Előzmények

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Előzmények 2006-2010."

Átírás

1 Előzmények Dr. Radnóti Katalin Dr. Király Béla Első éves hallgatók kémia tudása Kutatási összefoglaló jelentés a felsőoktatásba belépő BSc hallgatók kémia tudásáról A kutatás társadalmi munkában készült. A kézirat lezárva: október Budapest, ELTE TTK Fizikai Intézet 2006-tól végzünk felméréseket a beérkező első évesek fizika tudásával kapcsolatban. Egyre nagyobb mintán vizsgáltuk meg a beérkező hallgatók szaktárgyi tudását. Az ELTE TTK hallgatói a regisztrációs héten írnak egy úgynevezett kritériumdolgozatot, melynek eredménye alapján eldöntjük azt, hogy szükségesnek tartjuk-e, hogy az illető kötelező jelleggel részesüljön-e ingyenesen úgynevezett felzárkóztató foglalkozásban, melynek célja a hiányosságok pótlása. Aki a dolgozaton gyengén tejesített, annak kötelező felvennie az úgynevezett felzárkóztató tantárgyat őszén nagyobb mintán végeztünk felmérést a BME TTK-val együttműködve, Dr. Pipek János oktatási dékán-helyettes úrral közösen, melyben 1324 első éves hallgató vett részt ben országos szintű felmérést végeztünk fizika 2185 fő, és kémia tantárgyakból 1089 fő bevonásával. Ebben az évben a BME TTK szervezésében hasonló matematika felmérés is készült. Az elmúlt négy év tapasztalatai Radnóti Katalin honlapján részletesen is megtekinthetők: továbbá több folyóirat számára is készült beszámoló azokról, mint Fizikai Szemle, Iskolakultúra, Új Pedagógiai Szemle, A Fizika Tanítása, A Kémia Tanítása, Magyar Kémikusok Lapja. A 2008-as felmérésről a Népszabadságban is megjelent egy rövid összeállítás Varga Dóra tollából decemberében pedig személyes interjú készült a témáról. A felmérések adatai szabadon felhasználhatók (az is volt a célunk, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg, használják fel az eredményeket), de kérjük, hogy a publikációk, előadások esetében a forrást jelöljék meg. Néhány összefoglaló gondolat az eredményekkel kapcsolatban A több éves felmérések eredményei alapján sajnos elmondható az, hogy a közoktatás során a diákok nem kapnak kellő mértékű felkészítést arra, hogy felsőoktatási tanulmányaikat eredményesen elkezdhessék. A gyenge teljesítés egyik oka valószínűleg az, hogy a modernizációs folyamatok során a természettudományos tantárgyak, többek közt a fizika is, jelentős óraszámbeli veszteségeket szenvedett el. Ez egyben azt is sugallja, hogy a természettudományos ismeretek napjaink technikai eszközökkel felszerelt környezetében, a mai társadalomban nem fontosak, és ennek következtében a természettudományi, illetve műszaki pályák nem vonzóak a fiatalok számára, hiszen egyéb, például gazdasági pályák esetében az anyagilag jóval gyorsabb előrehaladást ígér. 1

2 Az érettségizett diákok jelentős része (közel 90%) bejut a felsőoktatása, mely hasonlóan a középiskolához kezd tömegesedni, így ebből adódóan olyan hallgatók is bekerülnek, akiknek erre a korábbi években nem lett volna lehetőségük. És ezek nem feltétlenül a legokosabb diákok, mivel ők a fentiekben leírt társadalmi környezet miatt nem a természettudományok tanulásába fektetik energiáikat. Az érettségi pontok kiszámítása, mely egyben belépő a felsőoktatásba is, nem tükrözi megfelelően a hallgató olyan jellegű tudását, mely szükséges lenne választott szakja eredményes tanulásához. Sok hallgató szerzett sok pontot az érettségin, és ennek ellenére nagyon gyenge dolgozatot írt. Sajnos kevés szó esik arról, hogy a számos szak (orvosi, biológiai, a környezet és biomérnöki, földtudományi-geológusi stb.) esetében a kémia fontos alapozó tantárgy. Megfelelő szintű kémiatudás nélkül a főszak sem végezhető el. Ezt a hallgatók, sőt a középiskolák is figyelmen kívül hagyják. A felsőoktatás a jelenlegi formában adott helyzet elé lett állítva, melyet valamilyen formában kezelnie kell, hogy a felvételt nyert hallgatók jelentős része számára megfelelő oktatást tudjon nyújtani. Felméréseinkből világosan látszik, hogy nem számíthatnak azokra az előismeretekre a beérkezett hallgatók részéről, mint a korábbi években, hiszen a tudásbeli hiányosságokat pótolni kell. Azonban meg kell jegyezzük, hogy az intézmények legtöbbjénél a BSc-s tantervek elkészítésénél ez nem szerepelt, kivétel az ELTE. Azonban az eredmények szerint erre szükség van, amire a forrásokat biztosítani kell. A 2010-es vizsgálat célkitűzései: korábbi eredmények ellenőrzése, megbízhatósága, a minta kibővítése orvosi, gyógyszerész, mezőgazdasági szakokkal, a kémiaoktatás továbbtanulási vonatkozásainak feltárása. A vizsgálat lebonyolítása Az ELTE Kémiai Intézet koordinálásával készült évi dolgozatot 2009-hez hasonlóan az ország több egyetemén is megírták. A hallgatók a tavalyi évhez hasonlóan egy 60 perces dolgozatot írtak a regisztrációs hét folyamán, tehát abban az időben, amikor a felsőoktatási intézmény még nem avatkozott bele a képzésbe. A kérdések összeállításánál azt tartottuk szem előtt, hogy a felsőoktatás számára fontos, a sikeres előrehaladáshoz szükséges tudásanyag meglétét vizsgáljuk meg. A dolgozat kifejezetten a középiskolából hozott, ott elsajátítandó ismereteket térképezte fel. Az előkészítés során a feladatlap központilag készült el, valamint ehhez részletes megoldási, javítási útmutatót is mellékeltünk, hogy a pontozás, amennyire lehetséges, egyforma szempontok szerint történjen. Minden intézmény saját maga szervezte a dolgozatok megíratását és javítását az egységes útmutató alapján. A kollégák az eredményeket egy központilag előkészített Excel táblában rögzítették és ezeket küldték vissza feldolgozásra. A feladatsor összeállításában többen segítettek. Nem csak az ELTE Kémiai Intézet, hanem a többi egyetem munkatársai is adtak feladatokat a közös dolgozathoz. Igyekeztünk, hogy mindenkitől kerüljön be feladat. Az OFI kémia érettségiért felelős munkatársa is véleményezte a feladatsort, és a mérésére alkalmasnak találta. A feladatsor középiskolások körében is ki lett próbálva, a tapasztalatok alapján a szükséges változtatást végrehajtottuk. 2

3 A munka menete - Az intézmények által küldött kérdésekből állítottuk össze a dolgozatot. - A munka fázisai a következők voltak: o felhívás kiküldése, kapcsolat felvétele, o a beérkezett példákból a felmérő dolgozat összeállítása, o kipróbálás 2 iskolában, o a feladatsor módosítása a tapasztalatok alapján, o ismételt körbeküldés, majd módosítás, o javítási és kódolási útmutató elkészítése, o a véglegez ZH, Excel táblázat és az útmutató kiküldése. - Háttérkérdések meghatározása, mely gyakorlatilag azonos volt a tavalyival. - Elkészítettük több méretben a megfelelő Excel táblázatot és a használati utasítást. - A dolgozatok, javítási és kódolási útmutató és a táblázat szétküldése. - A dolgozat megíratása, javítása, adatok rögzítése. - A táblázat elküldése részemre. 18 csoport volt végül. - Az intézmények lekérdezésekre, további statisztikai elemzésre, grafikonok készítésére alkalmas módon kapták vissza a táblázatukat (18 darabot), továbbá a legfontosabb adatokat és a grafikonokat egy word file-ba is kigyűjtöttük és visszaküldtük. - A név + EHA/Neptun kódok, az intézmény betűjele oszlopok megmaradnak, de valójában nekünk ezekre az adatokra nincsen szükségünk. A név helyére egy számkódot írtunk be, mely alapján az egyes a fent jelzett almintákat el tudtuk különíteni. - Összemásolás, nagy táblázat létrehozása, kiértékelése. A felmérőt írt hallgatók száma: 1582 fő A kiértékelés módszere Az adatok feldolgozása Excel és SPSS táblázatkezelő program segítségével történt. A dolgozatok megoldásait a demográfiai adatokkal együtt egy táblázatban numerikusan kódoltuk. A kiértékeléshez szükséges válogatásokat, összesítéseket, átlagokat az előre programozott makrók segítségével végeztük el. A felmérésben résztvevő intézmények, szakok (összesen 18 szak): - ELTE vegyész, környezettan, földtudomány, biológia BSc, gyógyszerész (SE) - SE általános orvos, fogorvos, - BME vegyészmérnök, biomérnök, környezetmérnök - Debreceni Egyetem vegyész, kémia, biomérnök 3

4 - Szent István Egyetem, Gödöllő állattenyésztő, kertészmérnök, környezetgazdálkodási agrármérnök, környezetmérnök, mezőgazdasági mérnök A teljességhez hozzátartozik az, hogy a SE Általános Orvosi Karáról csak a belépő első éves hallgatók közel fele, míg a fogorvos hallgatóknak közel csak harmada írta meg a dolgozatot. A kollégák a dolgozat megírást nem tehették kötelezővé mivel külön helyszínt és időpontot nem tudtak ekkora létszámra biztosítani. Ezért azt a megoldást választották, hogy az ún. kémia alapkurzus résztvevőivel íratták meg a dolgozatot, mely egy választható 3 kreditpontos tárgy, és célja a felzárkóztatás. Ezért a legjobb hallgatók egy része, akik nem erre a 3 kreditpontra tartanak igényt, nem jár ide. Így ez a kép nem teljes, mivel a hiányzó hallgatók minden bizonnyal jobb dolgozatot írtak volna, továbbá valószínűsíthető, hogy közülük többen tettek emelt szintű érettségit. Az adatgyűjtés és kiértékelés, a 2008-as vizsgálathoz hasonlóan, társadalmi munkában készült, melyben nagyon sokan vettek részt. Dolgoztak az egyes intézmények oktatói, hallgatói, sok olyan személy, akinek még a nevét sem ismerem, de fontosnak tartották felmérésünk sikeres lebonyolítását. Ezért csak néhányukat emelném ki, akik az úgynevezett összekötők voltak, illetve a feldolgozásban, szervezésben tevékenykedtek. Köszönet érte! Fő szerezők: Dr. Radnóti Katalin ELTE TTK Dr. Király Béla NYME További főbb résztvevők: Dr. Homonnay Zoltán ELTE Dr. Róka András ELTE TTK Dr. Szalay Luca ELTE TTK Dr. Rácz Krisztina ELTE TTK Dr. Rózsahegyi Márta ELTE TTK Dr. Nyulászi László BME VBK Király Márton BME VBK MSc hallgató Dr. Tóth Zoltán DE Dr. Hrabák András SE Csörgeiné Dr. Kurin Krisztina ELTE Mészárosné Dr. Bálint Ágnes SZIE Mérőné Dr. Nótás Erika SZIE Dr. Zsély István Gyula ELTE Zsélyné Dr. Ujvári Mária ELTE 4

5 Demográfiai adatok A dolgozatot 1581 fő írta meg. A diákok nemi megoszlása: 661 fiú és 920 lány A dolgozatot 1581 fő írta meg az 5 intézményből: ELTE 482 fő, BME 284 fő, DE 219 fő, SE 336 fő SZIE 260 fő. A további elemzések rájuk vonatkoznak, hiszen csak az ő adataik ismertek. Ez azért fontos kitétel, mivel sajnos csak a diákok egy része írta meg a dolgozatot. Az intézmények által elküldött táblázatokból az látható, hogy sok sor maradt üresen a hiányzó hallgatók miatt. A felvételi pontszámok átlaga: 391 ± 56 pont A legalacsonyabb pontszám: 200 pont A dolgozat teljes megoldási átlaga 39,3 % - os. A demográfiai kérdésekre nem mindenki válaszolt. Van-e kémiából érettségije, ha igen milyen szinten? Milyen osztályzatot kapott? Nem érettségizett: 636 fő Középszinten érettségizett: 654 fő Emelt szinten érettségizett: 290 fő Az érettségiken szerzett osztályzatok átlaga 4,77 ± 0,50. elégséges 3 fő közepes: 25 fő jó: 151 fő jeles: 734 fő 2010-ben összesen 723 fő tett emelt szintű érettségi vizsgát kémiából. A mi 1581 fős mintánkban 290 fő szerepelt közülük. A tavalyi 1089 fős mintában 205 fő emelt szinten érettségiző diák volt. Idén azt lehet mondani, hogy a mint nagyságával arányos módon szerepelt több. A SE 336 fő hallgatói közül 79 főnek van emelt szintű érettségizője, akik ennek ellenére választották a fentiekben említett kémiai alapkurzust. A ZH-t nem írt 5

6 csoportban is minden bizonnyal legalább ennyi főnek lehet emelet emelt szintű kémia érettségije. Továbbá felmérésünkben csak a fővárosi egyetem vett részt. Tehát az emelt szinten kémiából érettségizők minden bizonnyal megtalálhatók a többi orvosi egyetem, illetve az állatorvosnak jelentkezett hallgatók között. Volt-e kémiaversenyen és milyen eredményt ért el? nem volt: 1237 fő igen, de nem jutott tovább: 207 fő megyei, fővárosi fordulóba jutott: 86 fő országos döntőbe jutott: 48 fő Milyen szakirány választását tervezi? Ez intézményi szintű értékelést kíván. A dolgozat teljes megoldási átlaga 39,1 % - os volt. maximálisan elérhető pontszám: 70 átlagos pontszám: 27,53 szórás: 18,08 Első helyen jelölte-e választott szakját? Igen: 1121 fő 42%-os az átlagteljesítmény nem: 384 fő 32,8% - os az átlagteljesítmény. Az óriási különbség oka valószínűleg az, hogy ezek a diákok több, egymástól nagyon különböző szakokra is jelentkeztek, esetleges volt, hogy elért pontszámuk alapján az adott szakra nyertek felvételt. Ebből adódóan nem is koncentráltak a kémiára, mint fontos alapozó tantárgyra. Általánosságban elmondható, hogy az, aki magasabb pontszámmal érkezett, az jobb Zh-t írt. De csak közepesen erős a kapcsolat. Ez teljesen hasonló a korábbi évek tapasztalatához. 6

7 Mint az évek óta látható, a jelenlegi pontszámítási rendszer nem jellemzi jól a diákok tudásszintjét. Magas pontszámmal érkező diákok közül is nagyon sokan írtak nagyon gyenge dolgozatot. Ellenben fordított helyzet nem fordult elő. Alacsony pontszámmal érkezett diák nem írt jó dolgozatot. A dolgozaton elért pontszámok szerinti eloszlás 7

8 Alcsoportok (alminták) létrehozása A dolgozatot megírt hallgatókat különböző csoportokba soroltuk választott szakjuk jellege szerint, melyeket a következőkben határoztunk meg: kémia és vegyészmérnök BSc, környezettan, földtan, mezőgazdasági jellegű szakok, orvosi, gyógyszerészi, biológiai jellegű szakok. Az egyes alminták összesített %-os eredményei: 1. kód: kémia és vegyészmérnök BSc 434 fő 51,1 % 2. kód: környezettan, földtan, mezőgazdasági jellegű szakok 433 fő 15,4 % 3. kód:orvos, gyógyszerész, biológiai jellegű (biomérnök) szakok 714 fő 46,7 % Az 1, 2 illetve 3 kódot a név helyett szerepelnek az Excel táblázatban. Összehasonlításként a 2009-es megfelelő eredmények: kémia és vegyészmérnök BSc 527 fő 50,8% Biomérnök ,5% Környezettan/mérnök % Az egyes alcsoportok eloszlásai 8

9 2009-es eredmények teljesen hasonlóak. Akkor maximális 70 pontos dolgozatot 6 fő írt. Idén nem volt maximális pontszám, 2 fő írt 69 pontos dolgozatot. Az érettségi és a ZH pontok közötti összefüggés: Ez az ábra szinte azonos a tavalyival. Csak tizedekben van különbség. 9

