Versenyfelhívás. hirdet 7-12 osztályos tanulók számára
|
|
- Tibor Vincze
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Versenyfelhívás A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola, és Kollégium, valamint a Nyíregyházi Egyetem Bródy Imre Országos Fizika Kísérletversenyt hirdet 7-12 osztályos tanulók számára A verseny célja: A tanulók természettudományos ismereteinek bővítése, a fizika megszerettetése, az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazhatóságának felismertetése, valamint lehetőséget szeretnénk biztosítani a diákoknak kreatív ötleteik megvalósítására és bemutatására. Az országos döntő időpontja: május 26. (péntek) A verseny helyszíne: a Nyíregyházi Egyetem Műszaki és Agrártudományi Intézetének épülete (C épület), 4400 Nyíregyháza, Kótaji u Jelentkezni lehet: Az ország bármely általános- és középiskoláiból, az alábbi kategóriákban: Díjazás: Minden tanuló emléklapot kap. Minden kategóriában az 1-3. helyezettek oklevél, könyv, vagy értékes tárgyjutalomban részesülnek. A legtöbb versenyzőt indító kolléga felkészítő munkáját tárgyjutalommal ismerjük el. Nevezési díj nincs!
2 Kategóriák: I. Kategória: Szélkerék építése (7-12. évfolyamos tanulók részére) A szélkerék újrahasznosítható anyagok (pl üdítőitalos dobozok, flakonok és/vagy konzervdobozok) felhasználásával épített saját készítésű, működőképes modell legyen, mely egy kis generátort forgat. A szelet lombfúvó fogja létrehozni. Győztes az, akinek a szélkereke a legnagyobb munkavégzésre képes, amit egy adott terhelő ellenálláson tudunk mérni. Ehhez elektromos kontaktus (2 banánhüvely) beépítése szükséges. A teljes szerkezet összerakott, működésre kész állapotban férjen be egy 37cm x 37cm x 35cm méretű dobozba ezt a zsűri ellenőrizheti. Az értékelés szempontjai: - a verseny elsődleges célja az, hogy a modell a lehető legnagyobb elektromos teljesítményt tudja szolgáltatni, amit 30 másodperces méréssel határozunk meg, - az eszköz bemutatásának, a működési elv magyarázatának színvonala, a magyarázat érthetősége, szakmai korrektsége, a versenyző válasza a zsűri esetleges, a modell működésével és a megépítéssel kapcsolatos kérdéseire, - a megvalósítás ötletessége, a modell szépsége, a ráfordított munka mennyisége. II. Kategória: Hőerőgép építése (7-12. évfolyamos tanulók részére) A hőerőgép (pl. gőzturbina, gőzgép, Stirling-motor, esetleg belsőégésű motor, gázturbina) újrahasznosítható anyagok (pl üdítőitalos dobozok és/vagy konzervdobozok) felhasználásával épített saját készítésű, működőképes modell legyen, mely egy kis generátort forgat. Győztes az, akinek a modellje a legnagyobb munkavégzésre képes, amit egy adott terhelő ellenálláson tudunk mérni. Ehhez elektromos kontaktus (2 banánhüvely) beépítése szükséges. A működtetéshez szükséges hőforrást (pl borszeszégő, gáz forrasztólámpa) is a versenyző hozza magával. Az értékelés szempontjai: - a verseny elsődleges célja az, hogy a modell a lehető legnagyobb elektromos teljesítményt tudja szolgáltatni, amit 30 másodperces méréssel határozunk meg, - az eszköz bemutatásának, a működési elv magyarázatának színvonala, a magyarázat érthetősége, szakmai korrektsége, a versenyző válasza a zsűri esetleges, a modell működésével és a megépítéssel kapcsolatos kérdéseire, - a megvalósítás ötletessége, a modell szépsége, a ráfordított munka mennyisége. III. Kategória: Kedvenc fizika kísérletem (7-8. évfolyamos és évfolyamos tanulók részére külön szekcióban) A feladat egy nem hétköznapi kísérlet bemutatása saját készítésű, újrahasznosítható anyagok (pl. pillepalack, konzervdoboz, üdítős doboz, stb ) felhasználásával készített eszközzel. A témakör szabadon választható! A készítésnél nem használhatók fel a kereskedelmi forgalomban készen kapható alkatrészek! (Kivéve alapanyagok, áramforrás, a bemutatáshoz szükséges fogyasztó, stb.) Egy versenyző egy darab kísérletet mutathat be (legfeljebb egy kísérlet több változata engedhető meg, pl. bizonyos körülmények, paraméterek megváltoztatásával). Több különböző kísérletből álló kísérletsorozatokat nem értékelünk.
3 Az értékelés során ki kell derülnie annak, hogy a versenyző érti, hogy milyen jelenséget mutat be a kísérlet, és képes annak megfelelő magyarázatát megadni. A zsűri kérdéseket tehet fel a versenyzőnek a kísérlettel kapcsolatban. A magyarázat nélküli kísérletbemutatás nem tekinthető versenyképesnek. A felkészítő tanárnak ügyelnie kell arra, hogy a versenyző az életkorának és ismereteinek megfelelő kísérletet mutasson be. A kísérlet nem lehet olyan, amely a versenyző vagy mások sérülését okozhatja esetleges hibás bemutatás esetén. Nem használhatók többek között robbanásveszélyes gázok (pl. PB-gáz), ill. tűz- és robbanásveszélyes folyadékok (pl. benzin) nyílt lánggal, nagy elektromos feszültség, nagy nyomás (pl kompresszor), ellenkező esetben a zsűri veszélyesnek ítélheti és leállíthatja a kísérlet bemutatását. A kísérlet bemutatásához és magyarázatához 5 perc áll rendelkezésre. Az értékelés szempontjai: - az eszköz működőképessége, - a kísérlet bemutatásának színvonala, a magyarázat érthetősége, szakmai korrektsége, a szaknyelv használata, - a zsűri kérdéseire adott válaszok korrektsége, érthetősége, - az eszköz megépítésének ötletessége, a kivitelezés minősége, a ráfordított munka mennyisége. IV. Kategória: Elektronika szekció (7-8. évfolyamos és évfolyamos tanulók részére külön szekcióban) A feladat egy saját készítésű elektronikai eszköz tervezése, megépítése és bemutatása. Az eszköz/áramkör ötlete, annak funkciói, stb. szabadon választható/tervezhető, egyébként különálló alkatrészekből felépített saját, önálló munka legyen! A készítésnél nem használhatók fel kész egységek (mint pl. programozható kontrollerek, stb ). Fontos követelmény továbbá, hogy kis feszültségről (max. 12V) üzemeltethető legyen, egyéb megkötés nincs! Egy versenyző egy darab eszközt mutathat be, ami lehetőség szerint több különböző funkcióra is alkalmas. A bemutatás során ki kell derülnie annak, hogy az eszköz valóban az ő saját munkája, hogy érti és el is tudja magyarázni annak felépítését, működését. Ezzel kapcsolatban a zsűri kérdéseket tehet fel a versenyzőnek. A bemutatáshoz 5 perc áll rendelkezésre. Az értékelés szempontjai: - az eszköz működőképessége, - a bemutatás színvonala, a magyarázat érthetősége, szakmai korrektsége, a szaknyelv használata, - a különböző funkciók száma, - a zsűri kérdéseire adott válaszok korrektsége, érthetősége, - az eszköz megépítésének ötletessége, a kivitelezés minősége, a ráfordított munka mennyisége. V. Kategória: Hajítógép építése (8-12. évfolyamos tanulók részére) A) Saját készítésű, működőképes Trebuchet modell építése, mely képes egy szabványos teniszlabda kilövésére. A trebuchet maximálisan 10kg tömegű ellensúllyal működhet, ezen kívül egyéb korlátozás (pl. felhasznált anyagok, méretek, stb ) nincs. Az ellensúly legyen kiszerelhető, hogy a zsűri ellenőrizni tudja a tömegét. Az értékelés szempontjai: - a verseny célja egy teniszlabda minél nagyobb távolságra történő kilövése: minden versenyző három dobással próbálkozhat, melyekből a leghosszabbat vesszük figyelembe, az értékelés a dobás maximális távolsága alapján történik, - a megvalósítás ötletessége, a modell szépsége.
4 Fontos: Az előző évektől eltérően minden versenyző egyénileg indul! (A szállításnál, előkészületeknél segíthet pl a kísérőtanár, de a verseny során a hajítógépet a versenyző egyedül kezeli.) Csak originál teniszlabdákat szabad használni (pl tilos ragasztóval, homokkal megtölteni, vagy egyéb módon preparálni)! A versenyzők a verseny során nem vehetnek igénybe külső segítséget. A kísérők (szülők, tanárok) a nézőtéren foglalnak helyet, és semmilyen módon nem segíthetik a versenyzőket. B) Különdíjért egy extra al-kategóriát is hirdetünk: Egy óriás méretű trebuchet-t kell építeni, melyet a készítők tetszőlegesen tervezhetnek és készíthetnek el otthon. A készítés menetéről, a működésről, a hajítás távolságának méréséről olyan videó-dokumentációt kell készíteni, hogy azt a verseny napján az előadóteremben minden résztvevő és a zsűritagok is meg tudják nézni. Ehhez egy jó minőségű (nagy felbontású és gyors) kamerával készített 5-10 perces filmet kell készíteni, amit projektorral ki tudunk vetíteni. Itt az értékelés szempontja a megvalósítás ötletessége, a munka precizitása, a hajítógép szépsége. A szervezők és a zsűri is szívesen fogadná, ha a készítők a teljes hajítógépet a versenyre el tudnák hozni, a helyszínen összeszerelnék/felépítenék és esetleg a működését élőben is bemutatnák (ha nem okoznak vele semmilyen kárt). Nevezési határidő: április 15. A nevezés benyújtásának módja: A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium honlapján megtalálható nevezési lapon. - honlap címen. A nevezéseket a brodyfizika@gmail.com címre, vagy faxon az iskola as számára küldhetik el, Kiss Lászlóné: (Mobil: 0630/ ) szervező részére! A verseny időpontja: május 26., péntek A verseny várható programja: 1. érkezés, regisztráció: a versenyzők eszközeinek bemutatása/megtekintése: megnyitó versenyek lebonyolítása szekciónként: ig 5. video-dokumentációk bemutatása a nagyméretű trebuchet gépekről: ig 6. eredményhirdetés: tól Nyíregyháza, január 30. Kiss Lászlóné és Dr. Beszeda Imre a verseny szervezői
5 Iskola neve: Címe: Nevezési lap Bródy Fizika Kísérletverseny Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Elérhetőség Szekció A nevezési lapot a brodyfizika@gmail.com címre, vagy a fax. számra kérjük beküldeni március 31.-ig
Versenyfelhívás. hirdet 7-12 osztályos tanulók számára
Versenyfelhívás A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola, és Kollégium, valamint a Nyíregyházi Főiskola Bródy Imre Országos Fizika Kísérletversenyt hirdet 7-12 osztályos tanulók számára A
Versenyfelhívás. hirdet osztályos tanulók számára
Versenyfelhívás A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola, és Kollégium, valamint a Nyíregyházi Egyetem Bródy Imre Országos Fizika Kísérletversenyt hirdet 7-12. osztályos tanulók számára A
Versenyfelhívás. hirdet osztályos tanulók számára
Versenyfelhívás A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola, és Kollégium, valamint a Nyíregyházi Egyetem Bródy Imre Országos Fizika Kísérletversenyt hirdet 7-12. osztályos tanulók számára A
VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja:
VERSENYFELHÍVÁS A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Informatikai és Gazdasági Intézete a Soproni Széchenyi István Gimnáziummal
A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.
A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT
V e r s e n y f e l h í v á s
A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumában TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0021 V e r s e n y f e l h í v á s A Sárospataki Református
Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!
Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben
A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2013/2014 tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE évfolyam részére
KOZMA LÁSZLÓ XVII. ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYKIÍRÁS A 2018/2019-ES TANÉVRE 5-6. évfolyam részére A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete
FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)
Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat! FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) A GFKH célja, hogy a 9-12. osztályosok egy háromfordulós, szellemet és lelket pezsdítő
Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét
1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest
II. Országos Baptista Ki Mit Tud? április 6-7. Kisújszállás
II. Országos Baptista Ki Mit Tud? 2018. április 6-7. Kisújszállás Tisztelt Versenyzők, Kollégák és Diákok! Meg kell tanítani a gyerekeknek azt, hogy önmagáért élvezzék a tanulást, ne csak azért, hogy jó
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című kisfilmpályázatra 2015. Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT
Oktatási Hivatal B U D A P E S T I P E D A G Ó G I A I O K T A T Á S I K Ö Z P O N T 1088 Budapest, Vas u. 8. Telefon: (+36 1) 374-2161 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: POKBudapest@oh.gov.hu VERSENYKIÍRÁS
VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT ECO - FLÚGOS FUTAM 2019 ZALAKAROS
VERSENYKIÍRÁS ÉS SZABÁLYZAT ECO - FLÚGOS FUTAM 2019 ZALAKAROS TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános tudnivalók 1.1. Versenykiírás 1.2. A verseny résztvevői 1.3. A verseny tervezett programja 1.4. Kapcsolat 2. A
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára
VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,
2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA SPORT TEHETSÉGPROGRAM Bajai EGYMI május
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2018 2019. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2019. május 16-17-18. Bajai EGYMI VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja tanulásban
A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája
A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21
2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. TANÉVI PÁLYAKERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Pályakerékpár Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti
VERSENYSZABÁLYZAT. PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben!
VERSENYSZABÁLYZAT PAPÍRMÁNIA avagy SZERETEM AZ ERDŐT! Helyi és országos rajzverseny 10-14 év közötti gyermekek részére a 2015/16 tanévben! Papír- és Nyomdaipari Szövetség - elsősorban tagvállalatai bevonásával
Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)
Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018.
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2018. A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017
REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS SAKK- ÉS ASZTALITENISZ BAJNOKSÁGÁNAK VERSENYKIÍRÁSA 2017 A verseny rendezője: KISKUNHALASI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM SZILÁDY ÁRON GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 6400 Kiskunhalas, Kossuth
SZELLEMI-, KULTURÁLIS- ÉS SPORTVETÉLKEDÔK A SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS GIMNÁZIUMBAN 7-8. osztályos tanulók részére
2017. február 20-24. SZELLEMI-, KULTURÁLIS- ÉS SPORTVETÉLKEDÔK A SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS GIMNÁZIUMBAN 7-8. osztályos tanulók részére TERMÉSZETTUDOMÁNYOK fizika - kémia - biológia - földrajz NYELV angol
Tervezz játékot! Lehet logikai, kártya, táblás, akár szerepjáték. játékhoz egyedi kiegészítő. Szelfi fotópályázat diákoknak
PÁLYÁZAT A homoludens.hu Egyesület célja, hogy minél többen ismerjék meg a hagyományos társasjátékozás örömét. Pályázhatnak XIII. kerületi lakosok és a kerületben élő és/vagy tanuló diákok. Részletes információ:
Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony. Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő. Tisztelt Cím!
Általános Iskola Igazgató Úr/ Asszony Ikt.szám:6-03/2017 Tárgy: matematika, magyar felkészítő Tisztelt Cím! Az előző évekhez hasonlóan ismét szeretnénk segítséget nyújtani a diákoknak a központi matematika
2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. tanévi JUDO DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Az Judo Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg, a versenyt az MDSZ-szel
WASS ALBERT ORSZÁGOS VERS-ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA
Bethlen Gábor Református Általános Iskola, Óvoda 5200 Törökszentmiklós, Bethlen Gábor út 1. Igazgató: Virágné Katona Zsuzsanna Igazgatótanács elnöke: Szabó József OM azonosító: 035899 Telefon: 56/390-286
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel
A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Környezetvédelmi versenyt hirdetünk az Építőipari TISZK tanulóinak Környezetvédelem a művészet szemével címmel A tanulóknak a környezet tiszteletére, a környezetvédelem
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT. Pályázati kiírás és szabályzat
OBO VIDEÓPÁLYÁZAT Pályázati kiírás és szabályzat Az OBO Bettermann Hungary Kft. videópályázatot hirdet A környezetvédelem menő! címmel a környező települések tanulói számára. A pályázat célja a fiatal
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019
SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2019 XIX. Kapkodd a lábad! JÁTÉKOS SOR- ÉS VÁLTÓVERSENY ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIAI DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai lebonyolítója Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny-
DIÁKOLIMPIAI 2013/2014
DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg
V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK
V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ
2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.
2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja
PREMIER NAPOK. TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA
PREMIER NAPOK 2016. MÁRCIUS 18-19. PREMIER KORTÁRS MODERN TÁNC ÉS ZENEI VERSENY TÁNCVERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016. március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA A Premier Kortárs modern tánc és Zenei Versenyt meghirdető
VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League
VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY
IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/
ÉBTK III. KERÜLETI VERSENYEK 2018/19 2018.10.04. A VÁLTOZÁSOKRÓL ÁLTALÁNOSSÁGBAN ÚJ VERSENYSZABÁLYZAT LÉPETT ÉRVÉNYBE MEGVÁLTOZOTT A PSZI NEVE, HONLAPJA A VERSENYEK KÉT KATEGÓRIÁBAN KERÜLNEK MEGRENDEZÉSRE
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA
2018/2019. TANÉVI XVIII. FEKVENYOMÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA A Fekvenyomás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2016/2017. Tanévi NEHÉZSÉGI SPORTMÁSZÁS DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Sportmászás Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen
Versenyfelhívás. Egyéni versenyek
Versenyfelhívás 2018. december 01. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszín: Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Margit tér
Írta: Árvai Erzsébet 2008 november 06., csütörtök 09:49 - Utoljára frissítve 2015 március 08., vasárnap 16:36
Magyar, angol és német szakosok figyelmébe KÖLCSEY FERENC MEGYEI NYELVI VERSENY idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig mívelni kötelesség. E gondolatok jegyében kerül megrendezésre a
Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára
ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században
JÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást
JÓ GYAKORLAT A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást 1 Bevezetés A József Attila ÁMK-ban nagy hagyománya van a versenyeknek, különösen a József Attila Napokon rendezett versenycsokornak.
V. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS
V. PREMIER MŰVÉSZETI NAPOK 2017. MÁRCIUS 17. V. PREMIER TÁNC ÉS ZENEI VERSENY V. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2017. március 17. (péntek) SZEGED Az. V. Premier Tánc- és Zenei Versenyt meghirdető intézmény
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI ÉS PÁROS ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kötélugró Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg, a versenyt
V-VI.korcsoport A kategória FIÚK
V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2017. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2017-ben kilencedik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15
Rajzverseny óvodásoknak 2011-ben is A Te környezettudatos házad hogy fog kinézni? 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra
Pályázati felhívás Digitális Kárpát-medence című rajzpályázatra 2015 Tartalom Előzmények... 3 1. A pályázat célja... 3 2. Pályázók köre... 4 3. Pályázati részvétel feltételei... 4 4. Pályázat beadásának
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM
KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA
AZ ERZSÉBET A KÁRPÁT-MEDENCEI GYERMEKEKÉRT ALAPÍTVÁNY KREATÍV PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA 2017. ÉVI ERZSÉBET-TÁBOROZÓK SZÁMÁRA 1 A pályázat kiírója: Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány (továbbiakban:
Tudásbajnokság versenykiírása
Tudásbajnokság versenykiírása 2018-2019 A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia az általános iskola 1-8. osztályos diákjai részére hirdeti meg Tudásbajnokság tanulmányi versenyét, több tantárgyból. A
A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest.
A III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál 2014 Budapest. Bevezetés III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivált a III. Muzsika Hídja Balaton Nemzetközi Fesztivál Szervezőbizottság rendezi meg
2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI TÁNCSPORT DIÁKOLIMPIA VERSENYTÁNC SZAKÁG ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Táncsport Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt
V-VI.korcsoport B kategória FIÚK
V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ
Eger, április 26.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS ZF Lenksysteme Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2015. április 26. Időpont : 2014. április
Versenykiírás. A pályázás menete:
Versenykiírás A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület orosz-magyar mesemondó versenyt hirdet minden olyan hazai és határon túli általános iskola számára, ahol tanítják az orosz nyelvet,
Oktatási Hivatal. Az 1. és 2. fordulókkal kapcsolatos kérdésekben információk Simon Pétertől kérhetők.
Oktatási Hivatal E g r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 3300 Eger, Szvorényi utca 27. Postacím: 3300 Eger, Szvorényi utca 27. Telefon: (+36-36) 510-910 Honlap: www.oktatas.hu/kozneveles/pok/eger
2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a
2018/2019. TANÉVI USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI USZONYOSÚSZÓ DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Uszonyosúszó Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a versenyt
V-VI.korcsoport A kategória FIÚK
V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ
VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 8200 Veszprém, Wartha V. u. 3. Tel.: 88/ vagy 20/
2017/2018. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTŐ A és B kategória 1./ A verseny célja: a sportág népszerűsítése, a MEGYEI DIÁKOLIMPIA BAJNOKA cím valamint az ORSZÁGOS döntőn való részvétel
I. Csenki Imre Országos Zsoltár- és Népdalzsoltár-éneklő Versenyre.
Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda (OM azonosító: 036007) : 5400 Mezőtúr, Kossuth Lajos út 2., Pf. 13 : 06-56/350-012, 06-56/350-043; /fax: 06-56/350-305
ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport)
ÚSZÁS VÁROSI DIÁKOLIMPIA B kategória (I-II-III-IV. korcsoport) ÚSZÁS VÁROSI MEGYEI DIÁKOLIMPIA B kategória (V-VI. korcsoport) A verseny célja: XIII. KONKOLY EMŐKE EMLÉKVERSENY (V-VI. korcsoport) VERSENYKIÍRÁS
VERSENYKIÍRÁS. Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett
VERSENYKIÍRÁS Az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett 2. Ismerem a technikai környezetemet Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny (A verseny megyei
Eger, május 21.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S.u.137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Mesterek Tornája és Demó Kupa Eger, 2016. május 21. Időpont : 2016. május 21. Helyszín :
Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016.
Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Én így tanítanám az informatikát. Most minden általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatásban résztvevő tanuló megmutathatja, hogy milyen informatika
Eger, május20.
Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Tel.: +3670/365-02-36 VERSENYKIÍRÁS BOSCH Mesterek Tornája ésdemó Kupa Eger, 2018. május20. Időpont : 2018. május 20. Helyszín: Rendező: Kemény Ferenc Körcsarnok 3300 Eger,
VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre
VERSENYKIÍRÁS az Országos Meghívásos Rendőrségi Tenisz Versenyre A verseny célja: Az Országos Rendőr-főkapitányság szerveinél dolgozók közül a teniszt kedvelőknek versenyzési, sportolási lehetőség biztosítása,
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre
FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen
2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2017/2018. TANÉVI KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A KYOKUSHIN Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg; a
VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.
Oktatási Hivatal K a p o s v á r i P e d a g ó g i a i O k t a t á s i K ö z p o n t 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Postacím: 7400 Kaposvár, Szántó utca 19. Telefon: 70/684-5841 Honlap: www.oktatas.hu
Beszámoló a évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről
Beszámoló a 2016. évi Eötvös József országos középiskolai szónokversenyről 2016-ben nyolcadik alkalommal rendeztük meg az Eötvös József országos középiskolai szónokversenyt az ELTE Bölcsészettudományi
2011-ben is. kinézni?
Rajzverseny 2011-ben is óvodásoknak A Te környezettudatos kinézni? házad hogy fog 2010-12-15 Ilyen volt ilyen lett... Egy spontán rajz, aztán mese a környezettudatos házról, és jöhet a világmegváltó alkotás.
VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása
VII. MediBall Országos Bajnokság Versenykiírása Nyíregyháza, 2015. május 16. Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. Változtasd meg a mozgásod, megváltozik az életed! A verseny megnevezése: VII. MediBall
2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS A Kajak-Kenu Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel közösen hirdeti meg; a versenyt az MDSZ-szel
2015/2016. ÉVI STRANDKÉZILABDA MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VELENCE, EFOTT JÚLIUS
2016. JÚLIUS 12-13. 1. A verseny célja: a 2015/2016. évi Magyar Egyetemi - Főiskolai Strandkézilabda sportág bajnoki címeinek eldöntése (férfi női). A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az
V-VI.korcsoport B kategória FIÚK
V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2018/2019. TANÉVI AEROBIK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS Az Aerobik Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének
VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA. Ügyességi verseny. Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. és a. Magyar Paralimpiai Bizottság.
VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi verseny A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége és a Magyar Paralimpiai Bizottság meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,
XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója. Versenykiírás
XXI. Egyetemi Városok Sporttalálkozója (Regionális sporttalálkozó) Győr, 2013. november 9. Versenykiírás A verseny célja: A nyugat-magyarországi régióban működő Egyetemek közti sportbarátság kialakítása,
TakkART KösszMűvészeti pályázat
TakkART KösszMűvészeti pályázat Pályázati kiírás Az ember itt kevés a szeretetre Elég, ha hálás legbelűl ezért-azért; egyszóval mindenért Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik
2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Sakk Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg a versenyt az MDSZ-szel kötött
PREMIER NAPOK. ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA
PREMIER NAPOK 2016. MÁRCIUS 18-19. PREMIER KORTÁRS MODERN TÁNC ÉS ZENEI VERSENY ZENEI VERSENY VERSENYKIÍRÁS 2016. március 18. (péntek) BÉKÉSCSABA A Premier Kortárs modern tánc- és Zenei Versenyt meghirdető
II. Hajdúsámsoni Ízek Fesztiválját. A rendezvény keretén belül keressük. Hajdúsámson Kiadós Betevőjét, azaz legízletesebb ételét
Hajdúsámson Város Önkormányzata 2016. július 16 án rendezi meg a II. Hajdúsámsoni Ízek Fesztiválját A rendezvény keretén belül keressük Hajdúsámson Kiadós Betevőjét, azaz legízletesebb ételét Hajdúsámson
2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS
2018/2019. TANÉVI KNOCK DOWN KARATE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS A Knock Down Karate Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (a továbbiakban: MDSZ) közösen hirdeti meg;
A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010. évről
Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány 7030 Paks, Dózsa Gy. u. 95. Tel.: 75/519-300 Fax.: 75/ 414-282 Honlap: www.szilardverseny.hu A Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány közhasznúsági jelentése a 2010.
Európai Diáksport Napja Magyarország
Európai Diáksport Napja Magyarország Budapesti rendezvény 2016. szeptember 30. Programfüzet Európai Sporthét Köszöntő A Magyar Diáksport Szövetség immár egy évtizede hirdeti meg a Magyar Diáksport Napját
MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE. Monor november 5.
MEGHÍVÓ DIÁKOK ITF TAEKWON-DO OLIMPIÁJA GYERMEK, SERDÜLŐ, IFJÚSÁGI ÉS FELNŐTT KOROSZTÁLY RÉSZÉRE Monor 2016. november 5. A verseny fővédnöke: Harmat László VIII. dan nagymester A Magyar ITF Taekwon-do
Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny
V E R S E N Y F E L H Í V Á S Itthon otthon vagy! Országos földrajzverseny A verseny meghirdetője, szervezője: Eötvös József Gimnázium és Kollégium, Tata Társszervező: EDUTUS Főiskola A verseny célja Az
1. Ruha készítése hulladékból
VI. Országos Öko Modellverseny 2019.április.17 Téma: VÍZ 1. Ruha készítése hulladékból Iskolánk az idei tanévben is ÖKO divatbemutatót és versenyt szervez, általános és középiskolai, valamint szakmai kategóriákban
A verseny időpontja: március 23. (szerda)
Énekeljetek az Úrnak, áldjátok nevét, hirdessétek szabadítását mindennap! Zsoltárok 96:2. Tisztelt Igazgató Asszony / Igazgató Úr! Tisztelt Énektanár Kolléganő / Kolléga! Örömmel értesítjük Önöket, hogy
Hyperión verseny Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (
Versenyfelhívás Pécsi Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról A 2016-17-es tanévben is meghirdetjük a Pécsi Hyperión Országos Tanulmányi Versenyt. A kompetenciafejlesztő művelődéstörténeti
Felhívás. A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint
Felhívás A Europe Direct Tájékoztató Központ Győr-Moson-Sopron megye, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Nyelvek Európai
Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő Bor- és Pálinka- Szépségversenyre VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE
Jelentkezési felhívás VI. Keceli Pálinkaünnep keretében megrendezendő re VERSENYKIÍRÁS TERMELŐK ÉS FORGALMAZÓK RÉSZÉRE 2013. november 25-29. Szeretnénk felhívni a borászatok, pálinkások figyelmét, hogy