2010. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2010. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE"

Átírás

1 BUDAPEST FŐVÁROS XIX. KERÜLET KISPEST ÖNKORMÁNYZATA ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Egyeztetve: Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ XVIII.-XIX. ker. Kirendeltsége Kispesti Szociálpolitikai Kerekasztal Kisebbségi Önkormányzatok A Kispesti Önkormányzat a január 19-i ülésén tárgyalja.

2 2 Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata évi közfoglalkoztatási tervének értékelése A foglalkoztatási célú szolgáltatásokat érintő legjelentősebb változást az Út a munkához program végrehajtását lehetővé tevő évi CVII. törvény elfogadása jelentette, mely több törvényi szabályozás változását is magával vonta. Az Út a munkához program számos szociális és foglalkoztatási tárgyú törvényt módosított. Jelentősen megváltoztatja az aktív korú, inaktív személyek segélyezési és foglalkoztatási rendszerét, ezzel párhuzamosan javítja a közfoglalkoztatás támogatási kondícióit, erősen beszűkíti a rendszeres szociális segélyhez jutás lehetőségeit. A program egyik célja, hogy a munkára képes, tartósan munkanélküli személyek a korábbiaknál fokozottabb mértékben vegyenek részt közfoglalkoztatásban, hogy rendszeres munkajövedelemhez jussanak, ezzel is közelebb kerüljenek a munka világához. Az is kimondott célja a programnak, hogy szigorúbban szűrje a segélyezetteket, a munkavállalási szándékuk alapján. Ennek érdekében minden rendszeres szociális segélyben részesülő személy jogosultságát március 31-ig felül kellett vizsgálni. A korábbi feltételeken túl (fennállnak a szociális feltételek, és a munkaügyi központtal való legalább egy éves együttműködés), csak az kaphat rendszeres szociális segélyt (továbbiakban: RSZS), akinek igen alacsonyak az esélyei a munkavállalásra. Ők az egészségkárosodott személyek, az 55 év felettiek, vagy azon kérelmezők, akiknek 14 éven aluli gyermeke számára nem biztosított a napközbeni ellátás. Azok az aktív korúak ellátására jogosultak, akik nem tartoznak a fenti csoportok közé, csak rendelkezésre állási támogatásra (továbbiakban: RÁT) jogosultak. A támogatásuk mértéke 2009-ben Ft/hó, s az Állami Foglalkoztatási Szervvel álláskeresési megállapodás megkötését, és azzal járó szigorú együttműködési kötelezettséget ír elő a jogszabály. A munkavállalási szándék szűrésének eszköze ezen együttműködés számonkérése. Ennek egyik formája, hogy az önkormányzatuk által szervezett közcélú munkát el kell fogadják. A foglalkoztatást a munka törvénykönyvében rögzített feltételek keretein belül kell szervezni. Amennyiben a végzettsége, vagy annál egyel alacsonyabb munkakört a személy nem fogadja el, úgy kiesik a támogatottak köréből. A program e részének legfontosabb feladata, hogy aki képes dolgozni, az munkával járuljon hozzá a közteherviseléshez. Eközben a minimum szintű ellátást továbbra is biztosítja az arra rászorulóknak.

