VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK"

Átírás

1 VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák időpontjait. A táblázat azon felsőoktatási intézmények esetében, amelyek a vizsga megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos költségeik fedezésére erről külön döntöttek tartalmazza a felvételi eljárás alapdíján és kiegészítő díján felül fizetendő, ún. külön eljárási díj összegét. A külön eljárási díjat a felsőoktatási intézmény részére kell befizetni. A vizsgákra és a külön eljárási díj megfizetésére vonatkozó részletes információk a Felvétel intézményenkénti feltételei c. fejezetben, illetve a Függelékben találhatók meg, ezen túlmenően a felsőoktatási intézmények adnak bővebb tájékoztatást. ANNYE ANNYE ANNYE ANNYE nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (német nemzetközi gazdaság és gazdálkodás (német nemzetközi tanulmányok (német nemzetközi tanulmányok (német M N A/K felvételi vizsga M N A/K írásbeli vizsga M N A/K felvételi vizsga M N A/K írásbeli vizsga ANNYE történelem (német M N A/K felvételi vizsga ANNYE történelem (német M N A/K írásbeli vizsga ÁVF vállalkozásfejlesztés M N A/K felvételi el ÁVF vállalkozásfejlesztés M L A/K felvételi el BCE-ÉTK élelmiszerbiztonsági és -minőségi M N A/K írásbeli vizsga Ft mérnöki BCE-ÉTK élelmiszerbiztonsági és -minőségi M N A/K motivációs Ft mérnöki BCE-ÉTK élelmiszermérnöki M N A/K írásbeli vizsga Ft BCE-ÉTK élelmiszermérnöki M N A/K motivációs Ft BCE-GTK logisztikai menedzsment M N A/K statisztika BCE-GTK logisztikai menedzsment M N A/K szakmai és motivációs ; BCE-GTK logisztikai menedzsment M N A/K vállalatgazdaságtan BCE-GTK marketing M N A/K statisztika BCE-GTK marketing M N A/K szakmai és motivációs ; BCE-GTK marketing M N A/K vállalatgazdaságtan BCE-GTK pénzügy M N A/K módszertani ismeretek BCE-GTK pénzügy M N A/K motivációs BCE-GTK pénzügy M N A/K pénzügy BCE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K statisztika BCE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K szakmai és motivációs ; BCE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K vállalatgazdaságtan BCE-GTK számvitel M N A/K statisztika BCE-GTK számvitel M N A/K szakmai és motivációs ; BCE-GTK számvitel M N A/K vállalatgazdaságtan BCE-GTK turizmus-menedzsment M N A/K statisztika BCE-GTK turizmus-menedzsment M N A/K szakmai és motivációs ; BCE-GTK turizmus-menedzsment M N A/K vállalatgazdaságtan BCE-GTK vállalkozásfejlesztés M N A/K statisztika Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

2 BCE-GTK vállalkozásfejlesztés M N A/K szakmai és motivációs ; BCE-GTK vállalkozásfejlesztés M N A/K vállalatgazdaságtan BCE-GTK vezetés és szervezés M N A/K statisztika BCE-GTK vezetés és szervezés M N A/K szakmai és motivációs ; BCE-GTK vezetés és szervezés M N A/K vállalatgazdaságtan BCE-GTK Master of Business Administration M L K statisztika (MBA) (angol BCE-GTK Master of Business Administration M L K szakmai és motivációs ; (MBA) (angol BCE-GTK Master of Business Administration M L K vállalatgazdaságtan (MBA) (angol BCE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M L K statisztika BCE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M L K szakmai és motivációs ; BCE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M L K vállalatgazdaságtan BCE-GTK vezetés és szervezés M E K statisztika BCE-GTK vezetés és szervezés M E K szakmai és motivációs ; BCE-GTK vezetés és szervezés M E K vállalatgazdaságtan BCE-KERTK díszkertészeti mérnöki M N A/K írásbeli vizsga BCE-KERTK díszkertészeti mérnöki M N A/K motivációs BCE-KERTK kertészmérnöki M N A/K írásbeli vizsga BCE-KERTK kertészmérnöki M N A/K motivációs BCE-KERTK mezőgazdasági biotechnológus M N A/K írásbeli vizsga BCE-KERTK mezőgazdasági biotechnológus M N A/K motivációs BCE-KERTK növényorvosi M N A/K írásbeli vizsga BCE-KERTK növényorvosi M N A/K motivációs BCE-KERTK díszkertészeti mérnöki M L K írásbeli vizsga BCE-KERTK díszkertészeti mérnöki M L K motivációs BCE-TÁJK tájépítész és kertművész M N A/K gyakorlati vizsga BCE-TÁJK tájépítész és kertművész M N A/K szakmai és motivációs BCE-TÁJK tájépítész mérnöki M N A/K írásbeli vizsga BCE-TÁJK tájépítész mérnöki M N A/K rajz BCE-TÁJK tájépítész mérnöki M N A/K szakmai és motivációs BCE-TÁJK településmérnöki M N A/K írásbeli vizsga BCE-TÁJK településmérnöki M N A/K rajz BCE-TÁJK településmérnöki M N A/K szakmai és motivációs BGF-KKK marketing M N A/K motivációs és szakmai ismeretek BGF-KKK marketing M L A/K motivációs és szakmai ismeretek BKF-HFTGK turizmus-menedzsment M N A/K szakmai és motivációs Ft BKF-HFTGK vezetés és szervezés M N A/K írásbeli vizsga Ft BKF-HFTGK vezetés és szervezés M N A/K szakmai és motivációs BKF-HFTGK turizmus-menedzsment Ft BKF-HFTGK vezetés és szervezés M L A/K írásbeli vizsga Ft BKF-HFTGK vezetés és szervezés BKF-KMK kommunikáció- és médiatudomány (angol M N A/K szakmai és motivációs ; Ft BKF-KMK kommunikáció- és médiatudomány (magyar M N A/K szakmai és motivációs ; Ft 6. SZ. TÁBLÁZAT Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések 195

3 BKF-KMK kommunikáció- és médiatudomány ; Ft BKF-KMK mozgóképművész M L K gyakorlati vizsga BME-ÉSZK ingatlanfejlesztő építészmérnöki M N A/K írásbeli vizsga BME-ÉSZK ingatlanfejlesztő építészmérnöki M N A/K szóbeli vizsga BME-ÉSZK tervező építészmérnöki M N A/K írásbeli vizsga BME-ÉSZK tervező építészmérnöki M N A/K szóbeli vizsga BME-ÉSZK urbanista építészmérnöki M N A/K írásbeli vizsga BME-ÉSZK urbanista építészmérnöki M N A/K szóbeli vizsga BME-GÉK energetikai mérnöki M N A/K felvételi el Ft BME-GÉK épületgépészeti és eljárástechnikai M N A/K felvételi el Ft gépészmérnök BME-GÉK gépészeti modellezés (angol M N A/K felvételi el Ft BME-GÉK gépészmérnöki M N A/K felvételi el Ft BME-GÉK ipari terméktervező mérnöki M N A/K felvételi el Ft BME-GÉK mechatronikai mérnöki M N A/K felvételi el Ft BME-GTK műszaki menedzser M N A/K írásbeli vizsga BME-GTK műszaki menedzser M N A/K szakmai és motivációs BME-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K írásbeli vizsga BME-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K szakmai és motivációs BME-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M L K írásbeli vizsga BME-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M L K szakmai és motivációs BME-KSK járműmérnöki M N A/K motivációs BME-KSK járműmérnöki M N A/K szakmai el BME-KSK közlekedésmérnöki M N A/K motivációs BME-KSK közlekedésmérnöki M N A/K szakmai el BME-KSK logisztikai mérnöki M N A/K motivációs BME-KSK logisztikai mérnöki M N A/K szakmai el BME-TTK fizikus M N A/K felvételi el BME-TTK matematikus M N A/K felvételi el BME-VBK biomérnöki M N A/K felvételi vizsga BME-VBK gyógyszervegyész-mérnöki M N A/K felvételi vizsga BME-VBK környezetmérnöki M N A/K felvételi vizsga BME-VBK műanyag- és száltechnológiai M N A/K felvételi vizsga mérnöki BME-VBK vegyészmérnöki M N A/K felvételi vizsga BME-VIK egészségügyi mérnöki M N A/K írásbeli vizsga BME-VIK gazdaságinformatikus M N A/K írásbeli vizsga BME-VIK mérnökinformatikus M N A/K írásbeli vizsga BME-VIK villamosmérnöki M N A/K írásbeli vizsga DE-BTK szociálpolitika M N A/K felvételi vizsga Ft DE-BTK szociálpolitika M L K felvételi vizsga Ft DE-GVK emberi erőforrás tanácsadó M N A/K felvételi el DE-GVK gazdasági agrármérnöki M N A/K felvételi el DE-GVK logisztikai menedzsment M N A/K felvételi el DE-GVK számvitel M N A/K felvételi el DE-GVK vállalkozásfejlesztés M N A/K felvételi el DE-GVK vidékfejlesztési agrármérnöki M N A/K felvételi el DE-GVK gazdasági agrármérnöki M L A/K felvételi el Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

4 DE-GVK logisztikai menedzsment M L A/K felvételi el DE-GVK számvitel M L A/K felvételi el DE-GVK vállalkozásfejlesztés M L A/K felvételi el DE-GVK vidékfejlesztési agrármérnöki M L A/K felvételi el DE-GYFK csecsemő- és kisgyermeknevelő A L K alkalmassági (egészségi, Ft beszéd) DE-GYFK emberi erőforrás tanácsadó M L A/K felvételi el Ft DE-IK gazdaságinformatikus M N A/K felvételi el Ft DE-IK gazdaságinformatikus M N A/K írásbeli vizsga DE-IK programtervező informatikus M N A/K felvételi el Ft DE-IK programtervező informatikus M N A/K írásbeli vizsga DE-IK gazdaságinformatikus M L K felvételi el Ft DE-IK gazdaságinformatikus M L K írásbeli vizsga DE-IK programtervező informatikus M L K felvételi el Ft DE-IK programtervező informatikus M L K írásbeli vizsga DE-KTK nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M N A/K szakmai és motivációs Ft DE-KTK vezetés és szervezés M N A/K szakmai és motivációs Ft DE-KTK Master of Business Administration (MBA) Ft DE-KTK nemzetközi gazdaság és gazdálkodás Ft DE-KTK vezetés és szervezés Ft DE-MÉK agrármérnöki M N A/K felvételi el SZ. TÁBLÁZAT DE-MÉK állattenyésztő mérnöki M N A/K felvételi el DE-MÉK élelmiszerbiztonsági és -minőségi M N A/K felvételi el mérnöki DE-MÉK kertészmérnöki M N A/K felvételi el DE-MÉK környezetgazdálkodási agrármérnöki M N A/K felvételi el DE-MÉK növényorvosi M N A/K felvételi el DE-MÉK növénytermesztő mérnöki M N A/K felvételi el DE-MÉK természetvédelmi mérnöki M N A/K felvételi el DE-MÉK agrármérnöki M L A/K felvételi el DE-MÉK élelmiszerbiztonsági és -minőségi M L A/K felvételi el mérnöki DE-MÉK növénytermesztő mérnöki M L A/K felvételi el DE-MÉK természetvédelmi mérnöki M L A/K felvételi el DE-MK környezetmérnöki M N A/K motivációs DE-MK műszaki menedzser M N A/K motivációs DE-MK M N A/K motivációs (környezetmérnök)]] DE-MK környezetmérnöki M L A/K motivációs DE-MK műszaki menedzser M L A/K motivációs DE-MK M L A/K motivációs (környezetmérnök)]] DE-TTK alkalmazott matematikus M N A/K felvételi vizsga Ft DE-TTK biomérnöki M N A/K felvételi vizsga Ft DE-TTK geográfus M N A/K felvételi vizsga Ft DE-TTK matematikus M N A/K felvételi vizsga Ft DE-TTK vegyész M N A/K felvételi vizsga Ft DE-TTK vegyész M L K felvételi vizsga Ft DF tanári [2 félév [pedagógiai értékelés M L A/K motivációs és mérés tanára]] DF (okleveles anyagmérnök)]] M L A/K motivációs Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések 197

5 DF DF DF DF DF (okleveles gépészmérnök)]] tanári [3 félév [pedagógiai értékelés és mérés tanára]] (anyagmérnök)]] (gépészmérnök)]] (mérnök informatikus)]] M L A/K motivációs M L A/K motivációs M L A/K motivációs M L A/K motivációs M L A/K motivációs EDUTUS marketing (Budapest) EJF-NTK tanító A N K alkalmassági vizsga Ft EJF-NTK óvodapedagógus A L K alkalmassági vizsga Ft EJF-NTK tanító A L K alkalmassági vizsga Ft EKF-BTK tanári [2 félév [ének-zene M L A/K gyakorlati vizsga EKF-BTK tanári [2 félév [etika M L A/K motivációs EKF-BTK tanári [2 félév [francia M L A/K motivációs EKF-BTK tanári [2 félév [kommunikáció M L A/K motivációs EKF-BTK tanári [2 félév [magyar M L A/K motivációs EKF-BTK tanári [2 félév [német M L A/K motivációs EKF-BTK tanári [2 félév [történelem M L A/K motivációs EKF-GTK nemzetközi tanulmányok (angol M N K felvételi el EKF-GTK nemzetközi tanulmányok (angol M L K felvételi el EKF-GTK tanári [2 félév [ember és társadalom M L A/K motivációs műveltségterületi EKF-TKTK neveléstudományi M L A/K felvételi el EKF-TKTK tanári [2 félév [család- és M L A/K motivációs gyermekvédő EKF-TKTK tanári [2 félév [inkluzív nevelés M L A/K motivációs tanára]] EKF-TKTK tanári [2 félév [játék- és szabadidőszervező M L A/K motivációs EKF-TKTK tanári [2 félév [kollégiumi M L A/K motivációs nevelő EKF-TKTK tanári [2 félév [multikulturális M L A/K motivációs nevelés tanára]] EKF-TKTK tanári [2 félév [pedagógiai értékelés M L A/K motivációs és mérés tanára]] EKF-TKTK tanári [2 félév [pedagógia M L A/K motivációs EKF-TKTK tanári [2 félév [tehetségfejlesztő M L A/K motivációs EKF-TKTK tanári [3 félév [család- és M L A/K motivációs gyermekvédő EKF-TKTK tanári [3 félév [inkluzív nevelés M L A/K motivációs tanára]] EKF-TKTK tanári [3 félév [játék- és szabadidőszervező M L A/K motivációs EKF-TKTK tanári [3 félév [kollégiumi M L A/K motivációs nevelő EKF-TKTK tanári [3 félév [multikulturális M L A/K motivációs nevelés tanára]] EKF-TKTK tanári [3 félév [pedagógiai értékelés M L A/K motivációs és mérés tanára]] EKF-TKTK tanári [3 félév [pedagógia M L A/K motivációs EKF-TKTK tanári [3 félév [tehetségfejlesztő M L A/K motivációs EKF-TTK tanári [2 félév [biológia M L A/K motivációs EKF-TTK tanári [2 félév [földrajz M L A/K motivációs EKF-TTK tanári [2 félév [informatika M L A/K motivációs Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

6 EKF-TTK tanári [2 félév [kémia M L A/K motivációs EKF-TTK tanári [2 félév [matematika M L A/K motivációs EKF-TTK tanári [2 félév [testnevelő M L A/K motivációs ELTE-IK programtervező informatikus M N A/K szóbeli vizsga ELTE-IK programtervező informatikus M E A/K szóbeli vizsga ELTE-TTK vegyész M N A/K szóbeli vizsga GFF tanári [2 félév [etika (Kaposvár) M N A/K szakmai alkalmassági vizsga GFF tanári [2 félév [etika (Szeged) M N A/K szakmai alkalmassági vizsga GFF tanári [3 félév [etika (Kaposvár) M N A/K szakmai alkalmassági vizsga GFF tanári [3 félév [etika (Szeged) M N A/K szakmai alkalmassági vizsga GFF tanári [2 félév [etika (Kaposvár) M L A/K szakmai alkalmassági vizsga GFF tanári [2 félév [etika (Szeged) M L A/K szakmai alkalmassági vizsga GFF tanári [3 félév [etika (Kaposvár) M L A/K szakmai alkalmassági vizsga GFF tanári [3 félév [etika (Szeged) M L A/K szakmai alkalmassági vizsga KE-ÁTK állattenyésztő mérnöki M N A/K felvételi el KE-ÁTK takarmányozási és M N A/K felvételi el takarmánybiztonsági mérnöki KE-ÁTK tanári [4 félév [agrár-mérnöktanár M N A/K felvételi el (állattenyésztő mérnök)]] KE-ÁTK állattenyésztő mérnöki M L A/K felvételi el KE-ÁTK takarmányozási és M L A/K felvételi el takarmánybiztonsági mérnöki KE-ÁTK tanári [4 félév [agrár-mérnöktanár M L A/K felvételi el (állattenyésztő mérnök)]] KE-GTK pénzügy M N A/K felvételi el KE-GTK pénzügy M N A/K közgazdaságtan KE-GTK pénzügy M N A/K matematika KE-GTK pénzügy M N A/K pénzügy KE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K felvételi el KE-GTK vidékfejlesztési agrármérnöki M N A/K felvételi el KE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M L K felvételi el KE-GTK vidékfejlesztési agrármérnöki M L K felvételi el KE-PK óvodapedagógus A N K tanító alkalmassági vizsga KE-PK tanító A N K tanító alkalmassági vizsga KE-PK óvodapedagógus A L K tanító alkalmassági vizsga KE-PK tanító A L K tanító alkalmassági vizsga KF-KFK kertészmérnöki M L A/K felvételi el KJF nemzetközi tanulmányok (Budapest) M L K pályaalkalmassági vizsga KJF turizmus-menedzsment (Budapest) M L K pályaalkalmassági vizsga KJF vállalkozásfejlesztés (Budapest) M L K pályaalkalmassági vizsga KRF turizmus-menedzsment M N A/K szakmai készség és motiváció KRF vállalkozásfejlesztés M N A/K szakmai készség és motiváció KRF vezetés és szervezés M N A/K szakmai készség és motiváció KRF vidékfejlesztési agrármérnöki M N A/K szakmai készség és motiváció SZ. TÁBLÁZAT Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések 199

7 KRF turizmus-menedzsment M L A/K szakmai készség és motiváció KRF vállalkozásfejlesztés M L A/K szakmai készség és motiváció KRF vezetés és szervezés M L A/K szakmai készség és motiváció KRF vidékfejlesztési agrármérnöki M L A/K szakmai készség és motiváció ME-GÉIK energetikai mérnöki M N A/K szakmai és motivációs Ft ME-GÉIK gépészmérnöki M N A/K szakmai és motivációs Ft ME-GÉIK logisztikai mérnöki M N A/K szakmai és motivációs Ft ME-GÉIK mechatronikai mérnöki M N A/K szakmai és motivációs Ft ME-GÉIK mérnökinformatikus M N A/K szakmai és motivációs Ft ME-GÉIK villamosmérnöki M N A/K szakmai és motivációs Ft ME-GÉIK logisztikai mérnöki Ft ME-GÉIK villamosmérnöki Ft ME-GTK logisztikai menedzsment M N A/K felvételi el ME-GTK marketing M N A/K felvételi el ME-GTK nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M N A/K felvételi el ME-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K felvételi el ME-GTK számvitel M N A/K felvételi el ME-GTK vállalkozásfejlesztés M N A/K felvételi el ME-GTK vezetés és szervezés M N A/K felvételi el ME-GTK logisztikai menedzsment M L A/K felvételi el ME-GTK marketing M L A/K felvételi el ME-GTK Master of Business Administration M L A/K felvételi el (MBA) (angol ME-GTK Master of Business Administration M L A/K felvételi el (MBA) (magyar ME-GTK nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M L A/K felvételi el ME-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M L A/K felvételi el ME-GTK számvitel M L A/K felvételi el ME-GTK vállalkozásfejlesztés M L A/K felvételi el ME-GTK vezetés és szervezés M L A/K felvételi el ME-MAK anyagmérnöki M N A/K felvételi el ME-MAK kohómérnöki M N A/K felvételi el ME-MAK anyagmérnöki M L A/K felvételi el ME-MAK kohómérnöki M L A/K felvételi el MTF tanári [4 félév [tánctanár M E A/K írásbeli vizsga (tánctörténet és -elmélet)]] MTF tanári [4 félév [tánctanár M E A/K motivációs (tánctörténet és -elmélet)]] NYF-PKK andragógia M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [család- és M L A/K felvételi el gyermekvédő NYF-PKK tanári [2 félév [ének-zene M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [ének-zene M L A/K gyakorlati felvételi vizsga NYF-PKK tanári [2 félév [fizika M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [földrajz M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [informatika M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [inkluzív nevelés M L A/K felvételi el tanára]] NYF-PKK tanári [2 félév [kémia M L A/K felvételi el Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

8 NYF-PKK tanári [2 félév [környezettan- M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [magyar M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [matematika M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [pedagógia M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [testnevelő M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [történelem M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [2 félév [vizuális- és M L A/K felvételi el környezetkultúra- NYF-PKK tanári [3 félév [család- és M L A/K felvételi el gyermekvédő NYF-PKK tanári [3 félév [ének-zene M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [ének-zene M L A/K gyakorlati felvételi vizsga NYF-PKK tanári [3 félév [fizika M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [földrajz M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [informatika M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [inkluzív nevelés M L A/K felvételi el tanára]] NYF-PKK tanári [3 félév [kémia M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [környezettan- M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [magyar M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [matematika M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [pedagógia M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [testnevelő M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [történelem M L A/K felvételi el NYF-PKK tanári [3 félév [vizuális- és M L A/K felvételi el környezetkultúra- NYME-AK emberi erőforrás tanácsadó M L A/K felvételi el Ft NYME-AK kulturális mediáció M L A/K felvételi el Ft NYME-AK rekreáció M L A/K felvételi el Ft NYME-BPK tanári [2 félév [játék- és szabadidőszervező M L A/K motivációs Ft NYME-BPK tanári [2 félév [pedagógia M L A/K motivációs Ft NYME-BPK tanári [3 félév [játék- és szabadidőszervező M L A/K motivációs Ft NYME-BPK tanári [3 félév [pedagógia M L A/K motivációs Ft NYME-BPK tanári [4 félév [agrár-mérnöktanár M L A/K motivációs Ft (vadgazda mérnök)]] NYME-BPK tanári [4 félév [közgazdásztanár M L A/K motivációs Ft (kereskedelem és marketing)]] NYME-BPK (faipari M L A/K motivációs Ft mérnök)]] NYME-BPK M L A/K motivációs Ft (környezetmérnök)]] NYME-EMK környezetmérnöki M N A/K motivációs NYME-EMK környezettudomány M N A/K motivációs NYME-EMK természetvédelmi mérnöki M N A/K motivációs NYME-EMK környezetmérnöki M L A/K motivációs NYME-EMK természetvédelmi mérnöki M L A/K motivációs NYME-EMK vadgazda mérnöki M L A/K motivációs NYME-FMK faipari mérnöki M N A/K felvételi el NYME-FMK gazdaságinformatikus M N A/K felvételi el NYME-FMK ipari terméktervező mérnöki M N A/K felvételi el NYME-FMK könnyűipari mérnöki M N A/K felvételi el NYME-FMK faipari mérnöki M L A/K felvételi el NYME-FMK könnyűipari mérnöki M L A/K felvételi el NYME-FMK műszaki menedzser M L A/K felvételi el NYME-MNSK tanári [2 félév [játék- és szabadidőszervező M L A/K motivációs Ft 6. SZ. TÁBLÁZAT Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések 201

9 NYME-MNSK tanári [2 félév [pedagógia M L A/K motivációs Ft NYME-MNSK tanári [3 félév [játék- és szabadidőszervező M L A/K motivációs Ft NYME-MNSK tanári [3 félév [pedagógia M L A/K motivációs Ft OE-BGK biztonságtechnikai mérnöki M L A/K felvételi el OE-BGK mechatronikai mérnöki (Budapest) M E A/K felvételi el OE-BGK mechatronikai mérnöki M E A/K felvételi el (Székesfehérvár) OE-KGK vállalkozásfejlesztés M N A/K felvételi el OE-KGK vállalkozásfejlesztés M L A/K felvételi el OE-NIK mérnökinformatikus M E A/K felvételi el OE-RKK könnyűipari mérnöki M N A/K felvételi el OE-RKK könnyűipari mérnöki M L A/K felvételi el PE-GK agrármérnöki (angol M N A/K felvételi el Ft PE-GK agrármérnöki (magyar M N A/K felvételi el Ft PE-GK állattenyésztő mérnöki M N A/K felvételi el Ft PE-GK gazdasági agrármérnöki M N A/K felvételi el Ft PE-GK kertészmérnöki M N A/K felvételi el Ft PE-GK környezetgazdálkodási agrármérnöki M N A/K felvételi el Ft PE-GK mezőgazdasági biotechnológus M N A/K felvételi el Ft PE-GK növényorvosi (angol M N A/K felvételi el Ft PE-GK növényorvosi (magyar M N A/K felvételi el Ft PE-GK takarmányozási és M N A/K felvételi el Ft takarmánybiztonsági mérnöki PE-GK természetvédelmi mérnöki M N A/K felvételi el Ft PE-GK vidékfejlesztési agrármérnöki M N A/K felvételi el Ft PE-GK agrármérnöki (angol M L A/K felvételi el Ft PE-GK agrármérnöki (magyar M L A/K felvételi el Ft PE-GK állattenyésztő mérnöki M L A/K felvételi el Ft PE-GK gazdasági agrármérnöki M L A/K felvételi el Ft PE-GK kertészmérnöki M L A/K felvételi el Ft PE-GK környezetgazdálkodási agrármérnöki M L A/K felvételi el Ft PE-GK mezőgazdasági biotechnológus M L A/K felvételi el Ft PE-GK takarmányozási és M L A/K felvételi el Ft takarmánybiztonsági mérnöki PE-GK természetvédelmi mérnöki M L A/K felvételi el Ft PE-GK vidékfejlesztési agrármérnöki M L A/K felvételi el Ft PE-GTK közgazdasági elemző (angol M N A/K felvételi el PE-GTK közgazdasági elemző (magyar M N A/K felvételi el PE-GTK logisztikai menedzsment M N A/K felvételi el PE-GTK műszaki menedzser M N A/K felvételi el PE-GTK nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M N A/K felvételi el PE-GTK számvitel M N A/K felvételi el PE-GTK turizmus-menedzsment (angol M N A/K felvételi el PE-GTK turizmus-menedzsment (magyar M N A/K felvételi el PE-GTK vezetés és szervezés M N A/K felvételi el PE-GTK logisztikai menedzsment M L A/K felvételi el PE-GTK Master of Business Administration M L A/K felvételi el (MBA) (Nagykanizsa) PE-GTK Master of Business Administration M L A/K felvételi el (MBA) (Veszprém) PE-GTK műszaki menedzser M L A/K felvételi el PE-GTK nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M L A/K felvételi el PE-GTK számvitel M L A/K felvételi el Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

10 PE-GTK turizmus-menedzsment (angol M L A/K felvételi el PE-GTK turizmus-menedzsment (magyar M L A/K felvételi el PE-GTK vezetés és szervezés M L A/K felvételi el alkalmazott nyelvészet M N A/K felvételi el anglisztika (angol M N A/K felvételi el magyar nyelv és irodalom M N A/K felvételi el német nyelv, irodalom és kultúra M N A/K felvételi el nemzetközi tanulmányok M N A/K felvételi el neveléstudományi M N A/K felvételi el színháztudomány M N A/K felvételi el tanári [2 félév [angol M N A/K felvételi el tanári [2 félév [ember és társadalom műveltségterületi M N A/K felvételi el tanári [2 félév [informatika M N A/K felvételi el tanári [2 félév [környezettan- M N A/K felvételi el tanári [2 félév [magyar M N A/K felvételi el tanári [2 félév [német M N A/K felvételi el tanári [2 félév [nyelv- és beszédfejlesztő M N A/K felvételi el tanári [2 félév [pedagógia M N A/K felvételi el tanári [3 félév [angol M N A/K felvételi el tanári [3 félév [ember és társadalom műveltségterületi M N A/K felvételi el tanári [3 félév [informatika M N A/K felvételi el tanári [3 félév [környezettan- M N A/K felvételi el tanári [3 félév [magyar M N A/K felvételi el tanári [3 félév [német M N A/K felvételi el tanári [3 félév [nyelv- és beszédfejlesztő M N A/K felvételi el tanári [3 félév [pedagógia M N A/K felvételi el nemzetközi tanulmányok M L A/K felvételi el tanári [2 félév [angol M L A/K felvételi el tanári [2 félév [ember és társadalom műveltségterületi M L A/K felvételi el tanári [2 félév [informatika M L A/K felvételi el tanári [2 félév [környezettan- M L A/K felvételi el tanári [2 félév [magyar M L A/K felvételi el tanári [2 félév [német M L A/K felvételi el SZ. TÁBLÁZAT Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések 203

11 tanári [2 félév [nyelv- és beszédfejlesztő M L A/K felvételi el tanári [2 félév [pedagógia M L A/K felvételi el tanári [3 félév [angol M L A/K felvételi el tanári [3 félév [ember és társadalom műveltségterületi M L A/K felvételi el tanári [3 félév [informatika M L A/K felvételi el tanári [3 félév [környezettan- M L A/K felvételi el tanári [3 félév [magyar M L A/K felvételi el tanári [3 félév [német M L A/K felvételi el tanári [3 félév [nyelv- és beszédfejlesztő M L A/K felvételi el tanári [3 félév [pedagógia M L A/K felvételi el PE-MIK logisztikai mérnöki (Veszprém) M N A/K szakmai és motivációs PE-MIK mérnökinformatikus M N A/K szakmai és motivációs PE-MK anyagmérnöki M N A/K felvételi el PE-MK környezetmérnöki M N A/K felvételi el PE-MK környezettudomány (angol M N A/K felvételi el PE-MK környezettudomány (magyar M N A/K felvételi el PE-MK mechatronikai mérnöki M N A/K felvételi el PE-MK vegyész M N A/K felvételi el PE-MK vegyészmérnöki M N A/K felvételi el PE-MIK logisztikai mérnöki (Nagykanizsa) PE-MIK logisztikai mérnöki (Székesfehérvár) PE-MIK mérnökinformatikus PE-MK környezetmérnöki M L A/K felvételi el PPKE-ITK info-bionika M N A/K szóbeli vizsga PPKE-ITK mérnökinformatikus M N A/K szóbeli vizsga PPKE-ITK orvosi biotechnológia M N A/K szóbeli vizsga PTE-BTK régészet M N A/K felvételi vizsga PTE-BTK tanári [2 félév [orosz M L K szakmai és motivációs PTE-BTK tanári [3 félév [orosz M L K szakmai és motivációs PTE-FEEK andragógia M L K felvételi el PTE-FEEK emberi erőforrás tanácsadó M L K felvételi el PTE-FEEK informatikus könyvtáros M L K felvételi el PTE-FEEK kulturális mediáció M L K felvételi el PTE-FEEK tanári [2 félév [andragógus M L A szakmai és motivációs PTE-FEEK tanári [2 félév [könyvtárpedagógia M L A szakmai és motivációs PTE-FEEK tanári [3 félév [andragógus M L A szakmai és motivációs PTE-FEEK tanári [3 félév [könyvtárpedagógia M L A szakmai és motivációs PTE-KTK marketing M N A/K szakmai és motivációs Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

12 PTE-KTK pénzügy M N A/K szakmai és motivációs PTE-KTK vezetés és szervezés (angol M N A/K szakmai és motivációs PTE-KTK vezetés és szervezés (magyar M N A/K szakmai és motivációs PTE-KTK regionális és környezeti gazdaságtan mérnökinformatikus M N A/K írásbeli vizsga Ft mérnökinformatikus M N A/K szóbeli vizsga Ft mérnökinformatikus M L A/K írásbeli vizsga Ft mérnökinformatikus M L A/K szóbeli vizsga Ft (okleveles építészmérnök)]] (okleveles építészmérnök)]] (okleveles gépészmérnök)]] (okleveles gépészmérnök)]] (okleveles környezetmérnök)]] (okleveles környezetmérnök)]] (építészmérnök)]] (építészmérnök)]] (építőmérnök)]] (építőmérnök)]] (gépészmérnök)]] (gépészmérnök)]] (környezetmérnök)]] (környezetmérnök)]] (mérnök informatikus)]] (mérnök informatikus)]] SE-ETK ápolás M N A/K felvételi el SE-ETK ápolás M L A/K felvételi el SZE-ÁJK európai és nemzetközi igazgatás M N A/K motivációs SZE-MTK M L A/K motivációs (okleveles gépészmérnök)]] SZE-MTK M L A/K motivációs (okleveles közlekedésmérnök)]] SZE-MTK M L A/K motivációs (gépészmérnök)]] SZE-MTK M L A/K motivációs (közlekedésmérnök)]] SZE-MTK (mérnök M L A/K motivációs informatikus)]] SZFE drámainstruktor A L K alkalmassági vizsga SZFE drámainstruktor A L K gyakorlati vizsga SZIE-YMÉK tervező építészmérnöki M N A/K szakmai alkalmassági vizsga SZTE-BTK kommunikáció- és médiatudomány M N K felvételi vizsga SZTE-BTK szlavisztika M N A/K felvételi vizsga SZTE-BTK vallástudomány M N A/K felvételi vizsga 6. SZ. TÁBLÁZAT Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések 205

13 SZTE-BTK vallástudomány M L A/K felvételi vizsga SZTE-ETSZK szociálpolitika M N A/K szakmai el SZTE-ETSZK szociálpolitika M L A/K szakmai el SZTE-GTK marketing M N A/K szakmai és motivációs SZTE-GTK nemzetközi gazdaság és gazdálkodás M N A/K szakmai és motivációs SZTE-GTK pénzügy M N A/K szakmai és motivációs SZTE-GTK regionális és környezeti gazdaságtan M N A/K szakmai és motivációs Ft Ft Ft Ft SZTE-TTIK környezetmérnöki M N A/K motivációs SZTE-TTIK mérnökinformatikus M N A/K írásbeli vizsga SZTE-TTIK mérnökinformatikus M N A/K szóbeli vizsga SZTE-TTIK vegyész M N A/K felvételi el SZTE-TTIK környezetmérnöki M L A/K motivációs SZTE-TTIK mérnökinformatikus M L A/K írásbeli vizsga SZTE-TTIK mérnökinformatikus M L A/K szóbeli vizsga ZSKF andragógia ZSKF kommunikáció- és médiatudomány ZSKF nemzetközi gazdaság és gazdálkodás ZSKF nemzetközi tanulmányok ZSKF politikatudomány Felsőoktatási felvételi tájékoztató februárban induló képzések

M N A/K felvételi vizsga

M N A/K felvételi vizsga VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2017. februárban induló képzések A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági,

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel

A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel Alapképzés - Nappali munkarend (AN) andragógia (180) - DE-GYFK, PTE-FEEK, ZSKF design- és művészetelmélet (180) - BKF-KMK emberi

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

AVKF óvodapedagógus [nemzetiségi óvodapedagógus (német)] A L K alkalmassági vizsga 2014.08.19. de 4 000 Ft

AVKF óvodapedagógus [nemzetiségi óvodapedagógus (német)] A L K alkalmassági vizsga 2014.08.19. de 4 000 Ft Intézmény/K Képz. Munkarend Forma időpontja dija Fin. Vizsga Vizsga Meghirdetett képzések Vizsgakövetelmény ar Szint ANNYE európai és nemzetközi igazgatás (német nyelven) M N K felvételi elbeszélgetés

Részletesebben

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Képzési Munkarend. M N A/K felvételi elbeszélgetés 2015.04.26 07.10. (német nyelven) ANNYE európai és nemzetközi igazgatás

Képzési Munkarend. M N A/K felvételi elbeszélgetés 2015.04.26 07.10. (német nyelven) ANNYE európai és nemzetközi igazgatás VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

2010. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében)

2010. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében) 2010. évi ok (februárban induló képzések esetében) Képzés megnevezése ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola vállalkozásfejlesztés M N 74 n.i. vállalkozásfejlesztés M L 58 n.i. ANNYE Andrássy Gyula Budapesti

Részletesebben

7. SZ. TÁBLÁZAT VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK 7. SZ. TÁBLÁZAT. Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzések

7. SZ. TÁBLÁZAT VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK 7. SZ. TÁBLÁZAT. Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzések VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása

Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása A rangsorok értelmezését megkönnyítendő, a Felvi rangsorok mutatóit két csoportba soroltuk: a leíró mutatók

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

2009. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében)

2009. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében) 2009. évi ok (februárban induló képzések esetében) Képzés megnevezése BGF-KVIFK Budapesti Gazdasági Fıiskola Kereskedelmi Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fıiskolai Kar tanár - közgazdásztanár (kereskedelem

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest német BÖLCS. Budapest német GAZD. Budapest német KRK

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest német BÖLCS. Budapest német GAZD. Budapest német KRK ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető kapacitásszáma: 199 fő. Képzési bölcsészettudomány képzési képzési Település Nyelv Felvehető (fő) Nappali képzés Esti, levelező munkarend

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK Az 2006. évi felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények új felvételi lehetőségeket hirdetnek. Erre két formában kerülhet sor. I. A felsőoktatási

Részletesebben

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK

VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák

Részletesebben

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma

A Debreceni Egyetemre évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek száma A Debreceni Egyetemre 2014. évi pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek 2014.08.28. Adatok: fő Kar ÁJK A N K igazságügyi igazgatási 16 14 A N K közigazgatás-szervező 13 11 O N K jogász 5 2 M N

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a évi kari adatokkal) szeptember 18-i állapot szerint

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a évi kari adatokkal) szeptember 18-i állapot szerint adatok a Debreceni Egyetem költségtérítéses képzéseiről (összehasonlítás a 2008. évi kari adatokkal) 2009. szeptember 18-i állapot szerint Kar/Tagozat Szak / / Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar (nappali)

Részletesebben

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24.

Felvételi adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről július 24. adatok a Debreceni Egyetem alapképzéseiről 2012. július 24. Arányok jelentkezők jelentkezők / felvettek összesen/ felvettek Felvettek Állam- és Jogtudományi Kar (nappali költségtérítéses) igazgatásszervező

Részletesebben

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest német 90 0 0 BÖLCS. Budapest német 24 0 0 GAZD. Budapest német 37 0 0 KRK

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest német 90 0 0 BÖLCS. Budapest német 24 0 0 GAZD. Budapest német 37 0 0 KRK ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető összlétszáma: 157 fő. Képzési bölcsészettudomány képzési gazdaságtudományok képzési közigazgatási, rendészeti és katonai képzési társadalomtudomány

Részletesebben

ATF Adventista Teológiai Főiskola 51

ATF Adventista Teológiai Főiskola 51 Intézmény kód Szerződés intézmény név Intézmény DK kód ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem 81 ATF Adventista Teológiai Főiskola 51 ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola 1 AVKF Apor Vilmos

Részletesebben

Költségtérítés (félév) Ft 4 (német nyelven)

Költségtérítés (félév) Ft 4 (német nyelven) ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem ANNYE felvehető összlétszáma: 4 fő. Képzési Település Nyelv Képzési / bölcsészettudomány képzési Budapest német 1 0 0 gazdaságtudományok képzési Budapest

Részletesebben

II. Szakok népszerűségi mutatói

II. Szakok népszerűségi mutatói 66 II. Szakok népszerűségi mutatói A felsőoktatási intézmények által meghirdetett alap- és egységes, osztatlan képzésre jelentkezők száma, 2010. (első helyes jelentkezések) 1 együtt turizmus-vendéglátás

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2008. szeptemberben induló képzések

Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2008. szeptemberben induló képzések Alapképzés nappali munkarend (A N) műszaki földtudományi (210 kredit) ME-MFK műszaki menedzser (210 kredit) BME-GTK, BMF-KGK, DE-MFK, DF, GDF, KF-GAMFK, ME-GÉK, NYME-TTMK, PE-GTK, SZE-MTK, SZF-MMF, SZIE-GÉK,

Részletesebben

ÁVF (Általános Vállalkozási Főiskola) AVKF (Apor Vilmos Katolikus Főiskola)

ÁVF (Általános Vállalkozási Főiskola) AVKF (Apor Vilmos Katolikus Főiskola) ÁVF (Általános Vállalkozási Főiskola) gazdaságtudományok képzési terület 62 92 0 társadalomtudományi képzési terület 59 40 0 felsőfokú szakképzés 36 0 0 Összesen 157 132 0 A N K gazdálkodási és menedzsment

Részletesebben

2. számú melléklet. Szakmai gyakorlat egybefüggı vagy megszakítható. Teljesidejő képzésben összefüggı. A részidıs képzésben az

2. számú melléklet. Szakmai gyakorlat egybefüggı vagy megszakítható. Teljesidejő képzésben összefüggı. A részidıs képzésben az 2. számú melléklet Kar Szak megnevezése: Szakmai gyakorlat idıtartama (hét vagy óra vagy hónap) Szakmai gyakorlat egybefüggı vagy megítható Szakmai gyakorlat helye gazdaságinformatikus felsıoktatási képzési

Részletesebben

Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez

Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez Függelék Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez 1. táblázat: ok értékelései és helyezései Értékelés Helyezés ANNYE 32 61,59%

Részletesebben

TOVÁBBI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK 2014. ÉVBEN AVAGY A PÓTFELVÉTELI

TOVÁBBI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK 2014. ÉVBEN AVAGY A PÓTFELVÉTELI TOVÁBBI FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK 2014. ÉVBEN AVAGY A PÓTFELVÉTELI A 2014. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények pótfelvételi lehetőséget

Részletesebben

2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben. MAB döntés. párhuzamos akkr. határozatszáma

2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben. MAB döntés. párhuzamos akkr. határozatszáma 2013. február 20. A Debreceni Egyetem akkreditált alapképzési szakjai betűrendben Ssz. 1. 2. 3. 4. 5. 6. Szak (párhuzamos akkreditáció érvényessége) Alkotóművészet és muzikológia (szakirányok: zeneelmélet;

Részletesebben

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 706 885 0 GAZD

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 706 885 0 GAZD ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető kapacitásszáma: 1591 fő. Képzési gazdaságtudományok képzési Település Nyelv Felvehető (fő) Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás Budapest

Részletesebben

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 733 896 0 GAZD. Budapest magyar 114 199 0 TÁRS. Budapest magyar 139 20 0 ker

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 733 896 0 GAZD. Budapest magyar 114 199 0 TÁRS. Budapest magyar 139 20 0 ker ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 2169 fő. Képzési gazdaságtudományok képzési társadalomtudomány képzési Település Nyelv Felvehető (fő) Nappali képzés Esti, levelező munkarend

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

Reprezentatív felmérés - végzett 2010, 2011, Válaszadók száma = 570. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Reprezentatív felmérés - végzett 200, 20, 202 Válaszadók száma = 70 Általános indikátorok Globális index - 2 3 4 6 + átl.=4.28 elt.=.23-2 3 4 6 átl.=4.28 elt.=.23 (α = 0.87) + Felmérés eredmények Jelmagyarázat

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Alapképzés. Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés. Magyar állami ösztöndíj. Szak neve

Alapképzés. Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés. Magyar állami ösztöndíj. Szak neve Képzési terület/képzési szint Felsőoktatási szakképzés Alapképzés Szak neve Minden induló szakon, melynek besorolási alapszakján a magyar állami ösztöndíj igénybe vehető agrár képzési terület állattenyésztő

Részletesebben

2009. évi ponthatárok (szeptemberben induló

2009. évi ponthatárok (szeptemberben induló 2009. évi ok (szeptemberben induló képzések esetében) K épzés megnevezése K épzési Munkarend T ámogatott K öltségtérítéses ÁVF Általános Vállalkozás i F őis kola szint gazdálkodási és menedzsment A N 386

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK

PÓTFELVÉTELI ELJÁRÁSBAN MEGHIRDETETT KÉPZÉSEK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK NYF-BTMK FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSI SZAKOK Tagozat Irány-száma követelménye Gazdasági idegen nyelvű menedzser N 1 < 5 100 000 Bármelyik két érettségi Idegennyelvi kommunikátor N 1 < 15 100 000 Bármelyik két

Részletesebben

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK

ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK A 200. évi felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények pótfelvételi lehetőségeket hirdetnek. A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe

Részletesebben

Képz. idő (félév) A E K közszolgálati 150 000 Ft 6 GAZD

Képz. idő (félév) A E K közszolgálati 150 000 Ft 6 GAZD ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 851 fő. Képzési Település Nyelv Képzési / gazdaságtudományok képzési Budapest magyar 256 401 0 GAZD társadalomtudomány képzési Budapest magyar

Részletesebben

Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009

Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009 Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009 DPR Hallgatói motivációs kutatás 2009. Módszertan A kutatás tematikája A kutatás célja a jelenlegi hallgatók munkaerő-piaci várakozásainak, karrierstratégiáinak,

Részletesebben

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 477 730 0 GAZD. Budapest magyar 136 190 0 TÁRS. Budapest magyar 97 0 0 ker

Felvehető (fő) Nappali képzés. Esti, levelező. Budapest magyar 477 730 0 GAZD. Budapest magyar 136 190 0 TÁRS. Budapest magyar 97 0 0 ker ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 1680 fő. Képzési gazdaságtudományok képzési társadalomtudomány képzési Település Nyelv Felvehető (fő) Nappali képzés Esti, levelező munkarend

Részletesebben

2009. évi ponthatárok (szeptemberben induló képzések esetében)

2009. évi ponthatárok (szeptemberben induló képzések esetében) 2009. évi ok (szeptemberben induló képzések esetében) Képzés megnevezése ÁVF Általános Vállalkozási Fıiskola gazdálkodási és menedzsment A N 386 160 közszolgálati A N 378 160 nemzetközi tanulmányok A N

Részletesebben

Költségtérítés adattábla-2013_14_tanév.xls (Adatok)

Költségtérítés adattábla-2013_14_tanév.xls (Adatok) es Építőmérnök 2000 kiegészítő képzés, Levelező tagozat 1L-0EM-2004 4 250,- Ft 1L-0EM-2005 4 750,- Ft 1L-0EM-2006 4 650,- Ft 1L-0EM-2007 4 750,- Ft 1L-0EM-2008 5 000,- Ft 1L-0EM-2009 5 500,- Ft 1L-0EM-2010

Részletesebben

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2012/2013. tanévben

Önköltség összege / költségtérítési díj a 2012/2013. tanévben BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI ÉS MŰVÉSZETI KAR I. évfolyam SZAK TAGOZAT ÖNKÖLTSÉG ÖSSZEGE anglisztika nappali 140.000.-Ft ének-zene nappali 295.000.-Ft képi ábrázolás nappali 295.000.-Ft környezetkultúra nappali

Részletesebben

2007. évi ponthatárok

2007. évi ponthatárok 2007. évi ok Képzés Forma Tagozat Támogatott ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola gazdálkodási és menedzsment A N 124 78 közszolgálati A N 122 78 nemzetközi tanulmányok A N 134 99 közszolgálati A E 115

Részletesebben

2015-ös keresztféléves felvételi eljárás eredményei

2015-ös keresztféléves felvételi eljárás eredményei 310572000407 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés Távoktatás Önköltséges Felvételi pontszáma elérte az önköltséges képzés ponthatárát 310572000647 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés

Részletesebben

ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola

ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 323 fő. Képzési Nappali Település Nyelv képzés Esti, levelező munkarend Képzési Távoktatás /Szakmacsoport gazdaságtudományok képzési Budapest

Részletesebben

Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h.

Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h. Kar kód Kar név Képzés megnevezése K.SZINT Munkarend Tám. P.h. Ktg.térítéses p.h. SZTE-ÁJK Szegedi Tudományegyetem Állam- munkaügyi és Jogtudományi és társadalombiztosítási Kar igazgatási A N 336 240 SZTE-ÁJK

Részletesebben

PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2010

PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2010 PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2010 NYF - BTMK anglisztika ANA 354 ének - zene ANA 240 képi ábrázolás ANA 401 ANK 390 környezetkultúra ANA 320 magyar ANA 357 plasztikai ábrázolás ANA 374 Szlavisztika

Részletesebben

PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2011

PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2011 NYF - BTMK PONTHATÁROK A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN 2011 anglisztika ANA 367 ének - zene ANA 366 képi ábrázolás ANA 378 környezetkultúra ANA 344 magyar ANA 346 történelem ANA 362 gazdasági idegen nyelvű menedzser

Részletesebben

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL

A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

2010. évi ponthatárok (szeptemberben induló képzések esetében)

2010. évi ponthatárok (szeptemberben induló képzések esetében) 2010. évi ok (szeptemberben induló képzések esetében) Képzés megnevezése ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola gazdálkodási és menedzsment A N 389 200 közszolgálati A N 369 200 nemzetközi tanulmányok A N

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés /A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező

Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés /A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés 6700045501/A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező Államilag támogatott SZE-MTK Felvételi pontszáma elérte

Részletesebben

Az érettségi és a felvételi

Az érettségi és a felvételi Az érettségi és a felvételi Az érettségi vizsga tárgyai Kötelező tárgyak magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv (angol, francia, német, spanyol) Választott tárgy bibliaismeret, biológia,

Részletesebben

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Közlemény A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2009. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és diplomásoknak c. kiadványok hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2009

Részletesebben

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN Az alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

5. SZ. TÁBLÁZAT VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK 5. SZ. TÁBLÁZAT. Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzések

5. SZ. TÁBLÁZAT VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK 5. SZ. TÁBLÁZAT. Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzések VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák időpontjait. A táblázat azon felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Ponthatárok 2013 Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://felveteli.pte.hu)

Ponthatárok 2013 Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://felveteli.pte.hu) Ponthatárok 2013 A 2013-as felvételi eljárás ponthatárai a PTE-n: Jelmagyarázat: O - osztatlan képzés A - alapképzés F - felsőoktatási szakképzés M - mesterképzés N - nappali L - levelező - a szak nem

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények által a évi pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések

A felsőoktatási intézmények által a évi pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések A felsőoktatási intézmények által a 2009. évi pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzések ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola ÁVF felvehető összlétszáma: 295 fő. Képzési Település Nyelv Képzési / gazdaságtudományok

Részletesebben

Közlemény. Budapest, 2010. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Oktatási Hivatal

Közlemény. Budapest, 2010. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Oktatási Hivatal Közlemény A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2010. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és diplomásoknak c. kiadványok hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2010

Részletesebben

Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II.

Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II. Alapszakonként eltérő : mennyit fizetünk? II. Költségtérítéses képzések hét népszerű esetében Az itt olvasható elemzés egy cikksorozat második része. A www.felvi.hu internetes oldalon már letölthető első

Részletesebben

Tervezet. a környezetvédelmi, természetvédelmi és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 378/2007. ( XII.23.) Korm. rendelet módosításáról

Tervezet. a környezetvédelmi, természetvédelmi és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 378/2007. ( XII.23.) Korm. rendelet módosításáról 1 KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/472/2008. Tervezet a környezetvédelmi, természetvédelmi és tájvédelmi szakértői tevékenységről szóló 378/2007. ( XII.23.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A DEBRECENI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA

FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A DEBRECENI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A DEBRECENI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA Teljes kreditértékkel Mesterszak beszámítható alapképzési szak AGRÁR KÉPZÉSI TERÜLET Kreditelismeréssel beszámítható alapképzési

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév)

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények A N

Részletesebben

2006. évi ponthatárok

2006. évi ponthatárok 2006. évi ok Szakpár Forma Tagozat Finanszírozott ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola gazdálkodási és menedzsment (BA) A N 129 78 nemzetközi tanulmányok (BA) A N 135 84 közszolgálati (BA) A E 115 78 gazdálkodási

Részletesebben

A 2014. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése

A 2014. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése A 2014. szeptemberben induló képzek felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegzíte A felsőoktatási felvételi tájékoztató az érettségizetteknek diplomásoknak szóló kiegzített, pontosított formában

Részletesebben

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR 2014_aktív hallgatók. Válaszadók száma = 348. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR 0_aktív hallgatók Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála % 0% 0% 0% Hisztogram % Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

Választható szakirányok: kert- és szabadtér tervezési, tájtervezési és területfejlesztési, tájvédelmi és tájrehabilitációs.

Választható szakirányok: kert- és szabadtér tervezési, tájtervezési és területfejlesztési, tájvédelmi és tájrehabilitációs. Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar (BCE-TÁJK) Cím: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefonszám: (1) 482-6291 Fax: (1) 482-6552 E-mail: tajepiteszeti.dekani@uni-corvinus.hu Web: http://www.uni-corvinus.hu

Részletesebben

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010.

Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Nyelvvizsga követelmények a Nyíregyházi Főiskolán (Az oklevél, OKJ-s bizonyítvány kiadásának idegen nyelvi követelményei) 2010. Ének zene Karvezetés Népzene Ügyvitel Magyar Történelem Szak Informatikus

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2014/2015-es tanév Beosztás Végzettség Szakképzettségek Tantárgy 1. középiskolai tanár 2. középiskolai

Részletesebben

Jelentkezések száma összesen/ felvettek száma (fő) Első helyen jelentkezők száma/ felvettek száma (fő) Első helyes jelentkezők száma (fő)

Jelentkezések száma összesen/ felvettek száma (fő) Első helyen jelentkezők száma/ felvettek száma (fő) Első helyes jelentkezők száma (fő) adatok a Debreceni Egyetem önköltséges képzéseiről (összehasonlítás a 2015. évi kari adatokkal) 2016. évi általános felvételi eljárás 2016. július 26. Kar / felvettek felvettek DE-ÁJK A N K igazságügyi

Részletesebben

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv

munkarend név ELTE Kar képzési szint képzés név nyelv képzési szint képzés név nyelv munkarend név ELTE Kar Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Nyugat-magyarországi Egyetem és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által aláírt szerződés szerint az alábbi

Részletesebben

HALLGATÓI JUTTATÁSOK. Szakmai, tudományos ösztöndíj Ft/félév

HALLGATÓI JUTTATÁSOK. Szakmai, tudományos ösztöndíj Ft/félév HALLGATÓI JUTTATÁSOK Az alábbi táblázatban a felsőoktatási intézmények hallgatói részére adható támogatások fontosabb jog címeit és az intézmények által meghatározott összegeket olvashatja, az adatok tájékoztató

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE, KÉPZETTSÉGE, TANÍTOTT TANTÁRGYAI

PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE, KÉPZETTSÉGE, TANÍTOTT TANTÁRGYAI PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE, KÉPZETTSÉGE, TANÍTOTT TANTÁRGYAI Végzettség Képzettség Tanított tantárgy okleveles testnevelő Testnevelés, Tömegsport, Osztályfőnöki óra okleveles gazdasági agrármérnök pénzügyi-számviteli

Részletesebben

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar

Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. ME FI87515 ME FI87515 ME Miskolci Egyetem ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. Felvehető (fő) Képzési Település Nyelv Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás Képzési /macsoport bölcsészettudomány

Részletesebben

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN

BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT MESTERKÉPZÉSEK ESETÉBEN A alábbiakban kizárólag a jelen Tájékoztatóban meghirdetett mesterképzési szakokra vonatkozó egyes bemeneti követelményeket

Részletesebben

Közlemény. Budapest, 2010. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Oktatási Hivatal

Közlemény. Budapest, 2010. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Oktatási Hivatal Közlemény A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2010. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és diplomásoknak c. kiadványok hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2010

Részletesebben

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium

Közlemény. Budapest, 2009. január 31. Oktatási és Kulturális Minisztérium Közlemény A Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2009. szeptemberben induló képzések érettségizetteknek és diplomásoknak c. kiadványok hivatalos kiegészítése A Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2009

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 2010. évi 79. szám 17527

MAGYAR KÖZLÖNY 2010. évi 79. szám 17527 MAGYAR KÖZLÖNY 2010. évi 79. szám 17527 Az oktatási és kulturális miniszter 24/2010. (V. 14.) OKM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeirõl szóló 15/2006. (IV. 3.)

Részletesebben

Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007)

Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007) KASZA GEORGINA KOVÁCS BENEDEK FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Honnan hová? A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI JELENTKEZÉSEK TERÜLETI JELLEGZETESSÉGEI KILENC ALAPSZAK ESETÉBEN (2006, 2007) Egy évvel ezelőtt az Országos Felsőoktatási

Részletesebben

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2011/2012. tanév II. félév. 1/29. oldal

SZTE képzés-kalap összerendelések - 2011/2012. tanév II. félév. 1/29. oldal SZTE képzés- összerendelések - 2011/2012. tanév II. ÖD 15 AJK_N_B Munkaügy I. évfolyam/sáv 50 1418 Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA_N 0 60 ÖD 15 AJK_N_B Munkaügy I. évfolyam/sáv 50 2056

Részletesebben

mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen

mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen Felsőfokú oklevél alapján számított felvételi pontszám alapképzésen,osztatlan mesterképzésen és felsőoktatási szakképzésen AVKF BCE-ÉTK BGF-GKZ szakképzésre jelentkeznek a Főiskola 2015. évi általános

Részletesebben

Tartalom Tájékoztatás... 5 Alapképzések, egységes, osztatlan képzések és felsőfokú szakképzések önköltségei intézményenként... 14

Tartalom Tájékoztatás... 5 Alapképzések, egységes, osztatlan képzések és felsőfokú szakképzések önköltségei intézményenként... 14 Tartalom Tájékoztatás... 5 A tájékoztatás célja... 5 A tájékoztatás és a hivatalos kiegészítés... 5 A felsőoktatás finanszírozása... 6 Ki jelentkezhet állami ösztöndíjjal, vagy állami részösztöndíjjal

Részletesebben

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről

289/2005. (XII. 22.) Korm. rendelet. a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről 289/2005 (XII 22) Korm rendelet a felsőoktatási alap- és mesterképzésről, valamint a szakindítás eljárási rendjéről 1 számú melléklet a 289/2005 (XII 22) Korm rendelethez A ciklusokra bontott, osztott

Részletesebben

A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése

A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése A 2016. szeptemberben induló képzések felsőoktatási felvételi tájékoztatójának hivatalos kiegészítése A felsőoktatási felvételi tájékoztató az érettségizetteknek és diplomásoknak kiegészített, pontosított

Részletesebben

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 6 5 < 20. csecsemő- és kisgyermeknevelő támogatott PED

Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok. Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) 6 5 < 20. csecsemő- és kisgyermeknevelő támogatott PED Alapképzésben, nappali munkarendben meghirdetett szakok Képz. szint Munkarend Fin. forma Meghirdetett képzések Önköltség (félév) Képz. Idő (félév) Kapacitás min < max Érettségi vizsgakövetelmények Képz.

Részletesebben

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR

MATEMATIKA-KÉMIA SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKLAI TANÁR, OKLEVELES KÉMIA TANÁR, ÉLELMISZERMÉRNÖK, OKLEVELES MATEMATIKA TANÁR , TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ doktori MATEMATIKA-MŰSZAKI ISMERETEK ÉS GYAKORLATOK SZAKOS ÁLTALÁNOS ISKOLAI, TÁRSADALOM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK SZAKOS, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK DOKTORA, TÖRTÉNELEM TUDOMÁNYOK KANDIDÁTUSA,

Részletesebben