Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat. Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
|
|
- Dániel Bognár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1 A Tájékoztató célja, hatálya 1.1 Előzmények május 25-ével lépett hatályba az Európai Unió 2016/679 számú általános adatvédelmi rendelete, a General Data Protect Regulation, (a továbbiakban GDPR, vagy Rendelet). Az Intézmény a Rendelet értelmében adatkezelőnek minősül, a Rendelet szabályozása az Intézmény által kezelt személyes adatok vonatkozásában is alkalmazandó. Jelen tájékoztatóban a személyes adatok kezelését ismerheti meg. 1.2 A Tájékoztató célja Jelen Tájékoztató célja, hogy a Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény (a továbbiakban Intézmény), mint Adatkezelő, páciensei, partnere számára átláthatóvá tegye az általa, az Intézményben és a honlapjain nyújtott szolgáltatások igénybe vétele során alkalmazott adatkezelési eljárásokat, a természetes személyek személyes és egészségügyi adataik kezelésével összefüggő védelméhez kapcsolódó elvek és szabályok a természetes személyek állampolgárságától és lakóhelyétől függetlenül érvényesüljenek. Az Intézmény alapvető célja, hogy minden esetben tiszteletben tartsa e természetes személyek alapvető jogait és szabadságait, különösen, ami a személyes adataik védelméhez való jogukat illeti. 1.3 Az Intézmény, mint Adatkezelő adatai Az Intézmény neve Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény Székhely: 1152 Budapest, Rákosi út 77/a Alapító okirat száma: 513/2012.(V.30.) Adószám: Adatvédelmi tisztviselő/felelős neve Elérhetőség: Sipos Győző CISA ISO27LA adatvedelem@xv-euint.hu 1/10
2 1.4 Adatfeldolgozók Egyes esetekben további vizsgálatok elvégzése céljából személyes és egészségügyi adatait Intézményünkkel szerződéses kapcsolatban álló, illetve törvényi előírások betartása végett adatfeldolgozókhoz kerülhetnek. Adatfeldolgozó igénybe vétele esetén a Intézményünk szerződéses kötelemként előírja, hogy a szerződött adatfeldolgozó a személyes és egészségügyi adatok védelme érdekében betartsa a Rendelet előírásait és rendelkezzen az előírt nyilvántartásokkal is. A személyes és egészségügyi adatok kezelése során az alábbi adatfeldolgozók és adatkezelők kerülnek bevonásra: Adatkezelő/feldolgozó megnevezése Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ANTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Család- és Gyermekjóléti Szolgálat Szociális és Gyámhivatal Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Országos Epidemiológiai Központ Hivatalos szervek (Rendőrség, Bíróság, nemzetbiztonsági szolgálatok, Honvédség) Béker-Soft Informatikai Kft. SYNLAB Hungary Kft. Iconomix Kft M.D. Mikroszkópos Diagnosztikai Kft Genoid Kft. Margit-Dent Kft. Az adattovábbítás célja Leletek, receptek, korelőzmények tárolása. Saját adatkezelési tájékoztató Tájékoztató a személyes adatok Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben megvalósuló kezeléséről az egészségügyi intézményben történő ellátás során címmel. Elérhető: Egészségügyi szolgáltatások nyilvántartása, finanszírozás Kötelező védőoltások helyzetének jelentése. A fertőző betegek bejelentése és nyilvántartása. Gyermekbántalmazás, családon belüli erőszak jelentése. A gyermek jobb családi háttér teremtése. A fertőző betegek bejelentése és nyilvántartása, illetve további szükséges intézkedések meghozatala. A fertőző betegségek epidemiológiájával, a járványügyi és klinikai mikrobiológiai vizsgálatok elvégzése. Bűncselekmények, büntetőügyek, polgári peres ügyek, alkalmassági vizsgálatok, stb. lefolytatása esetén. Egészségügyi rendszer szállító és támogató. Laboratóriumi vizsgálatok elvégzése. Radiológiai vizsgálatok elemzése táv leletezéssel. Szövettani vizsgálatok elvégzése. Laboratóriumi vizsgálatok elvégzése. Egyéni fogszabályzó készülékek elkészítése. 2/10
3 Savaria-Dent Kft. Kozmor Gábor Géza e.v. Egyéni fogszabályzó készülékek elkészítése. Egyéni fogszabályzó készülékek elkészítése. 1.5 Vonatkozó jogszabályok A Tájékoztató rendelkezéseinek meghatározása során a Rendelet mellett az alábbi törvények és kapcsolódó jogszabályok rendelkezéseit vettük figyelembe évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról évi XLVII. törvény az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről évi CLIV. törvény az egészségügyről évi CXXXII. törvény az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről, 62/1997. (XII.21.) NM rendelet az egészségügyi és a hozzájuk tartozó személyes adatok kezelésének egyes kérdéseiről, 27/1995. (VII.25.) NM rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról 89/1995. (VII.14.) Korm. rendelet a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról, 96/2003. (VII.15.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről, valamint a működési engedélyezési eljárásról, 4/2000. (II.25.) EüM rendelet a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről, évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól, és annak végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet évi CL. törvény az adózás rendjéről 43/1999. (XII. 3.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól. 1.6 A Tájékoztató hatálya Jelen adatkezelési Tájékoztató hatálya az Intézmény által nyújtott egészségügyi szolgáltatásaihoz kapcsolódó adatkezelésekre terjed ki. A Tájékoztató hatálya nem terjed ki azon adatkezelésekre és szolgáltatásokra, amelyek az Adatkezelőn kívüli harmadik fél szolgáltatásaihoz és egyéb, általuk közzétett tartalomhoz kapcsolódnak. 1.7 A Tájékoztató módosítása Az Intézmény fenntartja a jogot a Tájékoztató egyoldalú módosítására. A mindenkori hatályos Tájékoztató az Intézmény web oldalán, a oldalon is megtekinthető. 2 Fogalmak A Tájékoztatóban használt fogalmak jelentése: i. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel; 3/10
4 ii. Adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés; iii. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja; iv. Érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedetútján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez; v. Érintett vagy Páciens, Beteg: az Intézmény szolgáltatásait igénybe vevő, azonosított vagy azonosítható természetes személy; vi. Harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak; vii. Személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre ( érintett ) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható; viii. Egészségügyi adat: az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére, valamint megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészségügyi ellátó hálózat által észlett, vizsgált, mért, leképzett vagy származtatott adat, továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás). ix. Személyazonosító adat: a családi és utónév, leánykori név, a nem, a születési hely és idő, az anya leánykori családi és utóneve, a lakóhely, a tartózkodási hely, a társadalombiztosítási azonosító jel (továbbiakban: TAJ szám) együttesen vagy ezek közül bármelyik, amennyiben alkalmas vagy alkalmas lehet az érintett azonosítására. x. Különleges adat: a) a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat, b) az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat; xi. Tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri; 4/10
5 3 Az Intézmény által kezelt személyes adatok köre 3.1 A kezelt személyes adatok köre a) Az Intézmény által nyújtott egészségügyi, gyógykezelési szolgáltatások során a Páciensek alábbi adatait kezelheti: név, lakcím, születési hely és idő, TAJ szám, anyja neve, cím, telefonszám, hozzátartozó neve, telefonszáma. b) Az Intézmény szerződéseivel kapcsolatban kezeli a szerződő fél képviselőjének és szerződéses kapcsolattartójának adatait. c) Eseti megkeresések, , levél, telefon megkeresés esetén az Érintett fél kapcsolattartási adatai, az információadáshoz vagy a szolgáltatás nyújtásához szükséges mértékben és ideig. d) Adatkezelő munkavállalói adatainak kezelése, a jogszabályokban előírt kötelezettségek teljesítéséhez. e) Állás betöltésére jelentkezők benyújtott adatai. 3.2 Az adatkezelések jogalapja és célja Az Intézmény Adatkezelési Szabályzatában meghatározott módokon, az adatkezelés jogalapja az Érintett adatainak kezelése tekintetében, elsősorban az alábbiakban határozható meg: Jogi kötelezettségek teljesítése végett az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény vonatkozó rendelkezése értelmében egészségügyi szolgáltatás és gyógykezelés igénybe vétele esetén az Érintett köteles személyes adatait hitelt érdemlően igazolni. Jogi kötelezettség teljesítése érdekében (bér, adózás, munkavédelmi, stb. szabályok szerint); Szerződéses kötelezettség teljesítése; Az Intézmény jogos érdekeinek érvényesítése, az Intézmény tevékenységének biztosítása; Érintett hozzájárulása; Érintett jogainak védelme. Az adatkezelések célja: Az Intézmény egészségügyi és gyógykezelési tevékenységéhez kötődő szolgáltatás nyújtás és kapcsolattartás; az egészség megőrzésének, fenntartásának előmozdítása; a betegellátó eredményes gyógykezelési tevékenységének elősegítése; a gyógykezelt személy egészségi állapotának nyomon követése; közegészségügyi és járványügyi érdekből szükségessé váló intézkedések megtétele; a betegjogok érvényesítése; egészségügyi szakember képzés; orvos szakmai és epidemiológiai vizsgálat, elemzés, egészségügyi ellátás tervezése; statisztikai vizsgálat; hatásvizsgálati célú anonimizálás és tudományos kutatás; az egészségügyi adatot kezelő szerv vagy személy hatósági vagy törvényességi ellenőrzését, szakmai vagy törvényességi felügyeletét végző szervezetek munkájának elősegítése, ha az ellenőrzés célja más módon nem érhető el, valamint az egészségi ellátásokat finanszírozó szervezetek feladatainak ellátása; a társadalombiztosítási, illetve szociális ellátások megállapítása, amennyiben az az egészségi állapot alapján történik; az egészségügyi ellátásokra jogosultak részére a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybe vehető szolgáltatások rendelésének és nyújtásának, valamint a gazdaságos gyógyszer-, 5/10
6 gyógyászati segédeszköz- gyógyászati ellátás rendelési szabályai betartásának a vizsgálata, továbbá a külön jogszabály szerinti szerződés alapján a jogosultak részére nyújtott ellátások finanszírozása, illetve az ártámogatás elszámolása; bűnüldözési eljárás, bűnmegelőzés; közigazgatási eljárás; szabálysértési eljárás; ügyészségi eljárás; bírósági eljárás; az érintettnek nem egészségügyi intézményben történő elhelyezése, gondozása; a munkavégzésre való alkalmasság megállapítása függetlenül attól, hogy ezen tevékenység munkaviszony, közalkalmazotti és kormányzati szolgálati, közszolgálati vagy állami szolgálati jogviszony, hivatásos szolgálati viszony vagy egyéb jogviszony keretében történik; közoktatás, felsőoktatás és szakképzés céljából az oktatásra, illetve képzésre való alkalmasság megállapítása; katonai szolgálatra, illetve a személyes honvédelmi kötelezettség teljesítésére való alkalmasság megállapítása; munkanélküli ellátás, foglalkoztatás elősegítése, valamint az ezzel összefüggő ellenőrzés, vényen rendelt gyógyszer, gyógyászati segédeszköz és gyógyászati ellátás folyamatos és biztonságos kiszolgáltatása, illetve nyújtása érdekében, (a vényen fel kell tüntetni az érintett nevét, lakcímét és születési dátumát); a munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések kivizsgálása, nyilvántartása és a szükséges munkavédelmi intézkedések megtétele; az egészségügyi dolgozókkal szemben lefolytatott etikai eljárás; eredményesség alapú támogatásban részesülő gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök eredményességének, támogatásának megállapítása, és ezen gyógyszerekkel kezelt kórképek finanszírozási eljárásrendjének alkotása; betegút-szervezés; Az egészségügyi szolgáltatások minőségének értékelése és fejlesztése, az egészségügyi szolgáltatások értékelési szempontjainak rendszeres felülvizsgálata és fejlesztése; az egészségügyi rendszer teljesítményének ellenőrzése, mérése és értékelése; az egészségügyi ellátásokra jogosult részére a hatásos és biztonságos gyógyszerelés elősegítése, valamint a költséghatékony gyógyszeres terápia kialakítása érdekében; az Európai Unión belüli határon átnyúló egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó jogok érvényesítése; vagyonvédelmi célból. 3.3 Adatkezelés időtartama Egészségügyi és személyes adatokat a kötelező jogszabályi előírásoknak megfelelően az alábbi időtartamig kezeljük. egészségügyi dokumentációt a felvételtől számított legalább 30 évig; zárójelentést legalább 50 évig; képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt 10 évig, az arról készített leletet a felvétel készítésétől számított 30 évig; 6/10
7 amennyiben a gyógykezelésről számla kiállítására kerül sor, úgy azt a kiállítás évének utolsó napjától számított 5 évig őrizzük. a térfigyelő kamerák felvételeivel kapcsolatos megőrzési időtartamra vonatkozó információk a Kamera rendszer tájékoztatóban található, mely a betegirányító pultnál található. 4 Az adatkezeléssel kapcsolatos jogok gyakorlása Tájékoztatáshoz való jog Az Érintett jogosult adatainak kezelésével kapcsolatban az átlátható tájékoztatásra, információra adatainak kezelését illetően, továbbá az Érintett jogainak gyakorlására vonatkozó lehetőségekről. Az Intézmény az Érintett adatkezelésére vonatkozó információkat a szerződés mellékleteként illetve a HR osztályon nyomtatott és elektronikus módon tárolva teszi elérhetővé. Az Érintett jogosult, hogy hozzáférjen a rá vonatkozóan gyűjtött adatokhoz, valamint arra, hogy egyszerűen és észszerű időközönként, az adatkezelés jogszerűségének megállapítása és ellenőrzése érdekében gyakorolja e jogát Az Érintettek hozzáférési joga Az Érintett jogosult arra, hogy az Intézménytől, mint adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy milyen jellegű személyes adatainak kezelése van folyamatban, továbbá jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: a) az adatkezelés céljai; b) az Érintett személyes és egészségügyi adatok kategóriái; c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes és egészségügyi adatokat közölték vagy közölni fogják; d) adott esetben a személyes és egészségügyi adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ezen időtartam meghatározásának szempontjai. e) az Érintett joga, a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítéséhez, törléséhez, vagy az adatkezelés korlátozásához, továbbá a személyes adatok kezelése elleni tiltakozáshoz; f) a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; g) ha az adatokat nem az Érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó információ; h) az esetleges automatizált döntéshozatal ténye, az alkalmazott logikára vonatkozó érthető információk, továbbá az az információ, hogy adatkezelés a Felhasználóra nézve milyen várható következményekkel jár. Az Intézmény a kezelt személyes és egészségügyi adatok másolatait az Érintett rendelkezésére bocsátja Helyesbítéshez való jog Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Intézmény indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az Érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő kiegészítését. 7/10
8 4.1.4 Törléshez való jog A törléshez való jogot a Rendelet más néven az elfeledtetéshez való jog -nak nevezi. Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére az Intézmény indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az egyéb feltételek fennállása esetén. A törlés joga nem vonatkozik a jogszabályi, vagy belső szabályzat által meghatározott kötelező adatkezelésekre. Az Intézménynek egyes esetekben jogi kötelezettsége áll fenn bizonyos adatok kezelése tekintetében, ezért az adatok törlési kérelme nem teljesíthető különösen a személyes és egészségügyi adatok kezelését előíró, az Intézményre alkalmazandó jogi kötelezettség teljesítésére vonatkozóan. Egyéb esetekben a törléshez való jog a Rendelet vonatkozó fejezetei alapján gyakorolható AZ ADATKEZELÉS KORLÁTOZÁSÁHOZ VALÓ JOG Az Érintett jogosult arra, hogy kérésére Az Intézmény korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül: az Érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy Az Intézmény ellenőrizze a személyes adatok pontosságát; az adatkezelés jogellenes és az Érintett ellenzi az adatok törlését és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását; Az Intézménynek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az Érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez. Ha az Érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az Intézmény jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az Érintett jogos indokaival szemben Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy az Intézmény a szerződés teljesítésén alapuló, illetve hozzájáruláson alapuló adatkezelési tevékenységek tekintetében az automatizált módon kezelt személyes adatait számára, vagy az általa megjelölt más Adatkezelő részére átadja. Az adathordozhatósághoz való jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű, vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges, vagy ha az adatkezelő közhatalmi feladatait gyakorolja, vagy jogi kötelezettségének tesz eleget. Ezekben az esetekben tehát Az Intézmény nem köteles a hordozhatóságot biztosítani (például a munkaügyi adatok esetében) A tiltakozáshoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen. Ebben az esetben az Intézmény a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az Érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, vagy védelméhez kapcsolódnak. 8/10
9 4.1.8 Automatizált döntéshozatal Az Intézmény nem folytat automatizált döntéshozatalt az Érintett esetében. 5 A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek A Rendelet 5. cikke határozza meg az adatkezelésre vonatkozó elveket. Ezen szempontok érvényesülését Az Intézmény minden egyes azonosított adatkezelése során biztosítja. 5.1 Jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság elve A személyes adatok kezelését minden esetben jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon végezzük. Az érintettek számára átláthatónak kell lennie, hogy a rájuk vonatkozó személyes adataikat hogyan gyűjtik, használják fel, azokba hogy tekintenek bele vagy milyen egyéb módon kezelik, valamint azzal összefüggésben, hogy a személyes adatokat milyen mértékben kezelik, vagy fogják kezelni. Az átláthatóság elvének szellemében az Intézmény biztosítja, hogy a személyes adatok kezelésével összefüggő tájékoztatás, illetve kommunikáció könnyen hozzáférhető és közérthető legyen, valamint hogy azt világosan és egyszerű nyelvezettel fogalmazzák meg. 5.2 Célhoz kötöttség elve Az Intézmény biztosítja, hogy a személyes adatok gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon ( célhoz kötöttség ). Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan meg kell adni. 5.3 Adattakarékosság elve Az adatkezelés céljai megfelelőek és relevánsak, és a szükséges mértékre korlátozódnak. 5.4 Pontosság elve A személyes adatoknak pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; Az Intézménynek minden észszerű intézkedést meg kell tennie annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék ( pontosság ). Az Intézmény biztosítja az Érintett jogát arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. 5.5 Korlátozott tárolhatóság elve A személyes adatok tárolása olyan formában történik, amely az Érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé ( korlátozott tárolhatóság ). Annak biztosítása érdekében, hogy a személyes adatok tárolása a szükséges időtartamra korlátozódjon, az Adatkezelő törlési vagy rendszeres felülvizsgálati határidőket állapít meg. 9/10
10 5.6 Integritás és bizalmas jelleg A személyes adatok kezelését Az Intézmény úgy végzi, hogy megfelelő technikai és szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan, vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével, vagy károsodásával szembeni védelme ( integritás és bizalmas jelleg ). 6 Jogorvoslat 6.1 Információ, panasz Amennyiben az Érintett úgy véli, hogy személyes adatainak kezeléséhez fűződő jogai sérültek, tájékoztatásért és jogainak gyakorlásáért az Intézmény adatvédelmi tisztviselőjéhez fordulhat. Az Intézmény adatvédelmi ügyekben tájékoztatást nyújtó felelőse: Név: Sipos Győző CISA ISO27LA Beosztás: adatvédelmi tisztviselő adatvedelem@xv-euint.hu Posta cím: 1152 Budapest, Rákosi út 77/a 6.2 Panasz ügyintézés a Hatóságnál További jogorvoslat érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz lehet panaszt benyújtani. A Hatóság a panaszokat csak abban az esetben vizsgálja ki, amennyiben az érintett a Hatóságnál tett bejelentését megelőzően már megkereste az adatkezelőt a bejelentésben megjelölt jogainak gyakorlásával kapcsolatban. A Hatóság elérhetősége: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Posta cím: 1530 Budapest, Pf.: 5. cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c Telefon: +36 (1) Fax: +36 (1) URL ugyfelszolgalat@naih.hu Bíróság Amennyiben az Érintett úgy véli, hogy személyes adatainak kezeléséhez fűződő jogai sérültek, jogainak gyakorlásáért bírósághoz fordulhat. 10/10
Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 4. Telefon: (48) 521-037 Fax: (48) 521-137 E-mail: titkarsag@sajoszentpeter.hu A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal ADATVÉDELMI
KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft.
A KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1. A Tájékoztató célja, hatálya 1.1 Előzmények Az adatvédelem kiemelten fontos a KIK-FOR Ingatlankezelő és Forgalmazó
A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
A Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1 A Tájékoztató célja, hatálya 1.1 Előzmények Ez év május 25-ével alkalmazni kell az Európai Unió 2016/679
A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1. A Tájékoztató célja, hatálya 1.1 Előzmények Ez év május 25-ével alkalmazni kell az Európai Unió 2016/679
Önkormányzati Informatikai Központ Nonprofit Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
Az Önkormányzati Informatikai Központ Nonprofit Kft. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1 A Tájékoztató célja, hatálya 1.1 Előzmények Ez év május 25-ével lép/lépett hatályba az Európai Unió 2016/679
A Magyar Karate Szakszövetség ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
Az MKSZ GDPR tájékoztatója 2018. május 25-én életbe lépett az Európai Unió új adatvédelmi rendelete (GDPR General Data Protection Rules), amely a nemzeti jogszabályokat felülírva egységesíti az uniós tagállamok
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1. A Tájékoztató célja, hatálya 1.1 Előzmények
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A Paradiso Tours Utazási Iroda Kft az Európai Unio 2016/679. számú parlamenti és tanácsi rendelet /általános GDPR- adatvédelmi rendelet/, és a 2011. évi CXII. törvény /Info tv./
A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt:
Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft. hírlevelére feliratkozó személyek részére
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Kft. hírlevelére feliratkozó személyek részére Preambulum A jelen adatkezelési tájékoztató a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZ EGYESÜLETI TAGOK NYILVÁNTARTÁSA VONATKOZÁSÁBAN. HATÁLYA: január 1.
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT AZ EGYESÜLETI TAGOK NYILVÁNTARTÁSA VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: 2019. január 1. A jelen Adatkezelési Szabályzat az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Futball Clubbal (székhelye:
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A VARGA+SONS WEBOLDALALÁN KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MEGADOTT ADATOK VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: MÁJUS 25.
ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A VARGA+SONS WEBOLDALALÁN KAPCSOLATFELVÉTEL SORÁN MEGADOTT ADATOK VONATKOZÁSÁBAN HATÁLYA: 2018. MÁJUS 25. A jelen Adatkezelési Szabályzat a VARGA+SONS Korlátolt Felelősségű Társasággal
SASA.COM KFT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
SASA.COM KFT ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A SASA.COM KFT. (2483 Gárdony, Balatoni út 51, adatvedelem.sasa@gmail.com, tel: 0622/370-126, adószám: 13996206-2-07, a továbbiakban szolgáltató, adatkezelő), mint adatkezelő,
Csorba Zsolt EV. Adatvédelmi Szabályzata
Csorba Zsolt EV. Adatvédelmi Szabályzata A Csorba Zsolt EV. által üzemeltetett www.penzugyikozpont.hu weboldal lehetőséget kínál az érdeklődők számára, hogy adataik megadásával visszahívást kérjenek, illetve
Különlegesek-ért Alapítvány
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az adatkezelési tájékoztató célja: hogy a Különlegesek-ért Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) rögzítse az általa alkalmazott adatvédelmi és adatkezelési elveket, amelyet az
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA
DUNAÚJVÁROS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓJA 1. A Tájékoztató kiadásának előzményei, alapvető célok 2018. május 25. napján lépett hatályba az Európai Unió
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Kérjük, figyelmesen olvassa el a Tájékoztatót, hogy megismerje, hogyan kezeljük személyes adatait és az adatkezeléssel kapcsolatosan milyen jogokkal rendelkezik Az Európai Unió
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. OTP TRAVEL KFT Budapest, Nádor u. 21.
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ OTP TRAVEL KFT. 1051 Budapest, Nádor u. 21. 1 1. Az adatkezelés alapjául szolgáló jogszabályok - az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi
A MAGYAR UTAZÁSI IRODÁK SZÖVETSÉGÉNEK ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA
A MAGYAR UTAZÁSI IRODÁK SZÖVETSÉGÉNEK ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA Tartalom 1. Az adatkezelő személye és elérhetőségei... 3 2. Az adatkezelés alapjául szolgáló jogszabályok... 3 3. Meghatározások... 3 4.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1. A Tájékoztató célja, hatálya ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1.1 Előzmények 2018. május 25-től alkalmazni kell az Európai Unió 2016/679. számú általános adatvédelmi rendeletét, a General Data Protection Regulation-t
Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra. Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd
Az uniós adatvédelmi előírások hatása a bölcsődei adminisztrációra Előadó: Dr. Jójárt Ágnes Szilvia ügyvéd Az új uniós jogszabályról General Data Protection Regulation GDPR Az Európai Parlament és a Tanács
Érintett minden olyan természetes személy, akinek személyes adatait valaki tárolja és kezeli.
Általános tájékoztatás a 2018. május 25. napjától alkalmazandó GDPR rendeletről Európai Parlament és a Tanács 2016/679 rendelete - általános adatvédelmi rendelet Mi a célja? A GDPR az Európai Parlament
Adatvédelmi tájékoztató
Alumíniumárugyár Zrt. 1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 57-61. I. Bevezetés Adatvédelmi tájékoztató Az Alumíniumárugyár Zrt. kiemelt figyelmet fordít arra, hogy hogy az adatkezelés során az Ön mint
Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA
Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 8767 Felsőrajk, Rajki-hegyi út 9. 2018.07.12. 1 1. Az adatkezelő: A Söjtör és Térsége Méhészeinek Egyesülete (8767 Felsőrajk, Rajki-hegyi
PETŐFIBÁNYAI POLGÁRMESTERI HIVATAL. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről
PETŐFIBÁNYAI POLGÁRMESTERI HIVATAL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Ügyfelünk! Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről Tisztelt Ügyfelünk! Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), valamint az információs önrendelkezési jogról
Adatkezelési Tájékoztató Az Audi Hungaria duális felsőfokú képzésére jelentkezők részére
Adatkezelési Tájékoztató Az Audi Hungaria duális felsőfokú képzésére jelentkezők részére 1. Bevezetés Az Audi Hungaria Zrt. (cím: 9027 Győr, Audi Hungária út 1. cégjegyzékszám: 08-10-001840 a továbbiakban:
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről Az Európai Parlament és a Tanács a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,
BERCZIK SÁRI NÉNI MOZDULATMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
BERCZIK SÁRI NÉNI MOZDULATMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT Alapítványunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, személyes
Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató
Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. Adatkezelési tájékoztató Az egészségügyi ellátást igénybe vevők részére Sárvíz Kistérségi Járóbeteg Szakellátó
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató A Pearl Hunt Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-960019) elkötelezett Jelöltjei és Ügyfelei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja Jelöltjei és Ügyfelei információs
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1 Szolnoki Tankerületi Központ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉRINTETT TERMÉSZETES SZEMÉLY JOGAIRÓL SZEMÉLYES ADATAI KEZELÉSE VONATKOZÁSÁBAN a Szolnoki Tankerületi Központ fenntartásában lévő intézményekben
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT Alulírott Név:... Anyja neve:... Lakcím:... Mobil telefonszám:... E-mail cím:... Taj szám:... Adóazonosító jel:... Bankszámlaszám:... hozzájárulok, hogy a Veszprém Főegyházmegyei
Adatkezelési tájékoztató személyes adatok kezeléséről (fémkereskedelmi tevékenység)
AKT002/001-1. Hatályba lépés: 2018.05.25. Adatkezelési tájékoztató személyes adatok kezeléséről (fémkereskedelmi tevékenység) A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató a http://www.nipponauto.hu weboldal látogatói részére Adatkezelési tájékoztató - 1 / 8 oldal Bevezetés A szolgáltató / adatkezelő a weboldal működtetése során, az oldalon regisztrált
Adatkezelési tájékoztató. a weboldal látogatói részére
Adatkezelési tájékoztató a http://www.orchideatarsasag.hu weboldal látogatói részére Adatkezelési tájékoztató - 1 / 7 oldal Bevezetés A szolgáltató / adatkezelő a weboldal működtetése során, az oldalon
Személyes adatok védelme
Személyes adatok védelme I. definíciók: személyes adat : azonosított vagy azonosítható természetes személyre ( érintett érintett ) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki
JA-KA KFT SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
JA-KA KFT SZEMÉLYES ADATOK VÉDELMÉRE VONATKOZÓ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Fogalmak A JA-KA Kft. adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit meghatározza, adatfeldolgozóként az adatkezelő
Adatvédelmi Tájékoztató
Adatvédelmi Tájékoztató Verzió: 1.0 Hatályos: 2019.03.25 Az ID&Trust Kft. (székhely: 1117 Budapest, Infopark, Gábor Dénes utca 2/D. 1. em.; cégjegyzékszám: 01-09-710179; telefon: +36-1-307-8035; e-mail:
Adatvédelmi nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozat ADATVÉDELMI NYILTKOZAT GastroXperience Kft. adatai: Cg. 01-09-861890 Székhely: 1051 Budapest, Október 6. u. 22. Adószám: 13564955-2-41 Telefonszám: +36-1-7963285 1. Az adatkezelő
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT.
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ENO-PACK KFT. 1. oldal Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig
Tájékoztató személyes adatok 1 kezeléséhez
Tájékoztató személyes adatok 1 kezeléséhez Adatkezelés 2 megnevezése: Adatkezelés nyilvántartási száma: MATEHETSZ Tehetségpont, Tehetségsegítő Tanács regisztráció MATEHETSZ-2/2018 Az érintett személyes
DR. SZÉNÁSZKI TÜNDE Végrehajtói Irodájának. Adatkezelési tájékoztatója
DR. SZÉNÁSZKI TÜNDE Végrehajtói Irodájának Adatkezelési tájékoztatója 1 1. Az adatkezelési tájékoztató célja Dr. Szénászki Tünde Végrehajtói Irodája, mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el
ELTEC HOLDING KFT. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ELTEC HOLDING KFT. HTTP://WWW.ELTEC.NET/ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Készítette: Nagy Krisztián Ellenőrizte: Dömölki Csaba Változat: 1.1 (2018.01.02.) ELTEC HOLDING KFT. 1 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 ADATKEZELŐ...
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató A Tornádó Fuvarozó, Szállítmányozó, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (5000 Szolnok, Gagarin u. 33., adószám:11262073-2-16, cégjegyzékszám: 1609002295, képviseletében: Nádudvari
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
TALMÁCSI GROUP ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan, vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig személyes adatokat
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ BEVEZETÉS A Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület vagy Adatkezelő ) elkötelezett az ügyfelei, partnerei, az önkéntesei és a munkavállalói személyes
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Egyesületünk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként pedig az adatkezelő nevében
Érintetti tájékoztató
Érintetti tájékoztató Sorszám 29000148/118/2018.RAV Adatkezelés megnevezése Szabálysértési szakterületen kizárási indítvány elbírálása, illetékességi vita eldöntése Adatkezelés célja Szabálysértési szakterületen
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) működése során, az előtte folyamatban lévő
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT
ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Az Európai Parlament és Tanács 2016/679 rendelete (továbbiakban: GDPR) valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban:
Tájékoztatás az EL GUSTO KFT. adatkezeléséről
Tájékoztatás az EL GUSTO KFT. adatkezeléséről 1. Bevezetés Az EL GUSTO Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 35., cégjegyzékszám: Cg 08-09-013295, a továbbiakban EL
Érintetti tájékoztató
Érintetti tájékoztató Sorszám Adatkezelés megnevezése Adatkezelés célja Adatkezelés jogalapja 29000-148/123/2018.RAV Szabálysértési jogsegély Külföldi hatóság megkeresésére eljárási és végrehajtási jogsegély
1.3 adatkezelő : aki a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza;
Adatvédelem Adatkezelési tájékoztató Érvényes: 2019.02.20-tól A jelen tájékoztató célja, hogy rögzítse a God Corp Kft. (továbbiakban: Adatkezelő ) adatkezelési tevékenységeire vonatkozó elveket, és az
Adatkezelési tájékoztató. az állatok védelméről és kíméletéről szóló évi XXVIII. törvény szerinti ebösszeíró adatlaphoz. Adatkezelői információk
Adatkezelési tájékoztató az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény szerinti ebösszeíró adatlaphoz Az adatkezelő megnevezése: Dabas Város Önkormányzata Székhelye: 2370 Dabas,
1. Az adatkezelő megnevezése (Társaságunk adatai, elérhetőségei)
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. telefonos ügyfélszolgálatain hangfelvétel készítésének alkalmazásáról (ingatlanokkal és parkolással kapcsolatos ügyintézés) A XIII. Kerületi
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA/ÁLLÁSPÁLYÁZATRA JELENTKEZŐ SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság Preambulum
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ÁLLÁSRA/ÁLLÁSPÁLYÁZATRA JELENTKEZŐ SZEMÉLYEK RÉSZÉRE Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság Preambulum A jelen adatkezelési tájékoztató a természetes személyeknek a személyes
ADATVÉDELMI- ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZAT május 25.
ADATVÉDELMI- ÉS KEZELÉSI SZABÁLYZAT 2018. május 25. Tartalom I. Preambulum... 3 II. Alkalmazott jogszabályok... 3 III. Alapfogalmak... 4 IV. Adatkezelés jogalapja... 5 V. Adatkezelő... 5 VI. Adatkezelés
Személyes adatok védelme
Személyes adatok védelme I. definíciók: személyes adat : azonosított vagy azonosítható természetes személyre ( érintett érintett ) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató Jelen dokumentum tartalmazza a Szabó Vivien kisadózó egyéni vállalkozó üzleti partnereivel megvalósuló kapcsolattartási célú adatkezelésre vonatkozó tájékoztatást. Az adatkezelési
Tájékoztatás személyes adatok 1 kezeléséről
Tájékoztatás személyes adatok 1 kezeléséről Adatkezelés 2 megnevezése: Adatkezelés nyilvántartási száma: MATEHETSZ Felfedezettjeink MATEHETSZ-3/2018 Az érintett személyes adatai kezeléséhez történő hozzájárulásának
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Egyesületként, mint adatkezelő a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt határozom meg a hatályos magyar és Európai Unió által
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Az Applixation Kft. (továbbiakban mint adatkezelő) a weboldalai (applixation.hu, medicort.hu, salecort.hu, shopcort.hu) felhasználóinak személyes adatait értékesítési tevékenységével
OTP JELZÁLOGBANK ZRT.
OTP JELZÁLOGBANK ZRT. A szerződéses partner természetes személy kapcsolattartója és képviselője személyes adatainak kezelésére vonatkozó ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 1 AZ ADATKEZELŐ ÉS ELÉRHETŐSÉGEI 1.1 Az
Adatvédelmi tájékoztató partnereknek. Preambulum. Fogalmak
Adatvédelmi tájékoztató partnereknek Preambulum Az ADBOARD Kft. (továbbiakban Adatkezelő ) mint adatkezelő a személyes adatok kezelése során az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016.
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal adatvédelmi tájékoztatója
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal adatvédelmi tájékoztatója 2018. május 1 I. Jelen adatkezelési tájékoztató célja: Jelen Tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 számú, a természetes
TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRŐL
A Csornai Polgármesteri Hivatal (továbbiakban: Hivatal) működése során, az előtte folyamatban lévő üggyel kapcsolatban, jellemzően a jogszabályban meghatározott feladat-és hatásköreinek gyakorlásával összefüggésben
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató A KLASSIS-Z Biztosítási Alkusz Kft. munkatársai elkötelezettek amellett, hogy ügyfeleik információs önrendelkezési jogát tiszteletben tartsák. A KLASSIS-Z Kft. a személyes adatokat
A Belügyminisztérium, mint adatkezelő (a továbbiakban: Adatkezelő) az Ön által a regisztráció során megadott adatokat, azaz az Ön
Adatkezelési tájékoztató A biztonság sokszínű arca című nemzetközi tudományos-szakmai konferencia regisztrált előadóinak és résztvevőinek nyilvántartásához 1. Előzetes tájékoztatás az adatkezelés megkezdése
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ LIGHTHOUSE MEDIA KFT. Preambulum Társaságunk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza, adatfeldolgozóként
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató a http://www.prk-global.com a weboldal látogatói részére Adatkezelési tájékoztató - 1 / 7 oldal Bevezetés A szolgáltató teljes mértékben meg kíván felelni a személyes adatok kezelésére
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 2018. május 25-től kötelező az Európai Unió 679/2016 számú általános adatvédelmi rendeletének - General Data Protect Regulation - (a továbbiakban GDPR, vagy Rendelet) alkalmazása.
ADATKÉRŐ LAP SZEMÉLYES ADATOK HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KEZELÉSÉHEZ INFORMÁCIÓK:
1. sz. függelék ADATKÉRŐ LAP SZEMÉLYES ADATOK HOZZÁJÁRULÁSON ALAPULÓ KEZELÉSÉHEZ AZ ÉRINTETT NEVE: SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: ANYJA NEVE: LAKCÍME: TELEFONSZÁMA: E-MAIL CÍME: TOVÁBBI SZEMÉLYES ADATOK: ADATKEZELŐ
Érintetti tájékoztató. eljárás
Érintetti tájékoztató Sorszám Adatkezelés megnevezése Adatkezelés célja Adatkezelés jogalapja 29000-148/129/2018.RAV Fegyver javítói engedély megadására irányuló eljárás Fegyver javítói engedély megadására
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK II. FOGALMAK
Az Áron Ház Kft. (székhely: 1222 Budapest, Nagytétényi út 60. nyilvántartva a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságán 01-09-936918 cégjegyzékszám alatt, statisztikai számjel: 22637877-4332-113-01, adószám: 22637877-2-43),
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Személy- és vagyonőrök 40 órás képzése
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Személy- és vagyonőrök 40 órás képzése www.kabinetedu.hu TÁJÉKOZTATÁS AZ ADATKEZELÉS MEGKEZDÉSE ELŐTT: Az adatkezelés célja: A személy- és vagyonőrök képzésének, a képzésszervezési
Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési tájékoztató A Magyar Telekom Nyrt., mint adatkezelő (székhely: 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36.; cégjegyzékszám: 01-10-041928; adószám: 10773381-2-44; Adatkezelő ) az Európai Parlament
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ. A fóti Élhető Jövő Park látogatásának szervezéséhez és megvalósulásához kapcsolódó adatkezelésről
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL. ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről. Tisztelt Ügyfelünk!
PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ személyes adatok kezeléséről Tisztelt Ügyfelünk! Az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (2016/679 EU rendelet, a továbbiakban röviden: GDPR),
Tájékoztatás személyes adatok 1 kezeléséről
Tájékoztatás személyes adatok 1 kezeléséről Adatkezelés 2 megnevezése: Adatkezelés nyilvántartási száma: MATEHETSZ Nemzeti Tehetség Program MATEHETSZ-1/2018 Az érintett személyes adatai kezeléséhez történő
Az adatkezelő elérhetőségei
Adatkezelési tájékoztató a http://www.glaselultrahang.hu weboldal látogatói és regisztrált felhasználói részére. Bevezetés A szolgáltató / adatkezelő a weboldal működtetése során, az oldalon regisztrált
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
ÁLTALÁNOS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ SZERKESZTÉS LEZÁRVA: 2018. MÁJUS 18. HATÁLYBA LÉP: 2018. MÁJUS 25. Intézetünk adatkezelőként a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal
ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
ÖNÉLETRAJZOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ A CLAIR & CURTIS COMMUNICATION Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1024 Budapest, Retek u. 21-27. magasföldszint; cégjegyzékszám:
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató 1. A Tájékoztató célja, hatálya Jelen Tájékoztató célja, hogy rögzítse a www.berkelshop.hu (a továbbiakban: Webáruház) üzemeltetője, a Coninvest Konyhatechnológiai Kft. (2040 Budaörs,
Tájékoztatás személyes adatok 1 kezeléséről
Tájékoztatás személyes adatok 1 kezeléséről Adatkezelés 2 megnevezése: Adatkezelés nyilvántartási száma: KUTDIÁK regisztráció és hírlevél Kutdiák-4/2018 Az érintett személyes adatai kezeléséhez történő
Tájékoztató személyes adatok kezeléséről
Tájékoztató személyes adatok kezeléséről I. Definíciók: Személyes adat : azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó bármely információ. Azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÉS HOZZÁJÁRULÁS ADATKEZELÉSHEZ ÉS ADATFELDOLGOZÁSHOZ
ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÉS HOZZÁJÁRULÁS ADATKEZELÉSHEZ ÉS ADATFELDOLGOZÁSHOZ 1. ADATKEZELŐ ADATAI 1.1.Megnevezése: Waberer s - Szemerey Logisztika Kft. Székhelye: 3527 Miskolc, Fonoda u. 1 Képviselője:
1. Az adatkezelő adatai
Tisztelt Jelentkező! Mielőtt megtisztelne Bennünket bizalmával és elküldené nekünk álláspályázatát vagy önéletrajzát, kérjük, előtte ismerje meg adatvédelmi tájékoztatónkat. 1. Az adatkezelő adatai Az
Az önéletrajzok kezelésére vonatkozó adatkezelési tájékoztató
Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Középiskola és Kollégium OM 201762 5130 Jászapáti, Vasút u. 2. Tel: 57/540-960 Fax: 57/440-347 E-mail: szechenyi.jaszapati@gmail.com Az önéletrajzok kezelésére
AZ APERTE MS EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT. ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATÁNAK KIVONATA
Az APERTE MS Egészségügyi Szolgáltató Bt.-nél elkötelezetten valljuk, hogy az eredményes munka alapja az egymás iránti tisztelet, melynek fontos részét képezi az is, hogy tiszteletben tartjuk minden hozzánk
Részletes szabályozás az említett rendeletben található, további információigény esetén javasoljuk a Rendelet tanulmányozását.
Preambulum A VBH Budapest Kft. (továbbiakban Adatkezelő ; székhely: 1184 Budapest, Lakatos u. 38.) mint adatkezelő a személyes adatok kezelése során az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete
felügyeleti hatóság vagy NAIH: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság.
Adatkezelés nyilvántartási száma: NAIH-90966/2015. 1. Az adatkezelő személye és elérhetőségei A Bono Utazási Központ (székhely: 1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49.; cégjegyzékszám: 01-09- 732549; kapcsolattartó
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a. weboldal felhasználói részére.
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ a www.garabrics.hu/sl3garancia weboldal felhasználói részére. Bevezetés A Grabarics Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság (1053 Budapest, Reáltanoda u. 5.) továbbiakban, mint
Adatkezelési tájékoztató
I. Az adatkezelő személye és elérhetőségei Adatkezelési tájékoztató A Via Sacra zarándok utazási iroda Kft. (székhely: 1136 Budapest, Tátra utca 5/A., cégjegyzékszám: 01-09-303001, adószám: 26120672-2-41,
SND FASHION MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA április 15.
SND FASHION MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ADATKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2019. április 15. 1 1. Alapadatok Az adatkezelő megnevezése: SND Fashion Magyarország Kereskedelmi
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató 1. Előszó Az Imperium Kft. (továbbiakban Adatkezelő ) mint adatkezelő a személyes adatok kezelése során az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.)
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Preambulum
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Preambulum Sipos Ügyvédi Iroda, mint adatkezelő a személyes adatok kezelése során az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek
RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ
RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ Tartalom 1. Az adatkezelő személye és elérhetőségei... 3 2. Az adatkezelés alapjául szolgáló jogszabályok... 3 3. Meghatározások... 3 4. Az adatkezelés elvei... 4 5. Az
Adatvédelmi tájékoztató - az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 (GDPR) rendeletében foglaltaknak megfelelően
Adatvédelmi tájékoztató - EU GDPR Adatvédelmi tájékoztató - az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 (GDPR) rendeletében foglaltaknak megfelelően a http://csecseinogyogyaszat.hu weboldal látogatói
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1 1 Az adatkezelési tájékoztató célja ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Az (8200 Veszprém, Ady E. u. 7/b, a továbbiakban Adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát.