FOGADÓNAPOK. Városunk vendégei voltak a testvérvárosok vezetői a Kisbéri Napokon KISBÉR. XV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM JÚLIUS-AUGUSZTUS ÁRA: 200.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FOGADÓNAPOK. Városunk vendégei voltak a testvérvárosok vezetői a Kisbéri Napokon KISBÉR. XV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2008. JÚLIUS-AUGUSZTUS ÁRA: 200."

Átírás

1 XV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM JÚLIUS-AUGUSZTUS ÁRA: Ft Magyarország az egyetlen ország, amelyik önmagával határos.... Dinnyés József KISBÉR Az élet nem azzal mérhető, hogy meddig lélegzünk hanem azokkal a pillanatokkal, amiktől elakad a lélegzetünk. /graffiti/ A következő szám megjelenésének napja: augusztus 28. Lapzárta: augusztus 22. FOGADÓNAPOK Dr. Udvardi Erzsébet polgármester Kisbér: 9-12-ig Hanta: ig Dákai József alpolgármester p) Kisbér ig Cser Tamás alpolgármester Kisbér 9-12-ig Lovasi Péter rendőrkapitány Kisbér: 9-12-ig Városunk vendégei voltak a testvérvárosok vezetői a Kisbéri Napokon Reinhold Weber Eslohe polgármestere, Németi András tanácsos, Moldovan Ioan alpolgármester Aranyosgyéres, Dr. Udvardi Erzsébet polgármester Kisbér, Horváth Árpád polgármester Guta Beszélgetés Szakács Tiborral, a házi készítésű erőgépek versenyének győztesével. (Írásunk a 11. oldalon)

2 2 KISBÉRI ÚJSÁG Kisbér Varos Képviselő-testülete július 23-ai ülésének kivonata Dr. Udvardi Erzsébet polgármester a Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról napirendi pontnál elmondta: Aláírásra került az alternatív energia és fűtéskorszerűsítésre vonatkozó szerződés, melyet Ászár Önkormányzata, az ECO-HEAT Kft. és Kisbér Város Önkormányzata kötött. A képviselő-testület elfogadta a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló rendelet-tervezetet. kezdeményezi a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulási (KTKT) Társulási Megállapodás módosítását a tekintetben, hogy a szavazási arány lakosságarányosan történjen. Az ülésen részt vett és hozzászólt a napirendhez Futó Lajos elnök, valamint Rédai Erika hivatalvezető. "Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex fejlesztése a Kisbéri kistérségben" címmel benyújtott pályázat a Kisbérre vonatkozó fejlesztés önrészét, - melynek összege Ft, - a költségvetéséből biztosítja a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás részére. A pályázati támogatásból a Családsegítő Központ teljes felújítása valósulna meg. elfogadta a II. félévi közművelődési programot. jóváhagyta a 2008/2009 tanévre vonatkozóan a gimnáziumban 23 főnél kevesebb osztálylétszámmal a 7. osztály indítását. A 2009/2010. tanévtől 6 osztályos gimnázium keretein belül 7. évfolyam nem indítható. A Képviselő-testület a Városigazgatóság létszámát a 4 fő védőnői létszámmal 21,5 főről, 17,5 főre csökkenti, és egyúttal biztosítja az önkormányzat költségvetésében a védőnői szakfeladaton a 4 fő közalkalmazotti létszámot. 1. a Kisbéri Városigazgatóság vezetői munkakörének betöltésével Horváth Istvánt bízta meg. A vezetői megbízás Július 1-től - a munkakör pályázattal történő betöltéséig szól. 2. Illetményét a Ft-ban ( Ft alapilletmény Ft magasabb vezetői pótlék Ft munkáltatói döntésen alapuló illetményrész = Ft) állapítja meg. A hulladékkezelési közszolgáltatási napirendnél Dákai József alpolgármester elmondta: "A képviselő-testület most a lakosság érdekében dilemmázik, tudni illik, ha 8 évvel ezelőtt több településhez hasonlóan csatlakoztunk volna a hulladékkezelési rendszerhez, akkor a lakosságnak éves szinten kb ezer Ft-ot kellett volna fizetnie szemétszállításért. A lakosoknak ez idő alatt kb Ft-ot takarítottunk meg. Valamint az illegális hulladéklerakók kialakulását is megelőztük a szeméttelep működtetésé vei." a hulladékkezelési közszolgáltatásra kiírandó új közbeszerzési eljárás bonyolítására további egyeztetést, tárgyalást rendelt el a Számít Közbeszerzés és Beruházás Lebonyolító Kft., az EURO Projekt Kft. és Számadó Róza - Alfa Communication Kft-vel. Az egyeztetés, tárgyalás lefolytatására felhatalmazta a Gazdasági és Műszaki valamint a Pénzügyi Bizottságát együttes ülés keretében. A Képviselő-testület a Nőise + és a Pihent Elme zenekarok a régi kórház területén található, korábban Nyugdíjas Klubként funkcionáló épületet használhatják. A zenekarok a használat fejében a jó gazda gondosságával kötelesek rendben tartani az épületet és a közvetlen környezetét, havi Ft-tal hozzájárulnak az áramdíjhoz, továbbá az önkormányzat kérésére évi 2 koncertet adnak, az egyiket térítés nélkül, a másikat Ft-ért. A használati jogviszony határozatlan ideig, ül. addig az időpontig áll fenn, amíg az önkormányzatnak használati joga van az épületre. A város Képviselő-testülete elrendete a tulajdonát képező Kisbér, Perczel M. u. 40. sz. alatti ingatlan bérleti jogának meghirdetését. A meghirdetés elbírálásáig a határozott idejű bérleti szerződést kell kötni a Gazdasági és Műszaki Bizottság által javasolt Ft/hó áron. A Polgármesteri Hivatal SZMSZ-ének módosítására a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségek megállapítása miatt van szükség. Ezentúl a bizottságok külsős tagjai is kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni. A testület jóváhagyta Kisbér Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzata 1. számú mellékletének módosítását a kiadott előterjesztés szerint. A Családok Átmeneti Otthona házirendjét, valamint szakmai programját jóváhagyták. A közigazgatási hivatal által végzett ellenőrzés tapasztalatai kerültek beépítésre a szakmai programba. az Őszi Napfény Idősek Otthonának Ft összegű pótelőirányzatot biztosít ágytálmosó beszerzéséhez a évi többletbevétel terhére, az árajánlat további 50%-át július-augusztus ( Ft) az intézmény saját költségvetéséből gazdálkodja ki. a Höcögő Néptáncegyüttest Ft, a Kisbéri Polgárőrséget Ft támogatásban részesítette a évi költségvetésében egyéb szervezetek támogatása címén tervezett kerete terhére. Javasolta, hogy hosszabb távra készüljön koncepció arra vonatkozóan, hogy a Polgárőrség tevékenységének fejlesztése érdekében milyen források felhasználásával lehetne a szervezet tevékenységét a jelenleginél magasabb mértékben támogatni. A Város Képviselő-testülete köszönettel elfogadta Nei'-- mayer Miklós kisbéri lakos fe» ajánlását a kisbéri felső temetőben levő kápolna tulajdonjogának rendezésére, valamint a kápolna felújítására. hosszú távra használati jogot kér a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a PHARE program keretében felújított Lovarda műemlékegyüttesre. A képviselő-testület kifejezi együttműködési szándékát - a beruházás I. ütemében foglaltaknak megfelelően - a projekt II. ütemének megvalósítására. Felkéri a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy évi költségvetésében a szüb ges pályázati önrészt biztosítsa. Több napirend nem lévén, Dr. Udvardi Erzsébet polgármester a nyílt ülést bezárta. A továbbiakban zárt ülést tartott a képviselő-testület. Malomsoki László Kisbéri Újság Kisbér város havonta megjelenő közéleti lapja 2870 Kisbér, Perczel Mór u. 40. Tel.: 34/ Főszerkesztő: Malomsoki László Tel.: 30/ Szerkesztőség címe: Városi Könyvtár Kisbér, Városház tér 2. Tel.: 34/ kisbujs@fre .hu kisbujs@gmail.com Nyomda: Multi Grafi Kft Nagyigmánd, Fácán u. 23. E-maíl: multigrafi@fre .hu

3 2008. július-augusztus KISBÉRI ÚJSÁG Kisbér város Képviselő-testülete július 3-ai rendkívüli ülésének kivonata a jövőben a piaci elv alapján bérbe adandó lakások bérleti szerződése megkötésekor 3 havi kaució megfizetését rendelte el. Abban az esetben, ha bérbe vevőnek a bérleti díj fizetésnél 30 napot meghaladó tartozása van, és ezt követően 30 napon belül lakbérhátralékát nem rendezi, a lakás bérleti jogviszonyát tél kell mondani. a Budapest FM Létesítménygazdálkodási és Innovációs Kft. részére, az oktatási infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó pályázat összeállításához nyújtott előkészítő munkálataira Ft + Áfa összeget, nyertes pályázat esetén további Ft + Áfa összeget tud biztosítani. A Képviselő-testület támogatta, hogy az új kórház-szakrendelő területén, a labor által használt helyiségek egy részének (kb. 92 m 2 ) hasznosításával közforgalmú gyógyszertár kerüljön kialakításra. A kialakításra kerülő gyógyszertár ellátja a kórházi gyógyszerészeti funkciót is. A gyógyszertár üzemeltetője bérleti díjat + rezsi fizet a helyiség használatáért, és egyéb kötelezettséget vállal. a Ktv. (a koncesszióról szóló, évi XVI. törvény) 5. (2) Sekezdése, valamint a Szjtv. (a szerencsejáték szervezéséről szóló, évi XXXIV törvény) 4. (1) bekezdésében foglaltak alapján nem járult hozzá, hogy a pénzügyminiszter pályázatot írjon ki Kisbér városában történő I. kategóriába tartozó játékkaszinó alapítására és működtetésére. a középfokú közoktatási intézmények átszervezését határozta el. A két intézményből többcélú intézményt - egységes iskolát - hoz létre. Az intézmény működtetését a Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulás szándékozik átadni, amennyiben ahhoz más települési önkormányzat csatlakozni kíván oktatási intézményével. Az általa fenntartott óvodai ellátás fenntartását Kisbéri Többcélú Kistérségi Társulásnak szándékozik átadni, amennyiben ahhoz más települési önkormányzat csatlakozni kíván oktatási intézményével. amennyiben a város jegyzője a hivatal hatékonyabb működéséhez szükségesnek tartja, elrendeli pályázat benyújtását az Államreform Operatív Program keretében kiírt "A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése" c. pályázati felhívásra. A pályázat összköltsége: Ft Igényelt támogatás összege: Ft Saját forrás: Ft melyet a képviselőtestület évi költségvetéséből biztosít. hulladékkezelési közszolgáltatással kapcsolatos közbeszerzési eljárás bonyolítására érkezett ajánlatok közül a Számít Közbeszerzés és Beruházás Lebonyolító Kft. ajánlatát fogadta el. Malomsoki László a 19/1995.(X.19.) sz. rendeletében foglaltak alapján Pedagógiai díj kitüntetésben részesítette Borsos Esztert, a Petőfi Sándor Ált. Iskola, Jámbor Róbertnét, a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola tanárát, valamint Vida Józsefet, a Bánki Donát Szakképző Iskola szakoktatóját, magas színvonalú szakmai munkájuk elismeréseként. a 19/1995 (X.25.)sz. rendeletében foglaltak alapján a Semmelweis-nap alkalmából egészségügyi díj kitüntetésben részesíti: Ádám Józsefné és Hermann Jánosné ápolónőket, a kórházban végzett kiemelkedő munkájuk elismeréseként, valamint Varga Károlyné védőnőt, a hosszú ideje végzett odaadó munkája elismeréseként. A kitüntetés átadására a Semmelweis - napi ünnepségen került sor. Kisbér Város Jegyzője pályázatot hirdet közterület-felügyelői munkakör betöltésére Az ellátandó feladatok: Az évi LXIII. törvényben meghatározott feladatok. Többek között: a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése; a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása; közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében; közreműködés a közrend, a közbiztonság védelmében; közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében; közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében; közreműködés állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában. Pályázati feltételek: - a 9/1995. (II. 3.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 1/13. pontjában megjelölt képesítési követelmény: - Az I. besorolási osztályban: főiskolai szintű rendvédelmi felsőoktatásban szerzett szaknyomozó vagy szervező szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű katonai felsőoktatási intézményben (jogelőd intézményében) szerzett határrendészeti és védelmi vezetői, illetve azzal egyenértékű szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett szakképesítés; egyetemi vagy főiskolai szintű végzettség és közterület-felügyelői vizsga. A II. besorolási osztályban: rendészeti szakközépiskolai végzettség vagy ezzel egyenértékű más korábbi képzési formában szerzett végzettség; rendőr szakközépiskolai, határrendészképző szakiskolai végzettség; középiskolai végzettség és rendőri szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés, határrendész szakképesítés vagy ezzel egyenértékű más korábbi szakképesítés; középiskolai végzettség és közterület-felügyelői vizsga. - a pályázónak meg kell felelnie a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvényben (a továbbiakban: Ktv.) meghatározott általános alkalmazási feltételeknek is (magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet, összeférhetetlenség hiánya), és azokat igazolnia kell. - A munkakör betöltésének feltétele a Ktv. 22/A -ában meghatározott vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése, - közigazgatásban eltöltött gyakorlat előnyt jelent A pályázatnak tartalmaznia kell: - a szakmai tevékenységet bemutató részletes önéletrajzot. A pályázathoz csatolni kell: - az iskolai végzettséget igazoló okiratot, vagy annak közjegyző által hitelesített másolatát, - a szakmai gyakorlatot igazoló dokumentumok másolatát, - három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, - nyilatkozatot arról, hogy a pályázati anyagot az eljárásban résztvevők megismerhetik. Illetmény és egyéb juttatások, a Ktv, valamint a helyi rendeletben meghatározottak szerint. A pályázatokat a augusztus 15-ig lehet benyújtani Kisbér Város Jegyzőjéhez (2870. Kisbér, Széchenyi u. 2.) zárt borítékban "Pályázat: közterület-felügyelői" jeligével ellátva. A pályázati eljárás, illetve a pályázatok elbírálása a Ktv a szerint történik. A pályázatokról a benyújtásra előírt határidőt követő 30 napon belül Kisbér Város jegyzője dönt. A munkakör a pályázatok elbírálását és a munkakörre vonatkozó feltételek teljesítését követően szeptember 1-től betölthető. 3

4 4 Összefogással minden KISBÉRI ÚJSÁG lehetséges... V. Hántai Vigasságok Már hagyományként, ötödik alkalommal került megrendezésre a hántai vigasságok június 28-án. Mint minden évben, most is nagy sikert aratott és megmozgatta a falu apraját-nagyját. E helyi rendezvény egyik szépsége, hogy szinte családias hangulatban tudnak ünnepelni a falu lakói. A kellemes, nyári nap a hagyományos horgászversennyel kezdődött reggel 8 órakor. Az érdeklődés nagy volt és ismét egy kellemes délelőttöt tölthetett minden horgászatot kedvelő versenyző a tóparton. 17 órakor Halmai Gabriella a Részönkormányzat elnöke köszöntötte a vendégeket és hivatalosan is elkezdődött az V. hántai vigasságok. A kisbéri mazsorett csoport tagjai, mint első fellépők nagyszerű hangulatot teremtettek. Ezután a közönség élvezhette a Bakony Néptáncegyüttes utánpótlás csoportjának és a hip-hop táncosok műsorát. Azok sem csalódtak, akik a szép musical dalokat szeretik, mert a bakonyszombathelyi BaRoCk együttes csodálatos hangú fiatal művészei fergeteges műsorral léptek fel. Előadásukban ezen a napon inkább lírai dalokat énekeltek. És természetesen ismét csodálattal hallgathattuk a falu büszkeségét Dömök Krisztinát, kinek műsora nagy sikert aratott. Mindeközben lehetőség volt megtekinteni egy helyi lakos, Jére István országos bajnok patkolókovács mester bemutatóját. Ott helyben készített patkóival patkolt meg egy szép lovat. István Közép-Európából egyedül utazott ki Kanadába, patkolókovács világbajnokságra, ahol tudásával, gyorsaságával nem vallott szégyent. Az érdeklődőknek, akik szép számmal, folyamatosan nézték munkálkodását, mesélt az útról, a felkészülésről. Nagyon élvezetes és érdekes lehetőség volt a gyerekeknek lovaglás lehetőség, póni simogatás. Aztán egy látványos bemutató keretin belül megismerhettük a Bakony Barantásokat. Csodálatos élményben volt részünk, szinte visszamentünk az időben a korhű ruhák, fegyverek, harcászati eszközök, az évszázados mozdulatsorok láttán. Ezután megérkezett a nap első híres fellépő párosa Pap Rita és Bodnár Attila. Az ő műsorukat gyerekek és felnőttek egyaránt élvezték. A gyerekek táncoltak a színpadon és énekeltek, amelyértkedves ajándékokat kaptak. Majd megérkezett a sokak által várt énekes, LL. Junior. Kedvességével és pörgő, táncos műsorával mindenkit levett a lábáról. Aki a műsorok közben akart, az sakkozhatott a szimultánt adó Malomsoki Lászlóval. Amíg mindenki élvezte a műsort és szórakozott szinte észrevétlenül elkészült a faluvacsora. Két üstben készült az ízletes marhapörkölt, Várhegyi amit Lóránt készített és mivel tudjuk milyen tehetségesen főz, nem is kételkedtünk hogy megint egy nagyon finom vacsorával lep meg minket. Ezúton is köszönjük. Mivel a részönkormányzatnak nem volt saját pénze a vacsora elkészítéséhez szükséges alapanyagokat Halmai Gabriella ajánlotta fel. A nap végén Tihanyi Dani zenélt, "húzta" a talpalávalót július-augusztus Nem maradt el a szokásos tombolasorsolás és a tábortűz... Most így visszatekintve elmondhatjuk ez a nap emlékezetes és különleges volt a falu életében, mert tudtunk újat mutatni a vendégeknek, a falu közösségének. A Hántai részönkormányzat ezúton szeretné megköszönni minden kedves támogatónak az önzetlen segítséget. Összefogással minden lehetséges... A helyi lakosok, közösségek segítsége nélkül nem sikerült volna ilyenné tenni a napot. Reméljük jövőre ismét találkozunk. -HáGé-eMeL-

