Barangoljunk együtt. A Kárpát Egyesület, Eger programajánlata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Barangoljunk együtt. A Kárpát Egyesület, Eger programajánlata"

Átírás

1 Barangoljunk együtt A Kárpát Egyesület, Eger programajánlata 2010

2 Mi, a Kárpátosok A Kárpát Egyesület Magyarország legrégebbi turistaszervezete ban alakult Ótátrafüreden, hetedikként a nagy alpesi társaságok sorában. Akkor, ebben még a világ élvonalába tartoztunk. Elődeink nagy munkát végeztek: létrehoztak utakat, pihenőhelyeket létesítettek, útjelzéseket festettek, és építették a menedékházakat. Félszáznál is több turistaházat hoztak így létre. A nagy munka közben azonban jött a világháború, s mire vége lett, a Kárpát Egyesület hegyek nélkül maradt. Aztán megint egy háború következett. A Kárpát Egyesület már nem kaphatott esélyt a talpraállásra. A kommunista hatalom nem tűrte, hogy egy szervezet akár csak nevében is közösséget vállaljon az elszakított országrészekkel. A Magyarországi Kárpát Egyesület 1992-ben, negyven év után éledt újjá, mi, egriek pedig től munkálkodunk azon, hogy a kárpátos gondolat továbbvivői lehessünk. Mi is ez? Kapcsolatépítés-tartás a Kárpát-medencében élő magyar honfitársainkkal. Hiszen összeköt bennünket az azonos nyelv, kultúra, költészet, a történelem, a közös sors. Természetesen időnk nagy részét szűkebb otthonunkban, a Bükkben töltjük. Nemcsak egyszerű erdőjáróként, hanem a természetben, a természetért tevő csapatként. Hitvallásunk: Az ember nem azért turista, mert az erdőt járja, hiszen a vaddisznó is járja mégsem turista, hanem azért, hogy maradandó, a közt szolgáló turistalétesítményeket hozzon létre. (Dr. Téry Ödön). Remélem, sikerült olyan programot összeállítanunk, amiben minden természetkedvelő megtalálhatja a neki tetszőt. A túrákat, a könnyebb áttekinthetőség kedvéért, csoportosítottuk. Külön találhatóak a bükki, mátrai túrák. Ezeket az egy napos utakat családoknak, gyakorlatlan turisták számára is ajánljuk. A magashegyi túrák már nagyobb erőt kívánnak, és megfelelő speciális felszerelést. A túravezetőnél minden részletről tájékozódhatsz. A túraterv táborok fejezetében a nyári szabadság aktív eltöltésére adunk lehetőséget. Szakképzett túravezetőink segítségével gyakorlott és gyakorlatlan, idős és nagyon fiatal túratársainknak is tudunk erőnlétüknek megfelelő programot ajánlani. Nem igényelnek különleges felszerelést, csak jókedvet és akaratot. Minden nap több útvonal közül választhatnak. Különjárati programjainkat olyan iskolai osztályoknak, nagyobb baráti társaságoknak, munkahelyi, szakmai csoportoknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni a Kárpát-medence természeti és kultúrkincseit. Részletes program a honlapon található Természetesen külön kérésre speciális programot is össze tudunk állítani. Téry Ödön szavait mi komolyan vettük. Nemcsak járjuk az erdőt, hanem a közt szolgáló turistalétesítményeket is létrehoztunk. Szálláshelyeinken előzetes egyeztetés alapján szállást kaphat a bükki vándor. Köves Gyula Elérhetőségeink Kárpát Egyesület, Eger interneten: drótpostán: kovesgy01@t-online.hu telefonon: Köves Gyula, / postai levél útján: 3300 Eger, Galagonyás u. 12/a személyesen a Kárpátos klubban: minden hónap elsõ csütörtök, órától, ill. minden meghirdetett túráinkon

3 Bükki, mátrai túrák Túraterv Január 16. Tantúra Egerbakta öreg tölgy Baktai-tavak Villóbérc Almár Táv: 8 km, szint: 150 m Találkozó: 7, 50 Volán pu. Túravezető: Bónusz György (+36 20/ ) 23. Kaptárkövek I. Noszvaj Cakó-tető Mész-hegy Nyergeshegy Pajdos Eger, Szarvas-tér Táv: 14 km, szint: 300 m Találkozó: 8, 30 Volán pu. Képzés: tájékozódás télen, tájfutó térkép és a tájoló használata. Túravezető: Benkó Zsolt (+36 30/ ) Február 6. Eger és környéke I. Felsőtárkány Kerengő út Arnótkői barlang Várhegy Várkút Balogh lápa Katalinforrás Attila-forrás - Síkfőkút Táv: 14 km, szint: 500 m Találkozó: 8.40 óra Volán pu. Túravezető: Bónusz György (+36 20/ ) Március 7. Kövek Tamáskút Három-kő Tarkő Őserdő Toldi- kapu Heregrét Tamáskút Táv: 16 km, szint: 460 m Találkozó: 9.00 óra, Tamáskúti ház (megközelíthető gépkocsival vagy az Egerből 8.30-kor induló lillafüredi autóbusszal). Túravezető: Köves Gyula (+36 20/ ) 21. Kaptárkövek III. Cserépfalu Ördögtorony Cinegés Cserépfalu Táv: 6 km, szint: 130 m Találkozó: 8, 40 Volán pu. Képzés: tájékozódási feladatok tájfutó térképen, rövid kitűzött pályákon gyakorlás. Túravezető: Benkó Zsolt (+36 30/ ) 27. Bükki Házak kreatív teljesítménytúra Felkeresendő Házak: Lesház, Guba-ház, Peskőház, Őrkő-ház, Tamáskúti-ház Az útvonalat és a sorrendet mindenki maga tervezi meg! Információ: Kaptárkövek II. Bogács Furgál-völgy Mangó-tető Cserépváralja Felső-szoros Cinegés Cserépfalu Táv: 14 km, szint: 260 m Találkozó: 8, 30 Volán pu. Képzés: térképolvasás, útvonal követése Túravezető: Benkó Zsolt (+36 30/ ) 27. Eger Városi tájékozódási verseny Információ és jelentkezés: Bóta Attila (+36 20/ vagy palfiilona@chello.hu)

