásáról (ingatlanokkal és parkolással kapcsolatos ügyintézés) A XIII. Kerületi

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ és ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT www.egeszsegmagazin.hu Az adatkezelő a jelen Adatkezelési Tájékoztató és Adatvédelemi Szabályzat (Szabályzat) útján egyértelműen és részletesen tájékoztatja

Részletesebben

ADATVÉDELEM 1. Az adatkezelő megnevezése: 2. A kezelt személyes adatok köre:

ADATVÉDELEM 1. Az adatkezelő megnevezése: 2. A kezelt személyes adatok köre: ADATVÉDELEM A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (BMFKB), tiszteletben tartja az internetes oldalt felkereső személyek személyes

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató az Alkotmánybíróság honlapján található ügyfélkapun megadott adatok kezeléséhez május 25.

Adatkezelési tájékoztató az Alkotmánybíróság honlapján található ügyfélkapun megadott adatok kezeléséhez május 25. Adatkezelési tájékoztató az Alkotmánybíróság honlapján található ügyfélkapun megadott adatok kezeléséhez 2018. május 25. 1. Az adatkezelő Név: Alkotmánybíróság Hivatala Székhely: 1015 Budapest, Donáti

Részletesebben

Bács Zöldenergia Kft Kecskemét, Forrás u. 2/a. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya től visszavonásig tart.

Bács Zöldenergia Kft Kecskemét, Forrás u. 2/a. Jelen adatkezelési tájékoztató időbeli hatálya től visszavonásig tart. Adat kezelő megnevezése: Bács Zöldenergia Kft. Adat kezelő székhelye: 6000 Kecskemét, Forrás u. 2/a Adat kezelő e-elérheto sége: janos.varnagy@bze.hu Adat kezelő képviselője: Várnagy János (ügyvezető )

Részletesebben

Adatkezelés szabályai

Adatkezelés szabályai Adatkezelés szabályai Adatkezelő megnevezése: CreditLure Korlátolt Felelősségű Társaság Adatkezelő székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Bercsényi utca 41. Adatkezelő e-elérhetősége: creditlure@creditlure.hu

Részletesebben

A Barátság Kulturális Központ épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer Adatvédelmi szabályzata

A Barátság Kulturális Központ épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer Adatvédelmi szabályzata A Barátság Kulturális Központ épületében működtetett elektronikus térfigyelő rendszer Adatvédelmi szabályzata 1. A kezelt adatok köre A százhalombattai Barátság Kulturális Központ (továbbiakban: BKK) épületében

Részletesebben

Mint a (továbbiakban: honlap) üzemeltetője, az

Mint a   (továbbiakban: honlap) üzemeltetője, az Adatkezelő megnevezése: Bekker Ádám Egyéni Vállalkozó Adatkezelő székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Tinódi utca 6. Adatkezelő e-elérhetősége: info@mobiltoktervezo.hu Adatkezelő képviselője: Bekker Ádám

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató webáruházban történő adatkezeléshez

Adatkezelési tájékoztató webáruházban történő adatkezeléshez Adatkezelési tájékoztató webáruházban történő adatkezeléshez I. Adatkezelő megnevezése Cégnév: MARSO Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 4400 Nyíregyháza-Rozsrét Cégjegyzékszám:

Részletesebben

1. A Szerencsejáték Zrt., mint adatkezelő adatai

1. A Szerencsejáték Zrt., mint adatkezelő adatai A Szerencsejáték Zrt. adatkezelési tájékoztatója a pénzmosás és a finanszírozása megelőzését és megakadályozását, valamint a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtását érintő adatkezelésével

Részletesebben

GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. Tartalomjegyzék

GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 1. 1. A szabályzat célja és alkalmazási területe... 3 2. 2. A Belső Adatvédelmi Felelős... 3 3. 3. Az adatkezelői minőség bejelentése. A Szabályzat közzététele... 3 4. 4. védelme... 3 4.1.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP 2018.

PÁLYÁZATI ADATLAP 2018. Pályázó az alábbi programra/programokra jelentkezik: Kőrösi Csoma Sándor Program Mindkét program Petőfi Sándor Program PÁLYÁZATI ADATLAP 2018. Kérjük olvashatóan, értelemszerűen, saját igényességéhez mérten

Részletesebben

Milyen változásokat hoz a GDPR a szervezetek és vállalkozások életébe? A JOGÁSZ MEGKÖZELÍTÉSÉBEN

Milyen változásokat hoz a GDPR a szervezetek és vállalkozások életébe? A JOGÁSZ MEGKÖZELÍTÉSÉBEN Milyen változásokat hoz a GDPR a szervezetek és vállalkozások életébe? A JOGÁSZ MEGKÖZELÍTÉSÉBEN A GDPR koncepciója? 1. A személyes adatok kezelését az emberiség szolgálatába kell állítani. 2. A személyes

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ SZERKESZTÉS LEZÁRVA: 2018. MÁJUS 18. HATÁLYBA LÉP: 2018. MÁJUS 25. Intézetünk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal

Részletesebben

HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT

HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT Alulírott Név:... Anyja neve:... Lakcím:... Mobil telefonszám:... E-mail cím:... Taj szám:... Adóazonosító jel:... Bankszámlaszám:... hozzájárulok, hogy a Veszprém Főegyházmegyei

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE Köszönjük, hogy érdeklődik a cégünk által meghirdetett álláspályázat iránt. Kérjük, hogy mielőtt pályázatát elküldi részünkre, olvassa el figyelmesen az

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES PARTNER KAPCSOLATTARTÓI ADATOK KEZELÉSÉRŐL

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES PARTNER KAPCSOLATTARTÓI ADATOK KEZELÉSÉRŐL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES PARTNER KAPCSOLATTARTÓI ADATOK KEZELÉSÉRŐL A BKÜ Zrt. (adatkezelő) az Európai Parlament és Tanács természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES JOGVISZONY KERETÉBEN TÖRTÉNŐ ADATOK KEZELÉSÉRŐL

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES JOGVISZONY KERETÉBEN TÖRTÉNŐ ADATOK KEZELÉSÉRŐL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES JOGVISZONY KERETÉBEN TÖRTÉNŐ ADATOK KEZELÉSÉRŐL A BKÜ Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban BKÜ vagy adatkezelő)

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT TALMÁCSI GROUP ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan, vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig személyes adatokat

Részletesebben

GDPR bevezetés tapasztalatai. a Társaság intézeteiben

GDPR bevezetés tapasztalatai. a Társaság intézeteiben GDPR bevezetés tapasztalatai a Társaság intézeteiben Adatvédelmi tisztviselő kijelölése: 1. Hatóság, vagy közfeladatot ellátó szerv végzi; 2. alaptevékenysége körében az érintettek rendszeres, szisztematikus,

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató Bevezetés Az, mint Adatkezelő elkötelezett az Ön személyes adatainak védelme iránt, és nagyon komolyan veszi az ügyfél információbiztonságára vonatkozó felelősségét. Az általunk

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZEMÉLYES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ MÁJUS 25.

ÁLTALÁNOS SZEMÉLYES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ MÁJUS 25. ÁLTALÁNOS SZEMÉLYES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 2018. MÁJUS 25. A MultiContact Consulting Kft. adatkezelőként tiszteletben tartja mindazon személyek magánszféráját, akik számára személyes adatokat adnak át

Részletesebben

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A VARGA+SONS WEBOLDALALÁN KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MEGADOTT ADATOK VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: MÁJUS 25.

ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A VARGA+SONS WEBOLDALALÁN KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MEGADOTT ADATOK VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: MÁJUS 25. ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A VARGA+SONS WEBOLDALALÁN KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MEGADOTT ADATOK VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: 2018. MÁJUS 25. A jelen Adatkezelési Szabályzat a VARGA+SONS Korlátolt Felelősségű Társasággal

Részletesebben

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ FREDERIK TECHNOLOGIES PARTNEREI RÉSZÉRE

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ FREDERIK TECHNOLOGIES PARTNEREI RÉSZÉRE FREDERIK TECHNOLOGIES PARTNEREI RÉSZÉRE Hatályos: 1 TARTALOM 1. ADATKEZELŐ ADATAI... 3 2. A TÁJÉKOZTATÓ CÉLJA... 3 3. AZ ADATKEZELÉS ÁLTALÁNOS CÉLJA... 3 4. KEZELT ADATOK...4 4.1. SZERZŐDÉSES KAPCSOLATOK...

Részletesebben

Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata

Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola székhelyén működtetett elektronikus térfigyelő rendszer adatkezelési szabályzata 1.) A kezelt adatok köre Az Életfa Általános és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 1 Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig az adatkezelő nevében

Részletesebben

Euronet Magyarország Informatika Zrt. ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

Euronet Magyarország Informatika Zrt. ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Euronet Magyarország Informatika Zrt. ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ 1. Az adatkezelő adatai: Az adatkezelő neve: Euronet Magyarország Informatika Zrt. Az adatkezelő hivatalos címe: 1138 Budapest, Váci út 188.

Részletesebben

A Win Investor Zrt ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben működő kamerarendszer üzemeltetésére vonatkozó szabályzat

A Win Investor Zrt ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben működő kamerarendszer üzemeltetésére vonatkozó szabályzat A Win Investor Zrt ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben működő kamerarendszer üzemeltetésére vonatkozó szabályzat Hatályos: 2018. szeptember 01. napjától Hegyi Loránd vezérigazgató I. Általános rendelkezések

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő Hajdú-Bihar Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat elnevezésű intézménynél

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA PÁLYÁZÓK RÉSZÉRE Köszönjük, hogy érdeklődik a cégünk által meghirdetett álláspályázat iránt. Kérjük, hogy mielőtt pályázatát elküldi részünkre, olvassa el figyelmesen az

Részletesebben

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi tájékoztató Adatvédelmi tájékoztató Az Applixation Kft. (továbbiakban mint adatkezelő) a weboldalai (applixation.hu, medicort.hu, salecort.hu, shopcort.hu) felhasználóinak személyes adatait értékesítési tevékenységével

Részletesebben

A belső adatvédelmi felelősökre vonatkozó szabályok kritikai áttekintése, különös tekintettel a pénzügyi szektorra és az uniós szabályokra.

A belső adatvédelmi felelősökre vonatkozó szabályok kritikai áttekintése, különös tekintettel a pénzügyi szektorra és az uniós szabályokra. A belső adatvédelmi felelősökre vonatkozó szabályok kritikai áttekintése, különös tekintettel a pénzügyi szektorra és az uniós szabályokra. Készítette: dr. Baki József 2013. június 1. Az adatvédelmi felelős

Részletesebben

Átfogó EBK Oktatás. 1. Az adatkezelők jogos érdeke:

Átfogó EBK Oktatás. 1. Az adatkezelők jogos érdeke: Átfogó EBK Oktatás 1. Az adatkezelők jogos érdeke: Az érintettek köre: az Átfogó Egészségvédelem, Biztonságtechnika, Környezetvédelem Oktatáson ( Átfogó EBK Oktatás ) részt vevő, a MOL Nyrt. ( Társaság

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓK ÉS HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZATOK

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓK ÉS HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZATOK ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓK ÉS HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZATOK Személyes adatok kezeléséhez - A PVH Zrt. Beszerzési osztályán személyesen megjelenő partnerek részére - Hatályos: 2019.02.01 Fejléc cím 4.1 A PVH

Részletesebben