E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat."

Átírás

1 Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi ( valamint az országos és regionális intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.

2 43/2003. (X. 9.) Ök előterjesztés A szmogriadó tervről A közgyűlés október 9-i ülésének napirendjén szerepelt.. napirendi pont. A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ELŐTERJESZTÉSE A SZMOGRIADÓ TERVRŐL Tisztelt Közgyűlés! Azokon a területeken (településeken), ahol a szmoghelyzet kialakulásával kell számolni és a légszennyezettség folyamatos mérésének feltételei adottak a vészhelyzet elkerüléséhez és az esemény tartósságának csökkentése érdekében azonnali beavatkozást lehetővé tevő és szabályozó füstködriadó tervet (továbbiakban: szmogriadó terv) kell kidolgozni és végrehajtani. A szmoghelyzet kialakulásának megelőzésére, illetőleg a szmoghelyzet megszüntetésére a szmogriadó tervben foglaltak szerint a lakosságot tájékoztatni kell, a helyhez kötött és a mozgó légszennyező források működését korlátozni kell, illetőleg meg kell tiltani. A levegőtisztaság-védelem évi újraszabályozását követően 2002-től az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség végzi a települések légszennyezettségének vizsgálatát. Győr városában két olyan korszerű online rendszerű monitoring állomás működik, mely alkalmas az azonnali intézkedést igénylő légszennyezettségi helyzetek észlelésére. Figyelemmel arra, hogy a rendkívüli intézkedést igénylő légszennyezettség kialakulásának lehetősége vagy bekövetkezése Győrött is fennáll, városunkban is indokolt, hogy a Közgyűlés által elfogadott módon részletes intézkedési terv szabályozza a szükséges teendőket, a tájékoztatás és a végrehajtás rendjét is beleértve. A szmogriadó terv kidolgozása és végrehajtása az évi LIII. tv. 48. szerint a Polgármester feladatkörébe tartozik. A szmogriadó terv tartalmi elemeit részletesen rögzítik az ide vonatkozó jogszabályok, így a levegő védelméről szóló 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet és annak 5. számú melléklete. A szmogriadó terv lehetővé teszi, hogy a település levegőminőségében bekövetkezett negatív változások esetén a környezet és a polgárok egészségének védelme érdekében megelőző, a károsodás mértékét csökkentő, illetve kármegelőző intézkedéseket tegyenek a vonatkozó jogszabályokban és a szmogriadó tervben megjelölt felelős személyek, szervezetek, hatóságok.

3 A fentiek előrebocsátásával az alábbi szmogriadó terv elfogadását javasoljuk: Győr, szeptember 29. Németh Zoltán sk. Környezetvédelmi Bizottság elnöke Az előterjesztést látta: Balogh József Dömötörné Holeczky Judit polgármester alpolgármester Törvényességi véleményezésre bemutatva: Dr. Kovács Lajos jegyző Az előterjesztést tárgyalta: Településfejlesztési Bizottság Jogi, Etikai és Közigazgatási Bizottság Az előterjesztést készítette: Környezetvédelmi Iroda Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata... számú rendelete a szmogriadó tervről (tervezet) Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 48. (3) bekezdésében és a 21/2001. (II.21.) Kormány rendelet 15. (3). (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a város rendkívüli levegőtisztaság-

4 védelmi intézkedési tervét (továbbiakban: szmogriadó terv) a következők szerint állapítja meg. I. Általános rendelkezések 1. A szmogriadó terv célja, hogy meghatározza a rendkívül veszélyes légszennyezettség esetén az emberi élet- és egészség megóvása érdekében szükséges intézkedéseket, azok elrendelésének és végrehajtásának szabályait. 2. E rendelet hatálya Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területére terjed ki. Amennyiben a légszennyezettségi értékek a katasztrófák elleni védekezésről szóló törvényben meghatározott vészhelyzet fennállását igazolják, a szükséges intézkedéseket nem e rendelet, hanem a vonatkozó katasztrófák elleni védekezésről szóló jogszabályok alapján kerülnek foganatosításra. II. A szmogriadó elrendelésének előfeltételei, a szmogriadó fokozatai 3. Szmogriadó megfelelő fokozatát kell elrendelni, ha a szennyező anyag koncentrációja 2 monitor állomáson egyidejűleg 3 egymást követő órán keresztül folyamatosan eléri, vagy meghaladja a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló mindenkori hatályos jogszabályban rögzített tájékoztatási, illetve riasztási küszöbértékeket. A szmogriadó fokozatai a következők: a./ készültségi- tájékoztatási fokozat b./ riasztási fokozat Szmogriadó esetén azonnal be kell szerezni az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) meteorológiai előrejelzéseit is. 4. A készültségi- tájékoztatási és a riasztási fokozat elrendelésének alapját a meteorológiai jellemzők, illetve a légtér szennyező anyag koncentrációjának mért értékei adják. A levegő szennyezettségét az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉD KÖFE) a városban telepített monitorállomások segítségével méri.

5 5. Eggyel magasabb fokozatot (készültségi- tájékoztatási fokozat helyett riasztási fokozat) kell elrendelni, ha a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló mindenkori hatályos jogszabályban megjelölt légszennyező-anyag koncentrációja a korlátozások ellenére tovább emelkedik, illetve 2 monitor állomáson egyidejűleg, 3 egymást követő órán keresztül folyamatosan eléri, vagy meghaladja a már elrendelt fokozatnál szigorúbb fokozat határértékét, továbbá akkor is, ha a meteorológiai előrejelzés alapján a légszennyezettség felhalmozódására vezető időjárási helyzetben az elkövetkező 6 órában javulás nem várható. Alacsonyabb fokozatot kell elrendelni, ha a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló mindenkori hatályos jogszabályban megjelölt légszennyező anyag koncentrációja valamennyi monitor állomáson legalább 4 órás időtartamban alatta marad az elrendelt fokozat határértékének, és a meteorológiai előrejelzés szerint a légszennyezettség ismételt növekedése nem várható. A szmogriadót meg kell szüntetni, ha a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló mindenkori hatályos jogszabályban megjelölt légszennyező anyag koncentrációja valamennyi monitor állomáson legalább 4 órás időtartamban alatta marad a készültségi- tájékoztatási állapotra megállapított határértéknek, és a meteorológiai előrejelzés szerint a légszennyezettség további csökkenése várható. III. Szmogriadó események kezelése 6. Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a szmogriadó események kezelésére és megszüntetésére operatív egységet hoz létre Szmog Intéző Bizottság (továbbiakban: SZIB) néven. A SZIB állandó tagjai: Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2 fő (Egyikük a Polgármester, aki egyben a SZIB elnöke) - Győr Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Győri Polgári Védelmi Kirendeltség (továbbiakban Győri Polgári Védelmi Kirendeltség)1 fő - ÁNTSZ Győr Városi Intézete 1 fő - Környezetvédelmi Hatóság 1 fő A SZIB a rendkívüli esemény megszüntetésére, hatásának mérséklésére teendő intézkedések végrehajtásához eseti szakértőket vonhat be.

6 IV. A rendkívüli intézkedések előkészítésében közreműködő szervek és feladataik 7. A rendkívüli intézkedések előkészítésében részt vesznek: a./ Környezetvédelmi hatóság b./ ÁNTSZ Városi Intézete c./ Győr Megyei Jogú Város Polgári Védelmi Kirendeltség d./ Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 8. A környezetvédelmi hatóság feladatának ellátása során: (1) Fokozott figyelemmel működteti a monitor hálózatot és gondoskodik az esetleges meghibásodások elhárításáról. (2) A monitorállomásokon észlelt, a szmogriasztás alapját képező adatokat ellenőrzi. (3) Valós szmog-helyzet esetén rövid úton, haladéktalanul értesíti a SZIB összehívására kijelölt ügyeletest, amelyet faxon is megerősít. (4) A riasztást követően a szmognaplót faxon megküldi a SZIB kijelölt működési helyére. (5) Részt vesz a SZIB döntés-előkészítő munkájában. 9. Az ÁNTSZ Városi Intézete - feladatának ellátása során - részt vesz a SZIB döntéselőkészítő munkájában. 10. A Győri Polgári Védelmi Kirendeltség - feladatának ellátása során - részt vesz a SZIB döntéselőkészítő munkájában. 11. A Polgármesteri Hivatal - feladatának ellátása során: (1) Kijelölt munkatársa révén a nap 24 órájában fogadja a riasztást.

7 (2) Gondoskodik a SZIB-nek kijelölt helyiség és a szükséges technikai feltételek biztosításáról, továbbá a SZIB - még hiányzó - tagjainak mozgósításáról. (3) Részt vesz a SZIB munkájában. 12. A SZIB - feladatának ellátása során: (1) Elemzi a környezetvédelmi hatóság által megküldött adatokat. (2) Értékeli az környezetvédelmi hatóság adatai és javaslata alapján a szmoghelyzetet és döntését követően azonnal javaslatot tesz a polgármesternek az adott szmogriadó fokozat elrendelésére. (3) Megkéri az OMSZ-től a meteorológiai előrejelzést. (4) Eseménynaplóban rögzíti a szmogriadót okozó szennyező anyag koncentráció értékeit, a SZIB valamennyi intézkedését, majd az intézkedések következményeit, továbbá a szmogriadó végrehajtásával és megszüntetésével kapcsolatos eseményeket. V. A rendkívüli intézkedések elrendelésére, végrehajtására jogosult, illetve az abban közreműködő szervek és feladataik 13. A szmogriadó elrendelésére a Polgármester, egyben mint a SZIB elnöke jogosult. A Polgármester - feladatának ellátása során - az 1.sz. mellékletben foglaltak szerint: a./ Elrendeli a szmogriadót. b./ Indokolt esetben megváltoztatja a szmogriadó fokozatot. c./ A közlekedési korlátozások alól esetenként egyedi felmentést és igazolást ad a SZIB véleményezése alapján illetőleg indokolt esetben elrendeli a tömegközlekedési járatok sűrítését. d./ A feltételek fennállása esetén megszünteti a szmogriadót. 14. A rendkívüli intézkedések végrehajtására jogosult, illetve abban közreműködő szervek: a./ SZIB b./ Környezetvédelmi hatóság

8 c./ GYMS Megyei Állami Közútkezelő Kht. (továbbiakban: Közútkezelő Kht.) d./ GYMJV Útkezelő Szervezet e./ Győr Városi Rendőrkapitányság (továbbiakban: Rendőri szerv) f./ GYMJV Közterület Felügyelete (továbbiakban: Közterület Felügyelet) g./ KISALFÖLD Volán RT. h./ ÁNTSZ Győr Városi Intézete 15. A SZIB: (1) Szmogriadó elrendelése esetén gondoskodik a szmogriadó kihirdetéséről és közzétételéről, az 1. sz. mellékletben meghatározott módon. (2) Azonnal értesíti a valós szmoghelyzetről a közreműködő szerveket, valamint tájékoztatja a korlátozásban érintett gazdálkodó és egyéb szervezeteket. (3) A szmogriadó tájékoztatási, vagy riasztási fokozatának elrendelését követően tevékenységük (emissziójuk) korlátozására vonatkozó kötelezést. (4) Koordinálja és ellenőrzi a szmogriadó terv és a Polgármester által hozott döntések végrehajtását és erről tájékoztatja a közreműködő szerveket. 16. A környezetvédelmi hatóság a riasztást követően: (1) Részt vesz a SZIB munkájában. (2) Valamennyi mérési eredményét, intézkedését és információját dokumentálja a szmog napló -ban. (3) A (2) bek.-ben regisztrált adatokról folyamatosan tájékoztatja a SZIB-et. (4) Az elrendelt fokozat változását jelző légszennyezettség csökkenés vagy emelkedés esetén azonnal értesíti a SZIB-et. 17. Az ÁNTSZ Városi Intézete: (1) Részt vesz a SZIB munkájában. Értesíti az orvosi, gyógyszertári ügyeleteket, mentőszolgálatot.

9 18. A Megyei Állami Közútkezelő Kht.: A szén-monoxid, nitrogén-oxidok vagy ózon szennyező anyagok okozta szmogriadó elrendelését követően - a 28. -ban foglaltaknak megfelelően - intézkedik a városon átmenő országos közutak forgalomkorlátozásának elrendeléséről, a forgalomkorlátozások végrehajtásához szükséges műszaki, tárgyi feltételek biztosításáról (utak, útszakaszok lezárása). 19. GYMJV Útkezelő Szervezete: A szén-monoxid, nitrogén-oxidok vagy ózon szennyező anyagok okozta szmogriadó elrendelését követően a 28. -ban foglaltaknak megfelelően intézkedik az önkormányzati közutak forgalomkorlátozásáról, az ehhez szükséges műszaki, tárgyi feltételek biztosításáról (utak, útszakaszok, meghatározott területek lezárása, illetve a kijelölt parkoló területek biztosítása). 20. A Rendőri szerv: A szén-monoxid, nitrogén-oxidok, vagy ózon szennyező anyagok okozta szmogriadó elrendelését követően végrehajtja a külön jogszabályban előírt feladatokat (pl.: a forgalomkorlátozási intézkedések betartatása és a szükséges közlekedésbiztonsági intézkedések megtétele). 21. A Közterület Felügyelet: A forgalomkorlátozással járó szmogriadó esetén együttműködik a Rendőri szervekkel a forgalomelterelés és végrehajtásban és az újonnan kialakított forgalmi rend fenntartásában. 22. A KISALFÖLD Volán RT.: A forgalom lebonyolításának elősegítésére a Polgármester utasításának megfelelően gondoskodik a járatok sűrítéséről, illetve a forgalmi terv szükségszerű módosításáról. Ennek részletes feltételeit az Önkormányzat és a Szolgálattó külön megállapodásban rögzíti. VI. Korlátozó intézkedések szmogriadó esetén 23.

10 (1) A korlátozó intézkedések köre a túllépést előidéző szennyező anyag fajtája szerint különbözik. (2) Ha a határérték túllépést a kén-dioxid és/vagy a szálló por szennyezőanyag okozza, akkor a kén-dioxid kibocsátással járó (fűtési és technológiai) helyhez kötött légszennyező források üzemeltetőit (jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet és magánszemély) tevékenységük korlátozására vagy felfüggesztésére kell kötelezni. (A kötelezés a Polgármester levegőtisztaság- védelmi hatósági jogkörében - azonnal végrehajtandó határozat formájában - kerül kiadásra). (3) Ha a határérték túllépést a szén-monoxid és/vagy a nitrogén-oxid és/vagy ózon koncentrációjának növekedése okozza, a közúti közlekedési eszközök használatát meg kell tiltani, vagy korlátozni kell. (4) Ha a határérték túllépést a légszennyezettségi határértékekről, valamint a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló mindenkori hatályos jogszabályban megjelölt szennyező anyag komponensek egyidejű koncentráció növekedése okozza, akkor a (2) és (3) bekezdésben foglaltakat együttesen kell alkalmazni. 24. A szmogriadó elrendelésekor életbe lépő korlátozások a lakosság és közintézmények tekintetében: (Amennyiben a határérték túllépést kén-dioxid és/vagy a szálló por szennyező anyag okozza.) (1) Készültségi- tájékoztatási fokozatban a rendelet 1. sz. melléklet (2) bek. szerinti tájékoztatóban fel kell kérni a lakosságot és a közintézményeket minden szilárd és olajtüzelésű fűtőberendezés használatának mérséklésére. (2) Szmogriadó riasztási fokozatban a lakosság és a közintézmények (az egészségügyi és oktatási intézmények, valamint az óvodák és bölcsödék kivételével) kötelesek a szilárd és olajtüzelésű berendezések használatát oly módon mérsékelni, hogy az állandó tartózkodásra szolgáló helyiségek hőmérséklete legfeljebb 18 C fok legyen. (3) Amennyiben a légszennyezettség a riasztási küszöbértéket 72 órán túl meghaladja, a lakosság és a közintézmények (az egészségügyi és oktatási intézmények, valamint az óvodák és bölcsődék kivételével) a szilárd- és olajtüzelésű berendezéseik használatát azonnali hatállyal beszüntetni. 25. A szmogriadó elrendelésekor életbe lépő korlátozások a lakosság és közintézmények, az ipari jellegű helyhez kötött légszennyezők és a közúti közlekedésre vonatkoznak. Az alkalmazandó tájékoztatási, illetve riasztási küszöbértékeket az 2. sz. melléklet, míg a szmogriadó végrehajtásával kapcsolatos szervezeti, személyi kérdéseket a 1. sz. függelék tartalmazza. 26.

11 az ipari jellegű helyhez kötött légszennyezők tekintetében (Amennyiben a határérték túllépést kén-dioxid és/vagy a szálló por szennyező anyag okozza) korlátozás alá tartozó helyhez kötött légszennyezők: Győri Hőszolgáltató Kft. ÉDÁSZ RT A fent nevezett ipari légszennyezők szmogriadó esetén kötelesek kibocsátásukat csökkenteni abból a szennyezőanyag fajtából, mely miatt a szmogriadót elrendelték. A korlátozás mértéke: készültségi- tájékoztatási fokoztatban 50 %-ig, riasztási fokozatban 100 %-ig terjedhet. A korlátozás konkrét mértékét az érintett ipari légszennyezők bevonásával a SZIB határozza meg. (3) Azon légszennyezők esetében, melyek berendezéseiben, illetve az általuk üzemeltetett rendszerekben a kibocsátás előírt mértékű korlátozása a szmogriadó idején súlyos károsodásokat okozhat, a kibocsátás olyan mértéke megengedett, mely a károsodást még éppen megakadályozó üzemmódból ered. 27. Készültségi-tájékoztatási fokozat esetén a közúti közlekedés tekintetében életbe lépő korlátozások (Ha a határérték túllépést a szén-monoxid és/vagy a nitrogén-oxid, és/vagy ózon szennyezőanyag koncentrációjának növekedése okozza.): Magántulajdonú személygépkocsik, motorkerékpárok és mopedek önkéntes forgalomkorlátozása a város egész területén, amelyre a rádión, televízión és sajtón keresztül a Polgármester kéri fel a lakosságot. Ennek megfelelően lehetőség szerint kerülni kell a személygépkocsik használatát a belső forgalomban, az átmenő forgalom pedig a lehetőségek figyelembe vételével kerülje el a várost. Ezt megfelelő korlátozó intézkedésekkel (várakozási és behajtási tilalom, a tömegközlekedés előnyben részesítése) is szükséges elősegíteni. Az (1) bek-ben leírt korlátozó intézkedések alól kivételt képeznek az alábbi gépjárművek: a tömegközlekedés járművei, az áruszállítás, a közszolgáltatás, a rendőrség, a tűzoltóság és a mentőszolgálat gépkocsijai,

12 a közlekedési szolgáltatást végző gépjárművek és a villamos meghajtású gépkocsik. 28. Szmogriadó riasztási fokozat esetén a közúti közlekedés tekintetében életbe lépő korlátozások az e rendelet 3. sz. mellékletét képező térképvázlat szerint az alábbi területekre vonatkoznak: - A város területe a közigazgatási határon belül. - Átmenő valamint a kifelé irányuló forgalom csak a kijelölt főútvonal hálózaton megengedett. (2) Szmogriadó riasztási fokozat esetén: Tilos a személygépkocsik, motorkerékpárok és mopedek, tehergépkocsik, lassú járművek, mezőgazdasági vontatók üzemeltetése. Tilos a gépjárműmotorok járatása a gépjárművek álló helyzetében, így a motor működtetését igénylő javítási műveletek végzése a gépjárműjavító műhelyekben. Tilos a belsőégésű motorral hajtott, helyhez kötött berendezések (pl. aggregátok, munkagépek, stb.) működtetése. Kivételt képeznek azok a tartalék áramforrásként használt aggregátok, amelyek a vonatkozó biztonságtechnikai előírások alapján az áramellátás folyamatosságát biztosítják. A KISALFÖLD Volán RT dieselüzemü autóbuszai csak csökkentett kéntartalmú gázolajjal üzemeltethetők. Benzin kimérése csak azoknál a benzinkutaknál megengedett, amelyek zárt benzingőz visszavezető rendszerrel ellátott tárolótartályok és ehhez csatlakoztatható tankautók esetében megengedett. (3) A (2) bek-ben rögzített korlátozó intézkedések alól kivételt képeznek az alábbi gépjárművek és tevékenységek: - tömegközlekedés céljára szolgáló gépjárművek, megkülönböztető jelzést használó gépjárművek, rendőrség, katonaság, posta, tűzoltóság, polgári védelem, katasztrófa elhárítás, levegőtisztaság-védelem és a közegészségügyi szolgálat szolgálati feladatot teljesítő gépjárművei, villamos, gáz- és közművek a tömegközlekedés kár- és veszély elhárítására szolgáló gépjárművei, amennyiben ilyen feladatukat teljesítik,

13 betegszállító és az orvosi ügyeleti gépjárművek, amennyiben ilyen feladatukat teljesítik, gyógyszertárakba és kórházakba gyógyszert, illetve gyógyításhoz szükséges eszközöket, anyagokat szállító gépjárművek, orvosok gépkocsija, amennyiben azokat hivatásuk gyakorlásához használják, temetkezési szolgálat gépkocsijai, könnyen romló (kenyér, tej, hús) és alapvető élelmiszereket szállító gépkocsik, amennyiben ilyen feladatokat hajtanak végre, taxik, amennyiben tevékenységüknek megfelelő személy, illetve teherszállítást végeznek és a KHVM rendelet alapján környezetkímélő minősítéssel vannak ellátva, elektromotorral hajtott, valamint hármas hatású szabályozott motorüzemű katalizátorral felszerelt gépkocsik, amennyiben tevékenységüknek megfelelő személy- illetve teherszállítást végeznek. ( ) Ha korlátozások időszakában a közúti emisszió ellenőrzés során megállapítják, hogy a forgalomkorlátozás alól mentesített gépjármű a Gépjárművek emissziós határértékeire vonatkozó előírások rendeletben rögzített határértékeit nem teljesíti, úgy feladatának teljesítése után azonnal telephelyére kell mennie és csak emissziót megszüntető javítás, beszabályozás után, az erről szóló igazolás birtokában vehet részt újra a forgalomban. 29. Szmogriadó riasztási fokozat esetén az átmenő forgalom számára engedélyezett útvonalak: Szmogriadó alkalmával a Szigethy Attila út és a Szent István út forgalmát kell korlátozni. Egyidejűleg a két főforgalmú út radikálisan nem korlátozható, mivel kelet-nyugti irányban meghatározó forgalmú utak. Ezért az átmenő forgalom számára az alábbi útvonalakat kell biztosítani: a./ Szigethy Attila út: A nagyobb forgalmú csomópontokban rendőri biztosítással kapukat kell kialakítani, hogy oda csak a tömegközlekedési járművek és a célirányú forgalom haladhasson be. Korlátozást kell elrendelni a Szigethy A. út - Fehérvári út, a Szigethy A. út - Tihanyi Á. út, a Szigethy A. út - Szent Imre út, Szigethy A. út - Nagy Imre út és a Szigethy Attila út es sz. főút csomópontjaiban. b./ Szent István út: Az 1-es sz. főút forgalmát a 14-es főút - Budai út - Fehérvári út - Szent István út csomópontnál kell korlátozni úgy, hogy csak a célforgalom hajthasson be, ezért a Bisinger hidat úgy kell lezárni, hogy csak a tömegközlekedésben résztvevők tudják azt használni. A forgalmat a lehajtón keresztül kell a Fehérvári út, a Budai út és a 14-es sz. főút irányába terelni.

14 A 14-es főút - Schwarzenberg út csomópontját, továbbá a Szent István út 821-es sz. főút csomópontját szintén le kell zárni részlegesen. A Szent István út forgalomkorlátozásához a Baross út korlátozása is hozzá tartozik, így a Baross G. út - Wesselényi út csomópontban, illetve a Munkácsy út - Benczúr út, Újlak út - Benczúr út csomópontban szintén korlátozó pontot kell kialakítani. VI. 30. Vegyes és záró rendelkezések Aki e rendelet 23. (2) (3) (4) bek-ben, 24., 27. (1) bek-ben, 28. (2) (4) bek-ben foglalt kötelezettségeit megszegi, szabálysértést követ el és ,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, a 26. -ban foglalt kötelezettség megszegőivel szemben a 21/2001. (II.14.) Korm. rendelet 8. sz. mellékletének 8. pontja szerinti ( Ft) levegőtisztaság-védelmi bírság szabható ki. Többször ismétlődő szabálysértés esetén az ipari jellegű helyhez kötött légszennyezők tevékenysége (működése) teljes egészében felfüggeszthető. 31. Ez a rendelet november 1-én lép hatályba. G y ő r, szeptember 30. Dr. Kovács Lajos Balogh József jegyző polgármester 1. sz. melléklet A szmogriadó elrendeléséről, kihirdetéséről és közzétételéről A Polgármester döntése alapján a SZIB a szmogriadó készültségi fokozatának elrendeléséről telefonon és faxon/ en értesíti mindazokat, akiknek szmogriadót előidéző szennyezőanyag kibocsátásaikat a szmogriadó idején korlátozni kell, valamint azokat, akik az elrendelt korlátozások végrehajtásában részt vesznek. A Polgármester döntése alapján a SZIB a szmogriadó készültségi és/vagy magasabb fokozatának elrendeléséről a médiákon (városi elektronikus sajtó) keresztül értesíti a lakosságot, kérve közreműködésüket a magasabb fokozatú riadó elkerülésére. A tájékoztatás a szmog egészségügyi hatásaira, a levegő szennyezettségi helyzetére és várható alakulására vonatkozó értékelt adatokat is tartalmaz.

15 A SZIB a szmogriadó tájékoztatási, illetve riasztási fokozatának bevezetéséről faxon/ en értesíti az érintetteket és a Polgármester kötelezését a korlátozó intézkedések életbe léptetésére megküldi a korlátozásra kötelezetteknek. A SZIB a forgalomkorlátozással járó szmogriadó elrendeléséről a lakosságot a médián keresztül tájékoztatja. Ha a Polgármester a szmogriadó fokozatok megszüntetését rendeli el, a SZIB telefonon és faxon/ en erről értesíti az (1) pontban körülírt szervezeteket. A SZIB a szmogriadó fokozatok megszüntetését a médiák útján közli a lakossággal. 2. sz. melléklet Tájékoztatási és riasztási küszöbértékek és a tájékoztatás szabályai A térfogat 293 K hőmérsékletre és 101,3 kpa nyomásra át kell számítani. (CAS szám: Chemical Abstracts Service azonosító száma) Légszennyező anyag (CAS szám) Tájékoztatási küszöbérték (ug/m3) Riasztási küszöbérték (Ug/m3) Kén-dioxid ( ) Nitrogén-dioxid ( ) Szén-monoxid ( ) Kén-dioxid + Szálló por * Ózon ( ) Megjegyzés: 1./ *Ha a szálló por légszennyezettség több mint 200 g/m3. 2./ A tájékoztatási küszöbérték 3 egymást követő óra során észlelt túllépése esetén a lakosságot tájékoztatni kell a szmogriadó tervben foglaltak szerint. 3./ A riasztási küszöbérték 3 egymást követő óra során észlelt túllépése esetén kell korlátozó intézkedéseket tenni a szmogriadó tervben foglaltak szerint. 4./ Amennyiben a légszennyezettség 72 órán túl meghaladja a tájékoztatási küszöbértéket, akkor a riasztási küszöbértéknek megfelelő korlátozó intézke- déseket kell tenni.

16 1. sz. függelék A szmogriadó terv végrehajtásában közreműködők és elérhetőségeik: ÉD Környezetvédelmi Felügyelőség: Varga Tibor tel.: 96/ , mobil tel. : 20/ , Fax: 96/ ÁNTSZ Városi Igazgatósága: Dr. László Erzsébet Tel.: 96/ , mobil tel... Fax : 96/ , Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala: Balogh József polgármester (SZIB elnöke) Tel.: 96/ , mobil tel.. Fax: 96/ , . Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala: Szekeres György Tel: 96/ , mobil.tel.: 20/ , Fax: 96/ szekeresgyor-ph.hu Győri Polgárvédelmi Kirendeltség: Csepi László Tel: 96/ , mobil tel.: 20/ , Fax: 96/ , csepi.laszlogyor-ph.hu Győri Útkezelő Szervezet: Tóth Péter Tel.: 96/ , mobil tel.: 20/ , Fax: 96/ , . Győr Megyei Állami Közútkezelő Kht.: Sümegi Péter Tel.: 96/ , mobil tel.. Fax.. Győr Városi Rendőrkapitányság:

17 Majoros László Tel.:. mobil tel.: 30/ , Fax.. . KISALFÖLD Volán RT.: Bécsi Béla Tel.: 96/ , mobil tel.: 20/ , Fax:.. Kapcsolódó döntés Kapcsolódó jegyzőkönyv 43/2003. (X. 10.) Ök rendelet 337/2003. (X. 9.) Kgy határozat 12/2003. (X. 9.) Kgy jegyzőkönyv Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, 2008

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2005.(III.10.) sz. rendelettel módosított

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2005.(III.10.) sz. rendelettel módosított 1 MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 10/2005.(III.10.) sz. rendelettel módosított 47/2003.(X.7.) sz. rendelete a rendkívüli levegőtisztaság-védelmi intézkedési tervről Bevezetés Miskolc Megyei

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 41/2012.(X.24.) önkormányzati rendelete

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 41/2012.(X.24.) önkormányzati rendelete NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 41/2012.(X.24.) önkormányzati rendelete Nyíregyháza város szmog riadó tervéről szóló 32/201 0.(XII.17.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza

Részletesebben

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu),

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. az 51/2011.(XII.16.) és a 21/2018. (VI.27.) Ör.-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. az 51/2011.(XII.16.) és a 21/2018. (VI.27.) Ör.-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének az 51/2011.(XII.16.) és a 21/2018. (VI.27.) Ör.-rel módosított 18/2011. (IV.29.) önkormányzati rendelete a füstköd-riadó tervről Veszprém Megyei Jogú

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2009.(XI.24.) rendelete Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről. I. Általános rendelkezések

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2009.(XI.24.) rendelete Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről. I. Általános rendelkezések Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlésének 5/2009.(XI.24.) rendelete Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről (egységes szerkezetben a 5/20.(III.24.), 4/202.(XI.29.), /203.(II.2.), 34/205.(X.29.),

Részletesebben

Debrecen város szmogriadó tervéről

Debrecen város szmogriadó tervéről DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 50/2009. (XII. 16.) rendelete Debrecen város szmogriadó tervéről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az 1995. évi LIII. törvény 48. (4) bekezdésében

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 23/2009.(VI.30.) számú rendelete. a szmogriadó-tervről

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 23/2009.(VI.30.) számú rendelete. a szmogriadó-tervről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 23/2009.(VI.30.) számú rendelete a szmogriadó-tervről (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 13/2010.(III.10.) számú önkormányzati rendelettel.) Bevezetés

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 34/2008. (10.15.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 34/2008. (10.15.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 34/2008. (10.15.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezet védelmének általános

Részletesebben

Kazincbarcika Város Önkormányzata 5/2014. (II. 14.) önkormányzati rendelete a füstköd-riadó tervről

Kazincbarcika Város Önkormányzata 5/2014. (II. 14.) önkormányzati rendelete a füstköd-riadó tervről 1 Kazincbarcika Város Önkormányzata 5/2014. (II. 14.) önkormányzati rendelete a füstköd-riadó tervről Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében, valamint

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 32/2010.(XII.17.) önkormányzati rendelete. Nyíregyháza város szmogriadó tervéről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 32/2010.(XII.17.) önkormányzati rendelete. Nyíregyháza város szmogriadó tervéről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 32/2010.(XII.17.) önkormányzati rendelete Nyíregyháza város szmogriadó tervéről (egységes szerkezetben a 41/2012.(X.24.) és a 9/2017.(II.24.) önkormányzati rendeletekkel)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 32/2010.(XII.17.) önkormányzati rendelete. Nyíregyháza város szmogriadó tervéről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 32/2010.(XII.17.) önkormányzati rendelete. Nyíregyháza város szmogriadó tervéről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 32/2010.(XII.17.) önkormányzati rendelete Nyíregyháza város szmogriadó tervéről (egységes szerkezetben a 41/2012.(X.24.) önkormányzati rendelettel) Nyíregyháza

Részletesebben

Cím: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város füstköd-riadó tervéről szóló rendelet megalkotásáról. Dr. Dobos József jegyző

Cím: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város füstköd-riadó tervéről szóló rendelet megalkotásáról. Dr. Dobos József jegyző Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 64622/2009 Cím: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város füstköd-riadó tervéről szóló rendelet megalkotásáról Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelete* a füstköd-riadó tervről

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelete* a füstköd-riadó tervről DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 8/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelete* a füstköd-riadó tervről Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a környezet védelmének általános

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK.../2013.( ) önkormányzati rendelete a füstköd-riadó tervről

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK.../2013.( ) önkormányzati rendelete a füstköd-riadó tervről MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK.../2013.( ) önkormányzati rendelete a füstköd-riadó tervről Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól

Részletesebben

48/2003. (IX. 19.) Főv. Kgy. rendelet. a füstködriadó-tervről. Általános rendelkezések

48/2003. (IX. 19.) Főv. Kgy. rendelet. a füstködriadó-tervről. Általános rendelkezések 48/2003. (IX. 19.) Főv. Kgy. rendelet a füstködriadó-tervről Budapest Főváros Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. (4) bekezdése, valamint a 21/2001.

Részletesebben

A rendelet célja és hatálya 1.

A rendelet célja és hatálya 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (IV.23.) önkormányzati rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése

Részletesebben

A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére

A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére A közúti forgalom hatása Pécs város levegőminőségére Készítette: Emesz Tibor Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség 2014. május 29. Jogszabályi háttér 306/2010 (XII.23.) Korm.

Részletesebben

JAVASLAT. a füstköd-riadó tervről szóló rendelet megalkotására

JAVASLAT. a füstköd-riadó tervről szóló rendelet megalkotására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette:Dr.Piskóthy László jogi szakreferens JAVASLAT a füstköd-riadó tervről szóló rendelet megalkotására Kazincbarcika, 2014. február 14 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2009. (11.09.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2009. (11.09.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2009. (11.09.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezet védelmének általános

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2009. (11.09.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2009. (11.09.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 39/2009. (11.09.) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezet védelmének általános

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Építéshatósági Iroda. Javaslat Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről szóló rendeletének megalkotására

Salgótarján Megyei Jogú Város Építéshatósági Iroda. Javaslat Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről szóló rendeletének megalkotására Salgótarján Megyei Jogú Város Építéshatósági Iroda Szám: 5950-10/2009. Javaslat Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről szóló rendeletének megalkotására Tisztelt Közgyűlés! Az Európai Unió levegőminőség-védelmi

Részletesebben

8.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK

8.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK 8.szám 2. TARTALOMJEGYZÉK I. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK RENDELETEI 12-68. oldal II. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK HATÁROZATAI 69-114. oldal III. BIZOTTSÁGOK ÁLTAL HOZOTT HATÁROZATOK

Részletesebben

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos

SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete. a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos SAJÓKÁPOLNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 35/2009.(XII.11.) sz. rendelete a leveg ő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Sajókápolna Község Önkormányzata Képviselő -testületének

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E 2009. évi 22. szám 2009. december 16. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS RENDELETEI 45/2009. (XII. 16.) Ö.r. Az átmeneti

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2010. (II.2.) KGY r e n d e l e t e. Nyíregyháza város szmogriadó tervéről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2010. (II.2.) KGY r e n d e l e t e. Nyíregyháza város szmogriadó tervéről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2010. (II.2.) KGY r e n d e l e t e Nyíregyháza város szmogriadó tervéről Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1995. évi LIII. törvény 48. (3) bekezdésében

Részletesebben

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról

LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a. behajtási engedélyek szabályozásáról LÉBÉNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2008. (VI.30.) rendelete a behajtási engedélyek szabályozásáról Lébény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről szóló 51/2009. (XI.24.) rendelet módosítására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről szóló 51/2009. (XI.24.) rendelet módosítására Ügyszám: 26374/2015. Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Salgótarján megyei jogú város szmogriadó tervéről szóló 51/2009. (XI.24.) rendelet módosítására A fővárosi

Részletesebben

Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010.(IV.27.) rendelete. a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról

Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2010.(IV.27.) rendelete. a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról Vágáshuta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010.(IV.27.) rendelete a helyi közutak járműforgalmának korlátozásáról Vágáshuta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I.22.) önkormányzati rendelete Vác város füstköd-riadó tervéről

M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I.22.) önkormányzati rendelete Vác város füstköd-riadó tervéről M Á S O L A T Vác Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2016. (I.22.) önkormányzati rendelete Vác város füstköd-riadó tervéről Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének általános

Részletesebben

Mellékletek. a. A terv célja b. Alapfogalmak... 12

Mellékletek. a. A terv célja b. Alapfogalmak... 12 Mellékletek I. melléklet: Füstködriadóterv azon települések vonatkozásában, ahol csak tájékoztatási lehetőség van... 1 a. A terv célja... 1 b. Alapfogalmak... 1 c. Füstködhelyzet megelőzését szolgáló intézkedések...

Részletesebben

I. FEJEZET. A rendelet célja és hatálya 1. II. FEJEZET

I. FEJEZET. A rendelet célja és hatálya 1. II. FEJEZET DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 50/2009. (XII. 16.) rendelete Debrecen város szmogriadó tervérl Debrecen (4) bekezdésében Megyei Jogú kapott Város felhatalmazása Önkormányzatának alapján, Közgylése

Részletesebben

11/1998. (VIII. 17.) Kt.sz. rendelete

11/1998. (VIII. 17.) Kt.sz. rendelete Nagykörű Község Önkormányzatának 20/2001. /XI. 22./ önk. sz. rendelettel módosított és egységes szerkezetbe foglalt 11/1998. (VIII. 17.) Kt.sz. rendelete a zajártalom elleni védekezésről Nagykörű Község

Részletesebben

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete

Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete. 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított. 11/2005. (X. 01.) rendelete Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2008. (XII. 31.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a nagyközség belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről (a módosításokkal

Részletesebben

Mindent tudni akarok...

Mindent tudni akarok... Mindent tudni akarok... Műszaki vizsga. A gépjármű tulajdonosok közül, egyesek számára örök talány, a többség azonban ismeri a menetét. Személygépkocsit, gépjárművet tulajdonolni kötelezettséggel is jár.

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/985/2008. Tervezet

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/985/2008. Tervezet KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/985/2008 Tervezet a légszennyezettségi határértékekről, a helyhez kötött légszennyező pontforrások kibocsátási határértékeiről szóló 14/2001. (V. 9.)

Részletesebben

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított

Képviselő-testülete. 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett. 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 1 Mágocs Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 19/2015.(XII.28.) rendeletével hatályon kívül helyezett 20/2008. (XII. 31.), 7/2012.(VI.01.) rendeletével módosított 11/2005. (X. 01.) rendelete a

Részletesebben

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza.

(2) A korlátozott forgalmú közutakat a rendelet 1. melléklete tartalmazza. Szalkszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2015.(VIII.27.) önkormányzati rendelete Szalkszentmárton község közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról Szalkszentmárton

Részletesebben

69/2008. (XII.10.) Főv.Kgy. rendelet. Budapest Főváros szmogriadó-tervéről. I. Általános rendelkezések

69/2008. (XII.10.) Főv.Kgy. rendelet. Budapest Főváros szmogriadó-tervéről. I. Általános rendelkezések 69/2008. (XII.10.) Főv.Kgy. rendelet Budapest Főváros szmogriadó-tervéről A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. (4) bekezdés

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2012. (II.28.) önkormányzati r e n d e l e t e. Várpalota város füstköd-riadó tervéről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 5/2012. (II.28.) önkormányzati r e n d e l e t e. Várpalota város füstköd-riadó tervéről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 5/2012. (II.28.) önkormányzati r e n d e l e t e Várpalota város füstköd-riadó tervéről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete a környezet

Részletesebben

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34. -ban foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/1991. (VI.12.) önkormányzati rendelete a korlátozott forgalmú belváros közlekedési rendjéről Módosította: 5/1993. (III.10.) 23/1994. (VI.29.). 19/1995.

Részletesebben

Újpest levegőminőségének évi értékelése

Újpest levegőminőségének évi értékelése Újpest levegőminőségének 2018. évi értékelése Újpest levegőminőségének 2018. évi értékelését a 6/2011 (I.14.) VM rendeletben meghatározott módszerek szerint, a 4/2011 (I.14.) VM rendeletben megadott egészségügyi

Részletesebben

Dorog város önkormányzat képviselő-testületének 3/2010. (II. 26.) számú önkormányzati rendelete a szmoghelyzettel kapcsolatos teendők szabályozásáról

Dorog város önkormányzat képviselő-testületének 3/2010. (II. 26.) számú önkormányzati rendelete a szmoghelyzettel kapcsolatos teendők szabályozásáról Dorog város önkormányzat képviselő-testületének 3/2010. (II. 26.) számú önkormányzati rendelete a szmoghelyzettel kapcsolatos teendők szabályozásáról Dorog Város képviselőtestülete az 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete.../2015. (...) rendelete. a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről

TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete.../2015. (...) rendelete. a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről TERVEZET Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete../2015. (...) rendelete a település belterületi úthálózatának környezetkímélő rendjéről Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Borsodszirák Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2011.(IX.14.) önkormányzati rendelete A járművek közlekedésének helyi közutakon történő súlykorlátozásáról, a közútkezelői hozzájárulás kiadásának

Részletesebben

a Vízkorlátozási Terv jóváhagyására Előterjesztő: BORSODVÍZ Zrt. cégvezetője Ózd, május 23.

a Vízkorlátozási Terv jóváhagyására Előterjesztő: BORSODVÍZ Zrt. cégvezetője Ózd, május 23. J a v a s l a t a Vízkorlátozási Terv jóváhagyására Előterjesztő: BORSODVÍZ Zrt. cégvezetője Ózd, 2013. május 23. A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

Részletesebben

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2004. (X. 28.) rendelete A helyi zaj-és rezgésvédelmi szabályok megállapításáról

Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2004. (X. 28.) rendelete A helyi zaj-és rezgésvédelmi szabályok megállapításáról Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2004. (X. 28.) rendelete A helyi zaj-és rezgésvédelmi szabályok megállapításáról Baja Város Képviselő-testülete, a helyi önkormányzatok és szerveik, a

Részletesebben

Budapest Fôváros Közgyûlésének 69/2008. (XII. 10.) önkormányzati rendelete Budapest Fôváros szmogriadó-tervérôl

Budapest Fôváros Közgyûlésének 69/2008. (XII. 10.) önkormányzati rendelete Budapest Fôváros szmogriadó-tervérôl 2008. december 10. FÔVÁROSI KÖZLÖNY 2179 Budapest Fôváros Közgyûlésének 69/2008. (XII. 10.) önkormányzati rendelete Budapest Fôváros szmogriadó-tervérôl A Fôvárosi Önkormányzat Közgyûlése a környezet védelmének

Részletesebben

69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet. Budapest Főváros szmogriadótervéről. I. Általános rendelkezések

69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet. Budapest Főváros szmogriadótervéről. I. Általános rendelkezések 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet Budapest Főváros szmogriadótervéről A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. (4) bekezdés

Részletesebben

Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület. 9/2003.(V.10.) rendelet. a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1..

Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület. 9/2003.(V.10.) rendelet. a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1.. Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testület 9/2003.(V.10.) rendelet a fizető parkolók működéséről és igénybevételük rendjéről 1.. Területi hatály (1) Az Önkormányzati rendelet hatálya a község közigazgatási

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2013.

Iktatószám: 01/ /2013. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/58782-2/2013. Tárgy: Melléklet: Rókusi krt., Vértói út, Nyitra utca és Csáky József utca által körbehatárolt, valamint a Kapisztrán úti szervízút,

Részletesebben

Budapest, Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének. 20/2002. (VII. 2.) 1 ök.

Budapest, Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének. 20/2002. (VII. 2.) 1 ök. Budapest, Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata Képviselő-testületének 9 20/2002. (VII. 2.) 1 ök. rendelete a helyi környezet védelméről a 29/2002. (IX. 30.) 2 ök. rendelettel,

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2012.(XII.14.) önkormányzat rendelete a belváros forgalmi rendjéről szóló 24/1995.(VI.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Nyíregyháza Megyei

Részletesebben

önkormányzati képviselő Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása 1 db határozati javaslat önkormányzati képviselő

önkormányzati képviselő Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása 1 db határozati javaslat önkormányzati képviselő Előterjesztő: önkormányzati képviselő Iktatószám: 9494/2009. Tárgy: Közterületen történő dohányzás rendjéről szóló rendelet megalkotása Melléklet: 1 db rendelet-tervezet 1 db határozati javaslat Készítette:

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 59/2003. (12.22.) sz. rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 59/2003. (12.22.) sz. rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának 59/2003. (12.22.) sz. rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei rendes ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület február 24-ei rendes ülésére Budakalász Város Polgármestere 34/2011.(II.24.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2011. február 24-ei rendes ülésére Tárgy: Javaslat Környezetvédelmi Alapról szóló önkormányzati

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2018. (VI. 01.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú utakon súlykorlátozás bevezetéséről Mindszentkálla község Önkormányzatának

Részletesebben

1. A rendelet hatálya Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területére terjed

1. A rendelet hatálya Pécs Megyei Jogú Város közigazgatási területére terjed Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2/2016. (II.2.) önkormányzati rendelete a füstköd- (szmog)riadó intézkedési tervről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezet védelmének

Részletesebben

Hatályos jogszabályok. Levegőtisztaság-védelem. I. Fejezet. A Kormány 306/2010. (XII. 23.) Korm. Általános rendelkezések. Hatályos szabályozás

Hatályos jogszabályok. Levegőtisztaság-védelem. I. Fejezet. A Kormány 306/2010. (XII. 23.) Korm. Általános rendelkezések. Hatályos szabályozás Hatályos jogszabályok Levegőtisztaság-védelem Hatályos szabályozás 1. A Kormány 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelete a levegővédelméről 2. A vidékfejlesztési miniszter 4/2011. (I. 14.) VM rendelete a levegőterheltségi

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgylésének../2008. (...) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervrl

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgylésének../2008. (...) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervrl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgylésének../2008. (...) rendelete a füstköd (szmog)-riadó intézkedési tervrl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgylése a környezet védelmének általános szabályairól

Részletesebben

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e

Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e Orfű Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 5/2005.(V.30.) számú R e n d e l e t e a Horgászfaluba (A-B-C-D szektorok) való gépjárművel történő behajtás és várakozás rendjéről és díjáról Orfű Község Önkormányzatának

Részletesebben

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről

12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet. A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről 12/2008. (03.28.) Kgy. rendelet A járművek behajtási engedélyeinek kiadási és felülvizsgálati rendjéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésének

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2010.(V.13.) önkormányzati rendelete a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályozásáról

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2010.(V.13.) önkormányzati rendelete a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályozásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2010.(V.13.) önkormányzati rendelete a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályozásáról A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (04.23.) sz. rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (04.23.) sz. rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 22/2003. (04.23.) sz. rendelete a levegő minőségének védelmével kapcsolatos helyi szabályokról Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a környezet

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének /2003. ( ) Kgy. rendelete a zajvédelem helyi szabályozásáról. Általános rendelkezések

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének /2003. ( ) Kgy. rendelete a zajvédelem helyi szabályozásáról. Általános rendelkezések Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének /2003. ( ) Kgy. rendelete a zajvédelem helyi szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. -ban, a környezet védelmének általános szabályairól

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2012. (IV.28.) önkormányzati rendelete a fizető várakozás rendjéről (hatályos 2016. június 1-től) Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Részletesebben

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet 23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kwth és az ennél nagyobb, de 50 MWth-nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről

Részletesebben

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet

23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet 23/2001. (XI. 13.) KöM rendelet a 140 kw th és az ennél nagyobb, de 50 MW th -nál kisebb névleges bemenő hőteljesítményű tüzelőberendezések légszennyező anyagainak technológiai kibocsátási határértékeiről

Részletesebben

69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet Budapest Főváros szmogriadótervéről. I. Általános rendelkezések

69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet Budapest Főváros szmogriadótervéről. I. Általános rendelkezések 69/2008. (XII. 10.) Főv. Kgy. rendelet Budapest Főváros szmogriadótervéről A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. (4) bekezdés

Részletesebben

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet

12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet 12/2004. (IV.24.) Orosházi Önkormányzati rendelet a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről egységes szerkezetben a módosítására kiadott 19/2004. (VII.15.) Orosházi Önkormányzati

Részletesebben

LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELMI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV a Szegeden, 2006-ban végzett környezeti levegő ózon mérés alapján. Készült: Szeged, 2006.

LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELMI VIZSGÁLATI JEGYZŐKÖNYV a Szegeden, 2006-ban végzett környezeti levegő ózon mérés alapján. Készült: Szeged, 2006. Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Környezetvédelmi Laboratórium A NAT által NAT-1-1224/2005 számon akkreditált vizsgálólaboratórium LEVEGŐTISZTASÁG-VÉDELMI VIZSGÁLATI

Részletesebben

Százezer forintig terjedı helyszíni bírság a szmogriadó megsértıinek - részletes levegıminıség-védelmi szabályozás a lakosság egészségéért -

Százezer forintig terjedı helyszíni bírság a szmogriadó megsértıinek - részletes levegıminıség-védelmi szabályozás a lakosság egészségéért - Százezer forintig terjedı helyszíni bírság a szmogriadó megsértıinek - részletes levegıminıség-védelmi szabályozás a lakosság egészségéért - A zöldtárca javaslatára a kormány kiegészítette a levegı védelmérıl

Részletesebben

CSABACSÜD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/ 2004.(V.1.) KT. SZÁMÚ R E N D E L E T E

CSABACSÜD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/ 2004.(V.1.) KT. SZÁMÚ R E N D E L E T E CSABACSÜD NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/ 2004.(V.1.) KT. SZÁMÚ R E N D E L E T E A ZAJ-ÉS REZGÉSVÉDELEMRŐL ( egységes szerkezetbe foglalva) Csabacsűd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről

NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e. a helyi környezet védelméről NYÍRMADA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2004. (XII.31.) Ör. r e n d e l e t e a helyi környezet védelméről 2 Nyírmada Nagyközség Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

A Rendelet 2. (3) bekezdésének első francia bekezdése az alábbiak szerint módosul:

A Rendelet 2. (3) bekezdésének első francia bekezdése az alábbiak szerint módosul: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 44/2005.(XI.15.) Kgy. rendelete a közterület-használat rendjéről szóló 57/1999.(XII.23.) Kgy. rendelet m ó d o s í t á s á r ó l Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 38/1997. (XI.6.) önkormányzati rendelete a kéményseprő-ipari közszolgáltatás helyi igénybevételének szabályozásáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására

J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására Ózd, 2012. március 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály

Részletesebben

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1

Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1 Hatályos: 2015. április elsejétől Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2007.(III.30.)Kt. rendelete a település egyes területeire való behajtás rendjéről és a fizetendő díjakról 1 ZÁRADÉK

Részletesebben

1. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet módosítása

1. A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 427/2015. (XII. 23.) Korm. rendelete a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet, valamint a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről

Részletesebben

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat 22/2003.(XI.13.)sz. rendelete a a zajártalom elleni védekezésről

Mucsony Nagyközségi Önkormányzat 22/2003.(XI.13.)sz. rendelete a a zajártalom elleni védekezésről Mucsony Nagyközségi Önkormányzat 22/2003.(XI.13.)sz. rendelete a a zajártalom elleni védekezésről Mucsony Nagyközség képviselő-testülete a lakosság nyugalmának fokozottabb védelme érdekében, az 1990. évi

Részletesebben

T E R V E Z E T

T E R V E Z E T 1. melléklet a számú kormány-előterjesztéshez T E R V E Z E T 2006. 11. 07. A K o r m á n y /2006. ( ) Korm. r e n d e l e t e váratlan légitámadás esetén a légiriasztás rendszeréről A honvédelemről és

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 11/1997.(III.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK. 11/1997.(III.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYÛLÉSÉNEK 11/1997.(III.1.) számú r e n d e l e t e Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlésének Környezetvédelmi Alapjáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyûlése a környezt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület május 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület május 21-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 50. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2009. május 21-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

12/2005. (V.10.) Orosházi Önkormányzati rendelet. az önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak védelméről 12

12/2005. (V.10.) Orosházi Önkormányzati rendelet. az önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak védelméről 12 12/2005. (V.10.) Orosházi Önkormányzati rendelet az önkormányzat tulajdonában lévő helyi közutak védelméről 12 Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi

Részletesebben

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről

az avar és kerti hulladék nyílttéri égetéséről Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. Képviselő-testülete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata 37/2009. (X. 20.) Kt. rendelete az avar és kerti hulladék

Részletesebben

A ZAJVÉDELEMRŐL. A rendelet célja és hatálya

A ZAJVÉDELEMRŐL. A rendelet célja és hatálya FELSŐZSOLCA VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2009. (X.30.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A ZAJVÉDELEMRŐL Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a városban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 10-én 18 órai kezdettel tartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 10-én 18 órai kezdettel tartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 10-én 18 órai kezdettel tartott ülésén. Határozat száma Tárgy --- --- Rendelet száma Tárgy 1/2012. (I. 11.) Az önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET május 17-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 131/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Egyes szabálysértési tárgyú rendelkezéseket megállapító önkormányzati

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 146. 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. november 12-i ülésére Tárgy: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének.../2010.

Részletesebben

Előterjesztő: Dr. Gulyás Tünde Edit. Tárgy: Szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló rendelet megalkotása.

Előterjesztő: Dr. Gulyás Tünde Edit. Tárgy: Szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló rendelet megalkotása. Előterjesztő: Tárgy: Dr. Gulyás Tünde Edit Szeszesital közterületen történő fogyasztásának korlátozásáról szóló rendelet megalkotása Iktatószám: Ügyintéző: Melléklet: Feladatot jelent: Véleményező bizottság:

Részletesebben

(1) A Rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre.

(1) A Rendelet személyi hatálya kiterjed minden természetes személyre, jogi személyre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre. Bugyi Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 22/2012. (X.24.) rendelete Az avar- és kerti hulladék égetéséről, továbbá a háztartási tüzelőberendezésekkel okozott légszennyezés csökkentésének szabályairól.

Részletesebben

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi szervezetek alapképzése Beosztotti jogok, kötelezettségek Polgári védelmi kötelezettség A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges

Részletesebben

A hulladékkezelési közszolgáltatásról

A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló község Önkormányzatának 6/2002. (XII. 04.) számú rendelete A hulladékkezelési közszolgáltatásról Diósviszló Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 219-8/2/2014.I. Tárgy: a Vasi Volán

Részletesebben

2013. évi összesítő értékelés. hazánk levegőminőségéről. az automata mérőhálózat adatai alapján

2013. évi összesítő értékelés. hazánk levegőminőségéről. az automata mérőhálózat adatai alapján Országos Meteorológiai Szolgálat 2. évi összesítő értékelés hazánk levegőminőségéről az automata mérőhálózat adatai alapján Készítette: ÉLFO LRK Adatközpont 24. május TARTALOM. A levegőminőség értékelése

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt

Részletesebben

A műszaki vizsgálatról

A műszaki vizsgálatról A műszaki vizsgálatról A Nemzeti Közlekedési Hatóság a kormány kijelölése alapján felelős többek között a közúti járművek műszaki megvizsgálásáért is. A járművek műszaki megvizsgálásáról rendelkező jogszabályok

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŰLÉS 12/1995. (XII. 28.) számú önkormányzati rendelete a kéményseprő - ipari közszolgáltatások kötelező igénybevételéről (Egységes szerkezetben) A Komárom-Esztergom Megyei

Részletesebben

Jogszabályok listája

Jogszabályok listája Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról

Részletesebben