VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
|
|
- Oszkár Szőke
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
2 VÉDELMI IGAZGATÁSI SZAKELŐADÓ Feladatok és tevékenységek A személyi és vagyonvédelem, mint igény valószínűleg egyidős az emberi társadalom kialakulásával. A társadalmi feltételek különbözőségét sok tényező befolyásolja. Az ember számára rendelkezésre álló erőforrások, eltérő civilizációk, eltérő kultúrák létrejöttét eredményezték, amelyek igen gyakran érdekellentéteket alakítottak ki. Ezek az ellentétek konfliktusokat eredményeztek, amelynek következménye lehet, hogy az erősebb, esetleg ügyesebb egyén vagy társadalom a másik javainak birtoklására vagy akár megsemmisítésére törekedett. Ezek a körülmények eredményezték, hogy az idők folyamán hivatásszerű tevékenységgé vált a személyek és javak őrizete, védelme. A modern társadalomban ez a folyamat lényegét tekintve nem változott, legfeljebb az eszközök, módszerek fejlődtek. A védelmi feladatokat ellátó foglalkozások ennek az ősi igénynek igyekeznek napjainkban is eleget tenni. E területhez igen sok szakma tartozik a hivatásos katonától a katasztrófa elhárítóig. A szakmák sokszínűségét mutatja egy összetett foglalkozás kialakulása a védelmi igazgatási szakelőadóé is. Melyek a jellemző feladatok, tevékenységek ebben a szakmában? A védelmi igazgatási szakelőadó tevékenysége igen sokrétű. Magában foglalja a tényleges személyi védelmet, tehát azt, amikor saját testi épségének kockáztatásával kell a rábízott személyt bármilyen veszélytől, támadástól megvédeni, illetve menteni. Fő feladata a mozgósítási, érdekvédelmi toborzási feladatok ellátása. Fő tevékenységük a személyes kapcsolattartás a lakosság, illetve a hivatásos tisztek és a szerződéses katonák között, elsősorban a lakosság érdekeit figyelembe véve. Munkájába tartozik a legkülönbözőbb helyszíneken történő vagyon és személyi védelem érdekében a mozgósítási, kiürítési terv készítésében való részvétel. A dokumentáció ismerete és őrzése. Részt vesz a valódi védelmi tevékenység megszervezésében, pl. járőrszolgálat, valamint az elektronikus megfigyelés telepítésében (térfigyelő rendszerek). Munkáját meghatározott jogszabály alapján végzi, ezen belül az őt alkalmazó katonai 2
3 rendvédelmi szervezetek speciális szabályaihoz is alkalmazkodnia kell. Feladatai közé tartozik a kommunikációs kapcsolat biztosítása, különösen rendkívüli helyzetekben, amikor a polgári lakosságot menteni kell. A védelmi igazgatási szakelőadónak - ha a haderőnél dolgozik - feladatai közé tartozhat a szerződéses katonák érdekvédelmének képviselete is, illetve a katonák hozzátartozóival történő kapcsolattartás is. Munkáját egyrészt szervezési feladatok, másrészt adminisztrációs feladatok jellemzik. Milyen anyagokkal, eszközökkel kell dolgoznia? Munkájához elengedhetetlen a számítástechnikai eszközök használata, valamint az adott intézményben alkalmazott szoftverek felhasználó szintű ismerete. Alapeszköze a nyilvántartási rendszer, amely írásos formában, illetve informatikai eszközökben tárolva is rendelkezésére áll. Nyilvántartási rendszerek naprakészségéért felelős, ezért az információk ellenőrzése is feladatai közé tartozik. Ismernie kell az adott védelmi rendszer összes kommunikációs lehetőségét, így informatikai módszereket és hagyományos mozgósítási formákat (pl. személyes kontaktus) is alkalmaznia kell. Minden információs eszköz kapcsolódik munkájához, e mellett azonban a gyakorlati adminisztrációs tevékenységek is meghatározóak, így a papír alapú információrögzítés is jelen van munkájában. Hol végzi a munkáját? A munkavégzés helyszíne a védelmi rendszerhez tartozó zárt épületekben van. Munkáját többnyire irodában végzi zárt, időjárási viszontagságoktól mentes környezetben. A terepgyakorlatokon, vagy a tervezési folyamat során külső helyszínen is dolgozhat, ez azonban a napi munkavégzésre nem jellemző. Munkája során kikkel kerül kapcsolatba, kikkel van dolga? A változatos munkavégzési feladatok sokféle szociális kapcsolat esélyét teremtik meg. Ugyanakkor olyan munkabeosztás is lehetséges, ahol egyedül vagy legfeljebb egy másik kollegájával látja el a feladatot. Mindenképpen a védelmi igazgatási szakelőadónak az éppen aktuális munkahelyén törekednie kell az ott dolgozó, illetve előforduló személyek 3
4 mind alaposabb megismerésére, illetve felismerésére. Beosztását feljebbvalói határozzák meg, ezért az átlagosnál jellemzőbb az a hierarchikus viszony, amelyben munkáját végzi. Az utasítás kiadására jogosult személyek felette állnak az adott szervezetben, így az általuk kapott feladatokat maradék nélkül végre kell hajtania. Követelmények Milyen fizikai igénybevétellel, megterheléssel jár a munkavégzés? A védelmi igazgatási szakelőadónak munkája során mindig számítania kell szélsőséges megterhelő esetekre, amelyek mind a fizikumot, mind a pszichikumot igénybe veszik. Még az úgynevezett eseménytelen szolgálati idő is magában hordozza a stressz lehetőségét. Ezért ebben a munkakörben igen fontos a jó feszültségtűrés, az állandó akcióképesség, a jó fizikai kondíció és felépítettség, valamint a mozgásügyesség. Milyen környezeti ártalmakkal, hátrányokkal járhat a szakma gyakorlása? A védelmi igazgatási szakelőadó munkájában a legfőbb környezeti ártalom azoknak a veszélyeknek az előfordulása, amelyek elhárításáért alkalmazzák. A tervezési és szervezési tevékenysége folyamatos terhelést jelentenek, mert a munkája eredményét csak a váratlan, védelmet igénylő helyzetekben láthatja, pl. katasztrófa elhárításkor. Az eseménytelen időszakban többnyire ülő munkát végez számítógép előtt, amely mind szemét, vállát, hátát az átlagosnál jobban igénybe veszi. Milyen egészségügyi követelményeket támaszt ez a szakma? Fontos tudni, hogy minden foglalkozásnak szigorú egészségügyi alkalmassági feltételei vannak. A fontosabb szempontok közül néhányat kiemelünk, tájékoztató jelleggel: jó látás, jó beszélőképesség, 4
5 együttműködés, fokozott figyelem. A foglalkozás gyakorlása során felmerülő kockázati tényezők: tartós ülőmunka. Milyen egyéb tulajdonságok megléte kedvező ebben a szakmában? A védelmi igazgatási szakelőadó igen magas szintű felelősségérzettel kell, rendelkezzen, ami azt jelenti, hogy önfeláldozó módon is képes megvédeni elsősorban azokat a személyeket, akik védelmét igénylik. Hasonlóan fontos felelősséggel tartozik azokért az anyagi javakért is, amelyek fölött őrizetet gyakorol. A nyugodtság, higgadtság az ehhez kapcsolódó jó döntési képesség szintén fontos követelmény ebben a szakmában. Fontos, hogy jó logikai képességgel rendelkezzék és megfelelő szintű legyen a térbeni gondolkodási képessége is, mert sok esetben a dokumentációról kell leolvasnia annak a terepnek a sajátosságait, ahol a feladatot a gyakorlatban végre kell hajtania. Sokrétű kapcsolatrendszere miatt legalább átlagos nyelvi kifejezőképességre van szüksége annak, aki e szakmában dolgozik. Milyen tantárgyakban kell jó eredményt elérni ehhez a szakmához? A védelmi igazgatási szakelőadói tevékenységhez a fizika, matematika tantárgyakban nyújtott jó teljesítmény előnyt jelenthet. Fontos, hogy a testnevelésben és a sportban is jól teljesítsen. Műszaki érzék is segítheti a szakma elsajátítását, különösen, ha szakközépiskolai tanulmányai során már megismerkedett a jogi és igazgatási ismeretekkel. A jogi információkban való folyamatos tájékozódás nagyban segítheti a sikeres munkavégzést. Milyen érdeklődési kör a legelőnyösebb ebben a szakmában? A védelmi igazgatási munkakört vállaló személynek széleskörű, nyitott érdeklődéssel kell rendelkeznie. Ennek az iránya egyaránt vonatkozik az emberekre és a tárgyakra is, így érdeklődésében helyet kell kapnia az emberek iránti kíváncsiságnak, valamint az emberi viselkedés megismerésére való törekvésnek. E mellett fontos, hogy a gyakorlati problémák 5
6 iránt is mutasson érzékenységet, hiszen nagyon sok feladat megoldása a szervezőmunka sikerességétől függ. Aki ezt a szakmát választja, annak kedvelni kell a szabályok szerinti munkavégzést, valamint az utasítás alapján történő feladat-végrehajtást. Szakképzés A védelmi igazgatási szakelőadó képzés célja olyan korszerű szakmai, elméleti és gyakorlati felkészültséggel rendelkező szakemberek képzése, akik képesek nyilvántartási, kiegészítési, mozgósítási, veszteségpótlási, érdekvédelmi, toborzási faladatok ellátására. Munkájukat a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek csapatainál, intézeteinél, a hadkiegészítő parancsnokságokon, illetőleg a polgári szféra védelmi-igazgatási területén végzik. Előképzettség A képzésben való részvétel feltétele a középiskolai végzettség. Szakmai előképzettség nem szükséges. Képzési idő A szakképesítés iskolai rendszerű vagy iskolarendszeren kívüli képzésben szerezhető meg. Egyéni felkészülés nem lehetséges. Képzési idő: 500 óra. A képzés során az elméleti és gyakorlati képzés aránya százalék. A szakképzés elméleti és gyakorlati tárgyai Szakmatörténeti ismeretek, Haderőszervezés, Hadköteles nyilvántartás, Hadkiegészítés, Érdekvédelem, Jogi és igazgatási ismeretek, Nyilvántartási rendszerek kezelése. A szakképesítés vizsgakövetelménye A szakmai vizsga írásbeli, gyakorlati és szóbeli vizsgarészből áll. Az írásbeli tételek a szakmai követelményekben meghatározott témakörökből összeállított teszt jellegű, valamint a szakmai ismeretek egészét átfogó komplex feladatokat tartalmazzák. Az írásbeli vizsga tárgyai: Szakmatörténeti ismeretek alkalmazása, Haderőszervezés, Hadköteles nyilvántartás, Érdekvédelem, Jogi és igazgatási ismeretek alkalmazása. 6
7 Gyakorlati vizsga tárgya a számítástechnikai eszközök és azok felhasználási programjai kezelésében szerzett alkalmazói ismeretek gyakorlatban történő bemutatása. Szóbeli vizsgán a hallgató a Hadkiegészítés tantárgy anyagából tételt húz, amely tétel kérdéseit a központi tételsor tartalmazza. A szakképesítés OKJ azonosító száma: Kapcsolódó foglakozások Igazgatási ügyintéző, Polgári védelmi foglalkozások, Egyéb élet- és vagyonvédelmi ügyintézők. Egyéb ügyintézők, Egyéb védelmi szolgáltatási foglalkozások, A szakképesítéssel betölthető munkakörök Lakosságvédelmi előadó, Katasztrófavédelmi előadó, Mentésszervezési előadó. A szakmával kapcsolatos további információk részletesen a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet: honlapján találhatók, Szakképzési dokumentumok címszó alatt. Kereseti lehetőségek: Az egyes foglalkozások átlagkereseti statisztikáját több évre visszamenőleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján teszi közzé, a Statisztika menüpontban (egyéni bérek és keresletek statisztikája). Elérhetőség: Elhelyezkedési lehetőségekről tájékozódhat az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein, a internetes elérhetőségen, vagy mobiltelefonon a linken. Kiadja: Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Felelős kiadó: Pirisi Károly főigazgató Ez a kiadvány az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával 2005-ben készült. Aktualizálva 2008-ban. A jelen dokumentum tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Bizottság a tárgyra vonatkozó hivatalos véleményét. 7
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
NYILVÁNTARTÁSI ÉS OKMÁNYÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése NYILVÁNTARTÁSI ÉS
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETI ÜGYINTÉZŐ Feladatok és tevékenységek
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖLTSÉGSZAKÉRTŐ Feladatok és tevékenységek
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI FELÜLVIZSGÁLÓ ÉS TANÚSÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HUMÁN CONTROLLING ÜGYINTÉZŐ
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMÁCIÓ- RENDSZERSZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMÁCIÓ-RENDSZERSZERVEZŐ
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETVITELI SZAKMENEDZSER
TÁRSASHÁZKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁRSASHÁZKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁRSASHÁZKEZELŐ Feladatok és tevékenységek
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÖRZSKÖNYVEZŐ SZAKTECHNIKUS
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAI EGYESÍTETT FELVEVŐ
TÁVÉRZÉKELÉSI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁVÉRZÉKELÉSI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁVÉRZÉKELÉSI SZAKTECHNIKUS
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI ÜZLETSZERVEZŐ
POSTAI FORGALOMELLÁTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAI FORGALOMELLÁTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAI FORGALOMELLÁTÓ Feladatok
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
TERMÉKTERVEZŐ MŰSZAKI MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TERMÉKTERVEZŐ
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KIADVÁNYSZERKESZTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KIADVÁNYSZERKESZTŐ Feladatok és tevékenységek
RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése RAKTÁRKEZELŐ Feladatok és tevékenységek
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GAZDÁLKODÁS- SZERVEZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GAZDÁLKODÁS-SZERVEZŐ Feladatok
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MŰSZAKI INFORMATIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰSZAKI INFORMATIKAI
MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MUNKAVÉDELMI SZAKEMBER Feladatok
POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése POSTAFORGALMI SZAKMUNKÁS Feladatok
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI MÉRNÖKASSZISZTENS
SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜLÉKSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
SZERSZÁM- ÉS KÉSZÜLÉKSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZERSZÁM-
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÉPÍTÉSVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉPÍTÉSVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI TÉRINFORMATIKAI
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI SZAKELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÉNZÜGYI-SZÁMVITELI
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖZTERÜLET- FELÜGYELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ Feladatok
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPIPARI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INFORMATIKAI MŰSZERÉSZ Feladatok
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
AGRÁRKÖZGAZDASÁGI ÉS ÁRUFORGALMAZÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése AGRÁRKÖZGAZDASÁGI
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES ADATKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDÜGYI SZÁMÍTÓGÉPES
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DISZPÉCSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DISZPÉCSER Feladatok és tevékenységek A modern
TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÉRKÉPÉSZ TECHNIKUS Feladatok és
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI SZAKELŐADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI
MECHATRONIKAI TECHNIKUS, MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MECHATRONIKAI TECHNIKUS, MŰSZERÉSZ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MECHATRONIKAI TECHNIKUS,
MINŐSÉGELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MINŐSÉGELLENŐR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MINŐSÉGELLENŐR Feladatok és tevékenységek
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERESKEDELMI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERESKEDELMI TECHNIKUS Feladatok
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GRAFOLÓGUS SZAKASSZISZTENS
HATÁRRENDÉSZ- SZERVEZŐ (TISZT)
HATÁRRENDÉSZ- SZERVEZŐ (TISZT) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HATÁRRENDÉSZ-SZERVEZŐ
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GÉPSZERKESZTŐ TECHNIKUS Feladatok
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KONTROLLER STATISZTIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KONTROLLER STATISZTIKUS Feladatok
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ZONGORAHANGOLÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ZONGORAHANGOLÓ Feladatok és tevékenységek
TÁVKÖZLÉSI- HÁLÓZATÉPÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁVKÖZLÉSI- HÁLÓZATÉPÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁVKÖZLÉSI-HÁLÓZATÉPÍTŐ Feladatok
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI ELEKTRONIKAI TECHNIKUS
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI- GÉPÉSZMÉRNÖK ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI-GÉPÉSZMÉRNÖK
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KULTURÁLIS MENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KULTURÁLIS MENEDZSER Feladatok
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÉLELMISZER- MINŐSÍTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÉLELMISZER-MINŐSÍTŐ TECHNIKUS
MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY- ÉS RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY- ÉS RAKTÁRKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÚZEUMI GYŰJTEMÉNY-
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
DIGITÁLISTÉRKÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése DIGITÁLISTÉRKÉP-KEZELŐ Feladatok
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FELÜLETVÉDELMI TECHNOLÓGUS
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IPARI INFORMATIKAI TECHNIKUS
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ANYAKÖNYVVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAKÖNYVVEZETŐ Feladatok és tevékenységek
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MENEDZSERASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MENEDZSERASSZISZTENS Feladatok
VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI GÉPÉSZTECHNIKUS
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ADÓTANÁCSADÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ADÓTANÁCSADÓ Feladatok és tevékenységek
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MŰANYAG- FELDOLGOZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MŰANYAG-FELDOLGOZÓ Feladatok és
SZÍNHÁZI DÍSZÍTŐ, ZSINÓROS, BERENDEZŐ ÉS ALSÓGÉPEZET-KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA
SZÍNHÁZI DÍSZÍTŐ, ZSINÓROS, BERENDEZŐ ÉS ALSÓGÉPEZET-KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MÚZEUMI PREPARÁTOR SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÚZEUMI PREPARÁTOR Feladatok és tevékenységek
ÜDÍTŐITAL, ÁSVÁNYVÍZ, SZIKVÍZGYÁRTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÜDÍTŐITAL, ÁSVÁNYVÍZ, SZIKVÍZGYÁRTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜDÍTŐITAL, ÁSVÁNYVÍZ,
LONDINER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
LONDINER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése LONDINER Feladatok és tevékenységek A jó színvonalú
VÍZVEZETÉK- ÉS KÖZPONTIFŰTÉS- SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VÍZVEZETÉK- ÉS KÖZPONTIFŰTÉS- SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VÍZVEZETÉK- ÉS
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS. Szakmaismertető információs mappa. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEZÉRLÉS- ÉS SZABÁLYOZÁSTECHNI- KAI TECHNIKUS Szakmaismertető információs mappa Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEZÉRLÉS-
A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE
A 9. SORSZÁMÚ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SEGÉDFELÜGYELŐ MEGNEVEZÉSŰ RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A részszakképesítés azonosító : 31
PROJEKTMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
PROJEKTMENEDZSER SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PROJEKTMENEDZSER Feladatok és tevékenységek
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KAZÁNGÉP-SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KAZÁNGÉP-SZERELŐ Feladatok és tevékenységek
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ Feladatok
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI
ANYAG- ÉS ÁRUFORGALMI ÜGYINTÉZŐ, RAKTÁRGAZDÁLKODÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ANYAG-
TÁJÉPÍTŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TÁJÉPÍTŐ SZAKTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TÁJÉPÍTŐ SZAKTECHNIKUS Feladatok
SZÍNPADTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
SZÍNPADTECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése SZÍNPADTECHNIKUS Feladatok és tevékenységek
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
CAD-CAM TERVEZŐ, DOKUMENTÁCIÓKEZELŐ INFORMATIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése CAD-CAM
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS, HEGESZTŐ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése HEGESZTŐ TECHNOLÓGUS,
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KERTÉSZMÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KERTÉSZMÉRNÖK Feladatok és tevékenységek
TELEPÜLÉSIHULLADÉK -KEZELŐ, -GYŰJTŐ ÉS -SZÁLLÍTÓ
TELEPÜLÉSIHULLADÉK -KEZELŐ, -GYŰJTŐ ÉS -SZÁLLÍTÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TELEPÜLÉSIHULLADÉK-KEZELŐ,
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
PÁLYÁZATÍRÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése PÁLYÁZATÍRÓ Feladatok és tevékenységek Figyelmesen,
NONPROFIT MENEDZSER, ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
NONPROFIT MENEDZSER, ÜGYINTÉZŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése NONPROFIT MENEDZSER,
ORVOS ÍRNOK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ORVOS ÍRNOK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ORVOS ÍRNOK Feladatok és tevékenységek Az
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS
GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY -GYÁRTÓ ÉS MINŐSÉGBIZTOSÍTÓ ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜZLETKÖTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜZLETKÖTŐ Feladatok és tevékenységek A kereskedelemi
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ENERGETIKAI MÉRNÖKASSZISZTENS
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Feladatok és tevékenységek
SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ
SZAKKÉPZÉSI HELYI TANTERV RENDÉSZET ÁGAZATHOZ 468 Tantárgyak, témakörök Fegyveres szervek és vagyonvédelem I. A magyarországi fegyveres szervek története Fegyveres szervek alapismeretek A fegyveres szervek
KÖNYVTÁROS ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖNYVTÁROS ASSZISZTENS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖNYVTÁROS ASSZISZTENS Feladatok
KÖNNYŰGÉPKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
KÖNNYŰGÉPKEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖNNYŰGÉPKEZELŐ Feladatok és tevékenységek
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése VEGYIPARI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI
IRODAVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
IRODAVEZETŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése IRODAVEZETŐ Feladatok és tevékenységek Az
FÖLDMUNKAGÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
FÖLDMUNKAGÉP- KEZELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐ Feladatok és
A 34. sorszámú Személy-és vagyonőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 34. sorszámú Személy-és vagyonőr megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 32 861 01 1.2. Szakképesítés
A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 25. sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR)
KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése KÖNYVVIZSGÁLÓ (AUDITOR) Feladatok
A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 2 EGYÉB ADATOK
A 85. sorszámú Szőlész-borász megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 541 06 1.2. Szakképesítés
BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése BÍRÓSÁGI FOGALMAZÓ Feladatok és tevékenységek
TŰZOLTÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
TŰZOLTÓ TECHNIKUS SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése TŰZOLTÓ TECHNIKUS Feladatok és tevékenységek
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
INGATLANKÖZVETÍTŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése INGATLANKÖZVETÍTŐ Feladatok és tevékenységek
A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK
A sorszámú Közúti közlekedésüzemvitel-ellátó megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 841 02 1.2.
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés
GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése GYÁRTÁSTECHNOLÓGUS MÉRNÖK
A 40. SORSZÁMÚ SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE. 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok
A 40. SORSZÁMÚ SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR MEGNEVEZÉSŰ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYE 1. Az Országos Képzési Jegyzékben szereplő adatok 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 32 861 01 1.2. Szakképesítés
Felvehető létszám (fő) XXVI. Kereskedelem 0801 nappali XXVII. Vendéglátóipar 0802 nappali XXVIII. Turisztika 0803 nappali
Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/008 Cím: 6723 Szeged, József Attila sgt. 122-126. Telefonszám:
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA. Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.
ÁRNYÉKOLÁS- TECHNIKAI SZERELŐ SZAKMAISMERTETŐ INFORMÁCIÓS MAPPA Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 1.2 intézkedés Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése ÁRNYÉKOLÁS-TECHNIKAI SZERELŐ
A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye
A 110. sorszámú Gyógypedagógiai segítő munkatárs megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 54 140 01
2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ
2.94.5. KERETTANTERV részlet a XXXVIII. Rendészet ÁGAZATHOZ A kerettanterv a 9-12. középiskolai évfolyamokra előírt tartalommal a Rendészet ágazatra egységesen vonatkozik: Megnevezés: Fegyveres szervek