4 Bükki, mátrai túrák Túraterv Május 1. Fennsík Bányahegy Nagymező Jávorkút Borókás teber Vesszős-vgy. Lillafüred Táv: 16 km, Szint: 400 m Találkozó: 9.00 óra, Tamáskút (megközelíthető gépkocsival vagy az Egerből 8.30-kor induló lillafüredi autóbusszal) Túravezető: Köves Gyula (+36 20/ ) Április 22. Egri Bükk - teljesítménytúra Választható távok: 15 km, 30 km, 50 km gyalogosoknak, 80 km kerékpárosoknak. Információ és jelentkezés:bóta Attila (+36 20/ vagy palfiilona@chello.hu) 23. Túra a Mátrában I. Parád Parádóhuta Klarissza-forrás (Csevice-kút) Pisztrángos-tó Ilona-vízesés Parádfürdő Táv: 19 km, Szint: 320 m Találkozó: 7.35 Volán pu. Túravezető: Bónusz György (+36 20/ ) 10. Eger és környéke II. Eger Tesco végállomás Cígléd-tető Tiba-kút Divald-kút Vár-kút Bikk-bérc Nagy-Eged Eger várállomás Táv: 19 km, Szint 350 m Találkozó: 8.30 Tesco autóbusz-végállomás Túravezető: Bónusz György (+36 20/ ) 18. Vizek Tamáskút Hárs-kút Vöröskő-forrás Imókőforrás Tamáskút Táv: 16 km, Szint: 400 m Találkozó: 9.00 óra, Tamáskút (megközelíthető gépkocsival vagy az Egerből 8.30-kor induló lillafüredi autóbusszal) Túravezető: Köves Gyula (+36 20/ ) 22. Föld Napja természetjáró elméleti verseny Érsekkert Információ:

5 Bükki, mátrai túrák Túraterv Június 6. Napernyő Kupa - tájékozódási túraverseny A részletes kiírás a honlapunkon lesz megtekinthető. A rendezők várják a tájékozódási túraversenyzés iránt érdeklődők jelentkezését. Információ és jelentkezés: Bóta Attila (+36 20/ vagy palfiilona@chello.hu) 26. Bükk aljai túra Bükkzsérc Hór-völgy eleje Subalyuk Oszlai tájház Ódor-vár Erzsébet- forrás Káposztás-lápa Barát-völgy Felsőtárkány Táv: 18 km, Szint: 350 m Találkozó: 8.40, Volán pu. Túravezető: Bónusz György (+36 20/ ) Szeptember 18. Eger Csillaga teljesítménytúra Új útvonal!!! A jelentkezők választhatnak a 15, 25 és 50 km-es táv közül. A részletes útvonal honlapunkon lesz megtekinthető. Információ: Ház a sziklák alatt Bélapátfalva Gyári-tó Katonasírok Őrkő Őrkő-ház Hegyeskő Napsugár-pihenő Felsőtárkány Táv: 20 km, szint: 700 m Találkozó: Kővágó-tér Túravezető: Benkó Zsolt (+36 30/ ) Október 10. Szép túra Bükkszentkereszt Bükkszentlászló (Földvár) Fehérkő-lápa Lillafüred Táv: 16 km, Szint: 500 m Találkozó: 9.00 óra, Tamáskúti ház (megközelíthető gépkocsival vagy az Egerből 8.30-kor induló lillafüredi autóbusszal). Túravezető: Köves Gyula (+36 20/ ) 30. Kaptárkövek IV. Sirok vár Barát, Apáca sziklák Rozsnakpuszta Egerbakta Táv: 12 km, szint: 260 m Találkozó: 8.00 óra Volán pu. Túravezető: Benkó Zsolt (+36 30/ ) November 6. Várak a Déli Bükkben Kács Kácsi vár Kácsfürdő Nagy-Barátréttető Kő-völgy (Felső szoros) Cserépváralja, vár Bogács Szomolya Táv: 19,3 km, szint: 500 m Találkozó: 6:40 óra, Volán pu. Túravezető: Bakos Csaba (+36 70/ ) 21. Túra a Mátrában II. Recsk Jóidő-nyak Gazos-kő Őr-hegy Sirok (Nyirjes-tó) Táv: 18 km, Szint: 350 m Találkozó: 7.35, Volán pu. Túravezető: Bónusz György (+36 20/ ) December 4. Találkozás a Mikulással Berva Meleg-oldal Berva-tető Les-rét Berva Táv: 10 km, szint: 80 m Találkozó: 9.00 óra, Berva gyárkapu, vagy óra, Lesrét. Túravezető: Bónusz György (+36 20/ ) 11. Kaptárkövek V. Szomolya Vén-hegy, kaptárkövek Novaj Táv: 11 km, szint: 180 m Találkozó: Volán pu. Túravezető: Benkó Zsolt (+36 30/ )

6 Szálláshelyeink Kulcsosházaink a Bükkben Szorgos csapatunk az elmúlt években Téry Ödön gondolataival egyetértésben vállalta a lerobbant bükki menedékházak rendbetételét. Munkánkat nagyban segítette, hogy mind a Nemzeti Parkkal, mind az Egererdő Zrt.-vel példás egyesületünk kapcsolata. Nekik is köszönhető, hogy immáron öt erdei házikóban tudjuk fogadni mindazokat, akik elfogadják a kárpátos szellemiséget és viselkedésmódot, betartják az erdő, pontosabban a természetvédelem írott és íratlan szabályait. Les ház: Az Egerhez közeli, ugyanakkor a város zajától távoli Les ház főleg családok számára kedvező Őrkő ház: Az Őr-kő tövében, a kéktúra útvonalon megbújó Örkő ház a kalandvágyók, vérbeli túrázók ideális szálláshelye

7 Szálláshelyeink Peskő ház: Azoknak a túrázó társaságoknak ajánljuk, akik igazi csendre és nyugalomra vágynak Tamáskúti ház: A Felsőtárkány Lillafüred közút melletti vendégházunk csoportok, kempingezők pihenőhelye Guba ház: A Berva-völgy végében található legújabb házunk kiválóan alkalmas baráti összejövetelekre. Gépkocsival is megközelíthető

8 Különjárat Túraterv Egyesületünk megalakulása óta legfontosabb feladatunknak tartjuk a határon túl élő magyarokkal való kapcsolattartást. Szeretnénk, ha minél többen utaznának, ismernék meg a határon túli magyar területeket, az ott élő magyarokat. Lehetőségeinket, kapcsolatainkat kihasználva ehhez nyújtunk segítséget ajánlatunkkal. Nem ígérjük utazásuk komplett megszervezését, de biztosan szolgálhatunk hasznos tanáccsal, ismerős szolgáltatóval. Ha időnk és energiánk engedi, a szervezésben is segítünk. Erdélyi útjaink Egy kis történelem: Erdély a Kárpátok karéjában négyzetkilométeren terül el. Anyagi és szellemi kultúrája az egész magyarság kulturális öröksége is. A honfoglalás óta századokon át Magyarország szerves része volt. A magyar utas történelmi gyökereket, érzelmi feltöltődést keres itt. Ehhez kívánunk segítséget nyújtani oly módon, hogy Erdély nevezetességeit több útvonalra fűztük fel. Nagyobb baráti társaságoknak, munkahelyi, iskolai csoportoknak elképzeléseik szerinti speciális programot is össze tudunk állítani. Ismerkedés Erdéllyel 5 napos programunkat azoknak a csoportoknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni Erdély nevezetes helyeit, de időt szánnak a közös mulatságra kikapcsolódásra is. Eljutunk Aradra, Vajdahunyadra, Szászföldre, a Szent-Anna-tóhoz, a Gyimesekbe és az ezeréves határhoz is. Három nap Erdély Torockó az egyik legszebbnek tartott erdélyi település az Erdélyi Szigethegység keleti részében, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre fekszik. Jellegzetes házai és népviselete világviszonylatban is híressé teszik. Utazásunk is bővelkedik látnivalókban, hiszen az a Nagyvárad (püspöki székesegyház, Szt. László herma) Király-hágó Bánffihunyad (Református templom) Kolozsvár (Szt. Mihály templom, Mátyás-szobor, Hunyadi Mátyás szülőháza) Torda (Sóbánya) útvonalon buszozunk Torockóra. Pünkösdi búcsú Csíksomlyón Csíksomlyó, ami századokon át csak a katolikus székelység és a csángóság búcsújáróhelye volt, az utóbbi évtizedekben a világ teljes magyarságának zarándokhelyévé lett. Székelyföld Rómájának is nevezik. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit, aki szívesen részt vesz ezen a győzelmi emlékünnepen és hálaadó körmeneten, valamint szeretne egy kicsit kirándulni Székelyföldön.

9 Különjárat Túraterv Két nap Felvidék Azoknak a kirándulóknak ajánljuk, akik csak rövid időt tudnak szakítani az utazásra, de szeretnének látnivalókkal is gazdagodni és kikapcsolódni is. Lehetőség van rövid túrára is. Kárpátalja Egy kis történelem: Kárpátalja földrajzilag a Kárpátok, az Ung és a Tisza folyók által határolt vonulata, a valamikori Ung, Bereg és Ugocsa vármegyék területe. Itt érkeztek őseink a Kárpát-medencébe, itt halt meg Dobó István, gyerekeskedett II.Rákóczi Ferenc, járt erre Petőfi és Feszty Árpád. Az ő nyomukat követjük kirándulásainkon.. Felvidéki ajánlataink Egy kis történelem: A Kárpátok nyugati vonulatának hegyei között, magyarok, szászok, szlovákok lakta terület, mintegy négyzetkilométer, ez a Felvidék. És ettől sokkal több. Évszázados várromok, és települések, román, gótikus, reneszánsz, barokk templomok és paloták emlékeztetnek bennünket mondáinkra, költőinkre, történelmünk személyiségeire. Két változatot ajánlunk egy 4 valamint egy 5 naposat. A magyar történelem emlékhelyeit keressük fel a kezdetektől a végig, Vereckétől Szolyváig. A győzelemtől a vereségig. Azoknak ajánlom ezt az utat, akik nemcsak a történelmi emlékeket keresik, hanem azt is átérzik mennyire fontos része az egyetemes magyarságnak ez az országrész, kulturkincseivel együtt. Kirándulás a Szepességbe 5 napos utunkat mindazoknak ajánljuk, akik nemcsak a városokat szeretik felfedezni, hanem a hegyeket is szívesen felkeresik.a szepességi városok, várak megismerése mellett túrázunk a Magas-Tátrában és tutajozunk a Dunajecen. Az Andrássyak nyomán Kirándulásunk helyszíne Gömör vármegye, a Gömöri-karszt. Az Andrássy család a 16.században jelenik meg a területen.megszerzik Krasznahorka várát és a hozzátartozó uradalmat. Olyan híres szülöttei voltak a családnak, mint Andrássy István, a kurucgenerális, Andrássy Manó, a nagy utazó, Andrássy Gyula, a Monarchia külügyminisztere, Magyarország miniszterelnöke. A 3.napon ellátogatunk még a Dobsinai jégbarlangba is. Ez az út a barlang nyitva tartása miatt, csak nyáron választható.

10 Táborok Túraterv Június 21-július 16. Táborozás Tamáskúton Szünidei táborunkat diákoknak szervezzük hétfőtől péntekig tartó turnusokban. Bizton állíthatjuk, hogy kezdeményezésünk bevált! Ezért (is) folytatjuk és reméljük a régi táborozók mellé új gyerekeket is megismerhetünk táborainkban! Célunk változatlan: tartalmas és olcsó lehetőséget kínáljunk a szülőknek a gyermekük szünidei programjának összeállításához. Egyesületünkre jellemző módon igen aktív és természet közeli tábort tervezünk. Kérjük, hogy pontosabb információkért keresse a táborvezetőt! Táborvezető: Köves Gyula (+36 20/ , kovesgy01@t-online.hu) Július Augusztus Tátra 2010 Turisztikai tábor a Magas Tátrában Gyönyörű magashegyi völgyek, bővizű hegyipatakok, vízesések és maga a HEGY! Kissé megtépázva, de varázsát megtartva! Mindez és túráink változatossága a biztosíték arra, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő nehézségű túrát, és így ez az öt nap igazi feltöltődéssé és kikapcsolódássá váljék. A különutakat kedvelők bizonyára örülnek, hogy szállásunk a lanovka és az elektrícska megállójának közelében lesz. Amennyiben igényli a csapat, természetesen szervezünk hegyi vezetős csúcsmászást is. Jelentkezés és információ: Köves Gyula (+36 20/ ) 26 augusztus 1. EKE tábor Gyergyóban! Az Erdélyi Kárpát Egyesület ( EKE ) minden évben megrendezi Vándortáborát Erdély másmás tájait bebarangolva. Az ötnapos találkozó ( általában úgy ezer jó ember összejön ilyenkor ) során a rendezők napi 3-4, különböző nehézségű túrát szerveznek, természetesen túravezetővel. Jó alkalom túrázásra, gondolatváltásra. Képzelj el egy hatalmas sátorvárost, ahol a világ minden tájáról összegyűlnek egy hétre a hegyeket szerető magyarok! Jelentkezés: Köves Gyula (+36 20/ , kovesgy01@t-online.hu)

11 Magashegyi túrák Túraterv Január 30. Szlovák Paradicsom ínyenceknek A Hernád áttörés élvezetes túra nyáron, de télen teljesen más embert kíván és más dimenziót látat a túrázóval. A túra a klasszikus Hernád áttörés és fel a Klasztoriskóra a vízeséseken keresztül. Remek lehetőség egy kis hágóvas koptatásra. Igazi kihívás! Információ és jelentkezés: Gál Péter (+36 70/ , bobek64@fre .hu) Február 8-9. Magas Tátra Nagyszalóki-csúcs A téli gerinc túra izgalmas, mivel hágóvasat és jégcsákányt is kell használni, a biztonságos közlekedéshez. Két napos kiruccanásunk egy igazi magashegyi, téli túra lesz. A második napra egy levezető völgy túrát tervezünk. Túránkat gyakorlott magashegyi túrázóknak ajánljuk! Jelentkezés és információ: Bóta Attila túravezetőnél (+36 20/ ) 13. Síelés, túrázás a Szlovák Paradicsomban Hagyományos kirándulásunk Mlynky hegyeibe. A síelést választók a mlynky-i sípályán hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek, míg a túrázók a Zejmarska kanyon vadregényes útvonalán fáraszthatják izmaikat és agyukat. Téli körülmények között igazi extrém túrának tűnik! A túra időpontja a hóviszonyoktól függ, kérlek figyeld honlapunkat!!elentkezés: Köves Gyula (+36 20/ ) Bónusz György (+36 20/ ) Március Téli túrák a Magas-Tátrában Aki szereti a havas túrákat és a HEGYET, annak élmény lesz ez a három nap! Tervezünk könnyű és nehezebb túrákat, de az sem fog csalódni aki a síelést választja, hisz szállodánk gyakorlatilag pályaszállás Tátralomnicon. Jelentkezés és információ: Köves Gyula (+36 20/ ) Június Via Ferrata A Via Ferrata vagy Klettersteig az Alpok meredek, nehezen járható szikláin drótkötéllel kiépített útbiztosító rendszer, amely a veszélyes szakaszoknál is teljes biztonságot nyújt. Ezeken a túráinkon érezhetjük igazán a hegyek erejét és az ember kicsinységét a természet nagyságához képest, és egészen újszerű fogalmat kapunk a hegyek olykor megközelíthetetlen, vad és vadságában is gyönyörű világáról. A túrát 5 naposra tervezzük önellátós módon, kempingekben megszállva. A pontos időpontról kérlek, érdeklődj a túravezetőtől! Jelentkezés és információ: Bóta Attila túravezetőnél (+36 20/ )

12 Magashegyi túrák Szeptember Túrák az osztrák Alpokban és az olasz Dolomitokban Túránkat 8 naposra tervezzük, szintén kempingezve és önellátóan. A részletes programot még tervezi túravezetőnk. Jelentkezés és információ: Bóta Attila túravezetőnél (+36 20/ ) Alpok! Gran Paradiso Egy igazi négyezres csúcsmászás!! Az Olasz Alpok 4061 méteres csúcsa, az Alpok négyezres csúcsai közül a legkönnyebben meghódítható. Ez a kijelentés csalóka, mivel a mászás során 2160 méter szintet kell leküzdeni és erre 2 nap áll rendelkezésre. Technikai nehézségek nincsenek, viszont a túra alatt meg kell küzdeni a magassággal, gleccseren kell átkelni, hómezőn kell gyalogolni hágóvasban és a csúcs előtt adódik egy kis sziklamászás. Az alaptáborban sátorban kell megszállni, a hegyen viszont remek menedékház adott. Ez már 2735 méter magasan van. A vidék lenyűgöző és az igazi magas hegyi túra, aminek minden szépsége előjön ennek a műfajnak. A túra kb. 6-8 nap. Információ és jelentkezés: Gál Péter (+36 70/ , bobek64@fre .hu) A címbeni link a Kárpát Egyesület, Eger internetes oldalára mutat. Web, ami naprakésszé tesz minket! Ezen az interaktív felületen tájékoztatást adunk magunkról, feladatainkról, programjainkról. Túrára indulás előtt is érdemes itt körülnézni, nincs-e valamilyen változás az előre meghirdetett programjainkban. A webmester Bakos Csaba tagtársunk, várja a sikeres túrát követően átélt élmények beszámolóit, a készített fotókat, továbbá minden, másokkal is megosztható hirtelen jött ötleteket. Október Marmolada de penia A Marmolada a Dolomitok legmagasabb csúcs 3343 méter és számtalan út vezet a csúcsra, de azért komoly sziklamászó tapasztalat nélkül a nyugati gerincen kiépített utat érdemes választani. A túra összetett. Felfelé ferrata a csúcs alatt hómező, majd lefelé sziklamászás és gleccserjárás. Az útikalauzok általában nehéznek tartják, a kilátás és a környék gyönyörű és feledhetetlen a látvány. A felszerelés ferrata felszelelés, sisak, hágóvas, jégcsákány. A gleccser nem túl nagy, de azért komoly veszélyeket rejt. A túra egy hetes. Információ és jelentkezés: Gál Péter (+36 70/ , bobek64@fre .hu) Szja 1 % Adófizető tagjainktól tisztelettel kérjük, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával szeretett egyesületünket támogassák. Kérjük buzdítsák családtagjaikat, barátaikat, ismerőseiket arra, hogy felajánlásaikat Egyesületünk javára tegyék meg. Adószámunk: Kárpát Egyesület, Eger (KEE):

Kárpát Egyesület Eger

Kárpát Egyesület Eger Kárpát Egyesület Eger túraprogramjai 2013-ban Január 5. szombat Az első Köszöntsünk együtt Újévet! Eger (Berva) Berva-tető Guba ház Leshely Les-ház Eger (Berva) Táv: 7 km, szint: 260 m Találkozó: 9.10

Részletesebben

Kárpát Egyesület, Eger 2012. évi túrái

Kárpát Egyesület, Eger 2012. évi túrái Kárpát Egyesület, Eger 2012. évi túrái Január 7. Az első Berva Meleg-oldal Berva-tető Les-rét Berva Táv: 10 km, szint: 80 m Találkozó: 9,00 óra, Berva gyárkapu, vagy 11.00 óra, Lesrét Túravezető: Bónusz

Részletesebben

Program tervezet 2012 MKE Sí Osztály

Program tervezet 2012 MKE Sí Osztály 1 MKE Sí Osztályának programjai 2012. évre Program tervezet 2012 MKE Sí Osztály Január 27 február 1. Helyszín: Arnoldstein (Karintia) + 5 síterep Szállás: Hotel félpanzió Szervező: Méhes László Február

Részletesebben

Beszámoló a Kárpát Egyesület 2007. évi tevékenységéről

Beszámoló a Kárpát Egyesület 2007. évi tevékenységéről Beszámoló a Kárpát Egyesület 2007. évi tevékenységéről A Kárpát Egyesület, Eger minden érdeklődő részére lehetőséget kíván teremteni az aktív szabadidő eltöltésre természetjárás, túrázás és ezeken keresztül

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET

TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2014. ÉVI TÚRATERVEZET Társaságban kellemesebb gyalogolni és izzadni is! TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

Időpont: január (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban.

Időpont: január (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban. Időpont: 2019. január 26-27. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: kollégiumban Egerben, 2 személyes, saját zuhanyzós szobákban. Étkezés: otthonról szendvicsek. Egerben vacsora lehetőség. Mit

Részletesebben

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Kéktúra vándorlás az Alföldi-kéken Helyszín: Alföld Későbbi részletes kiírás szerint Eötvös Loránd Természetbarát Egyesület, (MTSZ) Információ: Matolcsi György +36 (30) 732-6002

Részletesebben

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE

2007. JÚNIUS 18-24. MAGYAR NEMZETI PARKOK HETE 1 Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 3304 Eger, Sánc út 6. - Levélcím: 3301 Eger, Pf.: 116. Ig. közv.: (36) 422-700 Tel.: (36) 411-581 Fax: (36) 412-791 E-mail: bnptitkarsag@bnp.kvvm.hu 2007. JÚNIUS 18-24.

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

2011. július 31 augusztus 7.

2011. július 31 augusztus 7. 2011. július 31 augusztus 7. Szálláshely: kempingben Cortina d Ampezzo-ban. Utazás: kisbuszokkal, budapesti érkezéssel és indulással. Létszám: maximum 30 fő Részvételi díj: 57.000 Ft, amely tartalmazza

Részletesebben

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007.

ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. ZÖLDTURIZMUS ÉVE 2007. Kiss Kornélia kutatási csoportvezető Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. március m 13. A kampányévet megalapozó kutatások A magyar lakosság utazási szokásai, 2000-től évente A KVVM

Részletesebben

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.

Részletesebben

Nagyvisnyó Sporttábor

Nagyvisnyó Sporttábor Nagyvisnyó Sporttábor Augusztus 17. Indulás: I. csoport 9.00 II. csoport 10.30 Tisza tavi hajókirándulás-poroszló Közös túra a Dédesi várromhoz 5 600 m (oda-vissza) kb. 2,5 óra Augusztus 18. A túra hossza:

Részletesebben

TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET

TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2013. ÉVI TÚRATERVEZET A természetnek is szüksége van barátokra, gyere hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,

Részletesebben

Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal.

Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Időpont: 2017. szeptember 22-24.(péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: panzióban, Boga-telepen, 2-3-4 személyes zuhanyzós szobákban. Étkezés: közös boltolás, félpanzió a szálláson.

Részletesebben

Január. Február. Március

Január. Február. Március Január Január 12. Útvonal: Lillafüred István-kilátó Szepesi-barlang Savós-völgy Lillafüred Táv: 7 km Szint: 320 m Találkozó: 09:55, Felső-Majláth (5-ös busz megállója) Január 26. Borsó-hegyi emléktúra

Részletesebben

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület. Programfüzet Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület Programfüzet 2014 A Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület 1998-ban alakult. Az egyesület alapvető célja a természetben való aktív túrázás népszerűsítése, különféle

Részletesebben

AZ EGRI BÜKK NAGYJAI Jelvényszerző túramozgalom 2013.

AZ EGRI BÜKK NAGYJAI Jelvényszerző túramozgalom 2013. AZ EGRI BÜKK NAGYJAI Jelvényszerző túramozgalom 2013. Szerkesztette: Melczer László Melczer Lászlóné Papp László Sípos Zsoltné Tóth Ferenc Zsolt Felelős kiadók: Egri Szent-Györgyi Albert DSE és Heves Megyei

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,

Részletesebben

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság

2013. Pécs Városi Természetbarát Bizottság "A turista messze földekre a gőz segélyével is elutazhat, hogy azonban a valódi turista nevet kiérdemelje, gyalogtúrákat kell tennie akár a havasok legmagasabb csúcsára, akár pedig a legmélyebb fekvésű

Részletesebben

Időpont: március (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban

Időpont: március (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban Időpont: 2019. március 14-17. (csütörtök-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal Szállás: Szarajevóban, hotelban, 2-3 személyes szobákban Étkezés: étterem lehetőség Szarajevóban, reggeli szálláson

Részletesebben

Nagyvisnyó Túlélő tábor

Nagyvisnyó Túlélő tábor Nagyvisnyó Túlélő tábor 2014.08.17-22. 1. nap: Tiszafüred Poroszló Hajótúra Dédesi várrom 2. nap : Nagyvisnyó Aggtelek Nagyvisnyó szabad program vacsoráig 3. nap: Csomózási technikák a túléléshez (alpin

Részletesebben

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem.

Időpont: július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Időpont: 2016. július 16. (szombat) Utazás: légkondis különbusszal. Étkezés: otthonról szendvicsek, Jósvafőn étterem. Felszerelés: jókedv, bakancs, esőkabát. Biztosítás: egyénileg történik. Találkozó:

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.

V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés

Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés Túrák, előadások, családi programok, terepi vezetés info@nngeopark.eu Terepi vezetés Amennyiben szeretné megismerni a Medves vidékét, örömmel segítünk. Túravezetőink már 2500 Ft/óra díjtól akár személyre

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.

Részletesebben

II. NEGYEDÉV.

II. NEGYEDÉV. II. NEGYEDÉV 04.04. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 3 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia u. 3. BTSSZ TUTI 04.05. Természetjáró Alapismereti Elméleti Oktatás 4 Helyszín: Budapest, V. ker. Curia

Részletesebben

III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

III. NEGYEDÉV Családi gyermektábor Helyszín: Vinye ÁPISZ SE BTSSZ Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság III. NEGYEDÉV 07.03-08. Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója Helyszín: Pusztamarót TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.06-09. Szlovák turisták nemzetközi

Részletesebben

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului

IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului IV. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2007. október 5-14. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa

Részletesebben

MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT

MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT MTSZ MINŐSÍTÉSI SZABÁLYZAT 2005 A minősítés célja: a rendszeres sportjellegű természetjárás elismerése, ezáltal ilyen tevékenységre való állandó késztetés. A minősítés feladata: szakáganként, követelményszint

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

A Kárpát Egyesület, Eger 2005. évi Közhasznú jelentése

A Kárpát Egyesület, Eger 2005. évi Közhasznú jelentése A Kárpát Egyesület, Eger 2005. évi Közhasznú jelentése Beszámoló a Kárpát Egyesület, Eger 2005. évi közhasznú tevékenységéről A Kárpát Egyesület, Eger 2001. októberében került bejegyzésre a Heves Megyei

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Eltűnő kultúrák nyomában

Eltűnő kultúrák nyomában Eltűnő kultúrák nyomában VI. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2009. október 5-12. Torockó-Verespatak--Gura Humorului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.12.21. csütörtök A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 9.00 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 185 HUF oda vissza pedig 185; Összesen:

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online.

III. NEGYEDÉV. 07.03-04. Jelzett turistaút karbantartása Helyszín: Pilis-Visegrádi-hegység BTSSZ Technikai Bizottsága Információ: otse@t-online. III. NEGYEDÉV Július első hetében a rendezők végleges kiírása alapján Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSz Információ: www.tfsz.hu 07.03-16. Alföldi

Részletesebben

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27

KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc

Részletesebben

TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN

TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN 2017. július 13-16. Szervező: Csuka István túravezető (Győri Vasutas Természetjáró Egyesület) Utazás: 50 személyes modern autóbusszal Időpont: 2017. július

Részletesebben

2014. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.

2014.  Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. /Benedek István: Csavargás az Alpokban/ 2014. Pécsi Sport Nonprofit

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december

Részletesebben

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ Debrecen - Erdőspuszta 2010. szeptember 18. szombat I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ 2010. szeptember 18. szombat A Magyar Diáksport Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

A Kárpát Egyesület, Eger

A Kárpát Egyesület, Eger A Kárpát Egyesület, Eger i Közhasznú jelentése 1. Jogi körülmények A Kárpát Egyesület, Eger 2001. október 25-vel jött létre a Heves Megyei Bíróság 1564 sorszám alatti nyilvántartásba vételével. A bejegyzéssel

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018.

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI TÁBOROK 2018. Egyesületünk ez éven 4 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, új programmal - Bükki TÚRA napközis tábor -

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Indul a zarándokvonat Csíksomlyóra

Indul a zarándokvonat Csíksomlyóra Indul a zarándokvonat Csíksomlyóra Hamarosan útra kel a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, hogy utasaival együtt megtegye immáron tradicionális útját Erdély gyönyörű tájain át. 2010. május 21-24.

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ:

II. NEGYEDÉV Tavaszi túraverseny Helyszín: Budai-hegység Telki, Nagykopasz térsége BTSSZ Ifjúsági Bizottsága Információ: II. NEGYEDÉV 04.07. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység, Harangvölgy Leánykökörcsin virágzás 04.07. Látogatás a Ferenc-hegyi barlangban Helyszín: Budapest, Ferenc-hegyi barlang Barlangtúra

Részletesebben

- augusztus - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Egyéb. Jelvényszerző túramozgalom a Bükkaljai Kő-út mentén. Ez történt májusban:

- augusztus - Kaptárkő Egyesület havi hírlevele. Egyéb. Jelvényszerző túramozgalom a Bükkaljai Kő-út mentén. Ez történt májusban: Kaptárkő Egyesület havi hírlevele - augusztus - Tombol a nyári szünet és a nyári szabadságok ideje, de most sem maradtok programok nélkül. Augusztus a hullócsillagok, a Perseida meteorraj hónapja. Ennek

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület programfüzete. 2015 www.mvte.hu/kulcsoshazunk.html

Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület programfüzete. 2015 www.mvte.hu/kulcsoshazunk.html Miskolci Vasutas Természetjáró Egyesület programfüzete 2015 www.mvte.hu/kulcsoshazunk.html A hegyek fohásza Vándor, ki átkelsz énrajtam, tekints reám! Én vagyok az, kinek köveiből házadat építed, szobraidat

Részletesebben

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A Testnevelési Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület akkreditált továbbképzést szervez pedagógusok számára GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A továbbképzés azonosító száma:

Részletesebben

Hármashatár-hegyi kilátópont

Hármashatár-hegyi kilátópont 2016. áprilisától látogatható a Hármashatár-hegy legmagasabb pontján épült új kilátó. A fából készült szerkezet 8 méter magas, és tökéletes panoráma nyílik róla Budapestre. Csatapunk ezúttal a gömb alakot

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Akikre büszkék vagyunk. (2018) Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések

Részletesebben

1. nap Besztercebánya. érintésével mennénk fölfelé, az Árva. völgyében megállnánk egy-egy faluban. (Árva várát kihagynám, mert már sokan láttuk.

1. nap Besztercebánya. érintésével mennénk fölfelé, az Árva. völgyében megállnánk egy-egy faluban. (Árva várát kihagynám, mert már sokan láttuk. Megőrzésre átvettük tőletek. A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Pest Megyei Szervezete (Pemeksz) tanulmányutat szervez Lengyelországba 2018. június 21-24-re. Lengyelország 1918-ban ismét visszanyerte

Részletesebben

Természetjáró Egyesület

Természetjáró Egyesület A programfüzetet készítette: Miskolci Vasutas Kavecz Milán Természetjáró Egyesület Programfüzet 2009 Hagyjatok, oh, hagyjatok nem nézni A frivól jelenvilág képébe!... Hagyjatok rohannom olykor-olykor Vadon

Részletesebben

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/ " Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért

Részletesebben

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke

Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Zöld OT Zöld szervezetek 2018. évi Országos Találkozója 2018. április 12. - 2018. április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Ez a rendezvény először került megrendezésre határon túl. Programok: - csütörtök

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka, 9.45 órakor 01.06. Sítúra-/nosztalgia/ Sífutás, Újévköszöntő túra Helyszín:

Részletesebben

A Mont Blanc és festői városok - június (6 nap) Iranyar: Ft/fő

A Mont Blanc és festői városok - június (6 nap) Iranyar: Ft/fő A Mont Blanc és festői városok - június (6 nap) Iranyar: 94.900.-Ft/fő Mont Blanc és festői városok 1.nap Indulás Békéscsabáról, a Evangélikus Nagytemplom mögötti parkolóból 13.00 h-kor, Kecskemét-Budapest

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben Dés, Transilvania Camping Szervező - Ábrok László - Debrecen - tel.:06 20 939 0271 Társszervező - Transilvania Camping - Erdélyi Lakókocsisok - Peti tel 0040 722 509492

Részletesebben

VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra

VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra Erdélyi Kárpát Egyesület- Bihar Megye VII. Czárán Gyula Nyomában emlék és teljesítménytúra Rendezők: Erdélyi Kárpát Egyesület - Bihar Megye Szervezők: Székely Zoltán: szekely.zoltan@sherpa.ro, Tel: (00-4

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2015. számú körlevél 2015. szeptember október havi programkiírás Elnöki

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/

Wass Albert - MESE AZ ERDŐRŐL /Erdők könyve/ " Turista az, aki gyönyörködve járja a természet utait, aki megbecsüli a természet szépségeit, és aki nem másért vállalja a természet járásával együtt járó kényelmetlenségeket, mint magáért a természetért

Részletesebben

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés

GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A Testnevelési Egyetem és az Országos Erdészeti Egyesület akkreditált továbbképzést szervez pedagógusok számára GYALOGOS VÁNDORTÁBOR-VEZETŐ Akkreditált pedagógus továbbképzés A továbbképzés azonosító száma:

Részletesebben

Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló

Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló Éves túratervben nem szereplő túrák pontszámai 2014. Ausztria 2014. 07. 20. Stoderzinken parkoló Steinerhaus Friedenshirhirclein - Stoderzinken csúcs Brünner Hütte Parkoló 7km 350 m 2014/07/6-6 18,5 2014.

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

A vasalt utak és a természetvédelem. Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató

A vasalt utak és a természetvédelem. Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató A vasalt utak és a természetvédelem Bódis Pál civil természetvédő, hegymászó oktató 2019.05.24 Fotó: Varga Mária A természetvédelem célja A földi létközösségek állapotának, működőképességének, biológiai

Részletesebben

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola

Részletesebben

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08.

AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08. AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08. Indulás: 2015. augusztus 01-én (szombat) reggel 6:30-kor a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. Gyülekezés,

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Olaszország hadba lép

Olaszország hadba lép Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz

Részletesebben

szeptember.01 vasárnap

szeptember.01 vasárnap Nap szeptember.01 vasárnap 2013.szeptember hónapra tervezett sebességmérések Mérés tervezett helye 09.00-11.00 Parád belterülete 11.00-13.00 Sirok belterülete 13.30-15.00 Egerbakta belterülete szeptember.02

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA

VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal és a Mozaik Gazdasági Szervezet Budapest Főváros Önkormányzata által támogatott táborozási lehetőséget hirdet VÁSÁROSNAMÉNY - GERGELYIUGORNYÁRA sport, szabadidős

Részletesebben

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. TÚRAKIÍRÁS.

1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653. ,,Kilométer falók védőnők gyalog, kétkeréken. TÚRAKIÍRÁS. MAGYAR VÉDŐNŐK EGYESÜLETE Közhasznú Szervezet 1073 Budapest Akácfa u. 56. fsz.4. Mottó: Védőnők az egészséges boldog családokért Adószám: 19667544-2-42 Főv. Bíróság bejegyzés: 3653,,Kilométer falók védőnők

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.05. Újévköszöntő túra Helyszín: Szépvölgy Árpád-kilátó Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Információ: Telek György

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt

Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt A NyDOP-2009-2.1.1./C.D.E pályázati program keretén belüli Dudlesz túraúthálózat- és élménypark fejlesztési projekt címen lehetőség nyílik a soproni

Részletesebben

2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 2015. február hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 07.00-09.00 Novaj, Hunyadi M. út 09.00-11.00 Ostoros, Egri út 11.00-13.00 Eger, Bervai út 14.00-16.00 Eger,

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor

BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK Miskolc ZOO napközis tábor BÜKKI FIATALOK TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLETE NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK 2017. Egyesületünk ez éven 3 féle tábort indít: - Miskolc ZOO napközis tábor - a hagyományos Zoo tábor, megújult programmal - Bükki TÚRA napközis

Részletesebben

Tájékoztatás: 06 (1)

Tájékoztatás:   06 (1) Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben