Koncepció a magyar pelletágazat fejlesztéséhez
|
|
- Veronika Bognárné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Összefoglaló A Magyar Pellet Egyesület jelenleg negyven magyarországi, zömmel KKV és civil tagból álló érdekvédelmi szervezet. Fő célja, hogy segítse a magyar pelletpiac törésektől, visszaesésektől mentes fejlődését. A Magyar Pellet Egyesület véleménye szerint az EU 2020-ra vonatkozó klímapolitikájában foglalt, Magyarországra érvényes 13% megújuló energia arány (ld. 2009/28/EC irányelv) gyors, hatékony és összehangolt intézkedésekkel teljesíthető, amennyiben a még előttünk álló időszakban az egyes megújuló energia területek piacfejlesztése szabályozott módon történik. Szabályozottság alatt a piac keresleti és kínálati kapacitásainak és potenciáljainak összehangolt fejlesztését (növelését) értjük. Álláspontunk szerint a megújuló energiák közül jelenleg a pellet az, amivel önálló alkalmazhatósági lehetősége miatt ténylegesen kiváltható a fűtési energia előállításában jelenleg túlnyomórészt használt földgáz, és ezzel külső energiafüggőségünk csökkenthető. Magyarországon ugyanis az energiafelhasználás összetételének változása az Európai Unió átlagánál kedvezőtlenebb hosszú távú tendenciát mutat. Bár 1990-tól 2004-ig közel 10%-kal csökkent a hazai összes energia felhasználás, a gázfelhasználás 30%-os növekedése révén az import fosszilis energiahordozók részaránya a felhasználásban elérte a 67,3%-ot. A nukleáris fűtőanyag behozatallal együtt az ország importfüggősége így meghaladja a 78,5%-ot, ami energetikai szempontból rendkívül kiszolgáltatottá teszi hazánkat. (Forrás: GKM, 2008.) Meggyőződésünk, hogy bármely hosszú távú nemzeti energetikai stratégia központi eleme az ország energiafüggőségének csökkentése kell, hogy legyen. Számításaink bemutatják, hogy csupán a lakossági szektor 7%-ának hazai gyártásból származó pellet alapú fűtésre való átállása a függőség oldásán túl milyen közvetlen és közvetett hozadékokat eredményez. (Jelen koncepció célkitűzésének célcsoportja az energiaigényét tekintve könnyebben standardizálható, így egzaktabb számítást lehetővé tevő lakossági szektor. A pellet nagyobb léptékű, intézményi felhasználása az egyedi sajátosságokat figyelembe vevő, fűtési energiahordozóra is optimalizált tervezési feladat nélkül nem számítható, - így egy ilyen tanulmány keretei között nagyon nehezen becsülhető.) Célkitűzésünk az alább prognosztizálható fogyasztási igényeken, valamint a hazai alapanyag-potenciál által biztosított lehetőségeken (1. és 2. táblázat) alapul. Magyarország éves, decentralizált (távhő nélküli) hőigénye: 291 PJ, ebből a Magyar Pellet Egyesület a pellet tüzelőanyag számára 7 %-os piaci részesedést tart megvalósíthatónak, azaz 21 PJ-t. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 1
2 A 2020-as hőtermelésre fordított megújuló energia felhasználás vonatkozásában az EU felé tett vállalásunk 87,1 PJ. Ebből 79 % részarányt képezhet a tűzifa+ egyéb biomassza, azaz 68,809 PJ-t. A fent említett 68,809 PJ hőigény megoszlását fűtési energiahordozót tekintve 70 % tűzifa ill. apríték (árérzékenység és beruházási igény miatt) és 30 % pellet arányában tartjuk megvalósíthatónak, ami éves szinten 21 PJ-t, azaz hozzávetőlegesen 7%-ot jelent. (Forrás: MPE számítás a Stratégia a magyarországi megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére című tanulmány alapján, GKM, 2008.) 1. táblázat Magyarországi tüzelésre alkalmas szilárd biomassza potenciál - Forrás: MTA 2. táblázat Magyarországi biomassza potenciál - Forrás: MTA A megvalósítandó koncepció mentén elérhető ágazatfejlődés az ország energiafüggetlenség felé tett fontos lépésén túl kiemelten hozzájárul a környezet- és klímavédelemhez a szilárd biomassza hulladékok és melléktermékek feldolgozásával és újrahasznosításával, a CO 2 kibocsátás semlegességével. Emellett vidékfejlesztő, munkahelyteremtő hatása is számottevő. Egyesületünk a következőkben a pelletágazat hazai fejlődésének esélyeit taglalja, illetve ezt segítő javaslatokat tesz. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 2
3 1. Helyzetelemzés 1.1. Nyugat-európai kitekintés A pelletágazat nyugat-európai fejlődése az elmúlt néhány évben rendkívüli mértékű: 2000 és 2010 között várhatóan több mint tízszeresére nő az európai pelletfogyasztás (3. diagram), és ezt követően is jelentős emelkedés prognosztizálható (4. diagram). A termelési kapacitások növekedése mögött az évente megnyíló új európai pelletüzemek állnak, melyek száma 2008-ban meghaladta a 630-at (Forrás: 3.diagram: Pelletgyártás és felhasználás Európában Forrás: Staffan Melin, diagram: Európai pelletgyártás és pelletfogyasztás, prognózis 2020-ig - Forrás: Pellets@las Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 3
4 A szomszédos Ausztriában az elmúlt évtizedben közel 20-szorosára nőtt a pelletkészülékek száma a lakossági szektorban (5. diagram). 5. diagram: Üzembe helyezett pelletkészülékek Ausztriában Forrás: ProPellets Austria, 2010 A pellettel kapcsolatos elégedettség és várakozások Európa nyugati felében rendkívül magasak. A németországi lakosság körében a Német Energiapellet Szövetség által elvégzett felmérés adatai szerint a pellet ismertsége és elfogadottsága egyaránt ekőkelő helyet vívott ki magának. (6. diagram). 6. diagram: Mely fűtési rendszerek kereskedelmi fellendülését várja a jövőben? - Forrás: DEPV Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 4
5 Miben rejlik a pelletágazat (és a megújulók) sikere Nyugat-Európában? Magyarországgal ellentétben piaci (relatív magas) fosszilis energiahordozó árak segítették az átállást (7. táblázat), míg a pellet ára viszonylag stabilnak mondható. (8. diagram) Tudatos energiapolitika, amely hosszú távú nemzeti energetikai stratégiákra épül. A stratégiák középpontjában a nyugat-európai nemzetek energetikai függőségének, kiszolgáltatottságának csökkentése, illetve a saját előállítású megújuló energiákra támaszkodó önellátási politikák állnak. Sikeres, hatékony szakmai és marketing programok, projektek révén a pellet ismertsége viszonylag rövid idő alatt nagymértékben nőtt. Az állam hatékony támogatási rendszerrel segítette a pellethasználat elterjedését. Kedvezményes ÁFA-kulcsokat alkalmaznak a pelletre, és különböző intenzitású készülék-beszerzési támogatással segítik a pellethasználat elterjedését. Prioritást élvez a hulladék-felhasználás, és a környezettudatos gondolkodás. Erős ágazati szervezetek konszenzusra épülő programjai alapján történik a piacszabályozás (a pelletre jellemző ágazati specialitás, hogy az állam, a tüzelőanyag-gyártók, a készülékgyártók és kereskedők közötti megállapodással lehetséges csak a visszaesések nélküli, fokozatos és szabályozott piacfejlesztés). 7. táblázat: Háztartási földgázárak (Euró/GJ) Forrás: Energia Központ 2009 Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 5
6 8. táblázat: Fűtőolaj és pellet árak Ausztriában - Forrás: ProPellets Austria 1.2. Tények a hazai szilárd biomassza felhasználásról A magyar pelletágazat (a megújulókkal együtt) jelenleg még gyerekcipőben jár. Ennek a nyugat-európai helyzettel párhuzamba állítva a következő okai vannak. Magyarországon a pelletágazat csak 2006-tól, a gázárak világpiaci szinthez való közelítése óta tudott és kezdett erősödni (9. táblázat). A sokáig mesterségesen alacsonyan tartott gázárak, illetve a valamennyi nyugateurópai tendenciával ellentétes, fosszilis energiának nyújtott központi ártámogatás mai napig gátolják mindennemű megújuló energia térnyerését hazánkban és 2009 között 600 milliárd forintot költött az állam lakossági gáz- és távhő támogatásra, ugyanezen időszakban az energiahatékonyságot segítő Nemzeti Energiatakarékossági Program kerete mindössze 10 milliárd forint volt (Forrás: Energia Klub). Nincs hosszú távú magyar energetikai stratégia. Az energiapolitikát ad hoc döntések határozták meg, melyet sokszor lobbyérdekek mozgattak. A gázhálózat penetrációjának rendkívül magas szintje miatt Magyarországon erős a földgáz ágazat lobby képessége (10. táblázat). Noha folyamatosan nő a pellet ismertsége, még kevés és hiányos ismeretekkel rendelkeznek a potenciális felhasználók, valamint az energetikai ágazat résztevői és a döntéshozók is erről - az elsősorban hőenergia előállítására alkalmas - energiahordozóról. Az állami támogatási rendszer a nyugat-európaihoz képest részlegesen és nehézkesen működik. A készülék-beruházást támogató pályázatok kiírása kampányszerű, a pályázat beadása és elbírálása között jellemzően hónapok telnek el, a pályázati keretek bezárása váratlanul történik. A pellet tüzelőanyagra vonatkozó ÁFA támogatás, mint állami ösztönző erő, a nyugateurópai példáktól eltérően nem került alkalmazásra. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 6
7 Ágazati szervezetek is csak a közelmúltban álltak fel, bár aktívan keresik a kapcsolatokat a döntéshozókkal a megfelelő piacfejlődés segítése érdekében. Ugyanakkor a pelletágazat szereplői között a kapcsolatépítés és az együttműködés a kezdetektől kiemelkedően erősnek mondható. Változás Dátum Földgáz ára (HUF/MJ) aránya % 98 Ft/m3 2,88 Ft/MJ % 102,9 Ft/m3 3,03 Ft/MJ ,8 % 108,87 Ft/m3 3,20 Ft/MJ ,9 % 119,65 Ft/m3 3,52 Ft/MJ ,5 % 127,42 Ft/m3 3,75 Ft/MJ % 127,42 Ft/m3 3,75 Ft/MJ % 133,79 Ft/m3 3,94 Ft/MJ % 120,41 Ft/m3 3,54 Ft/MJ ,7 % 127,28 Ft/m3 3,74 Ft/MJ % 140,01 Ft/m3 4,12 Ft/MJ 9. táblázat: Lakossági földgázár alakulása Magyarországon- Forrás: MPE Háztartási gázfogyasztók száma (ország régiói) [ darab ] Régiók Dél-Alföld régió Dél-Dunántúl régió Észak-Alföld régió Észak-Magyarország régió Közép-Dunántúl régió Közép-Magyarország régió Nyugat-Dunántúl régió Összesen táblázat - Forrás: KSH TSTAR A hazai biomasszával való erőforrás-gazdálkodás pillanatnyi visszás helyzetéről is érdemes néhány szót szólni. Jelenleg az országban rendelkezésre álló biomassza tömeg jelentős részét (mezőgazdasági, faipari, kommunális, erdészeti hulladék) egyáltalán nem hasznosítjuk. A biomassza említésekor azonban az első asszociáció jellemzően nem erre, hanem az erdészeti kitermelésű, energetikai célú felhasználásra kerülő faanyagra (apadék és tűzifa, évente mintegy 3,6 millió m 3 ) vonatkozik. Ennek 88,5%-át jelenleg rendkívül alacsony energiaátalakítási hatékonysággal (elektromos kihozatali hatásfokuk átlagban 27 %, Forrás: KvVM, Klímapolitika, 2008.) a hazai erőművek égetik el. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 7
8 További fenntartásaink is vannak a hazai biomassza alapanyag állomány ilyen módon történő hasznosításával. Úgy gondoljuk, elsődleges cél az értékes hazai fakészlet értéknövelt termékké történő feldolgozása, majd ezen ipari tevékenységre épülve a kikerülő, immáron igen jó minőségű (tiszta és száraz) melléktermékek feldolgozása és energetikai hasznosítása lehetne. Ezért mind fenntarthatósági, mind környezetvédelmi, mind gazdaságossági szempontból szükségesnek tartjuk a biomassza és az energetikai biomassza fogalmának elkülönítését, és ez utóbbi behatárolását, valamint megjelenítését a szabályozási rendszerben is. Fontosnak tartjuk az energetikai biomassza fogalmon belül a feldolgozási, felhasználási szempontú kategorizálást is annak érdekében, hogy az adott kategóriába tartozó biomassza potenciál energiatartalma a leghatékonyabban hasznosítható legyen. Éles distinkciót kell tehát tennünk a biomasszát rossz, átlag 27%-os hatásfokkal eltüzelő hazai erőművi, és a lakossági szektorban alkalmazható pellettüzelés magas 90-95%-os hatásfoka között. Ráadásul ezt a rendkívül alacsony hatékonyságú biomassza-tüzelést az állam egy torz támogatási rendszerrel még erősíti is: a megújuló energiára fordítandó KÁP összegek kb. 70%-át ezek a kapcsolt erőművek kapják (11. táblázat). 11. táblázat: A támogatott átvételi árú villamosenergiára fordított kompenzáció (KÁP) alakulása ( ) - Forrás: Magyar Energia Hivatal A pelletgyártás ezzel szemben jellemzően hulladékból és melléktermékből (elsősorban faipari, másodsorban mezőgazdasági melléktermékből), annak újrahasznosításával állít elő tüzelőanyagot. Mindezt klímasemleges módon teszi, hiszen eltüzelésekor csak annyi CO 2 -t szabadít fel, ami a biomassza melléktermék természetes elkorhadásakor amúgy is a levegőbe jutna. (12. diagram). Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 8
9 12. melléklet: CO 2 kibocsátás (kg/mwh) különböző fűtési módok esetén - Forrás: Öko-Institut A pellet további előnyeiről az alábbi SWOT analízis szolgál bővebb információval. (13. táblázat Forrás, MPE 2009) S Erősségek - fűtésre alkalmas megújuló energiaforrás - jól tárolható, szemben a nem biomassza alapú megújulókkal - klímasemleges, CO 2 kibocsátását tekintve - jóval tisztább a fosszilis energiahordozóknál - magas hatásfokú égése, és optimális tüzeléstechnikai jellemzői miatt nagyon gazdaságos tüzelőanyag, jelenleg itthon minimum harmadával olcsóbb a gáznál - kényelmi szempontból a gázfűtéssel vetekszik, automatizálható - biztos technológiai háttere van (pellet tüzelőberendezések), jellemzően az elmúlt évek komoly ny-európai fejlesztései miatt - megtérülési ideje jobb a többi megújuló energiafajtánál W Gyengeségek - a felhasználóknál információs deficit van, a pellet nem kellően ismert - nem teljesen tiszta energia (mint pl. a nap, szél), van CO 2 kibocsátása - tárolásáról gondoskodni kell - csak speciális, pellet alapú tüzelőberendezésben égethető - a tüzelőberendezések ára relatív magas, ezért relatív magas a pellettüzelés induló beruházási költsége - drágább, mint a kényelmetlenebb biomassza (fa vagy faapríték alapú) fűtés Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 9
10 O Lehetőségek - multiplikatív hatása van más ágazatokra - hulladék újrahasznosítással is előállítható (faipar, agrárium, erdészet) - energiaültetvények telepítését ösztönzi, így áttételesen az agrárágazat több lábra állását segíti - tág lehetőségei vannak még a pellet, mint tüzelőanyag és a pelletkészülékek innovációjának - speciális, magyar alapanyagokra épülő pellet: az agripellet, és agripellet alapú tüzelőberendezés fejlesztése indokolt T Veszélyek - nem töri át a kommunikációs, tudati gátat a fogyasztóknál a pellet - a faipari hulladékok elérhető mennyisége lokálisan véges - a szakszerűtlen ültetvénytelepítések és rossz minőségű készülék ill. termék kiábrándultságot okozhatnak - a nyugat-európai termékszabványok és készülékfejlesztések feltétel nélküli adaptálása hosszútávon veszélyezteti a magyar piacot 13. táblázat: SWOT analízis pelletre és pellet készülékekre - Forrás: Magyar Pellet Egyesület, 2009 Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 10
11 1.3. A magyarországi pelletágazat jelenlegi helyzete A pelletágazat Nyugat-Európához mérten mintegy tízéves lemaradással, 2008-ban kezdett kialakulni Magyarországon második felében azonban már mintegy fél tucat pelletgyárban kezdődött meg a próbaüzem (14. diagram). 14. diagram Forrás MPE Mérhetővé vált a pelletkészülékek forgalmazási mutatója is, 2008-ban és 2009-ben becsülhetően 1200 pelletkészüléket helyzetek üzembe Magyarországon (15. diagram), 90%-ban földgázt kiváltva. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 11
12 15. diagram Forrás: MPE A hazai pelletkészülék értékesítést és a pelletfogyasztás dinamikusabb növekedését elsősorban a már említett állami támogatási eszközök esetlegessége illetve teljes hiánya gátolja. A hazai fapellet gyártó üzemek az itthoni piacfejlődés elhúzódása miatt jelenleg több mint 80%-ban exportra termelnek. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 12
13 2. Célkitűzés A Magyar Pellet Egyesület (MPE) szerint reális cél, hogy szabályozott piacfejlesztéssel, a lakossági célcsoportot tekintve a hazai fűtés és HMVelőállítás energiaigényének 7%-át a pellet adja, kiváltva ezzel évente 716 millió m 3 földgázt (a koncepcióban foglaltak teljesülése esetén a hatodik évtől). Az Európai Unió felé tett 2020-ra vonatkozó 13% megújuló arányvállalásunkból ez 2,38%-ot tehet ki, azaz közel annak egyötödét. Mellékelt számításaink (ld. táblázatok és számítások) szerint megfelelő ütemezéssel és földrajzi elhelyezéssel átlag 5t/h-s termelési kapacitásokkal számolva 41 pelletgyár termelné meg ezt a pellet mennyiséget, amely így közel 234 ezer hazai háztartás fűtési energiával és használati melegvízzel való ellátását garantálhatja biztos, hazai termelésű megújuló energiával. Ugyanennyi a koncepció érvényre jutása esetén részben hazai gyártású - pelletkészülék értékesítését is jelenti mindez a következő hat évben. A MPE által megfogalmazott célkitűzés alapja a MTA országos biomassza potenciál felmérésén alapul. Ezen összesített adatokból nem következtethető ki az alapanyag rendelkezésre állás területi megoszlása, vagyis nem tervezhető egyértelműen az a gazdaságföldrajzi szempontrendszer, amelyre a pelletgyárak elhelyezése, kapacitástervezése alapulhat. A célkitűzésben vázolt szcenárió az alapanyag területi megoszlása alapján módosulhat. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 13
14 3. A célkitűzés eléréséből fakadó hasznok A fenti célkitűzés eléréséből Magyarország számára a következő, részben számszerűsíthető hasznok adódnának (az adatok részletes kibontását a csatolt számítások tartalmazzák): - Lakosságnál keletkező költségmegtakarítás, melynek mértéke nemzeti szinten, mai árakon számolva: 36,5 Mrd forint (ld. Függelék). - Lakossági elégedettség és életszínvonal növekedése: ez az összeg a háztartásoknál illetve a pellethasználóknál maradó, szabadon felhasználható megtakarítás, ami az életszínvonalat ezen családoknál nem elhanyagolható mértékben emeli, vagy megtakarítások formájában jelenik meg. Hazai viszonylatban az energiaköltség csökkentése rendkívüli jelentőségű. A nemzetközi összehasonlítások azt mutatják, hogy a folyó áron mért hazai egy főre jutó energiakiadás az összes egy főre jutó lakásfenntartási kiadáson belüli aránya 3-4- szerese az EU-15-ben mért hasonló arányhoz (Forrás: A háztartások energiafogyasztása, Energia Központ Nonprofit Kft, 2009). - Energia import csökkenése, ellátásbiztonság növekedése (ld. Függelék gázháború kronológia) - A pelletágazat meginduló fejlődése javítja a külkereskedelmi mérleget, bár nemzetgazdasági szempontból hosszabb távon kívánatos egyre inkább a hazai piac ellátására fókuszálni. - Új, Európában is dinamikusan fejlődő és versenyképes ipari és szolgáltató ágazatok jönnek létre a pelletgyártás, pellet alapú tüzelőberendezés gyártás és forgalmazás, valamint a rendszertervezés és telepítés, kiszolgálás, szervízhálózat, logisztika, kutatás, termékfejlesztés kapcsán. Az európai pelletpiac a következő években várhatóan elmozdul az agripelletek (mezőgazdasági melléktermékből előállított pellet) irányába, miután a megnövekedett fogyasztás kielégítésére nem lesz elegendő a faipari hulladék potenciál. Magyarország vállalkozásai számára nagy lehetőséget hozhat, ha K+F és innovatív tevékenységükkel (pellet receptúrák, új fejlesztésű készülékek) az európai piacon versenyképes termékekkel jelennek meg. - Munkaerő-piaci / munkahelyteremtő hatás: a pelletágazat a célkitűzés elérésekor több, mint 1600 főnek biztosíthatna közvetlenül, ezen felül közvetetten állandó munkalehetőséget (alapanyaggyártás, pelletgyártás, tüzelőberendezés gyártás és forgalmazás, szervízhálózat, stb.) Az 1600 fő egy teljesen új ágazat megteremtésével létrejövő plusz foglalkoztatotti létszám, hiszen a kiváltott gázmennyiség csökkenése nem indokol jelentősebb létszámleépítést ban és 2009-ben becsülhetően 500 új munkahely jött létre a magyar pellet szektorban. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 14
15 - A foglalkoztatásból jelentős állami bevételek, adók folynak be a költségvetésbe. Csak a járulékbevételekkel számolva ez 3,5 milliárd forint plusz bevételt jelent a célkitűzés elérésétől évente a büdzsé számára (egyéb adóbevételekkel még nem is kalkulálva). - A pelletgyártás, pelletpiac felélénkülése kiváló lehetőség a regionális tőkeképzésre (szolgáltatások, helyben maradó profit, helyi adók), hiszen az energiára kiadott pénz nem hagyja el az országot a csővezetékeken keresztül, hanem lokálisan cirkulál, és újabb munkahelyeket teremt, illetve növeli a fogyasztást és így az életszínvonalat illetve a megtakarításokat. - A pelletgyártási technológia, a pellet tüzelőanyag (agripellet és egyéb hulladék anyagokra alapozott mixtúrák) és az ezek eltüzelésére alkalmas pelletkészülékek kutatás-fejlesztésének és innovációjának számos jelenleg még kiaknázatlan lehetősége van Magyarországon. Ezek a fejlesztések a hazai tudásközpontokra alapozva európai szinten is versenyképesek lehetnének. - Klímavédelmi jelentősége mellett (CO 2 semleges) konkrét bevételt is hoz az átállás, egységes és összefogott rendszerben lehetséges a CO 2 kereskedelem, a hatodik évben a CO 2 kvóta-bevétel meghaladhatja az 5,9 milliárd forintot. Ehhez kapcsolódóan egy független elszámolási és nyilvántartási rendszer felállítása szükséges, amelyben mérhetővé és lehívhatóvá válik egy olyan karbonvagyon hányad, amely jelen pillanatban kihasználatlan. - Multiplikatív húzó hatással bír a kapcsolódó ágazatokra: Erdészeti hulladék-értékesítés és feldolgozás Faipari hulladék-értékesítés erősíti a faipari vállalkozásokat, Mezőgazdasági hulladék-értékesítés és feldolgozás, Energiaültetvény gazdálkodók több lábon állása, művelésből kivont területek hasznosítása, Kommunális hulladék-értékesítés és feldolgozás, Épületgépészet tervezés, kivitelezés, Logisztika alapanyag és tüzelőanyag szállítás, Szolgáltatás készülékjavítás, karbantartás, beüzemelés, Kereskedelem tüzelőanyag, készülék, Kutatás-fejlesztés-innováció exportképes termékek létrehozása. Tüzelő berendezés, pelletáló gépsorok, kiegészítő gépelemek, eszközök gyártása. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 15
16 4. Támogató intézkedések az állam részéről a célkitűzés eléréséhez A piacélénkülést a fent felsorolt előnyök ellenére számos tényező lassítja, amelyek nagy részét kormányzati, ágazati minisztériumi intézkedéssel lehet felszámolni. Fontos a fejlődés koncepción nyugvó, szabályozott mederben való tartása. Szabályozási képességét az állam a támogatási rendszer megfelelő kialakításával és használatával érheti el. A. Szükséges, hogy a támogatási stratégia átgondolt legyen mind forrásoldalról, mind hozzáférhetőség szempontjából, tényleges ösztönző erővel rendelkezzék, kiszámítható ütemezésű legyen, biztosítva a tervezhetőséget az ágazat szereplői és a felhasználók számára is. A támogatással kapcsolatos eljárásrend bürokratikusságának csökkentése kiemelkedően fontos. Elérendő célok: egyszerűsítés, gyorsítás, automatizmus, tervezhetőség. A jelenlegi gyakorlatban a pályázatokat igénybe vevők részére a ciklusok időkorlátokat szabnak, folyton változnak a támogatással kapcsolatos kritériumrendszerek, és lassú a pályázatok elbírálásának folyamata. Javasoljuk, hogy a lakosságnál ne döntési, hanem megfelelőségi vizsgálat alapján járjon a támogatás, maximum 90 napon belül. Követendőnek tartjuk Ausztria megújuló energia-támogatási mintáját: a minőségi kritériumrendszernek (műszaki előírások, képzett szakemberek stb.) megfelelő szolgáltató hívja le a támogatást a megújuló energetikai beruházást megvalósító fogyasztó után, ezt az összeget a beruházási költségbe eleve beépítve. Az eljárás egyszerűsítésének ösztönző hatása mellett ez egyben a fogyasztó-centrikus piac minőségi fejlődésének alapja is. A Magyar Építőanyagipari Szövetség által kidolgozott KÉK program célkitűzéseivel teljes mértékben egyetért a Magyar Pellet Egyesület, a programban megfogalmazott támogatási rendszer javaslat a megfelelő szakmai kiegészítések beillesztésével, illetve a megújuló energiára alapuló beruházások megfelelő pozícionálásával előremutató. A KÉK Programhoz fűzött kiegészítő javaslataink: - A bónusz rendszer egyéb hatékonysági mutatói közé épüljön be a Megújuló energiával kiváltott fosszilis energia megtakarítás. - A fa és pellettüzelésnél fosszilis energia kiváltása esetén legyen támogatható a vízteres kandallók beépítése. Ennek indoka, hogy az átlagos (az európainál jóval kisebb) méretű magyar háztartások nagy részében a kazánnál kisebb induló beruházási költséggel vállalható beruházás a központi fűtést a gázhoz hasonló kényelmi fokon működtetni képes pelletkandallóval végzett fűtéskorszerűsítés. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 16
17 B. Javasoljuk a zöldhő fogalmának és támogatásának bevezetését. A zöldáram pozitív, támogatással is elismert megítélése mintájára a zöldhő fogalmának bevezetése, dotálási rendszer kidolgozása, ezzel segítve a megújuló energia további térnyerését. Jelenleg Magyarországon csak a megújulóval termelt villamos energia élvez támogatást, azonban az Európai Bizottság évi döntése szerint ki kell dolgozni egy megújuló hő irányelvet is, amely számszerű célkitűzéseket tartalmaz majd a megújulók részarányára vonatkozóan a fűtés és hűtés területén. Szükséges ezért egy, a megújuló hőtermelést és hűtést megalapozó támogatási rendszer kidolgozásának megkezdése. (Forrás: Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, 2008.) C. A pelletüzem beruházások támogatása a kereslet által indokolt, az ágazat által javasolt ütemben, és a pelletágazatra érvényes gazdaságföldrajzi megfontolások és alapanyag-lehetőségek alapján (szabályozott piacépítés) szükséges. A megújuló energia alkalmazása alapvetően lokális szinten ésszerű és gazdaságos. Ugyanakkor megalapozott, és az eredményességet magukban hordozó energetikai projektekhez kapacitás alapú információs bázisra van szükség. Az Energetikai Biomassza Regiszter, vagyis alapanyag-potenciál országos, kistérségi szintű felmérése - jelenleg nem létezik kistérségi szintre lebontott energetikai biomassza-potenciál felmérés - a beruházási, engedélyezési, támogatási rendszer döntéshozóinak támaszt nyújtana ahhoz, hogy az állami forrásokat életképes, fenntartható projektek mellé rendeljék. D. A költségvetési (állami, önkormányzati) intézmények pelletre alapozott fűtésrekonstrukciójának segítése az EU-s pénzek állam számára való hatékony felhasználását, az állami intézmények működtetésében gyorsan jelentkező és hosszútávú megtakarítást, és a környezetvédelmi céloknak való megfelelést egyidejűleg jelenti. Az olcsóbban működő állam pedig valamennyiünk érdeke. E. Valamennyi EU-s támogatásnál javasoljuk az esélyegyenlőségi és környezeti fenntarthatóság horizontális irányelvének valódi érvényre juttatását a megújuló energiákra vonatkoztatva, vagyis legyen preferált, pályázati pontozásban értékelt szempont, ha valaki bármely EU-forrásból megvalósuló fejlesztésében megújuló energiát használ fel. F. A megújuló tüzelőanyagok preferálását a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben kedvezményes ÁFA-kulccsal lehet megoldani, ahogy Nyugat-Európa országai is teszik. Magyarországra konkrét javaslatunk: a pellet ÁFÁ-jának egy előre meghatározott időszakon át történő csökkentésével is támogassuk a hazai piacfejlődést. Megjegyezzük, hogy az így kieső ÁFA-bevételt teljes mértékben kompenzálja a vásárolt pelletkészülékekből befolyó többlet ÁFA (ld. a függelék számításait). G. Orvosolni kell azokat a problémákat, amelyek a jogi szabályozatlanságból fakadnak (szabványok hiánya illetve a pellet nem megfelelő pozícionálása, a pellet nem ismert tüzelőanyag és tüzelési technológia a magyar jogszabályokban és hatóságoknál, pl: kéményseprők). Át kell gondolni és támogatólag megváltoztatni az engedélyező hatóságok eljárásrendjét és a szabályozást ezen megújuló energia ágazat fejlődése érekében is. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 17
18 H. Kívánatos volna egy független, szakmai alapokon működő, a politikai döntéshozók támogatását élvező, központi költségvetésből finanszírozott iroda vagy irodahálózat létrehozása (hasonló módon, mint Németországban), amely piacépítéssel, fejlesztéssel, szakmai programokkal, döntéstámogató szakpolitikai háttérmunkával foglalkozik. Nem szükséges egy új szervezet felállítása, egy meglévő, felkészült, alkalmas szervezetnek delegált célfeladatként is működtethető. A fent felsorolt intézkedések rangsorolt és ütemezett megvalósítása a kitűzött cél eléréséhez elengedhetetlenül fontos, hasonlóan a szabályozott, visszacsatolt, az ágazat képviselőinek segítségével kialakított koncepció melletti következetességhez. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 18
19 5. A Magyar Pellet Egyesület eddigi tevékenysége, vállalásai a fentiek elérése érdekében A Magyar Pellet Egyesület célja, hogy törésektől, visszaesésektől mentesen tudjon fejlődni a pelletágazat Magyarországon, hogy az ágazati szereplők számára hosszútávon tisztes megélhetést biztosíthasson, a fogyasztók pedig szabályozott és ellenőrzött piacról tudjanak minőségi terméket vásárolni. A Magyar Pellet Egyesület létrehozta és két éve működteti Védjegy Rendszerét, amely egy szakmai bírálat során értékeli a termékek (tüzelőanyag, tüzelőberendezés és ezekhez tartozó szolgáltatások) alkalmasságát a hazai és nemzetközi szabványok figyelembe vételével. Ezt a tevékenységet jelenleg a tagsági körében gyártott és forgalmazott eszközökre terjeszti ki, s a vevői bizalom erősítése a cél. Ezt a rendszert lehetne kiterjeszteni a teljes hazai kereskedelmi körre. Elengedhetetlen a hazai piac védelmében, és a speciálisan hazai alapanyagokból gyártott termék/termékek, azaz a fa- és agripellet kapcsán a minőségi Magyar Pellet Termékpálya kidolgozása. A Védjegy mellett egy a tagjai számára kötelező pelletüzemi eljárásrend kidolgozását kezdte meg a MPE, illetve az Európai Pellet Tanács tagjaként részt vesz az EN-Plus minőségbiztosítási rendszer kidolgozásában. Az MPE közös marketingprogramjai és kreditpontos mérnök továbbképzési programjai által támogatást nyújt és vár a szemléletformálás elősegítéséhez is. Hatékony, átfogó eszközökre van szükség az oktatásban, általános ismeretterjesztésben mind a szakma (építészek, gépészek, tervezők, szerelők), mind pedig a potenciális felhasználók számára. Az oktatásnak integráltnak, egy kézben összefogottnak kell lennie. A Magyar Pellet Egyesület megfelelő stratégiával rendelkezik a tudatformálás és pellet népszerűsítés programjának elindításához, és szakmai segítségét ajánlja a továbbképzések, felnőttképzések tematikájának kialakításához, mely ma Magyarországon sajnos hiányterületnek számít, és eképp a piacfejlődés egy újabb gátját képezi. Az állam célja, hogy a központi és EU-s támogatások hatékonyan kerüljenek felhasználásra, főleg ne vesszenek el -, azaz a támogatási összegek a legnagyobb fajlagos hozamot produkálják. Célja ezentúl az ágazat hosszútávú fejlődéséből fakadó járulékos hasznok realizálása. Közös felület: ha a pelletpiac keresleti és kínálati oldala összhangba hozható, és a fokozatosság elvét betartva szabályozottan fejlődik, akkor mindkét cél egyszerre teljesül. Az összhang alapja a szabályozhatóság fenntartása. Az állam eszköze erre a támogatások strukturált elosztása, felhasználása, amihez igény esetén a Magyar Pellet Egyesület piaci oldalról nyújt teljeskörű szakmai segítséget. Így kiépíthető az induló ágazat olyan optimális struktúrája, a szektor teljességét felölelő szervezettséggel, ami kizárja az anomáliákat, a túlkereslet vagy túlkínálat okozta töréseket, és az ebből fakadó kiábrándulást. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 19
20 A szabályozott fejlesztéshez szükséges egy pontos akcióterv kidolgozása, amely a döntéshozók és az ágazat résztvevőinek konszenzusára épül. Különösen fontos az egymásra utalt részterületek összehangolt fejlesztése. Nem véletlen, hogy Nyugat- Európában igen erős ágazati szervezetek jöttek létre, amelyben mind a tüzelőanyagtermelők, mind a készülékgyártók, mind a kereskedők, mind a piaci és államigazgatási szakértők részt vesznek és egy közös stratégia mentén összehangolják tevékenységüket, legyen az kampány munka, szakmai döntés előkészítés, vagy pályázati programok kidolgozása. Nyugat-Európában is a piaci anomáliák felmerülésekor értékelődött fel jelentősen az ágazati szereplők közötti összhang elsődlegessége (ld. a függelék két esettanulmánya). A Magyar Pellet Egyesület is ezt a koordinációt és stratégiaalkotást tartja piacfejlesztési célja egyik fő eszközének, és ezért ajánlja segítségét, piaci tapasztalatát, adatbázisát a döntéshozók számára. Szövetségünk jellemzően egy új iparág magyarországi felépítésébe fektető, erős innovatív képességekkel rendelkező tagokból áll, amelyek összessége garantálja, hogy az MPE képes felállítani azt a monitoring rendszert, amivel ezt a szabályozott piacfejlődést meg lehet valósítani. Az ebből szolgáltatott adatok alapján pedig a támogatási rendszer folyamatos alakítása, igazítása lesz lehetséges, a fokozatos piacfejlesztés fenti szempontjainak érvényesítéséhez és eléréséhez, amely az állam és az ágazati szereplők közös érdeke. Összefoglalva: civil segítségünket és együttműködési készségünket ajánljuk saját szakterületünkön az EU és Magyarország előtt álló megújuló energetikai feladatok elvégzéséhez, közös klímacéljaink eléréséhez és teljesítéséhez, mert mindez valamennyiünk közös érdeke. Ehhez az állam együttműködését, szabályozási tevékenységének és támogatási lehetőségeinek a szakmával összehangolt működtetését kérjük. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 20
21 FÜGGELÉK Számítások, táblázatok a stratégiai célkitűzés alátámasztásához Készítette: Magyar Pellet Egyesület, I. Átlagos magyar családi ház éves energiaigénye fűtőanyag családi ház (120m2) éves fűtési energiaigénye fűtőérték hatásfok éves tüzelőanyag mennyiség pellet MJ 18 MJ/kg 90 % kg gáz MJ 35 MJ/m3 85 % m3 II. Fogyasztóknál maradó megtakarítási bevétel, éves, nemzeti szinten, pelletfűtés esetén, a célkitűzésben meghatározott 7%-os arányt elérve, mai árakon számolva Magyarország lakossága fő Egy háztartásban élők száma 3 fő Lakások száma, Mo db Pellettel potenciálisan ellátható házak aránya (ld. 19. melléklet) 7 % Pellettel potenciálisan ellátható házak száma db Éves energiaigénye ezen házaknak MJ Éves pelletigény ezen házakhoz t Éves gázigény ezen házakhoz (megtakarítás) m3 Jelenlegi gázár (2009. február) 136 Ft/m3 Gázköltség ezen házakhoz Ft Jelenlegi pelletár 47 Ft/kg Pelletköltség Ft Megtakarítás pellethasználat esetén évente Ft III. Pellettel kiváltható fosszilis energia arányszámának kalkulációja, a 6 éves célidőszak végére, a 7%-os piaci arány elérésekor Magyarország éves gázfelhasználása m3 Pellettel kiváltható éves gázmennyiség m3 Arány 5,51 % Magyarország éves gázenergiafelhasználása GJ Pellettel kiváltható éves gázenergiamennyiség GJ Magyarország éves energiaigénye GJ Magyarországi gázenergia arány 43 % Pellettel kiváltható energia arány 2,38 % Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 21
22 IV. A célkitűzés eléréséhez szükséges pelletgyárak számának kalkulációja, a megcélzott 6. év végére Munkahetek száma évente 49 hét Műszakok száma 3 db Heti munkanapok száma 6 nap Kihasználtság 90 % Kapacitás 5 t/h Éves termelési mennyiség gyáranként t/év Házak éves pelletes energiaigénye MJ Éves pelletigény t Szükséges pelletgyárak száma 41 db V. Alapanyagigény a célkitűzés elérésekor, szélsőséges értékeket (100% ültetvény, 100% tűzifa) tekintve (Megj.: a valós mix, egyben preferenciasorrend: 1. faipari hulladék, 2. energiaültetvény, 3. tűzifa és vágástéri apadék. Faipari hulladék mennyisége nem becsülhető: mert a mindenkori piaci mozgásoknak és igényeknek rendkívül kitett.) Éves gyártandó pelletmennyiség Szükséges alapanyag mennyiség t t Energiaültetvény Éves hozam hektáronként 20 t Vágásforuló 2 év Szükséges terület h Magyarország területe km2 Energiaültetvény aránya 1,812 % Éves tűzifa mennyiség Átlagos fa sűrűség Éves tűzifa mennyiség m3 650 kg/m t Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 22
23 VI. CO 2 kvóta elméleti értéke a megtakarított földgázmennyiségből számolva a jelen stratégiában meghatározott célkitűzés (7%-os pelletfűtés arány a lakossági piacon) elérésekor Éves gázmegtakarítás (ld. II. tábla) Éves CO 2 megtakarítás CO 2 sűrűség Éves CO 2 megtakarítás CO 2 ár CO 2 érték Árfolyam Érték Lakásonkénti gázfogyasztás évente lakásonkénti CO2 kibocsátás évente lakásonkénti CO2 kibocsátás évente m m3 1,98 kg/m t 15 Euro/t Euro 270 Ft/euro Ft m m kg/m3 VII. A célkitűzés eléréséhez felállítandó pelletüzem beruházások lehetséges EU-s/ állami támogatása Pellet üzem beruházási költsége Pelletgyár kapacitása Infrastruktúra Technológia Összesen 1 t/h t/h Szükséges üzemek száma 41 db Összes beruházási költség Ft Állami és EU támogatás 40 % Állami és EU támogatás Ft VIII. A célkitűzés elérésekor létesülő új munkahelyek bér és járulék kalkulációja Létesített munkahelyek Pelletgyár kapacitása Közvetlen Közvetett Összesen 1 t/h t/h Összes munkahely Bérezés Nettó Bérterhek 1 munkavállaló üzem Összes üzem Éves összes üzem Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 23
24 IX. ÁFA bevétel az állam számára célkitűzés eléréséig eladott pelletkészülékek után Értékesítendő kazánok: Átlagos kazánár Értékesítési összérték ÁFA tartalom, költségvetési bevétel db Ft Ft Ft X. Kalkulációk különböző pellet ÁFA-kulcsok alkalmazása esetén Pellettel kiváltható éves gázmennyiség m3 Gázár 136 Ft/m3 Gázmennyiség értéke Ft Gázmennyiség értékének ÁFA tartalma (20%) Ft Éves pelletigény t Pelletár 47 Ft/kg Pelletérték Ft Pelletérték ÁFA tartalma 25%-os Áfa esetén Ft Pelletérték ÁFA tartalma 18%-os Áfa esetén Ft Pelletérték ÁFA tartalma 5%-os Áfa esetén Ft ÁFA bevétel csökkenés 25%-os ÁFA esetén Ft ÁFA bevétel csökkenés 18%-os ÁFA esetén Ft ÁFA bevétel csökkenés 5%-os ÁFA esetén Ft Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 24
25 Gázháborúk kronlológiája június január és 2009 között január június 21. A Gazprom bejelenti, hogy véget vet az Ukrajnával kötött barter megállapodásnak A Gazprom leállítja a gázszállítást Ukrajnának. Folyamatos tárgyalások Oroszország leállította az Ukrajnának szóló gáz szállítását A Gazprom 15 százalékkal csökkentette a gázszállítást A barter megállapodás értelmében Kijev mintegy 25 milliárd köbméter orosz földgázt kap évente az Ukrajna területén áthaladó gáz "tranzitjáért", és figyelmeztet: "európai szintre" akarja emelni az árakat. December 30-án Juscsenko indítványozza Putyinnak, hogy fagyasszák be a gázárat január 10-ig és folytassák a tárgyalásokat. A Gazprom elutasítja és megerősíti: január 1-én leállítják a gázszállításokat. Juscsenko álláspontja támogatására kéri fel az Európai Uniót. Az EU felszólítja a feleket a tárgyalások folytatására. A Gazprom azzal vádolja Kijevet, hogy "illegálisan lecsapolt" 118,9 millió köbméter Európának szánt gázt. Kijev cáfol, de azzal fenyeget, hogy ha a hideg időjárás megköveteli, valóban a megcsapoláshoz folyamodik. Január 3-án Moszkva helyreállítja a nyugati importőröknek szánt gázmennyiség szállítását, és arra kéri az EU-t: gyakoroljon nyomást Ukrajnára, hogy ne csapolja meg az Európának szánt gázt. A két ország folyamatosan tárgyalt egymással a földgáz áráról. A tárgyalások minden évben márciusban kezdődtek, és általában decemberig nem született egyezség júniusában Oroszország megpróbálta bevonni az Európai Uniót (EU) közvetítőként, de részben az orosz grúz háború miatt ettől az Unió elzárkózott. A Gazprom ismételten bejelentette, hogy nem sikerült megállapodnia az ukránokkal, elszámolási vitáik voltak és Ukrajna nem fizette ki 2008-as tartozásait. Az ukrán fél szerint rendben megtörténtek a kifizetések. Az oroszok az európai, vagyis kb. 450 USD árral szemben csak 250 USD árat követeltek, ezzel szemben a Naftogaz csak 174 USD-t hajlandó adni. Emiatt Oroszország leállította az Ukrajnának szóló gáz szállítását, Ukrajna viszont megcsapolta az Európába irányuló gázmennyiséget. Oroszország a hiány visszatáplálását követelte és a vita odáig fajult, hogy az egész gázszállítás leállt. Ez a helyzet állt fenn egészen vasárnapig, január 11-ig, amikor is az orosz, ukrán kormányok, valamint az Unió soros elnöki tisztségét ellátó Csehország diplomatái aláírták a megegyezési nyilatkozatot. Magyarországon január 6-ára leállt a gázszállítás, ami már az előző napokban is kisebb nyomáson és kevesebb mennyiséggel érkezett. Mindezek hatására még 6-án este elrendelték az I. rendű, majd 7-én, szerdán már a II. kategóriájú gázkorlátozást is, amely a nagy ipari fogyasztókat érintette. Emiatt számos nagyüzem leállt. Szerbia magyar segítséget kért. A január 7-8-ai melegebb időjárásnak, az Ausztria irányából érkezett, német Ruhrgas által szállított először még napi 1,5 millió, 8-án, csütörtökön várhatóan már 4 millió m³ pluszban küldött földgáznak, valamint a stratégiai tartalékok megnyitásának köszönhetően 8-án reggel a gazdasági miniszter feloldotta a II. korlátozó kategóriát. Azonban figyelmeztetett, hogy ha a helyzet ismét romlik, újra elrendelhetnek akár magasabb kategóriájú szigorítást is. A gázszállítás az orosz és ukrán kormányfők január 17-i és cégeik január 19-i megállapodása után indult meg. A legnagyobb gondot egyes nehézipari üzemek, valamint egyes energiaigényes gyártási technológiát használó vállalatok kerültek, a Tondach leállította az összes magyarországi üzemét, ugyancsak leállt az esztergomi Suzuki-gyár, a gyulai Húskombinát, a Wienerberger cégcsoport békéscsabai, bátaszéki, valamint kőszegi gyárai. Számos további üzem erőteljesen kénytelen volt csökkenteni termelését. A gázzal elektromos energiát előállító hőerőművek pedig átálltak a kissé drágább kőolajra. A Gazprom 15 százalékkal csökkentette a gázszállítást, miután lejárt a Fehéroroszországnak az adósság törlesztésére adott határidő, és bejelentették, hogy a csökkentés mértéke elérheti a 85 százalékot, amennyiben Minszk nem rendezi tartozását. Június 22-én a Gazprom már 30 százalékkal kevesebb földgázt szállít Fehéroroszországnak, ugyanakkor Minszk jelezte, ha az orosz vállalat folytatja a csökkentést, akkor megcsapolják az Európába vezető gázvezetéket. A gázháború június 25-én lezárult, miután Fehéroroszország kifizette a tartozását. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 25
26 1. esettanulmány/példa Az állam kiemelten támogatja pelletgyárak építését, egy erre a célra kiírt pályázattal, ami egy előremutatónak értékelhető hozzállás. A beérkezett pályázatokat természetesen a pályázat minősége (és nem lokalitása) függvényében támogatja. De nem vesz figyelembe speciális ágazati szempontokat, pl.: a pelletgyártás erősen lokális orientáltságú (még ha a kezdeti néhány évben, a területi lefedettség eléréséig ez nem is igaz), 5-10 éves távlatban csak akkor lehet nyereséges és versenyképes, ha szállítási költségei minimálisak. Ehhez 50 km-es körzetből kell gyűjtenie az alapanyagot és ugyanekkora körben terítenie a végterméket. A legnagyobb jószándék mellett is előállhat, ha e speciális szempont figyelembe vétele nélkül osztja ki az állam a beruházási támogatásokat, hogy 50 km-es körzeten belül több (akár 5-6) beruházás is támogatást nyer, míg más területeken egy sem. Ez óhatatlanul ahhoz vezet, hogy akár alapanyaghiány, akár egy egyébként szükségtelen árverseny miatt a lokálisan feltorlódott fejlesztések rövid időn belül tönkremennek, így az állami és uniós források tekintélyes része elvész. Mindezt azért, mert nem volt megfelelő koncepció a pályázatok kiírásakor és bírálatakor, és alapvető, az ágazat szempontjából kiemelten fontos logisztikai összefüggéseket nem vesz figyelembe, mert ezek a jellemzően piaci szempontok nem képezik a bírálati szempontrendszer részét. (Természetesen a fent leírt adatok egy erősen leegyszerűsített összefüggést vázoltak fel. Mindezt árnyalja és még komplexebbé teszi az adott piacfejődési státusz az érintett lokációban, a rendelkezésre álló alapanyagmennyiség, az exportpiacok közelsége, és még számtalan egyéb tényező, amelyet a Magyar Pellet Egyesület ismer és képes mérlegelni, annak vonatkozásában tanácsot adni, vagy az alapkoncepció kidolgozásához értékes szakmai segítséget nyújtani.) 2. esettanulmány/példa Az állam kiemelten támogatja megújuló energia (pellet) alapú tüzelőberendezések vásárlását, ami szintén előremutató hozzáállásként értékelhető. Mindezt azonban adott évben olyan mértékben és arányban teszi, amely extrém mértékű készülékvásárlást indukál egy szezonban. Ez (akár egy az átlagosnál hidegebb téllel egybeesve) extrém tüzelőanyagigényt, akár lokális hiányt okozhat a piacon, aminek hatására (természetesen a piaci szereplők között meglévő konszenzus és cselekvési összhang nélkül, aminek megteremtését a Magyar Pellet Egyesület a pelletágazatban egyébként felvállalja) a termelők egekbe emelhetik a tüzelőanyagárakat. Ez az okozott csalódás miatt visszaüt a pelletkészülékpiacra, majd a tüzelőanyagpiacra, ami lefelé menő spirálba húzhatja és évekre visszavetheti a piacfejlődést az adott ágazatban. Mindez megtörtént Nyugat-Európában a 2006/2007-es télen (ld. 15. mellékletben található árkiugrás, piaci anomália), némileg más okokkal is fűszerezve (rendkívül hideg tél, megfelelő mennyiségű tüzelőanyag kínálat hiánya adott időben és helyen, logisztikai hiányosságok, pánikreakciók), de a piacfékező hatás a rákövetkező években ott is fellépett. A fenti két példa is mutatja, hogy ebben az ágazatban különösen fontos az egymásrautalt részterületek összehangolt fejlesztése, amihez elengedhetetlen a piac ismerete, a gyakorlati ismeretek bevonása a fejlesztésbe. Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 26
27 A koncepció összeállításában közreműködtek: Bodri Gabriella Burján Emese Burján Zoltán Deák Levente dr. Ivelics Ramón Jakab Andrea Jancsó Illés Szalontai Gábor Szalontai Bálint Tóvári Péter Belezna, július 18. Bodri Gabriella MPE elnök Tóvári Péter MPE szakmai alelnök Magyar Pellet Egyesület 2010 oldal 27
1. melléklet: Európai pelletfogyasztás, prognózis Forrás: Staffan Melin, 2008. június
Mellékletlista 1. melléklet: Európai pelletfogyasztás, prognózis Forrás: Staffan Melin, 2008. június 2. melléklet: Mely fűtési rendszerek kereskedelmi fellendülését várja a jövőben? Forrás: DEPV felmérés
RészletesebbenPelletpiac helyzete Magyarországon. Construma 2010
Pelletpiac helyzete Magyarországon Construma 2010 Budapest 15.04. 2010. MI A PELLET? történelem Préselt biomassza alapú tüzelőanyag Átmérője: 5-8 mm, hossza: 2-4 cm Alapanyaga: fa, maradványok Megújuló
RészletesebbenPROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA
PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA Magyarország fakitermelése em 3 AESZ 2008 6000 5000 4000 3000 5836 5784 5659 5940 5912 2000 1000 0 2002 2003 2004 2005 2006 A kemény sarangolt és
RészletesebbenPelletgyártási, felhasználási adatok
Construma Építőipari Szakkiállítás Budapest 2011. április 08. Pelletgyártási, felhasználási adatok Pannon Pellet Kft Burján Zoltán vállalkozási vezető Pelletgyár létesítés I. A BERUHÁZÁSI CÉLOK, KÖRNYEZET
RészletesebbenAjkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8.
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2010. December 8. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az
RészletesebbenKapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben
Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás
RészletesebbenA decentralizált megújuló energia Magyarországon
A decentralizált megújuló energia Magyarországon Közpolitikai gondolatok Őri István Green Capital Zrt. Bevált portugál gyakorlatok konferencia Nyíregyháza 2010. június 4. Miről fogok beszélni? A portugál-magyar
RészletesebbenJancsó Illés A PELLETÁGAZAT KÜLFÖLDÖN ÉS MAGYARORSZÁGON
Jancsó Illés A PELLETÁGAZAT KÜLFÖLDÖN ÉS MAGYARORSZÁGON JELENLEGI HELYZET Elfogadott európai tüzelőanyag alternatíva Stabil kereslet- és kínálatnövekedés készülék értékesítés Nagykereskedelme kialakult
RészletesebbenÚjabb lehetőség a felzárkózásra?
Újabb lehetőség a felzárkózásra? 2012. év a napkollektoros szakma szemszögéből? Varga Pál elnök, MÉGNAP Az Európai napkollektoros piac benne Magyarország Forrás: www.estif.org Az európai napkollektoros
RészletesebbenÉves energetikai szakreferensi jelentés
Éves energetikai szakreferensi jelentés Készítette: Terbete Consulting Kft. Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén - komoly lépéseket tett az elmúlt évek során az
RészletesebbenBeruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA
RészletesebbenÉves energetikai szakreferensi jelentés. Kőbányahő Kft.
Éves energetikai szakreferensi jelentés Kőbányahő Kft. Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén
RészletesebbenTapasztalatok és tervek a pécsi erőműben
Tapasztalatok és tervek a pécsi erőműben Péterffy Attila erőmű üzletág-vezető ERŐMŰ FÓRUM 2012. március 22-23. Balatonalmádi Tartalom 1. Bemutatkozás 1.1 Tulajdonosi háttér 1.2 A pécsi erőmű 2. Tapasztalatok
RészletesebbenÉves energetikai szakreferensi jelentés év
Éves energetikai szakreferensi jelentés 2017. év Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás... 4 Villamosenergia-felhasználás... 4 Gázfelhasználás... 5 Távhőfelhasználás...
RészletesebbenTervezzük együtt a jövőt!
Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra
RészletesebbenA megújuló energiaforrások környezeti hatásai
A megújuló energiaforrások környezeti hatásai Dr. Nemes Csaba Főosztályvezető Környezetmegőrzési és Fejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2011. május 10.. Az energiapolitikai alappillérek
RészletesebbenE L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester
RészletesebbenÉves energetikai szakreferensi jelentés
Éves energetikai szakreferensi jelentés Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén - komoly lépéseket
RészletesebbenTávhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások
szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia
RészletesebbenÁgazati múlt, jelen, jövő Európában és Magyarországon. Nagykanizsa 2013 Pellet, a megújuló energiaforrások nyomában üzletember találkozó
Ágazati múlt, jelen, jövő Európában és Magyarországon Nagykanizsa 2013 Pellet, a megújuló energiaforrások nyomában üzletember találkozó Európai kitekintés A lakossági piac Kandallók és kazánok. Kandalló
RészletesebbenEnergiamenedzsment ISO 50001. A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója
Energiamenedzsment ISO 50001 A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. környezetmenedzsment rendszerekről szóló tájékoztatója Hogyan bizonyítható egy vállalat környezettudatossága vásárlói felé? Az egész vállalatra,
RészletesebbenJelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése.
Vezetői összefoglaló Jelen projekt célja Karácsond Község egyes közintézményeinek energetikai célú korszerűsítése. A következő oldalakon vázlatosan összefoglaljuk a projektet érintő főbb jellemzőket és
RészletesebbenSzéndioxid-többlet és atomenergia nélkül
Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül Javaslat a készülő energiapolitikai stratégiához Domina Kristóf 2007 A Paksi Atomerőmű jelentette kockázatok, illetve az általa okozott károk negyven éves szovjet
RészletesebbenVP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.
VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van
RészletesebbenMegnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály
Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló
RészletesebbenA napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató
A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ
RészletesebbenMagyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020
ÉLELMISZER-FELDOLGOZÁS NÉLKÜL NINCS ÉLETKÉPES MEZŐGAZDASÁG; MEZŐGAZDASÁG NÉLKÜL NINCS ÉLHETŐ VIDÉK Magyarország közép és hosszú távú Élelmiszeripari Fejlesztési Stratégiája 2014-2020 Dr. Bognár Lajos helyettes
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6
TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi
RészletesebbenHELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B
HELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B Jelen pályázat célja: ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését.
RészletesebbenZöldenergia Konferencia. Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012.
Zöldenergia Konferencia Dr. Lenner Áron Márk Nemzetgazdasági Minisztérium Iparstratégiai Főosztály főosztályvezető Budapest, 2012. június 14 A zöldenergia szerepe a hazai energiatermelés és felhasználás
RészletesebbenHŐENERGIA HELYBEN. Célok és lehetőségek. Fűtsünk kevesebbet, olcsóbban, hazai energiával!
HŐENERGIA HELYBEN Célok és lehetőségek Fűtsünk kevesebbet, olcsóbban, hazai energiával! Hazánk hőellátó energiahordozó struktúrája ma (EurObserv ER 2013): Földgáz 340 PJ (9,3 milliárd m3) Geotermia 4,5
RészletesebbenAjkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28.
Ajkai Mechatronikai és Járműipari Klaszter Energetikai Stratégiája 2011. február 28. Nagy István épületenergetikai szakértő T: +36-20-9519904 info@adaptiv.eu A projekt az Európai Unió támogatásával, az
Részletesebben1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK
AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.11.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló beruházások esetében:
RészletesebbenÉves energetikai szakreferensi jelentés év
Éves energetikai szakreferensi jelentés 2018. év Készítette: Terbete Consulting Kft. szakreferensi névjegyzéki jelölés: ESZSZ-56/2019 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás...
RészletesebbenEnergetikai pályázatok 2012/13
Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság
RészletesebbenMegújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás
Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás Tóth Tamás főosztályvezető Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Magyar Energia Szimpózium 2016 Budapest, 2016. szeptember 22. Az előadás vázlata
RészletesebbenZöldenergia szerepe a gazdaságban
Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldakadémia Nádudvar 2009 május 8 dr.tóth József Összefüggések Zöld energiák Alternatív Energia Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető
Részletesebben1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK
AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI (2011.02.09.) 1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS I. Magyarország területén megvalósuló
RészletesebbenFosszilis energiák jelen- és jövőképe
Fosszilis energiák jelen- és jövőképe A FÖLDGÁZELLÁTÁS HELYZETE A HAZAI ENERGIASZERKEZET TÜKRÉBEN Dr. TIHANYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, Miskolci Egyetem MTA Energetikai Bizottság Foszilis energia albizottság
RészletesebbenJövőkép 2030 fenntarthatóság versenyképesség biztonság
Energiastratégia 2030 a magyar EU elnökség tükrében Globális trendek (Kína, India); Kovács Pál helyettes államtitkár 2 A bolygónk, a kontinens, és benne Magyarország energiaigénye a jövőben várhatóan tovább
RészletesebbenStratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában
Stratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában Bocskay Balázs tanácsadó Magyar Cementipari Szövetség 2011.11.23. A stratégia alkotás lépései Helyzetfelmérés
RészletesebbenNyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A megújuló energiák alkalmazásának szerepe és eszközei a vidék fejlesztésében, a Vidékfejlesztési Program 2014-20 energetikai vonatkozásai Nyíregyháza, 2014.06.27. Cseszlai István Nemzeti Agrárgazdasági
RészletesebbenEnergiatárolás szerepe a jövő hálózatán
Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Horváth Dániel 60. MEE Vándorgyűlés, Mátraháza 1. OLDAL Tartalom 1 2 3 Európai körkép Energiatárolás fontossága Decentralizált energiatárolás az elosztóhálózat oldaláról
RészletesebbenKözösségi, üzemi energiatermelés fából, kulcsszó: logisztika. 45. FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferencia, október 29 30.
Közösségi, üzemi energiatermelés fából, kulcsszó: logisztika 45. FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferencia, október 29 30., Balatonszemes Fenntartható az a társadalom, amely képes nemzedékeken át fennmaradni,
RészletesebbenProf. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem
Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,
RészletesebbenÉves energetikai szakreferensi jelentés
Éves energetikai szakreferensi jelentés Veolia Energia Magyarország Zrt. Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai
RészletesebbenH E L Y I E R Ő F O R R Á S O K R A A L A P O Z O T T T É R S É G F E J L E S Z T É S S Z E K C I Ó
Észak Alföldi Önkormányzati Energia nap Tisztelettel köszöntöm a H E L Y I E R Ő F O R R Á S O K R A A L A P O Z O T T T É R S É G F E J L E S Z T É S S Z E K C I Ó résztvevőit Barta István okl. mérnök
RészletesebbenMEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA
MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai
RészletesebbenPályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül
Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül 2010. február1. KEOP-2009-4.2.0/A: Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal A konstrukció ösztönözni és támogatni
RészletesebbenMiskolc, 2008. okt. 15. Dr. Petrás Ferenc A prezentáció tematikája Regionális Fejlesztési Programok a számok tükrében ROP gazdaságfejlesztés 2009-10 ROP Akcióterv gazdaságfejlesztés újdonságai Regionális
RészletesebbenÚj típusú ösztönzők a KÁT és a METÁR pótdíjazási rendszerében
Új típusú ösztönzők a KÁT és a METÁR pótdíjazási rendszerében Palotai Zoltán osztályvezető Megújuló Energia Osztály Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2018. május
RészletesebbenMiért éppen Apríték? Energetikai önellátás a gyakorlatban
Miért éppen Apríték? Energetikai önellátás a gyakorlatban A mai kor követelményei Gazdaságosság Energiahatékonyság Károsanyag-kibocsátás csökkentés Megújuló energia-források alkalmazása Helyi erőforrásokra
RészletesebbenAz energiapiac helyzete Magyarországon a teljes piacnyitás kapujában. Előadó: Felsmann Balázs infrastruktúra ügyekért felelős szakállamtitkár
Az energiapiac helyzete Magyarországon a teljes piacnyitás kapujában Előadó: Felsmann Balázs infrastruktúra ügyekért felelős szakállamtitkár Tartalom I. Az új magyar energiapolitikai koncepció II. Ellátásbiztonság
RészletesebbenA Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása
A Nemzeti Energiastratégia keretében készülő Távhőfejlesztési Cselekvési Terv bemutatása Dr. Toldi Ottó főosztályvezető helyettes Klímaügyi-, és Energiapolitikai Államtitkárság Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
RészletesebbenA MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN. Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök
A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI Mértékegység 1990 1995 2000 2001 2002
Részletesebben2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.
2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök
RészletesebbenTéli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei
Téli energia csomag, a zöldenergia fejlesztés jövőbeli lehetőségei Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
RészletesebbenÉVES JELENTÉS. a Hungast 14. Kft évi energetikai tevékenységéről (kivonat). Budapest, A jelentést összeállította:
ÉVES JELENTÉS a Hungast 14. Kft. 2017. évi energetikai tevékenységéről (kivonat). Budapest, 2018.05.09. A jelentést összeállította: Domokos Péter energetikai szakreferens Hungast 14_szakreferens_2017_éves
RészletesebbenEnergiahatékonysági és energetikai beruházások EU-s forrásból történı támogatása
Energiahatékonysági és energetikai beruházások EU-s forrásból történı támogatása Az NFÜ KEOP-IH helye a Támogatási Intézményrendszerben Szaktárcák -> a feladatkörben érintett miniszterrel egyeztetve Nemzeti
RészletesebbenA nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon
A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon (az Európai Parlament és a Tanács 2004/8/EK irányelv 6. cikk (3) bekezdésében
RészletesebbenTelepülések hőellátása helyi energiával
MTA KÖTEB Jövőnk a Földön Albizottság MTA Energetikai Bizottság, Hőellátás Albizottság, a MMK, MATÁSZSZ és MTT közreműködésével szervezett konferencia Települések hőellátása helyi energiával A konferencia
RészletesebbenEnergiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály
Energiahatékonyság, megújuló energiaforrások, célkitűzések és szabályozási rendszer Varga Tamás Zöldgazdaság-fejlesztési Főosztály Build Up Skills Hungary I. projekt konferencia Budapest, Ramada Resort
RészletesebbenMegújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata
Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata dr. Matos Zoltán elnök, Magyar Energia Hivatal zoltan.matos@eh.gov.hu Energia másképp II. 2010. március 10. Tartalom 1)
Részletesebbenenergetikai fejlesztései
Miskolc város v energetikai fejlesztései sei 2015. 09. 04. Kókai Péter MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Célok A város levegőminőségének javítása Helyi adottságok kihasználása Miskolc város v energiastratégi
RészletesebbenMÉGNAP A hazai napkollektoros szakma jelene és jövıje
MÉGNAP A hazai napkollektoros szakma jelene és jövıje A magyarországi napkollektoros piac jelene és lehetséges jövője 2020-ig, az európai tendenciák és a hazai támogatáspolitika tükrében Varga Pál elnök
RészletesebbenÁtalakuló energiapiac
Energiapolitikánk főbb alapvetései ügyvezető GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. Átalakuló energiapiac Napi Gazdaság Konferencia Budapest, December 1. Az előadásban érintett témák 1., Kell-e új energiapolitika?
RészletesebbenAktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések
Aktuális, önkormányzatokat és a gazdaságot érintő általános helyzet és a várható változások, hosszú távú kormányzati elképzelések dr. Szöllősi László helyettes államtitkár 2011. október 26. Stratégiák,
RészletesebbenA NAPENERGIA FELHASZNÁLÁS ÚJ MOTORJA: A ZÖLDHŐ
A NAPENERGIA FELHASZNÁLÁS ÚJ MOTORJA: A ZÖLDHŐ HORÁNSZKY BEÁTA egyetemi tanársegéd ME GÁZMÉRNÖKI TANSZÉK OTKA Workshop, 2006. készült a OTKA T-046224 kutatási projekt keretében AZ EURÓPAI UNIÓ CÉLKITŰZÉSE...a
RészletesebbenEEA Grants Norway Grants
EEA Grants Norway Grants Szurovcsák András, SZURO-TRADE Termelő Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság 2017. április 28. Cégismertető Az 1996-ban alakult Szuro-Trade Kft. mára a régió
RészletesebbenMagyarország 2015. Napenergia-hasznosítás iparági helyzetkép. Varga Pál elnök MÉGNAP
Varga Pál elnök MÉGNAP Fototermikus napenergia-hasznosítás Napkollektoros hőtermelés Fotovoltaikus napenergia-hasznosítás Napelemes áramtermelés Történelem Napkollektor növekedési stratégiák I. Napenergia
RészletesebbenEnergia Műhely 3. A hazai napkollektoros szakma jelene és jövője. Körkép a megújuló energiák alkalmazásáról. Varga Pál elnök
Energia Műhely 3. Körkép a megújuló energiák alkalmazásáról A hazai napkollektoros szakma jelene és jövője Magyar Épületgépészek Napenergia Szövetsége Varga Pál elnök Az Európai napkollektoros piac benne
RészletesebbenZöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból
Zöldenergia - Energiatermelés melléktermékekbıl és hulladékokból Dr. Ivelics Ramon PhD. irodavezetı-helyettes Barcs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Iroda Hulladékgazdálkodás
Részletesebben2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS. R-M PVC Kft. Készítette: Group Energy kft
2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS Készítette: Group Energy kft Bevezető Az energia ésszerű és hatékony ára egyre nagyobb az igény és a törekvés. Mivel az áram és a gáz ára is az utóbbi években egyre nő,
RészletesebbenMegújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon
Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Energia Másképp III., Heti Válasz Konferencia 2011. március 24. Dr. Németh Miklós, ügyvezető igazgató Projektfinanszírozási Igazgatóság OTP Bank
RészletesebbenENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech
RészletesebbenA KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési
RészletesebbenÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év
ÉVES ENERGETIKAI JELENTÉS év Cégnév: Időszak: Inno-Comp Kft. év A jelentést készítette: Technológiatranszfer és Gazdaságfejlesztő Mérnöki Iroda Kft. (T.G.M.I. Kft.) Tompa Ferenc energetikai auditor EA-1-83/216
RészletesebbenA HAZAI MEGÚJULÓ ENERGIA SZABÁLYOZÁS KRITIKÁJA
A HAZAI MEGÚJULÓ ENERGIA SZABÁLYOZÁS KRITIKÁJA Kaderják Péter Budapesti Corvinus Egyetem 2009 április 2. 2 MI INDOKOLHATJA A MEGÚJULÓ SZABÁLYOZÁST? Szennyezés elkerülés Legjobb megoldás: szennyező adóztatása
RészletesebbenMAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag
? A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag Tartalom MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG A biogáz és a fosszilis energiahordozók A biogáz felhasználásának
RészletesebbenA faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon
A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának kapcsolata Magyarországon Prof.. Dr. Molnár Sándor Toth Béla 1 Előadás tartalma: Hazai fűrészipari feldolgozás alapanyaghelyzete
RészletesebbenA Tiszta Energia Csomag energiahatékonysági direktívát érintő változásai
XX. MKET Konferencia Balatonfüred A Tiszta Energia Csomag energiahatékonysági direktívát érintő változásai 2017. március 22 23. Tompa Ferenc Veolia Energia Magyarország Zrt. ENERGIA Az EU Tiszta Energia
RészletesebbenA ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN
A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Balassagyarmat, 2013.május 09. Mizik András erdőmérnök Ipoly Erdő Zrt. Miért Zöldgazdaság? A Zöldgazdaság alapelvei:
RészletesebbenENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS
ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech
RészletesebbenMEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság Október 28.
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság 2014. Október 28. Budapest Az EU integrált európai klíma és energia politika fő célkitűzései
RészletesebbenA megújuló energia termelés helyzete Magyarországon
A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2016.
Részletesebben2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS. A Beton Viacolor Térkő Zrt. Készítette: Group Energy kft
2018. ÉVES SZAKREFERENS JELENTÉS Készítette: Group Energy kft Bevezető Az energia ésszerű és hatékony felhasználására egyre nagyobb az igény és a törekvés. Mivel az áram és a gáz ára is az utóbbi években
RészletesebbenKlímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon
Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon Dióssy László Szakállamtitkár, c. egyetemi docens Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Enterprise Europe Network Nemzetközi Üzletember
RészletesebbenA hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén
A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén Lontay Zoltán irodavezető, GEA EGI Zrt. KÖZÖS CÉL: A VALÓDI INNOVÁCIÓ Direct-Line Kft., Dunaharszti, 2011.
Részletesebbennak kapcsolata Magyarországon
A faipari, fűrészipari feldolgozás és a biomassza energetikai hasznosításának nak kapcsolata Magyarországon gon Prof. Dr. Molnár Sándor Toth Béla 1 Előadás tartalma: Hazai fűrészipari feldolgozás alapanyaghelyzete
RészletesebbenA KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A Fejlesztési program eszközrendszere: Energiahatékonyság Zöldenergia megújuló energiaforrások
RészletesebbenÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSE
A MAGYAR POSTA Zrt. ENERGIAHATÉKONYSÁGI ÉVES ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSE 2018. év A KÖVETKEZŐ JOGSZABÁLYOKNAK VALÓ MEGFELELÉSSEL: 2015. évi LVII. törvény 122/2015 (V.26.) kormányrendelet 2/2017. (II. 16.) MEKH
RészletesebbenDél-dunántúli Energetikai Klaszter
Dél-dunántúli Energetikai Klaszter DDEK küldetése A Dél-dunántúli Energetikai Klaszter küldetésének tekinti a - Dél-dunántúli régió energetikai ágazatában jelenlévı szervezetek összefogását, - a klasztertagok
RészletesebbenBaranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz
Baranya megye kistérségi fejlesztési projektjeinek kapcsolódási lehetőségei a Pécsi fejlődési Pólushoz Dr. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke A Baranya Megyei Önkormányzat a pólus stratégia
RészletesebbenNemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai
Nemzetközi Geotermikus Konferencia A pályázati támogatás tapasztalatai Bús László, Energia Központ Nonprofit Kft. KEOP 2010. évi energetikai pályázati lehetőségek, tapasztalatok, Budapest, eredmények 2010.
RészletesebbenHatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft
Környezetvédelemi és Energetikai fejlesztések támogatási lehetőségei 2007-13 KEOP Energia prioritások Megújuló energiaforrás felhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek ERFA alapú támogatás KMR
RészletesebbenEmissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia
Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Magamról Amim van Amit már próbáltam 194 g/km?? g/km Forrás: Saját fotók; www.taxielectric.nl 2
RészletesebbenMegújuló energiatermelés és hasznosítás az önkormányzatok és a magyar lakosság egyik jövőbeli útjaként
Megújuló energiatermelés és hasznosítás az önkormányzatok és a magyar lakosság egyik jövőbeli útjaként Jó gyakorlatok a megújuló energia felhasználásának területéről Nagykanizsa, 2014. március 26. Előadó:
RészletesebbenHulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében
Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve
Részletesebben2. Technológia és infrastrukturális beruházások
2010. június 08., kedd FONTOSABB AKTUÁLIS ÉS VÁRHATÓ PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA 2010. ÉVBEN 1. Logisztikai- és raktárfejlesztés Támogatás mértéke: max. 40 50% (jellegtől és helyszíntől
RészletesebbenENERGIA Nemcsak jelenünk, de jövőnk is! Energiahatékonyságról mindenkinek
ENERGIA Nemcsak jelenünk, de jövőnk is! Energiahatékonyságról mindenkinek Dr. Boross Norbert Kommunikációs igazgató ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport Miért van szükség az energiahatékonyságra? Minden változáshoz,
Részletesebben