AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Intenzív terápiás eszközök beszerzése.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Intenzív terápiás eszközök beszerzése."

Átírás

1 AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Intenzív terápiás eszközök beszerzése. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz KÉ-23406/2013 MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

2 Tisztelt Ajánlattevő! Az Országos Onkológiai Intézet a Kbt. 6. (1) bekezdés b) pontja alapján kötelezett közbeszerzési eljárás lefolytatására. Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban részletezett árubeszerzést kívánja beszerezni. Az ajánlat kidolgozásának alapját a felhívás és a dokumentáció együttesen képezik, amelyek kiegészülnek a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) foglaltakkal. A jelen dokumentáció célja, hogy segítséget nyújtsunk az egyértelmű, a felhívásban és a dokumentációban meghatározott követelményeknek eleget tevő ajánlat elkészítéséhez. Az ajánlatkérővel közös érdekünk és célunk, hogy a teljesítésre alkalmas ajánlattevők ajánlatai érvényesnek minősüljenek, ehhez azonban a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek maradéktalanul eleget tevő ajánlat benyújtására van szükség az ajánlattevő részéről. Kérjük a tisztelt ajánlattevőket, hogy ajánlatukat szigorúan a felhívásban, a dokumentációban és a jogszabályokban meghatározottak szerint készítsék el, és nyújtsák be, és bizonytalanság esetén éljenek a közbeszerzési törvényben meghatározott kiegészítő tájékoztatás kérés lehetőségével. A felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban foglalt feltételek bármelyikének nem megfelelő ajánlat a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) a alapján érvénytelennek minősülhet. Szeretnénk arra is felhívni szíves figyelmüket, hogy miután a szabályosan lezárt ajánlatokat 5 évig sértetlenül meg kell őrizni az ajánlatban elhelyezett dokumentumok eredeti példányát visszaadni nem áll módunkban, továbbá ugyanezen okból az ajánlathoz külön csatolt dokumentumokat pl. az ajánlat részeként üzleti titoknak minősített külön részt sem áll módunkban visszaadni. Bízunk abban, hogy a Kbt., a felhívás és a dokumentáció együttesen elegendő útmutatást nyújt érvényes ajánlatának összeállításához és benyújtásához. Budapest, december. Tisztelettel: Tímár László ügyvezető igazgató Medimport Kft MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

3 ÚTMUTATÓ ÉS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK 1. Az ajánlatra vonatkozó kiegészítések 1.1. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a jelen dokumentáció kiadásával ajánlatkérőnek nem célja a felhívásban, a Kbt.-ben, valamint az egyéb jogszabályokban foglalt rendelkezések megismétlése. Erre tekintettel a jelen dokumentáció kizárólag a felhívással és a vonatkozó jogszabályokkal (elsősorban a Kbt.- vel) összhangban értelmezendő Ajánlatot csak az az ajánlattevő nyújthat be, aki, vagy akinek az alvállalkozója a dokumentációt saját részére átvette. (Közös ajánlattétel benyújtása esetén elegendő a dokumentáció közös ajánlattevők valamelyike által történő átvétele.). Ajánlattevő a dokumentációt harmadik (illetéktelen) személynek nem teheti hozzáférhetővé, és azt másra nem ruházhatja át. Az az ajánlattevő aki, vagy akinek az alvállalkozója a dokumentációt saját számára nem vette át, nem nyújthat be érvényesen ajánlatot, tekintettel arra, hogy a dokumentáció átruházására nincsen lehetőség Az ajánlat benyújtásával ajánlatkérő úgy tekinti, hogy az ajánlattevő tudomásul vette a felhívásban és dokumentációban tett előírásokat, különösen, de nem kizárólagosan a műszaki leírásban és a szerződéses feltételekben tett előírásokat. A közbeszerzési eljárás fajtájára tekintettel a benyújtott ajánlatnak maradéktalanul meg kell felelnie a műszaki leírás feltételeinek, eltérés esetén az ajánlat érvénytelen. Amennyiben a benyújtott ajánlat olyan feltételt tartalmaz, amely ellentétes a szerződéses feltételekben meghatározottakkal, az ajánlat érvénytelen. Azonban a hiánypótlás vagy felvilágosítás megadása során javítható az ajánlatban előforduló olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét, az ajánlattevők közötti verseny eredményét és az értékeléskor [Kbt. 63. (4) bekezdése] kialakuló sorrendet nem befolyásolja A dokumentáció dokumentummintákat tartalmaz annak érdekében, hogy az érvényes ajánlattételt megkönnyítse az ajánlatkérő. Felhívjuk a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő nem teszi kötelezővé az általa meghatározott dokumentumminták alkalmazását, az csupán javasolt az ajánlattevőknek. Javasoljuk az ajánlattevőnek, hogy a dokumentumminták helyességét minden esetben ellenőrizzék. Amennyiben az ajánlattevő a dokumentumminta mellőzésével kívánja ajánlatát megtenni, kérjük, hogy fokozott figyelemmel járjon el az egyes dokumentumok tartalmi és formai megfelelősége érdekében. A dokumentációban szereplő iratminták kitöltése és benyújtása javasolt, de az Ajánlatkérő által előírt valamennyi információt, adatot tartalmazó nyilatkozatot is elfogadja Ajánlatkérő, amennyiben az alkalmas az alkalmasság, illetve egyéb, az Ajánlatkérő, illetőleg jogszabály által előírt feltétel, körülmény fennállásának vagy hiányának megállapítására. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

4 1.5. Ajánlattevő felelőssége, hogy az ajánlat érvényességéhez különösen a gazdasági és pénzügyi alkalmasság, valamint a műszaki illetve szakmai alkalmasság körében szükséges dokumentumokat és igazolásokat, az ajánlat érvényességének egyértelmű megállapításához szükséges tartalommal ajánlatkérő rendelkezésére bocsássa A kért információk benyújtásáért az ajánlattevő felel, nem kielégítő információk következménye az ajánlat érvénytelenné minősítése lehet Felhívjuk a figyelmet, hogy a Kbt. 56. (1) bek. j) pontja szerint az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót és az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során olyan hamis adatot szolgáltat, vagy hamis nyilatkozatot tesz, amely a verseny tisztaságát veszélyezteti. Ilyen esetekben az ajánlat érvénytelennek minősül Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. Az ajánlatban továbbá az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e Az eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar. Ajánlatkérő kizárólag a magyar nyelvű, vagy magyar nyelvre lefordított iratokat, dokumentumokat veszi figyelembe az ajánlatok elbírálása és értékelése során. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását elfogadja, ajánlattevő nem köteles a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda által készített hiteles fordítás készíttetésére. Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el A benyújtott ajánlatokat az ajánlatkérő úgy tekinti, hogy az ajánlattevő megbizonyosodott a felhívásban és dokumentációban megadott, illetve a szerződéstervezetből ésszerűen következő feladatokra vonatkozó szerződéses ár helyességéről és elégséges voltáról, valamint arról, hogy ajánlatuk végösszege fedez minden a dokumentációban, valamint az ennek részét képező szerződés tervezetben foglalt kötelezettséget és feladatot, ami a munka elvégzéséhez szükséges Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárással kapcsolatosan az általa használt egyes fogalmakkal kapcsolatban azok egyértelműsítése érdekében az alábbiakat érti Lebonyolító: a jelen közbeszerzési eljárást a Medimport Kft, mint hivatalos közbeszerzési tanácsadó bonyolítja le A Lebonyolító jelen eljárás során használt elérhetőségi adatai: Telefon: MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

5 Telefax: cím: Kbt.: a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény Art.: az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény Cégszerű aláírás: ajánlatkérő cégszerű aláírásként a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló évi V. törvény 9. -a szerinti cégszerű aláírást fogadja el. Ajánlatkérő a cégszerű aláírással egyenértékűnek fogadja el az olyan személy aláírását, akit az adott dokumentum aláírására a cégjegyzésre jogosult személy meghatalmazott Ajánlattevő általi felelős fordítás: a Kbt. 36. (3) bekezdése szerinti, az ajánlattevő által készített vagy becsatolt, a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumokra vonatkozó fordítás Gazdasági szereplő: a Kbt pontjában meghatározott fogalom A Kbt a értelmében, amennyiben egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell hogy szerepeljen Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt ában foglalt feltételeknek, így különösen: a) a közös ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni; b) a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését; c) a közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek; d) az egy közös ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be Ajánlatkérő felhívja a közös ajánlattevők figyelmét, hogy kizárólag a képviselő ajánlattevő részére küldi meg a Kbt. által előírt és egyéb értesítéseket, tájékoztatásokat, felhívásokat. A közös ajánlattevők felelőssége, hogy az egymás közötti kommunikációt megfelelően rendezzék. A képviselő ajánlattevő részére kézbesített dokumentumok, valamennyi közös ajánlattevő részére kézbesítettnek tekintendők. A megfelelő kézbesítés érdekében az ajánlatban meg kell adni a képviselő ajánlattevő kapcsolattartásra megjelölt elérhetőségeit Felhívjuk a tisztelt közös ajánlattevők figyelmét, hogy az egyes nyilatkozatok megtételénél különös figyelmet fordítsanak arra, hogy a nyilatkozatok ameny- MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

6 nyiben az szükséges valamennyi közös ajánlattevőre kiterjedjenek. Úgyszintén fokozott figyelemmel járjanak el a kizáró okokra, az alkalmassági feltételekre vonatkozó és egyéb igazolások csatolásakor Ajánlatkérő az esedékes szállításoknak megfelelő gyakorisággal részszámla benyújtási lehetőséget biztosít Ajánlattevő részére. A nyertes Ajánlattevő a teljesítésről kiállított részszámlát a szállítást követően nyújthatja be az Intézetnek Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét a Kbt (1) és (6) bekezdés és a Ptk. 292/B. (1) bekezdés figyelembe vételével átutalással fizeti meg A megajánlott eszközöknek mindenben meg kell felelniük a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek Jelen közbeszerzési eljárásban csak új, használatlan eszközök ajánlhatók meg Az esetleges minőségi problémákkal kapcsolatos nézeteltérés esetén, annak elbírálásában a szerződő felek akkreditált orvostechnikai labor szakvéleményének illetékességét kötik ki A szerződés szerinti termékek lehívása havonta maximum kétszer történik. A szállítási határidő a lehívás kézhezvételét követő 1 hét A steril anyagok sterilitásának minimális lejárati határideje az átvételkor 1 év Ajánlatkérő szerződéses feltételként írja elő, hogy A nyertes ajánlattevő nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével öszszefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak; A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a Kbt (5) bekezdés szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti Az ajánlatkérőként szerződő fél jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon - ha a) a nyertes ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg az 56. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. b) a nyertes ajánlattevő közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg az 56. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek A külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

7 adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül Amennyiben az Ajánlattevő (a nyertes Szállító) elmulasztja a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését a szerződésben vállalt határidőn belül, úgy a Megrendelő a szerződésszegésből fakadó egyéb kárrendezésekre vonatkozó igényein túl késedelmi kötbérre jogosult Ajánlattevő késedelmes teljesítése esetén napi ,- Ft késedelmi kötbért köteles fizetni a késedelmesen teljesített szállítási napokra. 20 nap késedelem felett Ajánlatkérő a szerződéstől elállhat Ha a szerződés az Ajánlattevőnek felróható okból meghiúsul, akkor a szerződő fél az összes mennyiségből még nem teljesített (le nem szállított) intenzív terápiás eszközök összértékének nettó 5%-át köteles meghiúsulási kötbérként kifizetni A kötbér lejárt követelésnek minősül. A Megrendelő értesítése alapján Szállító köteles 10 napon belül azt Megrendelőnek átutalni. Az Ajánlatkérő az Ajánlattevő tevékenységével vagy mulasztásával kapcsolatban keletkezett kárát érvényesítheti az Ajánlattevővel szemben, a bizonyítottan Ajánlattevő hibájából keletkezett kár megtérítésével Az ajánlatban lévő, minden - az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy gazdasági szereplő által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál kézjeggyel kell ellátni Az ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívásban meghatározott tartalmi és a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie, és benyújtania. Az ajánlatot 1 nyomtatott példányban, (1 eredeti példány, az Eredeti megjelölés feltüntetésével) és a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011. (III.25) Kormányrendeletben előírt ellenőrzési kötelezettség elősegítése érdekében 1 példányban elektronikus adathordozón kell benyújtani. Az ajánlatot egy zárt borítékban vagy egyéb csomagolásban, postai úton vagy személyesen lehet benyújtani. A külső csomagolásnak sértetlennek kell lennie. A csomagoláson fel kell tüntetni az ajánlattevő nevét, székhelyét, a közbeszerzés tárgyaként az Intenzív terápiás eszközök beszerzése megnevezést, és Az ajánlattételi határidő előtt felbontani TILOS! feliratot Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Felolvasólap -ot, melyen fel kell tüntetni: MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

8 - az ajánlattevő nevét, székhelyét, nyilvántartó cégbíróság neve, Ajánlattevő cégjegyzékszáma és belföldi adószáma, kapcsolattartó nevét, elérhetőségi címeit, - a részenkénti ellenszolgáltatás éves nettó összegét Ajánlattevő az általa megajánlott részek tekintetében nyújtsa be a termékek részletezett árát az alábbiak szerint: Rész száma 1. stb Megnevezés Egységár Összár Mennyiség Nettó (Ft) ÁFA (Ft) Bruttó (Ft) Nettó(Ft) ÁFA Ft Bruttó (Ft) Mindösszesen Az ajánlatnak a borítólapot követő oldalon (vagy oldalakon) tartalmaznia kell a tartalomjegyzéket. A tartalomjegyzékből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások és nyilatkozatok helyének A személyesen benyújtott ajánlat átvételét az Ajánlatkérő a helyszínen írásban visszaigazolja. Az Ajánlatkérő kizárólag lezárt és sértetlen csomagot vesz át A postán feladott ajánlatot ajánlatkérő akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidőig sor kerül az eljárást megindító felhívás I.2. pontban megjelölt címen. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai és futár küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A postán feladott ajánlati példányokat tartalmazó csomagon fel kell tüntetni: Iktatóban nem bontható fel, azonnal a címzetthez továbbítandó A határidőn túl érkezett ajánlatot az ajánlatkérő a Kbt. 74. (1) a) pontja figyelembe vételével érvénytelennek minősíti. A késedelmesen beérkező ajánlat esetében a késedelem okát és felelősét nem vizsgálja. Az ajánlatok benyújtásakor az ajánlatok átadásához szükséges időtartamot is vegyék figyelembe az ajánlattevők. A határidőn túl érkezett ajánlatok a Kbt. értelmében érvénytelenek, amely ajánlatok azonban a Kbt. 34. (2) bekezdése szerinti iratnak minősülnek. Ezért ajánlatkérő a késve benyújtott ajánlatokat köteles megőrizni, azok visszaszolgáltatására sem részekben, sem egészében nem kerülhet sor Az ajánlatok bontásának, a szerződéskötésnek a tervezett helye: A bontás tervezett helye: Medimport Kft, 1125 Budapest, Nógrádi u. 11. A szerződéskötés tervezett helye: Országos Onkológiai Intézet, 1122 Budapest, Ráth György u I. épület II. emelet, Gazdasági Igazgatói iroda. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

9 1.35. Érvénytelen az ajánlat a Kbt (1) bekezdésében meghatározott esetekben A GYEMSZI, mint az Ajánlatkérő középirányító szervezete, az általa irányított egészségügyi intézmények részére összevont, központosított közbeszerzési eljárás megindítását tervezi, így az eljárás megindításához a Polgári törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (2) bekezdésében rögzített bontó feltétel érvényesítésével járult hozzá. Ennek figyelembe vételével Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy az eljárást megindító felhívás II.3. pontjában írt szerződéses időszak csak abban az esetben teljesül maradéktalanul, amennyiben a GYEMSZI által indítandó közbeszerzés eredményeként az egészségügyi intézmények intenzív terápiási eszközök beszerzése tárgyában lefolytatott eljárás szerződésének hatályba lépése az eljárást megindító felhívás II.3. pontjában írt befejezési időszakot követően valósul meg. Amennyiben a középirányító szervezet a tervezett eljárását a II.3. pontban írt befejezési határidő előtt folytatja le, úgy jelen eljárás eredményeként megkötendő szerződés a GYEMSZI által lefolytatott közbeszerzési eljárás alapján megkötendő szerződés hatálybalépésének napjáig tart. Ebben az esetben a szerződő felek a szerződésszerű teljesítés utolsó napján pénzügyileg elszámolnak egymással, amennyiben túlfizetés van, azt a nyertes Ajánlattevő viszszafizeti az Intézet részére, illetve amennyiben az Intézetnek fizetési hátraléka van, azt az Intézet, mint Megrendelő kiegyenlíti. 2. Egyéb közlések: 2.1. Ajánlattevő a beszerzés tárgyára részenként tehet ajánlatot. Ajánlatkérő az ajánlatokat részenként, a teljes mennyiségre vonatkozó nettó ellenszolgáltatás alapján bírálja el. Amennyiben egy részen belül több méretű eszköz van feltüntetve, ott minden egyes mérettípusra ajánlatot kell tenni és az összdarabszámra vonatkozó ellenszolgáltatás mértéke kerül elbírálásra Az ajánlattételi felhívásban szereplő intenzív terápiás eszközök mással nem helyettesíthetők Az egységárakat, a mennyiségek konkrét igények diktálta a - 10 % (mínusz 10 százalék) erejéig történő megváltozása esetén is tartani kell szállítónak Az ajánlat pénzneme: Forint 2.5. Az ajánlat elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség ajánlattevőt terheli. Az ajánlattevő az ajánlatkérőtől az ajánlat kidolgozásáért térítést nem igényelhet A közbeszerzési eljárás eredményes vagy eredménytelen befejezésétől függetlenül ajánlattevőnek nincs joga az ajánlatkérővel vagy a Lebonyolítóval szemben semmilyen jogcímen az ajánlat elkészítésével, benyújtásával és a dokumentáció átvételével kapcsolatban felmerült költségeire vonatkozóan igényt támasztani. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

10 2.7. Az Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártáig bármikor jogosult módosítani az eljárást megindító felhívásban, illetve a dokumentációban meghatározott feltételeket. A módosított feltételekről új hirdetményt kell közzétenni, valamint az öszszes ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban kell tájékoztatni A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő a felhívásban megadott elérhetőségre közvetlenül benyújtott vagy postai kézbesítéssel küldött levélben vagy telefaxon (vagy a Kbt. 35. (4) bekezdésének megfelelő elektronikus úton) fordulhat kiegészítő tájékoztatásért a Kbt (5) bekezdésére figyelemmel legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt 6 nappal az ajánlatkérőhöz. Az Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb 4 nappal adja meg a válaszokat. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmüket a fentiekben meghatározottak mellett a könnyebb feldolgozhatóság érdekében kérjük szerkeszthető, *.doc formátumban is megküldeni a Lebonyolítónak a jelen dokumentáció ) pontjában megjelölt címére. Felhívjuk a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. szabályozása értelmében a Lebonyolító alkalmazottai nem jogosultak az eljárással kapcsolatosan szóban (pl. személyesen, vagy telefon útján) felvilágosítást adni, erre tekintettel az ilyen módon érkező megkeresésre a Lebonyolító a válaszadást megtagadja. Amennyiben Ajánlattevő olyan telefax berendezést jelölt meg elérhetőségeként, amely nem 24 órás működésű, vagy műszaki hibás, és nem jelölt meg tartalék berendezést, és ezen okból a tájékoztatás késedelmesen jut el Ajánlattevőhöz, ez nem minősül a közbeszerzésekről szóló évi CVIII. törvény 45. (2), (5) bekezdése, illetve a 67. (2) bekezdése, továbbá a 68., a 69. (1) bekezdése, illetve a 70. (1) bekezdése megszegésének. Az ebből eredő késedelemért, vagy kárért minden felelősség Ajánlattevőt terheli A jelen közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő az általa megküldeni kívánt dokumentumokat fax vagy a Kbt. 35. (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő útján küldi meg a gazdasági szereplőknek a gyors tájékoztatás érdekében. A megküldött dokumentum akkor is kézbesítettnek minősül, ha az ajánlatkérő a megküldés sikerességéről faxjelentést kap, vagy ha az adott kiküldésre és az elküldött üzenetek közé besorolásra került. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárás során a hagyományos postai úton küldje meg az egyes dokumentumokat a gazdasági szereplőknek, amennyiben ezt a Kbt. nem zárja ki. A Lebonyolító a gazdasági szereplők egyidejű értesítése mellett írásban (fax, útján) válaszol a felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatos minden egyes kérdésre, és a tájékoztatás teljes tartalmát a gazdasági szereplők számára hozzáférhetővé teszi a Lebonyolító címén. A kiegészítő tájékoztatás előzetes telefonos időpont egyeztetése alapján teljes terjedelemben megtekinthető a Lebonyolító címén. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

11 A gazdasági szereplő által feltett kérdések, és az ajánlatkérő által kézbesített kiegészítő tájékoztatások a dokumentáció részeivé válnak Ajánlatkérő a műszaki leírást és a szerződéses feltételeket érintő esetleges módosítási javaslatokat nem vár. Kérjük a gazdasági szereplőket, hogy kizárólag a Kbt ának megfelelő tartalommal, a megfelelő ajánlattétel érdekében, a felhívásban és a dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban tegyék fel kérdéseiket. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a Kbt a alapján az ajánlatkérőnek nincsen felhatalmazása a Kbt. egyes rendelkezéseivel kapcsolatosan értelmező tájékoztatást adni. A Kbt., valamint a közbeszerzésekkel összefüggő egyéb jogszabályok értelmezésével kapcsolatban elsősorban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Közbeszerzési Hatóság adhat felvilágosítást Az ajánlatot nem lehet ceruzával készíteni Tájékoztató az ajánlatok bontásának körülményeiről: - az ajánlatokat az Ajánlatkérő által összeállított bontási bizottság az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában bontja fel, - az ajánlatok bontásakor az ajánlatkérő, a nevében eljáró személy, a Kbt. szerint előírt meghívottak, valamint az ajánlattevő képviselői lehetnek jelen, - az Ajánlattevők a bontásra külön meghívót nem kapnak, - az Ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet részenkénti összegét, - az ajánlatok felbontásakor az ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, melyben az ajánlatkérő szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló fedezet részenkénti összege, az ajánlattevő neve, székhelye, cégjegyzékszáma és belföldi adószáma, kapcsolattartó neve, elérhetőségi címei, a részenkénti éves ellenszolgáltatás nettó összege kerülnek rögzítésre, - ha az ajánlatok bontásán a Kbt (6) bekezdés szerinti személy kéri, az ajánlatok bontását követően Ajánlatkérő lehetővé teszi, hogy betekinthessen a felolvasólap 62.. (3) bekezdését tartalmazó adataiba, A szerződésben foglaltak teljesítésének határideje: ajánlattételi felhívás szerint Az ajánlattevő az ajánlatában szereplő adatok hitelességéért felelősséggel tartozik Az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő között létrejött szállítási szerződésben meghatározott feladatok harmadik félre nem engedményezhetők. 3. Műszaki követelmények és igényelt mennyiségek 3.1. A műszaki leírásban feltüntetett típusok, vagy gyártmányok csak tájékoztató jellegűek, azonos, vagy jobb műszaki és egészségügyi tulajdonságokkal rendelkező vagy azzal egyenértékű árut ajánlatkérő elfogad. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

12 Ajánlattevő ajánlatával egyidejűleg nyújtson be 1-1 db mintapéldányt a 9. részben felsorolt mérettípusú eszközből. A mintapéldányon legyen feltüntetve a termék pontos típusa, kódszáma. Ajánlatkérő az intenzív terápiás munkafolyamatoknak megfelelően a felhasználói osztályon próbálja ki a megajánlott terméket. A termék kipróbálásán Ajánlattevő jelenlétét Ajánlatkérő biztosítja. A próbát a kezelő orvosok és asszisztencia végzi, melyről jegyzőkönyvet vesznek fel. Az ajánlatkérő érvénytelennek tekinti annak a terméknek az ajánlatát, amelyiket a kipróbálást végzők nem megfelelő minősítéssel látnak el. A benyújtott termékek kipróbálásának kijelölt időpontja január 08-tól ig, munkanapokon óra között. A kipróbálás sorrendjét az ajánlatok bontásának sorrendje határozza meg A próba során Ajánlatkérő a következő jellemzőket, tulajdonságokat vizsgálja: tubus vég atraumaticus volta szilkolatex alapanyag hypoallergenitása spirál erőssége, tubus tartása, merevsége a tubus és különösen a mandzsetta sterilizálás utáni tulajdonságai a tubus - intubáció kivitelezés közbeni - viselkedése leszívó katéter levezethetősége A specifikációban megadott méretektől -0,05%-ban lehet eltérni Intenzív terápiás anyagok műszaki követelményei és igényelt mennyisége Háromirányú csap, kék színű forgatókarral, 360 -ig elfordítható kar, gyógyszer rezisztens anyagból, gyorsan illeszthető forgó csatlakozóval, alkoholos fertőtlenítőknek ellenálló, 4 bar nyomásig, bármely túlnyomásos infúziós rendszerhez való alkalmazhatóság, steril egyenkénti csomagolásban, latexmentes db Készlet hosszantartó centrális vénás katéterezéshez, különleges biguanid anyagból készült Centrális véna kétlumenű katéter, ami egy hónapig benntartható. Seldinger bevezetési lehetőség, Pitvari EKG elvezetés lehetőséggel, titán bevezetővel, 20cm katéterhossz, juguláris, ventiles bevezetés, precíz pozicionálást segítő hosszjelzéssel, katétert rögzítő szárnyakkal, mind a lumenek találkozásánál, mind a punkció helyén. Szelepes tűvel, Seldinger tűvel, Branüllel, Vezetődróttal, Tágítóval, 5 ml-es lock fecskendővel, Katéterrel, EKG összekötővel, Rögzítő csíptetővel, steril egyenkénti csomagolásban. lumen= 18G 400 db Készlet: egylumenű centrális vénás katéter szett, seldinger bevezetéssel, Pitvari EKG lehetőséggel, titán vezető dróttal vena subclaviához. Méret: 1,4x2,1/30cm átmérő/hossz, biztonsági szelepekkel, katétert rögzítő szárnyakkal mind a lumenek találkozásánál, mind a punkció helyén, precíz pozicionálást segítő hosszjelzéssel, szelepes tűvel, Seldinger tűvel, Branüllel, Vezetődróttal, Tágítóval, 5 ml- MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

13 es lock fecskendővel, Katéterrel, EKG összekötővel, Rögzítő csíptetővel, steril egyenkénti csomagolásban. lumen= 14 G 200 db Katéter készlet, tartós epidurál anesztéziához. Alkotóelemei (sterlis készletenkénti csomagolásban): Lapos epidurális filter 0,2 mikron, 7 bar nyomásig Krokodil csipesz a katéter rögzítéshez LOR fecskendő Loss of resistance, 10 ml Epidurális tű 1,3x80mm Touhy tűhegy Epidurális katéter poliamid 1000mm, kék jelzésekkel és a bevezetést elősegítő közdarabbal 800 db mikronos baktérium részecskeszűrővel ellátott, többszöri gyógyszer kivételhez használatos eszköz, ami biztosítja, hogy az üvegből fecskendővel kivett gyógyszer többszöri használat után is steril marad, kék színű zárófedéllel, steril darabonkénti csomagolásban db Centrális vénás nyomás mérésére alkalmas szett, háromállású csappal, 150 cm hosszú összekötővel. Szettben, sterilen csomagolva, CVP manométer. 300 db Infúziós összekötő, 75 cm, LL(m)/LL(f) 3,0x4,1mm Luer-lock csatlakoztatási lehetőséggelch db Infúziós összekötő, 150cm, LL(m)LL(f)3,0x4,1 mm Luer-lock csatlakoztatási lehetőséggel CH db Légcsőtubus, spirális: Szilkolatex alapanyagú, spirállal megerősített endotracheális tubus, RTG árnyékot ad, cm beosztással, egyesével sterilen csomagolva, CH db CH db CH db CH3 6: 50 db CH db Összesen: 550 db Carlens tubus gumi: Sterilizálható piros, puha gumi alapanyagú dupla lúmenű tubus, RTG árnyékot adó jelölésekkel, szilkolatex bevonattal, baloldali intubáláshoz, carinakampóval, CH 28 8 db MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

14 CH 30 3 db CH 32 8 db CH db CH db CH db CH db Összesen :. 184 db White tubus jobbos gumi: Sterilizálható, piros puha gumi alapanyagú duplalúmenű tubus, szilkolatex bevonattal, RTG árnyékot adó jelöléssel, jobb oldali intubáláshoz, Carina kampóval, szettben Méret: CH 35 4 db CH 37 4 db CH 39 4db Összesen: 12 db Egyszer használatos duplalumenű endotracheális tubus bal oldali intubáláshoz, szilikonozott PVC alapanyagú, 2 cuffal és 2 kontrollballonnal, RTG árnyékot adó jelöléssel, szettben, vezető nyárssal, leszívó katéterrel, tracheális- és bronchiális összekötővel, CH 28 3 db CH 30 3 db CH 32 3 db CH db CH db CH db CH db Összesen: 219 db Egyszer használatos duplalumenű endotracheális tubus jobb oldali intubáláshoz, szilikonozott PVC alapanyagú, 2 cuffal és 2 kontrollballonnal, RTG árnyékot adó jelöléssel, szettben, vezető nyárssal, leszívó katéterrel, tracheális- és bronchiális összekötővel, CH 28 3 db CH 30 3 db CH 32 3 db CH db CH db CH db CH db Összesen: 219 db Kanülzáró dugó-gumis LL. injektálható membránnal 8000 db MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

15 Plexus anaesthesiás tű, Stimunerv 0,7 mm, L 80 mm hosszú 30 db Bevezető mandrin, Latex mentes vezető nyárs, O.D. 4,3/5,6 mm 4,3 mm 60db 5,6 mm 60db Összesen: 120db Silkospray: Univerzális szilikon spray, 500 ml űrtartalommal, freon mentes, környezetbarát hatóanyag 190 db Egyszerhasználatos spináltű, 20G 88mm, quincke végződéssel, 20 G, 0,90*90 mm, Mandrinnal 25 db Egyszerhasználatos spináltű, 20G 88mm, quincke végződéssel, 25 G, 0,90*90 mm, Mandrinnal 120 db lumenű centrális vénás katéter szett, seldinger technikás felvezetéshez. A szett tartalma: 7F/20 cm hosszú, polyurethan alapanyagú katéter, lumen beosztás: 18-14G 60 cm hosszú seldinger drót, 18G/6,35 cm hosszú seldinger tű, 5 ml-es fecskendő 280 db lumenű centrális vénás katéter szett, seldinger technikás felvezetéshez. A szett tartalma: 7F/20cm hosszú, polyurethan alapanyagú katéter, lumen beosztás: 16-18G 60cm hosszú seldinger drót, 18G/6,35 cm hosszú Seldinger tű, 5 ml-es fecskendő. 160 db Artériás nyomás méréshez használatos perifériás kanül, 20G/45mm, FlowSwitch-csel ellátott 1000 db Eh. Endotracheális tubus, steril, alacsony nyomású kaffal, RTG árnyékot adó csikkal, cm jelöléssel, a ballon előtt jelölés az intubáció megkönnyítéséhez, szilikonozott PVC alapanyaggal, lekerekített atraumatikus véggel, I.D.2,5-10mm. CH4,5 10 db CH5 10 db CH5,5 10 db MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

16 CH6 10 db CH6,5 10 db CH7 400 db CH7,5 700 db CH db CH8, 1800 db CH db Összesen: 8550 db Tubus összekötő légzőkörhöz: 205mm hosszú, kívülröl spirálisan megerősített, duplán forgó fejjel, a fejen egy 9 mm átmérőjű zárható kupak bronchoscop levezetéséhez, illetve egy 3,5mm átmérőjű zárható kupak váladék leszívásához. A beteg felőli oldal 22M/15F csatlakozóval, a gép felőléi oldal 22F csatlakozóval. 600 db Baktérium/vírus/párásító(HME) filter 99,9999 szűrési effektivitással, CO2 port csatlakozási lehetőséggel, elektrosztatikus szűrő felülettel, ISO standard csatlakozóval: 22mmI.D./15mm O.D. x 22mm O.D./15mm I.D. TV ml 7500 db Visszafolyás gátló szelep: párhuzamos infúzió adásához: Luer lock pozitív/luer lock negatív db 4. Bírálati szempont szerinti értékelés 4.1. Ajánlatkérő az ajánlatokat részenként, a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat alapján bírálja el. Amennyiben kettő, vagy több ajánlat azonos összegben tartalmazza a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást, az ajánlatok elbírálása a Kbt. 72. (3) bekezdés a) pontja szerint történik. 5. A szerződés egyéb feltételei: 5.1. A szerződést felek 12 hónapra kötik. Ajánlatkérőnek nem áll módjában a szerződést automatikusan meghosszabbítani új közbeszerzési eljárás nélkül. A szerződés csak súlyos szerződésszegés esetében és az eljárást megindító felhívás V.4. Egyéb információk 25. pontjában írt bontó feltétel beálltakor mondható fel Ajánlatkérő részéről súlyos szerződésszegésnek minősül: amennyiben 30 napot meghaladó fizetési késedelembe esik és fizetési kötelezettségét az erre történő írásbeli felszólításban megjelölt határidőig nem teljesíti, amennyiben a titoktartási kötelezettségét megsérti, amennyiben csőd-, felszámolási- vagy törlési eljárás van folyamatban ellene. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

17 5.1.2.A Szállító részéről súlyos szerződésszegésnek minősül: a szerződés időtartamán belül 20 napot meghaladóan késedelmesen teljesít, amennyiben a titoktartási kötelezettségét megsérti, amennyiben csőd-, felszámolási- vagy törlési eljárás van folyamatban ellene amennyiben Szállító magatartásával a Megrendelőnek vagyoni, illetve nem vagyoni kárt okoz Fizetési késedelem esetén Ajánlatkérő a Ptk 310/B. szerinti késedelmi kamatot fizet A szerződéskötés feltétele a nyertes Ajánlattevő(k) részéről a dokumentáció saját részre történő megvásárlása az eljárás összegezésének megküldését követően 4 munkanapon belül. 6. Szerződéstervezet 6.1. A szerződéstervezetet csak a nyertes Ajánlattevőnek kell benyújtania az öszszegzés kézhezvételét követő két munkanapon belül elektronikusan, az Országos Onkológiai Intézet Közgazdasági Osztály vezetőjéhez a kozgazd@oncol.hu címre Szerződéstervezet SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS (TERVEZET) amely létrejött egyrészről Országos Onkológiai Intézet 1122 Budapest, Ráth György u adószáma: fizetési számlaszáma: MÁK képviseli: Prof. Dr. Kásler Miklós főigazgató mint Megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), másrészről a. cégjegyzék száma: adószáma: fizetési számlaszáma: képviseli: mint szállító között az alulírott helyen és időben az alábbi feltételekkel: I. A SZERZŐDÉS TÁRGYA MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

18 1.) A felek rögzítik, hogy a Megrendelő, mint Ajánlatkérő, a Közbeszerzési Értesítőben december -án KÉ-23406/2013 nyilvántartási szám alatt megjelentetett eljárást megindító felhívással, nyílt közbeszerzési eljárást indított Intenzív terápiás eszközök beszerzése. tárgyában, amely eljárás... részei nyerteseként.....került kihirdetésre. 2.) Jelen szerződés tárgya az eljárást megindító felhívásban és az ajánlati dokumentációban meghatározott és az elfogadott ajánlat szerinti intenzív terápiás eszközök továbbiakban: áru (1. számú melléklet) e szerződés II. 1. pontjában megjelölt helyszínre történő leszállítása, leltár szerinti átadása. A leszállított árut Megrendelő csak saját céljára és saját intézményeiben használhatja fel. II. A TELJESÍTÉS HELYE, IDEJE ÉS MÓDJA 1.) A Szállító az árukat az Országos Onkológiai Intézet (1122 Budapest, Ráth György u. 7-9.) teljesítési helyre szállítja le a Megrendelő részére, ahol a Megrendelő árukat a felhasználó osztályokon a Szállító képviselőjének közreműködésével jegyzőkönyv alapján. 2.) Teljesítési határidő: A szerződés megkötését követően 12 hónap. 3.) A teljesítés módja: 1) Megrendelési és Szállítási feltételek: A szerződés szerinti termékek lehívása havonta maximum kétszer történik. A szállítási határidő a lehívás kézhezvételét követő 1 hét A Szállító a megrendelt árukat Megrendelő felhasználói osztályaira a szállítási határidőként megadott napon hétfőtől péntekig (ettől Megrendelő kérésére eltérhetnek) óráig leszállítja. 2.) Áruátvétel: 2.1) Mennyiségi átvétel Az áruk fuvarozótól történő átvétele Megrendelő kötelessége. A lehívásnak megfelelő szállítás a felek egyező megállapodása szerint akkor történik meg szabályszerűen, ha a Szállító vagy az általa igénybe vett fuvarozó az egyes szállítmányokat a Megrendelőnek a fentiekben meghatározott címére leszállítja, és a szállítmányokat legkisebb gyűjtőcsomagolási egységenként a Megrendelő erre kijelölt alkalmazottjainak átszámolva, a mennyiségi ellenőrzés biztosítása mellett átadja. Az átadás alapja a szállítólevélként kiállított proforma számla, melyen átadó és átvevő aláírásával igazolja a szállítás megtörténtét (ezen a Szállító, a szállítás dátuma, az áru megnevezése, mennyisége, egységára és összára is szerepel). MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

19 A Megrendelő a mennyiségi ellenőrzésnek az áruátvételkor még el nem végzett részét a gyűjtőcsomagoláson belüli esetleges mennyiségi hiányok megállapítása céljából köteles haladéktalanul, de legkésőbb az átvételtől számított 2 napon belül megkezdeni és azt a megvizsgáláshoz szükséges idő alatt folyamatosan, de legkésőbb 3 nap alatt elvégezni. Az esetleges egyedi és gyűjtőcsomagoláson belüli hiányokat a Megrendelő által kiállított megfelelő jegyzőkönyv alapján a Szállító kivizsgálja; amennyiben a kifogás jogos, 5 munkanapon belül pótolja vagy jóváírja azokat. 2.2) A minőség ellenőrzése Általános minőségi feltétel a rendeltetésszerű használatra alkalmasság. Az esetleges minőségi kifogásolás rendezése érdekében a Megrendelő a minőségi vizsgálatot köteles haladéktalanul, de legkésőbb az átvételtől számított 8 munkanapon belül megkezdeni, és azt a megvizsgáláshoz szükséges idő alatt folyamatosan, de legkésőbb 15 munkanap alatt elvégezni. Amennyiben a Szállító a minőségi kifogást nem fogadja el, és a kifogás közlésétől számított 8 munkanapon belül közös mintavételezésre nem jelentkezik, a Megrendelő a kifogásolt szállítmányból mintát vesz és azt az illetékes minőségellenőrző szervnek felülvizsgálat céljából megküldi. A minőségi felülvizsgálat költségét a Szállító viseli, ha a terméket a felülvizsgálat nem megfelelőnek minősíti. A Megrendelő viseli a vizsgálat költségét, ha a felülvizsgálat során a termék minősége megfelelőnek bizonyult. A Szállítót nem terheli felelősség, amennyiben a felülvizsgálat során bizonyítást nyer, hogy a minőségi hiba a Megrendelő általi nem megfelelő tárolásra vagy kezelésre vezethető vissza. Minőségi kifogás esetén a vizsgálat eredményétől függetlenül a Szállító köteles azonnali hatállyal pótolni a minőségileg kifogásolt terméket, melynek kifizetése csak akkor történhet meg, ha a minőségileg kifogásolt termékről bebizonyosodik, hogy a termék a szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelt. 3.) A szerződés akkor tekinthető teljesítettnek, ha a) Szállító a szerződésben szereplő intenzív terápiás eszközök mennyiséget leszállította, b) A Szállító a szerződésben szereplő mennyiséget leszállította, a teljesítést a Szállító a Megrendelő igazolása alapján igazolta és a Megrendelő átvette. III. A SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK ÉS FIZETÉSÉNEK (ELSZÁMOLÁS) RENDJE, MELLÉKKÖTELEZETTSÉGEK MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

20 1.) A jelen szerződés tárgyát képező áruk ellenértéke összesen nettó.,- Ft +.Ft ÁFA, azaz bruttó.. Ft. Az árban benne foglaltatik az áruk helyszínre szállítása. Amennyiben Megrendelő a valamelyik rész szerződéses mennyiségétől mínusz 10 %-ig eltér, a szerződéses ár az eltérés százalékos mértékével megegyező mértékben csökken. A csökkenés mértékét az ajánlatban megadott egységár figyelembe vételével állapítják meg szerződő Felek. 2.) Szállító a jelen szerződés aláírásával visszavonhatatlanul kijelenti, hogy a szállítási díj a szerződés tárgyában meghatározott feladat ismeretében, a szükséges információk lehetőség szerinti beszerzésével, valamennyi ellentmondás tisztázását követően adta meg és abban megfelelő tartalékkeretet kalkulált az esetleges információhiányból származó bizonytalanságok kiküszöbölésére. 3.) A szerződés e fejezet 1. pontjában meghatározott szállítási díj megfizetésére a Szállító által benyújtott számlák alapján a Megrendelő köteles. A Szállító részszámláit a Megrendelő részére állítja ki és küldi meg rövid, a szállítás elvégzését igazoló - tevékenység kimutatással, illetve a Megrendelő által kiállított teljesítésigazolás másolatával. Szállító a teljesítésről kiállított részszámlát szállítást követően nyújthatja be Megrendelő felé. 4.) Megrendelő az esedékes szállításoknak megfelelő gyakorisággal részszámla benyújtási lehetőséget biztosít Szállító részére. A részteljesítések ellenértékének kifizetése teljesítésigazolással ellátott számla ellenében a Kbt (1) és (6) bekezdésében és a Ptk 292/B. (1) bekezdésében foglalt törvényi előírásnak megfelelően történik. A számla értéke a tételesen leszállított intenzív terápiás eszközök egységárai szorozva a leszállított mennyiséggel. 5.) A Szállító által esetlegesen hibásan vagy szabálytalanul összeállított/benyújtott számla okozta késedelmes kiegyenlítésből eredő kárért Megrendelő nem felel, és ez esetben késedelmi kamat sem terheli a Megrendelőt. A számla benyújtásának hivatalos időpontja a korrigált számla átvételének időpontja, melytől Megrendelő fizetési kötelezettsége fennáll. 6.) Megrendelő felhívja Szállító figyelmét arra, hogy az alvállalkozói részére történő kifizetéseinél az Art. 36/A. -ában foglaltak szerint kell eljárnia. Megrendelő tájékoztatja Szállítót, hogy a közbeszerzések teljesítéséhez kapcsolódóan megkötött valamennyi szerződés vonatkozásában a szerződés és annak teljesítése esetén a kifizetés az adózás rendjéről szóló évi XCII. törvény (Art.) 36/A. hatálya alá esik. 7.) Megrendelő a számlák késedelmes teljesítése esetén a Ptk. 301/B. -ban rögzített késedelmi kamatot tartozik megfizetni a Szállítónak. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

21 8.) Szerződő felek az évi XCII. tv. és a Ptk rendelkezéseinek figyelembevételével a Szállító nem teljesítése esetére az alábbi kötbérfizetési kötelezettségben állapodnak meg. 8.1.) Szállító a neki felróható késedelmes teljesítése esetén késedelmi kötbér megfizetésére kötelezett, amelynek mértéke Ft naponta. Megrendelő a késedelmi kötbért maximum 20 nap erejéig érvényesíti a szerződés időtartama alatt. A késedelmi kötbér a késedelem minden megkezdett napja után felszámításra kerül. 8.2.) Szállító meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, mely az összes mennyiségből még nem teljesített (le nem szállított) intenzív terápiás eszközök összértékének nettó 5%-a, amennyiben a szerződés megvalósítása neki felróhatóan hiúsul meg. 9.) A kötbér lejárt követelésnek minősül. A Megrendelő értesítése alapján Szállító köteles 10 napon belül azt Megrendelőnek átutalni. 10. A Megrendelő érvényesítheti kötbér feletti kárának megtérítésére vonatkozó igényét is. Megrendelő kötbérigényét jogosult a Szállító által kiállított számlába beszámítani. Ez a rendelkezés nem zárja ki a Ptk. késedelmes teljesítésre vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő alkalmazását. 11. Szállító nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 56. (1) bekezdés k) pontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Szállító adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Szállító a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt (5) bekezdés szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti. 12. Nem vitatott a Szerződő Felek által, hogy a szerződéses időszak folyamán az egyes számlákban csak azok az árak, árképzési tényezők és költségek állíthatók be, mégpedig ugyanolyan mértékben, amelyeket a Szállító elfogadott ajánlata tartalmaz, függetlenül attól, hogy a magyarországi vagy a világpiaci árak miképpen alakulnak, és hogy hogyan változik az inflációs ráta, vagy a deviza átszámítási kulcs. IV. A SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSE, MÓDOSÍTÁSA, VIS MAJOR 1.) A jelen Szerződés annak minkét fél által történt aláírása utáni napon lép hatályba. 2.) A Szerződés megszűnésének esetei: a. a határozott idő lejártakor, b. közös megegyezéssel a határozott idő lejárta előtt, c. rendkívüli felmondással, d. az eljárást megindító felhívás V.4. Egyéb információk 25. pontjában írt bontó feltétel beálltakor MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

22 A jelen Szerződés a I. fejezetben meghatározott feladat szerződésszerű teljesítésével, legkésőbb azonban a szerződés hatálybalépését követő 12 hónap utolsó napján szűnik meg. 3.) A jelen Szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal írásban felmondhatja, ha a másik fél a Szerződésben vállalt kötelezettségeit súlyosan megszegi Megrendelőnek jogában áll Szállító részéről történt súlyos szerződésszegésre hivatkozva elállni különösen: amennyiben Szállító a jelen szerződés időtartama alatt, 20 napot meghaladóan késedelmesen teljesít, amennyiben Szállító a titoktartási kötelezettségét megsérti, amennyiben csőd-, felszámolási- vagy törlési eljárás van folyamatban Szállító ellen, amennyiben Szállító magatartásával a Megrendelőnek vagyoni, illetve nem vagyoni kárt okoz. Ebben az esetben Megrendelő meghiúsulási kötbérre és valamennyi kárának érvényesítésére jogosult. 3.2.) Szállítónak jogában áll Megrendelő részéről történt súlyos szerződésszegésre hivatkozva elállni: amennyiben a Megrendelő gazdálkodásában, vagy szervezetében olyan változások következnek be, amelyek veszélyeztetik a Szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését, amennyiben a fizetés teljesítésével 30 napot meghaladó késedelembe esik, 4.) A Szerződés megszűnése esetén a Felek 15 napon belül kötelesek egymással elszámolni. A Szerződés megszűnésekor a szerződő Felek átadás-átvételi jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben a pénzügyi elszámolás mellett tételesen átadjákátveszik a folyamatban lévő ügyeket. A Szállító a Szerződés megszűnésekor köteles törölni valamennyi a tulajdonában lévő adathordozóról a szerződés teljesítésével összefüggésben hozzá került valamennyi adatot, információt. 5.) Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon - ha a) Vállalkozó szervezetében közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, amely nem felel meg az 56. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. b) Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságban, amely nem felel meg az 56. (1) bekezdés k) pontjában meghatározott feltételeknek. MEDIMPORT Kft Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: Telefax:

MŰSZAKI LEÍRÁS. az Intenzív terápiás eszközök beszerzése. tárgyú KÉ-23406/2013 nyilvántartási számú közbeszerzési eljáráshoz

MŰSZAKI LEÍRÁS. az Intenzív terápiás eszközök beszerzése. tárgyú KÉ-23406/2013 nyilvántartási számú közbeszerzési eljáráshoz MŰSZAKI LEÍRÁS az Intenzív terápiás eszközök beszerzése. tárgyú KÉ-23406/2013 nyilvántartási számú közbeszerzési eljáráshoz 3. Műszaki követelmények és igényelt mennyiségek 3.1. A műszaki leírásban feltüntetett

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Intenzív terápiás eszközök beszerzése.

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Intenzív terápiás eszközök beszerzése. AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Intenzív terápiás eszközök beszerzése. tárgyú egyszerű közbeszerzési eljáráshoz KÉ-27850/2011 MEDIMPORT Kft - 1125 Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: 215-0484 Telefax:

Részletesebben

INTENZÍV TERÁPIÁS ESZKÖZÖK BESZERZÉSE KÉ-27850/2011 nyilvántartási számú egyszerű közbeszerzési eljárás

INTENZÍV TERÁPIÁS ESZKÖZÖK BESZERZÉSE KÉ-27850/2011 nyilvántartási számú egyszerű közbeszerzési eljárás INTENZÍV TERÁPIÁS ESZKÖZÖK BESZERZÉSE KÉ-27850/2011 nyilvántartási számú egyszerű közbeszerzési eljárás MŰSZAKI LEÍRÁS 3. Műszaki leírás, az Intézet egyéb előírásai 3.1. A műszaki leírásban feltüntetett

Részletesebben

intenzív terápiás eszközök beszerzése

intenzív terápiás eszközök beszerzése intenzív terápiás eszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/18 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Darázsfészek Utánpótlás Kosárlabda Kft. 1103 BUDAPEST, Kada utca 27-29. 1.) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám,

Részletesebben

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610

Részletesebben

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése:

Fizetési feltételek Szállító Szállító Megrendelő A kapcsolattartók megnevezése: 4./ Fizetési feltételek: A Szállító által adott árajánlat alapján a szerződő felek a melléklet szerinti árakban állapodnak meg. Az árak tartalmazzák a Szállító összes költségét és díját, a Bajai Szent

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Gyógyír XI. Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. (székhely: 1117 Budapest, Fehérvári út 12.; cégjegyzékszám: 01-09-913332; adószám: 21814097-2-43, képviseli:

Részletesebben

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszám, elektronikus levelezési címe: Veresegyház Város Önkormányzata Címe: 2112 Veresegyház, Fő út 35. Tel: +36 28 588-629 E-mail:

Részletesebben

II. fejezet Az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatás

II. fejezet Az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatás II. fejezet Az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatás Ajánlatkérő megnevezése: Gödöllő Város Önkormányzata Az eljáráshoz rendelt elnevezés:

Részletesebben

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012. Peronfigyelő monitorok beszerzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. augusztus AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

i. A szerződés tárgya 1.1) 1 darab Skoda Superb típusú gépkocsi megvásárlása az 1. sz. mellékletben meghatározott 1.2) 1 darab Skoda Superb típusú gép

i. A szerződés tárgya 1.1) 1 darab Skoda Superb típusú gépkocsi megvásárlása az 1. sz. mellékletben meghatározott 1.2) 1 darab Skoda Superb típusú gép ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS egyrészről : Országgyűlés Hivatala székhelye : 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., adószáma : 15300014-2-41 mint Vevő (a továbbiakban : Vevő"), másrészről : Porsche Hungaria Kereskedelmi

Részletesebben

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása a.) Az ajánlatkérő neve és címe, telefon és faxszáma (email címe): Néprajzi Múzeum 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 12. Telefon: 473-2430 Fax: 473-2431 E-mail: hudakm@neprajz.hu

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA Tisztelt Ajánlattevő! A ajánlat kiírója ezúton kéri fel ajánlat benyújtására a Tisztelt Ajánlattevőt (a továbbiakban: ajánlattevő) a jelen ajánlati

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő),valamint a JOHNSON & JOHNSON Kft. (2045

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: az Országgyűlés Hivatala 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Adószám: 15300014-2-41 Bankszámlaszám: MÁK 10032000-01400805-00000000. Képviseletében eljáró

Részletesebben

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. szeptember hó 08. nap AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati

Részletesebben

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. Eötvös épület 48-as tanterem

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. Eötvös épület 48-as tanterem 4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2011. december 09. 2011, december 16. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros,

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata

KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATKÉRŐ: Zalahaláp Község Önkormányzata 2014 Tisztelt Ajánlattevő! 1 Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.)

Részletesebben

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a

Nyilatkozatminták. Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a Nyilatkozatminták Tisztelt Gazdasági szereplő! Ajánlatkérő üdvözli a Tisztelt Gazdasági szereplőt! Kérjük, hogy a jelen dokumentumot, közbeszerzési eljárást megindító felhívást és valamennyi kapcsolódó

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás egyszerű eljárás lefolytatására a Kbt. 299 (1) bekezdés b) pontja alapján tárgyalás tartásával I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Tel: 458-4500/4924

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.

Részletesebben

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére

Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére Energiatanúsítvány elkészítése a BKV Zrt részére e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt V-455/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2015 Beszerzési Főosztály/Közbeszerzési Osztály/Minták versenyeztetési

Részletesebben

4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: december A teljesítés helye, természetbeni helye:

4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: december A teljesítés helye, természetbeni helye: 4. A szerződés időtartama: A teljesítés időpontja: 2011. december 20. 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa

Részletesebben

DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS 2014.

DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS 2014. DOKUMENTÁCIÓ PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN SZOFTVEREK ÉS HARDVEREK (OBU) SZÁLLÍTÁSA TÁRGYÁBAN INDÍTOTT KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ 2014. 2/64 BEVEZETÉS Ön a Pécs Megyei

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Amely létrejött egyrészről ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Fajta és mennyiség szerint meghatározott dolog határidős adásvételére Név Székhely Képviseli Adószám Cégjegyzékszám Bankszámlaszám Szolgáltató nevében eljáró

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. e-versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-67/16. Budapest, 2016. Közreműködés a BKV Zrt. által használt beszédcélú, vezetékes távközlési szolgáltatások és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások közbeszerzési eljárás keretében történő beszerzésében e-versenyeztetési eljárás

Részletesebben

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése 4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. VB-440/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ORSZÁGOS ONKOLÓGIAI INTÉZET 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9. Intenzív terápiás eszközök beszerzése 2017 tárgyú közbeszerzési eljáráshoz 006-2017-OOI 1 ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT 1. kiadás 1. módosítás 1. oldal DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa a 30-2010/2011. (2011.06.07.) sz. határozatával 2011.06.07-én jóváhagyta, hatályos 2011.06.08-tól. módosítások: - A

Részletesebben

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya:

Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Megrendelő Szállító neve: Velox-Ker Kft. Szállító Előzmény: 1. A szerződés tárgya: SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS TELESZKÓPOS RAKODÓGÉP BESZERZÉSE amely létrejött egyrészről: Megrendelő neve: Bóly Város Önkormányzata Székhelye: 7754 Bóly, Rákóczi Ferenc utca 3. Teljes jogú képviselője: Hárs József

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11.

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-285/11. Mentőszolgálat és orvosi ellátás biztosítása versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2011. augusztus 1. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve: Budapesti

Részletesebben

5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:

5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: 5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út 10. 6. Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: Ajánlatkérő a kiállított számla alapján a szerződésben meghatározott

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA: Jelen Ajánlattételi Felhívást

Részletesebben

Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014.

Speciális védőruha beszerzés AJÁNLATI FELHÍVÁS. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13. Budapest, 2014. Speciális védőruha beszerzés Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-338/13 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír

A 2. számú mellékletben meghatározott készlet kialakítását követően a Megrendelő a felhasználásokat fajta, méret és darabszám szerint folyamatosan, ír Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Premier G. Med Kft. (1026 Bp.

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

Háztartási és irodai berendezések Javítása. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS

Háztartási és irodai berendezések Javítása. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS Háztartási és irodai berendezések Javítása Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-180/ 2012 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2012. szeptember AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő neve:

Részletesebben

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: Amely létrejött egyrészről Szállítási szerződés II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u.11.) képviseletében: Venyigéné Makrányi Margit mint Megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő)

Részletesebben

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Száma: 10-5708/2005 Tárgy: Ajánlattételi felhívás Ügyintéző: dr. Ratkay Attila, Paksi Pauletta Melléklet: Felolvasólap minták AJÁNLATTÉTELI PÁLYÁZATI FELHIVÁS (HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Részletesebben

HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013.

HÉV járművek átalakításának tervezése. Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2013. HÉV járművek átalakításának tervezése Versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-218/2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. Ajánlatkérő neve: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése

Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése N Y Í R S É G V Í Z NYÍREGYHÁZA ÉS TÉRSÉGE VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Különböző átmérőjű PE csővezetékek beszerzése elnevezésű árubeszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S amely létrejött egyrészről az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 1033 Budapest, Fő tér 3., képviseli Bús Balázs polgármester, mint megrendelő (továbbiakban,

Részletesebben

Vállalkozási szerződés

Vállalkozási szerződés Vállalkozási szerződés amely létrejött egyrészről a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Székhelye: 1112 Budapest, Kamaraerdei út 16. Képviselő: Somogyi Gábor intézményvezető Sármai Józsefné gazdasági

Részletesebben

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. 2 10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11. Rész ajánlattétel lehetősége: Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-015/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Különböző típusú gömbcsuklók beszerzése Budapest, 2012. november 14. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV Vasúti

Részletesebben

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S

S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S S Z Á L L Í T Á S I S Z E R Z Ő D É S Amely létrejött egyrészről a Kiskunlacháza Nagyközségi Önkormányzat Központi Konyha 2340 Kiskunlacháza, Rákóczi u. 12. szám alatti intézmény (képviselője Kovács Jánosné

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2013. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlati felhívás Ajánlatkérő

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/ 1. Az ajánlatkérő neve: Debreceni Hőszolgáltató Zrt. címe: 4028 Debrecen, Tüzér u. 4. telefonszáma: /52/ 509-480 telefaxszáma: /52/ 509-491

Részletesebben

I. Ajánlattételi felhívás

I. Ajánlattételi felhívás I. Ajánlattételi felhívás 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), Beszerzési, Üzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály, 1139

Részletesebben

Központosított közbeszerzés Keretmegállapodásos eljárás 2. része konzultációra szóló felhívás

Központosított közbeszerzés Keretmegállapodásos eljárás 2. része konzultációra szóló felhívás Központosított közbeszerzés Keretmegállapodásos eljárás 2. része konzultációra szóló felhívás SAP vagy azzal egyenértékű szoftverek, fejlesztőeszközeik szállítása, valamint kapcsolódó szolgáltatások nyújtása

Részletesebben

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése

ME-7.4.2 Árajánlatkérés, szerződésminták, vállalkozók értékelése 30/38 7. sz. melléklet S ZÁLLÍTÁSI SZERZŐ DÉS ( MINTA) mely létrejött az alábbi szerződő felek között, az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek mellett: A MEGRENDELŐ ADATAI Megrendelő neve: Székhelye:

Részletesebben

2 Adatbázis megnevezése Jogtár Plusz lokális korlátlan hálózati bővítés 2 adathordozóval HMJ Lokális hálózat, egyidejű felhasználó Iratmintatár

2 Adatbázis megnevezése Jogtár Plusz lokális korlátlan hálózati bővítés 2 adathordozóval HMJ Lokális hálózat, egyidejű felhasználó Iratmintatár ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA GAZDASÁGI FŐIGAZGATÓ HELYETTESE 1358 BUDAPEST, SZÉCHENYI RKP. 19..1 ~ GFH-.. ~.. /2009. Brückner István úr részére, értékesítési és marketing igazgató Complex Kiadó Kft. 1117 Budapest,

Részletesebben

EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA EGYSZERŰ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA Árubeszerzés X Nyilvántartási szám: E-001/2011 I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐ HIVATALOS MEGNEVEZÉSE ÉS CÍME Országos Onkológiai Intézet

Részletesebben

Szállítási szerződés

Szállítási szerződés Szállítási szerződés amely létrejött egyrészről Dr. Kenessey Albert Kórház-rendelőintézet (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125-127.) (továbbiakban: Megrendelő) (képviseletében eljár: Dr. Szabó

Részletesebben

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE

A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE A BENYÚJTANDÓ IGAZOLÁSOK, NYILATKOZATOK JEGYZÉKE Megnevezés Tartalomjegyzék Felolvasólap (1. számú melléklet) TARTALOMJEGYZÉK (az ajánlathoz) Oldalszám az ajánlatban Nyilatkozat a szerződéses feltételekre

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt. 251. (2) alkalmazásával 1) Ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe: Szent Margit Rendelőintézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124 ebr42 (forrás: Belügyminisztérium, 2018.

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése

1 db személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó üzembe helyezéséhez szükséges feladatok elvégzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV

Részletesebben

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben

IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben IV. fejezet Ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták a módosítással egységes szerkezetben Az eljáráshoz rendelt elnevezés: A Budapest XVIII. kerület, Ady Endre utca és A pályázat azonosító száma: 351124

Részletesebben

Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16)

Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16) Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK I. KÖTET AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ajánlattételi szakasz 2016. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Villamos energia beszerzése

Részletesebben

Budai Vár Csikós udvar - Nyugati kert területén épülő mélygarázs befejező kivitelezése - K

Budai Vár Csikós udvar - Nyugati kert területén épülő mélygarázs befejező kivitelezése - K Budai Vár Csikós udvar - Nyugati kert területén épülő mélygarázs befejező kivitelezése - K Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/118 Szerződés meghatározása: Vállalkozási szerződés Szerződés tárgya: Budai

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S 193/2012. RI. Tisztelt Ajánlattevő! Tiszaújváros Városi Rendelőintézet (3580 Tiszaújváros, Bethlen Gábor út 11-13. a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint az Univer-Coop Zrt. (6000 Kecskemét,

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS l. Ajánlatkérő neve, címe, telefon-, telefax számai, e-mail címe: Neve: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Címe: ll 02 Budapest Szent László tér 29. Címzettje: dr.

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban) 1.) Az ajánlatkérő megnevezése, címe, telefon és faxszáma, e-mail címe: 1.1) Az ajánlatkérő megnevezése: Balatonfenyves Község

Részletesebben

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m

Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban m Szállítási Szerződés amely létrejött egyrészről a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórháza (Kecskemét, Nyíri út 38.), mint megrendelő (a továbbiakban megrendelő), valamint a Johnson & Johnson Kft. (2045

Részletesebben

A KBT ÉRTELMEZÉSE

A KBT ÉRTELMEZÉSE A KBT. 305. ÉRTELMEZÉSE A szerződés teljesítésére a Kbt. 305. -ában foglaltak az irányadók, mely szabályozás 2010. szeptember 15-én módosításra került. Az előírások az ajánlattevőként és az ajánlatkérőként

Részletesebben

Ajánlati felhívás. 5. Fizetési feltételek Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét a teljesítésigazolást követő 15 napon belül átutalással teljesíti.

Ajánlati felhívás. 5. Fizetési feltételek Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét a teljesítésigazolást követő 15 napon belül átutalással teljesíti. Ajánlati felhívás 1. Ajánlatkérő neve, székhelye: Harmónia Integrált Szociális Intézmény 6211 Kaskantyú, III. ker. 1. 2. Az eljárás fajtája: Egyszerű tárgyalás nélküli eljárás 3. A beszerzés tárgya, mennyisége

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban:

Részletesebben

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése

1 db személyes használt személyszállító hajó beszerzése 1 db 80-120 személyes használt személyszállító hajó beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2017. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Műtői törlőkendő szettek beszerzése. tárgyú közbeszerzési eljáráshoz KÉ-19317/2013 MEDIMPORT Kft - 1125 Budapest, Nógrádi út 11. fsz.2. Telefon: 215-3325 Telefax: 215-3125 1

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail):

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe (e-mail): 1117 Budapest, Fehérvári út 12. Tel: (+36) 1-279-2180 Fax: (+36) 1-279-2176 e-mail:

Részletesebben

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.

Részletesebben

Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás

Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Terem hangosító és jegyzőkönyvek készítését segítő hangrögzítő rendszer és kapcsolódó eszközök beszerzése e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő

Részletesebben

Vállalkozási szerződés keretében a Győri Evangélikus Egyházközség Öregtemplomában lévő Angster orgona eredeti állapotának helyreállítása

Vállalkozási szerződés keretében a Győri Evangélikus Egyházközség Öregtemplomában lévő Angster orgona eredeti állapotának helyreállítása Vállalkozási szerződés keretében a Győri Evangélikus Egyházközség Öregtemplomában lévő Angster orgona eredeti állapotának helyreállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/81 Vállalkozási szerződés keretében

Részletesebben

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás Eljárás száma:bkv Zrt. V-55/14 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2014. március AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési

Részletesebben

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS

SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS SZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről név: Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona székhely: 1173 Budapest, Pesti út 117. adószám: 15492519-2-42 bankszámlaszám: 11784009-15492519 cégjegyzékszám/pir

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE HIRDETMÉNY KÖZZÉTÉTELE NÉLKÜL INDULÓ TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA NYOMDAI KIVITELEZÉSI SZOLGÁLTATÁSOK BESZERZÉSE 1. AJÁNLATKÉRŐ NEVE, CÍME ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK Hivatalos név: Barcika

Részletesebben

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő

Részletesebben

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ" tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével

IRÁNYÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSÁHOZ tárgyú, nemzeti értékhatárt meghaladó, összefoglaló tájékoztatás közzétételével HUNGAROCONTROL ZRT. 1185 BUDAPEST, IGLÓ U. 33-35. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM Részeként a Kbt. 114. (2) bekezdés alapján, a Kbt. 69. (4) bekezdés szerinti, ajánlatkérői felhívásra csatolandó nyilatkozatok

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/

Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/ Ajánlattételi felhívás /Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásra/ 1. Az ajánlatkérő neve: Debreceni Hőszolgáltató Zrt. címe: 4028 Debrecen, Tüzér u. 4. telefonszáma: /52/ 509-480 telefaxszáma: /52/ 509-491

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának 2005. március 31-i ülésére Tárgy: Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint:

Szállítási szerződés. együttesen Szerződő Felek között az alulírott napon és helyen, az alábbi feltételek szerint: Szállítási szerződés Amely létrejött egyrészről II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár (3530 Miskolc, Görgey Artúr u.11.) képviseletében: Venyigéné Makrányi Margit mint Megrendelő (a továbbiakban, mint Megrendelő)

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A ajánlatkérő felhívást tesz közzé az alábbiak szerint: Ajánlatkérő neve és címe: 9021 Győr Aradi vértanúk útja 16. Képviselője:Fűke Géza igazgató adószám: 16718304-2-08 elérhetőség:

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS SZERZŐDÉSES FELTÉTELEK amely létrejött egyrészről Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat székhelye: 1082 Budapest, Baross u. 63-67. képviseli: dr. Kocsis Máté polgármester

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A Tiszaújvárosi Sport-Park Nonprofit Kft. (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT

AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT MELLÉKLETEK 1. sz. melléklet: FELOLVASÓLAP 2. sz. melléklet: AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT (KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁNAK ÉS AZ ALKALMASSÁGI FELTÉTELNEK VALÓ MEGFELELŐSÉGRŐL, EGYÉB NYILATKOZATOK) 3. sz. melléklet:

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám: cím: Képviseli:

amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:  cím: Képviseli: V Á L L A L K O Z Á S I S Z E R Z Ő D É S 4. r é s z a j á n l a t i k ö r amely létrejött egyrészről Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Székhely: 6720 Szeged, Dóm tér 1-4. Telefonszám: Faxszám:

Részletesebben

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016. BKV Zrt. MSZ EN ISO 50001:2012 szabvány szerint bevezetett energiairányítási rendszerének tanúsítói auditja, valamint kettő éven keresztüli felügyeleti auditja e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): Eötvös Loránd Tudományegyetem 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Kapcsolattartó: Szabó Balázs Tel. +36-30 322 8766 Fax

Részletesebben

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Aszód Város Önkormányzata Átdolgozott Szabályzat (4. pályázati elem) BESZERZÉSI SZABÁLYZAT Készítette: CONTROLL Holding Tanácsadó Zrt. Közigazgatási Igazgatósága 2014. október 1 A gazdaság verseny tisztaságának

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:

Részletesebben

A J Á N L A T K É R É S

A J Á N L A T K É R É S A J Á N L A T K É R É S Tisztelt Ajánlattevő! A (3580 Tiszaújváros, Teleki Blanka út 6.), a továbbiakban: ajánlatkérő) ezúton kéri fel ajánlattételre az Ön által képviselt céget, mint Ajánlattevőt (a továbbiakban:

Részletesebben