Jegyzőkönyv. 1. A napirend elfogadása (Havass Miklós)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyv. 1. A napirend elfogadása (Havass Miklós)"

Átírás

1 Jegyzőkönyv a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének szeptember 7. 12:30-tól tartott közgyűléséről, a Számalk Zrt. Kalmár László termében (1115. Budapest, Mérnök utca 39.) Az ülésen jelen voltak: Alabert Zsuzsanna, Antos László, Bajzák Eszter, Balogh László, Csermely Péter, Csovcsics Erika, Cziráki Szabina, Gambár Katalin, Havasréti Béláné, Havass Miklós, Kormányos Róbert, Mező Ferenc, Miltényi Gábor, Nagy Jenőné, Oláh Vera, Pék László, Radosné Lengyel Anna, Rajnai Gábor, Somai József, Sulyok Katalin, Szenczi András, Szendrő Péter, Szőke Judit, Ternovácz Bálint, Tombor László és Veres Pál, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége elnökségének és tagszervezeteinek képviseletében, Bajor Péter pártoló tag, valamint Fuszek Csilla, Gyarmathy Éva, Hollósi-Simon Judit, Mentler Mariann, Polonkai Mária, Szénási Istvánné, Szilágyi Zsuzsanna, Váradyné Nagy Erika meghívottak. 1. A napirend elfogadása (Havass Miklós) Havass Miklós levezető elnök köszöntötte a közgyűlésen megjelent tagokat, és megállapította, hogy a közgyűlésen 26 tag megjelent, így az határozatképes. Ezek szavazásra bocsátotta a napirend elfogatását. Az ülés napirendi pontjait a Szövetség tagjai egyhangúan elfogadták, és megbízták Havass Miklóst a közgyűlés vezetésével, Szilágyi Zsuzsannát pedig a jegyzőkönyv vezetésével és felkérték Rajnai Gábort a jegyzőkönyv hitelesítésére (9/2011 közgyűlési határozat) májusi közgyűlés jegyzőkönyvének elfogadása A tagok az előző közgyűlés jegyzőkönyvét megismerték, változtatási javaslat nem lévén, egyhangúlag elfogadták (10/2011 közgyűlési határozat). 3. MATEHETSZ-Nevelési Tanácsadók Egyesülete közötti együttműködési megállapodás Az aláírt megállapodást a tagok megkapták (1. sz. melléklet). Csermely Péter a következőket fűzte hozzá a megállapodáshoz: Több olyan szervezet van, amely a tehetségsegítéssel is foglalkozik. A nevelési tanácsadók eddig is folytattak ilyen tevékenységet. A megállapodással jobban ki lehet hangsúlyozni a nevelési tanácsadók 1

2 tehetségsegítésben végzett munkáját. A MATEHETSZ célja több hasonló megállapodás kötése, például az Oktatási szakértők Egyesületével. Fontos lenne nézőpontjainkat egyeztetni. Gyarmathy Éva kiemelte, hogy sok Tehetség Pontnak problémája volt a pszichológus háttér biztosításával, az együttműködési megállapodás birtokában viszont fordulhatnak segítségért a nevelési tanácsadókhoz. Több nevelési tanácsadó működik már Tehetség Pont-ként, és az együttműködés azért is nagyon fontos, mert sok tehetség először nem mindig tehetségként jelenik meg. A tehetségesek különlegességét a pedagógusok sem ismerik fel rögtön. Az együttműködés nagy szakmai sikert jelent, előkészítésében a MATEHETSZ Magyar Géniusz Program részéről Herskovits Mária, Dávid Imre, Gyarmathy Éva, és Orosz Róbert, a nevelési tanácsadók részéről Martonné Tamás Márta és 3 nevelési tanácsadó képviselője vett részt. Az együttműködés célja a tehetséggondozás pszichológiai hátterének, illetve közös pedagógiai-pszichológiai alapok kidolgozása.. Az együttműködés fő területei: pszichológiai szűrés, mérés családok segítése, kísérése a nevelési folyamatban egyéni és csoportos fejlesztés pedagógiai konzultáció esetmegbeszélés A szakértők szeptember 22-én üléseznek, az itt elkészült anyagot be tudják mutatni Ráckevén, az NTT elvonuláson. Mentler Mariann üdvözölte a megállapodást, kihangsúlyozva, hogy egyik cél lenne, hogy a közvéleménynek ne csak negatív viselkedés esetén jussanak eszébe a nevelési tanácsadók munkatársai. Nagy Jenőné is örömét fejezte ki, hogy létrejött az együttműködés, és kiemelte, hogy az óvodáknak jó kapcsolatai vannak a nevelési tanácsadókkal, és az ottani szakemberek nyitottak a tehetséggondozással kapcsolatos együttműködésre. Gyarmathy Éva azt hangsúlyozta még, hogy az elméleti háttér megteremtése után a szakmai bizottság is elkészít majd anyagokat, és a pszichológusoknak is lesz szükségük képzésre. Szendrő Péter azt javasolta, hogy legyen megjelölve két személy, akik életben tartják a szerződést. Alabert Zsuzsa azt javasolta, hogy az elkészült anyagot minél több helyre juttassák el, az iskolákba is, hogy ott is legyen szemléletváltás. AZ együttműködési megállapodás létrejöttét a közgyűlés tagjai egyhangúlag támogatják. (11/2011 közgyűlési határozat 2

3 4. Egyebek Csermely Péter szeretettel köszöntötte az új tagokat, és külön üdvözölte Polonkai Máriát, aki a Nemzeti Tehetségprogram Iroda szakmai vezetőjeként vett részt a közgyűlésen. Dobos Krisztinának, az Iroda vezetőjének üdvözletét is tolmácsolta Csovcsics Erika és Szőke Judit bejelentették, hogy a Roma Tehetségsegítő Tanács felállításán fáradoznak, és október 8-án Roma konferenciát rendeznek, melyre szeretettel hívják a jelenlevőket. Szenczi Andrást, a Kutató Diákok Országos Szövetsége új elnökét mutatta még be Csermely Péter a jelenlevőknek. Egyéb megjegyzés nem lévén, a közgyűlést Havass Miklós bezárta. Budapest, szeptember 15. Szilágyi Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető Csermely Péter levezető elnök Rajnai Gábor jegyzőkönyv hitelesítő 3

4 1.sz. melléklet EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége Székhely: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 4-6. II/1. Képviselő: Prof. Csermely Péter elnök másrészről a Nevelési Tanácsadók Egyesülete Székhely: 1205 Budapest, Mártírok u. 51. Képviselő: Dr. Szakács Katalin elnök között annak érdekében, hogy a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége és a Nevelési Tanácsadók Egyesülete (a továbbiakban Együttműködő Szervezetek) szakemberei kidolgozzák a szakmai együttműködés tartalmi és szervezeti elemeit, valamint a Tehetségpontok és más tehetségsegítésben résztvevő szervezetek számára nyújtható tehetséggondozást segítő támogatások formáit az alábbi területeken: Pszichológiai szűrés-mérés Családok segítése-kísérése a nevelési folyamatban pl. egyéni tanácsadás, szülőfórum stb. Egyéni és csoportos személyiségfejlesztés (elmagányosodás, érdeklődés beszűkülése, érzelmi-szociális kompetenciafejlesztés: empátia fejlesztése és kapcsolatépítés fejlesztése, egészséges személyiségterület erősítése, konfliktuskezelés, divergens gondolkodás esetében stb.) Pályatanácsadás Pedagógus konzultáció (személyiségtorzulások, egyenlőtlen képességek stb.) Esetmegbeszélés egyéni, vagy csoportos formában pedagógusoknak Pedagógus-pszichológus kettős vezetés a szakkörökben (pl. művészeti nevelés és művészetterápia, drámapedagógiai stb. módszertanok), de egyéb területeken is segít a pszichológus, pl. acting out, kapcsolati problémával küzdő fiataloknál) Egyenlő hozzáférés biztosítása az SNI-s, BTM-es, és alulteljesítő fiatalok esetében Mediálás a Tehetségpontokban és Tehetség Tanácsokban 4

5 Tehetségútlevél koncepció szakmai alapjai tehetséges fiatalok számára Fenti célok megvalósulása érdekében az Együttműködő Szervezetek egy 8 fős Szakmai Bizottságot hoznak létre mindkét szervezet részéről 4-4 fő részvételével. 1. A Szakmai Bizottság feladata, hogy egy írásos szakvélemény kidolgozásával megerősítse, továbbfejlessze a közös szakmai alapokat a nemzeti tehetséggondozás számára a tehetségkép, a tehetségvizsgálatok, a tehetséggondozás fő formáinak kidolgozásával a tehetségbarát társadalom működése céljából. Tevékenységével szakmai szempontból segíti a Nemzeti Tehetség Program megvalósítását. 2. Feladatai megvalósítása érdekében a Szakmai Bizottság augusztus 31-ig megalkotja munkatervét, szeptember 30-ig pedig elkészíti írásos javaslatát. 3. A Szakmai Bizottság technikai koordináció szempontjából (megbeszélések helyszíne, vitaanyagok sokszorosítása, tájékoztatás, levelezés stb.) együttműködik a Nemzeti Tehetségponttal. A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége és a Nevelési Tanácsadók Egyesülete képviselői az írásos szakvéleményt legkésőbb október végéig megvitatják és döntenek az Együttműködő Szervezetek további közös tevékenységéről. Budapest, augusztus 15. Dr. Szakács Katalin elnök Nevelési Tanácsadók Egyesülete Prof. Csermely Péter elnök Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 5

1. Napirend elfogadása, bejelentések (Bajor Péter)

1. Napirend elfogadása, bejelentések (Bajor Péter) Emlékeztető a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2012.05.16-án (szerda) de 11:30 és 12.30 közötti üléséről, a Számalk Zrt. Kemény János termében (1115. Budapest, Mérnök utca u 39.) Az ülésen jelen voltak: Alabert

Részletesebben

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser

Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai. Bajor Péter projektmenedzser Nálunk a labda! A Géniusz Program irányai Bajor Péter projektmenedzser Hálózatépítés az ÚMFT támogatásával Fő célkitűzéseink: hálózatosodás segítése A nemzeti tehetségsegítési formák rendszerének megismerése

Részletesebben

EU-s és hazai forrású pályázatok

EU-s és hazai forrású pályázatok EU-s és hazai forrású pályázatok Kiemelt projekt (TÁMOP 344/A) 700 MFt TÁMOP 343 és TÁMOP 344 pályázatok 2010 tavaszán 210 nyertes pályázó 2.500 MFt 2010 őszén tervezett pályázati kiírás 3.000 MFt NTA-OKA

Részletesebben

1. A napirend és a technikai keretek elfogadása (Csermely Péter majd Bajor Péter)

1. A napirend és a technikai keretek elfogadása (Csermely Péter majd Bajor Péter) Emlékeztető a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2014.06.27-én (péntek) de 11:00 és 16.30 közötti üléséről, a Gábor Dénes Főiskola épületében (1119 Budapest, 1119 Budapest, Mérnök u. 9.) Az ülésen jelen voltak:

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2012. május 11. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN

INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN INNOVÁCIÓ A TEHETSÉGGONDOZÁSBAN A MATEHETSZ TEVÉKENYSÉGRENDSZERÉBEN Oktatási innováció Magyarországon konferencia ELTE, PPK, Budapest, 2017. június 27. Összeállították: -Dr. Balogh László, a Matehetsz

Részletesebben

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács I. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács megalakulása és céljai II. A Tanács működésének szabályai és a Tanács tagjai

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács I. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács megalakulása és céljai II. A Tanács működésének szabályai és a Tanács tagjai A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács Szervezeti- és Működési Szabályzata (a 2013. május 16-ai ülésen elfogadott 9/2013 sz. Tanácsi határozattal módosított, egységes szerkezetbe foglalt szöveg) I. A Nemzeti

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) A jelen jegyzőkönyv az ECR MAGYARORSZÁG EGYESÜLET (Székhely: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) - a továbbiakban: az Egyesület 2015. május 15. napján megtartott Közgyűléséről

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2011. május 13. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő. Tanács térségi tevékenysége

A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő. Tanács térségi tevékenysége A Pécs-Baranyai Tehetségsegítő Tanács térségi tevékenysége A Tehetségsegítő Tanács tagjai Kiemelt feladatok 1. A térségben a tehetséggondozás hálózatának további szélesítése a hátrányos helyzetű településeken

Részletesebben

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT T Ó T H I L O N A K I E M E L T F Ő E L Ő A D Ó ELŐZMÉNYEK 2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT Saját szakmai sajátosságainkhoz illeszkedő tehetséggondozó

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola Gönczy Tehetségpontjának működési szabályzata

A Gönczy Pál Általános Iskola Gönczy Tehetségpontjának működési szabályzata A Gönczy Pál Általános Iskola Gönczy Tehetségpontjának működési szabályzata I. Általános jellemzők A Gönczy Tehetségpont területi hatókörét tekintve Helyi Tehetségpont. Általános feladatköre: a) tehetségazonosítás

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS 2014. május 16. napja ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről

EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről Helyszín: Oktatási és Kulturális Minisztérium (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.) 1. emeleti tárgyaló Időpont: 2010. május 5. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS

ECR MAGYARORSZÁG ÉRDEKKÉPVISELETI ÉS SZOLGÁLTATÓ EGYESÜLET (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖZGYŰLÉS (székhelye: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) A jelen jegyzőkönyv az ECR MAGYARORSZÁG EGYESÜLET (székhely: 2040 Budaörs, Liliom u. 15.) - a továbbiakban: az Egyesület 2016. május 13. napján megtartott Közgyűléséről

Részletesebben

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb:

A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület. Jegyzőkönyv. a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: A szervezet neve: Óbarokért Sport és Szabadidő Szervező Egyesület 1.A szerv neve: (a válasz aláhúzandó) Jegyzőkönyv a. közgyűlés b. elnökség c. kuratórium d. egyéb: 2.Az ülés időpontja (év/hónap/nap/óra):

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről Helye: Az MSZP Miskolci székhelye 3530 Miskolc Corvin út 9 Ideje: 2016. április 23. / szombat / 9,00 óra dr. Kovács

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ. RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1118 Budapest, Ménesi u. 22. szám Cégjegyzékszáma: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2016. 03.21-i RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2006. 04. 07-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Helyszín: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban

Részletesebben

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes

17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes 17/2011. Karancsság Község Önkormányzata és Szalmatercs Község Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2011. november 30-án megtartott együttes ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Karancsság Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

2009. évi Közhasznúsági jelentés

2009. évi Közhasznúsági jelentés Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége 1111 Budapest Karinthy Frigyes út 4-6 II. Em 1. www.tehetsegpont.hu info@tehetsegpont.hu i Közhasznúsági jelentés Budapest, 2010. április 15. Prof. Csermely

Részletesebben

Emlékeztető a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács án de 11:00 és közötti üléséről, a SZÁMALK épületében (1119 Budapest, Mérnök u. 39.

Emlékeztető a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács án de 11:00 és közötti üléséről, a SZÁMALK épületében (1119 Budapest, Mérnök u. 39. Emlékeztető a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács 2015.04.23-án de 11:00 és 12.30 közötti üléséről, a SZÁMALK épületében (1119 Budapest, Mérnök u. 39.) Az ülésen jelen voltak: a jelenléti ív szerint. 1. napirendi

Részletesebben

EFOP Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt

EFOP Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt EFOP 3.2.1-15 Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt Alapadatok Keretösszeg: 6,5 Mrd Ft A pályázat benyújtása: 2016. február 8. Megvalósítás: 2016. január 4. 2020. december 31. Célcsoport I.: gyermek,

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről

Orosházi Sakk Egyesület - jegyzőkönyv közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV. közgyűlésről JEGYZŐKÖNYV közgyűlésről,amely készült 2016 év február hó 19. napján 18.30 órai kezdettel, 5900 Orosháza, Pacsirta utca 8. szám alatt az Orosházi Sakk Egyesület (továbbiakban az Egyesület ) közgyűléséről.

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE 2013

HATÁROZATOK KÖNYVE 2013 HATÁROZATOK KÖNYVE 2013 A szervezet neve: Szöveg Színház Színházi Egyesület A szervezet székhelye: 1077 Budapest, Rottenbiller u. 54. 1/9. A szervezet megalakulásának időpontja: 20006. 10.20. A bírósági

Részletesebben

Együttműködés az ÉReTT hálózatában

Együttműködés az ÉReTT hálózatában Együttműködés az ÉReTT hálózatában Matehetsz Tehetséghálózati műhelybeszélgetés Miskolc, 2019.01.17. Tóth Ilona ÉReTT titkár Előzmények a tehetséggondozás területén Miskolci Rendészeti Szakközépiskola

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: :

örgyi Albert Általános Iskola 1161 Budapest Csömöri u. 20. OM : Fax: : örgyi Albert Általános Iskola JEGYZŐKÖNYV KIVONAT A 2017. VIII. 29-i nevelőtestületi ülésről Tárgy: az intézményi pedagógiai program módosításának elfogadása Helyszín: 1161 Budapest Csömöri u. 20. A nevelőtestület

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2. 2010. májusi közgyűlés jegyzőkönyvének elfogadása (Csermely Péter)

Jegyzőkönyv. 2. 2010. májusi közgyűlés jegyzőkönyvének elfogadása (Csermely Péter) Jegyzőkönyv a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének 2010. szeptember 15. (szerda) 12:30-tól tartott közgyűléséről, a Számalk Zrt. Kalmár László termében (1115 Budapest, Mérnök utca 39.) Az ülésen

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/1. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/1. Jegyzőkönyv 2008/1. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete Közgyűlésén 2008. február 23-án az Érdligeti Közösségi Házban, Érd, Fürdő u.1. A 9:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.

Részletesebben

Szakmai beszámoló az NTP-HTSZ-M-15 pályázathoz

Szakmai beszámoló az NTP-HTSZ-M-15 pályázathoz Szakmai beszámoló az NTP-HTSZ-M-15 pályázathoz Pályázat kódja: NTP-HTSZ-M-15 Pályázó szervezet neve: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) Program címe: A Nemzeti Tehetségpont működésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 11/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 11/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e Ikt. szám: Ph/511-11/2012. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2012. november 27-én megtartott ülésének 11/2012. számú j e g y z ő k ö

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 09-én, Mezőkövesden, az

Részletesebben

Tehetséggondozó munka a szakszolgálati működésben Dr. Nochtáné Bakonyi Erika tehetséggondozó koordinátor 2015.05.28.

Tehetséggondozó munka a szakszolgálati működésben Dr. Nochtáné Bakonyi Erika tehetséggondozó koordinátor 2015.05.28. Tehetséggondozó munka a szakszolgálati működésben Dr. Nochtáné Bakonyi Erika tehetséggondozó koordinátor 2015.05.28. BEMUTATÁS A szekció megbeszélés tartalma: - Törvényi szabályzók: - szakszolgálat - tehetséggondozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. március 31-én megtartott üléséről Az ülés helye: Ráckevei Polgármesteri Hivatal I. emelet kisterem 2300 Ráckeve, Szent István

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. március 31-én 13.30 órakor tartott nyílt ülésén.- Az ülés helye: Városháza tanácskozó terme Jelen vannak: Veresné Nagy Margit elnök, Kocsmár Gyula elnökhelyettes, Bodor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1949-1/2014. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 1-jén 8,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén

Jegyzőkönyv Készült: MKE Pest Megyei Szervezetének tisztújító közgyűlésén M a g y a r K ö n y v t á r o s o k E g y e s ü l e t e P e s t M e g y e i S z e r v e z e t e 2 0 0 0 S z e n t e n d r e, P á t r i á r k a u t c a 7. w w w. p e m e k s z. h u Jegyzőkönyv Készült:

Részletesebben

M A T E H E T S Z DÉL-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGPONTOK I. TALÁLKOZÓJA A TEHETSÉGPONTOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI

M A T E H E T S Z DÉL-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGPONTOK I. TALÁLKOZÓJA A TEHETSÉGPONTOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI M A T E H E T S Z M A T E H E T S Z DÉL-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGPONTOK I. TALÁLKOZÓJA A TEHETSÉGPONTOK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI Szántó Judit Nemzeti Tehetségpont, igazgató Baja 2015. május 26. Hogy is van

Részletesebben

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat

Kelt: Kapostüskevár, 2010. Február 27. szombat Jegyzőkönyv A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület közgyűléséről Időpont: 2010. február 27. szombat Helyszín: Egyesületi iroda helyiség, Kapostüskevár MÁV állomás Jelen vannak: Az egyesület tagjai

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 3 példányban! 2014 1. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 19-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság november 19-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 14/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

Ki megy át a tehetséghídon?

Ki megy át a tehetséghídon? Ki megy át a tehetséghídon? A Tehetséghidak Programról Szolnok, Tehetségfejlesztés a gyakorlatban konferencia 2013. május 30. Grosschmid Péter alprojektvezető Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25.

A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR JANUÁR 25. A TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS SZEREPE SOMOGY MEGYÉBEN KAPOSVÁR 2019. JANUÁR 25. A MEGALAKULÁS KEZDETE ÉS HÁTTERE 2011-ben a Klebelsberg Tehetségpont kezdeményezésére, 18 alapító tag közös elhatározásából megalakult

Részletesebben

KGYTK Országos tehetségsegítő módszertani konferencia. Budapest, 2015. június 5.

KGYTK Országos tehetségsegítő módszertani konferencia. Budapest, 2015. június 5. KGYTK Országos tehetségsegítő módszertani konferencia Budapest, 2015. június 5. A konferenciát köszönti a vendéglátó intézmény igazgatóhelyettese, Horváth Erika A kilenc csodaszarvas című román népballadát

Részletesebben

Napirend: 1. Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtér peres ügye 2. A családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás ellátási módjának felülvizsgálata

Napirend: 1. Veszprém-Szentkirályszabadja repülőtér peres ügye 2. A családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás ellátási módjának felülvizsgálata Szentkirályszabadja Község Önkormányzata Petőfi S. u. 12. 19./2015. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 22-én 12.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Előadók: Páliné Keller Csilla 4. napirend Munkaszervezet évi munkatervének és költségvetési tervének bemutatása Előadók: Páliné Keller Csilla 5.

Előadók: Páliné Keller Csilla 4. napirend Munkaszervezet évi munkatervének és költségvetési tervének bemutatása Előadók: Páliné Keller Csilla 5. Szám: 1/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület 2010. május 18.-án 15.00 órai kezdettel megtartott elnökségi ülésén. Helye: Fertőszentmiklós, Polgármesteri Hivatal, Házasságkötő

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440

Részletesebben

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről

Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi üléséről Dömös Község Önkormányzata 2027 Dömös Táncsics u. 2 Készült 4 példányban! /2013 4. sz. példány Jegyzőkönyv Dömös Község Önkormányzatának 2013. szeptember 23-án megtartott Rendkívüli Nyílt Képviselő-testületi

Részletesebben

Szakáld-Hejőkeresztúr községek Képviselő-testületei. Jegyzőkönyv

Szakáld-Hejőkeresztúr községek Képviselő-testületei. Jegyzőkönyv Szakáld-Hejőkeresztúr községek Képviselő-testületei Jegyzőkönyv Készült: Szakáld községben 2014. július 09. napján Szakáld Község Önkormányzata testületének, valamint Hejőkeresztúr Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyv a VASÁRNAPI ISKOLAI SZÖVETSÉG (a továbbiakban: VISZ) közgyűléséről készült. A közgyűlés helyszíne a VISZ székhelye (2119 Pécel, Nyírfa utca 1.). A közgyűlés időpontja: 2016.

Részletesebben

Hálózati kapcsolatok. A tehetséggondozás létalapja. A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola értékeinek, jó gyakorlatainak megismertetése, átadása

Hálózati kapcsolatok. A tehetséggondozás létalapja. A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola értékeinek, jó gyakorlatainak megismertetése, átadása Hálózati kapcsolatok A tehetséggondozás létalapja A Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola értékeinek, jó gyakorlatainak megismertetése, átadása Helyi, regionális és országos szinten Nemzeti Tehetség g

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2017. április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Csik Balázs, Dudás

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2008. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló

JEGYZŐKÖNYV. A közgyűlés helyszíne: Verseg-Fenyőharaszt Kastélyszálló JEGYZŐKÖNYV a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Részvénytársaság (székhely: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.) 2003. április 23-i évi rendes, megismételt közgyűléséről A közgyűlés helyszíne:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v A 2013. március 5-én Zalabaksa községben, a Zalabaksai Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 17.30 órakor megtartott Együttes Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo _ FŐVÁROSI TÖRVÉNYSZ K 20 JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Villanyautó Klub Egyesület 2014. szeptember hó 30. napján, a 118% Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott,

Részletesebben

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Készült: Nyírbogdány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Készült: 2016.augusztus 5-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Balogh Tibor Zoltán Támba Borbála Buzák Zsolt Terdik Tibor Lisovszki Tibor képviselők Tanácskozási joggal megjelent: Jegyzőkönyvvezető: Szentpéteri

Részletesebben

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u. 35. 2008/2. Jegyzőkönyv 2008/2. Jegyzőkönyv Készült az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesülete 2008/2. Közgyűlésén 2008. június 9-én Helyszín: Érd, Kutyavári u. 11. A 17:30 órára meghirdetett kezdési időpontban nem jelent meg

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a Nemzeti Tehetség Program Fórum üléséről

EMLÉKEZTETŐ. a Nemzeti Tehetség Program Fórum üléséről Helyszín: Oktatási és Kulturális Minisztérium Miniszteri Tárgyaló Időpont: 2009. november 11. EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Program Fórum üléséről Jelen vannak: Dr. Szüdi János közoktatási szakállamtitkár,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Magyar Csilla polgármester napirendi pontokat az alábbiak szerint javasolta elfogadásra:

Jegyzőkönyv. Magyar Csilla polgármester napirendi pontokat az alábbiak szerint javasolta elfogadásra: Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 30-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla polgármester

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Versenyagár Egyesület Alsónémedi, Fő úti erdő 11. szám alatt, 2013. november 28. napján 15. óra 00. perckor megtartott közgyűléséről. Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

A Szoptatásért Magyar Egyesület közgyűlési határozatainak könyve

A Szoptatásért Magyar Egyesület közgyűlési határozatainak könyve Határozat 1/2012 2012.12.01. A közgyűlés megválasztotta az új elnökséget az alábbiak szerint: Elnök: W. Ungváry Renáta (36/37 szavazat) Alelnökök: Juhász Istvánné (34/37 szavazat) Rózsa Ibolya (31/37 szavazat)

Részletesebben

Decsi Települési Értéktár Bizottság

Decsi Települési Értéktár Bizottság Decsi Települési Értéktár Bizottság Szám: DPH/1982/2018. Készítette: Rend Melinda J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decsi Települési Értéktár Bizottság 2018. április 16. (hétfő) napán 13.00 órakor megtartott üléséről

Részletesebben

A Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 2014. évi közgyűléséről. időpontja: 2014.05.03. 10.00. helyszíne: Barabás Kaszonyi-hegy Kutatóház

A Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 2014. évi közgyűléséről. időpontja: 2014.05.03. 10.00. helyszíne: Barabás Kaszonyi-hegy Kutatóház Jegyzőkönyv A Beregi Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 2014. évi közgyűléséről. időpontja: 2014.05.03. 10.00 helyszíne: Barabás Kaszonyi-hegy Kutatóház Jelen vannak az előzetesen meghívott, a jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint 6 fő teljes jogú tag 2 fő egyesületi tag, (szavazati joggal nem rendelkezik) 1 JEGYZŐKÖNYV amely készült a HAJDÚ-BIHAR MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG Közgyűléséről Időpontja: 2015. június 12. 16 óra 00 perc Helye: Debrecen, Maróthy Gy. U. 5-7 (CTS Irodaház oktatóterem) Jelen vannak: a mellékelt

Részletesebben

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 15./2018. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. szeptember 27-én 17.00

Részletesebben

5/2015 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács án megtartott üléséről

5/2015 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács án megtartott üléséről Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács 2014.09. 23-án megtartott üléséről Az ülés helyszíne: Nemzeti Ifjúsági Tanács Iroda, Budapesti Európa Ifjúsági Központ Az ülés kezdete: 15:00 Az ülés befejezése: 16:45

Részletesebben

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót. TAGGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV felvéve a Magyar Dragon Szövetség Taggyűlésén, 2014. március 11-én, a Virányos Klinikán (Budapest, XII. ker., Virányos út 23/d.) Taggyűlés kezdete 19.10 óra. Jelen vannak: Tagok:

Részletesebben

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV

Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. szeptember 5-én 10:25 órakor Budapest Főváros XIV. Kerület Polgármesteri Hivatal 1145 Budapest, Pétervárad utca 2.

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely közgyűlési jegyzőkönyv készült a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (a továbbiakban Szövetség) 2017. március 25-én 10 órakor megtartott rendes éves Közgyűléséről:

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Testületi ülés ideje: 2016. január 14. Testületi ülés helye: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér 1. I. emelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben