K Ö Z É P -D U N Á N T Ú L

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "K Ö Z É P -D U N Á N T Ú L"

Átírás

1 46 Közép-Dunántúl királyok nyomában Közép-Dunántúlt a Duna és a Balaton keretezi, s a Bakony hegyvidékei uralják a kultúrájában egységes, természeti értékeiben pedig változatos vidéket. Lépten, nyomon találkozhatunk a magyar történelem gazdag örökségével elég, ha csak a két megyeszékhelyet, Székesfehérvárt, a királyok városát és Veszprémet, a királynék városát említjük. A régió számos vára, így a sümegi, a veszprémi, a cseszneki vagy a Bory-vár, illetve a térség kastélyai: Martonvásáron a Brunszvik, Nádasdladányban a Nádasdy-kastély egész évben rendezvények sokaságával várja a látogatókat, hogy megismerjék a régiót, annak kultúráját, múltját és jelenét és együtt alakíthassák a jövôjét.

2 4 KÖZÉP-DUNÁNTÚL A régió északnyugati területén a Gerecsére, Vértesre és Bakonyra tagolódó ôsi röghegység, a Dunántúli-középhegység húzódik, mely az aktív turisták kedvelt célpontja; bakancsban, kerékpár nyergében és lóháton (Bábolna, Kisbér, Mór, Enying) egyaránt. A hegyvonulaton végighaladó országos Kék-túra útvonal érinti a legszebb turisztikai célpontokat, elvezet a természeti értékekhez, a történelmi mû em lékekhez és a völgyekben meg búvó, kisebb-nagyobb csendes falusi üdülésre is alkalmas településekhez. A hegy ségtôl délre a fürdôzés, vízi sportolás örö meit kínálja a napfény tava, a Velencei-tó, a Velencei-hegység felôl érkezô szelek a szörfösök és vitorlások sportját éltetik, a kajakosok-kenusok a tó északi és déli partján is vízre szállhatnak. Délebbre a természeti kincsek sokaságát rejtô (Rétszilasi Halastavak) alföldi jellegû vidék, a Mezôföld helyezkedik el a Magyar Mikulás otthonával, Nagykarácsonnyal. A térség festôi környezetben fekvô vadban gazdag erdôségei (Vértes, Bakony, Mezôföld), halban gazdag tavai (Velencei-tó, Öreg-tó) vadászatra illetve horgászatra, a 18 lyukú pályák (Alcsútdoboz, Tata) pedig golfjátékra csábítják az idelátogatókat. A régió megújult gyógy- és termálfürdôhelyein Pápán, Agárdon, Velencén és Komáromban újra várják a régi és új, a gyógyulni és pihenni vágyó vendégeket, a modernkor elvárásaihoz igazodó, a belföldi és külföldi vendégek igényeit kielégítô fürdôkomplexumokban. A Középdunántúli régió kulturális értékei (a Herendi porcelánok; a kékfestés mûvészetét még mûvelô Kékfestô Múzeum Pápán), néprajza (mohai tikverôzés, bakonyi betyárok, csákvári fazekasság) és turisztikai lehetôségei egymást kiegészítve változatos és tartalmas idôtöltést kínálnak minden vendég számára. Ne hagyják el a régiót anélkül, hogy meg ne ízlelnék a régió specialitásait a rácpontyot, a bakonyi betyárlevest vagy a különlegesen elkészített vadétkeket, hiszen hogy egy térséget igazán megismerhessünk, meg kell kóstolnunk ételeit és italait, így a helyi borvidékek nedûit: a móri Ezerjót vagy a somlói Juhfarkot is. A Királyi Régió nevéhez méltó fesztiválok kerülnek megrendezésre évrôl évre, melyek mindenkinek, fiataloknak és idôsebbeknek egyaránt színvonalas szórakozást nyújtanak. Ilyen esemény például a Gizella Napok Veszprémben, a Királyi Napok Székesfehérváron, vagy a Víz- Zene-Virág Fesztivál Tatán, ahol a város történelmi épületei nyújtanak kiváló díszletet az egyes rendezvényekhez.

3 48 fesztiválok éve 2010 közép-dunántúli Régió Rendezvényei III. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál IDÔPONT: ÁPRILIS HELYSZÍN: Gárdony A Velencei-tó nem csak a forró, nyári idôszakban csábító turisztikai kínálat. Egész évben remek kikapcsolódási lehetôségeket kínál. Büszkék vagyunk a tó gazdag halállományára, a környék vadvilágára, a híres Agárdi Pálinkára és a remek borpincészetekre. XVIII. Cseszneki Nyár IDÔPONT: MÁJUS 1., 8., 9., JÚNIUS 26., JÚLIUS 1., 24., 30., 31., AUGUSZTUS., 14., 19. HELYSZÍN: Csesznek Újra vár a Cseszneki Vár! Egy kellemes Bakonyi kirándulás és egy szuper program. Lovagrendek bemutatói, koncertek, zászlóforgatók, kézmûves vásár és sok más érdekesség. Gizella Napok MÛVÉSZETI FESZTIVÁL IDÔPONT: MÁJUS 9. HELYSZÍN: Veszprém A fesztivál célja, hogy a minden évben változó tartalmú, színvonalas mûvészeti események keretéül szolgáló Gizella Napokkal a városban és város környéken élôkön túl minél több bel- és külföldi turistát vonzzanak Veszprémbe. Etyeki Pincefesztivál IDÔPONT: MÁJUS HELYSZÍN: Etyek A legjobb borászok mellett a jazz zenészek krémje is Etyeken ad találkozót egymásnak, akik egymást váltják a színpadon. Víz-zene-virág Fesztivál IDÔPONT: JÚNIUS HELYSZÍN: Tata A Tatán rendezett Fesztivál a közép-dunántúli régió egyik legkiemelkedôbb eseménye. Az eseménysorozat koncertekkel, vízikarnevállal és virágkiállítással várja a látogatókat. Veszprémi Utcazene Fesztivál IDÔPONT: JÚLIUS HELYSZÍN: Veszprém Veszprémben július közepén ismét utcára vonulnak a zenészek, így adva hangot tiltakozásuknak a hétköznapok unalmas uralma ellen. Nemzeti Filharmonikusok Beethoven estje IDÔPONT: JÚLIUS 1., 24., 31. HELYSZÍN: Martonvásár Három koncertet rendeznek nyáron Martonvásáron a hagyományos Beethoven-sorozat keretében. Az évszázados fákkal körülvett hangverseny-szigeten tartott koncertek a nyári zenei évad jelentôs eseményei. Veszprémi Ünnepi Játékok IDÔPONT: JÚLIUS 28 AUGUSZTUS 1. HELYSZÍN: Veszprém Világsztárok vendégszereplésével kínál gazdag és igényes zenei programokat. A rendezvények háttere, természetes díszlete a Püspöki Palota gyönyörû barokk épülete. Sümegi Végvári Napok IDÔPONT: AUGUSZTUS HELYSZÍN: Sümeg A kosztümös Történelmi Fesztivál és Végvári forgatag a Dunántúl egyik legszebb Középkori várában és a Várbirtokon. Vásározók, mutatványosok. TATA 55. OLD CSESZNEK ETYEK MARTONVÁSÁR VESZPRÉM 5. OLD SZÉKESFEHÉRVÁR GÁRDONY 53. OLD SÜMEG

4 március április május június július augusztus szeptember október KÖZÉP-DUNÁNTÚL Királyi Napok NEMZETKÖZI NÉPTÁNCFESZTIVÁL IDÔPONT: AUGUSZTUS HELYSZÍN: Székesfehérvár A rangos kulturális rendezvény több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A történelmi belváros nyújtotta környezetet, a lelkes közönség és a sokszínû vendégsereg vidám élettel tölti meg. VIII. Etyeki Kezes-lábos Fesztivál IDÔPONT: SZEPTEMBER HELYSZÍN: Etyek Keressük az élô embert az élô tájban, akinek kell a föld, kell a szép, kell a jó, kell az öröm, és aki óvni is tudja a fontos dolgokat. Keressük az embert, aki a maga két kezével gondozza környezetét.

5 50 Agárd Touring Hotel Agárd Ár: 9. old. Simon Panzió és Borászat Agárd Fejér megye egyik legszebb borospincéjében a Simon Panzió és Borászatnál pincesétával, hideg-meleg vacsorával és borkóstolóval várunk a Velencei-hegység legfinomabb boraiból. A borkóstolók árából 10% kedvezmény. Velencei-tavi Hajózás Agárd Hajókázz velünk Te is! Agárd - Velence - Ó-velence - Pákozd - Szúnyogsziget, Gárdony hajóállomás ról induló körjárattal és a hajójegybôl 10% kedvezményt adunk. Cukrászat és Rétesház Agárd Agárd központjában található cukrászdában kínálunk házias ízû süte ményeket, tortákat, pogácsákat. Nyári idôszakban a rétesházban széles választékban kínálunk ízletes réteseket. Minden sütemény árából 5% kedvezmény. Diófa Étterem Székesfehérvár Székesfehérvár egyik legjobb éttermébe, a Diófa Étterembe várunk Titeket, ahol hangulatos kerthelyiségben a fôétkezés utáni desszertet ingyen adjuk! Caffe Grante Étterem és Kávézó Csolnok A barátságos és mediterrán hangulatú Caffe Grante Étterem és Kávézó házias ételekkel és napi menüvel vár. Az a la carte fogyasztásodból 10% kedvezményt kapsz! A gyerekeket játszósarok és gyermekmenü, a felnôtteket hûs terasz és finom borok várják! Agárdi Gyógy-és Termálfürdô A Spa Hungary Holding Zrt. rendszeréhez csatlakozott fürdôkben 10% kedvezmény a belépôjegy árakból az IBUSZ vendégeinek. A Velencei tó közvetlen vízparti kétcsillagos szállodája saját stranddal, az agárdi termálfürdôtôl 2 km-re, a velencei termálfürdôtôl 6 km-re található. BAkonyBél Hotel Bakony Ár: 9. old. Csolnok Pollushof Panzió Ár: 9. old. A panzió a Dunakanyar közelében lévô festôi szépségû Csolnok község határában épült. ELHELYEZÉS: ágyas fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban (tv). ÉTKEZÉS: félpanzió (bôvített kontinentális reggeli, menüválasztásos vacsora). A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- ELHELYEZÉS: 2 ágyas pótágyazható, fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüsoros vacsora VI. 13 VIII. 22. között kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: nyitott parkolás, saját strand, kisebb sporteszköz kölcsönzés, horgászási lehetôség. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, drinkbár, vízibicikli kölcsönzés, csocsó, biliárd, vitorlás és egyéb hajóbérlési lehetôség. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: gyerekágy, etetôszék, udvari homokozó. A szálloda festôi környezetben, a Magas-Bakony szívében, egy 4 hektáros ôsparkban található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas fürdôszobás (zuhanyozós) szo- bákban (tv, telefon, minibár). 3 és 4 ágyas szobák, apartmanok felár ellenében kérhetôk. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüsoros vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: zárt ôrzött parkoló, pingpong, tollas, finn szauna, infrakabin, jakuzzi, WIFI Internet. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, drinkbár, társalgó, biliárd, csocsó, szalonnasütô és grillezô hely, kerékpárkölcsönzés, lovaskocsikázás, masszázs, konferenciatermek. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: gyermekjátszó szoba játékokkal, állatsimogató, pónilovaglás, pónifogatozás, gyermekágy, etetôszék, gyermekétkészlet, gyermekülés kerékpárra, baby phone, babafürdetô, hinták. TELI DÍJ TARTALMAZ: WIFI Internet, pingpong, röplabda, szalonnasütô, grillezô, lengôteke, nyitottnem ôrzött parkoló, fürdetôkád, etetôszék, játszósarok, játszótér, bili, WC-szûkítô. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, terasz, játékterem (biliárd, darts, csocsó), sörözô, különtermek, babaágy, szauna, masszázs, fitness terem.

6 dunaszentmiklós Panorama residence duna Ár: 9. old. 51 Az üdülôfalu a Dunától alig 2 km-re, a neszmélyi borvidék szívében található. ELHELYEZÉS: 4 fôs (90 m 2 ) apartmanban (egy franciaágyas és egy külön ágyas hálószoba, fürdôszoba káddal és zuhanykabinnal, hajszárító, WC, felszerelt konyha: mosogatógép, kávéfôzô, mikro, szagelszívó, hûtô fagyasztóval. Nappali tv-vel, telefon, relax fotel, terasz kerti bútorral). Lekéréssel 6 fôs (120 m 2 ) apartman (kettô fran ci aágyas és egy különágyas háló). ÉTKEZÉS: önellátás. AZ ÜDÜLÔFALU SZOLGÁLTATÁSAI, ME- LYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: multifunkcionális sportpálya, kültéri medence, strandröplabda-pálya, tûzrakóhely, nyáron animáció sportprogramokkal, gyerekkád, etetôszék, játszótér, ôrzött parkoló. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: grillezô, biliárd, darts, lovaglás, kerékpárkölcsönzés, íjászat, kerékpár és kenutúrák, agyaggalamb lövészet, asztalitenisz, csocsó. Helyszínen fizetendô: takarítási díj, víz-, gáz-, villanyhasználat, egyszeri törölközô- és ágynemû csomag; kaució. Márciusban nyit az üdülôfalu új épülete, melyben beltéri uszoda, gyermekmedence, étterem, bár, kávézó, konferenciaterem, fitness terem és játszóház várja a vendégeket. Az üdülôfalut mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. EszTErgom Bazilika alatt Panzió Ár: 9. old. A panzió közvetlenül a város központjában, a Bazilika alatt található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, 2 fôre pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár, Internet csatlakozási lehetôség). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli. A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- 4 szolgáltató TELI DÍJ TARTALMAZ: wellness részleg használata (gôzkabin, finn szauna, jakuzzi, sóbarlang), etetôszék, babaágy. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: borozó, bár, nyári terasz, masszázsok, parkolás az utcán. A panziót mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Városnézô Kisvonat Esztergom Ha Esztergomban jársz, szeretettel vár a piros-fekete színû városnézô kisvonat, mellyel 10% kedvez ménnyel megtekintheted Esztergom és Párkány nevezetességeit. Sasi Cukrászda Esztergom Szeretettel vár a Bazilika közelében a pilisvörösvári Emil, kesztölci krémes és szentendrei süteményekkel. A sütemények árából 10% kedvezményt kapsz! Duna Múzeum Esztergom Vár az interaktív családi múzeum Esztergomban, a Duna Múzeum. A belépôk árából 5% kedvezményt kapsz! Aquasziget Esztergom Esztergom Az élmény és a wellness szigete! Utasaink a belépôk árából 10% kedvezményt kapnak. (A kedvezmény egyéb kezelésekre nem vonatkozik és más kedvezménnyel nem kombinálható). KÖZÉP-DUNÁNTÚL EszTErgom szent györgy Panzió Ár: 9. old. A panzió a Bazilikától 500 méterre csendes, környezetben található. ELHELYEZÉS: alsó szinten: 2 szobás apartman, közös nappalival és felszerelt konyhával (szobák: 2 ágy+ 2 pótágy, saját fürdôszoba, tv), felsô szinten: 2 apartman 2 ill. 3 szobával, apartmanonként közös nappalival és felszerelt konyha ill. bárpult résszel (2 szobás apartmanban szobák 2 ágyasak saját fürdôszobával, tv-vel; 3 szobás apartmanban szobákhoz közös fürdôszoba, tv a nappaliban). Az apartmanok szobánként és egyben is lekérhetôk. ÉTKEZÉS: önellátás (bôvített kontinentális reggeli és menüválasztásos vacsora kérhetô). A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁ- SAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: 3,5 x 4,5 m-es belsô medence, WIFI Internet, biliárd, zárt udvari parkoló, etetôszék, kiságy, fürdetôkád, kerti hinta. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: fedett terasz, borospince, különterem, darts, kerékpárbérlés, szauna, szolárium, masszázs, elektroterápia, kertben hintaágy, szabadtéri grillezô, halastó. Közelben játszótér.

7 52 EszTErgom Hotel grante Ár: 9. old. A Hotel Grante Esztergom és Esztergom-Kertváros között, az esztergomi sportrepülôtér közvetlen közelében található. A szálloda teraszáról gyönyörûen látszik Esztergom panorámája a környezô hegyekkel. ELHELYEZÉS: 2 ágyas fürdôszobás (zuhanyozós) standard szobákban (tv, minibár). Nagyobb alapterületû stúdió (hidromasszázs kád, étkezôasztal, konyhaszekrény, mosogató, étkészlet) és családi szoba (hidromasszázs kád, nappali, 2 háló, étkezôasztal, konyhaszekrény, mosogató, étkészlet, saját terasz) felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: bôvített kontinentális reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). 4 éjszakától az árak félpanziósak. A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: munkaidôben ingyenes transzfer a vasútállomásról, sorompóval zárt parkoló, kerékpármegôrzés, wireless Internet, horgászat gyerekeknek, programszervezés. Nászutasoknak standard szoba áráért stúdió, pezsgô bekészítés a szobába. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: konferenciaterem, masszázs, konditerem, sétarepülés, tandemugrás, élményfürdô belépô. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, ételmelegítési lehetôség, játszósarok, etetôszék, gyermekmenü, homokozó. EszTErgom Bellevue konferencia és Wellness Hotel Ár: 9. old. A újonnan nyílt szálloda az Esztergom belvárosától mintegy 5 km-re fekvô Búbánatvölgyben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park határán található. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas, classic, standard, vagy superior fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban (LCD tv, telefon, minibár, Internet kapcsolat, hajszárító, légkondi). ÉTKEZÉS: félpanzió (svédasztalos reggeli és vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: üdvözlôital, 1x20 frissítô aromamasszázs, wellness központ használata (gôzkabin, illatkamra, finn-, infraés bioszauna, jakuzzi, élménymedence, melegvizes pihenômedence, gyermekmedence, napozóágyak), fürdôköntös használat, parkolás, vezetékes Internet. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: Tiffany étterem, Chivas Drinkbár, Harmony Kávézó, Wellness Sellô Bár, Lurkó Kuckó, Xbox Terem, masszázsok, kozmetika, ajándékbolt, konferenciaterem és szekció termek. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: kiságy, etetôszék, babakád. LAMOUR NAPOK: 2-3 éjszaka félpanzió val, üdvözlôital, pezsgôés gyümölcstál bekészítés 1x20 lazító aromamasszázs. SENIOR NAPOK: 4=5 éjszaka félpanzióval, üdvözlôital, csoportos vizitorna, 1x20 svédmasszázs, délutáni gyógytea. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. EszTErgom dunakanyar nyaralóház Ár: 10. old. FIZETÔVENDÉGSZOLGÁLAT 3 szoba + 2 nappali, max fô részére LEKÉRÉS: IBUSZ Esztergom FEKVÉSE: Esztergomtól 8 km-re, a Búbánat völgyben, Dunára nézô kétszintes nyaralóház. Gyermekes családok, baráti társaságok részére ajánlott. Zárt kertje gyermekeknek biztonságos hely. A nyaralóháztól 50 m-re található a Dunakanyar egyik legszebb wellness szállodája a Hotel Bellevue, melynek ai térítés ellenében igénybe vehetôk. ELHELYEZÉS: Alsó szinten: hangulatos nappali öntöttvas kandallóval és pótágyként használható ülôgarnitúrával. TV. Hálószoba két ággyal. Kisméretû konyha. Zuhanyozó/WC. Terasz kerti bútorral. Grillezési lehetôség a kertben. Felsô szinten: nappali pótágyként használható ülôgarnirnitúrával, TV. Két hálószoba, szobánként két ággyal. Zuhanyozó/WC. Erkély kerti bútorral, ahonnan a Dunakanyar csodálatos panorámája kényelmesen élvezhetô. PARKOLÁSI LEHETÔSÉG: egy autónak az udvarban.

8 EszTErgom székely Vendégház szobái Ár: 10. old x kétágyas, 1 x négyágyas LEKÉRÉS: IBUSZ Esztergom FEKVÉSE: a város fôterétôl kb. 500 m-re, a Kisduna sétánytól 100 m-re, panzió jellegû ház. Zárt parkosított udvara kellemes tartózkodási hely minden korosztály számára. Kerti bútorok, nyitott kerti pavilon és elkülönített, felszerelt gyermek játszó helyiség rendelkezésre áll. Baráti társaságoknak zártkörû kisebb rendezvények megtartására kialakított pince térítésmentesen használható. A közös helyiségekben a vendégek biztonságát kamera rendszer szol gálja. Az egész ház padlófûtéses. A szobák skandináv típusú ágyakkal, TV-vel és klímával ellátottak. WIFI Internet rendelkezésre áll. Fôzési és étkezési lehetôség a földszinten, jól felszerelt konyhában. ELHELYEZÉS: tetôtérben: két kétágyas szoba egy-egy pótággyal, szobánként saját zuhanyozó/wc-vel. Földszinten: négyágyas családi szoba két ággyal és pótágyként normál méretû emeletes ággyal, valamint hûtôszekrénnyel. Saját zuhanyozó/wc tartozik hozzá. PARKOLÁSI LEHETÔSÉG: 2-3 autó részére az udvarban, ill. a ház hátsó kijáratánál kiépített parkolóban. FIZETÔVENDÉGSZOLGÁLAT KÖZÉP-DUNÁNTÚL gárdony Vital Hotel nautis superior Ár: 10. old. A tóval és a környékkel harmóniában álmodták meg és építették fel a vízparti szállodát, ahol a hajóforma, a színek, az anyagok összhangban állnak a természettel. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, esetenként pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (erkély, LCD tv, telefon, minibár, széf, WIFI, hajszárító, légkondicionáló). ÉTKEZÉS: félpanzió (büféreggeli és vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: medencék (belsô élménymedence, belsô gyermekmedence, jakuzzi, szabadtéri medencék, csúszda), szaunapark (finn szauna, szanárium, infraszauna, gôzkabin, jégkút, tepidárium), fitness terem, szabadtéri fitness, napozóágyak, függôágyak, asztalitenisz, játszótér, zárt parkoló. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: konferenciatermek, étterem, bár, kávézó, grillkert, borospince, sörözô, szolárium, tenisz, squash, bowling, Sweet Harmony szoba, kerékpárkölcsönzés, kozmetika, fodrászat, masszázs, manikûr-pedikûr. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Jásd Erdôalja Vendégház Apartmanja Ár: 10. old. 3 szoba + nappali/130 m 2, max fô részére LEKÉRÉS: IBUSZ Veszprém FEKVÉSE: a Bakony egyik legszebb völgyében, a bakonyi erdô aljában, a Gaja-patak mellett, igényes családi ház felsô szintjén található, külön bejáratú apartman. Sakk, a kertben bográcsozó, grill, pingpong asztal, tollaslabda rendelkezésre áll. Ez a kis falu a csend és nyugalom szigete. Ajánljuk pihenésre, kikapcsolódásra és csendre vágyóknak. Gyalogos és kerékpártúrák tehetôk a helyi és a környékbeli települések látnivalóihoz a jelzett kéktúra útvonalakon. Télen szánkózási lehetôség. ELHELYEZÉS: két külön bejáratú szobában egy-egy franciaágy, a harmadik szobában két heverô, a tágas, kandallóval ellátott nappaliban két személy részére ággyá nyitható sarok ülôgarnitúra, TV. Étkezôs konyha. Zuhanyozó/WC. PARKOLÁSI LEHETÔSÉG: a vendégház udvarában kerékpár/motor tároló. FIZETÔVENDÉGSZOLGÁLAT Caffe Grante Étterem és Kávézó Esztergom A barátságos és mediterrán hangulatú étteremben az a la carte fogyasztásodból 10% kedvezményt kapsz! Szalma Csárda Esztergom Esztergomban hívja-várja, Szigeten a Szalma Csárda. Az étkezések árából utasaink 10% kedvezményt kapnak. Kerékpárkölcsönzô Gárdony Kölcsönözz tôlünk 15% kedvezménnyel! Minden fajta kerékpár kölcsönzése, házhoz szállítása a Velencei-tó körzetében, kerékpár túrák szervezése, folyamatos nyitva tartás! Sport Beach Gárdony Természetesen több mint strand! Az ország elsô ÖKO szemléletû strandján kiemelt szerepet kap az egészség- és környezettudatos gondolkodásmód. Belépôd árából 10% kedvezményt kapsz!

9 54 kisbér kincsem Wellness Hotel Ár: 10. old. Marcipán Cukrászda Rácalmás Ha itt üdülsz, vagy csak erre jársz, térj be a Marcipán Cukrászdába Rácalmáson, Dunaföldváron vagy Dunaújvárosban! Fogyasztásodból 10% kedvezményt kapsz! Történelmi Lovasjátékok és Középkori Lakomák a Sümegi Várban Tapolca Utazz velünk a középkorba! Tekintsd meg a lovagi torna programot a Sümegi Várban, majd ezt követôen vegyél részt a középkori lakomán, ahol történelmi hangulatban jelmezbe öltözött lovagok és várkisasszonyok szolgálják fel a többfogásos vacsorát! Aki részt vesz a programon és lakomán is, 10% kedvezményt kap! Kalóz Fregatt Étterem & Pub Tata A Tata város központjában horgonyzó kalózhajó fedélzetén magyar és mexikói konyhával, karibi koktélokkal, fedett kerthelyiséggel, 25 fôs különteremmel, hétvégenként élôzenés programokkal várnak. A Kalóz Fregatt Étterem & Pubban 10% kedvezményt kapsz fogyasztásodból. A családias jellegû hotel a Bakony alján, nyugodt, csendes környezetben, található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) standard szobákban (tv, telefon, minibár, hajszárító, fürdôköpeny). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (szûkített étlapról a la carte vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: külsô medence júniustól októberig, belsô úszómedence, gyermekmedence, pezsgôfürdô, merülômedence, finn szauna, infraszauna, gôzkabin, herba kabin, fitness terem, parkolás a zárt udvarban, WIFI. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, különterem, masszázs, szolárium, kerékpárkölcsönzés; a közelben: teniszezési, lovaglási lehetôség, kocsikázás, pálinka- és borkóstoló. GYERMEK- ÉS BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: játszótér, játszósarok, babaágy, etetôszék. KISBÉRI HÉTVÉGE: 2 éjszaka félpanzióval, üdvözlô - ital, 1 belépô a Cseszneki várba. WELLNESS HÉTVÉGE A BAKONY KAPUJÁBAN: 3 éjszaka félpanzióval, üdvözlôital. A XVIII. sz-ban épült, korszerûen felújított nemesi kúria Budapesttôl 60 km-re, Rácalmás ófalujának központjában, a Duna-parttól mindössze 200 méterre található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) standard szobákban (LCD tv, telefon, minibár, légkondi, hajszárító, szobaszéf, Internet kapcsolat). Összenyitható standard szobák, standard delux szobák (teraszos vagy erkélyes) és apartman (2 légterû) felár ellenében. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüsoros vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: Internet használat, zárt parkolási lehetôség. Nászutasoknak pezsgôbekészítés a szobába. KINCSEM AJÁNDÉKA A 4. ÉJSZAKA: vasárnap és péntek között 4 éjszaka félpanzióval, üdvözlôital, 1 alkalommal 1 órás lovaskocsikázás. CSALÁDI PIHENÉS A BAKONY ALJÁN: vasárnap és péntek között 4 éjszaka félpanzióval, üdvözlôital, családi belépô a cseszneki várba, szülôknek érkezés napján vacsoránál kétféle kisüsti pálinka. WELLNESS HÉT A BAKONY KAPUJÁBAN: 6 éjszaka félpanzióval, üdvözlôital, 1 pohár Ászári bor vagy üdítô minden este a vacsorához, 2 alkalommal frissítô masszázs (20 ), belépô a Cseszneki várba, 1 alkalommal 1 órás lovaskocsikázás. KINCSEM, TE ÉDES (PÁROK RÉSZÉRE): 3 vagy 6 éjszaka félpanzióval superior szobában, üdvözlôital, meglepetés bekészítés a szobában, 1 alkalommal gyertyafényes vacsora, 1 alkalommal lovaskocsikázás (30 ), 1 alkalommal aromamasszázs (25 ). WELLNESS AKCIÓ (I. 3 III. 26. és VIII. 2 XII. 23. között): minimum 2 éjszaka félpanzióval, üdvözlô ital, Cseszneki várbelépô, min. 4 éj foglalása esetén szobánként 1 fô részére frissítô- vagy lazító maszszázs (25 ), gyermekeknek (3 év felett) somlói galuska. rácalmás Jankovich kúria Hotel + Ár: 10. old. 3 EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, grillterasz, kávézó-terasz, kerékpárkölcsönzés, motorcsónakázás, kemencés lángos sütés, kézmûves foglalkozások, lovaskocsikázás, borkóstoló, konferenciatermek, csapatépítô programok, túlélôtúrák. Sportolási lehetôség a közeli sportcentrumban, sporthajózás, íjászat, gokart, sportuszoda. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, etetôszék, gyermekmenük, kifestôk és színes ceruzák. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik.

10 TAPolCA Hunguest Hotel Pelion Ár: 10. old. 55 A szálloda Tapolca belvárosában, közvetlenül a légúti megbetegedések gyógyítására kiválóan alkalmas barlang fölött található. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (kádas, mozgáskorlátozottaknak zuhanyozós) szobákban (tv, telefon, minibár, Internet csatlakozási lehetôség, légkondi, széf, hajszárító). ÉTKEZÉS: félpanzió (svédasztalos reggeli és vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁ- SAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: wellness-sziget használata (élménymedence, termálvizes medence, jakuzzi, szauna, infraszauna, gôzkamra, kerti gyermekmedence és úszómedence májustól szeptemberig), fitnesz terem, reggeli gimnasztika, vízitorna, fürdôköpeny és parkoló használat. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, lobby-bár, grill terasz, 2 squash pálya, 2 teniszpálya, minigolf, masszázs, szolárium, konferenciaterem, szépségszalon, ajándékbolt, bioszauna, manikûr, pedikûr, kozmetika, aromaterápia, fodrászat. Gyógyok: kórházbarlangban asztmás és légzôszervi betegségek kezelése. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: pótágy, kiságy, fürdetôkád, óvoda változatos programokkal (3 éves korig szülôi felügyelettel), babysitter, játszótér, trambulin. PELION FUN PACKAGE: 2 éjszaka félpanzióval, 1 x 30 masszázs, 1 talpmasszázs, 1 óra squash pálya használat. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. 2 KÖZÉP-DUNÁNTÚL TATA Hotel kristály Ár: 10. old. 4 A szálloda közvetlen szomszédságában található az Öreg-tó a tatai várral, a Cseke-tó és az Angolpark. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós vagy kádas) standard vagy superior nem dohányzó szobákban (telefon, tv, minibár, széf, klíma, hajszárító, Internet kapcsolat, superiorban: pezsgôkád, LCD tv, erkély). Családi összenyitható szobák felár ellenében kérhetôk. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli. A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TAR- TALMAZ: mélygarázs, babaágy, WIFI, idegenforgalmi adó. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, különterem, szobaszerviz, transzfer, masszázs, külsô mosoda, kerékpárbérlés, hoteltôl 300 m-re Pálma Rendezvényház. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, gyermekfelügyelet, játszóház elôre egyeztetett idôpontban, gyermekmenü, kerékpáros gyermekülés és bukósisak. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. TATA Hotel kiss Ár: 10. old. 4 A négycsillagos szálloda 200-ben nyitotta meg kapuit a festôi hangulatú Tatán, a vizek városában. A belváros és a Tatai vár 15 perces sétával érhetô el. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) standard szobákban (LCD tv, telefon, minibár, szobaszéf, hajszárító, légkondi). ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: fürdôköpeny használat, külsô medence, belsô úszómedence, pezsgôfürdô, finn- és gôzös szauna, pingpong, biliárd és szivarszoba, póker asztal, belsô udvari parkolási lehetôség, 24 órás portaszolgálat, WIFI Internet kapcsolat, szabadtéri sakk, füves tollaslabda lábtenisz pálya, napozó. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferencia- és tárgyalótermek, masszázs, kozmetika, tornaterem, relax szoba, mosoda, kerékpárkölcsönzés, saját borászat pincelátogatással, lovaglási lehetôség, rendezvényszervezés. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, fürdetô kád, etetôszék, gyermekmenü, gyermek étkészlet, gyermekpancsoló karúszókkal, úszógumi, gyermekjátszó szoba, játszótér. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik.

11 56 AJTONY II Sétahajó Tata Ha Tatán jársz, ne hagyd ki a sétahajózást az AJTONY II. sétahajóval az Öregtavon, hiszen innen lehet a legszebb képeket készíteni a várról. A belépôjegy árából 10% kedvezményt kapsz! Gála Cukrászda Tatabánya Ha Tatabányán jársz, térj be a Gála Cukrászdába, ahol finom süteményekkel és fagylalttal várják a vendégeket. Fogyasztásodból 10% kedvezményt kapsz. Szabadtéri Bányászati Múzeum - Ipari Skanzen Tatabánya Ha Tatabányán jársz, ne hagyd ki a Szabadtéri Múzeumot-Ipari Skanzent, ahol a bányászkodás tárgyi emlékeit, gépeit, eszközeit és a bányászok régi élet- és lakókörülményeit tekintheted meg egyedi módon. A belépôjegy árából 10% kedvezményt adnak! Kiskakas Vendéglô Tótvázsony Ha Tótvázsony és környékén jár, semmiképp se hagyja ki a Kiskakas Vendéglô étel és italkínálatát, amibôl 10% kedvezményt adnak. Hôlégballonozás Velence Csodás élmény a magasból! Hôlégballonnal a Velencei-tó felett! Kedvezmény: 10%. Caffe Piazza Veszprém Szeretettel vár a belvárosi étterem és kávézó, a Caffe Piazza. Utasaink 10% kedvezményt kapnak az árakból. Székesfehérvári Árpád Fürdô A Spa Hungary Holding Zrt. rendszeréhez csatlakozott fürdőkben 10% kedvezmény a belépőjegy árakból az IBUSZ vendégeinek. TATABányA Hotel árpád Ár: 10. old. TóTVázsony Cseri kastély Ár: 10. old. A kastély épületét 192-ben emelték egy múlt századi kúria alapjaira. A régi épület mellé 1992-ben egy új, háromszintes szárny is épült. A baba- illetve családbarát szálloda 35 szobával várja egész évben a pihenni, kikapcsolódni, vágyó vendégeket. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv, erkély). ÉTKEZÉS: félpanzió (svédasztalos reggeli, menüsoros vacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: nyitott medence, teniszpálya, pingpong, biliárd, vezeték nélküli Internet használat, kondiszoba, zárt parkoló. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferenciatermek, szauna, masszázs, lovaglás. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: gyerekágy, etetôszék, járóka, gyermekkuckó az étteremben, játszótér végén nyílt a szálloda, mely a Velencei-tó elsô olyan komplexuma, mely egyszerre spa-, wellnessés konferenciaszálloda is. A szálloda közvetlenül a tó partján helyezkedik el és három fô részbôl áll, a fürdôbôl, a szállodaépületekbôl és az apartmanházból. Egyedi Spa központja 1000 m 2 vízfelülettel várja vendégeit. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, pótágyazható, tóra nézô fürdôszobás (zuhanyozós vagy kádas) superior vagy superior plus szobákban (erkély, tv, rádió, Internet alapú illetve mûholdas tévéadások, Internet, telefon, klíma, laptop méretû szobai széf, minibár, hajszárító). Összenyitható szoba vagy apartman felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: félpanzió (büféreggeli és büfévacsora). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: a szálloda rekreációs részlegének korlátlan használata (külsô-belsô medencék, termálmedence, élménymedence, pezsgôfürdô, gyerekmedence, úszómedence, finn szauna, infraszauna, gôzkabin, tepidárium, sókamra, Kneipp-medence, kardioterem), saját strand, fürdôköpeny használat, nagy sebességû Internet elérés. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferencia- és szekciótermek technikai eszközökkel, hagyományos és keleti gyógykezelések, kádfürdôk, beauty kezelések, kozmetika, fodrászat, manikûr, pedikûr, maszszázs centrum, jóga, hastánc, squash, szolárium, tornaterem, strandröplabda, 4 A Vértes és a Gerecse hegységek találkozásánál, a város szívében található a felújított szálloda. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, fürdôszobás (kádas vagy zuhanyozós) szobákban (tv, rádió, minibár, Internet csatlakozási lehetôség, légkondi). Lakosztály felár ellenében kérhetô. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYE- KET A RÉSZVÉTELI DÍJ TARTALMAZ: szauna, fitness terem használat. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, konferenciatermek, rock klub, diszkó. VElEnCE Velence resort & spa Ár: 10. old. asztalitenisz, strandfoci, teke, kerti sakk, íjászat, kosárlabda, gyalogtúrák, kerékpárkölcsönzés, darts, biliárd, videójátékok, kártyajátékok, parkolás. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, babakád, pelenkázó szoba, bili, WC szûkítô, cumisüveg melegítô, vízforraló, gyermekmegôrzés, gyermek animátorok, etetôszék, gyermekmenü, babaétel, játszótér, játszószoba. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik.

12 VEszPrém két lotti Villa Ár: 10. old. 5 A múlt századelôn épült villa a városközponttól 10 perc sétára, igényes polgári környezetben, pihenôkerttel, családias, gyermekbarát okkal várja a vendégeket. A szobából álló villa baráti társaságok részére egyben is foglalható. ELHELYEZÉS: 2-3 ágyas, fürdôszobás (zuhanyozós vagy kádas) szobákban (tv, minibár). ÉTKEZÉS: bôvített kontinentális reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). VEszPrém Betekints Hotel Ár: 10. old. A szálloda a Királynék városának legszebb pontján, a Betekints-völgyben, a Séd-patak partján, erdei környezetben fekszik. A belváros és a veszprémi vár 10 perces sétával érhetô el. A PANZIÓ SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZVÉ- TELI DÍJ TARTALMAZ: pihenôkert, relax ágyak, játszótér, etetôszék, zárt parkoló. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: teljes bébi felszereltség, szauna, masszázs, szolárium, biorezonancia kezelések, hidromasszázs, pedikûr, manikûr, 12 fôs különterem. A panziót mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. ELHELYEZÉS: 2 ágyas, gyermek részére pótágyazható fürdôszobás (zuhanyozós) szobákban (tv mozicsatornával, telefon, minibár, a szobák többsége légkondicionált, hajszárító). Konyhafülkés, étkezôs, kandallós apartmanok felár ellenében kérhetôk. ÉTKEZÉS: svédasztalos reggeli (menüválasztásos vacsora kérhetô). A SZÁLLODA SZOLGÁLTATÁSAI, MELYEKET A RÉSZ- VÉTELI DÍJ TARTALMAZ: kamerával ôrzött, zárt parkoló, nyitott medence napozóterasszal, szauna, fitness terem, pingpong. EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK: étterem, szekcionálható konferenciaterem, szolárium, masszázs, igény esetén fürdôköpeny, biliárd, WIFI, kerékpárkölcsönzés, közelben lovaglási lehetôség. BABABARÁT SZOLGÁLTATÁSOK: babaágy, fürdetôkád, etetôszék, gyerekmenü, gyermekpancsoló karúszókkal, úszógumival, társasjáték, térítés ellenében gyerekfelügyelet. A szállodát mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Veszprémi Állatkert Veszprém Vár a Veszprémi Állatkert! Minden vendégünk zoocsemegét kap ajándékba. Nivegyvölgyi Borok Háza Veszprém Közvetlen a vár tövében, hangulatos környezetben, a több százéves malom épületben, magyaros ételekkel vár a Nivegyvölgyi Borok Háza. Minden vendégünk 5% kedvezményt kap. Marica Étterem és Kávézó Veszprém A Marica Kávézó és Étterem Veszprém belvárosának sétálóutcáján két tágas terasszal, különleges kávékínálattal és kitûnô, ízletes konyhával várja a városba látogató vendégeket. A teljes fogyasztásból 10% kedvezményt kapsz. Nosztori Étterem és Kisállatfarm Veszprém Veszprém és Csopak között családbarát környezetben várja vendégeit a Nosztori Étterem és Kisállatfarm. Saját állatfarm, kisállatsimogató, játszótér, pónilovaglási és quadozási lehetôség, íjászat, strucc-étel specialitások. Az éttermi fogyasztásból 10% kedvezményt kapnak utasaink. Oliva Étterem, Grillkert Veszprém Veszprém történelmi belvárosának szívében várja vendégeinket az Oliva Étterem, Grillkert. Hangulata a mediterrániumot idézi. Utasaink 10% kedvezményt kapnak az éttermi fogyasztásból. KÖZÉP-DUNÁNTÚL Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. Szeretettel vár a Herendi Porcelánmanufaktúra! A Porcelanium Látogatóközpont kreatív mûhelyfoglalkozásain (porcelánrózsakészítés, akvarellfestés) 10% kedvezménnyel vehetsz részt.

A szálloda festői környezetben, a vadregényes Magas-Bakony szívében, egy 4 hektáros ősparkban található.

A szálloda festői környezetben, a vadregényes Magas-Bakony szívében, egy 4 hektáros ősparkban található. Agárd Touring Hotel HH A Velencei tó közvetlen vízparti kétcsillagos szállodája saját stranddal, az agárdi termálfürdőtől 2 km-re, a velencei termálfürdőtől 6 km-re található. A sétahajók a szállodához

Részletesebben

Belföldi ajánlatok 2011

Belföldi ajánlatok 2011 Belföldi ajánlatok 2011 Szállodák, panziók, apartmanok és IBUSZ szobák IBUSZ árgarancia, akciós ajánlatok, különleges kedvezmények! www.ibusz.hu 40 Közép-Dunántúl királyok nyomában Közép-Dunántúlt a Duna

Részletesebben

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

KÖZÉP-Dunántúl. A MAGYAR történelem ÖRÖKSÉGE

KÖZÉP-Dunántúl. A MAGYAR történelem ÖRÖKSÉGE KÖZÉP-Dunántúl KIRÁLYOK NYOMÁBAN A MAGYAR történelem ÖRÖKSÉGE közép-dunántúlt a duna és a Balaton keretezi, s a Bakony hegy vidékei uralják a kultúrájában egységes, természeti értékeiben pedig változatos

Részletesebben

KözépDunántúl. kulturális látnivalók. természeti értékek. Fesztiválok

KözépDunántúl. kulturális látnivalók. természeti értékek. Fesztiválok NÓ A régióhoz olyan városok tartoznak, mint Székesfehérvár a királyok városa, vagy Veszprém a királynék városa. Olyan várak vonzzák a turistákat, mint Csesznek, Csókakő vagy a vizek városában lévő vár

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom Bemutatkozás Összesen 82 szobával várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra. Szobáink: 17

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016 HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra, fürdőköpeny használattal. A szobában

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja!

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! KIKELET SOMOGY KERTJE**** BONNYA Tavasz váró akció Somogy Kertjében Érvényes: 2015.04.30-ig Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! 16.065

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

Ft/fô/éj reggelivel ,

Ft/fô/éj reggelivel , Bakonybél, Döbrönte, Gárdony, Kisbér, Komárom, Mór, Pápa, Porva Szépalma, Sokorópátka, Sümeg, Tata, Velence, Zirc-Szarvaskút Hotel Bakony*** BAKONYBÉL Fekvése: a Bakony legmagasabb hegycsúcsai között a

Részletesebben

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY

2012.06.08. / TENSI HOLIDAY LUX* Hotel Gran Gaube (Legends)***** Mauritius / Grand Gaube Sokféle szolgáltatással rendelkező szálloda, az aktív pihenést keresők számára ideális. Fekvése A LUX* Island Resorts szállodalánc tagja Grand

Részletesebben

Ajánlataink 2010!!!!!

Ajánlataink 2010!!!!! Ajánlataink 2010!!!!! 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a Tel.: 06 (24) 523 230, Fax: 06 (24) 523 250 Értékesítés: Tel.: 06 24 523 230, Fax: 06 24 523 250 E-mail: info@wellnesshotel.hu, sales@wellnesshotel.hu

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás:

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás: 1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj 8.167 Ft/fő/éj-től* Mit szólna, ha egy varázsütésre mindenhol akár 2010-es árakon vásárolhatna. Nálunk 09.19 és 12.23 között kedvező csomagajánlatainkkal

Részletesebben

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK MUNKATÁRSAINAK KOMPETENCIAFEJLESZTÉSE ÁROP 2.2.23 Készítette: Szántó Krisztina, Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

Gerlitzen (1000-1911 m)

Gerlitzen (1000-1911 m) Gerlitzen Gerlitzen (1000-1911 m) A gerlitzeni sícentrumot a legjobb családi síterületként tartják számon. Karintiában ez az egyetlen olyan síközpont, amely bizonyítvánnyal rendelkezik arról, hogy kifejezetten

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján.

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján. II. Számviteli konferencia Helyszín ismertető A Szálloda a Budapest Székesfehérvár vasútvonalon Velence állomástól 150 méterre található. A szálláshely szolgáltatás megrendelése feljogosítja a megrendelőt

Részletesebben

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással PIHENÉS ELŐSZEZONBAN FAMILIA HOTEL*** ZAMÁRDI Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással Szeretne túrázni, vagy kerékpározni? Zamárdiban kiváló

Részletesebben

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM

SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM 1 Péter Pál Panzió Veszprém, Dózsa Gy. út 3. Tel/Fax: 88/328-091 www.peterpal.hu E-mail: info@peterpal.hu SZÁLLÁS AJÁNLATOK (saját ügyintézésben!) a 2015. évi Országos Molnárnapokhoz VESZPRÉM Szobák száma:

Részletesebben

franciaország franciaország CÔTE D AZUR TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK MENTON - Residence LES CITRONNIERS*** FR0202 www.autoclubtravel.hu

franciaország franciaország CÔTE D AZUR TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK MENTON - Residence LES CITRONNIERS*** FR0202 www.autoclubtravel.hu TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK CÔTE D AZUR MENTON - Residence LES CITRONNIERS*** FR0202 Leírás: Menton sajátos szubtrópusi mikroklímájáról és páratlan kertjeiről nevezetes. A felújított 4 szintes apartmanház Menton

Részletesebben

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén!

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén! KIRÁNDULÁS ÖTLETEK HOTEL KITTY***+MISKOLCTAPOLCA A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. A két bástyaszerű torony

Részletesebben

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via***

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Fekvése: központi helyen, Madrid legnagyobb bevásárló utcáján, a Gran Vián fekszik. Ideális kiindulópont a történelmi Madrid felfedezéséhez, a

Részletesebben

Gyermekkedvezmény: 6 éves korig ingyen 6 12 évig 50 % kedvezmény ( szülőkkel 1 szobában)

Gyermekkedvezmény: 6 éves korig ingyen 6 12 évig 50 % kedvezmény ( szülőkkel 1 szobában) VAKÁCIÓS ÖTLETEK Tervezze meg velünk nyári pihenését (vízparti szállás- és árajánlatok 2012. május 20. augusztus 20-ig) ALMÁDI NEREUS PARK HOTEL*** Balatonalmádiban a 71-es műútról jól megközelíthető helyen,

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ SIÓFOK Érvényes: 2015. 08. 31 2015. 10. 21. között min. 2 éjszaka igénybe vétele esetén. Az akció ára: 6.840,- Ft / fő / éjszaka, félpanzióval A csomagár tartalmazza: szállást

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

Félpanziós ajánlatok. erdőtelek. 5.000- Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Felsőszölnök

Félpanziós ajánlatok. erdőtelek. 5.000- Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Felsőszölnök Félpanziós ajánlatok erdőtelek Pintér tanya Panzió Távol a város zajától, természetes, nyugodt környezetben található a fenyvesekkel, horgásztavakkal körülölelt panzió, mely kiválóan alkalmas pihenésre,

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom http://www.reise.info.hu/colosseumhotel/hu/ http:///colosseumhotel/hu/ Bemutatkozás 2011 áprilisától várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra.

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

MEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON

MEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON MEDITERRÁN VAKÁCIÓ CIPRUSON Utazás: Budapest Larnaca Budapest útvonalon Malév menetrendszerinti járataival, egyénileg. Időpont: választott időpontban és időtartamra. Idegenvezetés: helyi magyar nyelvű

Részletesebben

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ TAVASZVÁRÓ ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ Érvényes: 2016. február 01. június 15. között (kivéve: kiemelt-és ünnepi időszakok) Ár hétköznap: Ár hétvégén: 7.435 Ft / fő / éj 8.715 Ft / fő / éj Tartalom:

Részletesebben

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó.

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó. VAKÁCIÓ Hegyvidéki ajánlatok HOTEL KITTY***+ MISKOLC-TAPOLCA Érvényes: 2016. június 20- augusztus 28. közötti időszakban, min.2éj foglalással Ár: 11.050 Ft / fő / éj, min. 3 éj foglalással 8.910 Ft / fő

Részletesebben

Konferencia szállás ajánlataink*

Konferencia szállás ajánlataink* Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso

Részletesebben

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek KIKELET SOMOGY KERTJE ÜDÜLŐFALU BONNYA Érvényes: 2018.március 1. és 2018. április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek A csomag tartalma: szállás kétágyas elhelyezéssel üdvözlőital bőséges

Részletesebben

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,

Részletesebben

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6.

Zsuzsanna Vendégház. Bakonyjákó Úttörő u.6. Zsuzsanna Vendégház Bakonyjákó Úttörő u.6. A Vendégház a Bakony szívében helyezkedik el. Gondozott környezetben, kényelmes, tágas ízlésesen berendezett családi házba várj ák a pihenni vágyó Vendégeket.

Részletesebben

Györköny szálláshelyek

Györköny szálláshelyek Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek

Részletesebben

Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH

Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH Alsóörs Európa Kemping Az alsóörsi és palóznaki kempingek egybenyitásával jött létre ez a nagy, mégis családias hangulatú nyaralóhely. Kiemelt gyermekbarát kemping. Elhelyezés: 4 fős, plusz 2 gyermek részére

Részletesebben

Európa Kemping. Nereus Park Hotel HHH. Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH. Ramada Hotel & Resort Lake Balaton HHHH. BALATON - Északi part

Európa Kemping. Nereus Park Hotel HHH. Hotel Bonvino Wine & Spa HHHH. Ramada Hotel & Resort Lake Balaton HHHH. BALATON - Északi part Alsóörs Európa Kemping Az alsóörsi és palóznaki kempingek egybenyitásával jött létre ez a nagy, mégis családias hangulatú nyaralóhely. Kiemelt gyermekbarát kemping. Elhelyezés: 4 fős, plusz 2 gyermek részére

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

Klubtravel előfoglalási kedvezmény 10 % (foglalás 04.30-ig, teljes összeg befizetése 05.15-ig)

Klubtravel előfoglalási kedvezmény 10 % (foglalás 04.30-ig, teljes összeg befizetése 05.15-ig) TENGERPARTI ÜDÜLÉSEK NAPOSPART Minden bolgár foglalásnál 12 éves kor fölött 4 400 Ft/fő, 12 éves kor alatt 2 200 Ft/fő üdülőhelyi díj fizetendő irodánkban. A díj egyszeri, és a teljes tartózkodásra értendő.

Részletesebben

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure*****

November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA. FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** November 4.,11. 8 NAP / 7 ÉJSZAKA Hotel Falcon Hills*** FP 99.000,- Ft/fő Hotel Iberotel Grand Sharm***** FP 136.000,- Ft/fő Hotel LTI Grand Azure***** AI 143.000,- Ft/fő standard kétágyas szoba Hotel

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Dél-Alföld A régió az ország területének egyötödét foglalja magába végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros

Részletesebben

8.775 Ft / fő / éj standard 2ágyas szoba 10.800 Ft / fő / éj erdőre néző erkélyes szoba

8.775 Ft / fő / éj standard 2ágyas szoba 10.800 Ft / fő / éj erdőre néző erkélyes szoba Wellness november-december 2015. SZALAJKA LIGET ****Hotel Szilvásvárad Csomag: Cserélje le a szürke hétköznapokat Foglalható időpont: 2015. augusztus 24 december 24. között, minimum 3 éjszakától (kivéve

Részletesebben

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG Érvényes: 2013. február 28-ig Ár: 33.660 Ft / 2 fő / 2 éj /hétköznap Ár: 43.860 Ft / 2 fő / 2 éj / hétvégén Szállás exkluzív berendezésű kétágyas szobában Bőséges

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással Ár: 6.480 Ft / fő / éjszaka Egyágyas felár: + 1.500,- Ft / fő /éj Apartman felár: + 1.000,- Ft / fő /éj

Részletesebben

Wellness szolgáltatásaink: A Szarvaskút Spa a Bakony legszélesebb wellness kínálatával minden nap 7-22 óra között áll Vendégeink rendelkezésére.

Wellness szolgáltatásaink: A Szarvaskút Spa a Bakony legszélesebb wellness kínálatával minden nap 7-22 óra között áll Vendégeink rendelkezésére. Szállodánk A Hotel Szarvaskút**** Zirc külterületén helyezkedik el a Bakonybél felé vezet út mellett erdei környezetben. Szállodánk a Hotelstars nemzetközi szállodamin sít által min sített 4 csillagos

Részletesebben

Fedezze fel Baselt 3 nap alatt!

Fedezze fel Baselt 3 nap alatt! Fedezze fel Baselt 3 nap alatt! HOTEL MÜNCHNERHOF*** 3 nap/2 éjszaka A csomag foglalható: 2008.02.01-11.01. között tetszőlegesen. A csomag tartalma: szállás a Hotel Münchnerhof-ban, mely Kleinbasel városrészben,

Részletesebben

kulturális látnivalók sztiválok,

kulturális látnivalók sztiválok, A főváros és környéke látnivalók tekintetében kiemelkedő vonzerővel rendelkezik. A fürdésre, sportolásra, kirándulásra is kiválóan alkalmas, valamint kulturális és történelmi nevezetességekben egyaránt

Részletesebben

Rubin Wellness & Conference Hotel HHHH

Rubin Wellness & Conference Hotel HHHH Budapest Rubin Wellness & Conference Hotel HHHH A szálloda Budapest budai oldalán, a Sashegy lábánál jó tömegközlekedés mellett helyezkedik el. Saját belső kertje nyugodt, barátságos környezetet kínál

Részletesebben

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/

Hotel Helikon *** Magyarország - Zala megye - Keszthely http://www.reise.info.hu/hotel-helikon/hu/ http:///hotel-helikon/hu/ Bemutatkozás Üdvözlet Napfény, víz, levegő... Helikon. Keszthely, a régi barokk kisváros hangulatos környezetben fekszik a Keszthelyi hegység és a Balaton között. Szobák A háromcsillagos

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , ,

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , , TAVASZVÁRÓ Véget érnek a hideg, szürke téli hétköznapok... ébred a gyönyörű természet! Itt az idő, hogy felrázza magát és Családját, hogy feltöltődjön a friss tavaszi időben ERZSÉBET PARK*** HOTEL - PARÁDFÜRDŐ

Részletesebben

BULGÁRIA. Napospart FLORA - ZVETE - RODOPI HOTELKOMPLEXUM **** HOTEL DIAMOND**** - Félpanzió

BULGÁRIA. Napospart FLORA - ZVETE - RODOPI HOTELKOMPLEXUM **** HOTEL DIAMOND**** - Félpanzió BULGÁRIA Napospart NAPOSPART Minden bolgár foglalásnál 12 éves kor fölött 3 600 Ft/fő, 12 éves kor alatt 1 800 Ft/fő üdülőhelyi díj fizetendő irodánkban. A díj egyszeri, és a teljes tartózkodásra értendő.

Részletesebben

Rimini Viserbella. Hotel Cadiz*** vagy hasonló

Rimini Viserbella. Hotel Cadiz*** vagy hasonló Rimini Viserbella Hotel Cadiz*** vagy hasonló Hotel Alsen, Hotel Baia, Hotel Isabel A pezsgő Viserbella nyugalmat és vidám életérzést sugárzó környezetben, Riminitől mindössze 5, az új expótól pedig 3

Részletesebben

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company SERVICE4YOU SZÁLLODÁK A Service 4 You Hotel Management által üzemeltetett szállodák Magyarország közkedvelt régióiban találhatók. Családbarát szállodáinkban várjuk gyermekekkel érkező vendégeinket, ahol

Részletesebben

Hotel Azúr **** Art Hotel Szeged **** Szilvásvárad. Félpanzió (Ft/fő/éj-től)

Hotel Azúr **** Art Hotel Szeged **** Szilvásvárad. Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Félpanzió (Ft/fő/éj-től) Siófok Hotel Azúr **** A tágas, családias és komfortos szállodakomplexum Siófok központjában, s mégis csendes környezetben, közvetlen vízparton helyezkedik el, saját stranddal.

Részletesebben

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Kecskemét. XI. Európai Kenyérünnep. Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál

Kecskemét. XI. Európai Kenyérünnep. Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál A régió az ország területének egyötödét foglalja magába - végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 01.03. 06.25. 06.26. 08.29. 08.30. 12.29. Deluxe 19.000.- 27.500.- 21.000.- Echo 24.000.- 32.500.- 26.000.- Echo Premium felár: (Echo lakosztály

Részletesebben

Ho t e l Pl aya Go l f ««««

Ho t e l Pl aya Go l f «««« MALLORCA NYÁR NYÁR Mallorca Spanyolország északi része elõtt húzódik a különbözõ földrajzi adottságokkal, kultúrával, valamint konyhával rendelkezõ öt szigetbõl álló Baleár-szigetvilág. Legnagyobb és egyben

Részletesebben

Somogy Kertje Üdülőfalu. Termál Kemping Harkány

Somogy Kertje Üdülőfalu. Termál Kemping Harkány Bonnya Somogy Kertje Üdülőfalu A Somogy Kertje üdülőfalu félúton található Szántód és Kaposvár között egy gyönyörű, kies völgyben. Legfőbb vonzereje egyedisége, különlegessége. A 7 ház szobái egyedileg

Részletesebben

CA NOGHERA - CAMPING ALBA D ORO

CA NOGHERA - CAMPING ALBA D ORO CA NOGHERA - CAMPING ALBA D ORO IT0205 Leírás: a kemping a Marco Polo reptér közelében fekszik 15 km-re Velencétől. Szolgáltatás: étterem, élelmiszerüzlet, bár, parkoló, internet lehetőség.elhelyezés:

Részletesebben

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03. Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo

Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo Apartmanok 2 0 1 5 Lido di Jesolo LIDO DI JESOLO az Adriai tengerpart egyik legfőbb üdülőhelye, mindössze 21 km-re található az egyedülálló várostól, a nemzetközi kulturális események színházától, Velencétől.

Részletesebben

Időpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban

Időpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban Üdülés Szicília szigetén Utazás: egyénileg Időpontok: 2015. május-október között 7 éjszaka, 8 napos időtartamban Catania környéke ( repülőtéri transzfer: Catania repülőtere) Santa Lucia α Le Sabbie d Oro

Részletesebben

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már HÚSVÉT A SZŐLŐSZEM TERMÁLBAN SZÉDÍTŐ KEDVEZMÉNNYEL! Érvényessége: 2013. március 29-április 01. Tartalma: - 3 éjszakai szállás kedvezményesen - elhelyezés szobában vagy apartmanban létszámtól függően -

Részletesebben

Balaton a fesztiváltenger

Balaton a fesztiváltenger 74 Balaton a fesztiváltenger A szigligeti, nagyvázsonyi vár romjai, épített örökségeink a történelmi múltba repítik az arra járót. Egyházi emlékeink, mint a Tihanyi Bencés Apátság, múzeumaink, mint a keszthelyi

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben