INTERNETVERS FESZTIVÁL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "INTERNETVERS FESZTIVÁL"

Átírás

1 VII. Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál május 17., 20 óra Petõfi Sándor Mûvelõdési Ház I. Gyõri INTERNETVERS FESZTIVÁL énekelt és megzenésített versek elõadói számára április Az idén is megrendezésre kerül a Nemzetközi Akusztikusgitár Fesztivál. Szabó Sándor gitármûvész honosította meg hazánkban azt a sokrétû zenei élményt nyújtó programot, melyet az ország több városában is évrõl-évre megrendeznek. Különlegessége a fesztiválnak, hogy mindig más és más nemzetközi mûvészek mutatják be zenei repertoárjukat, érzékeltetve saját dallamvilágukat, stílusukat. Claus Boesser Ferrari (Németország) Andreas Georgiou (Görögország) Konarak Reddy s (India) Szabó Sándor (Magyarország) Gyõr Gyõr Petõfi Sándor Mûvelõdési Ház fesztiválmelléklete

2 2 Megszólítás Bevezetõ 3 Tisztelt Vendégeink! Ma, a szép szó ünnepén József Attilára emlékezünk elsõsorban. De emlékezünk minden költõre is, mert õk azok, akik anyanyelvünk legszebb kifejezéseivel helyettünk is megfogalmazzák, amit mindannyian el szeretnénk mondani és dalolni. A szó és a muzsika az, amit össze kívánunk kötni hagyományteremtõ szándékkal az Internetvers Fesztivál keretében. Kívánom, hogy rendezvényünk keretében találják meg a költészet és a zene harmóniáját, ezen kiadványunkból pedig ismerjék meg azokat, akik számára ez az életet jelenti. Takács Zsolt, fõigazgató Bevezetõ Szállj költemény, szólj költemény mindenkihez külön-külön, hogy élünk ám és van remény, van idõ, csípjük csak fülön április én A Hangraforgó internetes Szakmai Fórum, a Harmónia Mûvészeti Központ KHT., a Magyar Kultúra Kiadó, és a gyõri Petõfi Sándor Mûvelõdési Ház, - mint társszervezõk - megrendezik az I. Gyõri InternetVers Fesztivált énekelt és megzenésített versek elõadói számára. A rendezvény egyúttal tisztelgés a évi Költészet Napja elõtt. Az idõpont nem véletlen, országszerte és a határokon túl is József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a Költészet Napját. A fesztivál elõélete: 2007 szeptemberében a szervezõk az általuk mûködtetett internetes Hangraforgó Szakmai Fórum honlapon felhívást tettek közzé, hogy várják költõk, dalszövegírók olyan verseit, amelyeket megzenésítésre ajánlanak fel verséneklõ, énekmondó muzsikusok számára. (Korábban ez csak úgy mûködött, hogy a versre éhes dalszerzõ kutatómunkát folytatott a könyvtárakban, könyvesboltokban, hogy megfelelõ versekre bukkanjon. Klasszikus költõk esetében ma is így van, de a kortárs költõk közül háttérbe szorultak azok, akiknek még nem jelent meg kötetük, így nincs sok esélyük arra, hogy az amúgy igen figyelemre méltó, és zenére termett verseikre a zenészek rátaláljanak.) Az volt az alapötlet, ha egy zenész a honlapon elhelyezett versekbõl dalt vagy dalokat komponál, egy fesztivál keretében elõadhatja azokat közönség elõtt, és hogy az elõadás izgalma még jobban fokozódjon, a választott költõt, költõket is meghívják a fesztiválra. Azért e többes szám, mert a kezdeményezés rövid idõn belül igen nagy érdeklõdést váltott ki a költõkbõl és zenészekbõl egyaránt. A múlt: A kezdetek-kezdetén minden vers, rigmus együtt született a dallammal, az irodalom és a zene kapcsolata õsi, egészen a mûvészetek kezdetéig vezethetõ vissza. Ennek legszebb bizonyítékai a magyar népdalok, amelyeknél szöveg és dallam szervesen összetartozik, egymástól elválaszthatatlan, egyik a másik nélkül nem nyújthat igazi gyönyörûséget. Vegyük például a következõ szöveget: Megkötöm lovamat szomorú fûzfához, Lehajtom fejemet két elsõ lábához... (Bartók Béla gyûjtése, Pest megye) Ezt a mesterien tömör és költõi két sort a hozzátartozó dallam teszi igazán kifejezõvé. A magasból induló pentaton dallam a szomorú szóra egy pillanatra még feljebb ível, mint egy fájdalmas felkiáltás, aztán a Lehajtom... sorban fokozatosan hajlik alá úgy, mint a szomorúfûz ága, vagy a ló lábához lehajló fej, s az alsó záróhangon mintegy megnyugszik. Ám nemcsak a népdalok világában találkozunk szép példákkal zene és irodalom szerves összekapcsolódására. Mint ismeretes, Tinódi Lantos Sebestyén históriás énekeit õ maga énekelte, helyenként csak elbeszélte saját lantkíséretével. Ezek a históriás énekek természetes rokonságot mutatnak dallamukat és szótagszámukat tekintve a népdalokkal. A Kifeküdtem én a magas tetõre kezdetû népdal egyértelmû bizonyítéka ennek; az Eger vár diadala 1553-ból címû históriás ének egy az egyben megegyezik vele. Aztán ott van Bornemisza Péter Siralmas énnéköm kezdetû verse, melyhez dallamot is a szerzõ írt. Érdekes megemlíteni, hogy közel 400 év múlva Kodály Zoltán elõveszi ezt az anyagot, és gyönyörû kétszólamú zenei gyöngyszemet varázsol belõle úgy, hogy mindvégig fellelhetõ benne az eredeti dallam. Vagy például ki ne ismerné a kuruc kor kesergõit és vidám táncnótáit, többek között a Csínom Palkó... kezdetût! Elképzelhetetlen ez a szöveg a dallama nélkül. Pattogó, friss, táncos ritmikájú dallama igazi buzdításként hat a mai napig: Nosza, rajta, jó katonák, igyunk egészséggel, Menjen táncba ki-ki köztünk az õ jegyesével! A XVII. századi virágénekek édeskés, lágy, behízelgõ melódiái csodálatosan ötvözõdtek a zöld erdõben sétálgató madár, a kertben illatozó szegfû, rózsa és majoránna képével. A XVIII. század diákénekei pedig bizonyítottan hatottak Csokonai rokokó költészetére. Ennek egyik legszebb példája A tihanyi ekhóhoz címû verse, mely egy régi sárospataki diáknóta dallamán vált népszerûvé. A mai napig énekeljük a Kossuth-nótát, és köztudott, hogy Petõfi Sándor több verséhez is tartozik dallam, pl.: a Befordultam a konyhára és a Fa leszek, ha... kezdetûekhez. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy Arany János - aki nemcsak kiváló költõ volt, hanem például remekül gitározott is - a Nemzetõr dal címû verséhez maga komponált dallamot, mely természetesen az új stílusú népdalok (visszatérõ szerkezet, kupolás dallamvonal) stílusjegyeit hordozza magán. A XIX. és a XX. században már erõteljesebben szétválik a zene és az irodalom, de a versek zeneisége inspirálta a zeneszerzõket, hogy utólag megzenésítsék ezeket. Legkiemelkedõbb és legszebb példái ennek Weöres Sándor költeményei, amelyek szinte kínálkoznak a megkomponálásra. Kodály Zoltántól egészen Sebõ Ferencig számtalan példát sorolhatnánk erre.

3 4 Bevezetõ 5 A költõk A jelen: Ma a technika fejlõdésével, az Internet adta lehetõségekkel szinte napról-napra, óráról-órára követhetõ az irodalom története. Nagyon fontos szerepe van az elektronikus hírközlésnek napjainkban, hiszen sokkal több emberhez jutnak el például a kultúrával kapcsolatos hírek, irodalmi alkotások, mint a nyomtatott kiadványokban. A ma élõ és alkotó költõk nagy része örömmel fogadja, ha a verseit valaki megzenésíti. Bizonyított tény, hogy a vers dallammal párosítva jobban rögzül az agyban, zenés elõadások alkalmával több lehetõsége van a költõknek, hogy ismertebbé váljanak. Az InternetVers Fesztivál közvetlen kapcsolatot teremt a költõk és az általuk megzenésítésre felajánlott verseikre reagáló zenészek között. Csurka Emese ifj. Fazekas László Fecske Csaba Ferenczy Klára Frenyó Krisztina Fuchs Izabella (Solt) (Miskolc) (Gyõr) (Pécs) Gámentzy Eduárd Gáti István Gülch Csaba (Enese) (Gyõr) (Soponya) (Karácsond) Komáromi János Kovács Petra Kürti László Losonczi Léna Mészáros Ildikó Nagy Bandó András (Paks) (Pápa) (Mátészalka) (Mátészalka) (Fegyvernek) A rendezvény célja: hogy élõ kapcsolatot teremtsen költõk és zeneszerzõk között hogy felhívja a figyelmet napjaink költészetének aktualitására a évi Költészet Napja (április 11.) méltó megünneplése a verséneklõ mûfaj népszerûsítése A fesztiválra érkezett pályamûvek összesítése: A jelentkezési határidõ február 15-i lezárásával beérkezett: 710 vers 30 költõ tollából, 93 elkészült dal 29 zeneszerzõtõl, valamint 24 produkcióra érkezett jelentkezési lap. A jelentkezésekbe sikerült a helyi szerzõket és elõadókat is bevonni: 4 gyõri, illetve Gyõr környéki költõt, 6 szólistát és zenekart, valamint sikerült országosan is széles körben kiterjeszteni a fesztivált - többek között Gyomaendrõd, Mátészalka, Miskolc, Budapest, Paks, Szekszárd, Pécs, Veszprém, Kõszeg, Szombathely városából is érkeztek pályázati anyagok. Az elsõ verseket Kanadából ajánlotta fel megzenésítésre egy külhoni magyar zenész-költõ (Savanya István). Hessling Hegyi Erika Káliz Sajtos József Karácsondi Imre A fesztivál ötlete és annak kidolgozása F. Sipos Bea és Faggyas László nevéhez fûzõdik (Hangraforgó Szakmai Fórum). A rendezvénysorozat megrendezését örömmel vállalta fel a Harmónia Mûvészeti Központ, melyhez helyet biztosít Petõfi Sándor Mûvelõdési Házában. Köszönet az együttmûködõ intézményeknek (iskola, könyvtár, könyváruház) és a fesztivált támogató cégeknek és magánszemélyeknek! Nagy Teréz Oláh András Rezes Erzsébet Rompos László Sárhelyi Erika Savanya István (Gyõrszemere) (Mátészalka) (Fegyvernek) (Calgary, Kanada) Szeitz István Székely-Nagy Gábor Szigeti Ildikó Szõke István Atilla Tamás István Tóthárpád Ferenc (Bük) (Újkígyós) (Putnok) (Kõszeg) A fesztivál fõvédnöke: Kara Ákos a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Közgyûlés alelnöke

4 6 Az A_Lóla duó (Paks) tagjai Aranyosi Lóránt és Bodroghalmi László korábban már zenéltek együtt a SokaDalom és a D-Mûszak nevû zenekarokban. Az elõbbi repertoárján túlnyomó részt megzenésített versek szerepeltek, míg az utóbbi saját dalokkal áll színpadra. Sajnos, a Sokadalom együttes majd tíz éve felbomlott, eredményessége ellenére. Mivel mindkét tag számára fontos az együttzenélés öröme, valamint a zenés verséneklés mûfaja, ezért élve az alkalommal, melyet az Elsõ Gyõri InternetVers Fesztivál nyújt, ismét összeálltak eme formációba, amely reményeik szerint azért nem csak egy alkalmi társulás lesz... Mindkettejükben közös vonás még, hogy bár Sátoraljaújhelyrõl származnak, a sors messzire sodorta õket szülõvárosuktól, melyhez mégis, a mai napig erõs érzelmi szálakkal kötõdnek. Berzevici Zoltán (Veszprém) - Két évtizede foglalkozik versek megzenésítésével és elõadásával. Zenei tanulmányait nagybõgõ-basszusgitár szakon kezdte, késõbb klasszikus gitáron tanult tõl 1985-ig a veszprémi ARÉNA színjátszó csoport tagja. Színmûvekhez, irodalmi mûsorokhoz írt zenét tól önálló estjein és rendhagyó irodalomórákon, író-olvasótalálkozókon népszerûsíti a magyar költõk verseit. Zenélt a Bûvölõ és az Enyhítõ körülmény nevû együttesekben, valamint a reggae zenét játszó R.U.M. formációban. Szólistaként részt vett 1989-ben a fehérvári és 1998-ban a gödöllõi dalostalálkozón. Mindkét alkalommal I. díjat kapott. A Bûvölõ együttessel 1989ben a Kaláka fesztiválon és 1991-ben a fehérvári dalostalálkozón nyertek nagydíjat, illetve fõdíjat tõl fõként Veszprém megyében vállal mûsorokat és Heidl György pécsi gitáros dalszerzõ elõadóval koncertezik. Az Álomlátó Együttes (Sárvár) 2007 szeptemberében alakult. A zenekar tagjai: Hutera Ágnes (ének, fuvola, furulyák, melodika, ritmushangszerek), Czupy Ádám (gitár, mandolin, ír buzuki, charango), Horváth Róbert (ének, akusztikus basszusgitár, szájharmonika, ritmushangszerek). Elsõsorban saját maguk által megzenésített verseket és népzenei feldolgozásokat játszanak. Asztalos Attila - Általános iskola, színjátszó kör, zenés darabok. Gimnáziumban irodalmi színpad. Késõbb Miskolcon, Vasas Mûvelõdési Ház amatõr színjátszó színpad, melyben szintén zenés darabokban szerepeltem, zenét szereztem és musicaleket adtunk elõ. A 80-as évek elején négyen megalakítottuk a Lead Quartett nevû formációt, mely megzenésített verseket és saját szerzeményeket játszott. Több alkalommal vettünk részt, az akkoriban Székesfehérvárott szervezett Fiatal Dalosok Találkozóján, ahol jó helyezéseket értünk el. Késõbb játszottam a Kazincbarcikán alapított Privát RT. nevû zenekarban, mellyel rendszeresen léptünk fel a környezõ településeken. A zenekar felbomlása után mely katonai kötelezettségek miatt történt -, már csak szólóban léptem fel, gitárral különbözõ irodalmi esteken ill. iskola és vállalati esteken. Gyakorlatilag 1984 óta aktív zenéléssel nem foglalkozom. Nemzeti elkötelezettségembõl adódóan a kedves költõ barátom Szõke István Attila verseit ismerve, hallva, olvasva késztetést éreztem arra, hogy ezen zenei fesztiválon néhány versét a Nagyérdemû elé tárjam. Zenés irodalmi kiadványai: Útközben (veszprémi költõk versei) Van idõd (Ladányi Mihály versei) Ölelve, és ahogy lehet (klasszikus és kortárs költõk versei) Csak errõl a partról (Heidl Györggyel, énekelt versek és dalok) Egypercesek (versek egyperces dalban, gitáron) Bodriszatva (Gyõr) Gerencsér Károly (e.akusztikus gitár, ének) Gyõrben él, ig a Westminster Apu zenekar (megjelent lemezek: Altató Trottel Records, Nincs Mese Bahia Music) tagja, gitáros, énekes, zeneszerzõ ig az InterPál zenekar tagja (ének, gitár, zeneszerzés, átdolgozás). Csak 1 Tánc c. feldolgozás-daluk videoklipje sokáig szerepelt a VIVA-TV altenatív mûsorán. (mp3 letölthetõ: óta mûködik a Bodriszatva nevet viselõ (jelenleg egyszemélyes) akusztikus formációja. Alternatív balladák c. mûsorában hazai és külföldi klasszikusok, ritkaságok, átdolgozások és saját szerzemények is szerepelnek. Bodroghalmi László (Paks) Sátoraljaújhelyben születtem és éltem sokáig, jelenleg Pakson lakom. Nem foglalkozom hivatásszerûen versmegzenésítéssel, és valójában az utóbbi idõkig nem is gondoltam rá, hogy ezzel a mûfajjal komolyabban foglalkozzam. A kilencvenes évek végén a SokaDalom nevû zenekarban már játszottam verseket, de inkább csak a zenei részek kidolgozásában és az elõadásban vettem részt. Az említett formációval 1997-ben megnyertük a Kaláka Nemzetközi Folkfesztivál versenyének elsõ helyezését. Ezután kisebb-nagyobb felkéréseknek eleget téve csöppentem bele ismét a zenés versek világába, például a helyi vonatkozással bíró paksi Diákantológia, Pákolicz István, Suhai Pál és Komáromi János kapcsán. 7

5 8 9 Decsi-Kiss András (Decs) Kifejezetten a kamaszok korosztályának készülnek versmegzenésítéseim. A hozzám hasonlóan egy gitárral kiállók általában a vers szépségéhez adják a muzsika szépségét, én a vers erejéhez társítom a zene erejét. Így hozva közel a fiatalokhoz, akik mivel tanulják, ki nem állhatják a verseket és el nem tudják képzelni, hogy az lehet jó is. (Ugye, emlékszik még mindenki, milyen is volt muszájból verssel foglalkozni?) A lendületes gitárjáték, a sodró ritmusok viszont áttörik ezt a gátat, így célba ér és akarva, akaratlan megérinti õket a vers. A rockos-bluesos dallamok közé becsempészek egy-egy lágy dallamot, vagy egy zenei finomságot, érdekességet (moduláció, páratlan ritmus, stb.), hogy minél több fajta zenei értéket is halljanak. D. Nagy László (Pécs) óta írok verseket és dalszövegeket. A zenélést autodidakta módon sajátítottam el, ami katona-koromban kezdõdött óta adok elõ nyilvánosan. Az ország különbözõ helyein volt lehetõségem bemutatkozni. A legtöbbet természetesen Pécsen, - Szigethalmon, Budapesten és Kazincbarcikán. Eddig két könyvem jelent meg Csodaforrás és Mecseki szelek szárnyán címmel. Az eddigi közel száz saját dalból, amelyeket magam és mások által írt versekre komponáltam, 25 jelent meg jogvédetten demo-kazettán illetve újabban CD-n is. Több irodalmi társaságnak vagyok tagja. Mivel Pécsen három is mûködik, rendszeresen van lehetõségem az újabb és újabb dalok bemutatására. Internettel nagyon frissnek számít a kb. másfél éves kapcsolatom. Áldásos dolognak tartom. Ennek köszönhetõ, hogy régi és új barátokra találtam. És nem utolsó sorban azért, mert a szervezõkön túl, az Internet feltalálóinak lehetek hálás, hogy ma itt lehetek. A ForgóSzín társulat (Gyõr) egy kamaracsoport, amely a Hangraforgó Klub tagjaiból szervezõdött. Összetétele mindig változó, hiszen a gitárosok egy-egy versenyen, fesztiválon való részvételét a kellõ felkészültség és a bátorság is meghatározza. A klubvezetõk, F. Sipos Bea és Faggyas László fontosnak tartják a tagok közönség elõtt való szerepeltetését, mûsorokra való felkészítését, hogy ezáltal növekedjen színpadi és elõadásbéli rutinjuk. Gyakran szerepeltek már kiállításmegnyitókon, utcazenéléseken, iskolai és könyvtári rendezvényeken. A Hangraforgó Klub több sikerrel is büszkélkedik; a tagságból verbuválódott csoportok, a Nulladik Óra és Dalébresztõ.hu három egymást követõ évben arany oklevelet kaptak a középiskolásoknak megrendezett Kisfaludy Napok megyei döntõin. A ForgóSzín társulat 2007-ben megnyerte a József Attila VIII. Országos vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny országos döntõjét. Az InternetVers Fesztivál különleges lehetõség számukra, hiszen többen is vállalkoztak arra, hogy elsõ szárnypróbálgatásként megmutassák dalszerzõi képességüket. A megzenésített versek változatos hangszerelésben szólalnak meg. Hangraforgó (Gyõr ) F. Sipos Bea és Faggyas László nemcsak a Szakmai Fórum házigazdáiként és az InternetVers Fesztivál szervezõiként vesznek részt a rendezvényen, hanem aktív zenészként is. Mivel a pályázatra igen nagyszámú értékes vers érkezett, találtak kedvükre valót is köztük. Ezekbõl az énekelt versekbõl nyújtanak át egy csokorravalót az érintett költõknek és a nagyérdemû közönségnek. Keresztes Nagy Árpád (Zsámbék) Komolyzenei tanulmányaimat követõen 1995-ben fogtam kezembe elõször hangszereimet. Kobzon kísérem a dalokat, illetve a Kárpát medencében használatos furulyákon játszom (dunántúli hosszi- és rövid furulya, erdélyi furulya, tilinkó, kaval,...) A régmúlt idõkben a regõs, többek között fõúri és királyi lakomákon kobzolt, lantolt. Az elmúlt idõk hõseinek dicsõ cselekedeteit mondta el dalban (énekmondó). A mai regõs-énekmondó feladata is ugyanez, ha nem is fõúri lakomákon. Egyre gyarapodik az olyan közönség, aki e zenét részesíti elõnyben a számítógépes gépzenével szemben. Én, mint az énekmondók kései utóda, egyre több meghívást kapok ilyen közösségekbe (búcsú, falunap, farsangi bál, nemzeti ünnepeink, stb. alkalmából). E dalok, versek gondolatisága néha lassabb mai életritmusunknál, a hallgatóságtól komoly odafigyelést igényel. Könnyebb mind elõadónak, mind hallgatónak a dolga egy kocsmai légkörben, ahol a szerepek kevésbé kötöttek, mint például egy színházteremben. Ilyen intim, poharazgatós hangulat viszonylag ritkán adódik, ezért az elõadásaimkor az énekek közé korabeli táncok, bordalok kobozátiratát illesztem. Talán így könnyebb átadni azt az erõt, ami ezekben a dallamokban - akár népdal, akár írott - rejlik, hogy aztán az az erõ lelket megtartó öntudattá váljék, ami több száz, de inkább több ezer éves múltban gyökeredzik. A MacskaSzem együttes februárjában alakult, a jelenlegi felállásban nyár óta játszik együtt. Néhány alkalommal klub-jelleggel játszott a Cserepesházban, illetve meghívásra részt vett irodalmi esteken, fesztiválokon. Tavaly nyáron a Misztrál Fesztivál Dalnokversenyén második helyezést ért el, így idén Nagymaroson fellépõként vesz részt. Repertoárjukon legnagyobb számban kortárs költõk megzenésített versei szerepelnek (Gáti István, P. Papp Zoltán és Szabó Éva). Az együttes tagjai: Menyhért Judit ének, gitár, koboz Miklós Gabriella cselló, ének Schweitzer Nóra fuvola, furulya közremûködik Simkó Boglárka fuvola, furulya, xilofon, ének

6 10 Programok április 11-én Programok április 12-én 11 Elõadások, rendhagyó irodalomórák a Költészet Napja tiszteletére Székely Mûhely zenekar (Bp.) - Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, Gimnázium Tücsökkar és Capito Gitárklub (Bük-Szombathely) - Prohászka Ottokár Orsolyita Közoktatási Központ D. Nagy László (Pécs) - Bartók Béla Ének-Zenei Általános Iskola Menyhért Judit (Bp.) és Szigeti Sugár Éva (Bp.) - Kazinczy Ferenc Gimnázium Tûzmenedék együttes (Gyomaendrõd) - Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Decsi-Kiss András (Decs) - Kovács Margit Általános Mûvelõdési Központ * * * Koszorúzás a szabadhegyi József Attila szobornál Strófa trió (Bp.) - A József Attila Mûvelõdési ház szervezésében * * * Közönségtalálkozó az Alexandra Könyváruházban Költõk: Ferenczy Klára (Gyõr), Gáti István (Bp.), Komáromi János (Paks), Szeitz István (Bp.), Székely-Nagy Gábor (Bp.) Verséneklõk: Decsi-Kiss András (Decs), D. Nagy László (Pécs), MedveLiliom (Gyõr), Menyhért Judit (Bp.), Strófa trió (Bp.), Szigeti Sugár Éva (Bp.), Tücsökkar és Capito Gitárklub (Bük-Szombathely) * * * Közönségtalálkozó a Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtárban Költõk: Gáti István (Bp.), Hessling Hegyi Erika (Gyõr), Komáromi János (Paks), Szeitz István (Bp.), Székely-Nagy Gábor (Bp.) Verséneklõk: D. Nagy László (Pécs), ForgóSzín társulat (Gyõr), Menyhért Judit (Bp.), Róbert Viktor Antal (Gyõr), Sani Singers (Gyõr), Székely-Nagy Gábor (Bp.) Közremûködnek a Gyõri Antológia Kör tagjai. * * * Ünnepi hangverseny a Költészet Napja tiszteletére (Petõfi Sándor Mûvelõdési Ház) József Attila Ars poetica címû versét elmondja Popper Ferenc (a Magyar Versmondók Egyesülete Gyõr-Moson-Sopron Megyei Szervezete elnöke) Ünnepi köszöntõt mond dr. Ottófi Rudolf Gyõr Megyei Jogú Város alpolgármestere A hangverseny résztvevõi: F. Sipos Bea és Faggyas László (Hangraforgó együttes) és Barátaik: Bakó Judit - cselló, Bogdán Krisztina - hegedû, Bodroghalmi László - gitár, Bor Péter hegedû, Molnár Adél - furulya, Rumbus Csaba - basszusgitár, Dara Vilmos - ütõhangszerek Állófogadás * * * InternetVers Fesztivál Fellépõ szólisták és zenekarok 9 óra ForgóSzín társulat (Gyõr) D. Nagy László (Pécs) Szigeti Sugár Éva 10 óra Menyhért Judit A büki Tücsökkar és a szombathelyi Capito Gitárklub Róbert Viktor Antal (Gyõr) 11 óra Sani Singers (Gyõr) Bodriszatva (Gyõr) MedveLiliom (Gyõr) 12 óra MacskaSzem együttes Keresztes Nagy Árpád (Zsámbék) Hangraforgó (Gyõr) 13 óra Ebéd 14 óra Network Unplugged (Komárom) Asztalos Attila Székely-Nagy Gábor 15 óra Decsi-Kiss András (Decs) Tûzmenedék együttes (Gyomaendrõd) Székely Mûhely zenekar 16 óra Álomlátó Együttes (Sárvár) Bodroghalmi László (Paks) Strófa trió 17 óra A_Lóla duó (Paks) Berzevici Zoltán (Veszprém) Tonett zenekar 20 óra Díjkiosztó Gálamûsor A szombati fesztivál belépõdíja 300,- Ft ( kulturális vizitdíj)

7 12 13 A MedveLiliom (Gyõr) a Netversfesztivál honlapról megismert Ferenczy Klára vers hatására fogant. A vers ihlette, váratlanul jött dallam új elõadót kívánt. Mivel még méhen belüli állapotban van, ezért számunkra, szülei számára is titok, milyen is lesz pontosan a születendõ MedveLiliom, Bodriszatva testvére. Menyhért Judit - Bár gyerekkorom óta szeretek énekelni, zenei pályafutásom Dévai Nagy Kamilla iskolájával kezdõdött, 1996 õszén. Sõt, kicsit talán elõbb is, mikor elkértem apámtól a szekrény tetején heverõ gitárját, és a magam (és barátaim) szórakoztatására elkezdtem autodidakta módon gitározni tanulni. Kamilla iskolájában azután megismertem és megszerettem a megzenésített verseket (persze korábban is ismertem már ilyeneket, a Kaláka, Koncz Zsuzsa vagy éppen Halász Judit, Sebõ Ferenc feldolgozásában), de akkor még nem gondoltam arra, hogy én magam is zenésíthetnék verseket. 10 évvel ezelõtt születtek az elsõ ilyen dalaim; elsõsorban József Attila és Gáti István néhány versét dolgoztam fel. A dalaimat fõleg kiállításmegnyitókon, illetve különbözõ rendezvényeken mutattam be ben saját klubesteket is tartottam Csepelen, a Radnóti Mûvelõdési Házban, Dalsziget címmel elején pedig megalakult a versmegzenésítéseimet elõadó MacskaSzem együttes. Network Unplugged (Komárom) A zenekar 2007 telén alakult egy rögtönzött unplugged koncert alkalmával, ezután kezdtük tudatosan is alakítani a zenei portfóliónkat, melyben megtalálhatóak a as évek hazai és külföldi unplugged formációinak dalai csakúgy, mint a mai alternatív zenekarok dalainak átdolgozásai. Róbert Viktor Antal (Gyõr) A gitártanulást közel 20 éve, autodidakta módon kezdtem el szeptemberében beiratkoztam az akkor induló Hangraforgó Gitárklubba, aminek azóta folyamatosan tagja vagyok. A klub vezetõi, F. Sipos Bea és Faggyas László segítségével gitártudásom jelentõsen javult, és 2004 novemberében megszülettek az elsõ versmegzenésítéseim. A Gitárklub szervezésében több nyilvános fellépésen is részt vettünk ban egyedül, 2007-ben Károlyi Balázzsal együtt mutattam be az általam megzenésített verseket a Szombathelyen megrendezett ODT-n. Nagy örömömre szolgált, hogy József Attila Pöttyös címû versének megzenésítése sokak tetszését elnyerte, és a József Attila VIII. Országos vers-, énekelt vers- és prózamondó verseny országos döntõjében a ForgóSzín társulat mûsorában is elõadtuk. A dalostalálkozókon sok nagyszerû embert ismerhettem meg. Köszönöm mindazoknak a segítségét, akik az elmúlt néhány évben hozzájárultak zenei és elõadói fejlõdésemhez. Mûszaki beállítottságom ellenére már középiskolás koromban nagyon szerettem a verseket. Azóta már eltelt néhány év, és egyre jobban hiszek a versek emberformáló erejében. Szeretném, ha dallamaim segítségével a versek még magasabbra szárnyalnának! Strófa trió - A trió 2006 áprilisában alakult, az énekelt versek régi hagyományait õrizve. Dara Vilmos és Silling Tibor az egykori Szélrózsa együttes tagjai alapították a zenekart, kiegészülve Tábi Tamással ben jelent meg Dara Vilmos szerzõi lemeze Versek éneke címen, mely lemez anyagát 2006 nyarán egy kanadai bemutatóra kérték fel. Több koncertet adtunk Calgary-ban, Torontóban és környékén. Itthon szerepeltünk a szombathelyi Énekmondó Fesztiválon. Felemás dalok címmel készül az együttes elsõ lemeze, melynek megjelenése õszre várható. Dara Vilmos ének, gitárok, mandolin, ütõhangszerek Silling Tibor ének, gitárok, ütõhangszerek Tábi Tamás ének, hegedû, khena, furulyák Sani Singers (Gyõr) Együttesünk középiskolásokból alakult Szombathelyi Szaniszló énektanár vezetésével 1982-ben, Holló kamarakórus néven. Azóta névváltozás történt, és már mintegy 10 éve a mostani nevünkön lépünk fel, leggyakrabban szûkebb pátriánkban, de idõnként messzire is eljutunk, keleten Jászberény, nyugaton Luxemburg volt a legtávolabbi hely. Különféle stílusú és mûfajú mûvek alkotják repertoárunkat, hiszen az éneklés szeretete mellett a mûfajok békés egymás mellett élését is hirdetjük, mindezt a capella elõadásmódban. Számtalan díjat nyertünk már, és két CD-nk jelent meg eddig. Szigeti Sugár Éva ének, gitár, gardon Ellesett akkordok és versélmények találkozása a dal nagy elõdök hagyományát követve. Tõlük tudjuk, hogy a nyelv zenél. Csak felhangosítjuk magunkban a versbe álmodók harmóniáit és vállaljuk az elõadást. Kínzó hiányérzet hatásásra kezdtem énekelni távol a hazától, néhai Csepelyi Rudolf ausztráliai magyar költõ és Tolcsvay Béla ösztönzésére. Visszatérve a Ködlámpa irodalmi kávézó közössége bátorította a folytatást. Hatásukra idézem legszívesebben Nagy László és Csepelyi Rudolf mellett Ágh István, Kiss Judit Ágnes, Simon Márton, Boldogh Dezsõ és Gáti István verseit.

8 14 15 A Székely Mûhely Zenekar és Alkotóközösség hivatalosan 2001 telén alakult meg. Mindannyian, jóval korábban már különbözõ zenekarokban és produkciókban játszottunk együtt, ez a csapat akkor indult. Saját zenei gyökereinket hoztuk magunkkal: a népzenétõl kezdve a megzenésített verseken át egészen a rock-and-roll alapokig. A hét év alatt négy CD és egy verseskötet jelent meg munkáinkból. Mintegy százötven koncertet adtunk itthon és határainkon túl, egyházi és profán környezetben, fesztiválokon, klubokban, irodalmi, könyves-, középiskolai helyszíneken. Mûködésünk csúcsának tekintjük, hogy 2006 õszén Torontoba nyertünk meghívást, az ottani Magyar Ház vezetõinek jóvoltából, az 1956-os forradalom 50. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepségek résztvevõi lehettünk több városban, értõ magyar közönség elõtt játszhattunk. Dalaink legnagyobb része klasszikus és kortárs magyar költõk verseire készül, néhány idegen költõ is szerepel, és idõrõl-idõre helyet kapnak saját szövegre (SzékelyNagy Gábor) készült megzenésítések is. Ez évben több fesztiválra is készülünk: most tavasszal A FRINGE- és a NETVERS Fesztiválra, valamint játszunk majd a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is. Célunk a magyar költészet értékeinek felmutatása, megõrzése, különös tekintettel a 20. század magyar költõire: a Nyugat mindhárom nemzedékét már feldolgoztuk. Legújabb törekvésünk tehetséges kortárs, internetes költõk verseink megzenésítése, az õ munkájuk támogatása. Dara Vilmos gitárok, darbouka, djembe, ütõsök, ének, zeneszerzés Huszárszky Mihály basszusgitár, gitár, ének Juhász Anita ének, kisütõsök Keresztény Csaba hegedûk, mandolin, gitár, steel gitár, ének Székely-Nagy Gábor gitárok, ének, zeneszerzés Tábi Tamás furulyák, hegedû, khena, ének A TONETT zenekart ben alakítottuk. Azóta a rendszeres koncertek során a CD Fû teázó, az Ellátó Étterem, a Napos Oldal, stb., mellett a Petõfi Irodalmi Múzeumban, a Mûvészetek Völgyében, a Fringe fesztiválon, a budapesti Nyitott Mûhelyben, a szombathelyi Országjáró Dalosok Találkozóján, az Utcafesztiválon, a Versfesztiválon (különdíj), a Sziget fesztiválon, és a Kazinczy Verseny gála mûsorában is felléptünk. Elsõ koncertprogramunkat magyar költõk megzenésített szerelmes verseibõl, másodikat pedig Radnóti Miklós mûveibõl állítottuk össze. A szakmai szempontokon kívül a versválasztásnál fontos volt a közérthetõség, és a változatosság. Székely-Nagy Gábor vagyok, igazából a Nagy nevet (édesanyám családneve) csak irodalmi célokra használom, megkülönböztetvén magam más neves Székely Gáboroktól ben születtem, a békeviselt kis generáció tagjaként. Szolíd, polgári családban éltem, korán kezdtem olvasni. A verseket a gimiben szerettem meg igazán. Legközelebb a Nyugatosok állnak a szívemhez, és József Attila, az idegen költõk közül pedig Villon, Burns és Jeszenyin versei. Nagy családban élek, feleségemmel hét gyermeket nevelünk. A nagy család nagy kohéziós erõ, tartásomat nekik köszönhetem. Verseim inkább talán dalszövegek, ha mégis önállóan megélnek, magam is csodálkozom rajta. Sokszor ciklusokban dolgozom, tehát versfüzérekben. Dalokat is tinédzserkorom óta írok, fõként versekre, ebben benne van minden, ami a 60-as, 70-es évek zenei világa volt; az Illéstõl kezdve, a korai Kaláka, Sebõ, majd a Makám és Kolinda, Kormorán, az angolszász beat és akusztikus zene legjobbjai, sokan hatottak rám. Ebbõl alakult ki késõbb egy saját stílus remélem legalábbis. Az itt elhangzó dalok egy része új, a Dalok Könyve címmel elkészült lemezemrõl. Csak NETVERS költõk, nagyon tehetségesek - és a barátaim, az õ verseikre írtam. A dalok másik része emlék; régi, és soha nem játszott versek-dalok füzérébõl szeretnék felvillantani néhány - számomra és reményeim szerint a közönség számára is - értékes darabot. A tagok: Deme-Farkas Rita fuvola, furulya, kaval, szájzongora, ének Hölzer Viki cselló, ének Dara Vilmos ritmus- és ütõhangszerek Sólyom Tamás akusztikus gitár, ének Tûzmenedék együttes (Gyomaendrõd) A zenekar jelenlegi nevével és felállásával 2005 novemberében alakult, verset, zenét, a jó társaságot és humort kedvelõ pedagógusokból, Gyomaendrõdön. A nagyközönségnek megzenésített verseket adunk elõ irodalmi esteken, kiállítás-megnyitókon, rendhagyó irodalomórákon, kulturális fesztiválon, unszolásra országos versenyre is benevezünk és a döntõbe is bekerülünk. Fõhadiszállásunk a gyomaendrõdi OMart Könyvesbolt és Kulturális Mûhely, melynek rendezvényein állandó szereplõk vagyunk (pl októberében a Gergely Ágnes-esten). Az elsõ idõkben zömében Sebõ Ferenc és a Kaláka megzenésítéseibõl válogattunk, azóta saját zenével is próbálkozunk, elsõsorban gyomaendrõdi kötõdésû költõk verseibõl válogatva (Gergely Ágnes, Szilágyi Ferenc, B. Molnár Zsuzsa). Kuttenberg Anikó brácsa, hegedû, vokál Molnár Albert gitár, basszusgitár, tekerõlant, mandolin, vokál Oláh Gizella ének, furulyák, kaval, körtemuzsika, ütõhangszerek Szilágyi Zoltán ének, citera, dobok és egyéb kütyük, basszusgitár Tóth Ferenc ének Valuska Lajos ének, gitár

Gyõr-Moson-Sopron Megye

Gyõr-Moson-Sopron Megye Közmûvelõdési Programok Tájoltatásának Programfüzete Gyõr-Moson-Sopron Megye Bartók Béla Megyei Mûvelõdési Központ Közhasznú Társaság 9022 Gyõr, Czuczor Gergely utca 17. Tisztelt Polgármester! Kedves Közönség!

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

a fák táncra állanak.

a fák táncra állanak. 2015. április 10-én ismét a költészet parkjává alakul a KÖSZI előtti tér. A Költészet Napja Kőbányán ebben az évben is olyan különleges rendezvény lesz, amelyre érdemes jelentkezni gyerekeknek és felnőtteknek

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek 219 ESEMÉNYNAPTÁR Kiemelkedő közművelődési, amatőrművészeti események 2006-ban Információ: Magyar Művelődési Intézet, 1011, Corvin tér 8. Telefon: +36-1-201-5053, fax: +36-1-201-5764, e-mail: esemeny@mmi.hu

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság november 16-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-487/2016. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2016. november 16-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23. ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola 2013. december 23. 1 2013/2014. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Komárom Városi Sportcsarnok,

Részletesebben

Kiadási főcsoport bontásban Kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány 1 Anya- Csecsemő- és Gyermekotthon 0 2 Családsegítő Szolgálat 4.248 3.239 788 221 3 Egyesített Bölcsődei Intézményhálózat 0 4 Egyesített

Részletesebben

Családok Európai Éve 2014.

Családok Európai Éve 2014. A TUDOMÁNYOS ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT KÖRÖSÖK VIDÉKE EGYESÜLET BÉKÉSCSABA 48. MAGYAR NYELV HETE BÉKÉS MEGYÉBEN 2014. április 7-19. Családok Európai Éve 2014. Társadalmi felelősségvállalási pályázati kollégiuma

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Baranya megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Baranya megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány. Szlama László. Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi pengetős szakirány Szlama László Szakmai önéletrajz 2012-09-11 Név: Szlama László Születés: Budapest 1990.07.04 Cím: 2370 Dabas, Dinnyés Lajos Utca. 9. Telefon:

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA

KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA 8. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAPALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2009, október 31. és november 23. között A kiadványt tervezte: Damó István Pató: Bahget Iskander

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. 05. 06. 07. 09. 12. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság február 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-39/2018. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2018. február 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Debreceni Vörösmarty Mihály és Alapfokú Művészeti Iskola Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2016. november 28. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés

Részletesebben

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör évi beszámolója

A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör évi beszámolója BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLETI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT SAMORZĄD NARODOWOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1173. Budapest XVII., Pesti út 165. A rákosligeti Magyar-Lengyel Baráti Kör

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben a hetekben a karácsonyra

Részletesebben

A II. Debreceni Székely Nap

A II. Debreceni Székely Nap A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes

Részletesebben

VENDÉGHANG az FMH-ban kulturálatlan klub

VENDÉGHANG az FMH-ban kulturálatlan klub 1 2 Szavak, csodálatos szavak. Juhász Gyula hang suhan át a húrokon Miklya Zsolt A zene a szíven, a szöveg az értelmen át jut el a lélekhez. Mégis gyakran beszélünk zenei gondolatról, illetve a szöveg

Részletesebben

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit a Dávid Gyula születésének századik évfordulója alkalmából rendezendő koncertekre, 2013. május 2. és május 9. között

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével.

Cantemus. IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével. Cantemus IX. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál 2012. augusztus 16-21. Nyíregyháza Karvezetoi mesterkurzus Szabó Dénes vezetésével 2012. augusztus 15-22. Nyíregyháza A Fesztivál A Nyíregyházi Cantemus

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.

SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv Zene Film Digitalizáció Információ Tanulás Tudás Szakértelem Színvonal Elégedettség Megyei Könyvtár, Gyõr

Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv Zene Film Digitalizáció Információ Tanulás Tudás Szakértelem Színvonal Elégedettség Megyei Könyvtár, Gyõr www.gyorikonyvtar.hu Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv Zene Film Digitalizáció Információ Tanulás Tudás Szakértelem Színvonal Elégedettség Megyei Könyvtár, Gyõr Találkozás Rendezvény Mûvelõdés Könyv

Részletesebben

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN

VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN DITTRICHNÉ VAJTAI ZSUZSÁNNA VENDÉGSÉGBEN A FUGA-BAN Puskás Levente szaxofon és Váradi Judit zongora hangversenye magyar zeneszerzők műveiből A két művész több mint egy évtizede játszik együtt. 2015-ben

Részletesebben

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL

ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester

ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő ( ) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester ÜNNEPI EMLÉKEZÉS AZ ÉVFORDULÓN Egy éve hunyt el Varasdy Ernő (1927-2015) Titi-bácsi, ütőhangszeres-művésztanár, karmester 2016.04.17. vasárnap 14 óra HELYSZÍN: Munkácsy Mihály Művelődési Ház (házasságkötő

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8.

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. 84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, 2013. június 5 június 8. Június 3., hétfő 17.00 Egy művészcsalád a miskolci irodalom- és művészetkedvelők körében Találkozó Mezey Katalin, Oláh János

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata

Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály 2015. november havi programok 03. Körök Karika Lívia mandala kiállításának megnyitója. Megtekinthető: november 20-ig. XV. Könyvszalon

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Győr-Moson-Sopron megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Győr-Moson-Sopron megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat

Részletesebben

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann

1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1.A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Molnárné Preczlik Mariann 2.A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai Név: Molnárné

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén Turisztikai Hírlevél Tourinform Sárospatak Decemberi programok Sárospatakon és Környékén A Művelődés Háza és Könyvtára programjai: December 01. 17.00 óra Cserepes nap Értékes fazekas hagyománnyal bír Sárospatak.

Részletesebben

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy

Részletesebben

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.

A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg

Részletesebben

Példány adatok: CD4397 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25 CD5625 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25

Példány adatok: CD4397 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25 CD5625 A 25 Fz (HANGZÓ HELIKON) 25 A 25 Ady / Ady Endre ; előadó Cseh Tamás ; zsz. Novák János. Budapest : Helikon, 2004. 1 CD (57.57 perc) + Könyv: 158541 (CD5625). (Hangzó Helikon) 9789632088914. ISBN 978 963 2088 91 4 : 4490,- Ft 894.511-1Ady

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. )

30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, március 4. - Budapest, február 12. ) 30 ÉVE HUNYT EL PÁSZTI MIKLÓS KARNAGY, ZENESZERZŐ, TANÁR (Budapest, 1928. március 4. - Budapest, 1989. február 12. ) Pászti Miklós I. Az évforduló alkalmából emlékezik a Pászti Miklós Vegyes Kórus alapító

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Toró Árpád. Beszámoló

Toró Árpád. Beszámoló Toró Árpád Beszámoló Az elmúlt egy év szakmai szempontból életem eddigi legmozgalmasabb éve volt. Rengeteg élménnyel és tanulsággal, életre szóló leckével megfűszerezve. Eredetileg 10 egyéni koncertet

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve ( Az idén nyáron is benépesül a Pet?fi liget városunkban. A Bartók Kamaraszínház M?vészeti Liget névvel b? egy hónapos összm?vészeti fesztivállal gondoskodik a város polgárainak igényes nyári szórakoztatásáról.

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk

Akikre büszkék vagyunk - és leszünk A tudás elismerése A legjobb úgy kezdeni egy évet, hogy mérleget vonunk az előzőről, s aki gyengébb, jobb teljesítményre sarkalljuk, aki kiváló teljesítményt nyújtott, kitüntetjük. A kőbányai diákoknak

Részletesebben

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka

Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka Communitas Alkotói Ösztöndíj 2010-2011 Leckehangverseny-körút Időutazás a zene világában 2011 Bartók-év Ismerjük meg értékeinket Beszámoló A 2010-es év a nyertes pályázatunk

Részletesebben

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2012 Az 5. osztályosok eredményei

Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntő, 2012 Az 5. osztályosok eredményei Az 5. osztályosok eredményei I. Tóth Péter 98,5 Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola Mátészalka Szabolcs-Szatmár-Bereg Kálnásiné Katona Judit II. Bencze Nóra 98 Páneurópa Általános

Részletesebben

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz

Az Ének-zenei Tanszék SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖREI ősz Az Ének-zenei Tanszék DOLGOZATI TÉMAKÖREI A DOLGOZAT TÉMÁJA Asztalos Bence 1. Koncert-pedagógia, közönségnevelés óvodás kortól 2. Kreativitás és vállalkozókészség fejlesztése az ének-zene oktatásban. 3.

Részletesebben

A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja

A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja Könyvtár-népszerűsítő munka a Pest Megyei Könyvtárban, Szentendrén A könyvtár szerepe a változó társadalomban Információk, dokumentumok gyűjtése feltárása

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium Vegyeskara

1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium Vegyeskara 1950-ben alakult meg a Lovassy László Gimnázium a A kórus alapítója - Zámbó István, Liszt-díjas karnagy, aki ekkor még maga is diák volt - ezzel az énekkarral kezdte sikerekben gazdag karnagyi pályáját.

Részletesebben

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar

jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar jászberényi Valotásy János Szövetkezeti Vegyeskar A kórust 1862-ben alapította iparosokból, zenekedvelő polgárokból Palotásy János. A Jász Múzeumban található dokumentumok, díszes serlegek tanúskodnak

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta)

1956-os forradalom évfordulójára Hangdokumentumok: 1956 12 nap válogatott hangdokumentumai (kazetta) Csak akkor születtek nagy dolgok, Ha bátrak voltak, akik mertek S ha százszor tudtak bátrak lenni, Százszor bátrak és viharvertek. (Ady: A Tűz csiholója) Az 1956-os forradalom évfordulójára készített összeállításunkkal

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelt Szerkesztő/Újságíró! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a

MEGHÍVÓ. Tisztelt Szerkesztő/Újságíró! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a MEGHÍVÓ Tisztelt Szerkesztő/Újságíró! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a A jövő iskolája, a közoktatás-fejlesztési szolgáltatásokat nyújtó

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018.

Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál 2018. XXVII. Országos Táncművészeti Fesztiválok 2018. Országos Ifjúsági és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál Országos Junior és Művészeti Szakközépiskolások fesztiválja Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben