Jobb körülmények között a tûzoltók - 50 milliós beruházás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jobb körülmények között a tûzoltók - 50 milliós beruházás"

Átírás

1 XVIII. évfolyam 5. szám BADACSONY Havonként megjelenõ közéleti lap. Ára: 100 Ft Veszprém megye Szent Flórián-napi ünnepségét Badacsonytomajon tartották április 30-án a Tatay Általános Iskolában. Nagy Gyula parancsnok ünnepélyesen átvehette a kibõvített tûzoltólaktanya kulcsát, emellett külön öröm, hogy egy speciális terepjáró autót is kaptak a tomaji tûzoltók. A laktanyabõvítés eredményeként, most már minden autójuknak jut védett hely, ami a gyorsabb vonulást is segíti. Tizenöt éve alakult meg az önkormányzati hivatásos tûzoltóság - mondta dr. Zöld János ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetõje - ma többek között ezt is ünnepelhetjük. Ez egy sikertörténet, hiszen rendkívül mostoha körülmények között jött létre az egység, mára azonban az Észak-nyugati Balaton-térség egyik legjelentõsebb egysége lett. A tomaji önkormányzat 20 milliójához, a kistérség 5, a megyei közgyûlés 25 milliót adott, így összefogva az elmúlt esztendõk legjelentõsebb laktanyabõvítését hajthatták végre. Megérdemlik - mondta dr. Zöld János - hiszen a statisztikák szerint minden esetben az elsõ három vonuló egységben voltak. Egy olyan objektummal gazdagodtunk, amely a város, a térség biztonságát növeli - mondta Lasztovicza Jenõ, a megyei közgyûlés elnöke - fontos feladatunk, hogy ilyen fejlesztéseket támogassunk. Nagy Gyula, tûzoltó alezredes átvette a kibõvített tûzoltó laktanya kulcsait a megyei közgyûlés elnökétõl. A hatmilliós Mitsubisinek jó hasznát veszik a szûk, dombos erdei utakon, amelynek költségeihez a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Bakony Erdõ Zrt. és a kocsit forgalmazó cég egyformán hozzájárult. A tûzoltó parancsnok köszönetet mondott mindenkinek a segítségért, felelevenítve az önkéntes korszaktól kezdve az eltelt évtizedek történetét. A méltatlan körülmények ellenére sem adták fel soha a reményt, hogy egyszer megvalósuljon a mai állapot. Dr. Hoffmann Imre tûzoltó dandártábornok, az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság hatósági fõigazgató helyettese a mindennapok küzdelmérõl beszélt. A bajbajutott emberek tõlük várják a segítséget és ehhez hivatástudattal rendelkezõ, kiválóan képzett szakemberek kellenek. A szolgálat nemcsak a tûzoltóknak nehéz, hiszen a családokra is többletteher hárul, mégis az embert próbáló feladat az, ami a további munkához erõt adhat. A hazai és nemzetközi közvélemény elismeri és nagyra becsüli a tûzoltókat. A Flórián-nap alkalmából kinevezések, kitüntetések, díjak átadására került sor. Vodenyák Klaudia pedig a diákok számára Rajzolj, modellezz, írj címmel meghirdetett rajzpályázaton elért eredményéért vehette át a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság díját. A Tatay Iskolások rövid irodalmi, zenés mûsora után sor került a fogadásra, ahol Krisztin N. László polgármester köszöntötte a megjelenteket. A tûzoltók ünneplésén túl jó alkalom a Flórián-nap arra is, hogy az egymást segítõ szervezetek találkozzanak egymással - mondta - külön megköszönve a partnerek segítséget május Jobb körülmények között a tûzoltók - 50 milliós beruházás Fotó: Hoffer Az Év Veszprém Megyei Tûzoltója címet a megye közgyûlése Palkovics Sándor, tûzoltó törzszászlósnak adományozta Palkovics Sándor november 1-én kezdte meg tûzoltói szolgálatát az újonnan alakult Badacsonytomaji Tûzoltó-parancsnokságon március elsején - mivel megfelelõ szakmai tapasztalatokat szerezett - magas színvonalú szakmai munkájának elismeréseként kinevezték szerparancsnokká ban a szükséges iskolai végzettség megszerzése után zászlósi rendfokozatba és ezzel egyidejûleg szolgálatvezetõ-helyettesi beosztásba került. Személyes tulajdonságai és habitusa egyaránt alkalmassá tették és teszik ezen vezetõi beosztás ellátására. Csoportjában nagy hangsúlyt fektet a fiatal kollégák elméleti és gyakorlati fejlõdésére, szakmai tudását nagy elhivatottsággal és hatékonysággal adja át az új generációnak. /Folytatás az 5. oldalon Köszönet... címmel./ Múzeumi szezonnyitó IX. Tatay Napok Ajánló Egry József születésének 125. évfordulóján a Badacsonyi Emlékmúzeum különleges élményekkel várja a látogatókat. Az állandó Egry tárlaton kívül - magángyûjtõktõl kölcsönkapott - ritkán látható képekben gyönyörködhet a közönség. Csikós-Nagy Zsuzsanna galériatulajdonos Toulouse-Lautrec francia festõ 30 litográfiáját hozta el Badacsonyba, amelyek megtekinthetõk nyár folyamán. /Folytatás a 5. oldalon A balatoni fényben... címmel./ A Tatay Sándor nevét viselõ iskolában május 8-án megnyitották a kétnapos kulturális és sportrendezvényt. A diákok, tanárok által egyaránt várt eseményen képviseltették magukat a környékbeli intézetek és a marcelházi testvériskola. Az Egry megemlékezésnek is teret adó nyitóünnepségen megjelent a megyei pedagógiai intézet igazgatója, a fenntartó önkormányzatok polgármesterei, képviselõi. /Folytatás a 4. oldalon A kultúra és sport... címmel./ Új kiadvány: Szegedy Róza-ház Lomtalanítás Anyák-napi köszöntõ Tehetségeink Kiállítások Leader program Mûvészeti iskolások sikerei Anyakönyvi hírek A Tatay-iskolások versenyei Olvasókör alakult Horgász baráti találkozó Sporthírek, -eredmények Civil majális Sikeres aprógyûjtés 2. oldal 3. oldal 4. oldal 4. oldal 5. oldal 6. oldal 7. oldal 7. oldal 7. oldal 8. oldal 9. oldal 9. oldal 10. oldal 10. oldal

2 Képviselõ-testületi ülés A Képviselõ-testület soron következõ ülését május 28-ai napján tartja. Az ülés napirendje a évi Munkaterv elfogadásával és kiegészítésekkel az alábbiak szerint került elfogadásra: 1. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése 2. A település közbiztonsági helyzete a rendõrség beszámolója 3. Tájékoztató a Badacsony hegy állapotáról, az érintett szervezetek együttmûködésének tapasztalatairól 4. Tájékoztató az Európai Uniós pályázatokról 5. Tájékoztató a Polgárõrség tevékenységérõl 6. Beszámoló a bûnmegelõzési bizottság munkájáról 7. Beszámoló a sajátos nevelési igényû tanulók integrált nevelésének, oktatásának szeptember 01-jei bevezetésével járó személyi és tárgyi feltételekrõl 8. Javaslat a közérdekû információk,hirdetések közlésének feltételrendszerérõl, javaslat az üdvözlõ táblák elhelyezésére 9. Javaslat a kerékpár sport tárgyi feltételeinek kialakításáról TISZTELT POLGÁROK! A Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet tájékoztatja a lakosságot, hogy a Tapolca és Tapolca környéki összevont háziorvosi ügyelet közvetlenül is elérhetõ a es telefonszámon. Természetesen az eddigi elérhetõségek továbbra is mûködnek: /ügyelet; /ügyelet Dr. Varga István, intézet igazgató Polgárõreink tevékenységérõl A Balaton Szuper Maraton futás résztvevõinek biztonsága érdekében a Polgárõr Egyesület állományából Arany György, Fekete Ferenc, Csizmazia Pál és Takács Ákos polgárõrök részt vettek a forgalomszabályozásban. A II. János Pál emlékhely avatása és megszentelése idején a Polgárõr Egyesület terepjáró személygépkocsival szállítási, forgalomszabályozási és biztosítási feladatokat látott el. A neves feladat ellátásában: Arany György, Csizmazia Pál, Rajzó József, Tóth Róbert és Horváth Tamás polgárõrök vettek részt. Mórocz István elnök A Szegedy Róza-ház A Szegedy Róza-ház címmel és a Présháztól a múzeumig alcímmel megjelent a Szegedy Róza-ház történetét feldolgozó füzet, Kalmár László írásaival és szerkesztésében. A kiadványt Badacsonytomaj Város Önkormányzata készítette, kapható a Szegedy Róza és az Egry múzeumban, Tourinform Irodában, valamint a miditourist mindkét irodájában. A fotókkal, versekkel bõven illusztrált írások az 1795-ös híres szüreten fogant szerelem eseményein keresztül, feldolgozzák a Szegedy Róza-ház történetét egészen napjainkig. A Szegedy Róza-háznak és a Kisfaludy-háznak már a tizenkilencedik század közepétõl fontos szerepük volt a település idegenforgalmában. Kezdetben Kisfaludy Sándor költészete, majd a költõ emléke vonzotta, illetve vonzza ide az embereket. Veszprém Megye Önkormányzatának Hírei Tatay Sándorra emlékeztek Badacsonytomajon Az ember egészségét, személyiségét tekintve meghatározó szerepe van a sportnak, melyet a mostanihoz hasonló iskolai rendezvények is jelentõsen elõsegítenek - vélekedett Lasztovicza Jenõ, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyûlése elnöke a badacsonytomaji általános iskola ünnepségén május 9-én, pénteken Huszonöt éves a veszprémi magyar-finn kapcsolat Örvendetes és példamutató az együttmûködés Finnországgal, mely azoknak köszönhetõ, akik felépítették, ápolják ezt a kapcsolatot, és folytatják a munkát - hangsúlyozta Lasztovicza Jenõ, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyûlése elnöke a Reguly emlékülésen a Veab székházában május 9-én, pénteken, melyen dr. Zsédenyi Imre megyei fõjegyzõ, valamint Lappföld, illetve Rovaniemi vezetése is részt vett. Pünkösdi borünnep a Nivegy völgyben Nagy ünnep a borászat számára a Pünkösd. Ekkor már látszik milyen termés várható, és kiderül, hogy milyen borok lesznek a tavalyi szõlõbõl - értékelte az ünnepet Lasztovicza Jenõ a Nivegy-völgyi borünnepen május 10- én, szombaton Szentantalfán. Különleges szezonnyitó Badacsonyban Sikerre ítéltetett a szezonnyitó, hiszen az igényesség, a fiatalok a fõszereplõk - utalt a Fiatal mûvészek fesztiválja jelentõségére Lasztovicza Jenõ, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyûlése elnöke május 10-én, szombaton Badacsonyban a háromnapos szezonnyitón. 1+1% Az idei esztendõben is rendelkezhetünk adónk egy részérõl. 1%-át valamelyik egyháznak, másik 1%-át pedig egy alapítványnak ajánlhatjuk fel. A Magyar Katolikus Egyház technikai száma: 0011 Badacsonytomaji Kolping Család Egyesület Adószáma: Badacsonytomajért Közalapítvány Adószáma: Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület (BÖÉE) Adószáma: Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj (PEB) Adószáma Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület Adószám: Picikét a kicsikért Alapítvány Adószám: Badacsony Ifjúságáért Alapítvány Adószáma: Szín és Vonal Mûvészetoktatási Közhasznú Alapítvány Adószáma: BADACSONY Badacsonytomaj Önkormányzat lapja. Helyi közéleti lap Honlap: Megjelenik 1150 példányban. Nytsz.: B/PHF/639/Ve/91. Felelõs szerkesztõ: Kalmár György; Felelõs kiadó: Badacsonytomaj Város Önkormányzatának megbízásából Kalmár György Telefon: 87/ , 30/ ; cím: v5studio@t-online.hu A szerkesztõség címe: Badacsonytomaj, Fõ u. 2. Tel.: 87/ , fax: 87/ A megjelent írások és levelek a szerzõk álláspontját tükrözik, mely nem feltétlenül egyezik a szerkesztõség véleményével. A beérkezett írásokat szerkesztett formában közöljük. Fotókat és kéziratokat nem küldünk vissza. Nyomdai munkák: Kölcsey Nyomda Kft., Tapolca Az újság a település honlapján is olvasható! Következõ lapzárta: június 9. A lapzárta után érkezett írások megjelenését nem garantáljuk. K Ö Z É R D E K Û A Polgármesteri Hivatal Ügyfélfogadási rendje: Hétfõ: ig óráig; Szerda: ig óráig; Péntek: óráig Kedd, csütörtök zárt nap. Telefon: 87/ , fax: 87/ Fogadóórák: Krisztin N. László polgármester Minden hónap elsõ kedd: ig Sall Csaba alpolgármester Minden hónap második kedd: ig Mórocz István alpolgármester Minden hónap harmadik kedd: ig Dr. Gelencsér Ottó jegyzõ Minden szerda: ig Háziorvosi ellátás: Rendel: Dr. Scheller György Badacsonytomaj, Kert u. 32. Tel.: ; hétfõ, szerda, csütörtök, péntek: óráig; kedd: óráig. Sürgõs esetben hétköznap ig hívható Dr. Scheller György Tel.: (06) 30/ Hétköznap tól másnap reggel 8.00-ig és hétvégén hívható: Tapolca körzeti ügyelet. Tel: ös telefonszámon Fogszakorvos: Rendel: Dr. Szörtsey Zoltán Bejelentkezés, idõpont egyeztetés: Tel.: ; Hétfõ: óráig; kedd: 7-13 óráig; szerda: óráig; csütörtök: 7-13 óráig; minden pénteken 7-13 óráig Hétvégén, ünnep és szabadnapokon ügyelet: Veszprém szakrendelõ (Halle u.5/d) Gyermekorvosi betegrendelés-tanácsadás: Rendel: Dr. Sellyei Ferenc B.tomaj, Kert u. 32. Tel.: Betegrendelés: Hétfõ, szerda, péntek: 8-12-ig Kedd, csütörtök: ig Tanácsadás: Minden hónap 2. és 4. csütörtök: ig Hétköznap: tól és a hétvégén központi ügyelet: Tapolca Kórház Tel.: Védõnõi szolgálat: Piros Ágnes Várandós nõk részére: csütörtök , csecsemõ-, gyermek-, ifjúsági tanácsadás: csütörtök Tel.: , (06) Gyermekjóléti Szolgálat: (Fogadóórák:) Hétfõ: óra szerda: óra Elérhetõség:(06) Griff Gyógyszertár: B.tomaj, Hõsök tere 5. Tel.: Hétfõ-szerda-péntek: ig, ig Kedd-csütörtök: ig, ig Szombat: óráig Zárás után ügyelet: Tapolcán Hatósági állatorvos Dr. Vecsera Ervin 87/ , 30/ Rendelõ: Tapolca, Batsányi u. 44. Rendelési idõ: hétfõtõl-péntekig , szombat ig Tûzoltóság: Fõ utca 58., 87/ Rendõrség: 87/ ; 87/ Szolgálatot teljesítõ rendõr: Polgárõrség: (Arany György titkár) Tel.: Temetõgondnokság: Fõ utca 1. Tel.: 87/ Badacsonytomaj Városüzemeltetõ KHT.: Badacsonytomaj 8258, Fõ u. 27. Tel.: 06-87/ ; Fax:: 06-87/ ; telepulesuzbtomaj@axelero.hu Fogadó óra: munkanapokon 9 órától-12 óráig Pekli Tamás FVM falugazdász Belvárosi Irodaház, Tapolca Telefon: 87/ ; 87/ Kábeltelevízió hibabejelentés: ElektroV szervíz: Tel.: Kulturális intézmények és szolgáltatások Tourinform Iroda: Tel/fax: 87/ , 87/ ; Badacsony, Park u badacsonytomaj@tourinform.hu Honlap: Nyitva tartás: naponta 9-17 óráig Városi Könyvtár: Tel.: 87/ ; Fõ u konyvtar@btomajkonyvt.axelero.net A könyvtár nyitva tartása: hétfõ: óráig, szerda: óráig, péntek: óráig, szombat: 9-13 óráig. Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár: Tel.: 87/ , Fax: 87/ Badacsonytomaj, Római út 69.; muvkozpont@badacsonyt.axelero.net Kedd-Péntek: ; Szombat: ; Vasárnap: Zárva; Hétfõ: Szünnap Az intézmény nyitva tartása programfüggõ! Egry József Emlékmúzeum: Nyitva tartás: K-V: 10-18; H: Szünnap

3 - Van-e remény a badacsonyörsi strand megvalósítására, vagy sikerült valamilyen más megoldást találni a probléma azonnali megoldására. - A problémakör nagyon összetett. Pillanatnyilag hol errõl, hol arról kapunk ütéseket. Van, aki azt mondja, ne merészeljünk a köz pénzébõl ekkora összeget egy nyilvánvalóan veszteséges beruházásra költeni. A másik oldal mindenfélével fenyegetõzik, ha nem valósítjuk meg a badacsonyörsi településrészen ezt a fejlesztést. Egy biztos: a képviselõ-testület a ciklusprogramjában vállalta, hogy a strand létesítésével foglalkozik, azt megpróbálja megoldani. Ezért is folyamatosan napirenden tartjuk a kérdést. Tárgyalunk befektetõkkel is, hátha lát valaki fantáziát a dologban, de egyelõre nem sok sikerrel. A programban minden mindennel összefügg. A leendõ strand nagyon kevés vendéget tud majd fogadni, ebbõl következõen a szolgáltatások se nagyon fognak ott megjelenni, hisz nincs megfelelõ vendégforgalom. Ha nincsenek szolgáltatások, csökken a vendégforgalom s máris kialakul az ördögi kör. A baj igazából az, hogy az úgynevezett Balaton törvény miatt ez a hely a legnagyobb jóindulattal sem lesz minõségi strand. A nádast nem lehet kivágni, a jelenleg meglévõ 3 méteres bejárón kell majd megközelíteni a vizet, s utána, pedig a nádas elõtt lehet fürödni. A területen a szakértõ szerint 1-1,5 méter mély iszap van, azt ki kell kotorni, majd a helyét homokkal kell feltölteni, s kell még egy speciális homokfogó gát is, hogy ne vigye el a sodrás a homokot. Ezen kívül, a parti létesítmények, a közmûvesítés mindösszesen a jelenlegi ismereteink szerint 200 millió forint körüli összeget tesznek ki. A képviselõ-testület a napokban dönt a tervek megrendelésérõl. Annyi jó hírem van, hogy az SCD Holding vezetése hozzájárult ahhoz, hogy a leválasztások után megmaradó területen az önkormányzat (ha akar) az idei szezonban strandot mûködtessen. - Mit jelent Badacsonytomaj számára, hogy 100%-ban az önkormányzatok tulajdonába került a BAHART Zrt? - Több mindent jelent! Egyrészt a 22 kikötõvel rendelkezõ önkormányzat a tulajdonába kapott egy évrõl évre sikeresen gazdálkodó vállalkozást. Ugyanakkor mindezzel óriási felelõsséget is, hisz a balatoni hajózás jövõje immár teljes egészében az önkormányzatok kezébe került. Azt is tudni kell, hogy bár a részvényeket ingyen kaptuk meg az Folyamatban lévõ beadott pályázatok: (a Badacsony legutóbbi számában részletezve közöltük) Iskola infrastrukturális fejlesztése Óvoda infrastrukturális fejlesztése Iskola informatikai hátterének fejlesztése Új kilátó létesítése Európa a polgárokért (testvérvárosi kapcsolatok támogatása) Elõkészítés alatt álló pályázatok: Új városháza létesítése Egészségház fejlesztése Közvilágítás fejlesztése A pályázat segítségével a Móricz Zsigmond utca és környékének közvilágítását oldanánk meg. A projekt összes költsége: Ft. Az elnyerhetõ támogatás: Ft. Fõ utca járdájának felújítása Pályázatunkban a körforgalomtól a leendõ új Városházáig újítanánk fel a Fõ utca mindkét oldalán a járdát, díszburkolattal ellátva. Azokon a helyeken ahol hiányzik és megoldható, pótoljuk a sövényt is. A pályázat elnyerése esetén biztonságos és esztétikus utca alakulna ki a fent említett szakaszon. Természetesen tervezzük a Fõ utca további részeinek felújítását is. A projekt összes költsége: kb Ft, az elnyerhetõ támogatás pedig kb Ft. A tervezés még folyamatban van, ezért nem ismert még a pontos összeg. Nyertes pályázat: Egészségház akadálymentesítése A projektben a majd 40 éves egészségügyi alapellátást nyújtó egészségház épületének komplex akadálymentesítése történik meg, amelynek során több ponton fizikai illetve info-kommunikációs akadálymentesítési segédeszközök kerülnek beépítésre. Mozgássérült parkoló és WC épül, vezetõsávok és táblák kerülnek kihelyezésre. Aktuális kérdésekrõl a polgármesterrel államtól, de kötelezõ tõkeemelést kell vállalni az önkormányzatoknak, ami Badacsonytomajt is érinteni fogja több tízmillió forint erejéig. Ennyi pénzt kell beraknunk a cégbe négy év alatt. - A közmunka program kapcsán ismét tud az önkormányzat munkát adni néhány helyinek. Milyen feltételekkel, hányan és mennyi ideig dolgozhatnak a programban? - A programban a regisztrált álláskeresõk (munkanélküliek) és köztük aktív korú, rendszeres szociális segélyben részesülõk juthatnak átmeneti munkaalkalomhoz. A program lehetõvé teszi: - a település tisztasági feladatainak ellátását, - a tó legalább két kilométeres körzetének parlagfûmentesítését, -a csapadékvíz elvezetõk karbantartását, -a vasúti pályák és környékük gyom- és hulladékmentesítését, - a szabadtéri vízbefolyók rendbetételét, - az illegális szemét és hulladék lerakóhelyek felszámolását, - parkosítást, zöldterületek, parkok kialakítását, ápolását, - az önkormányzati és állami tulajdonú közutak környékének rendbetételét. A pályázatban szerepeltetett létszám kialakításánál figyelembe kell venni, hogy a foglalkoztatottak min. 25 %- a rendszeres szociális segélyezésben részesült kell hogy legyen, valamint 15 %-át képzésben kell részesíteni. Településünk teljes hosszában a balatoni partszakaszt követi a 71.-es fõút és a vasútvonal. Ezek környezetét is a program keretében tartjuk rendbe. A gesztor Balatonfüred megbízásából a munkáltató Probió Zrt. Nálunk a Városüzemeltetõ Kht. irányítja és szervezi a 12 fõ munkáját. A közmunkaprogram megvalósításának idõtartama május 19-tõl november 19-ig tart. - A szemétszállítás átszervezésével kapcsolatban több problémát jeleztek a lakók - de nem azt tették szóvá, hogy fizetni kell - milyen visszajelzések érkeztek Önökhöz? - A kérdést a 28/2007.(XII.28.) rendeletében szabályozta a Képviselõ-testület. Két bizottság (KITK, TEVÜM) bejárta a települést és javaslatuk alapján a rendelet mellékletében került megállapításra azon nehezen megközelíthetõ ingatlanok listája (1. sz. melléklet) amelyeknél az érintett tulajdonosok saját gyüjtõedényzetet (kukát) helyezhetnek ki a meghatározott helyekre. Alaphelyzetben Tájékoztató az önkormányzati pályázatokról A fejlesztés indoka az épület akadálymentes megközelítésének hiánya, illetve a többi nehézkesen közlekedõ és érzékszervi csökkent képességû beteg életének megkönnyítése. A beruházás összes költsége: Ft Az elnyert támogatás: Ft Pályázati lehetõség vállalkozóknak A mezõgazdasági termékek értéknöveléséhez nyújtandó támogatás A pályázat jó lehetõséget biztosít a szõlõmûveléssel, bor elõállítással foglalkozó vállalkozásoknak a fejlesztésre. Természetesen egyéb mezõgazdasági tevékenységet végzõk is pályázhatnak. Támogatást a következõ célokra lehet kérni: - építés és felújítás, - gépbeszerzés - szoftver-fejlesztés és - beszerzés. A támogatás mértéke a teljes beruházási összeg 40-50%- a, felsõ határa Ft. A határidõ június 16. Kereskedelemfejlesztési pályázat Pályázhatnak egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, szövetkezetek. Csak azok pályázhatnak akik meghatározott ágazatokban tevékenykednek, így például aki italgyártással foglalkozik. Többféle célra lehet pályázni így például: Idegen nyelvû prospektus és/vagy elektronikus információhordozók elõállítására 50%-os támogatással, a támogatás felsõ határa Ft. Idegen nyelvû weblap készítésére 50% támogatással, a támogatás felsõ határa Ft Sajtó-, Tv-, rádióhirdetés, közterületen elhelyezése külpiacon 50%-os támogatással, a felsõ határ Ft Konkrét árucsoportra és/vagy adott célországra vonatkozó komplex marketingterv megvalósítására 70%- a kukák ürítésére -a meghatározott napokon -van a szolgáltatás kialakítva. Visszatérõ probléma a zsákokban történõ hulladék elhelyezése. - Saját (tetszõleges) zsákot a szolgáltató nem szállít el. Feltételezi a rendszer jellegébõl, hogy akinek az alap szerzõdött (110 liter/kuka/hét, azaz a 6 plussz ürítéssel 58 ürítés évente) mennyiségnél több elszállítandó komm. hulladéka keletkezik, a szállítási és befogadási díjjal növelt áron vásárolhat REMONDIS emblémás zsákot. Azt a gyûjtés napjának reggelén kihelyezve elszállítják. - Tetszõleges idõben rakják ki a különbözõ zsákokban és helyekre a komm. hulladékot. Ezt a város pénzén a Városüzemeltetõ Kht. szedi össze és fizeti meg a szeméttelepre történõ beszállítás és befogadás költségeit. Ez várhatóan 2,5-3 millió forintot is eléri a kedvezõ idegenforgalmi szezonban. - A település rendetlenségének egyik legfõbb kiváltó oka a kihelyezett széttépett zsákokból szétszórt hulladék. A rendelet szabályozza az általában felvetett alapkérdéseket. Azt tapasztalják az ügyfélszolgálatos munkatársaink, hogy legtöbb észrevétel a rendelet vonatkozó részének megismertetése után rendezõdik, és nem kerül írásos beadványra sor. Az egyedi esetek - ez is elõfordulhat - kezelése a rendelet felülvizsgálatakor várhatóan egy év tapasztalatai alapján megtörténik. - Az önkormányzat - az elõirányzaton felül - 20 millió forintot biztosított tavaly a tûzoltóságnak a nyugdíjazások miatt. Visszakapta-e a pénzt a település? - Sajnos a pénzt még nem kaptuk meg a minisztériumtól. Ígéretek vannak, de intézkedés az átutalásról még nincs. Reméljük azért a mai napig, hogy a kialakult helyzetben az állam nem hagy magunkra bennünket. Mi eddig is nagy áldozatokat hoztunk azért, hogy a településünkön a hivatásos önkormányzati tûzoltóság mûködhessen. Térítésmentesen biztosítjuk az épületet, eszközök beszerzéséhez biztosítottunk forrásokat. Legutóbb például egy új tûzoltóautó beszerzéséhez adtunk 17 millió forint pályázati önrészt. Most 50 millióért felújítottuk, kibõvítettük a laktanyaépületet. Tavaly a nyugdíjazás várható negatív változása okozta pánik eredménye lett ennek az összegnek a megjelenése. Az önkormányzat évi költségvetésében számolunk is ezzel a bevétellel! os támogatással, felsõ határ Ft. Határidõ: október 31. Munkahelyi képzések támogatása Pályázhatnak egyéni vállalkozók, gazdasági társaságok, szövetkezetek. Pályázni a következõ képzésekre lehet: - a vállalkozások mûködésével kapcsolatos szakmai és EU-s képzések - idegen nyelvi képzés - számítástechnikai képzés - munka- és egészségvédelem. A támogatás mértéke 60%. A támogatás minimális összege Ft, maximális összege: Ft. Határidõ: december 31. A pályázatokkal kapcsolatos részletes felvilágosítás: a Polgármesteri Hivatalban Varga Róbertnél. Lomtalanítás Badacsonytomajon Badacsonytomaj Képviselõ-testületének döntése alapján, május hónapban hétköznapokon kerül sor a lomtalanításra a településen, a Városüzemeltetõ Kht. szervezésében. Azon ingatlanoknál, amelyeket a kukás gépkocsi meg tud közelíteni, a hulladék az ingatlan elé kerüljön kihelyezésre, egyéb helyeken pedig közterületek kijelölésével történik a lomtalanítás. Tájékoztatom a lakosságot, hogy a szállító cég május között, az ismertetett módon végzi településrészenként a vashulladék nélküli lomtalanítást. A vashulladékot külön - egy a jelenlegitõl eltérõ - idõpontban szervezetten gyûjtjük össze. A részletes utca szerinti programról a lakosság a képújságból és a település honlapjáról május 20-ától tájékozódhat. Ferenczy Károly ügyvezetõ igazgató

4 Köztünk élnek - tehetségesek Molnárné Keller Csilla A sugárzóan derûs, babát váró fiatalasszony kedvesen fogadott bennünket, mikor badacsonyörsi otthonában meglátogattuk. Molnárné Keller Csilla 15 éves kora óta készít gobelineket. Életének, mindennapjainak láthatóan fontos részét képezi a kárpitok készítése, szinte minden téma megjelenik a hímzett vásznakon a tájképektõl a hajókon keresztül a portrékig. Egy német ismerõsétõl kapta az elsõ vásznat - mondja Csilla asszony - az elsõt elég hosszú ideig tartott elkészíteni, de hamar beletanult. Férje gyakran volt távol munkája miatt és a várakozás óráiban kellett az elfoglaltság. Dolgozott vállalkozóként is, de azt feladta, most éppen munkát keres. Nemcsak egyszerû, hanem tû- és keresztszemes gobelineket is készít, de csak hobbi szinten. Lelkesen avat be a mûhelytitkokba: vagy festett kanavát szõ, vagy a keresztszemes natúr alapra dolgozik, amit viszont állandóan számolni kell és ezért sokkal nehezebb elkészíteni. A tûgobelin nagyon sûrû, ha belehúzok, akkor egy hónap alatt elkészül, persze napi munkával egy kép, amihez vagy színû cérna kell - mondja mosolyogva Csilla. A tájképeket szereti a legjobban, de férje megrendelésére elkészítette a kedvenc autómárkáinak emblémáit, a lánchidat pedig saját rajz Folytatás az 1. oldalról: Csizmarik Lászlóné igazgató beszédében ismertette Tatay Sándor élettörténetét, Badacsonytomajra vezetõ útját. Az író szavai olyan szeretetteljesen, olyan érzékletesen festik le a tájat - mondta az igazgató - ahogyan mi, hétköznapi emberek talán soha nem tudnánk megfogalmazni. A hétköznapok sodrásában nem vesszük észre mindazt a szépséget, amely körülvesz bennünket. Szavai arra késztetnek bennünket, hogy lássuk meg, fedezzük fel, gyönyörködjünk abban a csodálatos természeti környezetben, amelyben élhetünk. A bevezetõ szavak után a diákok megkoszorúzták az iskola aulájában lévõ Tatay portrét. Krisztin N. László polgármester köszöntõjében visszaemlékezett azokra az idõkre, amikor még csak általános iskolának hívták az intézményt és arra az idõszakra is, miután megtörtént a névadó ünnepség. Sikerült nagyon jó alapján. Több mint száz darab van, amit takarítani sem kevés munka - mondja derûsen. Körbevezet a kárpitba szõtt álmok között: kastélyok, tájképek, mesefigurák, hajók sorakoznak témák szerint válogatva, de a saját esküvõjük szõttes képe is megjelenik. Gyakran az eredetitõl eltérõ színekkel dolgozik, hogy szebb legyen, s így van egy kis mûvészi szabadság is. Nincs kedvenc képe, mindig az éppen készülõ tetszik a legjobban. Szépek a hajósképek, de például a köteleket kivarrni hihetetlen nehéz volt. Kitartó türelem, jó szem, érzék kell hozzá, ráadásul a nagyobb méretû képeket fizikailag is fárasztó elkészíteni, mert a sok cérnától nehéz megtartani, átérni. Még a nagymamám is elkezdte a szövést, amikor meglátta a munkáimat - mondja Csilla. Lapzártánk után érkezett a hír, hogy megszületett Keller Barnabás, gratulálunk! A falikárpitok virágkora a XV. században kezdõdött francia és belga mûhelyekben. Eredetileg csak kézzel készítették, kettõs láncvezetéssel és kizárólag színes vetülékfonalakkal, olyan szorosan szõve, hogy elrejtsék a láncfonalakat. Történelmi témákat jelenítettek meg elsõsorban, de a csendéletek, tájképek is kedvelt elemekké váltak. A reneszánsz idején a festészet szabályai szerinti ábrázolás terjedt el, megsokszorozták a színárnyalatokat. A párizsi Gobelin család a XVII. században hozta létre azt a manufaktúrát, amely a falikárpit újjászületését jelentette. A kultúra és sport két napja Fotó: Tatay Fotó: Keller nevet választani - mondta a polgármester. A névadás igazodási pont, szellemi alap és egyúttal példaképül is szolgál. Örüljetek annak, hogy ide járhattok - figyelmeztette a diákokat a polgármester - utalva arra, hogy a diákkorban még nagyon kevesen tudják értékelni az iskolában eltöltött napokat. Az iskolai lét egyik fontos állomása az, hogy ünnepeink is vannak, mint a Tatay Napok például. A megnyitó során Baranyai Zoltánné, a Mûvészeti Iskola igazgatója, az Egry évfordulóra emlékezve megismertette hallgatóságát a festõmûvész rövid élettörténetével. A két nap során színdarabok, vetélkedõk, mûvészeti-, musical-, táncbemutató éppúgy szerepelt a mûsorban, mint a kirándulás és koszorúzás Badacsonyban Egry József emlékére. A második napon természetesen a sporté volt a fõszerep - azon belül is a kézilabdáé -, hiszen a Tatay Kupa rangos eseménynek számít a Balatonfelvidéken. A fiú és leány kézilabda tornán 4 iskola vett részt. A leányoknál a következõ helyezések születtek: I. helyen: Badacsonytomaj II. helyen: Révfülöp III. helyen: Balatonederics végzett A fiúknál a következõképpen alakultak az eredmények: I. hely: Badacsonytomaj II. hely: Vonyarcvashegy III. hely: Révfülöp csapata szerezte meg az érmeket. A legjobb kapus díját: Söptei Gergõ és Kövesdi Friderika (Badacsonytomaj) A legtöbb gólt lõtte: Vadász Dóra (22) és Szõke Az anyákat köszöntötték A hagyományoknak megfelelõen ünnepelték meg a Pipitér Óvodában az anyák napját április utolsó napján. A zsúfolásig megtelt teremben a település legkisebb tagjai több mint egy órás, szívhez szóló mûsorral köszöntötték az anyukákat és nagymamákat. Nagy Lászlóné óvodavezetõ bevezetõjében elmondta, hogy a kicsik hónapok óta készültek az elõadásra, mert szerették volna elkápráztatni szüleiket. A néptánc keretbe foglalt mûsorban a legkisebbek az éven át megtanult verseket, énekeket adták elõ, majd a középsõ csoportos gyerekek táncai és rímei következtek. Végül a legnagyobbak mutatták be tudásuk legjavát, amelyet néptánccal fejeztek be. Nagy Lászlóné végezetül azt kívánta a megjelenteknek, hogy ez a nap szóljon a szeretetteljes, bensõséges érzésrõl és ne csak az óvodában. Géza (20) (Badacsonytomaj) A legtechnikásabb játékosok: Kocsis Szabolcs (Badacsonytomaj) és Lukácsa Zsanett (Révfülöp) A legsportszerûbb játékos: Orbán Gergõ (révfülöpi) versenyzõ volt. A Tatay- kupát az idei évben is Badacsonytomaj nyerte. Kerékpáros ügyességi verseny helyezettjei: Alsó tagozat I. helyezett: Farkas Balázs, Szõke Márk, Borda Fanni, Kerepesi Diána, Gelencsér Dávid II. helyezett: Mékli Miksa, Böcskei Norbert, Samu Adrienn, Hidvégi Gergõ, Illés Bence III. helyezett: Nagy Patrik, Esztó Brenda, Kovács Tamás, Gyöngyösi Dávid, Molnár Dominika Felsõ tagozat I. helyezett: Férhezli Dávid, Rácz Milán, Németh Dávid, Takács Dániel

5 Köszönet az áldozatos munkáért Folytatás az 1. oldalról: Munkáját pontosság és megbízhatóság jellemzi. A beavatkozások során megfontoltsága, határozottsága, nagy szakmai hozzáértéssel és hatékonysággal irányítja a beosztottjait a káresetek mielõbbi felszámolása érdekében. Palkovics Sándor, tûzoltó törzszászlós úr szolgálatának kezdete óta jól teljesítõ tûzoltó, ezért szolgálati ideje alatt háromszor elõléptették és számos alkalommal részesült jutalomban. Több mint 15 éves tûzoltói pályafutása alatt nyújtott kimagasló teljesítménye miatt, parancsnoka javaslata alapján kapta az év tûzoltója megyei kitüntetõ címet Veszprém megye közgyûlésétõl. Badacsonytomaj Város Polgármestere, Krisztin N. László a tûzoltó laktanya felújításában és bõvítésében végzett közremûködéséért és tevékenységéért jutalomban részesítette a HÖT Btomaj állományából Pál Balázs tûo. törzsõrmestert és Segesdi Ferenc tûo. alezredest. A HÖT Btomaj parancsnoka, Nagy Gyula tûo. alezredes hosszú idõn át végzett magas színvonalú szakmai tevékenységéért - soron kívül elõléptette: Horváth Csaba tûo. fõtörzsõrmestert tûo. zászlóssá, Hegedûs András tûo. törzsõrmestert tûo. fõtörzsõrmesterré, Farkas Zoltán tûo. törzsõrmestert tûo. fõtörzsõrmesterré, Virág Béla tûo. õrmestert tûo. törzsõrmesterré; - jutalomban részesítette: Bognárné Horváth Csillát, Farkas Attila tûo. õrmestert; - tûzoltó dísztõr emléktárgyat adományozott a tûzoltóság létesítéséhez, fejlesztéséhez nyújtott segítségéért Tóth László úrnak, a Badacsonytomaji Önkéntes Tûzoltó Egyesület nyugállományú parancsnokának, Varga Péter úrnak, a Varga Pincészet Kft. tulajdonosának, Csiszkó Gábor úrnak, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetõ igazgatójának. A terepjáró kulcsait Mátrai Gábor, a forgalmazó cég vezetõje és a nemzeti park képviselõje adta át jelképesen A balatoni fényben élõ emberek Folytatás az 1. oldalról: Továbbra is a helyi önkormányzat mûködteti kényszerbõl - a Szegedy Róza-házzal együtt - a múzeumokat, mondta Sall Csaba alpolgármester köszöntõjében. Ennek ellenére szívesen teszünk eleget a feladatnak, mert segítséget kapunk a megyei önkormányzattól, a múzeum igazgatóságtól, Csikós-Nagy Zsuzsanna New Yorkban élõ galériatulajdonostól. Badacsony híres a boráról, a hegyérõl, a vízrõl, s reméljük, hogy Egry Józsefrõl és az itt kiállított festményekrõl is egyre inkább az lesz. A gazdaságos mûködtetést a világhírû festõmûvészek alkotásaiból - Salvador Dali, Toulouse-Lautrec - rendezett tárlatok biztosíthatják, Csikós-Nagy Zsuzsanna mecenatúrájának köszönhetõen. Dr. Sáry Gyula, az Egry Baráti Kör tagja rendhagyó szempontból értékelte a mûvész életútját, zsenialitását. A klasszikus festményeken a témát mintegy lezárja a föléje boruló szilárd mennybolt. Egry azonban felnyitja a teret és a megnyíló végtelen ûr egy részévé teszi képének témáját. Azok az alakok, akik a balatoni fényekben élnek, metafizikai emberek. Egry képein hatalmas lépést tett arrafelé, ahol mûvészete központi figurája, nem hús-vér ember, hanem maga a kozmikus tér egy embert formázó darabja. Amiben ott téblábol egy parány, ugyanabból a matériából, amibõl környezete áll. Számomra Egry József a Balatont, a fényeket és a szuverenitást jelenti - mondta Talabér Márta, a megyei közgyûlés alelnöke. Kiemelte, hogy Egry attól a pillanattól kezdve haláláig szerelmese volt a tónak, amint megpillantotta. A Balaton lett a múzsája, élete és talán a vallása is - eggyé vált a szeretett tóval. Az emlékház tisztelgés emléke elõtt, megismerteti a látogatókkal mûvészetét, mindennapjait. Dr. Bakay Kornél történész Attila nyomdokain címû elõadása nagyon sok érdeklõdõt vonzott az Egry József Mûvelõdési házba április 18-án. A rendhagyó történelemórát a Nõk a Balatonért Egyesület szervezte meg, ahol Vastagné Farkas Éva elnök köszöntötte a megjelenteket. Professzor úr hozzásegít annak megismeréséhez, hogy nekünk gyökereink vannak, nekünk alapjaink vannak, nekünk helyünk van itt Európában - mondta lényegretörõ, rövid bevezetõjében Faragó György, majd átadta a szót az elõadónak. Ennek a hajdan nagy és jeles nemzetnek a történetérõl a legjelesebb tudósoktól tanulhattam - mondta dr. Bakay Kornél - közülük is kiemelkedik László Gyula professzor. Attila nyomdokain Fotó: Tûzoltó V. dr. Fodor Zsuzsanna, a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatója, a harmincöt éve megnyílott múzeum történetét elevenítette fel. A kulturális élet jeles eseménye volt 1973-ban az avató ünnepség, amelyen részt vett Bernáth Aurél, Borsos Miklós, Keresztury Dezsõ, Németh László, Fónay Tibor. Rengetegen látogattág, de az épület állaga folyamatosan romlott. A megyei múzeum igazgatóság és a badacsonytomaji önkormányzat összefogással, pályázati pénzek felhasználásával 2005-ben tudta befejezni az átalakítást. Mai formájában az emlékhely méltó helyet biztosít a nagy festõ mûveinek, szellemiségének. A szezonnyitó ünnepséget zenei, irodalmi mûsorral gazdagította Tóth Mariann vezetésével, Hedry Mária, Király Katalin és Szépligety Mátyás, a festõmûvész saját szerzeményeit is felelevenítve. Az emeleti teremben tartott megnyitó beszédében Csikós-Nagy Zsuzsanna örömmel üdvözölte az ismerõsöket. Jól esik az érdeklõdés - mondta a mûvésznõ - mivel elég nagy erõfeszítéseket teszünk azért, hogy nemzetközi hírû mûvészeket mutassunk be és ezzel a múzeumot ismertté tegyük. Toulouse-Lautrec 1864-ben született és 1901-ben halt meg. A posztimpresszionizmus mûvésze rövid életében 20 éven keresztül alkotott. Tizenhárom éves korában lábát törte, ami egy különleges betegség miatt soha nem forrt össze. Egy évvel késõbb - miután eltört a másik lába is - nyomorékként Párizsba költözött, ahol az éjszakai élet meghatározó figurája lett. A Moulin Rouge megrendelésére dolgozott. 380 plakáttal és közel 400 litográfiával tette népszerûbbé a híres mulatóhelyet. Megörökítette az éjszakai élet minden mozzanatát és ezekbõl a mûveibõl áll a 30 képet most bemutató badacsonyi tárlat. Azokban, akik az elmúlt hatvan esztendõ, jelzõkkel nehezen illethetõ oktatási intézményeiben szerezték történelemtudásukat - mondta - talán már maga a cím is borzongást vált ki. Hiszen mindenhol azt sugallják, hogy a magyarságnak ez az õsi hun-magyar rokonsága nem tudományos. Itt az ideje, hogy - itt is és másutt is - szembenézzünk ezzel a kérdéssel. Nem lehet ugyanis nagyobb csapás egy nemzet számára, minthogy megfosztják az emlékezetétõl. A magyarság õstörténetével, a Kárpát-medencei és az Európai középkor régészeti feltárásával, annak feldolgozásával nevet szerzett tudós ismét elvarázsolta hallgatóságát. Dr. Bakay Kornél elõadásában ugyanis a honfoglalás idejét-, körülményeit tekintve rendkívül érdekes és különleges szemszögbõl ismerhettük meg múltunkat. Rádiótörténeti kiállítás Régi rádiókat, lejátszó és felvevõ eszközöket bemutató kiállítás nyílott május 3-án az Egry József Mûvelõdési házban. Cseh Sándor badacsonylábdihegyi magángyûjtõ muzeális értékû rádióit, gramofonjait, magnóit tekinthetik meg az érdeklõdõk. Stankovics György, nyugalmazott iskolaigazgató megnyitó beszédében méltatta az ötven év alatt létrejött gyûjteményt, kiemelve, hogy a kiállított darabok nagy része ma is üzemképes. A kiállított mintegy kétszáz készülék közül legrégebbit 1928-ban gyártották. A téma iránt érdeklõdõk igazi különlegességeket is láthatnak, az elmúlt nyolcvan év fejlõdése szinte évjáratonként nyomon követhetõ. Cseh Sándor gyûjteménye nemzeti értékeink közé tartozik -mondta Stankovics György. Felelevenítette a rádiózás megszületésének történelmi pillanatait, személyes élményeit abból az idõszakból, amikor a hírek egyetlen élõ forrása a kezdetleges készülékek voltak. A szõlõ lelke A szõlõ és a bor varázsa címmel a Bakony Fotóklub kiállítást rendezett a Városi Mûvelõdési Központban. Németh Szabina igazgató köszöntötte a megjelenteket, közöttük Mátyus Károlyt, a Fotoklub elnökét, Láng Tibor mûvészeti vezetõt. Jeck Tibor a Vinum Vulcanum Borlovagrend tiszteletbeli nagymestere köszöntõjében a mûvészi színvonalú, átéléssel készített képeket méltatta. Olyan tükröt tartanak elénk - mondta - amely a somlói borvidékeket valósághûen ábrázolja, a szõlõ és bor elõállításáért folytatott küzdelmes élet pillanatain keresztül. A lényeglátók olyan világról mesélnek, amelyet a benne dolgozó ember nem mindig vesz észre - mondta Jeck Tibor - kívánjuk, hogy Badacsonyt is hasonló színvonalon mutassák majd be. Gyászhírek: Papp Viktória Judit (született1939-ben) elhunyt március 18-án Piros Zoltán (született1930-ban) elhunyt április 2-án Angyal Lajosné sz. Pál Irén (született1921-ben) elhunyt április 5-én

6 Közhasznúsági jelentés Közhasznú éves egyszerûsített beszámoló mérleg 2007 Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület (BÖÉE) Számviteli beszámoló: (Elõzõ év) Tárgyév, adatok 1000 forintban; Forgóeszközök (403) 109; Pénzeszközök (403) 109; Eszközök (aktívák) összesen (403) 109; Saját tõke (403) 109; Tõkeváltozás/ Eredmény (347) 403; Tárgyévi eredmény alaptevékenységbõl (közhasznú tevékenységbõl) (56) -294; Források (passzívák) összesen (403) 109; Összes közhasznú tevékenység bevétele (519) 356; Pénzügyileg rendezett bevételek (519) 356; Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás 5; Tagdíjból származó bevétel (202) 169; Egyéb bevitel (317) 182; Közhasznú tevékenység ráfordításai (463) 650; Ráfordításként érvényesíthetõk kiadások (463) 650; Tárgyévi pénzügyi eredmény (56) -294; Közhasznú tevékenység Tárgyévi pénzügyi eredménye (56) -294; Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye (56) -294 A költségvetési támogatás felhasználása: A kapott támogatást a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület mûködési célokra, karitatív tevékenységre, közösségi rendezvények és a helyi bûnmegelõzési tevékenység támogatására használta fel. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás: A Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesületnek vagyona nincs. A cél szerinti juttatások kimutatása: A Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület (továbbiakban: BÖÉE) Ft-tal a Picikét a Kicsikért Alapítványt, Ft-tal a Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj tevékenységét támogatta, továbbá Ft tagdíjat fizetett a Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége tagjaként, és Ft-tal segítette tûzkárosult magánszemély rendkívüli kiadásait. A központi költségvetési szervtõl, az elkülönített állami pénzalapból, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásából és mindezek szerveitõl kapott támogatások mértéke: A Nemzeti Civil Alapprogramtól mûködési célú pályázatra Ft-ot, a SZJA 1 %-os felajánlásából Ft-ot kapott az Egyesület. A közhasznú szervezet (BÖÉE) vezetõ tisztségviselõinek nyújtott juttatások értéke, illetve összege: A BÖÉE tisztségviselõi nem részesülnek juttatásban. A közhasznú tevékenységrõl szóló rövid tartalmi beszámoló: A BÖÉE Badacsonyörs településrész tulajdonosi és vagyoni védelme, általános rendjének fejlesztése, értékének gyarapítása, a szõlõkultúra megtartása és fejlesztés érdekében folytatja tevékenységét. A BÖÉE közhasznú minõsítését a Veszprém megyei Bíróság 2002-ben jegyezte be a CLVI. Tv C. 8. pontjában meghatározott természetvédelem, 9. pontjában meghatározott környezetvédelem és a 15. pontjában meghatározott közrend védelme tevékenységgel. A célok megvalósítása érdekében a BÖÉE feltárja a jogos igényeket és a tennivalókat, szervezi, illetve továbbítja azok megoldását az illetékes hatóságokhoz és figyelemmel kíséri az intézkedéseket. A BÖÉE jelölésével megválasztott települési képviselõ (alpolgármester) útján folyamatosan részt vesz a helyi fejlesztési és más önkormányzati döntések elõkészítésében meghozatalában, közcélú feladatainak érvényesítése érdekében. Összességében megállapítható, hogy a BÖÉE célkitûzései megvalósulnak, javaslatait az önkormányzat figyelembe veszi, egyes feladatok bedolgozásra kerültek az önkormányzat képviselõ-testületének 4 éves ciklusprogramjába, illetve az éves költségvetési tervbe, megvalósulásuk idõarányos. Mórocz István elnök Fórum a Leader programról Helyesbítés A Leader pályázati rendszerrõl tartott fórumot a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Helyi Közösség február 20-án. Az akciócsoport vezetõ képviselõje Krisztin N. László és Rajzó Blanka irodavezetõ ismertette terveiket, szervezeti felépítésüket, a leendõ fejlesztési irányokról pedig kikérték a mûvelõdési házban megjelent érdeklõdõk véleményét. A Leaderrel egyelõre ismerkedik mindenki - monda Krisztin N. László - egy különleges együttmûködésrõl van szó, amelyben vállalkozók, civil szervezetek, önkormányzatok, természetes személyek vesznek részt a pályázatipénzszerzési folyamatban. Ezért a találkozó legfõbb célja az elõzetes terveket az érintettek elé tárni és megismerni véleményüket, javaslataikat. Az Európai Unió és Magyarország hétéves vidékfejlesztési programjának részeként ezek a közösségek maguk dönthetik el, hogy mire és mennyit költenek. A Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Leader Akciócsoportot negyvenhárom település százharminc tagja alkotja - vezetõ szervezete Badacsonytomaj Város Önkormányzata - és ez a csoport 1,4 milliárd forinthoz juthat. A megalakulás érdekében benyújtott pályázat sikeres volt, a második fordulóban viszont a legapróbb részletig kidolgozott terveket kell elfogadtatni a Földmûvelési- és Vidékfejlesztési Minisztériummal. Az általános támogatási célok között szerepel a beruházások ösztönzése, természeti, épített és kulturális értékek turisztikai jellegû hasznosítása, marketing, közösségfejlesztés, esélyegyenlõség javítása, fiatalok megtartása. A végleges terveket a fórumokon elhangzott javaslatok figyelembe vételével alakítják ki március folyamán. Ez azért különösen fontos, mert sikeres pályázat esetén is csak a közösen meghatározott célokra és összeghatárig lehet igénnyel fordulni a Leader csoporthoz. Utólag nem lehet átcsoportosítani összegeket - tehát a tervezõknek óriási a felelõssége. Az év második felében kerülnek nyilvánosságra azok a feltételek, amelyek teljesítésével a helyiek számára elérhetõvé válnak az Uniós pénzek. Persze a megfelelõ önrészt biztosítani kell, - ami már eleve gondot okozhat a kisebb egységeknek - ennek biztosítása érdekében a közösség egy külön alapot szeretne képezni. A csoport a turizmust - mint vezérszálat - kezeli kiemelt célként az együttmûködési programban, amely alkalmas arra, hogy minden résztvevõ a maga területén bekapcsolódhasson. Az alapelképzelést a tárgyalások során mindenki elfogadhatónak tartotta, a részletek kidolgozásához pedig ezek a fórumok nyújthatnak segítséget. A mûvelõdési házban megjelentek igen aktívan kapcsolódtak ötleteikkel az elõadáshoz, néhány ezek közül: Kovács Gyuláné 24 órában elérhetõ, elektronikusan mûködõ információs pontokat javasol kialakítani, amely a térség programjait is tartalmazza. Kugler Ede szerint a Badacsony hegy megközelítésére szolgáló utak rossz állapotban vannak, elhanyagoltak a szõlõterületek. A helyi termékek eladásához egy begyûjtõhelyet létesítene, ahol ellenõrzött minõségû termékeket vennének csak át. Vastagné Farkas Éva a falukemence megvalósítását javasolja. Az étel, bor, program témákat komplexen e köré lehetne csoportosítani. A vízi-, gyalogos-, horgász turizmust javasolja kiemelni. A vízi turizmuson belül a vitorlás versenyeket lehetne támogatni, a vitorlás oktatást biztosítani. Koncz László a lovas turizmust fejlesztené, hiszen lovas nemzet vagyunk. Javasolja a lovaglást iskolai órarendbe illeszteni. A lovaglás, lovas kocsikázás köré lehetne szervezni a bort és gasztronómiát, látványturizmust is. Kovács Gyuláné szerint a lovas turizmushoz hozzá lehetne kapcsolni a gyógyítást is, hiszen a konduktorok testilelki bajokat tudnak a lovaglással kezelni. Az év 12 hónapjában lenne rá igény. Kovács András a célt horgász turizmusnál elsõsorban horgász kikötõk létesítésében látja. Szõke Margit felveti a turizmushoz kapcsolódóan a vallási turizmus lehetõségét, a II. János Pál Pápa emlékhely, a településeken található kápolnák bekapcsolásával. Csizmarik Béláné nagyon fontosnak tartaná a hulladékgyûjtés, tárolás, elszállítás kérdésének megoldását, hiszen az EU a szelektív hulladékgyûjtést támogatja. Krisztin N. László képviselõ végül megkérte a jelenlévõket, hogy kísérjék figyelemmel a program sorsát és további ötleteikkel járuljanak hozzá a sikeres szerepléshez. A Badacsony áprilisi számának címlapján, a Díjak felét elhozták címû cikkbõl véletlenül kimaradt a képen szereplõ Szõke Eszter és a díjazottak neve. Az érintettektõl elnézést kérünk. A Balaton-felvidéki Szín-Vonal Képzõ- és Iparmûvészeti Iskola tanulói az országos mûvészeti tanulmányi versenyen a következõ eredményeket érték el: Fémmûves kategória - I. helyezett: Szõke Eszter, II. helyezett: Békássy Éva, III. helyezett: Szlávik Barbara - felkészítõ tanár: Baranyai Zoltánné Makett - és papírtárgy készítõ kategória - II. helyezett: Kovács Barbara, III. helyezett: Trajber Szimonetta, IV. helyezett: Szalay Bernadett - felkészítõ tanár: Baranyai Zoltánné és Solyomvári Noémi. Kalmár György Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj (PEB) Számviteli beszámoló: (Elõzõ év) tárgyév, adatok 1000 forintban; Forgóeszközök (396) 201; Pénzeszközök (396) 201; Eszközök (aktívák) összesen (396) 201; Saját töke (396) 201; Induló töke/jegyzett töke (396) 201; Tõkeváltozás/eredmény (206) 396; Tárgyévi eredmény alaptevékenységbõl (közhasznú tevékenységbõl) (190) -195; Források (passzívák) összesen (396) 201; Összes közhasznú tevékenység bevétele (2409) 1417; Pénzügyileg rendezett bevételek (2409) 1417; Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás (2176) 1169; Helyi önkormányzattól (450) 320; Egyéb (1726) 849; Tagdíjból származó bevétel (50) 50; Egyéb bevétel (183) 198; Közhasznú tevékenység ráfordításai (2219) 1612; Ráfordításként érvényesíthetõ kiadások (2219) 1612; Tárgyévi pénzügyi eredmény (190) -195; Közhasznú tevékenység tárgyévi pénzügyi eredménye (190) -195; Közhasznú tevékenység tárgyévi eredménye (190) A költségvetési támogatás felhasználása: A kapott SZJA 1 %-a ,- Ft támogatást a Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj mûködési kiadásaira, eszközbeszerzésre, rendezvények, illetve pályázati önrész céljaira fordította. Az Egyesület más költségvetési támogatást nem kapott. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás: A Polgárõr Egyesület Badacsonytomajnak vagyona nincs. A cél szerinti juttatások kimutatása: A Polgárõr Egyesület Badacsonytomajnak cél szerinti juttatása nem volt. A központi költségvetési szervtõl, az elkülönített állami pénzalapból, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitõl kapott támogatások. A Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj a helyi önkormányzattól ,- Ft, Hajdúhadház Város Önkormányzatától ,- Ft, az NCA-tól ,- Ft, mûködési bevételi támogatásban részesült. Az Egyesület a Badacsonytomajért Közalapítványtól ,- Ft támogatásban részesült, amely terepjáró személygépkocsi vásárlására és törlesztõ részlet fizetésére lett felhasználva. A közhasznú szervezet vezetõ tisztségviselõinek nyújtott juttatások értéke, illetve összege: A Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj tisztségviselõi tevékenységüket térítésmentesen végzik. A közhasznú tevékenységrõl szóló rövid, tartalmi beszámoló: A Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj közhasznú szervezet megalakulását és minõsítését a Veszprém Megyei Bíróság az évi CLVI. törvény 26. c.) bekezdés 15.) pontjában meghatározott közrend védelme tevékenységnek jegyezte be évben. Az Egyesület közhasznú tevékenysége: A bûncselekmények megelõzése, a bûnelkövetési alkalmak csökkentése. Az ön- és vagyonvédelmi tevékenység népszerûsítése. A lakosság biztonságérzetének növelése. A fentiek érdekében a közrend és közbiztonság erõsítését célzó figyelõ-jelzõ szolgálat ellátása a település közigazgatási területén. A rendõri szervek tevékenységének segítése. A kapott támogatások elõsegítették a Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj mûködésének kiadásait, felszerelésének eszközfejlesztését, tevékenysége hatékonyságának és mobilitásának fokozását. A Polgárõr Egyesület Badacsonytomaj a fentiek alapján eredményesen teljesítette az Alapszabályban rögzített feladatait a bûnmegelõzés és a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében. Mórocz István elnök

7 Anyakönyvi Hírek Május hónapban házasságot kötött: Folly Judit Erzsébet és Bassola Bálint Tisztelt olvasó! Továbbra is várjuk az Önök leveleit, információit minden olyan eseményrõl, amelyet közhírré kívánnak tenni. Kérem az olvasókat, hogy az újsággal kapcsolatos véleményüket írják meg a v5studio@t-online.hu címre, vagy mondják el a 30/ es telefonon. Tisztelettel: Kalmár György szerkesztõ Anyák napi játszóház Anyák napi játszóházat rendeztek május 4-én a mûvelõdési házban, amelyre szeretettel várták az anyukákat, nagymamákat, de sajnos nagyon kevesen fogadták el a meghívást. A Balaton-felvidéki Szín-Vonal Mûvészeti Iskola rendezte meg április én, az oktatási minisztérium által meghirdetett Népmûvészeti Tanulmányi Versenyt. Az ország legkülönbözõbb pontjairól érkezõ diákok elõször egy hangulatos városnézõ kocsikázáson vettek részt. Az ünnepélyes megnyitón Krisztin N László Polgármester Úr köszöntötte a városunkba érkezõ diákokat és a felkészítõ tanárokat. A versenyzõk vetítettképes elõadások segítségével ismerhették meg a Bakony és Balaton-felvidék népmûvészetének sajátosságait. A gyõri és veszprémi néprajzi A Szín-Vonal Mûvészeti Iskola hírei Népmûvészeti Tanulmányi Verseny A verseny rendezõje: Balatonfelvidéki Szín- Vonal Képzõ- és Iparmûvészeti Iskola A tanulók életkoruknak megfelelõen három korcsoportban, iskolatípusuknak megfelelõen (általános iskola vagy mûvészeti iskola) két kategóriában versenyezhetnek. Az alsó tagozatos tanulók (a 7 és 10 év közöttiek) a Balatonhoz, a balatoni tájhoz fûzõdõ mondák, legendák, mesék illusztrációival pályázhatnak. A felsõ tagozatos tanulók (a 10 és 15 év közöttiek) a Balaton és környéke természeti szépségét, épített környezetét, idegenforgalmi értékeit, a tó és környéke által biztosított élményforrásokat, eseményeket bemutató munkákkal nevezhetnek. A középiskolás fiatalok (a 15 és 22 év közöttiek) olyan képzõ- vagy iparmûvészeti alkotásokkal pályázhatnak, amely a környezet szín és fényvilágának megjelenítésére, kifejezésére irányul. Egyének és csoportok is pályázhatnak. A pályamunkákkal kapcsolatban technikai és múzeum által kölcsönzött tárgyak segítségével megcsodálhatták a pásztormûvészet, a népi kerámia és textilmûvészet legszebb darabjait. A neves muzeológusokból, pedagógusokból álló versenybizottság értékeléseibõl a résztvevõk nagyon sokat tanulhattak. A kétnapos verseny során a tanulók igen komoly tárgyi tudásról tettek tanúságot. Az elsõ három helyezett az értékes tárgyi jutalmon túl a fõiskolai, egyetemi továbbtanuláshoz értékes felvételi pontszámkedvezményt kapott. A versenyen résztvevõk kellemes élményekkel távoztak városunkból. BZ Egry Képzõ- és iparmûvészeti pályázat A BAFISZ matematika-fizika munkaközössége által szervezett Az élet fizikája csapatversenyen ügyesen szerepeltek diákjaink. A Szlávik Sándor, Szabadi Richárd, Szõke Barnabás alkotta 8. osztályos csapat 55 ponttal a második helyezést ért el. Hetedikes csapatunk Farkas Klára, Pass Natália, Zabó Petra, mint a legjobb hetedikes csapat összesítésben az ötödik helyen végzett. A versenyt a kapolcsi nyolcadikosok nyerték, a harmadik helyezést a balatoncsicsói csapat érte el. Zapletál József szervezõ tanár A fenti címmel sulifesztivált hirdetett a balatonfûzfõi Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény. A rendezvényükre a Balaton-felvidéki Iskolaszövetség és a Kelet-Balatoni Kistérség iskoláiból érkeztek a résztvevõk. Angol, német, szépkiejtési, technika, informatika elméleti-gyakorlati versenyeken, sport bemutatókon és ügyességi versenyeken vehettek részt tanulóink. Pass Natália és Zabó Petra diákjaink eredményesen szerepeltek az angol nyelvi versenyeken, a 7-8. osztályosok informatika méretbeli kikötés nincs. Pályázat beadási határideje: május 30. A pályázat hátoldalán kérjük feltüntetni: a pályázó(k) nevét, születési dátumát, lakcímét, az alkotás címét, a tanuló(k) iskolájának nevét, (amennyiben mûvészeti iskolás kérjük a tanszak, illetve a szak megjelölését), az iskola címét, a kapcsolattartó tanár nevét, telefonszámát, es elérhetõségét. Beküldési cím: Balatonfelvidéki Szín- Vonal Képzõ- és Iparmûvészeti Iskola, Badacsonytomaj, Kert út 14. A beérkezett alkotások közül szakmai zsûri választja ki a díjazottakat, akik értékes nyereményekben részesülnek (oklevél, könyvjutalom, nyári alkotótábori részvétel). A legszebb munkák az Egry József emlékév kiállításán szerepelnek. A díjkiosztásról, a kiállítások megnyitásáról, az eredményekrõl a kiállításon szereplõ munkák tulajdonosait június 10-ig tájékoztatjuk. Fizikaverseny Fotó: Tatay Egy nap az iskolákért, egy nap a tudásért bemutatóját iskolánk csapata (Szlávik Sándor, Szabadi Richárd) nyerte el. A sportot kedvelõ tanulóink (Kulcsár Kinga, Molnár Gergely, Németh Zsófia, Söptei Gergõ, Tombor Róbert, Vadász Dóra), egy izgalmas vidám délelõttöt tölthettek el a sportpályán, a kalandparkban, ahol bobozhattak és különbözõ extrém sportokkal ismerkedhettek meg. A karate bemutató hangulata tovább lelkesítette az ott lévõ diákokat. A programok pedig lehetõséget kínáltak a tanulóknak egymás megismerésére, a kollégák pedig tapasztalatot cserélhettek. LMK Országos képzõmûvészeti verseny A víz világnapja Az iskolánk, mint minden évben az idén is megemlékezett a Víz Világnapjáról egy változatos kiállítás formájában. Köszönjük diákjaink rajzait, a vízi élõvilággal kapcsolatos gyûjteményeit. Külön köszönet Tobak Dominik elsõ osztályos tanulónak a kiemelkedõen szép tárgyakért. A Víz Világnapjának megünneplését az évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Ennek hatására az ENSZ március 22-ét nyilvánította e nappá, felhívva a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz fontos szerepére életünkben. Cél, hogy óvjuk, védjük környezetünket, s ezen belül a Föld vízkészletét. Földünk jelentõs hányadát vizek borítják. Növény, állat, ember egyaránt képtelen az életre víz nélkül. Természetes, hogy amikor valaki kinyitja a csapot, abból egészséges, tiszta ivóvíz folyik. A világ különbözõ tájain élõ számtalan embernek azonban ez nem ennyire egyértelmû. Vannak olyan országok, ahol az ivóvízkészletek szûkösek, sõt, olyan térségek is, ahol egyáltalán nincs ivóvíz. A tiszta víz kincs, melyre vigyáznunk kell, s meg kell õriznünk a következõ generációk számára. Hornyák Róbert, Hornyák Róbertné, Farkas Csilla A Tapolca és Környéke Kistérség ben pályázatot írt ki a kistérségben élõ gyermekek, tanulók számára azzal a céllal, hogy a fiatalok képzõ- vagy iparmûvészeti jellegû munkáikkal mutassák be lakóhelyük természeti kincseit, hagyomány vagy mondavilágát. A beérkezõ pályamunkák közül a legjobban tetszõ grafikákkal, festményekkel a kistérség részt vett a Város- és Faluvédõk Szövetsége által meghirdetett Gyermekek az épített és természeti környezet védelméért címû pályázaton. Intézményünkbõl az aranyhíd keletkezésérõl szóló monda feldolgozásáért Árvai Adél, a természetvédelem fontosságára felhívó fali-textiljével Sáfár Daniella különdíjat kapott. A jutalmakat április 26-án a budai várban, a Történeti Múzeumban Ráday Mihály elnök adta át. A díjátadó után a reneszánsz évhez kapcsolódóan a díjazottak megtekintették a korvinákat és ezt követõen állatkerti sétán vettek részt. Április án került sor az Oktatási és Kulturális Minisztérium által meghirdetett, az alapfokú képzõ- és iparmûvészeti intézmények tanulói számára megrendezett kézmûves verseny döntõjére. A versenyen a tanulók annak függvényében, hogy hány éve vesznek részt mûvészetoktatásban, illetve, hogy hány éve tanulnak iparmûvészeti mûhelygyakorlatot, négy korcsoportban vethették össze tudásukat. Mivel intézményünk még igen fiatal és a legkorábban beiratkozó tanulóink is csak egy éve vesznek rész kézmûves mûhelygyakorlaton, csak a legalsó korcsoportba nevezhettünk. A közel 300 intézménybõl alig ötven tanuló jutott be az országos döntõbe. Az intézmény az országos versenyen elsõ helyezést ért el, és Gelencsér Orsolya a nagyon szép kerámia kisplasztikájával és épület-makettjével különdíjat kapott. Meggyõzõdésem, hogy egy ilyen országos megmérettetés, elismerés a gyermekek számára meghatározó élményt jelent. BZ Fotó: Baranyai

8 Katolikus üzenet Ahol az Úr Lelke, ott a szabadság (2Kor 3,17) Pál apostol írta ezt a korintusi keresztényeknek, akiket különösen kedvelt. Csaknem két évet élt közöttük, 50 és 52 között. Isten igéjét ültette, megvetette a keresztény közösség alapjait, melynek atyaként adott életet. Néhány év múlva, amikor meglátogatta õket, egyesek nyilvánosan kétségbe vonták apostoli tekintélyét. Emiatt alá kellett húznia küldetésének nagyságát, azt a tényt, hogy nem saját elhatározásából hirdeti az evangéliumot, hanem Isten ösztönzésére. Isten igéjét elõtte nem fedi lepel, mert a Szentlélek felfedte neki az ige értelmét, annak fényében, ami Jézus Krisztusban történt. Ezért tudja teljes szabadsággal megélni és hirdetni azt. Az ige lehetõvé teszi számára, hogy közösségre lépjen az Úrral, Jézussá alakuljon, és így az Úr Lelke, a szabadság Lelke vezesse õt. A feltámadt Jézus, az Úr továbbra is - ugyanúgy, mint Pál korában - a Lélek révén mûködik a történelemben, különösen a keresztény közösségben. Nekünk is megadja, hogy megértsük az Evangélium teljes újdonságát, és a szívünkbe vési, hogy életünk törvényévé váljon. Nem kívülrõl ránk erõltetett törvények vezetnek bennünket, nem vagyunk rabszolgák, akiket meggyõzõdésük ellenére és beleegyezésük nélkül kényszerítenek a parancsok. A keresztényt saját belsõ életének lényege mozgatja, melyet a Szentlélek ültetett a szívébe a keresztség által. A Lélek hangja vezeti, és Õ Jézus szavait ismétli, tárja fel teljes szépségükben, az élet és az öröm kifejezõdéseit. Rámutat, hogy ma is idõszerûek, megtanítja, hogy hogyan éljük, és egyidejûleg erõt is ad hozzá, hogy gyakorlattá váltsuk. Maga az Úr az, aki Szentlelke által eljön, hogy bennünk éljen és cselekedjen, élõ evangéliummá alakítson Varga Zsanett A skatulya Ifjú korunk gondolata Nem a létünk feladata... Amit várnak meg nem tennénk... Mi csak lelkünk étkét ennénk. Étket, amit eltiltanak! Nem lenne több: egy pillanat! A kommün bukása után Csala a községházára hivatta Lichtneckert Ödönt és nyolc társát és tudatta velük a kommün bukását. Ezután az újonnan alakult polgárõrség elõtt a legocsmányabb szavakkal illette és kommunistának nevezte õket, más meg azt fogta rájuk, hogy terrorcsapatot akartak hozatni és l8 embert felakasztani. A Tanácsköztársaság bukása után a keszthelyi különítmény elsõként Rácz Lajost tartóztatta le. Szabadon engedték, de augusztus 23-án õt és l5 társát a tomaji csendõrõrs letartóztatta. Közülük Csala és néhány jobb módú tomaji gyanúsítására Lichtneckert Ödön õrizetben maradt, a többieket szabadlábra helyezték. Így a per elsõ szakaszában Lichtneckert Ödön volt a fõvádlott. A perben mégis Csala lett az elsõ rendû vádlott, mert sokan, fõleg a szociáldemokraták terhelõ vallomást tettek rá. Horváth Lajos csendõr õrsparancsnok jelentésében viszonylag a legobjektívabb elemzést adta a tomaji eseményekrõl. A per a falut mélyen megosztotta. Fõleg a szociáldemokraták és a plébános Csala Gergelyt vádolták, a kommün alatti események fõ felelõseként állították be. Csala, akit a kommün bukása után ismét községi bíróvá választottak, ügyesen védekezett a bíróság elõtt. Felmentésében döntõ szerepet játszottak a jobb módú tomajiak, akiknek többsége mellette tanúskodott. Õt úgy állították be, mint aki a jobb módúak védelmében tevékenykedett a kommün alatt, tulajdonképpen csak megjátszotta, hogy a kommunizmust pártolja. Ugyanezek a jobb módúak terhelõ vallomásokat tettek a szociáldemokratákra, akik az elitéltek többségét (hatból 5 fõ) alkották. Eredetileg l8, késõbb l6 vádlott volt. Csala Gergely I. Szívünkön viselnénk terhünk. S azt hisszük, hogy nem felejtünk... Telnek múlnak majd az évek... megfakulnak régi képek. Mikor fogsz majd rádöbbenni, hogy mit kellett volna tenni?! Átkozod-e azt a napot, mikor szíved elhallgatott? Mikor nagy szél fújta tüzed Kalmár László: Badacsonytomaj történelme minket. Ez tehát az igazi szabadság, ha az Úr vezet minket, az Õ Lelke, az Õ igéje! Egyúttal ebben áll énünk legigazibb megvalósulása is. Tudjuk viszont, hogy ahhoz, hogy a Szentlélek mûködjön, teljes készséggel kell hallgatnunk Õt. Készen arra, hogy - ha szükséges - megváltoztassuk gondolkodásmódunkat, és teljesen azonosuljunk azzal, amit mond. Az ember könnyen enged a nyomásnak, és hagyja, hogy a társadalmi szokások és elvárások rabszolgájává váljon, amibõl hibás döntések fakadhatnak. Ahhoz, hogy megéljük az e havi életigét, meg kell tanulnunk határozott nemet mondani a rosszra, ami a szívünkben születik, valahányszor engedünk a kísértésnek, és olyan viselkedést veszünk fel, amely nem az Evangélium szerint való; és meg kell tanulnunk biztos igent mondani Istennek mindig, amikor arra hív bennünket, hogy igazságban és szeretetben éljünk. Így felfedezzük majd a kereszt és a Lélek közötti kapcsolatot, ok-okozati összefüggést. Minden vágás, minden metszés, minden önzésünkre kimondott nem új fény, béke, öröm és szeretet forrása lesz, belsõ szabadság és önmegvalósítás: kitárt kapu a Lélek elõtt. Így Õ ebben a pünkösdi idõszakban még bõségesebben el tud árasztani ajándékaival, és vezetni tud bennünket: Isten igaz gyermekei leszünk. Egyre inkább megszabadulunk a rossztól, és egyre szabadabbak leszünk a szeretetre. István atya s elõhívta ím a szüzet??? Úgy érezted ember lettél, mert az eszed szerint tettél??! Téved-e, ki nagy lázban ég s nem csitítja izzó szívét? Téved-e, ki álmoknak él s legjobban nem magától fél??? mert biz' aki hitt magában nem ragadt a skatulyában. Badacsonytomaj III. rész rendû vádlottat és 7 társát felmentették. Rácz Lajost egy évi börtönre, Egyed Vincét egy év négy hónapi börtönre, Lichtneckert Ödönt négy hónapi fogházra, ifj. Koncz Jánost 8 hónapi börtönre, Koczián Ferencet 8 hónapi börtönre, Halász Jánost egy év és négy hónapi börtönre ítélték. Az elítéléshez nem kellett túl sokat elkövetni, hogy a vádlottakat izgatás és zsarolás vétségében elmarasztalják. Lichtneckkert Ödönt pl. részben azért ítélték el, mert egyes tanúk szerint az utcán azt a kijelentést tette, hogy a vallásoktatást be kell szüntetni az iskolában (a vádat tagadta). A súlyosabb büntetést azok kapták, akik bekiabálásokat tettek a forró hangulatú népgyûléseken. A Zala vármegyében folyt büntetõügyekben szerepe volt Mindszentynek is, aki egerszegi plébánosként harcos jobboldali volt, a kommün alatt internálták, s utána szorgalmazta a megtorlást december 2-án a kormányzó elengedte Egyed Vince, Halász János és Rácz Lajos büntetésének hátralévõ részét. A Kisõrsön történtek miatt Ernst Dezsõt három hónapi fogházta ítélték 1919 júniusában a Tóth Péter-féle vendéglõben tartott beszédéért. A büntetõpernek a helytörténetin kívül országos jelentõsége is van, mert segít megérteni azt, hogyan számolták fel a szociáldemokrata mozgalmat 1919 után a vidéki Magyarországon, s miért is írta alá Peyer a paktumot Bethlennel 1921-ben, ugyanabban a hónapban, amikor az utolsó tomaji szociáldemokratákat kiengedték a börtönbõl. Lichtneckert András A következõ számtól Egry József életútját ismerteti helytörténeti rovatunk. Könyvajánló Szépirodalom: Apollinaire, Guillaume: Tizenegyezer vesszõ; Bogdán Kálmán: Csak a szépre emlékezem...; Clarke, Lindsay: Visszatérés Trójából; Cornwell, Patricia: A Dél keresztje; Higgins, Jack: Nincs kegyelem; Ismeretlen katona : írók katonatörténetei; Karczag György: Zúgó nyilak; Knauss, Sibylle: De Sade márki hitvese; Lengyel Dénes: Emlékezések, ; Mikszáth Kálmán: A százegyedik asszony; Preston, Douglas: A sötétség kereke; Steel, Danielle: A kettes lakosztály Gyermek- és ifjúsági irodalom: Benedek Elek: Kisbaconi versek; Brezina, Thomas: Hogyan varázsoljunk szupersrácot?; Rowling, J. K.: Harry Potter és a Halál ereklyéi Ismeretterjesztõ irodalom: Szabó Sára, G.: Hogyan írjunk ( és gépeljünk) szakdolgozatot?; Fülöp Lajos: A vincellérmester könyve; Szeghalmyné Ócsai Marianna: Gyöngy-világ : különleges ékszerek; Sorges, Jürgen: Róma; Mihály János: Ábel a lövétei rengetegben; Ligeti Lorge György: Valószínû történelem; Bánó Attila: Rejtélyek a magyar múltból Az európai uniós közkönyvtári pályázaton nyert könyvek: Németh Balázs:...Isten nem aloszik, rejánk pislong... ; Weiler, Joseph : Keresztény Európa; Lejeune, René: Politika és életszentség; Monnet, Jean: Emlékiratok; A politikus Antall József; Gábor Dezsõ Dzsingisz: Európába félúton; Magyarország politikai évkönyve; Lendvai, Paul: A világ egy kritikus európai szemével; Az uniós pályázatok készítésének módszertana; Európai integrációs alapismeretek; Hargitai József: Jogi fogalomtár; Pedagógusmesterség az Európai Unióban; Andreone, Franco: Európa; Borhidi Attila: Magyarország növénytársulásai; Amit az ecstasyról tudni kell; Gyógynövények kézikönyve; Biológiai növényvédelem hajtató kertészeknek; Jávor Júlia: Korszerû szállásszolgáltatás; Frank Júlia: Európa konyhája; Fodor Ágnes: A varázslatos logframe-módszer; Molnár István: Vállalkozók európai fogalomtára; Zeni, Ulrich J.: Gyümölcslevek házi készítése; Takács Erika: Kalandozás Európa kincseinek titokzatos világában; Kiss Katalin, É.: Anyanyelvünk állapotáról; Pomogáts Béla: Magyar régiók; Magyarok krónikája; Kastélyos Péter: Családi fénykép csatlakozás után; K. und K. kalandozások Szántainé Ruzsa Mariann könyvtáros A városi könyvtár az idén is megszervezi hagyományos tavaszi kirándulását Szeged és környékére. Idõpont: május 30-június 1. Részletes felvilágosítás kérhetõ személyesen vagy telefonon ( ) Szántainé Ruzsa Mariann könyvtárosnál. Olvasókör alakult A városi könyvtárban megalakult a szépkorúak olvasóköre. A 15 fõt számláló csoport heti egy alkalommal, csütörtökön délután két órakor tarja összejöveteleit. Az Olvasókör a 2005-ben megszûnt Õszidõ klub tagjaiból alakult. A tagok életkorukat tekintve nyugdíjasok és többségük egyedül él. Hetente egy alkalommal találkoznak. A tevékenység egyenlõre inkább csak a jóízû beszélgetésekben merül ki, illetve ilyenkor kölcsönöznek könyveket is a könyvtárból. Én szeretném, ha a jövõben foglakoznánk a magyar és a világirodalom meghatározó személyiségeinek életével, munkásságával. Verseket, rövidebb elbeszéléseket, novellákat eddig is olvastunk fel, ezt a jövõben is folytatni kívánjuk. Tervezzük a magyarországi irodalmi emlékhelyek felkeresését. Elõadókat is hívunk meg, ezzel is színesítve az együttléteket. Jelentkezési korhatár nincs, inkább a létszám lehet probléma a helyszûke miatt. Szántainé Ruzsa Mariann könyvtáros

9 FIZETETT HIRDETÉS Röviden a tavaszi fordulókról Labdarúgó csapataink a téli felkészülést követõen jó szereplést sejtettek a tavaszi idényre. A nyirádi tornacsarnokban, a szigligeti mûfüves pályán és a hazai tornateremben kezdõdött a felkészülés, melyet több elõkészületi mérkõzés (jó eredményekkel) követett. A bajnokságban I. osztályú csapatunk eddig 11 mérkõzést játszott, melybõl 7 gyõzelem, 3 döntetlen, 1 vereség az eddigi mérleg. Az elõkelõ második helyen áll. A hátralévõ négy mérkõzésen kell bebiztosítani a dobogós helyezést. A harmadik Balatonfüred elõtt 3, a negyedik Ajka Kristály elõtt 5 pont csapatunk elõnye. Mérkõzünk még Ugod és Pét csapataival (idegenben), Sümeg és Ajka Kristály ellen pedig hazai környezetben. Elérhetõ közelségbe került az éremszerzés - huszonhét év után ismét sikerül? Többi csapatunk rapszodikusan szerepel - akár az U13 - U16 - Öregfiúk, ezzel együtt érmet is szerezhet csoportjában, de egyre kevesebb az esély erre. Ifjúsági csapatunk kibérelte a 15. helyet. Sajnos az elõzõ évekhez képest nagy a visszaesés. A fiataloktól sokkal több odaadást várnánk. Bizonyára jobb eredményük lenne, ha szabadidõs programokon való részvételt jobban összehangolnák a sportolás követelményeivel. A jobb feltételek érdekében a közelmúltban elhelyezésre került egy 50 m3-es víztartály, melyet saját kútból kívánunk feltölteni, így költségkímélõbb lehet a pálya öntözése. A szezon végén elkészült tervek alapján tetõtér ráépítésre kerülhet sor, mely újabb 2 öltözõt, klub szobát és Darts bajnokság Május 24-én, szombaton itt rendezzük a magyar bajnokság egyéni és páros utolsó fordulóját. Ezen a versenyen táblák elé áll a teljes magyar élmezõny. A döntõk a színházteremben felállított díszpályán lesznek megtartva kivetítõvel, kommentátorral. A döntõk várható idõpontja 18 óra. Utána ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztó. A verseny támogatója a Porta Badacsony Projekt. Sztergár Ferenc elnök stúdió helyiség kialakítását tenné lehetõvé. A munkálatokat társadalmi összefogással szeretnénk megvalósítani. Ezúton is kérjük minden vállalkozó, szakiparos segítségét e nemes cél megvalósításához. Lesz Ferenc Fussunk együtt a Balaton Maratonon! A második BSI-Balaton Szupermaraton márciusában lesz. A 195 km hosszú, 4 napos futóverseny magyar tengert megkerülõ eseményén jövõre Badacsony Régiós csapattal szeretnénk indulni. Várjuk azoknak a társaknak a jelentkezését, akik szívesen vállalnák a felkészülést és a részvételt a versenyen. Cím: v5studio@t-online.hu Horgász baráti találkozó Szép számú horgász versenyzett a találkozó alkalmával a tomaji strandon, de a kiváló idõben sokan látogattak el a partra bot nélkül is kikapcsolódni, beszélgetni A Badacsonyi Sporthorgász Egyesület hagyományos évadnyitó baráti találkozót tartott április 20-án, ügyességi versennyel egybekötve a tomaji strandon. Mivel a strandon horgászók jó fogási eredményekrõl számoltak be az elmúlt hetek tekintetében, így bíztunk az ügyességi verseny eredményességében. A Teremtõ velünk volt, mivel szebb, napsütésesebb idõt el sem lehetett volna képzelni, viszont a halakban csalódnunk kellett. A vezetõség által felajánlott pálinkák is hozzájárultak a jó hangulathoz. Az étvágycsináló után Nagy Laci barátunk - gazdasági vezetõnk - jóvoltából friss langalló csillapította az éhséget mangalica szalonnával, tejföllel. Az újra szomjazóknak jóféle badacsonyi nedû is jutott. Az ügyességi versenyen elért eredmények: Felnõtt kategóriában: I. helyezett Vastag Gyula, II. Sáfár Péter, III. Baranyi Zoltán. Ifjúsági kategóriában: I. helyezett Török Szabolcs, II. Illés Dávid, III. Illés Ádám. A fiatalok megmutatták mit tudnak, hiszen - összehasonlítva az elsõ helyezettek fogási eredményét - Török Szabolcs több, mint 251%-kal jobb eredményt ért el, mint Vastag Gyula. A helyezettek értékes és a horgászathoz nélkülözhetetlen ajándékokkal gazdagodtak. A verseny és találkozó végeztével jó hangulatban távozott a csapat. A Badacsonyi Sporthorgász Egyesület vezetõsége és a nem ki létszámú tagság, ezúton is köszönetét fejezi ki a város önkormányzatának, amiért térítésmentesen biztosította rendezvényünk lebonyolítására a strand területét. Kovács András elnök

10 Város-, gyermeknapi rendezvények Városnap Május 31. szombat - a délelõtt folyamán játékos sportvetélkedõk az egész család számára - délután kulturális program keretében fellépnek a Pipitér Közös Fenntartású Napközi Otthonos Óvoda kisovodásai, a Tatay Sándor Közös Fenntartású Áltlános Iskola diákjai, Amijami hastánccsoport, Balatonederics és Nemsvita gyermekcsoportja, és a Nõk a Balatonért Egyesület Badacsonytomaji Csoportjának énekkara - felköszöntjük városunk idén 18 éves lakosait - az est folyamán fellép Páyer András - a napot tüzijáték és utcabál zárja Gyermeknap Június 1. vasárnap várjuk városunk kis és nagyobbacska gyermekeit a Hegyközség udvarán ügyességi-, és logikai játszóházzal, légvárral - lehetõség lesz arcfestésre, üvegfestésre, szalvéta képek készítésére, íjászkodásra, Dottó vonatozásra - ezenkívül megrendezésre kerül több különbözõ sportverseny, darts verseny és aszfaltrajzverseny - felhõtlen szórakozást kínál a Pulzus együttes Száll a buborék címû interaktív zenés, játékos mûsora A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Összefogással sikerült Nagyon köszönöm a gyûjtést szervezõ Nõk a Balatonért Egyesület helyi csoportjának, hogy hozzájuthattam egy mozgáskorlátozott jármûhöz, mert ez nagyban megkönnyíti az utcán való közlekedésemet Elsõ alkalommal rendeztek civil majálist Badacsonyörsön a Csigáskúti út játszóterén. A kora tavasszal, mintegy húsz környékbeli szervezet részvételével megalakult a Térségi Civil Kerekasztal, amelynek elnöke Deákné Andrea. A csoportosulás elsõ látványos megmozdulása volt a majális megszervezése, amelyet nagy lendülettel, kedvvel, összefogással sikerült emlékezetessé tenni. A délelõtti programban a sporté volt a fõszerep, kispályás fociban mérték össze tudásukat a gyermekek és felnõttek egyaránt. A meccseket Forintos Ervin vezette, a kupákat a BÖÉE biztosította. Délután a sorversenyek, játékos vetélkedõk következetek, melyek kitûnõ hangulatban zajlottak, Mógorné Kati néni irányításával. Akinek volt kedve kipróbálhatta lövésztudományát a polgárõrök által felügyelt légpuskalövészetben. Vérnyomásmérés volt a Vöröskereszt asztalánál, a NABE kiadványokkal jelent meg, közben zajlott a sütés-fõzés és ennek megfelelõen idõrõl-idõre érkeztek az invitálások a különféle kóstolókra. A süteményektõl kezdve, a palacsintán, sült káposztán keresztül a pörköltig minden étel elfogyott. A színpadon felléptek egymás után a környékbeli települések kulturális csoportjai, vidám perceket szerezve a gyarapodó közönség számára. Az elsõ civil majálisnak sajnos idõ elõtt véget vetett az eleredõ esõ. Mórocz István koordinátor szerint igazán kitûnõen sikerült a rendezvény, ami fõként Civil majális elõször A Nõk a Balatonért Egyesület helyi csoportja nevében ezúton is tisztelettel köszönöm mindazon magánszemélyek és szervezetek felajánlásait, akik egy és két forintosaikkal, illetve nagyobb összegekkel hozzájárultak, Szedlákné Erika mozgáskorlátozott jármûvének megvásárlásához. A felajánlásokból százkilencvennégyezer forint gyûlt össze, a jármû forintba került. A fennmaradó pénz fedezetet nyújt még szállítási költségre, illetve Erika egyéb költségeihez kívánjuk felhasználni. Külön köszönjük Vercz Attila, mint legnagyobb támogató felajánlását és a Kistérségi Támogató Szolgálat dolgozóinak segítségét. Ez a széleskörû összefogás is mutatja, hogy városunkban a jó cél érdekében képesek összefogni különbözõ érdekeltségû szervezetek és magánszemélyek. Még egyszer tisztelettel köszönjük. Vastagné Farkas Éva csoportvezetõ az önkéntesség elvének köszönhetõ, mert mindenki által kívánt és teljes odaadással rendezett összejövetel volt. Egész nap nagy volt az érdeklõdés, rendkívül családias hangulat uralkodott, ami nagy örömmel töltötte el a szervezõket. Ez egy komoly erõpróba volt a Civil Kerekasztal számára és úgy érzem bebizonyítottuk, hogy minimális összegbõl is lehet színvonalas rendezvényt szervezni. A háttérben is nagyon sokan tevékenykedtek, az elsõ szóra segítettek ki a munkájával, ki pedig eszközeivel. A fõ szervezõ a NABE és Deákné Andrea volt, de mindenkinek hatalmas köszönet jár a tevékenységért, szerepvállalásáért. A májusfa kitáncolása e hónap 24-én 18:00 órakor lesz, ahová mindenkit szeretettel várunk. Nagytakarítás a Föld Napján Badacsonytomaj Város civil szervezetei, intézményei összefogtak a Föld Napján, hogy megszépítsék környezetünket. Már hagyománya van a tavaszi akciónak - tudtuk Mórocz István alpolgármestertõl, a megmozdulás koordinátorától - évente két alkalommal igyekszünk rendbe tenni a település környékét. Most a Közútkezelõ Kht. felhívásának eleget téve tizenkét szervezet fogadta el a meghívást: a Tûzoltóság, a Mûvelõdési Központ és Könyvtár, a Városüzemeltetõ Kht., a Tatay Sándor Általános Iskola, a Pipitér Óvoda, a Horgász Egyesület, a Szülõi Munkaközösség, a Badacsony Céh Turisztikai Egyesület, a Nõk a Balatonért Egyesület, a Vöröskereszt, a Polgárõr Egyesület és a Badacsörsi Érdekvédelmi Egyesület. Három hétvégén és április 22- én végeztük a munkát, mindenki olyan ütemezésben, amely tagjainak legjobban megfelelt. A település minden részébe eljutottunk, az összegyûjtött ötven zsáknyi szemetet a Közútkezelõ elszállította, ellátta kesztyûvel, sárga mellénnyel a dolgozókat. A résztvevõk száma háromszáz fõ körül volt, a létszám több mint felét az általános iskolások adták. Az elmondottakból kitûnik, hogy nemcsak igény van a rendre és tisztaságra, hanem a szabadidõt feláldozva tenni is hajlandók érte az emberek. Köszönet minden résztvevõnek! KÉKNYELÛ VIRÁGZÁS ÜNNEPE június 6-8. Június 6. - PÉNTEK Badacsonyi borászok a Dísztéren Kéknyelû Nótaest (Operett csokor) Piko JAZZ Quartett FLARE BEÁS zenekar Monday Sin együttes Június 7. - SZOMBAT Kutatóintézet, Badacsony Polgármesteri köszöntõ Kéknyelû szõlõ egyházi áldása Vinum Vulcanum Borlovagrendi avatás Dísztér Kézmûves bemutató Brumi Bandi zenés gyermek mûsora Zalahalápi óvodások és Apte Néptánc Együttes mûsora Vaskakas Bábszínház - Brémai Muzsikusok Borlovagrendek zenés bevonulása V. Kéknyelû borverseny eredményhirdetése; Borárverés; Kéknyelû Generális avató Nádszegi Fúvós zenekar Kéknyelû Nóta show Török Ádám & Mini Koncertje Június 8. - VASÁRNAP Dísztér 11:00 Gyere a játék vár! - Családi játékprogram Brumi Bandi zenés gyerek mûsora Szigligeti Táncegyüttes Bartha Tóni Bábszínház - Paprika Jancsi Sebestyén István székely mesemondó Piko JAZZ Quartett együttes FANTAZY EGYÜTTES Egyéb programok a Dísztéren - kézmûves bemutató és vásár: - kerámiák, bõrtárgyak, tûzzománc, gyöngyös - kézmûves, ékszerkészítõ, kovács, babakészítõ - gyerekeknek kézmûves foglalkozás (nemezelés, rafia) - biotermékek (méz, lekvár, málna szörp, kecskesajt) - Népi gasztronómia (hagyományos eszközökön készült tájjellegû specialítások)

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2013 Bírósági nyilvántartási szám: 7.PK.60669/2005/3 Adószám: 18187616-1-42 Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány

Részletesebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója,

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója. dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója, Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főigazgatója dr. Góra Zoltán tű. vezérőrnagy A katasztrófavédelem terén huzamosabb ideje végzett kiemelkedő tevékenységének elismeréséül Tűzoltó Nap alkalmából

Részletesebben

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából

Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere. Szolgálati tevékenysége elismeréséül a tűzoltóság napja alkalmából A tűzoltóság napja alkalmából belügyminiszteri és főigazgatói elismerésben részesültek kollégáink. Az elismerések átadása a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ünnepélyes

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Tartalom

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. Vándor Sándor és Révész László Emlékére Alapítvány Székhely: 1112 Budapest, Méra utca 3/a/6. Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2.

Részletesebben

SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY

SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY Statisztikai szám: 19183189 9190 569 13 SÉRÜLTEKÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓJA 2010. Részei: I. Számviteli beszámoló II. A Központi költségvetési szervektől, az elkülönített pénzalaptól, a helyi

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

2011. évi Közhasznúsági jelentése. Szabadszentkirály, 2012. 04. 06. Gyulai Krisztián elnök

2011. évi Közhasznúsági jelentése. Szabadszentkirály, 2012. 04. 06. Gyulai Krisztián elnök Szabadszentkirályi Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7951 Szabadszentkirály Petőfi S. u. 90. Bírósági bejegyzés száma: 12.Pk.60.064/2011/6. Nyilvántartási száma: 3203 2011. évi Közhasznúsági jelentése Szabadszentkirály,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18930191-1-19 Bejegyző szerv: VESZPRÉM MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: PK. 60 010/2000 EGYÜTT A KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY 8420 Zirc, JÓZSEF A. utca 1 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete 4028 Debrecen, Nyíl utca 64. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete 4028 Debrecen, Nyíl utca 64. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete 4028 Debrecen, Nyíl utca 64. i Közhasznúsági jelentése Debrecen, 2010. május 21. Békési Tibor kapitány 1 A Debreczeni Arany-Keresztes Lovagok Egyesülete Közhasznúsági

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS MURASZEMENYE KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 8872 MURASZEMENYE, BÉKE U. 2. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ALU-SE Alapítvány 1116 Budapest, Fehérvári út 144. Adószám: 19650218-1-43 Budapest, 2011. március 05. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

Ikt.szám: /2014.

Ikt.szám: /2014. Ikt.szám: 1126-1/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 15-én 15 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásáról Készült: Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének. 2013. évi M U N K A T E R V E Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének 2013. évi M U N K A T E R V E 2013. január 30. (szerda) 15 óra 2.) Javaslat a városi rendezvények, ünnepségek előkészítésére vonatkozó elképzelések pontosítására,

Részletesebben

A KOSSUTH ÚTI ÓVODÁÉRT ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről

A KOSSUTH ÚTI ÓVODÁÉRT ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről A KOSSUTH ÚTI ÓVODÁÉRT ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az alapítvány 2011. évben gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak megfelelve

Részletesebben

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV

MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. SZENTGYÖRGYI ÓVODÁSOKÉRT Alapítvány 5054 Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 15. Adószám: 18829723-1-16 Jászalsószentgyörgy, 2011. május 31. a) Számviteli beszámoló 18829723949956916

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szociális Háló Egyesület 7960 Sellye Batthyány u. 4. Közhasznúsági fokozat: Kiemelten közhasznú Közhasznúsági végzés: Pk. 60.163/1995/22 2008.év Tartalom: I. Közhasznú beszámoló

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2005.

Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs 16. Pk. 61. 156/1999/4. szám: MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827. BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F. ÉPÜLET Közhasznúsági jelentés 2005. Fordulónap:

Részletesebben

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről

Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület évi munka- és üléstervéről Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016. (II.11.) határozata a képviselő-testület 2016. évi munka- és üléstervéről I. A munkaprogramból adódó feladatok: 1.) Pályázati lehetőségeket kell

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 16Pk61156/ MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827 BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA utca F. 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S 2500 Esztergom, Áfonyás utca 1. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S a 2010. december 31i KÖZHASZNÚ egyszerűsített beszámolóhoz Keltezés: Esztergom, 2011. május 24. K Ö Z H A S Z N Ú J E L E N T É S T A R

Részletesebben

KECSKÉS LÁSZLÓ TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNY

KECSKÉS LÁSZLÓ TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNY Közhasznú egyéb szervezet neve: KECSKÉS LÁSZLÓ TÁRSASÁG ALAPÍTVÁNY Címe: 2900 Komárom, Beöthy Zs. U. 32 Adószáma: 18614464-1-11 KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET 1. KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 2011. A

Részletesebben

A 3. Szektor Közhasznú Alapítvány évi Közhasznúsági jelentése

A 3. Szektor Közhasznú Alapítvány évi Közhasznúsági jelentése A 3. Szektor Közhasznú Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági jelentése 1. Számviteli beszámoló A 3. Szektor Közhasznú Alapítvány 2011. évi gazdálkodásáról a számviteli törvénynek és a közhasznúsági törvénynek

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY

A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2004. évről Jelen közhasznúsági jelentést az alapítvány 2005. május 24-i kuratóriumi ülésén a kuratórium elfogadta, és a felügyelő

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2009.

Közhasznúsági jelentés 2009. Adószám: 18687350-2-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk.60044 2600 Vác, Katona L. utca 17. 2009. Fordulónap: 2009. december 31. Beszámolási időszak: 2009. január 01. - 2009.

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

2015. évi Közhasznúsági jelentés

2015. évi Közhasznúsági jelentés 2015. évi Közhasznúsági jelentés Budapest, 2016. április 5. Popp Judit elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Mező Tandem Egyesület a 2015. évben gazdálkodásáról a Számviteli törvénynek és a kapcsolódó előírásoknak

Részletesebben

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés

2011. évi közhasznúsági jelentése. Bevezetés Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány 2011. évi közhasznúsági jelentése Bevezetés A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány célja Pest és Nógrád megyében, szűkebben

Részletesebben

MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV

MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 213 ÉVRŐL MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 213. ÉV Budapest, 214. március 22. 12/1. A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek

Részletesebben

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

A 3.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Apátfalva Község Önkormányzat Képviselő-testülete 17/007.(VIII.9.) Ör az önkormányzat 007. évi költségvetéséről szóló 1/007. (I.1.) Ör módosításáról 1. A.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló 2008

Közhasznúsági Beszámoló 2008 Közhasznúsági Beszámoló 2008 Hallatlan Alapítvány Adószám: 18187128-1- 42 Az Alapítvány jellege Az Alapítvány nyitott, valamennyi hazai és külföldi magán- és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18690431-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 4.Pk.60079/2000/4 Gyermekmosoly Közhasznú Alapítvány 2142 Nagytarcsa, Sport utca 6. 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGRŐL

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGRŐL . SZÖVEGES BESZÁMOLÓ A 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI TEVÉKENYSÉGRŐL TARTALOMJEGYZÉK I. A SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ 4 II. KÖLTSÉGVETÉSI NORMATÍV TÁMOGATÁST A SZERVEZET NEM KAPOTT.4 III. KIMUTATÁS A VAGYON FELHASZNÁLÁSORÓL...4

Részletesebben

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005.

Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Hang-Kép Kulturális Egyesület 4026 Debrecen, Garai u. 13. Közhasznúsági jelentés 2005. Adószám: 18559334-2-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 62 121/2000 Fordulónap:

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve Testületi ülés Január 27. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2015. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

Közhasznúsági beszámoló

Közhasznúsági beszámoló Közhasznúsági beszámoló Az egyszerűsített beszámoló, illetve a közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlegének előírt tagolása az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetnél,illetve közhasznú egyéb szervezetnél.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2008.

Közhasznúsági jelentés 2008. -1- Adószám: 18085167-1 - 41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: Pk. 61.454/1996/4 1012 Budapest, Kosciuszkó T. u. 10. 2008. Beszámolási időszak: 2008. január 01. - 2008. december 31.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány évi tevékenységéről

Közhasznúsági Beszámoló. a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány évi tevékenységéről Közhasznúsági Beszámoló a Képző és Iparművészeti Közalapítvány a XXII. Kerület Kultúrájáért Kiemelten közhasznú Alapítvány 21. évi tevékenységéről AZ ALAPÍTVÁNY BEMUTATÁS A.,Képző és Iparművészeti Közalapítvány

Részletesebben

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

Trampolin Sportegyesület. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év Trampolin Sportegyesület KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Veszprém, 2012. március 27. aláírás I. Számviteli beszámoló Trampolin Sportegyesület közhasznú egyszerűsített beszámolójának mérlege adatok E Ft-ban A tétel

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 2 1 6 7 6 7 9 4 9 9 5 2 9 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 Év KORTÁRS GASZTRONÓMIAI

Részletesebben

Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év

Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év Kelt: Szolnok, 2009. február 23. 1. A Szolnoki Idősek Otthonaiban Élőkért és Dolgozókért Alapítvány alapadatai

Részletesebben

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE

Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE Balatonboglár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. évi MUNKATERVE A képviselő-testület 2015. évben 9 ülést tart.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: KÖRNYÉSZ Oktató, Környezeti Nevelő és Hagyományőrző közhasznú Egyesület 2011.03.15. 1 I. Általános kiegészítések 1.Az Egyesület bemutatása elnevezése: KÖRNYÉSZ Oktató,

Részletesebben

Almádiért Közalapítvány

Almádiért Közalapítvány 2009 Közhasznúsági jelentés Balatonalmádi, 2010. április 14. Almádiért Közalapítvány Balatonalmádi, Széchenyi sétány 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 a.számviteli beszámoló A számviteli beszámolót mellékeljük.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére Vép Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án tartandó képviselő-testületi ülésére tárgy: A képviselő-testület 2015. évi munkaterve előterjesztő:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Az 1997. évi CLVI törvény 19 -a szerinti beszámoló a kiemelten közhasznú ÚJ ELŐADÓMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY 2010. évi tevékenységéről Új Előadóművészeti Alapítvány Goli Tánchely 1036

Részletesebben

FEJLESZTÉS A GYERMEKRE FIGYELVE ALAPÍTVÁNY mint közhasznú szervezet. 4031 Debrecen, Margit tér 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

FEJLESZTÉS A GYERMEKRE FIGYELVE ALAPÍTVÁNY mint közhasznú szervezet. 4031 Debrecen, Margit tér 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése FEJLESZTÉS A GYERMEKRE FIGYELVE ALAPÍTVÁNY mint közhasznú szervezet 4031 Debrecen, Margit tér 18. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Debrecen, 2012.május 29. Fodorné Szabó Julianna elnök Fejlesztés a Gyermekre

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011. évről

Közhasznúsági jelentés 2011. évről Közhasznúsági jelentés 2011. évről Fordulónap: 2011.december 31. Beszámolási időszak: 2011.január 1.-2011.december 31. A szervezet bemutatása: Elérhetőség: 2209 Péteri Zöldfa u. 4 Azonosító adatok: Péteri

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség 2009. évi közhasznúsági jelentése A szövetség közhasznúsági fokozata: "közhasznú" Bírósági nyilvántartásba vételi sorszám: 1254. Bírósági nyilvántartásba vételi végzés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. március 24-i ülésére Tárgy: Történetírói pályázat kiírásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u évi közhasznúsági jelentése

KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u évi közhasznúsági jelentése KOSSUTH ISKOLA GYŐR A KORSZERŰ SZAKKÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY 9025 Győr, Kossuth Lajos u. 7. 2008. évi közhasznúsági jelentése Tartalom 1. A SZERVEZET ALAPADATAI... 2 2. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ... 3 3. KIMUTATÁS

Részletesebben

Okányi Horgász Egyesület 5534, Okány, Rákóczi u. 55. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Okányi Horgász Egyesület 5534, Okány, Rákóczi u. 55. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Okányi Horgász Egyesület 5534, Okány, Rákóczi u. 55. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Okány, 2012. február 18. Petri László elnök A Okányi Horgász Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-es esztendőről

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Statisztikai számjel 18762756-9133-529-14 HONISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDŐ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 8716 MESZTEGNYŐ LADI JÁNOS U. 55. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV MESZTEGNYŐ, 2012-02-18 TÁRSADALMI SZERVEZET

Részletesebben

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI

A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI PAGE 1 A VIII. ORSZÁGOS TŰZOLTÓ és IV. ORSZÁGOS VFCS SZAKMAI VETÉLKEDŐK DÖNTŐJÉNEK EREDMÉNYEI A LÉTESÍTMÉNYI TŰZOLTÓSÁGOK GÉPJÁRMŰVEZETŐ KATEGÓRIÁJÁBAN: 3. helyezett: Illés István (Tűzoltó és Műszaki Mentő

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006.

Közhasznúsági jelentés 2006. Adószám: 18100277-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 16Pk61156/ MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁR 1827. BUDAPEST, BUDAVÁRI PALOTA F. ÉPÜLET Közhasznúsági jelentés 2006. Fordulónap: 2006.

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2010. május 31-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Zöld Liliom Alapítvány Székhely: 1114 Budapest, Villányi út 27. Adószám: 18696664-1-43 Közhasznúsági fokozat: közhasznú Közhasznúsági végzés: 2002.08.15. Budapest, 2012. május 22. Készítette: A kuratórium

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Megnevezés Oldalszám 1. Közhasznú jelentés 1.1 Számviteli beszámoló adatai 2 1.2. Kimutatás a költségvetési támogatás felhasználásáról 2 1.3. Kimutatás

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA év

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA év Adószám: 18348567-1-03 KISKŐRÖS VÁROSÉRT ALAPÍTVÁNY 6200, Petőfi tér 1. KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK EREDMÉNYKIMUTATÁSA 2009. év adatok e Ft-

Részletesebben

Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a gazdálkodási évről

Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a gazdálkodási évről Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012. gazdálkodási évről Készítette: Magyar Tinnitus Egyesület Magyar Tinnitus Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2012-as esztendőről 1. SZÁMVITELI

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2010. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

tata.etata.hu

tata.etata.hu KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2004. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2009. május 25-i ülésére Tárgy: Zirci Erzsébet Kórház Alapítvány tájékoztatója a vagyon kezeléséről és felhasználásáról Előadó:

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Adószám: 18954887-1-20 Bejegyző szerv: Zala Megyei Bíróság Regisztrációs szám: Apk.60.065/1995/4 Nagykapornaki Iskoláért és Óvodáért Közhasznú Alapítvány 8935 Nagykapornak Kisfaludy u.2. KÖZHASZNÚSÁGI

Részletesebben

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18560293-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs 2053 szám: 4025 Debrecen, Barna u. 2. fsz./1. Közhasznúsági jelentés 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási időszak:

Részletesebben

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y Ki e melkedően közhaszn ú szervezet 1 2 21 Budapest L eá nyk a u 34. 3/21. Telefon / Fax: 1/229-3542 A kuratórium elnöke: Kovács Zoltán 2010. évi közhasznúsági jelentés

Részletesebben

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím!

7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Tisztelt Cím! Gárdonyi Géza Alapítvány 7200 Dombóvár Kölcsey F. u. l-3. Nevelők Háza Egyesület P é c s Adószám: 19231622-1-17 Tisztelt Cím! Kérem, szíveskedjenek megjelentetni a Gárdonyi Géza Alapítvány alábbi hirdetését:

Részletesebben

tata.etata.hu

tata.etata.hu KÖZHASZ Ú JELE TÉS a Tartalom: 2005. évi közhasznú tevékenységéről (Az 1997. évi Tv. alapján) A. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója a. Mérleg (T. 1715/B.r.sz.

Részletesebben

1. Számviteli beszámoló

1. Számviteli beszámoló Név: III. Béla Gimnázium a Művelt Ifjúságért Alapítvány Székhely: 6500 Baja, Szent Imre tér 5. Adószám: 19046574-1 - 03 KÖZHASZNÚSÁGÚ JELENTÉS 2010 Tartalma: 1. Számviteli beszámoló Közhasznú egyszerűsített

Részletesebben

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV

VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV VÁROSFEJLESZTŐ TÁRSASÁGOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. ÉV Kecskemét, 2013. január 28. elnök 1 AZ EGYESÜLET FŐBB ADATAI Név: Rövid név: Székhely: Bírósági határozat száma: Városfejlesztők

Részletesebben

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre

Polgármester JAVASLAT. a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA Polgármester JAVASLAT a közoktatási intézmények felújításáról szóló KMOP-2007-4.6.1.-es pályázaton való részvételre Készítette: Vukovich Zoltán irodavezető Kovács

Részletesebben

Empátia Alapítvány. Közhasznúsági jelentés 2016.

Empátia Alapítvány. Közhasznúsági jelentés 2016. Adószám : 18762282-1-14 Bejegyző szerv: Somogy Megyei Bíróság Regisztrációs szám : Pk.20349/1995/21 Nyilvántartási szám : 497. Empátia Alapítvány 8698 Somogyvár Kaposvári u. 4. Közhasznúsági jelentés 2016.

Részletesebben

Szórakaténusz Európai Játékközpont Alapítvány

Szórakaténusz Európai Játékközpont Alapítvány 18341670-1-03 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Szórakaténusz Európai Játékközpont Alapítvány 6000 Kecskemét, Gáspár András utca 11. Közhasznú alapítványok közhasznú egyszerűsített beszámolója

Részletesebben

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül:

A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: A Tűzoltóság Napja alkalmából Dr. Pintér Sándor belügyminiszter hosszú időn át végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül: Év tűzoltója címet adományozta: Bódi Csaba tűzoltó alezredes úrnak,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2011

Közhasznúsági jelentés 2011 Adószám: 18669897-1-13 Bejegyző szerv: Pest Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 2.PK.60.380/1995 2212 Csévharaszt, Kossuth Lajos utca 120 2011 Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011. január

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentése

2010. évi Közhasznúsági jelentése A Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány 4954 Sonkád, Rákóczi u. 36. i Közhasznúsági jelentése Sonkád, 2011.03.21. Róka Edit Alapítvány elnöke 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Sonkádi Európa

Részletesebben

Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér évi Közhasznúsági jelentése

Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér évi Közhasznúsági jelentése Ajkai Kistérségért Közalapítvány 8400 Ajka, Szabadság tér 12. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Ajka, 2013. 01. 31. Kerekes Bálint elnök Az Ajkai Kistérségért Közalapítvány Közhasznúsági jelentése a 2012-es

Részletesebben

2009. évi közhasznúsági jelentés

2009. évi közhasznúsági jelentés Alapítva: 1986 M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET Székhely: 1221 Budapest Leányka u. 34. III/21. Adószám: 19004909-2-43 Telefon/Fax: (1) 229-3542 Levélcím: Segítő Kéz Iroda

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023. J e g y z ő k ö n y v Ügyiratszám: 20-15/2009. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 8312 Balatonederics, Kossuth u. 84. Telefon: 466-133, fax: 566-023 J e g y z ő k ö n y v Készült: Az ülés helye: Jelen

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Vargáné Fodor Rita megbízott jegyző A Képviselőtestület

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló 2009

Közhasznúsági Beszámoló 2009 Hallatlan Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2009 Adószám: 18187128-1-42 Tartalom Oldalszám Egyszerűsített éves Közhasznú beszámoló eredménykimutatása 3 Tájékoztató adatok 4 o Személyi jellegű ráfordítások

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2015. február 19-i nyilvános ülésére 3. napirendi pont Nyirád Község Önkormányzata Polgármesterétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: hivatal@nyirad.hu Ügyszám: 87-7/2015. Előterjesztő: Sarkadi-Nagy András

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Zsombó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve

Zsombó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének évi ülés- és munkaterve Zsombó Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben