nemzeti egység ünnepe,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "nemzeti egység ünnepe,"

Átírás

1 BALATONFÜREDI NAPLÓ XII. évfolyam, szám TARTALOM Füredgyöngye 1 BALATONFÜRED VÁROS HAVONTA MEGJELENÕ KÖZÉLETI LAPJA XII. ÉVFOLYAM SZÁM Füred és Abbázia Csak így a régi, monarchiabeli nevén szólítván meg a mai Opatiját. Ahol - ellentétben más baráti országokkal, akik sokat kaptak belõlünk, - nem haragszanak meg a régi név emlegetésén. Fõleg úgy nem, hogy a 15 éves testvérvárosi kapcsolatot ebben az évben csúcsra járatjuk. A sok helyi esemény között így tûnt fel nekem, - s nem véletlenül, mert magam is aktív résztvevõje voltam,- a fürediek gyakori látogatása Abbáziában. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen várospartneri kapcsolat csak annyit ér, amennyit a város polgárai beletesznek vagy kivesznek belõle. S az is egyértelmû, hogy e kapcsolat életben tartása mindig személyfüggõ. Füred-Abbázia esetében mindezekre a kérdésekre van válaszunk. Takács Miklós (aki mellesleg Opatija díszpolgára!) vezetésével évente négy-hat füredi csoport indul le a tengerpartra, hogy feltûnõen olcsón és kitûnõen érezve magukat, töltsön ott pár pihenõ napot. És egy kicsit összevesse a két várost, megállapítván: üdülõhelynek Füred a régebbi, tengernek az Adria nagyobb a Balatonnál. Számoljunk egy keveset. Egy buszban ötven ember, egy évben hat busz az háromszáz füredi. Tíz év alatt 3000 füredi járta meg Abbáziát! Ez persze csak statisztika s azzal sok mindent be lehet bizonyítani (s annak az ellenkezõjét is), de tény, hogy ez a testvérvárosi kapcsolat e vonatkozásban is élõ. (Nem szólva a zenészekrõl, sportolókról, táncosokról, akik mind visszatérõ tengeri vendégek. Vagy éppen az utazási irodák által Opatijába szervezett füredi utakról és utasokról!) Én magam a nyárelõn voltam lent az önkormányzati dolgozókkal pár napra (saját költségünkön!) Abbáziában. Kétféle hatását kellett látnom e látogatásnak, amelyek szerintem általában is érezhetõk. A munkatársak kiszakadtak a napi munkavégzés egyhangúságából és szakmai kapcsolataik igazi barátivá váltak, aminek a hatását tán még a hivatali ügyfelek is megérzik majd. A tenger partján mindenki jókedvû, boldog és vidám. Másrészt mindenki lélekben megerõsödött, elvarázsolódott, amikor vagy a napfényben fürdõ vagy az est fényeit visszatükrözõ tengert nézte, hallgatta. Kicsit másként, mássá válva tértünk haza, azzal az állandósult gondolattal: vissza kell menni! De azért e nagy örömködés közepette sem felejtettük el a mi tavunkat! Amit itt Füreden kicsiben érzünk; a Balaton varázsa, ott nagyban felerõsödik, lesz belõle a tenger és a lét örökkévalósága. Praznovszky Mihály A nemzeti egység ünnepe Huszadikán adták át a díszpolgári címeket Szent István kõsziklára építette Magyarországot, megteremtette a nemzeti egységet. Ezeréves történetünk révén okkal bizakodhatunk abban, hogy helyt tudunk állni a változó világban is, mert megtapasztaltuk a nemzeti összetartozás erejét mondta ünnepi beszédében dr. Kontrát Károly államtitkár augusztus 20-án. A Szent István téren tartott városi ünnepségen Kontrát Károly a belügyminisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: augusztus 20-a a magyar nemzeti egység ünnepe, amelynek erõt és hitet kell adnia a hétköznapok megéléséhez. - Történelmünk azt bizonyítja, hogy csak akkor tudunk sikeresek lenni, ha egyezségre jutunk egymással. Ezer évnyi tapasztalat mondatja velünk, hogy nem szabad egymásnak hátat fordítanunk és nem szabad hagyni, hogy az egyéni érdekek érvényesüljenek vélekedett beszédében az államtitkár. Folytatás a 3. oldalon. Egy szõlõfajta Fürednek Csizmazia Darab József ajándékaként. 3.oldal 20 év versei Nemzetközi költõtalálkozó, olasz-magyar kulturális jubileum. 5.oldal Romantikus Reformkor Szeptember végén idõutazás: felvonulók korhû ruhákban, kultúra, gasztronómia. 7.oldal Jubilál a költõverseny Borhetek után és szüret elõtt Több mint kétszáz pályázó mintegy négyszáz mûvel nevezett az idei Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költõversenyre. A huszadik évfordulóját ünneplõ eseményre a magyar alkotók mellett ezúttal is jelentkeztek külföldiek: Romániából, Ukrajnából és a délvidékrõl is érkeztek mûvek. Az évforduló alkalmából meghívtuk az öszszes Quasimodo Emlékdíjas költõt, hogy olvassák fel nyertes költeményüket. Többen, mint Faludy György, Határ Gyõzõ, Orbán Ottó, Székely Magda már nincsenek közöttünk, de itt lesz Gömöri György, aki 1993-ban az elsõ díjazottja volt a rendezvénynek. Szintén a jubileumhoz kötõdve Bogyay Katalin, az UNESCO Közgyûlés elnöke, Magyarország UNESCO nagykövete fát ültet a Tagore sétány melletti olasz ligetben - válaszolta a balatonfured.hu kérdésre Cserép László, a költõverseny kuratóriumának titkára. Folytatás az 5. oldalon. Augusztus 26-án véget értek a Balatonfüredi Borhetek. Bár csaknem negyedével esett viszsza a borfogyasztás a rendezvényen, a gazdák így sem panaszkodnak és ezzel az eredménnyel elégedettek lennének jövõre is - mondta lapunknak Mészáros József borász, akivel a pavilonok elbontása közben, a Tagore sétányon beszélgettünk. Elégedetten távozhattak a vendégek a borhetekrõl, de vajon a gazdák mennyire elégedettek? Mi sem panaszkodunk. Ha a vendég jól érezte magát, akkor az minket minõsít. Igyekeztünk, mindent megtettünk a sikeres rendezvény érdekében. De hozzá kell tennem, hogy a válság sajnos úgy néz ki ide is elért, egyharmad, egynegyed visszaesés tapasztalható a fogyasztásban. Az elején még reméltük, hogy tartani tudjuk az utóbbi négy év forgalmát, de végül ez nem sikerült. Így sem panaszkodunk, hiszen pavilononként kb. 15 hektoliter bor fogyott, ami szép teljesítmény, ennyivel megelégednénk jövõre is. Az a zsúfoltság, ami a korábbi években volt, és a vendégnek esetenként kényelmetlenséget okozott, az idén nem volt jellemzõ, bár természetesen a mi szempontunkból jobb lett volna. Sohasem egyértelmû, bár sokan szeretnék tudni, hogy mekkora a bevétele egy borásznak a három hetes rendezvény alatt, elárulja nekünk a körülbelüli számokat? Ez soha sem volt titok, bár én magam is hallottam különbözõ mende-mondákat az itt megkeresett pénzekrõl. Nos mint említettem átlagosan 15 hekto fogyott egyegy pavilonban, ha ezt felszorozza bárki átlagosan Ft-os deciárral, akkor rájön, hogy négy és hétmilló között változik az egyes borászatok bevétele. Mi fogyott a legjobban? Mi volt a slágerbor? A korábbi években is jellemzõ volt már, hogy keresik a Rosét, ez az idén nyáron is így volt. Szerencsére visszatért az Olaszrizling ázsiója, illetve több borász készít már gyöngyözõ- és habzóborokat a világtrendet követve. Ezeket keresték, de szépen fogyott a félédes és édes italokból is. Folytatás a 3. oldalon.

2 2 XII. évfolyam, szám BALATONFÜREDI NAPLÓ Látogatóközpont épülne a sétányon Az önkormányzat újabb turisztikai pályázatot készít elõ, amely egy a Balaton élõvilágát, a balatoni halakat bemutató ökoturisztikai látogatóközpont lesz. A Tagore sétányon épülõ, tájba illõ, teraszos épületben egyebek mellett több, látványos akvárium és foglalkoztató terem várná az érdeklõdõket. A tervek szerint az új turisztikai bemutató és látogatóközpont a Tagore sétány északi oldalára épülne, a jelenlegi wc helyére. Az épület pavilonszerû elemei egy belsõ udvart ölelnének át. A tornácos épület a Balaton jellegzetes pavilon építészetét idézné, különös tekintettel az 50-es évek második felén elterjedt modern, letisztult elemekre. Nyugati részén igényes pihenõpark létesülne. A tervezett család- és látogatóbarát turisztikai központ egy komplex környezetismereti bemutatóhely lenne, ahol édesvízi akváriumokban mutatnák be a Balaton élõvilágát, de lenne kültéri bemutató medence, valamint elõadó-, foglalkoztató- és bemutató terem is. A Balaton-felvidéki hegyi patakoktól kiindulva a Balaton jellegzetes élõvilágának bemutatása lenne a cél. A látogatókat egységesen kialakított akváriumok fogadnák, ezekben valamennyi, a tóban élõ hal megtalálható lesz, kisebb akváriumokban pedig kagylókat, ritka rákokat láthatnának az érdeklõdõk. A halak mellett ladik, háló, lapátok, régi varsa is látható lesz. Balatonfüred testvérvárosának, Abbáziának köszönhetõen az Adriai tenger halaiból is kapnának ízelítõt a bemutatótérbe érkezõk. Martinovics Fizetõs parkolás a felsõ városrészben Várhatóan szeptember elejétõl megváltozik a Polgármesteri Hivatal környékén a parkolási rend. A megnyíló mélygarázsban, a házasságkötõ teremmel szembeni területen illetve a hivatal melletti, jelenleg sorompóval lezárt területen egész évben fizetni kell majd a parkolásért. Az önkormányzattal szembeni mélygarázs használatbavételi engedélye folyamatban van, amint ez meglesz, indul az új rendszer. Jelenleg az önkormányzat épületénél nehézkes szabad parkolót találni, a terület zsúfolt, a fizetõs parkolási rendszerrel szabályozni szeretnénk a forgalmat, elérni azt, hogy a hivatali ügyeket intézõk le tudják tenni autójukat a hivatalnál. A felsõ városrészben bevezetendõ fizetõs parkolási rendszer három területet érint csupán: a mélygarázst, a házasságkötõ teremmel szembeni parkolót illetve a jelenleg sorompóval zárt Polgármesteri Hivatal melletti területet, amelyet megnyitunk. Mindegyik a város legolcsóbb parkolási zónájába tartozik majd. Aki nem akar fizetni a parkolásért, az a közeli Vásárcsarnok melletti parkolóban hagyhatja autóját tájékoztatta a sajtót Szeles Ákos, a Probio Zrt. munkatársa. A 76 férõhelyes mélygarázsban illetve a másik két említett területen 140 Ft/ óra lesz a parkolási díj. A parkolók minden nap reggel 8 és délután 17 óra között üzemelnek a városban már megszokott parkoló automaták segítségével. A hétvégéken, ünnepnapokon illetve a jelzett idõn kívül díjtalan lesz a parkolás. A zónabérletek érvényesek a két felszíni parkolóba, a mélygarázs használatához viszont külön bérletet kell majd váltani. (12 ezer forint lesz a havi bérlet, de éves bérletek is kérhetõk.) Hamarosan kitesszük az automatákat, várhatóan szeptember elején elindulhat az új rendszer. Az elején nyilván csak figyelmeztetjük az autósokat, késõbb azonban rendszeres ellenõrzés és a megszokott pótdíjazás mellett mûködnek majd a parkolók fogalmazott Szeles Ákos. A szezonális parkolás szeptember 15-ével viszont leáll a városban, az eddigieknek megfelelõen május 15-ig csak a Kisfaludy és a Blaha utcákban kell majd fizetni a parkolásért. Az eddigi adatok alapján elmondható, hogy a díjemelés ellenére a városi fizetõ parkolók forgalma megegyezett a tavalyival. Egyre többen használják a mobiltelefonnal való fizetést, és egyre többen veszik igénybe a Kisfaludy strandnál lévõ kibõvített, nagy kapacitású ingyen parkolót. Úgy tûnik, lassan elérjük a célunkat, és tehermentesíteni tudjuk a parti részt, az idelátogatók elõszeretettel teszik le az autójukat az ingyenes strandi parkolóban és onnan sétálnak le a partra. Javult a parkolási morál, és tovább csökkent a bírságok száma is, idén mintegy 1300 bírságot róttunk ki, ez néhány éve még kétezer fölött volt mondta Szeles Ákos. Martinovics Felelõtlen autósok, sokan vezetnek ittasan Bár április 15-tõl gatási bírságot szabunk ki, körültekintõen haladjanak jelentõsen szigorodtak ez 30 ezertõl 300 ezer fo- az autósok között, a a közlekedéssel rintig terjedõ pénzbünte- meggondolatlan elõzési kapcsolatos hatósági tést és nyolc bûntetõpontot manõver, a gyorshajtás, jogszabályok és jelentõsen nõttek a jelent. Az ilyen jellegû jogsértések kiszûrésére fõleg könnyen súlyos balesethez vezethet. kiszabható bírságok hétvégeken, de akár nap- A városban mi oko- is, még mindig közben vagy éjszaka is fozott még fejtörést a sûrûn elõfordulnak a legtipikusabb közlekedéssel kapcsolatos szabálysértések. A legtöbb problémát és balesetet okozó tényezõ az ittas jármûvezetés, mondta kozott ellenõrzéseket tartunk. Sajnos még mindig sokan veszik a bátorságot, és saját maguk valamint mások biztonságát veszélyeztetve alkohol fogyasztása után jármûvet vezetnek. Legutóbb három óra rendõröknek így az idegenforgalmi szezont értékelve? A parkolás. Mind az idelátogató turisták, mind helyi lakosok nagyon sokszor a megszokott gyakorlattól eltérõen szabálytala- Nagy Zoltán, a füredi leforgása alatt 12 ittas nul parkolnak, ezen belül rendõrség közlekedésrendészeti alosztályvezetõje. Az ittas jármûvezetést két különbözõ kategóriára lehet bontani. Egyrészt mikor valaki befolyásolt gépkocsivezetõt találtak a kollégáim. Legtöbb esetben a szórakozóhelyekrõl hajnalban hazaindulókkal van a probléma, ez vezet aztán az úgynevezett diszkó-balesetekhez. a járdán való parkolást emelném ki. Teljes mértékben szabályellenes, ha a gépkocsivezetõk két vagy négy kerékkel felállnak a járdára. Itt a mérlegelési állapotban vezet, vagyis lehetõséget a jogszabály már annyi alkoholt fogyasztott, hogy nem ura a jármûnek, ez jogosítvány bevonással és a helyszínen Füreden még mindig vezetünk az európai átlaghoz képest az egynyomon haladó jármûvek baleseti a rendõr kezébõl kivette, ilyenkor közigazgatási eljárást kell kezdeményezni és a gépjármû üzemben- elindított bûntetõ statisztikájával. Gondolok tartójával szemben fixen eljárás kezdeményezésével itt a kerékpárokra, motorkerékpárokra 30 ezer forint bírság kerül jár. Amikor nem be- folyásolt állapotban vezet a gépjármûvezetõ, vagyis esetleg csak sört fogyasztott és a se- gédmotor-kerékpárokra. Felhívom a kerékpárosok figyelmét arra, hogy min- kiszabásra. Kérem a jármûvezetõket, hogy mindig körültekintõen az erre kijelölt helyeken parkoljazetében el, de a szervedig védõfelszerelésben nak, ezzel is segítve a vágédmotor-kerékpárokra. kimutatható kis és arra alkalmas úton ros zökkenõmentes és zavartalan mennyiségû alkohol, akkor és módon közlekedje- közlekedését. a helyszínen közigaznek. A motorosok szintén Bán BALATONFÜREDI NAPLÓ Balatonfüred Város Önkormányzatának havilapja Kiadja a Füred Stúdió Kft Balatonfüred, Kossuth u. 3. Szerkeszti a szerkesztõbizottság Felelõs kiadó: Csorba Kata ügyvezetõ-fõszerkesztõ Telefon: Fejléc: Pálffy Károly Fotók: Füred Televízió Nyomdai elõkészítés, tervezés: Godzsa Zoárd Nyomdai munkálatok: Keller Print Nyomda Kft. Ajka, Felelõs vezetõ: Keller Gyula Hirdetésfelvétel: ISSN: A szerkesztõség jogának tekinti az olvasói levelek megrövidítését. Az olvasó leveleket az alábbi címre kérjük beküldeni: Balatonfüredi Napló Szerkesztõsége, Polgármesteri Hivatal, 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1., vagy Füred Stúdió Kft., 8230 Balatonfüred, Kossuth u bfn@furedtv.hu Lapunk a és a honlapon is olvasható Füred Stúdió Televíziós Kft., Kitüntetést kapott füred aljegyzõje Megilletõdve, de nagy örömmel vette át Pékné dr. Csefkó Judit aljegyzõ, a évi Balatonfüred Közigazgatásáért kitüntetést, a legutóbbi testületi ülésen. Pékné dr. Csefkó Judit 1985 óta dolgozik a Polgármesteri hivatalban, illetve korábban annak elõdjénél a Városi Tanácson. Elõször hatósági osztályvezetõként, majd jogi vezetõként, 1996-tól pedig aljegyzõként tevékenykedik. Kevesen tudják Önrõl, hogy nem füredi származású, hanem az Alföldrõl költöztek ide. Valóban Kalocsán születtem és a pályafutásom is ott indult, késõbb a Kiskunhalasi Járási Hivatalban dolgoztam. A járási hivatalokat 1985-ben megszüntették, ki kellett találnunk hogyan tovább. A véletlennek köszönhetõ, hogy Balatonfüredre költöztünk december 24-én a férjem újságért indult, de bánatára nem kapott Nemzeti Sportot. Vásárolt helyette egy Népszabadságot, amelyben egy füredi álláshirdetésre bukkantam. Hatósági osztályvezetõt kerestek. Megkérdeztem a páromat, hogy menjünk-e Balatonfüredre lakni. Azt válaszolta: végül is vannak dombok, van víz és a jó a levegõ, menjünk. Felkerekedtünk és letelepedtünk, késõbb itt is építkeztünk. Az elején nehéz volt a beilleszkedés, épp a szezon közepén azon gondolkodtunk, hogy visszamegyünk a csendes, nyugodt Alföldre, a balatoni nyüzsgés kicsit sok volt. De végül megszoktuk, megszerettük a várost. Azt mondta a díj átvételekor, hogy bizalmi viszonynak tartja a köztisztviselõi munkát. Ezt így gondolom és nem csak a tisztségviselõ és az ügyfél közötti kapcsolatot értem ezalatt, hanem mi itt a hivatalban a kollégákkal is ezt tartjuk fent. Rengeteg jogszabály változhatott azóta amióta elindult a pályán, meg tudja saccolni, hogy kb. hány paragrafust kellett újra és újra átnéznie, értelmeznie? Meg sem merem tippelni. Elég, ha csak azt említem, hogy a mostani járási körzetek kialakításával és mûködésével kapcsolatos törvényben kétezerötszáz hatósági jegyzõi hatáskör van. Korábban a közigazgatási törvény csak ritkán változott. De a 2004-ben hatályba lépett új tövényt a tegnapi napig 636 ponton módosították. Ez egyetlen egy jogszabály! Ön a közélet egy másik területén is aktívan dolgozik. Hogy lett az aljegyzõbõl a Balatonfüredi Ifjúsági Fúvószenekar közalapítványának a kuratóriumi elnöke? Ez az idõsebbik fiamhoz kapcsolódik, aki a zenekar tubása volt akkoriban. Horváth Zoltán karnagy úr jelezte az egyik szülõi értekezleten, hogy az alapítvány mûködésével kapcsolatban a bíróság kifogást emelt, hiszen a kuratóriumban az alapítók ültek és ez összeférhetetlen. Elõször felkértek, hogy legyek a kuratórium tagja, az én szakmai tapasztalatomra bízták azt, hogy az alapítóokiratot, a szervezeti mûködési szabályzatot átdolgozzam. Ezútán a bírság ezt jóváhagyta és megkaptuk a közhasznú alapítvány címet. Nyílván nem cél nélkül hozták létre az alapítványt? Mi a feladatuk? A zenekar tagjait vagyunk hivatottak segíteni, elsõ sorban a fellépésekhez szükséges háttér elõteremtésével. Ide értem a ruhaellátást és a táboroztatást is. Pékné dr. Csefkó Judit munkája során folyamatosan képezte magát. Így közel a nyugdíjhoz is nyitott az újdonságok megismerésére, szívesen ismerkedik az új kihívásokkal, amelyeket munkájában kamatoztathat. Bán László

3 BALATONFÜREDI NAPLÓ XII. évfolyam, szám 3 Füredgyöngye itthon Borhetek után és szüret elõtt Hosszas fáradozás után megkezdõdik a Füredgyöngye szõlõfajta telepítése Füreden. Gyukli Krisztiánnak egyelõre száz tõ van a pincéjénél, amelyet õsszel már kiültet. A Füredgyöngye telepítését kezdetben bemutatókertként félhektáron tervezi. Csizmazia Darab József, a ma 94 éves szõlõnemesítõ 1960-ban hozta létre ezt a fajtát, akkor még Egri Csillagok 36 néven, amit késõbb Füred díszpolgára (2001.) szülõföldje tiszteletére Füredgyöngyének nevezett el. Az idõs szõlõnemesítõ régóta szeretné, hogy fajtája a városnak presztízs szõlõje és majd presztízs bora legyen, hiszen mint levelében dr. Bóka István polgármesternek legutóbb írta: Miért is vágják ki a szõlõket? Azért, mert ott olyan fajtákat termesztenek, aminek a termesztése ráfizetéses, nincsen megtartó ereje. A majmolásnak is véget kell vetni. Magyarországnak a nemzetközi fajtaversenyben csak a hungarikum fajták adhatják vissza szõlõkultúránk elismertségét. A Füredgyöngye minõségi szõlõt és minõségi bort is ad. Kitûnõ ízû és úgynevezett rezisztens, azaz a gombabetegségeknek ellenálló fajta. Alig kell permetezni és mint környezetbarát kultúra, egyre népszerûbb az Európai Unióban. Csizmazia Darab József fajtái közül a Bianca, amelyet feleségérõl nevezett el, legutóbb Burgenlandban kapott állami elismerést. Az ottani szõlõsgazdát, Franz Schruiff-ot azért tüntették ki, mert a 80-as években már ezt a rezisztens fajtát telepítette. Németországban a gazdák az ültetvények felújításakor felerészben rezisztens fajtákat ültetnek ma már. A 39 kilenc Csizmazia-féle fajta közül a Zalagyöngye, hazai kálváriája után Kanadában világfajta lett. A freiburgi állami szõlészeti és borászati kutatóintézetben hét éve dolgozó füredi Gyukli Krisztián is fantáziát látott a Füredgyöngyében. A kettõshasznosítású fehér szõlõ augusztus vége felé beérik, szép, a Chasselashoz hasonló fürtjei vannak, fûszeres, muskotályos illatú, ezért mint csemegeszõlõ is kiváló, Az ünnepség keretében átadták a Balatonfüred díszpolgára címeket, amelyet idén Rosta Sándor és Horváth Zoltán vehette át a város adományaként. Rosta Sándor több mint ötven éven át dolgozott a Balaton turizmusának fellendítéséért között a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökeként tevékenykedett. Számos balatoni fejlesztés elindítója és ötletgazdája, részt vett az ország elsõ regionális turisztikai koncepciójának elkészítésében ben a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta. A város díszpolgára címet a Balatonfüred és a Balaton régió idegenforgalmának fejlesztése érdekében tett kiemelkedõ munkájáért kapta. Horváth Zoltán kardívó 1937-ben született Füreden. Négyszeres egyéni világbajnok, az 1960 as római olimpián csapatban aranyérmet, egyéniben ezüstérmet szerzett. Világszínvonalú sporteredményeivel hozzájárult öregbítéséhez szülõvárosa hírnevének hangzott ugyanakkor nagyon szépek a savai, így kitûnõ bor is készíthetõ belõle mondja. Hosszú kutatómunkával hobbi szõlészetekben és Széchényi szakiskola kertjében talált a fajtából, amelybõl merítve ma már a Gyukli Pincészet, Krisztián és édesapja pincészetének a kertjében zöldellnek a Füredgyöngye tövek. A korábbi viták után, amely során az ellenzõk a hagyományos szõlõkre azaz a vitis viniférákra esküdtek, állítva, hogy az európai és amerikai fajták keresztezõdésébõl direkt termõ szõlõ születik, a rezisztens fajták ma már ugyanúgy elismertek, mint a hagyományos fajták. Pár éve a stuttgarti konferencián ki is mondták, hogy egyenértékûek azokkal, sõt mint ökoszõlõk, kifejezetten támogatottak. teszi hozzá Gyukli Krisztián, aki Csizmazia Darab Józsefhez fûzõdõ barátsága és tisztelete miatt is szeretné, ha a Füredgyöngye próféta lehetne végre a saját hazájában, de legalábbis Füreden. Csorba Kata A nemzeti egység ünnepe Folytatás az 1. oldalról. A városi ünnepség elõtt a katolikus plébánia templomban kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak. A Szent István téren pedig a Balatonfüred Néptánc Együttes adott mûsort. A Szent István téri ünnepségen Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara zenélt, közremûködött Trokán Péter színmûvész. A programok tovább folytatódtak, este tízkor tûzijáték volt a mólónál. A balatonfured.hu oldal megtalálható a Facebookon is, klikkeljen ide, lájkoljon minket, így új híreinkrõl azonnal értesülhet! balatonfured.hu A Füredgyöngye telepítésének támogatásáról a tervek szerint az októberi testületi ülésen döntenek a képviselõk. A Füredgyöngye ültetvény telepítését 2013-ban 500 és 2014-ben is 500 ezer forinttal támogatná a város a tervezet szerint. el a laudációban. Az ünnepségen állami kitüntetéseket is átadtak. A köztársasági elnök döntése értelmében a Magyar Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat kitüntetésben részesült Gyûrû Géza pápai prelátus és Polonyi Kornél idegenforgalmi szakember, a megyei közgyûlés egykori alelnöke, volt országgyûlési képviselõ. Martinovics Folytatás az 1. oldalról. Minden korosztály jelen volt? Ha nem is 0-99 éves korig, de gyakorlatilag aki már szóba jöhet borfogyasztóként, az itt volt. Délelõtt és kora délután inkább az idõsebbek látogatták a borsátrakat, délután már megjelentek a családok is, este pedig jöttek a fiatalok, akik sokszor itt alapozták meg az esti bulik hangulatát. Többször járt a Borheteken az ellenõrzõ bizottság, melynek Ön is tagja. Találtak valami szabálytalanságot, esetleg nem megfelelõ minõségû bort? Balatonfüred Város Önkormányzata és a Balatonfüred és Környéke Borút Egyesület ötödik alkalommal hirdette meg a Borhetekhez kötõdõ képzõmûvészeti pályázatot. Minden olyan képzõ-, ipar- és népmûvészetekhez kapcsolódó alkotást vártak, amelynek köze van a szõlõ és bor dicséretéhez. A szervezõk azt kérték a kiállítóktól, hogy magyar népmûvészetben gazdagon fellelhetõ bor-mûvészet kapcsolatot fogalmazzák újra. Ezekbõl az alkotásokból rendeztek kiállítást a Borhetek ideje alatt a Ke- Szeptember 14. péntek órakor Fúvóstalálkozó a rendezvénysátorban (Vásárcsarnok mögötti parkoló) órától Utcabál a zenét Jehoda Ferenc szolgáltatja. Az idén nem volt semmilyen probléma. Azt hiszem az utóbbi öt év ellenõrzései rávezették a gazdákat arra, hogy nem érdemes próbálkozni, ide csak kiváló minõségû bort szabad kihozni. Ha mégis elõfordulna, azt rögtön bevetettük volna. Sem a borász egyéni érdeke, sem a közösségi érdek nem teszi lehetõvé, hogy akármilyen cselt is megengedjenek maguknak a termelõk. Most gondolom nem a pihenés idõszaka következik. Jól gondolja. Alig, hogy véget értek a Borhetek, már a szüretre koncentrálunk. Olyannyira, hogy az Írsai Olivért már le is kellett szednünk. Megkezdtük a szüretet a többi fajtánál is, ami nem annyira jó dolog, hiszen a szeptember 10-ét illene megvárni, de ez egy anynyira rendhagyó idõjárás, hogy szinte mentjük, ami menthetõ. A lé kinyerés az a katasztrofális, hiszen ez a százalék helyett csak százalék lesz. A minõség viszont jó, ugyanis még annyira korán van, hogy a savak nem mennek el, és a cukorfok is megfelelõ. Mi már rizlingnél mértünk 20-as cukorfokot, amit majd az al- Bor-Kép-Tár Szeptember 15. szombat órakor Hajókirándulás és Borlovagrendi avatás a Klára hajón (További információ és jegyrendelés a / as telefonszámon vagy a balatonvinborlovagrend@ gmail.com címen.) órakor Borfolk zenekar (népzenei együttes) mûsora Helyszín: Kisfaludy színpad órakor Balatonfüred Néptánc Együttes mûsora a rendezvénysátorban Mûvészeti vezetõ: Bácsi Gabriella. Helyszín: Kisfaludy színpad órakor Ünnepélyes megnyitó Polgármesteri köszöntõ, borrendek köszöntése (Kisfaludy színpad) órakor Szüreti felvonulás. Útvonal: Kisfaludy színpad Jókai utca Ady Endre utca Rendezvénysátor (Vásárcsarnok mögötti parkoló). Közremûködnek: Borlovagrendek, Nyirettyû együttes, kisbíró, zászlóforgatók, általános és középiskolások, fúvószenekarok, a Reformkori Hagyományõrzõk Társasága, néptáncosok, lovas kocsik, lovasok Borkóstoltatás (csak a szüreti felvonulás idején): a Kisfaludy színpadnál, a Huray utcánál, a Nagy Imre parkban (Vasút utcai szökõkút), a Lóczy Gimnázium elõtt és a Városháza elõtt órától Gyermekprogramok és kézmûves vásár (kézmûves foglal- manachba fel kell írni. A Tagore sétányt a napokban visszaadták a gyalogosoknak és kerékpárosoknak, a borpavilonokat elszállították. De a Szõlõ- és Bor Nemzetközi Városában nem kell sokáig nélkülözni a boros rendezvényeket, hiszen szeptember közepén rendezik a hagyományos szüreti fesztivált. Bán László rek templom altemplomában. A megnyitón Szûcsné Sallai Margit tanárnõ énekelt, majd Pálffy Károlyné mondott köszöntõt. Praznovszky Mihály irodalomtörténész a tõle megszokott szellemes megnyitójában utalt arra, hogy milyen fontos a társasági élet, milyen jelentõsége van, hogy barátokkal leülünk beszélgetni egy pohár bor mellett. A képzõmûvészeti kiállítás idei témája a Drága kincsem, kulacsocskám... volt. A magyar képzõmûvészet minden területén megjelenik a bor témája. Jókedv, bor, szerelem, pajzánság, életszeretet mind felfedezhetõ egy-egy szép tárgyban, egy szõttesben, egy fafaragásban, egy kerámiában, népdalban vagy egy Miska kancsóban. Határtalanul gazdag a bor és szõlõ megjelenítése a hazai népmûvészetben, ennek újragondolását, újrafogalmazását kérték a szervezõk a pályázó mûvészektõl. Végül a 45 meghívott alkotóból 23-an éltek a lehetõséggel. Többek között Boda Balázs, Fülöp Lajos, Gazsi József, Kádár Tibor, Kozma Imre, Palisca Mária, Pálffy Károly, Veszely Jelena. Az alkotókat díjazták is a szervezõk, volt aki egy üveg borral, volt aki egy kellemes vacsorameghívással és volt olyan, aki wellness hétvégére jogosító utalvánnyal térhetett haza. A közönség pedig egy élménnyel, hiszen ennyi borral kapcsolatos alkotás ritkán látható egy helyen. A Szüreti Fesztivál programja kozás, népi ügyességi játékok, népi játszóház). Helyszín: Vásárcsarnok melletti téren órától Kulturális mûsor a rendezvénysátorban. Közremûködõk: Brumi Bandi Band, Zöldág és Szárazág Táncegyüttes. Operett mûsor: Módri Györgyivel és Szeles Józseffel órától: Versengések a szüret jegyében a Kovászna parkban órától Zenés idõutazás a retrótól napjainkig a legnagyobb bulizenékkel: Arató Video Disco

4 4 BALATONFÜREDI NAPLÓ XII. évfolyam, szám Valóra válik az ígéret Ahol teste-lelke újjászületik Szerviz és autómosó is épül az AVIA benzinkút mellett Érdekli, hogy mennyire terhelik méreganyagok a szervezetét, és mit tehet az egészségéért? Közel negyven éve él Balatonfüreden Maurer Mihály, aki a kezdetektõl hisz az itteni emberekben, abban, hogy érdemes Füreden vállalkozni. Számos vállalkozása mellett tavaly benzinkutat nyitott, most pedig újabb beruházás zajlik a Balatonfüredet nyugati irányban elkerülõ út mentén, az AVIA benzinkút szomszédságában. Maurer Mihály, a Füred Diesel Kft. ügyvezetõje, pályázati források segítségével egy kamionok befogadására is alkalmas, kétállásos szervizt épít, emellett új, kétszintes irodaház is épül. Az 5500 m2-es területen a balatonfüredi Németh sót is építünk mondta olyan szervizbázis valósul Építészeti Kft., személy Maurer Mihály. A benzinmeg, amely a kor legmo- szerint Németh Balázs kúttal kapcsolatos tapasztadernebb mûszaki beren- és Tévald Szilárd tervez- lat pozitív, a kedvezõ árakat dezéseivel operál és szin- ték. Õk a pályázati anyag meg tudták tartani, a svájci te minden gépjármûtípus mûszaki összeállításában AVIA csoport adalékanyagai ugyancsak beváltak. javításra alkalmas. A ke- is közremûködtek. A szerviz várhatórékszerelést a an október végétõl, személyautóktól november elejétõl kezdve a traktoroõsszel nyit a szerviz, várja majd az aukon át a kamionotósokat, a mosót is és még idén kig meg tudják olmég ebben az évben dani, egészen 56 a gépi autómosó is. szeretnék felépítecol kerékméretig. ni. Bár a mosó gépi Vállalnak majd lesz, külön személymûszaki vizsgá Az egy éve megnyílt zet segíti majd az eligazora való felkészítést is, sõt a mûhely igény szerint benzinkút beváltotta a dást, illetve a mosás elõtti és a késõbbiekben tovább hozzá fûzött reményeket, utáni teendõket is õk végzik bõvíthetõ lesz. Az új léte- amelyhez nagyban hozzá- majd el. A cég beruházásásítmény az AVIA benzinkút járult a város lakossága val újabb hat-nyolc emberfelõl is megközelíthetõ, de is, éppen ezért most való- nek biztosítanak egész éves egy új út is segíti majd az ra váltjuk a korábban tett munkahelyet Balatonfüreügyfeleket. Az épületeket ígértünket és egy autómo- den. (x) Ugye Ön is érezte már, milyen jól esne egy frissítõ maszszázs? Szereti, ha egy olyan helyre mehet be akár csak egy köszönés erejéig -, ahol odafigyelnek Önre, és szakértelemmel tudnak tanácsot adni egészségügyi problémájára? Biotitok Gyógytéka nevû üzletünket Balatonfüreden a Kossuth utca 19. szám alatt nyitottuk meg azzal a céllal, hogy az érdeklõdõk egy helyen tudjanak különbözõ alternatív egészségügyi szolgáltatásokat igénybe venni, kipróbálni, és ha úgy döntenek, a termékek között is válogatni. Nem titkolt küldetésünk az, hogy az üzletbe betérõ érdeklõdõ egy kicsit még tudatosabban és elégedetten távozzék, miközben megtapasztalja a meghitt, odafigyelõ légkört és a szakértelmet. A Biotitok üzletben gyógynövény-szakértõként nyújtok segítséget a kínálatban való eligazodásban, igény szerint gyógynövényes szaktanácsadással is nagyon szívesen támogatom a kívánt kúrát. A portékakínálatban megtalálhatók a különbözõ gyógy- és élvezeti teák bio minõsítésûek is, gyógykrémek, balzsamok, vitaminok, étrend-kiegészítõk, natúr és bio élelmiszer alapanyagok, többek között bio teljes kiõrlésû lisztek, gabonafélék, olajok, természetes édesítõszerek, Csíkos lekvárok, natúr kozmetikumok. Ez utóbbiak terén egyedülálló kínálattal rukkolt elõ az üzletünk, mivel Veszprém megyében a Biotitok Gyógytékában kaphatók elsõként a kiváló minõségû olasz L erbolario márka termékei: babaápolási termékek, tusfürdõk, testápolók, szappanok, parfümök, napozókészítmények. A hasonló profilú üzletek közül mi kiemelkedünk a magas színvonalon nyújtott szolgáltatásainkkal, így egy helyen lehet igénybe venni többféle egészség-megõrzést, roborálást, betegség-megelõzést szolgáló szelíd, de annál hatékonyabb terápiát, és a terapeuta által javasolt kiegészítõ termékeket kedvezõ áron meg is lehet vásárolni. Igénybe vehetõ a méregterheltségi szint felmérése, amit gyógyító beszélgetés egészít ki. Ennek során fényt deríthetünk a szervezetben jelen lévõ méreganyagokra, gócokra, és az embert holisztikusan, azaz test-lélek-szellem hármasságát figyelembe véve szemléljük. A felméréskor a vendég személyre sza- kiegészítõ terápiaként alkalmazhatók. Magyar szakos bölcsész és tanár végzettségemnél fogva nemcsak a természetgyógyászat terén próbálok segíteni a hozzám fordulóknak, hanem azokat a szülõket és gyermekeket is várom szeretettel, akiknek fontos, hogy a tanulás örömteli, kreatív, sikerorientált tevékenység legyen. A tanulásmódszertan elnevezésû tréninggel lehetõség van az elõbb említett érzések megtapasztalására, begyakorlására és megélésére, a készségek, képességek játékos formában történõ fejlesztésére. 10 éves kortól alkalmazható sikerrel ez a módszer. Igény szerint lehetõség van kiscsoportos (2-4 fõ) foglalkozásra, vagy akár 1-2 napos tréningre is. Figyelje hirdetéseinkben aktuális ajánlatainkat, illetve figyelje az üzlet bejáratánál virágokkal csinosított bott életviteli tanácsadást, terápiás javaslatot kap a terapeutától. A frissítõ masszázsokat gyógymasszõr végzi, igény szerint teljes test masszázsra, részmasszázsra, vagy akár kismama masszázsra is van lehetõség. A fõként lelki blokkokat oldó Holistic Pulsing Lélekmasszázs, illetve a Szeretet virágterápia is szerepel a szolgáltatásaink között. Az említett terápiák nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést, hanem táblát! Az internetes oldalunkon ( és a Facebook közösségi portálon is tájékozódhat. Az üzlet nyitva tartása: Szeptember 31-ig: hétfõpéntek: 9-18, szombat: 9 12 Október 1-tõl: hétfõpéntek: 9 17, szombat: 9 12 Érdeklõdés, bejelentkezés: 20/ vagy személyesen az üzletben Látogasson el a Biotitok Gyógytékába! (x) Kelemen Lívia fitoterapeuta, a Biotitok Gyógytéka üzletvezetõje Jubileumi utazás Finnországba Mindenki életében szép és emlékezetes dátum a 25 éves évforduló. Így van ezzel a Balatonfüred- Kouvola Testvérvárosi Egyesület is, amely 2013 februárjában ünnepli megalapításának 25. éves jubileumát. Finn barátainkkal kötött megállapodás értelmében az utazásainkat május június hónapra tesszük, így történt ez most is. Elõzetes egyeztetések alapján az egyesületi delegáció utazását az Espooban tartott Finn-Magyar Testvérvárosi Konferencia befejezése utánra tettük, hogy dr. Bóka István polgármester vezetésével a hivatalos delegáció tagjai, Szabó Lajos osztályvezetõ és Kiszely Pál tanácsnok az egyesület tagjaihoz csatlakozhassanak Kouvolában. Méltóképp akartuk ünnepelni a jubileumot, így elsõ alkalommal Svédországot is bevontuk utazásunkba. A repülést követõen megtekintettük Stockholmot, majd a 13 emeletes luxus hajóval utaztunk Helsinkibe. Visszaúton ugyanígy utaztunk, de a svéd fõvárosban egy teljes napot töltöttünk. A hajózás is remek szórakozást és életre szóló élményt jelentett mindenkinek. Finn barátaink mint mindig mindent megtettek értünk. Remek programok, felejthetetlen emlékek, gazdag vendéglátás mellett további tartós barátságok köttettek. Jó érzéssel nyugtázzuk, hogy a 25 éve mûködõ, változatlan összetételû vezetõség tevékenységét a tagság igen magasra értékelte. Az élõ és igen aktív együttmûködést jelzi, hogy még az idei évben további kapcsolatra kerül sor: 13 fõs delegáció érkezik Kouvolából, akik kerékpárral akarják megkerülni a Balatont. Kétszer 1010 fõs mûvészeti delegáció érkezik, továbbá folytatódik a gimnázium csere kapcsolata, mely során a kórus szeptemberben utazik Kouvolába, valamint egy újabb finn kórus fogadását és fellépéseit tervezzük Balatonfüreden. Mindenkor várjuk sorainkba új tagok belépését! A 25 éve változatlan egyesületi vezetés: dr. Ács Károly elnök, Jakab Vilma titkár, Fejes Katalin gazdasági vezetõ

5 BALATONFÜREDI NAPLÓ XII. évfolyam, szám 5 A Tempevölgy új száma Immáron a szokásos megjelenési idõben, a Quasimodo költõi versenyre idõzítve megjelent Balatonfüred kulturális folyóiratának, a Tempevölgynek az idei harmadik száma. Összességében ez a 15-ik szám már jubileum lehetne. A lapszámban természetesen olvasható a három díjnyertes vers, maga a teljes költõi verseny anyagát majd a decemberi számban találják az olvasók. Két komoly s a füredieket is érintõ fontos írás található most a lapban. A nyitó anyag Örkény Istvánra emlékezik 100-ik születésnapja alkalmából. Az egypercesek klasszikusa a Lipták ház gyakori vendége volt, és persze Déry Tiborék vendége is a Tamás-hegyen. Így most egy összeállítást kap az olvasó Örkény füredi egyperceseibõl (. A másik írás Hubay Miklósra emlékezik, a nagyszerû drámaíróra, az európai mûveltségû esszéistára, Füred gyakori vendégére, aki hosszú élete utolsó éveiben a szívkórházban gyógyítatta magát. Versek, novellák, tanulmányok (köztük egy Herczeg Ferencrõl), Fodor András egy Szentgyörgyhegyi versének a története mellett emlékezések a régi idõkrõl. S egy unikális írás: jókedvû Eötvös Károly utánzás az Eötvös könyvek mai kiadójától, Kállai Szilárdtól. A mûvészeti rovatban Tassy Béla szép metszetei láthatók s az olvasnivalókat könyvismertetések zárják, köztük Kellei György írása egy füredi írónõ Sárfi N. Adrienn új könyvérõl. (p.m.) Quasimodo költõverseny Folytatás az 1. oldalról. Az alkalomra megjelenik a Tempevölgy folyóirat legújabb száma, amely a költõverseny elmúlt húsz évét mutatja be, sõt az emlékdíjas versek rendhagyó módon a Vaszary Villa parkjában is olvashatók lesznek majd a költõverseny ideje alatt felállított speciális plakátokon. - Idén is törekszünk a mûfaji sokszínûségre. A költõversenyhez kapcsolódóan Kõ Pál szobrászmûvésznek nyílik kiállítása és természetesen a szokásos irodalmi est sem marad el. Ezúttal a költõverseny kitalálójának, Franco Cajaninak az új könyvét illetve Alessandro Quasimodo friss kötetét mutatjuk be. Utóbbi, az édesanyja életét dolgozza fel, bemutatva egyúttal a Nobel-díjas költõvel leélt viharos házasságukat - fogalmazott Cserép László, aki hozzátette, idén két különdíjat osztanak majd ki és a hagyományoknak megfelelõen átadják a Bertha Bulcsu emlékdíjakat is. Martinovics Kortárs költõk Füreden A Quasimodo költõverseny nagydíjasai valamennyien a kortárs magyar költészet kiválóságai. Sajnos többen már nincsenek közöttük, de névsoruk imponáló, s jelzi, ez a versünnep mára a magyar irodalom meghatározó eseményévé vált. Balla D. Károly József Attila-díjas, Bihari Sándor József Attila-díjas, Czigány György József Attila díjas, Csiki László József Attila-díjas, Faludy György Kossuth-díjas, Gergely Ágnes Kossuthdíjas, Gömöri György, Határ Gyõzõ Kossuth-díjas, Jász Attila, Kiss Dénes a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjas, Miklya Zsolt, Orbán Ottó Kossuth-díjas, Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas, Sumonyi Zoltán József Attila-díjas, Szálinger Balázs József Attila-díjas, Székely Magda Kossuth-díjas, Tatár Sándor, Tóth Bálint József Attila-díjas, Tóth Krisztina a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díjas, Tõzsér Árpád Kossuth-díjas. (És akkor még nem is soroltuk fel a különdíjasok imponáló névsorát! P. M.) XX. nemzetközi költõtalálkozó Salvatore Quasimodo Költõverseny Balatonfüreden Fõvédnökök: Maria Assunta Accili, az Olasz Köztársaság nagykövete Õexc. Bogyay Katalin az UNESCO Közgyûlés elnöke, Magyarország UNESCO nagykövete L. Simon László kultúráért felelõs szakállamtitkár (Emberi Erõforrások Minisztériuma). Védnökök: Szentmártoni János a Magyar Írószövetség elnöke, Bóka István, Balatonfüred polgármestere, országgyûlési képviselõ. Szeptember 7. Péntek Lujos mester és tanítványai - Kõ Pál szobrászmûvész kiállításának megnyitója a Vaszary villában (Honvéd u. 2 4.). Köszöntõt mond: Dr. Bóka István polgármester, országgyûlési képviselõ. A kiállítást megnyitja: Dr. habil, DLA Kõnig Frigyes, a Magyar Képzõmûvészeti Egyetem rektora. Közremûködnek a debreceni Opera Comica Lasagna társulat tagjai: Fehér Éva (Szoprán), Ürmössy Imre (basszus), Bojti Eszter (zongora) Bogyay Katalin, az UNESCO Közgyûlés elnöke, Magyarország UNESCO nagykövete fát ültet a Tagore sétány melletti olasz ligetben a Salvatore Quasimodo Költõverseny 20. évfordulójának tiszteletére Szeptember 8. Szombat Irodalmi matiné és sajtótájékoztató a Magyar Fordítóház (Petõfi S. u. 36.) kertjében (rossz idõ esetén a Vaszary Villa Széchenyi termében (Honvéd u. 2-4.) Könyvbemutatók Franco Cajani: A második végállomás felé c. kötetét bemutatja Madarász évi Quasimodo-díjasok Az Emlékdíjat Tatár Sándor Anyámnak címû versével, míg a különdíjat Gyukics Gábor az Elhatározás kezdete és Neogrády Antal Százados történet címû verse nyerte el. Oklevél díjazásban részesül: 1. Zsávolya Zoltán (Budapest) Társalgó fénynotesz c. verse. 2. Sztanó László (Budapest) Könyörgés a jó lovaglásért. 3. Pósa Zoltán (Budapest) Színes bohóc, az örök felfedezõ. 4. Payer Imre (Budapest) Fát ültetek mégis. 5. Lázár Balázs (Budapest) Lamentáció József Attila elsõ sírhelyénél. 6. Lanczkor Gábor (Szeged) A fehértavi darvak. 7. Báger Gusztáv (Budapest) Innen el. 8. Farkas Welmann Endre (Románia, Harghita) Sorok 67 tavaszán. 9. Filip Tamás (Budapest) Maradjon elég idõm. 10. Csontos János (Budapest) Szonettsziluett. 11. Ughy Szabina (Budapest) Nyugalmi tömeg Imre irodalomtörténész, egyetemi tanár. A kötethez elõszót írt Arnaldo Dante Marianacci, fordította Baranyi Ferenc, kiadta a Hungarovox Kiadó. Alessandro Quasimodo: A tûz az ujjai közt c. kötetének bemutatója A Tempevölgy c. folyóirat különszámát bemutatja: Cserép László, a S. Quasimodo Közalapítvány titkára, valamint a Tempevölgy c. folyóirat szerkesztõségi titkára, Praznovszky Mihály, a Tempevölgy c. folyóirat fõszerkesztõje. Közremûködik: Baranyi Péter, a Veszprémi Petõfi Színház mûvésze. Az elmúlt 19 év meghívott, jelenlévõ emlékdíjas költõi, valamint a évi Quasimodo díjasok felolvassák verseiket Megemlékezés Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költõ emlékfájánál a Tagore sétányon. Térzene: Közremûködik a Városi Ifjúsági Fúvószenekar. Vezényel: Rojtos Norbert. Ünnepi beszédet mond: Szõcs Géza, a Magyar PEN Klub elnöke, S. Quasimodo különdíjas költõ óra Díjátadó ünnepség és gálamûsor az Anna Grand Hotel (Gyógy tér 1.) dísztermében: a 20. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költõverseny, valamint a 9. Bertha Bulcsú emlékdíjak átadása. Köszöntõt mond: Franco Cajani, irodalomtörténész, költõ, a Quasimodo Költõverseny kezdeményezõje. L. Simon László az Emberi Erõforrások Minisztériumának kulturális szakállamtitkára. Õexc. Bogyay Katalin, az UNESCO Közgyûlés elnöke, Magyarország UNESCO nagykövete. Maria Assunta Accili nagykövet asszony. Ezt követi a díjátadás majd a gálamûsor. A díjnyertes verseket elõadják: Alessandro Quasimodo színmûvész (Milano) és Lukács Sándor színmûvész (Budapest). Közremûködik a Mendelssohn Kamarazenekar, mûvészeti vezetõ Kováts Péter. A híres olasz költõ, Salvatore Quasimodo ben járt Balatonfüreden. A Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett, és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a városhoz fûzõdõ érzéseit. A Nobel-díjas olasz költõ tiszteletére rendezik meg 1992 óta évrõl évre a Quasimodo Nemzetközi Költõversenyt és Költõtalálkozót, amely mind a magyar, mind az olasz kulturális élet kiemelkedõ eseménye. A költõversenyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben, amelyek közül zsûri választja ki a legjobbakat. Az emlék-, valamint a különdíjas verset olasz nyelvre is lefordítják.

6 megemlékezéseket 6 XII. évfolyam, szám BALATONFÜREDI NAPLÓ Aszály Veszprém megyében Fájdalomcsillapító terápia Az idei esztendõ fekete betûkkel íródik a gazdálkodók kalendáriumába. Tavasszal a fagy, majd a jégverés, nyáron az aszály tizedelte meg a növénytermesztés várható eredményét. Az új kockázatkezelési törvény enyhíti a veszteségeket, a mezõgazdasági termeléssel járó kockázatot megosztja a gazdálkodók közössége, a biztosítók és az állam között, a partnerség azonban nem automatikus. A Vidékfejlesztési Miniszter augusztus 29-én országos aszályhelyzetet hirdetett, azaz megnyílt a lehetõség a szárazság miatt keletkezett veszteségek enyhítésére is. A Veszprém megyei Kormányhivatal Földmûvelésügyi Igazgatósága és a kerületi falugazdászok folyamatosan tájékoztatják és segítik a kárenyhítõ eljárásban résztvevõ termelõket, az igénylés folyamatához nyomtatványt biztosítanak. A kárenyhítési eljárás alapvetõ célja és rendeltetése, hogy a bekövetkezett mezõgazdasági káresemény miatt elszenvedett hozamérték csökkenés után a termelõ kárenyhítési juttatáshoz jusson. Ehhez a termelõnek az aszálykárát a 21/2012. (III.9.) VM rendelet 1. sz. mellékletének kitöltésével be kell jelentenie a gazdaság területe szerint illetékes megyei kormányhivatal földmûvelésügyi igazgatóságához, amit helyszíni szemlézést követõen vagy az Országos Meteorológiai Szolgálat adatait felhasználva a hivatal igazol. Minél elõbb érdemes jelezni a kár bekövetkeztét, mert a Közlemény Magyarországon 2012 õszén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Európai Unió Statisztikai Hivatala (EUROSTAT) együttmûködési megállapodásának megfelelõen kerül sor az Európai egészség és társadalmi részvétel (TÁRS-) felmérésre. Az adatgyûjtést a KSH végzi, az Eurostat elõírásai alapján. A felmérés elsõsorban az európai uniós adatigényeket és a közösségi szociálpolitikai döntések megalapozását szolgálja, ezért az országok nagy többségében azonos idõpontban, egységes elõírások szerint hajtják végre. Magyarországon a TÁRS-felmérés 530 településen, a 15 éves és idõsebb, magánháztartásokban élõ lakosság körében, fõ megkérdezésével zajlik szeptember 15. és október 31. között. A sorszámozott igazolvánnyal rendelkezõ kérdezõbiztosok a fenti idõszakban keresik fel a véletlen mintavétellel kiválasztott személyeket, és kérdõívet töltenek ki az egészségi állapotukról, a társadalmi részvételi lehetõségeikrõl, a munkavállalásról, tanulásról, közlekedésrõl, szórakozásról, társas kapcsolatokról és életkörülményeikrõl. A kérdõív vizsgálja azokat az akadályokat, amelyekkel az emberek a társadalmilag szokásos tevékenységeik során szembesülhetnek. A válaszadók többségét hordozható számítógép (laptop) segítségével kérdezik ki, mások hagyományos, papír kérdõíven válaszolhatnak. A válaszadás önkéntes. A felmérés során gyûjtött adatokat a KSH az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény (Infotv.) és a statisztikáról szóló XLVI. törvény (Stt.) elõírásainak szigorú betartásával kezeli, csak statisztikai célra használja fel, név és cím nélkül, az egyéni azonosítást kizáró módon. A felmérés megkezdése elõtt a mintába bekerült személyeknek tájékoztató levelet küldünk. Központi Statisztikai Hivatal betakarítást követõen már nincs lehetõség a kár mértékének megállapítására, a károsodott kultúrát a szemléig meg kell tartani. Augusztus végéig csaknem 200 kárbejelentést kezeltek a szakemberek megyénkben. Fõként a siló- és a szemes kukorica veszteségek nagyok, de sümegi, tapolcai, devecseri térségekben a napraforgó is siralmas látvány. Megyei átlagban csupán 4 t kukorica, és alig 2 t napraforgótermés várható hektáronként. Szintén két fontos dátum szeptember 15-e, ami a gazdálkodók részérõl megfizetendõ kárenyhítési hozzájárulás beérkezési határideje és november 30-a, ameddig a kifizetési igényt kell eljuttatnia a földmûvelésügyi igazgatóságokhoz fenti rendelet további mellékletei kitöltésével. A több mint 8 milliárd forintos országos kárenyhítési alapból a gazdaságok hozamérték veszteségének 30%-a feletti részt pótolhatja részben a év elején kifizethetõ kárenyhítõ juttatás. Addig is nagy pénzügyi segítséget jelent a közvetlen termelési támogatások kifizetésének elõrehozása, mint azt a korábbi években is kezdeményezte a vidékfejlesztési tárca. Október második felétõl várhatják a SAPS mintegy felét azok a termelõk, akik nem érintettek a túligénylésben illetve a túligénylésük feloldódik. Állattartókon is segít elõrehozott kifizetésekkel a kormányzat. A Veszprém megyei Kormányhivatal minden érintett figyelmét felhívja, hogy további információkért keressék a Földmûvelésügyi Igazgatóság munkatársait Veszprémben, a Dózsa Gy. u. 33. címen (tel: 88/ ), illetve a helyileg illetékes falugazdászokat. Boros Gábor igazgató Egészségügyi pénztár nyitva tartása A Veszprém Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve Balatonfüredi Kistérségi Ügyfélszolgálati Pontja augusztus 1-tõl új helyen, Balatonfüreden, a Kossuth u. 14. szám alatt várja ügyfeleit. A költözés ügyfélszolgálati nyitvatartást, valamint az ellátott tevékenységek körét nem érinti. Új cím: 8230 Balatonfüred, Kossuth u. 14. Telefon: Nyitvatartás: hétfõ --- kedd --- szerda óráig csütörtök --- péntek --- Ellátott tevékenységek: Szolgáltatók, biztosítottak tájékoztatása, panaszok, közérdekû bejelentések fogadása Egyedi méltányossági kérelmek átvétele TAJ, EU kártya, továbbá a nemzetközi egyezmények alapján kiadandó jogosultság-igazolással összefüggõ igénylések átvétele Biztosítási jogviszonnyal kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges adatok átvétele Pénzbeli ellátással és utazási költségtérítéssel kapcsolatos igénylések átvétele Új ügykörök a Kormányablaknál Új ügykörökkel bõvültek a Kormányablakok feladatai- tájékoztatott a Veszprém megyei kormánymegbízott. Dr. Kovács Zoltán elmondta, mostantól az integrált ügyfélszolgálati irodánál is bejelenthetõ illetve kérelmezhetõ teljes hatályú apai elismerõ nyilatkozat és a nyilatkozat teljes hatályához szükséges hozzájárulás, de ugyanitt teljesíthetik az állampolgárok a nyugdíjfolyósításhoz és a megváltozott munkaképességû személyek ellátása folyósításához kapcsolódó bejelentési kötelezettségüket, átvehetik az ehhez szükséges nyomtatványokat. Az ügykörökkel kapcsolatban további információkat kaphatnak az állampolgárok a Kormányzati Ügyfélvonal helyi tarifával hívható as kékszámán, a www. kormanyablak.hu weboldalon vagy személyesen a veszprémi Kormányablaknál (Veszprém, Óvári Ferenc u.7.) rugalmas nyitva tartás mellett, 8 órától 20 óráig tette hozzá a kormánymegbízott. A hagyományos kínai gyógyászat csodálatos módon tûkkel állítja helyre a szervezetben megbomlott egyensúlyt. Az elzáródott, testet átszövõ energiacsatornák (meridiánok) áramlását folyamatossá téve, a szervezet öngyógyító képessége beindul. Az egészség az, ha nem veszed észre, hogy a szél nagyon hideg, hogy télen nem vacogsz pár perc után a buszmegállóban. Az egészség az, ha nem kellemetlen számodra, hogy túl forrón süt a nap, hogy nincs olyan érzésed, hogy rendkívül kellemetlen valakivel a társalgás, hogy észre sem veszed, hogy tegnap késõn feküdtél le aludni, vagy fel sem tûnik, hogy ebédeltél, mert az ebéd nem fekszi meg a gyomrodat, hogy a pihenés mindig megkönnyebbülést hoz. Érezzük, hogy a fáradtság felgyülemlése betegséget okoz. Aki pedig kénytelen állandó fájdalommal élni, teste és lelke is megtörik egy idõ után. A yin -yang, az árnyékos oldal és a napos oldal egyensúlyának a helyreállítása a megoldás, az egészség megõrzésében. Ezt kiválóan lehet támogatni, segíteni, az akupunktúrás kezelések rendszeres alkalmazásával. Rendelésemen az akupunktúrás kezeléseket kiegészítem a GUNA fájdalomcsillapító terápiával. A fájdalmas ízületeket ilyenkor körbeinjekciózzuk. Amit ilyenkor az ízületi szövetek környékére Pályázati felhívás adunk, természetes hatóanyagot tartalmaz, allergiás reakció mentes, az elváltozás okát célozza meg, nem pedig a kiváltott tüneteket enyhíti. Ennek a kezeléseknek a jellemzõi: azonnali fájdalomcsillapító hatás. Ízületek esetében ilyenkor a kollagén rostokat erõsítjük az ízületi szalagokban. Kiválóan alkalmazható ez a szer élsportolóknál is, nincs wada dopping listán az általam is használt szer. Ezzel az eljárással nagyban javítható az élet minõség, csökkennek a mozgásszervi tünetek okozta fájdalmak és mozgáskorlátozottság.várom szeretettel a rendelésemen. Bejelentkezés a következõ telefonszámon: 30/ dr. Balázs Mária (x) Balatonfüred Város Önkormányzata többször módosított 24/2004.(X.01.) lakásrendeletének feltételei szerint pályázat útján határozott idõre bérbe adja Kéki u. 8/C/3 sz. alatti, 38 m² alapterületû, másfél szobás, összkomfortos szociális bérlakását, melynek bérleti díja évben: ,-Ft/hó, a bérlet idõtartama: 6 év. A lakások bérleti díját az Önkormányzat 25/2004.(X.01.) rendelete állapítja meg. A bérleti díj összege minden év január 1-tõl 5%-kal emelkedik. A pályázat benyújtására szolgáló adatlap, valamint egyéb információ a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Osztályán (Balatonfüred, Szent István tér szoba) beszerezhetõ. A részletes pályázati feltételeket az Önkormányzat lakásrendelete tartalmazza, melyet a Vagyongazdálkodási Osztályon, valamint a város honlapján meg lehet tekinteni. A lakások megtekintésére szeptember 18-án kedden óra között biztosítunk lehetõséget. A pályázat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal Balatonfüred, Szent István tér 1., Vagyongazdálkodási Osztály (25. sz. iroda) ügyfélfogadási idõben (hétfõn és szerdán 8-12 és óra, pénteken 8-13 óra között). A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 28. péntek óra A pályázat eredményérõl a Humán Erõforrás Bizottság javaslata alapján a Képviselõ-testület dönt a beérkezõ pályázatok feldolgozását követõ ülésén. A beköltözés várható idõpontja a döntés meghozatalától számított 5 munkanap. Balatonfüred Város Önkormányzata

7 BALATONFÜREDI NAPLÓ Nem mindennapi kiállítás A Polgármesteri Hivatal folyosó galériájában második alkalommal látható Gábor Istvánné és dr. Preisz Ádám kiállítása. A rendhagyó kiállítás örömét az adja, hogy Gábor Istvánné, Zsuzsa néni, aki 9o. életévét is betöltve, hosszú évek óta alkot, most második alkalommal mutatkozik be közös kiállításon a pályája elején járó, a mûvészetekben kikapcsolódást megtaláló fiatal orvossal, dr. Preisz Ádámmal. E két ember egymásra találása sem mindennapi találkozás volt. A páciens és orvosa egyaránt rajonganak a mûvészetekért, és mûvelik azt. Füreden már szép hagyománya van annak, hogy a 9o. életévüket betöltõ lakosokat a Polgármesteri Hivatal megajándékozza, és személyesen fel is köszönti õket. Hári Lenke alpolgármester asszony e neves ünnep kapcsán figyelt fel a sok szép festményre Zsuzsa néni lakásának a falain. Amikor megdicsérte a festményeket, akkor tudta meg, hogy a háziaszszony alkotta õket a hoszszú évek alatt. Zsuzsa néni dekoratõr címfestõként dolgozott, tehát adott a jó rajzkészsége. A természetet, és annak csodálatos, soha meg nem unható színvilágát mindig is szerette, így, születtek meg a szebbnél szebb alkotások. Preisz Ádám doktor képein érezni lehet, hogy a nehéz szellemi munka után alkotás közben töltõdik fel energiával. Ez a nyugalom érzõdik képein is. Gaál Antal megnyitójában az alkotás folyamatáról beszélt, amely mint mondta már önmagában is egy csoda. Hiszen nem más az, mint teremtés, valami újnak, valami eddig soha nem voltnak a létrehozása, de mindez igazából akkor teljesedik ki, amikor megmutatkozhat az értõ és befogadó közösségnek. Mindez természetes, hiszen mindanyiunkban megvan az a titkos belsõ vágy, hogy valami módon megmutathassuk magunkat, csak azt nem tudjuk, hogy mi módon tegyük azt. Akinek ehhez talentumot is adott a Teremtõ, aki elhivatottságot hordoz magában, az megtalálja az útját, hogy mi módon álljon elénk, mint ahogyan az itt kiállító alkotók is. A legbelsõ titokzatos érzések a kezükön, az ujjukon, majd az ecseten és a festékem át a falakon függõ vásznakon tárgyiasulnak és válnak láthatóvá számunkra. A festmények csodálatosak, s ugyanakkor számtalan titkot is rejtenek magukban. Hiszen minden ember ugyanazt a festményt másképp látja, a maga mentalitásának, pillanatnyi érzelmi állapotának függvényében. A két mûvész munkái bizonyították, hogy érdemes tovább haladni ezen az úton - mondta Gaál Antal a megnyitón. Hanny Szabó Anikó XII. évfolyam, szám Az elsõ fesztiválnak a balatoni szezon meghoszszabbítása, a városban lévõ szállodák, éttermek üzletek forgalmának a fellendítése, valamint a balatonfüredi hagyományok õrzése volt a célja. Vászolyiné Dobrosi Ágnest, a jelenleg 162 tagú egyesület elnökét arról kérdeztem, hogy menynyiben más az idei fesztivál az elõzõekhez képest? Az egyesület életében valamint, a fesztiválok megrendezésében az elmúlt év volt az elsõ, amikor az egyesületünk karitatív tevékenységgel kötötte össze a rendezvényt. Az elmúlt évben csökkent látokat és nem látokat fogadtunk. Az õ segítségükkel lehetõséget adtunk arra, hogy a látó emberek is megtapasztalhatták egy sötét szobában, milyen is az õ életük. Ebben az évben a Balatonfüredi Nagycsaládosok Szivárvány Egyesületének a tagjai jótékonysági adományban részesülhetnek a Mikulás Gyár által Balatonfüreden szervezett ajándékozási programban összegyûjtött adományokból. Az adomá- Séta a századok között nyozóktól elsõsorban tartós élelmiszereket, tisztító Mikulás Gyár-féle adomá- sor a már fentebb említett és tisztálkodási szereket, Jelentkezés a bálra nyok átadására. A reformkori irodalmi délutánon játékokat, édességeket, és olyan könyveket várunk, Szeptember 22-én kor kezdõdik a Romantikus Reformkori rendezvény bálja. olyan hírességek lépnek amelyeket az adományozók és gyermekeik is szí- fel, mint Kovács István, Helyszín: Anna Grand Hotel Pápai Erika, Sajgál Erika A Balatonfüredi Turisztikai Egyesület adományokat az Arácsi vesen elfogadnának. Az A bálon fellép Pitti Katalin, a zenét a Rulett és Tahi Tóth László, Malek együttes szolgáltatja. Andrea és Csomor Csilla. idén hetedik alkalommal rendezi meg dezvény ideje alatt a Kis- Népházban, illetve a ren- Belépõ díja: 9900 Ft/fõ, mely tartalmazza a vacsorát, éjféli büféasztalt, valamint a mûsort. Az éttermek kínálatában, eredeti receptek szerint elkészített reformkori szeptember e faludy színpadnál kihelyezett gyûjtõkben lehet Ha szeretne részt venni a bálon, alábbi elérhetõségeinken jelentkezzen: között a Romantikus Reformkor fesz- elhelyezni. ételek szerepelnek. Több 482, tdm@balatonfured.info.hu, , étteremben, illetve más tivált. Tavaly a Romantikus balatonfured@tourinform.hu. helyeken is a Romanti- Reformkor programjában megismerhették az ide látogatók, a Magyar Csipkekészítõk Egyesületének asszonyai által készített vert csipkéket, idén az Alsóõrsi Csipkemûhely mutatkozik be. Különlegesség lesz a magyarországi szerzetesrendek borcímkéibõl látható kiállítás is. Természetesen a Vitorlás téren válogathatnak az ide látogatók a népi és iparmûvészeti termékekbõl is. A versmondó találkozó is a füredi hagyományok jegyében zajlik majd. Hallgathatnak elõadást az érdeklõdõk az Épített környezetünkrõl és azok hagyományairól is. A program szeptember 22-én, szombaton kezdõdik a hintós felvonulással, amely a Szent István térrõl a reformkori városrészbe érkezik meg. A várhatóan több mint kétszáz felvonuló korhû öltözetben, zenés kísérettel, huszárokkal, remélhetõleg ugyanolyan látványos lesz, mint az elmúlt években. Azok, akik szeretnének korhû ruhában felvonulni, még jelentkezhetnek a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnél. A felvonulást követõen a Kisfaludy színpadon az ünnepélyes megnyitó következik. A megnyitót követõen Fanfárok a Nagyvilágból címû, zenés mûsorban vehetnek részt az érdeklõdök. Ezt követõen a reformkori viselettörténeti bemutató ad egy kis ízelítõt a reformkori öltözetekbõl. Népitánc, musical, zenei és irodalmi mûsorok, színházi elõadások tarkítják a kínálatot, valamint korabeli tarokk bemutatón vehetnek részt a látogatók. A Reformkori bált szeptember 22-én kor az Anna Grand Hotelben rendezzük meg. Az eseményen fellép Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas, Érdemes mûvész. A zenét a Rulett együttes szolgáltatja. A következõ napon szeptember 23-án, vasárnap folytatódnak a kísérõ rendezvények a Kisfaludy színpadon a Magyar Reformkor Bora Balatonfüred díjnyertes borainak bemutatásával. A borbemutatón Közremûködik a Kék Balaton Népdalkör. Gyermekkoncert is lesz a kicsik örömére. Ezt követõen kerül 7 kus Reformkor szórólap kuponjainak felmutatása esetén különbözõ kedvezményeket lehet igénybe venni. Például a Vaszary Villa kiállításai fél áron látogathatók, lehet kedvezményesen sétahajózni, bort kóstolni, kalandparkozni. Reméljük, hogy az idõjárás is kedvezõ lesz ezek alatt a napok alatt. Hanny Szabó Anikó

8 8 XII. évfolyam, szám BALATONFÜREDI NAPLÓ NEM KELL A GYEREK, VAGY MÉGIS?!... Megszületett Éljünk magunknak? Bartók Boglárka 1970-ben megjelent a Nõk Lapjában Fekete Gyula írónak egy vitaindító cikke a gyermekvállalásról. Több mint kétezer hozzászólás érkezett, s ezt késõbb kötetbe foglalták (1972). Érdemes beleolvasni, kicsit talán a mai viszonyainkra is választ ad. A vitaindító szerint egy akkori fodrászüzletben a következõ vélemények hangzottak el amikor egy többgyermekes anyuka elment: - Tudja ez, mit csinál?! - Meg van bolondulva. - Ha sarokházat adnának, akkor se. Nem a harmadikat! Egyet se! Ebben a könyvben olvashatjuk az alábbi, az akkori sajtóban megjelent véleményeket is: - Gyerekünk nincs, nem is lesz. Nem ettünk meszet.így élünk magunknak, ha narancsszezon van, narancsot eszünk, ha banánszezon banánt eszünk. Azt is a gyerek enné meg elõlünk különben, hát nincs igazam? - Bemutattak a tv-ben egy idõs házaspárt: És bár hetven évet ledolgoztak, tizenhét gyereket becsülettel fölneveltek, mint az ostor úgy csattan rajtuk a kritikus ítélete: Maguknakvalók! - Ha valahol családom iránt érdeklõdnek, mármár szégyellem bevallani, hányan vagyunk. - Szólamokat pufogtatni persze lehet, de az igazság mégiscsak az: civilizált társadalomban, ahol az ember már nincs vak ösztöneinek és a természet törvényeinek alárendelve, az egyén szempontjából a gyerek lehet önzõ érdek, felelõtlenség, vagy többségében merjük kimondani hobby (tehát magánügy), mint teszem azt a bélyeggyûjtés, kutyatartás A sértõ hasonlatot legalább kétszáz hozzászóló utasítja vissza, azonnal, felháborodottan. Köztük a balatonfüredi Petrõcz Lászlóné is (Marika néni, ma már nyugdíjas tiszteletes asszony), aki az alábbiak szerint reagál a fentiekre (cikkét kivonatosan közöljük): Szomorúan olvastam egy asszony levelét: nem érdemes szülni, mi hasznom volt belõle. Az anyaság nem üzlet, nem haszon, nem kamatozó tõke. Aki csak ezért vállalja a gyereket, keservesen csalódik. Juhász Ferenc írja: Mert nem tudják az anyák, amikor szülni jajjonganak: átkot szülnek-e vagy jövõt? Az anyaság a világ legönzetlenebb és legbizonytalanabb vállalkozása, és éppen ez adja meg szépségét, gyötrelmét, és izgalmát. Ha minden asszony félne a jövõtõl, attól, hogy esetleg gyermeke nem lesz jó vagy szép, vagy éhezni fog, nem tudja ruházni, taníttatni, s nem merné vállalni a szülést, akkor bizony megíródna társadalmunk halálos ítélete. Jó, hogy az édesanyák többsége nem latolgat; ha szívében megszületett már a gyermek utáni vágy, bátran tudja vállalni ezt a legnagyobb, legszentebb hivatást.utódainak, környezetének adja át a gyermek, amit tõlünk kap. A szeretet tehát nem vész el, olyan, mint az energia: mindig megmarad, csak sokszor átalakul.találkoztam sok panaszkodó asszonnyal, akik nem szültek, amikor lehetet volna. Késõbb hiába hoztak jelentõs anyagi áldozatot..a szülésnek is ideje van. Azok az édesanyák, akik a haza, a társadalom, az emberiség javára tudatosan lemondanak kényelmükrõl, pihenésükrõl, tesznek anynyit, mint a legnagyobb tudósok, kutatók, mûvészek, államfõk, Férjemmel látjuk el a sokszor éjszakába nyúló napi munkát. Ehhez jó fizikai adottság, és legfõképpen jó élettárs kell. Az utóbbi nélkül nem is képzelhetõ el jó családi légkör. Azt is elárulom, hogy vannak olyan éjszakáim, amikor elkészítek egy-egy ruhát vagy kabátot, és annyi simogatást kapok érte, mert olyan szép Jó tudni, hogy fontos vagyok, hogy minden órámat tartalommal tölthetem ki, hogy várnak, hogy hiányzom. Tanácsolnám: jó lenne már középiskolában elõadásokat tartani arról, hogyan kell felkészülni az anyaságra, a házasságra. (Ebbõl nem származna annyi zûrzavar és tragédia, mint abból, hogy lányaink középiskolás fokon ismerik meg a házasságon kívüli nemi életet.) S még annyit: ketten voltunk testvérek, de nem ettem annyi banánt és narancsot, mint most, mert a gyermekeim olyan ügyesen osztják szét részüket, hogy mind az öt kézbõl kóstolnom kell. (P. Lászlóné, Veszprém) S talán még egy ötgyerekes boldog anya hozzászólásából idézzünk: Mikor esténként a legkisebb fiam a paplan alatt zseblámpafénynél varrja az anyák napi szívet, az abba vásárolt kétforintos savanyúcukor édesebb lesz, mint a világ minden banánja és narancsa. Csizmazia Szilveszter Súlya: 3600g Hossza: 56 cm A születési idõpont: Attila, az újmisés kispap Porpáczy Attilával augusztus 12-én bemutatott újmiséje kapcsán Balatonfüreden találkoztam. Füredi vagy pécselyi vagy? Érdekes, még nem kellett választanom. Én nem tagadom meg egyiket sem, hiszen mindkettõhöz nagyszerû emlékek kötnek. Füreden éltünk 1988-ig. Az épülõ lakótelep izgalmas játszótérként szolgált, sok fiatallal együtt kalandoztunk, és küzdöttünk olykor egymással. Pécselyre akkor költöztünk ki, amikor 2. osztályba léptem. A családi kertes ház, a falusi élet, a sok háziállat, az erdõk mindmind élmény-bombaként robbantak, és így egyszerre van bennem városi és falusi attitûd. Szeretem az egyik zsibongását, modernségét, de szeretem a másik nyugalmát, emberközeliségét. Füredrõl és Pécselyrõl is vannak kedves ismerõseim, barátaim. Mindkettõrõl úgy nyilatkozom, hogy az otthonom. Sõt, az igazsághoz tartozik, hogy amikor Pécsen, vagy Esztergomban, Szajkon, tartózkodtam, azokról is így szóltam. Nem azért, mintha üres lenne számomra ez a szó. Ellenkezõleg: ahol vagyok, Isten rendelésébõl, nekem ott kell élni, szolgálni és szeretni az embereket. Most Mohács az otthonom, hiszen az ittenieket kell a szívembe fogadni, velük és értük élek, megismerem és megszeretem lassan mindazt és mindazokat, akik Mohácsot és a hozzánk tartozó településeket jelentik. Biztosan minta gyerek voltál! Igen. Hiszen sok minta van. (nevet) Verekedtem én is, ha bántva éreztem magam, hazudtam én is, hogy meneküljek a tetteim következménye elõl. Én is feleseltem a szüleimmel, csúfolkodtam a testvéreimmel, és ellógtam a tanulást. Tény, hogy jó tulajdonságaim is voltak. De nem szabad azt gondolnunk, hogy csak jóból lehet valami jó. Azért mert valaki komisz, haszontalan, semmirekellõ kölyök, még nyitott elõtte az élet, hogy megérjen. A családi háttér, ha jól tudom nem feltétlenül predesztinált erre a pályára. Ugye arra gondolsz, hogy szüleim elváltak? Érdekes, az elsõ felvételi alkalmával az érsek úr is erre helyezte a hangsúlyt. Valószínûleg az volt az alapvetése, hogy a csonka család, a házassági ígéretnek való hátat fordítás miatt nem leszek képes magamba engedni az egy életre szóló elkötelezõdést. Csakhogy a jót kétféleképpen tanulhatjuk meg: egyfelõl a jó példával való találkozáskor, másfelõl éppen annak hiánya kapcsán. Utóbbi nagyon egyszerûen megvilágítható: a betegségben értjük és értékeljük az egészséget. Jól lehet, hogy a család eszményi képe nem valósult meg nálunk, de egyáltalán nem jelenti, hogy ne alakult volna ki bennem annak fogalma és égetõ vágya! Van valami különleges tulajdonságod? Igen, túl sokat beszélek, ha már megszólalok. Tudok csendben is maradni, szeretek is hallgatni. De ha valamit meg akarok fogalmazni, akkor túl körülményes vagyok, minden oldalról megközelítve, több szálat is felvéve próbálok egy erõs kötelet fonni a gondolataimból. Néha pozitív a vége: erõs, tartalmas lesz a mondandó. Néha Valaki segített elindítulni ezen az úton? Érdekes kérdés. Nem. Vagy igen? Konkrét segítséget nehéz megfogalmazni. Veszprémbe kétszer felvételiztem, mindkétszer elutasítottak. Harmadszorra szinte ismeretlenül a Mayer püspök úr szavazott bizalmat. A meghívás elfogadása nem egyik napról a másikra történt, s bár apránként bevontam embereket, mégsem azzal a szándékkal, hogy szavazzák meg, mit tegyek. Ettõl eltekintve viszont indirekt módon sokan segítettek, vagyis hozzájárultak akaratlanul is az isteni szó meghallásához, s a küldetés elfogadásához. Szüleim, családom, tanáraim, papjaim, hitoktatóim, barátaim, sõt, azok is, akik az életemet megnehezítették (hiszen mondtam, hogy a jóhoz két út vezet!). S végül harmadsorban meg kell említeni, hogy miután a döntés bennem megszületett (hiszen az az Isten és köztem zajló egyezkedés eredménye), a szemináriumi és diakónusi évek alatt sok embertõl kaptam úgy lelki, mind anyagi támogatást, buzdítást. Ezek igen gyakran többet jelentettek, mint amit az adakozó szándékolt; a bizalmat éreztem ki, s azt a vágyat, hogy belõlem pap legyen! Hol végeztél, és hol kezded papi szolgálatodat? A Pécsi Hittudományi Fõiskolán végeztem az elsõ két évet, majd Esztergomban folytattam, ott is mentem az államvizsgára. A diakónusi szolgálatomat Szajkon töltöttem, újmisésként pedig Mohácsra helyezett Udvardy György püspök úr káplánnak. A tanulmányok nagyon fontosak. Nem egyszerûen a hívekre való tekintettel kell szorgalmasnak lenni! Önmagam hite miatt kell vállalni a kemény munkát, a szembesülést addigi tudatlanságommal. Mondhatom, hogy aktív keresztény voltam, aki alig hagyott ki szentmisét vagy hittanórát, és magamtól is olvasgattam, de ezeket az éveket szinte háttérbe szorította csupán 2-3 jobb tanóra is! Amit a teológia fel tud kínálni, azt egy ember sem képes magába szívni év alatt sem. Vagyis rámutat ez a vallásunk alapjának, azaz az Istennek mélységére. Aki tanul, az egyre többet érthet meg belõle (elfogadva a korlátokat, hogy a teremtmény itt a földön, de a túlvilágon sem lesz képes a Végtelent hordozni). Hálás vagyok, mert a pécsi iskola nagyon jó színvonalú, kemény elvárásokkal teli volt. Nem kivételeztek velünk, növendékekkel sem, többször volt nekem is pótvizsgám. Az esztergomi iskolának más volt a szemlélete. Bizonyos értelemben sokkal könnyebb volt jó jegyet elérni, buktatást csak hírbõl hallottak. Ugyanakkor ott is lelkes, hozzáértõ tanár-atyákkal futhattunk össze, akik felkínálták a tudást (személyes beszélgetések, javasolt anyagok, formájában). Pasztorációs, gyakorlati megközelítésben viszont mindenképp nagyobb tapasztalati bázissal bírtak, és változatos módon vontak be minket az egyházi életbe. Amit keserûségnek vettem a költözéskor, utólag belátom: az esztergomi évek, tanulás és barátságok nélkül nem tartanék itt. A mai fiatalok többsége el nem tudná képzelni, hogy pap legyen. Pedig jó a fantáziájuk! Van egy pap és egyházkép bennük, ami gyakran csiszolásra szorul. De miért dolgoznának rajta, hiszen annyi minden fontos dolog kell az élethez, s látszólag ebbe a vallás nem tartozik bele. Dolgozni, egzisztenciát felépíteni, kedves vágyainkat megvalósítani, sokkal égetõbb dolgok. Ráadásul a hitünk elsõ körben inkább csak akadékoskodik, a rövid utakat, az ösztönös cselekvéseket bûnnek titulálja, lelkiismeret furdalást gerjesztve. Kinek kell ez? Mi tudjuk, hogy a vallás és a hívõ élet elengedhetetlen és megkerülhetetlen. Õk is és mindenki rájön majd, legkésõbb a halálos ágyon. Hiszen ott már senki és semmilyen megszerzett, átélt földi jó nem tud társaságot és biztonságot adni. Csak az Isten, aki a halálon is úr. Tehát nem bosszúsággal, de nem is lesajnálással tekintünk az értetlenkedõkre. Epedõ lélekkel figyelek, hogy kész (és felkészült) legyek, amikor olyan szituáció adódik, ahol közelebb lehet õket vinni ehhez az igazsághoz. Szeretettel és kíváncsian szemlélem õket, barátsággal és természetesen élve velük-mellettük. Ennyit tehetek én. A többi rajtuk és az Istenen áll. Még az is lehet, hogy ennyi impulzus elég lesz nekik, hogy a lélek szavára hallgassanak Mit tudnál üzenni a füredi, pécselyi fiataloknak? Lehet, hogy minden pap megõrült? Hiszen értelmes, sokszor kifejezetten iskolázott emberek, mégis olyan gyerekesen viselkednek: letérdelnek egy darab kenyér elõtt, sõt, akár életüket is adják érte. Vagy mégsem õrültek, hanem valami mélyebb igazságról vannak meggyõzõdve a szívükben? Ha így van Gondolkodjanak el ezen! Csizmazia Szilveszter

9 BALATONFÜREDI NAPLÓ Róka Feri Úgyse. Amúgy se. Úgyse néznének a szemébe. Amúgy se vetnének rá ügyet. Úgyse elegyednének szóba vele. Amúgy se gondolnának rá. De láthatták. Évekig hordta az avart, tisztogatta a járdát. Kapált, gondozta a füvet, törõdött a virágokkal. Járt-kelt a szemük elõtt. Szívében alázattal. Nem fog emelvényen szónokolni ellenben meggyógyítja a lelket. Nem fog díjakat átadni, aláírásával sem hitelesít semmit ám képes könnyíteni az elnehezült sorsokon. Nem kap Pro Urbe-díjat hiába érdemelné! Nem kézbesítenek neki vacsorameg-hívót, tanácsért sem fordulnának hozzá, intézményeket továbbra is nélküle avatnak, nem fogják nevét emlegetni a város jeles polgárai között; nem hiszi senki, hogy egy telefonnal elintézhet ügyeket, protekciót sem vár tõle emberfia, minthogy a számát sem kérnék el soha (ki hinné el, hogy van neki?). Nem indítanák választásokon, különben sem mondana rosszat másokról; vélemé-nyére sehol sem kíváncsiak. Nem zargatott senkit bajával; ahol térül-for- 9 Megemlékezés és síremlékavatás dul, csupán csavar, láthatatlan. Egy nõ sem hinné támaszának. Sosem keresték barátságát, senki sem fogja be-mutatni senkinek. Nem emlegetik fel szavát, nem fordulnak felé azzal: Bocsánat, uram, megmondaná, hogy? ; nem kerül vendéglistákra a neve, nem futnak össze hangjára. Azonban melegsége átlobban tekintetén. Sokszor annyi pénze sincs, hogy egy tábla csokoládét vegyen, viszont a szíve szívarany. Szavai õszinték, meghittek: langy nyári esõk, jóindulata lombok közül áttörõ fényzubogás. Padon üldögélve árnyéka belebök a fáéba, magasztos pillanat: csend a csenddel egybekoppan, belül hallani. Kevés már kívánsága, jóakarata továbbra is cseperedik, pedig óriás. Sétáinak nesze avar zörgésébe fúl, s amikor emelkedõn ballag, alakja átrajzolja az eget, fejére a nap színlegyezõje hull. Lépteivel beszántja a várost, s mindig, ahányszor feltûnik, látványa megörvendez-tet. Könnyû a lélegzet, sietõsen sem szusszan, persze, a szív a szívvel együttdob-ban. Úgyse felejtõdik. Amúgy se múlik el a világ nélküle. (benond) Teret neveztek el Kósa Pálról Ötvenhatosok, egyszerûen csak így nevezik azokat, akik részt vettek az 1956-os forradalomban. A megtorlás szörnyûségeit bár a hatalom évtizedeken át igyekezett titokban tartani - nem lehet és nem szabad elfelejteni. A balatonfüredi Kósa Pált -az újpesti forradalmi bizottság elnökét március 15-én a Budapesti Fõvárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa halálra ítélte, kegyelmet sajnos nem kapott augusztus 5-én 10 óra 10 perckor végezték ki. A balatonfüredi 56 -os alapító tagok kezdeményezték a Polgármesteri Hivatalnál, hogy miután utcája már van, Füred egyik terét is nevezzék el Kósa Pálról. A Polgármesteri Hivatal dolgozóinak és a képviselõ-testület azon tagjainak, akik kérésünket támogatták, köszönjük szépen. Brenner Imre XII. évfolyam, szám A májusi bronztábla avatás után augusztus 3-án Hankóczy (Benacsek) Jenõ neves hajógyári tervezõ és BHRT (ma: Balatoni Hajózási ZRT.) vezérigazgató emlékét megõrzendõ megemlékezésre került sor a Bajcsy-Zsilinszky utcai városi Köztemetõ díszparcellájában. Hankóczy és felesége hamvait Budapestrõl a Farkasréti köztemetõbõl helyezték át tisztelõi a közadakozásból megvalósult díszsírhelyre, melyet Füred Önkormányzata adományozott e célra. A sírnál Szelle Zoltán szervezõ tartott megemlékezõ beszédet, majd Gyûrû Géza pápai prelátus megáldotta a RÉGI KÉPEK 1952-ben a Bem iskola 8. osztálya Nemrég osztálytalálkozónkkor a Bem iskolában szóba került, hogy valójában hány nyolcadikos osztály volt 1952-ben Füreden? A régi fényképeim között találtam egy csoportképet, ahol mind a három osztály rajta van, a fénykép hátulján pedig ez szerepel: VIII. a, b, c. Feltételezem, hogy az a osztály tiszta leány osztály volt, mi voltunk a b a tiszta fiú osztály, és talán a c vegyes osztály volt. A tanárok sorában bal oldalon van Páldy Róbert és Tóth Kálmán, jobb oldalon pedig Nagy Károly, aki egy idõben az iskola igazgatója is volt. A képet közzétette: Honti József végsõ nyughelyül szolgáló sírt. A megemlékezés koszorúit az önkormányzat nevében Hári Lenke alpolgármester, az adományozók nevében a klasszikus vitorlások osztálykapitányai: Vásárhelyi Ervin, prof. dr. Kollár Lajos, Damokos László, Kenéz László és Szelle Zoltán, a Balatoni Hajózási Zrt. nevében Kapócs Ferenc kereskedelmi igazgató, Domján Tamás kikötõ parancsnok, a Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület nevében Szenfnerné Varga Anikó elnök, Némethné Rácz Lídia és a Magyar Vitorlás Szövetség nevében pedig Kerekes Kázmér sportigazgató helyezte el. A bensõséges ünnepségen a Balatonfüred Város Koncert Fúvószenekara zenélt Csincsi Ferenc karnagy vezetésével. Tóth-Bencze Tamás A Halász és Révész szoborról Balatonfüred egyik legismertebb jelképe Pásztor János Halász és Révész szoborpárosa, a kikötõ bejáratánál. Mûvészettörténeti adatok szerint a szobrok 1937-ben készültek és szeptember 1-jén állították fel õket,, amikor a kikötõt ünnepélyesen is felavatták Széchenyi István születésének 150. évfordulóján. A Halász és a Révészt, amelyek a két balatoni õsi foglalkozást jelképezõ bronzszoborok, Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter ajándékozta Fürednek. A Halász, Kun József egykori kenesei halász nagygazdát ábrázolja Herman Ottó A magyar halászat könyve c. mûvében (1877) közölt rajz alapján. A Révész szobrot egy tihanyi ré- vész legényrõl mintázta a mûvész. Rajz Herman Ottó könyvébõl (1877 ): A Révész szobor már korábban elkészült, hiszen 1930-ban a Mûcsarnok õszi tárlatán már szerepel a katalógusban a Pásztor mûvek között. Két számon is szerepel ( 12. és 21. ) a IV. teremben. Nehezen hihetõ, hogy azonos szobrot két példányban állítsanak ki. Inkább a katalógus szerkesztõjének elírásáról lehet szó. A kettõ közül az egyik feltevésünk szerint inkább a Halász, így az is elkészülhetett már 1930ban vagy korábban. A szoborpárost számos legenda övezi. A legismertebb, hogy aki megérinti a szobrok csizmáját, az biztosan visszatér még Füredre. Kevéssé ismert a következõ: ha egy hölgy egyedül nyaral a Balatonnál, és ez idõ alatt nem akad szerelmi kalandja, a révész kalapot emel neki. A pihenõ padot 1962ben helyezték el a két szobor közé, amelyen Erdélyi József verse áll: Tétlen pad én, örömöt, boldogságot, csak pihenõ emberben lelek:/ Jertek hozzám s az édes fáradtságot osszátok meg velem, óh emberek. Honti József

10 10 XII. évfolyam, szám BALATONFÜREDI NAPLÓ Idén júniusban ismét megrendezték a már hagyományosnak számító festõtábort a balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskolában. A tábor remek lehetõség számunkra tehetségünk kibontakoztatására valamint felfedezésére. Egyre több technikát sajátíthatunk el új eszközök segítségével (pl. diófapác, anilin festék, pasztellkréta). Az idei táborban 21 diák vett részt, és ez is bizonyítja, hogy egyre több fiatalt érdekel a mûvészet. Az általános iskola minden évfolyamából érkeztek tanulók valamint két budapesti kislány is velünk tartott. Az elsõ napon, a Vitorlás téren alkottunk és rengeteg remekmû készült. A második napon a Tamás-hegyen engedhettük szabadjára fantáziánkat, ahol tájképek és csendélet került a diákok lapjaira. A következõ nap az építészet jegyében telt, a szívkórház elõtti parkban. Ezen a napon a fapác és a pasztellkréta segítségét vettük igénybe. A negyedik egyben utolsó napon, a Tagore sétányon jártunk és a fák köré összpontosult az alkotások nagyja, azonban vitorlásokról és más növényekrõl egyaránt készültek festmények. A tábor fõszervezõje egyben kivitelezõje és mûvészeti vezetõnk Gaál Ágnes, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a csodálatos pár napot, amelyet vidáman, jó kedvvel és szorgalmasan töltöttünk. A mûveket bárki megtekintheti õsszel a városi sportcsarnokban, ahol kiállítást szervezünk belõle. Nagy Alexandra (8.a) Schütz Annamária (6.a) Radnótis diákok és a mûvészet Baleset megelõzési program Július közepén a balatonfüredi Füred kempingen tartottunk balesetmegelõzési délutánt. A kemping nagy társalgójában volt a bázisunk, ahol kresz-teszt kitöltésére volt lehetõség, miközben a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályairól is könnyed formában interaktív beszélgetésre nyílt az érdeklõdõ kicsiknek és nagyoknak lehetõségük. Volt, hogy egy komplett család veselkedett neki, hogy legyõzze a teszt kérdéseit, volt aki egymagában viaskodott a kérdésekkel. A rendõrségi motor igazi motivációs tényezõvel bírt, hisz volt, aki ezáltal kapott kedvet, hogy tiszteletét tegye standunknál, volt, akit az elemi érdeklõdés, volt akit más bátorítása vett rá, egy könnyed teszt kitöltésére. Az érdeklõdök címszavakban: nyári diákmunkás, nagyszülõkkel hajón nyaraló unoka, apa-anyacsemete alkotta triász, elsõnapos baywatch-boy, öt földrész végtelen útjait koptató világpolgár Természetesen készültek a sztárfotók,, gyerek a rendõrmotoron,, témakörben. A legifjabb érdeklõdõ mindössze 11 éves volt, és korát meghazudtolóan, szinte uzsonnára megette a kérdéseket tudásával, kreativitásával. Hála a helyi VBB-nek, az MBB-nek, és az OBB-nek ajándéktárgyakat is oszthattunk kicsik és nagyok örömére. Ez a kiváló délután nem jöhetett volna létre Baukó Bálint r. örm. / közlekedési járõr -logisztikus /, Fischer Rajmund r. zls. / közlekedési motoros helyszínelõ - rendõrmotoros / és Szekeres Kornél r. õrgy. / megelõzési fõelõadó koordinátor kommunikátor - kresz-teszt készítõ - marketing / munkája nélkül. Szekeres Kornél r. õrgy. megelõzési fõelõadó Balatonfüredi Rendõrkapitányság Közlekedési morzsák én 09:19 órakor állampolgár telefonon tett bejelentést a Balatonfüredi Rendõrkapitányságra, miszerint egy busz a személygépkocsijának hátulról nekiütközött a Balatonfüred Széchenyi utcában mely során anyagi kár keletkezett, de személysérülés nem történt. Mint kiderült az autóbusz vezetõ figyelmetlenül közlekedett, és az elõtte közlekedõ Skoda Superb típusú gépjármûnek ütközött, ami forgalmi okok miatt állt meg egy gyalogos-átkelõhely elõtt, amit az autóbuszvezetõ késõn észlelt. A vétkes autóbuszvezetõ a felelõsségét elismerte, ezért helyszíni bírság kiszabására került sor. * én 12:26 órakor a Magyar Posta Zrt. csomagkézbesítõje telefonon tett bejelentést kapitányságunkra, miszerint Tihany, Garai utcában egy segédmotor kerékpárral szembõl közlekedõ személy nekiütközött a Magyar Posta Zrt tulajdonát képezõ gépjármû oldalának. Mint kiderült, ezen esetben a megfelelõ oldaltávolsággal voltak némi problémák. A segédmotor kerékpár vezetõje a felelõsséget elismerte, ezért vele szemben helyszíni bírság kiszabására került sor. * án 03:50 órakor egy bringás került a Balatonfüredi Rendõrkapitányság épületébe elõállításra, mert kiderült, hogy a közúti forgalomba ittasan kerékpározott. A Lion típusú alkoholszonda,, kérlelhetetlen volt,, a helyszínen 0.97 mg/l-es értéket mutatott. Nevezett személlyel szemben közigazgatási eljárás kezdeményezése történt. Iskolai vízitúra a Körösökön A Duna, Tisza, Tisza-tó, Szigetköz és a Rába után új, eddig ismeretlen folyóra, a Körösre tervezte igazgató úr az idei táborunkat. Kiderült, hogy a folyó nagyon tiszta, és alig folyik, duzzasztókkal szabályozzák. A Fekete-Körösön kezdtünk a román határtól, majd a Kettõs-Körösön eveztünk Békésig az elsõ napon. A következõ táv Köröstarcsáig tartott, majd a Sebes-Körös befolyása után a Hármas-Körösön a félhalmi horgásztanyáig. Rengeteget fürödtünk, játszottunk, énekeltünk. A sátorverés és a táborbontás nagyon gyorsan megy, a nomád élet ott teljesen természetes, és nagy élmény. A gyomai végállomásról vonattal jöttünk haza, ott sajnos rajta voltunk azon a vonaton, amelyik majdnem öt órát késett, de nem tudta elvenni kedvünket, néhány nap múlva egy közös halászléfõzéssel zártuk táborunkat. László Luca Radnóti Miklós Általános Iskola 8.a osztályos, végzõs tanuló A Greenpeace-t is egyre többen keresik meg az úgynevezett chemtrail -nek nevezett összesküvés elmélettel kapcsolatosan. Sokan aggódnak amiatt, hogy a repülõgépek mögött látható kondenzcsíkok igazából szándékosan kibocsátott veszélyes vegyi anyagok. Megvizsgáltuk ezért a rendelkezésre álló információkat, ami alapján kijelenthetjük, hogy nem találtunk olyan információt, ami alátámasztaná a chemtrail elméletet. Chemtrail Mi is az a chemtrail? A chemtrail, azaz chemical trail (vegyi nyomvonal) kifejezés több hasonló elméletet is takar. Az interneten a Google több mint 2 millió találatot ad a chemtrail kifejezésre, azaz sokakat foglalkoztat a jelenség. A legelterjedtebb elmélet szerint, mind a katonai, mind a polgári repülõgépekbõl kipermeteznek vegyi anyagokat, elsõsorban alumíniumot annak érdekében, hogy manipulálják a klímánkat. A chemtrail hívõk szerint a permetezést bizonyítja, hogy az égen a repülõgépek mögött látható kondenzcsíkok az utóbbi idõben megváltoztak. Rengeteg film található videó megosztó oldalakon, mely a közzétevõk szerint furcsán viselkedik: szétterül, hirtelen megszûnik, stb. A chemtrail elmélet szerint az összeesküvõ nagyhatalmak, világszervezetek (USA, NATO, ENSZ, EU, stb.) megállapodtak abban, hogy ezzel a titkos kibocsátással hûtik le a klímát és állítják meg a klímaváltozást. A chemtrail szakértõk szerint az ENSZ is tudja, hogy ez a kísérlet járulékosan több milliárd embert megöl, de ennek ellenére fontosabbnak tartják a magasztos célt. Van olyan chemtrail elmélet miszerint, nincs is klímaváltozás, hanem gazdasági érdekekbõl a chemtrail révén manipulálják a klímát, sõt egyesek szerint a chemtrail célja az emberiség irtása népességszabályozás. A A kondenzcsík összeesküvés-elmélet chemtrail leírások szerint alumíniumot és báriumot, vagy nano méretû alumíniumot és báriumot, polimer-mikroszálakat, sõt egyéb anyagokat is kijuttatnak, ami képzi a szerintük gyilkos vegyi felhõt. A chemtrail elméletekben gyakran szerepel az USA ionoszférakutató program a HAARP (High Frequency Active Auroral Research Program) felelõssége, szerepe is, amihez szintén több összeesküvés elmélet kapcsolódik. A legelterjedtebb chemtrail elmélet szerint a polgári és a hadi repülõgépek szándékosan a levegõbe juttatnak alumíniumot, mely az elmélet terjesztõi szerint földre kiülepedve károsítja az emberek egészségét. Ha valóban valaki nagy mennyiségû alumíniumot juttatna ki, akkor sem lennénk nagy bajban. Elõször is elemi alumínium a légkör levegõjével reagálva alumínium oxiddá válik, ami semmiképp nem nevezhetõ mérgezõ anyagnak. A földre kijutó alumínium vegyületektõl sem szabad megijedni, hisz a talajban is nagy mennyiségben találhatóak alumínium vegyületek. Természetesen, mint a legtöbb anyag az alumínium is káros nagy mennyiségben. Például, ha 100 miligramm/liter (mg/l) felett van alumínium az ivóvízben, akkor az gyomor- és bélrendszeri irritációt okozhat. A chemtrail bizonyítékok során viszont esõvízben csupán mg/l alumíniumot mutattak ki. Az igen szigorú uniós magyar és EU-s ivóvíz határérték is mg/liter (200 mikrogramm/liter) alumíniumot engednek, így a chemtrail bizonyíték esõvizet bárki nyugodtan meg is ihatja. Miért szakadnak meg? A chemtrail hívõk egyik fõ bizonyítéka, hogy a kondenzcsíkok sokáig megmaradnak, idõnként eltûnnek és furcsa alakot öltenek a levegõben. A megszakadt kondenzcsíkok a Chemtrail-ben hívõk számára bizonyítja, hogy permetezés folyik, hisz mikor kihagy a csík, akkor cserélik a palackot. A kondenzcsík akkor keletkezik, amikor a repülõgép motorja elégeti az üzemanyagot és a légkörbe kerülve az égéstermékek kondenzációs magvakként szolgálnak a levegõben lévõ vízpára számára, ugyanúgy, mint az a hagyományos felhõképzõdés során vagy a fûszálon a dérkiválás során is történik. A repülõgép hajtómûvének égésterméke a többi kipufogógázhoz hasonlóan többek között koromszemcséket, vizet, valamint egyéb oxidokat tartalmaz. A vízzel túltelített magaslati levegõben ezeken a magokon könnyen kicsapódik a víz. Alacsonyabb magasságban fel-, illetve leszállásnál a szárnyak csúcsainál kialakuló légörvények miatt is kialakulhat kondenzcsík. A kondenzcsík viselkedése azaz hogy mennyi ideig marad meg és hogy milyen formában terjed szét - a körülötte lévõ levegõ páratartalmától, hõmérsékletétõl és a szélviszonyoktól függ. Egy hidegfront utáni száraz levegõben egészen rövid kis csík várható, míg egy melegfront elõtti nedves levegõben órákig is megmaradnak a fokozatosan kiszélesedõ, feldarabolódó csíkok. Az Idõkép.hu cikke is pontosan elmagyarázza, hogy miért tûnnek el illetve jelennek meg újra, miért váltanak alakot a kondenzcsíkok a levegõben. Maguk a kondenzcsíkok is teljesen másként viselkedhetnek (eltûnhetnek, majd újra megjelenhetnek), ha a gép felváltva repül alacsonyabb, illetve magasabb páratartalmú (telítettségû) légrétegekben. Az "alakváltás" pedig az esetek 99%-ában teljesen nyilvánvalóan a Nap, a repülõ és a szemlélõ által bezárt szögek gyors változásainak tudható be, összeadódva a torzító légrétegek fent említett hatásaival; a tükrözõdések és árnyékok játéka teljesen becsaphatja a kevéssé jártas szemlélõt, vagy éppen videót/fotót készítõ amatõrt. (Forrás: hologram-repulok-es-chemtrailcsikok) A repülésnek és a kondenzcsíkoknak természetesen vannak kedvezõtlen környezeti hatásai. A repülõgépek felelnek a világ teljes üvegházgáz kibocsátásának 2 százalékáért, ráadásul ezen szektor kibocsátása jelentõsen növekszik. A kondenzcsíkok, pedig - bár az átlagos üvegházhatású gázokhoz képest rövid ideig -, de külön is hozzájárulnak a globális melegedéshez. Nem indokolt a félelem A chemtrail ügyében már többen hivatalos kérdéseket intéztek hatóságokhoz, államigazgatási, uniós szervekhez, amire rendre megkapták cáfoló válaszukat. A Greenpeace-t ez még önmagában egyáltalán nem gyõzné, viszont amíg nincs meggyõzõ tudományos eredmény, mely bizonyítaná a jelenséget, addig nem lehet az ilyen globális összeesküvéseket feltételezõ állításokat komolyan venni. Sajnos van pont elegendõ valós környezet és egészségpusztító tevékenység, cég mint az északi tengeren olajat fúró Shell, a radioaktív anyagok, hulladékok biztonságos kezelését megoldani képtelen nukleáris ipar vagy az egészségünket és a környezetet károsító növényvédõszereket, vegyi anyagokat, GMO-kat gyártó óriásvállalat, akik ellen nagyon is indokoltnak látja a Greenpeace a határozott fellépést. Így szakmai, tudományos szempontból nem megerõsített jelenségekkel nem tartjuk indokoltnak foglalkozni. Simon Gergely Regionális vegyianyag szakértõ, Greenpeace Keletés Közép-Európa

11 BALATONFÜREDI NAPLÓ XII. évfolyam, szám 11 Bizakodó labdarúgók Vadnai Jonatán Európa-bajnok Petõ Tamás a BFC vezetõedzõje szerint felemásra sikeredett a nyári felkészülés. Jó hír viszont, hogy gyõzelemmel kezdte meg a bajnoki idényt a füredi csapat. Kissé átalakult az elmúlt szezonhoz képest a keret, hiszen öt játékos távozott a klubtól. Az új játékosok névsora: Filipánovics Bálint, Simon András (mindketten Gyõr), Tar Krisztián (Pápa), Kovács Gábor (Zalaegerszeg), Balogh László (Balatonlelle), Leo kolumbiai játékos, legutóbb Kazincbarcikán focizott, Benedek István, Schneider József kölcsönbõl tértek vissza, Bendicsek Marcell, Kovácsfi Barna, Földeák Dávid, Gál Krisztián helyi fiatalok. A vezetõség és a szakmai stáb továbbra is reméli, hogy a gárda a bajnokság végén az elsõ kettõ helyen végez, jogot szerezve a harmad osztályba. Mint ismeretes az NB IIIas csoport jövõ évi átszervezésének köszönhetõen elõkelõ helyen kell zárni az idényt. Petõ elmondása szerint rövid volt a felkészülési idõ, ráadásul némely játékosoknál fizikális probléma is akadt. Öt tesztmérkõzést játszottak vereség nélkül. Az egyetlen döntetlent (1:1), az NB II-es Ajka ellen érték el. Jól kezdte a szezont a BFC, hiszen hazai pályán 2:1-re nyertek a Mosonmagyaróvár ellen. Élvezetes mérkõzésen a fürediek nyolcvan percen át emberhátrányban is nyerni tudtak, ráadásul 0:1-rõl fordítottak. Mindez a csapat küzdeni tudását jellemzi. Szendi Péter Három és fél kilométer Öbölátúszás Füreden Gyurta Gergellyel Több mint kétezer ember, két órás késés a rajtnál, ennek ellenére is megrendezték Füred és Tihany közötti öbölátúszást. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Gyurta Gergely Eb-bronzérmes úszónk, aki a második helyen végzett. Korábban jóval több úszó jelentkezett, hogy teljesítse a 3.5 kilométeres távot. Németh Zsolt szervezõ szerint a viszonylag csekély érdeklõdés annak tudható be, hogy két évvel ezelõtt a zord idõjárás miatt elmaradt a verseny, míg tavaly egy másik szervezõiroda bonyolította le az eseményt. Elég sokan nem tetszésüket fejezték ki, hogy több mint két órát csúszott a rajt, mely a nagy kánikulában igazán elviselhetetlen volt. A szervezõk elmondása szerint többen próbáltak nekik különbözõ trükkökkel keresztbe tenni, ráadásul a biztonságot nyújtó hajósok közül sokan nem jöttek el. Kuriózumnak számított, hogy idén kijelöltek egy ezer méteres pályát. A mintegy 150 versenyzõ ismerõsei a partmentén szurkolhattak kedvenceiknek. A szervezõk örömét fokozta, hogy sok kisgyerek is úszott, illetve a háromfõs váltók versenye is jól sikerült. A férfiaknál Kutasi Gergely diadalmaskodott megelõzve Gyurta Gergelyt. A legjobb nõi versenyzõ Szilágyi Nikolett lett, aki hat perccel maradt el Kutasitól, így az összetettben a nyolcadik helyen végzett. A szervezõk remélik, hogy jövõre nagyobb létszámmal és kitûnõ idõjárási viszonyok közepette rendezhetik meg a versenyt, tisztelegve az árvízi hajós Wesselényi Miklós emléke elõtt. Szendi Péter Balatonfüredi KSE bajnoki mérkõzései 2012/2013. szezon Pécs- BKSE h Jun. 16 h ifi. 14h BKSE- PLER h Jun. 16 h ifi. 14h BKSE- Orosháza h Jun. 16h ifi. 14h Csurgói KK- BKSE h Jun. 16h ifi. 14h Pick Szeged-BKSE h Jun. 15:30 ifi. 13:30h BKSE-Tatabánya h Jun. 16h ifi. 14h Gyöngyös-BKSE h Jun. 16h ifi. 14h BKSE-MKB Veszprém h BKSE-Kecskemét h Jun. 16h ifi. 14h Cegléd-BKSE h Jun. 16h ifi. 14h Vác_BKSE h Jun. 16h ifi. 14h BKSE-Pécs h Jun. 16h ifi. 14h PLER_BKSE h Jun. 16h ifi. 14h Orosháza-BKSE h Jun. 16h ifi. 14h BKSE- Csurgói KK h Jun. 16 h ifi. 14h MKB- BKSE h Jun. 17h ifi. 15h BKSE- Pick Szeged h Jun. 16h ifi. 14h Tatabánya-BKSE h Jun. 16h ifi. 14h BKSE- Gyöngyös h Jun. 16h ifi. 14h Kecskemét- BKSE h Jun. 16h ifi. 14h BKSE- Cegléd h Jun. 16h ifi. 14h Vadnai Jonatán Európa-bajnokként térhetett haza Ausztriából a Laser 4.7 hajóosztály kontinens viadaláról. Az ember nem is hinné, hogy negyven év telt el azóta, hogy Balatonfüreden az államalapítás ünnepét kispályás labdarúgótornával ünneplik meg. A rekkenõ hõség ellenére idén hét csapat nevezett. A Balatonfüred FC mûfüves pályáján két csoportban kezdõdtek meg a küzdelmek. Innen a kétkét legjobb csapat léphetett tovább az elõdöntõbe. A legjobb négy között a budapesti LK Bulsz, a BKSE csapatért rajongó szurkolói csoporttal, a Füred Fanaticcsal mérkõzött meg legelõször. A végeredmény 2:2 lett, de a büntetõpárbajt a fõvárosiak megnyerték. A másik mérkõzésen két ha- Az ausztriai Breitenbrunn adott otthont augusztus között a Laser 4.7 hajóosztály Európa-bajnokságának, ahol Vadnai Jonatán a Balatonfüredi Yacht Club versenyzõje bátyja nyomdokaiba lépve korosztályos Európa-bajnoki címet szerzett. Alig két évvel ezelõtt adtunk hírt arról, miszerint Vadnai Benjamin Laser 4.7 osztályban korosztályában, azaz U16 kategóriában Európa-bajnoki aranyat szerzett, már második alkalommal büszkélkedhet Magyarország ekkora sikerrel a Vadnai testvérek jóvoltából. Az Európa-bajnokságra nyílt verseny lévén a világ minden részérõl érkeztek Laser 4.7 versenyzõk a legjobbaknak járó díjak megszerzése céljából, így fordulhatott elõ, hogy a nemzetközi versenyben Jonatán korosztályában a gyõzelmet és az összetett ezüstöt egy szingapúri fiatal, Ryan Lo szerezte meg, a török Aribas Y Doga mögött, ám az Európa-bajnoki cím boldog tulajdonosa Jonatán lett, aki a nemzetközi verseny 9. helyén végzett a 215 fõs mezõnyben. Fiatal versenyzõink közül a 215 fõs fiú mezõnyben Vadnai Jonatán és Takács Levente verekedte be magát a legjobbakat felsorakoztató 54 fõs arany csoportba, míg a lányok 117 fõs versenyében Virág Flóra folytathatta a döntõt a Kispályás futballtorna zai csapat mérte össze tudását. Itt a Haverok 2:1-re diadalmaskodtak a Korona FC ellen. A finálét hatalmas küzdelem, ugyanakkor sportszerû játék jellemezte. Végül a Haverok ismételten 2:1-re nyertek, elhódítva a kupát. A bronzmérkõzésen a Korona FC hétméteresekkel bizonyult jobbnak a Füred Fanatics ellenében. A szervezõk örömüket fejezték ki, hogy a jubileumi tornára nívós csapatok jelentkeztek. Az eredményeken is látszik, hogy igazi ki-ki mérkõzéseket játszottak egymás ellen az alakulatok. Természetesen jövõre is megrendezik a népszerû, hagyományos tornát, bízva abban, hogy több csapat vesz részt a mérkõzéseken. Szendi Péter legjobbak között, aki remek kezdést követõen a 12. helyrõl várhatta a további futamokat. A selejtezõk során nem maradtunk futamgyõzelem nélkül sem Hirschler Rebeka jóvoltából, aki csoport gyõztesként szelte át a célvonalat, s csupán néhány ponttal maradt le az arany csoporttól. A döntõ futamaiban Levente és Flóra sajnos A hagyományos Szent István napi tenisz verseny a Petõfi Sportkör egyik kiemelt versenye. A meleg hétvégén, augusztus 19-én Mészáros Károly versenyigazgató köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Bóka István polgármester nyitotta meg a versenyt. Mészáros Károly felkérte Dudásné Nádasi Judit versenybírót, ismertesse a verseny lebonyolításának menetét. Az elsõ napon a FE35 és FE55, a második napon a VP-100 és NE35 egyegy mérkõzésének színhelye a Forrás Sportpark volt. A többi versenyszám a Kiserdõben, a rendezõ egyesület pályáján zajlott. Vasárnap a kiserdei pályán az elõdöntõket és döntõket bonyolítottuk le. hibáztak, s mindketten visszacsúsztak a 31. helyezésig. Jonatán azonban egyenletes teljesítményt nyújtva, - mely a helyi instabil, forgolódó szélben nem volt egyszerû feladat beverekedte magát a legjobb tíz közé a nemzetközi versenyben, s szerezte meg az Európa-bajnoki címet korosztályában, az U16 kategóriában. Eszes Detta Szent István-napi verseny A nevezésekkel egy idõben minden versenyzõ egy-egy üveg címkézett bort kapott. A pályák mindkét helyszínen rendezettek tiszták voltak, a pályagondnokok kérés nélkül, azonnal felkészítették a pályákat a következõ mérkõzésre. A Petõfi Sportkör mint rendezõ egyesület mindent megtett annak érdekében, hogy a játékosok otthonosan érezhessék magukat. A Szent István Kupa elsõ helyezettjei a különbözõ kategóriákban: Rekedt, Dobosi(Veszprém), Fülöp, Homródi, Kokovai (Paloznak), Bogár-Szabó, Vizkelety Maitz (Veszprém), Fisi Scherer, Almai Fülöp, Kokovai Sherer (Paloznak) és a Szûcs Kamerda páros. Petõfi Sportkör

12 12 XII. évfolyam, szám BALATONFÜREDI NAPLÓ

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi munka BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 2012. évi munkaterve Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2012. évi munkatervét a 11/2012. (II. 8.) számú határozatával elfogadta

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap: A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém. Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről Észak-balatoni Polgári Klub 2012. június 27-28. Veszprém Program A rendezvény fővédnöke: Dr. Navracsics

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Quasimodo. Balatonfüred 2014. szeptember 6 7. Quasimodo

Quasimodo. Balatonfüred 2014. szeptember 6 7. Quasimodo Quasimodo Balatonfüred 2014. szeptember 6 7. Quasimodo XXII. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Quasimodo Költőverseny Balatonfüred, 2014. szeptember 6 7. Fővédnökök: Őexc. Maria Assunta

Részletesebben

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21 22 én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.) Program:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA.

Erzsébet Királyné megkoronázásának évfordulója tiszteletére június. 7. napján 10 órai kezdettel SISI KEDVENC BORA. Sisi Alapítvány Székhely: 2344 Dömsöd, Dabi krt. 30/a. Telefon:+36 24 434 412 Mobil:+36 70 332 8852 Bankszámlaszám: 51700272-10013711 IBAN: HU19 5170 0272 1001 3711 0000 0000 www.sisibal.hu Felhívás A

Részletesebben

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft

Pályázati úton elnyert támogatások: 30 247 e Ft A FÉSZEK MŰVÉSZKLUB BESZÁMOLÓJA a 2011. évi közhasznú tevékenységéről Összművészeti központként egyesületünk közhasznú tevékenysége változatlanul a kulturális, művészeti programok szervezése és bonyolítása,

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: Előkészítő: Cserép László E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2013.

Részletesebben

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció

Program: 1. nap 9.00 9.45 Regisztráció Népművészeti Egyesületek Szövetségének hírlevele Ha problémája van a megjelenítéssel, kattintson ide. Novemberi küldöttgyűlés A NESZ soron következő küldöttgyűlését 2014. november 21-22-én tartja a Hotel

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014 SZEPTEMBER Szeptember 16. kedd 18:00 Találkozás a festészettel I. Színek versek hangulatok: Hölgyek ecsettel és tollal Festménykiállítás

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban

Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/533/elmenydus-gyors-es-ingyenes-hajoutak-a-vb-alatt-a-fovarosban Élménydús, gyors és ingyenes hajóutak a vb alatt a fővárosban 2017.06.26. 14:14 CET A 17. FINA

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor

A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában. Rosta Sándor A fesztiválok szerepe a Balaton régió turizmusában Rosta Sándor Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság Balatonfüred, 2007. szeptember 26. Kulturális rendezvény, mint turisztikai termék Kiemelkedı

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. szeptember 15-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2016. II. félévi pályázati döntéséről

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal KOSZORÚZÁSOK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK OKTÓBER 19-én pénteken 9.30 a Romek emlékoszlopnál (Szentpéteri kapu) Közreműködnek a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói 10.30 Ünnepi műsor a Miskolci Egyetemen 12.00

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról

20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról 20/2017.(I.26.) sz. képviselő-testületi határozati javaslat a két ülés között végzett munkáról Túrkeve Város Képviselő-testülete a két ülés között végzett munkáról szóló tájékoztatót elfogadja. Erről értesülnek:

Részletesebben

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám

Castrum A CAstrum Bene egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Castrum A Castrum Bene Egyesület Hírlevele 8. szám Budapest, 2008 E számunk munkatársai Bu z á s Ge r g e ly régész-művészettörténész, MNM Mátyás király

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is

Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is Nőtt a súlyos munkabalesetek száma Csongrád megyében is Munkavédelmi nyílt napot tartanak a partnerség jegyében a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak nemzetközi emléknapja alkalmából Kedvezőtlenül

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás

INGYENES KÜLÖNSZÁM. parton! Érdi Tamás 2017. 10. www.papageno.hu INGYENES KÜLÖNSZÁM parton! Érdi Tamás Ha valaki sétált már nyárestéken a Balaton partján, vagy üldö Impresszum A TEHETSÉG BENNED VAN! MOL TEHETSÉGTÁMOGATÓ TÓ PROGRAM Az Új Európa

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Quasimodo. Balatonfüred szeptember 6 7. Quasimodo

Quasimodo. Balatonfüred szeptember 6 7. Quasimodo Balatonfüred 2013. szeptember 6 7. XXI. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Költőverseny Balatonfüred, 2013. szeptember 6 7. Fővédnökök: Őexc. Maria Assunta Accili az Olasz Köztársaság nagykövete

Részletesebben

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT 2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Második kategória Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati

Részletesebben

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja

A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja 2014.02.21. A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megemlékezést tartottak a városházán. A nyíregyházi önkormányzat idén immár negyedik alkalommal hirdetett a témában

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: Előkészítő: Szabó Lajos/ Krámli Franciska / Kosler Zoltán E l ő t e r j e s z

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben

Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Lengyelország szubjektíven Polska subiektywnie Kiállítás Egerben Újabb kiállítás nyílt 2012. június 22-én, pénteken, Egerben Lengyelország szubjektíven Múlt és jelen címmel. A Magyarországi Lengyelség

Részletesebben

VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló

VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló VESZPRÉM ISMERTSÉGE ÉS IMÁZSA MAGYARORSZÁGON 2006. Vezetői összefoglaló Előzmények A Touirnform Veszprém megbízásából 2006. májusában és novemberében országos szintű reprezentatív kutatás készült Veszprém

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.december 18-i testületi nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 296/2014.(XII.18.) sz. határozat: Balatonfüred Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-283/2014 ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2014. június 19-i ülésére Tárgy: Előterjesztő:

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

Quasimodo. Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. Quasimodo

Quasimodo. Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. Quasimodo Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. XIX. Balatonfüredi Nemzetközi Költőtalálkozó Salvatore Költőverseny Balatonfüred 2011. szeptember 9 11. Fővédnökök: Őexc. Giovan Battista Campagnola az Olasz Köztársaság

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

Szám: 1/3/8/2013. JEGYZŐKÖNYV

Szám: 1/3/8/2013. JEGYZŐKÖNYV Szám: 1/3/8/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 29-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza Szontagh

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. a Képviselő-testület június 27-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. a Képviselő-testület június 27-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: /2013. Előkészítő: Cserép László E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1. oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2. oldal A Konsilo Kft. és

Részletesebben

2005. február 1. Az Önkormányzat évi költségvetésének elfogadása Városi Kincstár Valamennyi bizottság 2. Jelentés a folyamatos határidejű határo

2005. február 1. Az Önkormányzat évi költségvetésének elfogadása Városi Kincstár Valamennyi bizottság 2. Jelentés a folyamatos határidejű határo BALATONFÜRED VÁROS Képviselő-testületének 2005. évi munkaterve 2005. február 1. Az Önkormányzat 2005. évi költségvetésének elfogadása Városi Kincstár Valamennyi bizottság 2. Jelentés a folyamatos határidejű

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény

A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény Tisztelt Partnereink! A Civilek a Fiatalokért Egyesület által szervezett februári workshopok, nagyrendezvény 2018. február hónap sem telt el események, rendezvények nélkül. Egyesületünkaz EFOP-1.2.1.15-2016-00681

Részletesebben

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Ügyiratszám: 1-4/ ELŐTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete

BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Ügyiratszám: 1-4/ ELŐTERJESZTÉS. Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1-4/2016. 17. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 28. napján tartandó ülésére Tárgy: Balatonboglár

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT 2018. FELSŐOKTATÁSI TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT Első kategória Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíj alapításáról szóló 15/2016. (IV. 28.) önkormányzati

Részletesebben