HŐ- ÉS HANGSZIGETELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
|
|
- Csongor Dudás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HŐ- ÉS HANGSZIGETELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
2 HŐ- ÉS HANGSZIGETELŐ Feladatok és tevékenységek A hőszigetelés, a meleg épületben tartása eleinte csak kényelmi szempontokat szolgált. Nem környezetvédelmi okokból figyeltek az emberek arra, hogy minél kevesebb meleg jusson az utcára. A nyolcvanas évek közepétől azonban már oda kellett figyelni az egyre kedvezőtlenebbé váló környezetvédelmi jelentésekre is, melyek a föld légkörét veszélyeztető káros anyag kibocsátásról szóltak. A földünk légkörét károsító gázok után a legnagyobb gondot a föld légkörének felmelegedéséért leginkább felelős szén- dioxid jelentette. A földi légkör széndioxid szintjének csökkentése érdekében 1997-ben több ország írt alá közös egyezményt (Kyotói Egyezmény). Egy ország hőtermelése nagyban csökkenthető például az épületek hőszigetelésével. Másrészt mivel fűtési a célra többnyire energiahordozókat (földgáz, szén, fa) használunk, hőszigeteléssel csökkenthetjük ennek a felhasználási mennyiségét is. A felismerés hatására a környező országokban, pl.: Ausztriában ezt követően nagy figyelmet fordítottak az épületek jó hőszigetelésére. A kilencvenes évekre tehát már nem csak a lakástulajdonosok pénztárcája igényelte a hőszigetelést. Figyelembe kellett venni, hogy a takarékos energiafelhasználás eredményeként nem kell annyi erőművet megépíteni, takarékoskodunk a kimerülőben lévő energiaforrásokkal és nem utolsó sorban kevesebb környezeti kárt okozunk. Ennek érdekében meghatározták a megfelelő hőszigetelési vastagságot a falak esetében cm, tető esetében, pedig cm. A környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő országok ma ezt a méretet használják. Történetileg tehát elmondhatjuk, hogy hőszigetelés mai szemlélete a gazdasági és a kényelmi szempontokból kiindulva jutott el a környezetvédelemig. Az energiatakarékosságot és a környezetvédelmet együtt kell kezelni. A gondos tervezés természetesen nem csak a megfelelő vastagságú hőszigetelésről szól. Sok más eszközzel, technikával lehet javítani egy épület energiafelhasználását. Különösen igaz ez a nyári időszakra, mert a klímaberendezések üzemeltetése igen költséges és környezetromboló. Elgondolkodtató ez a tény, ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb új 2
3 építésű ház esetében környezetbarát technikai megoldásokat lehet alkalmazni. A jó hő- és hangszigetelő szakemberek tehát nem csak a mindennapi kényelmünk érdekében végzik munkájukat, tevékenységük a környezetvédelem szempontjából is nagyon fontos. Melyek a jellemző feladatok, tevékenységek ebben a szakmában? A hő- és hangszigetelő szakember már a házak, épületek tervrajzának készítésekor szerepet kaphat, hiszen számtalan olyan építészeti megoldás van, ami segíti a takarékos energiafelhasználást. Javaslatot tesz az épület, és a nyílászárók szigetelésére, az épület tagolására, árnyékolására, az arányok helyes megválasztására. Az építésvezetővel és a megrendelőkkel történő egyeztetés után kiválasztja a legmegfelelőbb szigetelési eljárást. Kiszámolja és megrendeli a munkájához szükséges anyagmennyiséget, és gondoskodik annak építési területre való szállításáról. Többféle szigetelési eljárás közül választ, amikor ajánlatot készít. Egyes esetekben a hő- és hangszigetelés javítására egy második falat (köpenyfal) építenek a már meglévő eredeti fal mellé. Máskor hőszigetelő vakolattal vonják be a falakat, vagy előre gyártott hőszigetelő lemezt használnak. Munkájuk során mérik a szigetelésre váró felületeket, méretre vágják, majd pedig ragasztják a szigetelő paneleket. Épületek utólagos szigetelése során hőtartó nyílászárókat építenek be, különböző árnyékolástechnikai eszközöket alkalmaznak. Az épület talapzatától a tetőig gondoskodnak az épület hő veszteségének (a beszűrődő zaj szintjének) csökkentéséről, különböző szigetelőanyagok használatával. Ipari berendezések hő veszteségének csökkentése érdekében szigetelőanyaggal vonják be a csöveket, vezetékeket, ha szükséges hő-, vagy zajvédő falat építenek. Munkájukkal energiatakarékosabbá teszik a lakóházakat és középületeket, javítják az ipari berendezések gazdaságosságát, és védik a berendezések használóit a káros környezeti ártalmaktól. Milyen anyagokkal, eszközökkel kell dolgoznia? A szakember tevékenysége során először az épület tervrajzát tanulmányozza a szigetelés módjának megválasztásához. Különböző hő- és hangszigetelő anyagokat használ: 3
4 kőzetgyapot, üveggyapot, hőszigetelő habarcs, polisztirol habok, előre gyártott hőszigetelő lemezek, bitumenes alapanyagú mázak. A legtöbb hőszigetelésre használt anyag jó hangszigetelő is. A puhább, lazább szerkezetű szigetelőanyagok tudják jól tompítani a beszűrődő zajokat. Vannak azonban speciálisan hangelnyelő anyagok is. A dübörgés gátló, zaj- és rezgéscsökkentő anyagok nagyobb zajszint kiszűrése esetén használatosak. A hő- és hangszigetelő anyagok rögzítéséhez hőlégfúvót, bitumenfőzőt illetve tartószerkezetet használ. A hőszigetelő panelek méretre vágását, alakítását különböző vágóeszközökkel (kézi fűrésszel, hőkéssel) végzi. Rögzítés során előkerül a tűzőgép, kalapács és a különböző ragasztó anyagok. A szigetelővakolat felhordásánál a hagyományos kőműves eszközök használatosak: állvány, vakolókanál, kőműves kalapács, vödör, vízmérték, simítólapát. Utólagos szigetelésnél hézagtömítővel tölti fel a falak, vagy ablakok mentén lévő réseket, a fűtőtestek mögé a hőt visszaverő úgynevezett hőtükör fóliát helyez. Munkája során folyamatosan kéznél van a kőműves ceruza, mérőszalag, kés. Szerszámos táskájából nem hiányozhat a maszk, fülvédő és a védőkesztyű sem. Hol végzi a munkáját? A hő- és hangszigetelő szakember általában a még el nem készült házakon, épületeken, vagy ipari berendezések (kazánok, turbinák) közelében végzi munkáját. Mivel az épületek külső szigetelése sokkal hatékonyabb az utólagos belső szigetelésnél, tevékenységét jellemzően szabad téren végzi, kivéve a vizes helyiségek (fürdőszoba, konyha, WC) szigetelését, ami a már tető alatt álló- de még fűtetlen- ház belsejében zajlik. Az épületek utólagos hő- és hangszigetelése természetesen beltéri munka, melyet már fűtött, zárt térben végez. Az építőipari tevékenységen túl, tevékenységét végezheti üzemi, vagy szórakoztatóipari létesítményekben, illetve a közlekedés területén. Ipari berendezések hő- és hangszigetelési munkálatai jellemzően hőközpontokban, műhelyekben, géptermek csarnokaiban folynak. Szórakozóhelyek hangszigetelése során különböző eljárásokat alkalmazva, arról kell gondoskodniuk, hogy a hangos zene, és zajok ne szűrődjenek ki az utcára. A közlekedés területén általában a forgalmas csomópontok, autópályák autóutak mentén kell gondoskodniuk a környező lakóövezetek megfelelő zajvédelemről. 4
5 Munkája során kikkel kerül kapcsolatba? Építőipari tevékenysége során munkáját a megrendelő igényei alapján az építésvezető irányításával végzi. A kivitelezés során folyamatosan kapcsolatban van kőművesekkel, bádogosokkal, ácsokkal, a burkolást végző szakmunkásokkal, segédmunkásokkal. Egyéb megrendelések esetén (ipari berendezések szigetelése, közlekedési zajok csökkentése, szórakozóhelyek hangszigetelése) tevékenységüket közvetlenül a megrendelő utasításai alapján végzik. A szakember ilyenkor általában segédmunkással együtt dolgozik. A nyersanyag beszerzése érdekében kis- és nagykereskedőkkel és szállítmányozási szakemberekkel tart kapcsolatot. Munkájának minőségét műszaki ellenőrök vizsgálják. Követelmények Milyen fizikai igénybevétellel, megterheléssel jár a munkavégzés? A hő- és hangszigetelő munkája jellemzően kétkezi munka, mely közepes fizikai igénybevétellel jár. Vannak olyan munkafázisok (például a nyílászárók szigetelése, csövek, vezetékek hőszigetelő anyaggal való bevonása), melyek az esetleges hajlongáson, guggoláson kívül nem igényelnek nagy erőkifejtést. Vannak azonban olyan munkafolyamatok, mint például a falazás, vakolás, vagy a tetőszigetelés, melyek során nagyobb a fizikai megterhelés. Ilyenkor állványzaton vagy létra tetején kell egyensúlyozni, gyakran hosszantartóan kell fej fölé nyújtott karral dolgozni. Ez megterhelő a hátnak, és a végtagoknak egyaránt. Milyen környezeti ártalmakkal, hátrányokkal járhat a szakma gyakorlása? A szigetelést végző szakemberek jellemzően külső téren végzik munkájukat, így gyakran ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A még el nem készült ház belső munkálatai során gyakran huzatos, hűvös helyen (kora tavasztól késő őszig) kell dolgozniuk. A figyelmetlenség komoly balesetekhez, égési sérülésekhez vezethet a hőlégfúvók és a 5
6 bitumenfőzők használata során. Főleg a hőlégfúvók használata nagy zajjal jár, ez halláskárosodást okozhat. A tetők szigetelésénél, és szigetelő vakolat felhordásánál a magasban létrán, vagy állványzaton kell dolgozni, ami szintén balesetveszélyes. A ragasztók, a bitumenfőzés során felszabaduló gázok, és a hőszigetelő anyagok porszerűen szálló részecskéi allergiás megbetegedéseket okozhatnak. Milyen egészségi követelményeket támaszt ez a szakma? Fontos tudni, hogy minden foglalkozásnak szigorú egészségügyi alkalmassági feltételei vannak. A fontosabb szempontok közül néhányat kiemelünk, tájékoztató jelleggel: jó látás, teljes látótér és térlátás, jó egyensúlyérzék, karok, kezek, ujjak fokozott használata. A foglalkozás gyakorlása során felmerülő kockázati tényezők: tartós kényszertesthelyzet, poros, füstös, gázos levegő, fokozott balesetveszély, szabadban végzett munka. Milyen egyéb tulajdonságok megléte kedvező ebben a szakmában? A szakma gyakorlása során jól hasznosítható tulajdonságok a pontosság, precizitás, türelem. Fontos a megbízhatóság, a határidők pontos betartása. Előnyt jelent az igényes, gyors munkavégzés. A kézügyesség és a formaérzék a gyakorlati alkalmasság előfeltétele. A magas minőségi színvonalú munkavégzés gyakran aprólékos kidolgozást igényel. Nagyon fontos a fegyelmezett, körültekintő munkavégzés a balesetveszély elkerülése érdekében. A megrendelőkkel, és munkatársakkal való kapcsolttartás során előnyt jelent, ha a szakmunkás jó kommunikációs készséggel rendelkezik. 6
7 Milyen tantárgyakban kell jó eredményt elérni ehhez a szakmához? A szakmához szorosan kapcsolódnak a technika és műszaki rajz tárgyak. A számítások pontos elvégzéséhez fontos legalább közepes eredményt elérni matematikából is. Az anyagismerethez kapcsolódhat még a kémia tárgy, de a szakma jellemzően gyakorlati tudásra, gyakorlati ismeretekre épít. Milyen érdeklődési kör a legelőnyösebb ebben a szakmában? A barkácsolni szerető embereknek ajánlható ez a szakma, akik szívesen és kedvvel használnak különböző kézi szerszámokat, szívesen dolgoznak könnyen alakítható anyagokkal. Olyan emberekhez állhat közel ez a terület, akik szeretnek szabadban dolgozni és az olyan tevékenységeket, részesítik előnyben, melyekhez mozgásra, kisebb- nagyobb erőkifejtésre van szükség. Főleg utólagos hő- és hangszigetelési munkák végzése során fontos jó kapcsolatot kiépíteni a megrendelővel. Segítséget kell nyújtani a megrendelőnek a legmegfelelőbb módszer kiválasztásához, az alkalmazni kívánt módszer előnyeinek és esetleges hátrányainak elmagyarázásával. Az egyéni igényeket figyelembe vevő, minőségi munka és megbízhatóság ugyanis újabb megrendeléseket hozhat. Szakképzés A Hő- és hangszigetelő szakképesítés célja épületgépészeti, ipari és építészeti hőszigetelések, valamint a hanggátlási, hangelnyelési, hangszigetelési szerkezetek, megoldások készítését végző szakemberek képzése. Feladatuk az energiatakarékosság megvalósítása a hőszigeteléssel, valamint a hangvédelem szerkezeteinek alkalmazása. Előképzettség A szakképzésben való részvétel feltétele a nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség, és betöltött tankötelezettségikor, valamint szakmai alkalmasság. Képzési idő 7
8 A középfokú szakképesítés iskolarendszeren kívüli képzésben megszerezhető. A képzési idő 1000 óra, az elmélet és gyakorlat aránya 40-60%. A szakképzés elméleti és gyakorlati tárgyai A hő- és hangszigetelő szakmában alkalmazott anyagok, ezek jellemzői, tulajdonsága és felhasználási területeik, Különböző szigetelő munkákhoz szükséges technológiai folyamatok, kézi és gépi eszközök, műszaki dokumentációk, rajzok, anyagok és segédanyagok kiválasztása, megmunkálása, helytelen, szakszerűtlen kivitelezés megítélése, az esetleges hibák kijavítása, Szigetelendő szerkezetek műszaki megítélése, azok hibáinak feltárása, A hő- és hangszigetelések készítési és szerelési, beépítési munkáinak elvégzése, A feladatokhoz kapcsolódó általános kőműves és bádogos (szerelőbádogos) ismeretek, állványok készítése, A munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvédelmi előírások alkalmazása. A szakképesítés vizsgakövetelménye A szakmai vizsga írásbeli, szóbeli és gyakorlati részekből tevődik össze. Az írásbeli vizsga során komplex feladatot kell megoldani szakmai ismeretek tárgyból. Szóbeli vizsgán számon kérhető ismeretek: A hő- és hangszigetelés szükségességének okai, szigetelési munkák megkezdésének feltételei; hőszigetelések, hangszigetelések mechanikai védelme; építészeti hőszigetelések célja, feladata, készítése különféle szerkezeteken; építészeti hidegszigetelési munkák; Építészeti hangszigetelési munkák; építészeti akusztikai szigetelések célja, feladata; épületgépészeti hőszigetelések; ipari, gépészeti berendezések zajcsökkentése szigetelésekkel; ipari melegtechnológiai berendezések hőszigetelése; ipari hidegtechnológiai berendezések szigetelése; tűzvédelmi szigetelési munkák, tűzvédelmi festékek, burkolatok és bevonatok; tűzvédelmi szigetelőanyagok; az elkészült munka átadás-átvételének szabályai, minőségi követelmények, felmérés és elszámolási szabályok. Gyakorlati vizsgán, a vizsgázóknak a következő tárgyakból kell számot adniuk tudásukról: alapműveletek szerszámokkal, gépekkel, anyagokkal, hő- és hangszigetelési munkák előfeltételeinek megvizsgálása, csővezetékek szigetelési munkái, csőhéjakkal, szálasanyagú termékekkel, zsinórokkal, tartályok, füstcsatornák szigetelése matrac, paplan és lemeztermékekkel, felszerelésük, rögzítésük, parafa és műanyag termékekkel történő hidegszigetelések, csővezetékeken, tartályokon rögzítés, habosítás elvégzése, falak és 8
9 födémek hőszigetelése, szerkezeti megoldások, hangszigetelt falak, födémek és mennyezetek kivitelezése, többrétegű szerkezetek kialakítása. A szakképesítés OKJ azonosító száma: Kapcsolódó foglalkozás Építmény- és épületszigetelő, Burkoló. A szakképesítéssel betölthető munkakörök Szigetelő szakmunkás, Hangszigetelő, Hő- és hangszigetelő. A szakmával kapcsolatos további információk részletesen a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet: honlapján találhatók, Szakképzési dokumentumok címszó alatt. Szakmai gyakorlat és szakmai továbbképzés az Európai Unióban Az alábbi honlapon különböző nemzeti és nemzetközi oktatási-képzési pályázati programok találhatók. Így többek között az Európai Bizottság Socrates oktatási, és Leonardo da Vinci szakképzési programjai, valamint a felsőoktatásban résztvevők középeurópai CEEPUS programja. A honlap információt nyújt a felsőoktatási rendszereket támogató Tempus III. és az Erasmus Mundus programokról, valamint az Európai Unió Kutatási és Technológiafejlesztési Keretprogramjának lehetőségeiről. Elérhetőség: 9
10 Kereseti lehetőségek: Az egyes foglalkozások átlagkereseti statisztikáját több évre visszamenőleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján teszi közzé, a Statisztika menüpontban (egyéni bérek és keresletek statisztikája). Elérhetőség: Elhelyezkedési lehetőségekről tájékozódhat az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein, a internetes elérhetőségen, vagy mobiltelefonon a linken. A hő és hangszigetelő foglalkozást bemutató pályaismertető film elérhető az Állami Foglalkoztatási Szolgálat valamint a Nemzeti Pályainformációs Központ továbbá az e-pálya internetes elérhetőségeken. A szakma jövőjéről készült tájékoztatás a weblapon érhető el, a foglalkozás megadásával. Kiadja: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Felelős kiadó: Pirisi Károly főigazgató Ez a kiadvány az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával 2005-ben készült. Aktualizálva 2008-ban. A jelen dokumentum tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság a tárgyra vonatkozó hivatalos véleményét. 10
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KIADVÁNYSZERKESZTŐ Feladatok és tevékenységek
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰANYAG-FELDOLGOZÓ Feladatok és
Építmény- és épületszigetelő Szakmabemutató információs mappa
Szakmabemutató információs mappa FELELŐS KIADÓ: PIRISI KÁROLY KÉSZÍTŐ: ALICE MARKETING MANUFAKTÚRA PÁLYAORIENTÁCIÓS LEKTOR: HARKÁNYI ADRIENNE SZAKMAI LEKTORÁLÁS: FORGÓ ZOLTÁN, CÉGVEZETŐ, F.L.O. TRADE ÉPÍTŐIPARI
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése NYILVÁNTARTÁSI ÉS
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KAZÁNGÉP-SZERELŐ Feladatok és tevékenységek
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMÁCIÓ-RENDSZERSZERVEZŐ
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS Feladatok
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMISZER-MINŐSÍTŐ TECHNIKUS
FÖLDMUNKAGÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FÖLDMUNKAGÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐ Feladatok és
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS,
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ Feladatok
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI ÜGYINTÉZŐ, RAKTÁRGAZDÁLKODÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAG-
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GAZDÁLKODÁS-SZERVEZŐ Feladatok
FÉNYEZŐ-MÁZOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FÉNYEZŐ-MÁZOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÉNYEZŐ-MÁZOLÓ Feladatok és tevékenységek
RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése RAKTÁRKEZELŐ Feladatok és tevékenységek
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ Feladatok és tevékenységek
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAKÖNYVVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÁRNYÉKOLÁS-TECHNIKAI SZERELŐ
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MENEDZSERASSZISZTENS Feladatok
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉPÍTÉSVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DISZPÉCSER Feladatok és tevékenységek A modern
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ZONGORAHANGOLÓ Feladatok és tevékenységek
SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜLÉKSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜLÉKSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZERSZÁM-
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ Feladatok és tevékenységek
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI-GÉPÉSZMÉRNÖK
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AGRÁRKÖZGAZDASÁGI
HALÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HALÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HALÁSZ Feladatok és tevékenységek A halak világának
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INGATLANKÖZVETÍTŐ Feladatok és tevékenységek
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÚZEUMI PREPARÁTOR Feladatok és tevékenységek
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ADÓTANÁCSADÓ Feladatok és tevékenységek
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI INFORMATIKAI
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
ÉPÜLETSZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÉPÜLETSZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉPÜLETSZOBRÁSZ Feladatok és tevékenységek
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ Feladatok
FAFARAGÓ FASZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FAFARAGÓ FASZOBRÁSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FAFARAGÓ FASZOBRÁSZ Feladatok és
VILLAMOSIPARI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
VILLAMOSIPARI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VILLAMOSIPARI TECHNIKUS Feladatok
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERESKEDELMI TECHNIKUS Feladatok
MINŐSÉGELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MINŐSÉGELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGELLENŐR Feladatok és tevékenységek
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS
KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KELMEFESTŐ- ÉS TISZTÍTÓ Feladatok
AUTOMATIZÁLÁSI TECHNIKUS (ELEKTRONIKAI SZAKIRÁNY, GÉPIPARI SZAKIRÁNY) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
AUTOMATIZÁLÁSI TECHNIKUS (ELEKTRONIKAI SZAKIRÁNY, GÉPIPARI SZAKIRÁNY) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat
TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS Feladatok és
FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FINOMMECHANIKAI MŰSZERÉSZ
TÁVKÖZLÉSI- HÁLÓZATÉPÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁVKÖZLÉSI- HÁLÓZATÉPÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁVKÖZLÉSI-HÁLÓZATÉPÍTŐ Feladatok
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK
TITKÁRNŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TITKÁRNŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TITKÁRNŐ Feladatok és tevékenységek A titkárnő
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése CAD-CAM
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS
KUTYAKOZMETIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KUTYAKOZMETIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KUTYAKOZMETIKUS Feladatok és tevékenységek
MECHATRONIKAI TECHNIKUS, MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MECHATRONIKAI TECHNIKUS, MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MECHATRONIKAI TECHNIKUS,
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS. Szakmaismertető információs mappa. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS Szakmaismertető információs mappa Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEZÉRLÉS-
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Feladatok és tevékenységek
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÓ ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DIGITÁLISTÉRKÉP-KEZELŐ Feladatok
TÁRSASHÁZKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁRSASHÁZKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁRSASHÁZKEZELŐ Feladatok és tevékenységek
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERTÉSZMÉRNÖK Feladatok és tevékenységek
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETKÖTŐ Feladatok és tevékenységek A kereskedelemi
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TERMÉKTERVEZŐ
JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése JÁRMŰ-ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER
MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ Feladatok és tevékenységek
VÍZVEZETÉK- ÉS KÖZPONTIFŰTÉS- SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VÍZVEZETÉK- ÉS KÖZPONTIFŰTÉS- SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VÍZVEZETÉK- ÉS
VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KONTROLLER STATISZTIKUS Feladatok
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÁLYÁZATÍRÓ Feladatok és tevékenységek Figyelmesen,
SZÍNHÁZI DÍSZÍTŐ, ZSINÓROS, BERENDEZŐ ÉS ALSÓGÉPEZET-KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
SZÍNHÁZI DÍSZÍTŐ, ZSINÓROS, BERENDEZŐ ÉS ALSÓGÉPEZET-KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
GYÓGYSZER- ÉS TÁPSZERKÉSZÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYÓGYSZER- ÉS TÁPSZERKÉSZÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYÓGYSZER- ÉS TÁPSZERKÉSZÍTŐ
ÉLELMISZER-ANALITIKUS
ÉLELMISZER-ANALITIKUS TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMISZER-ANALITIKUS
Szakmai ismeretek. Melyek a céljai a munkavédelemnek, a környezetvédelemnek és a tűzvédelemnek?
Szakmai ismeretek 1. a./ Mi a hő, melyek a hő terjedésének formái, mi a hőszigetelés? Melyek a céljai a munkavédelemnek, a környezetvédelemnek és a tűzvédelemnek? b./ Ismertesse az ipari és épületgépészeti
ERDÉSZETI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ERDÉSZETI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ERDÉSZETI TECHNIKUS Feladatok és
NÖVÉNYVÉDŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
NÖVÉNYVÉDŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése NÖVÉNYVÉDŐ Feladatok és tevékenységek A föld
MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER Feladatok
Szakmai ismeretek. 8. Ismertesse a meleg- és hidegtechnológiai szigetelések különbségeit hő- és páratechnikai szempontból!
Szakmai ismeretek 1. Mi a hő, melyek a hő terjedésének formái, mi a hőszigetelés? 2. Melyek a hőszigetelő termékek legfontosabb műszaki jellemzői? Milyen összefüggés van a hővezetési tényező, az anyag
BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése BIZTOSÍTÁSI ÜGYINTÉZŐ Feladatok
MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MEZŐGAZDASÁGI TECHNIKUS Feladatok
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ
IPARIGÁZ- ÉS OLAJTÜZELŐ-BERENDEZÉS- SZERELŐ, -KARBANTARTÓ, -JAVÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
IPARIGÁZ- ÉS OLAJTÜZELŐ-BERENDEZÉS- SZERELŐ, -KARBANTARTÓ, -JAVÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat
MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY- ÉS RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY- ÉS RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY-
FOTOGRAMMETRIAI KIÉRTÉKELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FOTOGRAMMETRIAI KIÉRTÉKELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FOTOGRAMMETRIAI KIÉRTÉKELŐ
POSTAI FORGALOMELLÁTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAI FORGALOMELLÁTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAI FORGALOMELLÁTÓ Feladatok
POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS Feladatok
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI
MUNKA ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MUNKA ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI TANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MUNKA ÉS PÁLYAVÁLASZTÁSI
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR)
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) Feladatok
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ
ELEKTRONIKUS /SZÁMÍTÓGÉPES/
ELEKTRONIKUS /SZÁMÍTÓGÉPES/ GRAFIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ELEKTRONIKUS /SZÁMÍTÓGÉPES/
IPARIGÁZ- ÉS OLAJTÜZELŐ-BERENDEZÉS- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
IPARIGÁZ- ÉS OLAJTÜZELŐ-BERENDEZÉS- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARIGÁZ-
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS
SZÍNPADTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
SZÍNPADTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZÍNPADTECHNIKUS Feladatok és tevékenységek
VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