10 Megnéztük az emelt szinten érettségizők osztályzatainak alakulását is. közepes (3) 7 jó (4) 30 jeles (5) Az látható, hogy jelentős részük jeles osztályzatot szerzett. Megnéztük azt is, hogy az emelt szinten jeles diákok milyen dolgozatpontszámokat érnek el. Az eloszlásból az látható, hogy még ezekben az esetekben is előfordulnak gyenge dolgozatok. Ennek az is oka lehet, hogy már 60%-tól jelest kapnak a diákok. Ez viszont a felsőoktatásban csak az elégséges szint. Kérdés, hogy amikor majd az emelt szintű érettségi kötelező lesz, akkor miként alakulnak az osztályzatok, és majd a belépő teljesítmények. Jelen helyzetben csak az a diák érettségizik emelt szinten, aki viszonylag elég jól tudja az adott tantárgyat. De akkor majd sok közép szintű érettségizőnek is emelt szinten kell teljesítenie. Azt gondoljuk, akkor majd arányaiban kevesebb lesz a jeles, és minden bizonnyal gyengébb lesz az átlagteljesítmény is. De mindenképpen javulásra számítunk a jelenlegi helyzethez képest. 10

11 A és a 2010-es felmérés eredményeinek összehasonlítása Egy felmérésnél mindig felmerül az a kérdés, hogy vajon az eredmények menyire megbízhatóak, jelen esetben mennyire tükrözi vissza a felsőoktatásba belépő és a kémiát fő szaktárgyként vagy fontos alapozó tárgyként használó hallgatók kémia tudását. Sajnos ebben az esetben szakirodalmi adatokra sem támaszkodhatunk, mert ilyen típusú felmérés nem történt. A kémia érettségi sem ad támpontot, mert a felmérésben részvevők csak egy része érettségizett közép vagy elemelt szinten, a felvételi pontszámok is a számítási rendszer és az adható plusz pontok miatt nem tükrözik a hallgatók valós tudását. Tehát nem marad más módszer, mint megismételni a 2009-es mérést 2010-ben. Az megbízhatóság értékelésében az sem lényeges szempont, hogy 2009-ben 6 felsőoktatási intézmény 20 szakja vett rész összesen 1089 hallgatóval 35%-os összteljesítménnyel, míg 2010-ben 5 felsőoktatási intézmény 18 szakja vett rész összesen 1581 hallgatóval 39,1%-os összteljesítménnyel. Ez az összesen 2170 dolgozat már önmagában is figyelemre méltó. A dolgozat szerkezete (tesztek, példák, gondolkodtató feladatok, képletek ismerete stb.), és a pontszám maradt csak mások voltak a példák, természetesen mások voltak a hallgatók. A felmérésben részt vevő intézményi szakok egy része változott kivéve 8 szakot, ahol a felmérőt 2009-ben is megírták. Így lehetővé vált, hogy ezeknél a szakoknál összehasonlítsuk a 2009-es és a 2010-es eredményeket. A felmérő jóságát, belső konzisztenciáját jellemző Cronbach-alfa (0 és 1 közötti számmal) értéke 0,88, mely kiváló érték. Pontosan annyi, mint 2009-ben volt. A Cronbach-féle alfa az ideális esethez képest, mely tökéletesen adná meg a mérőeszköz pontosságát, alulról becsüli a teszt megbízhatóságát. Ha az alfának túl magas az értéke, tehát 0,9 felett van, akkor viszont felesleges elemeket mutat. Korábban láttuk, hogy a hallgatók egyenkénti kémia dolgozatának eredményei és a felvételi pontszám között csak laza összefüggéseket lehetet csak kimutatni. Mint az alábbi diagramon látható, hogy az egyes intézményi szakok átlag felvételi pontszáma és az átlag dolgozat eredményei között azonban már sokkal szorosabb összefüggés van. Mivel továbbra sem támogatunk semmiféle intézmények közti rivalizációt, a kiértékelés továbbra is szigorúan objektív szakmai alapon történt, ezért az egyes pontokhoz tartozó intézményi szakok nevét nem közöljük. Legfeljebb minden szak a megkapott egyéni értékelés alapján beazonosíthatja magát, hogy melyik pontnak felel meg és hol helyezkedik el a többiek között. A bekarikázott területek piros és kék párjai a 8 szak esetén 2009-es és es eredményeit mutatja. A mérés megbízhatóságát mi sem mutatja jobban, hogy a két év azonos szakokhoz tatozó pontjai (talán egyet kivéve, ahol a felvételi pontszámban nem, de a dolgozat eredményében némi teljesítményromlás tapasztalható) szinte fedik egymást. Ez azonban további következtetések levonását is vonja maga után. Valójában a felvételizők a társadalmi megítélés alapján beskatulyázzák az egyes szakokat és ezek nem mutatnak változásokat. Ennek megfelelően a legjobb kémia tudással rendelkező gyerekek a korábban is jó dolgozatot író, jó presztízsű szakokra mennek. Ezen legfeljebb a 2013-ban bevetendő kötelező emelt szintű érettségi hozhat némi átrendeződést. Ez az összefüggés nem csak a kémiára jellemző. Korábban három éven keresztül hasonló jellegű és volumenű felmérést végeztünk fizikából is a felsőoktatásba belépő hallgatóknál. Ugyan ezt tapasztaltuk. Sőt oly mértékben, hogy az egyes szakok esetében a dolgozat eloszlásának a görbéje szinte fedte a következő évi eloszlást. 11

12 A dolgozat megoldásának feladatonkénti értékelése A dolgozat teljes mértékben a 2009-es analógiájára készült, melynek célja az eredmények összehasonlíthatósága volt. 10 kérdést, illetve feladatot tartalmazott, melyek szerkezete, témája változatos volt. Szerepeltek egyszerű kérdések, mint vegyületek képletének leírása, táblázatkitöltés, elektronszerkezet felírása, egyenletírás, hagyományos számításos feladatok, gondolkodtató, probléma típusú kérdések. Mindösszesen 70 pontot lehetett elérni. A dolgozat különböző részeinek összesített eredményei: 12

13 Feladatonkénti kiértékelés A következőkben az összes feladat megoldottságát elemzem. A helyesnek tartott megoldás kék színnel látható. 1.) A következő ionok felhasználásával szerkesszen ionvegyületeket a meghatározásoknak megfelelően. Adja meg képletüket és nevüket! Ionok: Na + Ca 2+ Fe 3+ CH 3 COO SO 4 PO 4 A vegyületben a kationok és az anionok aránya rendre 1:1, az ionok töltésszáma 1 A vegyület képlete: CH 3 COONa.. A vegyület neve: nátrium-acetát A vegyületben a kationok és az anionok aránya rendre 1:1, az ionok töltésszáma 2 A vegyület képlete: CaSO 4.. A vegyület neve: kalcium-szulfát (gipsz) A vegyületben a kationok és az anionok aránya rendre 2:1 A vegyület képlete: Na 2 SO 4 A vegyület neve:nátrium-szulfát (glaubersó) A vegyületben a kationok és az anionok aránya rendre 3:1 A vegyület képlete: Na 3 PO 4 A vegyület neve: trinátrium-foszfát (trisó).. A vegyületben a kationok és az anionok aránya rendre 2:3 A vegyület képlete: Fe 2 (SO 4 ) 3 A vegyület neve:vas(iii)szulfát/ferri-szulfát.. összesítve: maximális pontszám: 10 pont átlagpontszám: 5,76 szórás: 3,98 10 pont kiv.db átlag 0,66 0,46 0,70 0,65 0,61 0,59 0,60 0,57 0,52 0,38 5,76 szórás 0,47 0,50 0,46 0,48 0,49 0,49 0,49 0,49 0,50 0,48 3,98 min max terj db db A feladat teljes mértékben a 2009-es analógiájára készült, csak a megadott ionokból más vegyületeket kellett összerakni a diákoknak az adott szempontok szerint. A feladat nehézsége éppen ez volt, nem egyszerűen adott anyagok képletét kérdeztük, vagy a mi még egyszerűbb, képlet alapján az elnevezését. Vagyis nem egyszerű ráismerést, illetve esetlegesen bemagolt tudáselemeket kértünk vissza, hanem picit alkotó jellegű tevékenységet. 337 fő szerzett 0 pontot erre a feladatra. 13

14 2.) Adja meg az alábbi anyagok nevét, oldhatóságát és vizes oldatuk (ha oldódnak) kémhatását! Képlete Az anyag neve Oldószere* (A, V,) A vizes oldat kémhatása**(s,n,l,-) Cl 2 klór A, V S P 4 fehérfoszfor A - CO 2 szén-dioxid A,V S CaO kalcium-oxid V L HNO 3 salétromsav V S HCl hidrogén-klorid V S NaCl nátrium-klorid, V N konyhasó NH 4 Cl ammóniumklorid/szalmiáksó V S Na 2 CO 3 nátriumkarbonát/szóda V L SiO 2 szilícium-dioxid - - C 2 H 6 etán A - CCl 4 szén-tetraklorid A - CH 3 OH metanol A, V N HCOOH hangyasav V S C 6 H 6 benzol A - * apoláris (pl. szerves oldószer: hexán, szén-tetraklorid stb.): A,. ha vízben oldódik: V ** savas: S, semleges (neutrális): N, lúgos: L vagy nem értelmezett: - A P 4 esetében elfogadható volt, ha valaki savas kémhatást írt. Ez nem tananyag, de tudott tény, hogy hosszabb idő után van oldódás, és savas lesz az oldat kémhatása. Az anyagok elnevezése értelmes legyen. Az 1 pont megadásának fő szempontja az volt, hogy a tulajdonságok jók legyenek. 15 pont A feladat szintén a 2009-es analógiájára készült. Célja annak vizsgálata, hogy a diák tisztában van-e a további kémiai tanulmányokhoz feltétlenül szükséges, minimálisnak tekinthető anyagismeret jellegű tudással. Egy sor helyes kitöltése jelent 1 pontot. Ezen belül nem lehetett tört pontszámot adni. A javító döntötte el, hogy megadja-e az 1 pontot, vagy 0 pontot ad. 14

15 összesítve: maximális pontszám: 15 átlagpontszám: 7,99 szórás: 4,24 Erre a feladatra 49 hallgató szerzett 0 pontot. 3.) Adja meg cellás ábrázolással az alábbi részecskék teljes elektronszerkezetét! 13 7 N : 18 8 O 2- : 19 9 F : 2 1 D : 4 2 He N : 2s 2 2p 3 : 2s 2 2p 6 : 2s 2 2p 6 azonos az előzővel 2 1 D : 1s He 2+ : (nincs elektronja) Természetesen elegendő volt a cellás jelölés. 5 pont A feladat célja, hogy a rendszám, tömegszám, elektronszám terén történő tájékozódást teszteljük, a diákok első ránézésre szokatlan atomi rendszerek elektronszerkezetét is fel tudják-e írni az elektronszerkezetről tanultak 577 fő, vagyis a hallgatók harmada szerzett 0 pontot erre a feladatra! összesítve: maximális pontszám: 5 átlagpontszám: 2,22 szórás: 2,11 15

16 4.) Írja fel a következő egyenleteket és nevezze meg a reakciók típusát is! a., Al 2 O 3 + 2NaOH + 3H 2 O = 2Na[Al(OH) 4 ] komplexképződés (sav-bázis reakció), feltárás b., 4Fe(OH) 2 + O 2 = 4FeO(OH) + 2H 2 O redox reakció Elfogadható volt az a válasz is, amiben a Fe(OH) 2 -ból Fe 2 O 3 (és víz) keletkezik oxidációkor, mert ez a reakció bonyolult, és nagyon függ a kísérleti körülményektől. Bármilyen Fe(II) ből Fe(III) elfogadható. c., - 2MnO4 + 5SO H + = 2Mn SO H 2 O redox reakció d.) Metán + klór = CH 4 + Cl 2 = CH 3 Cl + HCl szubsztitúció (több lépés CCl 4 -ig, láncreakció) e.) Etanol + ecetsav = CH 3 CH 2 OH + CH 3 COOH CH 3 CH 2 OCOCH 3 + H 2 O észterképződés (kondenzáció) 10 pont összesítve: maximális pontszám: 10 átlagpontszám: 2,70 szórás: 2, fő szerzett 0 pontot,vagyis egyáltalán nem tud kémiai egyenletet írni! 5.) Az alább felsorolt szerves vegyületek közül húzza alá azokat, amelyek redukáló tulajdonsággal rendelkeznek. Valamelyikkel írja fel az ezüsttükör próba reakcióegyenletét! Acetaldehid, hangyasav, répacukor, ecetsav, nátrium-formiát, aceton, dietil-éter, szőlőcukor, etil-acetát. 5 pont R CHO + 2Ag + + 2OH -. R COOH + 2Ag + H 2 O 2pont acetaldehid, hangyasav, szőlőcukor, nátrium-formiát 2pont (fél pont nem lehet a vége!!) ha valaki tudja, hogy di-ammónium komplex vesz részt a reakcióban, akkor még 1 pont 16

17 összesítve: maximális pontszám: 5 pont átlagpontszám: 1,40 szórás: 1,40 6.) Kiralitás (optikai) izoméria CH 2 OH O OH HO OH OH A fenti képlet az α-d-glukóz egyszerűsített gyűrűs vázát mutatja. A gyűrű nem jelzett pontjai szénatomokat jelentenek és nincsenek feltüntetve az azokon található hidrogének sem. a.) Jelölje meg a kiralitáscentrumokat a molekulában! ( 1 pont) b.) Hány királis izomerje van összesen ennek a vegyületnek? (2 pont) Megoldás: 3 pont A királis izomerek száma 2 n és n = 5, 32 féle királis izomer van összesítve: maximális pontszám: 3 átlagpontszám: 0,52 szórás: 0,96 17

18 7.) Mennyi munkát végezhetünk 18 gramm szőlőcukor kémiai energiájának hasznosításakor, ha a biológiai oxidáció által termelt energiának a 45%-át hasznosíthatjuk? (A megoldáshoz szükséges képződéshők: Q k = Δ k H(CO 2 g) = kj/mol, Q k = Δ k H(H 2 O f) = kj/mol, Q k = Δ k H(C 6 H 12 O 6 sz) = kj/mol) 4 pont Megoldás: C 6 H 12 O O 2 = 6 CO H 2 O Q r = 6(- 394) + 6(-286) (-1271) = (-2364) + (-1716) (.1271) = kj/mol M(C 6 H 12 O 6 ) = 180 g/mol m(c 6 H 12 O 6 ) = 18 / 180 = 0,1 mol Q = 0,1 mol kj/mol = 280,9 kj W = 0,45Q = 0, ,9 = 126,4 kj A két szénhidrátos kérdésnél érdekes módon a számolás volt sikeresebb, ami arra mutat, hogy a "trenírozás" miatt sok diák jól számol, anélkül, hogy a dolog kémiai lényegével ténylegesen tisztában lenne. összesítve: maximális pontszám: 4 átlagpontszám: 1,76 szórás: 1,73 8.) Sóoldat készítése: a.) Első lépésben 2-es ph-jú 36,47 g HCl-t tartalmazó sósavat 100-szorosára hígítunk. Mennyi lesz a hígított oldat ph-ja? (ph = 4, térfogata 100 l, mely hígítva liter) b.) Második lépésben 12-es ph - jú 40 g nátrium-hidroxid-ot tartalmazó oldatot 10-szeresére hígítunk. Mennyi lesz a hígított oldat ph -ja? (ph = 11, mely 100 l, hígítva 1000 liter lesz) c.) Mennyi lesz az oldat ph-ja ha a két oldatot összeöntjük? (ph = 7) d.) Mennyi konyhasó keletkezik? (36, =58,47 g) e.) Hány liter sóoldat keletkezett? (11000 liter) (10 pont) 18

19 összesítve: maximális pontszám: 10 átlagpontszám: 2,77 szórás: 3,57 Maximális 10 pontot 142 fő szerzett. Az ő összteljesítményük 76,6%-os. Közülük 60 fő tudta a következő, a nyomás témaköréből származó feladatot is jól, 5 pontosra megoldani. Ennek a 60 főnek az átlagteljesítménye 83,7%. A leggyengébb dolgozat 40 pontos volt köztük. Érdekes megfigyelni, hogy a páros számú pontot szerzett diákok többen vannak. Ez abból adódhat, hogy mindegyik feladatrész 2 pontos volt. Aki el tudta kezdeni, általában be is tudta fejezni. Sajnos több, mint 800 diáknak, pontosan 819 főnek, a dolgozatíróknak több, mint a fele, egyáltalán semmiféle fogalma sincs a ph-ról, mely pedig napjainkban egyre fontosabb, hiszen TV reklámokban is szerepel. Ténylegesen nem is könnyű fogalom, ezért kell kialakítását már az úgynevezett kisiskolás korban elkezdeni. Először természetesen csak annyiban, hogy vannak savas és lúgos oldatok, és olyan anyagok, melyek ezt színükkel jelzik (káposztalé), majd a 7-8. évfolyamon elkezdeni a kémhatáshoz számokat rendelni, végül a évfolyamon, mint a 10 kitevőjeként értelmezni a matematikában bevezetett logaritmus fogalom segítségével. A fogalom természetesen tovább bővül a felsőfokú tanulmányok során is például az aktivitás fogalom bevezetésével, a puffer rendszerek számításával stb. A fogalmi fejlődés csigaház modellje 19

20 A feladat utólagosan sajnos szomorú aktualitással is bírt októberelején történt több dunántúli falu úgynevezett vörösiszappal történő elöntése, mely az alumínium előállításának, főleg a maradék nátronlúg miatt, igen lúgos kémhatású mellékterméke. A ph, mint fogalom szinte minden híradásban szerepelt. Kiderült a közembereknek és a médiában dolgozóknak sem haszontalan valamit tudni a phról. Külön gyűjteményt lehetne létrehozni mennyi képtelenség hangzott el a médiában. Pl. a sósav adagolása következtében a Marcal ph-ja 12-ről 11,5 %(!)-ra változott stb. Tehát a fogalomnak helye van a közoktatásban! 9.) Adott térfogatú, zárt, merev falú edényben nitrogén- és hidrogéngáz 1:3 térfogatarányú elegye van 40 MPa nyomáson. Mennyi lesz a nyomás az edényben, ha a nitrogén 10%-a ammóniává alakul, és visszaáll az eredeti hőmérséklet? 5 pont Megoldás N H 2 2 NH 3 Kiindulás: Összes: 40 Átalakul: Egyensúlyi: Összes: 38 Ha a kiindulási térfogat és hőmérséklet nem változik, akkor az átalakulás után a nyomás a kiindulási 40 MPa helyett 38 MPa lesz. összesítve: maximális pontszám: 5 átlagpontszám: 0,92 szórás: 1, fő szerzett maximális 5 pontot. Az ő összteljesítményük 77,7%-os. A feladat igen gyenge megoldottságának az oka az ideális gázmodell hiányos ismeretének, esetleges nem a legjobb módon megválasztott oktatásának is betudható. Ide tartoznak azok a hallgatók is, akik csak 1 pontot szereztek, melyet minden bizonnyal a reakcióegyenlet helyes felírásáért kaptak. Az ő számuk = 1275 fő, a teljes minta 80 %-a! Sokan a gáz nyomásának értelmezéséhez, elképzeléséhez nem tudják használni a részecskeképet. Ez adódhat abból is, hogy mint az több fizika tankönyvben látható, az állapotegyenlet bemutatásához nem a gázok részecskeképéből indulva jut el a tankönyvszerző, hanem azt elemzi, hogy mikor mit mutat a nyomásmérő műszer. Tehát különböző mérőműszerek, mint hőmérő, nyomásmérő által mutatott értékek (mint a tapasztalat felhasználása) alapján írják fel az állapotegyenletet. A részecskeképet csak ez után próbálják meg a már felírt összefüggéshez 20

21 hozzákapcsolni. Holott éppen fordítva kellene véleményünk szerint ezt megtenni. Először megalkotni a modellt, majd ebből az állapotjelzők közötti összefüggést kikövetkeztetni (esetleg egyszerű levezetés bemutatásával, de kvalitatíven mindenképpen célszerű végiggondolni). Az anyag részecskékből való felépítettsége már a 6. évfolyamon is ismert, melyet a kémia továbbfejleszt. Tehát nem kellene erről elfeledkezni a évfolyam fizika óráin sem. Továbbá kiváló szimulációs programok állnak már rendelkezésre a témához, melyek nem csak egyféle, hanem kétféle gáz esetében is lefuttathatók, lehet a gázok mennyiségét változtatni, melegíteni stb. (Például ) A gázokkal kapcsolatos ismeretek középiskolai tanítását a honlapomon olvasható módon képzelem el: a 8. fejezet, melynek címe: Halmazok. 10.) Szervezetünkben az energiatermelő (pontosabban energia átalakító) folyamatok során folyamatosan a legkülönbözőbb szerves savak képződnek (például glicerinsav, piroszőlősav, citromsav). Mi a magyarázata annak, hogy mégsem savasodunk el? 3 pont A sokféle sav közül a leggyengébb a szénsav, ami a tüdőben végül szén-dioxidra és vízre bomlik. A szén-dioxid kilehelésével szabadulunk meg a savtól, régies elnevezéssel a savanhidridtől. (Ha leáll a légzés, a szervezet elsavasodik.) 21

22 összesítve: maximális pontszám: 3 átlagpontszám: 0,49 szórás: 0,90 A felmérés tapasztalatainak összefoglalása A felmérés tapasztalatai teljes mértékben megegyeznek a korábbi évek tapasztalataival, azt mintegy kiegészítik az újonnan bevont intézmények eredményei, illetve megerősítik. Ezért a 2009-es jelentésben, cikkekben közölt főbb megállapításokat, javaslatok nem kívánjuk újból leírni, azok a mostani felmérése is érvényesek. Az oktatási kormányzat 2013-tól be fogja vezetni az emelt szintű érettségit kötelező jelleggel a felsőoktatási felvételhez, melyhez talán ezek a mérések is hozzájárultak, ellenőrzött adatokkal támasztották alá a döntést. A fizikát is beleérve a 2006-tól folyó munkánk ezzel elérte célját, így az befejezettnek tekinthető. Fizika és kémia tantárgyakból ilyen kiterjedt, átfogó felmérés (5 éven keresztül közel 7 ezer hallgató írt dolgozatot) ebben a korosztályban a magyar köz- és felsőoktatás történetében más kezdeményezésben nem történt. Ezért is van ennek különösen nagy jelentősége. Az elkövetkezendő években nem tervezünk hasonló adatgyűjtést. Irodalomjegyzék A témáról korábban írt publikációk listája a 2009-es felmérés elemzésének végén megtalálható honlapomon. A tavalyi 2009-es mérésről (fizika és kémia) a következő publikációk jelentek meg a szakma széleskörű tájékoztatása céljából: Radnóti Katalin (2009): A fizika- és a kémiatanítás eredményessége. Nukleáris Technikai Szimpózium. Magyar Nukleáris Társaság. Budapest. 38. oldal Dr. Tóth Zoltán Dr. Radnóti Katalin (2009): Elsőéves BSc-hallgatók sikeressége egy meghatározó reagenssel kapcsolatos számítási feladat megoldásában. Középiskolai Kémiai Lapok. XXXVI. 2009/5. szám oldalak Radnóti Katalin (2010): Elsőéves fizika BSc-s és mérnökhallgatók fizikatudása. A Fizika Tanítása. MOZAIK Oktatási Stúdió. Szeged. XVIII. Évfolyam 1. szám oldalak Radnóti Katalin (2010): Elsőéves hallgatók kémiatudása. A Kémia Tanítása. MOZAIK Oktatási Stúdió. Szeged. XVIII. Évfolyam 1. szám oldalak Radnóti Katalin (2010): A fizika- és kémiatanítás eredményessége. Nukleon. III. évfolyam 1. szám, március Radnóti Katalin (2010): Felmérés az elsőéves hallgatók kémiatudásáról. Első rész. Magyar Kémikusok Lapja. LXV. évfolyam. 5. szám oldalak Radnóti Katalin (2010): A fizika tanításával kapcsolatos hiánypótló kutatási témák. Szakmódszertani kutatások a természettudományos, illetve a matematika és az informatika tantárgyakhoz kapcsolódóan konferencia kötete. Szegedi Tudományegyetem oldalak Radnóti Katalin (2010): Felmérés az elsőéves hallgatók kémiatudásáról. Második rész. Magyar Kémikusok Lapja. LXV. évfolyam. 6. szám oldalak Király Béla Radnóti Katalin (2010): Érdemes-e tanulmányi versenyre készülni? Kémiai Panoráma. I. évfolyam 3. szám. 58. oldal Radnóti Katalin (2010): A fizikai fogalmak alakulása. Fizikai Szemle. LX. évfolyam szám oldalak Honlap: 22

A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL. Csákány Anikó BME Matematika Intézet

A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL. Csákány Anikó BME Matematika Intézet A 2009. SZEPTEMBERÉBEN KÉSZÍTETT ORSZÁGOS MATEMATIKA FELMÉRÉS TAPASZTALATAIRÓL Csákány Anikó BME Matematika Intézet Előzmények 1. Fizika felmérő 2008 2. A TTK Dékáni Kollégium 2008. okt. 30-i ülésén elhatározta,

Részletesebben

KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont. HCl (1 pont) HCO 3 - (1 pont) Ca 2+ (1 pont) Al 3+ (1 pont) Fe 3+ (1 pont) H 2 O (1 pont)

KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont. HCl (1 pont) HCO 3 - (1 pont) Ca 2+ (1 pont) Al 3+ (1 pont) Fe 3+ (1 pont) H 2 O (1 pont) KÉMIAI ALAPISMERETEK (Teszt) Összesen: 150 pont 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (12 pont) Az ion neve Kloridion Az ion képlete Cl - (1 pont) Hidroxidion (1 pont) OH - Nitrátion NO

Részletesebben

1. feladat Összesen: 18 pont. 2. feladat Összesen: 9 pont

1. feladat Összesen: 18 pont. 2. feladat Összesen: 9 pont 1. feladat Összesen: 18 pont Különböző anyagok vízzel való kölcsönhatását vizsgáljuk. Töltse ki a táblázatot! második oszlopba írja, hogy oldódik-e vagy nem oldódik vízben az anyag, illetve ha reagál,

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1 oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1995 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I A VÍZ - A víz molekulája V-alakú, kötésszöge 109,5 fok, poláris kovalens kötések; - a jég molekularácsos, tetraéderes elrendeződés,

Részletesebben

A javításhoz kb. az érettségi feladatok javítása az útmutató irányelv. Részpontszámok adhatók. Más, de helyes gondolatmenetet is el kell fogadni!

A javításhoz kb. az érettségi feladatok javítása az útmutató irányelv. Részpontszámok adhatók. Más, de helyes gondolatmenetet is el kell fogadni! Megoldások A javításhoz kb. az érettségi feladatok javítása az útmutató irányelv. Részpontszámok adhatók. Más, de helyes gondolatmenetet is el kell fogadni! **********************************************

Részletesebben

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion

Részletesebben

1. feladat Összesen: 15 pont. 2. feladat Összesen: 10 pont

1. feladat Összesen: 15 pont. 2. feladat Összesen: 10 pont 1. feladat Összesen: 15 pont Vizsgálja meg a hidrogén-klorid (vagy vizes oldata) reakciót különböző szervetlen és szerves anyagokkal! Ha nem játszódik le reakció, akkor ezt írja be! protonátmenettel járó

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004.

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2004. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt

Részletesebben

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor)

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) I. feladat 1. C 2. B. fenolos hidroxilcsoport, éter, tercier amin db. ; 2 db. 4. észter 5. E 6. A tercier amino-nitrogén. 7. Pl. a trimetil-amin reakciója HCl-dal.

Részletesebben

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont

1. feladat Összesen: 8 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont. 3. feladat Összesen: 7 pont. 4. feladat Összesen: 14 pont 1. feladat Összesen: 8 pont 150 gramm vízmentes nátrium-karbonátból 30 dm 3 standard nyomású, és 25 C hőmérsékletű szén-dioxid gáz fejlődött 1800 cm 3 sósav hatására. A) Írja fel a lejátszódó folyamat

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2004.

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2004. KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2004. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt

Részletesebben

Összesen: 20 pont. 1,120 mol gázelegy anyagmennyisége: 0,560 mol H 2 és 0,560 mol Cl 2 tömege: 1,120 g 39,76 g (2)

Összesen: 20 pont. 1,120 mol gázelegy anyagmennyisége: 0,560 mol H 2 és 0,560 mol Cl 2 tömege: 1,120 g 39,76 g (2) I. FELADATSOR (KÖZÖS) 1. B 6. C 11. D 16. A 2. B 7. E 12. C 17. E 3. A 8. A 13. D 18. C 4. E 9. A 14. B 19. B 5. B (E is) 10. C 15. C 20. D 20 pont II. FELADATSOR 1. feladat (közös) 1,120 mol gázelegy

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2002 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI FELVÉTELI FELADATOK 2002 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden

Részletesebben

XXIII. SZERVES KÉMIA (Középszint)

XXIII. SZERVES KÉMIA (Középszint) XXIII. SZERVES KÉMIA (Középszint) XXIII. 1 2. FELELETVÁLASZTÁSOS TESZTEK 0 1 2 4 5 6 7 8 9 0 E D D A A D B D B 1 D D D C C D C D A D 2 C B D B D D B D C A A XXIII.. TÁBLÁZATKIEGÉSZÍTÉS Az etanol és az

Részletesebben

A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet (29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés azonosítószáma és megnevezése 54 524 03 Vegyész technikus Tájékoztató

Részletesebben

Oldódás, mint egyensúly

Oldódás, mint egyensúly Oldódás, mint egyensúly Szilárd (A) anyag oldódása: K = [A] oldott [A] szilárd állandó K [A] szilárd = [A] oldott S = telített oldat conc. Folyadék oldódása: analóg módon Gázok oldódása: [gáz] oldott =

Részletesebben

KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT

KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT KÉMIA FELVÉTELI DOLGOZAT I. Egyszerű választásos teszt Karikázza be az egyetlen helyes, vagy egyetlen helytelen választ! 1. Hány neutront tartalmaz a 127-es tömegszámú, 53-as rendszámú jód izotóp? A) 74

Részletesebben

1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben

1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben 1. Gázok oldhatósága vízben: 101 325 Pa nyomáson g/100 g vízben t/ 0 C 0 20 30 60 O 2 0,006945 0,004339 0,003588 0,002274 H 2S 0,7066 0,3846 0,2983 0,148 HCl 82,3 72 67,3 56,1 CO 2 0,3346 0,1688 0,1257

Részletesebben

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétszintű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I.

Részletesebben

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétszintű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I.

Részletesebben

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Vegyész ismeretek emelt szint 1721 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. május 16. VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók teljesítményének

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000 Megoldás 000. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 000 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A NITROGÉN ÉS SZERVES VEGYÜLETEI s s p 3 molekulák között gyenge kölcsönhatás van, ezért alacsony olvadás- és

Részletesebben

Érettségi vizsga 2014/2015

Érettségi vizsga 2014/2015 Érettségi vizsga 2014/2015 1. Érettségi tantárgyai Öt tárgyból kell érettségi vizsgát tenni, és az öt közül négy kötelezően előírt: - Magyar nyelv és irodalom - Matematika - Történelem - Idegen nyelv Az

Részletesebben

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium

Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Matematika írásbeli érettségi vizsga eredményessége Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium Előzetes megjegyzések: A kétű érettségi vizsga szoftvere a matematika írásbeli vizsgadolgozatokról csak az I. és a

Részletesebben

Oldódás, mint egyensúly

Oldódás, mint egyensúly Oldódás, mint egyensúly Szilárd (A) anyag oldódása: K = [A] oldott [A] szilárd állandó K [A] szilárd = [A] oldott S = telített oldat conc. Folyadék oldódása: analóg módon Gázok oldódása: [gáz] oldott K

Részletesebben

Környezeti analitika laboratóriumi gyakorlat Számolási feladatok áttekintése

Környezeti analitika laboratóriumi gyakorlat Számolási feladatok áttekintése örnyezeti analitika laboratóriumi gyakorlat Számolási feladatok áttekintése I. A számolási feladatok megoldása során az oldatok koncentrációjának számításához alapvetıen a következı ismeretekre van szükség:

Részletesebben

7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria

7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria 7. Kémia egyenletek rendezése, sztöchiometria A kémiai egyenletírás szabályai (ajánlott irodalom: Villányi Attila: Ötösöm lesz kémiából, Példatár) 1.tömegmegmaradás, elemek átalakíthatatlansága az egyenlet

Részletesebben

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor)

Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) Javítókulcs (Kémia emelt szintű feladatsor) I. feladat 1. A katalizátorok a kémiai reakciót gyorsítják azáltal, hogy az aktiválási energiát csökkentik, a reakció végén változatlanul megmaradnak. 2. Biológiai

Részletesebben

Hevesy György Kémiaverseny. 8. osztály. megyei döntő 2003.

Hevesy György Kémiaverseny. 8. osztály. megyei döntő 2003. Hevesy György Kémiaverseny 8. osztály megyei döntő 2003. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető

Részletesebben

KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK

KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK KÉMIA FELVÉTELI KÖVETELMÉNYEK Atomszerkezettel kapcsolatos feladatok megoldása a periódusos rendszer segítségével, illetve megadott elemi részecskék alapján. Az atomszerkezet és a periódusos rendszer kapcsolata.

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0513 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 18. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

Indikátorok. brómtimolkék

Indikátorok. brómtimolkék Indikátorok brómtimolkék A vöröskáposzta kivonat, mint indikátor Antociánok 12 40 mg/100 g ph Bodzában, ribizliben is! A szupersavak Szupersav: a kénsavnál erősebb sav Hammett savassági függvény: a savak

Részletesebben

Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion

Minta feladatsor. Az ion képlete. Az ion neve O 4. Foszfátion. Szulfátion CO 3. Karbonátion. Hidrogénkarbonátion O 3. Alumíniumion. Al 3+ + Szulfidion Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve Foszfátion Szulfátion

Részletesebben

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Disszociációs egyensúlyi állandó HAc H + + Ac - ecetsav disszociációja [H + ] [Ac - ] K sav = [HAc] NH 4 OH NH 4 + + OH - [NH + 4 ] [OH - ] K bázis = [ NH 4 OH] Ammóniumhidroxid

Részletesebben

6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2.

6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2. 6. változat Az 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg azt a sort, amely helyesen

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2003.

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATOK 2003. KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI-FELVÉTELI FELADATK 2003. JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Az írásbeli felvételi vizsgadolgozatra összesen 100 (dolgozat) pont adható, a javítási útmutató részletezése szerint. Minden megítélt

Részletesebben

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

3. változat. 2. Melyik megállapítás helyes: Az egyik gáz másikhoz viszonyított sűrűsége nem más,

3. változat. 2. Melyik megállapítás helyes: Az egyik gáz másikhoz viszonyított sűrűsége nem más, 3. változat z 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg az egyszerű anyagok számát

Részletesebben

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!

A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható! 1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia emelt szint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 15. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének

Részletesebben

Kémiai alapismeretek 6. hét

Kémiai alapismeretek 6. hét Kémiai alapismeretek 6. hét Horváth Attila Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Kémia Intézet, Szervetlen Kémiai Tanszék biner 2013. október 7-11. 1/15 2013/2014 I. félév, Horváth Attila c Egyensúly:

Részletesebben

Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat

Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat Általános Kémia GY, 2. tantermi gyakorlat Sztöchiometriai számítások -titrálás: ld. : a 2. laborgyakorlat leírásánál Gáztörvények A kémhatás fogalma -ld.: a 2. laborgyakorlat leírásánál Honlap: http://harmatv.web.elte.hu

Részletesebben

Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás IX-X.

Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás IX-X. Általános és szervetlen kémia Laborelıkészítı elıadás IX-X. A réz(i)-oxid és a lecsapott kén előállítása Metallurgia, a fém mangán előállítása Megfordítható redoxreakciók Szervetlen vegyületek hőbomlása

Részletesebben

1. feladat Összesen 14 pont Töltse ki a táblázatot!

1. feladat Összesen 14 pont Töltse ki a táblázatot! 1. feladat Összesen 14 pont Töltse ki a táblázatot! Szerkezeti képlet: A funkciós csoporton tüntesse fel a kötő és nemkötő elektronpárokat is! etanol etanal aminoetán A funkciós csoport neve: Szilárd halmazát

Részletesebben

A tételek: Elméleti témakörök. Általános kémia

A tételek: Elméleti témakörök. Általános kémia A tételek: Elméleti témakörök Általános kémia 1. Az atomok szerkezete az atom alkotórészei, az elemi részecskék és jellemzésük a rendszám és a tömegszám, az izotópok, példával az elektronszerkezet kiépülésének

Részletesebben

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév

KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI. 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI 2013/2014. tanév KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI KÖZÉPSZINTŰ Az írásbeli és a szóbeli vizsga az intézményben. A szaktanár értékel. Az írásbeli időpontja: 2014. május 5-26. A szóbeli időpontja:

Részletesebben

a réz(ii)-ion klorokomplexének előállítása...

a réz(ii)-ion klorokomplexének előállítása... Általános és szervetlen kémia Laborelőkészítő előadás IX-X. (2008. október 18.) A réz(i)-oxid és a lecsapott kén előállítása Metallurgia, a fém mangán előállítása Megfordítható redoxreakciók Szervetlen

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 1313 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 22. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 1997 JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A HIDROGÉN, A HIDRIDEK 1s 1, EN=2,1; izotópok:,, deutérium,, trícium. Kétatomos molekula, H 2, apoláris. Szobahőmérsékleten

Részletesebben

Kémia emelt szintű érettségi írásbeli vizsga ELEMZÉS (BARANYA) ÉS AJÁNLÁS KÉSZÍTETTE: NAGY MÁRIA

Kémia emelt szintű érettségi írásbeli vizsga ELEMZÉS (BARANYA) ÉS AJÁNLÁS KÉSZÍTETTE: NAGY MÁRIA Kémia emelt szintű érettségi írásbeli vizsga ELEMZÉS (BARANYA) ÉS AJÁNLÁS KÉSZÍTETTE: NAGY MÁRIA Idei gyorsjelentés http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/2 015/7/16/Az_elmult_7_ev_legrosszab b_eredmenye_szulet_azozlb

Részletesebben

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000 (pótfeladatsor)

KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000 (pótfeladatsor) 1. oldal KÉMIA ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI- FELVÉTELI FELADATOK 2000 (pótfeladatsor) JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ I. A FOSZFOR ÉS VEGYÜLETEI - 3. periódus, V. oszlop, 3s 2 3p 3 ; Fehér vagy sárga foszfor és vörös foszfor.

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia emelt szint 1413 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. KÉMIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport Sebestyén Timári Sarolta / Lihi Norbert Várnagy Katalin Nagy Zoltán Tóth Zoltán vegyészmérnök,

A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport Sebestyén Timári Sarolta / Lihi Norbert Várnagy Katalin Nagy Zoltán Tóth Zoltán vegyészmérnök, oktató szak 09.09-13. napi 2x2 óra 1-10 szem. 8-10 D404 hétfő 16-18 K/6 A csoport B csoport C csoport D csoport E csoport Sebestyén Timári Sarolta / Lihi Annamária Norbert Várnagy Katalin Nagy Zoltán Tóth

Részletesebben

1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont

1. feladat Összesen: 10 pont. 2. feladat Összesen: 11 pont 1. feladat Összesen: 10 pont Egészítse ki a két elemre vonatkozó táblázatot! A elem B elem Alapállapotú atomjának vegyértékelektron-szerkezete: 5s 2 5p 5 5s 2 4d 5 Párosítatlan elektronjainak száma: Lezárt

Részletesebben

2019. április II.a, II.b

2019. április II.a, II.b A program részben az Emberi Erőforrások Minisztériuma a megbízásából a Nemzeti Tehetség g Program éss az Emberi Támogatáskezelő által meghirdetett NTP TMV 18 0139 azonosítószámú pályázati támogatásból

Részletesebben

8. Osztály. Kód. Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő

8. Osztály. Kód. Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő 8. Osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe írd fel a verseny lebonyolításáért felelős személytől kapott kódot a feladatlap minden oldalára. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

Laboratóriumi technikus laboratóriumi technikus Drog és toxikológiai

Laboratóriumi technikus laboratóriumi technikus Drog és toxikológiai A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Vegyész ismeretek emelt szint 1711 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók teljesítményének

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyző jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyző jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben

Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása

Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló. A feladatok megoldása Kémia OKTV 2006/2007. II. forduló A feladatok megoldása Az értékelés szempontjai Csak a hibátlan megoldásokért adható a teljes pontszám. Részlegesen jó megoldásokat a részpontok alapján kell pontozni.

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam 1. feladat (12 pont) Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2012. február 14. 8. évfolyam 212 éve született a dinamó és a szódavíz feltalálója. Töltsd ki a rejtvény sorait és megfejtésül

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0613 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei Az írásbeli

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő

Szent-Györgyi Albert kémiavetélkedő 9. osztály Kedves Versenyző! A jobb felső sarokban található mezőbe a verseny lebonyolításáért felelős személy írja be a kódot a feladatlap minden oldalára a verseny végén. A feladatokat lehetőleg a feladatlapon

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 22. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei Az írásbeli

Részletesebben

Vizes oldatok ph-jának mérése

Vizes oldatok ph-jának mérése Vizes oldatok ph-jának mérése Név: Neptun-kód: Labor elızetes feladat Mennyi lesz annak a hangyasav oldatnak a ph-ja, amelynek koncentrációja 0,330 mol/dm 3? (K s = 1,77 10-4 mol/dm 3 ) Mekkora a disszociációfok?

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013. (III. 28.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. 54 524 01 Laboratóriumi technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja

Részletesebben

SZERVES KÉMIAI REAKCIÓEGYENLETEK

SZERVES KÉMIAI REAKCIÓEGYENLETEK SZERVES KÉMIAI REAKCIÓEGYENLETEK Budapesti Reáltanoda Fontos! Sok reakcióegyenlet több témakörhöz is hozzátartozik. Szögletes zárójel jelzi a reakciót, ami más témakörnél található meg. Alkánok, cikloalkánok

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0522 É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 26. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei Az

Részletesebben

a. 35-ös tömegszámú izotópjában 18 neutron található. b. A 3. elektronhéján két vegyértékelektront tartalmaz. c. 2 mól atomjának tömege 32 g.

a. 35-ös tömegszámú izotópjában 18 neutron található. b. A 3. elektronhéján két vegyértékelektront tartalmaz. c. 2 mól atomjának tömege 32 g. MAGYAR TANNYELVŰ KÖZÉPISKOLÁK IX. ORSZÁGOS VETÉLKEDŐJE AL IX.-LEA CONCURS PE ŢARĂ AL LICEELOR CU LIMBĂ DE PREDARE MAGHIARĂ FABINYI RUDOLF KÉMIA VERSENY - SZERVETLEN KÉMIA Marosvásárhely, Bolyai Farkas

Részletesebben

Számítások ph-val kombinálva

Számítások ph-val kombinálva Bemelegítő, gondolkodtató kérdések Igaz-e? Indoklással válaszolj! A A semleges oldat ph-ja mindig éppen 7. B A tömény kénsav ph-ja 0 vagy annál is kisebb. C A 0,1 mol/dm 3 koncentrációjú sósav ph-ja azonos

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 9. évfolyam

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 9. évfolyam A feladatokat írta: Kódszám: Pócsiné Erdei Irén, Debrecen... Lektorálta: Kálnay Istvánné, Nyíregyháza 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 9. évfolyam A feladatok megoldásához

Részletesebben

1. feladat Összesen: 10 pont

1. feladat Összesen: 10 pont 1. feladat Összesen: 10 pont Minden feladatnál a betűjel bekarikázásával jelölje meg az egyetlen helyes, vagy az egyetlen helytelen választ! I. Melyik sorban szerepelnek olyan vegyületek, amelyek mindegyike

Részletesebben

Kooperatív csoportmunkára épülő kémiaóra a szilárd anyagok rácstípusainak vizsgálatára

Kooperatív csoportmunkára épülő kémiaóra a szilárd anyagok rácstípusainak vizsgálatára Kooperatív csoportmunkára épülő kémiaóra a szilárd anyagok rácstípusainak vizsgálatára Ez az óra összefoglalásra és számonkérésre is épült. A diákok már tanultak a különböző rácstípusokról és gyakorlati

Részletesebben

1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13. E 18. D 4. B 9. D 14. A 19. C 5. C 10. E 15. A 20. C Összesen: 20 pont

1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13. E 18. D 4. B 9. D 14. A 19. C 5. C 10. E 15. A 20. C Összesen: 20 pont A 2004/2005. tanévi rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai KÉMIÁBÓL I-II. kategória I. FELADATSR 1. B 6. C 11. E 16. B 2. E 7. C 12. C 17. D 3. D 8. E 13.

Részletesebben

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam

Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam A feladatokat írta: Kódszám: Harkai Jánosné, Szeged... Lektorálta: Kovács Lászlóné, Szolnok 2019. május 11. Curie Kémia Emlékverseny 2018/2019. Országos Döntő 8. évfolyam A feladatok megoldásához csak

Részletesebben

KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 1812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei Az

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 3.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP / XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA 3. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz KÉMIA. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT 2015 JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Oktatáskutató

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 1612 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 13. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0512 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 31. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének

Részletesebben

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam

Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló február évfolyam Hevesy György Országos Kémiaverseny Kerületi forduló 2013. február 20. 8. évfolyam A feladatlap megoldásához kizárólag periódusos rendszert és elektronikus adatok tárolására nem alkalmas zsebszámológép

Részletesebben

KÉMIA. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003

KÉMIA. Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003 KÉMIA Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Vizsgafejlesztő Központ 2003 ű érettségire felkészítő tananyag tanterve /11-12. ill. 12-13. évfolyam/ Elérendő célok: a természettudományos gondolkodás

Részletesebben

7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004.

7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. 7. osztály 2 Hevesy verseny, országos döntő, 2004. Kedves Versenyző! Köszöntünk a Hevesy György kémiaverseny országos döntőjének írásbeli fordulóján. A következő tíz feladat megoldására 90 perc áll rendelkezésedre.

Részletesebben

M/15/I-II. Az 2005/2006. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának. feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L

M/15/I-II. Az 2005/2006. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának. feladatmegoldásai K É M I Á B Ó L Kémia OKTV 2005/2006. I. forduló 1 M/15 I-II. M/15/I-II Az 2005/2006. tanévi ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI TANULMÁNYI VERSENY első (iskolai) fordulójának Az értékelés szempontjai feladatmegoldásai K É M I Á B

Részletesebben

Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny

Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny Szerves Kémiai Problémamegoldó Verseny 2015. április 24. Név: E-mail cím: Egyetem: Szak: Képzési szint: Évfolyam: Pontszám: Név: Pontszám: / 3 pont 1. feladat Egy C 4 H 10 O 3 összegképletű vegyület 0,1776

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 1413 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 15. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

KÉMIA. PRÓBAÉRETTSÉGI május EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA. PRÓBAÉRETTSÉGI május EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ PRÓBAÉRETTSÉGI 2004. május KÉMIA EMELT SZINT JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 1. Esettanulmány (14 pont) 1. a) m(au) : m(ag) = 197 : 108 = 15,5 : 8,5 (24 egységre vonatkoztatva) Az elkészített zöld arany 15,5

Részletesebben

ISMÉTLÉS, RENDSZEREZÉS

ISMÉTLÉS, RENDSZEREZÉS ISMÉTLÉS, RENDSZEREZÉS A) változat 1. Egészítsd ki az ábrát a hiányzó anyagcsoportokkal és példákkal! ANYAGOK (összetétel szerint) egyszerű anyagok összetett anyagok......... oldat pl.... pl.... pl. levegő

Részletesebben

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KÉMIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Kémia középszint 0822 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 14. KÉMIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Az írásbeli feladatok értékelésének alapelvei

Részletesebben

7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003.

7. osztály Hevesy verseny, megyei forduló, 2003. Figyelem! A feladatokat ezen a feladatlapon oldd meg! Megoldásod olvasható és áttekinthető legyen! A feladatok megoldásában a gondolatmeneted követhető legyen! A feladatok megoldásához használhatod a periódusos

Részletesebben

b./ Hány gramm szénatomban van ugyanannyi proton, mint 8g oxigénatomban? Hogyan jelöljük ezeket az anyagokat? Egyforma-e minden atom a 8g szénben?

b./ Hány gramm szénatomban van ugyanannyi proton, mint 8g oxigénatomban? Hogyan jelöljük ezeket az anyagokat? Egyforma-e minden atom a 8g szénben? 1. Az atommag. a./ Az atommag és az atom méretének, tömegének és töltésének összehasonlítása, a nukleonok jellemzése, rendszám, tömegszám, izotópok, nuklidok, jelölések. b./ Jelöld a Ca atom 20 neutront

Részletesebben

Laboratóriumi technikus laboratóriumi technikus 54 524 01 0010 54 02 Drog és toxikológiai

Laboratóriumi technikus laboratóriumi technikus 54 524 01 0010 54 02 Drog és toxikológiai É 049-06/1/3 A 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

Minőségi kémiai analízis

Minőségi kémiai analízis Minőségi kémiai analízis Szalai István ELTE Kémiai Intézet 2016 Szalai István (ELTE Kémiai Intézet) Minőségi kémiai analízis 2016 1 / 32 Lewis-Pearson elmélet Bázisok Kemény Lágy Határestek H 2 O, OH,

Részletesebben

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Vegyész ismeretek emelt szint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 15. VEGYÉSZ ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a vizsgázók teljesítményének

Részletesebben

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola

VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola A versenyző kódja:... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI

Részletesebben

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:...

T I T - M T T. Hevesy György Kémiaverseny. A megyei forduló feladatlapja. 8. osztály. A versenyz jeligéje:... Megye:... T I T - M T T Hevesy György Kémiaverseny A megyei forduló feladatlapja 8. osztály A versenyz jeligéje:... Megye:... Elért pontszám: 1. feladat:... pont 2. feladat:... pont 3. feladat:... pont 4. feladat:...

Részletesebben