3 3 A program másik kiemelt célja, a segélyezettek munkaerő-piaci helyzetének, reintegrációs esélyeiknek a javítása. Elsősorban ezt kell segítenie a közcélú foglalkoztatásnak és a mellette szervezett munkaerő-piaci szolgáltatásoknak. Ezért is kiemelt jelentőségű a közfoglalkoztatás szervezése. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló évi III. törvény (továbbiakban: Szt.) 37/A. (1) bekezdése előírja a települési önkormányzat, illetve a közfoglalkoztatási feladatok ellátását magára vállaló önkormányzati társulás számára, egyéves időtartamra közfoglalkoztatási terv készítését. A terv jogszabályban rögzített célja a közfoglalkoztatás hatékony megvalósítása és az álláskeresési megállapodásban foglaltakkal való összhang biztosítása. Az állami foglalkoztatási szerv, a kisebbségi önkormányzatok, továbbá a szociálpolitikai kerekasztal véleményének ismeretében a közfoglalkoztatási tervet évente február 15-éig, a évben április 15-éig kellett elfogadni. A közfoglalkoztatási terv elsősorban közös átgondolása a közös helyi foglalkoztatási feladatoknak, kapcsolódóan a foglalkoztatási szolgáltatásoknak, melyben az Önkormányzat, a Közpark Non-profit Kft. és a Családsegítő Szolgálat összehangoltan vette ki a maga részét. A terv keretében hozzávetőlegesen meg kellett becsülni, hogy hány fő vehet részt 2009-ben a kerületben közfoglalkoztatásban, és számukra milyen módon biztosítható elégséges számú és megfelelő foglalkoztató hely. A közfoglalkoztatási terv egyéves időtartamra szól. Fontos, hogy a munkakörök képzettségi szintje közelítsen a munkaerő-kínálatéhoz, azaz a potenciális munkára kész támogatottakéhoz. A közfoglalkoztatás finanszírozása is jelentősen változott. A korábbi években korlátozott keretösszeg volt lehívható, 2009-től a támogatás felülről nyitott. Minden foglalkoztatott bér és járulékainak 95%-a havonta visszaigényelhető az Államkincstártól. Ez jelentős mozgásteret nyit a foglalkoztatotti létszám növelésére. A XIX. kerület évi Közfoglalkoztatási Terve a közfoglalkoztatásba bevonható személyek várható létszámára vonatkozó előzetes kalkulációk alapján, a közfoglalkoztatás kapacitása 150 főre lett tervezve. A meghatározott létszámra tervezett költség forint volt, amelyből az Önkormányzat önrésze forintra lett kalkulálva. A XIX. kerület Közfoglalkoztatási Tervével kapcsolatos december havi adatszolgáltatás időpontjában a RÁT-ban részesülők száma 84 fő, az RSZS-ben részesülőké 60 fő volt. A közcélú foglalkoztatásban részt vevők létszáma 103 fő volt. A közfoglalkoztatásra 2009-ben kifizetett bér + járulék kiadás: Ft volt. Az önkormányzat által finanszírozott önrész: Ft (bér + járulék kiadás)

4 Létszámadatok a közfoglalkoztatásról és a hozzátartozó segélyezésekről 2009-ben 4 hónap rendszeres szoc. segélyezettek rendelkezésre állási támogatás (RÁT) közcélú foglalkoztatottak közhasznú foglalkoztatottak I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII létszám (fő) rendszeres szoc. segélyezettek I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. rendelkezésre állási támogatás (RÁT) közcélú foglalkoztatottak közhasznú foglalkoztatottak hónap A rendszeres szociális segélyezettek fele egészségkárosodott nagy többségük az 55 éven felüli álláskereső. A tapasztalataink szerint ugyanakkor ebből a korosztályból sokan kérik inkább a közcélú foglalkoztatásukat. A rendelkezésre állási támogatást igénybevevők 60% -a nő. Az iskolai végzettség szerinti megoszlásuk: 8 általános alatt 6%, 8 általános 55%, szakmunkás 11%, középiskola 19%, felsőfokú végzettség 9%. A kerületi közfoglalkoztatás megszervezésben vezető szerepet játszik a Kispesti Önkormányzat által alapított gazdasági társaság, a Közpark Non-profit Kft., amelynek feladata Kispest közterületeinek, parkjainak, játszótereinek kezelése, karbantartása. A társaság közcélú, valamint közhasznú foglalkoztatást szervez. Együttműködve a Szociális és Gyermekvédelmi Irodával munkát ajánl azon aktív korú nem foglalkoztatottak részére is, akik az álláskeresési járadék folyósítási időtartamát már kimerítették és rendszeres szociális segélyre

5 5 lennének jogosultak. Megemlítendő még a Roma Közfoglalkoztatási Program, melynek keretében fő közhasznú munkás dolgozik a Kft-nél. A Közpark Nonprofit Kft ben 164 munkaviszonyt létesített. Napi 8 órás munkaidővel történik a foglalkoztatás 3 fő részmunkaidős kivételével. A megkötött munkaszerződések alapján a foglalkoztatás átlagos időtartama 7,5 óra. A foglalkoztatás szervezése során lehetőség nyílik olyan 55 év felettiek munkába állására, akiknek jelentős problémát okoz a szociális segélyből való megélhetés. Jelenlegi létszámuk 18 fő évben betegállományban töltött napok száma Az Út a munkához programban a Családsegítő Szolgálat vállal vezető szolgáltatói szerepet a kerületben. A rendszeres szociális segélyezettek beilleszkedési programját szervezi, komplex foglalkoztatási szolgáltatásokat biztosít sikeresen, több éves speciális szolgáltatói tapasztalatokkal. A Családsegítő Szolgálat 2009 évben összesen 223 ügyféllel került kapcsolatba ebből 74 fő került közfoglalkoztatásba. 15 fő itt teljesítette az együttműködési kötelezettséget. Tanfolyamra, képzésre 15 főt iskoláztak be, álláskeresési tréningen 22 fő, álláskeresési tanácsadáson 78 fő vett részt. A szolgálathoz kerülő ügyfelek (RSZS+ RAT) kb. 2/3 része nincs munkaképes állapotban. Célunk az, hogy minél többen munkára kész állapotba kerüljenek: a közfoglalkoztatásba, védett munkahelyre vagy a nyílt munkaerőpiacra. A közfoglalkoztatottak közül 10 főnek sikerült a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedni. Az együttműködésre kötelezettek számot tevő hányada, kb. 80 %- pszichés gondokkal küzd, így nagy hangsúlyt kell fektetni a számunkra legmegfelelőbb szakmai segítségre. Együttműködési kötelezettség megszegése miatt 22 fő támogatása szűnt meg 2009-ben. Az Út a munkához program tapasztalatai azt mutatják, hogy a közcélú munkalehetőségek száma bővült, és szerencsés, hogy a munkakörök palettája is szélesebb lett. A kerületben már a civil szervezetek is igényt nyújtanak be közcélú munkára, tapasztalataink szerint szívesen élnek a lehetőséggel. Az intézményeknél a tervezésnél lefolytatott előzetes szükséglet-felmérésnél a vezetőknek pontosan végig kell gondolniuk, hogy milyen adott munkában van szükségük segítségre. Velük azt is tisztázni kell, hogy az adott munkakörben mit várnak/várhatnak el a közcélú munkát végzőtől. A közcélú munka mellett viszont nagyon kevés a közhasznú munkába bevonhatók létszáma. Az ellátás nélküli álláskeresők magas számát figyelembe véve erre sokkal nagyobb lenne az igény. Nehezíti a közfoglalkoztatás létszámának kialakítását a válság következtében megnövekedett számú álláskereső. Egyre többen végeznének közmunkát, más álláslehetőség hiányában. Erre nem lehetett egyik szerv sem felkészülve. Azok is, akik ún. megelőző együttműködést teljesítenek a Munkaügyi Központtal, és az Önkormányzattal is megállapodást írnak alá részükre közfoglalkoztatásban való részvétel lehetőségét kell(ene) felajánlani.(azokra vonatkozik, akik elviekben az aktív korúak ellátására jogosultak lehetnek)

6 6 A közfoglalkoztatásban való részvétel egyes emberek számára az egyedüli lehetőség arra, hogy visszakerüljenek a munka világába. A legnagyobb hangsúly a munkába állítás előtt a kiválasztás folyamatára tevődik. Ahhoz, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyre kerülhessen, mindenképp tisztában kell lenni a munkavállaló tapasztalatával, jelenlegi képességeivel, készségeivel. Így kevesebb ember marad/kerül ki alkalmatlansága miatt a munkából. Néhány ügyfelünk részére sikerült az elmúlt időben lehetőséget biztosítani, hogy közösen, személyére szabottan találjunk a közfoglalkoztatásban munkalehetőséget. Igaz, hogy ez a közfoglalkoztatóval, a leendő munkahellyel, a Szociális és Gyermekvédelmi Irodával, ügyféllel többszöri egyeztetéseket, nagyobb időráfordítást jelentett, mégis ez bizonyul optimális megoldásnak. A RSZS ügyfelek kisebbik hányada képes rövid időn belül elhelyezkedési lehetőséggel élni. Aki közülük akar és képes is dolgozni, nem tud más helyen munkát vállalni, csak a közfoglalkoztatásban. A program keretében munkát vállalók általában korábban hosszabb időre kiestek a munka világából. Emiatt és egyéb egyéni problémáikból adódóan, tovább tart a betanulási, beszoktatási időszak. A munkavégzés során több odafigyelést, türelmet igényelnek. Mindenképp igény lenne a munkaviszony ideje alatt is a folyamatos mentorálásra, utánkövetésre. A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ a kispesti álláskereső ügyfeleket a Budapest XVIII. kerület Darus utcai kirendeltségén fogadja. A Út a munkához program következtében a korábban RSZS-ben részesülő, de álláskeresőként nem regisztrált ügyfelek bekerültek a regisztrációba (kötelező regisztráció). Ugyanakkor a Munkaügyi Központ reintegrációs jellegű szolgáltatásait nagyon kevés ügyfél veszi igénybe, azon ügyfelek, akik átmenetileg vagy egyáltalán nem tudnak munkát vállalni, újból visszakerülnek a Családsegítő ügyfélkörébe. A Munkaügyi Központ vezetője és munkatársai - a nagy leterhelés ellenére - jól együttműködtek az önkormányzat szervezeteivel. A kispesti kerületi diplomás és pályakezdő álláskereső ügyfeleket a Regionális Munkaügyi Központ Pályakezdők és Diplomások Irodája fogadja, azonban a kerületi szolgáltatók gyakorlatilag csak minimális szinten állnak kapcsolatban az Irodával. A évi közfoglalkoztatás létszámterve A 2010 évi létszámtervek kialakításánál figyelembe veendő szempontok: - a 2009 év decemberi álláskeresők száma és összetétele ( munkaügyi központ) - a jelenleg RÁT-on lévő munkanélküliek átmenetileg egészségügyi problémával rendelkező részének létszáma (20-25 fő) - a foglalkoztató színterek emelkedő létszám igénye - a Közpark Nonprofit Kft új közfeladatokat ellátó szolgáltatásainak létszám igénye

7 Regisztrált álláskeresők száma Kispesten márc dec. Férfiak Nők Nem rendszeres szociális segély 39 2 rendelkezésre állási támogatás 0 61 Álláskeresési járadék vállalkozói járadék Álláskeresési + vállalkozói járadék 5 1 Álláskeresési segély I Álláskeresési segély II Álláskeresési segély III nyugdíj előtti segély 0 0 álláskeresés ösztönző juttatás 0 0 munkanélküli járadék 0 0 ellátás nélkül Ellátások <= 16 éves 0 0 >16 & <= 20 éves 15 9 >20 & <= 25 éves >25 & <= 30 éves >30 & <= 35 éves >35 & <= 40 éves >40 & <= 45 éves >45 & <= 50 éves >50 & <= 55 éves >55 & <= 60 éves >60 éves 2 3 FH korcsoport ált. iskolai végz. nélkül általános iskola Szakiskola Szakmunkásképző Gimnázium Szakközépiskola Technikum Főiskola Egyetem Végzettség Segédmunkás betanított munkás Szakmunkás ügyviteli alkalmazott Ügyintéző Irányító Vezető 8 22 Felsővezető 0 3 Kitöltetlen 4 3 Beosztás Pályakezdő na. 31 nem pályakezdő na Pályakezdő - nem pályakezdő 1250

8 8 A közfoglalkoztatás tervezett kapacitása 2010 évre: 170 fő Munkaköri összesítő Ebből alapfokú képzettségűek: 135 fő középfokú végzettségűek: 35 fő közhasznú foglalkoztatott: 20 fő Munkakör Létszám: fő végzettség megjegyzés Udvari munkás ált Takarító ált. Konyhai kisegítő ált Portás 12 8.ált. Biztonsági őr 2 szakképzett Adminisztrátor, irodai kisegítő 16 középiskola Szociális asszisztens 1 8. ált. Pedagógiai asszisztens 13 középiskola Gyógypedagógiai asszisztens 1 középiskola Szociális gondozó 3 Szakképzett Dajka 9 8.ált. Egyéb óvodai kisegítő 3 8. ált. Egyéb óvodai kisegítő 2 középiskola Parkgondozó ált. Közterületi felmérő 3 középiskola Parkőr 3 8. ált. Asztalos 3 szakmunkás Lakatos 3 szakmunkás Vízvezeték szerelő 4 szakmunkás Kertész 8 szakmunkás Festő-mázoló 3 szakmunkás Segédmunkás 3 8.ált. Gépjárművezető 1 8.ált. Összesen: 170

9 9 A tervezett kiadások a évre (170 fő, 7 hónapos alkalmazással) évben közfoglalkoztatottak bér + járulék kiadásai (terv) Végzettség Bér (Ft/hó/fő) Munkaadói járulékok* ( Ft/hó/fő) Bér+jár. ( Ft/hó/fő) Bér+jár. (7 hónap) Ft/fő Tervezett létszám (fő) összesen Ft/év Önkormányzati önrész (5%(KC) ill.20%(kh)) Ft Alapfokú KC Középfokú KC Alapfokú KH(roma) Összesen *(Közcélúnál a TB 27%-nak az 50%-a, + Szakképzési hozzájárulás 1,5%) *(Közhasznúnál a TB 27% + Szakképzési hozzájárulás 1,5%) Az általános és közvetett költségeket a Közpark Kft évi költségvetési támogatásánál veszszük figyelembe. A várható közfoglalkoztatásba vonható személyek számát illetően nagy a bizonytalanság. A kalkulált költségek a tervezett álláshelyek teljes feltöltésére vonatkoznak. Jogszabályi előírás kötelez a program folyamatos elemzésére és ha szükséges, a közfoglalkoztatási terv év közbeni módosítására. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, a Kispesti Szociálpolitikai Kerekasztalt, a kisebbségi önkormányzatokat, továbbá a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Budapest XVIII.-XIX. kerületi Kirendeltségét az előterjesztésben foglaltak megtárgyalására, elfogadására. Budapest, január 6. Vinczek György alpolgármester

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva

Sződ Község Önkormányzat. Közfoglalkoztatási Terve. 19/2009.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva Sződ Község Önkormányzat Közfoglalkoztatási Terve 19/.(III.26.)sz. Kt határozattal elfogadva 1 Sződ Község Önkormányzata a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993 évi III. törvény 37/A.

Részletesebben

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére

Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k. E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület március 17-i ülésére Nézsa Község Önkormányzatának Polgármestere 2618. Nézsa Park út 1. Telefon: 530-022; Fax: 530-041 Nézsa Község Önkormányzata P o l g á r m e s t e r é n e k E L Ő T E R J E S Z T É S E a Képviselő-testület

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. aug. okt jan. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. SZEPTEMBER 2015. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.857 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE HEJŐBÁBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2009. ÉVI KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE Az Út a munkához program célja Az Országgyűlés 2008. december 15-i ülésén döntött az egyes szociális és foglalkoztatási törvények módosításáról

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁJUS 215. május 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 9.454 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. nov. dec jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. FEBRUÁR 215. február 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 1.49 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének január 25-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 25-i ülésére Tárgy: Dombóvár Város Önkormányzatának 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Előterjesztő: Patay

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júli. márc. febr. júni. ápr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. ÁPRILIS 2015. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 10.137 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 8 000 7 000 6 000 5 000 4 000 3 000 2 000 1 000 - jan. febr. márc. ápr. máj. jún. júl. aug. szept. okt. nov.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület január 21-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület január 21-i ülésére PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2010. január 21-i ülésére Tárgy: Közfoglalkoztatási terv elfogadása Előadó:

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. márc. ápr. júni. júli. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. JANUÁR 215. január 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására

E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására E l ő t e r j e s z t é s Tura Város Önkormányzata 2009. évi Közfoglalkoztatási Tervének elfogadására Tisztelt Képviselő-testület! A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének március 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2009. március 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2009. évi Közfoglalkoztatási Terve Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 8 000 7 000 6 000 5 000 4 000 3 000 2 000 1 000 - j an. f ebr. m árc. ápr. m áj. j ún. j úl. aug. szept. ok

Részletesebben

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében

Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 8 000 7 000 6 000 5 000 4 000 3 000 2 000 1 000 - j an. f ebr. m árc. ápr. m áj. j ún. j úl. aug. szept. ok

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve

Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács Község Önkormányzat 2010. évi közfoglalkoztatási terve Tolmács község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 780 fő. A falu nyugodt hangulatát biztosítja, hogy nincs

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselő-testületének. polgármester ELŐTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselő-testületének Előterjesztő: Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Tárgy: Beszámoló Sándorfalva Városi Önkormányzat 2011-2015. évi közfoglalkoztatási tevékenységéről

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében február

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében február TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 2924 55,1 2007 48,8 2019 50,4 100,6 69,0 Pannonhalma

Részletesebben

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009)

Út a munkához program. Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Út a munkához program Jogszabályi változások és hozzá kapcsolódó végrehajtási feladatok (2009) Az átalakítás céljai és alapelvei 2 Célok: a segélyezettek munkaerőpiaci pozíciójának javítása, a segélyezés

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. júli. máj. febr. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 215. MÁRCIUS 215. március 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 11.345 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. júni. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. SZEPTEMBER 2014. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.685 álláskereső

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. ÁPRILIS Tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. 2014. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében március

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében március TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya Győr 3575 55,9 2019 50,4 2448 52,1 121,2 68,5 Pannonhalma

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. OKTÓBER 2015. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.727 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében augusztus

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében augusztus TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2146 58,4 1739 55,7 1835 57,0 105,5 85,5

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt. sz.: I.2-79/2009. Ea.: Csomor Ágnes/Gyurkovics Zoltán E l ő t e r j e s z t é s Tárgy: Makó Város Önkormányzatának 2009. évi közfoglalkoztatási terve

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében április

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében április TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2752 59,4 2448 52,1 1974 2752 59,4 2448

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. okt. febr. márc. nov 2012. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. DECEMBER 2012. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 14.647 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében július

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében július TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2081 58,1 1748 57,7 1739 55,7 99,5 83,6

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében június

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében június TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 178 59,7 1 757 56,4 1748 57,7 99,5

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében május

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében május TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő fő Győr 2 421 59,9 1 974 56,4 1 757 56,4 89,0

Részletesebben

180 napnál régebben munkanélküliek aránya

180 napnál régebben munkanélküliek aránya 3.2.3. számú tábla - A munkanélküliek és a 18 napnál régebben munkanélküliek száma és aránya nyilvántartott/regisztrált munkanélküli 18 napnál régebben regisztrált munkanélküli fő fő % nő férfi összesen

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. júli. aug. márc. febr. dec. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 214. DECEMBER 214. december 2-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 9.465 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Iktatószám: 01/102276/2012. Beszámoló a közfoglalkoztatásról. 1 db Határozati javaslat

Iktatószám: 01/102276/2012. Beszámoló a közfoglalkoztatásról. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Ménesi Imre önkormányzati képviselő Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Iktatószám: 01/102276/2012. Tárgy: Beszámoló a közfoglalkoztatásról Melléklet: 1 db Határozati javaslat

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november. okt. febr Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. NOVEMBER 2012. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.503 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. MÁJUS 2016. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.472 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010.

Pannonhalma Város Önkormányzat. Közfoglalkoztatási terve 2010. Pannonhalma Város Önkormányzat Közfoglalkoztatási terve 010. Pannonhalma, 010. január 06. Bagó Ferenc dr. Török Péter polgármester jegyző Tartalomjegyzék I. Helyzetelemzés.3. oldal II. A közfoglalkoztatás

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. NOVEMBER 2015. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.743 álláskereső szerepelt, amely az

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. máj. ápr. febr. márc jan. 1 Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2014. FEBRUÁR A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy egy éves távlatban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. ÁPRILIS 2016. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.073 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE A jól elvégzett munka egyedüli jutalma abban áll, hogy elvégezhettük (Mahatma Gandhi) Rudabánya Város Önkormányzatának KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2010. Az ÚT A MUNKÁHOZ PROGRAM GYAKORLATI MEGVALÓSÍTÁSÁRA

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében január

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY. Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében január TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS FOGLALKOZTATÁSI FŐOSZTÁLY Munkaerőpiaci helyzetkép a számok tükrében 1. A nyilvántartott álláskeresők száma és aránya fő % fő % fő % Győr 2865 52,4 1740 50,2 2007 48,8 115,3 70,1

Részletesebben

aug jan. febr. júli. ápr. máj.

aug jan. febr. júli. ápr. máj. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚNIUS 2016. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.220 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői

A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői A megyei és a kiskunmajsai munkanélküliség jellemzői Bács-Kiskun megyében, 2015 januárjában egy év távlatában csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma 1456 fővel (5,6%-kal). A nyilvántartott álláskeresők

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN JÚLIUS A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JÚLIUS 2016. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 7.464 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 20. napirendi pont: Előterjesztés a pénzbeli és természetbeni

Részletesebben

A foglalkoztatási program évi szakmai beszámolója

A foglalkoztatási program évi szakmai beszámolója A L A P Í T V Á N Y 1081 Budapest Reviczky Gyula u. 72. Tel/Fax: 233-27-23 A foglalkoztatási program 2009. évi szakmai beszámolója A 2009-es év során az úgynevezett közhasznú foglalkoztatás programja teljesen

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember. álláskeresők száma álláskeresők aránya* okt. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

Kőbányai Kerületgondnoksági és Ijj ^jj 3g/-&oog. Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Kőbányai Kerületgondnoksági és Ijj ^jj 3g/-&oog. Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság KŐKÉRT Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Kőbányai Kerületgondnoksági és Ijj ^jj 3g/-&oog. Településüzemeltetési Non-profit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Bérpótló juttatás: A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személyek részére megállapított rendelkezésre

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzat évi közfoglalkoztatási terve

Bánk Község Önkormányzat évi közfoglalkoztatási terve Bánk Község Önkormányzat 200. évi közfoglalkoztatási terve Bánk község önállóan működő kistelepülés Nógrád megyében, az állandó lakosok száma 685 fő. Természeti kincse a Bánki-tó, mely az önkormányzat

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. JANUÁR 2016. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.865 álláskereső szerepelt, amely az előző

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010.

Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 2010. Tárnokréti Község Önkormányzata Közfoglalkoztatási terv 200.. Helyzetelemzés Tárnokréti a Kisalföldön a Tóközben, a Rábca partján fekvő 23 lakosú település. A falu Győrtől 27 km, Csornától 7 km távolságra

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. OKTÓBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. május 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont

Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont Előterjesztés Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 13. napján tartandó ülésére 1. számú napirendi pont Tárgy: Beszámoló a 2012. évi közfoglalkoztatásról, 2013. évi közfoglalkoztatási

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. április 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2009.(III.30.) rendelet-tervezete

BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2009.(III.30.) rendelet-tervezete BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2009.(III.30.) rendelet-tervezete a szociális ellátások szabályozásáról szóló 8/2007.(III.30.) rendelet módosításáról Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép

Munkaerő-piaci helyzetkép A tartalomból: Főbb megyei adatok 2 Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2015. augusztus Álláskeresők száma 3 Álláskeresők aránya 3 Összetétel adatok 4 Ellátás, iskolai végzettség 5 Áramlási információk

Részletesebben

Beszámoló. A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft évben végzett közhasznú tevékenységéről

Beszámoló. A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft évben végzett közhasznú tevékenységéről Beszámoló A Mobilpark Közhasznú Nonprofit Kft. 2009. évben végzett közhasznú tevékenységéről A Mobilpark Kht. a 2006. évi IV. tv. rendelkezése alapján 2009. június 24.-i hatállyal társasági formát váltott.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. június 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK

MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK Kovács Gábor osztályvezető Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu

Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Vilonya Község Polgármestere 8194 Vilonya, Kossuth u. 18., Tel./Fax: 88/ 490-162; e-mail: vilonya@invitel.hu Beszámoló A közfoglalkoztatás tapasztalatairól Tisztelt Képviselő-testület! A közfoglalkoztatás

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében február február. aug. szept. júni. júli. máj. febr. márc. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. FEBRUÁR Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. február 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2013. március 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.szeptember szeptember. aug. dec. febr. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. SZEPTEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2016.május május. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. MÁJUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2012. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-551 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Állás azonosító: Foglalkoztató azonosító: Érkeztető bélyegző helye:

Állás azonosító: Foglalkoztató azonosító: Érkeztető bélyegző helye: A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat munkatársa tölti ki Az adatrögzítő neve: Felelős ügyintéző neve: Bejelentés módja: szóban írásban Nyilvántartásba vétel dátuma: Foglalkoztató azonosító: Állás azonosító:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2000.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 46/1999.(X.1.)számú

Részletesebben

JAVASLAT. 2009. év január 1-től megnövekedett a települési önkormányzatok feladata és felelőssége a tartósan munka nélkül lévők foglalkoztatásában.

JAVASLAT. 2009. év január 1-től megnövekedett a települési önkormányzatok feladata és felelőssége a tartósan munka nélkül lévők foglalkoztatásában. 1 JAVASLAT Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi közfoglalkoztatási tervének értékelésére és a 2010. évi közfoglalkoztatási tervének elfogadására Tisztelt Közgyűlés! 2009. év január 1-től

Részletesebben