Vegyész MSc záróvizsga
|
|
- Elemér Németh
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Vegyész MSc záróvizsga A záróvizsga célja: A végzős hallgató szakmai ismereteinek ellenőrzése, különös tekintettel az ismeretek alkalmazásában nyújtott képességeire. A záróvizsgán a végzős hallgatónak bizonyítania kell, hogy képes a magas szintű szakmai feladatok önálló ellátására és a felmerülő problémák gyors és reális kezelésére. A záróvizsgán ugyancsak számot kell adnia előadó és vitakészségéről valamint alapos tárgyi ismereteiről. A záróvizsgára bocsátás feltételei: Záróvizsgára csak az a hallgató bocsátható, aki a Vegyész mesterképzési szak tantervében előírt valamennyi tanulmányi köztelezettségének eleget tett, beleértve a minimum 120 kredit teljesítését, illetve ezen krediteknek az egyes szakmacsoportokon belüli megoszlását is. Több mint 120 kredit teljesítése nem jelent felmentést semmilyen előírt tárgy/képzési forma (pl. elmélet/gyakorlat arány) követelményeinek teljesítése alól. További feltétel, hogy a hallgató témavezetői útmutatásokkal, de önálló munkára alapozva készítse el a diplomamunkáját és azt minimum 3 héttel a záróvizsga megkezdése előtt juttassa el a kari tanulmányi osztályhoz. A záróvizsga lebonyolítása: A záróvizsga két részből áll: i) a diplomamunka nyilvános bemutatása és megvédése és ii) szóbeli szakmai vizsga a Záróvizsga Bizottság jelenlétében, előre rögzített tételek alapján. 1. A diplomamunka bemutatása és megvédése. A diplomamunka max oldal terjedelmű önálló kémiai kutatási probléma megoldását bemutató alkotás. A diplomamunka témaválasztása a képzés 2. félévében aktuális és a témaválasztást az Intézet Oktatási Bizottsága hagyja jóvá. A kész diplomamunkát a záróvizsga megkezdése előtt 1 fő hivatalos bíráló értékeli, akinek személyét az Intézet Tanácsa hagyja jóvá. A hivatalos bíráló a munka minősítésére is javaslatot tesz, de a záróvizsgát elégtelen minősítési javaslat esetén is el kell kezdeni. A diplomamunka bemutatása nyilvános Intézeti ülésen történik. A nyilvános védést a szakmai záróvizsgától elkülönült időpontban kell megrendezni, de eredménye a záróvizsga részét fogja képezi. Az ülésen a jelölt max. 10 percben ismerteti munkájának főbb eredményeit, majd válaszol a hivatalos bíráló korábban megfogalmazott kérdéseire/megjegyzéseire. A bírálóknak kötelessége, hogy a munkához kapcsolódóan kérdéseket tegyenek fel, amelyek akár a hiányosságok/tévedések korrekcióját, akár a témával összefüggő általánosabb kérdések felvetését jelenthetik. A vita további részében az ülés valamennyi résztvevője tehet fel kérdéseket. A bemutatás és védés értékelése az ülésszak végén történik.
2 2. A szakmai záróvizsga: A végzős hallgatók szakmai ismereteinek ellenőrzése a vizsgabizottság tagjainak jelenlétében lezajló szóbeli vizsgán történik. A vizsga zárt, de a Vizsgabizottság Elnökének előzetes engedélye alapján megfigyelőként bárki megjelenhet. A számonkérendő ismereteket 5 témakörbe csoportosítjuk: A témakör: szervetlen, analitikai és fizikai kémiai ismeretek B témakör: szerves, bio- és alkalmazott kémiai ismeretek C témakör: szakirányú analitikai kémiai ismeretek D témakör: szakirányú szintetikus kémiai ismeretek E témakör: szakirányú radiokémiai ismeretek Az egyes témakörök tételes listáját az Intézet Oktatási Bizottsága állítja össze, és a listának a hallgatók számára az Interneten keresztül legalább 3 hónappal a vizsga megkezdése előtt hozzáférhetőnek kell lenni. Fontos, hogy az egyes tételek ne a korábbi alapképzési programmok ismereteinek újrakérdezését jelentsék, hanem a magasabb szintű ismereteknek egy olyan komplex számonkérését, amely természetesen több ponton támaszkodik a korábbi ismeretekre is. A vizsgán minden hallgató 2 tételt húz, szakirányának megfelelően az alábbi módon összeállított témakörökből: szakirány nélküli képzés esetén: 1-1 tétel az A és B témakörökből analitikus szakirány esetén: 1-1 tétel a B és C témakörökből szintetikus szakirány esetén: 1-1 tétel az A és D témakörökből radiokémikus szakirány esetén: 1-1 tétel a B és E témakörökből A vizsgán a jelölt mindkét témában percben ad számot tudásáról, amelynek eredményét a vizsgabizottság zárt ülésen értékeli.
3 Vegyész mesterképzés (záróvizsga témakörök) A- tantárgycsoport: (szervetlen, analitikai, fizikai, kolloid és radiokémia valamint szerkezetvizsgáló módszerek) 1. A koordinációs kémia elvi alapjai, főbb irányai és gyakorlati alkalmazásai. A kelátképző, makrociklusos és egyéb polifunkciós ligandumok komplexképző sajátságai. 2. A fémorganikus vegyületek főbb típusai, kötésviszonyaik., gyakorlati alkalmazásaik a kémia különböző területein. 3. A bioszervetlen kémia elvi alapjai. Létfontosságú és toxikus elemek. A bioszervetlen kémiai ismeretek gyógyászati és környezetvédelmi vonatkozásai. 4. Az atomemissziós és atomabszorpciós spektroszkópiai módszerek. Elvi alapok és gyakorlati alkalmazások. 5. A tömegspektrometria elvi alapjai és alkalmazásai. A különböző kísérleti technikák összehasonlítása a teljesítőképesség és alkalmazhatóság szempontjából. 6. Elektrokémiai módszerek az analitikai kémiában. Az egyes módszerek főbb alkalmazási lehetőségei. 7. A kromatográfiás módszerek elvi alapjai és összehasonlító jellemzésük. Az egyes módszerek teljesítőképessége és alkalmazási lehetőségeik. 8. Az NMR spektroszkópia elvi alapjai és alkalmazási területei. 9. Modern termodinamikai kutatások, irreverzíbilis termodinamika és alkalmazásai. 10. Kvantumkémiai számítások, a különféle közelítő módszerek, programcsomagok, perspektívák és korlátok. 11. A felületek modern vizsgálati módszerei, nanotechnológiai alapok, a kolloidika biológiai alkalmazásai. 12. Az izotópia speciális területei, az izotópeffektusok termodinamikája, magreakciók, a nukleáris energiatermelés és környezetvédelmi kérdései. 13. Elektrokémiai rendszerek kinetikai modellezése és ennek gyakorlati alkalmazása, áramforrások, korrózió. 14. Biológiai folyamatok fizikai kémia leírása és értelmezése, az élő szervezet termodinamikájának, transzportfolyamatainak és szabályozási jelenségeinek vizsgálata. 15. Speciális reakciókinetikai jelenségek vizsgálata: multistabilitás, oszcilláció, káosz, kémiai hullámok és térbeli szerkezetek.
4 B- tantárgycsoport: (Szerves, bio- és műszaki kémia) 1. Szintonok fogalma, típusaik. Szintonok alkalmazása szénláncok és karbociklusok szintézisében. Retroszintézis elve, szerves molekulák retroszintetikus analízise. A legfontosabb diszkonnekciók bemutatása (példákkal). 2. Védőcsoportok I.: Védőcsoport osztályok bemutatása. Alkoholok, fenolok és diolok védésére alkalmas védőcsoportok, alapvető védési és hasítási technikái. 3. Védőcsoportok II.: Amino, karbonil és karboxil csoport védésére alkalmas védőcsoportok, alapvető védési és hasítási technikák. 4. C C kötés kialakítása I.: Sav és bázis katalizált reakciók. Enolátok és rokon vegyületek szintetikus alkalmazása. 5. C C kötés kialakítása II.: Fémorganikus reagensek és átmenetifém-katalizált kapcsolási reakciók alkalmazása. 6. Cikloaddíciós reakciók, és 1,3-dipoláris cikloaddíciók szerves kémiai alkalmazása. Redukciós módszerek. 7. Aszimmetrikus oxidációs és redukciós átalakítások, enzim katalizált szerves kémiai átalakítások, kinetikus rezolválás. 8. Bioreguláció molekuláris szinten. Fehérje konformáció és szabályzás összefüggése. Szabályozás az enzimek szintjén. 9. Idegrendszeri szabályozás: hormonok és receptorok. Génexpresszió szabályozása. 10. Mérlegegyenletek. Áramok. Differenciális mérleg. A transzportelmélet, az általános transzportegyenlet a műszaki folyamatok rendszerezésének alapja. 11. Hővezetés és diffúzió. Hőcsere áramló folyadékban. Egyensúlyi összefüggések, fázisegyensúly, egyensúlyi görbe, munkavonal. 12. Reaktortechnika alapjai. Vegyipari reaktorok termikus vizsgálata. 13. Paraffin-szénhidrogének vegyipari klórozása, nitrálása, szulfonálása, oxidálása. 14. Aromás vegyületek vegyipari klórozása, nitrálása, szulfonálása, oxidálása. 15. Szerkezeti anyagok a szerves vegyiparban. A szerves vegyipari alapfolyamatok környezetvédelmi vonatkozásai.
5 C- tantárgycsoport: (szakirányú analitikai kémiai ismeretek) 1. Az analitikai kémia módszereinek csoportosítása, a módszerek általános jellemzői. Az oldatfázisú egyensúlyi rendszerek és megoszlási egyensúlyok klasszikus kvantitatív analitikai kémiai alkalmazásai. 2. Mintavételi és -kezelési eljárások, mintavételhez kapcsolódó gyorsanalitikai módszerek. A szerves és szervetlen minták előkészítése kvantitatív és kvalitatív analitikai kémiai vizsgálatokra. 3. A kromatográfiás módszerek elvi alapjai, kromatográfiás alapfogalmak. A kromatográfiás módszerek csoportosítása. 4. A folyadékkromatográfiás módszerek elvi alapjai, eszközei és gyakorlati alkalmazásai. 5. A gázkromatográfiás módszerek elvi alapjai, eszközei és gyakorlati alkalmazásai. 6. A vékonyréteg-kromatográfia, a gélkromatográfia és az elektroforetikus módszerek eszközei és legfontosabb alkalmazásaik. 7. Az UV-VIS spektrofotometria és az infravörös spektroszkópia analitikai kémiai alkalmazásai. Elvi alapok, eszközök és gyakorlati alkalmazások. 8. Atomspektroszkópiai módszerek. Az atomabszorpció és -emisszió elvi alapjai, eszközei és gyakorlati alkalmazásai. 9. A tömegspektrometria elvi alapjai és alkalmazásai. A különböző kísérleti technikák összehasonlítása a teljesítőképesség és alkalmazhatóság szempontjából. 10. Az NMR spektroszkópia elvi alapjai és szerves-, szervetlen- és biokémiai alkalmazásai. 11. Elektrokémiai módszerek I.: potenciometria és konduktometria. Eszközök és az egyes módszerek főbb alkalmazási területei. 12. Elektrokémiai módszerek II.: polarográfiás és egyéb voltammetriás módszerek. Eszközök és az egyes módszerek főbb alkalmazási területei. 13. Termikus analízis. Eszközök, módszerek és fontosabb alkalmazási területek. 14. Radioanalitika. Eszközök, módszerek és fontosabb alkalmazási területek. 15. Az analitikai kémiai mérési eredmények kiértékelése, statisztikai elemzése. A kemometria analitikai kémiai alkalmazásai. 16. Az analitikai kémiai mérések minőségbiztosítása, akkreditáció.
6 D-tantárgycsoport (szintetikus kémiai szakirány) 1. A kémiai reakciók perturbációelméleti leírása. Periciklusos reakciók fogalma, típusai, szintetikus jelentősége, az értelmezésükre alkalmazott módszerek áttekintése és összevetése. 2. Szabad gyökök előállítása, szén-központú gyökök stabilitási viszonyai, reakcióik, az ezeket befolyásoló tényezők. Gyökreakciók szintetikus alkalmazása, gyökös és ionos reakciók összehasonlítása. 3. Kinetikus aszimmetriás transzformációk fogalma és típusai. Kinetikus rezolválás. A legfontosabb királis kiindulási anyagok jellemzése ( chiral pool ), szintetikus alkalmazásuk enantiomertiszta célvegyületek előállítására. Szubsztrát- és segédanyagkontrollált aszimmetriás szintézisek, alapelvük és példák. 4. Reagens- és katalizátor-kontrollált aszimmetriás szintézisek, alapelvük és példák. Többszörös sztereodifferenciálás, kettős aszimmetriás szintézis. Legfontosabb aszimmetriás átalakítások (alkilezés, aldol-reakciók, oxidációk és redukciók, cikloaddíciók). 5. Farmakológiai alapfogalmak, farmakokinetika és farmakodinámia. Gyógyszerhatások molekuláris alapjai, targetek, receptoriális és nem receptoriális gyógyszerhatás. Agonizmus, antagonizmus. Az autonóm idegrendszer, a szív és érrendszer, a gyulladás farmakológiája. Endokrín farmakológia alapjai. Központi idegrendszerre ható szerek. Antimikrobás kemoterápia alapjai. 6. Paralel szintézisek, vegyületkönyvtárak. Oldat- és szilárdfázisú szintézismódszerek, előnyeik és hátrányaik. Gyantán kötött szubsztrátok, reagensek és segédanyagok. Robotizált szintézisek. 7. Mikrohullámú aktiválás elmélete és alkalmazása. Mikrohullámmal aktivált oldat- és oldószermentes reakciók. Berendezések, alkalmazási technikák szerves kémiai szintézisekben. A szerves fotokémiai reakciók alaptípusai. 8. Korszerű 1D és 2D NMR módszerek a szerves vegyületek szerkezetének meghatározásában, szelektív TOCSY, szelektív NOE, Watergate, COSY, TOCSY, NOESY, ROESY, HSQC, HMBC. 9. Ionos polimerizáció: a karbanionos és karbéniumionos vegyületek szerkezete, stabilitása, sztereokémiája. Anionos és kationos polimerizáció kinetikája és mechanizmusa. Makromonomerek, makroiniciátorok, makroiniferterek.
7 10. Polikondenzáció. Polimer rendszerek: polimerlatexek stabilitása; emulziós és szuszpenziós polimerizáció. 11. Gázkromatográfok, kolonnatípusok, kolonnatechnológia. Módszerek fejlesztése, alkalmazása. Kolonnatípus kiválasztás. Kromatográfiás paraméterek meghatározása. 12. Folyadékkromatográfok, HPLC, GPC technikák. Kolonnatípusok, kolonna-technológia. Állófázisok kiválasztása. Izokratikus- és gradiens módszerek. Királis vegyületek elválasztása. Kromatográfiás paraméterek meghatározása. 13. Ionforrások, tömeganalizátorok, detektorok. MALDI-TOF MS módszer alapjai és alkalmazásai: szintetikus és természetes polimerek móltömegének, móltömegeloszlásának, funkcionalitásának meghatározása. 14. Elektroporlasztásos módszerek (ESI, APCI, APPI). Online (LC, GPC)-ESI MS. MALDI MS/MS és ESI-MS/MS (PSD, CID) módszerek és alkalmazásuk peptidek, oligoszacharidok és kis molekulatömegű vegyületek szerkezetének meghatározására.
8 E tantárgy csoport Vegyész MSc radiokémikus szakirány záróvizsgakérdések 1.Stabilis és radioaktív izotópok. A radioaktív bomlás kinetikája és típusai. 2. A sugárzás és az anyag kölcsönhatása 3. A nukleáris energiatermelés: alapvető magreakció, atomerőmű elvi működése. Az atomenergia-termeléssel és a radioaktív hulladékkezeléssel kapcsolatos kémiai ismeretek 4. Természetes radioaktív izotópok ill. izotóparányok analitikai alkalmazása 5. Radioaktív nyomjelzés: alapelvek és alkalmazások 6. A sugárzás és az anyag kölcsönhatásán alapuló analitikai módszerek 7. Neutronforrások, részecskegyorsítók és izotópgenerátorok szerepe a radioaktív izotópok termelésében 8. Neutronhiányos és neutrontöbblettel rendelkező izotópok előállítása 9. A "klasszikus" PET izotópok előállítása, felhasználásuk 10. Folyadékkromatográfia. HPLC. UPLC. HPLC-MS technikák alkalmazása a radiogyógyszerek gyártásában. 11. Planáris kromatográfia. TLC, HPTLC, papírkromatográfia. alkalmazása a radiogyógyszerek gyártásában. 12. Kromatográfiás módszerek validálása a radiogyógyszerek gyártásában. 13. Az agy és endokrin rendszer működését megjelenítő izotóptechnikák. Radiofarmakonok, leképező eszközök. 14. A kardio pulmonális rendszer izotópos leképező módszerei. A hybrid leképezés jelentősége. 15. A gastrointestinális rendszer és vesék funkcióinak izotópvizsgálatai. 16. A PET-CT vel végzett vizsgálatok szerepe az onkológiában. Onkológiai radiofarmakonok csoportosítása. 17. Az ionizáló sugárzás biológiai hatásai, sugárkárosodás megjelenési formái. 18. Sugárveszélyes munka személyi és tárgyi feltételei, dóziskorlátok. Sugárvédelem nyílt radioaktív készítmények használatakor. 19. Dózisfogalmak, a dozimetria eszközei. 20. Nukleáris létesítmények környezeti hatásai 21. Nukleáris környezetellenőrzési eljárások:(levegő, talajvíz ellenőrzési módszerek 22. Ciklotronra alapozott diagnosztikai vizsgálatok környezetvédelmi szempontjai
Záróvizsga követelmények (Vegyész mesterképzési szak)
Záróvizsga követelmények (Vegyész mesterképzési szak) A záróvizsga célja: A végzős hallgató szakmai ismereteinek ellenőrzése, különös tekintettel az ismeretek alkalmazásában nyújtott képességeire. A záróvizsgán
Vegyész MSc záróvizsga tételsor
Vegyész MSc záróvizsga tételsor A: törzsanyag, amely az MSc tantervben szereplő törzsanyagba tartozó tárgyak tematikájára épül témakörönként 3-4 tételt tartalmaz, ami összesen max. 30 tételt jelent a specializáción
Vegyész MSc záróvizsga tételsor 2014
Vegyész MSc záróvizsga tételsor 2014 A: törzsanyag, amely az MSc tantervben szerepl törzsanyagba tartozó tárgyak tematikájára épül témakörönként 3-4 tételt tartalmaz, ami összesen 28 tételt jelent a szakirányosok
A Vegyész mesterképzési szak (MSc) tantervének szerkezete
A Vegyész mesterképzési szak (MSc) tantervének szerkezete Tantárgycsoport Kredit (tantárgy) MSc + BSc (előírás) MSc (teljesítés) Nem szakmai szabadon választható 6 Természettudományos alapismeretek Matematika
A kémiatanári zárószigorlat tételsora
1. A. tétel A kémiatanári zárószigorlat tételsora Kémiai alapfogalmak: Atom- és molekulatömeg, anyagmennyiség, elemek és vegyületek elnevezése, jelölése. Kémiai egyenlet, sztöchiometria. A víz jelentősége
A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI
A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI 98. kötet Szerkeszti CSÁKVÁRI BÉLA A szerkeszt bizottság tagjai DÉKÁNY IMRE, FARKAS JÓZSEF, FONYÓ ZSOLT, FÜLÖP FERENC, GÖRÖG SÁNDOR, PUKÁNSZKY BÉLA, TÓTH
A SZTE KDI képzési terve
A SZTE KDI képzési terve (2016. szeptember 1 előtt indult képzésre) Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika,
KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK
KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KÖRNYEZETMÉRNÖK HAGYOMÁNYOS KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
A kémia alapképzés (BSc) képzési terve
A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A: Alapképzés: 128 kredit I: Szakmai alapozó képzés 109 kredit I.1. Természettudományos alapozó képzés 17 kredit Kurzus Krediszkelés Óra- Érté- Felelős Felelős oktató
A kémia alapképzés (BSc) képzési terve
A kémia alapképzés (BSc) képzési terve A: Alapképzés: 128 kredit I: Szakmai alapozó képzés 109 kredit I.1. Természettudományos alapozó képzés 17 kredit Kurzus Krediszkelés Óra- Érté- Felelős Felelős oktató
Az SZTE KDI képzési terve
Az SZTE KDI képzési terve Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika, felület- és anyagtudomány 6. Komplex
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék Szerkesztette: POKOL GYÖRGY Írta: POKOL GYÖRGY, GYURCSÁNYI E. RÓBERT, SIMON ANDRÁS,
11. VEGYÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: vegyész 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a
11. VEGYÉSZ MESTERKÉPZÉSI SZAK 1. A mesterképzési szak megnevezése: vegyész 2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:. végzettségi szint:
SZERVES KÉMIAI ANALÍZIS
SZERVES KÉMIAI ANALÍZIS ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyzı,
Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia (HPLC)
Nagyhatékonyságú folyadékkromatográfia (HPLC) Kromatográfiás módszerek osztályba sorolása 2 Elúciós technika A mintabevitel ún. dugószerűen történik A mozgófázis a kromatogram kifejlesztése alatt folyamatosan
SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIÁK
SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIÁK ANYAGMÉRNÖK BSC, MSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIA SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2013/2014 Tartalomjegyzék
Atomerőművi dekontamináló berendezés gépész. Atomerőművi gépész
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
REAKCIÓKINETIKA ÉS KATALÍZIS
REAKCIÓKINETIKA ÉS KATALÍZIS ANYAGMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SZAKIRÁNY MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET PETROLKÉMIAI KIHELYEZETT (TVK) INTÉZETI TANSZÉK Miskolc,
Áttekintő tartalomjegyzék
4 Áttekintő tartalomjegyzék Új trendek a kromatográfiában (Gyémánt Gyöngyi, Kurtán Tibor, Lázár István) 5 Új technikák és alkalmazási területek a tömegspektrometriában (Gyémánt Gyöngyi, Kéki Sándor, Kuki
Anyagszerkezet vizsgálati módszerek
Kromatográfia Folyadékkromatográfia-tömegspektrometria Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Kromatográfia 1/ 25 Folyadékkromatográfia-tömegspektrometria
A fogorvostanhallgatók önálló orvosi kémia és biokémia képzésének kidolgozása
Az élettudományi- klinikai felsőoktatás gyakorlatorientált és hallgatóbarát korszerűsítése a vidéki képzőhelyek nemzetközi versenyképességének erősítésére TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001 A fogorvostanhallgatók
I. Adatlap. 3. Az indítandó alapszak megnevezése: Kémia alapképzési szak. 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Alapokleveles kémikus
I. Adatlap 3. Az indítandó alapszak megnevezése: Kémia alapképzési szak 4. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Alapokleveles kémikus 5. Az indítani tervezett szakirány(ok) megnevezése: Vegyész
KÖRNYEZETVÉDELEM MÉRÉSTECHNIKÁJA KÖRNYEZETMÉRNÖK hagyományos képzés
KÖRNYEZETVÉDELEM MÉRÉSTECHNIKÁJA KÖRNYEZETMÉRNÖK hagyományos képzés TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei
GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési
ORVOSI KÉMIA GYAKORLATOK 2014/2015, ÁOK, FOK, OLKDA 1.év/1. félév CSOPORT A GYAKORLATI TEREM CSOPORT B GYAKORLATI TEREM
TAN. HÉT 1., 8-14. 2., 15-21. 3., 22-28. ORVOSI KÉMIA GYAKORLATOK 2014/2015, ÁOK, FOK, OLKDA 1.év/1. félév CSOPORT A GYAKORLATI TEREM CSOPORT B GYAKORLATI TEREM Balesetvédelmi és tűzvédelmi oktatás. Alapvető
KÖRNYEZETSZENNYEZÉS VIZSGÁLÓ MÓDSZEREK
KÖRNYEZETSZENNYEZÉS VIZSGÁLÓ MÓDSZEREK ANYAGMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. I. A Képzésre vonatkozó információk
KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ I. A Képzésre vonatkozó információk 1.1. A Képzés megnevezése Reaktortechnika szakmérnöki szakirányú továbbképzés Az oklevélben szereplő szakirányú képzettség megnevezése: Reaktortechnikai
Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés
Minőségügyi rendszerek szakmérnök szakirányú továbbképzés (Szakirányú továbbképzési (szakmérnöki) szak) Munkarend: Levelező Finanszírozási forma: Költségtérítéses Költségtérítés (összesen): 375 000 Ft
ALKALMAZOTT KÉMIA ÉS TRANSZPORTFOLYAMATOK
ALKALMAZOTT KÉMIA ÉS TRANSZPORTFOLYAMATOK Anyagmérnök/Kohómérnők MSc képzés Tantárgyi Kommunikációs Dosszié MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,
Célkitűzés/témák Fehérje-ligandum kölcsönhatások és a kötődés termodinamikai jellemzése
Célkitűzés/témák Fehérje-ligandum kölcsönhatások és a kötődés termodinamikai jellemzése Ferenczy György Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet Biokémiai folyamatok - Ligandum-fehérje kötődés
Fémionok szerepe az élő szervezetben: a bioszervetlen kémia alapjainak megismerése
Fémionok szerepe az élő szervezetben: a bioszervetlen kémia alapjainak megismerése Előadó: Lihi Norbert Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Bioszervetlen Kémiai Kutatócsoport A bioszervetlen
III. Az alapképzési szak tanterve és a tantárgyi programok leírása
I. Adatlap 2. Az indítandó alapszak megnevezése: Környezettan 2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Alkalmazott környezetkutató 2. Az indítani tervezett szakirány(ok) megnevezése: Alkalmazott
Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei
GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési
Tájékoztató képzési programról. XLIII. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés.
Tájékoztató képzési programról XLIII. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben
TDK lehetőségek az MTA TTK Enzimológiai Intézetben Vértessy G. Beáta egyetemi tanár TDK mind 1-3 helyezettek OTDK Pro Scientia különdíj 1 második díj Diákjaink Eredményei Zsűri különdíj 2 első díj OTDK
A TÖMEGSPEKTROMETRIA ALAPJAI
A TÖMEGSPEKTROMETRIA ALAPJAI web.inc.bme.hu/csonka/csg/oktat/tomegsp.doc alapján tömeg-töltés arány szerinti szétválasztás a legérzékenyebb módszerek közé tartozik (Nagyon kis anyagmennyiség kimutatására
Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal
Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Textíliák felületmódosítása és funkcionalizálása nem-egyensúlyi plazmákkal Balla Andrea Témavezetők: Dr. Klébert Szilvia, Dr. Károly Zoltán
Szerves Kémia II. Dr. Patonay Tamás egyetemi tanár E 405 Tel:
Szerves Kémia II. TKBE0312 Előfeltétel: TKBE03 1 Szerves kémia I. Előadás: 2 óra/hét Dr. Patonay Tamás egyetemi tanár E 405 Tel: 22464 tpatonay@puma.unideb.hu A 2010/11. tanév tavaszi félévében az előadás
VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA
VEGYIPARI RENDSZEREK OPTIMALIZÁLÁSA ANYAGMÉRNÖK MSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SPECIALIZÁCIÓ (Levelező munkarend) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET
SZAK: KÉMIA Általános és szervetlen kémia 1. A periódusos rendszer 14. csoportja. a) Írják le a csoport nemfémes elemeinek az elektronkonfigurációit
SZAK: KÉMIA Általános és szervetlen kémia 1. A periódusos rendszer 14. csoportja. a) Írják le a csoport nemfémes elemeinek az elektronkonfigurációit b) Tárgyalják összehasonlító módon a csoport első elemének
Szerves Kémiai Technológia kommunikációs dosszié SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ KÉMIAI INTÉZET
SZERVES KÉMIAI TECHNOLÓGIA ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Vegyipari Technológia BorsodChem
Tantárgy neve. Környezetfizika. Meghirdetés féléve 6 Kreditpont 2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0
Tantárgy neve Környezetfizika Tantárgy kódja FIB2402 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont 2 Összóraszám (elm+gyak) 2+0 Számonkérés módja Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve Dr. Varga
Elválasztástechnikai és bioinformatikai kutatások. Dr. Harangi János DE, TTK, Biokémiai Tanszék
Elválasztástechnikai és bioinformatikai kutatások Dr. Harangi János DE, TTK, Biokémiai Tanszék Fő kutatási területek Enzimek vizsgálata mannozidáz amiláz OGT Analitikai kutatások Élelmiszer analitika Magas
Analitikai módszerek a 20. század közepén és az ezredfordulón
Analitikai módszerek a 20. század közepén és az ezredfordulón Módszer 1950 Ezredforduló Klasszikus módszerek Gravimetria, titrimetria (vizes közegben, indikátoros végpontjelzéssel) Titrimetria (vizes,
6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában
TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,
Biotechnológiai alapismeretek tantárgy
Biotechnológiai alapismeretek tantárgy A biotechnológiai alapismeretek tantárgy magába foglalja a kémia, fizikai kémia és a biológia tantárgyak témaköreit. 1. A) Ismertesse az atomok elektronszerkezetét!
Osztályozó vizsgatételek. Kémia - 9. évfolyam - I. félév
Kémia - 9. évfolyam - I. félév 1. Atom felépítése (elemi részecskék), alaptörvények (elektronszerkezet kiépülésének szabályai). 2. A periódusos rendszer felépítése, periódusok és csoportok jellemzése.
Radionuklidok meghatározása környezeti mintákban induktív csatolású plazma tömegspektrometria segítségével lehetőségek és korlátok
Radionuklidok meghatározása környezeti mintákban induktív csatolású plazma tömegspektrometria segítségével lehetőségek és korlátok Stefánka Zsolt, Varga Zsolt, Széles Éva MTA Izotópkutató Intézet 1121
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM
SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM KAUTZ GYULA GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR A diplomamunka készítés és a záróvizsgák rendjére vonatkozó előírások Utolsó módosítás: 2017. február 24. 1. Témaválasztás (1) A szakdolgozat/diplomamunka
A tételek: Elméleti témakörök. Általános kémia
A tételek: Elméleti témakörök Általános kémia 1. Az atomok szerkezete az atom alkotórészei, az elemi részecskék és jellemzésük a rendszám és a tömegszám, az izotópok, példával az elektronszerkezet kiépülésének
VEGYÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. tárolására és megjelenítésére nem
VEGYÉSZ ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges adatok tárolására és megjelenítésére
Per-Form Hungária Kft Budapest, Komócsy u. 52. Felnőttképz. nyilv. szám: Akkredit. lajstromszám: AL-1666/
XXV. Kromatográfiás iskola Azonosító szám: 5400, műszaki technikusi képesítések (szakmai tanfolyamok felnőttképzés keretében) Tájékoztató felnőttképzési programról A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Írásbeli vizsga
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök Középszint A vizsgázó
Osztályozóvizsga követelményei
Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Általános iskola Tantárgy: Jelöljön ki egy elemet. KÉMIA Évfolyam: 8 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű
Kémia alapszak (BSc)
Kémia alapszak (BSc) A Kémia alapszak (BSc) záróvizsga tételei tárgycsoportonként 1) Elemi anyagszerkezet. Az anyag atomos szerkezete, a Bohr és a kvantummechanikai atommodell alapfeltevései. Kvantumszámok
Tájékoztató képzési programról
Tájékoztató képzési programról XLVI. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki
VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK
VÍZ- ÉS SZENNYVÍZKEZELŐ RENDSZER ÜZEMELTETŐ SZAKMÉRNÖK/SZAKEMBER SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK DR. SZAKÁCSNÉ DR. FÖLDÉNYI RITA EGYETEMI DOCENS TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0015 Felsőoktatási együttműködés
ÜSTMETALLURGIA. Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR METALLURGIAI INTÉZET ÜSTMETALLURGIA Nappali tagozat FÉMELŐÁLLÍTÁSI ÉS ÖNTÉSZETI SZAKIRÁNY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Miskolc, 2014 1. TANTÁRGYLEÍRÁS A tantárgy/kurzus
A kromatográfia és szerepe a sokalkotós rendszerek minőségi és mennyiségi jellemzésében. Dr. Balla József 2019.
A kromatográfia és szerepe a sokalkotós rendszerek minőségi és mennyiségi jellemzésében. Dr. Balla József 2019. 1 Kromatográfia 2 3 A kromatográfia definíciója 1. 1993 IUPAC: New Unified Nomenclature for
Tantárgycím: Szerves kémia
Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Biológia Szak Kötelező tantárgy TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények 2005. Tantárgycím: Szerves kémia 2. Tantárgy kódja félév Követelmény Kredit
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai c. tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév A tantárgy rövid
Kromatográfiás módszerek
Kromatográfiás módszerek Mi a kromatográfia? Kromatográfia ugyanazon az elven működik, mint az extrakció, csak az egyik fázis rögzített ( állófázis ) és a másik elhalad mellette ( mozgófázis ). Az elválasztást
(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.
Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,
XXXXI. Kromatográfiás iskola
XXXXI. Kromatográfiás iskola A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszéke és a Per-Form Hungária Kft. ismét megrendezi kromatográfiás
ANALITIKAI MŰSZEREK LABORATÓRIUMI BERENDEZÉSEK, ESZKÖZÖK, KOMPLETT LABORATÓRIUMOK TERVEZÉS, SZERVIZ, TANÁCSADÁS
ANALITIKAI MŰSZEREK LABORATÓRIUMI BERENDEZÉSEK, ESZKÖZÖK, KOMPLETT LABORATÓRIUMOK TERVEZÉS, SZERVIZ, TANÁCSADÁS RÖVID TERMÉK- ISMERTETŐ LABOREXPORT Kft. 1993 óta az Ön laborpartnere 1113 Budapest, Ibrahim
(54) Radiográfus (52) Sugárterápiás szakasszisztens (54) Röntgenasszisztens Röntgenasszisztens (52)
5. KÉPI DIAGNOSZTIKA SZAKMACSOPORT 5.A. Képi diagnosztika 5.E. Radiofarmakológia 5.3. Diagnosztikai képalkotó 5.4. Radio-farmakológiai szakasszisztens 5.5. Radio-farmakológiai szakasszisztens (egészségügyi
Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév)
Kémiatanárok közös képzési szakasza (1-6. félév) Szakmai alapozó ismeretek (16 kredit, amiből egy hallgatónak 14 kreditet kell teljesíteni)) Matematikai alapismeretek kémiatanároknak 4 4 g Bolyai Intézet
Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T
1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok
Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus. Laboratóriumi technikus
0-06 Laboratóriumi technikus feladatok A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási
VESZÉLYES ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPSZAK LEVELEZŐ
VESZÉLYES ANYAGOK ANYAGMÉRNÖK ALAPSZAK LEVELEZŐ TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyző,
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása
Vízben oldott antibiotikumok (fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 5. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet ÓBUDAI EGYETEM ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK
Véralvadásgátló hatású pentaszacharidszulfonsav származék szintézise
Véralvadásgátló hatású pentaszacharidszulfonsav származék szintézise Varga Eszter IV. éves gyógyszerészhallgató DE-GYTK GYÓGYSZERÉSZI KÉMIAI TANSZÉK Témavezető: Dr. Borbás Anikó tanszékvezető, egyetemi
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév Készült: Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékén 2012.12.17. Összeállította Szilvágyi Gábor PhD hallgató Tartalomjegyzék Orgován
Energetikai mérnökasszisztens Mérnökasszisztens
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek
TDK Tájékoztató 2015 Területek, témák, lehetőségek Menyhárd Alfréd Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Tanszékvezető Pukánszky Béla Budapest 2015. március 18. 1 Fizikai-kémia A kémia azon ága, amely
MŐSZAKI KÉMIA. Anyagmérnök MSc képzés. Tantárgyi Kommunikációs Dosszié MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET
MŐSZAKI KÉMIA Anyagmérnök MSc képzés Tantárgyi Kommunikációs Dosszié MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2009 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás, tantárgyjegyzı, óraszám,
A tételhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. Jogszabályi változás esetén a vizsgaszervező aktualizálja a mellékleteket.
A vizsgafeladat ismertetése: Elmagyarázza, és konkrét példákon bemutatja a legfontosabb vegyipari laboratóriumi műveleteket, bemutatja azok végrehajtásának körülményeit, az eredmények kiértékelését Elmagyarázza,
Tárgy: Javaslat egyes alap- és mesterképzési szakok tanterveinek módosítására
Tárgy: egyes alap- és mesterképzési szakok tanterveinek módosítására Előterjesztő: Dr. Bihari Péter oktatási dékánhelyettes BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR A. az energetikai
Tájékoztató képzési programról XLV. Kromatográfiás tanfolyam. Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés.
Tájékoztató képzési programról XLV. Kromatográfiás tanfolyam Csoportos képzés, amely nem a felnőttképzési törvény hatálya alá tartozó képzés. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki
Szakképesítés-ráépülés: 55 524 03 Műszeres analitikus Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Analitikai elemző módszerek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli központilag összeállított vizsga kérdései a 4. Szakmai követelmények fejezetben megadott modulhoz tartozó témakörök mindegyikét tartalmazzák. Amennyiben a tétel kidolgozásához
Az enzimműködés termodinamikai és szerkezeti alapjai
2017. 02. 23. Dr. Tretter László, Dr. Kolev Kraszimir Az enzimműködés termodinamikai és szerkezeti alapjai 2017. február 27., március 2. 1 Mit kell(ene) tudni az előadás után: 1. Az enzimműködés termodinamikai
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA. Emelt szint. 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont.
KERESKEDELEM ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Emelt szint 180 perc 20 perc 100 pont 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
Kromatográfia Bevezetés. Anyagszerkezet vizsgálati módszerek
Kromatográfia Bevezetés Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagszerkezet vizsgálati módszerek Kromatográfia 1/ 37 Analitikai kémia kihívása Hagyományos módszerek Anyagszerkezet
Radioaktív nyomjelzés
Radioaktív nyomjelzés A radioaktív nyomjelzés alapelve Kémiai indikátorok: ugyanazoknak a követelményeknek kell eleget tenniük, mint az indikátoroknak általában: jelezniük kell valamely elemnek ill. vegyületnek
Szerves Kémia II. 2016/17
Szerves Kémia II. 2016/17 TKBE0301 és TKBE0312 4 kr Előfeltétel: TKBE0301 Szerves kémia I. Előadás: 2 óra/hét Dr. Juhász László egyetemi docens E 409 Tel: 22464 juhasz.laszlo@science.unideb.hu A 2016/17.
Vegyipari technikus Vegyipari technikus
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Mérési módszer szelektivitása, specifikus jellege
Dr. Abrankó László Elválasztástechnika az analitikai kémiában Mérési módszer szelektivitása, specifikus jellege Egy mérési módszernek, reagensnek (vagy általában kölcsönhatásnak) azt a jellemzőjét, hogy
Szemináriumi feladatok (alap) I. félév
Szemináriumi feladatok (alap) I. félév I. Szeminárium 1. Az alábbi szerkezet-párok közül melyek reprezentálják valamely molekula, vagy ion rezonancia-szerkezetét? Indokolja válaszát! A/ ( ) 2 ( ) 2 F/
A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye
A 33. sorszámú Drog- és toxikológiai technikus megnevezésű szakképesítésráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés-ráépülés azonosító
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar. Útmutató. a szakdolgozat elkészítéséhez. (ápoló szakirány számára)
Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Útmutató a szakdolgozat elkészítéséhez (ápoló szakirány számára) Tartalom: Tájékoztató a szakdolgozat elkészítésének rendjéről Tájékoztató
KÉMIA SZEKCIÓ ANALITIKAI- ÉS KOORDINÁCIÓS KÉMIAI VALAMINT REAKCIÓKINETIKAI TAGOZAT. Időpont: november Hely: Kémia Épület K/1 terem
KÉMIA SZEKCIÓ ANALITIKAI- ÉS KOORDINÁCIÓS KÉMIAI VALAMINT REAKCIÓKINETIKAI TAGOZAT Időpont: 2010. november 25. 14.00 Hely: Kémia Épület K/1 terem A zsűri elnöke: Dr. Bányai István tszv. egyetemi tanár
TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL
TRIPSZIN TISZTÍTÁSA AFFINITÁS KROMATOGRÁFIA SEGÍTSÉGÉVEL Az egyes biomolekulák izolálása kulcsfontosságú a biológiai szerepük tisztázásához. Az affinitás kromatográfia egyszerűsége, reprodukálhatósága
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE. ALAPKÉPZÉS (BSc)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSÁNAK RENDJE ALAPKÉPZÉS (BSc) Hódmezővásárhely 2016 A ZÁRÓVIZSGA LEBONYOLÍTÁSI RENDJE A záróvizsga törvényi szabályozása a 2012 2013. tanév
Gyógyszerügyi szervezés Dr. Zelkó Romána
Gyógyszerügyi szervezés Dr. Zelkó Romána 2014. február 2. A gyógyszerészet Gyógyszerészet és gyógyszerészképzés természettudományos alapokon nyugvó, medicinális orientációjú, önálló szakmai specifikumokkal
KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK
Kémiai anyagvizsgáló módszerek kommunikációs dosszié KÉMIAI ANYAGVIZSGÁLÓ MÓDSZEREK ANYAGMÉRNÖK MESTERKÉPZÉS ANYAGVIZSGÁLATI KIEGÉSZÍTŐ SZAKIRÁNY LEVELEZŐ MUNKARENDBEN TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI
VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint
VEGYIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 120 perc 100 pont 15 perc 50 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja
Orvosi Biofizika II. Szigorlati tételsor Korai atommodellek. Rutherford-féle kísérlet. Franck-Hertz kísérlet. Bohr-féle atommodell.
Orvosi Biofizika II. Szigorlati tételsor 2013. 1. Korai atommodellek. Rutherford-féle kísérlet. Franck-Hertz kísérlet. Bohr-féle atommodell. 2. Kvantummechanikai atommodell. Kvantumszámok. A Heisenberg-féle
ORVOSI LABORATÓRIUMI ÉS KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKAI ANALITIKUS ALAPSZAK
A szak fejléce Hatályos Tagozat orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak 2008. szeptember, módosítva 2009. szeptember levelező MINTATANTERV Javasolt félév (1) kód-ja (2) neve
SZERVES KÉMIAI PRAKTIKUM
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszék Írta: HORNYÁNSZKY GÁBOR POPPE LÁSZLÓ HAZAI LÁSZLÓ NAGY JÓZSEF TÓTH TÜNDE Lektorálta:
Ragyogó molekulák: dióhéjban a fluoreszcenciáról és biológiai alkalmazásairól
Ragyogó molekulák: dióhéjban a fluoreszcenciáról és biológiai alkalmazásairól Kele Péter egyetemi adjunktus Lumineszcencia jelenségek Biolumineszcencia (biológiai folyamat, pl. luciferin-luciferáz) Kemilumineszcencia