KÖSZÖNTÕ / TARTALOM TARTALOM. Kedves fiatalok, kedves FEZEN-résztvevõk! Sziasztok!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖSZÖNTÕ / TARTALOM TARTALOM. Kedves fiatalok, kedves FEZEN-résztvevõk! Sziasztok!"

Átírás

1

2 KÖSZÖNTÕ / TARTALOM Sziasztok! Hát, ezt is megértük 10 éves jubileum! Ha elkezdem bogarászni a régi fotókat, mosolyogva látom, hogy abból az 1997-es, még I. Fehérvári Rockfesztiválnak nevezett kis vidéki rendezvénybõl mi is lett... A kezdeti 7 fellépõbõl tavalyra már 117 lett, az egy színpadból öt, és nem utolsósorban, az elsõ 500 lelkes zenerajongó több tízezres tömeggé duzzadt. A könnyûzenei élet szempontjából egykor halottnak mondott város ma már igenis él! Sok dolog változott, de a lényeg megmaradt. Az idei rendezvényen is rengeteg fiatal tehetség fog majd fellépni, akikrõl tulajdonképpen a FEZEN kezdetek óta szól. Róluk, akik most kezdik az egészet és hiányzik a lehetõség és a zsûri, vagyis Ti! Úgyhogy tessék szépen lezsûrizni a fiatalokat is, ne csak a nagyokat! Higgyétek el, némelyikükbe sokkal több tehetség szorult, mint a már ismert sztárokba! Na, de hogy kikkel is jubilálunk idén... Végre vannak neves külföldi fellépõink is, rögtön három is: a svéd Clawfinger, a kaliforniai Ignite és a német Brainstorm, de rajtuk kívül gyakorlatilag az egész hazai rockzenei élvonal képviselteti magát idén is: a jól bevált Kispál, Tankcsapda, Hooligans, Emil.Rulez!, de jelen vannak a nagy öregek is: Republic, P. Mobil, Lord, Pokolgép, Ossian, Tátrai, Bill bácsi; az újabb generáció: Depresszió, Nevergreen, Hiperkarma, 30Y; valamint az amatõrnek már egyáltalán nem nevezhetö helyi erõk: Cadaveres, Septic, Wackor, Mangod Inc. stb. Van hazai kuriozitása is az idei FEZEN-nek, hiszen nálunk lép fel elõször a most visszatérõ hajdani kultzenekar, a Kézi Chopin, valamint újra elõkerült Mester Tomi is. Extraként a United is dzsesszmûsort ad, erõsítendõ az amúgy is erõs dzsesszfelhozatalt (Szendõfi, Dörnyei, Csepregi). Ez a jubileum arra is sarkall, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik segítettek vagy gátoltak bennünket. Akik segítettek, azoknak nyilvánvaló, hogy miért, akik gátoltak, azoknak pedig azért, mert miattuk nõtte ki a gyerekcipõt mind a szervezõgárda, mind pedig maga a FE- ZEN. A legnagyobb köszönet természetesen Nektek jár, akik évrõlévre többen vagytok, és segítettetek meggyõzni az akadékoskodókat arról, hogy a könnyûzene is a kultúra része. Ezen túl Ti vagytok azok, akiknek köszönhetõen a fesztiválból kinõtt egy csomó, hozzá kapcsolódó dolog, hiszen lett klubunk, alapítványunk, és ha az Isten is úgy akarja, akkor idén tényleg elindul a FEZEN Rádió is! A jó idõt megrendeltük, de ha mégis gond lesz az égiekkel, akkor se parázzatok, hiszen az öt színpadból háromnak fedett a nézõtere is. További információért, hírekért böngésszétek a oldalt. Jó bulit kívánok nektek idén is! Kovács Antal fõszervezõ Kedves fiatalok, kedves FEZEN-résztvevõk! A Fehérvári Zenei Napok menthetetlenül beírta magát a város, a régió és ma már egyértelmûen mondhatom az ország kiemelkedõ zenei fesztiváljainak sorába. Sõt! A Fezen önálló kifejezésként is bekerült a szótárunkba. Több, mint fesztivál... Tíz év alatt kialakult a rendezvény törzsközönsége, de évrõlévre újabb érdeklõdõk is látogatnak Székesfehérvárra. Láthatóan a szervezõk arra is ügyelnek, hogy a hazai zenei élet meghatározó alakjai mellett újabb színfoltokkal gazdagítsák a három napot. Nagyszerû kezdeményezésnek tartom, hogy a zenés programok mellett szerepet kapnak a civil szervezetek is, akik az érdeklõdõ résztvevõk számára különbözõ szolgáltatásokat nyújtanak. Kedves Barátaim! Amennyiben idejük engedi, kérem, tegyenek sétát a belvárosban, hiszen Székesfehérvár egész évben szívesen fogadja az ide látogatókat. Sok sikert és esõmentes jó idõt kívánok a szervezõknek, felhõtlen szórakozást valamennyi résztvevõnek! TARTALOM Warvasovszky Tihamér polgármester Infó Térkép HammerWorld színpad Media Markt színpad FEZEN Klub Underground színpad Kodolányi Jazz Tanszék színpad Fehérvár Est-kert Afterparty FEZEN Klub Civil börze Fellépôk Köszönet FEHÉRVÁRI EST:» Régióvezetõ: Muraközy Péter» Fõszerkesztõ: Horváth Károly» Layout/tördelés: krikszkraksz» Hirdetési vezetõ: Zsandár Tamás» Terjesztési vezetõ: Süli Zoltán» Cím: 8200 Veszprém, Cserhát-ltp. 4/D fsz. 3.» Levélcím: 8200 Veszprém, Pf. 259» Tel./fax: » Megjelenik augusztus 23-án példányban.» fehervariest@fehervariest.hu» Nyomda: Comorn Kft Budapest, Örlõ u. 2.» Telefon: 1/ » Felelõs vezetõ: Bányai Péter ügyvezetõ igazgató» ISBN: X Kiadja a Pesti Est Kft. megbízásából a Centrál Est Lapok Kft. A Fehérvári Est az Estmédia tagja.» Felelôs kiadó: Rigó Tibor» Kereskedelmi és marketing igazgató: Schindler Endre» Est Lapok lapigazgató: Radányi László» Gyártási vezetõ: Kiss Andrea» Logisztikai vezetô/terjesztés: Cseszkó Ferenc» A kiadó a tagja. 3

3 JEGYEK / JEGYÉRTÉKESÍTÉS Napijegyek (elõvételben is): Ft. Háromnapos bérlet elõvételben: Ft. Háromnapos bérlet a helyszínen: Ft. Gyermekjegy 14 éves korig (csak a helyszínen és csak szülõi felügyelettel): Ft. A fogyatékkal élõk és a gyermekek 8 éves korig (szülõi felügyelettel) ingyenesen látogathatják a rendezvényt. Az ingyenesség vagy a kedvezmény a kísérõkre nem vonatkozik! A megvásárolt bérlet vagy jegy mellé fejenként egy darab kempingjegy ingyenesen igényelhetõ. Idén zártláncú, vonalkódos beléptetési rendszer üzemel majd, naponta változó kódokkal. Kérünk titeket, hogy figyeljetek oda, kitõl vesztek jegyet, mert a hamisításból fakadó zûröket nem lesz lehetõségünk orvosolni! Aki elõvételes vagy home ticket belépõt vásárolt, annak jegyét a helyszíni kasszákban karszalagra cseréljük, amivel szabadon mozoghat a területen. A karszalagok vonalkóddal ellátottak, melyeket be és kilépésnél is ellenõriznek a biztonságiak. Sérült karszalagokat NEM ÁLL MÓDUNKBAN kicserélni, ezért kérünk titeket, hogy vigyázzatok azok épségére! Napijeggyel mindig a következõ nap reggel 8h-ig tudtok a területen tartózkodni, utána, ha maradni akartok, új jegyet kell vennetek. Bérleteket szeptember 6-án kasszazárásig tudtok vásárolni. Jegyelõvétel Székesfehérváron: FEZEN Jegy & KV (ÁKOS Jegyiroda): Kossuth u. 11., tel.: 22/ Ha itt vásárolsz, 5% kedvezményt kapsz! Media Markt Székesfehérvár: Palotai u. 6. Káosz Underground: Budai u. 27. Tel.: 22/ Premier Jegyiroda: Kossuth u. 14. Tel.: 22/ Országos és online elõvétel: illetve a Ticketportállal szerzõdött jegyirodákban. KEMPINGEZÉS / SZÁLLÁS Kemping A kempingezés ingyenes. A kemping területén kb. 100 sátor elhelyezésére van lehetõségünk. A területen található folyóvizes WC-k és zuhanyzók folyamatosan nyitva lesznek. Ezeken túl üzemeltetünk egy nonstop büfét is, valamint egy közértet is, ahol pékárut, zöldséget, gyümölcsöt, tejtermékeket és csomagolt felvágottat lehet majd kapni. A büfé reggel 6 órától délig lesz nyitva. A kemping területe el lesz kerítve, a beengedésrõl biztonsági õrök gondoskodnak, csak a kempingezésre jogosító karszalaggal lehet majd bemenni. A rendezvény területén nincs lehetõség lakókocsival kempingezni! A kempingben hagyott értékekért nem tudunk felelõsséget vállalni. Ha valami értékesebb dolgot akartok elhelyezni, akkor válasszátok a csomagmegõrzõt, melynek 100 Ft a napidíja. Egyéb szálláslehetõség Környékbeli kollégiumok Nemes Nagy Ágnes: Gyümölcs u. 13., tel.: 22/ Árpád: Seregélyesi út , tel.: 22/ INFÓ Pannon Idegenforgalmi Szakközépiskola: Vásárhelyi u. 1., tel.: 22/ , József Attila: Széchenyi u. 13., tel.: 22/ Radnóti Miklós: Sörház tér 1., tel.: 22/ Környékbeli panziók Kistrombitás Étterem és Panzió: Bregyó köz 6., tel.: 22/ Kodolányi Apartmanház: Bregyó köz 4., tel.: 22/ Vadászkürt Panzió: Berényi u. 1., tel.: 22/ Szárcsa Csárda és Fogadó: Szárcsa u. 1., tel.: 22/ Környékbeli szállodák Jancsár Hotel: Balatoni út , tel.: 22/ RÉV Szálló: József A. u. 42., tel.: 22/ Hotel Magyar Király: Fõ utca 10., tel.: 22/ Novotel: Ady Endre u , 22/ Szt. Gellért Szálló: Mátyás király krt. 1., tel.: 22/ , 22/ A város többi szálláshelyérõl a oldalon találsz információt! KÖZLEKEDÉS Megközelítés Néhány támpont a tájékozódáshoz: A Bregyó köz az ún. Kiserdõ szomszédságában van, két horgásztó mellett. A fõbejáratnál van a Kistrombitás Étterem és Panzió és a Kodolányi Apartmanház, valamint a Kodó Club Café. A terület kb. két perc sétára van a volt vidámparktól, a Placc Étteremtõl, a Szabadmûvelõdés Házától (Ifiház), a Tóparti Gimnáziumtól és a Kodolányi János Fõiskolától. Ha a történelmi belváros felõl jössz, akkor a Fõ utcáról egyenesen átvágsz a Zichy ligeten, tovább a Malom utcán, és az utca végén lévõ nagy ívû jobbkanyarnál balra fordulsz, kb. két perc után a jobbodon lesz a terület. Ha a Móri úton jössz be a városba, a Kerekes kocsma mellett kanyarodj le jobbra a Szt. Vendel utcába, ott végig tarts jobbra, és a jobb oldalon lesz majd a Bregyó. Ha az Új Csóri úton jössz (pl. Iszkaszentgyörgy felõl), akkor a centrum felé tartva átjössz két körforgalmon, rátérsz a Palotai útra, a jobb oldalon temetõ lesz, bal oldalon a Szerencsepatkó Vendéglõ (helyieknek: Hullamosó). Az elsõ adandó alkalommal elfordulsz balra, utána jobbra, aztán megint balra és csak egyenesen tovább. A horgásztavak után a bal oldalon lesz a Bregyó. További információért nézd meg a várostérképet a honlapunkon ( A vasútállomásról Ha vonattal jössz, akkor az állomás fõbejáratával szemben ezen buszok valamelyikére kell felszállnod, hogy eljuss a FEZEN-re: a 33-as és 34-es járatról a Szt. Vendel utcánál kell leszállnod, a 13-assal a Szedreskerti lakónegyedig kell utaznod. Vasuti menetrend:

4 INFÓ Az autóbusz-pályaudvarról Ha busszal jössz hozzánk, akkor szállj le az autóbuszpályaudvaron (Piac tér), és a 10-es, 11-es, 11A-s, 12-es, 13-as, 14-es buszok valamelyikével utazz a Szedreskerti lakónegyedig. További járatok, amivel eljuthatsz hozzánk: 16, 16A, 17, 19. További infó: PARKOLÁS Mivel a környéken max autót tudunk elhelyezni, kérünk titeket, hogy inkább gyalog vagy busszal gyertek! Ha mégsem, akkor néhány infó: A Bregyó közben az út két oldalán lehet parkolni, de nem javasoljuk a nagy tömeg miatt. A bejárat közelsége miatt kényelmes, de tumultusban megsérülhet a kocsid. Nem beszélve arról, hogy a szabadtéri programok után nem tud majd beállni a népet az afterpartira szállító két csuklós busz, s így aztán teljes lesz a káosz. A fentiek miatt inkább a következõket javasoljuk: a terület melletti kis utcán (ha szemben állsz a fõbejárattal, akkor kb. 100 méterrel jobbra) hátra lehet menni a Kiserdõ területén belül kialakított parkolóba (lásd a térképet a következõ oldalon). Itt kb. 200 autót tudunk elhelyezni. Lesznek forgalomirányítók, és ki is lesz világítva. Innen kb. 3 5 percet kell majd gyalogolni visszafelé, hogy bejuss a rendezvény területére. Kérünk, hogy a parkolóba vezetõ úton és a parkolóban óvatosan közlekedj! A parkolás mindenhol ingyenes! Felelõsséget sehol nem tudunk vállalni, sem a gépjármûvekért, sem pedig a bennük hagyott értékekért! HÁZIREND A programváltoztatás jogát fenntartjuk! A rendezvényt kedvezõtlen idõjárás esetén is megtartjuk, esõnap nincs! A rendezvény területére gépjármûvel csak behajtási engedéllyel lehet bejutni. Kerékpárral bejöhetsz, de a bringa õrzésérõl nem tudunk gondoskodni! A rendezvény területén a KRESZ szabályai az irányadóak! A rendezvény területére szigorúan tilos behozni az alábbiakat: mások testi épségét veszélyeztetõ tárgyat, szúróvágó, ütõ eszközt, a jogszabályok által fegyvernek minõsülõ eszközt szeszes italt, üdítõitalt és egyéb büféárut mindenféle kábítószert mobiltelefonon kívül minden kép- és hangrögzítésre alkalmas berendezést A bejáratoknál a biztonsági õröknek átvizsgálási joguk van, s a fent felsorolt tiltott dolgokat elveszik. Amennyiben az elkobzott tárgyak legálisak, úgy azokat kilépéskor visszakapjátok. Az elkobzott tárgyakat megõrizzük, de a személyenkénti nyilvántartásukra nincs lehetõségünk. A rendezvényrõl hang- és képfelvétel készül. Minden résztvevõ, aki a felvételeken feltûnik, csak a beleegyezésével nevesíthetõ, viszont semmilyen követeléssel nem élhet a felvétel készítõivel vagy a rendezvényszervezõkkel szemben. A rendezvényen extrém fény- és hanghatás érheti a közönséget, így az erre érzékeny látogatóinkat kérjük, hogy fokozott figyelemmel viseltessenek a színpadok közelében! 7

5

6

7 8. (SZOMBAT) 7. (PÉNTEK) 6. (CSÜTÖRTÖK) 12 HAMMERWORLD SZÍNPAD Junkies Pokolgép Ossian Clawfinger (S) Remorse Mangod Inc Wackor Lord Brainstorm (D) Tankcsapda Insane Septic Cadaveres Blind Myself Depresszió Ignite (USA) Ignite Tankcsapda Brainstorm Clawfinger

8 MEDIA MARKT SZÍNPAD 8. (SZOMBAT) 7. (PÉNTEK) 6. (CSÜTÖRTÖK) Hiperkarma Kézi Chopin Mester Tamás Kispál és a Borz Jacked Supernem Hooligans Republic Back II Black Escape Stereomilk Mystery Gang P. Mobil Emil.Rulez! P. Mobil Mystery Gang Back II Black Kispál és a Borz Mester Tamás

9 8. (SZOMBAT) 7. (PÉNTEK) 6. (CSÜTÖRTÖK) 16 FEZEN KLUB UNDERGROUND SZÍNPAD Sunday Fury Embers Watch My Dying Superbutt Nevergreen Sign of Life (NL) Metal Cicus és a Szexdisznók Gyöngyvér Cross Borns Ideas Konflikt Prosectura Hatóságilag Tilos Horda Hátsó Ajtó Stigma Zamek Dying Wish Dalriada Demonlord HétköznaPI CSAlódások Akela Watch My Dying Superbutt Ideas Prosectura Dying Wish Akela

10 6. (CSÜTÖRTÖK) KODOLÁNYI JAZZ TANSZÉK SZÍNPAD Porway s Jazz Band Dörnyei Quartet Deák Bill Blues Band 7. (PÉNTEK) Mits Jazz Band Transition United Plays Jazz 8. (SZOMBAT) Vörös Traktor Trágár Liliom Tátrai Szûcs Latin Duó 18

11 20 FEHÉRVÁRI EST-KERT 6. (CSÜTÖRTÖK) Induljon a banzáj a Fehérvári Esttel / hangulatfelelõs: EmSZi Zselenszky (ex-eleven Hold) 7. (PÉNTEK) Vissza a kezdetekhez / DJ Embryo Kowalsky meg a Vega Tábortûz Flash 8. (SZOMBAT) A nagy visszaszámlálás EmSZi kezdi Enikõ Party feat. Murak Y

12 AFTERPARTY FEZEN KLUB FEZEN Klub (Hadiárva u. 2.) 6. (CSÜTÖRTÖK) DJ Embryo Zorall / utána: DJ Embryo 7. (PÉNTEK) DJ Raffay Tompi 0.40 Black-Out / utána: DJ Raffay Tompi 8. (SZOMBAT) DJ Raffay Tompi 0.40 Fürgerókalábak / utána: DJ Raffay Tompi 22

13 CIVIL BÖRZE ÁLLANDÓ PROGRAMOK, TANÁCSADÁSOK BESZÉLÕ KEZEK Hallássérültek Regionális Egyesülete Játékos jelnyelvi feladatok, tanácsadás. Bõvebb információ az egyesületrõl: BOCS Alapítvány A zene a Kisherceg életstratégia gyümölcsei közt Mindenki kiszámíthatja a személyes ökolábnyomát, beszélgetünk a túlnépesedésrõl és a túlfogyasztás vs. fenntarthatóságról és keressük a válaszokat a globális válság kérdéseire. Bõvebb információ az Alapítványról: É-L-E-T Egyesület Életmódprogramok, EU-vonal játékos vetélkedõk. Bõvebb információ az egyesületrõl: Fiatalok Anonim Lelkisegélyszolgálata (FAL) Speciálisan képzett, önkéntes kortárssegítõk hallgatnak meg, lehetõséget biztosítva számodra, hogy abban az állapotban létesíts kapcsolatot, amiben éppen vagy, ami lehet: veszélyhelyzet, egy örömteli pillanat vagy bármi más. A beszélgetés során arra törekszünk, hogy segítsünk Neked problémáid feltárásában, és azok megoldására teendõ lépések megkeresésében. SINOSZ Fejér Megyei Szervezete Szeptember 6-án óra között. Játékos jelnyelvi feladatok. Székesfehérvári Nagycsaládosok Egyesülete Párok 7Próbája Tini szerelmesek, ifjú párok, fiatal házasok! Ha kíváncsiak vagytok, hogy párkapcsolatotok milyen ügyességgel állja ki a hétköznapok próbatételeit, akkor látogassatok meg minket a 7Próba sátorban. A legjobbnak bizonyuló páros jutalma egy meghitt vacsora, melynek költségeit mi álljuk. Bõvebb információ: Sikorszki Gábor 70/ , SZITI Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Infopult Fiatalokról Fiataloknak gyermekjogok, diákjogok pályázatok itthon és külföldön szállások, albérletek programok, szórakozóhelyek stb. Bõvebb információ: Zöld Alma Egészségfejlesztõ Alapítvány Drogprevenciós programok, tanácsadás. Bõvebb információ az Alapítványról: 5. Para Aktív Program (P.A.P) Szervezõ: Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület 8. (SZOMBAT) órától nyílik lehetõség mindenki számára arra, hogy kipróbálja a közös mozgás, sportolás élményét, kerekes székben vagy anélkül. Programok: Darts, kosárra dobás, szlalom és billenõrámpán áthaladás kerekes székkel, tájékozódási feladat, kutyás feladat, akadálypálya. Mozgássérült-segítõ kutyabemutató. Kerekes székes táncmûsor Gördülõ tánccsoport. Triál bemutató. Az akadályversenyre nevezõk számára bográcsban fõtt ebéd készül. 14 és 16 óra között amatõr zenekarok koncertje a színpadon: V#hang, ZOKOGÓ MAJOM, IDÕ VAN, DURMOLL A program megvalósításában társszervezõ: Székesfehérvári Regionális Nagycsaládosok Egyesülete Esélyek Háza ARISZ Egyesület É-L-E-T Egyesület SZITI Szociális Egyesület A CIVIL BÖRZE programjai Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.

14 CLAWFINGER (S) A legkönnyebben rapmetalként aposztrofálható zenét játszó legendás svéd csapat legújabb albuma, a Life Will Kill You idén jelent meg, olyan már most slágernek számító nótákkal, mint például a címadó dal, vagy a klippel is megtámogatott Prise We Pay, amelyek koncerteken is garantáltan hatalmasat fognak ütni. Az 1988-ban alakult banda egy olyan anyag után, mint a már alapmûnek számító 1933-as Def Dumb Blind melybõl 600 ezer példányt adtak el világszerte alkotta meg 1995-ben második albumát, a Use Your Braint, s ezzel a koronggal kitörölhetetlenné tette a Clawfinger nevét a könnyûzene történetébõl. A csapat azóta sem veszített népszerûségébõl, és máig tömegek kiabálják együtt soraikat, s nem lesz ez másként hazánkban sem, ahol nem csak a nagy slágerekkel, hanem remélhetõleg számos, az új albumon hallható jövõbeli sikernótával is zúzzák majd szét a tömeget! 6-án (cs) 21.30, HammerWorld színpad. BRAINSTORM (D) A legutóbbi, Liquid Monster címet viselõ album és két újrakiadás után, idén jelent meg a zenekar legújabb kiadványa, amely egy átfogó, ötórás dupla dvd a power metal isteneitõl, három teljes koncert anyagával. A csapat folyamatosan gyarapítja népes rajongótáborát, s olyan sikereket ér el (például a fentebb említett soralbum esetében), amikor is több nemzetközi rock/metal magazin hangpróbáján is maga mögé utasította a teljes mezõnyt. Mindez pedig a nagy áttörést jelentõ 2003-as Soul Temptation anyag óta nem is meglepõ. Az 1989-ben alapított power metal csapat, melynek vezetõje a hatalmas hanggal rendelkezõ Andy B. Frank, már bizonyított hazánkban többek között 2004-ben, a Heavy Metal Fesztiválon, illetve már az Edguy elõtt is megmutatta a magyar közönségnek, hogy hogyan kell tökéletesen mûvelni a XXI. században az általuk képviselt muzsikát, és most ismét hatalmas õrület készülõdik, érdemes lesz hát idõben lefoglalni a legjobb helyeket a színpad elõtt! 7-én (P) 20.50, HammerWorld színpad. truemetal.org/brainstorm/news.php IGNITE (USA) A kaliforniai punk/rock/hardcore banda, a magyar származású Téglás Zolival az élén, már tíz éve muzsikál együtt, s mára világszerte ismert, elismert és sokat turnézó csapattá váltak. Téglás Zoli pedig nem felejtette el, hogy honnan származik, szövegeiben többször is megjelenik a hazájához való kötõdés, s mindezt olyan formában tálalják, hogy az minden rajongó számára könnyen emészthetõvé és élvezhetõvé válik. A hardcore dinamikusságát, brutalitását ötvözik olyan dallamokkal, érzelmekkel és gondolatokkal, melyek biztosan beivódnak az agyadba és a szívedbe. Zenéjüknek lehetetlen ellenállni, pláne koncerteken, ahol még jobban érvényesül magával ragadó muzsikájuk. 8-án (Szo) 22.40, Hammer- World színpad FELLÉPÕK

15

16 Y Pécsi alternatív-rock formáció. Ahogy õk mondják: 5 fiú, abból 2 testvér, 3 nem. A mûfaj elõretörésével egyre sikeresebbek õk is megérdemelten, hiszen jók a dalok, jók a szövegek is, és még zenélni is tudnak. Márciusban jelent meg új lemezük. Rá kell jönnünk, hogy van élet az alternatív muzsikában a Kispál mellett is! 8-án (Szo) 24h, fest kert. AKELA Bárdolatlan-brutál heavy metál, falkavokállal. 8-án (Szo) 22h, Underground színpad. BACK II BLACK A hazai funky neves képviselõi, tizenéves múlttal. Tavalyi hihetetlen sikerük indokolt: táncos mulatság az elejétõl a végéig. 7-én (P) 22.40, Media Markt színpad. BLACK-OUT Csányi testvérek rulez! A bandából nemrég távozott Kowa. Sajnos. De! Az új énekessel sokkal rockosabb, arcba mászósabb lett. Hozzáteszem, elõnyére! Bár, lehet, hogy csak annyi, hogy egy korszak lezárult Agyasabbaknak kötelezõ tananyag! 7-én (P) 24.40, Afterparty FEZEN Klub. BLIND MYSELF A számtalan stílus elemeit felvonultató zenekar, muzsikájuk leginkább a metal, hardcore, súlyos témák és újító szellemiség hármasával jellemezhetõ, s kihagyhatatlan, hiszen olyan energiával vannak telítve, amire ma hazánkban nagyon kevés csapat képes. 8-án (Szo) 19.20, Hammer- World színpad. CADAVERES Körmi és csapata nem az a megalkuvó fajta... A hajdani CDT-bõl a Black Label Society vonalat vitte tovább sokkal metálosabban, de ugyan olyan paraszt módon kell rá bólogatni és bólogatni án (Szo) 17.50, Hammerworld színpad. FELLÉPÔK CROSSBORNS Rockopera, vagy inkább metálopera? Tízéves csapat, hatalmas munkával a hátuk mögött. A híres Gyûrûk ura regény egyetlen olyan zenei feldolgozását írták meg, ami nemzetközileg is elismertek. 7-én (P) 17h, Underground színpad. DALRIADA Magyar népzenével kevert izgalmas heavy/death metal, nõi és férfi énekkel, irodalmi hagyományok ápolásával (értsd: prózai mûvek feldolgozása). 8-án (Szo) 19h, Underground színpad. FELLÉPÔK DEÁK BILL BLUES BAND Hááát, ide csak felsorolást írnék, mindenki tud mindent: Kopasztkutya, Könnyû testi sértés, István, a király, Attila, Isten kardja, Vadászat, Rossz vér, Hey, Joe, hogy csak azt írjam, ami hirtelen eszembe jutott... Ja! És a legnagyobb hazai torok! 7-én (P) 21h, Kodolányi Jazz Tanszék színpad. DEMONLORD A tradicionális ízes-dallamos metál hazai királyai, nemcsak Helloween és Iron Maiden fanoknak, hanem minden true metálosnak és bárkinek, aki egy igazán jó, hátborzongatóan fílinges koncertre vágyik! 8-án (Szo) 20h, Underground színpad. DEPRESSZIÓ A jövõ nemzedék Tankcsapdája. Halász Feriéknek minden elismerésem: még, ha nem is a te mûfajod, koncerten teljesen elvisz a produkció! Végre egy fiatal banda, amelyik megköveteli a technikai hátteret is a koncertjein! 8-án (Szo) 20.50, Hammerworld színpad. DYING WISH Nordikus és gothic/death/ doom metal mixtúra, fenséges dallamokkal. 8-án (Szo) 18h, Underground színpad. EMBERS Az északi hatású dallamos metalcore/hardcore-ban utazó csapat, ha csak hazánkban lesz ismert és elismert, akkor nincs igazság a Földön! Ez a csapat a nemzetközi színtér legjobbjai közé való. 6-án (Cs) 18h, Underground színpad. DJ EMBRYO Hajdani fehérvári Vesztegzáras DJ. Amilyen fiatal, olyan jó a zenéje. Gyakorlatilag univerzális, mindenkit megtáncoltat nemre és korra való tekintet nélkül. Ha teheti, biztos, hogy õ is kimegy táncolni a nép közé. Stílusra talán a volt Est FM és Tilos zenei világa a jellemzõ rá, de simán elõkerül egy Tom Jones-remix is a Macskajaj után. 6-án (Cs) 22h, Afterparty FEZEN Klub, 7-én (P) 18h, fest Kert. EMIL.RULEZ! Itt kiderül, hogy Hajós András jobban gitározik és egyáltalán, zenél, mint a Heti Hetesben szokott. Sok dzsesszes téma, komoly hangszerelés, hihetetlen szövegek, nagyon jó háttérzenekar. 8-án (Szo) 22.50, Media Markt színpad. ESCAPE A Fezen Klub másik nagy kedvence ez a ska-reggae csapat. Tánc, pörgés, fejrázás egyszerre, csomó fúvós, nagy partifí-

17 ling! 8-án (Szo) 16h, Media Markt színpad. escape.punkportal.hu FÜRGERÓKALÁBAK A nemnormálisakgyülekezete... Elmúlt a dobgép, megjöttek a rendes metál nóták, de megmaradt a kíméletlen röhögés buli közben. Ennél vidámabb zárást nehéz elképzelni egy fesztiválnak... 8-án (Szo) 24.40, Afterparty FE- ZEN Klub. GYÖNGYVÉR Méregerõs gót/love metal, északi fém hatásokkal. A HIM itt egyértelmû kedvenc! 7-én (P) 16h Underground színpad. HATÓSÁGILAG TILOS Az 1996 óta mûködõ legendás hazai punkbanda most, hogy több éves szünet után visszatért és már az új albumán dolgozik, sejtetni engedi, hogy a sokak által kedvelt csapat korántsem húzta le véglegesen a rolót, és sokat fogunk még hallani róluk, õket pedig itt is ekkor: 7-én (P) 21h, Underground színpad. ht.punkportal.hu HÁTSÓ AJTÓ A 2001-ben alakullt, és jelenlegi felállásában 2006 februárja óta mûködõ dombóvári rockbanda remélhetõleg kellemes meglepetéssel szolgál majd a székesfehérvári bulizni vágyóknak. 8-án (Szo) 15h, Underground színpad. HÉTKÖZNAPI CSALÓ- DÁSOK Bajos balos punkok Pécsrõl lesznemulass! 8-án (Szo) 21h, Underground színpad. hu HIPERKARMA Underground a legjavából... Agyas szövegek, jó témák, tánc és ugrabugra egyben. A dob + a basszus... 6-án (Cs) 17h, Media Markt színpad. FELLÉPÔK HOOLIGANS Univerzális rock and roll. A fiataltól az idõsebbekig, a csajoktól a srácokig... Néha kemény rock, néha popzene. A mûsor teli van ütõs slágerekkel, komoly pyro-elemekkel. Kisebb nyugi után pár éve a Királylánnyal tértek vissza hatalmas lendülettel. 7-én (P) 19h, Media Markt színpad. HORDA Kíméletlen thrash metal hazai fronton! Pavelka Gyula megmutatja, hogy az Akela után is van élet, de még milyen! Elég, ha a zenekar oldaláról idézek egy sort: Nagyon várunk benneteket a bulikon, hogy megmutassuk, mi fán terem a rézangyala, és ahol a Horda, ott még mindig törik a borda! 7-én (P) 22h, Underground színpad. IDEAS FELLÉPÔK Szárnyaló nõi énekkel kísért szimfonikus heavy és gothic metal á la Nightwish. 7-én (P) 18h, Undergrond színpad. INSANE Õrült jó metal-rock-hc-bármi crossover az Incubustól a Kornon át a brutálisabb muzsikákig. Garantáltan mindenkinek be fog jönni! 8-án (Szo) 15h, HammerWorld színpad. JACKED Helyi, amatõrnek (már) nem mondható banda az indie és a rock mentén, a FEZEN Klub egyik állandó fellépõje. A jövõ nemzedéke! 7-én (P) 16h, Media Markt színpad. JUNKIES Mötley Crue, Manson, Motörhead-gyökerekkel. A hajdani Tankcsapda-elõzenekar, mondhatni, kinõtte magát. Számos lemezzel és hatalmas tömegbázissal a hátuk mögött mára már az õ dalaikat éneklik. 6- án (Cs) 16.30, Hammerworld színpad. KÉZI CHOPIN A banda 83-ban alakult, a 90-es évek végén feloszlott de most újra magára talált. Még az underground szintjén is érthetõ szövegekkel és rockos alapokkal bebizonyítja, hogy az alternatív muzsikában sem feltétlenül kell hülyeséget csinálni. Egy igazi, múlt századbeli kultzenekar! 6-án (Cs) 18.20, Media Markt színpad. KISPÁL ÉS A BORZ A hazai alternatív muzsika koronázatlan királya. Néha úgy érzed, hogy meg tudnád unni, aztán rájössz, hogy megint elmentél egy újabb Kispál-bulira és megint jól szórakoztál. 6-án (Cs) 21.30, Media Markt színpad. KONFLIKT (SK) Klasszikus punkbanda Szlovákiából. Már 92 óta léteznek, Európa-szerte sikeresek, több lemez van már a hátuk mögött. Tavaly bebizonyították, hogy van értelme visszahívni õket, akár minden évben. 7-én (P) 19h, Underground színpad. KOWALSKY MEG A VEGA Még 99-ben, szimpla haveri poénként indult a banda. Azóta már õk is túlvannak három lemezen, jelölték õket egy csomó díjra. A kevesek egyike, akiket fõ mûsoridõben játszik a zene-tv. Lazaság, humor meg ilyenek. Tábortûz Flash címû mûsorukkal jönnek, csendesebben, ülõsebben, egy csomó mécsessel. 7-én (P) 24h, fest kert. LORD A szombathelyi kultbrigád már szinte fehérvári, annyit játszanak a környéken. Hozzáteszem, hogy folyamatos teltházzal! Azt is hozzáteszem, hogy megérdemelten, hiszen életmûdíjat is kaptak. 35 év a magyar rockzenében! 7-én (P) 19h, Hammerworld színpad. MANGOD INC. Félig fehérvári banda, az egykori CDT dallamosabb része. Persóék nagyon magukra találtak ezzel a darkos, depeses, 32 33

18 de mégis kõkemény vonallal. Nemrég megjelent a Thank you, good night címû debüt albumuk. Érdemes! 7-én (P) 16.30, Hammerworld színpad. MESTER TAMÁS Úgy látszik, ez most a visszatérések idõszaka. Õ még úgy kapott elismerést a múlt században, hogy több, mint 150 ezer lemezt adott el a Mester és Tanítványai nevû zenekarával. Tavaly került elõ megint a Szeretlek valamiért címû dalával. Rajongóinak csemege lesz ez a rendes, élõ nagykoncert. 6-án (Cs) 19.50, Media Markt színpad. METAL CICUS ÉS A SZEXDISZNÓK A jelenleg feldolgozásokat játszó csapat ideális bemelegítés egy hatalmas bulival folytatódó estéhez, hiszen olyan együttesektõl tolnak pörgõsebbnél pörgõsebb nótákat, mint a Twisted Sister, Doro vagy a Sex Action. 7-én (P) 15h, Underground színpad. MYSTERY GANG Borízû (vagyis garage-jungle) rockabilly a legjavából! Ez a trió tartja életben a mûfajt! Nem a zselé és a shake a lényeg, hanem a zenélés! 8-án (Szo) 19h, Media Markt színpad. NEVERGREEN Legendás, gótikus/doom metálban utánozhatatlan csapat, Paradise Lost, My Dying Bride, Strong Deformity a jelszó a Nevergreen neve mellett! 6-án (Cs) 21h, Underground színpad. OSSIAN Szintén több, mint 20 éves banda, számos maradandó metállemezzel. Endre mester mögött a megszokott feszes zenekar. Az öregek még nagyon tudnak hajazni! 6-án (Cs) 19.30, Hammerworld színpad. FELLÉPÔK P. MOBIL Mikor a régmúlt és a nagy múlt együtt áll. Töretlen koncertezés, slágerparádé, nagyon énekel a tömeg. 8-án (Szo) 20.50, Media Markt színpad. POKOLGÉP Tudtad, hogy a Kukovecz már 80-ban a Paksi Endrével zenélt? Õk sem mai gyerekek. Az elsõ, 85-ös lemez óta számos maradandó korongot letettek az asztalra. Legutóbb megcsinálták azt, amit a mûfajban kevesen: kiadtak egy akusztikus lemezt, amivel végigturnézták az országot, hatalmas sikerrel. Itt most megint villany lesz a gitárban, semmi finomkodás! 6-án (Cs) 18h, Hammerworld színpad. FELLÉPÔK PORWAY S JAZZ BAND A 2003 óta mûködõ, progresszív dzsesszt játszó együttes zenéjében a hagyományos dzsesszelemeken kívül bluesés rock-motívumok is megtalálhatók. Elõadásukban saját szerzeményeket és dzsessz sztenderdeket egyaránt hallhatunk. A zenekar tagjai Székesfehérváron, a Lauschmann Gyula Zenemûvészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakán végezték tanulmányaikat. Jelenleg többen közülük a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem dzsessz tanszakának hallgatói. 6-án (Cs) 18h, Kodolányi Jazz Tanszék színpad. PROSECTURA A punk-rock hazai mesterei óta rendíthetetlen lendülettel és energiával, poénokkal, nem kevés iróniával teli muzsikája kihagyhatatlan, és minden koncert alkalmával felejthetetlen élményt nyújt! 7-én (P) 20h, Undergorund színpad. DJ RAFFAY TOMPI Õ nem az a rock-dj, akit Robin Williams tigrismintás alsógatyában énekelt meg. Igazi partiarc széles rockzenei repertoárral. Inkább a klasszikusokat nyomja, az AC/DC-tõl a Panteráig, de gyakran elõkerül egy Slipknot vagy Slayer is. Ha már belenyomorodtál a hajrázásba, biztos, hogy földre tesz egy Boney M-mel, hogy aztán csatakosan menjél a pulthoz borzasztó menynyiségeket inni. 7-én (P), 8- án (Szo), Afterparty FEZEN Klub. REMORSE A hazai thrash metal legnagyobb túlélõi senkit sem kímélõ zúzással örvendeztetik majd meg a koncertjükre látogatókat. 7-én (P) 15.30, HammerWorld színpad. REPUBLIC A mai napig az egyik legtöbbet turnézó magyar banda. Szereted vagy sem, csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni a több tízéves összetartásról és hitelességrõl. Nem beszélve a megszámlálhatatlan slágerrõl, amit megírtak. 7-én (P) 20.40, Media Markt színpad. SEPTIC Helyi banda hardcore gyökerekkel, hihetetlen energiával és koncertteljesítménnyel. Rendszeres teltház a FEZEN Klubban! 8-án (Szo) 16.20, Hammerworld színpad. SIGN OF LIFE (NL) Fiatal punk-rock arcok Tankcsapdás ajánlással Hollandiából. 7-én (P) 14h, Underground színpad. STEREOMILK Szekeres Andris a Junkiesbõl csinált valami nyugisabbat

19 Már fut a VIVA-n a klip, még az is lehet, hogy a mûfaj felnyitja a butapopot hallgatók szemét (fülét). Épp ideje lenne! 8-án (Szo) 17.30, Media Markt színpad. STIGMA A 2000-ben thrash metallal indult, mára pedig leginkább a death metal felé hajló csapat muzsikája egyre komplexebb, ezzel együtt pedig egyre letisztultabb és magabiztosabb. 8-án (Szo) 16h, Underground színpad. SUNDAY FURY A southern metal/rock keveréket toló váci csapat koszos és egyben színes, sok-sok gyökérbõl merítõ muzsikát játszik, s garantáltan beindít mindenkit! 6-án (Cs) 17h, Underground színpad. SUPERBUTT Pörgõs, megtekert rock/hc/ metál vegyület, pláne ha szereted a System Of A Downt vagy a Primust. 6-án (P) 20h, Underground színpad. SUPERNEM Az UP-ból és a Mester és Tanítványaiból alakult, zenéjüket akrobatikus rock and rollként aposztrofáló trió. Na, de a lényeg: mindenki Szabikája itt õrültebb, mint a Cool TV-n futó Kontra nevû állatságban. Punk-rock buli a javából! 7- én (P) 17.30, Media Markt színpad. TANKCSAPDA Mint ahogy az elmúlt években, most is csak ezt tudom írni: a legsikeresebb hazai koncertzenekar! Lukács szövegeit ma már tanítják is. Ezen és az iszonyú tömegeken kívül kell még elismerés? 7-én (P) 22.40, Hammerworld színpad. FELLÉPÔK TÁTRAI SZÛCS LATIN DUÓ A FEZEN rendszeres vendégei. Tibusznál jobb gitárost nehéz keresni az országban, ennek ellenére Szûcs-Antal Gábor méltó társa. Aki szereti a latinos dallamokat, megspékelve iszonyú hangszeres tudással, annak itt a helye! 8- án (Szo) 21h, Kodolányi Jazz Tanszék színpad. TRÁGÁR LILIOM Pécsi-siklósi R n B zenekar egy nagyon életrevaló, nagy hangú énekescsajjal. Ha jól eljátszva, elénekelve akarsz Joplint, Franklint hallani, akkor itt a helyed! 8-án (Szo) 19h, Kodolányi Jazz Tanszék színpad. TRANSITION Az idén nyáron ifj. Szakcsi Lakatos Róbert (zongora, billentyûsök) és Szendõfi Péter (dob, octapad) ötlete alapján, Mits Gergõvel (basszusgitár) FELLÉPÕK és Borbély Mihállyal (szaxofon) kiegészülve megalakult együttes (noha a tagok különkülön már játszottak együtt) ebben a felállásban még soha nem lépett színpadra. Ezért az együttes repertoárjába is olyan darabokat választottak, melyek kifejezetten erre a formációra íródtak, s eddig még nem mutatták be azokat nagyközönség elõtt. Zenéjükben a dzsessz a domináns elem, de számos más stílus hatásai is (pl. latin, hiphop, drum n bass) jól érezhetõk benne. 7-én (P) 19.30, Kodolányi Jazz Tanszék Színpad UNITED PLAYS JAZZ A frissen induló Kodolányi Jazz Tanszék tanári karának a fele játszik ebben a bandában. Nem kell parázni, a Hófehér Jaguárt el lehet játszani popelemek nélkül is. Ezen a bulin kiderül, hogy a United azon ritka hazai popzenekarok egyike, melyben a tagok nagyon is tudnak zenélni! 7- én (P) 21h, Kodolányi Jazz Tanszék színpad. VÖRÖS TRAKTOR Idõsebb blues-rock trió, helyi erõk. Ha szereted a gitárcentrikus muzsikát, ezen belül a Joe Satriani Gary Moore Malmsteen vonalat, elõvéve néhány dögös, régi Deep Purple-lel, akkor ez a te bulid lesz. Saját szájízzel eljátszott feldolgozások, néhány saját dallal, komoly hangszeres tudással. 8- án (Szo) 21h, Kodolányi Jazz Tanszék Színpad WACKOR Velencei-tó-környéki brigád a Slayer gyökerein. Hinnéd, hogy már õk is több mint 10 évesek? Helyi erejüket mutatja, hogy tavaly év végén ritkán látott teltházat csináltak a FE- ZEN Klubban. 7-én (P) 17.40, Hammerworld színpad. WATCH MY DYING Extrém metal a legextrémebb fajtából, brutál szöveggel és gyilkos zenei körítéssel, garantáltan ledarál! Meshuggahhívõk nem maradhatnak le róla! 6-án (Cs) 19h, Underground színpad. ZAMEK Az ex-metal Raines Jakus klán újabb formációja. Méltó utódja az olyan elõdöknek, mint az Ossian vagy a Pokolgép. 8-án (Szo) 17h, Underground színpad. ZORALL Denehézaziskolatáska metálban... Poénos feldolgozások, motoros fíling (Zorall Motoros Horda), igazi rockarcok, ledér táncosnõk, bõr és tetoválás, pisztoly az övben... Szóval, mint a filmeken. 6-án (Cs) 23.30, Afterparty FEZEN Klub. ZSELENSZKY Az Eleven Holdból kivált Zselenszky Nap Tamás szóló projektje. Intellektuális, elszállós, sokatmondó. Nap mellett perka, billentõ plusz gitár. 6- án (Cs) 23h, fest kert

20 38 KÖSZÖNET A rendezvény fõvédnöke: Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár megyei jogú város polgármestere. FEHÉR CÉGCSOPORT

21

A Rémálom Visszatért ZENEKARI AJÁNLÓ. Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty

A Rémálom Visszatért ZENEKARI AJÁNLÓ. Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty Élõ koncertek, igazi, hamisítatlan rockzene és Mindhalálig punkrockparty A Rémálom Visszatért Elkezdõdtek az élõ lemezbemutató koncertek A röfögtetõs bulikról elhíresült csapat nyolcévnyi munka után 2006-ban

Részletesebben

Információs füzet Tábor 2015

Információs füzet Tábor 2015 Információs füzet Tábor 2015 Elérhetőségek (bármilyen kapcsolódó kérdés esetére): Tábor felelős: Szűcs Gábor: +36 70 313 7023 hot-iron@hot-iron.hu Szalka Andrea: + 36 70 432 5576 szalka.andrea@hot-iron.hu

Részletesebben

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1.

Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Villány, Diófás u. 1. Csütörtök: Helyszín: Gere Tamás és Zsolt Pincészet, Villány, Diófás u. 1. 19:00-23:00 BorZsongás hangolódás jó zene, baráti beszélgetések könnyed borozgatások. Különleges tételek kóstolója Gere Andival

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Bulvár kicsit másképp. Lakatos Ilona. Publio kiadó. Minden jog fenntartva!

Bulvár kicsit másképp. Lakatos Ilona. Publio kiadó. Minden jog fenntartva! Bulvár kicsit másképp Lakatos Ilona 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva! Kedves Olvasóim! Hétköznapjainkat átszövik azok a pillanatok, amikor megnézünk egy jó filmet. Hallunk olyan eseményeket melyek

Részletesebben

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve (

PET?FI M?VÉSZETI LIGET Dunaújváros MJV webhelyen lett közzétéve ( Az idén nyáron is benépesül a Pet?fi liget városunkban. A Bartók Kamaraszínház M?vészeti Liget névvel b? egy hónapos összm?vészeti fesztivállal gondoskodik a város polgárainak igényes nyári szórakoztatásáról.

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Veszprém megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Veszprém megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal

Részletesebben

Közgáz Évzáró Fesztivál házirend 2015

Közgáz Évzáró Fesztivál házirend 2015 Közgáz Évzáró Fesztivál házirend 2015 Kedves Fesztivállátogató! A belépőjegy megvásárlása csak akkor jogosít a Közgáz Évzáró Fesztiválra (a továbbiakban: Rendezvény) történő belépésre, ha elfogadod a fesztivál

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 2015.

KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 2015. KECSKEMÉTI KULTURÁLIS ÉS KONFERENCIA KÖZPONT NONPROFIT KFT. FESZTIVÁLIRODA 6000 KECSKEMÉT, DEÁK F. TÉR I. TEL.: +36 76/503-880 KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS 2015-ÖS RENDEZVÉNYTERVE 2015. XXX. Kecskeméti

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Hotel Novotel**** Magyar Király Szálló *** Hotel Platán***

Hotel Novotel**** Magyar Király Szálló *** Hotel Platán*** Hotel Novotel**** 8000 Székesfehérvár, Ady E.u.19-21. Telefon: 22/534-300, FAX: 22/534-350 e-mail: h3333@accor.com Kétágyas egyedül: 23 100 Ft/éjszaka Kétágyas: 26 400 Ft/éjszaka (az ár tartalmazza a reggelit

Részletesebben

BUDAPEST ESSENTIALS 2015 HÁZIREND 1. A RENDEZVÉNY BELÉPTETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

BUDAPEST ESSENTIALS 2015 HÁZIREND 1. A RENDEZVÉNY BELÉPTETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK BUDAPEST ESSENTIALS 2015 HÁZIREND 1. A RENDEZVÉNY BELÉPTETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 1.1 Általános beléptetési szabályok A belépőjegy megvásárlása csak akkor jogosít a Budapest Essentials (Rendezvény) történő

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI:

A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI: A rendezvény fôvédnökei: Dr. Vincze Pál, a Magyar Egyetemi-Fôiskola Sportszövetség (MEFS) megbízott elnöke Dr. Solti László, a Szent István Egyetem (SZIE) rektora Dr. Gémesi György, Gödöllô Város Polgármestere

Részletesebben

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER

Homonyik Sándor. ünnepi műsora. Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER Homonyik Sándor ünnepi műsora Adventi koncert 2014. NOVEMBER - DECEMBER ADVENTI KONCERT- 2014. NOVEMBER - DECEMBER 1 A műsorról Ünnepi dalok akusztikus köntösben ADVENT - a felkészülés időszaka. Ezekben

Részletesebben

I. SÁRVÁRI FÚVÓSZENEKARI VERSENY 2008. JÚNIUS 27-28. - SÁRVÁR, NÁDASDY-VÁR SZABADTÉRI SZÍNPADA In memoriam Hidas Frigyes

I. SÁRVÁRI FÚVÓSZENEKARI VERSENY 2008. JÚNIUS 27-28. - SÁRVÁR, NÁDASDY-VÁR SZABADTÉRI SZÍNPADA In memoriam Hidas Frigyes A verseny programja 2008. június 27. Péntek Szabadtéri koncertek a városban - A Sárvári Termál és Wellnessfürd ben: 15.15 Bicske Koncert Fúvószenekara 16.00 Tamási Koncert Fúvószenekar Szabadtéri koncertek

Részletesebben

A jegyvásárlással elfogadod a fesztivál jelen házirendjét és tudomásul veszed, hogy annak betartását a rendezők ellenőrzik.

A jegyvásárlással elfogadod a fesztivál jelen házirendjét és tudomásul veszed, hogy annak betartását a rendezők ellenőrzik. Kedves Fesztivállátogató! A jegyvásárlással elfogadod a fesztivál jelen házirendjét és tudomásul veszed, hogy annak betartását a rendezők ellenőrzik. 1) BELÉPÉS a) A rendezvényre belépni a megváltott jegy

Részletesebben

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7.

Adventi. 2011. november 26 2012. január 7. Adventi programfüzet 2011. november 26 2012. január 7. Jégpálya, karácsonyi vásár, betlehem élő állatokkal, Mikulás a főtéren, Papp Rita, LOLA, Auth Csilla, hangversenyek, kiállítások, rockkarácsony, táncház,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2009. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A bajnokság helye és ideje Magyar Atlétikai Szövetség 2009. június 26-28. (péntek-vasárnap) Székesfehérvár,

Részletesebben

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14

Művészetek Háza októberi programjai 2009 szeptember 24., csütörtök 23:14 KLAZZ koncert A hazai jazzélet sztárjai Babos Gyula, Borbély Mihály, Berki Tamás, Balázs Elemér, Barcza Horváth József, Dés László, Fekete-Kovács Kornél, Horváth Kornél, Kaltenecker Zsolt, Lantos Zoltán,

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak?

- A Kodály iskola kóruséletéről híres. Te is tagja vagy valamelyik kórusnak? INTERJÚ Tarek Ferenccel Sokan sokféle indíttatásból kezdjük meg zeneiskolai tanulmányainkat. Vannak, akik szüleik kezdeményezésére, mert egykor ők maguk is zenéltek, vagy pont azért, mert felnőtt korban

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,

Részletesebben

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ

45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. 1 45. ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓ HEGYHÁTSZENTJAKAB 2015. május 29. május 31. A találkozó célja: Rendezvényünkkel

Részletesebben

KÖSZÖNTÕ / TARTALOM. Sziasztok! Kedves fiatalok, kedves vendégeink! TARTALOM

KÖSZÖNTÕ / TARTALOM. Sziasztok! Kedves fiatalok, kedves vendégeink! TARTALOM KÖSZÖNTÕ / TARTALOM Sziasztok! Hát, ezt is megértük A mi kis vidéki FEZEN-fesztiválunk olyan nagy elõadók fogadására készül, mint a Helloween, az ATB vagy az Anathema. Bár mindig is kacérkodtam a gondolattal,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ!

TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! TÁJÉKOZTATÓ ANYAG MOZDULJ! - EGYÉL! -TÁJÉKOZÓDJ! -GYÓGYULJ! - SZÓRAKOZZ! Az Energia Nap céljai A rendezvénysorozat célja, hogy a lakosságot megismertesse az égészségtudatosság és a környezettudatosság

Részletesebben

ORSZÁGOS AKROBATIKUS TORNA VERSENY. IV. BASE Bajnokság

ORSZÁGOS AKROBATIKUS TORNA VERSENY. IV. BASE Bajnokság ORSZÁGOS AKROBATIKUS TORNA VERSENY IV. BASE Bajnokság 2014.05.17 1. A VERSENY CÉLJA: Versenykiírás Az akrobatikus torna népszerűsítése, minőségi színvonalának emelése. Versenyalkalom biztosítása a minősítési

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére. 2013. április 4. és 2013. április 17. között

T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére. 2013. április 4. és 2013. április 17. között T Á J É K O Z T A T Ó a kiállítók és a kiállítás-kivitelezők részére Construma, Hungarotherm, OtthonDesign és Urbicon kiállítások során alkalmazott behajtási- és parkolási rendről 2013. április 4. és 2013.

Részletesebben

19. Öreghegyi Mulatságok. X. Aranybulla Művészeti Napok. Randevú Szent István városával. Augusztus 19. Székesfehérvár, Bory tér

19. Öreghegyi Mulatságok. X. Aranybulla Művészeti Napok. Randevú Szent István városával. Augusztus 19. Székesfehérvár, Bory tér Randevú Szent István városával Mi, fehérváriak évtizedekkel ezelőtt is szerettük ezt a várost. A szürke falak, a kopott utak, a ko pár parkok mögött is felfedeztük a kincseket. Tudtuk, hogy Székesfehérvár

Részletesebben

A NYITOTT TORNATERMEK DÍJMENTES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI ( )

A NYITOTT TORNATERMEK DÍJMENTES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI ( ) A NYITOTT TORNATERMEK DÍJMENTES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI ( 2017. 01. 03. - 06. 15.) Hétfő 16.30-17.15 NYUGDÍJASOK TORNÁJA Kossuth Lajos Ált. Isk. (kis) tornatermében: (Székesfehérvár, Pozsonyi út 99.) 16.45-17.25

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Bemutatták az állatkerti nyáresti koncertsorozat 17. évadjának programját

Bemutatták az állatkerti nyáresti koncertsorozat 17. évadjának programját Júliusban és augusztusban szerda esténként ismét nyáresti koncertekkel várja a zenebarátokat a Fővárosi Állat- és Növénykert. A hagyományos Zenés Állatkerti Esték koncertsorozat keretében összesen nyolc

Részletesebben

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám

BékésVáros Önkormányzati Híradója. www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Városházi BékésVáros Önkormányzati Híradója www.bekesvaros.hu ingyenes 2015. május XVIII. évfolyam 3. szám Megemlékezés a trianoni békeszerződés 95. évfordulója alkalmából 2015. június 4. (csütörtök) 17

Részletesebben

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja

Badacsonytördemic Községért Alapítvány Lapja Tisztelt Lakosok! Legyen játszótere Badacsonytördemicnek! A játszótér elnyeréséhez a Delikát 8 által indított mozgalomban mi is szeretnénk részt venni. Ehhez csupán az szükségeltetik, hogy a Delikát 8

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

Az akrobatikus torna népszerűsítése, minőségi színvonalának emelése. Versenyalkalom biztosítása a minősítési követelmények teljesítéséhez.

Az akrobatikus torna népszerűsítése, minőségi színvonalának emelése. Versenyalkalom biztosítása a minősítési követelmények teljesítéséhez. ORSZÁGOS AKROBATIKUS TORNA VERSENY III. BASE Budapest-Vidék Bajnokság 2013 1. A VERSENY CÉLJA: Versenykiírás Az akrobatikus torna népszerűsítése, minőségi színvonalának emelése. Versenyalkalom biztosítása

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

Toró Árpád. Beszámoló

Toró Árpád. Beszámoló Toró Árpád Beszámoló Az elmúlt egy év szakmai szempontból életem eddigi legmozgalmasabb éve volt. Rengeteg élménnyel és tanulsággal, életre szóló leckével megfűszerezve. Eredetileg 10 egyéni koncertet

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Jász-Nagykun-Szolnok megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Jász-Nagykun-Szolnok megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Jász-Nagykun-Szolnok megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására

SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására Pályázat SLIP Gépészkari Napok 2014 megszervezésére és lebonyolítására Pályázók: Balassa Péter Kapu Tibor Budapest, 2013. október 31. Alábbi pályázatunkban a SLIP 14 Gépészkari Napok főrendezésére pályázunk.

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL

65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL ELŐZETES TÁJÉKOZTATÓ A 65. VILLAMOSENERGIA-IPARI ORSZÁGOS TERMÉSZETBARÁT TALÁLKOZÓRÓL (Székesfehérvár, 2015. július 17-19.) KÖSZÖNTŐ Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntjük a résztvevőket a MAVIR ZRt.

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

SzeNt Jobb fogadása Fő utca avató KatoNazeNekaRi fesztivál KoroNázási ünnepi játékok SzeNt IstváN ünnepe XVIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál

SzeNt Jobb fogadása Fő utca avató KatoNazeNekaRi fesztivál KoroNázási ünnepi játékok SzeNt IstváN ünnepe XVIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál 1 augusztus 14. augusztus 15. augusztus 16. augusztus 17-19. augusztus 20. augusztus 20-24. SzeNt Jobb fogadása Fő utca avató KatoNazeNekaRi fesztivál KoroNázási ünnepi játékok SzeNt IstváN ünnepe XVIII.

Részletesebben

Pannonhalma, 2016. július 1-3. péntek-vasárnap

Pannonhalma, 2016. július 1-3. péntek-vasárnap Pannonhalmi Szent Márton Jazzfesztivál Pannonhalma, 2016. július 1-3. péntek-vasárnap A Pannonhalmi Főapátság az 1996-os millenniuma után ismét kiemelkedő jelentőségű évfordulóhoz érkezett: 1700 éve született

Részletesebben

Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között

Beiratkozási Napok. Augusztus szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Beiratkozási Napok Augusztus 27. - szeptember 01. A programok minden nap 08:00-17:00 óra között Változatos programokkal, az egyetem szolgáltatásait bemutató rendezvényekkel várja a tanulmányaikat szeptemberben

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006)

Szerepei: Levente - Árpád népe (Budapest Sportaréna 2006) ÖNÉLETRAJZ Feke Pál Huszonkét évesen eljátszotta Jézust a Jézus Krisztus Szupersztárban, óriási sikerrel a szegedi Dóm téren. Amerikában, Grazban és a Pulai Arénában is fellépett már musical főszerepekkel.

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital

magyar magyar magyar magyar magyar, román, cseh magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital magyar / eredeti / dolby digital Budapest - Digitális Csatorna Frvencia Program Jelleg, profil Nyelv d1 TV műsor hatos - és S2 114,5 MHz Képújság PAX TV Információs vallási és műsor The Fishing & Hunting horgászat és vadászat,, cseh M5

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

2016. június 11. 17. JAMBORY-VÁR

2016. június 11. 17. JAMBORY-VÁR 2016. június 11. 17. JAMBORY-VÁR A 17. alkalommal megrendezésre kerülő Kortárs művészeti fesztivál (2016. június 3-11.) igazi gyöngyszeme, és egyben záró akkordja a nagy népszerűségnek örvendő JAMBORY-vár.

Részletesebben

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS

EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS EGY VÉRBELI CIGÁNYMUZSIKUS Magyar vagyok. Természetem komoly, Mint hegedűink első hangjai; Ajkamra fel-felröppen a mosoly, De nevetésem ritkán hallani. Ha az öröm legjobban festi képem: Magas kedvemben

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye

#zeneóra. Ifjúsági bérlet Zala megye #zeneóra Ifjúsági bérlet 2019-2020 Zala megye Elérhetővé tesszük az élményt! A Filharmónia Magyarország ifjúsági koncertsorozata 6 éves kortól egészen 18 éves korig szólítja meg az iskolásokat azzal a

Részletesebben

E/2 MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás

E/2 MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Készítés időpontja: 2004. december 19. Módosítás időpontja: 2015. október 1. E/2 MELLÉKLET Kábeltelevízió szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás Szolgáltató 2015. október 31. napjában határozza meg

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2012. második félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. Művelődési Ház 2200 Monor, Bocskai u. 1. Tel.:

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00364 Adatlap azonosító: A2016/N0637 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI

BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi BALATONI UTAZÁSOK JELLEMZŐI DR. MADARÁSZ ESZTER Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Turizmus Intézeti Tanszék A SZABADIDŐS CÉLLAL UTAZÓK KÖRÉBEN

Részletesebben

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS

1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS 1139 Budapest, Röppentyű u. 40. BEMUTATKOZÁS TISZTELT ÉRDEKLŐDŐ! Drimál Tibor vagyok, a Autószerviz és Használtautó Centrum ügyvezetője. Örömömre szolgál, hogy bemutathatom Önnek cégemet. Cégtörténet,

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu

Studio 1900 C.A. Kft 1149 Budapest Róna utca 47. +36 70 398 8822 sales@starmediagroup.hu Médiaajánlat A Studio 1900 Communications Agency védjegye a naprakészség és a folyamatos fejlődés. Ennek szellemében dolgozik tapasztalt csapatunk, hogy az online világban rejlő lehetőségek legszélesebb

Részletesebben

2019 OKTÓBER 19 FOLYONDÁR UTCAI VASAS SPORTCENTRUM - BUDAPEST, III. KERÜLET

2019 OKTÓBER 19 FOLYONDÁR UTCAI VASAS SPORTCENTRUM - BUDAPEST, III. KERÜLET 2019 OKTÓBER 19 FOLYONDÁR UTCAI VASAS SPORTCENTRUM - BUDAPEST, III. KERÜLET A szerzevezó SZEGA FOODS A cégcsoport 1994-es alapítása óta foglalkozik élelmiszer kis- és nagykereskedelemmel, valamint tejtermékek

Részletesebben

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /18. szám november 17.

KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL. A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele /18. szám november 17. Ha az üzenet nem jelenik meg megfelelően vagy ki szeretné nyomtatni, kattintson ide. KÖNYVTÁRI HÍRLEVÉL A Békés Megyei Könyvtár elektronikus hírlevele - 2016/18. szám - 2016. november 17. RENDEZVÉNYEK

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B

Budapest GuestRooms B&B. Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments. Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms B&B Budapest GuestRooms Danube Serviced Apartments Budapest GuestRooms B&B Vendégházunk a Palotanegyed egy felújított, klasszikus épületében helyezkedik el a város szívében, ahonnét

Részletesebben

Üdv Néked, Karmazsin Király! Meghallgattam / megnéztem, s így, még a hatása alatt, rögzítem pár gondolatomat.

Üdv Néked, Karmazsin Király! Meghallgattam / megnéztem, s így, még a hatása alatt, rögzítem pár gondolatomat. Üdv Néked, Karmazsin Király! Az előbb rábukkantam a King Crimson együttes Three of a Perfect Pair című 1984 - es, Japánban készült koncertjének felvételére. Itt találod: http://www.youtube.com/watch?v=_l9nywg4z7q

Részletesebben

SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu

SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu SzeptEmber Feszt 2011 Gasztronómiai és kulturális fesztivál 2011. szeptember 2-4. www.szeptemberfeszt.hu A Rétesvonat 35 féle rétest sütött meg Előzmények 2010-ben a GKRTE volt díszvendégünk 2000-ben jött

Részletesebben

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft. 2016. első félév Elérhetőségeink Vigadó Kulturális és Civil Központ 2200 Monor, Kossuth Lajos u. 65-67. 06-29/413-212, 410-409 Művelődési Ház 2200 Monor,

Részletesebben

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa

Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa 2015 aug. 14-16. Adrenalin Extrém Hétvége, HONDA Nemzetközi Drag Verseny- FIM E Superstreet Európa Kupa MOTUL Kupa Dragbike verseny a Zakarauto.hu a Zakarmotor.hu, az Adrenalin és a TS Integrál Honda támogatásával

Részletesebben

Tartalom ház lakás lakberendezés egészség szépségápolás divat ruházat állatok Közérdekű telefonszámok autó közlekedés Térkép élelmiszer vendéglátás turizmus sport 7-14 15-24 25-28 29-30 31-34 34 35-39

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát május 04. péntek óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft

Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát május 04. péntek óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft Miskolci Musical- és Dalszínház bemutatja: A lányok a lányok című műsorát 2012. május 04. péntek 19.00 óra helyszín: Dallmayr Kávézó Jegyár: 400 Ft SZEZONBÉRLET Pjotr Iljics Csajkovszkij: Olasz capriccio

Részletesebben

Időpontok: Május 19-20 Június 9-10 Július 14-15. szervezésében

Időpontok: Május 19-20 Június 9-10 Július 14-15. szervezésében Világbajnoki Válogató Versenysorozat A NEON szervezésében Időpontok: Május 19-20 Június 9-10 Július 14-15 1. Kedvcsináló Aki az asztali focit szereti és figyelemmel követi, az tudja, hogy júliusban, Ausztriában

Részletesebben

cím: KÖZÖSSÉGI TÁRSASJÁTÉKOK Táborban, szabadban, teremben

cím: KÖZÖSSÉGI TÁRSASJÁTÉKOK Táborban, szabadban, teremben cím: KÖZÖSSÉGI TÁRSASJÁTÉKOK Táborban, szabadban, teremben Gyűjtötte, összeállította és szerkesztette: Tamáska Zoltán Publio Kiadó 2013 Minden jog fenntartva! BEVEZETŐ Minél pörgősebb, minél egyszerűbben

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

A Szegedi Ifjúsági Napok 2010 fellépői ABC sorrendben:

A Szegedi Ifjúsági Napok 2010 fellépői ABC sorrendben: A Szegedi Ifjúsági Napok 2010 fellépői ABC sorrendben: 30Y (aug. 28. szombat - Nagyszínpad 18:30-20:00). Adam Breaks (aug. 26. csütörtök - Vodafone Aréna 00:00-01:00). Akkezdet Phiai (aug. 26. csütörtök

Részletesebben

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az

Részletesebben

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek!

Tábori Hírmondó. Kedves Családok! Tartalom: február. Felsőtárkány, augusztus Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tábori Hírmondó Felsőtárkány, 2018. augusztus 18-22. Kedves Családok! Szeretnénk, ha a nyári táborba Ti is jelentkeznétek! Tartalom: Kérdések és válaszok Várható költségek 2 4 A helyszínről 4 Jelentkezés

Részletesebben

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04.

5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI SZERVEZETE EGYETEMI ÉS VÁROSI KÉP SZET ISTVÁN EGYETEM GÖDÖLLŐ, 2015. OKTÓBER 02-04. 2 ( C ) IPA by 1974 5 éves az IPA MAGYAR SZEKCIÓ KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI

Részletesebben

II. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére

II. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére II. ORSZÁGOS JAZZ-ZENEI VERSENY Lakatos Ablakos Dezső emlékére A verseny időpontja: 2013. március 8-10. Rendező: Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola 1211 Budapest, II. Rákóczi Ferenc u. 121-123.

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ! Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatti forgalomkorlátozás!

TÁJÉKOZTATÓ! Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatti forgalomkorlátozás! TÁJÉKOZTATÓ! Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatti forgalomkorlátozás! Tájékoztatjuk tisztelt Utasainkat, hogy Székesfehérvárott a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny miatt 2018.

Részletesebben