BIBLIOTHECA LAURENZIANA.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BIBLIOTHECA LAURENZIANA."

Átírás

1 BIBLIOTHECA LAURENZIANA. A SZATMÁRI EGYHÁZMEGYÉNEK FŐMAGASSÁGU ÉS FŐTISZTELENDŐ SCHLAUCH LŐRINCZ KARDINÁLIS UR ÁLTAL SZATMÁRI PÜSPÖK KORÁBAN KEGYESEN AJÁNDÉKOZOTT TÖRÖK JÁNOS-FÉLE KÖNYVTÁRNAK NÉVJEGYZÉKE. KÖZREBOCSÁTOTTA. MESZLÉNYI GYULA, SZATMÁRI PÜSPÖK. S Z A T M Á R, NYOMATOTT SZATMÁRON A "PÁZMÁNY-SAJTÓ"-BAN

2 Midőn 1887-ben Szatmáregyházmegye nagy tudományu főpásztora, főmag. és ftő Schlauch Lőrincz kardinális ur 13 évi bölcs és eredménydús kormányzata után a nagyváradi l. sz. egyházmegyébe távozott, néhai Török János, hires publiczistánktól nagy áron megvett, többnyire Hungarikákból álló könyvtárát volt kegyes emlékül ajándékozni a szatmári egyházmegyének, a könyvtár őrizetével és gondozásával a szatmári káptalant bizván meg ben diszes könyvtár épült, melynek épitését bold. em. Irsik Ferencz praelalus kanonok tette lehetővé az által, hogy e czélra frtot ajánlott fel. Az épitkezés a rá következő évben befejeztetett és egyuttal a szeminárium is egy mellék szárnyépülettel, mely a könyvtárral egybekapcsoltatott, kibővittetett. Az épitkezésre való felügyeletet kérésemre elvállalta és a legjobb sikerrel keresztül vitte ftő Hámon József, ez időben cz. jelenleg pedig székesegyházi kanonok és cz. prépost. A könyvtárak az elrejtett kincshez hasonlitanak, ha az azokban őrzött könyvek lajstroma nem létezik. Rég szándékoztam a Schlauch-Török féle könyvtár értékes könyveit nyomtatásban ismertetni. Midőn ez végre sikerült, ez alkalommal is a nagylelkü adakozónak saját káptalanom és az egyházmegye nevében buzgó köszönetet mondok. A könyvtár felépülvén, a nagy teremben a püspöki és káptalani egyesitett könyvtár helyeztetett el, a Schlauch-Török-féle pedig a kisebbik termet foglalja el, mety utóbbi Ő Eminencziája által szerzett diszes szekrényekben van elhelyezve. A Török-féle könyvtárban, amint azt Ő Eminencziája ajándékozta, van 8541 kötet és 2358 füzet. E könyvtár gyarapitásához ujabban én is több száz könyvet adtam. Szatmár, november 19-én, sz. Erzsébet napján. Gyula püspök

3 [1] A. Aachs M. Magyar theologia. Bártfa Abday A. Földjövedelmi adó Attikában. Pest Ábel 0. Paulus Diakonus und die übrigen Geschichtschreiber der Longobarden. Berlin l849. Abelinus J. Ph. Theatrum Europaeum oder ausführliche und wahrhaftige Beschreibung aller und jeder denkwürdigen Geschichten. 21 B. Frankfurt Abgedrungene Antwort auf das zweite Sendschreiben Dr. Martin Luthers. Sulzbach Abgetrocknete Thränen, das ist von der wunderthätigen Zäher-trieffen den Bildnus der Gnaden-reichen Gottes-Gebährerin zu Pötsch in Obern-Ungarn. Nürnberg Abraham a S. Clara. Auff! Auff ihr Christen. Salzburg D'Abrantes. Hedvige, reine de Pologne Ábrányi B. Mértani példák. Pest Academiai Almanach. 12 f. Budapest Academiai értesitők. Pest Ackner M. J. Die Colonien und militärischen Standlager der Rőmer in Dacien. Wien Dacien in den antiken Münzen. Die römischen Alterthümer und deutschen Burgen in Sieben-bürgen. Wien Acta diaetalia Posonii anni Pestini Acta et decreta Concilii provincialis Colocensis anno Coloczae Acta et decreta Synodi dioecesanae Strigoniensis Tyrnaviae Anno celebratae Acta disputationis in causa SS. Trinitatis inter Blandratam, Franc. Davidis etc. per decem dies Albae-Juliae habitae. Claudio-poli Acta comitialia hungarica Soproniensia anni Acta in causa canonisationis b. Joannis Nepomuceni. Viennae 1722.

4 [2] Acta coronatíonis Mathiae II Acta literaria Musaei nationalis. Budae Acté du Congres die Vienne Vienne Actenstücke die bischöfliche Versammlung zu Wien betreffend. Wien Actenstücke zur Geschichte des ungarischen Schutzvereines. Leipzig Adalékok Magyarország nyers terményeinek ártörténetéhez a 19. században. Budapest Adami B. De regnis Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae. Zágráb. Adatok a XI. zászlóalj történetéhez Kolozsvár Aegidi und Klauhold. Der ungarische Verfassungstreit. Hamburg Aeneas Sylvius Piccolomineus. De viribus illustribus. Stuttgardiae Historia Bohemica. Historia rerum Friderici III. Epitome decadum Blondi. De Concilio Basileensi. Helmstadii Aextelmeier st. R. Schaubühne der Rebellionen. Augspurg Les Affaires de France et d' Austriche Affo J. Memorie di Taddeo Ugoleto Parmigiano bibliotecario di Mattia Corvino. Parma Affre. Traite de la propriete des biens ecclesiastiques. Paris Agendarius liber continens ritus et caeremonias, quibus in administrandis sacramentis et aliis quibusdam functionibus parochi in dioecesi et provincia. Strigoniensi utuntur. Tirnaviae Agnethler M. G. Erläuterung Gold und Silberner Müntzen von Siebenbürgen. Magdeburg Agricola Alex Sapientia hyperborealis sive specimina literaturae barbaro- Scythicae Agriensis dioecesis statuta. Agriae Ährenlese des Georgicons. Wien Ahrens. Das Naturrecht oder die Rechtsphilosophie. Braunschweig Aigl P. Histoia capituli Quinque-ecclesiensis, Quinque-ecclesiis Aignan. Geschiehte des Jury. Heidelberg Aigner L Ungarische Volksdichtungen. Pest Aime M. Introduction an Panthem Litterature. Paris Ajtai M. Oratio, quam super exequiis Gabrielis Alvinczi dixit. Cibinii Ajtay S. A világ történetei. 2 k. Pest Alba-Regalensls capituli constitutiones. Alba-regia.

5 [3] Albach J. S. Erinnerungen an Gott, Tugend, Ewigkeit in Predigten. Pesth Albach J. Magyarország rövid földleirása gyermekek oktatására. Pest Alberici M. Trium fontium Chronicon Hanovera Albertus Magnus. De secretis mulierum libellus, scholiis auctus et a mendis repurgatus. Lugduni Albrizzi G. L'origine del Danubio. Venetia Alcune notizie sull' Ungheria. Modena Áldor J. Kossuth Lajos mint a magyar nép vezére és tanitója. Pest Kossuth és Perczel. Pest A forradalom költészete. Pest Áldor J. és Ormodi B. Kossuth-album. Pest Alexander R. Vita Stephani Acontii Kover, Archiepiscopi ct generalis abbatis Mechitaristarum. Venetiis Alkalmi költemények Államköltségvetés 1868-ra re. 2 k. Allgemeine Grundregeln der Freumaurer. Pressburg Allgemeines österreichisches bürgerliches Gesetzbuch. Wien Allgemeines Reichs-Gesetz- und Regierungsblatt für Österreich. 17 B Almanach von Ungarn. Wien Az alsóház ideiglenes rendszabályai 1848-ban. Pest Altstorphius J. De hastis veterum. Amsterdami et Lipsiae Alter und neuer Staat des Kőnigreichs Dalmatien. Nürnberg Althenn M. Imago principum Bohemiae. Pragae Altstädter M. Szegedin als Winteraufenthalt für Brustleidende. Szegedin Alvensleben L. Chronik des Oeil de Bocuf. 3 k. Leipzig Alzog J. Egyetemes egyházi történelem. 3 k. Eger Ambrosovszky M. Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum regni Hungariae regum et ducum. Agriae Az amerikai egyesült statusoknak függetlenségi nyilatkozata és alkotmánya. Eger Amyot F. Archives diplomatiques. Paris Analysis libri ad utramque aurem dicti. Pestini 1796.

6 [4] Anallticae institutionum linguae hungaricae partes tres. 3 T. Budea Anatomia Societatis Jesu Ancillon Fr. Über den Geist der Staatsverfassungen. Berlin Andenken an Trentschin. Brünn Anderson Jac. Neues Constitutionen-Buch der Freimaurer. Franckfurt Andorlaki Máté. Magyar Krónika. Pest Világkrónika. Pest András király eredeti arany bullájának hibásan vélt feltalálásáról. Pest Andrássy Antonio episcopo erectum monumentum. Pest Andrássy K. gr. Umrisse einer möglichen Reform in Ungarn. Altenburg Andrássy M. gr. Utazása Keletindiákon. Pest Andrássy M. gr. és többen. Hazai vadászatok és sport Magyarországon. Pest Anemonen aus dem Tagebuch eines alten Pilgersmannes. 4 B. Jena D' Angeberg. Recueil des traites, conventions et actes diplomatiques concernant la Pologne Paris Angevin B. De la demonomanie des sorciers. Paris Angilbert Les premieres expeditions de Charlemagne. Berlin Angyalffy M. A. Feldkultur. Pesth Oekonomie der Landwirtschaft. Pest Animadversienes in jus publicum Hungariae Annaci Flori Rerum Romanarum libri quatuor. Roterodami Annalles Ottomanici Vienna Annalen der Literatur und Kunst in den österreichischen Staaten 2 B. Wien Annuario Pontificio Roma Anonymus, Béla király névtelen iródiákja. Hét magyaroknak Szittyábó Álmos Hertzeg vezérlése alatt lött kijövetelök. Pest De Antiquioribus Hungariae scholis et academiis, quae interciderunt Budae De Antiquitate Romana in gremio Comitatuum Pest, Pilis et Solt unitorum praedii Szalk. Ansichten von Siebenbürgen

7 [5] Ansted D. F. A short trip in Hungary and Transylvania in the spring of London Antiquarius des Donau-Stroms, oder ausführliche Beschreibung dieses berühmten Stroms. 2 B. Frankfurt Anton A. Das gefälschte Christenthum. Pest Apafi M. Marcus Fridericus Wendelinusnak a keresztyén tudományról irott két könyvei. Kolosvár Apátzai Tsere J. Magyar encyclopaedia. Ultrajectum Apologia pro Societate Jesu ex Bohemiae regno. Wienna Apor P. b. munkái. Pest Appert. Die Gefängnisse, Spitäler, Schulen in Österreich, Baiern, Preussen, Sachsen, Belgien. 3 B. Wien Approbatae constitutiones regni Transylvaniae et partium Hungariae eidem annexarum. Claudiopoli De Aquino C. Fragmenta historica de bello Hungarico. Romae Aranka Gy. A budai basa. Béts Elme játékjai. Nagy-Várad Arányi L. Rudnó és lelkésze 1844 és 45-ben. Pest Vajda-Hunyad vára. Pozsony Arany J. Buda halála. Pest Arany L. és Gyulai P. Magyar népköltési gyüjtemény. 2 k. Pest Aranymisei Koszoru Scitovszky János bib.primás félszázados papsága emlékeül. Pest Archeologiai közlemények. 7 k. Pest Aretln Frecherrn J. Chr. Staatsrecht der constitutionellen Monarchie. 3 B. Altenburg. D' Argenson M. Des nationalite Européennes. Paris Argenti D. Hasonszenvi gyógymód. Pest Hasonszenvi utasitás. Pest Argolus A. Calendarium Tyrnaviense. Tyrnaviae Aristoteles rhetoricája. Buda opera omnia graece. 5 T. Biponti Die Armeen der Kriegfürenden Mächte. Leipzig Arnd J. Az igaz keresztyénségről irott négy könyvei. Jena Keresztyéni jóságos cselekedetekkel tellyes paraditsom kertetske. Nürnberg Arndt. Schriften für und an seine lieben Deutschen. 3 B. Leipzig Arneth A. Hauptbericht des Grafen Phil. Lud. von Sinzendorff an Kaiser Leopold I. nach Beendigung seiner Mission in Frankreich.

8 [6] Das Leben des k. Feldmarschalls Guido Starhemberg. Wien Prinz Eugen von Savoyen. 3 B. Wien Eigenhändige Correspondenz des Königs Karl lii. von Spanien mit den obersten Kanzler des Königreiches Böhmen. Wien Arneth J. Archeologische Analecten. Wien Das k. k. Münz- und Antiken-Cabinet. Wien Monumonte desk. k. Műnz-und Antiken-Cabinets. Wien Zwölf römische Militär-diplome. Wien Arriani Nicomedensis. De rebus gestis Alexandri Magni. Basileae D' Arsac J. A jezsuiták, tanuk, tanmódszerük és apostolságuk. Bécs L'art d'aimer. Londres L'art de fabriques les canons. Paris. Articulli diaetales an , T. Posonii. an Claudiopoli Posonienses an Posonii. Posonienses an Posonii. Articuli comitiorum an Posonii. in generali statuum et ordinum conventu an Sopronii celebrato conclusi. Leutschoviae. universorum statuum et ordinum inclyti regni Hungariae Pottendorf Artner Th. Briefe von Croatien und Italien. Pesth Asbóth J. Egy bolyongó tárczájából. 2 k. Pest Asbótb L. A hadvezér. 2 k. Pest Emlékiratai az 1848 és 49-iki magyarországi hadjáratból. 2 k. Pest Czáfolat Assermann honvédezredes védiratára. Pest Asbóth család irataiból. Adalékok a kényuralom ellenes mozgalmak történetéhez Pest Aschbach Jo. Allgemeines. Kirchen-Lexicon. 4 B. Frankfurt 1846 Über Trajans steinerne Donaubrűcke. Wien Geschichte der Wiener Universität. Wien Geschichte Kaiser Sigismunds. 4 B. Hamburg Aschner Jo. Kurze Übersicht der sämmtlichen Berg-Poch-Hütten-und Münz-Manipulationen. Ofen Asher A. A bibliographical essay on the scriptores rerum Germanicarum London Assermann F. Egy nyilt szó Görgei Arthur honvédtábornok ügyéhez. Pest 1867.

9 [7] Assermann F. Görgei. Visszhangok a czáfolatokra. Pest Aster H. Die Gefechte und Schlachten bei Leipzig. 2 B. Dresden. Aszalay Jo. Generalkarte des Königreichs Ungarn. Wien Atlas regni Hungariae. Wien. Das Attentat auf s. Majestät K. Franz Joseph I. am 18. Feb Wien 1853 Die Attribute der Heiligen alphabetisch geordnet. Hannover D' Aubigne M. Geschichte der evangelischen Kirche in Ungarn. Berlin Auerbach B. Tagebuch aus Wien von Latour bis auf Windischgrätz. Breslau Der Auferweckte Christen-Ruhm Aufzeichnungen eines honvéd. Leipzig Augenzeuge. Die Rundreise Franc Joseph des Ersten durch Ungar und Siebenbürgen im Jahre Wien Statistisch- historisch- militärische Darstellung der Bocche di Cattaro. Cölln S. Augustinus Libri tredecim confessionum. Venetiis Auli Gellii Noctes Atticae seu Vigiliae Atticae. Paris Aurea bulla Caroli IV. Frankfurt Ausführliche Nachrichten von den engländischen Krönungen. Hamburg Az Ausztriai összbirodalom hatóságai szervezetének táblázata. Debreczen L' Autriche despotique et la Hongric constitutionelle. Bruxelles. Aventinus Jo. Annalium Bojorum libri septem. Ingolstadii D' Avison Oblatio salis, sive Gallia lege salis condita. Paris Babai Fr. Archiepiscopi Strigonienses de utraque republica praeclare meriti. Tyrnaviae Ungariae reges. Tyrnaviae Babaud-Laribiere. Histoire de l'assemblee nationale constituante. 2 k. Paris Babb. J. Orationes. Cibinii Babuk oder Volks-Verleumder. Pressburg Le Bacha de Bude B.

10 [8] Bach. Al. Bibliographische Übersicht der Literatur. 2 B. Wien 1857 Bachmegyei P. St. Documenta veritatis fidei rom. catholicae. Tyrnaviae Baco Fr. de Verulamio. Novum Organum. Lipsiae Bacon Fr. Analyse de la Philosophie. 2 k. Leyde Bacsák lm. Egyházi, nevelési és politikai dolgozatok. Budapest Bacsányi János költeményei. Pest Bäder von Ungarn. Wien Bahrdt C. Fr. Das neue Testament 2 B. Berlin Bailly de Merliex M. C. Taschen-Encyclopädie. Leipzig Baintner Já. A bírósági szervezet. Pest Bajachich. B. Das Leben, die Sitten und Gebräuche der im Kaiserthume Österreich lebenden Südslaven. Wien Bajáky Handels- und Gewerbs-Geographie von Ungarn. Pressburg Bajza Jó. Ellenőr. Németországban Uj Plutárch, vagy minden korok és nemzetek leghiresebb férfiai és hölgyeinek arcz- és életrajza. Pest Az emberi művelődés története. 3 k. Pest 1844 Szózat a pesti magyar szinház ügyében. Buda Világtörténet. Pest Kritikai lapok. 6 füz. Buda Bajza Jó. Összegyüjtött munkái. 6 k. Pest Bajzáth G. And. Quintus Fabius Maximus Cunctator. Pestini Bajzik Joa. Supplementum ad compendium corporis juris canonici. Pestini Bakoss Jos. Vestigia historica Hunnorum, Scytharum et Hungarorum. Posonii Balajti Józs. Munkács. Debreczen Balasfi T. Tsepregi iskola, melyben a lutheránus és kálvinista predikátort iskolázza. Eger Christiana responsio ad libellum calvinisticum Alberti Molnár Viennae Balásházy Ján. Politikai és statusgazdasági nézetek. Pest A háztartás és mezei gazdaság tudománya. 2 k. Debreczen A pinczegazdászatról. Pest Balásházy Ján. Az 1831-iki felső-magyarországi zendülések leirása. Pest Balassa Fr. Casulaes Stephani regis Hungariae vera imago et expositio. Viennae 1754.

11 [9] Balassa Ján. A hassérvekről. Pest Balássy F. Az egri egyházmegye alakulása. Eger 1865 A székelyek alapszerződése. Budapest Balázsovits O. Brevis história conventuum Ordinis S. Francisci Seraphici reformatae provinciae S. Mariae in Hungaria. Posonii Balbi Hier. Opera poetica, oratoria ac politico-moralia. 2 T. Vindobonae Balbi A. Essai sur les biblioteques de Wienne. Wienne Balbini B. Bohemia docta. 3 T. Pragae Baldácsy A. Alföldi uthálózat. Pest Bálinth Gy. Tasso: Megszabaditott Jeruzsálem. Pest Balla G. Nagy-Kőrösi Krónika. Kecskemét Balla K. Vélemény a büntetésmód javitása iránt. Pest Ballagi K. és Nagy L. Magyarország története népiskolák számára. Pest Ballagi M. A magyar nyelv teljes szótára. 9 füz. Pest Balleydier A. Histoire de la Güerre de Hongrie pendant les années k. Paris Bruxelles Ballerini P. De vi ac ratione primatus Rom. Pontificum. Veronae Ballus P. Pressburg. Pressburg Balogh Jos. Saeculum praesulum Hungariae de re literaria bene meritorum. Cassoviae De quadratura circuli. Pestini Balogh L. Honpolgáritan. Székesfehérvár Balogh l. Temető kert, melyben egy néhány halotti alkalmatossággal való praedikatiok vadnak. Várad Balmes A gyakorlati ész. Pest A protestantismus és katholicismus vonatkozással az európai polgárisodásra. 2 k. Pest Baluzius St. Capitularia regum Francorum. 2 T. Parisiis Bancroft G. Geschichte der Vereinigten-Staaten von Nordamerika. 3 B. Leipzig Bangertus H. Chronica Slavorum Helmoldi, presbyteri Bosoniensis et Arnoldi Abbatis Lubecensis. Lubecae Baranyay Fr. Disquisitio notitiarum antiquarum liberae regiaeque civitatis Strigoniensis. Pest Bárány Ág. Torontálvármegye hajdana. Buda Barátsághi dorgálás Barbadico Nic. Andreae Gritti, principis Venetiarum vita. Venetiis 1792

12 [10] Barclai Joan. Paraenesis ad sectarios. Tyrnaviae Bárdosy Joan. Indagatio decimae Moldavensis. Posonii De insurrectione nobilium, de banderiis hungaricis. Budae Supplementum Analeetorum terrae Scepusiensis. Leutschoviae Bardotz Józs. Rövid summája Erdély törvényeinek. K.-Fejérvár Baringius D. E. Clavis diplomatica. Hanoverae Bama Ferd. A finn költészetről tekintettel a magyar ősköltészetre. Pest Kalevala a finnek nemzeti eposza. Pest Barna lg. Horáczius Flakhusz versei. Budapest Bároczy minden munkája: Kassandra. 5 k. Pest Baróti Szabó D. Ki nyertes a hangmérséklésben. Kassa A magyarság virági. Komárom Ortographiai és grammaticai észrevételek a magyar prosodiával együtt. Komárom Kisded szótár. Kassa Költeményes munkái. Komárom Bárótzi S. A mostani adeptus, vagyis a szabadkőmüvesek valóságos titka. Béts Bársony G. Veritas toti mundo declarata S. C. Regiam Majestatem non obiigari ad tolerandos in Ungaria Lutheranos et Calvinistas. Sopronii Bartakovics B. Főpásztori levelek és sz. beszédek. Eger egri érsek aranymiséjének ünnepére emlékkönyv. Eger Bartal A. Ortus et occasus imperii Romanorum in Dacia. Posonii Bartal Gy. Béla király halhatatlan jegyzőjének hajdani szittyairól. Pest Csalóköz történeti vázlata. Pest A parthus, hun-magyar scythákról. 2 k. Pest Jus publicum Hungariae. Posonii Bartalus l. Jelentés a felső-ausztriai kolostoroknak Magyarországot illető kéziratai és nyomtatványairól. Pest A magyar egyházak szertartásos énekei a XVI. és XVII, században. Pest Bartay G. és E. Magyarország primásai. Buda Bartholomaeides L Comitatus Gömöriensis notitia historico-geographicostatistica. Leutschoviae Memorabilia provinciae Csetnek. Neosolii 1799

13 [11] Bartl A. Szótár Julius Caesar de bello Gallico et de bello civili czimü emlékirataihoz. Pest Bartlett H. The Danube. London Die Donau. Leipzig Bartók G. Szatmár-Németi története. Szatmár Bartsch E. Sárosmegye helyirata. Eperjes Barzaeus Joan. Hymnus B. M. versibus latino-germanicis. Lucernae Die Basiliken des christlichen Roms. München. Basilovits Jo. Imago vitae monasticae. Cassoviae Notitia fundationis Theod. Koriathovits in monte Csernek T. Cassoviae 1799, Básty József. Magyarok emléke. Pest Bathiani Cardinalis. Vorstellung an K. Joseph II. in Betreff der kirchlichpolitischen Verordnungen. Rom Batthyán lg. Leges ecclesiasticaeregni Hungariae. 3 T. Albae-Carolinae A közönséges imádságnak módgya. Kolozsvár S. Gerardi, episcopi Chanadensis scripta et apta cum serie episcoporum Chanadensium. Albo-Carqlinae Batthyány V. gr. Reise nach Constantinopel. Pesth Über das ungarische Küstenland. Pesth Reise durch Ungarn. Pesth Batizfalvy S. Testegyenészet. Pest Bátorfy L. A muraközi kérdés. Nagy-Kanizsa Batsányi Ján. Poetai munkái. Buda A magyar tudósokhoz. Pest Bátky K. Rövid általános földleírás Pest Battaglia G. Giovanna prima regina di Napoli. Milano Baty Joan. Specimen inaugurale medicum Bauer E. Einige Bemerkungen über den Handels und Schiffartsverkehr Triests. Triest Baumann J. J. Die Staatslehre des hl. Thomas von Aquino. Leipzig Baumbach. Physisch-chemische Untersuchung der Mineralquellen von Stubitza in Croatien. Agram Baumgarten J. Chr. Enumeratio stirpium Magno Transylvaniae principatui praeprimis indigenarum. Vindobonae. Baumstark Chr. E. Das Verhältniss zwischen Kirche und Staat. Heidelberg 1873.

14 [12] Bay C A. Geist, Kraft, Stoff. Wien Bayer Fr. Betrachtungen über den Eid. Nürnberg Bayle P. Dictionaire historique, critique. 4 k. Basle Baytay A. Oratio habita ad ordines Hungariae. Buda Beccaria. Des delits et des peines. Paris A bünök- és büntetésekről. Zágráb Beck Fr. Otto der Gosse und die Ungarn. München Beck C. Lieder vom armen Mann. Leipzig Nächte. Leipzig Beck W. Memoiren einer Dame während des letzten Unabhängigkeits-krieges. 2 B. London Beckheri G. Orator extemporaneus seu artis oratoriae breviarium bipartitum. Varadini Bedekovich Jos. Natale solum S. Hieronymi in ruderibus Stridonis occultatum. Neostadii Bedeus J. Y. Scharberg. Historisch-genealogisch-geographischer Atlas. Hermannstadt Beer L. Die trentschiner Báder. Pressburg Beern J. C. Neu-eröffnete Trauer-Bühne der vornehmstenunglücklichen Begebenheiten, welche sich in dem vergangenen Seculo von 1601 bis 1700 zugetragen. 3 B. Nürnberg Behamb Jo. F. Notitia Hungariae. Argentorati Beheim M. Buch von den Wienern. Wien Beitrag zur Chraracteristik und Regierungs-Geschiche der Kaiser Josephs II., Leopolds II. und Franz II. Paris Beiträge zu einer unbefangenen Kritik der jüngsten ungarischen Confusion. Wien Beiträge zur Geschichte der ungarischen Revolution. Pressburg Beivinkler K. Erdőgazda. Pest Í853. Beke A. Az erdély-egyházmegyei papnövelde történeti vázlata. Károlyfehérvár Beke M. Topographia inelytorum comitatuum Nagy-Hontensis et Neogradiensis. Budae Bekeházi I. Igaz-e, hogy mindenben hátra vagyunk. Pest Bekenntniss des Glaubens. Nürnberg Bel C. A. De Maria Hungariae regina. Lipsiae De Archiofticiis regni Hungariae. Lipsiae De Maria Ludovici I. filia. Lipsiae Beil M. Notitia Hungariae Novae. 4 T. Viennae

15 [13] Bel M. Compendium Hungariae geographicum. 2 editiones. Posonii et Adparatus ad historiam Hungariae 2 T. Posonii Atilla Posonii De servitute hungarica. Pest Belius M. Hungariae antiquae et novae prodromus. Norinbergae De vetere litteratura hunno-scythica exercitatio. Lipsiae Béla király névtelen jegyzője. A magyarok tetteiről. Pest Bellarmin R. De translatione imperii Romani a Graecis ad Francos. Antwerpiae Von der Macht des Papstes in zeitlichen Dingen. München Beliczey Is. Jelentés dohányügyről. Debreczen Bellici Cassoviae. Cassoviae De Bello pannonico Belnay G. Historia regni Hungariae Posonii Fragmenta ad historiam ecclesiasticam Hungariae Posonii Historia litterarum bonarumque artium in Hungaria. Posonii Bellus Nic. Historische Beschreibung aller Sachen und Händel, welche sich bei Regierung Matthiae und Ferdinando II. in diesem 10 Jährigen Krieg zugetragen. Franckfurt A belügyminiszterium s annak felügyelete alatt álló intézetek és törvényhatóságok tiszti névtára 1873-ra. Buda Bélyegtőrvény. Pest Bélyeg és illetéki évi törvény. Pest Bem in Wien. St. Gallen Bembi P. Epistolarum Leonis X. nomine scriptarum libri sexdecim. Bémer L. Lelki vezér. Bécs Bemerkungen über den Fortgang der landwirtschaftlicher Kultur. Pressburg Bencsik Jos. Repertorium juris publici, privati el criminalis hungarici Posonii Bencsik Nic. Novissima diaeta nobilissima principis, statuumque et ordinum inclyti regni Hungariae, partiumque eidem annexarum. Tyrnaviae Benczur Ján. A szabadság elmélete. Pest Benczur Jos. Jus publicum Hungariae Viennae Hungaria semper libera. Vindobonae Bene Fr. Elementa politiae medicae. Buda 1807.

16 [14] Benedek A. Költeményei. Pest Benger Nic. Annales coenobiticorum Ordinis Fratrum eremiticarum. Posonii Beniczky P. Magyar rithmusok. Kassa Beniowsky M. Reise durch Sibirien. Berlin Benkendorff H. Az első keresztényeknek tiz fő üldöztetésekről szólló-história. Pozsony Benkert A. Die Reise von Pest bis Baja. Pest Überschwemmung der Städte Pesth und Ofen. Pest Benkő F. Magyar minerologia. Kolozsvár Bányász tudományról. Kolozsvár Benkő Jos. Transsilvania sive magnus Transsilvaniae principatus. 2 T. Vindobonae Az erdélyi nemes székelység képe. Kolozsvár Comitia Transsilvanica. Viennae Középajtai. dohány. Szeben Imago inclytae in Transsylvania nadonis Siculicae. Cibinii Milkovia, sive antiqui episcopatus Milkoviensis explanatio. 2 T. Viennae Benkő K. Csik, Gyergyó és Kászon multja, jelene. Kolozsvár Marosszék ismertetése. Kolozsvár Benkő S. Topographia oppidi Miskoltz historico-medica. Cassoviae Benkovich M. Der Ungern Stamm und Sprache. Pressburg Benvenuti Caes. Tractatus de vita et communitate clericorum primitivae Ecclesiae. Constantiae Benyovszkl P. Panegyrici Matthiae Corvini. Tyrnaviae Beöthy Zs. Az eváng. házasságügyi uj törvények gyakorlati magyarázata. Pest Beranger J. P. Chansons. Leipzig Bérczi K. Magyar méneskönyv. Pest Berecz A. A mennyiségtani földrajz alapvonalai. Pest Berecz K. Szabad hangok. Pozsony. Beregani N. Historia delle guerre d' Európa. 2 k. Venetia Berényi Joh. Zeitalter Franz des I. Kaisers von Österreich. 3. B. Pest Bergamaschi P. Fr. Breve notizia istorica del pontificio et imperial ordine Torino Berger A. Fr. Felix Fürst zu Schwarzenberg. Leipzig 1853.

17 [15] Bergleiter Joan. Vindiciae privilegiorum nationis in Transsilvania Saxonicae. Cibinii Bergmann Jos. Medaillen auf berühmte und ausgezeichnete Männer des österreichischen Kaiserstaates von XVI. bis zum. XIX. Jahrhunderte. 2 B. Wien 1844, Bergmann Józs. IX. Pius pápa. Pest Bericht über die Kriegs-operationen gegen die ungarischen Rebellen Berlin Berlien Fr. Der Elephanten-Orden und seine Ritter. Kopenhagen Bernardus de Angells. Regulae Societatis Jesu auctoritate septimae congregationis generalis auctae. Antverpiae Bernát Gás. Lavota élete. Pest Bernáth Gé. Keletázsiai utazás. Pest Bertalanffy P. Világnak rövid ismerete. Nagy Szombat Bertha S. Országgyülési tárcza 1830-ról. Pest Bertholet. Histoire de l institution de la Fete-Dieu. Liege Bertholdi Joan. Series regum Hungariae. Graecii Bertius P. Commentarii rerum Germanicarum Berzevitzy De origine rusticorum. Berzevitzy Gr. Ansicht des asiatisch-europäischen Welthandels. Pest Nachricht über den jetzigen Zustand der Evangelischen in Ungarn. Leipzig De commercio et industria Hungariae. Lőcse Beschreibung des Schlosses Eszterház. Pressburg Beschreibung von Bosnien und Serbien. 2 B. Wien 1821, Beschreibung der königl. hungarischen Krönung des Leopold II. Beschreibung der Mineral-Bäder, Gesundbrunnen und Heilquellen. Kaschau Besoldus Chr. Historia Constantinopolitana. Argentorati De Besse J. Grammaire Turque. Pest Bessé A. Das türkische Reich. Leipzig Bessenyei Gy. Hunyady János élete és viselt dolgai. Bécs A hármas vitézek. Bécs Bessenyei György társasága. Bécs Bessenyei S Milton elveszett paradicsoma. 2 k. Kassa Bertrand E. Le regime légal de la presse en Angli terre. Paris Beszédek a m. tud. egyetem /3 megnyitásán. Buda Beszédes Józs. Mérnöki irányzatok

18 [16] Bethlen A. gr. Geschichtliche-Darstellung des Deutschen Ordens. Wien Bethlen I. gr. II. Rákóczy György ideje. N.-Enyed Bethlen J. Dacia Bethlen Gábortól Apafi Mihályig Nürnberg. Bethlen Joan. Rerum Transsylvanicarum libri quatuor De rebus Transsylvanicis. 2 T. Viennae Historia rerum Transsylvanicarum. 2 T. Viennae Bethlen M. gr. Önéletrajz s Erdélyország akkori történetének leirása. Kolozsvár Önéletirása. 2 k. Pest Histoire des Revolutions de Hongrie. Fr. Rákóczy. 2 k. Haye. Bethlen O. Ungarische Monatschrift für Politik, Landwehr. etc. 2 B. Pest Bethlen. Historia Transsylvaniae. 6 T. Cibinii Bethlen W. Historiarum Pannonico-dacicarum libri decem a clade Mohazensi. In arce Kreüsch Transsylvaniae. Beudaut F. J. Mineralogische und geognotische Reise durch Ungarn. Leipzig Bevezetés az erdélyországi törvénykezésnél alkalmazandó tractatusra. Nagy-Várad Beza Th. Tractatio de polygamia. Daventriae Biblia Sacra. 8 T. Budae Biblia cum summariis. Bibliothecae Samuelis S. R. J. com. Teleki partes tres. 3 T. Viennae Bibliographische Übersicht der Literatur. Wien Bickersteth J. Childe Harold. Genf Bielek L. Arany gondolatok. Bécs Bielowski Au. Monumenta Poloniae historica, Lwow Bihari lm. Természetjog. Pest Bily Joh. Geschichte der Slaven Apostel Cyrill und Method. Prag Blnder W. Fürst Clemens Metternich und sein Zeitalter. Schaffhausen Bipartita cynosura universi juris ungarici. Jaurini Birk E, Beiträge zur Geschichte der Kőnigin Elisabeth und ihres Sohnes Kőnig Ladislaus Wien Birken S. Der Donau-Strand. Nürnberg 1663.

19 [17] Birkenstoek M. Sándor Leopold nádornak nevét örökitő emlékirat. Bécs A birodalom alkotmányos rendezése magyar felfogás szerint. Pest Biró M. Evangyeliumi kenyérmorzsalékok és apostoli buzakalászok predikatziokban. Győr 1756 Biró M. Enchiridion de fide, haeresiarchis ac eorum asseclis. Jaurini Bisticci V. Vite di nomini illustri del secolo XV. Firenze Bitnitz L. A magyar nyelvbeli előadás. Pest Bittner lm. A bánság poslázairól. Pest Bivort. Code constitutionnel de la Belgique. Bruxelles Bizarus P. Cypricum bellum. Pannonicum bellum sub Maximiliano II. Rom. et Solymano Turcarum imperatoribus. Basileae Bizozeri S. Notizia del regni d' Ungheria, Croazia e di Transsylvania. Bologna Blätter der Erinnerung an Alex. v. Humboldt. Berlin Blaskovits Alex. Status politico-juridicus regni Hungariae. Pestini Blaskovich And. Historia universalis Illyrici ab ultima gentis et nominis memoria. Zagrabiae Dissertationum pars I. Zagrabiae Blinetis. Neuligst eröffnetes polnisches Staatscabinet. Cölln Blumberg Chr. Abbildung des Calandes. Chemnitz Blume Fr. Lex Dei, sive mosaicarum et romanarum legum collatio. Bonnae Bocatius Joan. De casibus virorum illustrium libri novem. Augustae Vindelicorum Boccaccio. The decameron. London. Bock Fr. Die Kleinoden des heil. römischen Reiches deutscher Nation. Wien Der Schatz der Metropolinkirche zu Gran. Wien Böckh Fr. H. Merkwürdigkeiten der Haupt- und Residenz-Stadt. 2 B. Wien Bocsor Is. Magyarország történelme. 5 k. Pápa Bod P. Historia unitariorum in Transylvania. Lugduni Batavorum Judiciaria fori ecclesiastici praxis. Cibinii Hungarus tymbaules

20 [18] Bod. P. Hungarus tymbaules continuatus. A vitézkedő anyaszentegyház historiája. Basel Szent Heortokrates. Pozsony Sz. irás értelmére vezérlő lexicon. Sorostély A sz. bibliának historiája. Szeben Erdélyi református püspökök historiája Magyar Athenas Boda Józs. AZ emberi nemzetnek megsértetődött törvényei. Pécs Bode E. J. A világ alkotmányának összeséges vizsgálása. Pozsony Bodin J. F. Recherches sur Angers et le Bus-Anjou Bodmann Fr. J. Codex epistolaris Rudolphi I. rom. regis. Lipsiae Bodnár Ist. Észrevételek Kossuth Lajosnak Együttes válasz sokaknak" czimü levelére. B. Gyarmat Boehmius G. De Augustino Olomucensi. Drezda Boehn H. Blüthe und Verfall des Osmanreichs in Europa. Berlin Boener Joh. Die Renn-Bahn der Ehren unter Leopold und Joseph. Nürnberg Böhm L. Monographie der privilegirten Militär-Kommunität. Weisskirchen. Banat-Weisskirchen. Dél-Magyarország vagy az ugynevezett Bánság külön története 2 k. Pest Itészet és vitiligatismus. Temesvár Die böhmischen Märtyrer. Prag Bója G. Szünidői emlékkönyvecske. Szeged Bolanden C. Ersammelte Schriften. 7 B. Regensburg Boldényi. Das Magyarenthum oder der Krieg der Nationalitäten. Leipzig Magyarisme. Paris La Hongrie historique. Paris Boleluczky M. B. Vita S. Adalberti. Pragae Boleszny A. Kéziköny az Al-Dunán utazók számára. Ó-Orsova Bolla M. Historia universalis. 3 t. Claudiopoli Bollandus Joan. Acta Sanctorum Ungariae. Tyrnaviae Boller. Vergleichende Analyse des magyarischen Verbums. Wien Bölts Salamon kiralnac könyvei. Colosvár 1551 Boneparte L. Histoire du parlament Anglais. Paris Boner Ch. Transylvania; its products and its people. London Boner Hier. Des allermechtigsten Kunigreichs inn Ungern wahrhafftige Chronick. Basel 1544.

21 [19] Bonfini A. Rerum Ungaricarum deeades. 4 Ex. Basileae 1543, Lipsiae Coloniae Agrippinae De pudicitia conjugali et virginitate. dialogi. Basileae Historicae orationes seléctae. Cassoviae Ungarische Chronica. Frankfurt Bonghi R. Pius IX. und der künftige Papst. Wien Bonifaciusbuch oder St. Bonifacius und sein Verein. Paderborn Bontempí A. A. Historia della ribellione d' Ungheria. Drezda Borchgrave. Essai historique sur les Colonies Belges. Bruxelles Bornemisza P. Az evangeliumokból és az epistolákból való tanuságok. 2 k. Sempte Boros A. Harkányi fürdő. Pest Boross M. Magyar Kronika. Pest Bors S. Az őrangyal. Pest Borsod vármegyében levő helységek egymástól való távolsága. Kassa Borsos M. Világ. Pest Bósits G. Egyházi és közoktatási tiszti névtár. Buda Bossuet J. B. Defensio declarationis conventus cleri Gallicani an de ecclesiastica potestate. 2 t. Maguntiaci Botfield B. Praefationes et epistolae editionibus principibus auctorum veterum praepositae. Cantabrigiae Botka Th. Notitia diplomatica veteris constitutionis comitatuum. Pestini De duellis Hungarorum litis decisoriis. Pestini Kisfaludi Lipthay Imre, Bars és Hont megyék alispánjának emlékezete. Pest Trentsini Chák Máté. Budapest Böttiger A. C. Sabina oder Morgenszenen. Leipzig Bourgham H. Die Staatsmänner während der Regierungsepoche Georgs III. 2 B. Pforzhaim Bowring J. Poetry of the Magyars. London Boxhorn-Zveri M.Respublica Moscoviae et urbes. Lugduni Batavorum Boyer Gertrude de Hongrie. Colmár Böytös St. Ecclesia cath. una, sancta, apostolica. Tyrnaviae Boz. Werke: Olivér Twist. Berlin Bozius E. Th. De antiquo et novo Italiae statu. Romae Bozóky Ján. Koronázás könyv. Pest Bozóky A. Praetori jog. Pest 1866.

22 [20] Bozsinka Th. D, Animedversio in dissertationem Hallensem sub titulo Erweis, dass die Walachen nicht römischer Abkunft sind. Pestini Brandenburgi Katalin. Bethlen Gábor hitvesének emlékkönyvéről és életéről. Pest Brandolinus Lippus. De humanae vitae conditione. Viennae Brassai S. Tarlózatok Horatius satiráinak magyarázói után. Pest 1872 A magyar bővitett mondatok. Pest A módszerről. 3 füz. Pest Brassy S. Bankismeret. Kolozsvár Braun-Wiesbaden K. Tokaj und Jókai. Berlin Bredecky S. Topographie des Königreichs Ungarn, Wien Beiträge zur Topographie des Königreichs Ungarn. 4 B. Wien Breidenstein. Über den Primat des Papstes. Stuttgart Breier E. Die Tartaren in Croatien und Dalmatien. Wien Breul Jac. Regula S. Patris Benedicti. Moguntiae Brevis notitia urbis veteris Vindobonae. Vindobonae. Brezanóczy A. Istitutiones juris ecclesiastici. Pesthini Briefe über die Schiffhart. Prag Briefe über die Bibel in Volkston. Wochenschrift. 3 B. Halle Briefe von Joseph dem Zweiten. Leipzig Briefwechsel Papsts Hadrian VI. mit Erasmus von Rotterdam Frankfurt Bright R. Travels fromm Vienna Through Lower Hungary. London The britisch classies. The letters of Junius. 2 k. Paris Brochhaus Cl. Fr. Nicolai Cusani de concilii universalis potestate sententia explicatur. Lipsiae Brockhaus. Conversations-Lexicon. 16 B. Leipzig 1851 Brodericus St. Narratio de bello ad Mohatzium an Argentorati Bronikovszki A. Die Magyaren. 7 B. Leipzig Browns E. Sehr denkwürdige und sonderbare Reisen. Nürnberg Bruckmann Fr. E. Epistola itineraria LXXXVII. sistens memorabilia Comitatus Liptoviensis. Wolffenburg Epistola itineraria XLVIII. exhibens memorabilia Posoniensia. Wolffenburg

23 [21] Bruckmann Fr. E. Epistola itineraria XCVII. sistens vina hungarica. Wolffenburg Epistola itineraria C. sistens scriptores rerum hungaricarum. Wolffenburg Bruckner V. A Szelistye és Talmács fiókszékbeli községek közjogi viszonyainak rendezését illető emlékirat megvilágitása. Nagy-Szeben Brunet. Manuel du libraire et de l'amateur de livres. 4 k. Paris Brunner S. Agram. Wien Ein Benedictinerbuch. Würzburg. Die Mysterien der Aufklärung in Österreich Mainz Die theologische Dienerschaft am Hofe Joseph II. Wien Correspondances intimes de l' Empereur Joseph II. Mayence Brusoni G. Le campagne dell' Ungheria degli anni 1663 e Venetia Brunschwick H. Das Buch zu distillieren de zusammen gethonen Ding, composita genannt. Brutus J. M. opera varia selecta. Berolini Magyar historiája Pest Dies Buch gehőrt dem Vaterland. Leipzig Bücherschatz der deutschen National-Litteratur des XVI. und XVII. Jahrhunderts. Berlin Bucholtz F. B. Geschichte der Regierung Ferdinand I. 9 B. Wien Buckland W. La geologie et la Mineralogie. 2 k. Paris Buda halálára birálat. Pest Buda városának viszontagságai. Rozsnyó Budán felfedezett gazdag sirbolt, melyben hihetőleg Katalin, Mátyás király első hitvessének teteme találtatott. Pest Budapest és környékének leirása. Pest Budapest fővárosi törvényhatóság alakitásáról és rendezéséről szóló évi XXXVI tczik. Pest Budai F. Magyarország polgári historiájára való lexicon. 3 k. Nagy- Várad Buday E. Magyarország historiája. 3 k. Pest Régi tudós világ historiája. Debreczen 1802.

24 [22] Buddei J. Fr. Historia ecclesiastica veteris testamenti. 2 t. Halae 1744, Buder chr. g. Bibliotheca historica selecta. 2 t. Jenae Vitae clarissimorum historicorum. Jenae Büdinger M. Ein Buch ungarischer Geschichte Leipzig Bugát-Schedel. Orvosi szókönyv. Pest Bugát P. Boncztudomány. Pest Bukowiek J. Commentaria in Novi Testamenti libros. Irenopoli Bulwer. Werke Die letzten Tage von Pompeji. Zanoni. Aram. 3 B. Berlin 1857, Bulyovszky L. Uti emlékek Norvégiából. 2 k. Pest Bunsen. Die Basiliken des christlichen Roms. München Büntető törvény a büntettek, vétségek és kihágásokról és sajtórendtartás. Bécs A büntető törvénykönyvvel kapcsolatban levő büntető s javitó rendszer behozása iránt véleményadás végett kiküldött választmány jelentése. Buda Bürck Aug. Ulrich von Hutten. Leipzig Bürger. Sämmtliche Werke. Göttingen Die Burgvesten und Ritterschlösser. 4 B. Brün Burian M. Dissertatio de duplici ingressu in Transsilvaniam Georgii Blandratae. Albo-Carolinae Busbeguü G. Omnia, quae exstant. Lugduni Batavorum Epistolae de rebus Turcicis. Lipsiae Buss F. J. Die gesellschaft Jesu, ihr Zweck, ihre Satzungen, Geschichte, Aufgabe und Stellung in der Gegenwart. 2 B. Mainz De Bussy Rabutin. L' Usage des Adversitez. Paris Buza S. Az élet titkai. Eger Byron lord. The Complete works. Frankfurt Cabet M. Voyage en Icarie. Paris Cachard. Correspondance de Charles. V. et d' Adrién VI. Bruxelles Cacics A. Descriptio regum, banorum, heroum Slavinorum seu Illyri- C.

25 [23] corum. Budae Caesareo-Regia declaratio contra Ragoczianos. Caesaris C. J. Quae exstant omnia. Lugduni Batavorum opera. Amstelaedami Calderon de la Barka. Schauspiele. Wien Calendarium Jaurinense. Jaurini Calendarlum Oeconomicum. Tyrnaviae. Calepini A. Dictionarium undecim lingvarum. 2 t. Basileae Calles S. Annalles Austriae. 2 t. Viennae Calvinus Joan. Interim adultero-germanum Calvisi S. Opus chronologicum ex auctoritate scripturae. Frankfurt Camerarius Joach. Vita Lutheri et Melanchtonis. Vratislaviae Camesina-Heider. Die Darstellungen der Biblia pauperum einer Handschrift des XIV. Jahrhunderts. Wien Canisius H. Thesaurus monumentorum ecclesiasticorum et historicorum. 4 t. Antverpiae Canisius P. Catechismus mit Figuren. Dilingen Cantu C. Világtörténelem. 12 k. Eger Capefigue M. La grande Catherine imperatrice de Russie. Paris Les diplomates Europeens. 2 k. Bruxelles Aspasie et les courtisanes Atheniennes. Paris Les Bacchantes. Paris La Comtesse de Parabere. Paris Ninon de 1' Enclos. Paris Du Barry. Paris Marie de Medicis. Paris Anna d' Autriche. Paris Les Deesses de la liberte. Paris Capitaine de Chevau-Légers. Fragments sur les campagnes d'italie et de Hungrie. Paris Cappellari M. Triumph des heiligen Stuhls und der Kirche über die Angriffe der Neuerer. Augsburg Cara Mustafa. Paris. Carafa C. Commentaria de Germania restaurata sub Gregorio XV. et Urbano VIII.regnante Ferdinando II. Coloniae Agrippinae Carey H. A társadalmi tudomány kézikönyve. Pest 1867 Cariophilus Bl. De marmoribus antiquis. Trajecti 1743.

26 [24] Carmen gratulatorium,cum anno confoederati imperatores urbem Budensem et Pestiensem inviserunt, oblatum. Et alia carmina. Pest. Carmina diversa. Caroli G. Szent Biblia. Hanoviae Carolus VI. Regulamentum militare Carronni in Dacia. Mie observazioni locali, nazionali, antiquarie. Milano Carptojectus B. De oneribus vasalli feudalibus Lipsiae Carra M. Histoire de la Moldavie et de la Valachie. Neuchatel Carrach Joan Th. Thesaurus lingvarum latinae et germanicae scholastico-literarius. 2 t. Vindobonae Carve Th. Itinerarium cum historia facti Butleri, Gordon, Lesly et aliorum. Moguntiae Casanova J. Memoires. 4 k. Paris Cassel S. Magyarische Alterthümer. Berlin Cassius. Magyarország fővárosa. Pest Catelli F. Ausführliche Beschreibung der Erbhuldigung dem Ferdinand II. Kaiser von Österreich. Wien Catalogus librorum a commissione aulica prohibitorum. Vindobonae nummorum instituti nationalis. Széchenyiani. 3 t. Pest personarum et officiorum provinciae Austriae Societatis Jesu pro anno provinciarum, collegiorum, residentiarum, seminariorum et missionum Societatis Jesu an Tyrnaviae Sanctorum Cataloque des livres de l' academie imperiale de St. Petersbourg. St. Petersburg raisonne des livres militaires. Vienne illustré d' armes anciennes. Bruxelles Cataneus Hier. Panegyricus de institutione collegii Germanici et Ungarici. Catergian S. Guide de conversation Turk-Francais. Vienne Catholicon et notorium Ferdinandi II. et Friderici V. pro jure s. imperii Cathrein V. Die Sittenlehre des Darwinismus. Freiburg Cattaneo G. Equejade monumento antico di bronzo del museo nazionale Ungherese. Milano 1819.

27 [25] Causae regum heri et hodie inter se belligerantium Cavallerie-Offizier. Die Reiter Regimenter der k. k. österreichischen Armee. 3 B. Wien Cave G. Scriptorum ecclesiasticorum historia litteraria. 2 t. Basileae Centorie A. Commentarii della guerra di Transilvania. Venegia Cepio C. Petri Mocenici imperatoris gestorum libri tres. Basileae Chanadi D. Historia de vita, morte, universaque fortunae alea Joannis II. regis Hungariae. Debreczen Chassin Ch. L. Jean de Hunyad Paris La Hongrie son génie et sa mission étude historique suivie de Jean de Hunyad récit du XV. siecle. Paris Chavin de Malan. Assisi sz. Ferencz élete. Pest Chateaubriand. Rapport sur l'etat de la France. Paris Discours historiques. 4 k. Paris Genie du Christianisme. 3 k. Lyon Kalandja az utolsó Abencerágnak. Kolozsvár Cházár And. Hungaria semper sua, ad explicandam e legibus regni conscriptionem recentissimam proposita. Eperjes Chelucci P. Orationes. Budae Chenot A. Historia pestis Transsylvanicae. Budae Cherrier N. J. Enchiridion juris ecclesiastici. 2 t. Pestini A magyar egyház története. Pest Chmel Jos. Der österreichische Geschichtsforscher. 3 B. Wien Zur Geschichte des österreichischen Freiherren-Geschlechtes der Eizinger von Eizing. Habsburgisches Archiv. 2 B. Wien Die Handschriften der k. k. Hofbibliofhek in Wien. 2 B. Wien Urkunden, Briefe und Actenstücke zur Geschichte Maximilians I. und seiner Zeit. Stuttgart Urkunden, Briefe und Actenstüeke zur Geschichte K. Ladislaus Posth. Erzherzog Albrecht VI. und Herzog Siegmund von Österreich. Wien Urkunden zur Geschichte K. Friedrichs IV. Actenstücke zur Geschichte Croatiens und Stavoniens in den Jahren 1526 und Wien Zur Geschichte des Königs Matthias von Ungarn. Chodzk L. Les massacres de Galicie. Paris 1861.

28 [26] Cholewa C. v. Paulikowszki. Die Juden neben den Christen. Freiburg Chomanetz J. Die Geschichte Ungarns von den ältesten Zeiten bis zum Tode-Franz I. Hamburg Chopin M. L'univers. Histoire et description de tous les peuples provinces Dannubiennes et Rumaines. 2 k. Paris Choul G. Veterum Romanorum religio, castrametatio, disciplina militaris. Amstelaedami Chownitz J. Geschichte der ungarischen Revolution. 2 B. Stutgart Einige Worte an die Pest-Ofner. Brünn Handbuch für Auswanderer nach Ungarn. Bamberg Christ A. Über deutsche Nationalgesetzgebung. Karlsruhe De Christiana tolerantia. Debrecini Chronicon fratrum ordinis praedicatorum. Parisiis Chronicon Gotwicense. 2 t. Tegernseae Cianus L. Karaba G. Orationes diversae. Cibinus Froster J. Dacia. Neue Beschreibung des Landes Siebenbürgen. Nürnberg Cicero M. T. Orationes. Lutetiae Epistolae Opera omnia, quae extant. 7 t. Argentorati Libri tres de natura deorum. Lipsiae Opera. Lipsiae Epistolae selectae. Halae Cicero beszéde Manilius törvénye mellett a néphez. Bécs Ciceronianus. Thesaurus lingvae latinae Cilchert K. Pozsonymegye helyrajzi és statisztikai leírása. Bpest Cirocuti P. Országos nagy képes naptár 1862-re. Pest Civitates et oppida in principatu Transsylvaniae. Claramontius Sc. De conjectandis cujusque moribus et latitantibus animi affectibus libri decem. Lugduni Clarns L. Die Verlobten. 2 B. Schaffhausen Classiques Francais. Oeuvres de J. J. Rousseau. 4 k. Paris Clemens XIV. Merkwürdige Briefe. 2 B. Frankfurt A Clerus ügyei. A vegyes házasságok iránt költ pápai breve. Buda Clodius Chr. Aug. Acta societatis Jablonovianae de Slavis, Venedis, Antis, Vilzis et Sorabis. Lipsiae Cobbet V. A protestans reformatio historiája Angliában s Irlandban. Nagy-Várad 1834.

29 [27] Coberus T. Historica descriptio rerum, circa Budam mense Octobr. anno 1598 gestarum. Lipsiae Codex diplomaticus Poloniae. 3 t. Vilnae Codex juris gentium diplomaticus. Guelferbyti Les Codes francais en miniature. 2 k. Coeckelberg de Dutzele. Histoire de 1' Empire Autriche. 6 k. Vienne Coelibatus és polgári házasság. Pest Collectio Bullarum in causa reformationis editarum. Collectio Normalium, resolutionum caesareo-regiarum in materia commissionis ecclesiasticae usque t. Pestini. Collegium S. Hier. Hőchste Welt und Krieges Häupter. Augspurg und Dillingen De Colloredo F. A. Parvus atlas Hungariae. Viennae Columnae Trajani orthographia. Roma Comarinus G. Concionum sacrarum centuria prima. Varadini Comaromi Gy. Papistaság ujsága. Colosvár Comenius J. A. Januae lingvarum reseratae aureae vestibulum. Leut-schoviae Orbis sensualium pictus quadrilingvis. Lőcse Comnena A. Alexiadis libri quindecim. Bonnae Compendium belli Germanici ab anno 1617 ad annum La Conjuration du Comte Jean-Luis. Cologne Concilii Tridentini canones et decreta. Venetiis Concilium Tridentinum. Tyrnaviae Das Concilium zu Constans. Augsburg Concordatum super statu praesenti ecclesiae Gallicanae. Parisiis Confessio et expositio simplex orthodoxae fidei et dogmatum catholicorum. Tiguri Conrad P. Beschreibung des Ruster Weinbaues. Wien Conradinus B. Febris miscellanea Ungarica. Unterricht, wie ein jeder sein Haus in diesen gefehrlichen leuffen des maligne epidemialischen Fiebers halten und regieren soll Conringius H. De habitus corporum Germanicorum antiqui et novi causis liber singularis. Helmstadii De origine juris Germanici. Helmstadii De bello contra Turcas prudenter gerendo libri varii. Helmstadii Consalvi H. Card. Memoiren. Padernborn 1870.

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK

ID. SZINNYEI JÓZSEF ( ): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK ID. SZINNYEI JÓZSEF (1830 1913): TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MATEMATIKAI ÍRÁSOK A HAZAI FOLYÓIRATOKBAN (1778 1873) A szöveget sajtó alá rendezték a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai, Gazda István

Részletesebben

Az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Szakkönyvtárában található 1851 elıtt megjelent könyvtári dokumentumok

Az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Szakkönyvtárában található 1851 elıtt megjelent könyvtári dokumentumok Az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Szakkönyvtárában található 1851 elıtt megjelent könyvtári dokumentumok Ssz. Szerzı Mő címe Kiadás helye Nyomda neve Kiadás Leltári Raktári Megjegyzés 1. Beza

Részletesebben

2012. augusztusi gyarapodás

2012. augusztusi gyarapodás . augusztusi gyarapodás Raktári szám A dokumentum azonosító adatai Megjelenési adatok KK41928 A MAGYAR NEMZETI BANK TÖRTÉNETE ; 1. BUDAPEST : KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KÖNYVKIADÓ, 1993-1999 KK41928 A MAGYAR

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága július 9-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága július 9-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2008. július 9-i ülés Az ülés napirendje 1. John Ellicott: Asztali zenélő óra, 1765 körül, London. (Ébenfa, fém óraszerkezettel, negyedütős zenélő szerkezettel, rugóhajtással,

Részletesebben

Latin nyelvű tudományos irodalom Magyarországon a 15 18. században

Latin nyelvű tudományos irodalom Magyarországon a 15 18. században Latin nyelvű tudományos irodalom Magyarországon a 15 18. században II. Neolatin Konferencia Szeged, 2015. november 5 7. SZTE BTK Kari konferenciaterem, Szeged Egyetem u. 2. 2015. november 5. (csütörtök)

Részletesebben

Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni.

Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni. Zárójelentés Kutatási beszámoló Beszámolónkban a még 2001-ben megtervezett és nemzetközi együttműködésre is számító programunk várható eredményeit és ütemezéseit próbáljuk követni. A tervet időközben ugyan

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

SZAKIRODALOM 83. Wolfstieg August. Bibliographie der freimaurerischen Literatur. Herausgegeben im Auftrage des Vereines deutscher Freimaurer.

SZAKIRODALOM 83. Wolfstieg August. Bibliographie der freimaurerischen Literatur. Herausgegeben im Auftrage des Vereines deutscher Freimaurer. SZAKIRODALOM 83 rendszereket újított föl, Róma gyámkodását a rendőri gyámkodással cserélte föl. Bár sokszor enyhén kezelte a cenzúra szabályait, ezek nincsenek minden, sokszor bántó és bosszantó kicsinyesség

Részletesebben

Székely Sándor LINZBAUER XAVÉR FERENC (1807 1888) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai

Székely Sándor LINZBAUER XAVÉR FERENC (1807 1888) 1. Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Székely Sándor LINZBAUER XAVÉR FERENC (1807 1888) 1 Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai Másfél évszázad távlatából hajtjuk meg az elismerés zászlaját Linzbauer előtt, aki elévületlen

Részletesebben

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG.

MUNKASZERZŐDÉS. amely egyrészről az. név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. _LOCALITATEA, JUDET, TARA. cégjegyzékszám: NR.REG. MUNKASZERZŐDÉS amely egyrészről az név: S.C. NUMELE FIRMEI SR.L. székhely: STR., NR. LOCALITATEA, JUDET, TARA cégjegyzékszám: NR.REG.COMERTULUI adószám: CUI bankszámlaszám: COD IBAN képviseli: _NUME REPREZENTANT

Részletesebben

2000 Magyar nyelvű irodalmi és társadalmi havilap 1899 2014 Acta Agronomica (A MTA Agrártudományi Közleményei) 1950 1995 Acta Alimentaria (An

2000 Magyar nyelvű irodalmi és társadalmi havilap 1899 2014 Acta Agronomica (A MTA Agrártudományi Közleményei) 1950 1995 Acta Alimentaria (An 2000 Magyar nyelvű irodalmi és társadalmi havilap 1899 2014 Acta Agronomica (A MTA Agrártudományi Közleményei) 1950 1995 Acta Alimentaria (An International Journal of Food Science) 1972 1995 Acta Antiqua

Részletesebben

1600 j. A Pécsi Tudományegyetem. dományi Karán végze történelem szakon, 2004-t l ugyano a középkor- és koraújkortörténeti

1600 j. A Pécsi Tudományegyetem. dományi Karán végze történelem szakon, 2004-t l ugyano a középkor- és koraújkortörténeti G ü L ó M m m v y j m 1600 j m M y m y, A u j T m j j M m m y Á - j m y b, v m v ü vü. A 13 14. m u j v b m b - ü m y y mó u m. U y bb b T m m y bb v - bb mb m y (v m ) j. 1 A j bb, y y yó m ü ü ü ( -

Részletesebben

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849)

Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 17 Ferenc Jozsef 2007 01.qxd 8/25/08 2:54 AM Page 113 Szabadságharc /Freiheitskrieg/ (1848-1849) 608 608. Dukát (Au) 1848 Körmöcbánya /Kremnitz/ Av: V FERD MAGY H T ORSZ -KIRÁLYA ERD N FEJED álló király

Részletesebben

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III

BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH. Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III P. b. b. Verlagspostamt 1030 Wien WoGZ 213U BUNDESGESETZBLATT FÜR DIE REPUBLIK ÖSTERREICH Jahrgang 1999 Ausgegeben am 13. April 1999 Teil III 70. Abkommen zwischen der Österreichischen Bundesregierung

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS

MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS TECHNIKATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY BORSOD MEGYÉBEN HAJDÚ RÁFIS JÁNOS Egy rendhagyó múzeum születése és fejlődése bontakozik ki az alábbi írásból. Létrejöttét, céljait tekintve olyan igény kielégítésére

Részletesebben

TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13.

TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13. TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13. A Koller József emlékkonferencia (2002. október 24-25.) válogatott előadásai Szerkesztette: Font Márta és Vargha Dezső Pécs Története Alapítvány Pécs, 2003 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére 9. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-i rendes ülésére Tárgy: Önrész biztosítása a Dombóvári Német Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. február 9-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. február 9-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. február 9-i ülés Az ülés napirendje 1. Pontormo, Jacopo (Pontormo, 1494 1557)-nak tulajdonítva: Mária gyermekével, Keresztelő Szent Jánossal és két angyallal, 1523 körül

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Diósadi Elekes György

Diósadi Elekes György Diósadi Elekes György EGYKORI ERDÉLYI ORVOSTÖRTÉNÉSZEK Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet munkatársai A kolozsvári egyetem hazatértével mienk lett az ott 1921-ben felállított orvostörténeti

Részletesebben

NÉMET NYELV VIZSGAANYAG. 9. évfolyam

NÉMET NYELV VIZSGAANYAG. 9. évfolyam NÉMET NYELV VIZSGAANYAG 9. évfolyam 1. Wortschatz der 1-11. Lektionen in dem Buch Start!Neu + Arbeitsheft+ kiegészítő 2. Themen und Dialoge: 1. Begrüßungen, Vorstellungen 2. Familie 3. Essen und Trinken

Részletesebben

A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből

A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből Témavezető: Tilk Péter egyetemi docens (PhD) A téma leírása: A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből című téma keretében a doktorandusz hallgatóknak

Részletesebben

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel, Starenweg 8a, 82140 Olching DATUM: 23.10.13 Tel.: 08142 6551752 Fax.: 08142 4628228 carsten@tonmeister-online.de Betreff: Beurteilung

Részletesebben

III. Szakmai közéleti tevékenység

III. Szakmai közéleti tevékenység Dr. Kustár Zoltán: III. Szakmai közéleti tevékenység Tisztségek és megbízatások Választott intézményi tisztségek, megbízatások A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Tanácsának törzstagja

Részletesebben

Zenei tábor Bózsva

Zenei tábor Bózsva Zenei tábor Bózsva 2015 Sopran Alt Tenor Bass Con moto q = 69 Wa Éb Wa Éb Wa Éb Wa Éb chet redj chet redj chet redj chet redj Paulus, N 15. Choral auf! em auf! em auf! em auf! em ruft ber, ruft ber, ruft

Részletesebben

Signatur Autor(en), Herausgeber Titel Ort Jahr Aufla Band ISBN Y (HU) I 151 Máté-Tóth, A. Bulányi und die Bokor-Bewegung Wien 1996 -

Signatur Autor(en), Herausgeber Titel Ort Jahr Aufla Band ISBN Y (HU) I 151 Máté-Tóth, A. Bulányi und die Bokor-Bewegung Wien 1996 - Y (HU) I 151 Máté-Tóth, A. Bulányi und die Bokor-Bewegung Wien 1996 - Y (HU) I 152 Kornai,J. By Force of Thought:Irregular Memoirs of an Intellectual Journey Cambridge 2006 978-0-262-11302-1 Y (HU) I 3

Részletesebben

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203)

Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Oktober 2014 Kecskemét, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Mercedes-Benz : Six Sigma Black Belt, (135203 ) Six Sigma Black Belt, Werk Kecskemét, Ungarn (135203) Aufgaben Feladatok: Stellennummer

Részletesebben

Die ungarische Sonntagszeitung Vasárnapi Ujság, Budapest

Die ungarische Sonntagszeitung Vasárnapi Ujság, Budapest Abb. 2012-1/51-01 Vasárnapi Ujság, um 1854?, Titelvignette SG Februar 2012 Die ungarische Sonntagszeitung Vasárnapi Ujság, Budapest 1854-1922 Die Anzeigen von Elsö magyar üveggyár wurden gefunden von Dejan

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N

KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ. KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N KÖZMEGHALLGATÁS BESZÁMOLÓ KÉSZÜLT KOMLÓ VÁROS NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATA 2015. DECEMBER 09-i K Ö Z M E G H A L L G A T Á S Á N Tisztelettel köszöntöm meghívott vendégeinket, klubtagokat, oktatási

Részletesebben

Nagy Levente publikációi a P-305/2009. sz. pályázathoz

Nagy Levente publikációi a P-305/2009. sz. pályázathoz Fordítások: Nagy Levente publikációi a P-305/2009. sz. pályázathoz 1) Borhy, L. (szerk.): Római történelem. Szöveggyűjtemény, Budapest, 1998. (10 forrásszöveg fordítása). 2) László, L. Nagy, L. Szabó,

Részletesebben

Zengjetek, minden nemzetek - Singet dem Herrn ein neues Lied PROTESTÁNS MŰZENEI ANTOLÓGIÁK II. (Heinrich Schütz) Korálfeldolgozások és motetták

Zengjetek, minden nemzetek - Singet dem Herrn ein neues Lied PROTESTÁNS MŰZENEI ANTOLÓGIÁK II. (Heinrich Schütz) Korálfeldolgozások és motetták PROTESTÁNS MŰZENEI ANTOLÓGIÁK II. Korálfeldolgozások és motetták Zengjetek, minden nemzetek - Singet dem Herrn ein neues Lied a lutheri reformáció második évszázadából Urunk Jézus, fordulj hozzánk! - Herr

Részletesebben

* Németek a Kárpát-medencében - nemzetközi konferencia március 31. kedd, 10:05

* Németek a Kárpát-medencében - nemzetközi konferencia március 31. kedd, 10:05 Meghívó Németek a Kárpát-medencében címmel rendez nemzetközi konferenciát 2009. április 2-4. között a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium. Németek a Kárpát-medencében Nemzetközi konferencia

Részletesebben

. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA

. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: dr. MÁTYÁS-RAUSCH PETRA (lánykori név: Rausch Petra) Családi állapot: házas Születési hely, idő: Komló, 1984.03.04. Cím: 7300 Komló, Damjanich u. 13. Telefonszám:

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága Kulturális Javak Bizottsága 2007. április 4-i ülés Az ülés napirendje 1. Lotz Károly (Homburg von der Höhe, 1833 Budapest, 1904): Fiatalkori önarckép, 1850 körül (vászon, olaj, 40x34 cm, jelzés nélkül)

Részletesebben

A CSONGRÁD-BOKROSI VASESZKÖZLELET* SIMON KATALIN

A CSONGRÁD-BOKROSI VASESZKÖZLELET* SIMON KATALIN A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1980 81 jl A CSONGRÁD-BOKROSI VASESZKÖZLELET* SIMON KATALIN (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) 1979-ben, a hódoltság kori Gyója falu ásatásának befejezése után, a Tisza III. Vízlépcső

Részletesebben

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi

Irrtümer. 1620_25 Blaue Blume, Max Hueber Verlag 2002. Der Ötzi Irrtümer 6 A szövegek Egy érdekes könyv komoly vitát váltott ki. A vita arról folyt, hogy valóban emelik-e a dohányzás és a dohányosok az egészségügyi költségeket, mint ahogy sokan gondolják. Két professzor

Részletesebben

ZSÁMBOKY JÁNOS NUMIZMATIKAI TEVÉKENYSÉGE*

ZSÁMBOKY JÁNOS NUMIZMATIKAI TEVÉKENYSÉGE* ZSÁMBOKY JÁNOS NUMIZMATIKAI TEVÉKENYSÉGE* HUSZÁR LAJOS -A. 16. században a humanista műveltségnek elismert tekintélye volt a magyarországi születésű Zsámboky János (ismertebb humanista néven Johannes Sambucus)

Részletesebben

Kovácsik Antal K. 19:30-21:00 és Sz. 19:45-21:15 EC 24; 011. Sára Balázs Sz. 20:00-22:00 és Cs. 21:00-22:00 EC, 012

Kovácsik Antal K. 19:30-21:00 és Sz. 19:45-21:15 EC 24; 011. Sára Balázs Sz. 20:00-22:00 és Cs. 21:00-22:00 EC, 012 2014/2015. őszi félév BBV-200.178/EC Német nyelv kezdőknek (A1) Miskei Réka 1/a: H. 16:30-18:00 Sz. 19:45-21:15; 1/b: H. 18:00-19:30 P. 12.30-14:00 EC, 012; 015 BBV-200.179/EC Német nyelv újrakezdőknek

Részletesebben

2009. szeptemberi gyarapodás

2009. szeptemberi gyarapodás . szeptemberi gyarapodás Lelőhely Raktári szám A dokumentum azonosító adatai Megjelenési adatok 4937 A Békés Megyei Múzeumok közleményei 33. Békéscsaba : Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága, 3095 A Hajdú-Bihar

Részletesebben

Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról

Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Budapest Nádor u. 7. I em. 139 Beszámoló az Osztrák-Magyar Irodalom- és Kultúrtudományi Vegyesbizottság 2007. évi munkájáról 1. Az Osztrák-Magyar

Részletesebben

CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN

CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN CSECSEM Ő- ÉS GYERMEKHALANDÓSÁG KÉT PEST KÖRNYÉKI KÖZSÉGBEN A MÚLT SZÁZAD 7 0 8 0 -AS ÉVEIBEN írta: KÁRPÁTI ENDRE (Budapest) 1876 őszén a Rókus-kórház szülészeti osztályának fiatal segédorvosa megrázó

Részletesebben

Das Buch mit sieben Siegeln című oratóriumában

Das Buch mit sieben Siegeln című oratóriumában DLA doktori értekezés tézisei Somos János Csaba Szövegábrázolási technikák és motívumok Franz Schmidt: Das Buch mit sieben Siegeln című oratóriumában Témavezető: Ignácz Ádám PhD tudományos munkatárs Liszt

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 2. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

Önéletrajz. Universität Konstanz (Németország - DAAD Ösztöndíj) Szakirány: Irodalomtudomány, Német irodalom

Önéletrajz. Universität Konstanz (Németország - DAAD Ösztöndíj) Szakirány: Irodalomtudomány, Német irodalom Önéletrajz CSISZAR Klara Antonia Gabrielerstr. 171 A-2340 Maria Enzersdorf Österreich Születési idő: 1981 július 26. Születési hely: Szatmárnémeti, Románia Állampolgárság: román Nemzetiség: magyar Telefon:

Részletesebben

Találkozó az általános iskolákkal Október 4.

Találkozó az általános iskolákkal Október 4. Találkozó az általános iskolákkal 2012. Október 4. Témák Változások a felvételiben Német nyelvi verseny Adatok kérése Felvételi 1. Kevés információ-bizonytalanság Nem lesz tehetséggondozó felvételi, csak

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A kiállítás hasznosulásának értékelése

Szakmai beszámoló. A kiállítás hasznosulásának értékelése Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3506/01818 Egy főúri könyvtár Sárospatakon A Windischgraetz család könyvtárának bemutatása Kiállítás a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárában 2012. július

Részletesebben

6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai. Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány

6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai. Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány 6. A reneszánsz és a humanizmus társadalmi háttere, szerepváltozásai Magyar művelődéstörténet Biró Annamária PKE, Magyar Nyelv- és Irodalomtudomány Renaissance - újjászületés 16. század, Giorgio Vasari

Részletesebben

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang

Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen Seminars. vorhanden ab Jahrgang Universität Hamburg Finnisch-Ugrisches Seminar Zentrum für Hungarologie Anlage 6 Mai1993 Liste der Serien, Zeitschriften und Zeitungen in der hungarologischen Abteilung der Bibliothek des Finnisch-Ugrischen

Részletesebben

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos

Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest 1947. XII. 29.) művészettörténész néprajzos 2014. szeptember 14. Balogh Ilona (Budapest 1912. VI. 24. - Budapest. XII. 29.) művészettörténész néprajzos Névváltozata Balogh, Hélène Balogh Jolán testvére 935 Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészdoktor

Részletesebben

MAGYAR ÉREMGYÛJTÕK EGYESÜLETE ORSZÁGOS ÉREMCSERE-KÖZVETÍTÉS

MAGYAR ÉREMGYÛJTÕK EGYESÜLETE ORSZÁGOS ÉREMCSERE-KÖZVETÍTÉS MAGYAR ÉREMGYÛJTÕK EGYESÜLETE ORSZÁGOS ÉREMCSERE-KÖZVETÍTÉS 118. 2012/1. 265. tétel m ee Budapest, 2012. május 5. 10.00 óra JEGYZÉKMINTA A beadó neve, címe: Tagsági száma: Kibocsátó No. Ország Országrész

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

5. Zipernowsky Nyelvi Verseny NÉMET. 3. forduló: Quiz

5. Zipernowsky Nyelvi Verseny NÉMET. 3. forduló: Quiz 5. Zipernowsky Nyelvi Verseny 2010-2011 NÉMET 3. forduló: Quiz Kedves Versenyző! Gratulálunk, hogy sikeresen megoldottad a Zipernowsky Nyelvi Verseny 2. fordulóját. A 3. forduló 6 feladatból (Aufgabe)

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26.

BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26. BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26. CSÜTÖRTÖK, 2013. OKTÓBER 24. Babeş-Bolyai Tudományegyetem központi

Részletesebben

Magyarország már csak 386 nap az EU-ig! Fedezzük fel újra Magyarországot!

Magyarország már csak 386 nap az EU-ig! Fedezzük fel újra Magyarországot! Magyarország már csak 386 nap az EU-ig! Fedezzük fel újra Magyarországot! Veszprém, 2003. április 11. Ungarisches Tourismusamt, Régíós Igazgató Németország, Ausztria, Hollandia A régió részesedése az összes

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Szakkönyvtárában található, 1851 elıtt megjelent könyvtári dokumentumok

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Szakkönyvtárában található, 1851 elıtt megjelent könyvtári dokumentumok A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Szakkönyvtárában található, 1851 elıtt megjelent könyvtári dokumentumok Ssz. Szerzı Mő címe Kiadás helye Nyomda neve Kiadás 1. Beza, Theodor Ioannis Calvini epistolae

Részletesebben

Pázmány Péter: Összes művei

Pázmány Péter: Összes művei PPEK 600 Pázmány Péter: Összes művei Pázmány Péter Összes művei a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz NÉMET NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc

Részletesebben

VI. 06. Conventus Baja 3, 47 ifm 68 kötet 12 doboz régi jelzet raktári név cím időkör terjedelem megjegyzés

VI. 06. Conventus Baja 3, 47 ifm 68 kötet 12 doboz régi jelzet raktári név cím időkör terjedelem megjegyzés VI. 06. Conventus Baja 3, 47 ifm 68 kötet 12 doboz régi jelzet raktári név cím időkör terjedelem megjegyzés szám 7701/3. 1. kötet Historia Domus 1694 1840 537 p. jó állapotú 76962. 2. kötet Historia Domus

Részletesebben

Züricki Magyar Történelmi Egyesület Ungarisck Historiscker Vérein Zűriek MAGYAR TÖRTÉNELEM. Tízezer év ezer oldalról. SUB Göttingen 215 862 066

Züricki Magyar Történelmi Egyesület Ungarisck Historiscker Vérein Zűriek MAGYAR TÖRTÉNELEM. Tízezer év ezer oldalról. SUB Göttingen 215 862 066 Züricki Magyar Történelmi Egyesület Ungarisck Historiscker Vérein Zűriek MAGYAR TÖRTÉNELEM Tízezer év ezer oldalról SUB Göttingen 215 862 066 2003 A 5273 Oktatási segédkönyv Zűriek - Budapest 2002 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Dr. Szabó Zsolt Ph.D

Dr. Szabó Zsolt Ph.D Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe: A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége

Részletesebben

A kisebbségvédelem története. Dokumentumok a kisebbségvédelem tárgyköréből

A kisebbségvédelem története. Dokumentumok a kisebbségvédelem tárgyköréből A kisebbségvédelem története Dokumentumok a kisebbségvédelem tárgyköréből Az ember, mint védendő alapérték Emberi jogok Kisebbségvédelem Kettősség, eltérő fejlődés, közösségek jogai, emberi jogok Történet

Részletesebben

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC

WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC WEIDINGKR GYÖRGY HURLER FERENC A budai vár 1687. és 1696. évi helyszínrajzai Tanulmányunkban három vártérképet ismertetünk. Haüy 1687- ben készített térképét, amelyen a házak egy a térképhez tartozó francia

Részletesebben

A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL

A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL KISS ANDRÁS A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL A Komáromy András által megindított, az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát

Részletesebben

VIII ÚJSÁGCIKKEK, BROSÚRÁK. Tartalomjegyzék:

VIII ÚJSÁGCIKKEK, BROSÚRÁK. Tartalomjegyzék: VIII ÚJSÁGCIKKEK, BROSÚRÁK Tartalomjegyzék: VIII/a VIII/b BELFÖLDI UNITÁRIUS VONATKOZÁSÚ ÚJSÁGCIKKEK, ÚJSÁGOK 2 KÜLFÖLDI UNITÁRIUS VONATKOZÁSÚ ÚJSÁGCIKKEK, ÚJSÁGOK 4 VIII/c TÁRSEGYHÁZAKRA VONATKOZÓ BELFÖLDI

Részletesebben

A protestáns egyháztörténet-írás múltja és jelene

A protestáns egyháztörténet-írás múltja és jelene A protestáns egyháztörténet-írás múltja és jelene Magyar Könyvtárosok Egyesülete 49. Vándorgyűlése Helyismereti Könyvtárosok Szekciója Miskolc, 2017. július 6. Történetírás egyháztörténet-írás Egyháztörténet

Részletesebben

MAGYAR KÖNYVESHÁZ. (Adalékok Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárához.)

MAGYAR KÖNYVESHÁZ. (Adalékok Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárához.) MAGYAR KÖNYVESHÁZ. (Adalékok Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárához.) MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉSI TÖRVÉNYCZIKKEK A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM KÖNYVTÁRÁBAN. HORVÁTH IGNÁCZTÓL. A Magyar Könyvszemle múlt évi folyama harmadik

Részletesebben

ANNALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI

ANNALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI ANNALES HISTORICO-NATURALES MUSEI NATIONALIS HUNGARICI VOL. XXXVI. PARS 1945. ZOOLOGICA MÚZEUM FOLYÓIRATA X X X V I. K Ö T E T. 1943. ÁLLATTANI RÉSZ Pinx. Csánky KIADJA MÚZEUM PONGRÁCZ SÁNDOR FŐIGAZGATÓ

Részletesebben

nem csekély díszére s hasznára válik a városkának Bél Mátyás: Notitia Hungariae (1730)

nem csekély díszére s hasznára válik a városkának Bél Mátyás: Notitia Hungariae (1730) nem csekély díszére s hasznára válik a városkának Bél Mátyás: Notitia Hungariae (1730) Papnevelés Egerben Telekessy István - 1704-ben (alapítólevél 1709. augusztus 4-én) oktatás helyszínei teológiai kar

Részletesebben

1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.-

1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.- 1002 1003 1002. Lot 8 db/st./pcs 2007 BU 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo: FO40, 10.- 1003. Lot 8 db/st./pcs 2007 PP 1, 2, 5, 10, 20, 50, 50, 100 forint 5000 db/st./pcs Adamo:

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

Dr. Reuss András A Luther-énekek teológiája Országos énekkari találkozó. Budapest-Deák tér, 2003. október 25.

Dr. Reuss András A Luther-énekek teológiája Országos énekkari találkozó. Budapest-Deák tér, 2003. október 25. Dr. Reuss András A Luther-énekek teológiája Országos énekkari találkozó. Budapest-Deák tér, 2003. október 25. Megjelent: Lelkipásztor (79) 2004/2, 42-44. Magyar Egyházzene (11) 2003/2004/1, 96-100. A nagy

Részletesebben

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor

2014/15. tanév Eredményességi Pontverseny Középiskolás rangsor Helyezés Iskola Város Megye Pontszám Bónusz Összesen 1 Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Vác Pest 248 60 308 2 Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Szombathely Vas 182 40 222

Részletesebben

CSÜTÖRTÖK, 2013. OKTÓBER 24.

CSÜTÖRTÖK, 2013. OKTÓBER 24. BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26. CSÜTÖRTÖK, 2013. OKTÓBER 24. Babeş-Bolyai Tudományegyetem központi

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26.

BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26. BETHLEN GÁBOR ÉS EURÓPA NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA BETHLEN GÁBOR TRÓNRA LÉPÉSÉNEK 400. ÉVFORDULÓJÁN KOLOZSVÁR, 2013. OKTÓBER 24 26. CSÜTÖRTÖK, 2013. OKTÓBER 24. Babeş-Bolyai Tudományegyetem központi

Részletesebben

2016/2017. őszi félév Kód Cím Oktató Időpont Hely

2016/2017. őszi félév Kód Cím Oktató Időpont Hely 2016/2017. őszi félév 2015/2016. tavaszi félév BMVD-200.407/EC Német 2: Német nyelv kezdőknek (A1-A2) Sós Gabriella H, 19:30-21:00 ; Sze, 19:30-21:00 EC BMVD-200.408/EC Német 4: Német nyelv félközéphaladóknak

Részletesebben

[HU 0001] Anonymus, Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről, ford. Szabó Károly, Pest, Ráth Mór, 1860, 90 p. [HU 0002] Anonymus,

[HU 0001] Anonymus, Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről, ford. Szabó Károly, Pest, Ráth Mór, 1860, 90 p. [HU 0002] Anonymus, [HU 0001] Anonymus, Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről, ford. Szabó Károly, Pest, Ráth Mór, 1860, 90 [HU 0002] Anonymus, Gesta Hungarorum, Budapest, Magyar Helikon, 1977. [HU

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11.

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld Budaörs: 25 Jahre Partnerscha 8 11. Mai 2014 Kevés olyan testvérvárosi kapcsolat létezik, amelynek enynyire mélyek

Részletesebben

MAGYAR JOGTUDÓSOK MAGYAR. Hamza Gábor IV. ELTE EÖTVÖS KIADÓ

MAGYAR JOGTUDÓSOK MAGYAR. Hamza Gábor IV. ELTE EÖTVÖS KIADÓ Ungarische Rechtsgelehrte IV. Az olvasó a kiemelkedő magyar (magyarországi) jogtudósok életét és munkásságát bemutató sorozat negyedik kötetét tartja kezében. A sorozat első kötete 1999-ben, a második

Részletesebben

Baka Judit. Anyanyelvápolás. Munkáltató magyar nyelvkönyv Negulescu György rajzaival. I. kötet

Baka Judit. Anyanyelvápolás. Munkáltató magyar nyelvkönyv Negulescu György rajzaival. I. kötet Baka Judit BETŰBIRODALOM Anyanyelvápolás Munkáltató magyar nyelvkönyv Negulescu György rajzaival I. kötet Erdélyi Tankönyvtanács Kolozsvár, 2010 Készült a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával

Részletesebben

NT-56544 KON-TAKT 4 TANMENETJAVASLAT. Képleírás, különböző szövegtípusok (vers, beszéd, meghívó, stb.) Kép értelmezése, állásfoglalás kifejezése

NT-56544 KON-TAKT 4 TANMENETJAVASLAT. Képleírás, különböző szövegtípusok (vers, beszéd, meghívó, stb.) Kép értelmezése, állásfoglalás kifejezése 1 NT-56544 KON-TKT 4 TNMENETJVSLT Lektion 1 - Familienleben Óra Takt címe 1-3. z élet stációi, Glücksmomente egy patchwork, ill. egy modern (mini) család működése 4-6. Typisch Mann, typisch Frau? 7-9.

Részletesebben

An international history of newspaper design. Compiled by Henrik Hargitai (Supplement)

An international history of newspaper design. Compiled by Henrik Hargitai (Supplement) An international history of newspaper design Compiled by Henrik Hargitai (Supplement) i.e. -1400s 1500s 1600 1300-as évek: Képes Krónika könyv. 1600s, Kolozsvár, Misztótfalusi Kis Miklós. Könyv. / latin

Részletesebben

Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik

Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Mátyás Melinda ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály V K K V I I. T U D O M Á

Részletesebben

Könyv és Nevelés 2007/3.

Könyv és Nevelés 2007/3. Könyv és Nevelés 2007/3. Tartalom Balogh Mihály: Mustra 5 KÖNYVTÁR Csík Tibor Celler Zsuzsanna: Jelentés az iskolai könyvtárak 2006-os szakfelügyeleti vizsgálatáról 7 Suppné Tarnay Györgyi: Iskolai könyvtárak

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: általános iskola német Évfolyam: 1. Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: szóbeli, írásbeli írásbeli: a tanult témakörökhöz

Részletesebben

A nyelvterjesztési politika formái az egykori NDK-ban

A nyelvterjesztési politika formái az egykori NDK-ban TANULMÁNYOK Alkalmazott Nyelvtudomány VIII. évfolyam 1-2. szám 2008. MIHALOVICSNÉ LENGYEL ALOJZIA Pannon Egyetem, MFTK, Germanisztikai Intézet alojzia@btk.uni-pannon.hu A nyelvterjesztési politika formái

Részletesebben

Baczoni Tamás [et al.]: Halálfejes katonák : Az Osztrák- Magyar Monarchia rohamcsapatai, 1916-1918

Baczoni Tamás [et al.]: Halálfejes katonák : Az Osztrák- Magyar Monarchia rohamcsapatai, 1916-1918 Lelőhely Raktári szám A dokumentum azonosító adatai Megjelenési adatok Fiókkönyvtár 8675 Baczoni Tamás [et al.]: Halálfejes katonák : Az Osztrák- Magyar Monarchia rohamcsapatai, 1916-1918 [2006] 4/6827

Részletesebben

1261-1950 4 1,58 fm. 1. Mohács eló'tti oklevelek és pápai bullák 1261-1526 0,80 fm

1261-1950 4 1,58 fm. 1. Mohács eló'tti oklevelek és pápai bullák 1261-1526 0,80 fm A FE RE N C ES _ L E V y ÁR = P N D J EG Y Z jk j 1261-1950 4 1,58 fm A T A R T O M Á N Y F Ő N Ö K S É G E K IRATAI 1. Mohács eló'tti oklevelek és pápai bullák 1261-1526 0,80 fm 2. A szalvatoriánus ferences

Részletesebben

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet) (Neveléstörténet) 2016 Interdiszciplináris pedagógia és az oktatási rendszer újraformálása a IX. Kiss Árpád emlékkonferencia el adásai a Kiss Árpád archívum könyvsorozata. Link 2015 1. Elisabeth Kézi The

Részletesebben

Megjelent: Theologiai Szemle Új folyam (53) 2010/különszám, 68-70. o.

Megjelent: Theologiai Szemle Új folyam (53) 2010/különszám, 68-70. o. Vezérfonal Fekete Károly: A Barmeni Teológiai Nyilatkozat. Vezérfonal a dokumentum tanulmányozásához. Kálvin Kiadó: Budapest, 2009. 163 o. Megjelent: Theologiai Szemle Új folyam (53) 2010/különszám, 68-70.

Részletesebben

J: 408, Frb: 252, vorzüglich-stempelfrisch 60.- J: 408, Frb: 252, vorzüglich 60.-

J: 408, Frb: 252, vorzüglich-stempelfrisch 60.- J: 408, Frb: 252, vorzüglich 60.- 18 Ferenc Jozsef 2007 02.qxd 8/25/08 6:24 AM Page 146 921 922 923 924 921. 10 Korona (Au) 1904 Körmöcbánya /Kremnitz/ mint elôzô /wie vorher/ 3.38 gr., Huszár: 2200, UngerII.: 1491, vorzüglich-stempelfrisch

Részletesebben

MEGOLDÓLAP I. feladat 5 pont Mit jelent a polihisztor szó?... Sorolj fel 3 polihisztort!...

MEGOLDÓLAP I. feladat 5 pont Mit jelent a polihisztor szó?... Sorolj fel 3 polihisztort!... MEGOLDÓLAP I. feladat 5 pont Mit jelent a polihisztor szó?.... Sorolj fel 3 polihisztort!..... Ki volt az utolsó erdélyi polihisztor?... II. Magyarázd meg a fogalmakat egy egy szóval vagy mondattal! 13

Részletesebben

Dr. Várszegi Imre Asztrik OSB főapát. H-9090 Pannonhalma Tel.: 96/570-115, Fax: 570-116 E-mail: asztrik@osb.hu

Dr. Várszegi Imre Asztrik OSB főapát. H-9090 Pannonhalma Tel.: 96/570-115, Fax: 570-116 E-mail: asztrik@osb.hu Dr. Várszegi Imre Asztrik OSB főapát H-9090 Pannonhalma Tel.: 96/570-115, Fax: 570-116 E-mail: asztrik@osb.hu szül.: 1946. január 26. Sopron anyja: + Horváth Rozália, apja: + Várszegi Ferenc érettségi:

Részletesebben

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA

BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS HALÁLÁNAK 100. ÉVFORDULÓJÁRA BALASSA JÁNOS élete 56-dik, tanársága 26-dik évében december hó 9-kén, reggeli 4 órakor meghalt. Az eddig országszerte köztudomásúvá lett gyászos esemény, melynek

Részletesebben

ASZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI 1976-1997. ÉVKÖNYVEK

ASZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI 1976-1997. ÉVKÖNYVEK László Géza ASZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI LEVÉLTÁR KIADVÁNYAI 1976-1997. ÉVKÖNYVEK Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás, 1-2. Szerk.: Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1979. 424 p. /Szabolcs-Szatmár

Részletesebben

Az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Szakkönyvtárában található 1851 előtt megjelent könyvtári dokumentumok

Az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Szakkönyvtárában található 1851 előtt megjelent könyvtári dokumentumok Az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára Szakkönyvtárában található 1851 előtt megjelent könyvtári dokumentumok Ssz. Szerző Mű címe Kiadás helye Nyomda neve Kiadás Leltári Raktári Megjegyzés 1. Beza

Részletesebben

Kornya László Bibliográfia Gragger Róbert (Aranyosmarót, 1867 Berlin, 1926) halálának 75. évfordulóján a megjelenés idõrendjében

Kornya László Bibliográfia Gragger Róbert (Aranyosmarót, 1867 Berlin, 1926) halálának 75. évfordulóján a megjelenés idõrendjében Kornya László Bibliográfia Gragger Róbert (Aranyosmarót, 1867 Berlin, 1926) halálának 75. évfordulóján a megjelenés idõrendjében Megemlékezések Gragger Róbert haláláról Dem Andenken Robert Graggers. Ungarische

Részletesebben

*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, 1954. 141 p.

*?*A múzeumok szervezeti és ügykezelési szabályzata. Budapest: Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, 1954. 141 p. 2014. július 21. Törvények, Adattárak, címtárak Levéltári forrás Lexikonok Törvények *1929. XI. *1934. VIII. t.-c. *A vallás- és közoktatásügyi miniszter végrehajtó 9300/1935. III. számú rendelete *A vallás-

Részletesebben