Kecskemét. XI. Európai Kenyérünnep. Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kecskemét. XI. Európai Kenyérünnep. Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál"

Átírás

1 A régió az ország területének egyötödét foglalja magába - végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti Park), szabad vizei (Körösök, Tisza) és páratlan termálvíz kincse (Gyula, Kecskemét, Kiskunmajsa, Szeged, Mórahalom, Orosháza-Gyopárosfürdő) és vendégszerető lakói várják az odalátogatókat. Itt lelhető fel a hungaricumok kétharmada: a makói hagyma, a szegedi és kalocsai paprika, a gyulai és csabai kolbász, a kecskeméti barack- vagy a békési szilvapálinka, a kézműipar remekei, a halasi csipke, a kalocsai hímzés vagy a hódmezővásárhelyi fazekas termékek is. Kecskemét Mórahalom Szeged Szarvas Orosháza-Gyopáros Gyula Fesztiválok, rendezvények A régió évi programkínálatából XVI. Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál Gyomaendrőd, május 1-3. XV. Szőregi Rózsaünnep Szeged-Szőreg, június Szegedi Szabadtéri Játékok Szeged, júl. 4. augusztus Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál június 27. augusztus 10. XI. Európai Kenyérünnep Orosháza-Gyopárosfürdő, augusztus 20. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szeged, augusztus 31. szeptember 2. XVII. Szarvasi Szilvanap Szarvas, szeptember Csabai Kolbászfesztivál Békéscsaba, október Kecskemét Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpont Elhelyezkedés: a város új és legmodernebb szállodája a városközponthoz közel található.az Élményfürdő és csúszdapark, az Arborétum, a Katona József Színház is perces sétával elérhető. Szobák felszereltsége: klíma,, tévé, telefon, wifi, széf, minibár, kávé-teafőző, ásványvíz bekészítés, King size méretű franciaágy vagy 2 db különálló egyszemélyes ágy, hajszárító, fürdőköntös, zuhanyzós/kádas fürdőszoba. Pótágyas és családok részére összenyitható szobák. Szolgáltatások: wellness részleg (15 m-es úszómedence, jakuzzi, finn-, infra-, aromaszauna, merülőmedence, pihenőmasszázsok), fitness terem. Étterem, lobby bár, konferencia- és szekciótermek, őrzött parkoló Ft/éj, háziállat fogadása Ft/éj. Bababarát hálós kiságy (ingyenesen), játszótér, gyermekétlap. Ellátás: félpanzió (büfé reggeli és 3 fogásos menüsoros vacsora). márc. 1. dec. 23. Kétágyas comfort szobában/2 éj Pótágyon/2 éj Az ár tartalma: szállás félpanzióval, 1 Kecskeméti Vadaspark és 1 Városi Élményfürdő belépő, 10%-os Spa kedvezmény kupon, wellness részleg, parkoló használata. Gyermekár pótágyon: 0-6 évig Ft/fő/2 éj, 6-12 évig Ft/fő/2 éj. (különágy igénylése nélkül és babaágyon 0-3 évig Ft/fő/2 éj.). Egyágyas felár: Ft/fő/éj. Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó: kb. 250 Ft/fő/éj. 60

2 Gyula Hunguest Hotel Erkel / Elhelyezkedés: a Várkertben, ősfákkal övezett környezetben, a csónakázótó és a Vár szomszédságában található a évben megújult szálloda. Szobák felszereltsége: a Munkácsy*** és Dürer**** szárnyépület szobáiban tévé, hűtő, zuhanyzós fürdőszoba található. Csak a Dürer szárny szobáihoz klíma, széf, minibár és erkély tartozik. Felár ellenében nyugati fekvésű szobák igényelhetők (egy része a Gyulai Várra néz Ft/fő/éj). Szolgáltatások: fedett folyosón közvetlen átjárás biztosított a Várfürdőbe (19 medencével, úszó-, gyógy élmény- és gyermek víziparadicsom, gyógyászati és reumatológiai szakrendeléssel). Szállodai Harmónia wellnessrészleg (medence, gőzkabin, finn- és infraszau- na, élményzuhany, aromafürdő, hidromasszázs kabin, masszázságy), szolárium, fitneszterem, masszázs, étterem, kávézó, konferenciaközpont, internet, parkoló. Ellátás: büféfélpanzió (reggeli, vacsora). Gyulai felfrissülés min. 3 éj esetén félpanzióval Dürer szárny ban****: ápr. 1. jún. 30. között Ft/fő/éj, júl aug. 31. között Ft/fő/éj, a Munkácsy szárnyban*** standard szobában: ápr. 1. jún. 30. között Ft/fő/éj, júl. 1. aug. 31. között Ft/fő/éj. ápr. 1. júl. 1. szept ápr. 3. júl. 1. szept éj 7 éj 2 éj 7 éj Kétágyas szobában Munkácsy szárny*** standard kertvárosi Pótágyon Munkácsy szárny*** Kétágyas szobában Dürer szárny**** standard kertvárosi Pótágyon Dürer szárny**** - vendégágy Az ár tartalma: szállás félpanzióval, az éjszakák számával megegyező számú, korlátlan belépésre jogosító gyógy- és strandbelépő a Várfürdőbe. A Dürer szárny vendégei részére továbbá tartalmazza a belépőt az AquaPalotába, a Harmónia Wellness és a fürdőköntös használatot. Gyermekár pótágyon:0-6 évig ingyenes, 6-12 évig a Munkácsy szárnyban***: Ft/fő/éj, a Dürer szárnyban****vendégágyon: Ft/fő/éj. Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó kb. 380 Ft/fő/éj. Gyula Gyula Panzió Elhelyezkedés: a panzió a történelmi belvárosban, a Várfürdőtől méterre, a volt Ferenczi-házban található. Szobák felszereltsége: klíma, minibár, zuhanyzós/kádas fürdőszoba. A kétszobás, 3-4 fő részére alkalmas apartmanokhoz konyha, és étkező is tartozik. Pótágy csak apartmanban helyezhető el. Szolgáltatások: recepció, infra szauna, térítés ellenében: Ceragem thermo akupresszúrás masszázságy, parkoló (800 Ft/autó/nap). Ellátás: kontinentális reggeli (kétfogásos félpanziós bon közeli éttermekben felár ellenében igényelhető). Gyulai kikapcsolódás ápr. 1. szept. 30. között 2-3 éjszakai szállás félpanzióval (kontinentális reggeli és 2 fogásos menüs vacsora egy közeli étteremben) Ft/fő/2 éj, Ft/fő/3 éj. Húsvét és Pálinkafesztivál ápr nap/3 éjszakai szállás, 1 Várfürdő belépő, 1 Steigerwald Lovastanya és Tanyamúzeum látogatójegy ebéddel Ft/fő reggelivel, Ft/fő félpanzióval. márc. 15.-dec. 23., jan. 2.-márc éj 3 éj Kétágyas szobában vagy apartmanban Pótágyon (apartmanban fő) Az ár tartalma: kontinentális reggeli, infraszauna és wifi használata. Helyszínen fizetendő: idegenforgalmi adó kb. 380 Ft/fő/éj. 61

3 Gyula Családi Wellness Hotel Gyula superior Elhelyezkedés: a Várfürdő bejáratától 15 méterre található az új családbarát wellness szálloda, amelyet minden generáció számára ajánlunk. Szobák felszereltsége: tévé, minibár, wifi, széf, zuhanyzós fürdőszoba, hajszárító, fürdőköpeny bekészítés. A classic szobák tetőtériek, a superiorok mindegyike erkélyes, felár ellenében 1-2 hálószobás lakosztályok is foglalhatók. Szolgáltatások: wellnessrészleg: finn szauna, infrakabin, gőzkamra, sókabin, merülő medence, élménymedence, pezsgőfürdő, gyermekmedence, pihenőágyak, fitneszterem. 350 m 2 -es Játszóház gyermekfelügyelettel (szivacssarok, labirintus és ugrálóvár csúszdával). Étterem, kerthelyiség, konferenciatermek, szépségszalon, udvari parkoló és mélygarázs ( Ft/éj). Ellátás: félpanzió (büféreggeli és büfévacsora), teljes ellátás augusztus 31-ig (büféreggeli, 2 fogásos wellness ebéd és büfévacsora). márc ápr. 1. jún. 22., szept. 1. dec. 28. jún. 23. aug. 31. Kétágyas classic és classic plusz szobában/2 éj hétköznap Kétágyas classic és classic plusz szobában/2 éj hétvégén Kétágyas superior szobában/2 éj hétköznap Kétágyas superior szobában/2 éj hétvégén Az ár tartalma: szállás félpanzióval, (augusztus 31-ig teljes ellátással), wellnessrészleg használata. Gyermekár pótágyon: 0-1 évig ingyenes, 1-3 évig Ft/fő/2 éj, 3-6 évig Ft/fő/2 éj, 6 év felett Ft/fő/2 éj. Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó: kb. 380 Ft/fő/éj. Gyula Lovagvár Apartmanok Elhelyezkedés: a gyulai vár tőszomszédságában, a Várfürdőtől 150 m-re áprilistól fogad vendégeket az igényes berendezésű új apartman szállás. Szobák felszereltsége: az apartmanházban 6 db egy és két légterű apartman (30-57 m 2 -es) található, erkély/terasz, klíma, tévé, wifi, zuhanyzós fürdőszoba, felszerelt konyha, ajándék palackozott víz bekészítés. Az apartmanokhoz 1-2 pótágy igényelhető gyermekek részére. Szolgáltatások: zárt udvari parkoló (ingyenes), 200 méteren belül étterem, élelmiszerbolt, gyermek játszótér. Egyéni és csoportos program- és kirándulás szervezés. Ellátás: önellátás. 62 Részvételi díj Ft/apartman/éj ápr. 1. dec. 29., jan. 2. márc. 31. Egy szobás apartman/ 2 fő esetén Két szobás apartman/2 fő esetén Két szobás apartman/3 fő esetén Két szobás apartman/4 fő esetén Az ár tartalma: szállás, wifi és zárt parkoló használata. Gyermekár pótágyon: 0-3 évig ingyenes, 3-10 évig 50% kedvezmény. Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó kb. 380 Ft/fő/éj. Elő-utószezoni kedvezmény 10%! (máj. 15.-ig és szept. 15.-től). A visitgyula.hu heti rendszerességgel minden nap garantált programokat szervez és hirdet meg az egyéni üdülők számára. Városnéző séta, lovas-járat, kolbászgyúrás, kastély túra stb. Érdeklődés, jelentkezés a honlapon keresztül vagy a helyi Tourinform irodában a program előtti napig biztosított.

4 Szarvas Liget Wellness és Konferencia Hotel Elhelyezkedés: a szívében, a Békés megye gyöngyszemeként is emlegetett Szarvas városában helyezkedik el, ragyogó kilátást biztosítva a Holt-Körösre és az Erzsébet ligeti faóriásokra. Szobák felszereltsége: zuhanyzós fürdőszoba, fürdőszobai bekészítés, hajszárító, tévé, minibár, telefon, wifi. Szolgáltatások: wellnessrészleg: külső feszített víztükrű úszómedence (szezonális), belső melegvizes élménymedence gyermekpancsolóval, kültéri fedett gyógyvizes élménymedence, kültéri szaunaház merülőmedencével, finn szauna, gőzkabin, fitneszterem. Gyermek játszószoba és játszótér, zárt parkoló. Térítés ellenében: masszázs, szolárium, infra szauna, fodrászat, kozmetika, manikűr, pedikűr, Körös-parti horgászat, csónak-, és kerékpárbérlés, ebéd felár: Ft/fő. Ellátás: félpanzió (reggeli és vacsora). Carpe Diem Élj a mának! 4 nap/3 éj szállás félpanzióval, üdvözlőital, wellness-részleg, Ft értékű Szépség Sziget utalvány erkély nélküli szobában Ft/főtől. Romantika Szarvason 4 nap / 3 éj szállás félpanzióval, wellness -részleg, meglepetés bekészítés a szobában, Hölgyeknek 25 perces csokoládé masszázs, Uraknak 25 perces vörösboros masszázs, egy órás lovas hintós városnézés Szarvason (rossz idő esetén 30 perces aromaolajos relaxációs masszázs személyenként) erkélyes szobában Ft/főtől. jan. 2. márc. 14. márc. 14. jún. 13. aug. 24. dec. 29. jún. 13. aug. 24. Kétágyas erkély nélküli szobában/2 éj Kétágyas erkélyes szobában/2 éj Pótágyon/2 éj Gyermekár pótágyon (5-14 évig)/2 éj Gyermekár pótágyon (14-18 évig)/2 éj Az ár tartalma: Frissítő wellness napok : szállás félpanzióval, üdvözlőital, wellness-részleg, wifi, parkoló használata, 45 perces hidratáló kozmetikai kezelés, 25 perces frissítő citromos masszázs vagy 25 perces relaxáló levendulás masszázs, 5 perc szolárium használat. Gyermekár pótágyon: 0-5 évig ingyenes (a gyermekárak a kezeléseket nem tartalmazzák). Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó: kb. 400 Ft/fő/éj. Orosháza-Gyopárosfürdő Hotel Corvus Aqua Elhelyezkedés: a hotel közvetlenül a gyopárosi tó partján, a gyopárosfürdői Élmény-, Park és Gyógyfürdőtől néhány méternyire található. A fürdő fedett, fűthető folyosón keresztül közelíthető meg a szállodából. Szobák felszereltsége: klíma, tévé, minibár, széf, hajszárító, zuhanyzós/kádas fürdőszoba, erkély, fürdőköntös. Szolgáltatások: étterem, tóparti grillterasz, térítés ellenében masszázsok, kozmetikai kezelések, kéz-és lábápolás, gyermekfelügyelet, ingyenes parkoló, wifi és finn szauna. Háziállat fogadása Ft/éj. Ellátás: félpanzió (gazdag büféreggeli és vacsora). márc. 1. jún. 13., szept. 1. dec jan. 5. márc. 31. jún. 14. aug. 31. Kétágyas standard szobában/2 éj hétköznap Kétágyas standard szobában/2 éj hétvégén Kétágyas superior szobában/2 éj hétköznap Kétágyas superior szobában/2 éj hétvégén Pótágyon/2 éj Az ár tartalma: szállás félpanzióval, a szállodai szauna használata, az éjszakák számával megegyező napi többszöri belépésre jogosító belépő a szomszédos gyógy- és élményfürdőbe (pénteken és szombaton éjszakai fürdőzéssel). Gyermekár pótágyon: 0-4 évig ingyenes, 4-12 évig Ft/fő/1 éj, évig Ft/fő/1 éj. Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó: kb. 300 Ft/fő/éj. Nyugdíjas ajánlat min. 3 éj esetén félpanzióval standard szobában, fürdőbelépő nélkül jún. 13-ig hétköznap Ft/fő/éj, hétvégén Ft/fő/éj. 63

5 Szeged Hunguest Hotel Forrás superior Édes kettes 3 nap/2 éjszaka szállás félpanzióval az éjszakák számával megegyező napi belépő a Napfényfürdő Aquapolisba, napi 3 órás tartózkodási lehetőség a Csendes wellness részlegben, 30 perces masszázs, pezsgő és gyümölcsbekészítés, szobánként 1 óra bowling Ft/fő. Elhelyezkedés: Szeged központjától alig tíz perc sétára, a Tisza partján, kertvárosi zöldövezetben, a Napfényfürdő Aquapolis fürdőkomplexummal közvetlen összeköttetésben található. Szobák felszereltsége: klíma, tévé, wifi, minibár, szobai széf, hajszárító, zuhanyzós fürdőszoba, fürdőköntös bekészítés. Szolgáltatások: wellness részleg (I. Napfényfürdő Aquapolis: családi wellness, élményfürdő, csúszdapark, gyógymedencék, strand; II. Csendess wellness (16 éven felülieknek): úszómedence, élmény- és pezsgőmedence, finn és infraszauna, gőzkamra, sókamra, tepidárium, aromaszoba, kültéri rönkszauna), gyógyászati részleg, fitneszterem, játszószoba, kerti gyermekjátszótér, X-box-szoba, biliárd, négypályás bowling-center bárpulttal, étterem, lobby bár, szépségszalon, parkoló. Az elutazás napján csak a Csendes wellness részleg vehető igénybe 11:00 óráig. Ellátás: félpanzió (büféreggeli, büfé vagy menüválasztásos vacsora). ápr. 1. jún. 30. szept ápr. 3. júl. 1. aug. 31. Kétágyas szobában/2 éj Fergeteges csobbanás Pótágyon/2 éj Fergeteges csobbanás Kétágyas szobában/7 éj Hetedhét csúszdavilág Pótágyon/7 éj Hetedhét csúszdavilág Az ár tartalma: szállás félpanzióval, az éjszakák számával megegyező naponta korlátlan belépésre jogosító belépő a Napfényfürdő Aquapolisba, 3 órás tartózkodási lehetőség napi egyszeri belépéssel a Csendes wellness részlegbe. Gyermekár pótágyon: 0-4 évig ingyenes, 4-12 évig 50% kedvezmény. Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó: kb. 430 Ft/fő/éj. Mórahalom Thermál Panzió Elhelyezkedés: Szegedtől 20 km-re, az M5-ös autópályán Szeged nyugati lehajtójától 12 km-re, Mórahalom kisváros központjában, a négycsillagos minősítésű Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő szomszédságában található. A panzió közvetlen átjárási lehetőséggel rendelkezik a fürdőbe, illetve a Varga Csárdába. Szobák felszereltsége: tévé, minibár, széf, wifi, klíma, zuhanyzós fürdőszoba, hajszárító, fürdőköntös bekészítés. Családi szobák: két egybenyitható, klímás szoba. Szolgáltatások: a Fürdők világa korlátlan használata : nyáron 21 medence csúszdás, sodrófolyosós, 1 kültéri, 3 beltéri csúszda, télen 16 medence és 3 beltéri csúszda. Szaunapark 8 szaunával (finn, infra, aroma, gőz), relax és csobbanó medencével. Csütörtökön, pénteken és szombaton a fürdő 22:00 óráig tart nyitva. Térítés ellenében: közel 40 féle wellness kezelés, szépségszalon, kozmetika, szolárium pedikűr, manikűr, kondicionáló terem, masszázs. Étterem, drinkbár, konferencia terem, zárt parkoló. A panziót mozgássérült vendégek is igénybe vehetik. Ellátás: büféreggeli. (a la carte főétkezés a Varga Csárdában, félpanziós felár: Ft/fő/alkalom, gyermekadagos kedvezmény 50%). 64 A mórahalmi gyógyvíz nőgyógyászati, valamennyi mozgásszervi betegségek gyógyítására, ivókúraként emésztőszervi problémák gyógyítására is alkalmas. ápr. 1. jún. 12., szept. 2. dec jan. 2. márc. 31. jún. 13. aug. 30. Kétágyas szobában/2 éj Családi szobában (min. 4 fő esetén)/2 éj Pótágyon/2 éj Az ár tartalma: szállás büféreggelivel, gyógyfürdő belépővel (az érkezés és távozás napján is). Gyermekár: 0-1 évig ingyenes, 1-12 évig 30% kedvezmény az elhelyezés szerint árból. Helyszínen fizetendő idegenforgalmi adó: kb. 400 Ft/fő/éj.

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Dél-Alföld A régió az ország területének egyötödét foglalja magába végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros

Részletesebben

A régió az ország területének egyötödét foglalja magába végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel

A régió az ország területének egyötödét foglalja magába végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel Dél-Alföld A régió az ország területének egyötödét foglalja magába végeláthatatlan rónáival, ártéri erdőkkel alkotja ezt a csodálatos vidéket. Három nemzeti parkja (a Duna-Dráva, a Kiskunsági és a Körös-Maros

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR A legjobb nyári üdülési ajánlatokat gyűjtöttük Önöknek egy csokorba. Egy-egy hétvégétől a hosszabb nyaralásig - a választék remek. Családosok, a nap szerelmesei, az egészségükért

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company SERVICE4YOU SZÁLLODÁK A Service 4 You Hotel Management által üzemeltetett szállodák Magyarország közkedvelt régióiban találhatók. Családbarát szállodáinkban várjuk gyermekekkel érkező vendégeinket, ahol

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja!

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! KIKELET SOMOGY KERTJE**** BONNYA Tavasz váró akció Somogy Kertjében Érvényes: 2015.04.30-ig Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! 16.065

Részletesebben

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Észak-Alföld Gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek,

Részletesebben

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , ,

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , , TAVASZVÁRÓ Véget érnek a hideg, szürke téli hétköznapok... ébred a gyönyörű természet! Itt az idő, hogy felrázza magát és Családját, hogy feltöltődjön a friss tavaszi időben ERZSÉBET PARK*** HOTEL - PARÁDFÜRDŐ

Részletesebben

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek KIKELET SOMOGY KERTJE ÜDÜLŐFALU BONNYA Érvényes: 2018.március 1. és 2018. április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek A csomag tartalma: szállás kétágyas elhelyezéssel üdvözlőital bőséges

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

BÜKFÜRDŐ HUNGUEST HOTEL RÉPCE*** + RÉPCE PIHENÉS. 2013. 04. 01 07. 05. és 2013. 08. 21 10. 31. (kivéve kiemelt időszakok)

BÜKFÜRDŐ HUNGUEST HOTEL RÉPCE*** + RÉPCE PIHENÉS. 2013. 04. 01 07. 05. és 2013. 08. 21 10. 31. (kivéve kiemelt időszakok) KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK BÜKFÜRDŐ HUNGUEST HOTEL RÉPCE*** + RÉPCE PIHENÉS 2013. 04. 01 07. 05. és 2013. 08. 21-10. 31. (kivéve kiemelt időszakok) péntek - szombat vasárnap - csütörtök Kétágyas

Részletesebben

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom

Colosseum Hotel **** Superior Magyarország - Csongrád megye - Mórahalom Bemutatkozás Összesen 82 szobával várja vendégeit a Colosseum Hotel****, mely Mórahalom központjában, közvetlenül a Szent Erzsébet Gyógyfürdő mellett található, Szegedtől 20 km távolságra. Szobáink: 17

Részletesebben

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ SIÓFOK Érvényes: 2015. 08. 31 2015. 10. 21. között min. 2 éjszaka igénybe vétele esetén. Az akció ára: 6.840,- Ft / fő / éjszaka, félpanzióval A csomagár tartalmazza: szállást

Részletesebben

ŐSZIKÉK PIROSKA HOTEL**** BÜK Ft/fő/ 3 éj Standard kétágyas szobában

ŐSZIKÉK PIROSKA HOTEL**** BÜK Ft/fő/ 3 éj Standard kétágyas szobában ŐSZIKÉK SENIOR AJÁNLATOK Érvényes: 2016. december 23-ig, hétköznap (vasárnap és péntek között), minimum 3 éj foglalással, kivéve kiemelt- és ünnepi időszakokban. PIROSKA HOTEL**** BÜK Ára: 28.220 Ft/fő/

Részletesebben

Ajánlataink 2010!!!!!

Ajánlataink 2010!!!!! Ajánlataink 2010!!!!! 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a Tel.: 06 (24) 523 230, Fax: 06 (24) 523 250 Értékesítés: Tel.: 06 24 523 230, Fax: 06 24 523 250 E-mail: info@wellnesshotel.hu, sales@wellnesshotel.hu

Részletesebben

Észak-Alföld. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából

Észak-Alföld. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából Észak-Alföld Gyógyító erejű vizek, szórakozásra csábító élményparkok, Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek,

Részletesebben

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén!

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén! KIRÁNDULÁS ÖTLETEK HOTEL KITTY***+MISKOLCTAPOLCA A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. A két bástyaszerű torony

Részletesebben

Téli wellness pihenés Belföldi akciós ajánlatok

Téli wellness pihenés Belföldi akciós ajánlatok Téli wellness pihenés Belföldi akciós ajánlatok Balatonalmádi Bükfürdő Demjén Eger Egerszalók Esztergom Garabonc Galyatető Gárdony Gyula Hajdúszoboszló Hévíz Kisújszállás Lenti- Gosztola Mátraszentimre

Részletesebben

VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK

VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK HUNGUEST HOTEL FLÓRA *** EGER Töltsön egy meghitt, romantikus hétvégét szállodánkban 2018. 02.16-18 között Valentin nap alkalmából. Nincs ajándék ötlete? Lepje meg kedvesét egy

Részletesebben

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

Érvényes: 2014.dec.01 2015.febr.28. ( kivéve: dec.24 jan.02-ig )

Érvényes: 2014.dec.01 2015.febr.28. ( kivéve: dec.24 jan.02-ig ) TÉLI WELLNESS ORCHIDEA ALL INCLUSIVE PIHENÉS **** LIPÓT Töltsön el 3 nap 2 éjszakát teljes nyugalomban és kényeztetésben a lipóti Orchidea Hotelben! Az All Inclusive ellátás mellett a szőlő jótékony erejével

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

48. Nyírbátori Zenei Napok. Nyírbátor, augusztus 2-20. VIDOR Fesztivál. Nyíregyháza, augusztus 29. szeptember 6. 16. Szolnoki Gulyásfesztivál

48. Nyírbátori Zenei Napok. Nyírbátor, augusztus 2-20. VIDOR Fesztivál. Nyíregyháza, augusztus 29. szeptember 6. 16. Szolnoki Gulyásfesztivál Gyógyító erejű vizek, családi élményparkok, a Hortobágy, mint Világörökség, romantikus Tisza vidék, érintetlen természet, egyedi kultúra, máig élő hagyományok, finom vidéki ízek, felejthetetlen vendégszeretet

Részletesebben

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás:

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás: 1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj 8.167 Ft/fő/éj-től* Mit szólna, ha egy varázsütésre mindenhol akár 2010-es árakon vásárolhatna. Nálunk 09.19 és 12.23 között kedvező csomagajánlatainkkal

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással PIHENÉS ELŐSZEZONBAN FAMILIA HOTEL*** ZAMÁRDI Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással Szeretne túrázni, vagy kerékpározni? Zamárdiban kiváló

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már HÚSVÉT A SZŐLŐSZEM TERMÁLBAN SZÉDÍTŐ KEDVEZMÉNNYEL! Érvényessége: 2013. március 29-április 01. Tartalma: - 3 éjszakai szállás kedvezményesen - elhelyezés szobában vagy apartmanban létszámtól függően -

Részletesebben

Dél-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából

Dél-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából Dél-Dunántúl Történelmi városok, fesztiválok, védett természeti értékek, ősi hagyományokat ápoló falvak, nemzetközi hírű borutak nyújtanak páratlan élményt Dél-Dunántúl vendégeinek. A múlt beszédes hírmondói

Részletesebben

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE A tavasz még csak settenkedik a kert alatt, míg megmutatkozik teljes pompájában, az még odébb van. A tulipán, a tulipánfa már mutatja magát, a hegyoldalon

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Wellness és Romantika

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Wellness és Romantika ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUARELL HOTEL **** Cegléd 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli, svédasztalos vacsora) ajándék 1 üveg pezsgő és gyümölcs bekészítés a szobába késői

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

TÉLI WELLNESS AJÁNLATOK

TÉLI WELLNESS AJÁNLATOK TÉLI WELLNESS AJÁNLATOK HOTEL KAROS SPA**** ZALAKAROS Foglalható: 2014. 02.28-ig, min. 2 éjszakára / kivéve 02.14 16. 12.510 Ft / fő / éj Az Évindító szuperakció csomag tartalmazza: Szállás tágas Spa Superior

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUA SPA HOTEL**** Cserkeszőlő 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére standard szobában svédasztalos reggeli svédasztalos vacsora Az Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness szállodát méltán nevezhetjük

Részletesebben

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG Érvényes: 2013. február 28-ig Ár: 33.660 Ft / 2 fő / 2 éj /hétköznap Ár: 43.860 Ft / 2 fő / 2 éj / hétvégén Szállás exkluzív berendezésű kétágyas szobában Bőséges

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással

Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ Érvényes: 2014. 09. 01 2014. 11. 02. között min. 2 éjszaka foglalással Ár: 6.480 Ft / fő / éjszaka Egyágyas felár: + 1.500,- Ft / fő /éj Apartman felár: + 1.000,- Ft / fő /éj

Részletesebben

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén *

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Árlista 2014 Szobaárak 2014 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Fôszezon, kiemelt idôszak** 2014. 06. 13-08. 30. Kétágyas szoba 28 900 31 900 34 900

Részletesebben

Dél-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Dél-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Dél-Dunántúl Történelmi városok, fesztiválok, védett természeti értékek, ősi hagyományokat ápoló falvak, nemzetközi hírű borutak nyújtanak páratlan élményt Dél-Dunántúl vendégeinek. A múlt beszédes hírmondói

Részletesebben

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2016 HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra, fürdőköpeny használattal. A szobában

Részletesebben

Bánk. Visegrád Esztergom Dobogókő. Budapest. Herceghalom. Ráckeve

Bánk. Visegrád Esztergom Dobogókő. Budapest. Herceghalom. Ráckeve Budapest és környéke A főváros környéke elérhetőségével és rengeteg látnivalóival meghatározó turisztikai vonzerővel rendelkezik. Szentendre, a művészetek városa kényelmes sétahajózással, vagy akár kerékpárúton

Részletesebben

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó.

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó. VAKÁCIÓ Hegyvidéki ajánlatok HOTEL KITTY***+ MISKOLC-TAPOLCA Érvényes: 2016. június 20- augusztus 28. közötti időszakban, min.2éj foglalással Ár: 11.050 Ft / fő / éj, min. 3 éj foglalással 8.910 Ft / fő

Részletesebben

jan. 6. márc. 1., nov. 1. dec.24.

jan. 6. márc. 1., nov. 1. dec.24. Bükfürdő HOTEL CARAMELL A gyógyfürdőtől mindössze 900 m-re, az ország első holisztikus gyógy- és wellness-szállodájaként, a Feng Shui elvei alapján energetizált házban, különleges belsőépítészeti megoldásokkal,

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

Érvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek)

Érvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek) TAVASZKÖSZÖNTŐ BALNEUM HOTEL **** TISZAFÜRED Érvényes: 2015.márc.01 május 31-ig ( min 2 éj foglalással, kivéve ünnepek) A TAVASZI SZÍNEKBEN POMPÁZÓ TISZA-TÓNÁL Ellátás: Félpanziós ellátás (bőséges büféreggelivel,

Részletesebben

Észak-Magyarország. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Észak-Magyarország. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Észak-Magyarország Észak-Magyarország változatos természeti és táji szépségei, a Mátra, Bükk, Zempléni-hegység vonulatai, a Világörökség részévé nyilvánított Hollókő kulturális és népművészeti hagyományai,

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd

Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd KIKELET SZIESZTA HOTEL *** SOPRON Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd Ár: 9.690 Ft / fő / éj kerékpáros programmal együtt A szobaárak tartalma: Szállás

Részletesebben

8.775 Ft / fő / éj standard 2ágyas szoba 10.800 Ft / fő / éj erdőre néző erkélyes szoba

8.775 Ft / fő / éj standard 2ágyas szoba 10.800 Ft / fő / éj erdőre néző erkélyes szoba Wellness november-december 2015. SZALAJKA LIGET ****Hotel Szilvásvárad Csomag: Cserélje le a szürke hétköznapokat Foglalható időpont: 2015. augusztus 24 december 24. között, minimum 3 éjszakától (kivéve

Részletesebben

Budapest - Gyula (220km): M5-ös autópályán át Kecskemét, 44-es főút - Szarvas - Békéscsabairányában

Budapest - Gyula (220km): M5-ös autópályán át Kecskemét, 44-es főút - Szarvas - Békéscsabairányában SZÁLLODA LEÍRÁSA Gyula város első négycsillag superior minősítésű szállodája, a Wellness Hotel Gyula, 68 légkondicionált szobával, 650 négyzetméteres, kétszintes wellness központtal és 250 négyzetméteres

Részletesebben

2017. JANUÁR - FEBRUÁR - MÁRCIUS

2017. JANUÁR - FEBRUÁR - MÁRCIUS 2017. JANUÁR - FEBRUÁR - MÁRCIUS HÉTVÉGEKEN! ÉRVÉNYES : 2017. JANUÁR 02.- MÁRCIUS 13-IG, MIN. 2 ÉJ FOGLALÁSSAL KAPITÁNY HOTEL**** SÜMEG Ár összesen: 60.860 Ft / 2 fő / 2éjszaka Tartalom: Szállás kétágyas,

Részletesebben

Tapolca. Badacsony. Balatongyörök. Hévíz. Balatonfüred, augusztus 9 31. Badacsonyi Szüret. Badacsony, szeptember 12-14. Romantikus Reformkor

Tapolca. Badacsony. Balatongyörök. Hévíz. Balatonfüred, augusztus 9 31. Badacsonyi Szüret. Badacsony, szeptember 12-14. Romantikus Reformkor Magyar tenger, továbbra is számunkra a selymes édesvizű tó, mely az ország legbecsesebb természeti kincse és leglátogatottabb üdülőterülete. A tó legszebb panorámája a tihanyi és a györökhöz közeli Szépkilátóról

Részletesebben

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között GRANADA **** KECSKEMÉT Ár: 8.910 Ft / fő / éj, min. 2 éj foglalással Szállás 2 ágyas standard szobában Félpanzió ( svédasztalos

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

Jelentkezés Regisztrációs adatok:

Jelentkezés Regisztrációs adatok: Jelentkezés Regisztrációs adatok: * Név: * Beosztás, foglalkozás: * Település: * Hivatal, cég neve: * Levelezési cím: Építészek esetében kamarai névjegyzék szám: Területi Építész Kamara, amelyhez tartozik:

Részletesebben

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03. Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300

Részletesebben

Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon!

Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon! Vakáció, Vízpart, Wellness 2016 nyár itthon! Balatonon Badacsony Balatonalmádi Balatonfüred Balatonkenese Balatonlelle - Csopak Siófok Zamárdi Velencei tó partján Gárdony Velence Tisza tónál Tiszafüred

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Gerlitzen (1000-1911 m)

Gerlitzen (1000-1911 m) Gerlitzen Gerlitzen (1000-1911 m) A gerlitzeni sícentrumot a legjobb családi síterületként tartják számon. Karintiában ez az egyetlen olyan síközpont, amely bizonyítvánnyal rendelkezik arról, hogy kifejezetten

Részletesebben

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján A kedvezmények mértéke kiterjed: - Hotel Lycium **** - Aquaticum Termál és Wellness Hotel **** - Aquaticum

Részletesebben

Balatonalmádi Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton**** Valentin nap Érvényesség: 2016. február 12-14.

Balatonalmádi Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton**** Valentin nap Érvényesség: 2016. február 12-14. Balatonalmádi Balatonfüred Budapest Bük-Bükfürdő Demjén Esztergom Egerszalók Garabonc Hajdúszoboszló Hévíz Lenti-Gosztola Mátraháza Mezőkövesd-Zsóryfürdő Miskolctapolca Noszvaj Parádfürdő Sárvár Siófok

Részletesebben

ápr. 1. jún. 30., aug. 20. okt. 22.

ápr. 1. jún. 30., aug. 20. okt. 22. Galyatető HUNGUEST HOTEL GALYA A hotel 957 méter magasan, 5 hektáros erdei park közepén, gyönyörű panorámás környezetben fekszik. Szállodai szolgáltatások: Aqualand wellness részleg (úszó-, élmény- és

Részletesebben

Balaton. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából

Balaton. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából Balaton A Magyar tenger, számunkra továbbra is a selymes édesvizű tó, mely az ország legbecsesebb természeti kincse és leglátogatottabb üdülőterülete. A tó legszebb panorámája Tihanyból és a Balatongyörökhöz

Részletesebben

Nyugat-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Nyugat-Dunántúl. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Nyugat-Dunántúl A Pannon dombok lejtői, a Kőszegi- és Soproni-hegység jótékony hatású szubalpin klímája és túravonalai, az Írottkő Natúrpark, az Őrségi és Fertő-Hansági Nemzeti Park, ez utóbbi a Világörökség

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

Hárs Termál Hotel HH

Hárs Termál Hotel HH Gyomaendrőd Hárs Termál Hotel HH A szálloda a város egyik legszebb utcáján található, a városközponttól és a Liget Termálfürdőtől néhány percnyire. Elhelyezés: 2 ágyas, pótágyazható, fürdőszobás (zuhanyozós

Részletesebben

Budapest és környéke. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából

Budapest és környéke. Fesztiválok, rendezvények A régió 2012. évi programkínálatából Budapest és környéke A főváros környéke könnyű elérhetőségével és rengeteg látnivalóival meghatározó turisztikai vonzerővel rendelkezik. Szentendre, a művészetek városa, kényelmes sétahajózással vagy akár

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Budapest környéke. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából

Budapest környéke. Fesztiválok, rendezvények A régió 2013. évi programkínálatából Budapest környéke A főváros környéke könnyű elérhetőségével és rengeteg látnivalóival meghatározó turisztikai vonzerővel rendelkezik. Szentendre, a művészetek városa kényelmes sétahajózással vagy akár

Részletesebben

Napi ár: ELŐ-, UTÓSZEZON 2015. 01. 05-06. 19., 08. 23-12. 22.

Napi ár: ELŐ-, UTÓSZEZON 2015. 01. 05-06. 19., 08. 23-12. 22. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

Ft/fô/éj reggelivel ,

Ft/fô/éj reggelivel , Bakonybél, Döbrönte, Gárdony, Kisbér, Komárom, Mór, Pápa, Porva Szépalma, Sokorópátka, Sümeg, Tata, Velence, Zirc-Szarvaskút Hotel Bakony*** BAKONYBÉL Fekvése: a Bakony legmagasabb hegycsúcsai között a

Részletesebben

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK MUNKATÁRSAINAK KOMPETENCIAFEJLESZTÉSE ÁROP 2.2.23 Készítette: Szántó Krisztina, Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit

Részletesebben

JÉGVIRÁGOS TÉLI NAPOK

JÉGVIRÁGOS TÉLI NAPOK JÉGVIRÁGOS TÉLI NAPOK SZALAJKA LIGET ****SZILVÁSVÁRADI TÉLI WELLNESS Foglalható: 2015.november 27 2016.február 28. között. minimum 3 éjszakától (szerda és szombat közötti érkezéssel), nem érvényes az ünnepi

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via***

Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Madrid KÉRJEN IRODÁNKTÓL AJÁNLATOT! Hotel Tryp Gran Via*** Fekvése: központi helyen, Madrid legnagyobb bevásárló utcáján, a Gran Vián fekszik. Ideális kiindulópont a történelmi Madrid felfedezéséhez, a

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 01.03. 06.25. 06.26. 08.29. 08.30. 12.29. Deluxe 19.000.- 27.500.- 21.000.- Echo 24.000.- 32.500.- 26.000.- Echo Premium felár: (Echo lakosztály

Részletesebben