SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
|
|
- Etelka Biróné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló évi CVII. Törvény 26. a) pontjában biztosított felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja: I. A rendelet célja és hatálya 1. (1) A rendelet célja a működtetési jog helyi szabályozása érdekében az önálló orvosi tevékenység körzeteinek meghatározása. (2) A rendelet hatálya Sárbogárd Város közigazgatási területén a területi ellátási kötelezettség körében nyújtott egészségügyi alapellátásra és az e tevékenységet nyújtó a) háziorvosokra b) házi gyermekorvosokra, c) fogorvosokra terjed ki. II. Orvosi körzetek területi beosztása 2. (1) Háziorvosi tevékenység Sárbogárd város közigazgatási területén hat háziorvosi körzetben folytatható, melynek felsorolását, az egyes körzetek területi beosztását jelen rendelet 1. számú melléklete tartalmazza. (2) Házi gyermekorvosi tevékenység Sárbogárd Város közigazgatási területén 3 házi gyermekorvosi körzetben folytatható, melynek felsorolását, az egyes körzetek beosztását jelen rendelet 2. számú melléklete tartalmazza. (3) 1 Fogorvosi tevékenység Sárbogárd közigazgatási területén 3 fogorvosi körzetben folytatható, melynek felsorolását, az egyes körzetek beosztását jelen rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. 1 Megállapította: 4/2003. (II. 14.) K t r. s z. rendelet 1.. Hatályos: V. 1-től
2 2 III. Záró rendelkezések E rendelet július 18. napján lép hatályba. Sárbogárd, július 17. Varnyu Péter sk. polgármester Vargáné Krupa Rozália sk. jegyző Kihirdetve: július 18. Vargáné Krupa Rozália sk. jegyző 1. számú melléklet a 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelethez I. számú háziorvosi körzet Háziorvosi körzetek területi beosztása József Attila u. Vágóhid u. páros oldal Attila u. Kinizsi u. Kossuth u. Virágrész Sávoly köz Puha köz Németh L. u. Semmelweis u. Gagarin u. Munkácsy M. u. Mádi köz Elődvezér u. Kisfaludy u. Lehel u. Köztársaság u. Álmos vezér útig Huba u. Dobó u. Álmos vezér u. Szegfü u. Nap u. Rétszilasi városrész Kis u. Damjanich u. Fehérvári u. Virág sarok Bocskai u. Virág sarok köz Új u. Petőfi u. Rétszilas - Vasútállomás Temető u. II. számú háziorvosi körzet MÁV telep Csik u. Mátyás király u. Wesselényi u. Ady Endre u. páratlan oldal Sövény u. Kereszt u. Nyíl u. Bethlen G. u. Kígyó u. Tinódy u. Posta u. Lázár u. Asztalos u. Hatvani u. Kiss köz Kertalja u. Simon köz Gőbölös köz Kovács köz Csőgör köz Simon u. Tinódy köz Bercsényi u. Dörögdi köz Radnóti u. Mányoki u. Nagy L. u. Dörögdi u. Vak Bottyán u. Mészöly G. u. Vágóhid u. páratlan oldal Nagyhörcsök
3 3 III. számú háziorvosi körzet Töbörzsöki városrész Honvéd u. Szent István u. Abai u. Bajcsy-Zs. u. Balassi B. u. Dózsa Gy. u. Katona u. Bem u. Tüzér u. Esze T. u. Százados u. Csonka u. Imremajori u. Május 1. major Temető u. IV. számú háziorvosi körzet Rákóczi u. László u. Tisza u. Táncsics M. u. Miklós u. Arany J. u. Magyar u. Béke u. Vezér u. Park u. Gárdonyi u. Gesztenyesor Kazinczy u. Fasor Kölcsey u. Hársfa u. Széchenyi u. Nyárfa u. Homoksor Akácfa u. Csaba u. Ibolya u. Szabadság u. Nefelejcs u. Egressy B. u. Vasút u. Erkel F. u. Deák F. u. Vörösmarty u. Jókai M. u. V. számú háziorvosi körzet Köztársaság út Álmos vezér útig Haladás u. Zrínyi u. Árpád u. Hősök tere Fenyő u. Németh sarok Csók u. Baross u. Úttörő u. Bercsényi u. Salamon u. Rózsa u. Ifjúság u. Ady Endre u. páros oldal Árpád ltp. Tury M. u. Tompa M. u. Mikes köz VI. számú háziorvosi körzet Pusztaegresi városrész Deák F. u. Templom köz Gilicze köz Gergely köz József A. u. páros oldal Sallai tanya Kislók Ady E. u. Örspuszta Ödönpuszta Rákóczi u. Köztársaság tér Kossuth u. Petőfi u. Kiss u. Hatvani u. József A. u. Baross u. Arany J. u. Dózsa Gy. u. Dégi u. Ország u. Fehérvári u. Petőfi u. Széchenyi u. Sárhatvani városrész Külső hatvanpuszta 2. számú melléklet a 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelethez Házi gyermekorvosi körzetek területi beosztása 1. számú gyermekorvosi körzet Vágóhíd u. Mátyás király u. Templom köz Nagy L. u. Hatvani u. Mikes köz
4 4 Asztalos u. Lázár u. Tompa M. u. Simon köz Sövény u. Gilicze köz Kovács köz Tinódy u. Gergely köz Posta u. Mányoki u. Ifjúság u. Kígyó u. Kertalja u. Salamon u. Nyíl u. Tury M. u. Fenyő u. Wesselényi u. Tinódy köz Úttörő u. Csík u. Dörögdi köz Csók I. u. Mészöly Géza u. Bercsényi u. Haladás u. Vak Bottyán u. Németh sarok Árpád u. Kereszt u. Baross u. Bethlen G. u. Iskola u. II. számú gyermekorvosi körzet Németh L. u. Magyar u. Arany J. u. Petőfi u. Kazinczy u. Táncsics M. u. Kinizsi u. Kölcsey u. Egressy B. u. Puha köz Széchenyi u. László u. Semmelweis u. Homoksor Szabadság u. Lehel u. Gárdonyi u. Erkel F. u. Munkácsy M. u. Vezér u. Deák F. u. Elődvezér u. Vasút u. Jókai u. Álmosvezér u. Akácfa u. Ibolya u. Huba u. Hársfa u. Nefelejcs u. Rákóczi u. Nyárfa u. Csaba u. Köztársaság u. Béke u. Rétszilas Miklós u. Gesztenyesor Tisza u. Fasor III. számú gyermekorvosi körzet József A. u. Tüzér u. Kisfaludy u. Katona u. Damjanich u. Bajcsy-Zs. u. Gagarin u. Temető köz Kossuth u. Abai u. Ó u. Attila u. Nap u. Mádi köz Szélső u. Kis u. Dózsa Gy. u. Csonka u. Szent István u. Imremajori u. Bem u. Balassi B. u. Százados u. Honvéd u. Nagyhörcsök 3. számú melléklet a 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelethez 1 1. számú fogorvosi körzet Abai út Ady Endre út Asztalos utca Bajcsy Zsilinszky utca Balassi Bálint utca Bem utca Berzsenyi Dániel utca Bethlen Gábor utca Csík utca Fogorvosi körzetek területi beosztása 1 Módosította: 4/2003. (II. 14.) K t r. s z. rendelet 1..
5 Csonka utca Csőgör köz Dózsa György utca Dörögdi köz Göbölös köz Hatvani út Hantosi út Honvéd utca Imremajori út Iskola köz Katona utca Kereszt utca Kertalja utca Kígyó köz Kis köz Kovács köz Lázár utca Május 1. major Mányoki utca Mátyás király utca MÁV telep Mészöly Géza utca Nyíl utca Posta utca Radnóti Miklós utca Simon köz Simon utca Sövény utca Százados utca Szent István utca Temetőköz Tinódi utca Tüzér utca Vak Bottyán utca Vasúti őrház Wesselényi utca 2. számú fogorvosi körzet Ady Endre út Árpád lakótelep Árpád utca Barátság utca Csók István utca Damjanich utca Fenyő utca Gergely köz Gilicze köz Haladás út Ifjúság út Kis utca Kisfaludy utca 5
6 Kossuth Lajos utca Mádi köz Mikes köz Nap utca Németh Lajos köz Németsarok utca Ó utca Salamon utca Sávoly köz Szélső utca Tompa Mihály utca Túry Miklós utca Úttörő utca Videoton Gyártelep Zrínyi Miklós utca Kinizsi utca Nagy Lajos utca Vágóhíd utca Virágrész Alsókörtvényes tanya Bágyi sor Biller rész tanya Huszár tanya Ipai szőlő Kislók Ady Endre utca Kislók Hunyadi utca Kislók József Attila utca Kislók Kossuth utca Kislók Petőfi utca Kislók Rózsa utca Kislók Rákóczi utca Kislók Szabadság utca Kislók Úttörő utca Kislóki utca Kislók puszta Sallai tanya Hadnagypuszta Ráditanya Rétszilas Bocskai utca Rétszilas Fehérvári út Rétszilas Új utca Rétszilas vasútállomás Pusztaegres Baross utca Pusztaegres Dégi utca Pusztaegres Fehérvári utca Pusztaegres Hatvani utca Pusztaegres Kiss utca Pusztaegres Köztársaság tér Pusztaegres Ady Endre utca Pusztaegres Deák Ferenc utca 6
7 Pusztaegres Dózsa György utca Pusztaegres Kossuth Lajos utca Pusztaegres Petőfi Sándor utca Pusztaegres Rákóczi Ferenc utca Pusztaegres Széchenyi István utca Pusztaegres Antalmajor Pusztaegres Dózsa György utca Őrspuszta Sárhatvan Arany János utca Sárhatvan József Attila utca Sárhatvan Külsőhatvanpuszta Ödönmajor 3. számú fogorvosi körzet Attila utca Baross utca Bercsényi utca Dobó István utca Gagarin utca Hősök tere József Attila utca Petőfi Sándor utca Rózsa utca Szegfű utca Templom köz Virágsarok utca Akácfa utca Álmosvezér utca Arany János utca Béke utca Csaba utca Deák Ferenc utca Egressy Béni utca Elődvezér utca Erkel Ferenc utca Fasor utca Gárdonyi Géza utca Gesztenyesor Hársfa utca Homoksor Huba utca Ibolya utca Jókai Mór utca Kazinczy Ferenc utca Kölcsey Ferenc utca Köztársaság utca László utca Lehel utca Magyar utca Miklós utca Munkácsy Mihály utca 7
8 Nefelejcs utca Nyárfa utca Park utca Rákóczi Ferenc utca Semmelweis Ignác utca Szabadság utca Széchenyi István utca Táncsics Mihály utca Tisza utca Vasút utca Vezér utca Vörösmarty utca 8
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Egységes szerkezetbe foglalt szöveg Hatályos: 2017. március 21-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 25/2012.(XII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről 1 ZÁRADÉK
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e
CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİ-TESTÜLETE 5/2002. (V.7.) r e n d e l e t e a háziorvosi körzetekrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyi közszolgáltatások
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.
Pécel Város Önkormányzatának 8/2009. (IV. 1.) számú rendelete a Pécel Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévı háziorvosi ek meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet módosításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteirıl
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 13/2005. (IX. 22.) számú rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteirıl Enying Város Önkormányzatának Képviselı-testülete az egészségügyrıl szóló 1997.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel
SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003.(IV.01.) sz. rendelete egységes szerkezetben a 17/2007.(X.19.) számú rendelettel a háziorvosi körzetek határainak megállapításáról (2008.január
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2016. (XI.30.) számú rendelete. a háziorvosi körzetek megállapításáról. A rendelet hatálya
Harkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2016. (XI.30.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról Harkány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi
3. (1) E rendelet 2011. július 01. napján lép hatályba.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2011. (VII.1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban:
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének. a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének a 29/2011. (X. 28.) és a 35/2011. (XI. 30.) önkormányzati rendeletekkel módosított 23/2010. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a háziorvosi és védőnői körzetek
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról
Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016.(V.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Egyek Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet
Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany
(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), a 10/2010. (V.28.),valamint a 13/2013.(XI.29.) önkormányzati rendelettel)
Dorog Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint védőnői körzetekről
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
Belügyminisztérium NYHÁT Lekérdezõ: FFALP Móri Polgármesteri Hivatal Dátum: :01:20 Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1
Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1 Ady Endre utca teljes közterület 011 Agyag utca teljes közterület 014 Akácfa utca teljes közterület 009 Akai út teljes közterület 003 Alkotmány utca teljes közterület
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 15/2005. (IV.28.) számú rendelete A felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek valamint a területi védőnői szolgálat és az iskolavédőnői
13/2002. (VI. 28.) sz.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről 13/2002. (VI. 28.) sz. R E N D E L E T E Egységes szerkezetben:
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete. A háziorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2002. (VI. 27.) ÖR sz. rendelete A háziorvosi körzetekről Módosítva: 8/2004. (III. 04.) ÖR sz. rendelet Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátások
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1
Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / (VIII.30.) önkormányzati rendelete
NAGYECSED VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13 / 2016. (VIII.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testülete
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
E rendelet a április 1-jén lép hatályba. Nagykáta, március.
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2017. (III.) önkormányzati rendelete Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 7/2016. (VI.29.)
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 18/2002. (VI.20.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
Módosította a 28/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelet 1. (1) bekezdése. Hatályos február 1.
Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (X.26.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről 1 Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Cece Nagyközségi Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014.(IV.04.)önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Cece Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS Köznevelési intézmény: Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. Felvételi körzet: Dobó Katica u. Esze
1. számú VÁLASZTÓKERÜLET
1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár
(2) Az Önkormányzat a háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti ellátást az orosházi kistérségi társulással kötött megállapodás alapján láttatja el.
Nagyszénás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2016. (VIII. 24.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Nagyszénás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:
1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK
ĺ á á á Ö á é ő ü é Ż Ż ö á é é ü á á ö á í á áó ó ó Ż ö á ó ĺ á áó ú á á á Ö á á é ő ü ę é é ő ó ó é ö é á é é á á ö é ĺ Ż é é á öé á ú á á á Ö á é ő ü é é ű öđé á á ő ő ő Ż Ż ö á é á í é é é ö é á ó
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01
Szehofnerné Széber Zsuzsanna Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 07-061-001-2, Cím: Szt. István tér 6. (Városháza), TEVK: 01 Csokonai utca teljes közterület 51 Mónus Illés utca 000001 000007 folyamatos
Gyömrő Város Önkormányzata hat háziorvosi, három gyermekorvosi és két fogorvosi körzetben határozza meg Gyömrő város alapellátásának körzeteit.
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. és a 22/2011. (IX. 05.) sz. rendelettel
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PNACK Nagykáta Dátum: :10:04 Gál Brigitta Lapszám: 1
Gál Brigitta Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-087-001-6, Cím: Gimnázium, Dózsa Gy. u. 26/a., OEVK: 09 Árpád köz teljes közterület 24 Árpád utca teljes közterület 110 Czakó András utca teljes közterület
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 9/2002. (VI.24.) rendelete
RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2002. (VI.24.) rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról a 3/2011.(I.24.) módosító rendelettel egységes szerkezetben Ráckeve Város Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete. a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl. Felhatalmazás
11/2002. (VI. 7.) Hev. Ör. rendelete a háziorvosi, házi-gyermekorvosi és fogorvosi körzetekrıl Felhatalmazás Heves Város Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X...) önkormányzati rendelete. A háziorvosi és fogorvosi körzetekről
Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2015. (X....) önkormányzati rendelete A háziorvosi és fogorvosi körzetekről Kerekegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének../2015. (X..)
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)
1. melléklet 1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12.
1. SZÁMÚ KÖRZET SZÉKHELYE: 9600 SÁRVÁR, DÓZSA GYÖRGY UTCA 12. 1. Balassi Bálint utca 2. Balogh Ádám utca (Lánkapuszta) 3. Dózsa György utca 4. Földvárpuszta major (Lánkapuszta) 5. Gárdonyi Géza utca 6.
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1. sz. választókerület
1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen
Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat
Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 4554-6/2013. Határozat A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.. törvény /a továbbiakban: Ve./ 77. /1/ bekezdésében biztosított
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
TAMÁSI VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2009.(IX. 1.) számú önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Tamási Város Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó
PÜSPÖKLADÁNY település
01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017. (II. 28.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E. a háziorvosi körzetek kialakításáról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a 10/2004. (III. 30.) sz. rendelettel Szerencs Város Képviselőtestülete
Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca
Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2008. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 10. /1/-/2/ bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva Pásztó városban
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
A rendelet hatálya. Felnőtt háziorvosi körzet
Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2017.(I.31.) önkormányzati rendelete a felnőtt és gyermek háziorvosi, a fogorvosi körzetek, a területi védőnői körzetek, az iskolavédőnői körzet,
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
(Egységes szerkezetben a 2/2009. (I.30.), a 6/2010. (III.26.), valamint a 10/2010. (V.28.) önkormányzati rendelettel)
Dorog Önkormányzat Képvisel -testületének 13/2004. (V.03.) önkormányzati rendelete Dorog Város Közigazgatási területén kialakított háziorvosi házi gyermekorvosi fogorvosi, valamint véd n i körzetekr l
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
ürítési nap hétfő és csütörtök
Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)
Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek
1. számú melléklet 1 16/2002. (VI. 21.) sz. önkormányzati rendelet 1. sz. melléklete (28/2012. (VII. 13.) sz. Ör. 1. számú melléklet) 1. számú körzet Felnőtt Háziorvosi ellátási körzetek Alkotmány utca,
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke Ady Endre utca teljes - Aradi utca teljes - Arany János utca teljes - Arató utca teljes - Batthyány Lajos utca teljes - Belső utca teljes
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 54/2015. (XII.2.) önkormányzati rendelete a magánszemély kommunális adójáról Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.
Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete. Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.
Paks Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2008. (IX. 12.) számú rendelete Az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról.* Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. számú törvény
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete
Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének az önálló orvosi tevékenység gyakorlásáról szóló 14/2014. (V.28.) önkormányzati rendelete Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről
MEDGYESEGYHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011.(I.12.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről Medgyesegyháza Város Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében megállapított
EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9/2002. (VI. 12.) számú R E N D E L E T E a háziorvosi körzetek kialakításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 10/2004. (III. 30.), valamint a 17/2012. (VII. 27.) rendeletekkel Szerencs
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2016. (XI..) rendelet-tervezete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Nagykáta Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi