A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeres Vörös zászló érdemrenddel kitüntetett, Szuvorov érdemrenddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeres Vörös zászló érdemrenddel kitüntetett, Szuvorov érdemrenddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár"

Átírás

1 1. ábra Szovjet tengerészgyalogosok partraszállása Budapest területén. 1 A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeres Vörös zászló érdemrenddel kitüntetett, Szuvorov érdemrenddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár Előszó A 80-as években sokszor játszottunk a lágymányosi vasúti töltésnél. Tízfillérest tettünk a sínre, majd néztük, hogy kilapítja a vonat. Nem tudtuk, mert nem is tudhattuk, mi játszódott itt évtizedekkel azelőtt. Egy-két öreg házon láthatóak voltak még golyónyomok, de a világháborúnak már kevés látható nyoma maradt ezen a területen. Kivétel talán az volt, amikor a Kocsis-Zámori utca sarkán egy ház alapozása közben lábszárcsont és csizma került elő. Szovjet csizmának mondták. Talán úgy volt, talán nem. Ungváry Krisztián Budapest ostroma c. könyvét olvasva feltárult egy másik arca ennek a területnek. A látszólag békés vasúti töltés 1944 végén-1945 elején a védővonal része volt, áthatolhatatlan akadályt jelentve a szovjet katonák számára. Szovjet felderítők, emberfeletti nehézségeket vállalva, áthatoltak a töltés alatt a csatornarendszeren keresztül. A haditerv szerint a Fehérvári úton lévő csatornarendszeren keresztül géppuskával megerősített egységek 1 Szovjet tengerészgyalogosok partraszállása Budapest területén. A képen a BK-433-as páncélozott szállítóhajó látható. Jelenleg az Oroszország Fegyveres Erőinek Központi Múzeumában látható. [Számítógép-fájl]. URL: 1

2 szivárogtak volna a védők hátába, hogy az ellenállást megtörjék. A hadiszerencse végül nem szegődött melléjük, a művelet nem sikerült. Sok év telt el a világháború óta. A rendszerváltást követően a hajdani ipari negyedet lakóházak váltották fel. De a töltés ma is áll. A háború alatt Szemen Guzdenko 2 még verset is írt róla, mely valahogy így hangzik magyar nyelven: Sosem felejtem a sok harcot, A felzaklatott, lángokban fuldokló Budát, és a hidak roncsait, a februári jégzajlást, és a Duna jobb partja, lerombolva, mint egy erőd, sosem felejtem, ahogy a «gát» teljes hosszában, átkelt, átlőtt kabátban, a szevasztopoli matróz és aki a legelső volt, a Palota pincéjében királyi vermutot ivott, úgy, mint a vizet, sietve, meglásd, hamarosan eljön a béke: messziről jöttünk és egy moszkvai étteremben, a barátokkal találkozok, az asztaloknál csöndben ülnek az emberek, kijönnek a szakácsok, hogy hallgassák, és újra Budáról folyik a beszélgetés, reggelig. 2 Géppuskásként harcolt, majd súlyos sebesülése után front-újságíró lett 2

3 Bevezetés Mihail Vlagyimirovics Asik hadnagy szakaszparancsnoként részt vett a Budapesti hadműveletben, a 144. tengerészgyalogos zászlóalj kötelékében. Az Esztergomi deszantműveletben való részvételéért márciusában megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Több könyvet is írt. Alább a 83. tengerészgyalogos dandárról szóló könyvéből 3 a Budapest című fejezetből olvasható válogatás magyar nyelvre fordítva, kiegészítve az ugyanezen könyvben szereplő ábrákkal és egy korabeli térképvázlattal. 3 Ашик, Михаил Владимирович (2008): 83-я отдельная Новороссийско-Дунайская дважды Краснознаменная ордена Суворова Бригада Морской пехоты Москва 3

4 A 83. önálló Novorosszijszki-Dunai, kétszeres Vörös zászló érdemrenddel kitüntetett, Szuvorov érdemrenddel kitüntetett Tengerészgyalogos Dandár A dandár harcos állománya három zászlóaljból állt, egyenként 715 fős létszámmal. Ezen kívül az állományhoz tartozott még: - önálló híradós zászlóalj, rádióval, vezetékes (telefonos) összeköttetéssel és mozgó hírvivőkkel (gépkocsi, motorkerékpár, ló). - önálló, 76 mm-es ágyús tüzér zászlóalj (8 db. ágyúval) - önálló páncélelhárító zászlóalj (kezdetben 12 db. 45 mm-es ágyúval, később 76 mm-es ágyúkkal) - önálló aknavetős zászlóalj (16 db. 82 mm-es és 8 db. 120 mm-es aknavetővel) A dandár harcos állománya a kialakulásakor három önálló zászlóaljból állt, melyek egyenes sorszámozást kaptak: - 1., 2. és 3. mindegyikben 715 fős legénységgel. Ezen egységek mellett a dandár tartalmazott: önálló híradós zászlóaljat, melynek rádióállomása volt, vezetékes egységet (telefonos) és mozgó hírvivő eszközöket: gépkocsik, motorkerékpárok, és lovak; önálló 76 mm-es ágyús tüzérosztály (8 ágyúval), önálló páncélelhárító osztály (kezdetben 12 db. 45mm-es, később - 76mm-es ágyú); önálló aknavető osztály (16 db. 82mm-es és 8 db. 120mm-es aknavető). A teljes tüzérség - lóvontatású volt. A dandár tartalmazott egyéb századokat is: géppisztolyosok, felderítők, nehézpuskások, utászok, szállítók, szanitécek és légvédelmisek. A dandár összlétszáma: 4334 fő, 20 ágyú, 24 aknavető, 149 kézi és 48 állványos géppuska, 48 4

5 nehézpuska, 612 géppisztoly (a személyi állomány maradéka puskákkal volt felszerelve), 178 gépkocsi és 818 ló. 2. ábra A 83. dandár taktikai deszantjai a Dunán decemberében 5

6 Köszönhetően egyrészt annak, hogy a Dunai Flottilla hajói jelen voltak a Duna magyarországi szakaszán, másrészt a tengerészgyalogosok Budapest irányába végrehajtott sikeres deszant műveleteinek, R. Ja. Malinovszkij marshall 2. Ukrán Frontja és F. I. Tolbuhin 3. Ukrán frontja nem csak arra kapott lehetőséget, hogy a Duna mindkét partján előrenyomuljon, hanem a flottilla hajói segítségével történő átkelésekre is. A bekerített Budapesten belül 12 ellenséges hadosztály rekedt, néhány dandár és önálló ezredek, német és magyar vegyesen, összesen több mint fő. A város keleti részén - Pesten - a 2. Ukrán Front csapatai harcoltak, a nyugati részen - Budán - a 3. Ukrán Front csapatai. A dandárnak első alkalommal kellett zászlóaljanként harcolni. A 16. zászlóalj, Gerjennél deszantként partra téve, folytatta az előrenyomulást Budapest felé a Duna jobb oldali, nyugati partján. Paks elfoglalása után Rácalmás, Dunapentele, Adony útvonalon haladt, majd rövid időre a Csepel szigetre kelt át, leváltva az ott lévő román katonai egységet december 23-án a 16. zlj. visszatért a Duna nyugati partjára Lohány 4 térségében. Onnan a zászlóalj a csendes parti városba, Ercsibe ment, azután a szomszédos városon - Érden keresztül december 24-re a tengerészgyalogosok kemény harcok árán Budapest déli elővárosába, Budatéténybe érkeztek. Dec. 25-én este a zászlóalj továbbhaladt az országút mentén. Stabil front Buda elővárosában még nem létezett, és I. T. Kucik hadnagy felderítői az ellenségtől zsákmányolt gépkocsival mélységi felderítést végeztek és hamarosan négy ellenséges tisztet foglyul ejtettek. Egy házban fogták el őket, ahol a katolikus Karácsonyt ünnepelték. Ugyanott Budatétényben a 16. zlj. két parancsnoki beosztású tisztet veszített - tüzérségi csapás során életét vesztette a zászlóalj parancsnokhelyettese N. I. Petrov őrnagy, aki november-decemberében a Kercs félszigeten a 16. zlj. parancsnoka volt. A bonyolult hadihelyzet tisztázására a helyszínre érkezett a 16. zlj. törzsfőnöke, L. I. Frolov kapitány. Egy századdal együtt nyomult előre a Budafok irányába vezető úton, a Kano gyárnál valahonnan oldalirányból egy német ágyú tüzelt. Egyetlen magányos lövedék végzett a Maxim-géppuska személyzetével és meghalt a velük lévő Frolov kapitány is. A legrészletesebben erről a szerzőhöz írt levelében a géppisztolyos szakasz közlegénye, I. L. Bulgakov mesélt: Zászlóaljunk éjszaka Budafokra ment. Elöl haladt egy géppuska a kezelőkkel és velük Frolov kapitány, mögötte ment a géppisztolyos szakaszunk. Hirtelen - egy ágyúlövés majd azon nyomban - lövedékrobbanás. A mieink visszavonultak. Reggel Brik hadnagyhoz ment a kapitány és átadta a zászlóaljparancsnok parancsát, hogy Frolovot, akinél térképtáska és térkép volt, meg kell keresni. Ketten mentünk - én és I. L. Bulgakov. A gumigyárhoz értünk. A kapitány megállt, és mi Bulgakovval kúszni kezdtünk lefelé az úton. Nemsokára megláttuk az összetört Maxim géppuskát, két halott katonánkat és mellettük két láb hevert csizmában és nadrágban, és a derék fölött semmi se volt. Csak a fehér szőrme mellény foszlányai. A szakadt táska a közelben hevert. Közvetlenül ide fektette Frolov kapitány fényképeit Larissza szanitéc főtörzsőrmester. Nem emlékszem, hogy ezeket a dokumentumokat hogyan szedtük össze és 4 Ismeretlen helységnév 6

7 hoztuk vissza. Este a zászlóaljunk offenzívába ment ezen az úton vagy utcában, és mivel én ismertem Frolov kapitány halálának helyszínét, így engem küldtek abba az egységbe, amely reggel összeszedi és a temetőbe szállítja a kapitány holttestét. Reggel odahajtottunk, sátorlapba gyűjtöttük Frolov kapitány maradványait és elvittük a temetőbe 5. A vele együtt elhunyt katonákat az út mellett, egy távíróoszlop mellett temettük el. A géppuskások egyike, Pogorelov krími származású volt a Régi Krímből... (Ivan Pogorelovon kívül itt vesztették életüket S. Goncsarenko és L. Simocsenko géppuskások is). Ismerve a hajdani Larissza nővér címét, a szerző őt is megkérdezte. És Larissza Kascsenko Volgográdból levélben válaszolt: " Egy ilyen fénykép, melyet Ön küldött, vérben fürödve, a zsebében volt, ahol a párttagsági könyve is. A fényképet Frolov sírján hagyták. Ha becsukom a szemem, látom a sírt, de a község nevét elfelejtettem. Leveleztem a szüleivel. Az apja még azelőtt meghalt a háborúban. Anyja és nővére maradt Uljanovszkban..." Önálló útvonalon ment Budapestre a 144. tengerészgyalogos zászlóalj december között a zászlóalj egy magyar falunál, Iváncsánál volt védelemben, nem messze Adonytól. Azután a zászlóalj a Csepel szigeten keresztül pontonhídon át a Duna ellentétes partjára ment, és december 20-án Tököl és Taksony községek közelében csoportosult, Budapest déli peremén. Ekkor a zászlóalj a Csepel szigetet baloldalról határoló csatorna mindkét partján települt. A zászlóalj egy része Taksonyban volt védelemben Dunaharaszti község előtt, egyéb részei a Szigetszentmiklós felé menő csatornánál. Egy nappal az ellenséges erők Budapesten történt bekerítése előtt december 25-én - a zászlóaljat kivonták Pest déli külvárosából és a Csepel szigetre küldték. Ott a zászlóaljat a lövésezred második lépcsőjébe osztották be, mely Csepel iparnegyedében nyomult előre, ami az ugyanilyen nevű sziget északi részén helyezkedik el. Este erősen esni kezdett az első hó. A támadás tüzérségi előkészítése, melyet a 83. dandár tüzérosztálya hajtott végre, teljesen hatástalan volt, az ellenséges tűzfészkeket még csak nem is érintette. Ennek ellenére harcba küldték az első lövészezredet, melynek a legénységi állománya, veszteségeket szenvedve, a havas mezőn feküdt. Aztán, hogy javítsanak a helyzeten, a hóban fekvő, erősen megtépázott ezreden küldték keresztül, úgy ahogy volt, a 144. tengerészgyalogos zászlóaljat, arra használva fel a tengerészgyalogosokat, hogy felemeljék támadásba a hóban fekvő gyalogos katonákat. A 144. zlj. csatárláncba fejlődött fel. A századparancsnokok a századok előtt, a szakaszparancsnok hadnagyok a szakaszok előtt. Ez ellentétes volt az új Szolgálati Szabályzattal (БУП-42), mely újraszabályozta a parancsnok helyét a harcban. A Szabályzat szerint csak az egységparancsnokok mentek támadásba, akik a közvetlenül a láncban voltak találhatóak. A szakasz-, század-, zászlóaljparancsnokoknak az egységeik hadműveleteiért kellett lenniük, hogy felkészítsék és felügyeljék őket az ellenség és a szomszédos egységek akcióira. De a tengerészgyalogságnál a tisztek még mindig egységeik előtt mentek támadásba, és minden ettől való eltérést élesen elítéltek. Amikor a hóban fekvő katonákhoz értek, a 5 A korabeli iratok szerint a Duna túlpartján, Tökölön, a templom melletti területen temették el. 7

8 tengerészgyalogosok, bátorítva, magukkal ragadták őket. A halk katonai "Hurrá!" keveredett az élénkülő "Polundra!"-val. A német állásokig nem volt több mint 100 méter, amikor a támadók aknamezőre futottak. Az aknákra lépve a robbanásoktól leszakadó lábak véresre festették az előző este esett friss havat. A századok lefeküdtek, kúszni kezdtek, hogy fedezéket keressenek. Valamiféle istállónál gyűltek össze az 1. szd. tisztjei, G. V. Kalmikov főhadnagy vezetésével. Ide is be voltak kötve a tüzérségi figyelők kábeldobok segítségével. A tüzelőállásokba világos parancsok mentek ki: "Jobbra kettőszáz!", "Majdnem száz...". De a lövedékek ilyen korrigálás mellett sem oda csapódtak be, ahol az ellenséges géppuskák voltak. A temperamentumos G. V. Kalmikov főhadnagy nem állta meg: "Miféle tűz ez!" és megpróbálta személyesen átvenni a tűz irányítását. De ettől nem sok minden változott. A tüzérségi felderítők tagadták, hogy ők lettek volna a bűnösök. Azt mondták, hogy az ágyúk több száz kilométert mentek, a csövek már elhasználódtak, az ellenállásuk nagyobb a számítottnál és ezért nem képesek pontosabb lövéseket leadni. A szürkület beálltával Kalmikov megparancsolta, hogy a sebesülteket küldjék hátra, szedjék össze a megmaradt embereket, és... megkapta a zászlóaljparancsnok parancsát, hogy folytassák a támadást. A. K. Frolov őrnagy személyesen sosem mutatkozott a harctéren ben az olyan zászlóaljparancsnokok, mint A. I. Kapran, A. P. Panov, A. I. Vosztrikov, A. M. Sherman a katonáik előtt mentek támadásba. Az 1942-es Szolgálati Szabályzat szerint ez már nem volt szükséges... Csepel városát akkor, természetesen, nem foglalták el, de egy rókalyukból kiütötték a németeteket az út mellett és Kalmikov főhadnagy első százada ott foglalt állást. Eljött az éjszaka. Nem mervén elhagyni a havas mezőt a lövészezred és a 144. zlj. a hóban maradt a német védelem géppuskatüze alatt. Hogy az embereket egy újabb eredménytelen támadásba vigye, A. K. Frolov őrnagy a helyettesét, F. E. Kovalenko kapitányt küldte, és vele a felderítő szakaszát D. S. Lemzoj hadnagy vezetésével. A felderítők nevettek a hóban fekvő gyalogosokon és azt kiáltották: "Megtanítunk benneteket harcolni!". Mentek előre. A szürkületben elérték a szögesdrótot, de elveszítvén a legaktívabb, leghangosabb vörösflotillás P. Csumakot, visszakúsztak és újabb kísérletet a támadók felemelésére nem tettek. Késő este a 144. zlj. parancsot kapott, hogy a sötétséget kihasználva hagyja el a behavazott mezőt. Azonban a lövészszázad sorai a hóban feküdtek, túlhaladva az aknamezőn a német elülső lövészárkok közvetlen szomszédságában. Az embernek ilyen helyzetben feküdni nem volt egyszerű. Géppuskatűzben, ellenséges mesterlövészek tüzében kellett kúszni. A visszavonulást F. E. Kovalenko zászlóaljparancsokhelyettes felügyelte. A századokat nem nagy veszteség árán kihozta, de ő maga meghalt. Fedor Eliszejevics Kovalenko kapitányt Dunavecse városban temették el, a Duna partján, ahol rövid ideig a zászlóalj konvoja állomásozott. 8

9 A 144. zlj. harcoló állománya, a harcokból kivonva, december 27-én éjszaka az 1. Kercsi Folyami Hajós Dandár páncélozott szállítóhajóival, P. I. Derzsavin másodkapitány parancsnoksága alatt A Dunán keresztül átszállításra került a Csepel szigetről Budafokra. A 144. zlj. végül egyesült a 16. zászlóaljjal, mely idáig nyomult a Budatétényi harcok után, és együtt bekapcsolódtak az utcai harcokba. Hamarosan ideérkezett a 305. tengerészgyalogos zlj. is Jugoszláviából. Az út egy részét vasúton tették meg. Tovább a Csepel szigetre, ahova a Dunán keresztül átdobták őket, hasonlóan a 144. zlj.-hoz, páncélozott szállítóhajóval. Így, december 27-én a 83. tengerészgyalogos dandár mind a három zászlóalja újra a dandárparancsnokuk, L. K. Szmirnov parancsoksága alatt volt és azonnal bekapcsolódott a Budafokon kibontakozó utcai harcokba. Arról, hogyan váltott partot Budára a 305. zlj, részletesen írt a szerzőnek I. Ja. Csalij őrnagy, egykori törzsfőnök: "A feladatunk a következő volt: az éjszaka folyamán partot érni harcolva (ha erre kényszerülünk), elfoglalni a vasúti töltés déli részét, az Orion Rádiógyára 6 t és a lakóépületeket, melyek a töltés déli részén állnak. A szállítóhajók készen álltak a deszant fogadására. Berakodtunk, majd perc múlva már a jég pereménél voltunk a jobb parton. A hajók nem tudtak a parthoz közel menni, a jégen kellett kiszállni, ez annyit jelent, hogy nyakig érő vízben kellett a partra menni. Így is történt. A vízből kijőve nedves ruhában rohantunk harcfelderítést végezni. Úgy emlékszem rá, mintha ma lett volna, Martinov, Naumov és én gyorsan előrementünk, eldobtuk a gránátokat, a "limonkákat" 7, melyek azonnal felrobbantak. Szerencsére az ellenséges oldalról nem volt felelet és a zászlóalj menetből elfoglalta az Orion gyárat. Ott helyezkedett el a zászlóaljparancsokság, a felderítő és a híradós szakasz is. A többi egység előrenyomult, és védelmi pozíciókat foglalt el a töltésnél és a lakóépületekben. Ezen épületeknek az ablakaiból tüzeltünk a Budát megszállva tartó ellenségre. 6 Az Orion név több helyen is felbukkan, feltehetően az események után évtizedekkel történt (és feltehetően téves) azonosítás eredménye. Valószínűleg a Standard Rt. Fehérvári úti gyára (a későbbi BHG) lehetett. 7 F1 gránát, alakja a citromra hasonlít 9

10 3. ábra A katonai műveletek általános folyamata a 83. dandár támadó zónájában a Budapestért vívott harcok során 1944 december február között Már ide, a vasúti töltés déli részére érkeztek a dandár felderítő, géppisztolyos, utász és szanitéc századai, és velük a dandár különféle egységei és szolgálatai. A körülményeknek megfelelően, a dandár Buda déli külvárosában helyezkedett el: Budafok, Albertfalva, 10

11 Kelenföld-, a frontvonal a déli vasúti hídtól jövő vasúti töltésen húzódott, melyet mindenki, aki itt harcolt, damba-nak hívott. A háromnapos, szinte folyamatos harcban az emberek rendkívüli módon kimerültek, kifogytak a lőszerből, az ОИПТД 8 páncéltörő ágyúinak tüzérségi támogatása gyenge volt, és hiányzott a lőszer: az utánpótlás a Dunán keresztül komppal ment és ezt a német aknák gyakran felrobbantották. Ezen okból a Duna jobb partján harcolók ellátása nagyon szegényes volt. Az egyik éjszakai harc során a tengerészgyalogosok, lőszerhiányban szenvedve, nem tudtak ellenállni a német gyalogság harckocsikkal támogatott ellentámadásának, mely a vasúti hídtól indult ki, és rendezetlenül visszavonultak Budafokra. A 144. zászlóalj törzsfőnöke, A. A. Szidorovics kapitány az egyik, a szerzőnek írt levelében így magyarázta ezt a kínos esetet: "Lőszerhiány miatt vissza kellett vonulni a balszerencsés damba-tól a kiindulási vonalakig. A lőszerkészlet feltöltése után, és egy századnyi erősítéssel a dandár tartalékából, szó szerint 2-3 órás éjszakai harccal visszafoglaltuk elhagyott állásainkat és kijutottunk a damba-hoz. Itt velünk együtt részt vett a harcban maga Szmirnov ezredes is. A zászlóaljparancsnok személyes részvételéről a damba-tól való visszavonulásban sokan meséltek a szerzőnek. Igen, és elég sokat beszéltek erről azután a dandárnál is. Úgy látszik, hogy a damba-tól való elhamarkodott menekülés elég erős nyomot hagyott az emberek emlékezetében. A háború negyedik évében, 1945 elején bármilyen, akár rövid visszavonulásra is úgy tekintettek, mint ami teljesen elfogadhatatlan, szokatlan. És az is volt. A mérnöki szolgálat egykori vezetője, P. I. Kruglov alezredes a szerzőhöz írt levelében így ír: "Amikor a dandár zászlóaljai kénytelenek voltak feladni állásaikat Budapesten (a budai Édesipari gyár és Budafok között), akkor a zászlóaljparancsnok személyesen irányította az egységeket és a támadást. Ennek eredményeképpen visszavettük a korábbi állásainkat... A legnehezebb dolog volt a harci feladatok teljesítése akkor, amikor a dandár egyidejűleg a Dunai Flottilla főparancsnokságának is alá volt rendelve. A parancsok a helyzetváltoztatásra késve, vagy egyáltalán nem érkeztek meg." A budafoki harcokban L. K. Szmirnov ezredes a karján megsebesült. Emlékirataiban a 23. lövészhadosztály egykori törzsfőnöke, S. A. Andrjusenko a harci eseményekről, köztük dandárparancsnokunk sebesüléséről, részletesen beszámolt. "A Duna partján" című könyvében a tábornok így írt: "Kelenföld térségében kifejezetten szívós ellenállást tanúsítottak a fasiszták. A 83. tengerészgyalogos dandár, melyet Csepelről szállítottak át, lassan haladt előre. A hadseregparancsok elégedetlen volt ezzel. Egyik reggel a Törökbálinton lévő parancsnoki pontra érkezett I. T. Slemin altábornagy (I. T. Slemin altábornagy vezette a 46. hadsereget ig). 8 Önálló Páncélelhárító Osztály 11

12 A hadtestparancsnok részletesen tájékoztatta őt a hadtest egységeinek hadműveleteiről, beleértve a tengerészgyalogos dandárt és nehéz harci körülményeiket. (A 23. lövészhadtest parancsnoka M. F. Grigorovics vezérőrnagy volt, de hamarosan, án a 83. tengerészgyalogos dandár átkerült a 37. lövészhadtesthez, mely F. S. Kolcsuk vezérőrnagy parancsnoksága alatt volt). "A parancsnokság döntött - folytatja emlékiratait S. A. Andrjusenko tábornok - ellenőrizni kell a körülményeket a dandár támadási sávjában. Mondta, hogy menjek vele a dandár parancsnoki pontjára. Törökbálintról Kelenföldre mentünk. Gyorsan átcsúsztunk a nyílt területen, melyet a németek erős aknatűz alatt tartottak, és néhány perccel később a dandár parancsnoki pontján voltunk. Leonid Szmirnov dandárparancsok megsebesült. Éppen ott tartózkodott a gyárépület pincéjében, öltözködött. Amíg Szmirnovot elsősegélyben részesítették, a parancsnok felment a megfigyelőhelyre. A sima téglafal északkeleti oldalán néhány kémlelőnyílást vágtak. Rajtuk keresztül a felderítők biztonságosan meg tudták figyelni a harcteret. A dandárparancsnokot bekötözték. Felment a megfigyelőpontra és részletes jelentést tett a dandár zászlóaljainak elhelyezkedéséről és az ellenséges műveletekről. Szmirnov ezredes pontosan, röviden és világosan jelentett, nagy szakértelmet mutatva. A parancsnok kérdéseire, melyekből a dandár tevékenysége iránti elégedetlenség volt érezhető, nyugodtan, meggyőzően válaszolt. Figyelmesen néztem a férfias, határozott arcát és egyre nagyobb tiszteletet éreztem ez iránt a katonatiszt iránt. Szmirnov ezredes kivételesen bátor férfi volt, egyenes, éles karakter. A tengerészgyalogosok nagyon szerették őt. A 83. dandár hadrendje a vasúti töltésnél, melyet "damba"-nak hívtak, a következőképpen alakult. A Duna jobb oldalán a "damba"-nál A. K. Frolov őrnagy 144. zászlóalja helyezkedett el. A harci alakzat közepén a "damba"-nál lévő házakban, már a töltés közvetlen közelében helyezkedett el D. D. Martinov őrnagy 305. zászlóalja. A balszárnyon a vasúti töltéstől a Kelenföldi vasútállomásig a 16. zlj. helyezkedett el V. P. Bisztrov őrnagy átmeneti parancsnoksága alatt. 12

13 4. ábra A 46. hadsereg hadműveleti térkép részlete, látható a 83. dandár alakulatainak elhelyezkedése Budapesten. A kép utáni állapotot mutat. A németek szemmel láthatóan előre megerősítették ezt a frontszakaszt, kényelmes volt a védők számára és nem volt túl könnyű áttörni, legkevésbé a tengerészgyalogos dandár számára, mely műveleteit mindig páncélosok és tüzérség nélkül hajtotta végre, ráadásul minimális lőszerkészlettel. A németek által elfoglalt töltés tetején, a vasúti sínek mentén lövészárkok voltak, alattuk több sorban spirális szögesdrót volt. A dandár három zászlóalja még körbe sem nézett az új fronton, még nem tanulmányozta az ellenséges frontvonalat, de már adták a parancsokat, hogy "Előre!", és újra: "Előre!". Eljött az 1945-ös évre virradó éjszaka. Ez az éjszaka sokak számára emlékezetes maradt. A 144. zlj. lövésszázada, a parancsnak megfelelően, támadásba lendült a megerősített "damba" ellen. Amikor G. V. Kalmikov főhadnagy, embereit ismét támadásba vezetve (szakaszparancsnokai már mind kiestek a szolgálatból), felszaladt a töltésre, akkor néhány lépés után lövedék robbant. A századparancsnok sokak szeme láttára elesett, és a földön fekve maradt. Nem tudva, hogy a parancsnok még él-e vagy sem, biztonságos helyre vitte őt a 13

14 cigány származású Fedja Aszanov, hamar ellátva a sebesülést. A kórházban Kalmikov főhadnagy lábát amputálták. Ugyanazon a napon megölték a 144. zlj. 2. századának parancsnokát, A. I. Makszimovicsot. Százada az egyemeletes házak csoportjában foglalt állást. Ugyanitt, a téli, ködös Duna partján, földbunkerekben és lövészárkokban védekezett D. P. Bujankin hadnagy 3. százada. A század védőkörletét erősítették A. Szaenko hadnagy 45 mm-es ágyúi, V. I. Tkacsenko kapitány gépágyús százada és N. S. Karasev kapitány aknavetősei. A "damba"-nál a harc első napján elhunyt 2. szd. parancsnok, A. I. Makszimovics, helyére januárban a tartalék állományból F. A. Orimenko kapitányt nevezték ki. A 305. zlj. a 144. zljal csaknem egy időben ért a "damba" vonalába. Ahogy a 144. zlj-nál, úgy a 305. zlj. területén is több kísérlet történt a vasúti töltés átugrására. Ezek mind sikertelenek voltak. A zászlóalj ezekért drága árat fizetett. Súlyosan megsebesült (lábát vesztette) a 2. szd. parancsnoka, K. M. Batjaj főhadnagy, aki a 305. zlj-ban harcolt több mint két éve. Szintén itt, a "damba"-nál sebesült meg súlyosan és a zászlóaljhoz már nem tért vissza a 305. zlj. 3. szd. parancsnoka, E. G. Larikov kapitány. Ő szintén nem volt újonc a dandárnál - már harmadik éve harcolt ott. A 83. tengerészgyalogos dandár balszárnyán harcolt a 16. zlj. A 2. századát I. S. Elcov kapitány vezette, szintén a 83. dandár veteránja, soraiban harcolt a Kaukázus védelmének napjaiban, részt vett a Krímért folytatott harcban. A Dnyeszter torkolaton való átkelés során véghezvitt hőstettéért Elcov kapitányt a Szovjetunió Hőse címre terjesztették fel. Ez a cím az én kelt parancssal került adományozásra számára. A három hónappal későbbi napot a kapitány már nem érhette meg. A kubani "Hajnal" c. újság i számában egy hosszú cikk jelent meg róla, halálát a következőképpen írták le: "A század egészségügyi oktatója, Larisza Manzsosz (Kascsenko) meséli: Elcov támadásba vitte a századot, a matrózok előtt futott. Útjában akna robbant. A gyomra egy repesztől megsérült. 'A parancsnok megsérült!'- adták körbe. Utána rohantam. Egyik kezével a sebesülését tartva, a másikkal lőve, folytatta a futást. Több mint 200 méter után megbotlott és elesett. Én - hozzá. Letéptem a véres ruháit és elszörnyedtem, a belei egy része kifordult. Gyorsan bekötöztem. Kinyitotta a szemét és megkérdezte: 'Élni fogok?'". Nyugtattam őt, befejeztem a kötözést és azonnal a kórházba küldtem, ahol megoperálták." Elcov kapitányt Budán temették el, majd a harcok elmúltával a Kerepesi úti katonai temetőbe helyezték át. Sírjára a Magyar Kormány egyedi emlékművet állíttatott. A többi elhunyt számára - közös emlékművet. Megvizsgálva a Budapest déli részén folytatott néhány napos harc eredményeit, látható, hogy a 83. tengerészgyalogos dandár milyen veszteségeket szenvedett. Néha az volt a benyomás, hogy a zászlóaljak parancsnokok nélkül maradtak. És valóban, a 144. zlj. a következőket vesztette el: 14

15 a zászlóaljparancsnok helyettese, F. E. Kovalenko kapitány, és a 2. szd. parancsnoka, A. I. Makszimovics főhadnagy. Megsebesült az 1. és a 2. szd parancsnoka, G. V. Kalmikov és A. I. Lebedev főhadnagyok. A 305. zlj-ból sebesülés miatt kivonták a 2. és a 3. szd. parancsnokát, K. I. Batjaj főhadnagyot és E. G. Larikov kapitányt. A 16. zlj-ból életüket vesztették: a zászlóaljparancsnok helyettese N. I. Petrov őrnagy, a zászlóalj törzsfőnöke L. I. Frolov kapitány, a 2. szd. parancsnoka I. S. Elcov kapitány, megsebesült a 3. század parancsnoka I. Z. Fishman kapitány. A 83. dandár tüzérosztályánál is sok probléma volt. Ahogy a tengerészgyalogos zászlóaljak útban Buda felé önállóan működtek, úgy a dandár tüzérsége is osztály-szinten működött. N. I. Albesenko Önálló Páncélelhárító Zászlóalja, mely gépvontatású volt, miután támogatta a 16 és 144. zászlóaljak deszant alakulatainak Dunán történő átkelését, visszatért Gerjenre és a pontonhídon kelt át a jobb partra. Ott Pakson, Dunapentelén, Adonyon, Ercsin, Érden keresztül érkezett meg Budatétényre. És akkor azonnal harcba vetették őt a dandár 16. és 144. zászlóaljai mögött. Hosszú ideig az ОИПТД páncélelhárító ágyúi (16 db. 76mm-es ágyú) jelentették az egyedüli tüzérségi támogatást a tengerészgyalogos dandár zászlóaljai számára a "damba" környéki harcokban. A zászlóaljak állományához tartozó 45mm-es ágyús szakaszok, eltekintve bátorságnövelő hatásuktól, nem jelentettek lényeges támogatást a gyalogság számára. Az ОИПТД a három tüzérütegen kívül tartalmazott egy páncéltörő ágyús századot és egy légvédelmi szakaszt, a légvédelem parancsnoka Voropajev hadnagy volt. Önálló útvonalon érkezett Budára az I. H. Moszkalenko őrnagy vezette tüzérosztály. Az ő fegyverei voltak, melyek sikertelenül támogatták a 144. zlj. Csepel szigeten vívott harcát. Onnan január 2-án éjjel az 1. és 2. üteg átkelt a Dunán Dunavecse városka térségében. A 3. ütegnek nem volt ideje átkelnie: jégzajlás akadályozta meg az átkelést. Egy ideig a bal parton kellett várakoznia. Budára érve a tüzérek elfoglalták a kijelölt lőpozíciókat és bekapcsolódtak dandárjuk zászlóaljainak támogatásába, melyek a damba-nál hajtottak végre műveletet. Elég érdekesen ír a tüzérosztály hadtörténetének ezen fejezetéről a szerzőnek küldött levelében az 1. ütegnél szolgált közlegény, N. N. Korcsagin. "...Moszkalenko őrnagy osztályának ágyúi lóvontatásúak voltak. Ez gyakran megnehezítette a kijelölt feladat végrehajtását. És íme: Buda. Kitartó, elhúzódó utcai harcok egy nagy városban, egyenetlen terepen. Mint lövegirányzó a helyemről nem sokat láttam. Térképeket nem láttam, így azt sem tudtam, hol végződik Budafok és hol kezdődik Buda. A fegyverzetünk 1939 mintájú hadosztályágyú volt. A fegyver súlya 2300 kg volt, az előlappal együtt több mint 3,5 tonna. Az utcai harcok során nem tudtuk mind a 6 ló teljes erejét használni. Két erős párt kellett meghagynunk. Nekik kellett húzni az ágyút hegymenetben és visszatartani ereszkedéskor. A harcoló alakulatokkal együtt mentünk vagy közvetlenül mögöttük néhány méterrel, és végül, - az elátkozott gát. Hogy miért is volt olyan nehéz. Képzelj el egy vasúti 15

16 töltést. De közvetlenül mögötte belsőudvaros házak voltak. Gyerekkoromban hallottam ilyen házakról, de fogalmam sem volt, hogy milyenek lehetnek ezek." Nagyon jellemző megjegyzés. Végül is a tengerészgyalogosok többsége nem városi lakos volt, a sokemeletes épületek a sok bejárattal, lépcsőkkel, zárt lakásokkal, nyitott pincékkel, sötét padlásokkal - mindez számukra szokatlan volt. Az 76mm-es tüzérosztály 1. ütege F. S. Szudakov vezetésével az Erőmű területén foglalt tüzelőállást, a 144. zlj. hátában. A 2. üteg V. V. Saronyin vezetésével a 305. zlj. tűzvonalában helyezkedett el. Egy ellentámadásban Saronyin zászlóaljparancsnok megsebesült. A zászlóalj vezetését a politikai tisztnek, S. I. Kalusztjan őrnagynak kellett átvennie. L. A. Kulcsicskovo kapitány 3. ütege, mely az átkelésnél megrekedt, később megérkezett és szintén elfoglalta a pozícióját, és minden későbbi ütközetben a 16. temgerészgyalogos zászlóaljat támogatta. A 3. üteg tüzérparancsnoka, A. N. Kirillov hadnagy így írt erről a szerzőnek: "Az ütegünk Budafokra érkezett, ahol felderítőinkkel megkerestettem az osztályparancsnokágot. A gyár alagsorában helyezkedett el. Parancsot kaptam, hogy Albertfalván foglaljak pozíciót. A fő lőirány az alábbi volt: a Budai Vár a Gellérthegyen és a Királyi Palota, ahogy akkor hívták, a Horthy-palota. A mai napig őrzöm a jegyzetfüzetemet, melyben a lövedék kiáramlást jegyeztük fel. Idézek egy adatot: Horthy Palota és Erzsébet híd. Kilőve 302 lövedék." A 83. tengerészgyalogos dandár aknavetőosztálya, melyet V. I. Eldigin őrnagy vezetett, a 76mm-es tüzérosztály után érkezett Budára és Kelenföldön az Édesipari gyár területén helyezkedett el, nem messze a damba-tól. A tüzelőállások egy nagy, üvegkupola tetővel ellátott raktárépületben helyezkedtek el. Ezt az üvegtetőt az aknavetősök leszerelték, így az aknák szabadon repülhettek a tetőn keresztül. Az aknavetők tüze irányított volt. A megfigyelőpontokon tapasztalt felderítők dolgoztak, M. A. Csupilko hadnagy szakaszparancsnok vezetésével. A harc Budán egyre vadabb lett. A veszteségek nagyok voltak. A 16. zlj. géppisztolyosa, G. P. Rudakov egyik, a szerzőhöz írt levelében megjegyezte: "...sok testvérünk halt meg ott. A feltesszük, hogy Gerjennél a zászlóaljban 500 ember volt, és kétszer ki lettünk vonva feltöltésre, akkor amikor én megsebesültem, Brik hadnagy azt mondta, hogy 50 emberünk maradt a zászlóaljból, és még két házat el kell foglalnunk és csak akkor kapunk feltöltést. Úgy gondolom, hogy a zászlóaljunk körülbelül 1000 főt veszíthetett halottakban és sebesültekben." Ez a véleménye egy egyszerű közkatonának. Hivatalos veszteségi adatokat, zászlóalj, ezred, dandár szinten egyetlen történész sem dolgozott fel. Amatőr kutatók - annál inkább. A zászlóaljakban már az összes szakaszparancsnok kiesett a szolgálatból. Súlyos veszteségek voltak a tiszthelyettesi állományban is. Így abban a szakaszban, melyet a szerző parancsnokolt, megsebesült Golovanov kadét szakaszparancsnok-helyettes, három egységparancsnok - Koselev és Rakhmanov őrmesterek, Hasznutdinov törzsőrmester és meghalt Ibrahimov őrmester. Vagyis, a fiatal parancsnokok egytől egyig kiestek. Nem volt 16

17 kevesebb a súlyos sebesülés a legénységi állományban sem. A zászlóaljakat természetesen feltöltötték, de a teljes létszámot soha egyetlen egység sem érte el. Elkerülendő a háború végén a felesleges vérfürdőt, parancsnokságunk eléggé elfogadható feltételeket ajánlott a Budapesten bekerített helyőrség számára a kapitulációra. Garantálták minden, magát megadó német számára a biztonságot, a sebesültek számára - orvosi ellátást, a magyar katonák számára, mindezeken felül, az azonnali hazabocsátást december 29.-én egész éjjel és reggel a frontvonalra felállított hangosbeszélőkön keresztül, német és magyar nyelven sugározták ezeket a javaslatokat. Az ultimátum lejártáig a mi oldalunkon tűzszünetet rendeltek el, és a német állások felé irányították a parlamentereket. A 2. Ukrán Front oldaláról két kísérővel ment M. Steinmetz kapitány, magyar nemzetiségű, egy aktív magyar forradalmár fia, aki a Nemzetközi Dandárok soraiban harcolt a Spanyol Polgárháborúban a spanyol nép szabadságáért. Amint autója egy nagy fehér zászlóval megközelítette a német állásokat, irányított lövés dördült. M. Steinmetz kapitány és Filimonyenko őrnagy a helyszínen életét vesztette, a sebesült Kuznyecov hadnagy megmenekült. Ezzel egyidőben, a 3. Ukrán Front oldaláról Budán a német állások irányába ment fehér zászlóval I. A. Ostapenko kapitány, Orlov főhadnagy és Gorbatyuk főtörzsőrmester. Találkoztak a német tisztekkel, elvezették őket a főhadiszállásra és ott közölték, hogy visszautasítják az ultimátum elfogadását és nem folytatnak semmiféle tárgyalást. Amikor a parlamenterek visszatértek és átkeltek a frontvonalon, lövés dördült mögöttük. I. A. Ostapenko kapitány meghalt. A többiek csodálatos módon megmenekültek. Régi katonai hagyomány, hogy a követek és parlamenterek meggyilkolását súlyos bűncselekménynek tekintik. Ezt a rendelkezést belefoglalták abba az egyezménybe, melyet a Hágai Nemzetközi Konferencia 1907-ben elfogadott. De a német parancsnokság sohasem volt tekintettel a nemzetközi jogra, és már nem első alkalommal ítélte az általa elfoglalt város lakosságát elképzelhetetlen szenvedésekre és halálra. A fasiszták Budapesten elkövetett aljas bűncselekményét az egész világ megismerte, a Magyar Kormány emlékműveket állított fel a parlamenterek halálának helyszínén. Nagyon sajnálatos módon ezek az emlékművek már nincsenek a helyükön. A történelmi emlékművek elpusztítása hasonlóan aljas dolog, mint a parlamenterek meggyilkolása. A parlamentereket a körülzárt Budapesten lelövő németek erősen hittek abban, hogy megmentheti őket az ostromgyűrű felé előrenyomuló néhány SS tank hadosztály, melyet Budapest alá dobtak át a nyugati frontról. A Balaton körzetéből néhány erőteljes ellentámadást hajtottak végre, a 4. gárdahadsereg sávjában a frontot áttörték és a Duna partjáig nyomultak. Elfoglalva Dunapentele és Adony községeket, Budapest irányába támadtak. Ezzel egyidejűleg a egy német csoportosulás éppen a 83. tengerészgyalogos dandár védelmi sávjában próbált meg kitörni az ostromgyűrűből. És mindez akkor történt, amikor az ellenséges ék csúcsa, beleütközve a bekerítés külső frontjába, néhány kilométerrel a 83. tengerészgyalogos dandár alakulatai mögött volt. Egységeinek egy részét L. K. Szmirnov őrnagy déli irányba az ellenséges csapatok felé fordította, körkörös védelmet biztosítva arra az esetre, ha az ellenséges tankok áttörnének. 17

18 Egyik este parancsot kaptunk: a dandár hátsó egységeit vissza kell vonni Budafokra, ott védelmi pozíciókat foglalni és a dandár számára körkörös védelmet biztosítani. A 76 mm-es ágyús tüzérosztály 3. ütegének parancsnoka, A. N. Kirillov hadnagy a szerzőhöz írt levelében így írta le az akkori helyzetet: "Behívtak az osztályparancsnokságra. Ott M. L. Zsevzsik őrnagy (a 76 mm-es ágyús osztály törzsfőnöke) megparancsolta, hogy sötétedés után az üteget páncélelhárításra kell felállítani a Budáról kivezető út elágazásánál. Így az ütegünk két tűz közé került. Figyeltük a tüzérségi tűz dübörgését, mely a hátunk mögül közeledett. Így az ütegünk öt napon keresztül páncéltörő állásban volt. Az ágyúk alaposan álcázva voltak. Napközben az ágyúknál három ember volt szolgálatban, a többiek egy háromemeletes ház pincéjében pihentek. Éjszaka az üteg teljes harckészültségben volt, hogy visszaverje a tankokat és a gyalogsági támadást. Egyik reggel éppen megjöttünk az éjszakai szolgálatból, amikor valaki beszaladt a pincébe és kiabált, hogy a németek légideszantot dobtak le. Mi - felkaptuk a géppisztolyokat és kiszaladtunk a pincéből. Látjuk, valóban, az ereszkedő ejtőernyőket. De amikor közelebbről megnéztem, rájöttem, hogy ezek konténerek. Közülük három a mi területünkön ért földet. Az egyikben géppuska-hevederek és gránátok voltak, a másikban - sajt és vaj, a harmadikban - benzin. Nemsokára megszűnt a harckocsi-veszély és az ütegünk visszatért korábbi pozíciójához a damba-nál január közepén a parancsnoki ponton megsebesült a 144. zlj. parancsoka, A. K. Frolov őrnagy. Hogy hogyan történt mindez, a szerzőnek írt levelében a géppisztolyos alakulathoz tartozó D. M. Szerdjucsenko közlegény írta le: A vonalaink ellen intézett aknavetős támadás idején Frolov őrnagy a megfigyelőpontra ment, mely a textilgyár tornyában helyezkedett el. Onnan jól láthatóak voltak az ellenséges tűzfészkek. Az egyik akna a megfigyelőpont közelében robbant fel és a Frolov őrnagy a fején megsebesült. Én abban az időpontban jöttem ki a bunkerből és láttam fentről lejönni az őrnagyot. Egyik kezét a feje mögött tartotta, a másikkal a korláton támaszkodott. Az arca vérzett. Felszaladtam hozzá, és ő, az eléggé megtermett ember rám, a kistermetűre támaszkodott. Nagy nehézségek árán elvittem a segélyhelyre, ahol Savkova kapitány a szanitéc szolgálat orvosaként dolgozott. A kórházból A. K. Frolov nem tért vissza. Beszélték, hogy a Frunze Katonai Akadémiára ment. De a 144. tengerészgyalogos zászlóalj nem sokáig maradt zászlóaljparancsnok nélkül. Körülbelül ebben az időben tért vissza a kórházból I. G. Beljak őrnagy és átvette a 16. zászlóaljának parancsnokságát. A néhai N. I. Petrov őrnagy helyére a géppuskás század parancsokát, I. Ja. Kulist jelölte. A géppuskás század V. Konovalenko főhadnagyot kapta. A 16. zlj. elhunyt törzsfőnökének helyére G. Permjakovot küldték. beosztás nélkül maradó, átmenetileg a 16. zászlóalj parancsokaként tevékenykedő V. P. Bisztrov korvettkapitány lett kinevezve a néhai A. K. Frolov őrnagy helyére, - a 144. tengerészgyalogos zászlóalj élére. Viktor Pavlovics Bisztrov volt abban az időben a legkiválóbbak egyike a 8. dandár tisztjei közül. Július-augusztusban a 305. zászlóaljat vezette. Akkor, D. D. Martinov őrnagy kórházból való visszatérése után a dandárparancsnokságon dolgozott. A Gerjeni 18

19 deszantműveletnél leváltotta a sebesült zászlóaljparancsokot, átvette a 16. zlj. parancsokságát, és vezette azt a nehézségekkel teli úton, sok harcon keresztül Buda térségébe. Itt neki ismét le kellett váltania - vagy inkább, helyettesítenie a 144. zlj. sérült parancsokát. V. P. Bisztrov korvettkapitány igazi katonatiszt volt, aki részt vett Odessza, Szevasztopol és a Kaukázus védelmében. A 144. zászlóaljat átvéve, bátran vezette azt az 1945-ös győzelem küszöbéig. Amikor a 144. zászlóaljhoz került, V. P. Bisztov korvettkapitány igyekezett bemutatkozni. Az első dolga az volt, hogy aktivizálta a felderítést. A zászlóalj felderítői már több alkalommal megpróbáltak "nyelvet" szerezni, de nem jártak sikerrel. Az olvasó számára már ismert újságban, melyet a 144. zászlóalj törzsfőnöke, A. A. Szidorovics kapitány vezetett, van egy bejegyzés a felderítők egy sikertelen akciójáról. A felderítés közben sikerült elfogniuk egy német géppuskást, aki az éjszaka folyamán a géppuskájánál volt őrségben. De amikor a felderítők visszatértek, a "nyelv" annyira ellenállt, hogy meg kellett őt ölniük. A befogó csoportot ezen sikertelen akció során V. S. Grishin főtörzsőrmester, a Dicsőség érdemérem mindhárom fokozatának tulajdonosa vezette. Vaszilij Grishinnel a szerző több mint egy évig szolgált ugyanabban a zászlóaljban és a háború után levelezett vele. Ő nem volt magas műveltségű, de miután a szerző intelmei alapján megtanulta hogyan kell megírni a dandárjának történetét, igyekezett segíteni. A felderítő szakaszának budai katonai szolgálatáról így mesélt levelében: "Védelemben voltunk a vasúti töltés közelében. Önnek emlékeznie kell rá, hogy felderítő alakulatunknak megparancsolták, hogy folytassunk harcfelderítést. A Délután az Ön állásához mentünk. Ön azt mondta: 'Mit csinálnak? Mindannyiunkat meg fognak ölni!' De parancs volt rá. Menet közben az üzenet végigfutott a soron. Parancsot adtam - mindenki dobja el a gránátját és vonuljon fedezékbe. Micsoda tűzzel válaszoltak a németek! Szörnyű volt nézni. Még egy támadást csináltunk és visszatértünk. A zászlóaljparancsokság az Édesipari Gyár pincéjében helyezkedett el." És ilyen, a frontélet értékes részleteit tartalmazó írásokat a szerző nem keveset kapott. Elmesélték, amit átéltek, erősen érintett személyek, akik a nagy Honvédő Háború történetének részleteiről sokat tudtak. Közülük egy - aktív harcos-felderítő a Szovjetunió Hőse Dmitrij Dmitrievics Vonljarszkij, a budai harcokról mesélve, futólag megjegyezte: "' nyelvet hoztam, bementem a csőbe ". Ki ne hallott volna a Budán harcolók közül a város alatt lévő végtelen földalatti járatokról katakombákról, amelyek a török időkből és talán a római uralom idejéből maradtak fent. Rajtuk kívül léteztek csatorna gyűjtő-csövek és közönséges pincék az épületek alatt. Beszélték, hogy az egyik ház pincéjéből a másik ház pincéjébe át lehet jutni, és a város teljes területe bejárható. És útrakeltek! Ezt az utat járták be a Dunai flottilla felderítői is. Az osztag Budapest déli külvárosában állomásozott - Albertfalva elég közel van a 83. tengerészgyalogos dandár főparancsnokságához. Bizonyos, hogy a flottilla felderítői V. A. Kalganov főhadnagy vezetésével felderítő utakra mentek a Buda alatti földalatti járatokban, és kis csoportjukat megerősítésére magukkal vitték a 83. tengerészgyalogos zászlóalj legjobban kiképzett felderítőit. Vessünk egy pillantást egy most már történelmi dokumentumra a háború idejéből. Ez a Dunai Flottilla felderítőjének, a 19

20 vörösflotillás Malahov Arkagyij Georgievics kitüntetési lapja. Az alábbi szavakat: "Rövid leírása a személyes haditettnek vagy érdemnek" - a következő szöveg követi: "13 felderítő hadművelet résztvevője (ebből három az ellenség hátában). A Budapest környékén és ugyanott a városban lezajlott harcok idején kivételes merészséget, bátorságot és férfiasságot mutatott január 11-én a parancsnokság útmutatása alapján, más felderítőkkel együtt, lemászott a frontvonalon lévő csatornanyílásba, a csőben 2.5 kilométert tett meg az ellenség hátában, a bekerített csoportosulás középpontjában Budán a Horthy palota melletti utcában felmászott. A felderítő megfigyelést elvégezve, a bűztől fulladozva, visszatért a csövön a sajátjaihoz, jelentette a parancsokságnak a helyzetet. Malahov vörösflotillás az elvégzett műveletért megkapta a vezérőrnagy személyes köszönetét (így szerepel a szövegben), aki találkozott a csoporttal... Láthatjuk, hogy semmilyen "nyelvről", melyet a német hátsó vonalakból a földalatti csövön szállítottak volna, a dokumentumban nem esik szó. A felderítés során megfigyelést folytattak. Az egyik legkorábbi írás Buda földalatti bejárásáról a Komszomolszkaja Pravda december 29-i számában található A. Kraminov és T. Kutuzov cikkében, Dunai hősök címmel: Este 13 fős csoport ment le a nyílásba. Élükön: Kalganov. Csendben haladtak. A bűz elviselhetetlen. Felvették a gázmaszkokat. A vasbeton folyosó szűkülni kezdett. Kúszni kellett. A cső elágazott. Az osztag is szétvált, - jobbra ment Viktor Kalganov, Georgij Veretennikov..., balra - Venedikt Andrejev, Alekszej Cseidze, Vaszilij Globa, Grigorij Kocar, Alekszej Gura, Dmitrij Volnjarszkij... Ez a publikáció, kis híján fél évszázados. A szerző csak azért idézte ezt, hogy illusztrálja Dmitrij Dmitrievics Vonljarszkij szerény megjegyzését: "bementem a csőbe". Természetesen, enélkül az aktív személy nélkül ezt nem lehetett volna megtenni.. Alexei Cseidze neve, aki az előző cikkben említésre került, feltétlenül külön figyelmet érdemel mindazok számára, akik a Dunai tengerészgyalogosokról írnak. Az a helyzet, hogy ez a felderítő, egy a Dunán történt tragikus baleset következtében karok nélkül maradt és teljesen megvakult. Ilyen reménytelen helyzetbe kerülve úgy döntött, hogy az emlékiratain fog dolgozni, és ránk hagyott néhány könyvet, melyekben leírások vannak a budai föld alatti műveletekről. Nem fogunk figyelmet fordítani arra, hogy teljesen vagy részlegesen ellenőrizzük a történelmi hitelességét ennek a vak ember által lediktált anyagnak (az elbeszéléseit úttörők-kutatók jegyezték le). Jobb, ha arra figyelünk, hogy minden könyvének (a szerző számára hat ismert) minden sorával, minden betűjével megmutatja azokat a hőstetteket, melyeket ez a nyomorékká vált harcos a háború utáni években vitt véghez. Nagy vonalakban, a háború ezeknek az embereknek a számára sohasem ért véget. Ők, a háború szelétől égetve, bátran harcoltak az utolsó napjukig. És az, amit Alekszej Cseidze tett, amikor könyveit megírta, az emberi szellem legmagasabb teljesítményeihez hasonlítható január-februárjában az újságok állandóan adták a híreket a harcban elfoglalt városokról, a kilőtt tankokról, lelőtt repülőgépekről. Csak a mi Budapesten elért sikereinket mérték 20

21 rohammal elfoglalt háztömbökkel. Az Informbüro nem hagyott fel az unalmas frázisokkal: - "Budapesten a harcok folytatódtak, melyekben harcosaink elég sok háztömböt elfoglaltak." 1945 januárjában Pest teljes egészében felszabadult. Bekerített csoportok már csak Budán védekeztek. Az ellenség védelmi rendszere vastag falú kőépítményeken alapult, melyek a magas hegyeken helyezkedtek el, meredek, sziklás lejtőkkel. De itt az ellenség nem tudott sokáig túlélni. Közeledett Buda végső ostromának ideje. A 83. tengerészgyalogos dandárnak felelősségteljes szerepet szántak a Buda elleni végső rohamban. A sávjának szélessége nem volt kevesebb, mint a szomszédos lövészhadosztályé, melynek állományában ezredek, nem pedig zászlóaljak voltak. A sáv a vasúti töltésnél, a damba-nál kezdődött. Jobbra a Dunai rakpart volt, balra - a szomszédos 316. lövészezredtől elválasztó vonal a Kelenföldi pályaudvartól a Bartók Béla úton annak a vasútvonallal való kereszteződéséig, majd a Vincellér úton az Imre herceg útig, azután - a régi város háztömbjein keresztül, fel a Gellért hegy tetején lévő erődig. A tengerész rohamcsoportok azt az utasítást kapták, hogy törjék át az ellenség védelmét a damba-nál, foglalják el a lakóházakat Lágymányos városi részén a délre a Gellérthegytől, rohammal foglalják el ezt a hegyet, és utána tovább a Duna fölötti magas hegyen lévő Királyi Palotáig. Mindezen objektumok az ellenséges védelem központjai voltak. A tüzérségi előkészítéshez a dandár további tüzérséget biztosított. A zászlóaljak megerősítés céljából robbanóanyaggal ellátott utászokat kaptak. Folyt. köv. 21