HÁZIREND. Gondviselés Háza Református Idősek Otthona
|
|
- Petra Vinczené
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Gondviselés Háza Református Idősek Otthona HÁZIREND Hatályos: január 01. Jóváhagyta: Czibere Károly irodavezető
2 Intézményünk vezérigéje: Hallgass rám, Jákób háza, és Izráel házának egész maradéka, ti, akiket születésetek óta hordozok, világra jöveteletek óta viszlek: Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg. Ézsaiás 46;
3 Bevezető A Házirend célja, hogy szabályozza az Otthon rendjét és tájékoztasson az alapvető szabályokról. Célja továbbá, hogy egyaránt védje az egyéni és közösségi érdekeket. A Házirend szabályozza a lakók és a dolgozók, valamint a lakók egymás közötti kapcsolatát, tartalmazza az együttéléshez nélkülözhetetlen normákat, hogy ezzel biztosítsa az intézményben élők számára a nyugodt, békés légkört. A Házirend hatálya kiterjed az Otthon lakóira, az intézmény dolgozóira, az épületben tartózkodó látogatókra, külső szolgáltatókra, beszállítókra egyaránt. Személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményekre vonatkozó legfontosabb jogszabályok: A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működési feltételeiről szóló 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásáról és ellenőrzéséről szóló 369/2013. (X. 24.) Korm. rendelet A gondozási szükséglet, valamint az egészségi állapoton alapuló szociális rászorultság vizsgálatának és igazolásának részletes szabályairól szóló 36/2007. (XII. 22.) SzMM rendelet A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Kormány rendelet. Mindezek betartása megkerülhetetlen. Egyházi intézmény lévén azonban más szabályok is befolyásolják az életünket és a működésünket: a Szentírás tanításai, évi II. tv. Az Egyház alkotmányáról és kormányzatáról, valamint a évi II. tv A Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálatáról. Mindennapi munkánkat igyekszünk Isten iránti hálával és engedelmességgel, szolgálatként végezni. 3
4 I. Az Otthon fenntartója Magyarországi Református Egyház 1146 Budapest Abonyi utca 21. A fenntartó a fenntartói jogok gyakorlását és kötelezettségek teljesítését a Szeretetszolgálati Iroda útján látja el. Fenntartó felelős képviselője: Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője. Az Intézmény székhelye: 1146 Budapest Hungária krt Tel: 06-1/ Az intézmény jogi képviseletét a Fenntartó biztosítja. A lakók ellátottjogi képviselője: Fülöpné Mezei Anikó Telefon: ; Központi zöld szám: fulopne.aniko@obdk.hu Állami felügyeletet gyakorol: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 4025 Debrecen Erzsébet u. 25. Tel.: 06-52/
5 II. A lakók és dolgozók kapcsolata 1. Alapvető szabályok 1. Az intézmény valamennyi dolgozójának és lakójának egymáshoz való viszonya a személyiség tiszteletére épül. Elvárt a kölcsönös tapintat, udvariasság, megértés és ésszerű határokon belüli tolerancia. 2. Intézményi dolgozó a lakóktól sem pénzbeli, sem természetbeni ellenszolgáltatást nem fogadhat el! 3. Lakó és dolgozó, valamint lakók egymás között nem ügyletelhetnek, pl. kölcsönt nem kérhetnek és nem adhatnak. 4. Az intézmény dolgozója, valamint közeli hozzátartozója az ellátásban részesülő személlyel tartási, életjáradéki, és öröklési szerződést az intézményi jogviszony időtartama alatt, ill. annak megszűnésétől számított 1 éven belül nem köthet. 5. Az intézmény dolgozói kötelesek a munkájuk során tudomásukra jutott tényeket, információkat foglalkozásbeli titokként kezelni. Kötelesek továbbá a lakók személyiségi jogait tiszteletben tartani. Abban történő korlátozás csak veszélyhelyzetben, vagy orvosi utasítás esetén lehetséges. A személlyel történő egyeztetés minden esetben indokolt. 2. Az Otthon fontosabb telefonszámai Központi szám: 06-54/ ; 06-54/ Fax szám, intézményvezetői iroda: 06-54/ Demens részleg: 06-54/ Kívülről jövő hívás esetén bármely központi számról a lakrészek mellékállomásai és az alábbi szolgáltató helyek kapcsolhatóak: Intézményvezető: 035 mellék, illetve az közvetlen szám. 5
6 Gazdasági iroda: 195 mellék (minden, az otthont érintő adminisztráció, térítési díj befizetése, hibabejelentés). Orvosi szoba, Főnővér: 052 (rendelés hétfőn és csütörtökön óráig), egészségügyi panaszok, gyógyszer rendelés, orvossal való egyeztetés igénye. Nővérszoba: 036 Nővérek zsebtelefonja: 201 vagy 202 szám (betegséggel, orvosi rendelésekkel, kímélő étkezéssel, egészségügyi ellátással kapcsolatos minden információ, segítség kérése, személyi higiéné, gyógyszerellátás, eltávozás egyeztetése). Demens részleg: 178 Intézményi lelkész/mentálhigiénia/szociális munkás: 191 (szervezett programok, foglalkozások, személyes jellegű problémák, lelki segítségkérés, költőpénzkezelés, segítség hozzátartozóval való kapcsolattartásban, hivatalos ügyintézések). Nappali ellátás gondozója: 192 (foglalkozások, szervezett programokra jelentkezés, alapszolgáltatás igénylése). Mosoda/fodrászat: 193 (ruházat tisztítása, javítása; fodrászat egyeztetés) Élelmezésvezető: 087 (étkezéssel kapcsolatos egyeztetés, diéta, eltávozás megbeszélése, étkezés eseti lemondása). Konyha: 069. Házon belül a mellékeket közvetlenül lehet tárcsázni, a lakók egymást és a dolgozókat térítésmentesen hívhatják. Kifelé irányuló hívás esetén 9-es gombbal városi vonalat ad a telefon, azután hívható a hagyományos módon a kívánt telefonszám. A kifelé irányuló telefonhívásokról a belső számítógépes rendszer segítségével névre szóló kimutatást készítünk, melynek összegét a lakók a havi térítési díj befizetésével együtt egyenlítik ki. A telefon használatáért havi alapdíjat nem számítunk fel. III. Az ellátásért fizetendő térítési díjak 1. Egyszeri hozzájárulás Az Intézmény nem létesít új, emelt szintű elhelyezési körülményt biztosító ellátást. 2. Havi térítési díj A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásért térítési díjat kell fizetni. 6
7 Az intézményi térítési díj összegét a fenntartó állapítja meg. Az intézményi térítési díj, valamint az abból számított napi intézményi térítési díj mértékét a Házirend 1. sz. Melléklete tartalmazza. Az intézményvezető az ellátás nyújtásának megkezdését megelőzően, illetve a személyi térítési díj felülvizsgálatakor megvizsgálja az ellátást igénylő, illetve az ellátott rendszeres havi jövedelmét, jelentős pénzvagyonát és jelentős ingatlanvagyonát. A személyi térítési díj nem haladhatja meg az intézményi térítési díj összegét. Aki az intézményi térítési díj mértékével azonos személyi térítési díjat havi rendszeres jövedelméből, valamint jelentős pénzvagyonából és/vagy jelentős ingatlanvagyonából nem tudja megfizetni, annak az intézményvezető az intézményi térítési díjnál alacsonyabb összegű személyi térítési díjat állapít meg. A havonta, a lakó által fizetett személyi térítési díj nem haladhatja meg a lakó havi rendszeres jövedelmének 80 %-át. Az ellátott, a tartásra képes és köteles hozzátartozó, vagy az azt vállaló személy vállalhatja a mindenkori intézményi térítési díjjal azonos mértékű személyi térítési díj megfizetését, mely esetben nem kell jövedelem-, és vagyonnyilatkozatot tennie. Ha az ellátásra jogosult tartási vagy öröklési szerződést kötött, a térítési díj fizetésére a tartást és gondozást szerződésben vállaló a kötelezett. Ilyen esetben a személyi térítési díj az intézményi térítési díjjal azonos összegű. Az ellátást igénylő, az ellátott vagy a térítési díjat megfizető más személy írásban vállalhatja a mindenkori intézményi térítési díj és a számára megállapítható személyi térítési díj különbözete egy részének megfizetését. Ha az ellátott, törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy a térítési díj megállapított összegét vitatja, a bíróságtól kérheti a térítési díj megállapítását. A bíróság jogerős határozatáig a korábban megállapított térítési díjat kell megfizetni. A személyi térítési díj összege a megállapítás időpontjától függetlenül évente két alkalommal vizsgálható felül és változtatható meg, kivéve, ha az ellátott jövedelme a) olyan mértékben csökken, hogy a törvényben meghatározott térítési díj fizetési kötelezettségének nem tud eleget tenni; b) az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 25%-át meghaladó mértékben növekedett. A térítési díjat a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig kell az Otthon pénztárába befizetni, vagy az intézmény bankszámlájára átutalni. A lakó a távol töltött napokra csökkentett mértékű napi térítési díjat fizet. A távol töltött napok az év során összeadódnak. Két hónapot meg nem haladó kórházi kezelésének és egyéb távollétének időtartamára térítési díjként személyi térítési díja 20 %- át köteles fizetni. Két hónapot meghaladó, egészségügyi intézményben töltött távollét esetén 40% távolléti díjat kell fizetni; két hónapot meghaladó egyéb távollét idejére a személyi térítési díj 60 %-át kell térítési díjként megfizetni. Távollétként a legalább 24 órás távollét vehető figyelembe. Ennél rövidebb, vagy töredék napi távollét esetén az igénybe nem vett étkezések nyersanyag költsége vonandó le a személyi térítési díjból. 7
8 IV. Az együttélés általános szabályai Az intézmény alkalmazottai kötelesek a lakók emberi méltóságát messzemenőkig tiszteletben tartani. A dolgozók részére biztosítani kell a munkavégzéshez a megfelelő körülményeket, valamint azt, hogy mind a munkaadó, mind a lakók részéről a munkavégzéshez kapcsolódó megbecsülést megkapják, tiszteletben tartsák emberi méltóságukat és személyiségi jogaikat, valamint munkájukat elismerjék. A lakóknak - a közösségi együttélés természetes korlátjait figyelembe véve - joguk van megszokott életvitelük és életrendjük folytatására, oly módon, hogy azzal más lakók nyugalmát nem zavarják, jogaikat nem korlátozzák. A lakók nem korlátozhatók állampolgári jogaik gyakorlásában, ennek feltételeit az intézmény biztosítani köteles. Az intézmény területére, illetve a lakrészekbe az intézményvezető engedélye nélkül állatot behozni nem lehet. Az engedély nélkül behozott állat, vagy az engedéllyel behozott, de az Intézményben tartásra alkalmatlannak bizonyult állat haladéktalan elszállításáról és elhelyezéséről az azt behozó személy köteles gondoskodni, viselve annak minden terhét és költségét. Az intézménybe semmilyen fegyvert, önvédelmi eszközt behozni, illetve az intézményben tartani nem lehet. Kivételt képez a fegyveres szolgálatot teljesítő hivatalos személy. 1. A dohányzásról Az Otthon épületének valamennyi helyiségében szigorúan tilos a dohányzás! A lakók, a látogatók, valamint a dolgozók kizárólag a kijelölt dohányzó helyeken dohányozhatnak. Amennyiben az Intézmény területén tartózkodó bármely személy nem megengedett helyen dohányzik, annak valamennyi jogi következményét viseli és az esetlegesen okozott kár teljes mértékét köteles megtéríteni. 8
9 2. Az alkoholfogyasztásról Az Otthonban az alkohol mértékletes fogyasztása születésnapok, névnapok, rendezvények alkalmával megengedett. Tilos az alkohol fogyasztása, ha a lakó alkoholt kizáró gyógyszeres kezelés alatt áll, illetve kórtörténetében alkoholfüggőség szerepel. A mértéktelen alkoholfogyasztás és a vele járó magatartási sajátosságok az Otthonban nem megengedettek. Amennyiben az Intézmény azt észleli, hogy a lakó alkoholos állapotban van, viselkedésével a többi lakót megbotránkoztatja, az Intézmény rendjét megzavarja, Házirendjét megsérti, akkor az intézményvezető a lakót figyelmeztetésben részesíti és erről feljegyzést készít. Többszöri figyelmeztetés esetén a Megállapodás felbontása kezdeményezhető. 3. A tulajdon védelméről Az Otthon területén tartózkodók kötelesek mások tulajdonát tiszteletben tartani. Tilos a lakó beleegyezése nélkül távollétében a lakrészébe belépni, onnan bármit eltávolítani. Kivételt képeznek ez alól a rendkívüli események (tűzeset, csőtörés, stb.), illetve hatósági ellenőrzés, felügyeleti szerv ellenőrzése, melyekről minden esetben jegyzőkönyvet kell készíteni. Mind az intézményi tulajdon, mind a lakók magántulajdonának épségét tiszteletben kell tartani. Más tulajdonában történt vétlen vagy szándékos károkozás esetén a károkozó köteles az okozott kárt teljes egészében megtéríteni. 4. A lakók nyugalmáról Az intézményben mindenki köteles olyan magatartást tanúsítani, ami a lakók, lakótársak nyugalmát nem zavarja. Rádió, TV, lemezjátszó hallgatása olyan hangerővel történjen, hogy az másokat ne zavarjon. A csendes pihenő idején (délután ig) és este 9-től reggel 7 óráig hangos tevékenységet folytatni tilos! Televíziót, rádiót csak mérsékelt hangerővel, vagy fülhallgató segítségével szabad használni. A csendes pihenő alatt és este 9-től reggel 7-ig a folyosókon és a lépcsőházban a lehető legkisebb zajjal kell közlekedni. 9
10 5. A lakók biztonságáról Az Otthon területére a főbejáraton, illetve a Demens részleg kapuján kaputelefon használatával lehet bejutni. A kaput az Intézmény dolgozói nyitják. Az épület minden bejárata éjszakára zárva van. A lakók a Demens részleg lakóinak kivételével - lakrészük bejárati ajtaját tetszés szerint, akár kulcsra zárva is tarthatják. Belülről történő bezáráskor a kulcsot a zárban hagyni nem szabad, hiszen így segítségkérés esetén az ápolók nem juthatnak be időben a lakrészbe! 6. Étkezéssel kapcsolatos szabályok A fekvőbetegek, illetve mozgásukban súlyosan korlátozottak kivételével a lakók az Otthon éttermében étkeznek. A szobához, ágyhoz kötöttek részére a nővérek a szobába viszik az ételt. Az étkezések időpontja: reggeli 8 00, ebéd 12 00, vacsora órakor van. Ettől eltérni indokolt esetben, előzetes egyeztetéssel lehet. Egyéb esetekben a főétkezéseket a saját lakrészben elfogyasztani csak speciális egészségügyi probléma esetén, előzetes egyeztetés alapján lehet. Az étellel kapcsolatos megjegyzéseket, észrevételeket, panaszokat az élelmezésvezetőnek kell jelezni, aki a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel. Amennyiben az étkezésen előre látható okok miatt a lakó nem tud részt venni (pl. egyéni kirándulás, családlátogatás, stb.) azt legkésőbb a távol töltött étkezési nap előtt 48 órával a főnővérnek, és az élelmezésvezetőnek be kell jelenteni. A folyamatos, 3 napnál hosszabb távollétet legkésőbb az eltávozás kezdőnapja előtt egy héttel a főnővérnek jelezni kell. A bejelentés elmulasztása esetén a kedvezményes távoléti díj csak a távollét 3. napjától vehető igénybe, az első két napra a teljes napidíjat kell megfizetni. Ha a lakó az Intézmény által biztosított étkezést nem kívánja igénybe venni, akkor kérését írásban terjeszti elő az intézményvezetőnek. Az intézményvezető, az orvossal és a főnővérrel való egyeztetés után írásban válaszol a lakó kérésére. A lakónak saját magának kell gondoskodnia az ételek külső beszállítótól való beszerzéséről. Az Intézményben főzési lehetőség a tetőtéri rész felszerelt konyhájában, valamint az alagsori foglalkoztatóban áll rendelkezésre, a lakrészekben főzni nem szabad. Amennyiben a más szolgáltatótól étkező, vagy önmagát ellátó lakó alkalmilag szeretne étkezést igénybe venni, azt 2 nappal előre jelzi az élelmezésvezetőnek és üzleti áron kiszámlázva az igénybevételkor fizeti. A lakó élelmiszerrel való ellátásáról a hozzátartozó, vagy más személy is gondoskodhat, melyről felelősség vállalás keretében írásban nyilatkozik. 10
11 A máshonnan beszerzett, vagy a lakó által készített étel nem megfelelő voltáért, az abból fakadó esetleges egészségkárosodásért az Intézményt felelősség nem terheli. V. Az Otthonból való eltávozás és visszatérés rendje Az Otthon területét a lakók, egészségi állapotuktól függően, bármikor szabadon elhagyhatják. Az eltávozás és megérkezés tényét a nővérszobában jelezni kell. Egész napos eltávozást a távozás előtt legalább két nappal a főnővérnek és az élelmezésvezetőnek jelezni kell. A többnapos eltávozást ugyancsak a főnővérnek és az élelmezésvezetőnek kell jelezni az indulási időpont előtt legalább egy héttel. Ez esetben a lakónak meg kell hagynia a tartózkodási hely címét és telefonszámát, hogy szükség esetén a lakót az Intézmény el tudja érni. Szükség esetén, az utazás idejére, az étkezés keretében hideg úticsomag igényelhető. Amennyiben valaki később kíván visszatérni az Otthonba, mint azt előre bejelentette, telefonon, vagy levélben jelezze a módosított visszatérési időpontot a főnővérnek. A távol töltött egész napokra az érvényben levő jogszabályok által előírt távolléti díj fizetendő. Napközbeni eltávozás esetén az előre bejelentett módon igénybe nem vett étkezések nyersanyag normájával csökkentendő a havi személyi térítési díj. Az egyéni eltávozás korlátozását az intézmény orvosának javaslata alapján az otthon vezetője rendelheti el olyan esetekben, amikor a lakó önmaga vagy mások egészségét, testi épségét veszélyeztetheti. Az eltávozás korlátozására a műszakvezető ápolónak saját hatáskörben joga van akkor, ha a lakó pillanatnyi egészségi, vagy mentális állapota miatt magatartásával másokat zaklathat, illetve saját és mások testi épségét veszélyeztetheti. Ilyen esetben az eltávozás megtagadását az eseménynaplóba fel kell jegyezni és a legelső alkalommal arról a főnővért és az intézményvezetőt tájékoztatni kell. Az ellátottat szóban tájékoztatni kell a korlátozó intézkedés végrehajtása előtt annak elrendeléséről és formájáról, valamint feloldásáról. Az ellátott törvényes képviselőjét tájékoztatni kell az intézkedés végrehajtása előtt, halaszthatatlan esetben a végrehajtás alatt, vagy azt követően 3 napon belül a korlátozó intézkedés elrendeléséről, formájáról, illetve feloldásáról. A lakó a korlátozás ellen panasszal élhet az intézményvezetőnél, az Érdekképviseleti Fórumnál, illetve törvényes képviselőjénél. 11
12 VI. Az ellátottaknak egymás közötti, valamint hozzátartozóikkal való kapcsolattartásának rendje Az Intézmény látogatási ideje a hét minden napján, nyáron 9-12; óráig, télen 9-12; óráig tart. Otthonunk lakóinak biztonságérzete és a látogatás zavartalansága miatt a látogatók a kaputelefonnal ellátott főbejáraton, illetve a Demens részleg bejáratán közlekedhetnek. A látogató a kaputelefonnál becsenget. A nővér kaputelefonon történő bejelentkezése után a látogató közli a saját és a látogatandó személy nevét, majd a szolgálatos ápoló távkapcsolóval nyitja az elektromos kiskaput. A látogató minden esetben zárja be maga után a kiskaput! A látogató érkezésekor az ápoló telefonál a lakónak, aki lehetőség szerint látogatója elé jön a földszinti előtérbe. A fekvőbetegek látogatóit az ápoló kíséri fel. A látogatókat a lakók szobájukban vagy a közös helyiségekben fogadhatják. Kérjük, hogy a látogatók is tartsák be az otthon rendjét! Amennyiben a látogató nem tartja be az Otthon rendjét, vagy látogatása a lakót zavarja, a látogatást az intézményvezető korlátozhatja. A hozzátartozó alkoholos állapotban nem látogathat! Az alkoholos állapotú, az intézmény rendjét, vagy a lakókat zavaró személyt az intézményvezető, a főnővér, illetve a műszakvezető ápoló kitilthatja az intézmény területéről. A lakó a számára nem kívánatos látogatónak az intézménybe való beengedését és az információszolgáltatást az intézményvezetőnél írásban korlátozhatja. A látogatók térítés ellenében étkezést igényelhetnek. A lakó lakrészében aludni csak kivételes esetben, az intézményvezető engedélyével lehet. Az épületben látogatók nyáron 20 óra után, télen 19 óra után kizárólag az intézményvezető tudtával és beleegyezésével, rendkívüli esetben tartózkodhatnak (pl. haldokló hozzátartozó mellett). Az intézményvezető a látogatók személyéről az éjszakás ápolót tájékoztatja. A telefonközponton keresztül minden lakrész elérhető, de a lakrészeket 21 óra után csak kivételes esetben kapcsolja az éjszakás ápoló. A lakók levelezéséhez, postai küldemények feladásához a szociális ügyintéző szükség szerint segítséget nyújt. Az érkező küldeményeket a postán a meghatalmazott személyek vehetik át és a szociális ügyintéző juttatja el a lakókhoz. VII. Az Otthonba behozható tárgyak köre Az intézménybe a lakók - saját lakrészük berendezésére - tetszés szerint hozhatnak be bútorokat és más kiegészítőket, dísztárgyakat. Csak annyi bútort lehet behozni, amennyi a lakrészben 12
13 kényelmesen elfér, nem akadályozza használója mozgását. A lakrészben el nem helyezhető bútorokat az Intézménynek nem áll módjában raktározni. Beköltözéskor a szolgálatos ápoló leltárt készít, melyet később szükség szerint módosít. Jogviszony megszűnésekor az elszámolás a leltár alapján történik. Az újonnan behozott tárgyakat leltárba kell venni, az elvitt tárgyakat pedig ki kell a leltárból törölni, ezért a változásokat a vezető ápolóval közölni kell. Behozható személyes használati tárgyak: a lakrészben elhelyezhető személyes ruházat, textília tisztálkodó szerek, személyes használatra szánt kisebb eszközök (evőeszközök, poharak, tányérok), konyhafelszerelésből csak annyit lehet behozni, amennyi a konyhaszekrényben elfér, illetve mikrohullámú készülékben is használható (jénai, üveg és porcelán edények, csészék, aranyozott szegély nélkül), a lakrészek berendezésére szánt bútorok, kiegészítők (falvédő, éjjeli lámpa, fali polc), lakrészek díszítésére szánt virág, falikép, fényképek, dísztárgyak. Behozható elektromos berendezések: televízió, rádió, magnó, lemezjátszó kávéfőző, vasaló, hajszárító, lakrészenként 1 db, max. 125 l-es hűtőszekrény, melyet az egy szobában lakók közösen használnak. Az elektromos eszközök mindaddig használhatók, míg a lakó testi-szellemi egészségi állapota azt megengedi. Balesetveszély esetén, az orvossal, a hozzátartozóval és a lakóval való megbeszélést követően az intézményvezető az eszközt a lakrészből eltávolítja, raktározásáról gondoskodik, illetve a hozzátartozó elviheti. A lakrészekben főzésre nincs lehetőség. Erre a célra a tetőtéri részben, illetve a főépület pincerészen kialakított, teljesen felszerelt konyhát lehet használni azzal a kikötéssel, hogy a használó köteles rendet és tisztaságot hagyni maga után. Egyéb nagy teljesítményű eszközök, pl. hősugárzó használatára nincs lehetőség. A lakrészekben felszerelt radiátorok hőfokszabályozóval vannak ellátva, melyekkel a helyiségek hőmérséklete szabályozható. Intézményvezetővel egyeztetést igényelnek a következők: az udvaron közösen is használható kerti bútor, nyugágy, hintaágy, szerszámok, a lakrészben el nem férő virág, és minden olyan tárgy, eszköz, melyet a lakrészben már nem lehet elhelyezni. A nem közösségi célokat szolgáló bevitt tárgyak karbantartásáról, esetleges javításáról a lakónak kell gondoskodnia (rádió, televízió stb.). Amennyiben az Otthon segít az ügyintézésben, a javítás költsége akkor is a lakót terheli. 13
14 Az intézmény tulajdonában álló, de a lakó által kizárólagosan használt tárgyak (mikrohullámú sütő, stb.) javításáról, karbantartásáról szintén a lakó köteles gondoskodni. Az Intézmény leltárába tartozó használati tárgyak cseréjéről természetes elhasználódás esetén az Intézmény gondoskodik. A bevitt tárgyakkal okozott károkért az Otthon és a lakó a polgári törvénykönyv általános szabályai szerint felel. Nem hozható be az intézménybe: szuvas, dohos, egészségre ártalmas, vagy az épület állapotát veszélyeztető bútor, használati tárgy lakrészbe nagyméretű hűtőszekrény, fagyasztó szekrény, főzőeszköz (rezsó, gáztűzhely, villanysütő, stb.), hősugárzó balesetveszélyes állapotú elektromos eszköz fegyver, önvédelmi, vagy testi épséget veszélyeztető eszköz. VIII. Érték- és vagyon megőrzés Az Otthon lakóinak joguk van értéktárgyaikat és pénzüket maguknál tartani. Az intézmény kizárólag a letétben, elismervény ellenében leadott értéktárgyakért és pénzért vállal felelősséget. A lakók értékeinek és pénzének megőrzését az Otthon a következők szerint tudja biztosítani: 1. Ékszerek Ékszereket az intézmény csak hivatalos értékbecsléssel vesz át megőrzésre. Az elhelyezés tényéről és az átadott értéktárgyakról jegyzőkönyvet kell készíteni, melyben tételesen fel kell sorolni az ékszereket, azok színét, formáját, méretét, megkülönböztető jegyeit. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az átadás dátumát, az átadó és az átvevő nevét, aláírását, két tanú aláírását. A későbbi viták elkerülése végett a lakó ékszereit egy csomagban kell elhelyezni, melybe az átvételi jegyzőkönyv egy példányát bele kell tenni. A jegyzőkönyv második példányát a nyilvántartáshoz kell csatolni, a harmadik példányt az átadó lakó kapja meg. A széfben elhelyezett és a lakónál levő jegyzőkönyvhöz az ékszerekről készült fényképeket kell mellékelni. 14
15 2. Betétkönyv, takaréklevél Betétkönyv, takaréklevél, stb elhelyezése esetén a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a lakó nevét, a betétkönyv számát, típusát, egyenlegét (egyenleg keltét). Fel kell tüntetni, továbbá az átadás dátumát, az átadó és átvevő nevét, aláírását, az átvett betétkönyvek darabszámát, két tanú aláírását. A jegyzőkönyv egy példányát a nyilvántartás mellé kell csatolni, a másikat a lakónak kell adni. A betétkönyvekről egyedi nyilvántartást (nyilvántartó sorszáma, lakó neve, betétkönyv sorszáma, betét, kivét, egyenleg összege, dátuma) folyamatosan vezetett naplót szükséges vezetni, mely az összes betétkönyv azonosító és forgalmi adatait tartalmazza, teljes körűen, és az egyedi nyilvántartásokkal értékben egyezően. 3. Készpénz A lakótól megőrzésre átvett készpénzről elismervényt kell kiállítani. Az átvett összeget minden esetben pénzintézeti betét formájában kell megőrizni. Amennyiben a lakó egészségi állapota engedi, vagy hozzátartozói segítséget tudnak nyújtani, a lakó maga gondoskodik a pénzintézeti elhelyezésről. A betét kamatait maga élvezi, költségét viseli. A lakó gyengesége, illetve hozzátartozók nem léte esetén az otthon szociális ügyintézője négy munkanapon belül intézkedik az átvett pénzösszegnek a lakó által megjelölt pénzintézetben és formában való elhelyezéséről. 4. Személyes nyilvántartású közös letét Az Otthonban a lakó készpénzének kezelése saját vagy törvényes képviselője írásbeli nyilatkozata szerint személyes nyilvántartású, közös letét formájában is történhet. A letétben elhelyezett készpénz elsősorban a személyes szükségletek kielégítését szolgálja. A személyes szükséglet körébe tartozik különösen az intézményi ellátást meghaladó mennyiségű vagy minőségű élelmezés, ruházat, textília, stb., valamint a fizetős gyógyszerek költsége. A felsoroltakon kívül személyes szükségetek kielégítését szolgálja még a személyes használati tárgy (pl. televízió, stb.) és szolgáltatás (pl. fodrász, kirándulás, kulturális program) vásárlása is. A személyes nyilvántartású közös letétben keletkező költségek a letét kamataiból fizetendők. A 15
16 letét kamatai közösségi célt szolgálnak, melyhez minden lakó írásbeli hozzájárulását adja. Minden év végén a lakógyűlés dönt a kamatok felhasználásáról. Az e célra átvett készpénz kezeléséről, a kezelésre jogosult személyekről, valamint a letét kamatai felhasználásának és elszámolásának módjáról részletesen a pénzkezelési szabályzat rendelkezik. A lakók az Intézménybe való beköltözésükkor egy havi személyi térítési díjnak megfelelő összeget helyeznek letétbe, mely személyes szükségleteik kielégítését, illetve esetleges személyi térítési díj hátralékuk rendezését szolgálja. A régi lakók esetében is törekedni kell az egy havi személyi térítési díjnak megfelelő letét biztosítására. Amennyiben a letét összege hiányt mutat, a lehető legrövidebb idő alatt pótolni kell. Ettől eltérni csak intézményvezetői engedéllyel lehet. Teljes felelősséget az intézmény csak a fentiek szerint átvett értékekért vállal. A fentiekben felsorolt értéktárgyakat, ill. készpénzt az intézmény szociális ügyintézője munkaköri feladataként őrzi, és vezeti róluk a meghatározott nyilvántartásokat. Az intézményi jogviszony megszűnésekor a megőrzésre átvett tárgyakkal, készpénzzel, stb. az Intézmény a távozó lakóval, vagy örököseivel az érvényben levő jogszabályok szerint tételesen elszámol. Az intézmény nem vállalja olyan tárgyak megőrzését, melyek tárolásához és őrzéséhez speciális körülmények kellenek (pl.: meghatározott páratartalom, hőmérséklet stb.). Ezen tárgyak megfelelő körülmények közötti elhelyezéséhez a lakónak az Otthon segítséget nyújt speciális szolgáltató intézmény felkutatásával. IX. Az Otthon szolgáltatásai 1. Folyamatos ápolói felügyelet Az Otthonban folyamatosan napi 24 órában szakképzett ápolók-gondozók ápolják és teljes körűen gondozzák lakóinkat. A beosztott ápolók-gondozók szükség esetén folyamatosan látogatják a lakókat, akik telefonon, vagy személyesen is kérhetnek segítséget. 16
17 2. Háziorvosi ellátás Az Otthonban heti két alkalommal háziorvos rendel. Az orvosi vizsgálatot hétfőn és csütörtökön óráig, az orvosi szobában lehet igénybe venni. A mozgásképtelen lakókat, illetve fekvőbetegeket az orvos a saját szobájukban keresi fel. Az Otthon háziorvosa írja fel a szedendő gyógyszereket, rendeli el a szakorvosi vizsgálatokat, illetve a kórházi kezelést. Ügyeleti időben a helyi orvosi ügyelet látja el a betegeket. A lakó a gyógyszereket csak kivételes esetben tarthatja magánál. Minden más esetben a szükséges adagokat az étkezésekkor, illetve az orvosi előírás szerint a szolgálatos ápoló-gondozó kiosztja. A lakó az eltávozásának ideje, illetve itthon tartózkodása alatt szedett egyéb gyógyszerekről, gyógyhatású készítményekről, igénybe vett kezelésekről köteles a főnővért tájékoztatni. 3. Szakorvosi és kórházi ellátás Az Otthon lakóinak szakorvosi és kórházi ellátását elsősorban a Berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház végzi. Szakorvosi rendelésre, kórházba a nehezen tájékozódó, nehezen közlekedő, illetve mozgásképtelen lakókat, indokolt esetben kísérettel, a mentőszolgálat, illetve a betegszállító szállítja el. Kivételes esetben, csoportosan, szervezett formában, az egyéb teendőkkel összeegyeztetve az Otthon gépkocsija is szállíthatja a betegeket. 4. Mentálhigiénés ellátás, foglalkoztatás A mentálhigiénés ellátás keretében gondoskodunk arról, hogy lakóink zökkenőmentesen illeszkedjenek be a ház életébe. A közösségben jó kapcsolatot tudjanak kialakítani egymással, megtalálják az érdeklődési körüknek megfelelő társaságot, szabadidejüket kellemesen tudják eltölteni. Munkatársaink segítenek a hozzátartozókkal való kapcsolattartásban, a betegségek, a gyász, egyéb testi-lelki terhek elhordozásában. Az intézményi lelkész, a mentálhigiénés és a foglalkoztató munkatársak gondoskodnak arról, hogy lakóink minden intézményi programról, elfoglaltságról időben értesüljenek. Hirdetéseinket a központi hirdetőtáblán megtalálják, illetve étkezések, csoportos foglalkozások alkalmával ezeket a dolgozók szóban is közlik, valamint a szobában tartózkodókat tájékoztatják. 5. Az egyéni és közösségi vallásgyakorlásra vonatkozó szabályok 17
18 Az Otthon fenntartója a Magyarországi Református Egyház. Az intézmény biztosítja a református vallás gyakorlásának lehetőségét. Naponta déli igeolvasás, heti két alkalommal bibliaóra és minden vasárnap, valamint ünnepnapokon istentisztelet, úrvacsora osztás, egyéb igei alkalmak keretében. Az Otthonban nem kizárt más vallás egyéni gyakorlása sem. Egyéni igény esetén az intézményvezető, vagy az intézményi lelkész felveszi a kapcsolatot az illetékes lelkipásztorral. Csoportos igény esetén az intézményvezető segítséget nyújt nem református istentiszteleti alkalmak megszervezésében. 6. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ellátás Az intézmény rendelkezik - a szakmai előírások szerinti gyógyszercsoportokból összeállított alapgyógyszer készlettel, amely a lakók rendszeres illetve eseti gyógyszerszükségletéhez igazodik. Az alapgyógyszer készletet az intézmény orvosa állítja össze a főnővér javaslata alapján és havonta felülvizsgálja azt. Ennek során, figyelemmel kell lenni a lakók egészségi állapotára, valamint az esetleg előforduló sürgős ellátás esetére is. A lakók részére a Szociális- és Családügyi Minisztérium rendelete alapján az intézmény háziorvosa által összeállított gyógyszerlistában szereplő gyógyszereket az intézmény eseti, vagy állandó jelleggel, térítésmentesen biztosítja. A gyógyszerlistában nem szereplő egyéni gyógyszerszükséglet költségét az ellátásban részesülő, illetve a költséget vállaló más személy (pl. hozzátartozó) viseli. Közgyógy igazolvány az Intézményben is felhasználható. A gyógyszerlista a Házirend 2. sz. mellékletét képezi. Az intézményen belül a gyógyszerelést, csak az arra kijelölt, szakképzett ápoló-gondozó végezheti az orvos előírása szerint. A lakók az orvos és az ápolók megkerülésével nem tarthatnak maguknál gyógyszert! Váratlan fájdalom, vagy rosszullét esetén az ügyeletes ápoló mindig segít, és ha szükséges orvost hív. Az Otthon lakójának szakorvos által felírt gyógyászati segédeszközzel ellátása körében az Otthon feladata a testtávoli eszköznek (pl.: járóketet, bot, stb.) az intézmény költségén, a testközeli segédeszköznek (pl. szemüveg, műfogsor) az ellátott költségén történő biztosítása. Amennyiben a lakó a szakorvos által felírt testtávoli segédeszközzel kapcsolatban a rendelttől eltérő igényt támaszt, az értékkülönbözetet maga köteles fedezni. A testközeli segédeszközök (hallókészülék, szemüveg, műfogsor, stb.) beszerzésében az intézmény segítséget nyújt, annak költségét az ellátott, vagy költségviselője fizeti. A szükséges testtávoli segédeszközök (bot, járókeret, kerekesszék), biztosítása az intézmény feladata, a segédeszköz azonban az intézmény tulajdonát képezi. Az incontinens lakók ellátásához szükséges anyagok és eszközök beszerzése a lakó költségén történik (pl. pelenka, betét, ágyvédő lepedő). 7. Tisztálkodószer ellátás 18
19 Az Otthon lakói számára a tisztálkodószerrel való ellátás keretében biztosítjuk a személyi higiénia fenntartásához a következő anyagokat: hetente személyenként 1 tekercs WC papír, havonta egy darab szappan, sampon és fogkrém igény szerint. Az Intézmény egyes részeiben a WC papír, tusfürdő, sampon, folyékony szappan használata felszerelt, közös adagolókból történik. Ezekben a szobákban személyenként már nem osztunk tisztálkodószereket. Az Otthon által biztosított szerektől eltérő igényt (más márka) a lakó saját költségén beszerezheti. A közös használatú helyiségekben (közös WC-k, mosdók) szintén az Otthon biztosítja a higiéniai szereket. 8. Ruházat és textília ellátás A lakók az Otthonban saját ruházatukat, ágyneműjüket, törülközőjüket használják. A lakó részére ruházatot az Intézmény akkor biztosít saját raktárkészletéből, ha a lakó megfelelő mennyiségű és minőségű saját ruházattal, textíliával nem rendelkezik, elhasználódott ruházatának pótlása jövedelméből, pénzvagyonából, esetleg hozzátartozó hiányában nem lehetséges. Az Intézmény ilyen esetben öt váltás fehérneműt, valamint az évszaknak megfelelő három váltás felsőruházatot, hálóruhát és utcai cipőt, illetve papucsot biztosít. Ágyneműt, törülközőt szintén akkor biztosít az Intézmény, ha a lakó nem rendelkezik vele és beszerzésére anyagi okok miatt ő, vagy hozzátartozója nem képes. 9. Ruházat tisztítása és javítása Minden lakónk számára igény szerint biztosítjuk a személyes ruházat hetenkénti, valamint az ágyneműk kéthetenkénti mosását, vasalását, szükség szerinti javítását. A szennyes ruhát a lakók összekészítik. A vasalt tiszta ruhát, a mosást követő első vagy második napon lehet elvinni. A szennyes ruha átvételéről és a tiszta ruha kiadásáról a mosodai alkalmazott gondoskodik. Kérjük, hogy a lakók minden ruhadarabjukba írják bele a szobaszámukat, vagy monogramjukat. Természetesen a dolgozók szükség esetén ebben is segítséget nyújtanak. Az intézmény mosodája vegytisztítást nem tud vállalni, a vegyileg tisztítandó ruhákat a lakók saját költségükön tisztíttathatják. A lakók a mosodában levő háztartási gépekkel, vagy kézzel igény szerint maguk is kimoshatják, vasalhatják ruháikat a mosónővel történő előzetes egyeztetés alapján. Egyénileg mosott ruhát teregetni a mosoda helyiségeiben, a saját fürdőszobában, illetve a teregetésre kijelölt helyen lehet. Az egészségre ártalmas (dohos, penészes), vagy tisztíthatatlan ruházat megsemmisítését az intézményvezető elrendelheti. 19
20 10. Takarítás Az Otthon tisztasága, higiéniája kiemelten fontos mindannyiunk számára. Az a célunk, hogy lakóink tiszta és rendezett körülmények között éljenek új otthonukban. A lakószobák, közösségi terek és helyiségek takarítása az intézmény feladata. A lakrészek takarítása szükség szerint, de legalább heti egy alkalommal történik (porszívózás, portörlés és fürdőszoba takarítás). Lakóink természetesen kedvük és erejük szerint részt vehetnek lakrészük takarításában. A takaríttatás nem kötelező, de amennyiben a főnővér a higiénés feltételek romlását tapasztalja, elrendelheti a takarítók beengedését. Nagytakarításra évente kétszer kerül sor, ami ablak és függönymosást, illetve a bútorzattal eltakart területek takarítását is tartalmazza. Az elvégzett takarítás igazolására a lakó az Intézmény által rendszeresített nyilvántartást minden alkalommal aláírja. A lakó súlyos állapot romlása esetén a takarítást a főnővér igazolja. 11. Programok és szolgáltatások Az Intézmény képzett szakemberek segítségével teszi lehetővé a szabadidő hasznos és szórakoztató eltöltését. Szükség esetén lelki segítséget is nyújt. Ennek keretében biztosítja: a személyre szabott bánásmódot, a konfliktushelyzetek megelőzése, vagy kezelése érdekében az egyéni és csoportos megbeszélést, a szabadidő kulturált eltöltésének feltételeit, a szükség szerinti pszichoterápiás foglalkozást, a lakók családi és társadalmi kapcsolatai fenntartásának feltételeit, a gondozási, illetve rehabilitációs tervek megvalósítását, a hitélet gyakorlásának feltételeit, és segíti, támogatja az Intézményen belüli kis közösségek, társas kapcsolatok kialakulását és működését. Az Intézmény mindent megtesz a lakók testi lelki aktivitásának megőrzése, illetve felkeltése érdekében. A lakó korának, egészségi állapotának, képességeinek és egyéni adottságainak figyelembe vételével szervezzük meg: az aktivitást segítő fizikai tevékenységeket (séta, sportolás, kondíciómegőrző torna, fekvőbetegek levegőztetése, ágytorna, stb.) 20
21 a szellemi és szórakoztató tevékenységeket (előadások, felolvasás, TV nézés, kártya- és társasjátékok, vetélkedők, zenehallgatás, stb.) a kulturális tevékenységeket (rendezvények, ünnepségek, színház-, mozi-, múzeumlátogatások, kirándulások, kiállítások stb.) Szervezett programjainkon a részvétel önkéntes és lakóink számára az alapfeladatok keretében, a házon belül szervezett programok esetében díjtalan. Lakóink hozzátartozói, illetve külső személyek is részt vehetnek rendezvényeinken, de tőlük a részvételért költségtérítés kérhető. Az intézményen kívüli szervezett programokért, illetve az Intézményen belüli egyedi szervezésű programokért a résztvevő lakóktól az Intézmény részvételi díjat kérhet, ami nem haladja meg a program önköltségét. A lakók részére munkát elrendelni az Intézmény javára nem lehet, de a lakók önkéntesen részt vehetnek az Otthon mindennapi teendőinek ellátásában (saját lakrész, saját ruházat tisztítása, textíliák javítása, udvar karbantartása, ebédlőben megterítés, stb.). Az aktivitást segítő tevékenységeket előre megtervezzük és a megvalósítás folyamatosságát, rendszerességét biztosítjuk. Az intézményi életformához való alkalmazkodás elősegítése, a mentálhigiénés gondozás előmozdítása az Intézmény valamennyi dolgozójának feladata. Az intézmény alapfeladatát meghaladó programok, szolgáltatások köre és térítési díja A személyi térítési díj mellett eseti térítési díj kérhető a külön jogszabály szerinti alapfeladatok körébe nem tartozó szolgáltatásokért, valamint az intézmény által szervezett szabadidős programokért (pl.: színház, fodrászat, kozmetika, pedikűr, manikűr stb.). Az állandó szolgáltatások díjának listája a Házirend 3.sz mellékletét képezi. Az intézmény által szervezett házon kívüli szabadidős programok díját az Intézmény alkalmanként közzéteszi. 12. Étkezés Az Otthon napi legalább háromszori étkezést biztosít a lakók egészségi állapotának és életkori sajátosságainak megfelelően, amelyből egy étkezés mindig meleg étel. Szükség szerint, illetve orvosi előírásra speciális diétát, napi többszöri étkezést tudunk biztosítani. Az ételek az Otthon saját főzőkonyhájában készülnek. Amennyiben a lakónak állapot változás miatt más típusú étkezésre van szüksége, azt az élelmezésvezetővel és a főnővérrel kell egyeztetni. 21
22 Az étkezések helyszíne az intézmény ebédlője. Az állandó fekvők és időlegesen gyengélkedők részére az ápolók az ételt a saját lakrészben tálalják fel. Indokolatlanul senki sem kaphatja az ételt a szobájába! Az étkezések ideje: Reggeli: 8 00 Ebéd: Vacsora Az étellel kapcsolatos megjegyzéseket, panaszokat az élelmezésvezetőnek kell jelezni, aki a lakó kérésére a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel. Az élelmezésvezető a panasz okának megszüntetéséről saját hatáskörében intézkedik. Ha ez nem lehetséges, jelzéssel él az intézményvezető felé. A lakó ismételt panaszával az intézményvezetőhöz, illetve az Érdekképviseleti Fórumhoz is fordulhat. Véleményét lakógyűlés alkalmával is elmondhatja. X. Napirend A lakók saját igényüknek megfelelően kelnek fel úgy, hogy a reggeli gyógyszereket a megfelelő időben be tudják venni és a reggelit kor el tudják fogyasztani. Az ágyban fekvő, illetve magas ápolási igényű lakókat az éjszakás ápolók még műszak átadás előtt ébresztik, pelenkázzák, öltöztetik. A lakók napi aktivitásuk megtartása érdekében csak kivételes esetben maradhatnak hálóruhában. Munkanapokon 10 órától önkéntesen igénybe vehető programokon lehet részt venni. Ebéd kor van. Ebéd után óráig csendes pihenő van, mindenki legyen figyelemmel arra, hogy ezt az időt sokan pihenéssel kívánják tölteni! Kerülni kell a hangoskodást, rádió és TV hangos üzemeltetését, hangos beszédet a folyosón! Vacsora A lefekvés idejét mindenki a saját szükséglete szerint határozza meg, de 21 óra után kerülni kell a zajjal járó tevékenységeket. A lakók egészségének megőrzése és társas kapcsolatainak kialakítása és fenntartása érdekében szükséges, hogy senki ne töltse napját ágyban, illetve szobájában indokolatlanul. Az intézmény munkatársainak kötelességük a lakókat aktivizálni és mobilizálni. XI. Adatkezelés, adatvédelem Az intézmény a lakókról a jogszabályokban meghatározott nyilvántartásokat vezeti. 22
23 Ide tartoznak az egészségi állapottal kapcsolatos adatok és vizsgálatok eredményei, valamint a személyi adatok és jövedelmi viszonyok ismerete is, annyiban, amennyiben az a személyi térítési díj megállapításához szükséges. Az Intézmény a hatályos jogszabályoknak megfelelően a Hatóságok felé adatszolgáltatási kötelezettségeinek eleget tesz. A nyilvántartásokban szereplő adatok csak az adatigénylésre jogosult szerveknek szolgáltathatók ki. Azokat sem más személlyel, sem az Otthon többi lakójával közölni nem lehet! Akiről a nyilvántartás adatot tartalmaz, kérheti az intézményvezetőtől a személyére vonatkozó adatok feléje történő közlését, betekintési, helyesbítési vagy törlési jogának érvényesítése mellett. A nyilvántartásban szereplő adatokat az intézmény - személyes azonosító adatok nélkül - statisztikai célokra felhasználhatja. Az intézmény valamennyi dolgozójára vonatkoznak az érvényes etikai, titoktartási szabályok. XII. Az Otthon lakóinak érdekképviselete Az intézmény biztosítja lakók érdekeinek védelmét. Ennek megfelelően a lakó (törvényes képviselője), hozzátartozója panasszal élhet az intézmény vezetőjénél vagy az érdekvédelmi fórumnál: az intézményi jogviszony megsértésével, a személyiségi jogok sérelmével, az intézményi dolgozók kifogásolható magatartásával, esetleges mulasztásával, illetve az intézményi ellátással kapcsolatban. Az intézmény vezetője a panaszt kivizsgálja és annak eredményéről a panaszost 15 napon belül értesíti. Ha a panaszos a választ nem fogadja el, panaszával a fenntartóhoz fordulhat. Az intézményben az évi III. törvény ban foglaltak szerint Érdekvédelmi Fórum működik. Ennek tagjait részben a lakók választják. Az Érdekképviseleti Fórum tagjai: 2 fő lakó 1 fő klubtag 1 fő hozzátartozó 1 fő a dolgozók közül 1 fő a fenntartó képviseletében A választás 3 évig érvényes. 23
24 Az Érdekképviseleti Fórum tagsági megbízatása lejár: az intézményi jogviszony, vagy munkaviszony (intézményi dolgozó) megszűnésével hozzátartozó tag esetén a hozzátartozó lakó intézményi jogviszonyának megszűnésével a fenntartó által kijelölt tag visszahívásával lemondással a tag halálával 3 éves időtartam lejártával. Az időközben megüresedett érdekvédelmi fórum tagsági helyeket 2 hónapon belül időközi választás alapján be kell tölteni. Az Érdekképviseleti Fórum hatásköre kiterjed: A Szakmai Program, az éves Munkaterv, a Házirend, és az ellátottak részére készülő tájékoztatók előzetes véleményezésére. A lakók panaszainak megtárgyalására (kivéve az intézményi jogviszony létesítésével és megszűnésével kapcsolatos kérdéseket.) Az Érdekképviseleti Fórum tájékoztatást kérhet az intézményvezetőtől, a lakókat érintő kérdésekben, az ellátás szervezésével kapcsolatos feladatok ügyében. Intézkedés megtételét kezdeményezhetik a fenntartó felé, valamint más illetékes hatóságok, szervek felé, amennyiben az intézmény működésével kapcsolatos jogszabálysértésekre utaló jeleket észlelnek. Az Érdekképviseleti Fórum működésének rendje: A Fórum első ülésén elnököt választ a lakók által delegált személyek közül. A Fórum legalább évente egyszer, illetve szükség szerint ülésezik. Összehívását bármelyik tag - az ok és cél megjelölésével - a Fórum elnökénél írásban kezdeményezheti. A Fórumot az elnök a kezdeményezés kézhezvételét követő 8 munkanapon belül összehívja. Az ülésekről jegyzőkönyvet készít és azt megküldi a fórum tagjainak és a fenntartó képviselőjének. A lakó, vagy törvényes képviselője és hozzátartozója, valamint a lakó jogait és érdekeit képviselő társadalmi szervezet a házirendben foglaltak szerint elsődlegesen írásban, panasszal élhet az intézmény vezetőjénél vagy az Érdekképviseleti Fórumnál: Az intézményi jogviszony megsértése, különösen a lakó személyiség jogainak, kapcsolattartásának korlátozása, sérelme esetén, Az intézmény dolgozóinak szakmai, titoktartási és vagyonvédelmi kötelezettségei megszegése, kifogásolható magatartása, vagy mulasztása esetén, vagy, Az intézményi ellátás körülményeit érintő kifogások orvoslása érdekében. 24
25 A Fórum megtárgyalja és szótöbbséggel dönt az előterjesztett panaszokról,( szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata lesz a mérvadó ), továbbá intézkedéseket kezdeményezhet a fenntartónál, az intézmény ellenőrzését ellátó hatóságnál, illetve más hatáskörrel rendelkező szervnél. Az intézmény vezetője a panaszt kivizsgálja és annak eredményéről a panaszost és az Érdekképviseleti Fórumot 15 napon belül értesíti. Ha a panaszos (vagy a Fórum) a választ nem fogadja el, panaszával a fenntartóhoz illetve az előző bekezdésben meghatározott szervekhez fordulhat. Ha a panasszal élő már kimerítette a helyi jogorvoslati lehetőségeket, panaszával az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosához fordulhat. Címe: Országgyűlési Biztosok Hivatala Bp, Postafiók 40. XIII. Elhalálozás az Otthonban A haldoklót hozzátartozói bármikor felkereshetik, mellette tartózkodhatnak. A halál beálltát követően a szolgálatot teljesítő ápolók-gondozók értesítik az orvosi ügyeletet, gondoskodnak az elhunyt végtisztességre való felkészítéséről, értesítik a lakó, vagy a hozzátartozó által megjelölt temetkezési vállalkozót, valamint azonnal jegyzéket készítenek az elhunyt ingóságairól. A lakó elhalálozásának tényéről az általa meghatározott személyt, előzetes nyilatkozatának megfelelően azonnal, vagy éjszakai elhalálozás esetén, legkésőbb másnap reggel, a nyilatkozatnak megfelelő módon az Intézmény vezetője, akadályoztatása esetén a főnővér, vagy a szolgálatos műszakvezető ápoló értesíti. Amennyiben a Megállapodás erre nézve rendelkezést tartalmaz, úgy az Intézmény gondoskodik az elhunyt eltemettetéséről. Minden más esetben a hozzátartozó, illetve örökös intézkedik a temetéssel kapcsolatosan. Az intézmény gondoskodik továbbá az ingóságok számbavételéről, megőrzéséről, letétbe helyezéséről, valamint a hagyatéki végzést követően az örökösöknek történő átadásáról. XIV. Az intézményi jogviszony megszűnése, megszüntetése Az intézményi jogviszony megszűnik a) az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, b) a jogosult halálával, c) ha a megállapodást valamelyik fél felmondja. 25
26 Az intézményi jogviszony megszüntetését a jogosult, illetve törvényes képviselője írásban kezdeményezheti. A jogosult, illetve törvényes képviselője kezdeményezése alapján az intézményvezető az intézményi jogviszonyt megszünteti. A felmondási idő 30 nap. A fenntartó a megállapodást akkor mondhatja fel, ha az ellátott a Házirendet súlyosan megsérti. Ha a megállapodás felmondásának jogszerűségét az ellátott, a törvényes képviselője, a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető személy vitatja, kérheti a bíróságtól a megállapodás jogellenes felmondásának megállapítását. Az ellátást változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kell, amíg a bíróság jogerős határozatot nem hoz. Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője értesíti a jogosultat, illetve törvényes képviselőjét a) a személyes használati tárgyak és a megőrzésre átvett értékek, vagyontárgyak elvitelének határidejéről, rendjéről és feltételeiről; b) az esedékes, illetve hátralékos térítési díj befizetési kötelezettségéről; c) az intézménnyel, illetve a jogosulttal szembeni követelésről, kárigényről, azok esetleges előterjesztési és rendezési módjáról. Ha a jogosult cselekvőképtelen, vagy korlátozottan cselekvőképes, jogi következményekkel járó cselekményeket és jognyilatkozatokat önállóan, vagy az ellátott bevonásával a törvényes képviselő tehet. A Házirend súlyos megsértésének esetei: - az alapvető erkölcsi szabályokat semmibe vevő viselkedés, - alkohol mértéktelen fogyasztása, és az abból származó viselkedési zavarok - lakótársak nyugalmának zavarása, lakótársak zaklatása, lakótársak jogainak gyakorlásában való akadályozása - az intézmény lakóinak és dolgozóinak testi épségét, életét veszélyeztető viselkedés, beleértve önmaga veszélyeztetését, - bűncselekmény elkövetése, amelyet jogerős hatósági határozat állapít meg, - személyi és intézményi tulajdon tiszteletben nem tartása, eltulajdonítása, az intézmény, illetve a lakótársak tulajdonát képező tárgyak szándékos rongálása. - az intézmény és az egyház hírnevének csorbítása. Az intézményi jogviszony utolsó napján a felek egymással a gazdálkodási szabályoknak megfelelően elszámolnak. A lakó köteles az általa használt lakrészt eredeti tartozékaival együtt jegyzőkönyv felvétele mellett átadni, kulcsait leadni, az Intézmény területéről valamennyi behozott tárgyát, bútorát elszállítani. Szándékos károkozás esetén a lakó köteles az okozott kárt teljes mértékben megtéríteni. Az emelt szintű elhelyezettek esetében 5 év eltelt, az Intézmény új emelt szintű ellátást nem létesít, így egyszeri befizetéssel kapcsolatos elszámolási kötelezettsége nincs. 26
MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro
MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója - mint a társaság képviselője
Csendes Ősz Idősek Otthona 6237 Kecel, Szabadság tér 11. NAPPALI ELLÁTÁS HÁZIREND
Csendes Ősz Idősek Otthona 6237 Kecel, Szabadság tér 11. NAPPALI ELLÁTÁS HÁZIREND 1 Kedves Ellátottak! Kérem Önöket, hogy ezen házirendet, amely a nappali ellátás életének fontos meghatározója, szíveskedjenek
Idősek Otthona Házirendje
Reménység Gyermeksegély és Rehabilitációs Alapítvány Idősek Otthona 8674 Nágocs, Rákóczi Ferenc utca 1/A Tel.: 20/525-0404 Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók! Idősek Otthona Házirendje Kérem Önöket,
MEGÁLLAPODÁS. születési neve: lakcíme: telefonszáma: anyja neve: születési helye, ideje: személyi igazolvány száma: TAJ száma: nyugdíjas törzsszáma:
3/A. melléklet a 4/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelethez MEGÁLLAPODÁS Mely létrejött egyrészről az Enyingi Egyesített Szociális Intézmény, mint ellátást nyújtó intézmény (továbbiakban: ellátást nyújtó
HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY
SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY 2315 SZIGETHALOM, RÁKÓCZI FERENC U. 147. TEL.:24/404-573 HÁZIREND NAPPALI INTÉZMÉNY Idősek Klubja Szigethalom, Rákóczi u. 147. sz. Fogyatékosok Nappali
MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról
MEGÁLLAPODÁS idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról 1. A megállapodó felek: Jelen megállapodás az alulírott helyen és napon létrejött egyrészről: Madárdomb Idősek Háza Közhasznú
MEGÁLLAPODÁS. Szem. ig. száma: TAJ száma: között az alábbi feltételek mellett:
MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás Fürdő u. 1. (továbbiakban fenntartó) képviseletében Verdó György ügyvezető igazgató fenntartásában működő Hajdúsági
MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról
MEGÁLLAPODÁS idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról 1. A megállapodó felek: Jelen megállapodás az alulírott helyen és napon létrejött egyrészről: Madárdomb Idősek Háza Közhasznú
H Á Z I R E N D 2015.
Ikt. sz.:520/sz/2015 H Á Z I R E N D 2015. H Á Z I R E N D Az intézmény célja, hogy biztonságos és nyugodt életfeltételeket, kiegyensúlyozott és megfelelő kereteket, személyre szóló ápolást és gondozást,
MEGÁLLAPODÁS. idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról
MEGÁLLAPODÁS idősek otthonában való elhelyezésről és teljes ellátás biztosításáról 1. A megállapodó felek: Jelen megállapodás az alulírott helyen és napon létrejött egyrészről: Madárdomb Idősek Háza Közhasznú
MEGÁLLAPODÁS. törvényes képviselője: Név:... Név:... Lakcím:... Lakcím:... Tel. szám:... Tel. szám:...
MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat által alapított Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 1. (továbbiakban fenntartó) képviseletében
IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND
Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Őszi Fény Integrált Gondozási Központ 1046. Budapest, Tungsram u. 9. Tel: 230-5363 Fax: 370-4179 E-mail: oszifeny@ujpestszi. hu IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND A házirend
Házirend. Szociális Alapellátási Szolgáltatási Egység Magyarcsanád 2013.
1.f melléklet Szociális Alapellátási Szolgáltatási Egység Magyarcsanád Házirend 2013. Tel.: 62/264-120; 30/637-6868; E-mail: csskpalota@gamil.com oldal 1 A házirend elkészítéséről és tartalmáról, a személyes
IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND
Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye Őszi Fény Integrált Gondozási Központ 1046. Budapest, Tungsram u. 9. Tel: 230-5363 Fax: 370-4179 E-mail: oszifeny@ujpestszi. hu IDŐSEK KLUBJA HÁZIREND A házirend
Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez
Kérelem a szociális étkeztetés igénybevételéhez 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, időpontja: Lakóhelye: Tartózkodási helye: Állampolgársága: Bevándorolt,
IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE
GÁDOROS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GONDOZÁSI KÖZPONT, CSALÁDSEGÍTŐ ÉS VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT GÁDOROS IDŐSEK KLUBJA HÁZIRENDJE Készült: 2012. december Kedves Klubtagok! Kérem Önöket, hogy
Megállapodás. lakcíme: telefonszáma: anyja neve: születési helye: születési időpontja: b./ tartásra kötelezett/vagy azt vállaló személy:
Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat 5650 Mezőberény, Juhász Gy. u. 1. Tel./fax: 66/515-536 Tel.: 66/515-533; 66/515-528 E-mail: human@mezobereny.hu Megállapodás mely létrejött egyrészről a Városi
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2 6 3 5 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. H Á Z I R E N D
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2 6 3 5 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. H Á Z I R E N D 2 0 1 5 2 TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IGÉNYBEVÉTELE II. TÉRÍTÉSI DÍJ III. AZ OTTHON NAPIRENDJE
Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában.
Szeretet, megbecsülés, gondoskodás, amit mindenki megtalálhat a Hajdúbagoson található Idősek Otthonában. Intézményünk várja az idősek bentlakásos Otthonába az arra rászorulók jelentkezését Hajdúbagoson!
Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526 Miskolc, Eperjesi u 5 H Á Z I R E N D 2012-06
Szociális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit KFT Szépkorúak Háza Idősek Otthona 3526 Miskolc, Eperjesi u 5 H Á Z I R E N D 2012-06 HÁZIREND Bevezető Kérem Önöket, hogy e Házirendet, mely a Szépkorúak Háza
Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Bevezetés a jogvédelem gyakorlatába I. Az ellátottjogi képviselő működési területe és feladatrendszere
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottságának Elnöke ELŐTERJESZTÉS
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottságának Elnöke Szám: 410-3/2008. Melléklet: Házirend ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi,
1. A rendelet hatálya. 2. E rendeletben alkalmazott fogalmakat az Sztv. 4. -a szerint kell értelmezni.
Albertirsa Város Önkormányzata 8/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete a Humánszolgáltató Társulás által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint az ellátások
A nappali ellátás igénybevételének módja
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14 / 2018. (VI.1.) önkormányzati rendelete A Reménysugár Fogyatékosok Napközi Otthonában igénybe vehető nappali ellátásról és azok térítési díjáról Dabas
HÁZIREND. Tamási és Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Idősek Nappali Ellátást Nyújtó Intézménye 7093 Értény, Béke tér 329.
Tamási és Városkörnyéki Önkormányzatok Szociális Integrációs Központja Idősek Nappali Ellátást Nyújtó Intézménye 7093 Értény, Béke tér 329. HÁZIREND Tamási, 2012...... igazgató Kedves Klubtagok! 1 A házirend
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2012. október 25-én 14 órától tartandó rendkívüli ülésére a Gondozási Központ Családsegítő és Védőnői Szolgálat házi segítségnyújtás és szociális étkeztetés
Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. 115.
Térítési díj 1993. évi III. törvény 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. (2) A térítési díjat az e törvényben meghatározottak
MEGÁLLAPODÁS. neve:... születési neve:... anyja neve:... születési hely:... születés időpontja:... neve:... lakcíme:... telefonszáma:...
MEGÁLLAPODÁS Mely létrejött egyrészről Az intézmény megnevezése: Sarepta Református Idősek Otthona Az intézmény címe: 4336 Őr, Kálvin János út 2. Képviseli: Pótor János intézményvezető lelkipásztor Az
Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora. Házirend. Tamási, 2009. a Társulás Elnöke
Hegyhát Integrált Szociális Intézmény Idősek Klubja Ozora Házirend Tamási, 2009. a Társulás Elnöke Kedves Klubtagok! A házirend az idősek nappali ellátásának fontos szervezője. Szíveskedjenek figyelmesen
Fehér Akác Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősek Otthona házirendje
Fehér Akác Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Idősek Otthona házirendje Célja: Idősek Otthona belső életének, rendjének szabályozása. Személyi hatálya: kiterjed az intézményi szolgáltatást igénybevevő időskorúakra,
MEGÁLLAPODÁS. b.) Az ellátást igénybevevő törvényes képviselője, illetve hozzátartozója: Név:
1 MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat alapításában (továbbiakban: alapító) működő Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás, Fürdő u.1 sz. Nyíradonyi
Tartalom 1. Bevezető, a házirend hatálya... 3 2. Az otthon adatai... 3 3. Az intézményi ellátás igénybevétele... 3 Intézményi jogviszony kezdete :...
Parádi Idősek Otthona 3240. Parád Toldi u. 14. sz. Tel 36/ 544-300 fax: 36/544-127 web: www.idosekotthonaparad.hu e-mail: titkarsag@idosekotthonaparad.hu HÁZIREND 2013. Tartalom 1. Bevezető, a házirend
A rendelet hatálya. A személyes gondoskodás formái
Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(IV.1.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról Buj Község
Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről
ÚÚÚÚÚÚÚ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042. Budapest, Deák Ferenc u. 93. Tel: 231-6010 Fax: 390-4370 E-mail: titkarsag@ujpestszi.hu Megállapodás szociális étkezés i génybevételéről
A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek
TÁMOP-557-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A fogyatékos személyek jogai- jogsérelmek Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2014 június 20 TÁMOP-557-08/1-2008-0001
Támogató Szolgálat Házirendje
Támogató Szolgálat Házirendje A támogató szolgáltatás feladata - az Szt. 65/C. -ának (3) bekezdésében meghatározottak érdekében - különösen személyi segítő szolgálat működtetése, amely - a fogyatékos személy
MEGÁLLAPODÁS. idősek otthona ellátás biztosításáról
MEGÁLLAPODÁS idősek otthona ellátás biztosításáról mely létrejött, egyrészről a Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 1. (továbbiakban fenntartó) képviseletében Verdó
HÁZIREND ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT NAPPALI ELLÁTÁS CSANÁDALBERTI, FŐ ÚT 29. ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT. Készítette: Rizsányi Róbertné intézményvezető
1.b. melléklet ALAPSZOLGÁLTATÁSI KÖZPONT ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT NAPPALI ELLÁTÁS CSANÁDALBERTI, FŐ ÚT 29. HÁZIREND Készítette: Rizsányi Róbertné intézményvezető A HÁZIREND elkészítéséről és tartalmáról,
ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM SZABÁLYZATA
ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM SZABÁLYZATA Érdekképviseleti Fórum Szabályzata A szabályzat az 1993. évi III. törvényben biztosított felhatalmazás és a 11/2000 (10.26) Ö.R. alapján készült. I. fejezet Az Érdekképviseleti
31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete
31/2002. (VII.26.) sz. önkormányzati rendelete a rendszeres és rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról, valamint az egyéb gyermekvédelmi ellátási formákról szóló 67/1997. (XII.29.) sz. önk. rendelet módosításáról
Személyes gondoskodást nyújtó ellátási formák
Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2007. (VI.27.)Ör a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról Apátfalva Község Önkormányzat
2010.év.napjától Határozott időre év napig
M E G Á L L A P O D Á S fogyatékos személyek rehabilitációs intézményi szolgáltatás biztosításáról mely létrejött egyrészről a Hajdúsági Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 4080 Hajdúnánás,
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet )
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól (egységes szerkezet ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye 32.
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2007. /VI. 28./ Rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
Remény Szociális Alapszolgáltató Központ Családsegít Szolgáltatás Házirend
1 Remény Szociális Alapszolgáltató Központ Házirend Hatályos 2012....... napjától 2 A házirend célja, hatálya A házirend célja Szabályozza a családsegít szolgáltatás igénybevételének rendjét. A házirend
GAUDIOPOLIS Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház 1038 Budapest, Mező u. 12. Házirend 2012. november 1.
GAUDIOPOLIS Békásmegyeri Evangélikus Szeretetház 1038 Budapest, Mező u. 12. Házirend 2012. november 1. 1 A házirend 1 célja Az otthon célja, hogy biztonságos és nyugodt életfeltételeket, kiegyensúlyozott
1.. (1) Az intézményi térítési díj megállapítása a következő ellátásokra terjed ki:
Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2012. (II.16.) önkormányzati rendelete A Nagyközségi Szociális Gondozási Központ Intézmény Cibakháza Székhely által nyújtott szociális ellátások
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról
KISKUNMAJSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2009 (II.27.) rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról Kiskunmajsa Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször
Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon 2687 Bercel, Petőfi S. út 2. Tel: 35/384-011. Tel/fax: 35/384-219 bercelrehab@nograd.
A Szakmai Program 3. számú melléklete Harmónia Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthon 2687 Bercel, Petőfi S. út 2. Tel: 35/384-011. Tel/fax: 35/384-219 bercelrehab@nograd.hu www.bercelrehab.hu
I. Fejezet. A rendelet hatálya 2.
Mikebuda Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (V.02.) önkormányzati rendelete a gyermekek részére nyújtott pénzbeli és természetbeni ellátásokról, valamint a személyes gondoskodás nyújtó
ÜDVHADSEREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÚJ KEZDET HÁZA
ÜDVHADSEREG SZABADEGYHÁZ MAGYARORSZÁG ÚJ KEZDET HÁZA Nappali melegedő és Éjjeli menedékhely krízis időszakban Házirend Kedves Szolgáltatást igénybevevők! Örömünkre szolgál, hogy segítségére lehetünk életének
KISTÉRSÉGI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA HÁZIRENDJE
KISTÉRSÉGI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA HÁZIRENDJE 1. Házirend célja: hogy, az ellátás zavartalan biztosítása érdekében közös erőfeszítéssel elősegítsük az otthonban a nyugodt,
Az ellátási gyakorlat során nem érvényesültek az ellátottak megfelelő minőségű ellátáshoz és egyenlő bánásmódhoz, emberi méltósághoz kapcsolódó jogai.
ESETTANULMÁNY Eset leírása: Fogyatékos személyeket ellátó bentlakásos intézményben az ellátottak napközben 40-45 fős csoportokban töltik szabadidejüket. A helyiségek tárgyi felszereltsége nem biztosítja
Házirend. Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény Szent Rita Fogyatékosok Nappali Intézmény Esztergom, Dessewffy u. 20.
Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézmény Szent Rita Fogyatékosok Nappali Intézmény Esztergom, Dessewffy u. 20. Házirend Készítette: Horváthné Trepák Etelka telephely igazgató
Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100
Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 KÉRELEM ÉTKEZTETÉS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ I. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési
SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
SAJÓVÁMOS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2015. (II. 12. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A SZOCIÁLIS ELLÁTÁSOKRÓL Sajóvámos Község Önkormányzat Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális
Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye. Megállapodás házi segítségnyújtás igénybevételéről
ÚÚÚÚÚÚÚ www.ujpestszi.hu Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye 1042. Budapest, Deák Ferenc u. 93. Tel: 231-6010 Fax: 390-4370 E-mail: titkarsag@ujpestszi.hu 14. sz. melléklet Megállapodás házi segítségnyújtás
Az intézmény által nyújtott szolgáltatások
Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai 2400 Dunaújváros Dunasor 15. Tel: 25/500-641, 25/409-542 Fax: 25/401-821 e-mail: eszi1@invitel.hu Az intézmény által nyújtott
Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO)
9/a. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO) Miskolc, Meggyesalja u. 10. HÁZIREND A Miskolc Környéki
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2017. (II.28.), a 9/2017. (VII.26.), a 4/2018. (II.21.) és a 10/2018. (VII.27.) önkormányzati rendeletekkel módosított 15/2016. (XII.30.) önkormányzati rendelete
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 4/2008.(II.12.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A tiszasasi Alkony Gondozási Központ Idősek Klubja és Bentlakásos
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
1. 1. d) a gyermek-, vagy köznevelési intézményekben ellátott vagy tanuló gyermekekre,
Aszód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.30.) önkormányzati rendelete a gyermekétkeztetés térítési díjairól ( egységes szerkezetben ) Aszód Város Önkormányzata Magyarország Alaptörvénye
telephely neve Nappali Szolgálat Cím: telephely címe M E G Á L A P O D Á S
Budapest Főváros XVIII. ker. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata GYÖNGYVIRÁG SZOCIÁLIS SZOLGÁLAT telephely neve Nappali Szolgálat Cím: telephely címe Nyilvántartási szám: M E G Á L A P O D Á S
Fenntartó: Felügyeleti szerv Ellátási területe: Székhelye: Telephely címe:
Fenntartó: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Felügyeleti szerv: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Ellátási területe: Országos Székhelye: 1146 Budapest, Hermina út 21. Telephely címe: 1146
Kapcsolattartás joga. Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ
Kapcsolattartás joga Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2015. január 23. Budapest TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi
A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ. Családok Átmeneti Otthona HÁZIRENDJE
15. melléklet A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény Módszertani Központ Családok Átmeneti Otthona HÁZIRENDJE A Miskolc Környéki Önkormányzati Társulás Tanácsa sz. határozatával
Megállapodás. között a bentlakásos szociális intézményben történő elhelyezés tárgyában az alábbi feltételek szerint. A szerződés tárgya
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1173 Budapest, Pesti út 117. Megállapodás Mely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona (1173 Budapest, Pesti út 117.), melynek képviselője: Bakonyi
5630 Békés, Farkas Gyula u. 2. M E G Á L L A P O D Á S T E R V E Z E T
BÉKÉS MEGYEI HAJNAL ISTVÁN SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ CENTRUM 5630 Békés, Farkas Gyula u. 2. M E G Á L L A P O D Á S T E R V E Z E T a fogyatékos személyek nappali ellátását nyújtó intézményeiben történő ellátáshoz
Megállapodás (SZt. 94/c.. szerint)
Őszi Napfény Idősek Otthona 2870. KISBÉR Deák F u 69 Tel.: 06-34-352-128 Fax.: 06-34 353-279 Megállapodás (SZt. 94/c.. szerint) A Kisbér Város Önkormányzat irányítása alatt lévő, Őszi Napfény Idősek Otthona
Életének fontos szakaszához ért. Mielõtt döntene, tájékozódjon!
12 Életének fontos szakaszához ért. Mielõtt döntene, tájékozódjon! SZEMPONTRENDSZER AZ ÖNNEK LEGMEGFELELÕBB IDÕSOTTHON KIVÁLASZTÁSÁHOZ Ha Ön (vagy az Ön hozzátartozója) azt tervezi, hogy akár átmenetileg
Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend
Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Házirend Hatályba lépés időpontja: 2013/2014-es nevelési év Györkőné Molnár Judit intézményvezető BÖLCSŐDEI HÁZIREND A bölcsőde címe: 7940 Szentlőrinc, Liszt F.
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. SZAKMAI PROGRAM 2015 Tartalomjegyzék 1. A szolgáltatás célja... 4 2. Az intézmény feladata... 5 3. A megvalósítani kívánt program
I. Fejezet Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya
Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2011. (III. 04.) önkormányzati rendelete a szociális szolgáltatásokról, és azok igénybevételi szabályairól 1 Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő
M E G Á L L A P O D Á S
2.sz. melléklet M E G Á L L A P O D Á S személyes gondoskodást nyújtó szociális alapszolgáltatás ÉTKEZTETÉS - biztosítása tárgyában Ikt.sz.: mely létrejött egyrészről a Kiszombori Szociális és Gyermekjóléti
Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET
1 Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról 1 1 Egységes szerkezetbe foglalva: 27/2011.(XII.22.)
MEGÁLLAPODÁS idősek gondozóházában történő elhelyezéshez
MEGÁLLAPODÁS idősek gondozóházában történő elhelyezéshez Mely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Pesti Úti Idősek Otthona (1173 Budapest, Pesti út 117.), melynek képviselője: Skultéti József
H Á Z I R E N D 2015. Tiszáninneni Református Egyházkerület Bőcsi Idősek Otthona
Tiszáninneni Református Egyházkerület Bőcsi Idősek Otthona 3574 Bőcs, Rákóczi u. 102. telefon/fax: (46) 318-190, 318-498 e-mail: bocsi.idosotthon@freemail.hu H Á Z I R E N D 2015. 1 H Á Z I R E N D BEVEZETŐ
Házirend. Hétfő: 8.00-18.00 Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-18.00 Csütörtök: 8.00-14.00 Péntek: 8.00-14.00 Szombat: zárva Vasárnap: zárva
Az intézmény nyitvatartási ideje: Házirend Hétfő: 8.00-18.00 Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-18.00 Csütörtök: 8.00-14.00 Péntek: 8.00-14.00 Szombat: zárva Vasárnap: zárva Az intézmény telefonszáma: 06-28-742-083
Házirend. Szociális Alapellátási Szolgáltatási Egység Csanádpalota 2013.
1.a melléklet Szociális Alapellátási Szolgáltatási Egység Csanádpalota Házirend 2013. Tel.: 62/264-120; 30/637-6868; E-mail: csskpalota@gamil.com oldal 1 A házirend elkészítéséről és tartalmáról, a személyes
ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja
3. Napirend Szociális étkeztetés szakmai programja 3. Napirend ELŐ TERJESZTÉS a szociális étkeztetés szakmai programja Tisztelt képviselő-testület! A Nógrád Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI IN- TÉZMÉNYFENTARTÓ KÖZPONT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI INTEGRÁLT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI IN- TÉZMÉNYFENTARTÓ KÖZPONT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI INTEGRÁLT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY PSZICHIÁTRIAI BETEGEK OTTHONA LAKÓOTTHONI ÉS NAPPALI ELLÁTÁS Esztergom, Dr. Nidermann Gy. u.
M E G Á L L A P O D Á S. fogyatékos személyek otthona szolgáltatás biztosításáról
Ikt.sz.:./2009. M E G Á L L A P O D Á S fogyatékos személyek otthona szolgáltatás biztosításáról mely létrejött, egyrészről a Hajdúsági Szociális Nonprofit Kft. (a továbbiakban: fenntartó) képviselője:
H Á Z I R E N D. É t k e z t e t é s. M e z ő k ö v e s d i G o n d o z á s i A l a p í t v á ny 2011. 02. 01.
M e z ő k ö v e s d i G o n d o z á s i A l a p í t v á ny É t k e z t e t é s H Á Z I R E N D 2011. 02. 01. A házirend célja, hogy meghatározza az Étkeztetés, mint alapszolgáltatási forma belső rendjét
Térítési díj 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni.
Térítési díj 114. (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. (2) 719 A térítési díjat az e törvényben meghatározottak szerint a)
Békéscsabai Kistérségi. Életfa. Idõsek Otthona HÁZIREND
Békéscsabai Kistérségi Életfa Idõsek Otthona HÁZIREND Békéscsaba, Lencsési út 85. Tel.: (66) 527-400, (66) 638-738, (66) 459-450 Fax: 638-777 E-mail: csabaieletfa@t-online.hu Tartalom Bevezetõ I. Az intézményi
I. A rendelet célja. II. A rendelet hatálya
Takácsi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013. (II. 19.) önkormányzati rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételének rendjéről, a fizetendő térítési díjak megállapításáról
ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA
ÚTKERESÉS SEGÍTİ SZOLGÁLAT ÉRDEKKÉPVISELETI FÓRUM MŐKÖDÉSÉNEK SZABÁLYZATA 2 Útkeresés Segítı Szolgálat Székhelye: Dunaújváros Bartók B. út 6/B A szabályzat kiterjed intézmény keretében mőködı ellátásokra
A rendelet célja. A rendelet hatálya
Borsodnádasd Város Önkormányzatának 6/2009.(III.27.) számú rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény végrehajtásának helyi szabályairól, egységes szerkezetben
HÁZIREND. Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók/Törvényes Képviselők, Kedves Munkatársaink! A berceli Rózsák Völgye Szociális Otthon célja
HÁZIREND Kedves Lakóink, Tisztelt Hozzátartozók/Törvényes Képviselők, Kedves Munkatársaink! Kérem Önöket, hogy ezen Házirendet amely az Otthon életének fontos szervezőjeszíveskedjenek figyelmesen elolvasni,
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról
Kömlő Község Önkormányzata Képviselő Testületének 5/2009. (III.25.) rendelete A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról Kömlő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete, a gyermekek védelméről
H Á Z I R E N D. Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Tanács. Kiskőrösi és Császártöltési Idősek Otthona - módosításokkal egységes szerkezetben-
1 Kedves Lakók! Tisztelt Hozzátartozók! A 48/2010. (VIII. 24.) Többcélú Társ. hat. 1. számú melléklete H Á Z I R E N D Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás Kiskőrösi és Császártöltési Idősek Otthona
(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (IX. 29.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12,13,14,15,
Szent Kamill Idősek Otthona 4220. Hajdúböszörmény, Apafi Mihály utca 106. szám. Házirend
Szent Kamill Idősek Otthona 4220. Hajdúböszörmény, Apafi Mihály utca 106. szám Házirend Tartalomjegyzék I. Az együttélés szabályai... 3 II. Éjszakai pihenés rendje... 4 III. Dohányzás és alkoholfogyasztás
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 29/2015. (VII. 31.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (egységes szerkezetben a 45/2015. (XII. 18.) a 30/2017. (XII.
Szent Mihály Idősgondozási Központ 2536 Nyergesújfalu, Kossuth L.u.3.
Szent Mihály Idősgondozási Központ 2536 Nyergesújfalu, Kossuth L.u.3. Idősek nappali ellátása és demens személyek nappali ellátása Érvényes:2016.01.25-től ( a korábbi Házirend ettől az időponttól érvénytelen)
Az intézményi szabályzatok
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Az intézményi szabályzatok Lőwné Szarka Judit ellátottjogi képviselő 2013. szeptember 21.. 1/2000. (I.
Balmazújvárosi Humán Szolgáltató Otthon Balmazújváros - Nagyhát
H a j d ú s á g i S z o c i á l i s S z o l g á l t a t ó N o n p r o f i t K o r l á t o l t F e l e lősségű Társaság. Balmazújvárosi Humán Szolgáltató Otthon Balmazújváros - Nagyhát 1 A házirend célja,
Házirend Családok Átmeneti Otthona
Házirend Családok Átmeneti Otthona 1. Általános rendelkezések A Családok Átmeneti Otthona folytonos munkarend szerint működő bentlakásos intézmény, amely gyermekjóléti alapellátás keretében alaptevékenységként