a töltöttkáposzta és a ferdinánd elkészítését végezték, a férfiak pedig természetesen a vágást, perzselést, a sertés bontását és feldolgozását

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "a töltöttkáposzta és a ferdinánd elkészítését végezték, a férfiak pedig természetesen a vágást, perzselést, a sertés bontását és feldolgozását"

Átírás

1 XXVIII. évf. 2. szám január 16. Ingyenes Önkormányzati Hetilap Hagyományos karcagi disznóvágás Január 10-én (szombaton) a Lovagi Udvarban került sor egy hagyományos disznótorra. Az eseményt a Konok-Kunok főzőcsapata szervezte. Erről a társaságról az elmúlt évek során már többször beszámolt lapunk, hiszen rendszeresen járnak különböző főzőversenyekre, bemutatókra. Szatmári János, a rendezvény házigazdája elmondta, hogy ezúttal is egy hagyományos disznóvágásra várták a vendégeket, amely nem pusztán egy télen szokásos esemény, hanem a Konok-Kunok éves gyakorlását, a csapat összetartását is jelenti hogy mindenki tudja mi a feladata, hol a helye a munkában. Számos helyre járunk versenyezni, tavaly például voltunk Székelykeresztúron, legközelebb pedig Derecskére megyünk - mondta a házigazda - hozzátéve, hogy barátait, kollégáit, a csapat hozzátartozóit hívta meg erre a rendezvényre. Ők azok, akik megkóstolják az ételeket és kritikát mondanak a csapat főztjéről. A vágás és a feldolgozás munkamenete a hagyományos, paraszti családoknál megszokott módon zajlott, szinte mindent kézi erővel végeztek a résztvevők. A feldolgozással párhuzamosan főtt az orjaleves, a káposztás hús, készült a véres hurka, májas pogácsa és mindezt frissen sült házi kenyérrel kínálták a vendégeknek. Juhász János, a csapat böllére elmondta, hogy jól összeszokott a társaság az elmúlt évek során. Munkanap lévén mindenki szabadságot vett ki, hogy jelen lehessen az eseményen. A hölgyek a töltöttkáposzta és a ferdinánd elkészítését végezték, a férfiak pedig természetesen a vágást, perzselést, a sertés bontását és feldolgozását gyakorolták. Minden munkafázis rutinosan és zökkenőmentesen zajlott és míg a csapat egyik része még a hurkát, kolbászt töltötte addig mások a korábban feldolgozott részek sütését, főzését végezték. Nyester Ferenc és felesége például a káposztáshúst készítették fel az udvari kaszrolyban, eközben a konyhán már szorgos kezek alatt készült a ferdinánd és a hályas tészta, töltötték a káposztát. Munka közben persze ment a jó hangulatú beszélgetés, viccelődés, szakmai véleménycsere. Így tudtuk meg, hogy Derecskét követően a Konok-Kunok a Tiszafüredi Halas Napokra, majd Badacsonytördemicre és Kunszentmiklósra készülnek - ezeken a helyeken is öregbítve a karcagi ételek hírnevét. Az eseményre városunk számos közéleti személyisége is hivatalos volt. Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke ugyan nem vett részt a vágásban, de mint meghívott vendég megkóstolta a toros ételeket és az egyik teleíziónak nyilatkozva elmondta, hogy gyermekkorában sokszor vett részt disznóvágáson, amelyekhez sok szép régi emlék fűzi. Elmondása szerint saját gyermekeivel is biztosan fog disznóvágást rendezni. Az elnök azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy javasolni fogja a földművelési miniszternek a hályas tészta - mint helyi érték - védettség alá helyezését, hiszen egyedi specialitásról van szó. A déli órákban megérkezett dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is, aki az ilyen disznótorok fontosságát abban látja, hogy a hagyományőrzés mellett az adott környékre jellemző ízek és ételek is fennmaradnak. Elárulta, hogy gyermekkorában egy évben több disznóvágásra is sor került a családjukban, és még mindig őrzik ezt a hagyományt. Ahogy fogalmazott, a disznóvágás a vidéki életforma része, de megjegyezte, hogy a főváros környékén is újraéledni látszik ez a szokás, ami részben ahhoz is hozzájárul, hogy növekedjen a magyar sertésállomány. -dh- Fotó: Karcag TV Fotó: Karcag TV

2 január 16. KÖZÉLET Közéleti szilánkok A védelem jobboldali bástyája Bekövetkezett hát, amit eddig is tudtunk,- de ösztönösen száműztünk gondolatainkból -,hogy majd valamikor búcsúznunk kell az Aranycsapat utolsó még életben lévő játékosától, Buzánszky Jenőtől. Vasárnap este az egyik közismert tv-csatorna adása közben gongütés után (!), jelent meg először a hír, vöröslő szalagcímen. (Bármennyire is apróságnak tűnhet) de mélységesen szégyelltem magam, mert két alkalommal is hibásan, pontatlanul írták a vezetéknevét! Erre aligha lehet mentsége a hírszerkesztőnek.) Az ember már túl volt az aznapi, meglehetősen felkavaró és ambivalens érzelmeket kiváltó híradások okozta fáradtságon; a párizsi terrorcselekmények részletein, majd az áldozatokra emlékező több milliós békemenet képsorain. ( A BBC végig helyszíni közvetítést adott a menetről, amit 50 ország államfői, - még politikai ellenfelek is,- egymással karöltve az első sorokban vezettek). Szóval, úgy gondolta az ember, hogy ilyen felületesség nincs- hiszen Buzánszky nevét még Braziliában is tudták, és maga Pelé nevezte minden idők legjobb védelmének, jobboldali bástyájának. De nem csak a Nemzet Sportolója volt, hanem egy olyan közéleti személyiség aki a magyar nemzet jó hírét terjesztette amerre csak járt a világban. Nekünk különösen a vidékieknek -, még annyiban is pluszt jelentett, hogy sokáig egyedül ő volt, aki vidékiként került be a nemzeti tizenegybe! A dombóvári lokiban kezdett, majd a Dorog NB I-es játékosa volt, úgy lett válogatott. Nem volt magas iskolai végzettsége, de született intelligenciájával túlszárnyalt jó néhány liberális diplomást. Többször hangoztatta, hogy őt soha nem érdekelte a politika de ismerte a Kádár János-i kijelentés pontos tartalmát: Aki nem politizál - az is politizál. És ezt jó értelemben használta is: amikor metró kocsit neveztek el róla, minden filosznál bölcsebben foglalta össze ars poeticáját: Háborúban a tábornokoké a vezető szerep, békében viszont a kultúra és a sport az, amivel a népek versenyében előkelő helyeket, győzelmeket lehet elérni. Ő aztán - származása miatt isegész életében a kisembereket és a baloldali eszményeket képviselte a legtisztább értelemben, és ezekhez az eszményekhez hű is maradt. Legyen neki könnyű a föld -, s mi sajnos még nem igazán tudjuk, kit is vesztettünk. -ács- A doni katasztrófa áldozataira emlékeztek Bár Magyarország és a Szovjetunió között 1941 június 27-től beállott a hadiállapot, a magyar haderőt azonban csak a következő évben, az keleti hadjárat második évében vonták be a hadműveletekbe. A német és a magyar hadvezetés megállapodása szerint a 2. magyar hadsereg alakulatait mintegy 200 ezer katonát 1942 nyarán vezényelték az orosz frontra, ahol a magyar csapatok a német Dél Hadseregcsoport alávetettségében tevékenykedtek. Az egységek hosszú gyalogmenetek után júniustól vettek részt a harcokban, és július elején érték el a Don folyót, ahol a nyár folyamán, mintegy 200 kilométer szélességben védelmi állást foglaltak el. Ezután a frontvonal megmerevedett, a további hadműveletek a folyó orosz kézben maradt hídfőállások elfoglalására szorítkoztak, ezek azonban a komoly veszteségek ellenére is csak részsikereket hoztak több hídfőállás is szovjeteké maradt. Így érkezett el e tél és a Vörös Hadsereg sztálingrádi offenzívája, amely körbezárta a várost ostromló 6. német hadsereget. Az oroszok téli haditerve a magyar hadsereg által védett doni állásokat is érintette. A megmaradt hídfőállások mögött erőket összpontosítottak. A korábban a magyar csapatoknak jelentős segítséget ígérő német hadvezetés minden erőforrást Sztálingrádhoz irányított. Az irreálisan nagy kilométeres Elismerés a díszteremért Az 1996-ban alapított Karcagért Közalapítvány céljai között a környezetvédelem, a közlekedés-biztonság védelme, a közforgalom számára megnyitott utak fejlesztésben, fenntartásában való részvétel, valamint a kulturális örökség védelme és a műemlékvédelem szerepel. Ennek megfelelően eddig a kutató intézetig futó kerékpárút, és a Karcag- Berekfürdő közötti kerékpárút megépítéséhez nyújtottak segítséget, de a Karcagért Közalapítvány anyagi támogatásával készült el a Múzeumpark kerítése, tavaly egy szabadtéri színpad költségeit finanszírozták. Legutóbb a Városháza díszterme újult meg e közalapítvány segítségével, amelyért decemberben dr. Temesváry Tamás az alapítvány elnöke, valamint Kovács Sándor (festő), Ferenczi Csaba (kárpitos), Bartha Mihály (asztalos), Mátyus Lajos (villanyszerelő) és Illés Tóth József (gázszerelő) - a kivitelezők - emlékplakettet vehettek át Dobos László polgármestertől. - Hogyan került Önökhöz a díszterem felújítása? - kérdeztük dr. Temesváry Tamást, az elismerés kapcsán. - Rózsa Sándor jegyző úr kereste meg a közalapítványt és kérte a segítségünket, mert a díszterem, vagy nagy tanácsterem negyven éve nem volt kifestve. A céljaink között a kulturális örökség védelme, illetve a műemlékvédelem is szerepel, s ezért, és mert a tanácstermet valamennyien láttuk korábban, a kuratórium indokoltnak tartotta a munkát - frontszakaszt védő hadsereg nem kapott téli felszerelést, fegyverzetének kiegészítése is elmaradt és szállítókapacitást sem bocsátottak a rendelkezésére. Az nyári előnyomulás és a hídfőcsaták során jelentős veszteségeket szenvedett hadsereget, (de legalábbis egy részét) január 13-ától akarták felváltani. A Don mentén felállt magyar alakulatok elleni támadás január 12-én délelőtt (mínusz 42 fokos hidegben) az urivi hídfőből indult. A magyar csapatok napokon át hősiesen ellenálltak, de végül a súlyos veszteségek, számos egység felmorzsolódása és az egyre kilátástalanabb helyzet miatt az egész vonalon visszavonulni kényszerültek. A márciusban visszavont és egyhangúlag megszavazta a segítséget. Így kerülhetett sor a nyár folyamán a teljes felújításra. - Nagyon szépen, sőt, látványosan jól sikerült... - Minden elismerésünk Kovács Sándor fővállalkozónak (festés és mázolás) és a felújítást végző szakembereknek. A régi fal, főként a mennyezet a sok-sok rozetta és falidísz miatt nagyon sok kézimunkát igényelt, de a kárpitosnak is 2. magyar hadsereg a hivatalos kimutatások szerint a januári és februári csaták során halottakban, sebesültekben, hadifoglyokban és eltűntekben mintegy 120 ezer katonát vesztett és felszerelésének nagy része is elpusztult. Alakulatait még tavasszal Magyarországra irányították. A doni katasztrófára emlékeztek január 11-én délelőtt. Koncz Tibor lelkipásztor imádsága után Dobos László polgármester Gyurcsek János alpolgármester rótta le kegyeletét a II. világháború áldozatainak emlékművénél, majd Karcag polgárai gyújtottak mécsest az elesettek emlékének. Elek György volt dolga, sőt, a parkettacsiszolást, azzal együtt a padok újralakkozását és az ablakok téliesítését is elvégeztettük. A költségeket, közel hatmillió forintot a Karcagért Közalapítvány fedezte. - A díszteremhez és az elismeréshez is gratulálunk. Milyen munkát tervez a kuratórium a közeljövőre? - Tervek egyelőre még nincsenek, de régi elképzelésünk már a kerékpárutak fejlesztése, egész pontosan a Széchenyi sugárúti és a Dózsa György úti szakaszok kiépítése. Ezekre a közlekedésbiztonság emelése miatt nagyon nagy szükség lenne. A másik tervünk egy, a főteret és az idevezető nagyobb utcák torkolati szakaszait érintő közterületi kamerarendszer felszerelése lenne. Most ezekre fogunk gyűjteni, ezek érdekében figyeljük a pályázati lehetőségeket és ezekre fordítjuk majd a számlánkra érkező adományokat, amit előre is nagyon köszönünk a támogatóknak. Elek György

3 2015. január Sikeres évet tudhat maga mögött a Györffy István Nagykun Múzeum. Gazdag és színes programmal várta a látogatókat és azok jöttek is szép számmal. Néhány napja, amikor a legutóbbi időszaki tárlatot nézegettük Nagy Molnár Miklós múzeumigazgatóval, szót is ejtettünk arról, hogy az idén mivel fogják várni a közönséget. Az Önálló irodaházat kap a Járási Hivatal Fotó: Internet Már 2013-ban megfogalmazódott az igény, hogy az Ady E.utcai (egykori) TIGÁZ székházat a Karcagi Járási Hivatal számára rendezzék be. Tavaly felmérték a szükséges átalakításokat, Hodos Julianna hivatalvezető szerint a költözés a nyár folyamán várható. - Hangsúlyozni szeretném, hogy az Ady Endre utcai épületbe nem az egész járási hivatal, hanem csak néhány szakigazgatási szerve költözik. Ezek esetében azonban mindenképpen szükséges a költözés, hiszen például a Földhivatal illetékességi területe módosult, a tevékenységi köre bővült, amivel együtt természetesen létszámfejlesztés is történt. Az elhelyezéshez tehát eleve több irodára volt szükségük, itt azonban csak azokkal a helyiségekkel tudtunk gazdálkodni, amit az önkormányzattól használatra megkaptunk. Irodai átszervezést hajtottunk végre, megpróbáltuk elhelyezni a munkatársakat, de így is nagyon-nagyon szűkösre sikerült, aminél feltétlenül egy jobb megoldást kellett találni. A Járási Népegészségügyi Intézet évtizedek óta a régi Városudvar egy irodává átalakított istállójában működik. Az épület elhasználódott és mostanra a hátsó fala is megrepedt. Az Építésügyi Hivatalt épp a Földhivatal bővítése miatt muszáj volt áttenni a Munkaügyi Kirendeltség emeleti irodájába. Ott jelenleg még elférnek, de csak azért, mert sajnos létszámhiánnyal küszködünk. Ha mind az öt státusz feltöltésre kerül, akkor már nem tudjuk a kollégákat számítógéphez ültetni. Az Állategészségügyi Hivatal sincs jó helyen az Ady E. utca 2.sz.alatt, mert speciális rendeltetésű helyiségekkel is rendelkezniük kell. Ilyen problémák és elhelyezési igények mellett jött a gondolat, hogy szerezzük meg ezen Több kiállítást rendez a múzeum alábbi rövid interjúból ki is fog derülni, hogy megint csak érdekes, programokban gazdag időszak elé néz az intézmény. A tavalyi év eseménydúsan zajlott a múzeum háza táján, de nem csak kiállításokban volt gazdag Igen, tavaly a legnagyobb eredményünk a Fazekas Ház felújítása és átadása volt. Ebben az évben szakigazgatási szervek számára az egykori TIGÁZ központot. Dr. Fazekas Sándor és Varga Mihály miniszter urak segítségével jutottunk el odáig, hogy a kormány biztosította az összeget arra, hogy az épület az állam tulajdonába, s a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kormányhivatal használatába kerüljön. Mindez egy éve indult el, és azért lassult le, mert olasz tulajdonostól vásárolták meg az épületet, ami egy kicsit bonyolította az ügyintézést. Azután kezdődtek a közbeszerzési eljárás körüli procedúrák. - Hol tart most a dolog? - A tervek elkészültek. A közbeszerzési eljárás várhatóan február végére befejeződik és kezdődhetnek a munkák. - Azt az épületet 1995-ben vagy 1996-ban adták át, tehát szeretnénk egy ugyan ilyet előkészíteni a Nagykunsági Tájház vonatkozásában. Szeretnénk megpályázni annak a felújítását is, hiszen eléggé leromlott állapotban van. Lehet-e már látni, hogy emellett hogy alakul az idei programterv? Idén már másképp alakulnak a programjaink sok kiállítást terezünk. Például a Magyar Kultúra Napja alkalmából, január 22-én nyílik egy kiállításunk Czupp Pál fafaragó népi iparművész munkáiból, akinek épp ez lesz a századik kiállítása. Március 15. előtt megnyitjuk egy debreceni kutató hölgy, Szabó Antónia fotókiállítását. Ő néprajzi tárgyú fotókat készített, legfőképp Erdélyben nagyon szép műtárgyfotói vannak. Ez eltart egészen májusig, és majd akkor a Kováts Mihály Napokhoz kapcsolódóan tervezünk egy huszártörténeti kiállítást. Igaz, hogy ez a tárlat nem Kováts idejéből, hanem az utána következő időszakból, inkább a 19. nem régi, és eleve irodaháznak épült. Milyen változtatásokat kell végrehajtani rajta? - Az első feladat, hogy ott is legyen egy olyan tér, ahol az ügyfelek várakozni tudnak, illetve fogadni tudjuk őket. Erre a célra két helyiséget nyitnak össze a földszinten. Természetesen az akadálymentesítést is meg kell oldani. Az épület udvari oldalán található műhelyeket és egyéb helyiségeket irattárnak századhoz köthető anyagot tartalmaz majd. Ettől függetlenül magán a huszárságon keresztül kapcsolódhat Kováts Mihályhoz. Honnan érkezik ez a tárlat? Nyíregyházáról. Az ottani múzeum igazgatója Bene János, a Magyar Huszár Alapítvány vezetője, és az ő segítségével valósulhat meg ez a kiállítás. Ezt követően júniusban, a Birkafőző Fesztiválhoz igazodva tervezünk egy pusztai életet bemutató anyagot. Igaz ugyan, hogy az állandó kiállításunkban van állattartási rész, de ezúttal egy kicsit bővebben bemutatnánk ezt a világot. Ez a nyár folyamán lesz látható, majd pedig augusztusban első világháborús kiállítást fogunk idehozni. Háborús tablókat fogunk bemutatni, valamint van egy szolnoki magángyűjtő, akinek a gyűjteményét is kiállítjuk. Az első nagy háború kirobbanásának évfordulója tavaly volt. Akkor azért nem csináltunk ilyen tárlatot, mert minden héten nyílt INTERJÚ fogjuk átalakíttatni és a fűtést kell majd rendbe tenni, mert pl. a kazánt le kell cserélnünk. A vizesblokkok is elavultak és leromlottak, szakemberek a tetőt és a csatornákat is átvizsgálják majd. Van tehát tennivaló, de azt hiszem három hónap alatt meg lehet oldani a felújítást és a nyáron már költözhet a négy szakigazgatási szerv. Elek György valahol háborús kiállítás, de az idén már megrendezzük sajnos négy évig aktuális a téma. Ez a tanévkezdésbe is belenyúlik, így szeretnénk a múzeumpedagógiai órákat is ezzel összekapcsolni. Ez a kiállítás októberben is látogatható lesz. Novemberben nyílik a hódmezővásárhelyi Emlék Pont Múzeum kiállítása Kádár Börtöneiben címmel. Ez a tárlat elsősorban az 56 utáni megtorlások időszakát dolgozza fel. Nagyjából így néz ki jelenleg a kiállítási programunk erre az évre. Ehhez kapcsolódóan ahogy az előbb is említettem múzeumpedagógiai programokat fogunk összeállítani óvodások és általános iskolások számára. Mondhatjuk azt, hogy már most elkészült az éves programkínálat? Fogalmazzunk úgy, hogy kilencvenöt százalékban már kész van, hiszen menet közben még lehetnek változások. -dh-

4 január 16. EZ TÖRTÉNT 2014-ben (II.) Magyar Kultúra Napja Ifjúsági Ház megnyitója Újraélesztő készülékek átadása TeSzedd! Akció Semmelweis Nap a Kátai Gábor Kórházban Az előző részből is láthatták, sok mindenről érdemes megemlékezni az elmúlt év eseményeiből, mondandónk e második részében a közélet egyéb, főként kulturális történéseit gyűjtöttük csokorba. Az év a Himnusz születésnapja révén mindig a Magyar Kultúra Napjával indul, s ezúttal három jelentős eseménnyel is tisztelegtünk a jeles nap előtt, amit 2014-ben Györfi Sándor szobrászművész köszöntött. Ez alkalommal nyílt meg a múzeumban Kabai László festő-tanár tárlata. Január 22-én dr. Nagy Molnár Miklós nyitotta meg a Nagykunsági Népművészek Egyesülete alkotóinak kiállítását a Déryné emeleti termében és idetartozónak véljük Rideg István Körmendi monográfiája harmadik kötetének megjelenését is. (Meg kell jegyezzük még: az év elején hagyta el a nyomdát Körmendi Lajos összes műveinek első kötete.) Február közepén Ferencz János természetfotóiból nyílt kiállítás a Dérynében, és nem maradt el a február 21-ről 22-re áthúzódó Wass maraton sem, amelyet Kiállítás megnyitó a Györffy István már hetedik alkalommal rendeztek meg. Karcagon több éve a református gimnagykun Múzeumban názium tanárainak csapata szervezi meg. És még egy elmaradhatatlan esemény: február 11-e táján mindig Györffy István néprajztudós születésnapjára emlékezünk. A 130. évfordulón - a róla elnevezett iskola rendezvényei mellett tudományos ülés előadói méltatták az életművet. A tél folyamán (az év elejétől) költöztették új helyére, a Püspökladányi úti Ifjúsági Ház épületébe a Városi Könyvtár bútorait és sok tízezer kötetét. A munka három hónapot vett igénybe. Jól szerepeltek a hónap folyamán a Diákolimpiára bejutott karcagi úszók. A Kecskeméten lezajlott döntőn a Karcagi Általános iskola és a Refi sportolói az ötödik helyet szerezték meg. Márciusban Karcag is helyet adott egy térségi sporteseménynek, án a Sportcsarnok adott otthon a Csokai István asztalitenisz versenynek. A hónap végén sikerese konferenciát rendeztek a Városházán a juhtenyésztésről, a birkapörköltről szóval úgy általában a kunsági birkakultusz -ról. Egy újraélesztő készüléket még januárban kapott a Sportcsarnok, az életmentő felszerelésből az önkormányzat további nyolc darabot vásárolt a fontosabb XIX. Karcagi Lovasnapok- A Legszebb közintézmények részére. Átadásukra április 4-én került sor. konyhakertek karcagi díjátadója Május közepére ismét meghirdették a TeSzedd! Akciót. A kétnapos közterület takarítási akcióhoz Karcagon közel háromezren csatlakoztak. Május végén első alkalommal rendezték meg Karcag és két testvérvárosa, Krosno Odrzanskie és Scwarzheide sportolóinak találkozóját. Június 6-7-én ismét jótékony céllal léptek a színpadra a Karcfeszt rockbandái. Július elején a hivatalos ünnepség és kitüntetések átadása mellett színes szórakoztató programmal ünnepelték a Semmelweis Napot a Kátai Gábor Kórház dolgozói. A hónap végén, július 27-én emlékeztek városunk vezetői és polgárai az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójára. Nálunk is divat lett körbekarikázni a Balatont. Erre a sportteljesítményre tavaly augusztusban is sort kerítettek a karcagi és püspökladányi bringás kirándulók. Augusztus elején rendezték meg a Kunság Szépe versenyt, amelynek győztese 2014-ban a karcagi Jobbágy Sára lett. Augusztus 16-án Erdélyen innen Alföldön túl címmel Györffy István Fekete-Körös völgyi gyűjtéséből nyílt kiállítás a Nagykun Múzeumban. Szeptemberben több bulit is hozott a nyárutó. Mint tudjuk, a Kunszövetség- Márkus Ica magyarnóta énekes jubileumi gálaműsora nek pár éve kaposvári tagsága is van, az elszármazottak ugyanis máig büszkék a szülőföldre. A rendszeres kapcsolat egyik eseménye volt a Kötöny Népe Karcagi Talpasíjász Egyesület legénységének Kaposvárott tartott bemutatója szeptember elején. Szeptember 19-én az Akácliget fürdő adott otthont a XIII. Karcag Motorostalálkozónak, szeptember végén pedig a Zuglógerben került sor az immár tizenkilencedik alkalommal meghirdetett Karcagi Lovasnap eseményeire. A lovasnap külön eseménye volt a Magyarország legszebb konyhakertje verseny eredményhirdetése és értékelése. A évi fordulót Kovács Szilvia alpolgármester értékelte. Szeptember 27-én Miék itt a tér! elnevezéssel rendeztek Református Közösségi Napot a református általános iskola udvarán, a Kiskulcsosi Héten pedig szabadtéri és tantermi programok is várták az érdeklődőket. Kelj fel Jancsi! volt a címe annak az ügyességi vetélkedőnek, amit október 1-jére hirdetett meg a Madarász Imre Egyesített Óvoda TestnevelésGyógytestnevelés Munkaközössége a nagycsoportos ovisok és szüleik részére. Október 10-én a Szentannai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskola emlékezett A Legszebb konyhakertek díjkiosztó ünnepsége a Földművelésügyi Minisztériumban Erdélyből ideszármazott legendás igazgatójára. Október 18-án koncerttel emlékezett a pályán eltöltött négy évtizedre Márkus Ica nóta és dalénekes. Sikeres toborzót rendezett október 22-én a KSE birkózó szakosztálya, november elején pedig a I. Karcagi Szivacskézilabda-torna mérkőzéseinek adott otthont a Városi Sportcsarnok. Ugyancsak november elejére hirdette meg a MEOE karcagi szervezete a munkakutyák első versenyét. A hagyománynak szánt találkozó eredményesnek és népszerűnek bizonyult. November 21-én a Földművelésügyi Minisztériumban rendezték meg A legszebb konyhakertek évértékelő és díjkiosztó ünnepségét, amelyen a évi forduló is meghirdetésre került. Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézmény növendékei - Tóth Luca (zongora), valamint Kovács Balázs, Kovács Luca és Tóth Tina (gordonka) - szép eredményekkel tértek haza az őszi zenei versenyekről. Telt ház előtt számoltak be az elmúlt év közösségi eseményeiről a mozgáskorlátozottak helyi alapszervezetének vezetői. Decemberben pedig az adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása mellett száadventi gyertyagyújtás a Városháza mos program segített lerövidíteni a karácsonyi várakozást. nagytermében Elek György

5 2015. január Tragédia a négyesen Fotó: Karcag TV Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt január 8-án 6 óra körüli időben Karcag és Kisújszállás között, a 4-es számú főút 156. kilométerszelvényében. Információink szerint egy nyergesvontató és két személygépkocsi ütközött. A balesetben egy fő a helyszínen életét vesztette. A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszíneltek. Vezessenek nagyon óvatosan! Nyílnak a hóvirágok Sok éven át volt a nőnapi köszöntés elengedhetetlen virága a kapotnyak levelek között pompázó kis hóvirág csokor. A tavasz megjelenését, a jó idő érkezését hirdette, tiszta fehér szirmaival vidámságot csempészett a lassan múló, télvégi napokba. Aztán egyszer csak eltűnt a piaci árusok asztalkáiról. Védetté nyilvánították. A törvényt azért hozták, hogy megóvjanak egy fajt a kipusztulástól. Éppen időben léptek közbe, hogy a következő generáció ne csupán kertészeti katalógusokból ismerje a hóvirágot, hanem még teljes, hazai, magyar szépségében láthassa. Olvasóink jelezték, hogy Rostos sütőtök ivólé Hozzávalók / 4 adag: -- 2 kg sütőtök (kockára vágva) -- 4 l víz dkg cukor -- 6 g citromsav -- 1 kk nátrium-benzoát sok udvaron a városban kinyíltak a hóvirágok. Ennek okáról kérdeztük Hubai Imre Csaba biogazdálkodót. A hóvirág tipikusan kora tavaszi növény, az időjárás, a hőmérséklet és a légköri viszonyok a kora tavaszi időjárást mutatják és ennek megfelelően, miután a természeti tényezők lehetővé teszik, illetve olyan feltételeket biztosítanak, így kihajt a hóvirág. Ez egyébként nem egyedi eset, több év kora tavaszán, január hónapban előfordult már. Nem minden virág hajt ki egyszerre, hanem csak valamennyi, és akkor ezt visszafogja az időjárás, el nem pusztul. A másik, amelyik jobban alvó állapotban van, vagy mélyebben vannak a gyökerei, az meg majd kora tavasszal fog kihajtani. Ugyanez vonatkozik az ibolyákra is. - mondta Hubai Imre Csaba. Fotó: Internet Elkészítés: 1. A kockára vágott tököt megpároljuk, ha már krémszerű, akkor turmixoljuk (kb perc). 2. Amíg pároljuk a tököt, addig elkészítjük a szirupot. A vizet felfőzzük a cukorral. 3. A szirupot a tökpürével összekeverjük, hozzáadjuk a citromsavat és a tartósítót (friss fogyasztásnál nem szükséges), és az egészet összeforraljuk. 4. Üvegekbe töltjük. Kerékpárt lopott A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást F. András kunmadarasi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 25 éves férfi január 10-én 13 óra 55 perkor ellopott egy kunmadarasi családi ház udvarán álló, lezáratlan kerékpárt, az annak kosarában elhelyezett sportcipővel. Az egyenruhások a bejelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek és perceken belül a közeli utcában elfogták a férfit. A rendőrök előállították a Kunmadarasi Rendőrőrsre és Háztartási jó tanácsok Beragadó cipzár Előfordul, hogy beragad a cipzár a ruhánkon. Ez azért lehet, mert nem, vagy elég erős, következésképpen nem jó megoldás, ha szétszakítjuk. Megoldásként kenje be enyhén nedves szappannal a renitens zárat, és már le is hullik a ruha. Ez a módszer segíthet beragadó ablakok és ajtók esetében is, bár csak ideig óráig jelent megoldást. Nyereményjáték Játsszon Ön is a val! HÍREK A hét kérdése: Jár-e az Akácliget fürdőbe? Más a fürdő lényege nyáron és más télen. Nyáron a nagy meleg elől szöknek ki a fürdőzők a szabadba, víz mellé (legyen az akár csak egy medencényi is). Jó olyankor elheverni a gyepen, napozni, beszélgetni, sörözni ki mivel igyekszik elviselhetőbbé tenni a forróságot. Más a fürdő télen. Ilyenkor nyilván a meleg vizes medencék a keresettek és a sátor alattiak. A meleg vízben gyógyulni, beszélgetni, időt tölteni jó, a sportolóknak és a gyerekeknek meg ott az uszoda. Orvos Nagy István (56): Rendszeresen. Nagyon szeretek a gyógyvízben ejtőzni egy-két órát, néha többet is. Nagyon jól kikapcsol és feltölt. Rendőrségi hírek gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost. A nyomozók megállapították továbbá, hogy január 10-én 10 óra és 13 óra közötti időben F. András egy másik kunmadarasi ház udvaráról, is ellopott egy kerékpárt, melyet később ismerősének kínált eladásra. A terhelt mindkét bűncselekmény elkövetését beismerte, a rendőrök az ellopott értékeket tőle lefoglalták. Gerendákat bontottak Barta Anikó (50): Régebben rendszeresen jártam oda úszni, mostanában nem értem rá, de tervben van, hogy kijárok majd. Az úszás nagyon jól karban tartja a testsúlyt. A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást Cs. László és B. Roland kunmadarasi lakosok ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 26 éves és a 18 éves férfiak január 9-én 16 óra és január 10-én 8 óra közötti időben bementek egy kunmadarasi lakatlan ingatlan udvarára, ahol a ház padlásáról gerendákat bontottak ki és tulajdonítottak el. Az egyenruhások azonosították és lakcímeiken elfogták a két férfit. A nyomozók a házkutatáskor megtalálták és lefoglalták az ellopott gerendákat. A rendőrök a jogsértőket előállították a Kunmadarasi Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. Nagy Miklós (76): Ha tehetem naponta kimegyek. Több műtétem volt, és a kezelőorvosom a mozgást, elsősorban az úszást javasolta utókezelésnek, de a melegvízi mártózásokat is szeretem. OTTHON Hol tartották január 11-én a hagyományos karcagi disznóvágást? A megfejtéseket levelezőlapon személyesen névvel, címmel és telefonszámmal adhatják le szerkesztőségünkben január 19-én (hétfőn) 12 óráig. Címünk: 5300 Karcag, Kertész J. u. 2. A helyes megfejtők között 2 darab fürdőbelépőt sorsolunk ki az Akácliget fürdő felajánlásában. A nyerteseket telefonon értesítjük. Előző lapszámunk nyertese: Főző János (Karcag)

6 január 16. POSTALÁDA Adomány az óvodáknak Fülöp Gábor úr és felesége az Agrosprint Kft. tulajdonosai karácsonyi játékokkal lepték meg a dolgozóik gyermekeinek óvodáit. Az adományok a Madarász Imre Egyesített Óvodában a Takács Péter úti, a Kinizsi úti és a Zöldfa úti tagintézmények óvodásai örvendhettek a sok-sok képességfejlesztő játéknak a karácsonyfa alatt. Az adományokért ezúton mondunk köszönetet. Gulyás Ferencné intézményvezető Köszönet Köszönetünket fejezzük ki az alábbi szervezetek és magánszemélyek részére az Őszi Műsoros Est támogatásáért: Dr. Fazekas Sándor, Németh Szilárd, Dobos László, Gyurcsek János, Nagyné László Erzsébet, Szepesi Tibor, Pánti Ildikó, Karcag Városi Önkormányzat, Kissné Soós Ágnes, Plósz Csilla Margit, Török Csilla, Lévainé Kovács Róza, Karcagi VG. Kft., Horváth Bernadett, Royal Booking Kft., Kun- Mediátor Utazási Iroda, Diadém Üzletház, Kiss-ker Kft., Csányi Sándor, Lippai Mihály, KUNSZÖV Textilruházati Kft., Erixa Szépségstúdió dolgozói, Takács József, Farkas Sándor, Zemka Mónika, Szuperinfó Iroda, Kaiser Étterem, Fórum Bisztró, Sótiné Szatmári Dóra, Csíkos Ágnes, Konczi Fruzsina, Lakatos Mihályné, Dr. Hargitai Károlyné, Csokainé Perlaki Tímea, Akácliget Fürdő, Küküllő Kft., Szatmári András, Kerékpárudvar, Szivárvány Háztartási bolt, Dimako Bt., Törő István és neje, Termál Hotel Pávai, Armacomp Számítástechnikai Szaküzlet, Fidelitas, Fóliavilág Kft., Kerekes Cukrászda, Tőkés Kerámia, Andor Lászlóné, Fátyolüveg Kft., Szalay Könyvesbolt, Kaláris Néptáncos Kézműves Bolt, Flóra Virág- Ajándék, Zsoan Grill Étterem, Thomas Karcag, Magyar Ildikó, Fülöp Imre, Peugeot Qualité Karcag, Generali Biztosító, Toyota Road Service, Deák Ferenc, Antalócziné Balogh Ágnes, Laboncz Sándor, Véghné dr. Tóth Judit, Kacsóh Lajosné, Szabó Tiborné Köszönjük a Kiskulcsosi Tagintézmény Szülői közösségének, továbbá az iskola osztályközösségeinek, nevelőtestületének, dolgozóinak segítségét. Külön köszönetünket fejezzük ki Mészáros Zsoltnénak a bál megszervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségéért. Nagy Sándorné a szülők nevében Jöjj el, jöjj el Emánuel, csak téged áhít Izrael A karcagi Római Katolikus Egyházközség hittanosainak maréknyi csoportja egy régi, szép Betlehemezés hagyomány felelevenítésére vállalkoztak december 22-én, hétfőn. A hittanosok betlehemes előadást tartottak a Varró úti Szociális Otthonban, valamint a Kátai Gábor Kórház gyermek-, ápolási-, krónikus belgyógyászati-, valamint rehabilitációs osztályán. Az ápoltak, valamint betegek nagyon szívélyesen fogadták műsorunkat, hiszen többen közülük az intézmények falain belül, családjuk nélkül töltötték a Karácsonyt vagy egészségügyi, vagy más okok miatt. Jó volt látni az idős emberek arcán a boldogságot és az öröm könnyeit, hiszen több embernek az emlékeit is előhoztuk műsorunkkal. A betlehemet nemcsak a hagyomány felelevenítése céljából, hanem az idős, beteg emberek karácsonyának szebbé tétele miatt állítottam öszsze. Az előadássorozat utolsó állomása december 25-én, Karácsony első napján a római katolikus templomban a hívek előtt zajlott. A hívek véleményei alapján szeretném tovább folytatni és jövőre újra elvinni mindenki szívébe Jézus születésének mozzanatait. Ezúton is szeretném megköszönni Gulyás Zsolt plébános úrnak az ötlet támogatását, valamint a próbahelyszín biztosítását, Czele József hitoktatónak a gyermekek beszervezésében való segítséget, a Varró utcai Szociális Otthon vezetésének, valamint Nagyné László Erzsébetnek, a Kátai Gábor Kórház igazgatójának, hogy kezdeményezésünket támogatva örömmel fogadtak bennünket. Köszönöm Csontos Gabriellának a Mediátor Tv munkatársának munkáját. Köszönetemet fejezem ki a gyermekek szállításáért Sebők Csaba, T. Szabó Pál, valamint Dr. Horváth József uraknak, végül, de nem utolsó sorban pedig köszönöm a gyerekeknek a közös munkát, valamint a gyermekek szüleinek a támogatást. Külön köszönetem fejezem ki Szabóné Szilágyi Szilviának a segítségért. A jövőben is számítok mindenkire! Vadai Viktória Judit a betlehem szervezője Karácsonyvárás a Kováts Mihály Tagiskolában Betekintő címmel komplex beiskolázó programsorozatot állított össze munkaközösségünk, melynek decemberi rendezvénye egy kiállítással egybekötött interaktív kézműves foglalkozás, melyet Nyíriné Kátai Katalin tanító néni, a kézműves szakkör vezetője, és lelkes tanítványai szerveztek a leendő első osztályos gyerekeknek, az érdeklődő óvodapedagógusoknak szülőknek. Legnagyobb és örömünkre olyan sokan voltak kíváncsiak erre a rendezvényünkre, hogy majdnem kicsi lett a tanterem. Vendégeink maguk készíthették el ötletesebbnél ötletesebb karácsonyi ajándékaikat, melyet kis zacskóban haza is vihettek. Készült itt tobozból komponált, szalagos karácsonyfadísz, textilszaloncukor, rágógumis rénszarvas, hóember pillecukorból. A foglalkozás zárásaként ízletes mézeskalácsból falatozhattunk, és isteni ízű, forró krampampulit kortyolhattunk. Az igazi karácsonyi hangulatot még az is fokozta, hogy a foglalkozás végén az iskolarádióból megszólalt a Mennyből az angyal. A felnőttek és természetesen a gyerekek is nagyon jól érezték magukat. Ugyanúgy, mint a szeptemberben lezajlott tréfás játékokkal, feladatokkal tarkított foglakozásainkon, ahol a tanító nénik még egy kis táncházzal is szórakoztatták a gyerekeket. Hasonló érdeklődés kísérte a novemberi játékos informatikai és angol nyelvi foglakozásainkat. A gyerekek nagy örömmel vettek részt ezeken a foglalkozásokon is. Mi pedig nagy örömmel fogadtuk őket. Hálásan köszönjük az óvó néniknek, hogy elkísérték a gyerekeket, a kollégáinknak azt, hogy megszervezték és levezették a foglalkozásokat. Katika néninek köszönjük, hogy bevarázsolta iskolánkba az ünnep hangulatát. Szeretettel várjuk az iskolánk iránt érdeklődő szülőket, gyerekeket februári bemutató óráinkra, ahol a leendő első osztályos tanítónénik vezette tanítási órákat tekinthetik meg. A Kováts Mihály Általános Iskolai Tagintézmény alsós munkaközössége nevében Magyar Sándorné munkaközösség-vezető

7 2015. január Tájékoztató desztillálóberendezés tulajdonosának az önkormányzati adóhatósághoz teljesítendő adókötelezettségeiről Tájékoztatjuk Tisztelt Adózóinkat, hogy a magánfőzésre és a bérfőzésre vonatkozó szabályok január 1-jétől jelentős mértékben megváltoztak. A magánfőző a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzést az azt követő 15 napon belül köteles bejelenteni a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz. Ha január 1-jét megelőzően történt a magánfőzésre szolgáló desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzés, akkor a magánfőzőnek január 15-ig kell megtennie a bejelentést. A bejelentésben meg kell adni a magánfőző nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, a desztillálóberendezés feletti tulajdonszerzés időpontját, a desztillálóberendezés űrtartalmát és tárolásának, használatának helyét, ha az eltér a magánfőző lakcímétől. Egy desztillálóberendezés több személy közös tulajdonát is képezheti, ilyenkor a tulajdonosok választása szerint kell bármelyikük lakóhelye szerinti önkormányzathoz megtenni a bejelentést. Az adott önkormányzat értesíti e bejelentésről a többi érintett hatóságot/adóhatóságot. A magánfőző köteles megőrizni és hatósági ellenőrzéskor bemutatni a desztillálóberendezés feletti jogszerű tulajdonszerzést igazoló iratot. A bejelentés elmulasztása mulasztási bírság megállapítását vonhatja maga után, ennek mértéke 200 ezer forintig terjedhet! Magánfőzőnek az a 18. életévét betöltött gyümölcstermesztő személy minősül, aki saját tulajdonú gyümölccsel, gyümölcsből származó alapanyaggal és párlat készítésére alkalmas, saját tulajdonú desztillálóberendezéssel rendelkezik. Magánfőzés a párlatnak a magánfőző lakóhelyén vagy gyümölcsöse helyén használható, legfeljebb 100 liter űrtartalmú, párlat-előállítás céljára kialakított desztillálóberendezésen a magánfőző által végzett előállítása, évente legfeljebb 50 liter mennyiségig. A magánfőzött párlat kizárólag a magánfőző, családtagjai vagy vendégei által fogyasztható el, feltéve, hogy értékesítésre nem kerül sor. A magánfőzött párlat kizárólag alkoholtermékadóraktár részére értékesíthető. Ezen értékesítéskor, vagy ha a magánfőző az általa előállított magánfőzött párlattal kíván részt venni párlatok számára meghirdetett versenyen, önkormányzati adóhatósági igazolás igazolja a párlat eredetét. A magánfőzésben előállított párlat adója évi 1000 forint, melyet a magánfőzőnek kell megfizetnie. A magánfőzőnek az előállított magánfőzött párlat utáni adóbevallási és adófizetési kötelezettségét a tárgyévet követő év január 15-ig együtt kell teljesítenie a lakóhelye szerinti önkormányzati adóhatósághoz (első esetben a évi adóévről január 15- ig). Ha a magánfőző nem állított elő tárgyévben magánfőzött párlatot, akkor nem keletkezik tárgyévre vonatkozóan adóbevallási kötelezettsége. További felvilágosítás, nyomtatvány a Polgármesteri Hivatal fsz. 42. számú helyiségében kérhető. Nyomtatványaink letölthetők honlapunkról: Karcag Városi Önkormányzat Adóhatósága Véradás Véradás Karcagon a Kátai Gábor Kórház I. emeleti Tanácskozó termében.: január 23. (péntek) 8,00-13,00 óra Berekfürdőn a Művelődési Házban : január 23. (péntek) 14,00-17,00 óráig. Ebben az évben is várjuk régi és új véradóinkat.!! Adj vért, és ment meg három életet. Kérjük ne feledje! Lapzárta: január. 19. (hétfő) 12 óra HIRDETMÉNYEK A Karcag Városi Önkormányzat,a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár,a Györffy István Nagykun Múzeum nevében tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját, A Magyar Kultúra Napja tiszteletére rendezendő városi ünnepségekre Időpontja: január Január 21.(szerda) órától a Déryné Kulturális Központban KÖNYVBE- MUTATÓ Örsi Julianna: Parasztvilág. A hagyományos társadalom kapcsolatrendszere című könyvet bemutatja: dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató Január 22. (csütörtök) órától a Györffy István Nagykun Múzeumban Czupp Pál kunhegyesi fafaragó, a Nagykunsági Népművészek Egyesületének tagja KIÁLLÍTÁSA A tárlatot megnyitja: dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, országgyűlési képviselő órától a Déryné Kulturális Központ II. emeleti dísztermében A MAGYAR KULTÚRA NAPJA alkalmából szervezett ÜNNEPI MŰSOR Köszöntőt mond: Berec Zsolt, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés alelnöke Közreműködnek: a Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézményének mtanárai és növendékei, Keserűné Ébner Tünde és Horváthné Pandúr Tünde tanárnő A rendezvényekre a belépés díjtalan. Ünnepi programjainkra tisztelettel hívjuk és várjuk városunk kultúrakedvelő lakosságát! Képviselői fogadóórák Tisztelettel tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az egyéni önkormányzati választókörzetek képviselőinek januári fogadóórái az alábbi időpontokban kerülnek megtartásra: Molnár Pál 1. választókörzet január óra, Városháza 2. szoba Nagyné László Erzsébet 3. választókörzet január óra, Városháza 2. szoba Gyurcsek János 4. választókörzet minden hétfőn 8 10 óráig, Városháza 3. szoba Dobos László 5. választókörzet minden kedden , Városháza 5. szoba Karcagi Nagy Zoltán 6. választókörzet január óra, Városháza 2. szoba Szepesi Tibor 7. választókörzet január óra, Kiskulcsosi tagiskola Pánti Ildikó 8. választókörzet január óra, Kádas György Általános Iskola, Kisújszállási út 45.

8 január 16. HIRDETMÉNYEK Tisztelt Lakosság! NEM AKAR HINNI A FÜLÉNEK? PEDIG IGAZ! MEGÉRKEZETT HAZÁNKBA AZ EGYEDÜLÁLLÓ 3D LED HALLÓKÉSZÜLÉK GYÁRTÁSI TECHNOLÓGIA 5300 Karcag, Zöldfa u. 48. I. em. Audiológia Bejelentkezés: 06-30/ KARCAG TELEVÍZIÓ AZ ÖN HELYI TELEVÍZIÓJA Pengő Ferenc cégvezető: 06/30/ Nézze Ön is a műsorunkat az interneten a oldalon, itt válogathat kedvére korábbi híradásainkból is január 16. péntek Karcagi Hírek ismétlés vasárnap - hétfő A Hit Szava Római Katolikus szentmise Műsorajánlat Ferenczi Béla fellépése a Testületi ülés Nagykunsági Krónika - városi Tomajmonostori Búcsúban Karcag Sport : Multitec - Labonczfa közéleti magazin Aktuális Kérdések Vendég: Sípos Antal Téma: pápai áldás január 22. csütörtök Karcagi Hírek hétfő -Szivacs kézilabda -Szíkfoltosok kiállítása -Véradókat köszöntöttek Műsorajánlat -Doni megemlékezés Gyermekpercek Háttér - különkiadás Karcagi Tükör Téma: Hagyományos disznótor a Nagykunsági Krónika - városi Lovag udvarban közéleti magazin Varrósok Szalagavató műsora Aktuális Kérdések Vendég: Kalocsai László január 17. szombat Téma: Horgászok évkezdete Karcagi Hírek Műsorajánlat -Kulturális ajánló Zulu amerikai film -Forgalmi rendváltozás Varrósok Szalagavató ünnepsége Nagykunsági Krónika -Többen nem egyeztették az adatokat -Rendőrségi hírek január 20. kedd-szerda -Spórolnak a fűtésen Háttér Műsorajánlat Téma: pápai áldás Jöjjetek Hozzám Református Istentisztelet Karcagi Tükör S D LL ETE ÉS ÉL I Próbálja ki elsők között a JÖVŐ TECHNOLÓGIÁJÁT még kiválóbb hangminőségben! TÖK Jelentkezzen be díjmentes hallásszűrésünkre! ESZ KE Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az Akácliget fürdő pénztárának nyitva tartása február 1-től megváltozik. A meghirdetett időponttól kezdődően a fürdő területére 6:00-9:00 óráig kizárólag úszóbérlettel és éves bérlettel léphetnek be a vendégek, melynek feltétele a bérlet és a hozzá tartozó gumi karszalag felmutatása. Pénztárunk nyitva tartása 9:00-19:00 órára változik. További változás, hogy úszóbérlettel rendelkező vendégeink minden nap 6:00-9:00 óra és 18:00-20:00 óra között tartózkodhatnak a fürdő területén. A szervezett úszásoktatások a jövőben minden hétköznap 18:00 óráig tartanak, így ettől az időponttól kezdődően lehetőség nyílik az uszoda korlátlan igénybevételére. Az uszodabeosztást megtalálhatják a hu weboldalon. Megértésüket köszönjük! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Karcagi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége aktuális állásajánlatai: -- Jogvédelmi biztosításközvetítő (Kisújszállás, Karcag) -- Marós (Karcag) -- Ács-állványozó, (Karcag) -- Épületasztalos, szerkezetlakatos (Kisújszállás), -- Gyártósori összeszerelő (betanított munka) (Szolnok) -- Kubikos (Hortobágy) Érdeklődni és jelentkezni személyesen a kirendeltségen (5300 Karcag, Madarasi út 27.), telefonon (59/ ) vagy ben lehet. Az állásajánlatokról további információk találhatók a Virtuális Munkaerőpiac Portálon: https://vmp.munka.hu/ Anyakönyv Születés Törzsök Katalin-Füzesi Imre Kg., Bercsényi u. 57 Noémi Katalin Kállai Szilvia -Balogh Dávid Kg., Kungát u. 16. Dávid Halálozás Győri Sándor Karcag (1949.) Balajti István Karcag (1937.) Gyógyszertári ügyelet Január 17. Szombat 8-13 óráig Berek Patika Kiss A. u óráig Alma gyógyszertár - Kisújszállási u. 34. /Tesco/ Január 18. Vasárnap 9 12 óráig Berek Patika Kiss A. u. 3. A fenti időpontokon túl sürgős esetben egészségügyi ellátás a Háziorvosi ügyeleten (Karcag, Széchenyi sgt. 27.) Könyvbemutató január 21-én 16 órai kezdettel a Déryné Kulturális Központ emeleti kistermében S.Kovács Ilona néprajzkutató mutatja be: Örsi Julianna Parasztvilág című kötetét. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A kiadvány a helyszínen megvásárolható! Magán állatorvosi ügyelet Az ügyelet Karcag, Berekfürdő területére vonatkozik, hétvégékre és esetleges ünnepnapokra (péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig). Január Dr. Temesváry Tamás Kg., Széchenyi sgt. 38. Tel.: 06/ Január Dr. Dániel Mihály Kg., Sport u. 13. Tel.: 06/ Gombász szakkör indult a Csokonai Könyvtárban (volt HEMO). Várjuk a csatlakozni vágyók jelentkezését. A foglalkozásokat keddenként óra között tartjuk. Kezdés: án. Jelentkezni lehet: 06-30/ számon, vagy a fenti időpontban a helyszínen.

9 2015. január Ingatlan Karcag központjában 1054 m²-es telken 145 m²-es, téglaépítésű, 4 szoba összkomfortos családi ház rendezett udvarral, garázzsal, alápincézett melléképülettel eladó. Tel.: 06/ Karcagon eladó összkomfortos családi ház, alsóépület, garázs van. Kisebb földszinti tömblakás csere érdekel. Tel.: 06/ Karcag Kórház u. 8 szám alatti II. emeleti 51 m 2 -es felújított lakás sürgősen eladó. Tel.:06/ Karcagon Kossuth téri, III. emeleti, 2 szobás, 56 m 2 -es, erkélyes lakás eladó. Tel.:06/ , 06/ Lakást vennék a főtér közelében.1,5 vagy 2 szobás, első, vagy második emeleti érdekelne. Továbbá garázst vennék, a Szent István sgt udvarán. Tel.: 06/ Karcagon, főtérhez közeli kertes házban házrész, hosszú távra, albérletbe kiadó. Tel.: 06/ Karcagon albérletet keresünk! Hosszú távra, két gyermekes család. Tel.: 06/ Karcagon főtérhez, piachoz közel 712 m 2 -es telken, teljes közművesített, ipari árammal ellátott, bontásra, vagy felújításra ítélt ház eladó. A telek alkalmas üzleti vagy ipari tevékenységre. Érd.: Kacsóh 21.sz. Te.:06/ ELADÓ vagy KIADÓ, Karcag főterén egy 250 m 2 -es üzlethelység! A város legforgalmasabb pontján, a vásárcsarnoknál. Alkalmas: vendéglátás, kereskedelem, egészségügy, szolgáltatás, oktatás stb. Az üzlet klímatizált, kirakatos, gazdasági bejárattal, kis telekkel, riasztóval felszerelt. Lehetséges két üzletként is működtetni, ugyanis két bejárattal rendelkezik. Ugyanitt eladó Uniós pályázatra is alkalmas Kft. Telephelynek is megvehető. Továbbá eladó lakások, 1 és 2 szobás, valamint új építésű családi ház az udvarban. Befektetésnek kiválóan alkalmas, de további építési lehetőség is van. A telek nagysága 1200 m 2. Képek megtekinthetők a oldalon. Tel.: 06/ , reggel 9-10 között, m 2, aranykorona értékű szántó karcagi külterületen eladó. Érdeklődni 17 óra után. Tel:06/ Állat Libák továbbtenyésztésre eladók. Tel.: 06/ Kopasztott csirke eladó! Vágás minden pénteken. Megrendelést csütörtök délig szíveskedjenek leadni! Karcag Soós I. u. 12. Tel.:06/ , 06/ K o p a s z t o t t k ö v é r k a c s a e l - adó! Vágás minden pénteken. Megrendelést csütörtök délig szíveskedjen leadni! Karcag, Soós I.u.12. Tel.:06/ , 06/ H I R D E T M É N Y A Karcag városban működő Helyi Választási Bizottság kitűzte Karcag település 02. számú egyéni választókerületében a települési önkormányzati képviselő időközi választását. A szavazás napja: március 1. A szavazás 6.00 órától óráig tart. A választói névjegyzék A választópolgárok a névjegyzékbe történt felvételükről január 12. napjáig kapnak értesítést. Ajánlás Jelöltet ajánlani ajánlóíven lehet. A választókerületben választójoggal rendelkező választópolgár január 26. napjáig ajánlhat jelöltet. Egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat. A jelöltállításhoz 20 érvényes ajánlás szükséges. A szavazás A választópolgár személyesen, a 02. számú egyéni választókerületben lévő lakcíme szerinti 003. számú: Dózsa György út 4. (volt Általános Iskola) vagy 004. számú: Zöldfa utca 32. (Óvoda) szavazókörben szavazhat. Részletes tájékoztatásért forduljon a Karcagi Polgármesteri Hivatalban (5300 Karcag, Kossuth tér 1. sz. I. emelet 28. sz. iroda) működő Helyi Választási Irodához. Helyi Választási Iroda Vegyes Transzcendentális Meditáció! A terrorizmus csendes ellenszere. Tel.: 06/ , Eladó bio kukorica vetőmag (piros). Ár: Ft/kg. (Előjegyezhető!) Érd.: Kg., Füredi u. 3. Tel.: 06/ Termelői méz kapható, házhoz szállítással is! Akácméz: Ft/kg, vegyes méz: Ft/kg. Szőlősi Csaba és Sebők Erika. Érd.: Kg., Füredi u. 3. Tel.: 06/ Eladó bio kukorica, vegyes szemű (sárga és piros) akár 20 kg-onként is, házhoz szállítva, hétvégén is. Ár: Ft/q. Érd.: Kg., Füredi u. 3. Tel.: 06/ Fél hektár erdő és másfél hektár legelő eladó. Tel.: 06/ Téglás I.-es kertben 23 sor kertföld eladó. Tel.: 06/ Őrölt édes és csípős fűszerpaprika kapható termelőtől. Rákóczi u.13. szám alatt. Tel.: 06/ Terménydaráló, párhuzamos satu, ásók, kapák, lapátok, gereblyék, csákányok, kalapácsok, fogók, mák- dió- húsdarálók, szekercék, hasítófejszék, stb. eladók. Karcag, Hunyadi u. 40. Tel.: 06/ Philips felvevős-lejátszós videó magnó eladó.06/ Étkezőasztal (8személyes, világos) 21 eft, automata mosógép (Energomat) 16 eft., szék (4db, fehér) 11 eft, ágyneműtartó 17 eft Érd.: 06/ db 90x210-es, polcos szekrény (világos, fényes), 1db 60x210-es egyajtós szekrény, 1db 120x 210-es kétajtós 1db ágyneműtartó, darabonként is eladók. Tel.: 06/ Fali csempe, és konyhai járólapok eladók Ugyanitt kutya-macska szállító eladó. 06/ Új, nagyteljesítményű dobkályha, 2db kerékpár, 26-os mountain bike, női. Régi típusú betétes ágy, derékfájósoknak eladó. Tel.: 06/ Szolgáltatás Mindenféle javítást, cipzár cserét, felhajtást, méretre munkaruhát, férfi szövet és bársony nadrág; bőrkabát varrását rövid határidőre vállalom! Tel.: 06/ Pala, cseréptetők átfedése táblás zsindellyel, cseréppel, lindabbal. Ereszcsatornák cseréje, bádo - gos munkák végzése garanciával. Filagóriák építése, homlokzat festése, hőszigetelése. Azonnali kezdéssel! Tel.: 06/ Tetőmunkákat és javításokat is vállalok. Sütő Kálmán ácsmester. Tel.: 06/ VÍZVEZETÉK szerelést, BÁDOGOS munkát és JAVÍTÁSOKAT is vállalok. Török László. Tel.: 59/ vagy 06/ Fa- fémforgácsoló szerszámok, háztartási eszközök élezése, köszörülése. Varga Mihály Karcag, Kuthen utca 32. Tel.: 06/ H i r d e t m é n y Tisztelt Választópolgárok! Tájékoztatom Önöket, hogy a Karcag városban működő Helyi Választási Bizottság elérhetőségei az alábbiak: Választott tagok: elnök: Dr. Czimbalmos Róbert, Karcag elnökhelyettes: Dr. Mihály László, Karcag tag: Dr. Farkas Flórián, Karcag Választott póttagok: Szentesi Lajos László, Karcag Nyiri László, Karcag Székhely: Karcagi Polgármesteri Hivatal 5300 Karcag, Kossuth tér 1. Tel.: 59/ , Fax: 59/ Rózsa Sándor sk. Helyi Választási Iroda Vezetője APRÓHIRDETÉS Varrást vállalok, cipzár csere, ruhafelhajtás, függönyszegés, apróbb átalakítások. Rövid határidő, olcsó ár.06/ Az Orgonda Agrár Kft. földet bérelne és vállal növény védelmi szaktanácsadást és szakirányítást. Te.:06/ Gépjármű Nissan lassú jármű eladó. Tel.: 06/ Hirdessen Ön is kedvezményes áron a Karcagi Hírmondóban! Az apróhirdetés csak 200 Ft*. * Az alapár 20 szóig értendő. SZERKESZTŐSÉGÜNK A HIRDETÉSEK VALÓSÁG- TARTALMÁÉRT FELELŐS- SÉGET NEM VÁLLAL! HIRDETMÉNYEK H i r d e t m é n y Tisztelt Választópolgárok! Tájékoztatom Önöket, hogy Karcag településen a Helyi Választási Iroda elérhetőségei az alábbiak: Vezetője: Rózsa Sándor, jegyző Székhely: Karcagi Polgármesteri Hivatal, 5300 Karcag, Kossuth tér 1. sz., I. emelet 28. iroda Tel.: 59/ Fax: 59/ Rózsa Sándor sk. Helyi Választási Iroda Vezetője

10 január 16. SPORT A 2014-es év értékelésére Csorani Csaba szakosztályvezetőt kértük meg: A bajnoki rendszer szerint a es évet két részre kell bontani: a 2013/14 -es tavaszi forduló (végeredménnyel) és a 2014/15- ös őszi forduló. Versenysport A tavaszi forduló végén a Kováts DSE első csapata NBII. Alföld csoportjában bronzérmet szerzett mely újoncként kiváló eredmény. A csapat tagjai: Skumáth István, Imrei Ferenc, Hubert Attila, Kovács Sándor, Szepesi Bence. Külön büszkék vagyunk saját nevelésű játékosunk Szepesi Bence szereplésére, aki a bajnoki szezon végére igazi húzóemberré vált. A sikeres szereplés egyik legfontosabb eleme volt az igazi csapatmunka és a feltétlen küzdeni tudás. Ez a szereplés a karcagi asztalitenisz egyik legkiválóbb eredménye. Megyei I. osztály A bajnoki évet csapatunk a negyedik helyen zárta, amely a rendkívül erős mezőnyben igazán szép eredmény. A csapat tagjai: Nagy Norbert, Kovács Miklós, Kovács Sándor, Asztalitenisz A 2014-es év értékelése dr. Farkas Béla, Csornai Csaba, Kun Szabolcs, Czinege Ferenc, Szlovik Ferenc. A legeredményesebb versenyzők: Kovács Sándor (100 %) Nagy Norbert (91 %) Kovács Miklós (74 %).Bőséges keret állt rendelkezésre, így kipróbálhattuk az amatőr szintről kinövő versenyzőket is. Összességében a csapat kiváló eredményt ért el, a húzó emberekre mindig lehetett számítani. Megyei II. osztály Csapatunk nagyszerű játékkal aranyérmet szerzett a frissen szervezett, de már erős mezőnnyel büszkélkedő másodosztályú bajnokságban. A csapat tagjai: Nagy Sándor, Fási Miklós, Dobó István, Laczi Sándor, Nyíri László, Vál Tamás, Dobrai István, Lázár Richárd. Az amatőr sport legjobbjai, kiváló játékkal és tudásuk legjavát adva érték el ezt a kimagasló eredményt. Valamennyi bajnoki érem átadására városi ünnepség alkalmával került sor. 2014/2015- ös bajnoki év őszi fordulói Megyei I. osztályú bajnokság A szezonnyitón a szabályok szerint - a két karcagi csapatnak kellett egymás ellen játszania: Kováts DSE Karcag I - Kováts DSE Karcag II Győzelmek: Párosban Csornai Csaba - dr. Farkas Béla (1 győzelem), Nyíri László-Dobrai István (1 győzelem) Egyéniben: Nagy Norbert 4 győzelem, Csornai Csaba 4 győzelem, dr. Farkas Béla 2 győzelem, Czinege Ferenc 1győzelem. Dobrai István 2 győzelem, Vál Tamás 2 győzelem, Nyíri László 1 győzelem. Kedves Olvasóink! Csornai Csaba: Jó hangulatú mérkőzéseken alakult ki a végeredmény. Az NB III.- ban az országos rendezvények miatt egy hónapos szünet következik, és legközelebb február 14-én fogadjuk Hajdúszoboszló csapatát. A megyei I. osztályú bajnokságban, első csapatunk január 31-én fogadja a tiszafüredi ASE. első csapatát második csapatunk pedig az újszászi VVSE versenyzőit. Valamenynyi mérkőzés a Kováts Mihály tagiskola tornatermében. -B.I.- Amennyiben nem kapják meg a t, kérjük jelezzék Szerkesztőségünkben személyesen (Karcag, Kertész J. utca 2.), vagy telefonon a 06/ ös telefonszámon! A nemzeti bajnokságban a csapatból két húzóember távozott: Skumáth István külföldi munkavállalás miatt, Szepesi Bence az őszi szezont a Jászkun Volán Szolnok NBIes csapatában folytatja. Jelen körülmények szükségessé tettek új igazolásokat Csiszár Csaba,Gacsályi István személyében. Az őszi szezont az NBIII. Alföldi- csapatában kezdjük, és csapatunk a bajnokság félidejében a harmadik helyen áll, egy ponttal lemaradva az élen állótól. Megyei I. osztály Az őszi fordulót két csapattal kezdtük, így lehetőséget biztosítottunk az utánpótlásban fiatalok legjobbjainak szervezett csapatbajnokságban való részvételre. Az őszi forduló végén az I. csapat a középmezőnyben, a II. csapat a mezőny második felében végzett. Megyei II. osztályú bajnokság Labdarúgás A karcagi labdarúgócsapat a megyei I. osztályú bajnokságban az őszi szezontban végül a harmadik helyen zárt. A napokban a labdarúgó együttes tagjai megkezdték az alapozást az új bajnoki szezonra. A labdarúgócsapat edzőjét, Orosz Istvánt arra kértük, hogy röviden értékelje az elmúlt szezon teljesítményét, valamint ismertesse az újévi elképzeléseit. - Az őszi szezon előtt a szakosztály vezetőség azt a célkitűzést tűzte a csapat elé, hogy az első, - második helyen végezzen a táblázaton. Az elején jól kezdtük a bajnokságot, majd a pontvadászat közepén kezdődtek a problémák, amelyekkel sajnos megnehezítettük a bajnoki szereplésünket. Nem várt pontveszteségek miatt, sajnos a tiszafüredi csapattal szembe nagy a ponthátrányunk. Az egyre népszerűbb és már sok csapatot felvonultató másodosztályú csapatbajnokságban ugyancsak két csapatot indítottunk. A csapatok öszszeállítása elsősorban az amatőr játékosok és az utánpótláskorú versenyzők köréből valósult meg. Az őszi fordulót az I. csapat a harmadik helyen zárta, a II. csapat a mezőny második felében végzett. Versenyek Az őszi szezon rövid értékelése, újévi tervek A téli alapozást január 5-én kezdtük el, heti hat alkalommal tartunk edzést. Az edzésprogramban szerepel úszás, állóképesség fejlesztés, koordináció, és kondíció gyakorlatok vannak középpontban. Az edzéseken azon leszünk, hogy az itt szerzett erőnléttel, minél jobban meg tudjuk közelíteni az első két csapatot tavasszal. Reméljük a játékoskeretben nem lesz nagy mozgás, esetleg egy két fiatalt felhozunk, a felnőtt csapatba az alapozás során. Egyelőre egy távozónk van, Bajusz Szabolcs, aki a szolnoki MÁV U-19-es csapatában folytatja pályafutását. Ezenkívül a szakvezetőség folyamatosan tárgyal több vidéki csapattal, edzőmérkőzések lekötéséről ben megrendeztük az immár hagyományos emlék és ranglista versenyeinket, új rendezvényünk volt a Nagy Jenő emlékverseny. Kiemelt versenyünk volt a Szent István Kupa nemzetközi verseny, melyet a megyei szövetséggel közösen nagy sikerrel rendeztünk meg. Ezek voltak a Csókai István, Péter László és Nagy Jenő emlékversenyek. Kelet magyarországi ifjúsági és felnőtt ranglista verseny, az Észak-alföldi régió újonc-serdülő pontszerző verseny, és a már említett Szent István-Kupa, melyen hat nemzet képviselői szerepeltek. A Kováts DSE versenyzői hat alkalommal vettek részt különböző ranglista versenyben, értékes helyezéseket szerezve. Utánpótláskorú versenyzők 8 helyi és országos versenyen indultak, s szinte valamennyi helyről érmekkel tértek haza. Októberben megrendeztük a már hagyományos karcagi asztaliteniszezők találkozóját. Utánpótlás A 2014-es év őszi szezonját 12 fő utánpótláskorú játékossal indítottuk, ahol a régebben szereplő fiatalok mellett, 6 fő újonc is részt vesz az edzéseken. A heti három edzésen biztosítjuk a lehetőséget az amatőr és felnőtt játékosok szerepléséhez is. Az asztalitenisz szakosztály létszáma meghaladja a 40 főt. Külön köszönetet mondunk azon intézményeknek, vállalkozásoknak, és magánszemélyeknek akik a 2014-es évben bármilyen módon támogatták városunk asztalitenisz sportját. Nélkülük ezek a szép eredmények nem jöttek volna létre. Összességében Karcag asztalitenisz sportja, minőségében és szervezettségében sokat fejlődött. Egyre többen vesznek részt a Kováts DSE szakosztály munkájában, és a karcagi asztalitenisz sport mára országos hírnevet szerzett. Lejegyezte: B.I. Kispályás labdarúgó bajnokság: Vasárnapi eredmények: Gimnázium - Ágyúsok 1-7 Kelemen -DKV 2-4 Brigád -Ökodízel 1-3 B+B- Roli Sped 3-5 Ökodízel-Ágyúsok 2-5 Multi Tec-Labonzcfa 8-4 Szuperinfo-Ajándék üzletház 3-4 A táblázat élcsoportja: 1. helyezett Multi Tec (33 pont) 2. helyezett: Ajándék Üzletház (27 pont) 3 helyezett: Labonczfa (27 pont) 4. helyezett: Roli sped (24 pont) 5. helyezett: Ágyúsok (16 pont) 6. helyezett: DKV (15 pont) -B.I.- -B.I.- KARCAGI HÍRMONDÓ Felelős szerkesztő: Balogh Andrea Megjelenik hetente Felelős kiadó: Karcag Város Önkormányzata A szerkesztőség címe: 5300 Karcag, Kertész József u. 2. Telefon: (59) ISSN: Karcagi Nyomda Kft., felelős vezető: Nagyné Tankó Tímea és Márkusné Tankó Orsolya

Lesenceistvándi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Lesenceistvánd Zalahaláp Uzsa

Lesenceistvándi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Lesenceistvánd Zalahaláp Uzsa Lesenceistvándi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Lesenceistvánd Zalahaláp Uzsa 8319 Lesenceistvánd, Kossuth utca 145. Telefon: 87/436-151 Fax: 87/436-151 (30) E-mail: korjegyzoseg@lesenceistvand.hu

Részletesebben

További információk a magán pálinkafőzés adójáról

További információk a magán pálinkafőzés adójáról További információk a magán pálinkafőzés adójáról A Nemzeti Adó és Vámhivatal 2015.01.05-én tájékoztatást adott ki a magán pálinkafőzéssel kapcsolatban, mely kivonatát az alábbiakban ismertetjük: 2015.

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK!

2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! MŐVÉSZETOKTATÁS 2010/2011-es tanév GRATULÁLUNK! II. Látványtánc Európa - bajnokságot 2011. június 3-5-ig rendezték meg Kaposváron. Perdülı táncegyüttesünk is bejutott az Európa - bajnokságra, az országos

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031

2340 Kiskunlacháza, Vörösmarty u. 3. tel: 06-20-569-7031 Közérdekű információk Kiskunlacházi Polgármesteri Hivatal Cím: 2340 Kiskunlacháza Kossuth Lajos tér 1. Tel./Fax: 06-24-519-830, 06-24-519-840 E-mail: pmhivatal@kiskunlachaza.hu dr. Répás József polgármester:

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás

A Helyi Választási bizottság a 2006 szeptember 8.-án záruló jelöltajánlás MÁTÉTELKI HÍREK 25. szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei Képvisel -testületünk 2006. október 10-i ülésének anyagából 2006. október 17. Közérdek információk! A választási bizottság tájékoztatása

Részletesebben

FELHÍVÁS a Jászkun Redemptio 270. évfordulója alkalmából. Tisztelt Hölgyem/ Uram!

FELHÍVÁS a Jászkun Redemptio 270. évfordulója alkalmából. Tisztelt Hölgyem/ Uram! Tisztelt Hölgyem/ Uram! A Redemptio a jászkunok életében évszázadokra volt hatással, meghatározta a térség gazdasági és kulturális fejlődését, identitását. Máig él az önmegváltásban részt vevő települések

Részletesebben

Mozgással az Egészségért!

Mozgással az Egészségért! Mozgással az Egészségért! 2010. Június 12. (szombat) 9 óra Mátrai Gyógyintézet Mátraháza ABBA Feeling Show Ingyenes szűrővizsgálatok Közös Aerobik Színvonalas programok Gyermekvetélkedő Értékes tombolanyeremények

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA Rábaköz-Hanság Működési, utazási és Kiss József Turisztikai anyagköltség (Hanság Big Band) Szent Anna Plébánia Énekes Gitáros Csoportja

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről

Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről Beszámoló a Heuréka számválaszos matematikaversenyről A Nyíregyházi Fıiskola Matematika és Informatika Intézete egy új matematikaversenyt rendezett a középiskolák 9 12. osztályosai számára, a HEURÉKA számválaszos

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 692-1/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

RÉSZLETES PROGRAM. 2011. április 19. kedd - Megnyitó

RÉSZLETES PROGRAM. 2011. április 19. kedd - Megnyitó RÉSZLETES PROGRAM 2011. április 19. kedd - Megnyitó 7.30-8.15 A csapatok érkezése, elhelyezése a Gimnáziumban. Minden iskola napközben egy zárható termet kap. A versenyek helyszínén átöltözés és tisztálkodás

Részletesebben

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba F16B (6) 5.4 km 210 m 13 ep 1 Pintér Ábel GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 39:16 2 Balogh Bálint GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 43:41 3 Czéh Tamás ESP Egri Spartacus Tájékozódá 47:05 4 Szalóki Dávid 93 ESP Egri

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök

Zsoldos Napok 2012. október 18-19. 2012. október 18. csütörtök Zsoldos Napok 2012. október 18. csütörtök 8 óra: A Zsoldos Napokat megnyitja: Pintér Etelka igazgatónő 8 óra: Nullenergiás házak előadás Előadó: Pászti Tóth Gyula Helyszín: B épület 2. terem 8 óra: 8.

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév

MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév MUNKAREND ÜTEMEZÉSE 2006/2007-es tanév A TANÉV IDŐTARTAM-RENDJE A tanév első tanítási napja: 2006. szeptember 1. (péntek) A tanév utolsó tanítási napja: 2007. június 15. (péntek) A TANÍTÁSI SZÜNETEK Őszi

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON 2013. évben már harmadik alkalommal kapcsolódott Fehérgyarmat Város Önkormányzata az országosan meghirdetett Mobilitás programhoz. Fehérgyarmat minden

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KORMÁNYMEGBÍZOTT Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal átmeneti ügyfélfogadási rendje 2013. augusztus 21-24. közötti időszakra A hivatal központi elérhetőségei

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium (Térségi Integrált Szakképző Központ)

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium (Térségi Integrált Szakképző Központ) Közoktatási Intézmények Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium (Térségi Integrált Szakképző Központ) Székhely: 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

Részletesebben

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN

VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN VAN SZERENCSÉNK HÍVNI A NAGYÉRDEMŰ KÖZÖNSÉGET! UTAZZON AZ OMNIBUSSZAL! KISVÁRDA A SZÁZADFORDULÓN 3507/00102 Szakmai beszámoló Az idén immár hatodik alkalommal volt Múzeumok Éjszakája Kisvárdán. A késő

Részletesebben

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén.

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. Pannon Kultúra Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2012 Elfogadta a Kuratórium 2013. március 10-i ülésén. A Pannon Kultúra Alapítvány 2012. évi tevékenysége: Általános célok, tevékenységi formák: A Pannon

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

2014. október 21. KEDD

2014. október 21. KEDD 2014. október 21. KEDD Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola 8 óra: A at megnyitja: Pintér Etelka intézményvezető Helyszín: A épület Aula Programok az A épületben 8 12 óra: A szentesi laktanya (II.

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS

A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS A 2015/16-ES TANÉV FELADATTERVE 2015. AUGUSZTUS 17. (hétfő) 9:00 alakuló értekezlet 18-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 24-26. DIFER mérés 26. tankönyvek átvétele 27. 7:00 szakmai

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 3. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tiszabura Község Képviselő-testületének 2014. március 04-én megtartott rendkívüli testületi ülésén Határozat/Rendelet száma Határozat!Rendelet tárgya 15/2014.(III.04.)Ök.

Részletesebben

A 2014/2015-es tanév ütemterve

A 2014/2015-es tanév ütemterve A 2014/2015-es tanév ütemterve Tanévkezdés: Alakuló értekezlet: 2014. augusztus 25. Tanévnyitó ünnepély: 2014. 01. Első tanítási nap: 2014. 01. A tanév munkarendje: A tanév első napja: 2014. 01. Az első

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Óvoda minden tagóvodájában Aprólábak Néptánc gála 2015.

Részletesebben