5 2008. július-augusztus KISBÉRI ÚJSÁG A IX. Kisbéri Napok rendezvénysorozat július 5-én kezdődött, és július 13-án ért véget. A Középdunántúli Turisztikai Régió támogatásának köszönhetően minden rendezvény, minden koncert ingyenesen volt látogatható. Hagyományainkhoz híven ebben az évben is vendégeink voltak Eslohe, Guta és Aranyosgyéres testvérvárosaink küldöttei. Az időjárásnak köszönhetően minden rendezvényt szabadtéren sikerült meg tartani. ROCKFESZTIVAL július 5. Ahogy már megszokhattuk az idei, immáron IX. Kisbéri Napok rendezvénysorozat is Rockfesztivállal kezdődött július 5-én. A korábbi fesztiválokhoz képest annyi különbséggel, hogy az amatőr zenekarok között fellépett az ország legkeményebb metálbandája, a 25 éves POKOL GÉP. A fesztivált 18 órától a nagyigmándi Amaranth zenekar nyitotta meg a Lovarda előtti fedett színpadon. Nagyszerű játékukkal gyorsan kicsalogatták &z embereket a térre, igy 19 órára, mire a Pokolgép fellépett, közel 400-an voltunk már. Az együttestől megszokott, profi előadást láthattunk, hallhattunk, pillanatok alatt fergeteges hangulatot varázsoltak a műemléki környezetbe. A közönség rögtön az első számtól ráhangolódott a zenére, szövegre, s hatalmas ováció, taps közepette velük együtt énekelte a jól ismert számokat. A régi, jól bevált dalok mellett azért kaptunk egy kis ízelítőt a legújabb "Pokoli mesék" című albumról is. A zenekar végigjátszotta a beígért 1,5 órát, nem is akárhogy, Joe iszonyat nagyot énekelt, Gábortól és Dávidtól fantasztikus, precíz gitárjátékot, szólókat hallhattunk, Pinyő, a tőle megszokott vidámsággal kísérte őket, Csibe pedig fáradhatatlanul püfölte a dobokat. Azt hiszem, elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy felejthetetlen élményben volt részünk. A GÉP után megfogyatkozott a közönség, de nem ürült ki a tér, a jó hangulatot ébren tartotta a két helyi amatőr zenekar, a Pihent Elme és a NOISE+ játéka. Szerintem nem bánták "meg, akik kint maradtak, jó volt látni, ahogy a fiatalok felszabadultan, lelkesen tombolnak a tehetséges fiúk számaira. A fesztivál zárásaként a budapesti Fókusz zenekar lépett fel, hajnali 2 óráig szórakoztatva a kisbéri és környékbeli Rockereket. -HFA- Elindultak a kerékpárosok A Kisbéri Napok keretén belül már többszöri alkalommal került megrendezésre a Kerékpáros Kör biciklitúrája. A csipet-csapat 8-án reggel háromnegyed 9-kor szállt vonatra és vette az irányt Mór felé. A túrára vállalkozók elsősorban Kisbérről érkeztek, de próbára tették magukat gútai, csetényi, bábolnai barátaink is. Velük együtt kerekedett a létszám 23 főre. Az olykor nagy hőség, valamint az eső és a hirtelen lehűlés sem szegte kedvünket. Először Pusztavám, Csókakő, Csáberény, majd Bodajk települések kerültek megtekintésre. Az út végig festői szépségű tájakon vezetett. A déli órákban érkeztünk Csókakő településre, ahol a vár tövében, egy nagyszerű pihenőövezetben fogyasztottuk el finom és bőséges ebédünket, amit Nagy Zoltán és Árpási János szakácsok készítettek el. Ebéd után pihenés, beszélgetés, egy közös futball mérkőzés, valamint a vár megtekintése várt a gárdára. Végül ismét biciklire pattantunk és utolsó állomásunkra, Bodajkra kerekeztünk, ahol a vonat indulása előtt még egy fagyi elfogyasztása is belefért az időnkbe. A Kisbéri Napok szerdai fő programja nagyon jó hangulatban telt és némiképp át is mozgatta a sportolni vágyókat. Köszönet a támogatásért Kisbér Város Önkormányzatának. - Vaderna Tamás- 5 TRÓNFOSZTÁSOK A "SPARI"-PÁLYÁN A Kisbéri Napok keretében immár hagyományosnak mondható két labdarúgótorna szervezésére került sor a "Spartacus" pályán. Június 6-án ötödik alkalommal kezdődött a "DONNER JÁ NOS" EMLÉKTORNA 21 éven aluliak számára. A címvédő császári fiatalok 4-l-re győztek Bakonyszombathely csapata ellen, s így bekerültek a 13-i döntőbe, ahol ellenfelük a kiírás szerint a Kisbér-Bakonysárkány mérkőzés győztese. Sajnálatos eseménye volt a tornának, hogy az ellenfél nem érkezett meg, így a kisbériek mérkőzés nélkül kerültek a döntőbe. 12-én került megrendezésre a kispályás labdarúgótorna. A benevezett 5 csapat körmérkőzéses formában versengett a végső helyezésekért. Kérdés volt, hogy a Csicsay János szervezte "Papesz" csapatát meg tudja-e valamelyik ellenfél állítani az egymás utáni 2 kupagyőzelmet követőleg? Az ellenfelek elszántan készültek erre. Eredmények: Eldorádó - Tripla-X 3-1 Sporttolvajok - Tripla-X 2-1 Pokémonok - Papesz 1-0 Papesz - Eldorádó 4-0 Pokémonok - Sporttolvajok 1-0 Sporttolvajok - Papesz 4-0 Papesz - Tripla-X 1-0 Pokémonok Eldorádó 1-0 Eldorádó - Sporttolvajok 1-0 Pokémonok - Tripla-X 3-0 Mint az eredményekből következtetni lehet, az ászári fiatalok minden mérkőzést megnyerve, kapott gól nélkül szerezték meg a végső győzelmet, s a győztesnek járó kupát, s egy évig őrzik a vándorkupát. Rá- (Folytatás a következő oldalon)

6 6 KISBÉRI ÚJSÁG július-augusztus (Folytatás az előző oldalról) szolgáltak a díjátadás utáni felszabadult ünneplésre. Annál nagyobb küzdelem folyt a 2. helyért, mely a körbeveréseknek köszönhetően a gólkülönbségeken múlott a három 6 pontos csapat között. így lett 2. a kisbéri /Sporttolvajok 6-3 gk./ 3. Lett a volt 2-szeres védő Papesz /6-5 gk./ 4. az Eldorádó /4-6 gólkülönbséggel. 5. Helyezett lett a kisbéri Tripla-X csapat, mely üde színfoltja volt a tornának A legjobb góllövő címet a 3-3 gólos Kúti Tivadar és Gyuszi Levente "szétlövéssel" döntötték el, miután a 16-osról Kúti Tivadar 5-ből 2-szer eltalálta a felső lécet, Levente 1-szer, így Tivadar lett a cím birtokosa. A díjakat Dr. Udvardi Erzsébet polgármester adta át. 13-án délután került sor a "Donner"-Kupa döntőjére. Az első mérkőzésen Bakonyszombathely csapata Vérteskethellyel játszott, és valóságos gólparádét rendezve "vizilabdamérkőzésen" megszokott 7-6-os győzelmet aratott. A döntőben a kisbériek előzetes fogadkozásuknak megfelelően (a bajnokságban és az előző napi 2 hely megszerzése után győzni akartak) nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe és biztos 6-1 arányú győzelemmel hódították vissza a tavaly éppen a császáriak által elnyert vándorkupát. Tehát itt is trónfosztásra került sor. És hogy tovább hasonlítson az előző napi tornára, a gólkirály cím itt is "szétlövéssel dőlt el a 3-3 gólos Szednár Roland (Kisbér) és Szabó Pál (Császár) között, Roli javára. A mérkőzés és a díjátadás között emlékeztünk meg a torna névadójáról a sokunk által barátként tisztelt, váratlanul elhunyt tűzoltóparancsnokunkról, a Kisbéri Spartacus S.E. eddigi legjobb eredményét elérő csapat kemény, de mindig sportszerű hátvédjéről, elhunyt társról, a Kisbéri Körzeti Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsági Elnöki tisztét közmegelégedésre betöltő kiváló sportbarátról, Donner Jánosról. A szervezők köszönik az Akóts-pékség, a Batthyány- Tsz.Kft, dr. Bozori Endre, a Donner család, a Drat Kft, az Önkormányzat, a Sport-Büfé, a Talabér szikvíz, a Terimforg, a Tűzoltóság, Vithalm Antal támogatását, Fallman József, Sulyok István, Szakály László és Tóth István játékvezetők, és a szervezésben egyéb feladatokat ellátók közreműködését. Fallman József Petrák napja a tófutason Mikor megkérdeztek egy híres hegymászót, miért mássza meg azt a nagy hegyet, azt válaszolta: Mert ott van. így lehetnek a tófutók is. Lehet, hogy azért futják körbe, mert a tó ott van. A nyári melegben minden évben sokan indulnak a tófutáson. A futók egy része évről-évre eljön, de mindig vannak új indulók is. A szervezők, lebonyolítók -Somogyi Lászlóné, Vaderna Tamás, Kovács Viktor, Malomsoki László - három csoportban indították a versenyzőket, de a hölgyeket külön értékelték. Minden induló kapott ajándékot. Az ovisok és az alsósok 1 kört, a felsősök és a középiskolások 2 kört, a felnőttek pedig 3 kört futottak. Érdekesség, hogy a császári Szlávik családból hárman futottak, és hogy három Petra nevű hölgy vágott neki a távnak. Az eredmények így alakultak: Óvodás: 1. Palotás Péter 2. Vaderna Petra Alsós fiú: 1. Büki Csanád 2. Balomenosz Áron 3. Kovács Ákos 4. Kovács Máté Felsős lány: 1. Németh Bettina 2. Zámbó Anna tulajdonképpen holtverseny, - mert végig együtt futottak -, de Bettina kicsit előbb lépett be a célba. Felsős fiú: 1. Horváth Dániel 2. Duhaj József 3. Samu József 4. Bódis Kornél Középiskolás lány: 1. Cseke Petra Középiskolás fiú: 1. Otoltics Márk 2. Sivinger Márton 3. Kosa Balázs 4. Nagy András 5. Reiber Ádám 6. Csordás Péter A női mezőnyből kiemelkedett a győztes Szabó Erika, - aki a Polgármesteri Hivatal adóügyi munkatársa, - mert a férfiakat is meg tudta előzni, így az abszolút mezőnyben második lett, Mészáros Petra pedig a negyedik. Felnőtt nő: 1. Szabó Erika 2. Mészáros Petra 3. Szabóné Horváth Annamária 4. Paksi Mariann A Szlávik család futott, nem is akárhogyan, de a tavalyi győztest nem tudta megszorítani. Felnőtt 1. Iván Árpád 2. Szlávik Péter 3. Szlávik Tamás 4. Szlávik Béla 5. Jámbor Attila -S- Nemzetközi Fogyatékos Fesztivál "Azt hiszem már ezért érdemes volt megrendezni a Kisbéri Napokat, pedig még csak csütörtök van. Egy órája ért véget az az előadás, ami miatt ezt állítom, és ezeket a gondolatokat írom. Az Értelmi Fogyatékosok Kulturális Fesztiváljának legjobbjai ajándékoztak meg minket olyan felemelő pillanatokkal, hogy akik ott voltunk az új Batthyány Kázmér Kórház előtt, sokáig emlékezni fogunk ezekre. Miközben együtt énekeltem az István a király legismertebb dalait a szereplőkkel, azon gondolkoztam hány hónap munkája lehet ezekben a produkciókban. Nagyon sok, ezt elhihetik nekem. Aztán a különböző stílusú táncok bemutatása alatt a szereplők arcát figyeltem. Irigyeltem ezeket a boldog arcokat, akiknek csak a zene és a mozgás létezett azokban a percekben. És ahogy egymás sikeréért izgultak szurkoltak, örültek- és persze mindezt őszintén tették. Hát kedves kisbériek, lenne mit tanulni tőlük! "Engedj szabadon szárnyalni!"- volt a tatabányai fesztivál címe, ami az elmúlt napokban zajlott, ahonnan idelátogattak ezek a művészek. Köszönjük, hogy Kisbéren mi is szárnyalhattunk ezeknek a fantasztikus embereknek a segítségével. Kisbér, július 10. Szabó Sándorné A HALÁSZLÉFŐZŐ VERSENY Hagyományosan pénteken délután 4 órakor kezdődött. Ez már a kilencedik versenyünk volt. Ezúttal csupán 11 csapat nevezett, de 5 csoportban - ketten üstben - főztek marhapörköltet, birka pörköltet, halászlét. A régi csapatok mellett 3 helyi közösség nevezett. A Császári csibészek, a Hántai halfogók - akik között a legfiatalabb fiatalember villámgyorsan pucolta a halakat - és a Delfin nevű társaság. A Park tó dél-keleti tisztásán a kellemes árnyat adó fák alatt már kora délután, jóval 4 előtt készülődtek a csapatok. Mikor megérkezett a támogatók által felajánlott élő- (Folytatás a következő oldalon)

7 2008. július-augusztus KISBÉRI ÚJSÁG (Folytatás az előző oldalról) hal, és a kenyér, már "kellemes" füst terjengett. Noha kevesebben voltunk a megszokottnál, a baráti-ismerősi hangulat nem lett kisebb. _Úgy eltelt ez a 3,5 óra a sorso- Isig, hogy szinte észre sem vettük az idő múlását. A tóban ismét jet-skisek csaptak nagy hullámokat. A parton álló gyermekeket lefröcskölték, aminek azok nagyon örültek. A szerencsésebbeket vitték egyegy kört. Szólt a mulatós zene élő előadásban, volt sörsátor, lehetett kapni kürtöskalácsot, vattacukrot. Közben az érdeklődők - kicsik és nagyok, szülők és gyermekek, unokák és nagyszülők - a kisbéri mazsorettek több produkcióból álló előadását, majd az Alig Színpad Csalóka Péter élő mesejátékát láthatták. Kicsi gyermekek ámultak Csalóka Péter furfangos észjárásán. A kisbéri barantások Baranta bemutatóját mindenki érdeklődéssel figyelte. Többen most hallottak először erről az ősi magyar kultúrát, ősi magyar táncelemeket is tartalmazó sportról. Láthattunk birkózást, fegyveres harcokat több fegyverrel, látványos íjazást egyénileg és csapatban is. A csoportban a kisiskolásoktól felnőttekig minden korosztály képviselteti magát. Mindezt látványos, szép egyenruhában. A tardosi Heimattöne zenekar sváb zenéje kellemes színfolt volt az est folyamán. Nyolc óra néhány perccel megkezdődött a tárgyjutalmak sorsolása, miben az együttes tagjai segítettek. Ha valaki nem jött az ajándékáért, ők húzták ki a csapatszámot. Minden csapatnak jutott ajándék, (csak a Delfinesek nem jöttek az ajándék pólóért, tőlem személyesen átvehetik). A szerencse ismét kedvezett - tavalyi versenyben is - a "Végre egyszer fogtunk halat" nevű csapatnak, ők lettek a negyedikek, egy gyertyatartó lett ajándékuk. A "Kisült halszemek" lett a harmadik, ők is egy gyertyatartót kaptak. A "HALDORÁDÓ" nevű csapat lett a második, ők Balogh József pálinkás pohárkészletét kapták egy tálcával. Az első helyezett "Skót" nevű csapat Tribusz István bográcsállványát kapta, melyet személyesen kellett házhoz - bográcshoz - szállítanom. Lekenyereztek érte egy tányér finom halászlével. Szólt a zene a tóparton is, de többen a Kormorán koncertre is elmentek. Akik a koncert után visszamentek a partra, már csak néhány csapat tagjaival találkozhattak, de ekkor a halászlé már mindenkinél elfogyott. Jóízű beszélgetéssel zárult az este. A Rendezvény állandó támogatói: Andor Ákosné, Pásztor Imre, Pásztorné Nagy Ildikó, Nagy Benedek, a halakat; a Császári pékség, Akóts József a kenyeret; Horváth József, Erdészet, a tűzifát; Balogh József, Tribusz István, Kolonics Tiborné, Éva hímzőház pedig a tárgyjutalmakat ajánlotta fel. - Soki - Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület októberében 9 ember öszszeállt dobolni, táltosdalokat (Sólyomfi, Fehér Holló) énekelni saját örömére, majd azzal a szándékkal, hogy beteg gyerekeken segítsen. Később a létszám már 20 főre bővült, majd Árpád fejedelem évének Vízöntő havában megalakult a Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület. Szándékuk, hogy a szeretet magvait elhintve, vigyék a fényt, nyissák a magyar szíveket, ősi gyökereink, magyarságtudatunk, emberszeretetünk, istenhitünk megerősítéséért, az ősi emberi értékekért és az egységért. Ők adták elő felejthetetlen műsorukat a Lovarda téren. Azt az élményt mindenkinek át kell élni! Beszélni róla, elmondani azt nehéz. -ml- A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett, a magyar népzenét rockkal vegyítő Kormorán együttest sokan szeretik, - bármiféle világnézetre való tekintet nélkül -, sokan pedig nem is ismerik. Az együttes azon zenekarok sorába tartozik, akik a magyar nemzettudatot erősítik bennünk, és ennek csak külső megjelenése a koncertjeiken állandóan lobogó nemzeti trikolór. Amit mi láthattunk, hallhattunk 7 a Lovarda előtti téren, az szívet melengető volt. Az együttes kilenc állandó tagja - Gáspár Álmos, Géczi Erika, Koltay Gergely, Mr. Basary, Nagy László, Szabó Miklós, Tóth Renáta, Zsoldos Tamás - által egy művészi produkció részesei lehettünk, abból erőt meríthettünk. Közben pedig megismerhettük a zenekar tagjait, egy-egy cseppet beleláthattunk az alkotó munkájukba, magánéletükbe novemberében jelent meg a Hungaroton kiadásában a Játék Karácsonykor című Kormorán zenealbum, amely a zenekar új adventi-karácsonyi dalait tartalmazza - és amely két hét alatt bearanyozódott. A Kormorán-műhely a Wass Albert életéről szóló Adjátok vissza a hegyeimet! című film zenéjén is elékészítette. A Koltay Gábor által rendezett, és Rékasi Károly főszereplésével nagy közönségsikerrel futó mű DVD-változata a tél végén jelent meg, a filmzenét tartalmazó album pedig már szintén napvilágot látott. Az együttestől elvitathatatlan: a magyar nemzettudat mind többeket hatna át országunkban, ha egy ilyen koncertre legalább egyszer eljutna az összes honfi- és nemzettársunk. Hogy a Kormorán, általa pedig Isten ujja megérinthesse őket. Ezért volt jó döntés a Kisbéri Napok programszervezőitől őket meghívni. - S - (Folytatás a következő oldalon)

8 8 KISBÉRI ÚJSÁG július-augusztus (Folytatás az előző oldalról) A Kormorán után utcabál volt a Syncron Együttessel a Lovarda téren. Az együttesnek már szinte saját rajongó tábora van Kisbéren, ezért sem meglepő, hogy többen hajnalban érnek haza koncertjükről. "A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja " Guy de Maupassant Ezen mottóval zárta Cser G. Lenke festő, Lehelvári Pál keramikus, Morvai Anett kézműves, és Varga Mónika csipkekészítő közös kiállításának megnyitóját a Wass Albert Művelődési Központban Morvái Józsefné, az intézmény igazgatója. Cser G. Lenke festőművész rövid történeti ismertetővel, szakmai szemmel mutatta be a résztvevőknek-érdeklődőknek a kiállítást. A festmények, a kerámiák, a kézművi remekek és a reneszánsz kort megidéző csipkés ruha osztatlan elismerést aratott. A nagy melegben finom süteményekkel, hűsítő italokkal kedveskedtek a szervezők a vendégeknek. -ML- A Kisbéri Napok keretében a Magyar Királyi Lovardához tartozó múzeumépületben a Sakkbarátok Egyesülete Kisbér-Ászár által szervezett IX. Kisbér OPEN nemzetközi FIDE nemzetközi értékszám szerző versenyen 42 résztvevő indult. A 4 napos verseny Komárom-Esztergom Megye nyílt egyéni sakkbajnoksága. A versenyt nemzetközivé tette a szlovákiai magyar sakkozók indulása. A végeredmény így alakult: 1. Finszter Máté 6.0 (aki ezzel a győzelmével 1 évig Kisbér város sakkbajnoka cím büszke tulajdonosa) 2. Sipos István Sipos, Gábor Bánszegi Attila (Ászár) Farkas, Ferenc 3.5 (Kisbér) A különdíjazottak: Legjobb 60 éven felüli: Rigán József. Legjobb 20 éven aluli: Kovács Dávid. - emel - Szombaton kora délután egy reneszánsz jellegű állófogadáson látta vendégül Kisbér Város Önkormányzata a német testvérváros, Eslohe polgármesterét Reinhold Wéber urat és feleségét, valamint a román testvérváros, Aranyosgyéres (Campia Turzii) városunkban bemutatkozó újonnan megválasztott képviselőit, alpolgármesterét. (A román városban a polgármester úr, Ioan Vasinca a magyar kisebbség támogatásával, segítségével nyerte el ismét tisztségét, minden más képviselő új. Szerk.) Kedves középiskolás lányok reneszánsz kori ruhákban segédkeztek a fogadáson, kínálták a többféle meleg ételt, a hűtött gyümölcsöket, üdítőket. - emel - A művelődési központ előtt ügyességi motoros bemutatót láthattak az érdeklődők a Széchenyi utcában Csőre Ádám és Katona Balázs részvételével. A fiatalok lélegzetelállító mutatványaikkal kápráztatták el a közönséget. Az egykerekezések, a háttal kormányozás, és ki tudja mi minden után a kerékkipörgetéssel az egyik motoron a kerék egy helyben eldurrantása csak azért nem sikerült, mert a motor túlmelegedett. Nem irigylem a fiúk szüleit... Szerencsére baleset nem történt, Ádám és Balázs pontosan koreografált, profi módon előadott produkciót mutatott be. A Lovarda téren délután 4 órakor Dr. Udvardi Erzsébet, Kisbér város polgármesterének rövid köszöntője hangzott el. A téren kézművesek árulták portékájukat, fajátékokat, kerámiákat, gyöngyöket, de lehetett vásárolni édességeket, vagy akár helyben sütött kürtöskalácsot, vagy a hatalmas sörsátorban többféle ételt, italt. Aki a jövőjére volt kíváncsi, az jósnővel is találkozhatott, aki pedig egy kellemes masszírozást kért, az kaphatott egy másik sátorban Jámbor Miklóstól. KÖLYÖKPARADE címmel Pap Rita és Bodnár Attila énekelt, majd a műsoruk második részében SLÁGEREK MIN DENKINEK címmel szórakoztatták a közönséget, elsősorban a gyermekeket. Amelyik kisgyermek segített nekik a színpadon énekelni, ajándékot kapott. Dinnyés József zeneszerző, előadóművész, "daltulajdonos" volt a következő fellépő a Lovarda téren. Előadásának címe: Dallamos közérzetem. Dinnyés József 1963-ban kezdett énekelni ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak ben "Karrier" című Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig magyar Bob Dylanként, "Bob Dinnyésként" emlegették, annak dacára, hogy Bob Dylan ekkor már egészen más utakon járt, és Dinnyést is egyre jobban foglalkoztatta a magyar költészet as, első kislemezén két Buda Ferences egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az "Aranyos emberek" szerepelt. Az 1970-es években egyrészt a versmegzenésítések és a saját dalok kettőssége jellemezte műsorait, másrészt az a furcsa helyzet, hogy miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó (Folytatás a következő oldalon)

9 2008. július-augusztus KISBÉRI ÚJSÁG 9 (Folytatás az előző oldalról) fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó lemeztkészíteni vele ös lemezéről még ekkor is kicenzúrázták a címadó "Határtalanul" c. dalt. Díjai: a Magyar Kultúra Lovagja, Kanizsa Pro Urbe emlékplakettje, Béres Ferenc-díj, Radnóti díj - az irodalom népszerűsítéséért, Nemzeti önazonosságunk védelmezője díszoklevél Erdélyben, Balassi emlékérem. Több CD-je, kazettája, könyve jelent már meg. "Határtalanul szeretném a hazámat" "Költők között zenész, zenészek között 31tő vagyok..." Mondja magáról. Tőle származik a Kisbér Újság címlapján lévő idézet, melyet koncertje közben felemlegetett. Noha kevesen "csápoltak" az első sorokból koncertjén, szinte minden a téren jelenlévő fél füle a zenére, a szövegre figyelt. - iii - Este a KARTHÁGÓ elefántjai bedübörögtek a térre. A koncert igazi élmény volt sok-sok csak ezért az eseményért városunkba látogató számára. A zenekar 1979-ben alakult, - első rendszeres koncerthelyük a legendás Metro klubban volt - zenei munkásságuk meghatározó az akkori és mai kulturális és társadalmi életünkben. Ők a magyar rocktörténelem részesei. A zenészek azóta igazi nagyágyúk lettek könnyűzenében. Jövőre lesz 30 éves a Gidófalvy Attila, Kiss Zoltán, Kocsándi Miklós, Szigeti Ferenc és Takáts Tamás alkotta zenekar. Ők aztán nem percemberkék a szakmában, nem feltuningolt csillagok. Hozták is jó formájukat, énekeltek, szólóztak, több hangszeren bemutatták tudásukat. Nemigen akad a magyar rockéletben banda, amelyiknek minden tagja énekel. Mezei hallgató, mint jómagam ezen az estén jöhetett rá, mennyi híres nóta van, amely az ő daluk. Hamar elröppent a több mint másfél órás koncert, minek a végén - talán az én kedvemért (Sic!) - eljátszották a Requiem című dalukat. A dal 1982-ben született egy székesfehérvári tragikus emlékű koncert után, melyet korosztályunk - mai közöttiek - minden tagja ismert és énekelt. - soki - 21 órától a kevésbé ismert, de jó rockzenét j á t s z ó M a c h i n e Mause koncert volt látható-hallható. A tűzijáték a park tó fölött mindig sok látogatót vonz, ezúttal is nagyon szép volt. Az ez esti utcabált a Gútai Alma Art zenekar tartotta. Az Alma Art január végén alakult. Tagjai fiatal, tehetséges zenészek és énekesek. A csapat fő profilja az emlékkoncertek, amelyekkel a popzene csillagai előtt tiszteleg. Műsoraik közt viszont találhatók nemzeti ünnepekre illő koncertek és komolyzenei emlékkoncert W. A. Mozart tiszteletére. Zongorista, szólógitáros, dobos és basszusgitáros alkotja az együttest, valamennyien énekelnek. Műsoraikat narrátor Csente Hilda, vezeti, aki megismerteti a közönséggel a szóban forgó egyéniség életét és alkotásait. Egész estét betöltő műsoraik mellett koncertjeik különböző évfordulókra, városi és vidéki ünnepségekre is illenek. Magyarul és szlovákul énekelnek. Egyik koncertjük kifejezetten iskolák részére ajánlott, kábítószerellenes témával. Első műsoruk Zámbó Jimmy emlékére készült, amit rövid időn belül meg kellett ismételni. Ez után már nem volt megállás: egymás után születtek a sikeresebbnél sikeresebb előadások, melyekből mi is láthattunkhallhattunk Kisbéren, például a Máté Péter és a Beatles emlékestet. Az utcabál annyira sikeres volt, hogy akik reggelig maradtak, kérhettek dalokat - volt eset, hogy egy számot abbahagytak, hogy egy másikat mielőbb teljesíthessenek - a zenekartól. Hilda becslése szerint ötszáznál is több dalt tudnak, így a bulizóknak volt miből választani. - Malomsoki - Július 13. Vasárnap A kisbéri napok zárónapján vasárnap került sor a Pro Cantata kórus műsorára a rendkívül igényesen felújított civil inkubátorházban, ahol a műsor után a város képviselőtestületének döntésének köszönhetően közművelődési díjat adományozott Dr Udvardi Erzsébet Polgármester asszony Vadkerti Imrének a Társulat Koppányának. A kórus először világi dalokat adott elő olasz, francia, angol és magyar nyelven majd egy egyházzenei blokk után három megzenésített vers és egy kis könnyűzene zárta a műsort. Többek között hallhattuk J.S.Bach Cantate Domino c. darabját, Félix Mendelhsson egyik korálját, Franz Schubert Sanctus című művét majd Babits Mihály megzenésített verse és József Attila: Rejtelmek című verse következett amelyet Sebő Ferenc zenésített meg. Harmath Attila A Kisbéri Napok programsorozat utolsó rendezvénye hagyományosan egy operett. A Mosoly országa című előadásról sokaknak, akik ismerik az operett műfaját, a "Vágyom egy nő után" kezdetű legendás Lehár Ferenc dal jut eszükbe. A Wass Albert Művelődési Központban telt ház előtt előadott darab vastapssal búcsúztatta az előadás szereplőit, és szimbolikusan a Kisbéri Napok megálmodóit, szervezőit, lebonyolítóit, támogatóit. - Malomsoki László -

10 10 KISBÉRI ÚJSÁG július-augusztus Az összefogás ereje 2008 júniusában Kisbér város lakóinak köszönhetően megkezdődtek a Spartacus Sportpálya felújítási munkálatai. A focipálya évek óta nincsen rendszeresen karban tartva, ezért az "önkénteseknek" számos tennivalóval kellett szembenézniük. Először is a futópálya várt alapos "átalakításra", hiszen a salakot már csak ittott foltokban lehetett látni, ami futásra már abszolút alkalmatlan volt. Ennek rendbe tétele után a lelátó tetejének a hibái kerültek kijavításra, valamint az általános iskolások szemét szedésének köszönhetően tisztult meg még inkább pályájuk. A kerítés megjavítása sem maradhatott el. A munkálatok végeztével szemétgyűjtőket, valamint figyelmeztető táblákat helyeztek el a pálya területén. Köszönet ezért: Kovács Viktornak, Falmann Józsefnek, Orbán Imrének, Besenyei Istvánnak, Zámbó Istvánnak, Garai Györgynek, Tóthné Varga Mariann-nak, Skrihár Józsefnek, Varga Andrásnak, Milus Lajosnak, valamint a kisbéri Szakmunkásképző és Altalános Iskolák tanulóinak. Reményeink szerint ezen túl rend marad a focipályánkon és Kisbér egyik büszkeségét ismét számos sportolni vágyó fiatal fogja élvezni a nyár folyamán! Vaderna Tamás augusztus óra r Szent Mise és Uj kenyér megszentelése a Kisbéri Római Katolikus Templomban (Mise után) 10 óra 30' Ünnepi megemlékezés Szent Istvánról a keresztény magyar állam alapításáról a Városháza Dísztermében Augusztus 20. Szent István király ünnepe István király kultusza már halála mán néhány évvel meggyökeresedett a középkori magyar társadalomban. Az államalapító szentté avatása augusztus 20-án történt meg. Ettől kezdve lett hivatalos egyházi ünnep augusztus huszadika. A középkori magyar társadalomban élő hagyomány volt Szent István ünnepe. A kultusz fontos része volt a búcsújárás, és az Aranybullában is leírt "Szent Király ünnepe", melyet Székesfehérváron tartottak. A török hódoltság idején az ünnep szinte teljesen eltűnt. Újjáéledése Mária Teréziához kötődik, aki ben Ragúzából előbb Bécsbe, majd Budára vitette a Szent Jobb ereklyét. A királynő egyben nemzeti ünneppé nyilvánította Szent István napját. Az ünnep alkalmából először 1818-ban tartottak körmenetet, akkor még a Budai várban. Az es Forradalom és Szabadságharc leverése után a bécsi udvar betiltotta az ünnepet, és csak ban engedélyezte újra. Innentől fogva augusztus 20-a egészen 1945-ig nemzeti ünnep volt. A II. Világháború után Szent István király ünnepét betiltották, de mivel a magyar társadalomban nagy hagyományai voltak, ezért 1949-ben ezen a napon bevezetett új Alkotmány apropóján ezt a napot az "alkotmány ünnepévé" keresztelték át től újra a régi szokások szerint rendezik meg Szent István király ünnepét. Igaz, a Szent Jobb körmenetet már nem a Budai várban, hanem a Szent István Bazilika körül tartják. A rendszerváltás utáni első magyar parlament 1991-ben a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének nyilvánította Szent István napját, augusztus 20-át. Lejegyezte: Bencsik János Cserkészek Kisbéren Nálunk voltak az egri és budapesti cserkészek. Egész évben nem telt meg a szívem annyi lelkesedéssel, örömmel, mint abban a hat napban, amíg ők itt voltak. Hiszen ezeknek a gyermekeknek a lelkiségében megtapasztaltam azt a csodát halmozottan, hogy a természet értékei, milyen ideális magatartást, viselkedési formákat épít ki zsenge kicsi korban a gyermekben. Bizonyítva láttam, hogy a mai rontásnak, leépítésnek íme itt van egyik ellenszere. Ezek a gyermekek boldogan érzik magukat és közben szivacsként szívják magukba a nemest, az értékest, de a korrekciót is. Azután éppen olyan természetesen és örömmel sugározzák ki magukból és bűvölik el vele az embert. Képzeljétek! Voltak olyan tinédzserek, akik már dolgoztak, és BARANTA ezért nem tudtak 6 napot itt tölteni a kisbéri táborban és még más fiatal diszkóban költ, ők összedobták öten a benzinpénzt, és képesek voltak Eger térségéből ide utazni, hogy csak az esti tábortűznél és az éjszakai cserkész akciónál itt lehessenek. Érzitek, hogy mekkora nevelőerő munkál itt? Ezután, - rajongva mondhatom magamban- ISTENEM! - minden kis kincs magyar gyereknek ilyenné kellene nevelődnie! Itt van a minta, ami 100 éve Í űködik, él és hat ma is. Itt Kisbéren is volt cserkész csapat. Egy városi rendezvényen találkoztam öreg cserkésszel, aki örömmel fog seg ; ~ teni a kisbéri cserkészősöiv nyomában az újjáélesztésben. Hegedűs Palit, jeles történészünket kifaggatjuk, hogyan is volt régen? Pongrácz Imréné Juci néni Nemrég a barantások vezetője, az ügyhöz igen lelkesen elkötelezett Nagy Péter keresett meg, hogy tanyánkon adjunk helyet a gyakorlásukhoz. Örömmel fogadtuk a kérést, hiszen tudtuk, hogy tevékenységük üzenet a messze régiségben kicsiszolt emberi képző módszerekből, és az ehhez hasonló megvalósításról már mi is gondolkoztunk. Harci sokféleségük kapcsolódik a lóhoz is, melyet mi is éppen húsz éve tenyésztünk 1988 óta ménes jelleggel. Külön örömmel pártfogolom a barantához tartozó népdal, néptánc és rovásírás tanítást. A barantával megismerkedni szándékozókat szívesen látnánk a Ménes majorunkban minden vasárnap 14 órától a gyakorló foglalkozásokon. A^ zirci, a móri, az etei iskolákba már kialakultak a baranta oktatás feltételei, ősztől az itteni iskolákban is szeretnénk beindítani es színházi évadra a Wass Albert Művelődési Központban bérletek kaphatóak. Szeptember 19 péntek 19 óra, Jelenetek egy házasságból Détár Enikó és Rékasi Károly szereplésével

11 2008. július-augusztus KISBÉRI ÚJSÁG 11 " 1 gépem attól egyedi, hogy én csinálom" Beszélgetés Szakács Tiborral, a házi készítésű erőgépek versenyének győztesével. - Mondanál magadról néhány mondatot? -33 éves vagyok, menyaszszonyommal és édesanyámmal élünk együtt Kisbéren. Szerszámkészítő szakmát tanultam itt a Gamma iskolában. Mikor között a Bánkiba jártam, akkor még a Gamma iskolába mentem be, és a Bánkisként végeztem. - teszi hozzá mosolyogva. - Mikor a Majális téren (a >ermeknapon, a házi készítésű gépek randevúján. Szerk.) beszélgettünk említetted, hogy 14 évesen készítetted első gépedet. - Az egy Simson motoros kerti traktor volt, amit ma is használok. - Gyermeknapon eredményhirdetéskor a zsűrinek elmondtad, hogy több gép, eszköz is van a bemutatott traktorhoz. Mit kell tudni erről a szép traktorról, és milyen feladatok elvégzésére vannak hozzá szerszámok? Ennek a gépnek az elődjét Letenyei János készítette, amit elvben édesapámmal lemásoltunk. Az a gép most Gúth Vilmos úrnál van. Ez a gép 1960-as MIB típusú 1 (fekvő) hengeres diesel, 1500 cm 3, négyütemű ban készült, kb. 3 hónap alatt. Ma is kitűnően működik. Forgalmijában MI A van, mert az első motor benne MIA volt. Készítettem hozzá kukoricaekézőt, szántóföldi vegyszerezőt, műtrágyaszórót, ami 1 mázsát tud egyszerre elvinni. Szalagfűrészt, utánfutót, vizes lajtot is fel tudok csatolni, de lesz hozzá fűnyíró is. Kb km van benne. Digitális óra méri a megtett távolságot. Jártam már vele Móron, Pápán. Az év során ezt a gépet rengeteget használom a tavaszi munkáktól az őszi betakarításig. - Láthattunk a kiállított gépek között egy nagyon hasonlót - Már építettem ezen kívül kettőt. Hasonló konstrukció. A stílus, a szín azonos. Azt Iván Árpádnak készítettem, az volt az első gép, amit másnak építettem. - Min dolgozol most? - Egy traktort építek, ami összkerék hajtású VW Passat turbó diesel 1,6-os motorral készül, UAZ első hídra és IFA hátsó hídra. Azon kívül minden egyedi lesz benne. Például a kerekei, vagy a 3 db váltó, amivel akár 32 sebességet lehet váltani. Super Steer kormányzással irányított első hídja lesz. - Ezt már nem tudom követni. Mit jelent a Super Steer kormányzás? - Amikor fordul a kerék, a híd is fordul vele. A tervek szerint a jövő tavaszra elkészül. Az alkatrészek ára talán ,- forintba fog kerülni. A munkadíj kiszámíthatatlan. Több száz, mintegy munkaóra lesz benne. Rengeteg esztergálás, anyag, sok tervrajz. Persze nem mindig rajz szerint készül a gép, a rajz csak egy irányadó. Egyébként nem csak én találom ki ezeket a dolgokat, hanem Alföldi Zsolt barátom is sokat segít, elsősorban a technikai megoldásokban. A gépen lehetőleg minden alkatrész új, ami nem, azt szétszedem, és az utolsó csavarig felújítom. - mutatja a motrát, ami frissen festett élénkpiros színben pompázik. - Nem szeretnék egyszer használatos gépet alkotni. Az új gépet olyanra szeretném megcsinálni, ha elkészül, akkor egy laikus megkérdezhesse: Ez gyári? - Mindent tudok. Azt hiszem. Hol dolgozol? - Móron a Frimo-ban. A cég gépek, szerszámok készítésével foglalkozik a világ minden részére. Itt azt szeretem, az a jó, hogy a világ minden részére el lehet jutni. A hétvégén Csehországba megyek, szerszám beállításra. - és mesél nekem a különböző gépek, traktorok motorháztetejének gyártási technológiájáról, amelyen most dolgozik a cégnél, valamint az elkészült szerszámgépek európai és amerikai üzembe helyezésekről. - Honnan az ihlet? - Ihlet? - gondolkodik el. - Alapjában véve az ember lusta. Kárpótlásban visszakaptunk földeket. Addig 1/2 HA volt, utána kaptunk 1 HA földet, meg vannak kertek. Kézzel művelni nagyon nehézkes volt. Elkezdtem gondolkodni, hogyan tehetjük ezt könnyebbé. Akkor elkezdtek épülni a gépek. A gép úgy jó, ha sokféle szerszám van hozzá, amivel sokféle munkát lehet elkészíteni. Minél több művelet jött elő, annál több szerszámot, gépet kellett hozzá építeni. Mai napon mondhatni, hogy könnyebb vele dolgozni. - Tervek, elképzelések? - A nagy géphez talán még készülnek szerszámok, 2-es eke, satöbbi. Lesz hozzá szártépő, fűnyíró. Kész gépet nem igazán szoktam venni, mert nem oda való. A gépem attól egyedi, hogy én csinálom. - Hobbi? - A számítógép, ma inkább már csak felhasználói szinten. És persze különböző gépek építése, ami lehet jármű, használati gép, például körfűrész. Búcsúzóul megnézzük a készülő gépet, az elkészült gépeket, és beszélgetünk az emberi leleményességgel épített technikai csodákról, a mezőgazdaságról, a munkáról. Ismét mesél a gépek készítésének nagyüzemi technológiájáról, a traktorok alkatrészeinek szerszámairól, mikor odajön hozzá menyasszonya, és átöleli. - Ó egy Csodabogár, igaz? - kérdezem tőle. - Igen az. - válaszolja mosolyogva. - Soki -

12 12 KISBÉRI ÚJSÁG július-augusztus Településünkön lakosainak többsége igyekszik rendben tartani ingatlanát, portáját. Kakula Lajos, Deák Ferenc utcai lakos június elején éppen az utcán nyírta az eső után gyorsan növő füvet. Sajnos több tulajdonos nem ezt teszi. Ha kérik, a Városigazgatóság munkatársai rendbe teszik a telket, időszakonként lenyírják a füvet. A második kép az Arany János utcában készült. Spontán szervezésben, helyi vállalkozók támogatásával rock koncertek és utcabált volt a Lovarda előtti téren június 21-én A fellépő zenekarok között egyik legnagyobb sikert a fiatal lányokból álló... nevű zenekar aratta. A koncertek után a Labdarúgó Európa Bajnokság Oroszország-Hollandia nyolcad döntőjét lehetett nézni óriáskivetítőn. A meccsre (az oroszok győztek Síire) és az azt követő Syncron bulira sem lehetett panasz. Reméljük az Olimpia alatt is lesz ilyen buli. Június 19-én félévi záró ünnepséget tartott a kisbéri nyugdíjas klub. Takács Imréné ismertette az első félév eredményeit, azután megünnepeltek az éppen esedékes névnapokat is. Horváth Miklós az egyesület jeles tagja bemutatta a jelenlévőknek, hogy ő is méltán utódja a televízióban elhíresült kanál hajlítgató művésznek. A bemutató után harmonikával és nótával szórakoztatta a tagságot. Szabó Mihály verset mondott, Ferenczi Pista bácsi nótákat énekelt. A közös szalonna sütés után fogyott a sütemény és az üdítő ital is bőséggel. Sok sikert kívánunk a klub működéséhez. Békési Imre A Bakony Gyöngye autós-motoros nosztalgia egyesület tisztelettel megköszöni Dr. Udvardi Erzsébet polgármester asszony egyéni támogatását, amit az egyesületnek nyújtott! További munkájához kívánunk jó egészséget, és sok sikert! Békési Imre egyesületi elnök. Kisbér Hogyan nehezítsük meg a betörő dolgát? Komárom-Esztergom megyében az idén április 30-ig több mint 100 lakásbetörés történt. A bűncselekmények több mint a fele megyénk 5 városában történt; Tatabányán, a megyeszékhelyen követték el a legtöbb betörést. Az elkövetők majdnem kétszer annyi esetben hatoltak be önálló családi házakba, mint amennyi tömblakásba, az okozott lopási kár összesen kb. 43 millió forint volt. A családi házaknál a legtöbb esetben ajtófeszítés, ablakbetörés, illetve ablakfeszítés módszerével jutnak be a bűnelkövetők. Tömbházakban még mindig a hengerzár-törés a vezető módszer, ezt követi az ajtófeszítés. A megkárosított ingatlan tulajdonosok majdnem fele (!) a záron kívül nem alkalmazott semmiféle egyéb védelmet, ^amivel lakását, házát biztonságosabbá tehette volna, pedig - ahogy azt a fentiekben jelzett lopási érték mutatja - lett volna mit félteni... Azokban az esetekben, ahol a záron/zárakon kívül egyéb védelmet is alkalmaztak (főként riasztót, házőrző kutyát, egyéb védelmet) megkísérelt betörés majdnem 60%-ban csak kísérlet maradt. Néhány értékes, és tanács az otthonunk biztonságosabbá tételéhez: - Tegyük biztonságosabbá nyílászáróinkat! A biztonsági zár betétje ne lógjon ki az ajtó síkjából, mert úgy könnyen megragadható. A hengerzáron kívül alkalmazzunk legalább egy heveder zárat, ha még a régi típusú bejárati ajtóval rendelkezünk. - Családi házaknál feltetethetünk ablakvédő fóliát, mely ugyan nem alkalmas a rács kiváltására, de mindenképpen biztonságosabbá teszi ezeket a nyílászárókat. - Néhány ezer forintért helyi riasztót vásárolhatunk, mely az ajtó nyitása után kis késleltetéssel megszólal, ha nem kapcsolja ki a belépő személy. Bármeddig is szól, a betörőt már megzavarta, esetleg elriasztotta a bűncselekmény befejezésétől. A riasztó érzékelői ablakra is felszerelhetők, és erőszakos feszegetés során megszólalnak. - Ne tartsunk otthon kiemelkedően magas pénzösszeget; egyéb értékeink (ékszerek, betétkönyvek, bankkártyák) tárolásához használjunk néhány ezer forintért megvásárolható falra csavarozható páncéldobozt. - Figyeljünk jobban egymásra! A szomszédok kis odafigyeléssel biztonságosabbá tehetnek egy környéket, ha gondjuk van a másik lakóingatlanára is. A SZEM (Szomszédok Egymásért Mozgalom) Magyarországon sajnos nem annyira elterjedt, mint egyes külföldi országokban, pedig nem kerül semmibe sem, viszont igen hatékony. Ne felejtsük el: az idő a betörőnek is igen drága, mindennel, amivel nehezítjük a dolgát, a bűncselekmény befejezését próbáljuk megakadályozni. Vagy éppenséggel neki sem áll a lakásunknak/házunknak. Választ inkább egy olyan ingatlant, ahol csak egy - síkból kiemelkedő - hengerzár, vagy egy könnyen benyomható bejárati ajtóval kell megküzdenie. És még házőrző kutya sincs... A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is fokozottabb elővigyázatosságot kér az állampolgároktól. A trükkös tolvajok újabb és újabb módszerekkel próbálkoznak rendszerint időseknél. Maguk és értékeik védelme érdekében a Rendőrség arra inti a lakosságot, hogy a lakásba ne engedjenek be idegeneket, és erre hívják fel idő sebb hozzátartozóik figyelnk is. Hatósági személynél, a különböző szolgáltatók képviselőinél mindig van fényképes igazolvány, melyet hivatalos eljárás során kötelező bemutatniuk és ruházatuk alapján is megkülönböztethetők: baseball sapkában, rövidnadrágban nem járnak hatósági emberek. Emellett egy másik, fontos lehetőségre is fel kívánjuk hívni az idősek figyelmét. Valamennyi megyeszékhelyen működnek úgynevezett a Áldozatsegítő Szolgálatok, melyek akár anyagilag is készek támogatni a bajba jutottakat. Ilyen esetben az ingyenesen hívató es zöldszámon kérhető segítség, illetve a 34/ es telefonszámot lehet tárcsázni

13 2008. július-augusztus KISBÉRI ÚJSÁG 13 IX. KISBÉRI NAPOK TÁMOGATÓI KÉSZPÉNZES TÁMOGATÓK Dokob Kft. (Bókod) Horák Zsoltné (Ászár) Juhász és Bahorecz Bt. (Kisbér) Kisbéri Ezüstkehely Gyógyszertár (Kisbér) Marton-Agro Ker. Kft. (Ászár) Riez Gábor (Kisbér) St. Hildegárd Gyógyszertár (Bakonyszombathely) UTALÁSOS TÁMOGATÁS Csőre József Fém Művek Kft. Halmai-Therm Kft. Információszolgáltató Bt. Kardos Bálint Kisbéri ÁFÉSZ Konkáv Kft. Malomsoki István >^DKft....ffeisen Bank Sews Autókábel Mo. Kft. U-Shin Europe Kft. Wienerberger Téglaipari Zrt. TÁRGYI TÁMOGATÁS Androméda Travel BiovarázsRiez Jánosné Cipőbolt Törzsök Sándor Császári Pékség Eco-Heat Kisbér Kft. Ékszerbolt Nóvák Mária Fidibusz Bt. GEO PC Info-Sziget Kedvenc Cukrászda Samu József Kisbér Tourist Bt. Kő-Kert Nemes László Lassy Állateledel Tóth Jánosné Magyar Vöröskereszt Németh Ferencné Műszaki Kisáruház Csonka Zoltán Orchidea Virágüzlet Györéné Turják Tünde Orientál Virágüzlet Szabóné Kiss Brigitta Pannon GSM Papírbolt Willitas Bt. Raurum Kft. Rossman Szente Optika Szivárvány Kézműves Kuckó Varga Mónika Szőnyeg Diszkont Pápai Ferenc Treff Kft. Torma Ferenc Uni-Optika Vadász-Horgász Bolt Villamossági Szaküzlet Virágbolt Séra Jánosné Vita-Sütő Kft. Zöldséges Harmatit Attila Tóth János Balogh József Ajándék Tribusz István Ajándék Kolonics Tiborné Éva hímzőház Ajándék póló RENDEZVÉNY SEGÍTŐI, SZERVEZŐI Ászár TSZ lajtoskocsi Balom Asztalos és Üvegező Bt. Balom Győző (ponyva) Batthyány Kázmér Szakkórház (sütemény) Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány (Civil Inkubátor Ház) Csőre József áram Deák Anita Kísérő, VIP E-on Kisbér Horgász Egyesület Horváth Barnabás hangosítás Iparkamara Mocher Imre (székek, asztal) Kisbéri Polgárőrség Kisbéri Városigazgatóság Kisbér Város Önkormányzata Kovács Viktor Közép-dunántúli Turisztikai Régió Lehel CB Kft. elosztó szekrény Magyar Államkincstár Petőfi Sándor Általános Iskola reneszánsz ruha Rendőrkapitányság Részönkormányzat Hanta Szabó Sándorné Vaderna Tamás Andor Ákosné, Pásztor Imre hal Császsári Pékség Akóts József kenyér Vértesi Erdő és Faipari Zrt. Kisbéri Erdészete fa Malomsoki László Wass Albert Művelődési Központ Barta Fehérvár Kft Székesfehérvár Seregélyesi út, Alba Ipari Zóna /az M7-es autópálya veszprémi lejáratánál/ Tel.: 22/ / Használtautó értékesítés:22/ Szerviz:22/ , Fax: 22/ A Nakor Kft. Komárom és Tata után Kisbér, Nagyigmánd, Bábolna és környékein megkezdi konténeres hulladékszállítását! - Építési törmelék - Kommunális és lomhulladék - Ipari hulladékok - 4m 3 és 6m 3 konténerek Közületeknek és magánszemélyeknek A LEGJOBB ÁRON! NAKOR KFT. Tel.: 06/ /

14 14 KISBÉRI ÚJSÁG július-augusztus

15 2008. július-augusztus KISBÉRI ÚJSÁG 15 Szeretne elutazni? 3 nap/ 7 éj autóbusszal, Ft/fő/hét Minden héten akciós külföldi utak! Sárvár: Ft/fő, Csopak: Ft/fő, Balatonfüred: Ft/fő, Gyula: Ft/fő Balatonlelle: Ft/fő, Bükfürdő: Ft/fő larkány: Ft/fő, Zalakaros: Ft/fő és sok -sok más üdülőhelyen BŰVÖLET Angol használtruha kereskedés nyílt Kisbéren a Kossuth L. u. 8. szám alatt (a SPAR mellett) Extra minőségű felnőtt-gyermekruha és kiegészítők (fehérnemű, táska,játék, stb....) 1690,- Ft/kg Naponta megújuló árukészlet Nyitva tartás: H-P 8-17 Sz 8-13 Üdülési csekkel is fizetheti nyaralását. Kisbér Tourist Utazási Iroda Telefon: és 06/30/ www. kisbertou r ist. hu APRÓHIRDETÉS Raktárhelyiség kiadó A Városigazgatóság kezelésében lévő 300 m 2 alapterületű fedett, villamos árammal ellátott raktárhelyiség kedvező áron kiadó. Érdeklődni lehet: Városigazgatóság, Kisbér, Perczel Mór ti. 40. Telefon: 06-34/ vagy 06-20/ Közepes méretű Bioptron lámpa állvánnyal eladó. Érd.: 30/ Malomsoki Ingatlaniroda - Értékbecslés, ingatlanközvetítés Kisbér Rákóczi F. u. 30. Tel: 34/ / Megbízható, leinformálható bébiszittert keresek szeptembertől 7 éves gyermekem mellé heti 2-3 alkalomra óráig. Lovász Ildikó 20/ Házasságot kötöttek Tóth Jácint és Györffy Katalin Rita Bajcsai Ferenc és Vámos Réka Nagy Attila és Fodor Gyöngyi Csillag Péter Attila és Czicze Tímea Nyári Zoltán és Karácsony Szilvia Szűcs Csaba László és Horváth Mónika Születtek Paska Gyula és Renata Csalalova fia Hunor Bátisz Árpád és Major Tímea lánya Kíra Bergendi Attila és Tarr Mária lánya Erna György Attila és Gyurák Ildikó lánya Sára Micskó Róbert és Lengyel Zsuzsa fia Kornél Diktel Attila és Németh Mónika fia Martin Marozsán Ferenc és Ditrich Mariann fia Dávid Mészáros Attila és Handl Katalin fia Attila Öllé Gábor és Orbán Viktória fia Patrik Iván Árpád és Valu Eliza lánya Csenge Elhunytak: Balom Istvánné szül. Jaros Mária Magdolna 1931 Morvay Miklósné szül. Horváth Zsuzsanna 1921 Schmölcz Istvánné szül. Reiner Mária 1920 Klupács Imre szül. 1913

16 16 KISBÉRI ÚJSÁG július-augusztus Tófutás Karthágó koncert

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. június 23-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház- rendelőintézet igazgatói állására beérkezett pályázat elbírálása Előadó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból: 1/2011. (I. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. január 21-ei ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Ikt.szám.: 2051-1/2014 E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 58-59., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

g ~.. szám ú előterjesztés

g ~.. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere g ~.. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat igazgatói álláshelyének ismételt

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

Intézményvezető álláspályázat

Intézményvezető álláspályázat Intézményvezető álláspályázat A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (Székesfehérvár, Városház tér 1.) pályázatot hirdet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII.

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére

11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 14-i nyilvános ülésére 11. NAPIREND Ügyiratszám: 1/24-4/2014 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 16-ai rendkívüli ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület február 02. napján órakor megtartott rendkívüli ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. február 02. napján 15.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgármesteri iroda Jelen vannak:

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:

Részletesebben

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30 Az idén is megrendezésre került a már hagyományosnak számító falunap - augusztus 13-án majd másnapi a búcsú. Ezen a szombati napon az égiek is kedveztek az ünnepléshez, mert a korábbi borús napok után

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

I. Településrészi önkormányzatok tagjainak megválasztása II. Aljegyző állásra kiírt pályázat elbírálása

I. Településrészi önkormányzatok tagjainak megválasztása II. Aljegyző állásra kiírt pályázat elbírálása PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2011. szeptember 29-i ülésére Tárgy: Személyi ügyek

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 15926/2015. Tárgy: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatói

Részletesebben

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására

2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott intézmények magasabb vezetőjének megbízására KIVONAT KÉSZÜLT AZ EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG 2015. SZEPTEMBER 14. NAPJÁN MEGTARTOTT 9. sz. NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL 2. Napirendi pont: Pályázati kiírás az Önkormányzat által fenntartott

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 26-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 26-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. NOVEMBER 26-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 195/2015. (XI. 26.) BVKt 196/2015. (XI. 26.) BVKt 197/2015. (XI. 26.) BVKt 198/2015.

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2003. december 29-i ülésére Tárgy: A Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 17-én tartandó ülésére Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 17-én tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására.

Részletesebben

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

(/I,. (2 ELŐTERJESZTÉS. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Ügyiratszám: 20037-8/2012/05. Ügyintéző: dr. Krizsai Anita NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: polgbrmester@nyiregvhbzb.hu

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester

M E G H Í V Ó. 2.) A szociális ellátásokról szóló helyi rendelet módosítása Előadó: Horváth Zoltán polgármester Magyarszentmiklós község Polgármestere M E G H Í V Ó Tisztelettel értesítem, hogy a Települési Képviselők ülését 2009. július 29-én (szerdán) 18,00 órára összehívom. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 6/2014.(I.14.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 7/2014.(I.14.)

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatal. kormányablak ügyintéző. munkakör betöltésére.

Budapest Főváros Kormányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatal. kormányablak ügyintéző. munkakör betöltésére. a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére. Budakeszi Polgármesteri Hivatal a "Közszolgálati tisztviselőkről szóló" 2011. évi CXCIX. törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Budak eszi Polgármesteri Hivatal jegyző munkakör betöltésére.

Részletesebben

Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület! Jegyző Tárgy: Aljegyzői munkakör betöltése pályázat útján ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület! Dr. J. Nagy Éva jegyzővé történő kinevezésével a második aljegyzői státusz megürült, ezért javasolom,

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására

Polgármester JAVASLAT. Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT Az Oktatási Szolgáltató Intézmény gazdasági vezető (igazgató helyettes) állás pályázati kiírására Készítette: Kiss István OSZI igazgató

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 3707 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás kulturális intézmény vezetői és más alkalmazotti álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Szám: 29.731/2012. Javaslat közoktatási intézmények intézményvezetői megbízásra kiírt pályázatok elbírálására, valamint közoktatási intézmények magasabb vezetői

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-31/2013. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve Testületi ülés Január 28. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el.

2006-ban, 2007-ben és 2008-ban a Jászkun Világ Művészeti szemle megyei döntőjén nívó díjat értek el. Kóródi Bettina (1995.) és Sági István Balázs (1996.) a martfűi Damjanich János Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, illetve a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Jendrassik

Részletesebben

Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására

Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Közterület-Felügyelet PH. Igazgatási és Okmányiroda

Részletesebben

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend 1 Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 24.i ülésére 9. napirend Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: Döntés az óvoda-konyha intézmény vezetői állásra kiírandó

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011

Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Ásotthalom Község Önkormányzat Polgármesterétő l 9/2011 Témafelelős: Farkasné Kiri Klára Iktatószám: 1477- /2011 Véleményező Bizottság: SZOKB Tárgy: Pályázat kiírása a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 27-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői állására

Részletesebben