Dr. Németh József Lajos Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégium elnök. Tehetséggondozás a Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégiumban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Németh József Lajos Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégium elnök. Tehetséggondozás a Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégiumban"

Átírás

1 Dr. Németh József Lajos Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégium elnök Tehetséggondozás a Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégiumban A 2013-ban egy évtizedes fennállását ünneplő Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégium már megalapításának pillanatában fontos célként tűzte ki a környezetében lévő tehetséges hallgatók felkutatását és készségeinek, képességeinek fejlesztését. Az alábbi összefoglaló a Kockázatok és válaszok a tehetséggondozásban - KOVÁSZ (TÁMOP /B-10/1) pályázat keretein belül megvalósuló TÁLENTUMULTUS II. tehetségsegítő alprogram szerves részeként a fenti szervezet vonatkozó erőfeszítéséit mutatja be az elmúlt tanulmányi időszak eredményeit figyelembe véve. Az eredmények összefoglalásának módszertani alapját a különböző tehetségfejlesztő és tehetségsegítő módszerek, mint dedukciós szakmai alap, és a szakkollégiumokat tömörítő INTERKOLL 2012-es októberi, a szakkollégiumokat minősítő eljárás alapvetései képezik. Mi a tehetség? Renzulli szerint a tehetség olyan viselkedésformákból áll, amelyek az emberi vonások három alapcsoportjának interakcióját tükrözik. Ez a három alapcsoport az átlagon felüli általános és/vagy specifikus képességek, magas fokú feladat iránti elkötelezettség és kreativitás. A tehetséges viselkedést felmutató embereket azok, akik ezekkel a jegyekkel rendelkeznek, vagy ki tudják őket fejleszteni, és azokat az emberi teljesítmény bármilyen potenciálisan értékes területén hasznosítják. Azok az egyének, akik rendelkeznek ilyen interakcióval vagy képesek annak kialakítására a Oldal: 1 / 25

2 három terület között, az oktatási lehetőségeknek és szolgáltatásoknak széles skáláját igénylik, és ez utóbbiak gyakran hiányoznak a normál iskolai programból. 1 A tehetség fogalmának meghatározásakor említést kell tennünk még Sternbergről, Mönkröl és a hazai szakemberek közül például Harsányi Istvánról, Czeizel Endréről is, akik a Renzulli-féle meghatározást más elemekkel gazdagítják, így ide sorolják a teljesség igénye nélkül a kiválóságot, a ritkaságot, produktivitást, demonstrációt, értéket, de akár a szerencsét is. Az ún. Piirto-féle modell a speciális tehetségjegyek és képességek alapján az alábbi ábra alapján foglalja össze a tehetségek fajtáit: 1.sz. ábra: Piirto-féle tehetség modell 2 A köznapi életben, de különösen az oktatásban felmerül a kérdés, hogy kit tartunk tehetségesnek? Az erre adandó általános válasz az említett adottságok vegyítését célozza meg oly módon, hogy ezekhez a magas szintű teljesítményre való képességet rendeljük. 1 Balogh László: Elméleti kiindulási pontok tehetséggondozó programokhoz, in: letöltve: december 15., p.1. 2 Uo. p.2. Oldal: 2 / 25

3 Röviden a tehetségfejlesztésről és gondozásról A tehetségfejlesztés és gondozás, mint egymásra épülő és egymást segítő rendszer és folyamat, azt feltételezi, hogy környezetünkben rendelkezünk felismert vagy már fejlesztett tehetségekkel. A fejlesztési tevékenységek tipizálásakor nem csak az időbeliség lehet egy megközelítési szempont (gyermekkor, serdülő, stb.), hanem maga az adott oktatási közeg vagy periódus is (például általános, középiskola, felsőoktatás), ahol és amikor az adott tehetség fejlesztésre és gondozására koncentrálunk. Az ún. Gagné-féle modell jól mutatja azt a bonyolult folyamatot, amelyben a szunnyadó tehetség különböző katalizátorok révén transzformálódik aktív tehetséggé. 2.sz. ábra: Gagné-féle modell 3 3 Uo., p. 3. Oldal: 3 / 25

4 Tehetséggondozásnak saját megközelítésben azt a tevékenységet hívhatjuk, amelyben a tehetségek felkutatása (szűrése), hatékony kezelése és fejlesztése, majd utókövetése egységes rendszert alkot. A szakértők szerint a tehetség felkutatása már a korai iskolai években el kell, hogy kezdődjön, majd ennek fejlesztése révén a felsőoktatási tehetséggondozó és tehetségsegítő tevékenységek már a konkrét és elmélyült szaktudás és a még nagyobb teljesítőképesség felszabadítására kell, hogy koncentráljanak. A tehetséggondozás speciális műhelyeinek tekinthetők a szakkollégiumok, ugyanakkor fontos megállapítani, hogy optimális esetben mintegy alaptevékenységként a tehetséggondozás feladatait azok a szervezetek is végzik, amelyekhez az adott hallgató tartozik, így a tanszékek és a karok tevékeny szerepe elengedhetetlen. Ugyanakkor, mivel a tehetséggondozás kiterjed az intézmény egészére, így a teljes folyamatban az adott felsőoktatási intézmény is részt vesz. A Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégiumról általában A Biztonságpolitikai Szakkollégiumot (továbbiakban BSZK) a január 01-ig önállóan működő Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 2003-ban végzett polgári hallgatói hozták létre az adott évben (2003) azzal a célkitűzéssel, hogy értelmiségieket neveljen a magyar nemzet szolgálatára, egy biztonságos társadalom építésére, az értelmi képzés, a szaktudás erősítése, a pszichológiai érettség, a morális és közösségi életvitel, a társadalmi érzékenység és a hazaszeretet elmélyítése révén. január 01-től döntően a ZMNE, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Egyetem Államigazgatási Karának integrációjával létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (továbbiakban: Egyetem) fejti ki tevékenységét, de nyitott más intézményekkel, szakmai szervezetekkel való együttműködésre is. Az alapítók elképzelése szerint a Szakkollégium kiváló tere annak, hogy előadások, helyzetgyakorlatok tartásával kiegészítsék és gyakorlatiasabbá tegyék az egyetemi törzsanyagot, emellett létrehozzanak egy olyan összetartó közösséget, amely az Egyetem tehetséges, önképző és saját szakmai-emberi fejlődéséért tenni akaró hallgatóit egyesíti. Oldal: 4 / 25

5 A BSZK mindig is arra törekedett, hogy az esélyegyenlőség maximális biztosításával az egyetem legkiválóbb, legérdeklőbb hallgatóit és más, a fenti terület iránt elkötelezett személyeket és szervezeteket összekovácsolja, fórumot biztosítson az együttgondolkodásnak és a közös munkának. Az alapítás óta eltelt időszakban számos nehézség ellenére a Szakkollégium folyamatosan fejlődött, amelynek eredményeként 2007 decemberében annak tagjai önálló jogi személyt hoztak létre egy közhasznú egyesület (Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete) formájában. Ez tette lehetővé az önálló gazdálkodás egyes formáit is (pályázati tevékenység, 1%-ok, stb.). Önkormányzatiság A szakkollégiumok esetében az önkormányzatiság kulcsfontosságú, hiszen ez az alapköve annak, hogy a tehetséges hallgatók önszerveződő módon és önkéntesen vállalt feladatokkal fejleszthessék készségeiket és képességeiket. A BSZK esetében az önkormányzatiság a lehető legnagyobb mértékben biztosított, ennek alappillérei: 1. A szakkollégiumot a hallgatók önállóan, saját erejükből hozták létre. Ez a mai napig is a legmeghatározóbb elem az autonóm működés fenntartásának érdekében. 2. Az elmúlt években a ZMNE-vel megkötött, majd az NKE-vel továbbra is érvényben lévő Együttműködési Megállapodás közös értékeken és érdekeken alapul, és kölcsönösen előnyös partneri viszonyt eredményezett a felek között. 3. Önálló szakkollégiumi férőhelyek az NKE Hungária körúti kampuszán (száma: 10), ezek elosztásáról BSZK önállóan dönt. 4. A tagság által kialakított Alapszabály, amelyet a Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete tagsága autonóm módon alakított ki. 5. A szakkollégiumi tevékenységet meghatározó Szervezeti és Működési Szabályzat, amely részletesen kitér a BSZK feladataira (BSZK SZMSZ I. rész) Oldal: 5 / 25

6 a BSZK szakkollégiumi tagsági viszonyaira (BSZK SZMSZ II. rész), a BSZK felvételi rendszerére és eljárására (BSZK SZMSZ III. rész), a BSZK vezetésére és irányítására (BSZK SZMSZ IV. rész), a BSZK-n belüli döntéshozatal elveire (BSZK SZMSZ V. rész), a BSZK szakmai tevékenységeire (BSZK SZMSZ VI. rész). Szocializációs szempontok A szocializáció hasonlóan fontos, mint az önkormányzatiság, hiszen ide sorolhatók mindazon folyamatok, amelyek a szakkollégistákat, mint egy szakmai, kulturális és összetartó közösség tagjait, irányítják és vezetik el teljesítményük maximalizálásához. Az egyik szempont azoknak az elveknek és erkölcsi normáknak a megléte és érvényesülése, amelyet a szakkollégisták a Szakkollégiumi Charta vonatkozó pontjaival összhangban magukénak vallanak, a másik szempontot azok a programok jelentik, amelyek a fentieket hivatottak elősegíteni. Elöljáróban ugyanakkor ki kell azt hangsúlyozni, hogy az egyetemi képzés sajátosságaiból fakadóan a szakkollégisták napirendje és szocializációja eltér más egyetemek hasonló tevékenységeitől. Ennek egyik lényeges eleme a közszolgálat iránt érzett hivatástudat, amely nagyfokú versenyszellemmel párosul. Elvek és erkölcsi normák A Biztonságpolitikai Szakkollégiumot (továbbiakban BSZK) a január 01-ig önállóan működő Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 2003-ban végzett polgári hallgatói hozták létre az adott évben (2003) azzal a célkitűzéssel, hogy értelmiségieket neveljen a magyar nemzet szolgálatára, egy biztonságos társadalom építésére, az értelmi képzés, a szaktudás erősítése, a pszichológiai érettség, a morális és közösségi életvitel, a társadalmi érzékenység és a hazaszeretet elmélyítése révén. Az Alapszabályban megjelöltek és a szakkollégiumokkal szemben megfogalmazott társadalmi problémákra érzékeny értelmiségi réteg kinevelése olyan bonyolult és felelősségteljes feladatnak bizonyul, amelynek elérésére, a beindított folyamatok Oldal: 6 / 25

7 fenntartására és fejlesztésére határozott és komoly lépéseket tett a BSZK az elmúlt években. A Biztonságpolitikai Szakkollégium szerencsésnek tekintheti magát olyan szempontból, hogy az egyént, a társadalmi szereplőket, az államot és a nemzetközi közösséget is alapjaiban érintő biztonság témakörével foglalkozik. A BSZK tagjai a szervezet megalakulása pillanatától kezdve vallja és követi mindazon értékeket, amelyek elgondolásuk szerint a leendő magyar fiatal értelmiség alapmotívumaiként kell, hogy szolgáljanak. 1. Ezen értékek közé sorolható a szakmaiság, amelynek összetevői a szakértelem, a precizitás és a szakmai függetlenség. 2. Hasonlóan fontos a közösség iránti elkötelezettség, amelynek középpontjában az összetartozás és összetartás, a közjó szolgálata és a segítőkészség van. 3. A BSZK értékrendszerének harmadik legfontosabb elemeként az önkéntesség jelenik meg, amelyben központi szerepet játszik az önálló feladat- és felelősségvállalás. A társadalmi problémákra érzékeny értelmiségi réteg nevelésében rendkívül fontos szerepe van annak a felvételi rendszernek, amelynek megalapozása és fejlesztése egészen a szakkollégium megalakulásáig (2003) visszanyúlik. Napjainkban a több lépcsős, mintegy 6 hónapot felölelő, és a lehető legobjektívabb értékelési szempontokat magában hordozó felvételi folyamat speciálisnak tekinthető a szakkollégiumok hasonló tevékenységeinek sorában. E rendszer kialakításának és működtetésének oka kettős: egyrészt már a kezdetektől fel lehet térképezni leendő tagok értékrendjét, egyúttal ők is megismerik a szakkollégiumét, másrészt az eddigi tapasztalatok alapján meghatározza a bekerülő tagok elhivatottságát és erősíti az összetartozást. A folyamat részeként nem csupán a fiatalok képességeit fejleszti a BSZK, de a készségfejlesztő kurzus és egyéb programok a mentorokat tapasztalt szakkollégistákat is új kihívások elé állítják, mely szintén fontos lépcső a képességfejlesztés területén. A szakkollégium működésnek belső jellegzetességei, annak vezetése és irányítása, a tagok szerepvállalásának mikéntje, annak tartalmi elemei nagyon komoly szerepet Oldal: 7 / 25

8 játszanak abban, hogy a tagok későbbi munkahelyeiken, társadalmunk tagjaiként is sikeresen helyt álljanak. A társadalmi problémákra érzékeny értelmiségi réteg kinevelésének egyik legfontosabb alkotóelemei azok a készségek és képességek, amelyek révén a szakkollégisták képesek felismerni és megérteni ezeket a kihívásokat. Ezek fejlesztését szolgálja a szakkollégium kurzusrendszere és különböző kompetenciák fejlesztését szolgáló programok. A kurzusok szigorú követelmény rendszere és az előadások magas színvonala hozzájárul a szakkollégisták látásmódjának bővítéséhez, a csoportok kis létszáma pedig elősegíti az eltérő vélemények ütköztetését, és teret enged a kérdéses témák bővebb kifejtéséhez. A BSZK a rendszeres technikai értekezletek és az infokommunikációs eszközök használata révén teret ad az egyéni problémafelvetésnek és támogatja a megoldásukra tett erőfeszítéséket: ezen keresztül a tagok tudatosan képesek feltárni a szakkollégium hatékony tevékenységét érintő kockázatokat, veszélyeket és kihívásokat. A BSZK tevékenysége kezdete óta kiemelt hangsúlyt fektet a szakkollégium eredményeinek széleskörű disszeminációjára, a különböző biztonsági problémák a társadalom felé történő bemutatására. Ennek egyik legfontosabb tere a szervezet által működtetett weboldal, ahol több szervezetre EU, NATO fokuszáló rovatok mellett állandó és naprakész hírfigyelés is fellelhető. A tagság akik közül kerülnek ki e rovatok szerkesztői értesülnek mind a világ, mind legközelebbi környezetünk eseményeiről, amely mentalítás szintén az érett és felelős gondolkodás alapját képezi. A szakkollégium szakmai és társadalmi (el)ismertsége ugyancsak fontos részét képezi a szakkollégisták nevelésében, hiszen ez olyan kötelezettséget ró rájuk, amelyek egész életükön át elkísérik. A kooperáció, más szakmai és társadalmi szervezetekkel való együttműködés, a különböző pályázati tevékenységekben való részvétel fontos elem a szakkollégisták érzékenységének és nyitottságának növelésében és megerősítésében. Programok Oldal: 8 / 25

9 A társadalmi problémákra érzékeny értelmiség kinevelésben fontos szerepet kapnak a rendezvények, amelyek kiterjednek mind a széleskörű szakmai konferenciákra, mind pedig a kulturális programokra (Bevonó Tábor, Biztonságpolitikai Szakestély, stb.). A szakkollégium aktív tagságából kiváló seniorokkal való kapcsolattartás, az ő visszajelzéseik és segítségük ugyancsak támogatják a társadalmi beágyazottságot és társadalmi problémák megértésére és megoldására tett erőfeszítéseket. A közösség összetartozását szolgáló rendezvények: 1. Biztonságpolitikai Szakestély (2008 óta minden évben, átlagosan 100 fő részvételével egész estés szakmai program és kulturált szórakozás, lásd galéria: al=25); 2. Bevonó Tábor (minden tanév szeptemberében az új tagok és a tapasztaltabb szakkollégisták összeszokását, megismerését célozza, lásd galéria: al=58); 3. az egyes előadások utáni kötetlen összejövetelek; 4. a szakkollégiumi szálláshelyen tartott kisebb-nagyobb összejövetelek, az ún TV-szoba jamek (filmklub, névnapozás, csocsó, spontán összejövetelek, stb.); 5. közös tanulmányutak és látogatások (szakmai szervezetekhez, szakkollégiumokhoz, lásd galéria: al=7); 6. közös sporttevékenységek (az intézmény sajátosságaiból fakadóan a sport kiemel figyelmet kap, ehhez a megfelelő létesítmények adottak). Oldal: 9 / 25

10 Tudományos élet A szakkollégiumi tehetségfejlesztés és gondozás egyik kulcsterülete a szakmaitudományos tevékenységek, amelyek révén a hallgatók képességei a lehető leghatékonyabb és legirányítottabb módon aknázhatók ki. A Biztonságpolitikai Szakkollégium tudományos-szakmai tevékenységei az alábbi három pillérre épülnek: 1. a tagok egyéni teljesítményére, bele értve a. a tagok kötelező tudományos diákköri (TDK) tevékenységét (lásd: BSZK SZMSZ II/2 c. pont); b. a tagok publikációs tevékenységét, amely címen fellelhető Biztonságpolitika Portálra fókuszálódik; 2. a szakkollégium által szervezett a normál tanrenden túlmutató képzésekre, bele értve: a. a szakszemináriumi kurzusrendszert; b. a készségfejlesztő kurzus; 3. és egyéb szakmai tevékenységek, bele értve: a. a BSZK szakmai műhelyeit; b. a BSZK szakmai rendezvényeit (például előadások, konferenciák, stb.), amelyek nyomon követhetők a weboldalon; c. a BSZK szakmai projektjeit (például: NATO-Nettó); d. szakmai-tudományos együttműködéseit. A fentiek kapcsán fontos megjegyezni, hogy azok egymásra épülve és egymást kiegészítve adják a BSZK sajátos szakkollégiumi rendszerét, amelyben különös jelentőséggel bír: 1. az egyedi tudományos-szakmai erőtér, amelyben a BSZK tevékenykedik, ez pedig nem más, mint a hadtudomány és a biztonságpolitika; Oldal: 10 / 25

11 2. a hallgatók sajátos napi- és munkarendje, amely jelentősen eltér más hazai egyetemek vonatkozó jellegzetességeitől; 3. a magas szintű szakmai követelményeknek való megfelelés; 4. a folyamatos disszeminációra és átláthatóságra való törekvés. A tagok kötelező tudományos diákköri tevékenységgel kell, hogy bírjanak, amely a BSZK Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) szerint a szakkollégiumi tagság fenntartásának feltétele Az egyetemi évek során legalább egy elfogadott TDKdolgozat megírása. (Lásd: BSZK SZMSZ II/2 c. pontja.) Elfogadott TDK dolgozat alatt az alábbiakat értjük: magyarországi felsőoktatási intézményben elfogadott és megvédett TDKdolgozat, az OTDK-n elfogadott és megvédett TDK-dolgozat. (Lásd: BSZK SZMSZ II/2/1 c. pontja.) A fenti követelménynek való megfelelést a BSZK vezető testületei (Elnökség és a Diákbizottság) folyamatosan nyomon követik. A fenti követelmény elmulasztása felfüggesztést és/vagy kizárást von maga után. Az alábbiakban a BSZK tagjai által helyezést elért TDK dolgozatokat mutatjuk be: NÉV TANÉV/SZEMESZTER HOL/HELYEZÉS CÍM ZMNE ITDK Biztonságpolitika Az észak-koreai fenyegetés Varró Alexandra 2009/2010 ősz II. szekció 1. hely - nukleáris ambíciók és a bizonytalan jövő Szijj Dóra 2009/2010 ősz 2010/2011 tavasz ZMNE ITDK Biztonságpolitika I. szekció 1. hely OTDK Hadtudomány 1. hely Gyermekek a harcokban a gyerekkatonaság jelenségének vizsgálata, különös tekintettel a Kongói Demokratikus Köztársaságra Vajkai Edina Oldal: 11 / /2011 ősz ZMNE ITDK Biztonságpolitika I. szekció A biztonságpolitika migrációs vetületei a évi franciaországi

12 Pető Gergő Marsai Viktor Lindmayer Judit 2010/2011 tavasz 2010/2011 tavasz 2009/2010 tavasz 2010/2011 ősz 2010/2011. tavasz 1. hely roma-kérdés ZMNE ITDK Alkalmazott társadalomtudomány szekció 1. hely OTDK különdíj nemzetközi TDK, Zólyomi Műszaki Egyetem (Szlovákia), különdíj ZMNE ITDK Katasztrófavédelem és környezetbiztonság 1. hely OTDK Hadtudomány 2. hely A katonai robotizálás társadalmi okainak vizsgálata Szomália biztonságpolitikai helyzete az elmúlt ötven és tükrében. Vágyak és realitások The Hungarian disaster management system A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia az IPCC 2007-es ajánlása türkében Budai Ádám Hegedűs Márton 2011/12 ősz 2011/12 ősz ZMNE ITDK Biztonságpolitika szekció 1. hely ZMNE ITDK Biztonságpolitika szekció 2. hely Spanyolország és a terrorizmus: "A terrorfenyegetettség és hatása között" Magyarország katonai, katonadiplomáciai kapcsolatainak fejlődése és jövőképe a Nyugat-Balkán államaival A BSZK tagjainak publikációs tevékenységéhez kiváló elméleti és gyakorlati terepet jelent a on-line szakmai portál, amely 2004-ben kezdte el működését. A Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete 2007 óta biztosítja a weboldal folyamatos szakmai tartalmát és technikai működését ben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola kezdeményezésére az említett oldal felkerült a hadtudományban mértékadó (lektorált) Oldal: 12 / 25

13 folyóiratok listájára, és rendelkezik az időszaki kiadványok nemzetközi azonosítójával (ISSN ). A weboldal a 2010.szeptember október 28-a közötti időszakra vonatkozó lényeges látogatottsági adatait a következő táblázat tartalmazza: Forrás: google analytics, letöltés ideje: október 29. Az oldal facebook felületét ( december 20-i adatok alapján 418-an kedvelik. A fenti adatok egyrészt bizonyítják a szakkollégisták azon törekvéseit, hogy szakmájuk minél közismertebbé váljon, másrészt folyamatos visszajelzést is kínál számukra. Az oldal két publikációs lehetőséget kínál a szakkollégisták számára: Oldal: 13 / 25

14 1. A Heti hírösszefoglaló (Biztpol Weekly) a BSZK szakmai műhelyeinek az adott hétre vonatkozó aktuális biztonságpolitikai vonatkozású híreit hivatott bemutatni közérthető módon (lásd: Az adott szakkollégista minden hét vasárnap estig elküldi lektorálásra az adott műhely vezetőjének az általa legfontosabbnak vélt hírek meghatározott formai követelményeknek megfelelő összefoglalóját. A műhelyek vezetői ezek után egy senior tag segítségével egyesítik és lektoráltatják, majd megjelenítik a heti szakmai érdekességeket. Egyéni szempontból ez a publikációs eszköz különösen hasznos a friss tagok szakmai képességeinek fejlesztésében, míg a rutinosabb szakkollégisták vezetői és koordinációs képességeiket képesek fejleszteni. 2. Az Aktuális rovatban a szakkollégisták magas színvonalú, lektorált cikkeket jeleníthetnek meg. Ebben az esetben a tartalmi és formai követelmények nagyon szigorúak abból a célból, hogy a szakkollégisták a lehető legpontosabb hivatkozási adatokkal és nagymértékű megalapozottsággal adhassák közre kutatásaik eredményeit. Napjainkban a szakkollégisták cikkei gyakran előkerülnek az évfolyamtársaik által készített dolgozatok, diplomamunkák forrásaiban! Az oldalhoz kapcsolódóan meg kell említeni még a NATO-nettó rovatot, amely az Észak-atlanti Szövetség céljait, működését hivatott bemutatni a social media eszközeivel. (Ennek részletes bemutatása a 3-as számú mellékletben: A BSZK egyéb szakmai tevékenységeinél.) Az alábbi táblázat egyes hónapjai internetes hivatkozást tartalmaznak, amelyek részletesen bemutatják a szakkollégisták havi publikációs tevékenységét jan. feb. már. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec jan. feb. már. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec jan. feb. már. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec jan. feb. már. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec jan. feb. már. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov. dec. Oldal: 14 / 25

15 A BSZK által szervezett, a normál tanrenden túlmutató képzések A BSZK által a normál tanrenden túlmutató képzések az alábbi két fő csoportba sorolhatók: a. a szakszemináriumi kurzusrendszer; amelyek az adott szemeszterben 12 héten keresztül meghatározott témák mentén szerveződnek; b. a készségfejlesztő kurzus, amely alapvetően a felvételi folyamatban résztvevők (speciális kifejezést használva obligátok ) számára ad lehetőségek különböző kompetenciáik fejlesztésére. Tanév Kurzusok neve/link Tartalma/célja Oktatók/ kurzusvezetők 2010/11 I. félév Forráselemző Kurzus nemzetközi kapcsolatok vizsgálati módszereinek megismerése Németh Bence 2010/11 I. félév Reading Seminar 2. nemzetközi kapcsolatok vizsgálati módszereinek megismerése angol nyelven Manuel Mirenau 2010/11 I. félév Regionális Biztonsági Kérdések 2. Kurzus különböző régiók biztonságpolitikai kérdéseinek vizsgálata Marsai Viktor, Csicsmann László, Háda Béla, Rónaháti Cecília, Szilágyi Ágnes, Wagner Péter 2010/11 II. félév Regionális Biztonsági Kérdések 3. Kurzus különböző régiók biztonságpolitikai kérdéseinek vizsgálata Vida Csaba, Márkusz László, Juhász József, Szénási Endre, Tálas Péter, Tóth Sándor 2010/11 Reading Seminar nemzetközi kapcsolatok Manuel Mirenau Oldal: 15 / 25

16 II. félév 3. vizsgálati módszereinek megismerése angol nyelven 2010/11 II. félév Készségfejlesztő Kurzus alapvető kompetenciák fejlesztése Ruppert József, Németh Bence, Csiki Tamás, Pósán György, Forgács Balázs, Resperger István, Berek László, Szijj Dóra 2011/12 I. félév Forráselemző Kurzus nemzetközi kapcsolatok vizsgálati módszereinek megismerése Németh Bence 2011/12 I. félév Reading Seminar 4. nemzetközi kapcsolatok vizsgálati módszereinek megismerése angol nyelven Manuel Mirenau 2011/12 II. félév Analysis of World Politics Course különböző biztonságpolitikai problémák vizsgálata angol nyelven Németh Bence, Csiki Tamás, Nyulász Viktória, Németh Gergely 2011/12 II. félév Transzatlanti Kurzus a transzatlanti kapcsolatok vitás kérdéseinek bemutatása a hidegháborútól napjainkig Németh József 2012/13 I. félév Forráselemző Kurzus nemzetközi kapcsolatok vizsgálati módszereinek megismerése Németh Bence 2012/13 I. félév Regionális Biztonsági Kérdések 4. Kurzus különböző régiók biztonságpolitikai kérdéseinek vizsgálata Tálas Péter, Rácz András, Varga Gergely, N. Rózsa Erzsébet, Gazdik Gyula, Marsai Viktor, Hettyei András Oldal: 16 / 25

17 2012/13 I. félév Készségfejlesztő Kurzus alapvető kompetenciák fejlesztése Ruppert József, Németh Bence, Csiki Tamás, Lindmayer Judit, Sedghi Amitis, Rédecsi Gábor, Pósán György, Forgács Balázs, Resperger István A BSZK egyéb szakmai tevékenységei A Biztonságpolitikai Szakkollégium egyéb szakmai tevékenységei az alábbi területeket foglalják magukban: a. a BSZK szakmai műhelyeit; b. a BSZK szakmai rendezvényeit (például előadások, konferenciák, stb.), amelyek nyomon követhetők a weboldalon; c. a BSZK szakmai projektjeit (például: NATO-Nettó); d. szakmai-tudományos együttműködéseit. A BSZK szakmai műhelyei A BSZK SZMSZ-e az alábbiakban határozza meg a műhelyek működését (BSZK SZMSZ IV/2): a) A Szakkollégiumon belül a 2010/2011-es tanév, ősz szemeszterétől kezdődően specifikus kutatási területekkel foglalkozó Műhelyek működnek. Számuk, kialakításuk és kutatási területük az aktuális szakkollégiumi tagság érdeklődésének és igényeinek függvényében kerül kialakításra. b) A Műhelyek kialakításának célja, hogy a szakkollégiumi tagság, az általa választott szakterületekre koncentrálva, kisebb csoportokban együttműködve, mélyíthesse el tudását és hatékonyabban termelhessen szellemi tőkét. c) A Műhelyek tevékenysége főként a következő tevékenységekben nyilvánul meg: i. publikálás, ii. konferenciák és egyéb szakmai rendezvények szervezése, Oldal: 17 / 25

18 iii. tudományos diákköri munka. d) A Műhelyek kialakítása, szervezése és működtetése a Diákbizottság szakmai alelnökének valamint az ügyvezető alelnökének feladata. A BSZK szakmai műhelyei jelenleg az alábbi geopolitikai régiók szerint szerveződnek: Transzatlanti Műhely; Afrika és Közel-Kelet Műhely; Ázsia Műhely. A BSZK szakmai rendezvényei A BSZK kiemelt hangsúlyt fektet a különböző szakmai rendezvényekre alapvetően három célból: 1. lehetőséget biztosítanak a szakkollégisták számára szakmai eredményeik bemutatására; 2. a szakkollégisták gyarapíthatják szakmai ismereteiket és növelhetik rendezvényszervezési tapasztalataikat; 3. a rendezvények kiváló lehetőséget biztosítanak a BSZK tevékenységének megismertetésére. Fontos, hogy a BSZK szakmai programjai folyamatosan meghirdetésre kerülnek a weboldalon, egyúttal ide kerülnek fel az egyes programok beszámolói is! A BSZK szakmai programjai január- december között Időpont Program (belinkelve) Előadók Látogatás a Központi Koordinációs Bizottságnál Forradalmak (?) Észak-Afrikában Kónya József N. Rózsa Erzsébet, Gazdik Gyula 3. Egy békefenntartó tapasztalatai Szudántól Nepálig Papp István 4. Fukushima: a katasztrófa és Vincze Árpád Oldal: 18 / 25

19 következményei Űrhajósok a Nemzetvédelmi Egyetemen 2011 fontosabb biztonságpolitikai trendjei (közös rendezvény a Magyar Hadtudományi Társasággal) Farkas Bertalan, Valerij Kubaszov Kis-Benedek József Oldal: 19 / 25 Budapest bűnügyi helyzete Közgyűlés XIII. Tiszai Euroatlanti Nyári Egyetem A BSZK és a Magyary Zoltán Szakkollágium találkozója az NKE megalakulására való felkészülés jegyében A terrorizmus problémája Magyarországon és környezetében a közötti időszakban (tudományos konferencia) A világ 9/11 nélkül, avagy az elmúlt tíz év értékelése a nemzetközi rendszer átalakulásának szemszögéből (közös rendezvény a Magyar Hadtudományi Társasággal) Állambiztonság, nemzetbiztonság egykor és ma korszakok és szempontok Az új biztonságpolitika könyv bemutatója Az európai rakétavédelmi rendszer (közös rendezvény a Magyar Hadtudományi Társasággal) Kiberbiztonság konferencia (a Robothadviselés Konferenciával egybekötve) Fülöp Valter Tagság részvételével BSZK tagok részvételével BSZK és MZSZK tagok részvételével Hajdú János, Tálas Péter, Horváth Attila, Répási Krisztián, Krasznai Csaba, Németh József Kiss J. László, Tálas Péter A konferenciát a Pécsi Tudományos Egyetem szervezte többek között a BSZK szakmai támogatásával! Tálas Péter, Gazdag Ferenc Szternák György Számos előadóval Közgyűlés Tagság részvételével

20 Oldal: 20 / 25 Tendenciák a világpolitikában 2012 (közös rendezvény a Magyar Hadtudományi Társasággal) ACTA ERASMUS élménybeszámoló szakkollégistákkal nem csak szakkollégistáknak Afrika élménybeszámoló Az Arab Tavasz után egy évvel A szabadság ára - könyvbemutató és előadás Nem halálos fegyverek Az Arab Tavasz után egy évvel A változó Afrika (közös rendezvény a Magyar Hadtudományi Társasággal) NATO védelmi tervezés A 25. NATO-csúcs várható eredményei - Chicago, A Nemzeti Biztonsági Stratégia (A Magyar Atlanti Tanáccsal és az NKE Stratégiai Kutatóközponttal Közös szervezésben) Előadás a Whiskysről Fiatal biztonságpolitikusok nemzetközi konferenciája I. (First International Conference of Young Security Policy Experts) IV. Biztonságpolitikai Szakest Közgyűlés Kerekasztal-beszélgetés az új Nemzeti Katonai Stratégia tervezetéről Kis-Benedek József Lattmann Tamás, Kovács László Kapás Agáta, Lengyel Ildikó, Tóth Renáta, Róna Ibolya, Szijj Dóra Marsai Viktor N. Rózsa Erzsébet, Gazdik Gyula, Nagy Dóra Marosi Antal Bartha Tibor Gazdik Gyula, N. Rózsa Erzsébet, Nagy Dóra Harján Stefánia, Marsai Viktor Németh Bence, Németh Gergely Tálas Péter, Szenes Zoltán Szemerkényi Réka, Nagy Zoltán, Lázár Péter, Tálas Péter Fülöp Walter Külföldi és hazai előadókkal 120 fő részvételével BSZK tagok részvételével Németh József Más szakmai szervezetek részvételével is! 35. Szakkollégiumok nyári találkozója INTERKOLL

21 Bevonó tábor Transzatlanti perspektívák az amerikai elnökválasztás előtt Tehetséggondozás a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - bemutatkoznak a szakkollégiumok Előadás a 2012-es amerikai elnökválasztásról Konferencia a szíriai polgárháborúról Magyarország Nemzeti katonai stratégiája (közös rendezvény a Magyar Hadtudományi Társasággal) Dél-Amerika aktuálpolitikai helyzete Tanulmányút a debreceni Hatvani István Szakkollégiumba Tagság részvételével Kaiser Ferenc, Varga Gergely Az NKE szakkollégiumainak részvételével Böszörményi Nagy Gergely, Varga Gergely Wagner Péter, dr. Lattmann Tamás, N. Rózsa Erzsébet, Bendarzsevszkij Anton, Németh József Lázár Péter Csiki Tamás, Kaiser Ferenc KOVÁSZ pályázat A BSZK szakmai projektjei A BSZK az elmúlt években több jelentős szakmai projektet is kezdeményezett, amelyek fő célja a szakkollégisták szaktudásának elmélyítése, valamint a szakkollégium működésének fenntartása. A fenti projektek közül kiemelkedik a NATO-NETto projekt és a Kockázatok és válaszok a tehetséggondozásban - KOVÁSZ (TÁMOP /B-10/1) pályázat keretén belül a szakkollégium által végrehajtott program elemek. A BSZK NATO-NETto projektje A BSZK a NATO Public Diplomacy Division szakmai és anyagi támogatásával sikeres pályázat benyújtása után 2011-ben az Észak-atlanti Szövetség céljait, működését hivatott a social media eszközeivel bemutatni. Erre a már korábban említett Oldal: 21 / 25

22 on-line szakmai portál NATO-NETto aloldalának fejlesztését tűztük ki célul. Az alábbiakban a 2012 augusztusában a NATO PDD számára hivatalosan megküldött angol nyelvű projektjelentés vonatkozó részletei olvashatók: The main goal of the project Interactive Security Policy Portal 2011 was on the one hand to extract, display and evaluate the opinion of influencing Hungarian professional elite, the next leading generation and citizens interested in NATO by the publish, share and discuss tools of social media, while on the other hand to share and publish aimed information about NATO for the above mentioned target groups in Hungarian. The primary target audience of the Portal has been members of the young generation (high school, college, university and postgraduate students, young professionals) who are interested in or affiliated with international politics, and issues of national and international security. The execution phase began in April 2011 with application development in Project Phase 3 & 4 that enabled immediate sharing and comment writing within a new blog section and the display of multimedia contents on the Portal. Publishing and sharing original content in Hungarian was continuous from April with two outstanding events in July (XIII. Euro-Atlantic Summer University) and in November (Conference on Cyber Security) that extended and strengthened professional networking while also boosted outreach possibilities. As a next step, a two-phase advertisement campaign took place in October and November first a direct advertisement campaign to educational institutions and relevant NGOs, accompanied by online advertisements of the Portal on relevant blogs; then an offline advertisement campaign in three major universities (Budapest Corvinus University, ELTE, ZMNDU). (See Public outreach indicators above.) Oldal: 22 / 25

23 It is important to note that the Portal s NATO-NETto column is not just a unique source of NATO-related, regular and up-to-date information in Hungarian, but the one and only such source in Hungary. A BSZK tevékenysége a Kockázatok és válaszok a tehetséggondozásban KOVÁSZ (TÁMOP /B-10/1 pályázat keretén belül A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem fenti címmel 2010-ben adott be pályázatot, amelynek eredményeként 2011-ben nyert el mintegy ,- millió forintot az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. Ennek egyik markáns elemeként a Biztonságpolitikai Szakkollégium az intézményi TDK és a doktori képzés fejlesztése mellett szakmai programjainak megszervezését és infrastrukturális fejlesztéseket tervez megvalósítani a 2011 novemberétől 2013 decemberéig terjedő időszakban. A fenti összegből a BSZK-ra eső mintegy 16 millió forint jelentős része a korábban bevezetett kurzusrendszer finanszírozására, hazai és nemzetközi konferenciák megrendezésére, inter-szakkollégiumi kutatóműhely megalapítására, szakkollégiumi tehetségpont kialakítására, tanulmányi utakra, tehetségsegítő programokra, kiadvány-okra és egyéb szakmai rendezvényekre fordítható. Ezeken felül a szervezet jelentős mértékben fejlesztette a szakkollégium infokommunikációs hátterét (netbook, kamera beszerzés révén) és a szakkollégiumi férőhelyek is új bútorokkal bővültek. A BSZK szakmai-tudományos együttműködései A BSZK kiemelt jelentőségűnek tartja a különböző szakmai szervezetekkel való együttműködést, amelynek eredményeként az alábbi szakmai-tudományos szervezetekkel ápol napi szintű kapcsolatot: Magyar Hadtudományi Társaság (együttműködési nyilatkozat alapján); Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (együttműködési nyilatkozat alapján); Nemzeti Közszolgálati Egyetem Központi Könyvtár (együttműködési nyilatkozat alapján); Oldal: 23 / 25

24 TIT Hadtudományi és Biztonságpolitikai Egyesület (együttműködési nyilatkozat alapján); Thészeusz Alapítvány (együttműködési nyilatkozat alapján); Honvédelmi Minisztérium; Honvéd Vezérkar; Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Vezérkari Tanfolyam; Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (BSZK Tehetségpontján keresztül). A szakmai-tudományos együttműködések körében különleges helyet foglal el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Magyary Zoltán (NKE KTK), Műszaki (NKE-HHK), és Szent György (NKE-RTK) Szakkollégiumokkal való együttműködés, amelynek kereteit az említett Felek szeptember 27-én közös Együttműködési Megállapodásban rögzítették. Összefoglalásként A fentiek alapján látható, hogy a Biztonságpolitikai Minősített Szakkollégium tevékenysége számos tehetségfejlesztő és tehetséggondozó elemet foglal magában. A felsorolt eredmények hosszú és kitartó munka alapján valósultak meg és az így megszerzett szakmai tudás és tapasztalat szerves részét képezi a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vonatkozó tevékenységeinek. A szakkollégiumi tehetséggondozás erőfeszítéseihez komoly hozzájárulást jelentenek azok a kormányzati elképzelések, amelyek a szükséges szakmai és anyagi támogatás révén a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács koordinálásában valósul meg. Felhasznált irodalom Balogh László: Elméleti kiindulási pontok tehetséggondozó programokhoz, in: letöltve: december 15. Oldal: 24 / 25

25 A Biztonságpolitikai Szakkollégium által a szakkollégiumokat tömörítő INTERKOLL 2012-es októberi, a szakkollégiumokat minősítő eljárásra beadott dokumentáció, összeállította és szerkesztette: Dr. Németh József Lajos Oldal: 25 / 25

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014.

Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend. Ikt. sz.: SZF/../2014. Osztojkán Béla Szakkollégium Működési Rend Ikt. sz.: SZF/../2014. A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban Főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, továbbá a nemzeti felsőoktatási

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia november 24. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. november 24. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:00 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

Mutatószámok és javaslatok

Mutatószámok és javaslatok Szakkollégiumok és minőség konferencia Előadó: Demeter Endre Mutatószámok és javaslatok Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 2012. február 24. Szakkollégiumok tevékenységének

Részletesebben

Szakkollégiumok Magyarországon

Szakkollégiumok Magyarországon Szakkollégiumok Magyarországon Helyzetkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A kutatás céljai 1. Általános helyzetkép felvázolása A szakkollégiumok típusainak azonosítása A

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCS SZAKMAI BESZÁMOLÓ TDK felkészítő kurzus, kutatás és intézményi TDK konferencia szervezése a Károly Róbert Főiskolán NTP-HHTDK-15-0069 azonosítószámú projekt

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA

HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA HADTUDOMÁNY A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA XXIII. évfolyam 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS AZ MTA HADTUDOMÁNYI

Részletesebben

Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu

Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu Eötvös József Főiskola Közgazdaság -tudomány Mérnöktudomány Neveléstudomány 2 Képzéstípusok Alapképzés (7 vagy 8 félév) Duális alapképzés

Részletesebben

Ki megy át a tehetséghídon?

Ki megy át a tehetséghídon? Ki megy át a tehetséghídon? A Tehetséghidak Programról Szolnok, Tehetségfejlesztés a gyakorlatban konferencia 2013. május 30. Grosschmid Péter alprojektvezető Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján:

A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a fő zsűri döntése alapján: 1. Alkalmazott hadtudomány tagozatban: I Fodor Dóra Konzulense: Dr. Forgács Balázs százados

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 23. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:30 Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete Védelmi Igazgatási Tagozat

Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete Védelmi Igazgatási Tagozat Biztonságpolitikai Szakkollégium Tel.: +36 20 252 6016, Fax.: +36 1 432 9029 Adószám: 18195149-1-42 E-mail: info@bszk.hu "Ex scientia praesidium patriae." Biztonságpolitikai Szakkollégium Egyesülete Védelmi

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Érvényes, befogadott pályázatok listája Pályázati kategória kódja Pályázati azonosító Pályázó neve Székhely Település Székhely Megye Projekt címe Igényelt támogatás összege - 0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége - 0002

Részletesebben

Biztonságpolitika és válságkezelés

Biztonságpolitika és válságkezelés Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban Biztonságpolitika és válságkezelés 2013. szeptember 26. STEFÁNIA PALOTA MEGNYITÓ Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes NKE NIT tanszékvezető egyetemi

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2016/2017 akadémiai évre Budapest 2016 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA. KÉPZÉSI TERV (Érvényes: tanév I. félévétől, felmenő rendszerben)

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA. KÉPZÉSI TERV (Érvényes: tanév I. félévétől, felmenő rendszerben) SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERV (Érvényes: 2012-2013. tanév I. félévétől, felmenő rendszerben) Az SZTE Közgazdaságtani Doktori Iskolában a szervezett képzésben részt

Részletesebben

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről

OPPONENSI VÉLEMÉNY. Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről OPPONENSI VÉLEMÉNY Nagy Gábor: A környezettudatos vállalati működés indikátorai és ösztönzői című PhD értekezéséről és annak téziseiről A Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Doktori Tanácsához benyújtott,

Részletesebben

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása:

Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott tanulmányai során, akkor az ösztöndíjas félévek felsorolása: E L T E T á T K K ö z t á r s a s á g i Ö s z t ö n d í j P á l y á z a t m e l l é k l e t Megpályázott szak: szint: alapképzés / mesterképzés Ha elnyert külföldi ösztöndíjat a fenti szakon folytatott

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft. SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK-16-0019. támogatásból megvalósított A Pallasz Athéné Egyetem tudományos diákköri műhelyeinek és konferenciáinak támogatása 2016/17 projektről A program megvalósításának ideje:

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. mert az NKE KTK a magyar közigazgatási képzés elsőszámú és vezető intézménye

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos

Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika

Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika 2010. Tehetséggondozó műhely az egészség szolgálatában Tehetségazonosító metodika A felsőoktatási, továbbképzési és pályakezdési tehetségműhelyek támogatása NTP-OKA-I pályázat része Készítette: Kissné

Részletesebben

Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett

Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett Dr. Reisinger Adrienn Homor Nikolett Mennyire vonzó a tudományos élet a felsőoktatási hallgatók számára? Fókuszban a Széchenyi István Egyetem hallgatói A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája

Részletesebben

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai

A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A Kari Tudományos Diákköri Konferencia díjazottjai A szakmai bírálók és a tudományos konferencia bíráló bizottságainak javaslatai, valamint a Zsűri döntése alapján 1. Biztonságpolitika tagozatban: I Rajnai

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név Cím MÉSZÁROS JUDIT ALEZREDES 1186. Budapest Margó Tivadar u. 192. III/15. E-mail Állampolgárság Magyar Születési idő 1970. 05. 30. meszaros.judit@uni-nke.hu SZAKMAI TAPASZTALAT

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT T Ó T H I L O N A K I E M E L T F Ő E L Ő A D Ó ELŐZMÉNYEK 2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT Saját szakmai sajátosságainkhoz illeszkedő tehetséggondozó

Részletesebben

A PTE GYTK TDK bemutatása

A PTE GYTK TDK bemutatása A PTE GYTK TDK bemutatása Dr. Horváth Györgyi PTE GYTK Farmakognóziai Intézet gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Mentor fogalma Egy olyan idősebb és tapasztaltabb személyt jelent, aki mint idősebb és tapasztaltabb,

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József

Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Program 2013-2016. Béres József Tervezet Magyar Elektrotechnikai Egyesület Program 2013-2016 Béres József Budapest, 2013. március 8. 2. oldal Bevezetés A MEE Alapszabályának 11 11.4. Jelölés pontjának értelmében a Jelölő Bizottság által

Részletesebben

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (továbbiakban: PTE IGYK) hatályos szabályzatai alapján az Illyés Gyula Szakkollégium (továbbiakban:

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola BENCE BALÁZS A TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK TERJEDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NUKLEÁRIS FEGYVEREKRE A non-proliferációs intézkedések

Részletesebben

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA

FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA FELHÍVÁS ELŐADÁS TARTÁSÁRA A FELSŐOKTATÁS NEMZETKÖZIESÍTÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI MILYEN LESZ AZ EURÓPAI FELSŐOKTATÁS 2020 UTÁN? KITEKINTÉSSEL A KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGRE Budapest, 2019. június 5. A Tempus

Részletesebben

Jean Monnet tevékenységek. Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány november 19.

Jean Monnet tevékenységek. Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány november 19. Jean Monnet tevékenységek Koós-Herold Zsuzsa Tempus Közalapítvány 2015. november 19. A Jean Monnet tevékenységek fő célja: az oktatás és kutatás ösztönzése az európai integrációs tanulmányok területén

Részletesebben

Jean Monnet tevékenységek

Jean Monnet tevékenységek Jean Monnet tevékenységek Koós-Herold Zsuzsa zsuzsa.herold@tpf.hu Tempus Közalapítvány 2016. október 20. A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás és kutatás ösztönzése az európai integrációs tanulmányok

Részletesebben

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus

SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Jean Monnet tevékenységek

Jean Monnet tevékenységek Jean Monnet tevékenységek Nemzetközi pályázati lehetőségek a felsőoktatás fejlesztésében Európán belül és a világban 2014. november 3. Koós-Herold Zsuzsa A Jean Monnet tevékenységek fő célja az oktatás

Részletesebben

Beszámoló. Biztonságpolitikai Szakkollégium 2010. évi tevékenységéről

Beszámoló. Biztonságpolitikai Szakkollégium 2010. évi tevékenységéről Beszámoló a Biztonságpolitikai Szakkollégium 2010. évi tevékenységéről 1. Belső működés Az elmúlt években megalapozott szakmai munkára, illetve a tervezés, szervezés végrehajtás terén gyűjtött tapasztalatokra

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai

Részletesebben

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép

Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A tudományos diákköri tevékenység A tudományos és művészeti diákkör a kötelező tananyaggal

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

Erasmus+ Jean Monnet tevékenységek. Széll Adrienn Tempus Közalapítvány

Erasmus+ Jean Monnet tevékenységek. Széll Adrienn Tempus Közalapítvány Erasmus+ Jean Monnet tevékenységek Széll Adrienn Tempus Közalapítvány A Jean Monnet tevékenységek fő célja Az oktatás és kutatás ösztönzése az európai integrációs tanulmányok területén A tudományos világ

Részletesebben

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre

NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre NEUMANN JÁNOS SZAKKOLLÉGIUM (NJSZK) képzési programja a 2017/2018 akadémiai évre Budapest 2017 I. A képzési program általános célja A Neumann János Szakkollégium (NJSZK) tagjainak, azaz az Óbudai Egyetem

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program

Tehetséggondozás felsős fokon! A Fiatal Tehetség Program bemutatása. Constantinovits Milán MCC FIT Program A Fiatal Tehetség Program bemutatása Constantinovits Milán MCC FIT Program Fiatal Tehetség Program - Miről lesz ma szó? az MCC és a FIT Program bemutatása a FIT-tehetségmodell: kiválasztás, teljesítményértékelés

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI

TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓ A BME GTK SZAKKOLLÉGIUMAIRÓL ÉS SZAKMAI SZERVEZETEKRŐL A korábbi leírásokban, köszöntőben, a gólyatábori meghívóban olvashattátok, hogy az egyetemen életre szóló élményekre és barátságokra

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem

Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem Dr. habil. Juhász Gábor, Ph.D. Zank Ildikó Pécsi Tudományegyetem Megújulás és fenntarthatóság a versenyképes és tudásalapú Magyarországért. VIII. Nemzetközi Tanácsadói Konferencia. Budapesti Kereskedelmi

Részletesebben

Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1

Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Tartalom A.) Közgyűlés B.) Elnökségi ülések C.) Rendezvények C1.) Agrárinformatikai

Részletesebben

A JÖVŐ INTERNET KUTATÁSKOORDINÁCIÓS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A JÖVŐ INTERNET KUTATÁSKOORDINÁCIÓS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A JÖVŐ INTERNET KUTATÁSKOORDINÁCIÓS KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debreceni Egyetem Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ 2015 PREAMBULUM A Debreceni Egyetem (DE), mint vezető konzorciumi

Részletesebben

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN

A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN GERENCSÉR JUDIT, a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára vezetője, az MKE főtitkára 50. MKE Vándorgyűlés Jogi Szekció, Keszthely

Részletesebben

Tudományos életrajz Koós Tamás (2008. február)

Tudományos életrajz Koós Tamás (2008. február) Koós Tamás egyetemi tanársegéd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető helyettes Tudományos életrajz

Részletesebben

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről

Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. március 29. Tájékoztatjuk a tisztelt kutatókat/dolgozókat a következő pályázati lehetőségekről 2018. június 15. Szádeczky- Kardoss Elemér-díj A díjra a földtudományok területén tevékenykedő 40 év

Részletesebben

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának.

Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. A debreceni példa Ha az akadályozott gyermeknek nem segítünk abban, hogy a képességeit kibontakoztassa, az egyéni tragédia. Tragédia neki és családjának. De ha a tehetséges gyereknek nem segítünk abban,

Részletesebben

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló

NTP-HHTDK Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló NTP-HHTDK-17-0049 Tudományos Diákkörben folyó multidiszciplináris egészségtudományi kutatások támogatása és fejlesztés Szakmai beszámoló Ebben a periódusban folytatódott a tehetséggondozás tudományos diákköri

Részletesebben

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25.

- ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. - ÁLTALÁNOS FELADATOK - 1. Beszámoló a 2010. évi feladatvégzésről felelős: Both Éva határidő: január 25. 2. Jelentés a 2010. évi létszámadatokról és a beáramlásról felelős: Békés Zoltán, Kiss Máté határidő:

Részletesebben

Budapest, május 9.

Budapest, május 9. Budapest, 2013. május 9. A Budapesti Corvinus Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szent István Egyetem és a Magyar tudományos Akadémia 2013. május 9-én tudományos konferenciát szervez Az éghajlatváltozás

Részletesebben

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA

AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA AZ SZTE ÁJTK POLGÁRI JOGI, POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI ÉS CSALÁDI JOGI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖR ALAPSZABÁLYA Az SZTE ÁJTK Polgári Jogi, Polgári Eljárásjogi és Családi Jogi Tudományos Diákköre (röviden: Polgári Jogi

Részletesebben

Képek a megemlékezésről

Képek a megemlékezésről 2012 Közgyűlések Felderítő Napi megemlékezés 2012. november 11.: az immár hagyományosan a családtagok részvételével tartott ünnepi megemlékezésünkre rendkívül kulturált környezetben, a Művészetek Palotájában

Részletesebben

Minőségi Egyesület létrehozása a régióban

Minőségi Egyesület létrehozása a régióban Minőségi Egyesület létrehozása a régióban Pongrácz Balázs GYMSKIK Minőségirányítási vezető Cél Régiónk vállalkozásainál, szervezeteinél minőség- és kiválósági fejlesztési kérdések sora vár megoldásra.

Részletesebben

A H2020 munkacsoport bemutatása

A H2020 munkacsoport bemutatása Interdiszciplináris kutatói teamek létrehozása és felkészítése a nemzetközi programokban való részvételre a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein TÁMOP-4.2.2.D-15/1/KONV-2015-0017 A H2020 munkacsoport

Részletesebben

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista

A felsőoktatásban működő szakkollégiumok támogatása (A pályázat kódja: NTP-SZKOLL-12) Döntési lista 1. NTP-SZKOLL-12-P-0001 ELTE Bibó István Bibó István Tehetséggondozó Tevékenysége 3 000 000 2. NTP-SZKOLL-12-P-0002 Luther Otthon - Luther Márton 2013. tavasz 3. NTP-SZKOLL-12-P-0003 ELTE Eötvös József

Részletesebben

TEHETSÉGGONDOZÁS ÉS MENTORPROGRAM A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLÁN

TEHETSÉGGONDOZÁS ÉS MENTORPROGRAM A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLÁN A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói Követelményrendszer Függelék TEHETSÉGGONDOZÁS ÉS MENTORPROGRAM A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLÁN BUDAPEST, 2006. október

Részletesebben

Tehetségpont. 1. A Tehetségpontot megalakító szervezetek, illetve magánszemélyek

Tehetségpont. 1. A Tehetségpontot megalakító szervezetek, illetve magánszemélyek Tehetségpont Pécsi Tudományegyetem - Tehetségpont Azonosító: TP 150 002 206 Fax: 00 36-72-501508 E-mail: rector@pte.hu Honlap: http://www.pte.hu Célcsoportok: Általános iskolás korúak, Felsõoktatásban

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT Budapest, 2001 június T A R T A L O M J E G Y Z É K Oldal 1. Tudományos Diákkör.2. 2. A Tudományos Diákköri munka.. 2. 3. A Főiskolai Tudományos

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA I. PILLÉR: FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-LEARNING KÉPZÉS II.

Részletesebben

Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ. Hadtudományi Doktori Iskola és a. DOSZ Hadtudományi Osztálya. tisztelettel meghívja Önt

Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ. Hadtudományi Doktori Iskola és a. DOSZ Hadtudományi Osztálya. tisztelettel meghívja Önt Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ A Hadtudományi Doktori Iskola és a DOSZ Hadtudományi Osztálya tisztelettel meghívja Önt a Hadtudomány és a 21. század című doktorandusz konferenciára.

Részletesebben

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj

Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj Pályázati Felhívás Tudományos ösztöndíj A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara az EFOP-3.6.2-16-2017 azonosító számú, Az intelligens fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai:

Részletesebben

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls

Részletesebben

MIT KÖSZÖNHET MÖNKS PROFESSZORNAK A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÁS?

MIT KÖSZÖNHET MÖNKS PROFESSZORNAK A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÁS? MIT KÖSZÖNHET MÖNKS PROFESSZORNAK A MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÁS? Professzor Úr köszöntése 85. születésnapja alkalmából KELET-MAGYARORSZÁGI TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIA Tompa Mihály Református Általános Iskola

Részletesebben

a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve

a BM OKF Katasztrófavédelmi Tudományos Tanács évi munkaterve BELÜGYMINISZTÉRIUM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG KATASZTRÓFAVÉDELMI TUDOMÁNYOS TANÁCS Jóváhagyom! Dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy tűzoltósági főtanácsos főigazgató a BM OKF Katasztrófavédelmi

Részletesebben

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok:

TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL. Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS. Tagok: PERIODICA OECONOMICA II. ÉVF., 2009. MÁJUS TANULMÁNYOK A GAZDASÁGTUDOMÁNY KÖRÉBŐL Szerkesztőbizottság: Elnök: SZLÁVIK JÁNOS Tagok: COLLINS, J. MARKHAM HOLLÓNÉ KACSÓ ERZSÉBET KÁDEK ISTVÁN KOVÁCS TIBOR PAPANEK

Részletesebben

III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum

III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum 2010. április 16-18. között rendezte meg a III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórumot a CESCI, a zentai Ci-Fi Civil Központ segítségével. A találkozónak

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium 2013/14

PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium 2013/14 1 212 számokban PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium 213/14 tanévi összehasonlító beszámoló jelentés Dr. HATVANI Zsolt Szervező titkár Első előadás: február 8. (Swingerek) Utolsó: május

Részletesebben

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI

AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI AZ ISKOLAI TEHETSÉGGONDOZÁS KRITIKUS ELEMEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2014. október 1. Dr. Balogh László Magyar Tehetséggondozó Társaság elnöke laszlo.balogh@arts.unideb.hu További információk: - www.mateh.hu

Részletesebben

Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán

Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században

Részletesebben

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT

FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT FÓKUSZBAN A GENERÁCIÓVÁLTÓ CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK ORSZÁGOS VÁLLALKOZÓI MENTORPROGRAM A SZEMÉLYES VÁLLALKOZÓI MENTORÁLÁS ALPROJEKT A SEED Alapítványt 1990-ben hozta létre kilenc szervezet, közöttük minisztériumok,

Részletesebben

TÁMOP B.2-13/

TÁMOP B.2-13/ Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi

Részletesebben

Kedves Hallgatónk! Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Pályáznál, de nem tudod, milyen témában írj?

Kedves Hallgatónk! Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Pályáznál, de nem tudod, milyen témában írj? Kedves Hallgatónk! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013 őszén is megrendezi a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát. Hallottál róla, de nem tudod, hogyan kezdj hozzá?

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről

EMLÉKEZTETŐ. Az Egyetemi Hallgatói Képviselet január 11-én tartott üléséről EMLÉKEZTETŐ Az 2018. január 11-én tartott üléséről Jelen voltak: Barabás Zoltán, Beluzsár Ádám, Csősz Gábor, Gál Bernadett, Gődér Nikoletta, Gődér Vivien, Kántor Tamás, Kiss Viktor, Kovalovszki Máté,,

Részletesebben

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2016. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2016. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű vezérőrnagy egyetemi tanár, intézetigazgató BM OKF Budapest, 2014. 03. 10. Legyen a hallgatónk! Nemzeti

Részletesebben

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA 2018 SZEPTEMBER 21-22. EURÓPA 2000 KÖZÉPISKOLA 1143 BUDAPEST GIZELLA ÚT 42-44. Jelentkezési határidő: 2018 SZEPTEMBER

Részletesebben

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE

AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM PEDAGÓGUSKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI RENDJE 2017. Preambulum Jelen szabályzat célja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 103. előírásának,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Gáspár Judit

Oktatói önéletrajz Gáspár Judit adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Döntéselmélet Tanszék Karrier fokú végzettségek: 2002-2015 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodástani Doktori Iskola 1996-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási

Részletesebben

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE

FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE FELHÍVÁS A PALLAS ATHÉNÉ GEOPOLITIKAI ALAPÍTVÁNY MUNKAKÖREINEK BETÖLTÉSÉRE A Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány pályázatot hirdet az Alapítvány munkaszervezete személyi állományának feltöltésére. Az

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány

ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. . sz. példány ZRÍNYI MIKLÓS 28. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. sz. példány A SZAK- ÉS SZAKIRÁNYFELELŐS FELADAT- ÉS HATÁSKÖREINEK SZABÁLYZATA - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET Általános

Részletesebben